Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat
|
|
- Katalin Budai
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat - Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg - Hatályba lépés: július 1. Az Erste Befektetési Zrt. a befektetési vállalkozásokról, az árutőzsdei szolgáltatókról és az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló évi CXXXVIII. Törvény (Bszt.) előírásainak megfelelően az alábbiak szerint rendelkezik az ügyfelei részéről érkező panaszok kezeléséről. Célunk, hogy az ügyfél minden szempontból elégedett legyen szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Tudjuk azonban, hogy minden nagy szervezet működése során előfordulhatnak olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban ügyfeleink megalapozott panasszal élhetnek. Üzleti gyakorlatunk alapkövetelménye, hogy ügyfeleink felvetéseit haladéktalanul kivizsgáljuk, és a feltárt hibákat orvosoljuk. Ezért a panaszbejelentéseket rögzítjük, és rendezésüket kiemelt feladatként kezeljük. Emellett a beérkezett észrevételeket rendszeresen elemezzük, és ennek eredményeit felhasználjuk szolgáltatásaink és ügyfélkezelési rendünk továbbfejlesztéséhez is. Az alábbiakban összefoglaljuk az ügyfél által igénybe vehető panaszbejelentés rendjét. A Társaságunk a jelen panaszkezelési szabályzatot az ügyfelek részére nyitva álló helyiségekben kifüggeszti és honlapján ( közzéteszi. Jelen szabályzat kihirdetésekor lép hatályba. I. A panasz 1. Panasz a Társaság tevékenységével, szolgáltatásával, termékével szemben felmerülő minden olyan egyedi kérelem vagy reklamáció, amelyben a panaszos az Erste Befektetési Zrt. eljárását kifogásolja és azzal kapcsolatban konkrét, egyértelmű igényét megfogalmazza. 2. Nem minősül panasznak, ha a fogyasztó/ügyfél a Társaságtól általános tájékoztatást, véleményt vagy állásfoglalást igényel. II. A panaszos 1. Panaszos lehet természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy más szervezet, aki az Erste Befektetési Zrt. szolgáltatását igénybe veszi, vagy a szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. 2. A panasz képviselő vagy meghatalmazott útján történő benyújtása esetén a Társaságunk vizsgálja a benyújtási jogosultságot, amelyet a benyújtó meghatalmazással igazol. Bejelentésre szolgáló nyomtatvány alkalmazása esetén a panaszos neve mellett fel kell tüntetni a panaszos törvényes, illetve meghatalmazotti képviselőjeként eljáró, panaszbenyújtó természetes személy nevét is (pl. vállalat képviselője, természetes személy meghatalmazottja, stb.). Meghatalmazás hiányában az Erste Befektetési Zrt. közvetlenül a panaszoshoz fordul az ügyintézés gyorsítása érdekében. 3. Panaszosnak tekintendő azonban az a személy is, aki az Erste Befektetési Zrt. eljárását nem valamely konkrét szolgáltatással, hanem egyéb, a szolgáltatással összefüggő tevékenységével (pl. hirdetés) kapcsolatban kifogásolja. III. A panasz felvétele A panasz benyújtására a következő lehetőségeket biztosítja Társaságunka panasz benyújtható postai levélben, telefax útján, rögzített telefonon, elektronikus úton, személyesen írásban vagy szóban Ha írásban kívánja a Társaságnak a panaszát benyújtani, kérjük, hogy a mellékelt panasz bejelentési nyomtatványt használja. Amennyiben lehetséges, kérjük, hogy a panaszát alátámasztó dokumentumok másolatát is mellékelje a beadványához. 1
2 A panasz felvételével kapcsolatos nyitva tartási rendet a Társaságunk internetes oldalán ( tekintheti meg. IV. Társaságunk általános elérhetőségei: A telefonos ügyfélszolgálat telefonszáma: , Telefax: , A Társaság székhelye: 1138 Budapest, Népfürdő utca A Társaság címe: erstebroker@erstebroker.hu Személyesen benyújtani kívánt panaszok esetén, a panaszát benyújthatja a Társaság székhelyén, illetve az Üzletszabályzat ügynöklista mellékletében feltüntetett elérhetőségeken. Az elérhetőségekről Társaságunk a hivatalos honlapján keresztül ad tájékoztatást: V. A panaszügyintézés általános rendje: A panaszok ügyintézését a Panaszkezelés végzi. A Társaság minden panaszlevélre a kézhezvételt követő 30 naptári napon belül, írásban megküldi a választ a panaszosnak. Amennyiben a panasz jellege miatt a fenti határidő nem tartható, az ügyintézési idő hosszabbításáról és annak indoklásáról külön értesítést küldünk. Előfordulhat, hogy a panasz kivizsgálása során kiegészítő információkra lesz szükségünk az Ön részéről. Ebben az esetben kérjük ilyen irányú megkeresésünk mielőbbi megválaszolását. Minél pontosabban jelölje meg azokat az iratokat, közléseket, információkat, amelyek panasza alapjául szolgálnak, és ezeket lehetőleg mellékelje a panaszhoz. Jelölje meg a panaszban azt is, hogy milyen igényt támaszt a Társaságunkkal szemben. Társaságunk a panaszok kivizsgálásáért külön díjat nem számít fel. Írásban és elektronikusan beérkezett panaszok esetében a Társaság a panaszok fogadását folyamatosan biztosítja. Az elektronikus panasz fogadására nyitva álló rendszer üzemzavara esetén a Társaság a panasz felvételét üzleti időben minden egyéb csatornáján biztosítja. Egyebekben az elektronikusan és írásban beérkezett panaszokra a panaszügyintézés általános szabályai mindenben irányadóak. Személyesen benyújtott panaszok: A szóban előadott panaszokat a Társaság székhelyén illetve az Üzletszabályzat ügynöki lista mellékletében feltüntetett elérhetőségeken munkanapokon üzleti órái alatt fogadja be. A Társaság a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Társaság a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel és annak egy másolati példányát átadja. Egyebekben a Társaság a személyesen benyújtott szóbeli panaszokkal kapcsolatban az írásbeli panasz tekintetében írt rendelkezéseknek megfelelően jár el. Telefonon beérkező panaszok közlésére a telefonos ügyfélszolgálat fenti számán van lehetőség. Telefonon történő panaszkezelés esetén a Társaság biztosítja az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. Telefonon történő panaszkezelés esetén a Társaság és az Ügyfél közötti telefonos kommunikációt a Társaság hangfelvétellel rögzíti és a hangfelvételt egy évig megőrzi. Az Ügyfél kérésére a Társaság biztosítja a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre bocsátja a hangfelvételről készült hitelesített jegyzőkönyvet. A Társaság a telefonos panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a panaszról és az azzal kapcsolatos, indoklással ellátott álláspontjáról a Társaság jegyzőkönyvet vesz fel és annak egy másolati példányát a panasz közlését követő 30 napon belül megküldi az Ügyfélnek. A Társaság a lakossági ügyfél panaszairól és kifogásairól, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről belső nyilvántartást vezet. E nyilvántartás tartalmazza a) a lakossági ügyfél által tett panasz leírását, a tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését, b) a panasz benyújtásának időpontját, c) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát, d) a c) pontban megjelölt intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, e) a panasz megválaszolásának időpontját. Társaságunk a panaszt és az arra adott választ három évig őrzi meg, és azt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kérésére bemutatja. A Társaságunk továbbá a panaszügyek intézésére panaszfelelőst jelöl ki, akinek feladata a panaszkezelési eljárások jogszabályoknak megfelelő lefolytatásának biztosítása. 2
3 VI. A panasz Társaságon kívüli bejelentésének, orvoslásának lehetőségei Arra az esetre, ha esetleg a fenti utak egyike sem jár az Ügyfél számára kielégítő eredménnyel, úgy a Társaság tájékoztatást küld arról, hogy fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet az Ügyfél, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. Az érintett testületek levelezési címei, melyről a Társaság a panasz elutasítása esetén az ügyfelet tájékoztatja: A szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület előtt kezdeményezhető eljárás (Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.; Levélcím: H-1534 Budapest BKKP Pf.: 777.; Telefon: ). Tájékoztatjuk, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület határozata Társaságunkra nézve nem kötelező. Kötelezést tartalmazó határozattá a Pénzügyi Békéltető Testület döntése csak akkor válhat, ha Társaságunk az eljárás megkezdéséig vagy legkésőbb a döntés meghozataláig - alávető nyilatkozatot tesz, amelyben a békéltető testület döntését magára nézve kötelezőként ismeri el. Amennyiben nem kíván békéltető testülethez fordulni, bírósági keresettel a területileg illetékes bírósághoz is fordulhat az ügyfél, A fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordulhat (Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.; Levélcím: 1534 Budapest BKKP. Pf. 777; Telefon: ). Budapest, július 1. Erste Befektetési Zrt. 3
