Panaszkezelési szabályzat
|
|
- Diána Borosné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bohemian Financing Zrt. Panaszkezelési szabályzat Verzió Száma: V3 Készítette: Titkos Alexandra Jóváhagyó határozat száma: Igazgatóság 1/2013. ( ) számú határozata Hatályba lépés napja:
2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen Szabályzat célja, hogy a Bohemian Financing Zrt. (a továbbiakban: Társaság ) biztosítsa a tevékenységével kapcsolatban felmerült és az ügyfelek által felvetett panaszok hatékony, gyors kivizsgálását, továbbá a panaszok és a panaszosok mindenfajta megkülönböztetés nélkül, egyenlően, ugyanazon eljárás keretében és szabályok szerint történő kezelését. I.2. A Szabályzat tárgyi hatálya Jelen Szabályzat meghatározza a panaszok bejelentésének módját, a panaszok elintézésre vonatkozó eljárásrendet a Társaság szervezetén belül, a panasz elutasítása esetén a panaszos által igénybe vehető jogorvolati lehetőségeket, valamint a panaszügyi nyilvántartás szabályait. I.3. A Szabályzat alanyi hatálya Az e Szabályzatban foglalt rendelkezések kötelezőek minden, a panaszkezeléssel érintett munkavállaló számára. I.4. Kapcsolódó jogszabályok és ajánlások a) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.), b) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló évi CLVIII. törvény (a továbbiakban: Pszáftv.), c) a közvetítői tevékenységről szóló évi CV. törvény, d) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (a továbbiakban: PSZÁF) panaszügyintézési mintaszabályzata. I.5. A Szabályzatért felelős személy Jelen Szabályzat aktualizásáért, felülvizsgálatáért a Társaság Ügyvezető Igazgatója felelős. II. A PANASZ Panasz a Társaság tevékenységével, szolgáltatásával, termékével szemben felmerülő minden olyan egyedi kérelem vagy reklamáció, amelyben a panaszos a Társaság eljárását kifogásolja és azzal kapcsolatban konkrét, egyértelmű igényét megfogalmazza. Nem minősül panasznak, ha az ügyfél a Társaságtól általános tájékoztatást, véleményt vagy állásfoglalást igényel. Bírósági eljárás során felmerülő panasz esetén a bírósági eljárásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. 2
3 III. A PANASZOS 1. Panaszos lehet az a személy, aki a Társaság szolgáltatását igénybe veszi, vagy a szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. A panaszos általában ügyfele a Társaságnek, panaszosnak tekintendő azonban az a személy is, aki a Társaság eljárását nem valamely konkrét szolgáltatással, hanem egyéb, a szolgáltatással összefüggő tevékenységével (pl. hirdetés) kapcsolatban kifogásolja. 2. A panasz képviselő vagy meghatalmazott útján történő benyújtása esetén a Társaság vizsgálja a benyújtási jogosultságot, amelyet a benyújtó meghatalmazással igazol. Meghatalmazás hiányában a Társaság közvetlenül a panaszoshoz fordulhat az ügyintézés gyorsítása érdekében. IV. A PANASZÜGYINTÉZÉST VÉGZŐ SZAKMAI TERÜLET A Társaságon belül a panaszfelvételt és panasz kivizsgálását a Kockázatkezelő végzi. A panasszal kapcsolatos döntéshozatalban nem vehet részt a Társaság olyan alkalmazottja, aki a sérelmezett intézkedésben vagy döntésben részt vett. V. A PANASZ FELVÉTELE 1. A panasz írásban (postai levélben, elektronikus levélben, illetve telefaxon) nyújtható be a Társasághoz az alábbi helyeken: Levelezési cím: 1148 Budapest, Kerepesi út 52. Elektronikus levelezési cím: info@bohemianfinancing.hu Telefaxszám: VI. A PANASZ KEZELÉSE 1. A panaszügyintézés helye a Társaság székhelye (1148 Budapest, Kerepesi út 52.). 2. A Társaság az írásban érkezett panaszt kivizsgálja és az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő harminc napon belül megküldi az ügyfélnek. 3. Amennyiben az ügyfél a panaszára kapott válasszal nem ért egyet, esetleg új információval vagy dokumentációval rendelkezik, kérheti a Társaságtól a bejelentés felülvizsgálatát. A Társaság felülvizsgálat esetén az erre irányuló kérelem beérkezésétől számított újabb harminc napon belül tájékoztatja az ügyfelet. 4. Ugyanazon ügyfél második tájékoztatását követően tett azonos tárgyú panaszt amennyiben újabb körülmény nem merül fel a Társaság a továbbiakban nem vizsgálja és ismételt válaszlevelet nem küld. 5. A panasz elutasítása esetén a Társaság válaszában tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy panaszával annak jellege szerint a PSZÁF-nak vagy a békéltető testületnek az eljárását kezdeményezheti, továbbá megadja a PSZÁF-nak és a békéltető testületnek a levelezési címét. 6. A panaszügyintézés nyelve a magyar. 3
