A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai
|
|
- Botond Papp
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Főnix Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki, és Ön a Társaság szolgáltatásaival, termékeivel maradéktalanul elégedett legyen. Időnként előfordulhatnak azonban olyan esetek, amikor Ön és a Társaság között véleményeltérés jelentkezik. A Társaság célja, hogy ezen eseteket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezze. Jelen, Panaszkezelési Tájékoztató elnevezésű dokumentummal a Társaság segítséget kíván nyújtani abban, hogy termékeivel, szolgáltatásaival, vagy ezek minőségével, Ügyintézői magatartásával, vagy bármely más témával kapcsolatban felmerült panaszát milyen módon terjesztheti elő. Ennek érdekében kérjük, hogy figyelmesen olvassa el jelen Tájékoztatónkat, mely az esetleges bejelentésekkel, észrevételekkel és panaszos ügyek kezelésével, valamint ezek eljárási módjával kapcsolatos tudnivalókat tartalmazza. Ezúton hívjuk fel szíves figyelmét, hogy panaszkezeléssel, valamint fogyasztóvédelemmel kapcsolatban további információt talál a Magyar Nemzeti Bank honlapján a oldalon. Figyelmét és együttműködését köszönjük! Főnix Takarékszövetkezet
2 1. Panaszbejelentés módja a Társaságnál A Társaság az Ügyfelei által előterjesztett panaszbejelentéseket az alábbi módon fogadja el: szóban: o a személyesen: a Társaság székhelyén minden munkanapon 8 órától 16 óráig (4025 Debrecen Petőfi tér 6.sz. ), valamint jelen Tájékoztató 3. számú mellékletében közzétett ügyfélfogadási helyein, annak nyitvatartási idejében, o telefonon: a telefonszámon, a hét minden napján 8 és 16 óra között, hétfő-i napon 8 és 20 óra között. írásban: o a Társaság székhelyére címezve: 4025 Debrecen, Petőfi tér 6. o a Társaság telefaxszámán: 06/52/ o elektronikus levélben a hét minden napján 0-24 óráig, a fonix@fonixtakarek.hu címen fogadja A panaszok bejelentése, kivizsgálása, valamint megválaszolása díjmentes! A panasz kivizsgálására az összes vonatkozó körülmény figyelembevételével kerül sor. A panasz benyújtásakor kérjük, az alábbi adatokat szíveskedjen megadni a Társaság részére: név lakcím (székhely), illetve levelezési cím, azonosító szám (szerződésszám, hitelazonosító szám, számlaszám, bankkártya száma, stb.) telefonszám panasszal érintett termék/szolgáltatás panasz leírása, oka és az Ön igénye panasza alátámasztásához szükséges, az Ön birtokában lévő dokumentumok másolata, amely nem áll a Társaság rendelkezésére értesítés módja meghatalmazott útján történő eljárás esetén, érvényes meghatalmazás a panasz kivizsgálásához, megválaszolásához szükséges egyéb adat 2. A panasz kivizsgálása A Társaság a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és lehetőség szerint orvosolja. Amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása és orvoslása nem lehetséges, vagy Ön a panasz kezelésével nem ért egyet, úgy az Ön szóbeli panaszáról a Társaság munkatársa Jegyzőkönyvet vesz fel. A Jegyzőkönyv kitöltését követően, a Társaság átadja Önnek, annak másolati példányát. Telefonon előterjesztett panaszok esetén, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása és orvoslása telefonon nem lehetséges, vagy Ön nem ért egyet a válasszal, a Társaság munkatársa a panaszról Jegyzőkönyvet vesz fel. A telefonon közölt szóbeli panaszról felvett Hatályos:
3 Jegyzőkönyv egy másolati példányát a Társaság a panaszra adott válasszal egyidejűleg megküldi az Ön részére. A szóbeli illetve telefonon közölt panaszról készült jegyzőkönyvnek az alábbiakat kell tartalmaznia: a) az ügyfél neve, b) az ügyfél lakcíme, székhelye, illetve amennyiben szükséges, levelezési címe, c) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, d) az ügyfél panaszának részletes leírása, a panasszal érintett kifogások elkülönítetten történő rögzítésével, annak érdekében, hogy az ügyfél panaszában foglalt valamennyi kifogás teljes körűen kivizsgálásra kerüljön, e) a panasszal érintett szerződés száma, ügytől függően ügyfélszám, illetve a tag pénztári azonosítója, f) az ügyfél által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, g) amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon közölt szóbeli panasz kivételével - az ügyfél aláírása, h) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje és i) a panasszal érintett szolgáltató neve és címe. Telefonon történő panaszkezelés esetén a Társaság az adott helyzetben elvárható módon eljárva biztosítja, az Ön által indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belül, az ügyintéző élőhangos bejelentkezését. Az Ön által előterjesztett panasz ezt követően átadásra kerül a Társaság panaszkezeléssel foglalkozó szakterületének, amely az indokolással ellátott, teljes körű válaszát, vagy megoldási javaslatát a lehető leggyorsabban, legfeljebb a bejelentéstől számított 30 napon belül, megküldi Önnek. Ügyintézőink az Ön erre irányuló kérdése esetén, tájékoztatást nyújtanak arról, hogy panaszának kivizsgálása milyen szakaszban van. Amennyiben Ön meghatalmazott útján kívánja benyújtani panaszát, erre is lehetősége nyílik, ez esetben javasoljuk, hogy a jelen Tájékoztató 2. számú mellékletében található nyomtatványt használja. A meghatalmazást minden esetben közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. (Amennyiben nem a Társaság által megadott nyomtatványt használja, kérjük, ügyeljen arra, hogy a meghatalmazás a Polgári Perrendtartásról szóló évi III. törvényben meghatározott - a közokiratra és a teljes bizonyító erejű magánokiratra vonatkozó - követelményeknek eleget tegyen. Ehhez mintául szolgálhat a jelen Tájékoztató 2. számú mellékletében található nyomtatvány, amelyet ha kitölt, aláírja és két tanúval is aláírattatja, akkor az megfelel a teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.) Írásos panaszát Ön előterjesztheti: Ön által megírt levélként, Hatályos:
4 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett formanyomtatványon (1. számú melléklet). Írásos panaszát elektronikus levélben is eljuttathatja a Társaság részére, a fent jelölt módon: Ön által megírt levélként, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett formanyomtatványon (1. számú melléklet) annak elektronikus úton történő megküldésével. Tájékoztatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank által a fogyasztói panasz bejelentésére kialakított formanyomtatvány elérhető az ügyfélszolgálati helyeken, valamint a Társaság honlapján is. Tájékoztatjuk Önt, hogy elektronikus levélben kizárólag akkor áll módjában a Társaságnak megválaszolni az Ön panaszát, amennyiben az általános információval megválaszolható, illetve amennyiben Ön kifejezetten kéri (írásban, ben, illetve telefonon a jelen Tájékoztató 1. pontjában megjelölt telefonszámok bármelyikén), hogy a Társaság panaszát elektronikusan válaszolja meg az Ön által megadott címre. Ennek hiányában a Társaság válaszát postai úton küldi meg Önnek. 3. A panaszok megválaszolása A Társaság az Ön által előterjesztett panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott válaszlevelét a panasz közlését követő 30 (azaz harminc) naptári napon belül megküldi az Ön részére. Amennyiben a válaszadási határidő hétvégére, vagy munkaszüneti napra esik, a válaszlevél megküldésének határideje a munkaszüneti napot megelőző munkanap. 4. A panaszok nyilvántartása A panaszokról, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről a Társaság nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza: a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését, a panasz benyújtásának időpontját, a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát, az intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, a panaszra adott válaszlevél postára adásának (kiküldésének) dátumát. 5. Jogorvoslati lehetőségek a panaszkezelési eljárásban Hatályos:
5 Amennyiben az Ön által előterjesztett panaszt a Társaság elutasítja, a Társaság az Ön számára megküldött válaszlevélben tájékoztatja Önt a panasza szerinti, alábbi jogorvoslati lehetőségekről. Amennyiben panasza fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése ellen irányult, jogorvoslatért fordulhat: Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához (Székhely: 1054 Budapest, Szabadság tér 9., levelezési címe: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, telefon: , cím: ugyfelszolgalat@mnb.hu), Amennyiben a panasza a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogorvoslatért fordulhat: Pénzügyi Békéltető Testülethez (székhely: 1054 Budapest, Szabadság tér 9., ügyfélszolgálat: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., levelezési címe: H-1525 Budapest BKKP Pf. 172, telefon: , cím: ugyfelszolgalat@mnb.hu), illetve bírósághoz. A panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi határidő eredménytelen eltelte esetén, a Pénzügyi Békéltető Testület, a Magyar Nemzeti Bank, illetve a bíróság eljárását kezdeményezheti. A Társaság az elutasított panaszbeadványra adott válaszlevélben köteles tájékoztatni Önt arról, hogy tett-e általános alávetési nyilatkozatot, amellyel a Pénzügyi Békéltető Testület által hozott határozatot magára nézve kötelezőnek és végrehajthatónak fogadta el. A válaszlevelében meg kell adnia a Magyar Nemzeti Bank illetve a Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címét, telefonszámát, valamint a testületi, illetve fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére rendszeresített formanyomtatványok: elektronikus elérhetőségét, ( ügyfélszolgálati elérhetőségét. (Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. cím: ugyfelszolgalat@mnb.hu; telefon: ; ) Amennyiben a Társaság az Ön panaszbeadványát elutasította, vagy amennyiben a Társaság a 30 naptári napos válaszadási határidőn belül nem küld Önnek választ, úgy Ön a Társaság alábbi elérhetőségein kérheti, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület, illetve az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ előtt megindítható eljárás alapjául szolgáló kérelmi nyomtatványt a Társaság haladéktalanul, elektronikusan, vagy postai úton, díjmentesen küldje meg az Ön részére: telefonszám: cím: fonix@fonixtakarek.hu postai cím: 4025 Debrecen Petőfi tér 6.sz. Hatályos:
6 Fogyasztónak nem minősülő ügyfeleink a panasz elutasítása vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a polgári perrendtartás szabályai szerint bírósághoz fordulhatnak. A Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti az, aki a Pénzügyi Békéltető Testület eljárására vonatkozó szabályok alapján fogyasztónak minősül. Fogyasztón az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személyt kell érteni. Nem minősül fogyasztónak, ezért a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását sem kezdeményezheti az egyéni vállalkozó, egyéni cég, gazdasági társaság, jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek, társasházak. A pénzügyi békéltetés, mint alternatív vitarendezési fórum tipikusan a magánszemélyek fogyasztóvédelmi jogintézménye. 6. Közzététel A Társaság a Panaszkezelési Tájékoztatót az ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben és amennyiben azzal rendelkezik, honlapján ( is közzéteszi. 7. Adatvédelem, panaszkezeléssel kapcsolatos megőrzési határidők Tájékoztatjuk, hogy a Társaság a panaszt benyújtó ügyfelei adatait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezeli. Tájékoztatjuk továbbá, hogy az Ön által, a panaszkezelési eljárás során közölt személyes adatokat a Társaság kizárólag a panasz ügyintézésével kapcsolatosan kezeli. Az Ön által előterjesztett panasszal kapcsolatos írásbeli dokumentumokat (a panaszt és az arra adott választ, valamint a vizsgálattal kapcsolatban keletkezett dokumentumokat) a Társaság 5 évig őrzi meg. A telefonon közölt szóbeli panaszról készült hangfelvételt a Társaság öt évig őrzi meg. A telefonon közölt szóbeli panaszról készült hangfelvételt a Bank öt évig őrzi meg, és az ügyfél kérésére biztosítja a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen kérésének megfelelően huszonöt (25) napon belül rendelkezésére bocsátja a hangfelvételről készített hitelesített Jegyzőkönyvet. A Bank az ügyfél kérésére első alkalommal térítésmentesen kiadja a hangfelvétel másolatát. További hangfelvétel másolatok igénylésére a Bank által alkalmazott - befektetési szolgáltatáshoz és kiegészítő szolgáltatáshoz kapcsolódó - költség és díjtételek jegyzéke irányadó. Hatályos:
7 Hatályos:
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet
a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2016. július 04. A MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai (Panaszkezelési Tájékoztató)
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai (Panaszkezelési Tájékoztató) Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.04.01. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető
Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! Az M7 TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
A TAKARÉK Lízing Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.07.12. A TAKARÉK Lízing Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A TAKARÉK Lízing Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető
A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai
A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a
A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.09.06. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető
A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.09.06. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető
A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.09.06. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető
A Hungária Takarék Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
1. számú melléklet Hatályos:2018.09.06. A Hungária Takarék Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Hungária Takarék (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018. szeptember 06. A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében,
A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.10.01. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető
A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.09.06. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018. szeptember 26. A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében,
A 3A Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018. 09. 26. A 3A Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A 3A Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy
Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
1. számú melléklet Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! Az M7 TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt
A Békés Takarék Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
A Békés Takarék Szövetkezet Panaszkezelési Szabályzat 1. számú melléklete Hatályos: 2018. szeptember 6. A Békés Takarék Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Békés Takarék Szövetkezet
A Takarék Kereskedelmi Bank és az FHB Jelzálogbank Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.04.01. A Takarék Kereskedelmi Bank és az FHB Jelzálogbank Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. (továbbiakban Társaság)
A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.06.25. A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (székhelye: 1082 Budapest, Üllői
Panaszkezelési Szabályzat
I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig
A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.05.14. A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (székhelye: 1082 Budapest, Üllői út
Az FHB Bank Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.02.07. Az FHB Bank Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bank (FHB Bank Zrt., FHB Jelzálogbank Nyrt., FHB Lízing Zrt., a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek
A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.08.22. A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (székhelye: 1082 Budapest, Üllői
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes
Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2018. április 23. Hatályba lépés napja: 2018. április 24. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden
A Békés Takarék Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai
A Békés Takarék Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Békés Takarék Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)
Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai
Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban
A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.09.06. A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (székhelye: 1082 Budapest, Üllői
A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018.10.01. A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (székhelye: 1082 Budapest, Üllői
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat. K4. számú melléklet
25/2015 számú közvetlen hatályú Igazgatósági Szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére. 25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési
FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS
A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai
A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében,
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2019. március 1-jétől A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: a Takarék Csoport tagja) alkalmazottai mindent megtesznek
Panaszkezelési Tájékoztató. A Takarék Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályai
Panaszkezelési Tájékoztató A Takarék Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályai A Takarék Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Faktorház Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai
Panaszkezelési Szabályzat
25/2015. számú közvetlen hatályú Igazgatósági szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére 25/2015. számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a CIB Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére vagy mulasztására
