ABÁDSZALÓKÉRT! FOGJUNK ÖSSZE ABÁDSZALÓKÉRT! Tisztelt Abádszalókiak! október 12. Önkormányzati választás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ABÁDSZALÓKÉRT! FOGJUNK ÖSSZE ABÁDSZALÓKÉRT! Tisztelt Abádszalókiak! 2014. október 12. Önkormányzati választás"

Átírás

1 2014. október 12. Önkormányzati választás ABÁDSZALÓKÉRT! Tisztelt Abádszalókiak! Ezúton szeretnénk megköszönni az elmúlt négy esztendő támogatását, igyekeztünk munkánkkal kiérdemelni, megszolgálni a bizalmukat! Köszönjük a 2010-ben megkezdett munka folytatására vonatkozó biztatásukat és azt a sok száz támogató ajánlást, amellyel lehetővé tették, hogy az október 12-i választáson részt vegyünk. Kérjük, ismerkedjenek meg az elmúlt négy esztendő képviselői munkájának ez eredményeivel valamint rövidített gazdasági programunkkal! A részletes programunkat szeptember 22-től 26-ig tartó választási tájékoztató napokon ismertetjük. FOGJUNK ÖSSZE ABÁDSZALÓKÉRT! Kérjük, október 12-én szavazatukkal is támogassák programunkat és az Összefogás Abádszalókért Egyesület polgármester- és képviselő-jelöltjeit, hogy folytatni tudjuk a megkezdett szakmai munkát, Abádszalók város szolgálatát! Amit teszünk, mindnyájunkért tegyük, ütközzünk bár száz álruhás alakba, vállalkozzunk valódi feladatra Kálnoky László: Köz- és magánügyek

2 Az Összefogás Abádszalókért Egyesület képviselőinek a munkájával között megvalósított feladatok BIZTOSÍTOTTUK A VÁROS MŰKÖDÉSÉT október 7-én a polgármesteri munkakör átadás-átvételekor azzal kellett szembesülnünk, hogy az ország egyik legeladósodottabb önkormányzata Abádszalók. Mit jelentett ez? Önkormányzat hitelállománya: a fejlesztési és működési célú hitelek tartozás állománya: 641,5 millió Ft volt. További várható kiadások, további tartozások (a teljesség igénye nélkül): E-ON tartozás: 14,4 millió Ft Tigáz tartozás: 1,5 millió Ft Gyermekétkeztetéshez kapcsolódó tartozások: 7,5 millió Ft Füzes Camping bérleti díjtartozás: 4,4 millió Ft Orvosi ügyeleti díjak: 1,8 millió Ft Pénztári egyéb kifizetések: 1,2 millió Ft Aktuális hitelkamatok: 3,9 millió Ft Utalandó munkabérek 35 millió Ft Utalandó segélyek: 7,3 millió Ft Beiskolázási segélyek: 1,5 millió Ft Tankönyvek ára: 4 millió Ft Hitel és egyéb tartozás: FT A további pénzügyi problémák: Remondis Tisza peresített tartozás: 8,4 millió Ft Kötivizig felé bérleti díj tartozás. (AF Kft. termál projektje, 50 éves bérleti szerződés, önkormányzati készfizető kezességvállalással!): 10 millió Ft Fejlesztési beruházások pótmunkái, késedelmi kamatai: Iskolafejlesztés: 95%-os támogatási aránnyal indult. Beruházási költség összesen: Ft. Azonban a támogatási arány elolvadt 89%-ra, így a saját forrás megnövekedett 33,8 millió forintra, amelynek a fedezete nem volt meg. A támogatás-megelőlegező hitel naponta kb Ft-tal kamatozott! Óvoda fejlesztése: 95%-os támogatási aránnyal indult. Beruházási költség összesen: Ft. Azonban a támogatási arány elolvadt, 92%-ra, így a saját forrás megnövekedett 16 millió forintra. A pályázat lezárásáig itt is fölmerült napi Ft kamat. Orvosi rendelő: A 106 millióforintos beruházás 95%-os támogatási aránya elolvadt 70%-ra, így a beruházáshoz 31,6 millió forintot kellett hozzátenni. AVÜSZ Kft. csődhelyzete. Abádszalók gyakorlatilag fizetésképtelen helyzetben volt. A kötelező feladatok illetőleg a kötelező közszolgáltatások ellátása kerülhetett volna veszélybe, ha a testület nem lép. A képviselő-testület december 14-én döntött: kezdeményezte az adósságrendezési eljárás elindítását, biztosítva ezzel a város működőképességét. Molnár György pénzügyi gondnok gondolata az eljárással kapcsolatban: felelős döntést hozott az önkormányzat képviselő-testülete decemberében, hiszen olyan pénzügyi helyzetbe került az önkormányzat, hogy más megoldással nem lehetett megoldani, csakis kizárólag adósságrendezési eljárással. Ez egy bátor és határozott döntés volt, amely eredményre kell, hogy vezessen és oda is fog vezetni. Az eljárásnak és a képviselő-testület felelősségteljes hozzáállásának köszönhetően az elmúlt rendkívül nehéz időszakban is biztosítottuk a város stabil működését. Mindamellett, hogy a város biztonságosan működik, minden feladat ellátásának megvolt és meg is lesz a pénzügyi fedezete. Abádszalók fejlődik, a közösség vagyona szaporodik, gyarapodik is. Abádszalók a csődhelyzetből fenntartható, biztonságos pályára került. KATALIZÁTORKÉNT ÉS AKTÍV PARTNERKÉNT IS SEGÍTETTÜK A MUNKAHELYTEREMTÉST Példaértékűen működtünk együtt a munkaügyi szervekkel. Részt vettünk a Start közmunkaprogramokban, a közmunkaprogramok (közcélú, közhasznú) összehangolásában és 2014 között 2769 munkaszerződést kötöttünk, összesen 2053 fő foglalkoztatását biztosítottuk. 970 millió Ft munkabért és hozzá kapcsolódó járulékot fizettünk ki az elmúlt 4 esztendőben. A közfoglalkoztatásban igyekeztünk értékteremtő feladatokat elvégezni: mezőgazdasági tevékenységben növény, ill. állattenyésztéssel fog-

3 lalkoztunk. (Biztosítva pl. ezzel a közétkeztetéshez a biztonságos növényi és hús alapanyagokat.) Járdaépítést valósítottunk meg több kilométeren. Ingatlant, eszközöket, járműveket vásároltunk. Útfelújításokat végeztünk. Illegális hulladéklerakókat számoltunk fel. Az országban egyedülállóan turisztikai mintaprojektet valósítottunk meg. Sőt helyi termékeket állított elő és hagyományőrzést is végzett a csipkeveréssel foglalkozó munkacsoport. Közfoglalkoztatás keretében a beruházások értéke: 253 millió Ft. Létrehoztuk a Tisza-tó Strand Nonprofit Kft.-t, amely biztosította a turisztikai feladatok és a közművelődési feladatok ellátását. A turisztikai foglalkoztatás szempontjából ez a vállalkozás a térség egyik legjelentősebb gazdasági társasága. A foglalkoztatás elősegítése érdekében valamint a turisztikai feladatok megvalósításához az idegenforgalmi adóbevételeket és a hozzá kapcsolódó állami támogatásokat átadtuk több mint 60 millió Ft értékben a Tisza-tó Strand Nonprofit Kft.-nek. Támogattuk a pályakezdő munkavállalók foglalkoztatását: diákmunkát, diákok foglakoztatását is megszerveztük. Az önkormányzatnál valamint a Tisza-tó Strand Nonprofit Kft.-nél 98 fő dolgozott. Szociális szövetkezetet hoztunk létre a jövőbeni foglalkoztatások elősegítésére. A képviselőtestület támogatta cukorgyár létrehozását Abádszalókon. Erre vonatkozóan képviselőink határozatban nyilatkoztak terület biztosításáról is. E beruházás megvalósulása minden abádszalóki érdeke, hiszen ez több száz munkahely létrehozását jelentheti mind a beszállítói hálózatban mind pedig a feldolgozó üzemegységekben. Mindent megteszünk azért, hogy a központi beruházás helyszíne Abádszalók legyen. A teljes abádszalóki intézményrendszerben megszüntettük az előző önkormányzat által bevezetett megszorító intézkedéseket, a 6 órás foglalkoztatásokat. Minden intézményben dolgozó munkatársunkat teljes munkaidőben foglalkoztatjuk. A térségben illetőleg a járásban megjelenő foglalkoztatás-támogatási, finanszírozási lehetőségeket maximálisan kihasználtuk. Munkába állást, a foglalkoztatás-bővítést a munkanélküliek szakképzésével, segítettük ezekben a programokban 60 fő vett részt. A foglalkozás bővítése érdekében együttműködtünk és a jövőben is együtt kívánunk működni a vállalkozásokkal, civil szervezetekkel