4 VII. JOGORVOSLATOK 1. Abban az esetben, ha az ügyfél a kapott választ nem fogadja el, illetve úgy ítéli meg, hogy felmerülő panaszát a Társaság nem megfelelően kezelte, a Pszáftv. értelmében lehetősége van reklamációjával írásban a PSZÁF-hoz fordulni, ahol kérheti a PSZÁF közreműködését a rendezéshez. A PSZÁF ügyfélszolgálat levelezési címe: 1013 Budapest 1535 Budapest 114., Pf.777. Telefon: (06 40) Abban az esetben, ha az ügyfél a kapott választ nem fogadja el, az ügyfél kezdeményezheti a jogvita elintézését közvetítő segítségével. A közvetítői névjegyzéket az igazságügyért felelős miniszter vezeti, a közvetítői névjegyzék elérhető a www. irm.gov.hu/kozerdeku_informaciok címen. 3. Az ügyfélnek lehetősége van arra, hogy panaszával békéltető testülethez forduljon. A békéltető testületek a területi gazdasági kamarák mellett működő független testületek, hatáskörüket és eljárásuk szabályait a fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény ai tartalmazzák. Elérhetőségük: 4. Az ügyfél a panaszát bírósági úton is érvényesítheti. Tekintettel arra, hogy a Társaság fogyasztónak minősülő ügyfelek részére pénzügyi szolgáltatást nem nyújt, az ügyfél panaszának kivizsgálása érdekében nem kezdeményezheti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének fogyasztóvédelmi eljárását, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által működtetett Pénzügyi Békéltető Testület eljárását. VIII. NYILVÁNTARTÁS VEZETÉSE 1. A panaszokkal kapcsolatos írásban vagy elektronikusan rögzített dokumentumokat a Társaság három évig őrzi meg. 2. A Társaság a beérkezett panaszokat valamennyi panaszügy-intézési szakaszban követhetően kezeli és nyilvántartja, az ügyfelek panaszairól, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről elektronikus nyilvántartást vezet. 3. A nyilvántartás tartalmazza: a) az ügyfél nevét/cégnevét, b) az ügyfél székhelyét/levelezési címét, c) az ügyfél telefonszámát, d) az ügyfél címét (ha elektronikus levélben vár választ), e) a panasz leírását, f) a panaszos igényét, g) a panasz benyújtásának időpontját, h) a panasz kivizsgálásával foglalkozó ügyintéző nevét, i) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát, j) az intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, továbbá k) a panasz megválaszolásának időpontját. 4. A Társaság a panaszt a beérkezése napján rögzíti a panaszügyi nyilvántartási rendszerében. 4
5 IX. A PANASZÜGYINTÉZÉSSEL KAPCSOLATOS UTÓLAGOS TEENDŐK 1. A Társaság a panaszok nyilvántartását oly módon alakítja ki és vezeti, hogy az alkalmas legyen panaszügyi statisztikák és kimutatások készítésére is, amelyek célja többek között a panaszügyintézés hatékonyságának mérése. 2. A Társaság a panaszokról legalább éves gyakorisággal elemzést készít, amelyben felméri a panaszügyek kapcsán leginkább érintett tevékenységi kört, működési területeket, és meghatározza a panaszok megelőzése, illetve csökkentése érdekében szükséges és lehetséges intézkedéseket. Az elemzés célja a panaszügyekből levonható tapasztalatok beépítése a szolgáltatási folyamatba. 3. A Társaság panaszügyintézéssel kapcsolatos tevékenységét az ügyfél igényekre és saját üzletpolitikájának ügyfélbarát szempontjaira tekintettel folyamatosan fejleszti. X. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1. Jelen Szabályzat nyilvános. A Szabályzatot a Társaság a honlapján közzéteszi, illetve székhelyén kifüggeszti. 5
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen
A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA
A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.1. SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 1.2. SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 1.3. KAPCSOLÓDÓ
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
BARANYACREDIT ZRT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2010. január 1-től Góg Gábor Igazgatóság elnöke Tartalomjegyzék Preambulum 3 1. A panasz 3 2. A panaszos 3 3. A panaszügyintézést ellátó személy meghatározása
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos január 1.
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos 2010. január 1. Tartalom: 1. Fogalom meghatározások 3 2. A panaszkezelést ellátó szakmai terület meghatározása 3 3. Panasz felvétele 4 4. A panasz rögzítése 4 5. Tájékoztató
Panaszkezelési szabályzata
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Üzletszabályzat 3. sz. melléklete AZ EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési szabályzata V2.0 Az igazgatói utasítás hatályba
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
CREDIT HOUSE MAGYARORSZÁG JELZÁLOGHITELEZÉSI ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos 2011. augusztus 19. Tartalom: 1. Fogalom meghatározások 3 2. A panaszkezelést ellátó szakmai terület meghatározása
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MIKROHITEL Gazdaságfejlesztő Pénzügyi ZRt.
MIKROHITEL Gazdaságfejlesztő Pénzügyi ZRt. Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2013. január 1-től 1 Jogszabályi hivatkozások: 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
REFERO CREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
REFERO CREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tartalom: I. BEVEZETÉS II. III. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA PANASZKEZELÉSI RENDSZER I. BEVEZETÉS Ez
VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 1/2010. sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2010. január 05. Érvényes: Visszavonásig A Társaság Panaszkezelési Szabályzatában
Panaszkezelési Szabályzat
Adószám: 14283624-2-02 Cégbíróság: Baranya Megyei Bíróság Cégjegyzékszám: Cg.02-10-060357 CORRIGIA Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 7630 Pécs, Bor u. 67. Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2011. december 1.
START Garancia Zrt. Panaszkezelési. Szabályzat. Budapest, november 18.
START Garancia Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Budapest, 2010. november 18. 1. Általános rendelkezések 1.1. A szabályzat célja és hatálya A START Garancia Zrt. - továbbiakban Start Zrt. - Panaszkezelési
A VASUTAS ÖNKÉNTES TÁMOGATÁSI ALAP PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A VASUTAS ÖNKÉNTES TÁMOGATÁSI ALAP PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2013. július 1. - 1 - T a r t a l o m j e g y z é k I. Bevezetés Alapelvek II. III. IV. A Szabályzat hatálya Kapcsolódó szabályzatok Részletes
Banco Primus Fióktelep Magyarország. Panaszkezelési szabályzat
Banco Primus Fióktelep Magyarország Panaszkezelési szabályzat Hatálybalépés időpontja: 2011. július 1. 1 Tartalomjegyzék I. A szabályzat hatálya és a kapcsolódó szabályok... 3 II. A panasz bejelentésének
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PK KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 4/2018 (II.14.). sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2018. február 14. Érvényes: Visszavonásig 1 Jelen szabályzat rögzíti
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Krízis-Megoldás Kft PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Kelt Budapesten, 2013. június 10. napján Porpáczy Tamás ügyvezető 1 Krízis-Megoldás Kft Jelen szabályzat a Krízis-Megoldás Kft működésével kapcsolatos panaszügyek
MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes
Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013.
Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2013. Az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) az irányadó hatályos jogszabályok
(ii) írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) bejelenthessék.
Panaszkezelési Ügyféltájékoztató I. Bevezetés I.1. Jelen Panaszkezelési ügyféltájékoztató (a továbbiakban: Ügyféltájékoztató) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény
NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. netmaxx.hu. Oldal: 1
NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. Oldal: 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3. oldal 2. DEFINÍCIÓK 4. oldal 3. ÜGYFÉLPANASZOK TÍPUSAI 5.
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat (a módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2014.12.12. napjától 1 I. A szabályzat alapelve, célja A CO-OP HITEL Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat
Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat - Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg - Hatályba lépés: 2011. július 1. Az Erste Befektetési Zrt. a befektetési vállalkozásokról, az árutőzsdei szolgáltatókról
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének
Az MKK MAGYAR KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Panaszkezelési Szabályzata. Budapest, december
Az MKK MAGYAR KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata Budapest, 2010. december A panaszkezelési szabályzat célja, hogy az MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I.) Általános rendelkezés Szabályzatunk célja, hogy a Pomázi Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár, a könyvtár funkcióinak és a minőségbiztosítási rendszerének figyelembe vételével
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
TREZOR Záloghitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság 3525 Miskolc, Régiposta u. 23. ½. sz. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: az alapítók az 1/2010. (I. 01.) sz. határozata Hatályos: 2010. 01. 01-től
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.
Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról
Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,
Az L.M.N. Bróker Kft. panaszkezelési szabályzata
Az L.M.N. Bróker Kft. panaszkezelési szabályzata Jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban szabályzat ) a pénzügyi vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. május 11. napjától visszavonásig Hatályba léptette: 2015. május 11. napján
AZ UNICREDIT LEASING IMMOTRUCK ZRT. AZ UNICREDIT INGATLANLÍZING ZRT. ÉS (továbbiakban együtt: UniCredit Leasing) (1016 Budapest, Hegyalja út 7-13.
AZ UNICREDIT LEASING IMMOTRUCK ZRT. AZ UNICREDIT INGATLANLÍZING ZRT. ÉS (továbbiakban együtt: UniCredit Leasing) (1016 Budapest, Hegyalja út 7-13.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT KIVONATA Panasz fogalma és
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Biztosítások.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére I. BEVEZETÉS A Biztositasok.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. (továbbiakban: Alkusz) a tevékenységére,
P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T
P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T 1. Alapelvek 1.1. A Takarék Faktorház Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató. Panaszkezelési szabályzata
48/2007.-ESZ-2146/1. Hatályos: 2008. 3. sz. melléklet A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság a Érvényes: 2013. április 09. Utolsó módosítás: 2014. április 09. A GLOBAL
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
Panaszügyintézési szabályzat
Panaszügyintézési szabályzat A Cofidis Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban mint Cofidis ) az ügyfelek panaszainak jogszerű kezelése, valamint annak érdekében, a panaszokat és a panaszosokat mindenfajta
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT
CARION FINANSZÍROZÁSI CENTRUM ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
CARION FINANSZÍROZÁSI CENTRUM ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013. február 1. TARTALOMJEGYZÉK KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 I. HATÁLY 4 II. ALAPELVEK 4 III. PANASZ 4
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. szeptember 15. ELŐZMÉNYEK ÉS CÉLOK Az ADALFA Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest,
A TISZAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A TISZAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2010.május 12. A Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet (továbbiakban: Takarékszövetkezet) az ügyfelek panaszainak kezelése
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:
MBI Kft. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata
MBI Kft. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Elfogadva: 1/2015. ügyvezetői határozattal Hatályba lépés napja: 2015. január 01. 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3 2. DEFINÍCIÓK 4 3. PANASZOK TÍPUSAI
OVER CAPITAL Pénzügyi Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
OVER CAPITAL Pénzügyi Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. Általános rendelkezések 1. A Szabályzat célja Jelen Panaszkezelési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) célja, hogy meghatározza az OVER CAPITAL
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
Panaszkezelési szabályzat. (érvényes 2013. október 10-től visszavonásig)
Panaszkezelési szabályzat (érvényes 2013. október 10-től visszavonásig) 1 Az Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe Panaszkezelési szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) 1. Bevezetés Jelen Panaszkezelési
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a termékeivel vagy a szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült panaszt
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
Az UniCredit Operatív Lízing Kft. (továbbiakban: Lízing) (1054 Budapest, Szabadság tér 5-6.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT KIVONATA
4. sz. melléklet Az UniCredit Operatív Lízing Kft. (továbbiakban: Lízing) (1054 Budapest, Szabadság tér 5-6.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT KIVONATA Panasz fogalma és tartalma Az ügyfélnek a Lízing részéről
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat
BENKS Kft. Panaszkezelési szabályzata. 2015. július 7.
BENKS Kft Panaszkezelési szabályzata 2015. július 7. I. Bevezető rendelkezések A Benks Pénzügyi Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1023 Budapest, Lajos u. 28-32., cg.: 01-09-881089)
A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató. Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési szabályzata
48/2007.-ESZ-2146/1. Hatályos: 2008. 3. sz. melléklet A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság a Érvényes: 2013. április 09. Utolsó módosítás: 2017. január 1. A változásokkal
2.2 Az ügyfél vagy a meghatalmazott helyett a nevükben érvényes meghatalmazás alapján eljáró képviselőjük is jogosult panasz benyújtására.
HATÁLYOS: 2010. július 1-től PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban Szabályzat ) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az
Panaszügyintézési szabályzat
140319 Panaszügyintézési szabályzat A Cofidis Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Cofidis) az ügyfelek panaszainak jogszerű kezelése, valamint annak érdekében, a panaszokat és a panaszosokat mindenfajta
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A szabályzat célja, hatálya 2 I.2. A fogalom meghatározások 2 II. A panasz kivizsgálása 2 II.1. Szóbeli panasz
ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt.
ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt. Ügyfélfogadás rendje és panaszkezelésre vonatkozó szabályzat Verzió Hatályos Döntés száma 1. 2012. április 26. 7/2012.(04.26) vezérigazgatói határozat 2. 2014. július
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2
Panaszkezelési szabályzat
ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet
a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A
Panaszkezelési Szabályzat
I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig
Székhely: 1149 Budapest, Róna u. 120-122.
A PESTI HITEL Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Panasz-ügyintézési szabályzata A Pesti Hitel ZRt. az ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok rendelkezései alapján, az azokban meghatározott
PANASZÜGZEK INTÉZÉSÉNEK SZABÁLYZATA
037.2005. PANASZÜGZEK INTÉZÉSÉNEK SZABÁLYZATA 1/8 1 1. A Panaszügyek intézésének szabályzatáról A Bank az ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok rendelkezései alapján, az azokban meghatározott
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat A szabályzat készült: 2011. április 18. A szabályzat hatályba lép: 2014. augusztus 01. Verziószám: 02. verzió 1 Tartalomjegyzék 1. A PANASZ... 3 2. A PANASZOS... 3 3. A PANASZ
Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat
Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat Letölthető dokumentumok: Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat Meghatalmazás személyes panaszbejelentéshez Fogyasztói panaszbejelentő nyomtatvány I. Bevezetés Az Assure-Man
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív
2018/3. IGAZGATÓSÁGI UTASÍTÁS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
2018/3. IGAZGATÓSÁGI UTASÍTÁS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Első Fedezetkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1065 Budapest, Nagymező utca 4.; cégjegyzékszám: 01-10-046577) elfogadja a Panaszkezelési
Panaszügyintézési szabályzat
141001 Panaszügyintézési szabályzat A Cofidis Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Cofidis) az ügyfelek panaszainak jogszerű kezelése, valamint annak érdekében, hogy a panaszokat és a panaszosokat
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2017. január 01. napjától 1 A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01. napjától A VirPay Financial
Panaszügyek intézésének szabályzata. Rules of Customer Complaints
037.2010. Panaszügyek intézésének szabályzata Rules of Customer Complaints - 1/9 - 1. A Panaszügyek intézésének szabályzatáról A Bank az ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok rendelkezései
FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
MONETA FAKTOR Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési szabályzat
MONETA FAKTOR Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési szabályzat. Igazgatóság elnöke Panaszkezelési Szabályzat A MONETA Faktor Zrt. továbbiakban: Társaság - az ügyfelek panaszainak kezelése során
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
REPLANT4CARE KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Kelt : Budapest, 2018. szeptember 10. Jóbai Zsolt ügyvezető 1 Jelen szabályzat a Replant4Care Kft. működésével kapcsolatos panaszügyek kivizsgálásának, elbírálásának
01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről
MetLife Biztosító Zrt. 01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2013. január 04. Kibocsátó: Bartók János vezérigazgató Készítette: Harkácsi Gábor, compliance
MAGYAR IDEGENFORGALMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
MAGYAR IDEGENFORGALMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos 2014. június 3-tól A Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Közhasznú Egyesület nevű civil szervezet
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u.14. Levelezési cím: 1398 Budapest,Pf.: 576. Elektronikus levelezési
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: az Oney) a hozzá benyújtott panaszok ügyintézésének
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a CIB Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére vagy mulasztására
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat
Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat I. Bevezetés A Progagen Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. 1095 Budapest, Mester u. 77. IV. 16. Adószám: 12069244-1-43, Cégjegyzékszám: 01-09-462724, Engedélyszám: 274/1995
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL
1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL Tisztelt Ügyfelünk! Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy
TMX Mobile Solution Szerviz Kft. P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T
TMX Mobile Solution Szerviz Kft. P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T I. Bevezetés 1. A jelen panaszkezelési szabályzat (továbbiakban Szabályzat ) a TMX Mobile Solution Szerviz Szolgáltató Korlátolt
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 A Társaság Igazgatósága által elfogadva és kihirdetve a 19/2017. számú határozattal. Budapest, 2017. december 12. 1. oldal TARTALOMJEGYZÉK I. Fogalom meghatározások... 3
INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.)
INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Az INTRUM JUSTITIA Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: HU- 1138 Budapest, Váci út 144-150.; cégjegyzékszám: 01-10-044857;
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok