K R Ó N I K A Beszámoló Önkormányzatunk életéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K R Ó N I K A Beszámoló Önkormányzatunk életéről"

Átírás

1

2 március K R Ó N I K A Beszámoló Önkormányzatunk életéről Az utolsó karácsony előtt jelent meg. Az eltelt időszak legfontosabb eseményei a következők voltak városunkban. December 30-án kaptunk értesítést arról, hogy a könyvtár befejezésére, illetve díszpark létesítésére benyújtott pályázatunk támogatást kapott. 49 millió Ft a támogatás az 58 milliós beruházásból január 5-én Budapesten a Pest Megyei Klaszter Szövetség (Vállalkozók Országos Szövetségének tagozata) tartott megbeszélést, ahol kiemelt szerepet kapott a CG (volt Ganz-Transelektro) nyertes pályázata, a transzformátor gyárrész fejlesztésére. Január 10-én a Hősök parkjában a Donkanyarnál meghalt több mint magyar katonára emlékeztünk. Január 14-én rendkívüli Képviselőtestületi ülésre került sor, mert második jelentkező is akadt a háziorvosi álláshelyre. A Képviselő-testület a már decemberben meghallgatott Dr. Szénási Szilvia doktornő pályázatát erősítette meg, az új jelöltet elutasította. Január 22-én volt 5 éve hogy az időközi választást a Tápiószeléért Társaskör nyerte településünkön. Január 23-án A Magyar Kultúra Napja alkalmából nyílt kiállításra, majd 10 év után újra megtekinthetők voltak Berényi Györgyné (Szilády Sarolta) Sárika néni fafaragásai a Művelődési Házban. Január 27-én a Magyar kormány ülésen támogatást kapott a Tápió-vidék szennyvíz beruházási projektje. Megnyílik az út az Uniós támogatás elnyeréséhez, a közbeszerzési eljárás lebonyolításához. 10 év előkészítő munkának az eredménye ez a támogatás. Január 28-án Képviselő-testületi ülésünk volt, ahol többek között döntés született: Tápiószelei Idősügyi Tanács létrehozásáról Iskola igazgatói és aljegyzői állás kiírásáról Intézmények névadásáról, Január 30-án tartotta a Tápiószelei Természetbarát Klub évente megrendezett Bakancsos bálját. Február 5-én tartotta a Képviselőtestület a évi közmeghallgatását a Művelődési házban, amelyen a évi költségvetés teljesítéséről, illetve a évi tervekről esett szó. Február 11-én rendkívüli Képviselőtestületi ülés keretében elfogadásra került Tápiószele Város évi költségvetése és döntés született a évi kitüntetések odaítéléséről is. Február 15-én az Integrált Városfejlesztési Stratégia elkészíttetéséről folytattunk tárgyalásokat. Február 18-án Környezeti fejlesztések címmel rendezett konferencián vettünk részt Budapesten a 2013-ig előirányzott pályázati lehetőségekről. Délután a TETZ Művészetoktatási Intézet növendékeinek kiállítása nyílt a Farmosi úti iskolában. Február 19-én a Nyugdíjas Klub farsangi estjén fellépett Poór Péter művész úr Czerván György országgyűlési képviselő úr vendégeként. Február 20-án az Óvoda rendezte meg farsangi bálját. Február 24-én megkezdődött statikai felméréssel a Béke úti volt iskola terveinek elkészíttetése. A terveink sze- rint irodaházként működne majd, ami magába foglalná az Okmányirodát, gondnokságot, Családsegítő Szolgálatot is. Február 25-én Képviselő-testületi ülésünkön meghallgatásra került a Polgárőrség beszámolója döntés született nyomravezetői díjról, Önkormányzati Híradó havonkénti kiadásáról és a szennyvízberuházáshoz kapcsolódó kérdésekről. Március 1-jével megkezdte a rendelését településünkön Dr. Szénási Szilvia doktornő, akinek ezúton kívánunk szakmai sikeretek munkájához. Március 1-jén ünnepélyes keretek között Szabó Imre Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter Úr kézjelével elláta a Magyar Kormány és a Tápióvidék közötti a szennyvízberuházásra vonatkozó támogatási szerződést, amely 24,7 Milliárd Ft-os támogatást jelent a 29,2 Milliárd Ft-os beruházáshoz. Kovács Ferenc polgármester Önkormányzat költségvetési kiadásai 2010

3 2010. március 3 Az ISKOLAÉPÍTÉSRŐL A zord időjárás ellenére az iskolaépítés belső munkálatokkal (csövek-, vezetékek kiépítésével, vakolással) folyamatosan halad. Az alacsony hőmérséklet miatt dobkályhákkal fűtötték a termeket. Az építést folyamatosan ellenőrzik mind a műszaki ellenőr, mind a terveket készítő mérnökök. Rendszeresek az egyeztetések, finomítások így az átadás időpontja nincs veszélyben. Nagy érdeklődés kíséri a beruházást városunkban és annak érdekében, hogy ne csak külső szemlélődőként lehessen ezt tenni, az őszihez hasonlóan most is szervezünk nyílt napot, amikor bárki bemehet és megnézheti, hogy hogyan áll az építkezés. Jöjjenek el, nézzék meg, hogy hol tart Tápiószele legnagyobb beruházása! március 27-én szombaton délelőtt 10 órától délig tekinthető meg az építkezés állása. Megújított közpark, régi fényében Pályázati pénzből elkészíttetjük a tápiószelei lakosok régi vágyát, annak az artézi kútnak a megújított mását, amit a hatvanas években lebontottak településünk központjában. Az ABC előtti tér teljes átalakításával kerül kialakításra az új park, aminek közepén a régi fényképek alapján elkészített kút fog állni. A kútnak már nem tervezünk ivóvíz funkciót, de a folyamatos vízfolyást meg kívánjuk oldani. Reményeink szerint azok is megcsodálják majd, akik nem láthatták az eredetit. Ugyanezen pályázat keretében kaptunk támogatást az iskolaépület könyvtár szárnyának befejezéséhez is. Így az épület a szeptemberi iskolakezdésre minden funkciójával üzemkész lesz! A parkot és a könyvtárat befejező pályázat támogatása 49 millió Ft. Nevet kaptak az Intézmények! Hosszú évek óta foglalkoztatja a lakosságot és az intézményeket, hogy az általános megnevezés helyett, egyedi neve legyen a közintézményeinknek. Több hónapos előkészítő munka után a Képviselő-testület döntött a névadásról. Figyelembe vette az intézményi kéréseket, a lakossági ajánlatokat. Felvállalta azt is, hogy egy névadással érzelmeket lehet sérteni, mindenki tetszését nem lehet elnyerni. Intézményeink új neveikkel kiigazíthatják arculatukat, programjaikat szeptember 1-jétől intézményeink neve a következő: - Blaskovich János Általános Iskola - Csicserke Óvoda - Simonfy Kálmán Művelődési Ház Kívánom, hogy a szükséges adminisztrációs átalakítások után büszkén viseljék intézményeink új neveiket. A szennyvízberuházásról A január 27-i támogató kormánydöntést követően felgyorsultak az események a csatornázás körül. Az utolsó simításokat (testületi döntéseket) hozzák meg a Képviselő-testületek az Uniós pályázat benyújtásához. Megkezdődött a kivitelező kiválasztására kiírandó közbeszerzési eljárás minőségbiztosítása, ezt követően a kiírása. Március 1-jével a Fundamenta szerződések felülvizsgálata (monitorizálása) is elkezdődik, mert a befizetéseket saját magunk (illetve a K&H Bank) szeretnénk ellenőrizni. Ezen döntések meghozatala érdekében március 17-én Tápióbicskén küldöttgyűlést tartunk. A meghozott döntésekről a következő újságszámban írunk! Sajnálatos módon egyre több felelőtlen, embertársait veszélyeztető polgártársunk él közöttünk. Úton-útfélen szemétkupacokba, építési törmelékekbe botlunk, a szennyvíz kertek szivattyúzásától bűzlő környékekről kapnak bejelentést. Ne hagyjuk szó nélkül a barbarizmusnak ezen megnyilvánulásait! Senki nem teheti meg, hogy büntetlenül veszélyeztesse embertársai egészségét, csúfítsa környezetünket. Az ÖKOVÍZ Kft. minden lakossági szemetet elszállít és a törvényeknek megfelelő besorolásban helyez el. Az építési törmelékek átmeneti elhelyezésére a Gondnokságon történt bejelentéssel van lehetőség a Vásártéren, akkor ha az újrahasznosítható beton, tégla vagy cserép törmeléket tartalmaz. Nem rakható le a szemét, fahulladék, föld, válykot tartalmazó hulladék! A szennyvíz tisztítóba történő elszállítását két tápiószelei vállalkozó végzi. Ők szerződést kötöttek a Ceglédi tisztítóval, oda szállítják a lakossági szennyvizet. Környezetszennyezés A fentiek is mutatják, hogy van mód környezettudatosan élni és nem pusztítani az egyébként is sokat sérült természetet. Azokkal szemben pedig, akik nem hajlandóak a közösségi élet ezen alapvető szabályait betartani, a törvény erejével kívánunk fellépni. Mindezek érdekében 2 fő településőr foglalkoztatására nyertünk támogatást, akiknek fő feladatuk, hogy fényképezzék le azokat akik nem így élnek, derítsék ki hogy kik helyezik el illegálisan a szemetet településünk határában, hogy ha jó szóval nem lehet, akkor büntetéssel változtassuk meg ezen emberek gondolkodását! Közös érdekünk, hogy településünk tisztább, szebb legyen, ne hunyjunk szemet azok felett, akik környezetünket károsítják, szeméttel, bűzös szennyvízzel árasztanak el bennünket. Ne tűrjék környezetükben ezeket a cselekedeteket! Az oldalt összeállította: Kovács Ferenc polgármester

4 március Hat szavazókör lesz településünkön! Tájékoztatom a Tisztelt Választópolgárokat, hogy évtől településünkön 6 szavazókör fog működni. Az új szavazókör Tápiószele, Liliom út 11. szám alatt került kialakításra, az iskola épületében. Új szavazókör létrehozásával a választópolgárok egy része máshol szavazhat majd, mint az előző években. A választópolgárok a választási névjegyzékbe vételről szóló értesítésben névre szólóan is tájékoztatást kaptak arról, hogy melyik szavazókörben és hol szavazhatnak majd. Kérem, hogy ellenőrizze le változott-e a szavazóköre címe! Az egyes szavazókörök területi beosztása az alábbiak szerint alakul: 1. számú szavazókör Rákóczi út 4. Polgármesteri Hivatal épülete házasságkötő terem Alkotás u., Arany János u., Asztalos Sándor u., Árpád köz, Külsőmező, Múzeum u., Napkelet u., Radnóti köz, Rákóczi út, Rigó Jancsi köz, Somogyi Béla u., Sport u., Vörösmarty út. 2. számú szavazókör Bartók B. út 20. védőnői szolgálat helyiségeiben Abonyi út, Ábrahámtelek Deák Ferenc út, Erzsébet u. Galamb u., Hársfa u. Határ u., Hegyesi u. Ibolya u., Illatos u. Jázmin u., Nyár u. Pesti út, Szép u., Szolnoki út, Szövetség u., Tavasz u., Tulipán u., Zsolt út. Az Ökovíz Kft a következő időpontokban szállítja településünkről a PET palackokat: március 12. április 16. május 14. június 11. Tájékoztatás az adózásról Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy aki 2009-ben a 70. életévét betöltötte és egyedül él, január 01-től kommunális adó mentességben részesül. A mentesség megadásához kérem, hogy ügyfélfogadási időben fáradjon be a Polgármesteri Hivatal Adóosztályára. Vállalkozók tájékoztatása március 15-én esedékes helyi iparűzési adóelőleget az önkormányzati adóhatóság felé kell pénzügyileg teljesíteni, a már megküldött készpénzátutalási megbízáson, vagy a számú számlaszámra. A évre vonatkozó helyi iparűzési adóbevallási nyomtatvány április hóban postázásra kerül, illetve a nyomtatvány a honlapról letölthető. A változásokkal kapcsolatos kérdéseikkel keressék meg a helyi adókkal foglalkozó ügyintézőinket: Molnárné Sepsi Csillát és Pálinkásné Plavecz Margitot (személyesen ügyfélfogadási napokon, illetve telefonon: 53/ /140 melléken) 3. számú szavazókör Liliom út 11. általános iskola épülete Bartók Béla út, Béke u., Hold u., Hunyadi u., Jókai u., Káldy u., Keleti fény u.,, Kossuth Lajos út, Kölcsey u., Mária u., Móricz Zsigmond körút, Őrhegy u., Petőfi Sándor u., Posta u., Rózsa u., Síp u., Szent István tér, 4. számú szavazókör Farmosi út 8. általános iskola épülete Damjanich u., Dankó Pista u., Erika köz, Farmosi út, Fecske u., Gárdonyi u., Géza u., Harang u., Holló u., István u., József A. u., Kolombusz u., Lehel út, Liszt Ferenc u., Mátyás u., Pacsirta u., Papszög, Valéria u., Vásártér 5. számú szavazókör Farmosi út 8. általános iskola épülete Ady Endre u., Alkotmány u., Füzér u., Halász u., Hóvirág u., Kántor u., Koczkás u., Nagy Lajos körút, Rózsa Ferenc u., Szőlő u., Temető u., Vajda u., Zoltán u., Zsófi u., 6. számú szavazókör Liliom út 11. általános iskola épülete Ceglédi út, Györgyei út, Jászberényi út, Liliom u., Május 1. tér, Szelényi u., Széchenyi u., Sziget u., Szomorák, Virág u. Tóth Julianna Jegyző Helyi Választási Iroda vezetője Ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Polgármesteri Hivatal az alábbi időpontban várja a Tisztelt. Ügyfeleket: Hétfő: de.: , du.: Szerda: de.: , du.: Csütörtök: de.: , du.: A Polgármester és a Jegyző ügyfélfogadási ideje: hétfő , du.: Kedden és pénteken nincs ügyfélfogadás! Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadás a Gondnokságnál Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Gondnokság az alábbi időpontban várja tisztelt. ügyfeleket: Hétfő Szerda - Csütörtök: de.: , du.: Az Intézményvezető ügyfélfogadási ideje: Hétfő - Szerda: de Csütörtök: du.: Kedden és pénteken nincs ügyfélfogadás!

5 2010. március 5 Fontos információk, címek, telefonszámok A Könyvtár nyitvatartási ideje Hétfő: , Kedd: Szerda: , Csütörtök, péntek: Szombat: A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadási ideje Hétfő: , Kedd: Szerda Csütörtök Péntek: Közérdekű telefonszámok: Önkormányzat intézményei: Polgármesteri Hivatal központi telefonszám: polgármester jegyző műszaki, kereskedelmi, szabálysértési ügyintéző gazdálkodási csoport adóigazgatási ügyintézők népesség nyilvántartó, közgyógyellátási ügyek gyámügyi ügyintéző igazgatási ügyintéző, szociális ellátások anyakönyvvezető, szociális ellátások átmenti segély Általános Iskola Liliom út 11.: Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat: Gondnokság ivóvíz ellátással kapcsolatban: egyéb ügyek: Könyvtár Művelődési Ház Óvoda: Egészségügyi ellátok: Védőnői szolgálat Házi orvosi szolgáltatók: dr. Pap Gábor , dr. Radics Ilona , dr. Szénási Szilvia Gyermekorvos: Fogászat: Ügyelet (16.00 órától óráig): 29/ Egyéb közérdekű telefonszámok: Tápiószelei Rendőrőrs Közvilágítási hibabejelentés telefonszáma: fax: 06-93/ A 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet az ebek kötelező veszettség elleni védőoltásáról az alábbiakat rendeli el: - Védőoltásban kell részesíteni minden 3 hónapot betöltött ebet. - Az oltást évente (365 naponként) kell ismételtetni. - Az oltásra csak egészséges ebek vezethetők fel. - Az oltást a január 1-jétől rendszeresített egyedi sorszámmal ellátott új oltási könyvbe kell bejegyezni. (A régi oltási könyvek érvényüket vesztették) Az állatvédelmi törvény szerint az ebtulajdonos az állatok egészségéről, megfelelő tartásáról, táplálásáról, komfortérzetéről, a nem kívánt szaporulat megelőzéséről (fogamzásgátló tabletta, injekció, műtét), féregtelenítéséről köteles gondoskodni. A veszettségi oltás alól elvont ebek tulajdonosai szabálysértést követnek el és ezért ellenük szabálysértési eljárást kell indítani. Az ebek veszettség elleni védőoltása, valamint féreghajtó szerrel való kezelése (1 tabletta /10 kg), az alábbi időpontban és helyen történik: március 13. szombat (Dr. Krevenka Antal) ig Tápiószele, Széchenyi út (volt állatorvosi rendelő) Felhívás ebek kötelező oltására! ig Tápiószele Dózsa-telep (Ibolya út Tulipán út sarok) ig Tápiószele, Abonyi út ig Tápiószele, Széchenyi út (volt állatorvosi rendelő) március 20. szombat (Dr. Crespo Carlos Enrique) ig Farmosi úti temető előtti Parkoló (Vörösmarty út Temető út sarok) ig Farmosi úti temető előtti parkoló (Vörösmarty út Temető út sarok) március 24. szerda (Dr. Crespo Carlos Enrique) ig Farmosi úti temető előtti parkoló (Vörösmarty út Temető út sarok) ig Farmosi úti temető előtti parkoló (Vörösmarty út Temető út sarok) Az összevezetett ebek oltásának díja: 3.300,- forint / eb. Féreghajtó tabletta ára: 200,- forint / tabletta Az oltás alól elvont ebeket a települési önkormányzat kártalanítás nélkül köteles kiirtani, mivel ezen ebek az emberre egészségügyi szempontból veszélyesek, valamint az állatok egészségét veszélyeztető beteg vagy betegségre gyanús ebnek minősülnek. Dr. Krevenka Antal és Dr. Crespo Carlos Enrique

6 március Az interaktív tábla szerepéről A TÁMOP pályázatról Az oktatás, nevelés olyan aktív folyamat, amely során különböző eszközök segítségével próbálják a pedagógusok a tananyagot az érzékelés, a megfigyelés számára megragadhatóvá tenni. Nehézséget az okozhat, amikor a megtanítandó anyag jellegzetessége ezt nem teszi lehetővé. Jó lehetőséget biztosít a diákok számára, ha szimuláció útján vizuálisan is információt szerezhetnek környezetükről, illetve, ha interaktív módon tudnak részt venni az oktatási folyamatban. A pedagógus és diáktársadalom új szavakat tanul:interaktív tábla - aktív tábla - kalibrálás szavazórendszer. A jövő technikája megjelenik az iskolákban. Az Oktatási Minisztérium már december 1-jén kiadott egy sajtóanyagot "Átfogó informatikai fejlesztési programok a közoktatásban" címmel, melyben ez olvasható: "..a Nemzeti Fejlesztési Terv második részében 2010-ig a 62 ezer tanteremből 40 ezer jut interaktív táblához." A mi iskolánk is rendelkezik már 2 2 interaktív táblával az alsó és felső tagozatban. Az új eszköz és kiegészítőik használatával az oktatás is megújulhat. Ennek a célnak az eléréséhez meg kell ismerkedni a táblával, annak lehetőségeivel, módszertanával, és a tanároknak igyekezni kell beilleszteni saját pedagógiai eszköztárukba, hogy annak használata hatékony legyen az időérzékeny tanítási folyamatban. Fontos, hogy a pedagógusok elsajátítsák a táblák használatának módszertanát, hogy az a megtanító folyamatokat és a hatékonyságot javító interaktivitást biztosító prezentációs eszköz legyen. Aki nem alkalmaz új megoldásokat, új bajokra számíthat, mert az idő a legnagyobb újító. Az interaktív tábla használatával a tanórák szórakoztatóbbak, a diákok és pedagógusok egyaránt motiváltabbak, az órák frontálissága együttműködővé válik. A bölcs ember nem akkor kezd el kutat ásni amikor megszomjazik mondja egy kínai közmondás. Mi is, a kistérségben az elsők között, elébe mentünk a feladatoknak. A helybéli tanárok szabadidejükben (szüneteket és hétvégéket is beleértve) tanulják és sajátítják el az új módszereket, eszközhasználatokat ennek érdekében. Az iskolavezetés, a tantestület és a fenntartó önkormányzat minden pályázati lehetőséget kihasznál azért, hogy a tápiószelei gyerekek modern, jól felszerelt körülményekkel, jól képzett tanárok segítő közreműködésével tanulhassanak. Az augusztusban átadandó felső tagozatosok új épülete - köszönet érte - még inkább bizakodásra ad okot az évek óta enyhe számszerű növekedést mutató tanulóközösségünk számára. Récsi Lászlóné ig.h. Sikeres pályázatunk megvalósításának feléhez közeledünk, ezért szeretném egy pár mondatban tájékoztatni a szülőket, érdeklődőket az iskolánkban eddig megvalósított projektekről, továbbképzésekről. A pályázat alapvető célja a sikeres munkaerő-piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen át tartó tanulás megalapozását szolgáló képességek fejlesztése és kompetencia alapú oktatás elterjesztése. Ennek érdekében a pályázat a kompetencia alapú oktatás módszertanának és eszközeinek széleskörű elterjesztését célozza meg. A pedagógusok módszertani kultúrájának korszerűsítését, a tanulók képességeinek és kulcskompetenciáinak egyénre szabott fejlesztését és megerősítését, a rendszerben meglévő szelektív hatások mérséklésével, valamint az egyenlő hozzáférés és esélyegyenlőség szempontjainak érvényesítésével valósítja meg. A pályázat további célja, hogy a regionális operatív programok keretében megvalósuló infrastrukturális fejlesztéseket összekapcsolja a szükséges szakmai (tartalmi, módszertani) fejlesztésekkel, annak érdekében, hogy azok egymás hatásait erősítve, komplex módon járuljanak hozzá az oktatás minőségének javulásához. A pályázatban vállalt intézményi innovációink, a Damjanich témahét, valamint a Népek karácsonya háromhetes projekt, az alsó és felső tagozatunkon egyaránt megvalósításra került. Az új pedagógiai, módszertani produktumokat kidolgoztuk, beépítettük pedagógiai programunkba. (A programokról készült fotókat megtekinthetik iskolánk honlapján.) A módszertani továbbképzések közül az alábbi képzéseken vettünk részt: IPR alkalmazása, a hatékony együttnevelésre felkészítő tantestületi képzés: 40 fő Új tanulásszervezési eljárások alkalmazása módszertani képzés: 13 fő Matematika kulcskompetencia fejlesztését támogató továbbképzés: 2 fő Tanórai differenciálás a gyakorlatban képzés: 8 fő Menedzsment képzés, új oktatásszervezés az intézményben: 3 fő Idegen nyelvi kulcskompetencia fejlesztését támogató továbbképzés: 3 fő Szövegértés-szövegalkotás kulcskompetencia fejlesztését támogató továbbképzés: 3 fő A szakmai, módszertani kultúra korszerűsítése mellett elengedhetetlenül szükséges az infrastrukturális fejlesztés, hiszen a pályázat további feltétele, hogy a bevont osztályokban a tanítási óráknak 25%-ban IKT- eszközzel támogatott óraként kell megvalósulnia. Jelenleg az alsó, illetve a felső tagozaton 1-1 számítógépes szaktanteremmel rendelkezünk. A gépek mellett 4 interaktív táblával felszerelt tantermünk, újabb és újabb lehetőségeket biztosít az információk továbbítására, a digitális oktatási tartalmak terjesztésére. Örömmel tapasztaljuk, hogy tanulóink, tanáraink nagyon szívesen használják ezen infokommunikációs eszközöket. Az új, felső tagozatos épület szaktantermei már ezekkel a legmodernebb eszközökkel lesznek felszerelve. A módszertani megújulás, valamint az épülő modern épület megvalósítása együtt járulnak hozzá a korszerű oktatás megvalósításához. Kácsorné György Gabriella Igazgató

7 2010. március 7 Az előző számban már jeleztem a Közlekedési verseny helyi fordulójának eredményét. A továbbiakról Pintérné Bontovics Judit beszámolóját olvashatják: A megyei KRESZ-versenyt február 15-én, Nagykőrösön rendezték meg. Iskolánkat Erős Rebeka 4. c osztályos tanuló képviselte. A felnőtteket is próbára tevő tesztlap kitöltése után, a forgalomban való jártasságát, majd ügyességét kellett bizonyítani. A sok kis diák között a sorban a 7. helyen végzett, melyhez ezúton is gratulálunk. Megragadnánk az alkalmat, hogy a felkészítésben résztvevő Takács Zoltán rendőr- zászlósnak is köszönetet mondjunk, aki a január elsejétől érvényben lévő új szabályokkal ismertetett meg bennünket. Őszintén örülünk Rebeka sikerének, és gratulálunk felkészítő kollégánknak, Juditnak! Januárban rendeztük meg, hagyományos keretek között, az iskolai szintű versmondó versenyt. A diákönkormányzat jutalomkönyveit a legtehetségesebbnek ítélt kisdiákok vehették át. Név szerint: Raffael Eszter 1.c Seres Eduárd 2.a Raffael György 1.c Pap Gergely András 2.a Kosaras Attila 1.c Kovács Mirjam Adrienn 2.c A kisiskolásokkal történt Petykovszki Laura 1.a Jónás Alexandra 2.b és Berta Dávid István 2.b osztályos tanuló. A nagyobbak közül legfelkészültebbek voltak: Bozóki Bence 3.b Katona Krisztián 4.c Gulyás Judit 3.a Bódi Tibor 4.b Juhász Nóra 3.a Sziráki Boglárka Tünde 4.b. A felsorolás a helyezés sorrendje is. Dicséret illeti őket szép teljesítményükért, a versek ihletett tolmácsolásáért! Terék Mihályné igazgatóhelyettes Vissza a természetbe! Alföldi gyerekek számára mindig is vonzóak voltak a hegyek. Éveken keresztül a tápiószelei gyerekek számára Mátrafüreden üzemelő nyári tábort szerveztünk. Az utóbbi években is maradtunk ugyan a hegyvidékeknél a szervezésben, de már változatos helyszíneket jelölgetünk ki. Szem előtt tartjuk, hogy ne csak a természeti értékeket ismerjék meg az adott területre látogató csoportjaink, hanem betekintést nyerjenek a terület történelmi múltjába, néprajzába és a művelődéstörténeti értékeket is ismerjék meg. A hegyek minden évszakban tartogatnak meglepetéseket, érdekességeket. Február első hetében lehetőséget adtunk egy busznyi iskolásnak arra, hogy egy havas, téli kirándulást tehessen a már-már elfeledett, hozzánk pedig nem túl meszsze lévő Mátrába. Úticélunk Parádsasvár és környéke volt, ahol egy a mohácsi busójárásra emlékeztető hangos, jó kedvű téltemetőn vehettünk részt. A kb. 600 fős, barátságos lakosokkal rendelkező falucska a Mátra északi oldalán, Kékestető és Galyatető között terül el egy alacsony fennsíkon. Kiválóan alkalmas, nem veszélyes, nem zsúfolt terület a szánkózáshoz. Már második éve jövünk ide újra. Jöttek már tavalyról ismerős és most először a környékkel barátkozó gyerekek és a programokat segítő szülő, hogy hódoljanak a tél örömeinek. A vidám hangulatú napon volt lehetősége a megfáradtaknak meleg helyen átöltözni, pihenni, teát inni és virslit enni, a kényelmes különjáratú buszról a vidéket megcsodálni. Reméljük sikerült elűznünk a hoszszan tartó telet, és ahogy jön a tavasz, sokan fognak részt venni azokon a programjainkon is, amelyek a környék természeti értékeit, tanösvényeit veszik célba kerékpáros kirándulásainkon. Ha a természetről akarsz tanulni, méltányolni akarod a természetet, ahhoz szükség van arra, hogy értsd a nyelvét, amin szól hozzád. Jó tanulást kívánok ehhez! Récsi László iskolai szabadidő szervező Kézilabda Ősszel indultak el az Adidas Utánpótlás Bajnokság küzdelmei, ami majd a tanév végén fog befejeződni. Nyolc éves kortól tizennégy éves korig évfolyamonként került megrendezésre a bajnokság. I. forduló megyei bajnokságok II. forduló régiódöntők (48 csapat) III. forduló országos elődöntők (16 csapat) IV. forduló országos döntő (8 csapat) Iskolánk három korosztályban, négy leány csapattal nevezett. U10 (1999) bőrlabdával benevezett csapatok száma: 82 U 9 (2000) szivacslabda 2 csapattal benevezett csapatok száma: 97 U8 (2001) szivacslabda benevezett csapatok száma: 74 A múlt hétvégén befejeződött Pest megyei bajnokságban a szelei kislányok kimagaslóan szerepeltek. Valamennyi csapatunk tovább jutott a régió döntőbe. Az U8 és U9-es csapataink veretlenül nyerték a megyei bajnokságot. U10-ben másodikként, U9-es B csapatunk pedig negyedikként jutott tovább. Bizakodva várjuk a folytatást. Kácsor Istvánné

8 március Napjainkban jelentős változások zajlanak a napközbeni kisgyermekellátás területén. Önkormányzatunk lehetőségeihez képest igyekszik a családok igényeinek mind jobban megfelelni. Elsődleges és sürgős feladat a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek napközbeni ellátását biztosítani, hatékony nevelőmunkával az érintett gyermekek esélyeit növelni. Minden családnak azt a minőségű, típusú segítséget kell megkapnia, amelyikre neki és a gyermeknek szüksége van. A törvények változása miatt fontos feladat a GYED-ről viszszatérő anyukák gondjainak megoldása, ezért felhívom a kisgyermekes Szülők figyelmét, hogy idén a BEIRATÁS időpontja megváltozott március 16-tól március 19-ig várjuk azoknak a Szülőknek a jelentkezését, akiknek gyermeke (bölcsődés korosztály) a es évben tölti be a 2. életévét, s szeretnék, ha gyermekük intézményes nevelésben részesülne, illetve várjuk az óvodás korosztály jelentkezését 2,5 éves kortól. Az 5. életévüket töltő gyermekek beíratása kötelező az iskolai életre való felkészítés miatt. NYÁRI ZÁRVATARTÁS július 26-tól augusztus 20-ig óvodánk felújítási karbantartási munkák miatt zárva tart. Megértésüket köszönjük. ÚJABB NYERTES PÁLYÁZAT Örömmel tudatjuk, hogy a 2009-es szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatására kiírt pályázaton Önkormányzatunk a Területi Óvoda részére ,- Ft-ot nyert, az összeget gyermekbútorok vásárlására fordítjuk. ADOMÁNY Kovács Tibor tápiószelei vállalkozó (és két óvodáskorú gyermek nagypapája) ,- Ft-os támogatásban részesítette intézményünket. A felajánlott összegből a már több mint 50 éves betonhomokozót cseréljük egy esztétikus, biztonságos, gyermekbarát kültéri eszközre. Az adományt hálásan köszönjük. Keszi Gyuláné óvodavezető Az elmúlt időszak hidegebb napjaiban kevesebb időt töltöttünk a természetben túrával; rendezvényeink ezekben a hónapokban színházlátogatásokkal színesednek. Novembertől minden hónapban egy-egy sikeres előadást néztünk meg (az igényeknek megfelelően) nem egy esetben két autóbusznyi létszámmal. Így volt ez Kecskeméten az Indul a bakterház és a Nem ér a nevem, valamint a Madách színházban És mennyi szerelem előadásain. Decemberben az évbúcsúztató túrán közel százan mentünk a Hajta-parton Farmosra az óévet búcsúztatni. Az idei Bakancsosbál is jól sikerült, melynek műsorát a Pápai Musical Stúdió tehetséges fiatal énekes táncosai adták a 260 fős közönségnek. Az idei év első túrarendezvénye a hagyományos Téli (Hótaposó) túra volt február 6-án. Ez a túra már kupás túrának számít. (Az idei évben a klub által megrendezett országos kiírású teljesítménytúráinkon résztvevők kupát kapnak Csemőben a Virágünnepen, az ötödik túrán célba-érkezéskor). Sokan tudták ezt és az idén is több, mint 140-en vettek részt az igazán téli hangulatú túrán. A túrázók zöme a rövidebb, 16 km-es távon indult, de a 62 Szolnokig túrázó bővebb ellátást kaphatott a szolnoki célban, mert a virslit nem lehetett annyira kiszámítani. Egy kis csapat részt vett február 20-án egy 22 km-es gyalo- A Természetbarát Klub hírei gos teljesítménytúrán a Mecsekben az Abaliget Jakab hegy Orfű Abaliget útvonalon. A Cartographia kupa túrája nagyon havas, sáros terepen több, mint négyszáz résztvevőt csábított túrázásra az értékes díjakért. Nagy öröm számunkra, hogy a Cartographia kupakiírást rendezett hazánk legnépszerűbb 18 teljesítménytúrája teljesítésére, melyeket értékes díjakkal jutalmaz. A Kincsem és az Aranyszarvas túra is a teljesítendők között szerepel, ezért erre az idén kedvező időjárás esetén rekordszámú jelentkezést várhatunk. A kupakiírás a cartographiakupa internetes oldalon olvasható, még be lehet kapcsolódni a díjakért. Az idei Kincsem 25 és 40 km-es, valamint az Aranyszarvas (Kincsem 50 km-es) túrák a szokott helyszínekről indulnak március 20-án szombaton. A Művelődési házból 6.30-tól a 40 km-es, 7.30-tól a 25 km-es túrázók indulnak, míg a Blaskovich múzeumból indulnak 7.00-tól az 50 km-es túrázók (az idén is a Nemzeti Bajnokság része a túra). A túra útvonala a szokásos, a Kincsem Lovasparkba az idén is minden túrázó rajtlapjával díjmentesen bemehet, ott egytálételt is vásárolhat, fogyaszthat. A célban, a művelődési házban minden túrázó a szokott emléklap és kitűző díjazáson kívül kap egy Cartographia 20 %-os vásárlási kedvezményre jogosító utalványt a borítékjában (mellyel akár egy 5000 Ft-os könyvet, térképet 1000 Ft-al olcsóbban tud vásárolni). Ettől függetlenül késő estig két nagy asztalnál kihelyezett Cartographia bolt is működik a művelődési házban, ahol akciós és kedvezményes térképek és kiadványok is vásárolhatók. Szeretettel várunk minden érdeklődőt erre a kora tavaszi túrára, mely 2009-ben a megrendezett 386 teljesítménytúra közül a teljesítménytúrázók minősítése alapján a 18. legjobb rendezésű teljesítménytúra minősítést kapta a február 28- án megtartott értékelésen (ahol mindössze két síkvidéki túra kapott helyezést az első 20 között). Lipák István klubvezető

9 2010. március június 4-e óta fájó seb a hazáját szerető magyar ember számára Trianon, ezért erről beszélni, gondolkozni és ezzel foglalkozni immár 90 éve aktuális és mindig az is marad június 4-én, az akkor már novembere és áprilisa között megszállt magyarországi területekre lesújtott a végzet. Az I. világháború után az ellenséges nagyhatalmak, az Antant, Párizsban a Trianon palotában rákényszerítette Magyarországra a,,trianoni békének nevezett diktátumot. A Magyar Királyság km2-es területéből km2, fős lakosságából maradt meg. Mindezek mellett az ország csak katonában főt vesztett a háborúban. Ilyen mértékben,,békekötésnek nevezett módon csak Lengyelországot csonkították meg 1793-ban a történelem során. A magyarság 33% került megszállás alá, de ugyan így jártak a délvidéki svábok és szlovákok, az erdélyi és felvidéki szászok. A csehek pedig,,csehszlovákia néven bekebeleztek szlovákot, magyar és ruszint is. Az ország 28,60%-a, a lakosság 36,45%-a maradt meg a háborúban és a megszállásban kivérzett,,mária országának. Ez a szándékos tönkretevés a magyarságon kívül bármely más népet elpusztított volna, de a magyar nép akkor is élni akart! A Trianoni diktátumnak érvénytelenségét végül is 1946-ban a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozata döntötte el, ami kijelenteti: "Népet, nemzetet nem lehet megbüntetni, csak vezetőket". Trianonban pedig csak a magyar népet, nemzetet büntették meg. A vezetők soha nem lettek felelőségre vonva. Ez nagyon elgondolkodtató! A békediktátum aláírásának 90. évfordulóján, ebben az évben szeretnénk a megemlékezés alkalmával egy emlékművet avatni, amely egy sziklába vésett Nagymagyarországot ábrázol. Kéréssel fordulunk mindazokhoz, akik fájó szívvel gondolnak történelmünk e gyászos eseményére, hogy önkéntes munkával, Magyar az, akinek fáj Trianon! anyagiakkal vagy kapcsolataikkal segítsenek, hogy ezt az emlékművet felavathassuk, június 3.-án. A Trianoni kérdés nem pártpolitikai, hanem az egész magyar nép ügye, ez nem ideológiai, faji, kisebbségi vagy vallási különbözőség. Egyféle különbség van, van akinek fájó pont az ország szétmarcangolása, van akinek nem! Akinek fáj a trianoni döntés mellénk áll és segít, hogy Tápiószelén is legyen egy emlékmű, amelynél múltunk e tragikus eseményére emlékezhetünk. Jóérzés volt amikor a művelődési házban a klubvezetők megbeszélésén szinte minden klub vezetője felajánlotta segítségét, a vállalkozók, akiknél tájékozódtunk az árakról, mind kézséggel, segítő szándékkal fordultak felénk és beszerzési áron adják, majd az alapanyagot.. Jó látni, mint támad fel, és erősödik meg a nemzeti érzés egyre többünkben, s kapnak előre a civil szervezetek. Az összefogásból épült emlékmű szimbóluma lesz, az összetartozásnak, a hazaszeretetnek. Aki szeretne segíteni és támogatni e cél elérését, kérem jelezze az Erdélyi-Magyarok Klub vezetője, Barta Sándor felé, vagy a művelődési házban is hagyhatnak üzenetet, személyesen vagy a es telefonszámon. Juhász Gyula: Trianon N em kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. Barta Sándor klubvezető A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A Himnuszét, amely a magyar nép zivataros századait énekli meg. Ha valamit meg kellene neveznünk, amely a világban szétszórt magyarságot összeköti, az a Himnusz. Nemzetünk büszkesége, ilyen Himnuszt egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében. Gyönyörű szép dallama, amely a 150 éve született, Erkel Ferenc műve, tovább emeli értékét. Széchenyi ezt mondta: Magyarnak lenni nem kényszer, nem kötelesség, hanem páratlan élmény. MAGYAR KULTÚRA NAPJA A Magyar Kultúra Napján a Tápiószelei Művelődési Házban megjelentek is ezt érezhették, hogy magyarnak lenni páratlan élmény. A művészek, akik e napon mutatkoztak be, alkotásaikon keresztül közvetítették a magyar népi kultúra remekeit. Zsúfolásig megtelt a nagyterem, a helybeliek mellet környező településekről is érkeztek vendégek. Tápiószele büszkesége, Berényiné Szilády Sarolta, mindenki Sárika nénije egész életművének fafaragás képei, ékesítették a művelődési ház nagytermének falait. Értékes, egyedülálló munkáit a közönség csodálattal tekintette meg. A kiállítást Dinnyés István, régész, muzeológus nyitotta meg, ő és felesége Borika rendezték be a kiállítást, amelyért köszönettel tartozom nekik. Meglepetésként a megnyitóra meghívtuk Sebestyén István mesemondót, aki ízes bukovinai székelynyelven előadott történeteivel a közönség kedvence lett. A nagykátai Tápiómente Néptánc Együttes zárta a műsort, a tőlük megszokott igényes előadásban mutattak ízelítőt a magyar nép táncaiból, dalaiból. A Magyar Kultúra Napján kis részleteket tudtunk bemutatni a magyarság népi kultúrájából, abból a kincstárból, amelynek értéke kifogyhatatlan. Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. És ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember művelődéstörténelmét gyarapítani. /Csontváry Kosztka Tivadar/ Urbán Mária Kék hírek Bevált a Művelődési Ház kamera rendszere Lopások történtek a művelődési ház belső udvaráról és a parkolóból, valamint a park területéről. A park és a parkoló melletti kandeláberek energiatakarékos izzóit szerelték ki és tulajdonították el. A tettesek hajnal 2 és 3 órakor érkeztek, a kamerán jól láthatóak. A belső udvarról a gátlástalan tolvaj este nyolc óra tájban vett fel a kerékpármegőrzőből egy (sajnálatosan nem lezárt) kerékpárt és a ház mögött a parkon keresztül tolta el. Ő is lebukott! Az eljárás a lopással kapcsolatban megindult. Meg kell gondolni az óvatlan tolvajnak azt, hogy a most már a mozgásérzékelő fényszórókkal is felszerelt udvarról a lopást megkísérelje. Urbán Mária

10 március CSURGAI FERENC KÉPŐMŰVÉSZ TÁRLATA TAVASZI TÁRLAT TÁPIÓSZELÉN sorozat keretében, március 13-án, szombaton 15 órakor nyílik CSURGAI FERENC ceglédi képzőművész FRAGMENTUMOK című egyéni tárlata. A kiállítást Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitja meg. Közreműködik: Volter Kálmán. Csurgai Ferenc 1956-ban született Cegléden től 1985-ig tanult a Képzőművészeti Főiskolán, mesterei Klimó Károly, Blaski János, Kokas Ignác. Bár festő, munkássága azonban három-négy különféle irányban bontakozott ki. Festőművészként diplomott, de ez nem akadályozza meg abban, hogy ben szobrászpályázatot nyerjen, melynek eredménye ma is látható a Margitszigeten egy 9 m 2 -es dombormű formájában. A betonból készült munkát azután sok másik követte, ez egyben a mai napig tartó kutató- és alkotómunka kezdetét is jelentette. Mára a betonszobrászat hazai specialistájaként alkotja műveit, és oktatja azt. Kurzust vezet a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, vendégtanárként az ország egyéb művészképző intézeteiben A tápiószelei múzeum és a helyi általános iskola között évtizedek óta hagyományosan jó a kapcsolat. A múzeum mindig megtalálta módját annak, hogy a tápiószelei diákok csoportjai ingyenesen látogathassák meg a múzeum kiállításait. A közgyűjtemény a múzeumbaráti körrel közösen számos programot szervez gyerekeknek (történeti játszóház, néprajzi foglalkozás, vetélkedő). A 2009 tavaszán megnyert uniós pályázat révén (Új Magyarország Fejlesztési Terv), amelynek célja a múzeumok oktatási, képzési szerepének erősítése, eddig nem folytatott tematikus munka kezdődött meg. A közgyűjtemény és az iskola együttműködési megállapodást kötött, aminek célja a felek közötti hosszú távú együttműködés kialakítása. Ennek fő feladata a Társadalmi Megújítás Operatív Program, a TÁMOP 3.2.8/08/B pályázat célkitűzései és támogatható tevékenységei révén a múzeumnak a közoktatást és az egész életen át tartó tanulást támogató szolgáltatásainak körében a múzeumpedagógiai tevékenységek fejlesztése, a gyűjteményi anyag oktatásiképzési szempontú hasznosítása. A tápiószelei múzeum az iskola 8 osztálynak vállat informális és formális tanulást segítő foglalkozások, órák témakidolgozását és megtartását. Így 2009/10-es tanévben a következő csoportokkal kezdődött a munka: A Blaskovichok útiládája című műhelymunka első osztályosoknak. Partnertanár: Terék Nikoletta Múltunk emlékei című tematikus foglalkozás harmadik osztályosoknak. Partnertanár: Édelmayerné Kazinczi Éva. Múzeumi hírek is megfordul ben Ipari Formatervezési Nívódíjban részesült a Magyar Íj termékcsalád kifejlesztéséért. Csurgai Ferencnek pályája kezdetén, egyik első bemutatkozása Tápiószelén volt ban már önálló tárlaton láthattuk festményeit a Blaskovich Múzeumban. A tápiószelei tavaszi bemutatón festményei és szobrai által már az érett művész munkásságába nyerhetünk bepillantást. A tárlat május 10-ig tekinthető meg. MÚZEUMBARÁTI KÖR TAVA- SZI PROGRAMJAI MÁRCIUS 26. péntek, 16 óra, múzeumbaráti kör évi rendes közgyűlése, az egyesület alapításának 25. évfordulójára rendezendő őszi jubileumi rendezvény előkészítése. ÁPRILIS 23. péntek, 17 óra. Múzeumbaráti köri összejövetel, baráti beszélgetés Tápiószele sport életéről, a régi idők focijáról. A beszélgetés moderátora Szatmári Imre. MÁJUS Múzeumi Világnap alkalmából Pánya István egyetemi hallgató, Miskolci Egyetem: Tápiószele bel- és külterületének fejlődése 1784-től a jelen korig című előadása. MÁJUS 28. péntek 17 óra BLASKOVICH NAPOK 1. Érmek és értékek- a Blaskovich gyűjtemény numizmatikai anyaga című időszaki kiállítás megnyitása. A tárlaton először láthatjuk a ceglédi Kossuth Múzeumban 1978-tól őrzött Blaskovich éremgyűjtemény válogatott anyagát. A tárlat kurátora: Dr. habil. Kálnoki- Gyöngyössy Márton megyei múzeumigazgató. Műsor: tápiószelei óvodások és a Borostyán Nyugdíjas Klub. 2. Helytörténeti könyv bemutatója. Tápiószele első írásos említésének 790. évfordulója alkalmából a múzeumbaráti kör által készített kiadvány bemutatója, szakemberek értékelésével, a szerzők, szerkesztők, közreműködők, támogatók részvételével. Rendezvényeink ingyenesek, az érdeklődők számára nyitottak. Szeretettel várjuk tagjainkat és a múzeumszerető embereket egyaránt. Programokról bővebb információ: Személyes értesítésre jelentkezés: A BLASKOVICH MÚZEUM ÉS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA EGYÜTTMŰKÖDÉSE A kúria titkai cím tematikus foglalkozás negyedik osztályosoknak. Partnertanár: Pintérné Bontovics Judit. Speciális múzeumi foglalkozás a felsős speciális tagozatnak. Partnertanár: Vágány Ilona. Ezek a diákok havi rendszerességgel (e tanévben 10 alkalommal) jönnek a foglalkozásokra. A formális tanulást segítő múzeumi órák e félévben a 7. A osztállyal indulnak. Számukra négy alkalommal történelem, két alkalommal rajz- művészettörténet órához kapcsoljuk a Blaskovich - gyűjtemény anyagát. Jövő szeptemberben a 3, 4, és 5. osztályok vesznek részt e programban. A legtöbb foglalkozás, tevékenység az állandó kiállításon látható történeti tárgyakhoz, képző- és iparművészeti anyaghoz kapcsolódik, de hasznosítjuk a raktárban őrzött régészeti és történeti dokumentum gyűjteményt is. A kézműves tevékenység teljes anyagszükségletét a pályázati támogatásból fedezzük. A tápiószelei iskola és közgyűjtemény között még sosem volt ennyi és ennyire egymásra épülő múzeumpedagógiai foglalkozás egy év alatt. A sikeres végrehajtás alapja az általános iskola vezetésének és a programban résztvevő pedagógusoknak partneri közreműködése, rugalmassága. Reméljük, a kedves szülők is hallanak otthon e múzeumi programokról, s többségben pozitív jelzéseket kapnak. A múzeum szívesen veszi, ha megosztják velünk ez irányú tapasztalataikat, a en szívesen fogadjuk megjegyzéseiket, reagálásaikat. Gócsáné Móró Csilla múzeumigazgató

11 2010. március 11 Tápiószele Kedves Lakossága! Engedjék meg nekem, hogy néhány mondatban bemutatkozzam Önöknek, illetve szóljak az 1. számú Felnőtt Háziorvosi körzetet érintő jövőbeni elképzeléseimről. Örültem, amikor a tudomásomra jutott, hogy lakóhelyemtől 30 km-re van egy megüresedett felnőtt háziorvosi praxis, mivel az elmúlt fél évben már kerestem a lehetőségeket, hogy megtaláljam a számomra legoptimálisabb körzetet május 20.-án Szolnokon születtem. Családommal, férjemmel és két gyermekemmel jelenleg is Szolnokon élek. Már gyermekkoromtól az orvosi pályára készültem így iskoláimat is ennek megfelelően választottam meg. Általános ápoló és általános asszisztens-, majd szülésznő szakon tanultam és 2004-ben Budapesten a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán szereztem meg általános orvosi diplomámat. Az egyetem elvégzését követő években tovább képeztem magam, így jelenleg általános orvos és természetgyógyász is vagyok. A betegeim gyógyításában, azok beleegyezésével alkalmazom a hagyományos orvoslás mellett a komplementer kezelési módokat is, az akupunktúrát, a homeopátiát és egyéb kezelési módokat. A tudásomat a jövőben is szeretném tovább bővíteni, ezáltal magasabb szakmai szintű betegellátást biztosítani. A betegeim ellátásában nagy hangsúlyt szeretnék fektetni az egészséges lakosság szűrésekre, a krónikus betegek kezelésére, a preventív- megelőző ismeretek nyújtására, mivel Magyarországon a jelenlegi vezető halál okok és betegségek kialakulásának megakadályozásában nagyon nagy szerepe van a megelőzésnek, a széleskörű tájékoztatásnak, illetve az egészséges életmódra-, életvitelre nevelésnek. Mindezek elérése, illetve a gördülékenyebb betegellátás biztosítása érdekében a jövőben a rendelési idő megosztására van szükség. Tisztelettel kérem betegeimet ennek figyelembe vételére és betartására. A rendelés megkezdésére március 1.-jétől kerül sor. A kezdeti időszakban a zökkenő mentesebb betegellátás érdekében kérem a türelmüket és az együttműködésüket. A rendelési idő alatt a már Önök által meg szokott és meg szeretett ápolónővel Marton Sándorné Bozsik Szilviával fogok a segítségükre lenni és a betegellátást biztosítani. A rendelési időn kívüli készenlét ellátása az eddig már meg szokott módon fog továbbra is történni. A rendelés első fél órájában fog történni a rendszeresen gondozott és táppénzen lévő betegek kötözése, injekciózása, vérnyomás-, vércukor szint ellenőrzése. Erre azért van szükség, mert a további rendelési idő alatt a betegek várakozását szeretnénk lecsökkenteni, illetve a soron kívüli betegellátást kiküszöbölni. A rendelés második részében- 2 órában, a hirtelen, 1-2 napon belül kialakult betegségek ellátása, a betegek kezelése, szükség esetén tovább küldése történik. A betegellátás a rendelés ezen időszaka alatt sorszám húzásával, érkezési sorrend betartásával fog történni. A rendelés harmadik szakaszában, az utolsó másfél órában az előre személyesen vagy telefonon bejelentkezett betegek, a visszarendelt betegek, a tartós betegségben szenvedő krónikus betegek gondozása, ellátása, illetve az egészséges lakosság szűrése fog történni. A rendelés ezen időszaka alatt csak sürgős szükség esetén van mód más beteg vizsgálatára és ellátására, mivel ez a bejelentkezett betegek várakozását vonja maga után. A bejelentkezés megtehető a rendelés első fél órájában személyesen vagy telefonon a 06/ es telefonszámon. Egyéb időpontban a telefonos egyeztetés a betegtársak ellátását nehezíti. Kérem ennek figyelembe vételét. A betegellátás gördülékenységét fogja biztosítani az is, hogy egy postaláda kerül a rendelő ajtajához kihelyezésre, amelybe bedobhatják majd az igényeiket azok a betegek, akik nem szeretnének várakozni a rendszeresen szedett gyógyszereik felírására, illetve a rendszeresen szükséges beutalók megírására. A bedobott igények a következő napi rendelés első fél órájában vehetőek majd át. Természetesen bármilyen panasz esetén szükséges az orvosi konzultáció és legalább 3 havonta az orvosi vizsgálaton való részvétel. Az igény bedobásakor kérjük a név, TAJ szám, lakcím és az igényelt gyógyszer vagy beutaló nevét felírni. A szerdai rendelési napon a betegek ellátását Dr. Radics Ilona végzi, mivel a szakorvosi képesítés megszerzéséhez szükséges gyakorlatok végzését ezen a napon kell teljesítenem. A csütörtöki napon 12 órától 14 óráig van mód az egészséges terhesek gondozására, előre megbeszélt időpont alapján, ezen időben más beteg ellátására nincs lehetőség. Kérem ennek figyelembe vételét a terhes pácienseink érdekében. Hétfő, Csütörtök, Péntek: 8.00-tól-8.30-ig 8.30-tól ig tól ig Kedd: től ig tól ig tól ig Szerda: től ig Csütörtök: től ig RENDELÉS: Kötözés, vérnyomás-, vércukor mérés, injekciózás, recept igények leadása, igényelt receptek átvétele, bejelentkezés Akut betegek ellátása Bejelentkezett betegek-, vissza rendelt betegek ellátása, krónikus betegek gondozása, szűrések Kötözés, vérnyomás-, vércukor mérés, injekciózás, recept igények leadása, igényelt receptek átvétele, bejelentkezés Akut betegek ellátása Bejelentkezett betegek-, vissza rendelt betegek ellátása, krónikus betegek gondozása, szűrések Rendel: Dr. Radics Ilona Terhesgondozás - előre bejelentkezett terhesek részére. RENDELŐ TELEFONSZÁMA: 06/ Előre is szeretném megköszönni együttműködésüket. Kérem bármilyen kérdés, vagy probléma esetén forduljanak hozzánk bizalommal! Tisztelettel és üdvözlettel: Dr. Szénási Szilvia és Marton Sándorné Bozsik Szilvia

12 március A Mozgáskorlátozott Klub Karácsonya A Klub december 15-én délután tartotta immár hagyományos karácsonyi ünnepségét a városi Művelődési Ház nagytermében. Az ízlésesen megterített asztalokon padlizsán krémes falatok, zsíroskenyér és sok-sok házi sütemény várta a megjelent sorstársakat. Az est háziasszonya Terékné Erzsike kedves megnyitója után Jovanovitsné Marika klubvezető köszöntötte a megjelent vendégeket és a Klub tagjait. Ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Balázs Ferenc alpolgármester úr, Mező Istvánné református lelkipásztor asszony és városunk civil szervezeteinek küldöttei. Az alpolgármester úr kedves köszöntője után a református lelkipásztor asszony bensőséges szavakkal emlékezett meg a Karácsonyról és Jézus Krisztusnak a négy adventusáról. Az ünnepség zenei hangulatáról hagyományosan Terék István gondoskodott, a klub tagjai pedig nótacsokorral kedveskedtek a megjelent sorstársaknak. Fellépők voltak: Bartucz Antalné, Samu Sándorné, Miskolcziné Terike, Sípos Jenő. Sokaknak könnyeket csalt a szemébe Szimonov megzenésített verse Faragó Sándor előadásában. Csodálatos volt. Sanyi mindig meglep bennünket valamivel. Külön köszönjük klubunk tiszteletbeli tagjának Palcsó Pálné Julikának, aki dalaival visszahozta a fiatal éveink emlékeit. Nagyon köszönjük Jovanovitsé Marikának a meglepetés ajándékot. A műsort a klub táncosainak műsora zárta. Nagyon köszönjük támogatóink áldozatos segítségét, mert nélkülük nagyon szegényes lett volna karácsonyi ünnepségünk. Támogatóink voltak: Ép. Ip. Szöv. Nagykáta Kovács János Kiss Tímea Molnár Józsefné Pannika Balla Istvánné Ádám Sándorné Oldal István Nagykáta Józsa László Bartucz Antal Kenyó Kinga Megyesné Vajjon Erika Pintérné Kovács Jutka Tápiószelén működő Újszilvási Pékség Tápiószelén működő Tápiószőlősi Pékség Kovácsné Sevella Zsuzsa és osztálya Hálásan köszönjük a Művelődési Ház dolgozóinak és vezetőjének a segítőkész munkájukat. ARANYLAKODALOM Rendhagyó klubdélután volt február 8- án a Borostyán Nyugdíjas Klub életében. 50. házassági évfordulóját ünnepelte két klubtársunk, Gál Mihály és felesége Gál Mihályné (Halmi Julianna). A klub tagjainak meglepetés szervezésében a városi Művelődési Ház nagytermében Pintérné Somogyi Erzsébet anyakönyvvezető és a klub tagjai előtt erősítették meg házassági fogadalmukat az ünnepeltek. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével városunk jegyzője, Tóth Julianna is. Egész lakodalmi hangulat alakult ki, melyhez a zenét ki más, mint a közszeretetnek örvendő Terék István szolgáltatta. Ilyen ünnepség még nem volt a klub életében! Köszönet a klub vezetőségének különösen Kisfaludyné Marikának és a Művelődési Ház vezetőjének és dolgozóinak. Kívánunk még hosszú, boldog, egészségben eltöltendő éveket az ünnepelteknek! NYOMRAVEZETŐI DÍJ Tápiószele Város Önkormányzata az Önkormányzat sérelmére február 7- én elkövetett gépjármű (IFA, Komatsu) feltörések, gázolaj és akkumulátor lopások felderítésében hasznos, a nyomozást érdemben elősegítő információt szolgáltató személynek Ft nyomravezetői díjat fizet. A bejelentést a tápiószelei Rendőrőrsön, illetve Kovács Ferenc polgármesternél lehet megtenni! A díjat az kaphatja meg, akinek az információja a rendőrség véleménye alapján a nyomozást elősegítette. Kovács Ferenc polgármester A Katolikus Egyház húsvéti ünnepkörének tápiószelei programjai. Lelkigyakorlat: Március 26-án pénteken 18.oo-h kor. Március 27-én szombaton 18.oo-h kor Szentmisék időpontjai: Március 28-a Virágvasárnap Szentmise 8.3o-h kor Nagyheti miserend Április 01-jén csütörtökön Utolsó vacsora miséje Április 02-án pénteken Nagypénteki szertartás Április 03-án szombaton Húsvéti Vigília Április 04-én vasárnap 8.00 Húsvéti Ünnepi Szentmise Minden kedves Testvérünket szeretettel hívjuk és várjuk a közös ünneplésre. Szeretettel: János atya.

13 2010. március 13 Iskolai erőszak és zaklatás Napjainkban a médiában, különböző fórumokon és a családi beszélgetésekben nagy figyelmet fordítanak az iskolákban zajló erőszakról és zaklatásról. Az iskolai zaklatás, a zaklató szándékosan, tudatosan, legtöbbször konkrét ok nélkül akarja bántani az áldozatot; a zaklatás ismétlődően, huzamosabb ideig zajlik; a zaklató és az áldozat között erőbeli vagy hatalmi különbség van, ami miatt az áldozat nincs abban a helyzetben, hogy megvédje magát. Vannak viszont a zaklatásnak olyan rejtett formái, amelyek legalább akkora szenvedést okoznak az áldozatnak, mint a fizikai bántalmazás. Pszichikai terrornak minősül a megfélemlítés, a zsarolás, vagy amikor olyasmire kényszerítik az áldozatot, amit nem akar megtenni. De súlyos traumát okoz a társas élettel kapcsolatos bántalmazás is: ilyenkor az áldozatot kiközösítik, levegőnek nézik, a kapcsolatai szétrombolásával fenyegetik stb. Titokban marad A zaklatás gyakran olyan eldugott helyen történik, ahol a felnőttek nem látják (mosdóban, öltözőben, az udvar távoli zugaiban). Ezért nem meglepő, ám annál súlyosabb probléma, hogy a felnőttek szülők és pedagógusok rendre alábecsülik a jelenséget. A zaklatóknak nyilvánvalóan érdeke a titkolózás. A leghatékonyabban a többi gyerek léphetne közbe. Ha a szemlélők az áldozat mellé állnának, képesek lennének leállítani zaklatást. A zaklató elveszítené támogató közönségét, s így az egész akció értelmetlenné válna. De minél magabiztosabbak a zaklatók, a gyerekek annál jobban félnek, hogy ők is áldozattá válhatnak. Sajnos azonban a jelenséget övező titok a dolog lényegéhez tartozik: a problémát ugyanis a félelem tartja fenn. A gyerekek nem bíznak abban, hogy a felnőttek megvédhetik őket, hiszen nem lehetnek mindig felügyelet alatt. Ráadásul az árulkodás, a spicliskedés a gyermekközösségekben szinte megbocsáthatatlan bűnnek számít. Felelősség: szülők és pedagógusok A gyerekek érzékelik a családi és társadalmi feszültségeket, változásokat, ám segítség nélkül maguk nem tudják feldolgozni és értelmezni azokat. A magatartási problémák mindegyike válasz a gyerekeket érő kedvezőtlen és feldolgozatlan hatásokra. A gyerekek fejlődését az elfogadó nevelői bánásmód nagyban segítené, de ez a mai Magyarországon sem a családokban, sem az iskolában, sem pedig a társadalomban nem jellemző. Nehézséget jelent az is, hogy a fiatalok nem tudják magukat kifejezni, mert erre nem tanították meg őket, ráadásul rossz viselkedési mintákat lesnek el a környezetükből. Nyilvánvaló, hogy a felelősség elsősorban a felnőtteké. Azokban az iskolákban lehet visszaszorítani az erőszakot, ahol a gyerekekre valóban egész nap, mindig és mindenhol, tudatosan figyelnek. Ahol törekednek arra, hogy a gyerekek ne unatkozzanak. Ahol világosak és egyértelműek a szabályok, ahol a szabályszegésnek következményei vannak, ahol nem tűrik el a zaklatás semmilyen formáját. Ahol törekednek az összetartó, szolidáris közösség kialakítására és fenntartására. Természetesen mindez nem lehet igazán hatékony a szülők támogatása nélkül. Gondoljunk erre akkor, amikor tiltakozunk valamilyen iskolai szabály vagy a szabályszegés következménye ellen! A nevelési-oktatási intézményekben a nevelőtestületi megbeszélések, a szülői értekezletek, a fogadóórák elmaradhatatlan témái közé tartoznak azok az iskolai történések, tanulói és tanári sérelmek, amelyek az erőszakos viselkedéssel, az agresszivitás növekedésével, a tanulók egymással (esetenként a tanárral) szembeni kegyetlenkedésével, zaklatásával, az iskola által közvetített értékek elutasításával, a szabályok, a normák megszegésével hozhatók összefüggésbe. A legfontosabb, amit a szülő megtehet, hogy figyel gyermekére és észreveszi, ha baj van. A kedvetlenség, az iskolába járás elleni tiltakozás, a tanulmányi eredmény romlása, az evési, alvási problémák, fejfájás, gyomorfájás azt jelzi, hogy a gyermeknek valamilyen komoly, az erejét meghaladó gondja van az iskolával, ezt a szülőnek jelezni kell az előbb felsorolt fórumokon. Az iskolában elburjánzott durvaság, agresszió miatt az esetek egy részében valóban a pedagógus is hibáztatható. Nincs alkalmassági vizsga, az egyetem nem készítette fel erre, a pedagógusok egy része megfáradt, kiégett. Sajnos a pedagógusok személyiségét karbantartó kommunikációs, lelkileg, szakmailag frissítő meditációs tréningek a legtöbb iskolában nem elérhetők. Se idő nincs rá, se pénz. Magyarországon minden közoktatási intézményben kötelezően foglalkoztatni kellene gyermek- és ifjúságvédelmi szakembert, akihez el lehet küldeni a diákot, a szülőt és ha szükséges a tanárt is a konfliktushelyzet megoldása érdekében. A legkülönbözőbb forrásokból származó információk alapján azzal szembesülünk, hogy az élet minden területén jelentősen erősödik az agresszió, a terror, az erőszak, a gyűlölködés, az ellenségeskedés mindenféle formája. Ha a gyerekekben rögzül a közösségellenes magatartás, akkor nem lesz esélyük arra, hogy felnőtt korukban kitörjenek abból a környezetből, ahol ezt a viselkedést elfogadják. A televízió, mint okozó tényező A mai gyerekek átlagosan napi 3,5-4 órát töltenek a tévé képernyője előtt, mégsem lesz mindegyikük feltűnően agresszív, a szabályokat, határokat nem tisztelő ember. A televízió csupán azokra a gyerekekre van negatív hatással, akik közvetlen környezetükben is sok negatív példát látnak. Két fő álláspont képviseli magát a televízió és az agresszivitás összefüggéseivel kapcsolatban. Vannak olyan anyagok, amelyek szerint a tévében látott agresszió mintakövetésre ösztönzi a gyermeket. E szerint a felfogás szerint a televízió képernyőjén megjelenő erőszakot a gyermek pozitívan éli meg, úgy gondolja, hogy ez a való életben is lehet megoldás, ezért követi a példát. A televízió olyan gyerekeknél válthat ki túlzott agressziót, akiknek személyisége nem elég érett ahhoz, hogy a képzelet világát és a valóságot kellőképpen ketté tudja választani a tévében látottakat valóságként fogja fel, és úgy gondolja, az számára is bármikor megcselekedhető dolog. Ez aztán agresszív magatartás felé viheti el. Az elméleteknek, kutatásoknak a másik része viszont azt mondja, hogy a televízióban látható agressziónak feszültségoldó hatása van. Ha egy szimbolikus térben, például a tévén keresztül találkozunk vele, akkor ez a közeg könnyen le is vezetheti a bennünk rejlő feszültséget, indulatot. Végül Tudatni kell a gyermekeinkkel, hogy nem kell követni a negatív társadalom által alátámasztott példákat és nem az a jó, menő gyerek, aki bánt, de az sem csicska gyerek akit bántanak, hanem aki, ezt meg akarja és meg tudja akadályozni, mert belőlük lesznek értékes felnőtt emberek. Ifj. Debre László egy aggódó szülő.

14 március A HAJT-A Csapat Egyesület munkájáról november 16-án lezárult a LEADER pályázatok 7 jogcímének I. köre, valamint december 21-én az ÚMVP III. tengely falumegújítás és falufejlesztés jogcím II. köre is. Előbbire 91 db, míg utóbbira 7 db pályázat érkezett a HAJT-A Csapat Egyesülethez. A LEADER pályázatok esetében a meglévő forráshoz képeset az igénylés mértéke 87%, míg az ÚMVP III. falumegújítás és falufejlesztés jogcímen a túligénylés mértéke elérte a 45%-ot. A kérelmek feldolgozása folyamatban van, a LEADER pályázatok hiánypótlási szakasza lassan befejeződik, és ezt követi a helyszíni szemle. A helyszíni ellenőrzés célja a fejlesztés előtti tényszerű állapot felmérése, melyet jegyzőkönyvben rögzítünk és a helyszínen készült fényképekkel támasztjuk alá. Az ÚMVP III. tengelyre beérkezett támogatási kérelmek feldolgozottsága még kezdeti szakaszban van, de hamarosan megkezdődnek a hiánypótlások. Tájékoztatjuk a tisztelt pályázókat, hogy a LEADER II. kör a vonatkozó rendeletmódosítást következtében, tervezetten szeptember közötti időszakban kerül újra megnyitásra. Az idén (március 4-7 között) ismét megrendezésre kerül, immár második alkalommal az Európai LEADER Expo, ahol bemutatkoznak az akciócsoportok mellett a helyi vállalkozások, kézművesek, népművészek, fellépnek különböző művészeti csoportok. Ezenkívül, lehetőség nyílik kipróbálni a régi mesterségeket, megkóstolni különböző helyi specialitásokat. A II. Európai LEADER Expo helyszíne a budapesti vásárváros. HAJT-A CSAPAT EGYESÜLET Munkaszervezetének Ügyfélfogadási rendje Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Irodai elérhetőségek Postacím: 2767 Tápiógyörgye, Deák Ferenc út 2-4. Telefon: Telefax:

15 2010. március 15 TÁNC, TÁNC, TÁNC HONEY DANCE SCHOOL sikerek Ismét arattak a Szelei HDS TSE tagjai án Budapesten a HDS TSE tagjai hip-hop junior I kategóriában arany minősítést nyertek. Név szerint: Rafael Mercédesz, Katona Fanni, Szabó Zsófia, Boros Bettina, Majoros Vivien, Német Dominik, Jónás Klaudia, Losó Zsófia, és Romhányi Dorina Gratulálunk nekik. Tanáruk sok sikert kíván a továbbiakra! Mi is csatlakozunk Kati jó kívánságaihoz, gratulálunk a lányoknak és további szép eredményeket kívánunk nekik, szorítunk Katinak, hogy az Európa Bajnokságon sikereket érjen el! A művelődési ház dolgozói Szeretné hitele törlesztőjét, vagy inkább a futamidejét lecsökkenteni? Szeretne akár 55 évesen elmenni nyugdíjba? Nem tudja, mivel lehetne megspórolni évente akár Ft-ot?Szeretne félretenni pénzt gyermekének, hogy a későbbiekben jó iskolába járhasson, vagy legyen önereje egy saját lakást megvenni? Szeretne lakást venni, csak nem tudja, hol vegyen fel hitelt? Érdeklik az adókedvezmények és az állami támogatások? Nemzetközi háttérrel rendelkező, budapesti központú cégről van szó, amely DÍJMENTESEN segít megkeresni Ön számára a legmegfelelőbb megoldásokat!a pénzpiacot és szinte egész Európát lefedve, körülbelül 500 pénzintézettel állunk kapcsolatban! Ha ezen kérdések közül bármelyik érdekli Önt, vagy kérdése van, hívjon bátran a as telefonszámon! TABÁNI ISTVÁN ISMÉT SZELÉN! A nagy sikerre tekintettel március 21-én vasárnap 16 órától újból fellép a tápiószelei Művelődési Ház színpadán Tabáni István, a Csillag születik győztese. A március 6 i fellépésére már jegyek nem kaphatók! Felhívás! Tápiószele Város Polgárőrségének Vezetősége azzal a kéréssel fordul városunk lakosságához, hogy adójuk 1%- val támogassák a tápiószelei Polgárőrség működését. Adószámuk: Támogatásukat köszönjük! Szabó László A Polgárőrség elnöke Figyelem! Kedves Szülők, Vállalkozók, Támogatóink! Kérjük, hogy adójuk 1 %-ának felajánlásával, támogatni szíveskedjenek óvodás gyermekeinket! MICIMACKÓ ALAPÍTVÁNY Adószáma: Köszönettel: Micimackó Alapítvány Kuratóriuma Az Építsünk Iskolát Alapítvány kuratóriuma kéri, hogy adója 1 %-ával járuljon hozzá a tápiószelei gyermekek jól bevált közösségformáló programjainak megvalósításához, értékőrző hagyományainak ápolásához (pl. egészségvédelmi nap, Föld napja, Damjanich-hét, tanulmányi kirándulások, ajándék könyvek,) Alapítvány adószáma: Köszönettel: Kácsorné György Gabriella igazgató KÖZKÍNÁNATRA, A NAGYSIKERRE TEKINTETTEL ÚJBÓL SZELÉN! Sebestyén István bukovinai székely családból származó népművész, mesemondó, A szegény ember bőrpuskája székely pajzánságok és egyéb cifra történetek című előadását, március 27.-én /szombat/ 14 órától tekinthetik meg, a Tápiószele, Művelődési Házban. Az előadást a Tápiószelei Erdélyi-Magyarok Klubja rendezi. A rendezvény fővédnöke: Czerván György, országgyűlési képviselő A belépőjegy megvásárlásával támogatja, hogy június 3-án, Tápiószelén átadásra kerülhessen egy TRIANONI EMLÉKMŰ, amelyet a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából szeretnénk felavatni. A jegyek: 500 Ft és 1000 Ft-os áron kaphatók. A helyszínen megvásárolhatók Sebestyén István kiadványai. FELHÍVÁS A múzeumbaráti kör azzal a kéréssel fordul az adózókhoz, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-val támogassák közhasznú szervezetünket. Ezek a támogatások jelentik azt az anyagi bázist, melyek révén pályázatokon további támogatásokat szerezhetünk programjaink megvalósításához. Kérjük, hogy a RENDELKEZŐ NYILATKOZATRA AZ ALÁBBIAKAT ÍRJA: Kedvezményezett neve: BLASKOVICH MÚZEUM BARÁTI KÖRE ADÓSZÁMA: Kérjük, mindenképpen rendelkezzen adójának 1 %-val, ne hagyja az államnak meg! Munkahelyén az adónyilatkozatokkal együtt jelezze ezt a szándékát! Az egyházak támogatása nem zárja ki a civileket, mert 1+1%-ról lehet rendelkezni. Sokan gondolják úgy, hogy az a kicsi adóösszeg nem jelent semmit. Nem így van. Egyesületünknek a fejenkénti ezer forintok nagyon fontosak, mert ebből adódik össze az évi néhány százezer forintos felajánlás. Köszönjük felajánlását. MÉG EGYSZER AZ ANGYALKÁKRÓl! Hálás szívvel mondok köszönetet Urbán Máriának, Marcsinak, a Művelődési Ház Igazgatójának, hogy már harmadik alkalommal, december 12-én kiállításra kerülhetett a közel 600 darabból álló angyalkagyűjteményem. Nagyon szép műsort állított össze, amivel emlékezetessé tette a kiállítás megnyitóját. Köszönöm Rostás Józsefné Ilonkának, hogy a BIZALOM KLUB részéről támogatást nyújtott. Nagy munka előzte meg a kiállítás elrendezését, amit Berényiné Szilády Sarolta fafaragó vállalt magára. Ő volt aki a Művelődési Ház kistermét valóságos mennyországgá varázsolta. Úgy tudta összeválogatni, csoportosítani az én kis gyönyörűségeimet, hogy azok sugározni tudták azt a szeretetet, amivel összegyűjtöttem őket. Mindnek megtalálta a legmegfelelőbb helyet. A legmélyebb tisztelettel mondok köszönetet Sárikának a fáradtságot nem ismerő, önzetlen munkájáért, segítségéért. Köszönöm Szatmári Imréné Editkének és Borsos Juditkának a szép karácsonyi versekből összeállított, színvonalas irodalmi műsort, melyet a Simon Marcsa Amatőr Színjátszó Kör tagjai adtak elő, nagy sikerrel. Nekik is köszönet érte! Köszönöm Terék Istvánnak és feleségének, Erzsikének, valamint családtagjaim közül Kis Lillának és unokámnak Berzsényi Vivikének, hogy a műsor alakításában részt vettek. Akik látták ezt az angyalka kiállítást, a őrizzék szívükben a látvány emlékét! Tápiószele, Terék Mihály mb. elnök Gócsáné Móró Csilla titkár Köszönettel: Dobos Jánosné

16 március November hónapban született: Sass Kamilla Miskolczi Csilla és Sass Lajos leánya Maka István Gusztáv Jakab Zsuzsanna és Maka István fia December hónapban született: Gróf András Milán Budai Erika és Gróf András fia Szabó Lili Varga Anikó és Szabó Gábor leánya Január hónapban született: Lévai Attila Lévai Nikoletta fia Újszülöttjeink Ábrahám Márk Kiss Mónika és Ábrahám Ferenc fia Csikós Viktória Alexandra Zsinór Krisztina és Csikós József leánya Burai Márk Rafael Mónika és Burai László fia Molnár Dániel Zelenák Szilvia és Molnár Tamás fia Györgyei Eszter Pándi Csilla és Györgyei Balázs leánya Hosszú életet és nagyon sok boldogságot kívánunk az Újszülötteknek és Szüleiknek egyaránt! Szűcs Mihály halálára! Egy régi iskolai osztályra emlékszem, ahol egy halk szavú humoros gyermek állt, mint legkisebb, a sor végén. Mi csak kis Szűcsnek hívtuk. Tűzoltó leszel s katona Ő az előbbit választotta életpályának. A távolságot, mint üveggolyót megkapod Óriás leszel Élete során tudom nem csak az én szememben, hanem minden józan gondolkodású ember előtt, ez a kis Szűcs cselekedetei alapján, óriássá nőtt. S most! Fájó szívvel kellett tudomásul vennünk azt a hírt, hogy Szűcs Mihály tűzoltó bajtársunk elhunyt. Eltávozott közülünk egy szív lélek ember, akit Tápiószelén, mondhatjuk, mindenki ismert. Mindenki Misije volt. Amikor a hivatásos tűzoltói szolgálatból nyugdíjba vonult, egy percig sem tétlenkedett, azonnal kérte a felvételét a helyi önkéntesek soraiba, hogy továbbra is folytathassa nyugdíjasként azt, amit fiatalon elkezdett. A Tápiószelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagját szerették, megbecsülték, és több esetben is dicséretben részesítették áldozatos, példamutató munkájáért. Mindig tudta, hogy szükség van a munkájára. Az állandóan tettre kész munkájáért a területileg illetékes Nagykáta város tűzoltói, csak úgy, mint a térség valamennyi önkéntes tűzoltója tisztelte, becsülte az örökké vidám és mindenkihez jó szándékkal és bizalommal közeledő Szűcs Mihály tűzoltót. Nincs többé! Nem szól már a keze nyomán az általa csak prücsöknek becézett tűzoltó autójának szirénája, örökre eltávozott az ember, aki a közért, a tenni akarásért, az embertársainak az életéért, vagyontárgyaik megmentéséért küzdött egy életen át. Fáradtságot nem ismerve, ha szolgálatban volt, ha nem, a sziréna jelzésére, mindenkor szolgálatba helyezte magát. A mai szirénahangra már nem úgy kell indulnod, mint eddig! Ez Téged máshová hív: az égbe, oda kísér, ott legyen nyugodalmad! Búcsút veszünk Tőled, a szomszédos települések, Farmos, Györgye, Kóka önkéntesei, Nagykáta hivatásos tűzoltói, budapesti tűzoltó társaid, akik mind eljöttünk, hogy tiszteletünket lerójuk hamvaid előtt. Búcsút vesz Tőled a tűzoltók nagy családja, akikért éltél, akiket szerettél. Isten veled Misink! Nyugodjál békében! Emlékedet megőrizzük! Kasza Sándor ÖTE parancsnok Köszönetnyilvánítások Köszönetet szeretnék mondani magam és családom nevében dr. Radics Ilonának és János atyának áldozatos munkájukért, melyet özv. Illés Pálnéért tettek Köszönettel: Illésné Gergely Hajnal Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Édesanyámat özv. Falusi Béláné, született Druga Rozáliát utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágát helyezték.ezúton köszönjük meg Kármán János plébános úrnak, hogy fáradtságot nem ismerve jött Édesanyámhoz, hogy lelki vigaszt nyújtson, méllyel békében tudott Istenhez térni. Megköszönjük Mező István tiszteletes úrnak, hogy Édesanyámat betegségében meglátogatta. Falusi Mihály és családja Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Gál Istvánné, született Czédulás Margit, temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait helyezték. A gyászoló család Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett feleségem, édesanya, nagymama Kalmár Gusztávné, született Árvai Margitot, /sokaknak A Hevér Manci / utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágát helyezték. A gyászoló család Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik Zsíros András temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágát helyezték. Ezúton köszönjük Dr. Pap Gábor házi orvosnak és asszisztensének, Lincsikének áldozatos munkáját. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Kézér Boldizsár temetésén részt vettek, sírjára koszorút és virágot hoztak, fájdalmunkban osztoztak. Köszönetünket fejezzük ki Dr. Papp Gábor háziorvosunknak lelkiismeretes munkájáért. A temetést intéző Bartuczné Ilonka néninek és lányának, valamint Kármán plébános úrnak. A gyászoló család Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szeretnek."

17 2010. március 17 Tavaszi felújjítás?! Maczó Dénes Szobafest-Mázolás Tapétázás Vállalom-régi és új falfelületek festése- tapétázás/ papír,vinil,üvegszövet,fűrészporos/ -mázolás,lazúrozás -stukkózás,antikolás,díszítés -gipszkartonozás/állmenyezet,falak -salétrom,és penészgátlás -bútormozgatás,takarítás Mindez ígényes kivitelben,és korrekt áron! további információért látogasson el honlapora: - Tápiószele.Ibolya.21 Tel:06-30/ UTAZZON VELÜNK! -Kihagyhatatlan ajánlatok! Görögország Paralia 10 nap utazással /8nap-7 éjszaka/ Komfortos autóbusz+ apartman 2fős stúdiókban, tengerre néző erkélyek Ft/fő Tápiószelei indulássalérkezéssel július 30.- augusztus 7. Hétvége Lengyelországban - Komfortos autóbusz, szállodai elhelyezés, reggelivel 10 fő felett Tápiószelei indulássalérkezéssel időpont megegyezés szerint Ft/fő December hónapban elhunytak özv. Illés Pálné özv. Török Istvánné Tóth István özv. Falusi Béláné Tóth Imre Január hónapban elhunytak Rubint Ilona özv. Kézér Boldizsár Kalmár Gusztávné Gál Istvánné Macsik István Február hónapban elhunytak Gál Zoltán Zsíros András Szűcs Mihály özv. Benkó Jánosné Emléküket megőrizzük! Római vakáció - Komfortos autóbusz, 4 fős mobilhome 10 fő felett Tápiószelei indulással-érkezéssel időpont megegyezés szerint Ft/fő Bajor kastélyok - Komfortos autóbusz, elhelyezés panzióba, félpanziós ellátás 10 fő felett Tápiószelei indulássalérkezéssel időpont megegyezés szerint Ft/fő Minden utazást idegenvezető kísér, amely a fent jelzett árban benne van! Bővebb információ a részletekről és a többi utazási lehetőségekről a es telefonszámon vagy a tápiószelei Művelődési Házban személyesen vagy a telefonszámon. született: Máté Róza Ilona élt: 85 évet született: Papp Mária élt: 78 évet élt: 78 évet született: Druga Rozália élt: 84 évet élt: 67 évet élt: 81 évet élt: 98 évet született: Árvai Margit élt: 59 évet született: Czédulás Margit élt: 83 évet élt: 72 évet élt: 59 évet élt: 81 évet élt: 58 évet született: Molnár Erzsébet élt: 85 évet RENDHAGYÓ KÖLTÉSZET NAPJA A SIMON MARCSA Amatőr Színjátszó Kör közreműködésével április 9-én pénteken 18 órakor a Tápiószelei Művelődési Házban. A irodalmi műsorunk, amely a magyar táj szépségeit mutatja be költőink nyelvén CSIDÉR BÁLINT fotóművész alkotásaival egészül ki. Szeretettel várjuk ezen alkalommal! KÖNYVELÉS Regisztrált mérlegképes könyvelő vállalja egyéni vállalkozók, Bt-k, Kft-k teljes körű könyvelését, magánszemélyek SZJA bevallásának készítését, reális áron UNIVERSAL DESIGN Kft TÁPIÓSZELE Nagy Lajos krt. 37/a Polonyi Katalin. Telefon 06/ , 06/ Eladó! Tápiószelén Posta út 30 szám alatti 10x10 méteres, nagyon jó fekvésű, csendes helyen levő családi ház 1200 m 2 telekkel, alsóépülettel. Érdeklődni lehet: Tápiószelén telek eladó! 200 négyszögöl / 719 m 2 / Fecske út 15. Érdeklődni lehet: FIGYELEM! A Béke útról a Temetkezési Iroda, Bartucz Antalné, Ilonka és Pálfalviné Bartucz Ilona, átköltözött a Kossuth Lajos útra a Búzás festékes bolt mellé. Éjjel-nappali ügyelet! Telefon: és

18 március HOL? MI? HOLMI!! BABA ÉS GYERMEKRUHA, GYEREKJÁTÉK, ÉS EGYÉB GYERMEKFELSZERELÉSEK BÖRZÉJE Ahol eladhat és olcsón vásárolhat Egész napos vásár a Tápiószelei Művelődési Házban március 19-én, pénteken óráig. Asztalfoglalási igényeiket március 17-ig jelezzék az alábbi telefonszámon 06 53/ vagy a művelődési házban személyesen. Asztalfoglalás: 500 Ft JADE KÖVES MASSZÁZSÁGY 40 percben élvezheti a masszázs varázsát, és emellett rengeteg jótékony hatását! Képzeljen el egy fájdalmak nélküli, élhető világot! Képzelje el, hogy reggel felébred, és nem fáj egyetlen porcikája sem! Örül annak, hogy felébredt és ég a vágytól, hogy minden olyan dolgot megtegyen és kipróbáljon, amit rossz egészségi állapota miatt már régóta nem tudott megtenni! Hogyan szabaduljon meg a fájdalmaktól? Hogyan legyen teljes értékű tagja környezetének? Hogyan tegye hasznossá magát családjában s barátai körében? Itt az idő, hogy kipróbálja a Jade köves masszázságyat! A kezelések eredménye: - izmok lazítása - csigolyák beállítása - idegszálak szabaddá tétele - ízületek és izom fájdalmak enyhítése - salaktalanítás - méregtelenítés - kalcium beépülés és keringésjavulás - az erek kitágulnak - a zsibbadások megszűnnek - csökken a meszesedés -a vér nyomás rendeződik a vércukorszint csökken - javítja a közérzetet - erősíti az immunrendszert - serkenti a vérkeringést - segíti a D-vitamin beépülését a szervezetbe. Ne hagyja ki ezt a nagyszerű lehetőséget! Kérjen időpontot a Patikában! 2766 Tápiószele Kossuth u. 8 Tel.: 06 (53) Fontos: a kezelésre váltóruhát ruhát, 2 darab lepedőt hozzon magával. TRAFÓ ÉTTEREM AKCIÓ! A hirdetés felmutatásával egyszeri 10%-os kedvezményt adunk étlapról történő fogyasztás esetén! Kínálatunk a oldalon található. Akciónk március 21-ig érvényes. Nyitva tartás: hétfő: 11-15, kedd -vasárnap: Elérhetőségeink: Tápiószele, Györgyei út 14. Tel.: 06/ , 06/ Éttermünk Sodexo, Ticket Restaurant és Chèque Déjeuner elfogadóhely! A kedvezmény csak helyben fogyasztás esetén érvényes

19 2010. március 19 A Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet pályázat útján jogosultságot szerzett az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belüli hitelprogramok közvetítésére: Új Magyarország Mikrohitel Mikrovállalkozásának bővítésére, beruházások, tárgyi eszköz beszerzések vagy forgóeszköz finanszírozás céljából 10 millió forintig. Kamat: 7,854 % (2010. március 31-ig) Új Magyarország Kis és Középvállalkozói Hitel Mikro-, kis- és középvállalkozásának bővítésére, beruházások, tárgyi eszköz beszerzések finanszírozás céljából 10-től 100 millió forintig Új Magyarország Forgóeszköz Hitel Mikro-, kis- és középvállalkozásának forgóeszköz finanszírozása céljából 1-től 200 millió forintig Ha a hitelhez szükséges fedezet csak részben áll rendelkezésére, igénybe veheti Hitelgarancia programunkat.

20

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1.. Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló

Részletesebben

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489 Iskolánk a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében részt vesz a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben pályázatban. Kódszám: TÁMOP-3.1.4/08/2 A projektek az Európai

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben Projekt címe: A körmendi Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2016/2017. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8 óra Endrefalva 2016. augusztus 31. (szerda) Homoki

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14.

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14. TÁMOP 3.1.4 Pályázat iskolai tájékoztató 2009. szeptember 14. 1 A pályázat Szeged megye jogú város Önkormányzata a TÁMOP-3.1.4-08/2 pályázaton, amely a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté Általános Iskolájában 2009. május 27. fontos dátum iskolánk

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév A TANÉV IDŐTARTAM-RENDJE A tanév első tanítási napja: 2006. szeptember 1. (péntek) A tanév utolsó tanítási napja: 2007. június 15. (péntek) A TANÍTÁSI SZÜNETEK Őszi

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon Projektindító nap - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum:

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2013/2014. tanév munkaterve Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: 2013.09.02. Bevezetés Az idei lesz az első olyan tanév, amely a köznevelési törvény és a hozzá

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016. TANÉV MUNKATERVE O K T Ó B E R

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016. TANÉV MUNKATERVE O K T Ó B E R S Z E P T E M B E R 1 K Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap 7 H Szülői értekezlet - Széchenyi Szülői közösségi értekezlet 8 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet Szülői közösségi

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

A 2015/16. tanév munkaterve

A 2015/16. tanév munkaterve A 2015/16. tanév munkaterve Alakuló értekezlet augusztus 24., hétfő Javítóvizsgák augusztus 25., kedd Tankönyvosztás augusztus 26-27. szerda-csütörtök Elsősök előkészítője augusztus 26-27. szerda-csütörtök

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2016-2017 1 Kiemelt nevelési, oktatási és egyéb feladataink: Folyamatos felkészülés a kompetenciamérésre. Az olvasás- és íráskészség, a szövegértés fejlesztése

Részletesebben

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE 1. Tanév előkészítése: 2015. augusztus 21-től augusztus 31-ig 2. Alakuló-értekezlet: 2015. augusztus 25. 8.00 óra (kedd) 3. Iskolai javítóvizsgák lebonyolítása 2015. augusztus

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve 2011/12. A Cecei Általános Iskola ÖKO munkaterve a 2011/12. tanévre Hónap Megfogalmazott célok Kapcsolódási pontok Szeptember 1. Öko csoport megalakítása

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje Időpont AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága 17215-6/2012. MEGHÍVÓ Értesítem, hogy a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 20-án (csütörtökön) 10 órára meghirdetett ülése elmarad. Az új időpont:

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság Az IKT fejlesztési folyamat-szaktanácsadó, valamint az IKT mentor szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia fejlesztés támogatására Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning

Részletesebben

A tanév helyi rendje (Általános iskola)

A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. számú melléklet A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. A szorgalmi idő / a 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 1. és 3. -a alapján/ 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Általános Iskola feladatellátási hely Fenntartási időszak: 2010-2015 Kötelezően megvalósított implementációs

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév Osztályfőnöki munkaterv 2016/17-es tanév Osztályfőnök: 5.a Fódi Judit 5.b Dienes Gábor 6.a Fekete Nagy Marianna 6.b Orbán Noémi 6.c Brotschollné Szabó Valéria 7.a Lóczy Ágnes 7.b Lipovics Mónika 8.a Arnold

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

ÜTEMTERV tanév

ÜTEMTERV tanév ÜTEMTERV 2013 2014. tanév SZEPTEMBER 2. h Az első tanítási nap 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra Felső tagozat: 1-5.óra: osztályfőnöki óra Ebéd

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20.

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális pályázatok kategóriái Megjelentetésre váró közoktatási pályázati konstrukciók: 2010-ben terveink szerint 3 (TÁMOP

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Óvodás szülők tájékoztatása a TÁMOP 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben.

Óvodás szülők tájékoztatása a TÁMOP 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben. Óvodás szülők tájékoztatása a TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben című pályázatról Dr.Karácsonyiné Handl Mária projektmenedzser Kecskéd, 2009. augusztus 27.

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév Munkaterv Felsős Munkaközösség 2013/2014. tanév.. Dombi Judit mkv.. Sárközi Ágnes igazgató 1 A munkaközösség tagjai: Felsős osztályfőnökök: 5. osztály: Pete- Pikó Józsefné 6. osztály: Dombi Judit 7. osztály:

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 51/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Intézményünk három szervezeti egységből áll: óvoda, általános iskola, kollégium. Óvoda Felvételi lehetőség: Óvodánkba

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 28-ai ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 28-ai ülésére Budakalász Város Polgármestere 131/2012.(VI.28.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 28-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a Védőnői Szolgálat 2011. évben végzett munkájáról

Részletesebben

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve Ifjúságvédelmi felelős munkaterve A Tápiószelei Általános Iskola ifjúságvédelmi felelőse: Kosaras Katalin Fogadóórája: - alsó tagozaton (Farmosi úti iskolában) A hét hétfő 10-12 óra között B hét hétfő

Részletesebben

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2015/2016. tanév munkarendje

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2015/2016. tanév munkarendje Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2015/2016. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2015. szeptember 1. (kedd) 8 óra Kovács Csilla Endrefalva Pálmány Márta 2015. augusztus

Részletesebben