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
A 3A Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2019. március 1-jétől A 3A Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A 3A Takarékszövetkezet (a továbbiakban: a Takarék Csoport tagja) alkalmazottai mindent megtesznek
A Nyugat Takarék Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018. február 15. A Nyugat Takarék Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Nyugat Takarék Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER
A Nyugat Takarék Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
Hatályos: 2018. május 24. A Nyugat Takarék Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Nyugat Takarék Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében,
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2017. január 01. napjától 1 A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01. napjától A VirPay Financial
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. július
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Panaszkezelési szabályzat
ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok
A Takarék Központi Követeléskezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai június 25.
A Takarék Központi Követeléskezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai 2018. június 25. Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Központi Követeléskezelő Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. Módosítva: 2015.
A TAKARÉK Kereskedelmi Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatások Üzletszabályzata MELLÉKLETEK
FHB Bank Zrt. BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK ÜZLETSZABÁLYZATÁNAK MELLÉKLETEI A TAKARÉK Kereskedelmi Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatások Üzletszabályzata MELLÉKLETEK Hatályos: 2018. május 10. napjától Közzétéve:
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Dokumentum azonosító: Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Kis-Faragó Tamás Dokumentum frissítés
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet Hatályos: év július hó 4. napjától
a Takarékbank Zrt. a alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet Hatályos: 2016. év július hó 4. napjától A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Hartai Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A Hartai Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u.14. Levelezési cím: 1398 Budapest,Pf.: 576. Elektronikus levelezési
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat K4. számú melléklet TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. Jelen Szabályzat K4. számú melléklete tartalmazza
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat K3. számú melléklet A Kinizsi Bank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2017. július 27. 22 A Kinizsi Bank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Kinizsi Bank
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. június 30-tól A CIB Lízing csoport. ügyfeleinek a társaság magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.
TÁJÉKOZTATÓ. Banküzlet Zrt. Panaszkezelési Szabályai (12/2015. számú igazgatósági szabályzat)
TÁJÉKOZTATÓ Banküzlet Zrt. Panaszkezelési Szabályai (12/2015. számú igazgatósági szabályzat) A TÁJÉKOZTATÓ mellékletei: 1. számú melléklet: Panaszbejelentő nyomtatvány 2. számú melléklet: Magyar Nemzeti
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat K4. számú melléklet TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata 1 HATÁLYOS: 2015. JÚLIUS 24. NAPJÁTÓL Az OREX-ZÁLOG Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos 2015. július 24. napjától
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtás során a legfontosabb célunk, hogy mindig a legnagyobb fokú gondossággal és megbízhatósággal járjunk el, továbbá jogszerű és professzionális
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. július 1-től Tartalom I. Bevezetés... 2 II. A Tájékoztató közzététele... 2 III. A bejelentés módja... 2 IV. A bejelentés adattartalma...
25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat. KM 3. számú melléklet
25/2015 számú közvetlen hatályú Igazgatósági Szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére. 25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési
25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat. K4. számú melléklet. TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
25/2015 számú közvetlen hatályú Igazgatósági Szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére. 25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1.
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: 2015. november 1.-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Lízing Zrt. (RL) és Raiffeisen
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet KISKUN Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A KISKUN Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2014. február
Panaszkezelési szabályzat
Golden Gate Global Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2017. 1 Bevezetés A Golden Gate Global Zrt. (továbbiakban: GGGL Zrt.) tevékenységére, magatartására vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony,
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban: a Szabályzat ) célja, hogy biztosítsa az American Express
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
Panaszkezelési Szabályzat. TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
Panaszkezelési Szabályzat TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Jelen Szabályzat K4. számú melléklete tartalmazza a: 1. Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Szabályai elnevezésű dokumentumot, A_Takarékbank_pan
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PK KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 4/2018 (II.14.). sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2018. február 14. Érvényes: Visszavonásig 1 Jelen szabályzat rögzíti
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív