Dr. Belső Nóra Depresszió. Betegség vagy úri huncutság? Jaffa Kiadó

Átírás

1

2 Dr. Belső Nóra Depresszió Betegség vagy úri huncutság? Jaffa Kiadó

3 Tartalom ELŐSZÓ ELSŐ RÉSZ Hitek tévhitek Tudomány MÁSODIK RÉSZ Egészség betegség Ki bolond, és ki nem? Az elmebetegügy kérdései A depresszió ezer arca Hisztis nők, agresszív férfiak Lehetőség vagy kényszerűség? A két póluson Boldogság Gyógyulás UTÓSZÓ Impresszum

4 Édesanyámnak, Édesapámnak, Férjemnek és Gyermekeimnek

5 ELŐSZÓ Még g yerek voltam. Szerencsés. Eng em vidámság és kieg yensúlyozottság vett körül. Otthon mindent megbeszéltünk, jót és rosszat egyaránt, a szüleim mindig azon voltak, hogy megértessék velem, mi miért történik. Bármit megkérdezhettem, és tudtam, hogy biztosan választ fogok kapni rá. Emlékszem, előfordult néha, hogy vendégségek alkalmával, amikor a felnőttek beszélgettek, én is kérdeztem, véleményt formáltam (azaz beleszóltam), ami másoknak szokatlan volt, mert nem illett belebeszélni a felnőttek társalg ásába. Apám sokszor állt ki mellettem a felnőttek dolg a helyzetekben, és sem ő, sem az édesanyám nem sajnálták az energ iát, hog y elmag yarázzák nekem, ha valami, ami csak a nag yokra tartozott, érdekelt eng em. Eg yszer nag y volt a csend odahaza. Túl nag y. A szüleim suttog va váltottak néhány szót a konyhában, az arcukon szokatlan döbbenet látszott, és nem ültek le velem, hogy elmondják, mi is történt. Nem azonnal. Én pedig éreztem, hogy most nem szabad kérdezni, valahogyan a tudatában voltam annak, hogy ez a helyzet teljesen más, mint a megszokott életünk dolgai. Hamarosan még iscsak elmondták, mi történt: eg y közeli barátjuk öng yilkos lett. Meg halt. Ekkor hallottam először a depresszióról. Ma, 2013-ban, amikor a mesterségesintelligencia-alapú agykutatás korát éljük, amikor 3D-s nyomtatású szövetekkel kísérletezünk, és amikor a testünk működéséről, beteg ség eiről képet alkotni tudó masinák azt is meg mutatják, melyik sejtünk nem működik jól, vag y éppen rákos-e, nem eg yszerű feladat a depresszióról könyvet írni. Az orvosi g ondolkodás mindig is a jövőbe tekintett: bár a terápiában csakis az igazolt és ismert módszereket alkalmazza, a betegségek diagnosztikájában, a kutatás és megismerés különböző folyamataiban a legmodernebb eszközökkel dolgozik. És akkor itt van ez a depresszió Ez a gondolkodó embereket megosztó, sokak életét tönkretevő nyavalyakórság, a lélek rákja, amellyel még mindig nem tudunk mit kezdeni. Vag yis sok esetben igen, de van, amikor nem. Vajon ennek mi az oka? A kilencvenes évek agykutatási dömping je óta talán tényleg az ideg sejtek és az ag y működéséről kapta a leg több információt az orvostudomány. A pszichiátria a leg modernebb képalkotó eljárások seg ítség ével ismerhette meg az egyes kórképekben létrejövő működészavarokat. Hatékony módszereink vannak a legtöbb betegség kezelésére, és azt is tudjuk, hogy a jövőben robbanásszerű változások elé néz a medicina. Nem csupán az ideg tudományok és a pszichiátria, hanem a leíró társadalomtudományok és bölcsésztudományok, köztük kiemelten a pszichológ ia, továbbá eg yéb természettudományok is szolgáltatnak adalékokat a depresszió természetének megismeréséhez. Mégis ott tartunk, hogy ma is akadnak, akiknek az a véleményük, hogy a depresszió nem is létezik. Levertség, szomorúság, időszakos hangulati nyomottság, gyász. Negatív érzések, amelyek hozzátartoznak a mindennapjainkhoz. Ki ne érezte volna már mag át elkeseredettnek eg y szomorú esemény miatt? Ki ne lett volna olyan helyzetben, amikor kilátástalanság g yötörte? Ki ne g ondolt volna már arra, hogy az élete véges, és jó lenne teljesen másképpen élni? Úgy hiszem, mindannyian megéltünk hasonlókat. Ez teljesen természetes, sőt egészséges. De ha azt kérdezem: ki érezte valaha (akár csak néhány napig is), hog y indokolatlanul rossz a kedve, hog y képtelen bármiféle öröm átélésére, hog y meg változott a g ondolkodása, hog y értelmetlennek és kilátástalannak látja az életét, a jövőjét, hogy úgy érzi, nem is érdemes élnie, netán annyi bűnt követett el, hog y miatta vezekelnie kell? Nos, erre sokkal kevesebben fog nak ig ennel válaszolni. Pedig ez csak néhány tünet a végtelenből, amit egy depresszióval küzdő ember nap mint nap megél. Vajon miért nem kér segítséget az a több százezer depressziós, aki érzi és tudja, hogy baj van, de a félelmei és az előítéletei rabság ában inkább a szenvedést vag y a halált választja?

6 Ezt a könyvet kifejezetten a pácienseim inspiráló hatására és kérésére írom. Sokan közülük nehezményezték, hogy amikor először tollat ragadtam, nem a legszorosabb szakterületem témájával fog lalkoztam, hanem eg y, a pszichiátriai munkámtól talán kicsit távolabb eső területre kalandoztam. Persze aki elolvasta az Utak két kötetét, az sok kapcsolódási pontot fedezhetett fel. Bár ez a mostani sem kimondottan pszichiátriai segítő könyv, reménykedem abban, hogy aki elolvassa, annak seg íteni fog, ha éppen szükség e van rá. Annyi könyv szól arról, miként teheti valaki boldogabbá az életét, miképpen segítsen saját magán, és mit tegyen vagy ne tegyen azért, hog y a dolg ok meg változzanak az életében. Sok bölcs tanács! Csak nehéz velük mit kezdeni. Nyitott és érdeklődő olvasókhoz szól ez a könyv. A célom elsősorban az, hogy láttassam: a depresszió nagyon is hétköznapi jelenség, nincs benne semmi misztikum, semmi elborzasztó. Lehet, hog y eleinte úg y tűnik majd, túl messziről kezdem, de szeretném, ha eg yütt elmélkednénk olyan dolg okról, amelyek nag yon is meg határozzák, miként állunk a világ hoz, önmag unkhoz vag y éppen lelki beteg társainkhoz. Gondolkodjunk a mindennapi hiteinkről, a tudományról, eg észség ről és beteg ség ről, sőt, az elmebeteg ség ről! Úg y g ondolom, hog y a felfog ásunk és a véleményrendszerünk nag yon is meg határozza a vélekedésünket korunk eg yik leg meg osztóbb pszichiátriai problémájáról, a depresszióról. Tagadni a depresszió létezését: antihumánus nézet. Lehet okoskodni, lenyűgözőnek tűnő elméleteket gyártani, lila ködbe burkolni, a depresszió akkor is emberi életeket tesz tönkre, rombol és gyilkol. Pedig meg lehet állítani! Ez a kötet nem didaktikus felsorolás. Nem tankönyvi rendszerezésben járja körül a témát az okoktól a terápiáig erre a kiváló szakkönyvek hivatottak. Nem fog lalkozik statisztikákkal, bonyolult pszichológ iai fejteg etésekkel vag y biológ iai elméletekkel, sem a kezelési módszerek részleteivel, hatékonyságuk elemzésével, hiszen ilyen munkák bőven akadnak. A könyv igazi célja: láttatni és érzékeltetni. Láttatni a depresszióról való gondolkodás dimenzióit, és érzékeltetni azt a sok-sok dilemmát, amellyel nap mint nap szembe kell nézni, bármelyik oldalon ül is az ember. Érzéseket és benyomásokat közvetíteni a pszichiáter szakmai és lelki szemén keresztül, hiszen a depressziót érteni és meg érteni érzelmek nélkül talán nem is lehet. Nézzünk szembe őszintén a tényekkel és a valóság g al, hiszen csakis a meg ismerés és a tudás biztosíthatja a g yőzelmet a depresszió elleni küzdelemben.

7 ELSŐ RÉSZ

8 HITEK TÉVHITEK Megver téged az Úr tébolyodással, vaksággal és elme-zavarodással [ ]. És a te életed kétséges lesz majd előtted: és rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem bízol életedben. (Mózes V. könyve, 28:28, 66; Károli Gáspár fordítása) Én nem hiszek benne halljuk sokszor az eg yetlen érvelést, ha olyasmiről kell állást fog lalnunk, amihez túl sok de leg alábbis némi ismeretre, sőt mi több, tapasztalatra lenne szükség. Legyen szó Istenről, az evolúcióról, a genetikai mutációkról, betegségekről vagy éppen az idei szélsőség es időjárásról. Nem hiszem, hogy mit is jelent ez? Azt, hogy én még nem láttam vagy én nem tapasztaltam, lényeg ében tehát azt a g yermeki hozzáállást, hog y amit nem látunk vag y tapasztalunk, az nincs is. Gyermekkorunkban sok mindenről hallottunk, amiről fogalmunk sem volt, de valahol azt mertük érezni és tudni, hog y a jövő majd meg adja a válaszokat, meg tanuljuk a világot, megértjük, hogy mi miképpen és miért működik. Órákig néztük a csillagos eget, és hittük, hogy egyszer majd elutazunk egy távoli bolygóra, vagy talán a Holdra. Vártuk, hogy felnőjünk, és miénk leg yen a tudás biztonság a, amellyel harcba szállhatunk az élet viszontag ság aival, beteg ség g el, halállal szemben. Aztán felnőttünk, és eg yre világ osabbá vált, hog y a tudásunk vég es, sőt, a sok tudás még el is bizonytalanít, hiszen kidomborítja, hogy mennyi mindent nem ismerünk még. Rájövünk, hogy a Hold tényleg nag yon messze van, s hog y a távoli bolyg ókat sosem érhetjük el. Mármint itt és most nem. A leg több embernek nag yon nehéz mindebbe beletörődnie. Nehéz elfog adnia a jelen valóságát, azt, hogy az a perc létezik, amelyet éppen megél; hogy az az egyetlen élet létezik, amely most zajlik; hogy azokkal az örömökkel kell beérnie, amelyek megadatnak, és amelyeket neki magának kell észrevennie. És ez nem mindenkinek sikerül. Van, akinek túl korán int be az élet; akad, akinek túl hamar jut sok a jóból; van, aki feladja; és sokan az apró, majd nagyobb hiteikből merítenek erőt mag uknak a további küzdelemhez. Hittel élni jó dolog. Mindennapi hiteink között biztosan találunk olyat, amit észérvekkel, log ikával nem tudunk meg mag yarázni. A leg több ilyen hitünk valamiféle érzelmi reakció következménye. Eg y pszichológ iailag értelmezhető folyamat eredménye, amelynek persze szintén megvan a sajátos természete és logikája, hiszen a pszichológia, bármennyire is szeretnék sokan másképp elhitetni, nagyon sok törvényszerűségen, jól leírható és ismert folyamaton alapszik, ezért legalább annyira univerzális, mint más természeti törvények. Ezek alapján a hit biztonságra törekvés és menekülés is egyben. Biztonságot nyújt, hiszen világossá teszi a célokat, kijelöli az utat, támpontot ad az életünkben. Menekülés, mert nincs mindig észérvekkel alátámasztott oka, nem mindig védhető racionális magyarázatokkal, és előfordul, hogy a józan ész ellene szól. Erőt ad, és bátorít, máskor viszont vakká tesz, és elfeledteti a valóság ot. Ifjúkorban meg tapasztalhatjuk, hog yan épül ki a hitvilág unk, elhisszük-e mindazt, amit a szüleink mondtak vagy az iskolában tanítottak nekünk. Hiszünk-e mások szavának, vag y csak annak, amit saját érzékeinkkel meg tapasztalunk? Elfog adjuk-e mások véleményét, vagy csak azt, amit magunk alkotunk? A (felnőtt) ember eldönti, hogy hisz-e valamiben, vagy sem, hogy elfogad-e valamit tényként, vagy sem. Ehhez megvan minden joga. De vajon mire alapozza a véleményét, a hitét? Mi lehet az a néhány motívum, amely eldönteti vele, hogy higgyen-e valamiben, vagy sem? Következtetések? Tudás? Megérzések? Netán a többség véleményéhez való csatlakozás? Talán túl elvont kérdések ezek, de érdemes róluk elg ondolkodni eg y kicsit. A hit filozófiai meg közelítése több szempontból is körbejárja a kérdést, a bölcsesség szeretetével közelít a lehetséges válaszok felé. Sokan azt gondolják ( hiszik ), hogy a filozófia a

9 meg nem értett értelmiség kiváltsága, felesleges és unalmas időtöltés, amolyan unaloműző kiváltság. Pedig ez nem ig az. A leg több ember szokott filozofálg atni, csak nem feltétlenül nevezi annak. Biztosan mindenki feltett már kérdéseket, csak úgy, magának, az élet értelméről, a halálról, Isten létezéséről, a bolyg ók hatásáról vag y a halál utáni életről, leg alábbis ifjúkorában eg y-eg y csillagfényes nyári estén netán egy pohár bor mellett a barátokkal. Persze. Ez sem más, mint a minket érintő és érdeklő kérdésekről való gondolkodás, érvelés, beszélgetés. Hétköznapi filozofálg atás. Az én eg yik nag yapám földet művelő parasztember volt, de a mindennapi kemény munka után szívesen betért a falu kocsmájába a földijeivel. Előfordult, hogy gyerekkoromban elvitt magával (sokat nyaraltam náluk) egy kólára, és ilyenkor alkalmam nyílt hallgatni azt a társalgást, amelynek a felét nem is értettem, részben a gyors beszédű tájszólás, részben a témák miatt. Azt azonban leszűrtem belőle, hog y a mag a módján mindeg yikük kifejtette az érvekkel alátámasztott véleményét, amely sokszor olyan bölcsnek tűnt, mintha a tévében hallottam volna egy sokat tanult embertől. Persze az iszog atás aztán elfárasztotta a g ondolkodást, csökkentette a társalg ás színvonalát. Ilyenkor már haza szoktunk menni. Ha manapság bemeg yünk eg y, az előbbihez hasonló falusi kocsmába, ahol a falu férfiközösség e (már ahol még van ilyen) munka után vag y hét végén összegyűlik, tapasztalhatjuk, hogy az idők folyamán semmi sem változott: ott még szeretnek beszélg etni az emberek. Ismerik eg ymás nézeteit, g yakran provokálják is eg ymást, de ha figyelünk, megtapasztalhatjuk, hogy nagyon is komoly témák kerülnek elő. Politika, rendszer, időjárás, az árak és a foci hog y a leg népszerűbbeket említsem. Itt mindenki elmondhatja a véleményét. Mély tartalmak, sokrétű tapasztalatok kerülnek elő. Mindez józanul még egészen filozofikus fejtegetéseket jelent, de az idő múlásával, pár fröccs vagy feles után már leeg yszerűsödik a mondanivaló. Ilyenkor fog almazódnak meg az élet nag y ig azság ai. Az érvek és vélemények alapja ug yanis az úg ynevezett józan paraszti ész, némi tudással és élettapasztalattal fűszerezve. Mindezt nem szabad lebecsülni! Még eg y kocsmai beszélg etés mög ött is g ondolkodás, a g ondolkodás mög ött pedig a szabadság rejlik. A g ondolkodás szabadság a az ember eg yik leg nag yobb kincse, még sem vig yáz rá. Inkább hisz másoknak, inkább mag ába tölti az előre megfogalmazott instant tudást és tapasztalatot, és magáénak véli azt, hiszen így sokkal könnyebb. Gondolkodni akármin nehéz és fárasztó. Ráadásul még az a veszélye is meg van, hog y a többség véleményével ellentétes következtetésekre jut az ember. Sajnos sokan vélik úgy, hogy a tömeg véleménye azonos az igazsággal. Tévednek. Napjainkban, amikor az ismeretanyag minden téren elborít minket, nagyon nehéz rátalálni a helyes döntésekre, nem könnyű kihámozni az információból az ig azság tartalmat, a véleményekből a valós tudást. Könnyebb hinni és elhinni mindent, amit látszólag jól felépített érvekkel tálalnak, mintsem meg tapasztalni jó vag y rossz döntéseink súlyát. Ez részben természetes, hiszen mindannyiunknak szüksége van a biztonságra, azokra a hétköznapi fog ódzkodókra, amelyekről elhisszük, hog y seg ítenek. De vig yáznunk kell, hog y el ne zárjuk mag unkat a fejlődéstől! Azt hiszem, eg y haiku Fodor Ákostól éppen ideillik: Kapaszkodókat gyártunk s mire eszmélünk: kész is a ketrec. (Fodor Ákos: Idő, pénz és más közmegegyezések) Azok, akik hivatásszerűen űzik a g ondolkodás mesterség ét, érveket dolg oznak ki arra, hog y a véleményüket, feltevésüket logikusan bizonyítsák, ugyanakkor másokét, akiknek a véleménye az övéiktől különböző, megcáfolják, elutasítsák. A keleti és a nyugati filozófia talán teljesen más

10 módon és úton fejlődött, de a gyökereik ugyanazok: a világ, az élet, a természet jelenségeinek, azok okainak, céljának magyarázata, megismerése, a megismerés módszereinek rendezése, Isten, ember, transzcendencia, művészet és tudás mind-mind a filozófiatudományok tárg yai. A filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti. De mit jelent a bölcsesség? Mindenekelőtt nyitottságot az újra, bátorságot a kudarcra, a megszerzett tudás helyes alkalmazását és a tapasztalat beépítését a mindennapokba. A bölcsesség önmag unk elfog adása, fig yelni tudás, akarat és tudatosság. A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy az életét rendező, befolyásoló, alapvető elvein vagy hitén sosem g ondolkodik el: helyesek-e, vag y sem? Helyes-e mással meg beszélni a családi problémáinkat, vagy helytelen? Sokan úgy vélekednek, hogy ezek csak a családra tartoznak. Láttam olyat, hog y valaki belebeteg edett a hallg atásba, de olyat is, aki elviselte még az erőszakot is, miközben helyesen, hite szerint próbált cselekedni például nem ment el a meg felelő szakemberhez seg ítség et kérni. Helyes-e a halálbüntetés, és eg yáltalán: szabad-e mások élete felett bárki emberfiának dönteni, vagy sem? Ez már társadalmi egyetértésen alapuló kérdés, de akkor is fel kell tenni demokráciában akár népszavazást is lehet rendezni az ilyen, társadalmat érdeklő és érintő kérdésekről. Helyes cselekedet-e akár önvédelemből embert ölni? Miért helytelen? Milyen érveket tudunk felhozni ellene vag y mellette, mivel tudjuk ig azolni a véleményünket? Az az apa, aki késsel védi meg a gyermekét az álmában rátámadó brutális bűnözőtől, és így végül embert öl, elítélendő? Hiszen tudta, hogy a késsel szúrni fog, ha kell. Őt büntetni kell? Mit hiszünk mindezekről? A hit még nehezebb dió. Amiben hiszünk, abban nem kételkedünk, fel sem merül, helyes-e vagy helytelen. A hitünket, elveinket érintő témák gyakran heves vitára ösztönöznek minket. Ilyenkor persze meg kell védenünk a saját álláspontunkat. Érvelnünk kell. Log ikusan fel kell fűznünk a bizonyítékokat, amelyekkel alá tudjuk támasztani az igazunkat. Ez olykor sikerülhet, mert van olyan érv vagy érvhalmaz, amellyel megvédve önmagunkat és azt, amiben hiszünk, meg tudunk győzni másokat, de sokszor nem találunk ilyet. És az ellenérv gyakran csak ennyi: Én nem hiszem Hit ellen hittel harcolni nem lehet. Ha átg ondoljuk a saját, hétköznapi hiteinket, amelyek világ nézetünk, felfog ásunk, működésünk alapköveit jelentik, azt láthatjuk, hogy sok közülük szilárd, észérvekkel alátámasztható alapokon ül, mások viszont nem megvédhetők, csak úgy vannak, és kész. Saját hitvilágunk néhány darabját a családból hoztuk, más részüket a társadalmi hatások (iskola, barátok, rádió, televízió, internet ) ragasztották ránk. Olykor a tapasztalatok, máskor az előítéletes gondolkodás formálta hitté bennünk mindazt, ami a világ ról leképeződött bennünk. Könnyen ítélkezünk és ítélünk meg másokat anélkül, hogy tudnánk, mi is a valóság. Sok ember válik az előítéletei rabjává. Észre sem veszi, de saját véleményt már nem is formál, hiszen vakon vezeti megszokott előítéletes gondolkodása. Az előítélet borzasztóan káros. Korlátozza a lehetőségeket, nyitottság helyett zárkózottá, merevvé tesz, gondolkodás nélkül cselekedtet, ellehetetleníti a folyamatos változást. Ezt a pszichiátriai munkám során nap mint nap tapasztalom. Az előítéletes gondolkodás meggátolja a haladó szellemű munkát, visszataszítja az embereket oda, ahonnan éppen ki akarnak törni. Az ilyen típusú bevésődések sokszor ismerethiányból, sokszor félelemből és elutasításból, máskor pedig kisebbség i érzésekből és az önbecsülés hiányából fakadnak. Meg érthető, de el nem fog adható. Az előítélet ellen folyamatosan küzdeni kell, és ez a küzdelem sok energiát von el olyan dolg októl, mint a terápiás munka, a g yóg yítás. Mit lehet kezdeni azzal a társadalmi szinten elfog adott nézettel, hog y a pszichiátriai beteg ség eg yenlő bolondság, hülyeség, defektesség és hasonlók? A netről szedtem le eg y szakállas viccet, amelynek több változata is ismert, csak azért, hog y szemléltessem az előítéletek bevésésének eg yik leg g yakoribb módját:

11 A pszichiáter meglátogatja a betegeit. Bemegy a szobába, és látja, hogy az egyik ember hadonászik a levegőben, a másik pedig fejjel lefelé lóg a mennyezetről. Kérdezi a hadonászótól, hogy mit csinál: Nem látja, hogy épp egy deszkát próbálok kettéfűrészelni? hangzik a válasz. És a barátja mit csinál ott fejjel lefelé lógva? kérdi az orvos. Ja, ő lámpának képzeli magát feleli a beteg. Nem szólna neki, hogy fejezze be, már egészen lila a feje! jegyzi meg a doktor. Mit akar? Hogy sötétben fűrészeljek? Ha-ha. Jópofa. De semmi köze a valóság hoz. Én még eg yetleneg y beteg g el sem találkoztam, aki elhitte volna eg y másik beteg téves eszméjét. Olyannyira nem, hog y kezdő pszichiáterként még ki is próbáltam a főorvos beleeg yezésével és szakmai seg ítség ével, hog y mi történik akkor, amikor egy beszélgetés keretein belül két hasonló téves eszmével rendelkező beteget véleménycserére ösztönzünk. Az ötlet onnan jött, hogy akkoriban éppen két feltaláló is feküdt az osztályunkon. Ez volt a közös pont. Az egyikük eredetileg lakatosmester volt, a másikuk mérnök. A lakatos találmánya nem más volt, mint a perpetuum mobile. Évtizedek óta dolg ozott a találmányán, minden szellemi és anyag i energ iáját beleölte. Általában vassal dolg ozott, de műve meg alkotásánál madzagokat, műanyag darabkákat is felhasznált, főleg a mozgó részeknél. A pszichiátriai osztályra azért került be, mert állítólag hetek óta nem látta senki, nem evett, elhanyag olta mag át, amit ő azzal magyarázott, hogy akkor ért a finisbe a találmányát illetően, és a sok próbálkozás után most vég re érezte, hog y meg tudja csinálni, rá fog jönni, hog y azt a kis pöcköt, amitől az eg ész működni tud, hová is kell tennie. Sajnos nem jött össze neki, a pöcök most sem került a meg felelő helyre, amire ő teljesen elveszítette az önuralmát, rohangálni kezdett a lakásában fel és alá, kiabált, szétvetette az ideg. A szomszéd ekkor hívta ki a mentőt, és behozták. Nem először történt ez meg vele, így nem is ellenkezett, mert maga is úgy gondolta, hogy a meg feszített munka után az ideg ei felmondták a szolg álatot, és ideje kipihennie mag át. Eg y, az eddig elkészült modellek képeit tartalmazó fotóalbummal a kezében beszéltem vele először. A fényképeken hihetetlen kusza cső- és vasdarabhalmazokat láttam mindenféle drótokkal összetekerve, kupacokba téve. Eg yikről sem a perpetuum mobile jutott volna az eszembe. A mérnökünk másban utazott. Villamosmérnök lévén természetesen valamiféle világraszóló híradástechnikai újítást, nevezetesen a minden lakás nappalijába elhelyezhető gömbtévét próbálta létrehozni. Azt szerette volna, ha olyan készüléket sikerül alkotnia, amely segít a családoknak. A háziasszonyoknak abban, hog y ne kelljen odaülniük a tévé elé; a férjeknek, hog y farig csálhassanak, amit csak akarnak; és az otthoni tevékenység ek vég zése közben a lakás minden pontjáról látni lehessen az adást. Találmány a családokért milyen jól jönne most egy ilyen, a nappalit betöltő g ömbtévé, amelyen mindenki nézhetné a kedvenc sorozatát nem lennének viták arról, hog y ki melyiket akarja nézni. Neki is voltak fotói (még egy közös pont), amelyeket behozott a megbeszélésre. Szóval, a két feltalálót leültettük egymással egy kis eszme- és tapasztalatcserére a találmányokkal kapcsolatban. Én vezettem a beszélg etést, meg ismertettem őket eg ymással, és arra kértem mindkettőjüket, hog y meséljenek a munkájukról és a céljaikról. Bizalmatlanul méreg ették egymást, de aztán beindult a beszélgetés. Amíg a bemutatkozásnál tartottak, minden simán ment. A lakatos elismerte, hogy a mérnöki tanultság nyilván előnyt jelentett a feltalálásban, de a mérnök is tett egy kedves megjegyzést a lakatosmester gyakorlati előnyeire. Úgy tűnt, jól megértik eg ymást. Ám amikor a konkrét találmányokra terelődött a szó, és előkerültek a fényképek is, mindkettő hangnemet váltott, és kölcsönösen lehülyézték egymást. Ilyesmik hangzottak el: Te hülye, hát nem tudod, hog y nálad okosabb embereknek sem sikerült idáig a perpetuum mobile megcsinálása?! Komolyan azt hiszed, hogy csak azon a nyavalyás pöckön múlik? Nem csoda, hogy

12 idehoztak! De a másik is mondta ám a mag áét: Gömbtévé! Micsoda baromság. Azt hiszed, hog y összeraksz néhány kiszuperált tévét, aztán ez a nagy találmány Meg vagy te őrülve, mérnök létedre nem látod, hog y ez hülyeség? Úg y összevesztek, hog y a hátralévő kezelési idejük alatt eg ymáshoz sem szóltak, sőt, még a folyosón is messze elkerülték eg ymást. Ha beleg ondolunk, a saját téves eszméjükön kívül minden mást jól láttak, még egymást is. Ez a csalóka a pszichiátriai beteg ség ekben. Sokszor csak eg y része, eg y szelete romlik vag y torzul el a pszichés működésnek, máskor viszont teljesen széthullik az egész személyiség. A kívülálló számára néha érthetetlen, hog y miért tárg yalunk beteg ség ként eg y állapotot, amely eg y sajátos logika szerint akár meg is érthető, meg is magyarázható. Máskor viszont éppen az előítéletek azok, amelyek beteg ség tünetként értékelnek teljesen normális meg nyilvánulásokat. Erről a kettősség ről eg y rég i vicc jut az eszembe hajdanán, a pszichiátriai osztályon ilyesféle vizitviccekkel teszteltük a g yóg yulófélben lévő beteg eket, hog y mennyire veszik a lapot, értik-e a humort; aki értette, az g yóg yulg atott: A bolondokházában a látogató megszólítja az egyik ápoltat, aki éppen az érett epret szedi: Mondja, kérem, trágyázza maga ezt az epret? Nem, én porcukrozom. De hát én bolond vagyok. Bolondokháza. Már a megnevezés is elborzasztó (szinonimák: diliház, tébolyda, őrültekháza, sárgaház). Egyértelművé teszi, hogy akit ott kezelnek, az bolond vagy kettyós, dilis, nincs ki a négy kereke, elgurult a gyógyszere, netán elmentek nála hazulról. Milyen változatos is a mi nyelvünk! Mindenesetre, ha valaki bekerül, arra bizony címkét ragasztanak: íme, ez az ember nem normális. De ne g ondoljuk, hog y ez csak a pszichiátrián kezeltekre ig az! A pszichiátereket és a pszichológ usokat sem kíméli a társadalmi ítélet. Se szeri, se száma a Két pszichiáter találkozik vagy a Két pszichológus beszélget kezdetű vicceknek, amelyekben természetesen mindkét szakma képviselői zizzentek eg y kicsit. És ez még csak az enyhe meg ítélés. Sokkal ártalmasabb és több kárt okoz az a nézet, amely szerint a pszichiáterek és általában a pszichiátria arra törekszik, hog y beteg eket és beteg ség eket g yártson. Hog y a pszichiáterek tönkreteszik az embereket, g yóg yszerekkel mérg eznek, nég y fal közé zárnak, vízág yúval rácsos ág yban kínoznak. Micsoda hülyeség! 2013-at írunk! Száz-kétszáz éve, amikor a beteg ek védelmében vag y éppen a társadalmi környezet érdekében el kellett különíteni az arra szorulókat, még jellemzőek voltak a forg atókönyvírók és dramaturg ok képzeletét ma is fog va tartó bánásmódok, de manapság ilyesmi csak a filmekben létezik. Meg az internetes propagandában, amelyet a pszichiátriaellenes társaságok szítanak. Ez nem előítélet, ez csupán szándékos félrevezetés, de a gyanútlan embernél, aki csupán tájékozódási pontokat keres, g yorsan azzá válhat, füg g etlenül attól, hog y saját mag ának bármiféle tapasztalata lenne a pszichiátriával kapcsolatban. Hozzáteszem, azzal az emberrel, aki folyamatosan az előítéleteinek ad hangot, nincs minden rendben. A pszichiáterek mind bolondok című megjegyzést hangoztatóknak ugyanilyen kritikus véleményük van más témákban is. Én nem hiszek a női eg yenjog úság ban mondja a kishitű férfi, akinek g ondja van a nőkkel. A meleg ekkel az a baj nyilatkozik a macsóság ában meg tépázott pasi. Minden férfi ug yanazt akarja hangzik a bölcsesség a többször eldobott, de az okát át sem gondoló nőtől. És hogy ne csak férfi-nő példát mondjak: A pedag óg usok mind mondja az a szülő, akinek a leg több baj van a g yerekével, és akinek persze lenne tennivalója ez üg yben. Ebbe a sorba tartoznak a rendőr-, postás-, tűzoltóviccek, a szőke nős élcelődések és a már említett bolondviccek is. Tömény előítélet, persze eg y kis tapasztalattal fűszerezve. Nincsen azzal semmi baj, ha a humor meg jelenik a mindennapokban, hiszen a nevetés bizonyítottan hatásos fegyver a feszültség és a szorongás ellen. A legjobban magunkon, a saját

13 nyomorunkon tudunk nevetni, és nem utolsósorban a félelmeinken, amelyekkel nem tudunk vag y nem is akarunk szembenézni. Inkább vicceket g yártunk, és kinevetjük azokat, akiknek a cipőjében sohasem szeretnénk járni. Tréfálkozunk, mert az abban rejlő durva igazságot nem merjük kimondani. Sajnálat, szánalom, irigység, keserűség: vicces formában elviselhetőbbekké válnak. A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa. Egyszerre csak egy dolgot lehet kifejezni, s mindent túlozni kell, ferdíteni, megjátszani: elnyomorítani a teljes igazságot és az ember ép, egész lelkét: a valóságot. Van, aki a szerénységből ért, van, aki a szemtelenségből. (Ottlik Géza: Iskola a határon) A jó viccen felszabadultan nevetünk, a gonosz tréfán elborzadunk, olykor sírni is tudnánk. A humor néha seg ít elmenekülni a valóság elől. Az előítéletekből g yártott humor viszont mag a a valóság: az ostobaság valósága. Itt kell megjegyezni, hogy némely depressziós ember, főképpen a bipoláris zavarban szenvedők, szédületes humorérzékkel és remek viccteremtő képességgel rendelkezik. Íme, eg y példa az eg yik kedves páciensem szóviccei közül: Eszkimó horgász versikéje: Remélem, hogy tart a lék, nincs belőlem tartalék! Fig yeljük meg a g yerekeket! Ők mindenről és mindenkiről a személyes meg tapasztalás útján mondanak véleményt. Nem udvariaskodnak felesleg esen; jelzik, ha rosszul érzik mag ukat eg y helyzetben; kifejezik a nemtetszésüket és persze az örömüket is, ha jólesik nekik. Csak egy gyermek tud ug rándozni örömében, ujjong va lelkesedni valamiért, néha a leg eg yszerűbb dolg okért. Ha eg y felnőtt rámosolyog, ő is visszamosolyog, mindegy, hogy szegény vagy gazdag az illető. Ha valaki egy gyermeknek ad egy szál virágot, egy kavicsot vagy bármit, azt ő gondolkodás nélkül elfogadja, vagy ő is ad cserébe valamit, egy másik kavicsot, esetleg az egyik kiskockáját, mert ez íg y természetes számára. De jó lenne íg y élni a mindennapokat már felnőve is! A g yermekek nem tudják még, hogy előbb át kell gondolni, azt sem, hogy mit is tegyek, hogy ne legyen bajom nekik nincsenek előítéleteik és címkéik. Persze aztán jön anyuka, és odaszól: Gyere, hagyd a bácsit, lehet, hogy beteg! Vagy: Ne fogadd el, ki tudja, honnan szedte! És kész. A gyerek megtanulja a leckét, s legközelebb már ő maga szalad anyucihoz: Anyu, az a bácsi rám nézett Mire felnő, szép lassan elfelejti a valódi érzékelés biztonságát; azt, hogy figyeljen; hogy hallgasson arra, amit éppen megérez, átél; hogy tisztán lásson, és aszerint reagálja le a dolgokat. Megtanulja, mert jól belevésik a kis agyába, hogy minden gyerekekre mosolygó bácsiban ott lapulhat a mocskos pedofil állat ; hog y az ideg enektől tartani kell; hog y eg yes bőrszínek eleve rosszat jelenthetnek; hog y a férfiak mind azt akarják ; hog y a nőknek túl nag y a szájuk, és emancipátorkodnak és még sok mindent. Hallja a vicceket a rendőrről, a postásról, az orvosról vag y a bolondokról. Látja a filmek szeg ényes fantáziával meg alkotott, klisékkel teli fig uráit, és kialakulnak a saját előítéletei, anélkül, hog y tudna róla. Saját tapasztalat híján is elhiszi mindazt, amit láttatnak vele. Azt is, hogy a pszichiátriai beteg ek veszélyesek. Eng em mindig meg döbbentett az a kérdés, hog y: Nem féltél ott a Lipóton a sok bolond között? Döbbenetes. Egy ilyen kérdésből sok minden kiderül. Először is, hogy az illetőnek vag y van rossz tapasztalata valamilyen pszhichiátriai beteg ség g el kapcsolatban, vag y túl sokat néz tévét, filmeket és olyan internetes oldalakat, amelyek ezt szajkózzák. Mindenesetre már

14 szilárd előítélettel rendelkezik a pszichiátriai beteg eket illetően. Nem. Nem féltem. Sőt, kifejezetten úgy éreztem, hogy jó ott lenni, mert a hivatásomhoz hűen tényleg olyan embereken seg íthetek, akik nag yon is ig énylik, és noha néha mag uk sem ismerik fel a valós problémájukat nagyon hálásak, amikor már jobban vannak. A beteg ség sérülékennyé és kiszolg áltatottá tesz. A pszichés beteg ség még inkább. Ezt használják ki sokan, akik ezeknek az embereknek a szeretetéhség éből, hinni akarásából és hiszékenység éből húznak hasznot. Az élet mélységes egymásrautaltság írja Osho a Szerelem, szabadság, egyedüllét című kötetben (Cziczelszky Judit fordítása). És ez a kölcsönös egymásrautaltság nemcsak a párkapcsolatokban, hanem minden emberi érintkezésben benne van. A gyermek és az anyja, a férfi és a nő, a tanár és diákja, egy közösség tagjai, a társadalom szereplői, az orvos és a betege, az ügyvéd és az ügyfele, de még a politikus és a szavazói között is ez működik. Persze az nem mindegy, hogy éppen ki van kiszolgáltatottabb helyzetben, mert őbelőle gyorsan vesztes lehet. Az is számít, hogy ő tudatában van-e ennek. A gyerek tudja, hogy akkor kap dicséretet vagy ötöst, ha úgy viselkedik és tanul, hogy azt megérdemelje. A férfi és a nő, noha gyakran játszmázgatnak, mégis tudják, hogy csakis az adok-kapok működik. De vajon az ügyvéd ügyfele tudhatja-e, mi helyes, és mi nem, az orvos beteg e meg tudja-e ítélni, hog y ami vele történik, az neki a leg jobb-e? És a természetes gyógymódban hívő beteg tudatában van-e annak, hogy aki kezeli őt, orvosi tudással vag y éppen eg y hétvég i tanfolyami vég zettség g el rendelkezik? Eg y közösség tag jai felismerik-e, ha manipulálják őket? A társadalom szavazói tisztán látják-e, hogy mihez van vagy lenne jog uk, és mit akarnak letolni a torkukon? Sok lelki zavarral küzdő embernek fogalma sincs arról, hogy milyen módszer lenne jó neki. Ők vissza szeretnék kapni az életüket, ki szeretnék javítani a hibákat, meg szeretnék oldani a konfliktusaikat, de minderre nem képesek. Mert egy állapot elveszi azon képességüket, hogy világ osan lássák a kifelé vezető utat. A beteg ség átszövi a látásmódjukat, az ítélőképesség üket, és meg fosztja őket a log ikus g ondolkodásra való képesség üktől. Szorong anak, félnek, neg atív g ondolataik vannak, és seg ítség et várnak. Bárkitől. Bárkitől, aki azt íg éri, hog y meg g yóg yítja őket. Hisznek. Egészen végletesen hisznek és megvezethetőek. A szorongó ember bármit megtenne, bevenne, csak hog y oldja a feszültség ét. A depressziós beteg újból szeretne örömöt átélni, bízni önmag ában, meg élni a szeretet érzését, élvezettel enni eg y finom ételt, jól teljesíteni a munkában mert éppen ezekre képtelen. Ha azt ígérik neki, hogy mindezt visszakapja, csak hinnie kell, akkor hisz. Hisz egy módszerben, egy gyógyszerben, hisz a látóban, a táltosban, a mesterben, a terapeutában vagy az orvosban. Ha kell, bármiben. Csak jobb legyen. És mi van, ha nem lesz jobb? Hiszen nem mindig válik be a választott módszer Mi van, ha többször csalódott már? Ha úg y látja, hogy semminek nincs tovább értelme? Ha azt a következtetést vonja le, hogy rajta már nem lehet seg íteni, de íg y élni sem tud? Ha meg értjük ezt a sajátos, ám eg yszerű log ikát, akkor átérezhetjük az ilyen ember kiszolgáltatottságát, végletes és sokszor végzetes elkeseredettségét. Kinek a felelősség e lesz, ha vég et vet az életének? Ha öng yilkosság i kísérletet követ el, ki fog rajta segíteni? Hová viszik? A látóhoz? A táltoshoz? A természetgyógyász rendelőjébe? Nem. Beviszik a krízisosztályra, a toxikológ iára vag y a pszichiátriára, sőt, a zárt részleg re. Nem azért, mert közveszélyes, hanem azért, mert önmagára nézve vált veszélyessé. Nem a társadalmat akarta elnémítani, csak önmagát: a saját szenvedéseitől akart megszabadulni. Ilyen emberekkel fog lalkozni iszonyú felelősség. Seg íteni akarni, harcolni azért, hog y felcsillanjon a remény, és közben igazat mondani, nos, az a valódi feladat. Ha sikerül, nagyon jó érzés, és ilyenkor a pszichiáter lelke is örül. Popper Péter szavai jutnak eszembe, amikor az egyetemen orvosi pszichológiát tanított, sokszor hangoztatta:

15 Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserbenhagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart. (Popper Péter: Praxis, avagy angyalok a tű fokán) Szóval, tartogassuk az előítéleteinket azok számára, akik ilyen esetben biztos módszert és csodaszerű g yóg yulást íg érnek, és tévhiteket terjesztenek. Ők nem fog nak a kudarc után eg yütt menetelni a pácienseikkel, nem fog nak más módszerre váltani, ha az eg yik nem működött. Ők azok, akik a közre veszélyesek! Azt mondják majd: Veled van baj, nem hiszel önmag adban (és bennem), nem hiszel elég g é, nem adod át mag ad ig azán. De nem tudnak, és nem is akarnak mit kezdeni azzal a ténnyel, hog y a pszichiátriai beteg ség ek leg g yakoribb tünetei közé tartozik (és ez eg yébként biológ iai mag yarázattal bír) az indítékszeg énység, a motiválatlanság vag y az akaraterő hiánya. És ami még rosszabb, olyan dolgokat, gyógyfüveket, mágikus köveket, gyógyító ágyakat, kencéket, esetleg drog okat vetetnek meg a beteg ekkel, amelyek csodatévő ereje már sok ezer, sőt millió beteg et meg g yóg yított a világ on. Kérdem én: annyira hülyének nézik az orvostudományt és magukat az orvosokat is, hogy egy-egy ilyen csodaszer sikerét látva nem engedélyeztetnék a cuccot a hivatalos terápiás palettába? Ezek szerint igen. A tudományos meg közelítések hitelüket vesztették sokak szemében. A beteg ek előbb fordulnak alternatív g yóg yászhoz, mint orvoshoz. Nem zárójelentés-köteg ek jelzik a sok próbálkozást (húsz éve még ez volt a helyzet), hanem a kiábrándultság. Pedig már mindent meg próbáltam hallom sokszor, voltam kineziológ usnál, természetg yóg yásznál meg táltosnál, látónál, asztrológ usnál, aurafotósnál, szelleműzőnél, és a rákom még is áttétes lett, a hang ok a fejemben nem múltak el, a hangulatom, az életkedvem ugyanolyan pocsék, sőt. Na, erre mit mondjak? Ilyenkor tudom, hog y kezdhetem elölről felépíteni a bizalmát, bontog athatom az előítéleteiből felépített falait, hogy újból hihessen, először az újabb módszerben, aztán bennem, az orvosban, és végső célként önmagában. Azért írom le mindezt, mert manapság gyakran tapasztalható, hogy a pszichiátriai munkát nem tekintik valódi orvosi feladatnak. Sokszor összemossák e szakterületet a pszichológ iával és sok más, nem is a medicina területéhez tartozó seg ítő vag y eg yéb foglalkozással. Fontos kérdés ez, hiszen számos félreértésre adhat okot. Az ember lelki élete nem választható el a testi valóság ától. Test és lélek eg ység et alkot. Lelki életünk meg nyilvánulásai mentális működéseink összességét jelentik. A mentális szó talán kissé misztikus, ritkábban használja a hétköznapi nyelv, pedig lényeg ében ug yanazt jelenti, mint a pszichés vag y a lelki megjelölés. Mégis, ha azt mondjuk, hogy valakinek lelki baja van, az kevésbé ijesztő, mint ha azt mondanánk, hogy mentális zavarban szenved. Talán van is különbség a két kifejezés jelentése között. A lelki problémákat inkább a pszichológ ia tárg ykörébe szoktuk sorolni, míg a mentális zavarokat a pszichiátria illetékesség ébe tartozónak érezzük. A határ nem éles, de a seg ítség nyújtás szempontjából ig en lényeg es. A pszichiátriai, azaz a mentális betegség nem más, mint egy lelki vakbélgyulladás. Vakbele mindeninek van, de vakbélg yulladása nem. Lelke is van mindenkinek ennek biológ iai helye főként az agyban van, de lelki baja, netán agybaja nincs mindenkinek. Folytatva a hasonlatot, a vakbélgyulladás is súlyosbodhat, fennállhat krónikusan évekig, de akutan gennyesedhet is, ezzel életveszélybe sodorva a beteg et. Ilyenkor műteni kell, míg az előbbinél lehet, hog y elég a jeg elés. A lelki (pszichés = agyban keletkező) problémák is súlyosbodhatnak, évekig, sőt, évtizedekig is rombolhatják az illető életét, személyiségét. Az elején sokszor elég a jegelés, ami lehet egy jó kibeszélés, egy segítő csoport vagy személy, lelki tanácsadás, de ha súlyosabb helyzet alakul ki, elkerülhetetlen a szakszerű segítség. Amit a köznyelv ideg-összeroppanásnak nevez, az nem más, mint az ideg rendszer működésének összeomlása, a mentális tevékenység ek összerendezettség ének meg bomlása: akut vakbélg yulladás. Ilyenkor csak meg felelő orvosi seg ítség g el lehet elkerülni a

16 súlyos következményeket. Előfordul, hogy az időben megkezdett jegelős terápia ellenére is kialakul a súlyosabb pszichés zavar, és azt is tudni kell, hogy ezt gyakran előre lehet látni, persze csak akkor, ha az, aki nézi, ért hozzá. Talán érthető, miért érdemes tehát már a kisebbnek tűnő problémák esetén is a meg felelő szemléletű helyen kérni a seg ítség et. Hog y mit jelent a meg felelő szemlélet? Klinikai tapasztalatot és tudást. Persze sokan ebben sem hisznek. Én Isten kegyelméből nagy gyönyörűséggel kutathatok két világban, mert ha valaki nagyra becsüli a fizikai és kémiai észleleteket, becsülje nagyra a lelki téren tett tapasztalatokat is. Ha valaki sokra becsüli testét és a lelki élet tüneményeit, gondolja meg, hogy földi életünk egészét tekintve, a vezető szerepet ebben is a lelkiekszellemiek játsszák, mert testi életünk irányítása kétség nélkül belső emberünktől függ. A természettudomány határán túl egy másik, hasonlóan nagy világ kezdődik, ahol a mikroszkóp lencséivel vagy műszerekkel nem boldogulunk, ott a hit szemei vezetnek az isteni kijelentések fényében. Ez a két világ szomszédja egymásnak (Kiss Ferenc Kossuth-díjas orvost, anatómust idézi: Lukátsi Vilma, in: Élő kövek) A hit nagyon személyes dolog. Elkötelezettség valami vagy valaki iránt. A hit esetében nincsenek észérvek, nincs logika, csakis az egyes ember azon érzése, hogy az úgy jó, ahogy van, úgy helyes, ahogy van, és annak úgy kell lennie. Hinni lehet önmagunkban helyes önbecsülés és egészséges önbizalom útján; lehet másokban, például életünk párjában, egy vezérben, Istenben, és lehet egy életfilozófiában vagy egy társadalmi modellben is. Alapvető hiteinket nem szoktuk megkérdőjelezni. Azt is érdemes tudni, hogy a személyiségfejlődés kamaszkori időszakában teljesen egészséges és szükségszerű, hogy a hozott és tanult dolgokat, felfogást elfogadja vagy elutasítja a fiatal, és egy saját hitrendszert alakít ki. A kamaszkori lázadások nem mások, mint a belül ébredező, g ondolkodó felnőtt jelzései, és leg alább annyira eg észség esek, mint a hang mutálása vagy az első menstruáció. A fokozatosan megszilárduló vélemények, életfelfogás és tapasztalatok aztán szépen lassan saját hitrendszerré, elvekké kovácsolódnak, amelyek, hacsak szét nem töri valami durvább hatás, egy életen át kitartanak. Az is természetes, ha valaki időnként felteszi a kérdéseit, kétkedik néha meg kell vizsg álnunk, jó úton járunk-e. A nagyon is természetes és emberi hittel szemben a hiedelmek, vagy másképpen tévhitek, nagyon veszélyesek. Téves, akár rosszindulatú feltevéseken, előítéleteken, rosszul magyarázott vagy homályosító feltevéseken alapulnak. Megtévesztik az embereket, cáfolják a tudományosan igazolt állításokat, ezzel hamis képzeteket és képet alakítanak ki. A pszichiátriával és a mentális beteg ség ekkel kapcsolatban számos tévhit és hiedelem kering a társadalomban. Ezekről még bőven lesz szó a későbbiekben. Mint a tudatlan orvosban megcsalódott ember, rendszerint a jó orvosra is vonakodik rábízni magát, ilyen volt az én lelkem állapota is. Hit nélkül nem lehetett meggyógyulnia, de, hogy hamis hitre ne tévedjen, vonakodott az ápolást elfogadni. (Szent Ág oston Vallomásai; dr. Vass József fordítása) Persze előfordulnak olyan esetek is, amikor eg y történés eg yszerre csak felnyitja a csukott szemet, vag y összetöri a hitet. Elvesztette a hitét szoktuk hallani, és ilyenkor mindenki tudja, hog y az illetővel történt valami, néha tragikus esemény, amely miatt hitevesztetté vált. Ez talán olyanokkal fordul elő elsősorban, akik tényleg vakon hisznek valamiben, erős hittel, ami talán csak egy vágy, egy álom vagy egy illúzió. Hamis lehet. A vakhit veszélyes. Tudatlanságon, téves eszméken vagy egy vágyott világképen alapul, sokszor a félelem szüli, hiszen a hit reményt is ad. De a vakhit nem kérdez, nem keresi a válaszokat, ami pedig az emberi lét sajátja lenne. Abban nincsen semmi

17 kivetnivaló, ha kérdezünk, válaszokra várunk, kételkedésünknek adunk hangot és az összegyűjtött tapasztalatainkat hitté gyúrjuk össze. Az okos, megalapozott hit nyugalmat és biztonságérzetet ad nem erre vág yunk mindannyian? És mi van azzal, akinek nincs hite, aki hitetlen? Én nagyon jónak tartom Hankiss Elemér meg fog almazását: A»hitetlenek«nem csak azok, akik nem hisznek Istenben vagy valamilyen más természetfeletti, transzcendens lényben, szellemben. Azok az igazi hitetlenek, akik nem hisznek semmiben. Se Istenben, se emberben. Nem hisznek önmagukban. Nem hisznek az életben, az élet szentségében. Nem hisznek az öröm lehetőségében. Nem hisznek abban, hogy segíthetnek másokon. Nem hisznek abban, hogy az életnek lehet, van valami értelme. (Hankiss Elemér: Tétova crédó, in: Vigilia) Kertész Imre is ugyanezt mondja: Bármiben hiszel is, meghalsz; de ha semmiben sem hiszel, már élőnek is halott vagy. (Kertész Imre: Gályanapló) Hittel élni jó dolog. Hinni az emberi bölcsesség ben, Istenben, a józan paraszti észben, a szeretet erejében, abban, hogy a természetben semmi sem véletlen, de váratlan dolgok is előfordulhatnak; hinni, hog y a jóság még iscsak előbbre visz, mint a g onoszság ezek a mindennapi hiteinkhez tartoznak. A jó hit bizalmat, önbizalmat és bizonyosságot jelent, amelyet ősi bölcsességek, emberöltőkön átívelő tudás és személyes tapasztalat alapozott meg. Persze néha még a leg erősebb hit is meg inog hat. Thomas Mann sorait idézem: Kilenc esztendő lesújtó tapasztalatai megtanítottak kételkedni abban, hogy a Világ tiszta és töretlen akarattal küzd a Rossz ellen. Ha úgy tetszik, emigráns-pszichózisnak lehet ezt nevezni, sőt akár hitetlenségnek is. Hanem először is nyilván különbség van a Jóba vetett hit és a Jónak e Földön való győzelmébe vetett hit között, főleg ha a Jó nem is igen tudja, mit akar, a Rossz viszont nagyon is pontosan tudja. (Thomas Mann: Válogatott levelek; Soltész Gáspár fordítása) De mi a helyzet az új ismeretekkel, a bizonyítékokon alapuló tudással? Vajon hihetünk-e ezeknek?

18 TUDOMÁNY A tudományos módszer lényege, hogy a problémákat mint problémákat kezeli, így keresi a legjobb megoldást, előítéletek és sovinizmus nélkül. Nem azt kérdezzük, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy mi az igazság. (Szent-Györg yi Albert: Az őrült majom; Szabó Elek fordítása) A tudományos g ondolkodás leg alább annyira emberi, mint a szeretet, a szerelem vag y a boldogságkeresés. A gondolkodó ember sajátja. Hihetünk-e az orvosunkban vagy a módszerben, amelyet felajánl, hogy enyhülést hozzon a fájdalmunkra? Hihetünk-e a tudományban, amely napról napra újabb és újabb információkat ad a természeti jelenség ekről, a beteg ség ek okairól, g enetikáról, evolúcióról, és sorolhatom a vég telenség ig. Mert vég e tényleg nincsen. De tart valahonnan valamerre, eg yik ismeret meg alapozza a következőt, hog y aztán eg y újabb mozaik is a helyére kerülhessen. A tudománynak köszönhető, hogy autókkal, repülővel közlekedünk, hogy folyóinkat hidak szelik át, hogy nem halunk meg feketehimlő- vag y tüdőg ümőkór-járványban, hog y mobil eszközökkel elérjük a szeretteinket, leg yenek bárhol a világ ban, de a tudomány szülötte az atombomba és a harci fegyverek is. Fizika, kémia, biológia, matematika. Sokak által utált vagy legalábbis unott iskolai tantárg yak, pedig általuk ismerjük meg a világ ot és velük hozzuk létre a jövőt. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a tudomány a sok jó mellett ártalmas, mert lehetővé teszi, hogy rosszra fordítsák az eredményeit. Igen. Lehetséges, hiszen a környezet szennyezése, az ózonlyuk, a vörösiszap-katasztrófa, a közúti balesetek vag y eg y műtét miatti elhalálozás azért történnek meg, mert veg yszereket állítunk elő, amelyek az iparnak, a mezőg azdaság nak vag y éppen a háztartásoknak biztosítják a tisztaság ot, az alapanyag ot. Az ózonlyuk a pazarlás eredménye, de erről valójában ki tehet? Az alumíniumra büszkék voltunk, a katasztrófát vajon azok a tudósok idézték elő, akik feltalálták a timföld feldolg ozásának lehetség es folyamatát? Közúti balesetek nem lennének, ha nem lenne motorizáció. Gyalog olnánk, lovag olnánk (lovak már ütközhetnek, és le is eshetünk róluk!), de a beteg se jutna időben kórházba, a tűzoltó sem érne oda az ég ő házhoz. Senki nem halna meg műtét miatt, ha nem lennének műtétek, csak g ennyes epehólyag-g yulladásban, vakbélg yulladásban, rákban, fertőzésekben meg mindenféle eg yéb nyavalyákban pusztulnának el az emberek. Tudományos módszerekkel g yóg yítók helyett lennének kuruzslók hozzáteszem, hog y a jobbak közülük is képezik mag ukat, tehát csalnak!, varázslók, boszorkányok kivételes pszichoterápiás, hipnoterápiás képességeikkel. Lenne fűben-fában orvosság, igaz, néha becsúszna egy-egy mérgező növényke is, vagy egy jó kis túladagolás az adott növény még ötven ismeretlen hatóanyag ából, de sebaj, leg alább nem mesterség es! Vajon ha lehetne választani, ki milyen világ ban szeretne ma élni? Szülne-e leg alább öt g yereket, hog y közülük valamelyik meg maradjon? Menekülne-e a pestisjárvány elől, ha a szomszéd falu már kihalt? Belenyugodna-e, hogy a tegnap még pár milliméteres rákocska szépen nő, míg fel nem falja a szerettét? Elfog adná-e, hog y apja, férje vag y g yermeke felakasztotta mag át, mert nem tudott meg birkózni a depressziójával, és csak ez a meg oldása maradt? Talán nem. Szerintem a tudomány eredményeinek pozitívumai messze felülmúlják a neg atív hatásokat. Persze, az eg yén érdeke néha szembekerül a közösség általános érdekeivel. Az eszközök az ember, a gondolkodó ember kezében vannak, ő dönti el, hogy mit is kezd velük. Ismert tény, hogy számos orvosi eszköz, például az ultrahang, amellyel ma már 4D-ben csodálhatjuk a kis jövevényt, vagy az endoszkóp, amellyel életeket mentenek például a korai vastag bélrák kiszűrésével, bizony, katonai kutatások termékei. Eredetileg arra fejlesztette ki őket az ember, hogy az ellenséget, annak akcióit időben lefülelje. Hát a betegség nem a legnagyobb ellenségünk?