4 1138 Budapest Népfürdő utca Panasz bejelentő lap (jegyzőkönyv) Tisztelt Ügyfelünk! Őszintén sajnáljuk, hogy Társaságunkkal kapcsolatban Önt kellemetlenség érte. Mindenképpen szeretnénk panaszát megnyugtató módon rendezni. Az Erste Befektetési Zrt. az ügyfélpanaszokat kiemelten kezeli, annak érdekében, hogy Ön elégedett legyen velünk, valamint bejelentését szolgáltatásaink, termékeink fejlesztésére használhassuk. Panaszára, annak típusától függően, igyekszünk mihamarabb választ adni. Név: Köszönjük türelmét bejelentése kivizsgálásának idejére! Ügyfélkód: Kérjük adja meg elérhetőségét, ahol értesíteni tudjuk: Telefonszám: Levelezési cím: Panaszának leírása:... aláírás A bejelentést átvevő munkatárs neve: Aláírása: Dátum: 4
5 5
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:
Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat
Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat Az Erste Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban Társaság vagy Erste Alapkezelő Zrt.) a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó
Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat. Hatályos: október 16. napjától
Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat Hatályos: 2018. október 16. napjától Az Erste Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban Társaság vagy Erste Alapkezelő Zrt.) a kollektív befektetési formákról és kezelőikről,
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
Panaszkezelési szabályzata
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Üzletszabályzat 3. sz. melléklete AZ EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési szabályzata V2.0 Az igazgatói utasítás hatályba
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Biztosítások.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére I. BEVEZETÉS A Biztositasok.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. (továbbiakban: Alkusz) a tevékenységére,
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen
A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA
A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.1. SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 1.2. SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 1.3. KAPCSOLÓDÓ
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az
1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(ii) írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) bejelenthessék.
Panaszkezelési Ügyféltájékoztató I. Bevezetés I.1. Jelen Panaszkezelési ügyféltájékoztató (a továbbiakban: Ügyféltájékoztató) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény
Tájékoztató az ügyfélpanaszok kezeléséről. Tisztelt Ügyfelünk!
2. számú melléklet Tájékoztató az ügyfélpanaszok kezeléséről Tisztelt Ügyfelünk! Az NHB Növekedési Hitel Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1118 Budapest, Kelenhegyi út 39.) célja, hogy
START Garancia Zrt. Panaszkezelési. Szabályzat. Budapest, november 18.
START Garancia Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Budapest, 2010. november 18. 1. Általános rendelkezések 1.1. A szabályzat célja és hatálya A START Garancia Zrt. - továbbiakban Start Zrt. - Panaszkezelési
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról
Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL
1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL Tisztelt Ügyfelünk! Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: az Oney) a hozzá benyújtott panaszok ügyintézésének
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 1/2010. sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2010. január 05. Érvényes: Visszavonásig A Társaság Panaszkezelési Szabályzatában
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
REFERO CREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
REFERO CREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tartalom: I. BEVEZETÉS II. III. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA PANASZKEZELÉSI RENDSZER I. BEVEZETÉS Ez
Banco Primus Fióktelep Magyarország. Panaszkezelési szabályzat
Banco Primus Fióktelep Magyarország Panaszkezelési szabályzat Hatálybalépés időpontja: 2011. július 1. 1 Tartalomjegyzék I. A szabályzat hatálya és a kapcsolódó szabályok... 3 II. A panasz bejelentésének
NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. netmaxx.hu. Oldal: 1
NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. Oldal: 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3. oldal 2. DEFINÍCIÓK 4. oldal 3. ÜGYFÉLPANASZOK TÍPUSAI 5.
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz
Panaszkezelési Szabályzat
Adószám: 14283624-2-02 Cégbíróság: Baranya Megyei Bíróság Cégjegyzékszám: Cg.02-10-060357 CORRIGIA Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 7630 Pécs, Bor u. 67. Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2011. december 1.
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet
a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. július
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat 2017. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. Levelezési cím : 1394 Budapest, Pf.: 366 Telefonszám : +36 1 780 6619 www.gpconsulting.hu Panaszkezelési
Panaszkezelési szabályzat
ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Biztosításkötés. Top Kft. A Biztosításkötés. Top Kft. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013 évi CCXXXVII törvény 288. rendelkezéseinek, valamint a
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2014. február
MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. július 1-től Tartalom I. Bevezetés... 2 II. A Tájékoztató közzététele... 2 III. A bejelentés módja... 2 IV. A bejelentés adattartalma...
MBI Kft. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata
MBI Kft. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Elfogadva: 1/2015. ügyvezetői határozattal Hatályba lépés napja: 2015. január 01. 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3 2. DEFINÍCIÓK 4 3. PANASZOK TÍPUSAI
HANWHA BANK MAGYARORSZÁG Zrt.
HANWHA BANK MAGYARORSZÁG Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatálybalépés napja: 2011. 02. 28. I. A szabályzat célja: Jelen szabályzat célja, hogy a Hanwha Bank Magyarország Zrt. (székhely és panaszügyintézés
P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T
P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T 1. Alapelvek 1.1. A Takarék Faktorház Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat 2018. március 20. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. Levelezési cím : 1394 Budapest, Pf.: 366 Telefonszám : +36 1 780 6619 www.gpconsulting.hu
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PK KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 4/2018 (II.14.). sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2018. február 14. Érvényes: Visszavonásig 1 Jelen szabályzat rögzíti
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Gold Orient Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Hatályos: április 15-től
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Gold Orient Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Hatályos: 2018. április 15-től 1.) Bevezető A Gold Orient Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság)
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
CREDIT HOUSE MAGYARORSZÁG JELZÁLOGHITELEZÉSI ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos 2011. augusztus 19. Tartalom: 1. Fogalom meghatározások 3 2. A panaszkezelést ellátó szakmai terület meghatározása
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: május 6.
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2016. május 6. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013.
Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2013. Az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) az irányadó hatályos jogszabályok
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. május 11. napjától visszavonásig Hatályba léptette: 2015. május 11. napján
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
TREZOR Záloghitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság 3525 Miskolc, Régiposta u. 23. ½. sz. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: az alapítók az 1/2010. (I. 01.) sz. határozata Hatályos: 2010. 01. 01-től
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a termékeivel vagy a szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült panaszt
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS
PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s.
NOVIS Poisťovňa, a.s. I. BEVEZETÉS Társaságunk kiemelt célja, hogy az ügyfelek elégedettségének és bizalmának növelése érdekében folyamatosan fejlessze szolgáltatásai minőségét. Jelen szabályzat célja,
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a CIB Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére vagy mulasztására
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1.
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: 2015. november 1.-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Lízing Zrt. (RL) és Raiffeisen
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
Panaszkezelési Szabályzat
I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig
MAGYAR PÉNZVÁLTÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
MAGYAR PÉNZVÁLTÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM A MAGYAR PÉNZVÁLTÓ Kft. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: MAGYAR PÉNZVÁLTÓ Kft. vagy
HANWHA BANK MAGYARORSZÁG ZRT.
HANWHA BANK MAGYARORSZÁG ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatálybalépés napja: 2010. 03. 23. Jelen szabályzat célja, hogy a Hanwha Bank Magyarország Zrt. (székhely és panaszügyintézés helye: 1088 Budapest,
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. szeptember 15. ELŐZMÉNYEK ÉS CÉLOK Az ADALFA Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest,
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2017.05.15. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Panasz bejelentése... 4 3. Panasz
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2016. július 04. A MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok
01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről
MetLife Biztosító Zrt. 01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2013. január 04. Kibocsátó: Bartók János vezérigazgató Készítette: Harkácsi Gábor, compliance
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Magyar Könyvvizsgálói Kamara Biztosítási Alkusz Kft. Budapest 2017. Általános rész Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 1 1. Bevezetés... 1 2. Szabályzat célja... 1 3. Alapelvek...
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt.
ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt. Ügyfélfogadás rendje és panaszkezelésre vonatkozó szabályzat Verzió Hatályos Döntés száma 1. 2012. április 26. 7/2012.(04.26) vezérigazgatói határozat 2. 2014. július
Panaszkezelési szabályzat
Bohemian Financing Zrt. Panaszkezelési szabályzat Verzió Száma: V3 Készítette: Titkos Alexandra Jóváhagyó határozat száma: Igazgatóság 1/2013. (01. 25.) számú határozata Hatályba lépés napja: 2013. 01.
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos január 1.
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos 2010. január 1. Tartalom: 1. Fogalom meghatározások 3 2. A panaszkezelést ellátó szakmai terület meghatározása 3 3. Panasz felvétele 4 4. A panasz rögzítése 4 5. Tájékoztató
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat (a módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2014.12.12. napjától 1 I. A szabályzat alapelve, célja A CO-OP HITEL Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Panaszkezelési Szabályzat
Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-000889/2014 OTP Fáy András Alapítvány Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja (O.K. Központ) Panaszkezelési Szabályzat A kiadásért felelős: Virágos
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Bevezető A Profit Holding Hungary Zrt. (székhely: 7622 Pécs, Liszt Ferenc utca 1. fszt. 1.., cégjegyzékszám: 02-10-060382, a továbbiakban: Szolgáltató) a PSZÁF 11/2012. (XI.8.)
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban
2.2 Az ügyfél vagy a meghatalmazott helyett a nevükben érvényes meghatalmazás alapján eljáró képviselőjük is jogosult panasz benyújtására.
HATÁLYOS: 2010. július 1-től PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban Szabályzat ) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. október 1. napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. Bevezetés és általános rendelkezések... 3 1.1. Bevezetés... 3 1.2. A Panaszkezelési szabályzat kiadásának
OVER CAPITAL Pénzügyi Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
OVER CAPITAL Pénzügyi Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. Általános rendelkezések 1. A Szabályzat célja Jelen Panaszkezelési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) célja, hogy meghatározza az OVER CAPITAL
ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt.
ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt. Ügyfélfogadás rendje és panaszkezelésre vonatkozó szabályzat Verzió Hatályos Döntés száma 1. 2012. április 26. 7/2012.(04.26) vezérigazgatói határozat 2. 2014. július
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. június 30-tól A CIB Lízing csoport. ügyfeleinek a társaság magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi
Atradius Crédito y Caución S.A. de Seguros y Reaseguros Magyarországi Fióktelepe. 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről
Atradius Crédito y Caución S.A. de Seguros y Reaseguros Magyarországi Fióktelepe 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2013. október 1. Kibocsátó:
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2018.03.01. Bevezető Az Exclusive Pannon Change Kft. (székhelye: 1051 Budapest, Szent István tér 3.; továbbiakban Szolgáltató ) mint a Raiffeisen Bank Zrt. (1054
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A szabályzat célja, hatálya 2 I.2. A fogalom meghatározások 2 II. A panasz kivizsgálása 2 II.1. Szóbeli panasz
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: január 15-tõl visszavonásig. Bevezetõ
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2018. január 15-tõl visszavonásig Bevezetõ A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsõdleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató. Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési szabályzata
48/2007.-ESZ-2146/1. Hatályos: 2008. 3. sz. melléklet A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság a Érvényes: 2013. április 09. Utolsó módosítás: 2017. január 1. A változásokkal
Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt.
Panaszkezelési Szabályzat Medicover Egészségközpont Zrt. Tartalom 1. A szabályzat célja... 3 2. Fogalom-meghatározás... 3 3. A panasz bejelentésének módjai... 3 3.1. Szóbeli panasz esetén:... 3 3.2. Írásbeli