HEINRICH HARRER. Hét év Tibetben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HEINRICH HARRER. Hét év Tibetben"

Átírás

1 HEINRICH HARRER Hét év Tibetben Fordította Hensch Aladár Lektorok: Hendrey Tibor, Kéthely Anna, Lukácsi Margit Bodhiszattva Kiadó Budapest 1998 ISBN

2 Előszó a magyar kiadáshoz Különleges könyvet tart kezében az olvasó. Különleges egyrészt azért, mert a világnak egy olyan szegletéről szóló regényes útleírás ez, amely még napjainkban sem könnyen megközelíthető terület az érdeklődők és Tibet sorsát megkülönböztetett figyelemmel kísérők számára. Különleges továbbá azért is, mert Tibet olyan korszakában játszódik, amiről nagyon kevés információ áll rendelkezésre. Mára Nyugat számára Tibet vagy csupán az izgalmas misztikum fényét, vagy pedig a börtön-lágerek sárga lámpáinak vigasztalan pislákolását jelenti. Nem igazán lehet tudni, melyik fogja végérvényesen elhomályosítani Tibet igazi, természetes, áhítatos arcát. Világunk legborzalmasabb pusztításának idején játszódik ez a - az európai kultúra egyik központjából érkező ember és a régi Tibet találkozásáról szóló - könyv. Az egyik kultúra félreértelmezett felsőbbrendűségénél fogva pusztít, míg a másik anakronisztikusnak tűnő szellemisége miatt fog hamarosan pusztulni. Heinrich Harrer mint - nemcsak alaposságánál fogva - ízig-vérig igazi német lelkületű ember kerül barátjával, Peter Aufschnaiterrel mesésen kalandos szökések sora után Lhászába, Tibet fővárosába, a Dalai Lámák ősi székhelyére. Elsősorban róla szól a könyv, hogyan látja az éles szemű utazó és tapasztalt hegymászó szemével Tibet hétköznapjait, és a Dalai Láma udvarának életét. Hogyan kerül kapcsolatba és később barátságba a fiatal Dalai Lámával, és válik tanítójává az európai gondolkodásmód és technikai csodák megismertetésében. Szemtanúként hogyan látja és éli meg a helyszínen a Tibettel szemben mindig résen álló nagyhatalom, Kína gátlástalan, rafinált politikai sakkjátszmáit, és leplezetlen végjátékként 1949-ben a világ tetejének gyarmatosítását. Szerencsére nemcsak kalandos útleírás, érdekes korkép, és néprajzi megfigyelésekben is bővelkedő beszámoló ez a könyv, hanem elsősorban egy önmagával küzdő ember belső életének megváltozásáról, spirituális fejlődéséről szóló szinte akaratlan önvallomás is. Az ember tiszta vagy téves tudata és a megélt, kivetített külvilág: e két dolog uniója, feszültsége és ennek polaritása okozza szenvedésünket vagy boldogságunkat anyagi világunkban. Létezik-e valami tiszta mező, boldog sziget, meg tudjuk-e találni itt a földön Sambhalát, tudatunk mitikus birodalmát, ahol a szomorúságtól ugyan nem, de a szenvedéstől, fájdalomtól végre mindenképpen megszabadulhatunk? Hogy Harrernak sikerült-e, ennek eldöntése nem a mi feladatunk, de talán az nem véletlen, hogy mindez Tibetben történt, abban az országban, ahonnan az emberi élet szellemi hagyománya - minden materialista nyomás ellenére - máig is a leghitelesebbként sugárzik a világba. Hendrey Tibor Tibetet Segítő Társaság - 2 -

3 Heinrich Harrer életrajza július 6-án született az ausztriai Hüttenbergben. A harmincas évekre Harrer már Európa legjobb hegymászója. Amikor 1938-ban sikerült elsőként megmásznia az Eiger rettegett északi falát, több náci vezető, köztük Hitler is sietett elismerését kifejezni. Szegény volt, de álmodozó és nagyravágyó kalandor. Tudta, ha belép a náci-pártba, lehetővé válik számára igazán nagy hegyi-expedíciókon részt venni. De nem a totalitárius ideológia, hanem saját álmai vezették ben részt vehetett a német Himalája-expedíción, amelynek végcélja a Nanga Parbat volt. Ám nem érhették el a csúcsot. Mikor 1939-ben kitört a második világháború, őt és hegymászó társait elfogták az angolok, és mint hadifoglyot egy észak indiai fogolytáborba vitték. A barátjával, Peter Aufschnaiterrel véghezvitt negyedik szökési kísérlete 1944-ben sikerrel járt. Egyetlen lehetséges menekülési útjuk Tibet felé vezetett. Hatvannégy hágón át - melyek közül egyik sem volt 5000 méternél alacsonyabb - vezető 2000 kilométer hosszú gyaloglással elérték a tiltott fővárost, Lhászát. Ott ismerte meg a fiatal Dalai lámát, lett a tanítója és barátja. Őszentsége Henrig -nek szólitotta őt, Harrer pedig Kündün -nek Őszentségét. Miután a kínaiak betörtek az országba, Harrer 1951-ben fájdalmas búcsút volt kénytelen venni Tibettől. Hogy a világ ne felejtse Tibet sorsát, megírta Hét év Tibetben című könyvét, melyet azóta negyven nyelvre fordítottak le, és több tízmillió példányban kelt el. Ezután élete során felfedező úton járt még Borneón, Kongóban, Szudánban és több alkalommal Észak-Indiában és Ladakban. Most Hollywood is emléket állított Harrernak: Jean-Jacques Annaud rendező 1997-ben filmet készített Hét év Tibetben című regényéből Brad Pitt főszereplésével. Előszó Az ifjúkorban kezdődnek az élet nagy álmai... Már gyermekkoromtól minden iskolai bölcsességnél jobban lelkesítettek korunk hőseinek tettei. Azoké a férfiaké, akik ismeretlen országokat kutattak, vagy erejüket sportversenyeken tették próbára. És a világ nagy hegyeinek meghódítói: ők voltak az én példaképeim, és határtalan vágyat éreztem versenyre kelni velük! Hiányzott azonban a tapasztalt emberek irányítása és tanácsa, és így hosszú időbe telt, amíg rájöttem, hogy sohasem szabad egyszerre több célt kitűzni. Csaknem minden sportággal megpróbálkoztam már, anélkül, hogy kielégítő eredményt értem volna el. Végül a síelésre és a hegymászásra összpontosítottam, melyek a természettel való szoros kapcsolatuk miatt már kezdettől fogva kedvesek voltak nekem. Gyermekkorom túlnyomó részét az Alpok hegyei közt töltöttem, de később, tanulmányaim mellett is, nyáron a mászásé, télen a síelésé volt minden szabad percem. Kemény edzéssel elértem, hogy 1936-ban az osztrák olimpiai csapatot képviselhettem. Egy évre rá megnyertem a Főiskolai Világbajnokság lesiklóversenyét. A versenyeken boldogító dolgot éltem át: a gyorsaság mámorát, és azt a nagyszerű érzést, amikor győzelem jutalmazza az erőfeszítést. Csakhogy az emberi ellenfél fölött aratott diadal, s a győztesnek kijáró nyilvános elismerés nem volt elég nekem. A hegyekkel összemérni erőimet - egyedül ez számított csak igazán! További hosszú és kemény edzés után már semmiféle sziklafal nem tűnt legyőzhetetlennek számomra. De nekem is meg kellett fizetnem a tandíjat. Egy alkalommal ötven méter mélyre zuhantam le, és valóságos csoda volt, hogy életben maradtam; kisebb sérülések pedig csaknem minden utamon előfordultak. Az egyetemi évek alatt az alpin irodalom és az útleírások tömegét tanulmányoztam át, és mialatt mohón faltam ezeket a könyveket, egyre jobban kikristályosodott a bizonytalan vágyak zűrzavarából a nagy cél, minden hegymászó álma: részt venni egy nagy Himalája-expedíción! De hogy is remélhette volna egy magamfajta teljesen ismeretlen fiatalember e merész álmok beteljesülését? - 3 -

4 A Himalája! Hiszen ahhoz, hogy oda eljusson az ember, vagy dúsgazdagnak kellett lennie, vagy ahhoz a nemzethez kellett tartoznia, amelynek fiai számára - akkor még - fennállt annak a lehetősége, hogy állami szolgálatba kerüljön Indiában. Az olyan ember számára, mint én, csak egyetlen út létezett: rendkívüli hegymászó-teljesítménnyel világhírnévre szert tenni. De mi is lehetne ez? Nem mászták-e már meg az Alpesek valamennyi csúcsát? Nem! Egyetlenegy fal még maradt, a legmagasabb és legnehezebb valamennyi közül: az Eiger északi fala! Kétezer méteres magasságát még egyetlen hegymászó csoport sem mászta meg teljesen, hajótörést szenvedtek a cél előtt valamennyien, és sokan még az életükkel is fizettek. Legendák övezték e hatalmas sziklafalat, végül a svájci kormány megtiltotta e fal ostromlását. Semmi kétség, ez volt az a nagy feladat, amit kerestem: az Eiger északi falát megmászni. Ez már elegendő belépő kellett, hogy legyen a Himalájához! Hogy aztán Fritz Kasparek, Anderl Heckmaier és Wiggerl Vörg bajtársaimmal miként sikerült ez 1938-ban, azt már több könyvben leírtam. Ugyanannak az évnek az őszét további szorgalmas edzéssel töltöttem, megőrizve a reményt, hogy felkérnek az 1939 nyarára tervezett német Nanga Parbat-expedíción való részvételre. De úgy látszott, mintha ez csupán remény maradna, mert már elérkezett a tél is, és még mindig nem történt semmi. Végül másokat választottak a Kasmírországban fekvő végzetes hegyre vezető út felderítésére. Nekem nem maradt más hátra, mint nehéz szívvel aláírni egy sífilmben való közreműködésről szóló szerződést. A forgatás már meglehetősen előrehaladt, amikor telefonhívást kaptam. A Himalája-expedíción való részvételre szóló meghívás volt! Négy nap múlva már indulni is kellett. Habozás nélkül otthagytam a filmet, és hazautaztam Grazba. Egy nap alatt összecsomagoltam, és már másnap útban voltam Münchenen át Antwerpenbe Peter Aufschnaiterrel. Ennek az évi német Nanga Parbatfelderítőútnak Peter Aufschnaiter volt a vezetője, az expedíció többi résztvevője pedig Lutz Chicken és Hans Lobenhoffer. A Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsának az elérésére eddig már négy kísérlet történt eredménytelenül. Így jutottak arra a gondolatra, hogy új útvonalat kellene keresni. Ennek felderítése volt a feladatunk, mert a következő évre újabb támadást terveztek a csúcs ellen. Ezen a Nanga Parbat-úton végleg hatalmába kerített engem a Himalája mágikus vonzereje. Gigantikus hegyeinek szépsége, a táj roppant távlatai, az indiai emberek - mindez leírhatatlan erővel hatott rám. Sok év telt el azóta, és én nem szabadultam többé Ázsia varázsától. Mivel nincsenek írói tapasztalataim, a következő beszámolóban az események rögzítésére igyekszem szorítkozni. Szökési kísérletek Felderítő utunk augusztus végén befejeződött. Valóban találtunk egy új útvonalat, és most Karacsiban vártuk a tehergőzöst, amelynek vissza kellett volna vinnie minket Európába. A hajó érkezése rég esedékes volt már, és a második világháború komor felhői egyre fenyegetőbben gyülekeztek. Ekkor Chickennel és Lobenhofferrel elhatároztuk, hogy megpróbálunk kibújni a titkosrendőrség ellenőrzése alól. Csak Aufschnaiter maradt Karacsiban - éppen ő, aki pedig részt vett az első világháborúban, nem tudta elhinni, hogy még egy háború kitörhet. Mi, többiek azt terveztük, hogy Perzsiába szökünk, hogy onnan érjük el hazánkat. Nehézség nélkül leráztuk megfigyelőinket, és rozoga autónkkal elértük Las Bellát, a Karacsitól északnyugatra fekvő kis maharadzsaállamot. Ott azonban utolért bennünket a végzet: egyszerre csak nyolc katona őrizetében találtuk magunkat, mondván, személyes védelemre van szükségünk. Ez gyakorlatilag letartóztatást jelentett, annak ellenére, hogy Németország és a Brit Nemzetközösség még nem volt egymással hadiállapotban. Ezzel a biztos kísérettel igen hamar visszajutottunk Karacsiba, ahol Peter Aufschnaitert is viszontláttuk! Két nappal később Anglia hadat üzent Németországnak! Ezután villámsebességgel történtek az események: alig öt perccel később huszonöt állig felfegyverzett indiai katona vitt el minket egy drótsövénnyel körülkerített táborba. Ezt azonban csak átmeneti tábornak szánták, mert - 4 -

5 már tizennégy nap múlva átszállítottak bennünket a Bombay közelében fekvő ahmednagari nagy internálótáborba. A barakkokba összezsúfolt emberek nyüzsgése és zajongása erősen különbözött a Himalája magányos, derűs magaslatainak világától. Nem szabadságszerető embernek való volt ez! Azonnal a szökésre gondoltam, így rögtön önkéntes munkára jelentkeztem. Természetesen nem én voltam az egyedüli, aki ilyen terveket kovácsolt. Néhányunknak sikerült iránytűt, készpénzt, térképeket, sőt bőrkesztyűket és drótvágó ollót is szerezni, melyek elkerülték az ellenőrök figyelmét. A raktárból eltűnt ollónak aztán szigorú vizsgálat lett a következménye, ami azonban eredménytelenül végződött. Mivel mindannyian a háború gyors befejezésében hittünk, szökési terveinket minduntalan elhalasztottuk. Egy nap hirtelen másik táborba vittek át bennünket. Egy tehergépkocsi karaván szállított bennünket Deolaliba. Minden autón tizennyolcan voltunk egyetlenegy indiai katonával, akinek a fegyvere lánccal volt a derékszíjához erősítve, hogy senki el ne vehesse tőle. Lobenhofferrel még a táborban elhatároztuk, hogy mindenképpen megszökünk, mielőtt még az új helyre érnénk. Kocsink két leghátsó ülésére ültünk tehát. Szerencsénk volt, hogy a kanyargós úton a vastag porfelhő időnként teljesen beborított minket. Tervünk az volt, hogy észrevétlenül leugorva eltűnünk a közeli dzsungelben. Az őrünk nemigen láthatott bennünket, mert feladata az előttünk futó kocsi megfigyelése volt, hátra csak ritkán nézett. Mindent egybevetve nem látszott túlságosan nehéznek a szökés, így megkockáztattuk, hogy azt az elképzelhető legkésőbbi időpontra halasszuk. Célul ugyanis egy semleges portugál települést választottunk, és az csaknem pontosan a menetirányban feküdt! Elérkezett a pillanat! Leugrottunk, és én már az országúttól húsz méternyire egy bokor mögött lapultam, amikor rémületemre az egész karaván megállt. A sípolás, a kiabálás és az őrök szaladgálása alig hagyott kétséget afelől, mi történt. Lobenhoffert észrevették, és mivel nála volt a hátizsák az értékes felszereléssel, nekem sem maradt más, mint a szökést föladni. Az általános zűrzavarban sikerült a teherautóba visszaugranom anélkül, hogy ezt az őrök közül bárki is észrevette volna. Csak a bajtársak tudták, hogy meglógtam, és ők természetesen hallgattak. Megláttam Lobenhoffert, ott állt feltartott kézzel, egy sor szuronnyal szemben. Szörnyű volt a csalódás! Tulajdonképpen a barátom alig volt hibás. Csak egy kis zajt csapott a leugráskor a nehéz hátizsákkal, és erre figyelt fel az őr. Így vették észre, mielőtt még elérhette volna a védelmet nyújtó dzsungelt. Keserű, de hasznos tanulságot vontunk le ebből az esetből: közös szökési kísérletnél is teljes felszerelésnek kell lennie mindenkinél. Még ugyanabban az évben megint egy másik táborba kerültünk. Vonattal vittek minket a Himalája tövébe, India legnagyobb internálótáborába, Dehra-Dun mellé: A város felett feküdt Mussoorie, az angolok és a gazdag indiaiak Hillstation nevű nyaralóhelye. Táborunk hét nagy szárnyból állt, melyek mindegyike külön-külön kettős szögesdrótkerítéssel volt körülvéve. Az egész tábor körül még egy kettős kerítés volt, köztük állandóan cirkáló őrökkel. Ez tehát egészen új helyzet volt. Amíg az indiai síkságon volt a táborunk, szökési terveink célja mindig valamelyik semleges portugál gyarmat elérése volt. Itt azonban közvetlenül előttünk feküdt a Himalája. Milyen csábító volt egy hegymászó számára a gondolat, hágóin át a mögötte fekvő Tibetbe jutni! Végső célként aztán a japán vonalakra gondoltunk Burmában vagy Kínában... Egy ilyen szökést természetesen különös alapossággal kellett előkészíteni. Ebben az időben már szertefoszlottak azok a reményeink, hogy a háború hamarosan véget ér, így nekiláttam az új akció részletes kidolgozásának. A sűrűn lakott Indián keresztül a szökés már csak azért sem jöhetett szóba, mert annak sok pénz és tökéletes angol nyelvtudás lett volna az elengedhetetlen feltétele - nálam mindkettő hiányzott. Egészen magától értetődő volt tehát, hogy választásom a néptelen Tibetre esett. És a Himalájára! Még akkor is, ha tervem nem sikerülne, egy rövid ideig tartó szabadság a hegyekben nekem megérte volna a kockázatot. Mindenekelőtt megtanultam egy pár kifejezést hindusztáni, tibeti és japán nyelven, hogy a bennszülöttekkel megértethessem magam. Emellett fáradhatatlanul olvastam a tábor könyvtárában fellelhető valamennyi útleírást Ázsiáról, különösen azokról a vidékekről, amelyeken át előreláthatólag majd az utam vezet. Jegyzeteket készítettem, és lemásoltam a legfontosabb térképeket. Peter Aufschnaiter szintén Dehra-Dunban kötött ki. Szerencsére még birtokában voltak a régi expedíciós - 5 -

6 könyveink és térképeink. Fáradhatatlan szorgalommal dolgozott rajtuk, és önzetlen módon rendelkezésemre bocsátotta valamennyi vázlatát. Mindegyikről készítettem két másolatot. Egyet a szökéshez, a másikat tartalékként arra az esetre, ha az eredeti elveszne. Ennél a szökési tervnél azonban a testemet is fontos volt az elképzelhető legjobb kondícióba hozni. Ezért naponta több órát sportoltam. Nem számított, hogy jó vagy rossz idő van-e, elvégeztem a saját magam szabta feladatokat. Éjszakánként pedig kilestem az őrség szokásait. A legtöbb gondot azonban egy másfajta nehézség okozta: túl kevés pénzem volt. Bár már mindent eladtam, amit nélkülözni tudtam, mindez, még mindig kevés volt még a legszerényebb megélhetésre is Tibetben. Néhány barátom - aki maga nem dédelgetett szökési terveket - segített nekem a pénzszerzésben. Fogságom első idejében nem írtam alá semmiféle kötelezvényt a tábor elhagyásával kapcsolatban, nehogy egy hirtelen felmerülő szökési lehetőség esetén adott szavam miatt kötve érezzem magam. Itt Dehra-Dunban meg kellett ezt tennem, hiszen ezek a kirándulások a tábor környékének felderítését szolgálták. Eredetileg egyedül szándékoztam megszökni, nehogy bárkire is tekintettel kelljen lennem, aki esetleg korlátozhatná esélyeimet. Ekkor Rolf Magener barátom elmondta, hogy egy olasz tábornoknak hasonló szándékai vannak, mint nekem. Így egyik éjjel Magenerrel átmásztunk a szögesdrótsövényeken a szomszéd szárnyba, ahol negyven olasz tábornokot helyeztek el. Leendő társamat Marchesének hívták. Negyven év körüli, karcsú, kellemes modorú, elegáns ruházatú olasz férfi volt. De mindenekelőtt jó fizikai kondíciója keltett bennem kedvező benyomást. A baj csak az volt, hogy ő nem beszélt németül, én pedig nem beszéltem olaszul. Angolul mindketten édeskeveset tudtunk, francia nyelven társalogtunk tehát egy barátunk segítségével. Marchese az abesszin háborúról mesélt nekem, és egy internálótáborból való korábbi szökési kísérletéről. Az ő számára szerencsére nem jelentett problémát a pénz, neki egyébként is megvolt a lehetősége olyan dolgokat beszerezni a szökéshez, melyekről én álmodni sem mertem. Neki épp egy olyan társra volt szüksége, aki kiismeri magát a Himalájában. Így igen hamar megegyeztünk: én a szökés tervezéséért leszek felelős, ő pedig a pénz és a felszerelési tárgyak beszerzéséért. Most már hetenként többször átmásztam a szögesdrótkerítéseken, hogy további részleteket beszéljünk meg Marchesével. Így az ilyen akadályok legyőzésének valóságos szakértője lettem. Az egész táborterületet körülfogó két kerítés körülbelül nyolcvan méterenként egy közös, hegyes szalmatetővel volt befedve, ami a forró indiai naptól védte a katonai őröket. Ha a tetők valamelyikén át tudunk mászni, egy füst alatt túl vagyunk mindkét kerítésen májusában befejeztünk minden előkészületet. Pénzt, élelmiszert, iránytűt, órákat, cipőket és egy kis hegymászósátrat is sikerült beszereznünk. Egyik éjjel elhatároztuk, nekiindulunk. Átmásztam tehát, mint már oly gyakran, a drótsövényeken keresztül Marchese lakószárnyába. Ott már várt egy létra, amit még régebben egy tábori tűzesetkor elrejtettünk. Egy barakk árnyékában várakoztunk. Éjfél felé közeledett az idő, tíz perc múlva őrségváltásnak kellett következnie. Az őrök lustán, szemmel láthatóan fáradtan várták a váltást. Néhány perc alatt az általunk kiszemelt helyre értek. A teaültetvények fölött épp akkor kelt fel a hold. A nagy villanylámpák kurta kettős árnyékokat vetettek. Elérkezett az idő: most vagy soha! Amikor az őrszemek a legtávolabb voltak tőlünk, felegyenesedtem, és a létrával a szögesdróthoz léptem. Felmásztam a kerítéshez támasztott létrán, és átvágtam a drótokat, melyek a szalmatetőn való átmászást voltak hivatottak megakadályozni. Marchese segítségével végül rácsúsztam a tetőre. Az volt a megállapodás, hogy az olasz rögtön utánam jön, ám ő néhány szörnyű másodpercig habozott, mert úgy vélte, neki már késő, az őrök közelednek. És valóban már hallottam lépteiket. Ekkor nem hagytam neki több gondolkodási időt, egyszerűen a hóna alá nyúltam, és egyetlen rántással felhúztam a tetőre. Átkúsztunk rajta, és a túloldalon leugrottunk a szabadságba. Mindezzel persze nagy zajt ütöttünk, föl is riadtak azonnal az őrök. De mire az első lövések belesüvítettek az éjszakába, bennünket már elnyelt a sűrű dzsungel. Marchese egész délvidéki temperamentumával össze-vissza csókolt, bár ez még nem volt megfelelő pillanat az örömkitörésre. Világítórakéták emelkedtek a magasba, és a közeli sípjelek elárulták, hogy a sarkunkban vannak. Az életünkért futottunk. Elég gyorsan jutottunk előre, mivel fel

7 derítő kirándulásaimról jól ismertem a dzsungelt a tábor körül. Az országutat és az útba eső néhány falut óvatosan elkerültük. Az egyik közeli faluban a bennszülöttek dobolását riadónak képzeltük. Olyan nehézségekkel is szembe kellett néznünk, amelyek egy európai ember számára különösnek tűnnek. Ázsiában a sahib ugyanis szolgák kíséretében utazik, és még a legkisebb poggyászt sem viszi soha maga. Mennyire feltűnő lehetett tehát, hogy két súlyosan fölpakolt európai gyalogszerrel vándorol végig a vidéken. Az eleinte szinte meg sem érzett hátizsákok is egyre nagyobb súllyal húzták a vállunkat. Éjjel haladni, nappal elbújni Elhatároztuk, hogy éjszaka menetelünk, mert az indiaiak a sötétben félnek a dzsungelben a ragadozók miatt. Túlságosan jól persze mi sem éreztük magunkat, hiszen a tábori újságokban gyakran lehetett embereket megtámadó tigrisről, párducról olvasni. Mikor a szökésünk után felderengett a hajnal, kimerülten bújtunk el egy mélyedésben. Ott töltöttük el az egész tikkasztóan forró napot alvással és evéssel. Egyetlen embert láttunk csupán, egy tehénpásztort. Ő szerencsére nem vett észre bennünket. A legrosszabb az volt, hogy mindegyikünknek csak egy vizespalackja volt, ennyi vizet kellett egész napra beosztanunk rejtekhelyünkön. A sok üléstől és hallgatástól estére már igen türelmetlenek lettünk, tovább akartunk menni, amilyen gyorsan csak lehet. Az éjszakák túl rövideknek tűntek ahhoz, hogy elég gyorsan előrehaladhassunk. A legrövidebb úton kell a Himaláján át Tibetbe jutnunk, és bizony a legerőltetettebb menettel is hetekbe kerül, míg biztonságban érezhetjük magunkat. Az első hegyháton már a szökésünk utáni estén átkeltünk. Fönt rövid pihenőre ültünk le. Ezer méterrel alattunk szikrázott az internálótábor számtalan lámpája. Este tízkor egy csapásra kialudtak a fények. Csak a tábort körülvevő fényszórók jelezték óriási kiterjedését. Ez volt az első alkalom életemben, amikor igazán átéreztem, mit jelent szabadnak lenni! Élveztük ezt a nagyszerű tudatot, és sajnálattal gondoltunk arra a kétezer fogolyra, akik ott lent a szögesdrótok mögött élnek. Nem volt azonban sok idő gondolatainkba merülni. Tovább kellett mennünk, le a számunkra teljesen ismeretlen Dzsamna-völgybe. Az egyik szűk szakadékban nem tudtunk továbbmenni, meg kellett várnunk a reggelt. Olyan elhagyatott volt a hely, hogy bátran befesthettem szőke hajam és szakállam feketére. Kezemet és arcomat is sötétre kentem egy káliumpermanganátból és zsírból álló keverékkel. Így némileg hasonlatossá váltam egy indiaihoz, ami azért volt nagyon fontos, mert felfedeztetésünk esetén a szent Gangeszhez igyekvő zarándokoknak akartuk magunkat kiadni. Bajtársam természettől fogva sötét bőrű és sötét hajú volt. Ezúttal útra keltünk, mielőtt még besötétedett volna. De hamarosan meg is bántuk, mert egy áttekinthetetlen útszakasz után egyszercsak rizsföldeken dolgozó parasztokkal találkoztunk. Térdig gázoltak az agyagos vízben, és csodálkozva bámultak ránk, hátizsákos emberekre. Aztán egy emelkedőre mutogattak, ahol a távolban látni lehetett a falujukat. Nyilván azt akarták tudtunkra hozni, hogy ez az egyetlen kivezető út a szakadékból. Hogy a kínos kérdések elől kitérjünk, azonnal továbbmentünk a megadott irányba. Hosszú órákig tartó út után végre elértük a Dzsamna folyót. Közben leszállt az éjszaka. Tervünk az volt, hogy a Dzsamna mentén elmegyünk az Aglar nevű mellékfolyóig, és azt követve elérjük a vízválasztót. Onnan már nem lehet messze a Gangesz, ami elvezet majd bennünket a nagy Himalája-láncig. Az eddig megtett szakasz nagy része út és ösvény nélküli volt, csak néha tudtuk a folyók mentén a halászok csapásait használni. Ezen a reggelen Marchese már nagyon kimerült volt. Zabpelyhet készítettem neki vízzel és cukorral, amiből nógatásomra evett is egy keveset. A környék sajnos táborhelynek a lehető legalkalmatlanabb volt. Csak úgy hemzsegtek a nagy hangyák, amelyek mélyen belerágták magukat a bőrünkbe. Fáradtságunk ellenére alig tudtunk aludni. Estefelé bajtársam jobb állapotba került, és bizakodtunk, hogy kiállja majd a következő éjszaka fáradalmait is. De kevéssel éjfél után végképp elhagyta az ereje. Ekkor mindkettőnknek jól jött korábbi kemény sporttréningem, mert az ő hátizsákját is én cipeltem az enyém fölé szíjazva. Ezekre indiai jutazsákot borítottunk, mert egyébként azonnal gyanút keltettek volna. A két következő éjszakán egyre tovább haladtunk a folyó mentén fölfelé, újra meg újra átgázolva az Aglaron, ha dzsungel vagy sziklaomlás zárta el az utat. Egyszer, amikor nagy sziklatöm

8 bök közt pihentünk a folyómederben, néhány halász haladt el mellettünk anélkül, hogy észrevettek volna bennünket. Egy másik alkalommal ismét halászokkal találkozva tört hindusztáni nyelven néhány pisztrángot kértünk tőlük. Álruhánk úgy látszik jó lehetett, mert az emberek eladták nekünk a halat, anélkül, hogy gyanút fogtak volna, sőt még meg is főzték. Kíváncsi kérdéseikre is tudtunk felelni. Ők kis indiai cigarettákat szívtak. Mivel Marchese a szökés előtt erős dohányos volt, nem tudott a kísértésnek ellenállni, és kért egyet ezekből a cigarettákból. Alig szippantott azonban néhányat, ájultan esett össze. Szerencsére azonban hamar magához tért, és folytathattuk utunkat. Később parasztokkal találkoztunk, akik vajat vittek a városba. Időközben kissé felbátorodtunk, és őket már mi szólítottuk meg. Vajat akartunk venni tőlük, de amikor az indiai hőségtől csaknem folyékonnyá olvadt vajat egyikük nem éppen tiszta kezével az edényéből a miénkbe kente, mindkettőnket elfogott az undor. Végre kiszélesedett a völgy, és az út tágas rizs- és rozsmezőkön vezetett keresztül. Egyre nehezebb lett nappalra jó búvóhelyet találni. Egy alkalommal már délelőtt felfedeztek bennünket, és mivel a parasztok túlságosan sok kérdést tettek fel nekünk, jobbnak láttuk gyorsan összecsomagolni és továbbsietni. Még nem találtunk új rejtekhelyet, amikor nyolc ember hangos kiáltásokkal megállított bennünket. Úgy látszik, végleg elhagyott a szerencsénk. Kérdéseikre mindig csak azt válaszoltam, hogy zarándokok vagyunk egy távoli tartományból. A próbát, legnagyobb csodálkozásunkra, kiálltuk, mert egy idő múlva bántatlanul tovább engedtek minket. Magunk is alig akartuk ezt elhinni. De mintha csak meg lett volna babonázva ez a nap, az izgalmak sehogysem akartak véget érni. Arra a szomorú megállapításra jutottunk, hogy átkeltünk ugyan egy vízválasztón, de még mindig a Dzsamna vízgyűjtőmedencéjében vagyunk. És ez legalább kétnapos időveszteséget jelentett. És megint fölfelé vitt az út. Sűrű rododendronerdőbe értünk, olyan néptelennek látszott, hogy nyugodt napot reméltünk. Végre egyszer ki akartuk aludni magunkat! Ám nemsokára tehénpásztorok tűntek fel, és nekünk táborhelyet kellett változtatnunk. A hosszú alvásból újra nem lett semmi. A következő éjszakákon viszonylag gyéren lakott vidékeken vándoroltunk. Sajnos hamar megtapasztaltuk, miért volt ilyen kihalt ez a vidék: jóformán semmi víz nem volt errefelé. Annyira szenvedtünk a szomjúságtól, hogy súlyos hibát követtem el, aminek végzetes következménye is lehetett volna. Amikor egy kis pocsolyához értünk, minden elővigyázatosság nélkül nekiestem a víznek, és azonnal inni kezdtem belőle. Ez a pocsolya egyike volt azoknak, amelyekben a vízibölények szoktak a hőség miatt hemperegni, és amelyeknek a tartalma ennélfogva lényegében nem víz, hanem vizelet. Köhögési rohamot kaptam; aztán hánytam, és sokáig tartott, amíg újra össze tudtam szedni magam. E közjáték után nem bírtuk tovább a szomjúságot, és noha még sötét éjszaka volt, nem mentünk tovább, lefeküdtünk. Amikor a hajnal derengeni kezdett, lemásztam a meredek lejtőn vizet keresni. A következő három nap sem volt sokkal jobb a helyzet, száraz fenyőerdőkön vezetett át az utunk. Ezek azonban szerencsére annyira elhagyatottak voltak, hogy elkerültük a felfedeztetést. Menekülésünk tizenkettedik napján elérkezett a nagy pillanat: a Gangesz partján álltunk! A legájtatosabb hindu sem lehetett volna nálunk jobban meghatva a szent folyó látványától! Jelentősége számunkra persze nem vallásos jellegű volt, hanem nagyon is gyakorlati. Mostantól a zarándokutat követhettük fölfelé a Gangesz mentén egészen a forrásig, és ettől a lehetőségtől menekülésünk fáradalmainak lényeges csökkenését vártuk. Legalábbis így gondoltuk... Most, hogy már idáig eljutottunk, nem akartunk többé semmiféle kockázatot vállalni, ez azt jelentette: kizárólag éjjel haladunk! Élelmiszerkészleteink rohamosan fogytak, és hamarosan kétségbeejtővé vált a helyzet. Marchese rettenetesen lefogyott, ennek ellenére megtett mindent, ami tőle tellett. Jómagam szerencsére aránylag friss maradtam. Minden reménységünk a zarándokút mentén sűrűn felbukkanó élelmiszerüzletekben volt. Néhány közülük késő este is nyitva tartott, egy égő olajmécses jelezte a boltot. Felújítottam indiai arcszínemet, és a legelső üzlet felé irányítottam lépteimet. De még be se léptem, vad szitkozódással elkergettek. Nyilván tolvajnak tartottak. Ez jó jel volt, álruhám valódinak hatott! - 8 -

9 A legközelebbi üzletnél pénzemet feltűnően a kezemben tartottam, ez szemmel láthatólag jó benyomást keltett. Azt mondtam, tíz embernek kell vásárolnom, ezzel indokoltam a negyven font cukrot, lisztet, hagymát, amit megvettem. Az árusok főleg a bankjegyek megvizsgálásával foglalkoztak mintsem az én személyemmel, így nemsokára súlyosan megrakodva hagyhattam el az üzletet. Egy boldog napot töltöttünk el ezután. Végre volt elég ennivalónk, és a zarándokút valóságos sétánynak tűnt az eddig megtett utakhoz képest. Örömünk nem tartott sokáig. Legközelebbi pihenőhelyünkön fagyűjtők bukkantak ránk. Marchese a nagy hőség miatt félmeztelenül feküdt. Mivel olyan sovány volt, hogy szinte meg lehetett számlálni a bordáit, beteg ember benyomását keltette. De még így is gyanúsak voltunk, mert a szokásos zarándokszállásoktól messze táboroztunk. Az indiaiak hívtak, hogy kísérjük el őket parasztgazdaságukba, ezt azonban Marchese rossz egészségi állapotára hivatkozva visszautasítottuk. Az emberek elmentek ugyan, de sajnos csakhamar visszatértek, és kiderült, rájöttek, hogy szökevények vagyunk. Megpróbáltak megzsarolni bennünket: elmondták, hogy egy angol nyolc katonával két szökevényt keres és minden velük kapcsolatos információért pénzjutalmat ígért. Ám ha fizetünk nekik, akkor nem árulnak el minket. Én szilárdan kitartottam amellett, hogy kasmíri orvos vagyok, és bizonyítékul megmutattam a gyógyszeres ládámat. Nem tudom, hogy Marchese fájdalmas nyögése vagy az én színjátékom hatott-e, de tény, hogy az indiaiak megint eltűntek. Az elkövetkező időt állandó félelemben töltöttük, hogy mikor térnek vissza, de nem háborgatott bennünket senki. Így azonban a nappalokat képtelenek voltunk pihenésre fordítani az állandó idegfeszültség miatt. Ezenkívül délre már rendszerint üresek voltak a vizespalackjaink, így a nap hátralevő része végtelen hosszúnak tűnt. Marchese mégis minden este hősiesen továbbindult, és bármilyen kimerült volt is, éjfélig jól tartotta az iramot. De akkor szüksége volt kétórányi alvásra, hogy még egy darabig tovább tudjon menni. Reggel felé rejtett táborhelyet kerestünk, ahonnan többnyire leláthattunk a nagy zarándokútra, amelyen csaknem szakadatlanul vonultak a zarándokok. Irigyeltük őket, hogy szabadon járhatnak anélkül, hogy bárki elől el kellene rejtőzniük. Azt mondják, hogy évente - csupán a nyári hónapokban - mintegy ember vonul el erre. Ezt még a táborban hallottuk, és most készséggel el is hittük. Fáradalmak és nélkülözés - mindhiába Hosszú vándorlás után éjféltájban elértük Uttar Kasi templomvárosát. Szűk utcáin hamar elvesztettük az irányt. Marchese leült a hátizsákokkal egy sötét zugba, míg én megpróbáltam tájékozódni. A nyitott templomajtókon át istenszobrok előtt égő gyertyákat láttam, és gyakran kellett a hirtelen felbukkanó szerzetesek elől elrejtőznöm. Egy jó órát vesztettünk, mire a város mögött újra megtaláltuk a zarándokutat. A sok korábban olvasott könyvből tudtam, hogy most már hamarosan elérjük az úgynevezett belső határvonalat. Ez százszázötven kilométer távolságban párhuzamosan fut az igazi országhatárral, és a két vonal közötti területre való belépéshez - az ottani lakosság kivételével - mindenkinek útlevéllel kell rendelkeznie. Így hát különösen figyelni kellett arra, hogy ne akadjunk a sűrű rendőrőrjáratok valamelyikébe. A völgy, amelyben most fölfelé kapaszkodtunk, egyre lakatlanabbá vált. Nem volt nehéz nappalra alkalmas táborhelyet találni. Gondtalanul hagyhattam el rejtekhelyünket, hogy vízért menjek. Sőt, egyszer tüzet is gyújtottam, és zabpelyhet főztem, ami tizennégy nap óta az első meleg ételünk volt. Már körülbelül 2000 méteres magasságban jártunk, és éjjel gyakran mentünk el bhutiák táborai mellett. Ezek tibeti kereskedők, akik nyaranta kis boltjaikban árulnak Dél-Tibetben, télire pedig Indiába mennek. Sokan közülük a meleg évszakot a méter magasságban fekvő kis falvakban töltik, ahol árpát termesztenek. A táborok közelében, melyek mellett éjjelente elhaladtunk, gyakran akadt dolgunk tibeti kutyákkal. Ezzel a közepes nagyságú, hosszú szőrű, támadó kedvű fajtával most találkoztunk először. Éjnek idején érkeztünk az egyik bhutia faluba. Nagyon otthonos benyomást keltett zsindelytetős alacsony házaival, melyekre nehezékül köveket tettek. Közvetlenül a falu mögött azonban kel

10 lemetlen meglepetés várt ránk: vízmosta hordalékkal szegélyezett erős sodrású patak keresztezte utunkat, amelyen hiába kerestünk hidat. Más módon is lehetetlennek tűnt a patakon átkelni. Végül elhatároztuk, hogy valami búvóhelyről megfigyeljük ezt a helyet, mert elképzelhetetlen volt, hogy a zarándokút itt megszakadjon. Kora reggel csakugyan megindult a zarándokok áradata, és legnagyobb csodálkozásunkra éppen ott keltek át a patakon, ahol mi azt éjszaka hiába kíséreltük meg. Hogy miként tudtak átkelni, azt sajnos nem láttuk jól, mert egy erdő elzárta előlünk a kilátást. Az is különösnek és megmagyarázhatatlannak tűnt, hogy a zarándokfolyam kora délelőtt megszakadt. Következő este ismét ugyanazon a helyen próbáltunk átjutni. Lehetetlen volt. Végre rájöttem a rejtély nyitjára: olyan patak volt ez, amely a magas hegyek megolvadt havát vezette le. A rohanó patakot a gleccserek jege táplálja, és a legnagyobb víztömeg délelőttől késő éjszakáig halad át rajta, így kora reggel a legalacsonyabb a vízállása. Úgy volt, ahogy sejtettem: amikor kora hajnalban megint a patakhoz mentünk, egy kezdetleges híd fagerendáit láttuk a vízből kiemelkedni. Óvatosan átegyensúlyoztunk rajta, és elértük a túlsó partot. A pataknak egyre újabb és újabb ágai tűntek fel, amelyeken ugyanolyan nehezen lehetett csak átkelni. Én már az utolsón is túl voltam, amikor Marchese megcsúszott, és beleesett a vízbe. Szerencsére egy fatörzs fölött, különben elragadta volna az ár. Amikor teljesen átázva és kimerülten ismét mellettem állt, nem lehetett rávenni, hogy továbbjöjjön. Legalább a közeli erdőig szerettem volna eljutni, ám ő tüzet rakott és kezdte kiteregetni a holmiját száradni. Most bántam meg először, hogy nem engedtem ismételt kérésének, hogy egyedül folytassam a menekülést. Úgy gondoltam, hogy végig együtt kell kitartanunk. Ekkorra már ott termett előttünk egy indiai, s egy rövid pillantást vetve európai tárgyainkra, azonnal faggatni kezdett bennünket. Csak most értette meg Marchese, milyen nagy hibát követett el. Gyorsan összecsomagolta holmiját, de alig tettünk meg néhány lépést, amikor elénk állt egy másik, igen tekintélyes kinézetű indiai, akit tíz markos legény követett. Az útleveleinket kérte tökéletes angolsággal. Úgy tettünk, mintha nem értenénk meg, és kasmíri zarándokoknak mondtuk magunkat. Rövid gondolkodás után igen bölcs, de számunkra végzetes döntést hozott: két kasmíri van egy közeli házban, ha azokkal meg tudjuk magunkat értetni, továbbmehetünk. Micsoda ördöngős véletlen vezérelt két kasmírit erre a vidékre! Én ezt csak azért mondtam, mert a legnagyobb ritkaságok közé tartozott kasmíri emberrel találkozni errefelé. Azt a kettőt, akiről beszélt, árvízkár szakértőként hívták ide. Amikor előttük álltunk, beláttuk, hogy elérkezett lelepleztetésünk pillanata. Ahogy ilyen esetekre megállapodtunk, elkezdtem Marchesével franciául beszélni. Az indiai ugyanazon a nyelven rögtön a szavunkba vágott, és felszólított bennünket, hogy nyissuk ki a hátizsákjainkat. Amikor angol-tibeti nyelvtanomat meglátta, azt mondta, jobb volna, ha felfednénk magunkat. Most már beismertük, hogy szökevények vagyunk, de nem árultuk el nemzetiségünket, és angolul beszéltünk vele. Bár röviddel ezután egy kedélyes szobában teáztunk, határtalan csalódást éreztem. Menekülésünk tizennyolcadik napja volt ez, és mindaz a nélkülözés és fáradalom, amit elszenvedtünk, hiábavaló volt. Az a férfi, aki bennünket kikérdezett, Tehri-Gharval állam erdészetének a legfőbb főnöke volt. Anglia, Franciaország és Németország főiskoláin végezte erdészeti tanulmányait és ennélfogva tökéletesen bírta mindhárom nyelvet. Az árvíz - egy ezen a vidéken már száz év óta meg nem élt katasztrófa - miatt jött ide szemleútra. Mosolyogva sajnálkozott jelenléte fölött, de ha már egyszer jelentést tettek neki, teljesítenie kellett a kötelességét. Ha ma mindama körülmény összejátszására gondolok, melyek elfogatásunkhoz vezettek, azt kell mondanom, hogy több, mint balszerencse volt az, amivel tehetetlenül szembekerültünk. Ennek ellenére egyetlen percig sem kételkedtem abban, hogy ezúttal is kiszabadítom magam megint. Marchese azonban annyira kimerült volt, hogy nem akart már velem tartani. Bajtársiasan átengedte nekem pénze legnagyobb részét, mivel tudta, mennyire szűkében vagyok. Alaposan kihasználtam ezt a napot, hogy annyit egyek, amennyi csak belémfér, hiszen előzőleg már több napig csaknem minden táplálék nélkül meneteltünk. A főerdész szakácsa szünet nélkül hordta elénk az ennivalókat, aminek a felét mindig eltüntettem a hátizsákomban. Kora este volt még csak, amikor kijelentettük, hogy fáradtak vagyunk és aludni akarunk. Ránk zárták szobánk ajtaját, és a főerdész az ablakunk előtti verandára állíttatta az ágyát, hogy szökésünknek ezt az útját is elzárja. Amikor egy pillanatra eltávozott, veszekedést mímeltünk, ahogy azt előzőleg pontosan megbeszéltük. Marchese hangosan zajongott a szobában, kiabált és szitkozódott fölváltva magas és mély hangon, mintha ketten len

11 nénk bent és vadul veszekednénk. Ezalatt én a hátizsákkal kiugrottam az ablakon, megvártam, amíg az őrjárat a ház sarka mögött eltűnik, és leugrottam a négy méter magas verandáról. Negyven kilós hátizsákommal nem túl kemény talajra estem, így hamar magamhoz tértem, és mivel időközben besötétedett, a kerítésen át könnyen eltűntem a szurokfekete erdőben. Újra szabad voltam. A ház csöndes maradt, és minden izgalom ellenére mosolyognom kellett, ha a szobájában tovább szitkozódó Marchesére, vagy az ablakunk alatt az ágyában őrködő főerdészre gondoltam. De tovább kellett mennem, és izgalmamban belekeveredtem egy pihenő juhnyájba. Mielőtt még visszafordulhattam volna, egy kutya jókora darabot harapott ki a nadrágom fenekéből. ijedtemben egy túl meredek, rossz útra tévedtem, ahonnan vissza kellett fordulnom. Sajnos azonban ez is tévút volt, végül több mint négy órát vesztettem, és már derengeni kezdett. Egy útkanyarban, mintegy húsz méternyire egy medvét pillantottam meg, ami azonban szerencsére rólam tudomást sem véve továbbállt. Nappalra ismét elbújtam, noha a környéken emberi településnek semmi nyoma nem volt. Én azonban tudtam, hogy a tibeti határ előtt még egy falunak kell lennie. A következő éjjel végig meneteltem, és már 3000 méter magasságba jutottam. Már csodálkozni kezdtem, hogy még mindig nem értem el azt a falut. Talán túlmentem rajta? De egy falut mégsem lehet olyan könnyen nem észre venni! Így továbbmentem akkor is, amikor már világosodott. Ez lett a vesztem! Mert egy éles kanyar után egyszerre közvetlenül a falu házai között találtam magam egy sereg vadul gesztikuláló ember előtt. A helység tévesen volt a térképeimre rajzolva, és eltévedéseim folytán üldözőimnek sikerült megelőzniük engem. Azonnal körülfogtak, bevezettek egy házba, majd megvendégeltek. Itt ittam először vajas teát, és ettem campát, a tibetiek fő eledelét, ami ellen a gyomrom igencsak tiltakozott, holott később évekig magam is szinte csak ezeken éltem. És itt találkoztam először igazi tibeti nomádokkal, akik juhnyájaikkal sót hoznak Indiába, és cserébe árpát visznek haza. Két éjszakát töltöttem ebben a faluban, amelyet Nelandnak hívnak. Bár újabb szökési terveket dédelgettem, és erre nem egy kínálkozó alkalmat észre is vettem, most éreztem magam először túl fáradtnak és kimerültnek ahhoz, hogy végre is hajtsam őket. A visszautazás az eddigi megpróbáltatásokhoz képest valóságos élvezet volt. Nem kellett cipekednem, és mindennel jól elláttak. Újra találkoztunk hát Marchesével a főerdész házában, oda vittek vissza engem is. Meglepetésem határtalan volt, amikor néhány nappal később két, szintén a régi táborunkból megszökött foglyot kísértek be, és egyikükben régi bajtársamra, Peter Aufschnaiterre ismertem. A másik ember egy Calenberg nevű szerzetes volt. Közben újból komolyan foglalkoztatott a szökés gondolata. Barátságot kötöttem az őrszemélyzet egyik indiai tagjával. Átadtam neki térképeimet, iránytűmet és pénzemet, mert tudtam, hogy a motozások miatt lehetetlen lesz azokat a táborba újból becsempészni. Megbeszéltem vele, hogy jövő tavasszal visszajövök, addig ő mindent megőriz, és vár rám. A táborba visszavezető út keserves gondolatát csak az újbóli szökési kísérlet terve tette elviselhetővé. Mivel Marchese még mindig beteg volt, csak lóháton tudta az utat megtenni. Még egy kellemes élmény szakította meg utunkat: Tehri-Gharval maharadzsája meghívott, és fényesen megvendégelt bennünket. Ezután újra a szögesdrót felé vettük az irányt. Amikor utunk során egy hőforrásban megfürödtünk, azt vettem észre, hogy csomókban hullik ki a hajam. Nyilván a fekete festék, amit használtam, ártalmas volt. Az önkéntelen kopaszodás és a külsőmön is nyomot hagyó fizikai megpróbáltatások miatt nem egy bajtársam alig ismert rám a táborban. Egy merész álruha You made a daring escape. I am sorry, I have to give you twenty-eight days! - mondta a táborban az angol ezredes. Harmincnyolc napig élveztem a szabadságot, most huszonnyolc napig kellett magánzárkában vezekelnem szökési kísérletem miatt. Az angolok lovagiasan elismerték merész teljesítményemet, és így nem bántak velünk olyan szigorúan a büntetés ideje alatt, mint az különben szokásos volt

12 Marchesének ugyanúgy huszonnyolc napot kellett leülnie a tábor egy másik részében. Később alkalmunk volt arra, hogy tapasztalatainkat megbeszéljük. Megígérte, hogy legközelebbi szökésemben segít, de ő a maga részéről már hallani sem akart erről. Anélkül, hogy egyetlen napot is elvesztegettem volna, azonnal új térképeket kezdtem rajzolni, és értékesítettem menekülésem során szerzett tapasztalataimat. Újbóli kísérletem sikeréről szilárdan meg voltam győződve. Ezúttal mindenesetre egyedül akartam menni. Az előkészületekkel elfoglalva gyorsan múlt el a tél, és az új szökési idény jól felszerelve talált. Ezúttal korábban akartam elindulni, hogy Nelang falun még addig haladhassak át, amíg lakatlan. Az indiai barátomnak megőrzésre átadott holmik visszaadásában nem bíztam egészen, ezért újból beszereztem a legfontosabb dolgokat. A bajtársiasság megható jelei voltak azok a pénzadományok, amivel a többiek a segítségemre siettek, noha csekély készpénzét mindenki maga is jól használhatta volna. Nem én voltam az egyetlen, aki meg akart szökni. Két legjobb barátom, Rolf Magener és Heins von Have szintén ugyanezt tervezte. Mindketten folyékonyan beszéltek angolul, és Indián keresztül szerettek volna a burmai frontra eljutni. Have egy bajtársával már két évvel ezelőtt csaknem elérte Burmát, de közvetlenül a határ előtt elcsípték őket. Társa egy második kísérlet alkalmával halálos baleset áldozata lett. Három vagy négy másik táborlakónak is szökési szándékai voltak. Végülis összeálltunk heten, és elhatároztuk, hogy a táborból a kitörést együtt hajtjuk végre, mert az egyenkénti kísérletek esetén szigorúbbá válna a riadókészültség, és így az utána következőknek sokkal nehezebb lett volna a szökés. Ha az együttes kitörés sikerül, ki-ki megy a saját tervei szerint tovább. Peter Aufschnaiter, akinek ezúttal a salzburgi Bruno Treipel volt a társa, valamint a berlini Hans Kopp és Sattler hozzám hasonlóan Tibetbe akartak menekülni április 29-én akartunk indulni. Szögesdrótjavító csoportnak álcázva szerettünk volna a kerítésen kívülre jutni. Az ilyen munkacsoport megszokott látvány volt, mert a fehér hangyák gyakran megrongálták a tábort körülvevő cölöpöket, ezért a kerítést folyamatosan javítani kellett. Egyegy ilyen munkacsoport néhány indiaiból, és egy rájuk felügyelő angolból állt. A megbeszélt időpontban egy kis őrizetlen kunyhóban találkoztunk a drótsövényfolyosó közelében, és arcfesték segítségével sötétbőrű indiaiakká változtattuk át egymást. Have és Magener angol tiszti egyenruhát kapott, amelyek titokban készültek el a táborban. Mi, indiaiak lenyírtuk a hajunkat, és turbánt tettünk a fejünkre. A veszélyes helyzet ellenére nevetnünk kellett, amikor egymásra pillantottunk. Úgy néztünk ki, mint akik farsangi bálba készülnek. Ketten közülünk egy előző éjszaka az őrizetlen folyosóba csempészett létrát vittek. Azonkívül vittünk magunkkal egy rúdra tekert hosszú szögesdrótdarabot, is. Holminkat bő ruháinkba és batyukba rejtettük, ami nem tűnt fel különösebben, mert az indiaiak mindig cipelnek magukkal valamit. A mi két angol tisztünk nagyon élethű volt. Tervrajzokat szorongattak a hónuk alatt, és fölényesen játszadoztak tiszti pálcájukkal. A kerítésen már előzőleg lyukat vágtunk, amelyen most egymás után átbújtunk az egyes táborszárnyakat egymástól elválasztó őrizetlen folyosóba. Innen körülbelül háromszáz méternyire volt a főkapu. Jól álcázott kis csapatunk csak egyszer lassította le lépteit és tisztjeink buzgón vizsgálgatni kezdték a szögesdrótot, amikor az angol főtörzsőrmester kerékpárján ülve elhaladt a főkapu mellett. De aztán szemrebbenés nélkül mentünk el az őrök mellett, akik feszesen tisztelegtek a tiszteknek, bennünket, kulikat egyetlen pillantásra sem méltatva. Sattler, aki kissé megkésve hagyta el barakkját, egy teásibriket lóbálva és feketére mázolva futott utánunk. Csak a kapun kívül ért utol bennünket. Alig voltunk túl az őrök látókörén, bevettük magunkat a bozótosba, és gyorsan megszabadultunk álruháinktól. Alatta szokásos kiránduló ruhánkat viseltük. Anélkül, hogy sok szót váltottunk volna, elbúcsúztunk egymástól. Have, Magener és én néhány mérföldet még együtt tettünk meg, aztán a mi útjaink is szétváltak. Én ugyanazt az útvonalat akartam követni, mint utolsó szökésemkor. Gyorsan útnak eredtem, hogy a következő reggelig minél távolabbra kerüljek a tábortól. Ezúttal be akartam tartani, hogy kizárólag éjjel haladok, és pirkadatra búvóhelyet keresek magamnak. Ennél a szökésnél semmit sem akartam kockáztatni! Az a négy társam, aki ugyancsak Tibetbe szeretett volna eljutni, együtt maradt, és merészen a főúton haladt, ami Mussoorien keresztül vezetett a Gangesz-völgybe. Én ezt nem kockáztattam, előnyben részesítettem korábbi útvonalamat a Dzsamna- és Aglar-völgyön át. Első éjjel nem kevesebb, mint negyvenszer kellett az Aglaron átgá

13 zolnom, ennek ellenére reggelre elértem arra a táborhelyre, ahová az előző évben csak négy nap után jutottunk el. Ilyen gyorsan tudtam haladni egyedül! Boldog és szabad voltam, ha tele is voltam sebekkel. A folyómeder omladéktömbjei közt választottam ki első táborhelyemet. De alig csomagoltam ki, egy majomcsapat tűnt fel fölöttem. Harsány rikácsolás közepette rögökkel kezdtek dobálni. Lármájuk elvonta a figyelmemet, és így nem vettem észre, hogy nagy csapat indiai rohan felfelé a folyómederben. Csak akkor láttam meg őket, mikor már aggasztóan a közelembe kerültek. Máig sem tudom, halászok voltak-e, vagy ránk, szökevényekre vadásztak. Mindenesetre alig tudtam elhinni, hogy nem fedeztek fel. Az eset óvatosságra intett, így estig a táborhelyemen maradtam, és csak a sötétség beállta után keltem ismét útra. Egész éjjel az Aglart használtam tájékozódásul, és jól haladtam előre. A következő táborozás izgalmak nélkül zajlott, nagyszerűen ki tudtam magam pihenni. Este türelmetlenségemben kissé korán indultam el, és alig tettem meg néhány száz métert, amikor egy vízhordó indiai asszonnyal találkoztam. Rémült kiáltással ledobta agyagkorsóját, és a közeli házakhoz rohant. Én sem voltam kevésbé megijedve, és a főútról beszaladtam egy kisebb völgybe. Ez meredeken vezetett fölfelé, és bár tudtam, hogy erre is célhoz érek, mégis órákig tartó fárasztó kerülő volt ez. A több mint 3000 méter magas Nag Tibbán kellett átkelnem, melynek a felső részeit lakatlan és sűrű erdők borítják. A hajnali szürkületben meglehetősen fáradtan bandukoltam, amikor szembe találtam magam egy párduccal. Szinte elállt a szívverésem, mert teljesen védtelen voltam. Egyetlen fegyverem egy bothoz erősített hosszú kés volt, amelyet a tábor kovácsa külön nekem készített. A párduc ugrásra készen ült egy öt méter magas faágon. Villámgyorsan átgondoltam, mit kell tennem, aztán legyőzve félelmemet nyugodtan folytattam utamat. Nem történt semmi. De még hosszú ideig a hátamon éreztem a párduc tekintetét. Eddig a Nag Tibba gerincét követtem, most végre ismét a főútra jutottam. Alig tettem meg néhány kilométert, amikor újabb meglepetés ért: néhány ember feküdt az ösvény kellős közepén, és hortyogott. Peter Aufschnaiter volt három barátjával a táborból. Fölráztam őket, és együtt kerestünk rejtekhelyet, ahol elmondtuk egymásnak eddigi élményeinket, és élveztük a pihenést. Mindannyian kitűnő állapotban voltunk, és szilárdan hittünk abban, hogy átjutunk Tibetbe. A barátaim társaságában töltött nap után nagyon nehezemre esett egyedül továbbvándorolni. De hű maradtam elhatározásomhoz. Az elválás után még ugyanazon az éjszakán elértem a Gangeszt. Öt napja szöktem ki a táborból. Uttar Kasi templomváros előtt, amiről már első szökési kísérletem leírása során beszéltem, megint futni kellett a szabadságomért. Egy ház mellett mentem el éppen, amikor kijött két ember, és utánam szaladt. Hanyatt-homlok rohantam le a szántóföldeken és bozótokon át a Gangeszhez, és elrejtőztem az omladéktömbök között. Csendes volt minden, szerencsésen megmenekültem üldözőim elől. Csak jó idő múlva mertem a fényes holdvilágra kilépni. Élvezet volt a már ismert úton továbbvándorolni, és a gyors előrejutás fölötti öröm a nehéz hátizsákot is feledtette velem. Lábaimat ugyan sebesre jártam, de a pihenők alatt mindig összeszedtem magam. Gyakran tíz órát aludtam egyfolytában. Így jutottam el indiai barátom parasztházáig, aki egy évvel ezelőtt pénzemet és holmimat megőrzésre átvette. Május volt, és mi megállapodtunk, hogy ebben a hónapban minden éjfélkor várni fog rám. Elővigyázatosságból nem mentem be mindjárt, és előbb eldugtam a hátizsákomat egy esetleges árulástól tartva. A hold fényesen megvilágította a parasztházat. Elbújtam az istálló árnyékában, és kétszer halkan a névét kiáltottam. Ekkor már nyílt is az ajtó, ő kirohant, földre vetette magát, és a lábaimat csókolta. Szemében örömkönnyek csillogtak. Egy félreeső szobához vezetett, melynek ajtaján egy óriási lakat lógott. Felnyitott egy ládát, tiszta pamutzsákocskákba varrva ott várt minden holmim. Hűségétől meghatottan kicsomagoltam mindent, és megjutalmaztam. Ezután jóízűen elfogyasztottam az ételeket, amiket föltálalt. Arra kértem, hogy másnapig szerezzen nekem élelmiszereket és egy gyapjútakarót. Ezt megígérte, és még egy háziszőttes gyapjúnadrágot és egy sálat is ajándékozott nekem. A következő napot a közeli erdőben aludtam át, és este visszamentem a holmimért. A barátom még egyszer bőségesen enni adott, és egy darabig elkísért utamon. Nem engedett abból, hogy

14 néhány csomagomat ő vigye. Nemsokára megkértem, hogy forduljon vissza, és a szívélyes búcsú után ismét egyedül voltam. Éjféltájt hirtelen nemkívánatos társaságra bukkantam: egy medve állt az út közepén ágaskodva, és morgott rám. Olyan hangos volt itt a Gangesz zúgása, hogy kölcsönösen nem hallottuk meg egymás közeledését. Kezdetleges lándzsámat a szíve felé irányítva lépésről lépésre hátráltam, hogy szemmel tarthassam. Az első útkanyar mögött gyorsan tüzet gyújtottam, kivettem belőle egy égő fadarabot, és azt magam előtt lóbálva visszamerészkedtem. De a hely már üres volt. Csak később hallottam Tibetben a parasztoktól, hogy a medvék csak nappal támadókedvűek, éjjel ők is félnek. Tíz napja voltam már úton, amikor megint elértem Nelang falut, amely egy évvel ezelőtt a végzetemmé vált. Ezúttal egy hónappal előbb voltam itt, és a falu még lakatlan volt. Örömöm határtalan volt, amikor itt négy volt tábortársamra akadtam. Indiai barátomnál való tartózkodásom alatt értek utol. Egy nyitott házban ütöttük fel tanyánkat. Sattler hegyibetegséget kapott, és a további viszontagságok elviselésére már nem érezte elég erősnek magát. Elhatározta, hogy visszafordul, de megígérte, hogy csak két nap múlva adja fel magát, nehogy bennünket veszélyeztessen. Kopp, aki Krömer birkózóval az előző évben ugyanezen az útvonalon már elérte Tibetet, most hozzám csatlakozott. Hét hosszú napba telt, amíg négyen végre elértük a Tibetet Indiától elválasztó hágót. Egy tévedésünk okozta a késedelmet: rossz utat választottunk. A Tirpani karavántábortól a legkeletebbre fekvő völgyben indultunk el. Aufschnaiter és én felmásztunk egy csúcsra, hogy tájékozódjunk. Onnan láttuk meg először Tibetet. Túlságosan kimerültek voltunk azonban ahhoz, hogy ezt az oly régóta vágyott látványt kellően élvezhessük. A mintegy 5600 méteres magasságban az oxigénhiánytól is nagyon szenvedtünk. Egészen Tirpaniig kellett visszavándorolnunk. Maga a hágó kézzelfogható közelségben tűnt fel előttünk: Így három elveszett napunkba került ez a tévedés, és szitkozódva topogtunk vissza az elágazáshoz. Élelmünk olyan kevés volt, hogy abban sem voltunk biztosak, ki tudjuk-e húzni a legközelebbi lakott helyig. Tirpaniból aztán enyhén emelkedve vezetett az út a hómentes réteken át a Gangesz egyik forráspatakja mentén. Egy héttel ezelőtt még erős sodrású folyó volt ez, mely fülsiketítő zúgással rohant alá a völgybe, most kis csermelyként kanyargott a kora tavaszias ligeteken át. Néhány hónap múlva itt zöldellni fog minden, és a sok táborhely, amelyekre a bekormozódott kövekből lehetett következtetni, felélesztette bennünk a karavánok látomását, amelyek a meleg évszakban a hegyi hágókon át Indiából Tibetbe vonulnak. Egy csapat hegyi juh keresztezte utunkat. Elegáns ugrásokkal tűntek el a szemünk elől anélkül, hogy bennünket észrevettek volna. Szívesen láttunk volna egyet közülük a fazekunkban, hogy végre egyszer jóllakhassunk. A hágó tövében ütöttük fel utolsó táborunkat Indiában. A forró köveken szegényes lepényeket sütöttünk vízzel összegyúrt maradék lisztünkből. Rettenetesen hideg volt, és csupán egy kőfal védett bennünket a Himalája fagyos szele ellen, ami fölfelé söpört a völgyön május 17-e volt, amikor végre a Cangcsok-hágón álltunk. Emlékezetes nap ez! A térképekből tudtuk, hogy 5300 méter magasan vagyunk. Itt értük el tehát India és Tibet már oly sokszor megálmodott határát. Itt nem tartóztathatott le bennünket senki, és először élveztük a biztonság jóleső érzését. Nem tudtuk, hogyan fog kezelni bennünket a tibeti kormány, de mivel hazánk nem volt hadiállapotban Tibettel, bíztunk a vendégszerető fogadtatásban. A hágómagaslatot kőrakások jelezték, amelyeken buddhista imazászlók lengedeztek. Bár nagyon hideg volt, hosszabb pihenőt tartottunk, és átgondoltuk helyzetünket. Jóformán semmi nyelvismeretünk nem volt, pénzünk is csak kevés, mindenekelőtt azonban közel voltunk az éhenhaláshoz, és ezért, amilyen gyorsan csak lehetett, valamilyen emberi településhez kellett érnünk. De ameddig csak a szem ellátott, nem volt más, mint sivár völgyek és kopasz hegyek. A térképekből csak sejteni lehetett, vannak-e falvak a környéken. Távoli célunk, mint már említettem, a több ezer kilométerre fekvő japán arcvonal volt. Az odavezető útnak először a Kailás szent hegyéhez kellett vezetnie, onnan a Brahmaputra folyását követve Kelet-Tibetet elérnie. Kopp barátunk tapasztalatai szerint, aki menekülése során egy évvel ezelőtt már járt Tibetben, de onnan kiutasították, meglehetősen pontosak voltak a bejegyzések térképeinken

15 Hamarosan elértük az Opcsu folyását, ahol ebédpihenőt tartottunk. Égbenyúló falak zárták el a völgyet, ami teljesen lakatlan volt, és csupán egy fapózna jelezte, hogy néha emberek is vetődnek erre. Málékony kőzetű lejtők képezték a völgy másik oldalát, amit meg kellett másznunk. Mielőtt még elértük volna a fennsíkot, beesteledett, és megint egy jéghideg szálláshelyre húzódtunk. Tüzelőnk már az utóbbi napokban is csak tüskebozótból állt, amit a hegyoldalakban gyűjtöttünk. Itt még ez sem volt, és csak fáradságosan összegyűjtött száraz tehéntrágyából tudtunk egy kis tüzet gyújtani. Tibet nem kér az idegenekből Másnap délelőtt elértük az első tibeti falut, Kasapulingot. Hat házból állt, amelyek elhagyatottnak tűntek, és amikor az ajtókon kopogtattunk, nem mozdult senki. Aztán felfedeztük, hogy valamennyi lakos árpát vet a környező szántóföldeken. Görnyedten, gépies gyorsasággal ültették a szemeket egyenként a földbe. Kolumbusz érezhetett így, amikor Amerikában az első indiánokat meglátta. Barátságosan vagy ellenségesen fognak-e bennünket fogadni? Egyelőre tudomást sem vettek rólunk. Egy öregasszony kiáltásait hallottunk egyedül, de ezek sem nekünk szóltak, hanem a vadgalamboknak, amik a frissen elültetett magokat akarták kicsipegetni. Estig alig méltattak bennünket figyelemre. Végül egy ház mellett tábort ütöttünk, és mikor a sötétség beálltával az emberek hazajöttek a szántóföldekről, megpróbáltunk bárányt vagy kecskét vásárolni tőlük. Ők azonban határozottan elutasítóan viselkedtek, és nem akartak nekünk eladni semmit. Mivel Tibetnek nincs határőrsége, a lakosság védekezésre rendezkedett be, és külföldivel a legszigorúbb büntetés terhe mellett tilos volt kereskedniük. Ha nem akartunk éhenhalni, nem volt más választásunk, mint megfélemlíteni őket. Azzal fenyegetőztünk, hogy erőszakkal viszünk el egy állatot, anélkül, hogy fizetnénk érte. Mivel elég félelmetesen néztünk ki mind a négyen, végül is sikerrel jártunk. Koromsötét lett, mire szemtelenül magas áron végre eladták nekünk a legöregebb kecskebakot. Egy istállóban vágtuk le, és éjfél után mohó étvággyal estünk neki a még csak félig sült húsdaraboknak. A következő napot pihenésre és a házak tüzetesebb megszemlélésére használtuk fel. Lapos tetejű kőházak voltak, amelyekre a tüzelőt száradni tették. Azokat a tibetieket, akik itt éltek, nem lehetett összehasonlítani azokkal, akikkel később az ország belsejében megismerkedtünk. Abból a vidámságból, amit erről a népről olyan dicsérően emlegetnek, itt még nem vettünk észre semmit. Elkeseredetten végezték napi munkájukat. Bizonyára csak azért telepedtek le ezen a sivár vidéken, mert terményeikkel kereskedhettek a karavánokkal. Ez a hat ház a határon volt, és mint azt később megállapítottam, talán az egyetlen falu volt, melynek nem volt kolostora. A következő reggel akadálytalanul hagytuk el ezt a barátságtalan helyet. Valamennyire ki voltunk pihenve, és Kopp eredeti berlini humora is újra visszatért. Mezőkön át vitt az út egy kis völgybe, és a következő fennsíkra kapaszkodva terheinket súlyosabbnak éreztük, mint valaha. Ezt az éjszakát is egy barátságtalan, szeles odúban kellett eltöltenünk, és nagyon csalódottak voltunk, hogy ez a vágyva vágyott ország így fogad bennünket. Mindjárt utunk kezdetén felosztottuk egymás között a különböző feladatokat. A vízhordás, a tűzgyújtás és a teafőzés nehéz munka volt ebben a keserves hidegben. Hátizsákjainkat minden este kiürítettük, hogy a hideg ellen lábzsáknak használhassuk. Ezen az estén egy kis robbanás történt: gyufáim a hátizsákok kiürítése közben a súrlódástól valahogy meggyulladtak, ez is jelezte, hogy már a tibeti fennsík száraz levegőjében vagyunk. Az első napfénynél kissé jobban szemügyre vettük táborhelyünket. Észrevettük, hogy a helyet emberi kéz építhette, mert kerek volt, és a fala merőleges. Eredetileg valószínűleg állatcsapdának szánták. Mögöttünk feküdt a Himalája a Kamet szabályos hópiramisával, előttünk dimbes-dombos, barázdált terep. Déltájban elértük Dusang falut. Itt is csak néhány ház állt, és csaknem ugyanolyan barátságtalan fogadtatásban volt részünk, mint az első faluban. Sem pénzért, sem jó szóért nem tudtunk venni semmit. Aufschnaiter hiába szedte elő minden nyelvtudását, és gesztikulálásunk is hatástalan maradt. Itt láttunk először kolostort. A meredek löszfalakon sötét lyukak tátongtak, és egy óriási épület maradványait láttuk. Száz meg száz szerzetes élhetett itt egykor. Most csupán egy újabb időkből származó ház adott szállást néhány szerzetesnek, akiket azonban sohasem láttunk. A kolostor előtt, egy teraszon pirosra festett síremlékek álltak

16 Leverten vonultunk vissza sátrunkba, ami az egyetlen otthonunk volt egy érdekes, de érthetetlenül ellenséges világban. Dusangban sem volt semmiféle hatóság, ahol tartózkodási vagy utazási engedélyt kérhettünk volna. De túl korán panaszkodtunk, mert a hatóság végül elénk jött. Két fegyveres érkezett apró lovakon, és felszólítottak bennünket, hogy ugyanazon az úton, amelyen jöttünk, azonnal térjünk viszsza Indiába. Tudtuk, szavakkal semmit sem érhetünk el, így egyszerűen erélyesen félretoltuk az elképedt embereket. Szerencsére nem használták fegyverüket, nyilván abban a hiszemben, hogy mi is fel vagyunk fegyverezve. Néhány újabb kísérlet után, hogy feltartóztassanak bennünket, ellovagoltak. Akadálytalanul értük el a legközelebbi települést, amelyről tudtuk, hogy egy kerületi kormányzó székhelye. A táj, amelyen áthaladtunk, víztelen és sivár volt, sehol egy élőlény se közel, se távol. A terület központját, a kis Caparang városát csak a téli hónapokban lakták. Mikor a kormányzót fel akartuk keresni, hallottuk, hogy éppen a holmiját csomagolja, mert nyári székhelyére, Sangcébe készül. Nem csekély meglepetésünkre az előbbi két felfegyverzett férfi egyikét ismertük fel benne. Viselkedése nem volt éppen barátságos, alig tudtuk rávenni, hogy egy kis lisztet adjon nekünk cserébe gyógyszerekért. A kis gyógyszertár, amit hátizsákomban magammal hoztam, most is és később is igen jó szolgálatot tett nekünk. A kormányzó végül egy barlangot jelölt ki számunkra éjjeli szállásul, és még egyszer felszólított bennünket, hogy hagyjuk el az országot. Ha beleegyezünk, élelmet és szállítóeszközt is ad. Elutasítottuk az ajánlatát, és megpróbáltuk neki megmagyarázni, hogy Tibet, mint semleges állam, köteles nekünk menedékjogot adni. De sem az intelligenciája, sem a hatásköre nem terjedt addig, hogy ezt fel tudta volna fogni. Azt javasoltuk, bízza a döntést egy magas rangú hivatalnokra, egy szerzetesre, akinek az innen mindössze nyolc kilométerre fekvő Thulingban volt a székhelye. Caparang nevezetes hely volt. A táborban áttanulmányozott irodalomból tudtam, hogy itt alapították egykor Tibet első katolikus missziós állomását. Antonio de Andrade portugál jezsuita atya 1624-ben alapított itt egy katolikus egyházközösséget, és állítólag templomot is épített. Kerestük ennek az istenházának a maradványait, de semmi ilyesmit nem fedeztünk fel, csak számtalan barlangot találtunk, amelyek Caparang elmúlt nagyságáról tanúskodtak. A város romjai közt nézelődve egy különösnek tűnő, fából készült ajtóhoz értünk. Kinyitottuk, és egy hatalmas, aranyozott Buddha tekintett le ránk. Másnap Thulingba mentünk a szerzeteshivatalnokhoz. Ott ismét összetalálkoztunk Aufschnaiterrel és Treipellel, akik eltértek a mi útvonalunktól. Együtt kerestük fel a kolostor apátját. De ő sem tett eleget kérésünknek, hogy továbbhaladhassunk kelet felé, és csak azzal a feltétellel adott el nekünk élelmiszereket, ha kötelezzük magunkat, hogy Sangcébe megyünk, ami az Indiába vezető út mentén feküdt. Nem maradt más választásunk, mint elfogadni az ajánlatát, hiszen teljesen élelem nélkül voltunk. Rajta kívül egy világi hivatalnok is volt még Thulingban, de nála még kevesebb szerencsével jártunk. Dühösen elutasította minden próbálkozásunkat. Magas árat kellett fizetnünk egy kis avas vajért és kukacos húsért. Thulingból egyetlen szép emléket vihettünk magunkkal: ez a Szatledzs vize fölötti magaslaton álló kolostor képe volt, amely tetőinek aranyozott csúcsaival csillogva állt a napfényben. Ez Nyugat-Tibet legnagyobb kolostora, de eléggé elhagyatott benyomást keltett, mert 260 szerzetese közül csak húsz tartózkodott ott. Amikor végre megígértük, hogy Sangce felé fordulunk, málhásállatként négy szamarat kaptunk. Eleinte csodálkoztunk, hogy minden őrizet nélkül, csupán egy szamárhajcsár kíséretében engednek bennünket elvonulni. Csakhamar rájöttünk azonban, hogy az, hogy idegenek részére az élelmiszereladás engedélyhez kötött, az a legegyszerűbb felügyeleti mód. Szamarakkal utazni nem volt valami különös élvezet: csupán a Szatledzsen való átkelés egy teljes órát vett igénybe, mert az állatok nagyon csökönyösek voltak. Állandóan nógatni kellett őket, hogy még a sötétség beállta előtt elérjük a legközelebbi falut, Phjivangot. Ez is kis lélekszámú település volt; de ha fölnéztünk a hegyoldalakra, itt is, mint Caparangban, száz meg száz barlangot fedezhettünk fel. Itt töltöttük az éjszakát. Sangce még egy teljes napi járóföldre volt, de a másnap nagyszerű panorámával ajándékozott meg bennünket: kárpótlásul azért a sivár vidékért, amelyen szamarainkat áthajtottuk, ráláthattunk a Himalájára. Ezen az úton láttunk először khjangokat. Ez egy Közép-Ázsi

17 ában honos vad szamárfajta, és mozgásának szépsége minden utazót elbűvöl. Az öszvérnagyságú állatok többnyire kíváncsian közel jönnek, aztán egy hirtelen fordulattal gyorsan és elegánsan elügetnek. Füvekkel táplálkoznak, és az emberek nem bántják őket. Egyetlen ellenségük a farkas. Számomra ezek a szelídítetlen, szép állatok azóta a szabadság jelképei. Sangce is csak néhány házból álló település volt. A házak napon szárított agyagtéglákból és gyepkockákból épültek. Ez a falu sem fogadott bennünket barátságosabban, mint az előzőek. Itt találkoztunk újra a mi barátságtalan hivatalnokunkkal Caparangból, aki itt rendezkedett be nyárra. Semmiképpen sem akarta engedélyezni, hogy továbbmenjünk Tibet belsejébe, mi dönthettük el, hogy Caparangon át, vagy a nyugati úton, a Sipki-hágón keresztül térünk vissza Indiába. Csak ezzel a feltétellel volt hajlandó élelmet eladni nekünk. Egyértelmű volt, hogy az utóbbi útirányt választjuk, mert először is még ismeretlen volt számunkra, másodszor pedig még mindig reméltük, hogy találunk valami kiutat. Annyi vajat, húst és lisztet tudtunk most venni, amennyit csak akartunk. Ennek ellenére nem volt valami jó kedvünk, mert az a kilátás, hogy a végén megint a szögesdrót mögött kötünk ki, nem volt csábító. Treipel, akinek ez az ország sehogysem nyerte el a tetszését, már mindenről le akart mondani, és meg sem akarta többé kísérelni, hogy itt maradhasson. Ezt a napot mindenesetre arra használtuk fel, hogy végre egyszer jóllakjunk. Én kiegészítettem naplójegyzeteimet, és az erőltetett menetelések során szerzett ínhüvelygyulladásomat ápoltam. Mindent elkövettem volna, hogy elkerüljem a tábort, és Aufschnaiter is hasonlóan gondolkodott. Másnap reggel még egyszer találkoztunk a kormányzóval. Aufschnaiter egy rézüstben főzött hús miatt mérgezést kaphatott, mert igen rosszul érezte magát. Amikor ezért tartózkodási engedélyünk meghosszabbítását kértem a tisztviselőtől, az, ha lehet, még barátságtalanabb volt, mint eddig. Heves vitába keveredtem vele, melynek az lett az eredménye, hogy a két málhásállaton kívül még egy hátasállatot is engedélyezett Aufschnaiter részére. Ekkor találkoztam először jakkal. Ez a Tibetben oly gyakori állat egy hosszú szőrű marhafajta, melynek megszelídítése sok türelmet igényel. A nőstény jakok lényegesen kisebbek, mint a hímek, és igen jó tejet adnak. A katonának, aki Sangce óta kísért bennünket egy menetlevelet adtak, amellyel mindenütt annyi élelmet vásárolhattunk, amennyit csak akartunk. Jakjainkat is minden állomáson ingyen kicserélhettük. Az idő nappal kellemes és egyenletesen hűvös volt, ám éjszakára igen hidegre fordult. Számtalan falu és lakott barlang mellett haladtunk el, és az emberek alig vettek rólunk tudomást. Kísérőnk, aki Lhászából származott, kedves és barátságos volt velünk. Hivatalos menetlevelünknek köszönhetően a lakosság is mindenütt barátságosabb lett. Amikor a Rongcsung területén vonultunk át, néhány napig Sven Hedin nyomdokaiban jártunk, és mint e kutató nagy tisztelője, élénken emlékeztem leírásaira. A táj nem sokat változott. Újra meg újra fennsíkokon kellett áthaladnunk, mély szakadékokba ereszkedve, majd ismét fáradságosan felkapaszkodva. Néha olyan szűkek és mélyek voltak ezek a szakadékok, hogy át lehetett volna kiáltani a túlsó oldalra, mégis hosszú órákra volt szükség ahhoz, hogy átjussunk. Ez a fárasztó föl- és lemenet, ami utunkat megnehezítette, meglehetősen rossz kedvre hangolt bennünket, így mindenki némán a gondolataiba merült. Ennek ellenére jól haladtunk, és az étkezéssel sem volt immár semmi gondunk. Egy kis változatosság kedvéért szerencsét próbáltunk a halászással. Levetkőztünk, és a tiszta hegyi patakban megpróbáltunk kézzel halat fogni. A halaknak azonban nyilván jobb dolguk is akadt, mint hogy a mi fazekainkban kössenek ki. Egyre közelebb jutottunk a Himalájához, és ezzel - nagy bánatunkra - egyúttal az indiai határhoz is. Ezen a vidéken a nagy hideg kissé megenyhült, mert már nem voltunk akkora magasságban. A Szatledzs itt tört magának utat a Himaláján keresztül. A falvak valóságos kis oázisok voltak, a házak körül még veteményeskerteket és barackfákat is láttunk. Tizenegy nap alatt értük el Sipki határfalut. Több mint három hete voltunk már Tibetben. Sokat láttunk, mindenekelőtt azonban azzal a keserű tapasztalattal lettünk gazdagabbak, hogy tartózkodási engedély nélkül nem lehetséges itt az élet. Még egy éjszakát töltöttünk Tibetben, romantikus barackfák alatt táborozva, de a gyümölcsök sajnos még éretlenek voltak. Nyolcvan rúpiáért sikerült egy szamarat is vásárolnom, amit Ti

18 bet belsejében megtagadtak tőlem. További terveimhez ugyanis feltétlenül szükség volt egy málhásállatra. Kísérőnk itt elvált tőlünk, és magával vitte állatait. Talán viszontlátjuk egymást egyszer Lhászában, mondta mosolyogva. Rajongva beszélt a szép lányokról és a jó sörről, amit ott kapni lehet. Szerpentin vitt föl a Sipki-hágóra és ezzel elértük a határt. Sem tibeti, sem indiai határőröket nem lehetett látni. Nem volt itt semmi, csak a szokásos kőrakások az imazászlókkal, és egy mérföldkő ezzel a felirattal: Szimla 200 mérföld. Indiában voltunk megint. De egyikünknek sem volt szándékában sokáig maradni ebben a vendégszerető országban, ahol szögesdróttal körülkerített tábor várt ránk. Újra a határon Koppal együtt eltökélt szándékunk volt, hogy az első adandó alkalommal visszatérünk Tibetbe. Meg voltunk győződve arról, hogy azok a kishivatalnokok, akikkel eddig találkoztunk, nem voltak illetékesek ügyünkben dönteni. Úgy gondoltuk, el kell jutnunk Gartokba, Nyugat Tibet fővárosába, hogy a kormányzónál eszközöljük ki a tibeti tartózkodási engedélyt. A nagy kereskedelmi úton mentünk le az első indiai faluig, Namgyáig. Nyugodtan időzhettünk ott anélkül, hogy gyanút keltettünk volna, mivel Tibet felől jöttünk, és nem az indiai síkságról. Utazó amerikai katonáknak adtuk ki magunkat, friss készleteket vásároltunk, és a nyilvános pihenőházban aludtunk. Aztán csapatunk kettévált. Aufschnaiter és Treipel a kereskedelmi úton ment lefelé a Szatledzs mentén, Kopp és én szamarainkat egy völgybe hajtottuk, amely északi irányban egy Tibetbe vezető hágóhoz vitt. Amint azt térképeinkből tudtuk, először a lakott Szpiti-völgyön kellett végigmennünk. Nagyon örültem, hogy Kopp hozzám csatlakozott, mert ügyes, gyakorlatias ember és segítőkész útitárs volt. Vidámsága, humora ritkán hagyta el. Két napig a Szpiti folyó mentén haladtunk fölfelé, aztán egy másik völgyet követtünk, amely megítélésünk szerint a Himalája felé vezetett. Ez a vidék sajnos a térképeinkbe nem volt berajzolva. A helybeliektől megtudtuk, hogy a Szangszam nevű hídnál már át is léptük a határt. Ezen az útszakaszon jobb kéz felől a Himalája láncának csaknem 7000 méter magas csúcsát, a Rivo Phargyult láttuk. Azon ritka helyek egyikén léptünk tibeti földre, ahol az ország átnyúlik a Himalája gerincén. Felötlött bennünk a kérdés, ezúttal vajon milyen messzire jutunk el. A gyanútlan lakosságnak azt mondtuk, hogy zarándokok vagyunk, akik a Kailás szent hegyéhez vándorolnak. Az első tibeti települést Kjuriknak hívták, és mindössze két házból állt. A legközelebbi helység, Doco már lényegesen nagyobb volt. Több mint száz szerzetest találtunk itt, akik a trasigangi kolostorépítkezéshez szükséges jegenyefatörzsekért jöttek. Ez a legnagyobb kolostor Curubjin tartományban, és apátja egyben a legmagasabb rangú világi hivatalnok is. Ő is itt volt a szerzetesekkel együtt, és tartottunk tőle, hogy megint el kell hagynunk az országot. Kikérdezett bennünket, és mi azt mondtuk neki, hogy egy európai nagyúr felderítői vagyunk, és nála vannak a menetleveleink. Ő ezt úgy látszik elhitte, és mi megkönnyebbülten folytathattuk utunkat. Az 5700 méter magasan fekvő Büd-Büd Lán folytattuk utunkat, ahol igen szenvedtünk a ritka levegőtől. Útközben néhány bhutiával találkoztunk, akik szintén az ország belsejébe igyekeztek. Ezek kedves, barátságos emberek voltak, még a tüzük mellé is meghívtak egy csésze vajas teára. A közelükben vertünk tábort, és este jóízű csalánspenótot hoztak át nekünk. Teljesen lakatlan vidéken voltunk, és nyolcnapos utunk folyamán csak hébe-hóba találkoztunk egy egy kis karavánnal. Az egyik ilyen találkozás különösen élénken maradt meg az emlékezetemben. Egy hosszú báránybőrbundába burkolózott, Tibetben szokásos módon copfot viselő nomád férfi fekete jakszőrsátrához vezetett minket. Itt folyton nevetni látszó, vidám, fiatal felesége fogadott bennünket. A sátorban számunkra kincset érő dolgot fedeztünk fel: remek vadhúst. Potom áron készségesen eladta nekünk zsákmánya egy részét. Csak arra kért bennünket, ne beszéljünk senkinek vadorzásairól, mert akkor megbüntetik. A buddhizmus tanai szerint ugyanis élőlényt megölni, legyen az ember vagy állat, nem szabad, ezért a vadászat tilos. Tibetben minden a Dalai Láma tulajdonát képezi, és előírásai mindenki számára törvényerővel bírnak. Örömömre szolgált, hogy ezzel az emberrel már egészen jól megértettem magam. Másnapra közös vadászatot beszéltünk meg, és otthonosan letelepedtünk a fiatal házaspárnál. A nomád és fe

19 lesége voltak az első vidám és barátságos tibetiek, akikkel találkoztunk, és ezért sokáig megmaradtak az emlékezetünkben. A vendégbarátság csúcspontjaként egy friss árpasörrel telt, fából készült edény is előkerült a sátor egyik sarkából. A zavaros, tejszerű ital nem volt hasonlatos a mi sörünkhöz, de a hatása azért ugyanaz volt. Másnap reggel hármasban vadászni indultunk. A tibetinek egy özönvíz előtti elöltöltős puskája volt, zsebében ólomgolyókat, puskaport és gyújtózsinórt hozott magával. Amikor az első vadjuhnyájat megláttuk, gyújtózsinórját kovakővel körülményesen meggyújtotta. Roppant kíváncsiak voltunk, hogyan fog ez a múzeumi darab működni. Mennydörgésszerű robbanás hallatszott, és mire eloszlott a füst, közel-távol egyetlen juhot sem lehetett látni. Hogy mégse térjünk haza teljesen üres kézzel, a hegyoldalban vadhagymát gyűjtöttünk, ami remekül illik a vadpecsenyéhez. Újdonsült barátunk felesége úgy látszik hozzá volt szokva férje csekély vadászszerencséjéhez, mert mire megjöttünk, már készített ebédet az előző napokban elejtett vadból, és nagy buzgalommal foglalatoskodott a tűz körül. Néztük őt főzés közben, és meglehetősen elcsodálkoztunk, amikor hatalmas báránybőrbundáját, amit középen egy tarka öv tartott össze, minden szégyenkezés nélkül letolta a válláról. Az ormótlan bunda akadályozta a mozgásban, és most a legnagyobb nyugalommal tevékenykedett tovább meztelen felsőtesttel. Később is gyakran találkoztunk ugyanezzel a természetességgel. Nem szívesen váltunk el ettől a barátságos házaspártól. Friss hússal bőven ellátva, és kipihenten keltünk ismét útra. Útközben gyakran láttunk a távolban vadjakokat legelni. E látvány sajnos arra ösztönözte málhásszamarunkat, hogy önállósítsa magát. Egy széles patakon át elszökött tőlünk, és mielőtt elfogtuk volna, ledobta terhét. Végülis megfogtuk, de csomagjaink alaposan eláztak. Mialatt a túlsó parton még holmink szárításával voltunk elfoglalva, két alakot láttunk feltűnni. Az elsőt szabályos, lassú hegymászólépteiről azonnal felismertük: Peter Aufschnaiter volt, aki egy teherhordóval jött felfelé az úton. Lehet, hogy egy ilyen találkozás e magányos tájon valószínűtlennek tűnik, de bizonyos völgyek és hágók már évszázadok óta használatosak, és mi a leggyakrabban járt utakat választottuk. Nagyon szívélyesen üdvözöltük egymást, és Aufschnaiter elmesélte, mik történtek elválásunk óta. Treipel angol -ként lovagolt nagy büszkén Indiába utolsó pénzéből. Aufschnaiter beteg lett, és amikor megint erőre kapott, a mi útvonalunkat követte. A háború legfrissebb eseményeiről is hallott útközben, és mi ezen a világtól elzárt helyen mohón hallgattuk. Aufschnaiter eleinte nem akart velünk Gartokba jönni, mert meg volt róla győződve, hogy ott megint ki fognak bennünket utasítani. Okosabbnak tartotta volna inkább egyenesen a közép-tibeti nomádokhoz eljutni. Végül azonban mégis együtt maradtunk, és Aufschnaiter meg én ettől a naptól kezdve évekig nem is szakadtunk el egymástól. Tudtuk, hogy - ha minden jól megy - körülbelül öt napra lesz szükségünk Gartokig. Még egy magas hágót kellett legyőznünk, a Bongrü Lát. Táborozásaink ebben az időben igen keservesek voltak. Éjszakánként nagyon hideg volt, mivel több mint 5000 méter magasságban jártunk. Az út során kisebb kalandok is előfordultak: egyszer, amikor átgázoltunk egy folyón, és Kopp a cipőjét nadrágjába csavarva a hóna alatt vitte, az egyik véletlenül a rohanó árba esett. Hiába vetette magát utána, a víz sodra már elvitte, és minden keresgélés eredménytelen maradt. Soha nem láttam Koppot ennyire dühösnek - haragudott az istenre és a világra. Nekem volt egy pár tibeti cipőm, kicsik voltak ugyan, mert Ázsiában kisebbek az emberek. Koppnak pedig sajnos még az enyémnél is nagyobb lába volt, így a bal lábra való katonabakancsomat átadtam neki, én magam pedig félig tibeti, félig európai cipőben sántikáltam tovább. Máskor a vadszamarak küzdelmének látványa jelentett érdekes élményt. Két csődör harcolt a nőstény khjangok csordájában az előjogokért. Repültek a gyepdarabok, porzott a föld patáik alatt - annyira el voltak merülve párviadalukban, hogy a nézőket észre sem vették. A két hágón való átkelés után most megint mögöttünk volt a Himalája. Ezúttal igen szívesen váltam meg tőle, mert most végre melegebb tájakra értünk. Utunk éppen azon a tartományon vezetett át, ahol egy évvel később a német hegymászók egyik legnagyobbikának, Ludwig Schmaderernek kellett az életét elvesztenie. Amikor barátjával, Paidarral, ugyanabból a táborból menekült, mint mi, és a nyomdokainkat akarta követni, itt aljas módon orvul meggyilkolták. Paidar meg tudott menekülni. Őt időközben a Grossglockneren érte utol a hegyihalál

20 Ennek a vidéknek a lakossága sem Tibetre, sem Indiára nem jellemző. Fajilag erősen kevert, lámaisztikus szokások szerint él, de a kereskedelem által Indiához kötődik. Lefelé az Indus völgyében számtalan jakkaravánnal találkoztunk, melyek gyapjút vittek Indiába. Feltűnt nekünk, milyen rendkívül nagy és erőteljes állatok ezek; hajcsáraik is jóvágású fiatal legények voltak, akik az ádáz hideg ellenére meztelen felsőtesttel jártak. Mint a nők, a férfiak is befelé fordítva viselik a bundát csupasz bőrükön, és hogy jobban tudjanak mozogni, kibújnak a bunda ujjából. A hajcsárok kőparittyákkal tartják mozgásban és akadályozzák a kitörésben jakjaikat. Nem voltak kíváncsiak ránk, idegenekre, így bántatlanul mehettünk tovább. Öt napon át meneteltünk az Indus felső folyása mentén, hogy Gartokba jussunk. Ez az út számomra feledhetetlen. Magasan az erdőhatár fölött vándoroltunk szelíden ívelt hegyláncokon át, de mégsem volt egyhangú ez a táj. A színek elbűvölték a tekintetet, és ritkán láttam ilyen harmonikusan egymásba olvadni a paletta minden árnyalatát. Az Indus tiszta vizei mellett sárgásfehér bóraxmezők terülnek el, mellettük sarjad a tavasz zsenge zöldje, a hátteret pedig a hegység ragyogó fehér hócsúcsai adják. Amikor itt áthaladtunk, egy távoli zivatar varázslatos színeinek játékát csodálhattuk meg. Az első falu túl a Himaláján, Trasigang; néhány ház egy várszerű, vizesárokkal körülvett kolostor körül. Itt újra ellenségesen fogadott bennünket a lakosság. De ezen már nem csodálkoztunk, és nem is zavart bennünket különösebben. Ezúttal ugyanis éppen abban az évszakban érkeztünk, amikor indiai kereskedők özönlenek az országba, hogy felvásárolják a gyapjút; tőlük pedig minden nehézség nélkül tudtunk élelmet venni. Aufschnaiter hiába próbálta meg aranykarkötőjét készpénzre váltani, ami lehetővé tette volna neki, hogy Gartok érintése nélkül egyenesen Tibet belsejébe juthasson. Utunk alatt többször megállítottak bennünket jóvágású lovas tibetiek, hogy áruink után érdeklődjenek. Mivel szolgák nélkül, felmálházott szamarakkal utaztunk, kereskedőknek tartottak bennünket. Megállapítottuk, hogy minden tibeti, legyen az szegény vagy gazdag, született kereskedő, és a cserebere, az alkudozás nagy szenvedélyük. Két nappal azelőtt, hogy Gartokot elértük volna, dobogó szívvel közeledtünk Kargünszához. Ez Nyugat-Tibet kormányzóinak a téli rezidenciája és bár a karavánoktól megtudtuk, hogy ez-idő szerint még nem működnek a hivatalok, mégis féltünk, hogy már itt lefognak bennünket. Aggodalmunk azonban alaptalan volt, mert a kicsi, de igen takaros hivatalépület még üresen állt. Időnként most jakkaravánokhoz csatlakoztunk, melyek aszalt sárgabarackot vittek Ladak tartományból Lhászába. Ezek a szállítmányok hosszú hónapokig vannak úton, és Lhászát közvetlenül egy nagy ünnep, a tibeti újév előtt érik el. Ezt körülbelül nyolc héttel a mi újévünk után ünneplik. A karavánokat lhászai férfiak kísérték jó kardokkal és puskákkal felfegyverkezve. Többnyire állami szállítmányok voltak ezek, és a karavánvezetőknek olyan útleveleik voltak, amelyek lehetővé tették, hogy ingyen vehessenek igénybe málhásállatokat és hátaslovakat. Még Gartok előtt összebarátkoztunk e tibetiek egyikével, és sóvárogva nézegettük értékes papírját a nagy, négyszögletes lhászai pecséttel. E tekintélyes jakkaravánok láttán tudatosult csak igazán bennünk saját nyomorúságos mivoltunk. A mi kis szamarunk gyakran málhástul lefeküdt, és ilyenkor még a verés sem használt. De az is megtörtént, hogy egyszerűen ledobott magáról mindent, és messzire eliramodott. Kevéssel Gartok előtt egy tápláló estét töltöttünk egy meleg sátorban. Egy Lhászába utazó társaság annyira föllelkesült Kopp kártyatrükkjein, hogy még egyszer látni akarta mutatványait, és meghívott minket a sátrába. E különböző karavántalálkozások alatt Desideri atya alakja lebegett a szemem előtt, akinek több mint kétszáz évvel ezelőtt sikerült egy ilyen karavánnal Lhászáig eljutnia. Nekünk nem lesz ilyen könnyű a dolgunk. Gartokban, az alkirály székhelyén Gartokot az irodalomból Nyugat Tibet fővárosa, az alkirály székhelye -ként ismertük, és a földrajzkönyvekből tudtuk, hogy a világ legmagasabban fekvő városa. Amikor azonban ez a híres hely végre elénk tárult, majdnem nevettünk. Először csak egy pár nomádsátrat láttunk, melyek elszórtan álltak az óriási síkságon, aztán néhány vályog- és gyeptéglakunyhó tűnt fel. Ez volt Gartok. Néhány csatangoló kutyán kívül egyetlen élőlényt sem lehetett látni

Fordította Hensch Aladár Lektorok: Hendrey Tibor, Kéthely Anna, Lukácsi Margit Bodhiszattva Kiadó Budapest 1998 ISBN 963-03-4725-3

Fordította Hensch Aladár Lektorok: Hendrey Tibor, Kéthely Anna, Lukácsi Margit Bodhiszattva Kiadó Budapest 1998 ISBN 963-03-4725-3 HEINRICH HARRER Hét év Tibetben Fordította Hensch Aladár Lektorok: Hendrey Tibor, Kéthely Anna, Lukácsi Margit Bodhiszattva Kiadó Budapest 1998 ISBN 963-03-4725-3 Előszó a magyar kiadáshoz Különleges könyvet

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Bauer Henrik építész: Szociáltechnika.

Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. (Családi otthon. 1.) Nem tudom sikerült-e ily című első közleményemben*) ennek az eszmének elég világos képét vázolnom. Mindenesetre célszerű lesz tehát a szónak

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

Konzervált útipor. Az elsõ szakasz az elágazásig tart, ahol a Dire Davába és az Asszabba menõ út elválik.

Konzervált útipor. Az elsõ szakasz az elágazásig tart, ahol a Dire Davába és az Asszabba menõ út elválik. Etiópia Eljött a január és fõnököm megszervezte asszabi utazásunkat, amelyen családom is részt vett. Jármûvünk egy hosszabbított fülkés Datsun kisteherautó volt. Az út két napot vett igénybe oda, ugyanannyit

Részletesebben

Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről.

Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről. GYORSVONATON Budapest A vonat öt perc múlva indul. Ma alig van utazó: az idő borongós. Lehet, hogy esik is. Az én kocsimban egy fiatal házaspár ül. A szomszéd fülkében foglaltak helyet. Ahogy bepillantottam,

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat.

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat. Átkelés Grönlandra Július 05-én reggel indult Pisti repülője hazafelé, és még aznap este megérkezett Szabó Dénes, akivel társak leszünk a Grönland felé való átkelésben. Ezt amolyan fiús kalandnak terveztük

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon

Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon Avagy milyen mikor egy 60 éves "papa" a trecking bicóval elhúz melletted az erdőben :) Készítette: Lőrincz Ádám 2013. szeptember 8. Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Kocsis György. Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére

Kocsis György. Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére Kocsis György Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére Az oroszlányi gyermekotthon 1967 óta áll a fővárosi gyermekvédelem szolgálatában. Kezdetben csak lány növendékei

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és Wilhelm Gustloff?***** *Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

A Székelyföld geográfiája dióhéjban

A Székelyföld geográfiája dióhéjban Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban

Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban James Fraser (1886-1938) Senki nem vette észre, milyen királyi küzdelem folyik a könyvtár sarkában ülő fiatalember szívében. Azon a délutánon már harmadszor

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Egy fényképbe írt családtörténet

Egy fényképbe írt családtörténet Egy fényképbe írt családtörténet 1. A szülőfalum nevének eredete Vámosmikola Hont vármegyéhez tartozott, s ez a falu a XX. század elején központi szerepet töltött be a vármegyében. Itt volt/van a buszjárat

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal

Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal The Big One Hazatérésem másnapján megcsinálták az MRI-t. Amikor felfogtam, hogy micsoda méretet öltött az a valami, ami négy hónap alatt az agyamban nőtt, megfontoltan, bár szokásomtól eltérően úgy döntöttem,

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM!

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! Első levél 1999. január 21. Kedves Barátném! Nagyon szégyellem, hogy ilyen régen írtam már neked, pedig annyi minden történt velem az utóbbi másfél évben. Gondoltam, éppen

Részletesebben

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Talabér Gergő Ugrani muszály...

Talabér Gergő Ugrani muszály... Talabér Gergő Ugrani muszály... Épp az ablak előtt álltam, amikor a harang tizenkettőt ütött. Figyeltem a sürgő-forgó város kavalkádját. Emberek siettek a dolguk után a főtér macskakövein botladozva. Némelyek

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Az oregoni Portlandben van olyan év, amikor a tél ónos

Az oregoni Portlandben van olyan év, amikor a tél ónos 1. Viharfelhők gyülekeznek Legszánandóbb az emberek között, ki álmait ezüstre és aranyra váltja. Kahlil Gibran Az oregoni Portlandben van olyan év, amikor a tél ónos esőt köpködő, havat hányó zsarnokot

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL 7 FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL Anélkül, hogy valaki különösebben foglalkozna nemzetközi

Részletesebben

Michael Ben-Menachem. Miki

Michael Ben-Menachem. Miki Michael Ben-Menachem Miki Michael Ben-Menachem Miki Orosházától az Északi-tengerig Regényélet Háttér Kiadó Budapest Alapítva 1987-ben Michael Ben-Menachem, 2010 Háttér Kiadó, 2010 Szerkesztette Benedek

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

Pille. Fekete Andrea - Pille Oldal 1

Pille. Fekete Andrea - Pille Oldal 1 Szerelem első látásra, mármint beleszeretni egy fajtába úgy, hogy az elmondva szinte már giccses, pedig igaz. Egészen 21 éves koromig nem rendelkeztem komoly kutyás múlttal, ha csak azt nem nevezzük annak,

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal

Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal The Big One Hazatérésem másnapján megcsinálták az MRI-t. Amikor felfogtam, hogy micsoda méretet öltött az a valami, ami négy hónap alatt az agyamban nőtt, megfontoltan, bár szokásomtól eltérően úgy döntöttem,

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Arthur Conan Doyle. Sherlock holmes

Arthur Conan Doyle. Sherlock holmes Arthur Conan Doyle Sherlock holmes újabb kalandjai Arthur Conan doyle Sherlock Holmes újabb kalandjai 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Különös hivatal Nem sokkal azután, hogy megházasodtam, megvettem az öreg

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

jor ge bucay Caminò a könnyek útja jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van

Részletesebben

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom Jeremej Ajpin Kihunyó tűzhely mellett A Földet hallgatom Este, amidőn a Nap ott függött a fenyőfák csúcsán, Anyám lehalkított hangon szólt rám: Ne zajongj. Miért nem szabad zajongani? Mindjárt elül a Nap.

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

M. Veress Mária. Szép halál

M. Veress Mária. Szép halál 184 Rügyek Szép halál Először nem figyeltem fel a kiáltásra, nem volt abban semmi különös, hogy valaki ordibál, megszokott volt ez arrafelé. Csak mikor közelebb értem, akkor hallottam, hogy mintha segítségért

Részletesebben