Vasárnapi iskola július 1. MIT KÍVÁN TŐLÜNK AZ ÚR? Mikeás 3:1-4; 6:6-8

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vasárnapi iskola július 1. MIT KÍVÁN TŐLÜNK AZ ÚR? Mikeás 3:1-4; 6:6-8"

Átírás

1 Vasárnapi iskola július 1 MIT KÍVÁN TŐLÜNK AZ ÚR? Mikeás 3:1-4; 6:6-8 1

2 MIKEÁS PRÓFÉTA KORA Mikeás próféta Jótám, Aház és Ezékiás júdai királyok uralkodásának az idején szolgált. Ez a kor a 8. század közepétől a 7. század legelejéig terjedő időszak igen mozgalmas volt Palesztinában. Az asszír birodalom hatalma és befolyása határozta meg Szíria és Palesztina térsége népeinek életét. Az asszír hódítás veszélye a déli országrészt, Júdát is fenyegette. Az asszíriai függőségből szabadulni akaró államok kísérleteinek sorozata jellemzi a 8. század második felét. Júda királyai ügyeskedő politikával próbálták megőrizni a maradék országrész viszonylagos függetlenségét. Ez abból állt, hogy a környező nagyhatalmakkal kötött szövetségekben azon igyekeztek, hogy kijátsszák az ellenségeiket egymás ellen. A próféták elítélték ezeket a manőverezéseket, és folyton azt hirdették, hogy a választott nép biztonságát Isten szavatolja, és ítéletének eszközéül használja ellenségeiket, ha meg nem térnek bűneikből. MIKEÁS SZEMÉLYE A próféta személyéről és munkásságáról alig tudunk valamit. A címirat azon túl, hogy a működési idejét megjelöli, csupán nevét (teljesebb formájában Mikájehú, aminek a jelentése kicsoda olyan, mint Isten ), valamint azt közli, hogy móreseti származású. Móreset a júdeai dombvidék egyik helysége volt, Jeruzsálemtől délnyugatra (35 km) feküdt. Származását tekintve tehát a próféta vidéki, falusi ember volt. Valószínűleg maga is a szegény, elnyomott réteghez tartozott. Személyes tapasztalatok alapján ismerte a szegények sorsát. Származása és társadalmi helyzete megmutatkozik azokban a megnyilatkozásokban is, amelyekben kritikája különös éllel fordul a nagyvárosok romlottsága ellen. Nem tudjuk pontosan, hol és mikor lépett fel, de valószínű, hogy már 722 előtt megkezdte a működését (1:3 6; Jer 26:18). Szinte kizárólag Júda és Jeruzsálem élete foglalkoztatta. Nem tudjuk, életének mennyi ideje volt közös Ámóséval, de Hóseásnak és Ézsaiásnak is kortársa volt. Míg Ézsaiás szerepet kapott az ország politikai életében is, Mikeás nem foglalkozott az udvari politikával. Mikeás prédikációi arról szóltak, hogy Júda életének az Istennel kötött szövetság rendeléseire kell épülnie. Ezek lényegét, Isten kívánságát szinte pontokba foglalva kínálja éppen a ma tanulmányozott szövegrészben: szövetségi jogrend, szeretet gyakorlása és alázat Isten előtt (6:8). 2

3 A könyvben található próféciák foglalkoznak még a pogányok végső időben történő megítélésével (4:11kk.), és a Messiás eljövetelével (5:1 3). Az Úr szabadítását dicsőítő himnusszal fejeződik be a könyv (7:7 20). Mik 3,1 Ezt mondtam: Halljátok meg, Jákób elöljárói, Izráel házának vezetői! Nem tinektek kell-e ismerni a törvényt? 2 Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Lenyúzzátok az emberekről a bőrt, és csontjaikról a húst. 3 Ti megettétek népem húsát, lenyúztátok róluk a bőrt, csontjaikat összetörtétek, és feldaraboltátok, mint a húst, amely fazékba vagy bográcsba kerül. 4 Majd kiáltanak még az ÚRhoz, de ő nem válaszol nekik, hanem elrejti orcáját előlük akkor, mert gonosz tetteket követtek el. Mik 6,6 Mivel járuljak az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? 7 Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? 8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. Mikeás könyvéből csupán ízelítőt merítettünk ma reggel, hiszen összesen hét fejezete van. Ennek az egyszerű származású, de annál határozottabb kiállású prófétának az üzenetét két fő csoportba lehet besorolni. Az egyikbe, aminek azt a nevet adhatjuk, hogy bajaink, azokat az igéket gyűjtjük, amelyek a próféta koráról szólnak, és annak lelkiségét jellemzik. A második csoportba, amit a Mit tehetünk most? felírással látunk el, azokat a felhívásokat találjuk, melyek kivezetnék Isten népét abból az ítéletes állapotból, amiben a próféta is találta őket. Túl azon, hogy megismerkedünk a Krisztus előtti VIII. században élő júdeaiakkal, magunkra is ismerünk. Ránk is igaz, hogy a 3

4 szövetséghez való viszonyunktól függően boldogulunk a modern élet kihívásaival, kísértéseivel és így veszélyeivel. Éppen ezért, hasznunkra őrizte meg a Szentlélek ezeket a régi prédikációkat. Prédikációknak mondtam a próféciákat, mert a próféták az Ószövetség igehirdetői voltak, látók, akik Isten akaratához mérték a jelent, ígéreteihez, vagy az előrehelyezett ítélethez igazították a jövőt. Nem jövendőmondók, nem jósok a próféták, hanem bátor igehirdetők. Az ószövetségi próféták ismerve az is, hogy a zsidóság különös üdvtörténeti szerepéből adódóan kíméletlen kritikusai voltak korul társadalmának. Az igehirdetés helye nem a templomi szószék volt, hanem a városkapu, a piac és a trónterem. Visszatérve a felolvasott igeszakaszokhoz, az első csoportba tehát a bajokat soroljuk, melyek között az elsőről így szólt Mikeás: Ezt mondtam: Halljátok meg, Jákób elöljárói, Izráel házának vezetői! Nem tinektek kell-e ismerni a törvényt? A nép lelkiállapotáért annak vezetőit teszi felelőssé a próféta. A törvényt ismerték, még tanították is, de nem élték. Az ismerni szó intim kapcsolatot jelez. Bennfenteseknek tartották magukat ha a törvényről esett szó, és elvárták, hogy úgy tiszteljék őket, mint a törvény tanítóit, de az életvitelüket egyáltalán nem jellemezte a törvényesség. Mikeás azzal is vádolja őket, hogy nem először lettek figyelmeztetve, de talán lelki gőgből, az igehirdetésekre nem figyelnek oda. A megszólításban sok gúny is van. Jákób előljáróinak és Izráel házának szólítja őket, és ezzel a szövetség történetére emlékezteti az előkelőségeket. Eszükbe juttatja, hogy a szövetség népe vezetőinek kellene lenniük. A csaló Jákóbnak az Izráel nevet adta Isten, miután legyőzte benne a rosszat. Mikeás korának a vezető emberei még Jákóbon is túltettek a rosszban, akár előljárói is lehettek volna. Ez egy eléggé csípős megjegyzés volt Mikeás részéről, aminek bizonyára nem örültek a címzettek. Mi lehet minden bajunk között az első? Honnan ered a többi rossz is? Sokat foglalkoznak ezzel a kérdéssel a filozófusok és a lélekbúvárok még manapság is. Mikeás, a paraszt-próféta tudta a választ, mert Isten kijelentette neki: Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Igen, praktikusan fogalmazva, itt kezdődnek a bajok. Nem ott, hogy a rosszat választjuk, mert ki olyan balga, hogy első választása a rosszra essen, hanem ott, hogy a szabadságunkat ünnepelve, fittyet hányunk a jóra. A jó gyűlöletével kezdődik a baj. Isten jó dolgokkal vesz körül minden embert a teremtésben, és azután gondoskodása megannyi praktikus megnyilvánulásában. Amikor azokat nem becsüljük, sőt lebecsüljük, amikor a jót elveti magától az ember, 4

5 akkor indul el a lejtőn. Isten népe is a jó dolgokra mondott először nemet, és csak azután lett szerelmese a rossznak. A Törvényt nyűgnek tartották, pontosabban azzá torzították. Addig csűrték-csavarták, míg megterhelték egymást, a lelkiismeretüket, és azután szinte már menekültek az élvezetekbe, a rosszba. A folytatásban sem kíméletesebb a próféta. Kannibálokhoz hasonlítja azokat, akik visszaélve a helyzetükkel, másokon élősködnek. Nem azt mondja ezzel, hogy valósággal megették egymást, hanem olyan indulatok hajtották őket, hogy szinte a kannibalizmus szintjére süllyedtek. Az Úr Jézus is mondott hasonlót, amikor azt halljuk tőle, hogy aki gyűlöli a testvérét, az már a gyilkosa is annak. A kannibál-konyhán történtek részletes felemlegetésével az volt a prédikátor célja, hogy Isten mindent tudásával figyelmeztesse kortársait. Ti megettétek népem húsát, lenyúztátok róluk a bőrt, csontjaikat összetörtétek, és feldaraboltátok, mint a húst, amely fazékba vagy bográcsba kerül. Ugye, a dzsungel mélyén élő vademberek sötét szokásairól hallva megborzadunk? Gondolunk arra, hogy máig is élnek az emberevésnek civilizált formái, melyek még a mai hívőket is megkísérthetik? Az elmúlt századok történelmét ismerjük, nem szükséges a rabszolgatartásról, a gyerekkereskedelemről, vagy a haláltáborokról beszélnünk. Az elmúlt héten olvashattuk a magyar lapokban a szomorú statisztikát arról, ahogy tömegével csúsznak le emberek a középosztály szintjéről a nyomorba, míg a felső réteg eddig nem látott gazdagságban dúskál. Közelebbről is találunk példát a civilizált kannibalizmusra. Amikor a jog mérlegén többet nyom a pénz, vagy a kapcsolatok, mint a tények és a törvényesség, akkor Isten szemét is bántó bűnöket követünk el. Ebben a baj-oszlopban az utolsó a harmadik rész negyedik verse lesz: Majd kiáltanak még az ÚRhoz, de ő nem válaszol nekik, hanem elrejti orcáját előlük akkor, mert gonosz tetteket követtek el. A bűnök következménye is bajos mindig. Ézsaiásnál is olvastuk két hete, Isten nem kötelezhető arra, hogy mindig meghallgassa az imánkat. Sőt, ő maga mondja, hogy eltakarja a szemét, és elfordítja az arcát, ha csak meg nem térünk. Az Ároni áldás szép kérése az, hogy fordítsd az orcádat mifelénk, magyarosan, hogy végy észre bennünket. Isten szeme előtt élni, figyelmét és figyelmes szeretetét élvezni igen nagy áldás. A bűn útján rohanó ember ennek is híján van és ez igen nagy baj. 5

6 Milyen orvoslást ajánlott Mikeás minderre? A hatodik fejezetből idézett igékből áll fel a prófétai üzenet pozitív része. Először figyelmeztet, hogy ne legyünk felületesek a válasz-keresésben. Kérdezzünk, gondolkozzunk, járjunk utána a döntéseinknek, mert az ország népe csak úgy menekül meg az ítélettől, ha nagyon komolyan veszi a helyzetét, és megfontoltan, hívő Istenre-figyeléssel cselekszik. Mivel járuljak az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? Isten elé kellene állnom segítségért, meg kellene nyernem valahogyan a jóindulatát, ki kell engesztelni, mert joggal haragszik rám, de jaj, mit is tehetek? Felsorakoztatja képzeletben az áldozati állatokat. Patakok ezreiben folyik az áldozatra szánt olaj. Egy hallatlan cselekedetre is kész, akár az elsőszülöttjét is odaadná, de mindez nem elég. Az ember nem képes kiengesztelni Istent. Az Úr Jézus megváltó halálát ez tette szükségessé. Mit tehetünk akkor? Tehetünk-e valamit is azért, hogy helyreálljon a kapcsolatunk Istennel? Mit tehetett volna a zsidóság abban a konkrét történelmi helyzetben, amikor Mikeás felfedte előttük a bűneiket? Kaptak-e lehetőséget arra, hogy a közelgő ítélettől megmeneküljenek? Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. Ezekre a ma is égető kérdésekre van válasz. A válasz tulajdonképpen visszavezet a bajok eredetéhez. Arra a pontra, amikor a jót elutasították. Megmondtam, hogy mi a jó. Emlékszel, hol rontottad el? Amikor meggyűlölted a jót. A jó a javadra volt, és a jó mindig jó marad. Most te is tartsd annak! Testvérek, Isten haragját csak Jézus Krisztus képes kiengesztelni, és ezt Ő megtette a Golgotán. A mi dolgunk most az, hogy a megnyert új életben Isten törvénye szerint éljünk. Amikor az Úr törvényéről beszélünk, gondoljunk a Tízparancsolatra. Azok az igék ma is érvényben vannak, úgy, ahogy Jézus Krisztus elmagyarázta, és az őskeresztyén gyülekezetnek tanították az apostolok. Lényegüket tekintve, 6

7 embertársaink szeretetére és Isten tiszteletére nevel bennünket is a Tízparancsolat. Mikeás próféta tehát azt üzeni nekünk, hogy a bűn útvesztőibe juttat az engedetlenség, ha Isten törvényét elutasítjuk, amikor a jót gyűlöljük. Azt is hallottuk tőle, hogy a bűn útját választó embertől elfordul Isten. Ne azon töprengjünk, hogyan engesztelhetnénk ki Őt, hanem törekedjünk a Törvénye szerint élni. A kiengesztelés Jézus Krisztus munkája volt. Benne bízunk mi is a megmenekülésünkért, és örök üdvösségünkért. 7

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2016. március 13. Bálintbokor Istentisztelet 11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12 Nem

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

A gazdag ember és a szegény ember

A gazdag ember és a szegény ember A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása Ézs 12,1-6 Isten szabadítása És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom

Részletesebben

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Ezékiel, a látomások embere

Ezékiel, a látomások embere A Biblia gyermekeknek bemutatja Ezékiel, a látomások embere Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/29. Történet www.m1914.org Bible for

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése 1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől: és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Ézs 9,8-12 Kevélység, felfuvalkodottság és ítélet

Ézs 9,8-12 Kevélység, felfuvalkodottság és ítélet Ézs 9,8-12 Kevélység, felfuvalkodottság és ítélet Beszédet küldött az Úr Jákóbnak, és leesett Izráelben, [eljutott Izráelhez]. Hogy megértse az egész nép: Efraim és Samaria lakosa, a kik ezt mondják Kevélyen

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével

Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével II. Mózes 4.1-17, 27-31. 1 Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az

Részletesebben

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Lekció: Ef. 4.17-32 2013. ápr. 14. Gazdagrét Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Minél többet hallunk a bölcsességről, annál

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

ADVENT ESTI DICSÉRET

ADVENT ESTI DICSÉRET ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit?

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit? A hívás Hívásod érkezett Ráérsz egy kicsit? Pi pi pi Jártál már te is így? Fel akarod hívni a legjobb barátodat vagy barátnődet, de foglalt. Vársz öt percet, újból próbálkozol, és még mindig foglalt. Többszöri

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

bibliai felfedező B12 Ajánlott további olvasásra: Ézsaiás 7:14 és 9:6 János 1:6-14 2. Korinthus 8:9 1. RÉSz: Egy Fiú születik

bibliai felfedező B12 Ajánlott további olvasásra: Ézsaiás 7:14 és 9:6 János 1:6-14 2. Korinthus 8:9 1. RÉSz: Egy Fiú születik Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSz: Egy Fiú születik Olvasd el: Lukács 1:26-38;

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10

KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10 Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza KIÁLTÓ SZÓ Lekció: Ézsaiás 40,1-10 Alapige: János 1,19-23 Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat

Részletesebben

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK

Isten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK Isten Nagy Terve 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt,

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3. 5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

bibliai felfedező A12 Ajánlott további olvasásra: 1. Timóteus 1:15 Zsidók 1:1-3 1 János 4:14 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete

bibliai felfedező A12 Ajánlott további olvasásra: 1. Timóteus 1:15 Zsidók 1:1-3 1 János 4:14 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A vezetőket jelölő negyven szó

A vezetőket jelölő negyven szó 1. fejezet A vezetőket jelölő negyven szó Elpusztítja a nemzet minden vezetőjét: a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát, a varázslót és a véneket, a hadnagyot és a főrendűt, a tanácsost, az ügyes mestert

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében

Részletesebben

m a g v e t é s ötletek

m a g v e t é s ötletek m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Az utolsó ítélet. (Advent 3.)

Az utolsó ítélet. (Advent 3.) Az utolsó ítélet (Advent 3.) Lectio: Mt 11,2-6 Textus: Jel 20,11-12 Az Ige felirata: Az utolsó ítélet. S valóban Jézus Krisztus visszajövetelekor lesz az utolsó ítélet. Az Ige azt mondja, hogy a fehér

Részletesebben

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak? "Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Drága Gyülekezet! január 17. Kálmánháza, Mandabokor, Felsősima Istentisztelet. 16 Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek

Drága Gyülekezet! január 17. Kálmánháza, Mandabokor, Felsősima Istentisztelet. 16 Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek 2016. január 17. Kálmánháza, Mandabokor, Felsősima Istentisztelet 16 Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondjaé az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN

PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Pasarét, 2014. október 9. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Alapige: Jer 7,1-7. 10. 1. Az a beszéd, amelyet az Úr szólt Jeremiásnak: 2. Állj az Úr házának

Részletesebben