FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
|
|
- Réka Király
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT március 01. 1
2 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII törvény (Hpt.), valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB vagy Felügyelet) elnökének 46/2018. (XII.17.)MNB rendelete (Rendelet) alapján Panaszkezelési Szabályzatát 2019 március 1. napjától az alábbiak szerint határozza meg. 1. Értelmező rendelkezések 1.1. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy Ügyfél: a Fogyasztó és a fogyasztónak nem minősülő minden olyan jogalany, mely a Szolgáltatóval felügyeleti engedély birtokában végzett pénzügyi szolgáltatási vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység körébe eső jogügyletet köt, vagy ilyen jogügyletből származó kötelezettsége áll fenn vagy követelése származik Panasz: Minden olyan az ügyfél által emelt kifogás, mely a Szolgáltató szerződéskötést megelőző, a szerződés megkötésével, teljesítésével, a szerződés megszűnésével kapcsolatos magatartásával, tevékenységével vagy mulasztásával kapcsolatos. 2. A panasz bejelentésének módjai A Szolgáltató biztosítja, hogy az ügyfél (Ügyfél) a panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által áradott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) közölhesse Szóbeli panasz Az Ügyfél személyesen közölt szóbeli panaszát a Szolgáltató/Pénzügyi intézmény székhelyén, a 1023 Budapest, Orgona utca 8. szám alatt, minden munkanapon 8 órától 16 óráig folyamatosan fogadja. Az Ügyfél telefonon közölt panaszát a Szolgáltató/Pénzügyi intézmény a telefonszámon, minden munkanapon 8 órától 16 óráig folyamatosan fogadja. A hívásfogadási idő a hét egy munkanapján 8 órától 20 óráig tart. Telefonon történő panaszkezelés esetén a Szolgáltató/Pénzügyi intézmény biztosítja az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. 2
3 2.2. Írásbeli panasz Az Ügyfél a személyesen vagy más által átadott irat útján, illetve a postai úton közölt írásbeli panaszát a Szolgáltató/Pénzügyi intézmény a 1023 Budapest, Orgona utca 8. sz. alatti címen fogadja. Az Ügyfél telefax útján közölt írásbeli panaszát a Szolgáltató/Pénzügyi intézmény a fax számon, az elektronikus levélben közölt írásbeli panaszát a forsfaktor@chello.hu címen folyamatosan fogadja. A Szolgáltató lehetővé teszi, hogy az Ügyfél az írásbeli panasz benyújtásához az MNB által a honlapján közzétett formanyomtatványt alkalmazhasson. A Szolgáltató a formanyomtatványt az ügyfelek számára a honlapján közzéteszi. A Szolgáltató az ettől eltérő formában benyújtott írásbeli panaszt is befogadja Képviselet Az Ügyfél eljárhat meghatalmazott útján is. Amennyiben az Ügyfél meghatalmazott útján jár el, a meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és a panaszbejelentés/ írásbeli közlés során a Szolgáltató ügyintézőjének a meghatalmazás 1 (egy) eredeti példányát át kell adni vagy mellékelni kell az írásbeli kérelemhez. 3. A panasz kivizsgálása A panasz kivizsgálása térítésmentes, azért külön díj nem számolható fel. A panasz kivizsgálása az összes vonatkozó körülmény figyelembevételével történik. Fogyasztóvédelmi ügyekben a fogyasztóvédelemért felelős kapcsolattartó: Vajger-Zeke Lídia A Szolgáltató válaszát csak akkor küldheti meg elektronikus úton az Ügyfélnek, amennyiben zárt, automatikus és utólagos módosítás elleni védelemmel ellátott naplózórendszert alkalmaz és a védett adatok harmadik személyekkel szembeni védelmét biztosítja Szóbeli panasz kivizsgálása A szóbeli - ideértve a személyesen és telefonon tett - panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és lehetőség szerint orvosolni. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, vagy az Ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és/vagy az azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát személyesen közölt panasz esetén az Ügyfélnek átadja. A telefonon közölt szóbeli panaszról felvett jegyzőkönyvet a Szolgáltató a panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontjával (válaszával) együtt, a panasz közlését követő 30 napon belül küldi meg az Ügyfélnek. 3
4 A Szolgáltató a telefonon közölt szóbeli panasz esetén, az indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Telefonon közölt szóbeli panasz esetén fel kell hívni az ügyfél figyelmét, hogy panaszáról hangfelvétel készül. A telefonon közölt panaszokról készült hangfelvételt 1 évig meg kell őrizni. Az ügyfél kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre kell bocsátani a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, vagy az nem vezet eredményre, a Szolgáltató közli az Ügyféllel a panasz azonosítására szolgáló adatokat Jegyzőkönyv A panaszról felvett jegyzőkönyv az alábbiakat tartalmazza: a) az ügyfél neve, b) az ügyfél lakcíme, székhelye, illetve amennyiben szükséges, levelezési címe, c) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, d) az ügyfél panaszának részletes leírása, a panasszal érintett kifogások elkülönítetten történő rögzítésével, annak érdekében, hogy az ügyfél panaszában foglalt valamennyi kifogás teljes körűen kivizsgálásra kerüljön, e) a panasszal érintett szerződés száma, ügytől függően ügyfélszám, f) az ügyfél által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, g) amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, - telefonon közölt szóbeli panasz kivételével a jegyzőkönyvet felvevő személy és az ügyfél aláírása és h) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje, i) a panasszal érintett szolgáltató neve és címe Írásbeli panasz kivizsgálása A Szolgáltató az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő 30 naptári napon belül köteles megküldeni az Ügyfélnek A válaszirat tartalma A Szolgáltató a panasz kivizsgálását követően válaszában részletesen kitér a panasz teljes körű kivizsgálásának eredményére, a panasz rendezésére vagy megoldására vonatkozó intézkedésre, illetve a panasz elutasítása esetén az elutasítás indokára. A Szolgáltató a panasz kivizsgálásának eredményéről történő tájékoztatást pontos, közérthető és egyértelmű indokolással látja el, amely indokolás a panasz tárgyától függően tartalmazza a vonatkozó szerződési feltétel, 4
5 illetve szabályzat, alapszabály pontos szövegét és hivatkozik az ügyfélnek küldött elszámolásokra, valamennyi szerződéses jogviszony alatt teljesített egyéb tájékoztatásra. 4. Adatkezelés 4.1. A szolgáltató a panaszkezelés során különösen a következő adatokat kérheti az ügyféltől: a) neve, b) szerződésszám, ügyfélszám, illetve pénztári azonosító c) lakcíme, székhelye, levelezési címe, d) telefonszáma, e) értesítés módja, f) panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, g) panasz leírása, oka, h) ügyfél igénye, i) a panasz alátámasztásához szükséges, az ügyfél birtokában lévő olyan dokumentumok másolata, amely a szolgáltatónál nem áll rendelkezésére, j) meghatalmazott útján eljáró ügyfél esetében érvényes meghatalmazás és k) a panasz kivizsgálásához, megválaszolásához szükséges egyéb adat; 4.2. Információs önrendelkezési jog A panaszt benyújtó ügyfél adatait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény, valamint az Európai Unió Általános adatvédelmi rendeletének megfelelően kell kezelni. 5. Panaszkezeléshez fűződő tájékoztatási kötelezettség: 5.1. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetén A panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztónak minősülő ügyfél az alábbiakhoz fordulhat: a) Pénzügyi Békéltető Testület (a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén, levelezési címe: H-1525 Budapest BKKP Pf. 172, telefon: , pénzügyi fogyasztóvédelem ugyfelszolgalat@mnb.hu; ); Ha a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye az ,- Ft-ot nem haladja meg, a Pénzügyi Békéltető Testület alávetési nyilatkozat hiányában is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat. b) Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ (levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777, telefon: ; cím. ugyfelszolgalat@mnb.hu); a fogyasztó kérheti az eljárás megindítására rendszeresített 5
6 nyomtatvány megküldését. A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató erről külön is értesíti a fogyasztót. c) hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság Fogyasztónak nem minősülő Ügyfél esetén A panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztónak nem minősülő ügyfél a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat A nyilvántartás tartalma 6. A panasz nyilvántartása A panaszokról, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás tartalmazza: a) a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését, b) a panasz benyújtásának időpontját c) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát d) az intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését e) a panaszra adott válaszlevél postára adásának dátumát A panasz megőrzési ideje A panaszt és az arra adott választ 5 /öt/ évig meg kell őrizni. Jelen Panaszkezelési Szabályzat március 1. napjától visszavonásig érvényes. 6
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban
Panaszkezelési Szabályzat
I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig
MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u.14. Levelezési cím: 1398 Budapest,Pf.: 576. Elektronikus levelezési
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a termékeivel vagy a szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült panaszt
1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2017. január 01. napjától 1 A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01. napjától A VirPay Financial
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban: a Szabályzat ) célja, hogy biztosítsa az American Express
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtás során a legfontosabb célunk, hogy mindig a legnagyobb fokú gondossággal és megbízhatósággal járjunk el, továbbá jogszerű és professzionális
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Dokumentum azonosító: Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Kis-Faragó Tamás Dokumentum frissítés
MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. A Társaság általános kötelezettségei 2 II. A panasz bejelentésének módjai 3
Panaszkezelési szabályzat
ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénzkibocsátó intézmény, a magánnyugdíjpénztár,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 1 MNB 6/C.5 1 Az AG Credit Hungary Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi
OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata 1 HATÁLYOS: 2015. JÚLIUS 24. NAPJÁTÓL Az OREX-ZÁLOG Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos 2015. július 24. napjától
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u. 14. Levelezési cím: 1398 Budapest, Pf.: 576. Elektronikus levelezési
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PK KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 4/2018 (II.14.). sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2018. február 14. Érvényes: Visszavonásig 1 Jelen szabályzat rögzíti
Panaszkezelési szabályzat
Golden Gate Global Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2017. 1 Bevezetés A Golden Gate Global Zrt. (továbbiakban: GGGL Zrt.) tevékenységére, magatartására vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony,
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat (a módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2014.12.12. napjától 1 I. A szabályzat alapelve, célja A CO-OP HITEL Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A szabályzat célja, hatálya 2 I.2. A fogalom meghatározások 2 II. A panasz kivizsgálása 2 II.1. Szóbeli panasz
Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére
Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére I. Bevezetés A CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe (a továbbiakban: Társaság)
28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet. a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról
28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 79. -ában, a magánnyugdíjról és
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. szeptember 15. ELŐZMÉNYEK ÉS CÉLOK Az ADALFA Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest,
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1.
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: 2015. november 1.-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Lízing Zrt. (RL) és Raiffeisen
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény (továbbiakban: FNYSZ) biztosítja, hogy a tag és csatlakozott munkáltató (továbbiakban: Ügyfél) az FNYSZ magatartására, tevékenységére
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Risk Partners Kft. Ügyfelei részére I. Panasz bejelentésének módjai 1) Szóbeli panasz a. Személyesen - Panaszügyintézés helye: 2120 Dunakeszi, Kertész u. 12. - Nyitva tartás:
SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat
SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2019. március 01 Tartalom 1. A panasz bejelentésének módjai... 3 1.1 Az ügyfél szóbeli panasza... 3 1.2 Az ügyfél írásbeli
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a CIB Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére vagy mulasztására
QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület
QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület Panaszkezelési szabályzat Dokumentum azonosító: QUANTIS Consulting Zrt. - Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Ellenőrizte: Jóváhagyta: Végrehajtásért
TEMPO ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016.
TEMPO ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016. 1 BEVEZETÉS Jelen szabályzattal az Tempo Nyugdíjpénztár a jogszabályokban rárótt kötelezettségnek tesz eleget. A szabályzat célja a pénztártagok
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
EUROTRADE CAPITAL Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. július 06-tól 1/10. oldal TARTALOMJEGYZÉK I. A Szabályzat célja 3 II. A panasz bejelentésének módjai 3 III. A panasz
TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR
TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017. 1 BEVEZETÉS Jelen szabályzattal az Tradíció Nyugdíjpénztár a jogszabályokban rárótt kötelezettségnek tesz eleget. A
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017
1/2017. számú vezérigazgatói utasítás PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 Szervezet neve: Agrikusz Agrár Alkusz Zrt. Címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 45. 1/3. Adószáma: 24373953-1-06 Kiadó: Előkészítő:
Panaszkezelési szabályzat
Hatályos: 2019. január 13-tól Panaszkezelési szabályzat Az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: FNYSZ) köteles teljes körűen kivizsgálni és megválaszolni
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. június 30-tól A CIB Lízing csoport. ügyfeleinek a társaság magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi
Aggreg8 Kft. - Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: január 22. napjától
Aggreg8 Kft. - Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2019. január 22. napjától 1. Bevezetés Az Aggreg8 Kft. (6722 Szeged, Boldogasszony sugárút 23-25. földszint 6.; cégjegyzékszám: 06-09-023518, adószám:
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2014. február
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. július
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2017.05.15. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Panasz bejelentése... 4 3. Panasz
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Lajvér Biztosítási Alkusz Kft. (7121 Szálka, Petőfi Sándor utca 25., adószám: 10621710-1-17, Cg.: 17-09-001296) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: január 15-tõl visszavonásig. Bevezetõ
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2018. január 15-tõl visszavonásig Bevezetõ A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsõdleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. 6/2018. sz.
AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2018. sz. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft., mint MKB Széchenyi Pihenőkártyát kibocsátó intézmény
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Az IBG Alkusz Kft. (7624 Pécs, Kodály Zoltán utca 2., adószám: 11546252-1-14, Cg.: 14-09- 306272; Számlasz.: 17000019-11482130) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat 2018. március 20. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. Levelezési cím : 1394 Budapest, Pf.: 366 Telefonszám : +36 1 780 6619 www.gpconsulting.hu
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Biztosításkötés. Top Kft. A Biztosításkötés. Top Kft. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013 évi CCXXXVII törvény 288. rendelkezéseinek, valamint a
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke
Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013.
Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2013. Az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) az irányadó hatályos jogszabályok
TMX Mobile Solution Szerviz Kft. P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T
TMX Mobile Solution Szerviz Kft. P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T I. Bevezetés 1. A jelen panaszkezelési szabályzat (továbbiakban Szabályzat ) a TMX Mobile Solution Szerviz Szolgáltató Korlátolt
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: augusztus 22-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2018. augusztus 22-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet
a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat 2017. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. Levelezési cím : 1394 Budapest, Pf.: 366 Telefonszám : +36 1 780 6619 www.gpconsulting.hu Panaszkezelési
PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s.
NOVIS Poisťovňa, a.s. I. BEVEZETÉS Társaságunk kiemelt célja, hogy az ügyfelek elégedettségének és bizalmának növelése érdekében folyamatosan fejlessze szolgáltatásai minőségét. Jelen szabályzat célja,
BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT módosításokkal egységes szerkezetben 2014. szeptember 1. Panaszkezelési
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: március 1-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2019. március 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. október 1. napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. Bevezetés és általános rendelkezések... 3 1.1. Bevezetés... 3 1.2. A Panaszkezelési szabályzat kiadásának
INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.)
INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Az INTRUM JUSTITIA Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: HU- 1138 Budapest, Váci út 144-150.; cégjegyzékszám: 01-10-044857;
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Egyesület neve: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Székhely: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. Nyilvántartási szám: 01-02-0000010 Adószám: 19025702-2-43 E-mail: mmsz@maltai.hu
Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe. 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről
Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2014. augusztus 1. Kibocsátó: Szirtesi György
A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai
A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Főnix Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2018. április 23. Hatályba lépés napja: 2018. április 24. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai (Panaszkezelési Tájékoztató)
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai (Panaszkezelési Tájékoztató) Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2018.03.01. Bevezető Az Exclusive Pannon Change Kft. (székhelye: 1051 Budapest, Szent István tér 3.; továbbiakban Szolgáltató ) mint a Raiffeisen Bank Zrt. (1054
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. július 1-től Tartalom I. Bevezetés... 2 II. A Tájékoztató közzététele... 2 III. A bejelentés módja... 2 IV. A bejelentés adattartalma...
Expressz Zálog Zrt. Panaszkezelési Szabályzat
Expressz Zálog Zrt. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 23. Panaszkezelési Szabályzat 2014. szeptember 1. Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA 2 2. A SZABÁLYZAT HATÁLYA
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. május 11. napjától visszavonásig Hatályba léptette: 2015. május 11. napján
Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt.
Panaszkezelési Szabályzat Medicover Egészségközpont Zrt. Tartalom 1. A szabályzat célja... 3 2. Fogalom-meghatározás... 3 3. A panasz bejelentésének módjai... 3 3.1. Szóbeli panasz esetén:... 3 3.2. Írásbeli
P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T
P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T 1. Alapelvek 1.1. A Takarék Faktorház Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
ebrókerház Befektetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzata
6. sz. melléklet ebrókerház Befektetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzata hatályba lépés dátuma: 2016. február 15. 1. oldal Az ebrókerház Befektetési Szolgáltató
Allianz Hungária Egészség-és Önsegélyező Pénztár Panaszkezelési Szabályzat
Allianz Hungária Egészség-és Önsegélyező Pénztár Panaszkezelési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK 1 A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2 AZ ALKALMAZÁSI TERÜLET, AZ ILLETÉKESSÉG ÉS A FELELŐSSÉG MEGHATÁROZÁSAHIBA! A KÖNYVJELZŐ
TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL
Tisztelt Ügyfelünk! TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL 1. számú melléklet Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: az Oney) a hozzá benyújtott panaszok ügyintézésének
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2016. július 04. A MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!