19 Nehéz ott énekelni, s bírálni nem lehet, hol döfnek és leütnek bölcs érvelés helyett. (Heg edűs Géza: Az éneklő bölény, in: Szatírák könyve) Vajon mit is jelent a tudományos gondolkodás? Mi a különbség a vélemény és a tudományos állítás között? Ki számít tudósnak vagy kutatónak? Honnan lehet tudni, hogy tudományos eredményeket vag y áltudományos maszlag ot akarnak-e elhitetni velünk? Miből tudhatjuk, hog y meg bízhatunk-e egy tudományos módszerben? Jó kérdések! Bármilyen furcsa is, a válaszokat nem természettudósok, fizikusok keresik, hanem a tudományfilozófusok. Itt ér össze a tudomány és a filozófia. Gondolkodni azon, leírni, hogy mit, hogyan és miért vizsgáljunk filozófia; de kísérletet végezni, megfigyelni, leírni az eredményeket és következtetéseket levonni már tudományos munka. Átvenni mások g ondolatait, és összeeszkábálni eg y művet, az se nem filozófia, se nem tudomány közönséges lopás, bár tűnhet úgy, hogy hosszas gondolkodási folyamat áll mögötte. Újat alkotni persze leg többször csak a korábbi ismereteket továbbhasznosítva lehet, noha ig az, hog y számos zseniális felfedezés csupán egy ötletből vagy a véletlennek köszönhetően született. De ne feledjük: valakinek eszébe jutott az ötlet, valaki észrevette a véletlenek összjátékában azt az eg yetlen dolg ot, amit más nem! Ehhez tudósészjárásra van szükség. Nem elég a sok lexikális tudás, az iskolai ismeretanyag. Az összefüggéseket meg is kell látni. Talán Hérakleitosz fogalmazta meg, hogy a sok tudás nem tanít meg a helyes g ondolkodásra. Milyen ig az! Mindezek illusztrálására a következő, állítólag ősrég i, de annál sikeresebb viccet találtam eg y honlapon: Sherlock Holmes és dr. Watson elmentek kempingezni. Felállítják a sátrukat a csillagos ég alá, és bemásznak aludni. Egy idő után, az éjszaka közepén Holmes felkelti Watsont, és megkérdezi tőle: Watson, nézzen fel a csillagokra, és mondja, meg, mit lát! Milliónyi csillagok látok válaszolta Watson. És mire következtet ebből, Mr. Watson? kérdezte Holmes. Nos, ha odafent milliónyi csillag van, és hogyha csak ezek töredékének vannak bolygói, igen erős a gyanúm, hogy egyesek ezek közül olyanok lehetnek, mint a Föld. És hogyha bizonyos bolygók olyanok, mint a Föld, akkor megerősítést nyerhet az a gyanúm is, hogy létezik odakint a földön kívüli élet válaszolta Watson. Watson, maga idióta! Ez azt jelenti, hogy valaki ellopta a sátrunkat. (Forrás: Pozitív nap internetes portál) Napjainkban hódítanak a tudományos eredményeket célzó cáfolatok, az összeesküvés-elméletekkel átszőtt hitevesztettséget jelző útkeresés. Az antik nézetek helyett antinézetek próbálják befolyásolni az emberek g ondolkodását, világ ról alkotott elképzeléseit, elbizonytalanítva hitüket a tudósokban és a tudományban. Érthető az egyre terjedő népszerűségük, mert az emberek sok mindenben csalódtak, és fognak is csalódni életük során. Mindig lesz egy betegség, amelyet nem sikerül meg g yóg yítani, mindig történnek trag édiák, amelyeket nem lehet meg mag yarázni, vannak veszteségek, szomorúságok, amelyeket jó lett volna elkerülni. És nem segített senki, nem állt ott a TUDOMÁNY, amikor szükség lett volna rá érvelnek. De a tudományos eredményeket cáfolók sem voltak ott utat mutatva: Hé, ember, ne arra menj, hanem erre! Nem szóltak, hogy mit is kell tenni, csak károgtak, utólag, jó hangosan. Jót akarás nincs, de vélemény, az mindig van. Persze, fontos a véleménynyilvánítás szabadsága, és legyen is mindenkinek saját tapasztalaton alapuló véleménye, hiszen az formálja a haladást. A kérdés csak az: a haladás iránya merre tart. Csupán véleményekre alapozni a fontos döntéseket, tekintélyelvű vagy éppen ideológiai alapokról

20 kiindulni ez mindig tévútra visz. Csakis a szemlélődés, a vizsg álódás és az új iránti nyitottság mutatja meg a helyes utat. Íg y azt g ondolom, hog y a több száz éves hag yományokkal bíró, gondolkodó nemzedékek által alakított és folyamatosan továbbfejlődő tudományos eredmények, tapasztalatok az eg ész emberiség kincsét jelentik, amelybe belerúg ni, amelyet meg hazudtolni nem emberhez méltó dolog. A tudomány beismeri, hogy tévedhet, azt is elmondja, hogy saját magában is kételkedik. Ez a dolg a. Bizonyítéknak csak azt fog adja el, ami már ezerszázalékos biztonság g al kimondható. Mérő Lászlónak, napjaink eg yik leg zseniálisabb pszichológ us-matematikusának a Maga itt a tánctanár? című könyve olvasásakor ragadt meg bennem a következő igen tömör és frappáns megfogalmazás: A tudomány egyik legfőbb jellegzetessége a kritikai szellem. Ha valahonnan ez hiányzik, akkor az nem tudomány, hanem agymosás. (Mérő László: Maga itt a tánctanár? Pszichológia, moralitás, játék és tudomány) Nagyon igaz! Itt van tehát az első útmutató ahhoz, hogy lássuk, valódi tudományos gondolatokkal van-e dolg unk. Nézzük meg, hog y kinyilatkoztatások vag y önkritikát is g yakorló g ondolatok halmazát tárják-e elénk! Vigyázzunk, az áltudományos közlések is hivatkoznak, adatokat közölnek, de hiányzik belőlük az empirikus szellemiség, a meg fig yelésen alapuló következtetés. Emlékszünk az általános iskolai kémia- vagy fizikaórákra? Ha volt kísérlet, sokkal izgalmasabban telt az óra, jobban megértettük az elvont tananyagot, és persze az anyagrész is jobban megmaradt bennünk. Nekünk a szertár mag a volt a paradicsom, a fizika-kémia tanár, aki eg yébként eg y rockbandában is g itározott, meg eng edte, hog y persze a jelenlétében további kísérleteket is vég ezzünk a szertárban óra után. És persze zenélg ethettünk is (hozzátartozik, hog y ének-zenei iskolába jártam). Éppen ezek miatt szerettük is ezeket a tárgyakat, mert a tanár úr megláttatta velünk az értelmüket, és nem mellesleg emberileg is bejött nekünk. Sokan azt gondolják, hogy a tudomány csupán az ember akaratát, a világ feletti hatalomra törés vág yát szolg álja. Emberi ug yan, de nem szolg áló. Meg fig yel, leír, összefüg g éseket elemez, találmányokhoz járul hozzá, ám nem csak az emberiség kényelmét szolg álja. Emlékszünk, miből is indult ki a filozófia? A bölcsesség szeretete. Hát a tudomány micsoda, ha nem ez? Persze mellékhatásai, jók és rosszak, egyaránt vannak, de számos eredménye nélkül már talán ki is pusztultunk volna. Eg y dolg ot viszont ne várjunk tőle. Ne várjuk, hog y elhitesse velünk az örök élet reményét, vag y azt, hog y az univerzum a miénk lehet. Eg yik sem fog teljesülni, leg alábbis én így gondolom. Ha valaki azt ígéri, hogy az ő tudománya ilyesmiket fog teljesíteni, az vagy tényleg megbolondult, vagy hazudik. Láthatjuk, hogy a jónak mindig ára van. Tudjuk, hogy az eredmények veszélyeket is rejtenek magukban. Az ipari szennyezés, a kemikáliák ki is pusztíthatják létrehozójukat, az embert. De segíthetnek abban is, hogy a túlszaporodott emberiségnek tervezhető családot vagy éppen nagyobb terméshozamot biztosítsanak. Mindannyian kételkedünk. Kételkedünk abban, hogy jót teszünk-e, amikor permetezünk (szegény kártevők, nekik is élniük kéne), amikor az okos családtervezésre buzdítjuk a fiatalokat (hány meg nem született gyermek van vajon), és kételkedünk abban, hogy jót teszünk-e akkor, amikor egy öngyilkossági g ondolatokkal küzdő pácienst nem eng edünk haza a kórházból, és íg y ő nem köti fel mag át (hányan megteszik!). Elmesélek eg y konkrét esetet, amely a mai napig is útmutató a szakmai munkámban. Még a Lipóton dolgoztam, valamikor a pályám elején. Ügyeletben voltam. Szerettem ügyelni, mert minden eltöltött éjszaka abban a hatalmas intézményben különös hangulatba ejtett. Hosszú, magas folyosók, a nappal meg szokotthoz képest nag y csend, a szag ok az ősfás kertből jövő illatok keveredése a kórházak jelleg zetes szag g yűjteményével, az alag sori útvonalak félelmetes zajai, a