is. Ennek egy példája a pet-palack roppantó működtetése. Tanuszoda megvalósulásával a Nemzeti Sportközpontokkal együttműködve a jövőben új munkahelyeket hozunk étre. Ezeknek a munkahelyeknek a számát jelentősen növelheti a EU-s időszakban az immár önkormányzati tulajdonban lévő Füzes Camping fejlesztése. A kempingben szálláshelyfejlesztést valamint egy kékmedencés élményközpont megvalósítását tervezzük, mindezek eredményeként újabb munkahelyek jönnek létre. Európai uniós forrásból turisztikai beruházásként pályázatot nyújtottunk be Komplex turizmusfejlesztés Abádszalókon címmel. A pályázat elbírálása folyamatban van, a pályázatban vállalt többlet foglalkoztatotti létszám 7 fő. befektetések elősegítése érdekében az önkormányzat földterületet vásárol Abádszalók ipari besorolású övezetében. A Kőkeresztnél lévő, több tulajdonost érintő terület vásárlásáról már döntött a képviselőtestület. BIZTOSÍTOTTUK A KÖZRENDET, KÖZBIZTONSÁGOT A helyi rendőrőrssel folyamatos együttműködéssel hetente elemeztük a város közbiztonsági helyzetét. A nyári időszakban az egyeztetésekbe bevontuk a parton működő biztonsági szolgálat munkatársait is. Pénzeszközökkel is támogattuk a városi polgárőrséget, amellyel kiváló együttműködést sikerült kialakítani. A betörések, lopások elkerülése érdekében valamint a lakosság, a településen dolgozók, a településre látogatók biztonságérzetének növelése érdekében illetve a jogsértések visszaszorítására kamerás megfigyelőrendszert építettünk a település 12 pontján 7,1 millió Ft-ból. A rendszer tartalmaz rendszám felismerő kamerákat is. 11 kamerából álló kamerarendszert működtetünk a turisztikai területen az élményközpontban, amely a beléptető rendszerrel együttesen biztosította a vendégek biztonságos szórakozását. EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Önkormányzati támogatásokkal átvállaltuk az egészségügyi rendszerben dolgozó orvosok rezsiköltségeit. Gondoskodtunk az összevont orvosi ügyelet biztonságos működtetéséről. Megteremtettük a helyben történő vérvétel lehetőségét, megspórolva ezzel az abádszalóki lakosok utazási és egyéb költségét. Fejlesztettük a védőnői szolgálat eszköztárát. Pályázati forrásokból tematikus egészségprogramokat valósítottunk meg több civil szervezettel együttműködve: pl. mellrák elleni program, egészséges életmód táborok. TURIZMUS Az Abádszalóki Nyár megrendezése érdekében újjászerveztük a turisztikai szolgáltatásokat. A teljes idegenforgalmi adóbevételt és a hozzá kapcsolódó állami támogatásokat kizárólag turisztikai, turizmusfejlesz-

4 tési célokra használtuk fel; ez több mint 60 millió Ft forrást jelentett a turizmus fejlesztésére. Szállóvendégeinknek ingyenessé tettük az Abádszalóki Nyár programjait. Kedvezményessé, a térségben talán a legolcsóbbá tettük a belépőjegyeink árait. Az abádszalókiaknak ingyenessé tettük a szabadvízi strandot. Ápoltuk, fejlesztettük a strand valamint az Élményközpont területét. Azon leszünk, hogy visszaszerezzük az elherdált 9 hektáros termál területet. Egy üdülőhelyhez méltó, hangulatos piacteret alakítottunk ki, melynek egy része fedett. Az Diana Hotel és a többi turisztikai létesítmény bérleti szerződését felülvizsgáltuk, az üzemeltetést az önkormányzat turisztikai vállalkozása végzi. A hagyományos nagyrendezvényeket (Böllérverseny, Tisza-tó Szépe, Ki a legény a gáton?, stb.) minden esztendőben megrendeztük, a hozzájuk kapcsolódó turisztikai attrakciókat bővítettük. Helyi összefogással több esetben bekapcsolódtunk az országos médiumok marketing tevékenységébe: Legjobb állás, Az év utazója, országos TV-ben történő megjelenések. Térségi összefogással televíziós, rádiós és internetes médiakapcsolatokat építettünk ki a közös, egységes média-megjelenés biztosítása érdekében. A Tisza-tavi Sporthorgász Kft.-vel együttműködve fejlesztettük a horgászhelyeket. Pl. a IV-es öblítőnél. Ugyancsak az önkormányzati tulajdonú sporthorgász kft. rendszeresen bekapcsolódott a települési rendezvényekbe, népszerűsítve a Tisza-tavat és Abádszalókot. Hagyományos marketing eszközökkel valamint utazás kiállításokon, az interneten, a Facebookon is népszerűsítettük Abádszalókot és az Abádszalóki Nyár programjait. A Tourinform Irodát folyamatosan, a Magyar Turizmus Zrt. értékelése szerint is kiváló szakmai színvonalon üzemeltettük. GONDOSKODTUNK AZ IDŐSEKRŐL Az idősekről való gondoskodás intézményi kereteit a legnehezebb időszakokban is fenntartottuk. Az átfogó, a városban élők helyzetét feltáró munkát követően az időskorúak és egyéb ellátásra szorultak képviselőivel, a területek szakembereivel közösen létrehoztuk a Szociális Kerekasztalt valamint elkészítettük Abádszalók Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióját. A szociális főzőkonyhát 54 millió Ft értékben fejlesztettük emelve ezzel a bölcsődések, a bentlakásos idősek otthonában élők valamint a szociális étkeztetésben részesülők ellátásának a színvonalát. FIATALOK HELYBENMARADÁSÁT ÖSZTÖNÖZZÜK Célunk a fiatalok helyben tartása, az Abádszalók előtt álló vonzó perspektíva felmutatása, a visszaköltözés ösztönzése. Fiatalok első lakáshoz jutását 3,8 millió Ft értékben támogattuk. A Bursa Hungarica pályázati rendszerében támogattuk a továbbtanuló gyerekeket. Fiatalok foglalkoztatását segítettük elő a diákmunka-programokkal. OKTATÁS, KÉPZÉS A nagy létszámú évfolyamon a korábbi osztályösszevonást megszüntettük a gyermekek megfelelő oktatása-nevelése érdekében. A pedagógusok szakmai fórumokon, intézménylátogatásokon történő részvételét támogattuk. Tanulmányi versenyekre való utaztatáshoz biztosított az önkormányzat járművet, útiköltséget. Elmélyítettük a backamadarasi diákcsere kapcsolatot. A lengyel testvértelepüléssel új diákcsere kapcsolatot alakítottunk ki. Támogattuk a gyermekek nyári táborozását. Közreműködtünk az iskolai alkotótábor létrehozásában, megvalósításában. Támogattuk az iskolai rendezvényeket: Alapítványi Bál, Iskola Gála, stb. Minden esztendőben megjutalmaztuk a kiemelkedő tanulmányi, sport, művészeti eredményeket elérő tanulókat valamint elismertük a felkészítő pedagógusok munkáját. Növeltük a délutáni napközis, tanulószobás csoportok számát január 1-től a fenntartói jogok, működtetési feladatok átadására került sor a Kunhegyesi Tankerületnek. Ez a folyamat az önkormányzat, az iskola vezetőségének és ügyintézőinek összehangolt munkájával zajlott. Szakmai oldalról a tankerület segíti az iskola mindennapi munkáját, míg a működtetési feladatok ellátásában az eddigi kiszolgáló háttérintézmény, a Városüzemeltetés továbbra is nélkülözhetetlen feladatokat lát el. (Karbantartás, fűnyírás, festés, udvari bútorok készítése, minden, ami technikai megoldást igényel.) Az iskola biztonságosabbá tétele, a gyerekek biztonságos közlekedésének érdekében portaszolgálat, csoport kísérők tevékenykednek az iskolában. A művészetoktatást együttműködési megállapodás keretében folytatjuk a Harmónia Művészetoktatási Intézménnyel és a Pátria Alapfokú Művészeti Iskolával. Támogattuk a tűzoltó táborokat. Anyagilag is támogattuk a PecaSuli-t. Támogattuk az iskolában működő Túraszakkört. Tanuszoda építésével lehetőséget biztosítunk a gyermekek úszásoktatására.

5 BIZTOSÍTOTTUK A TELEPÜLÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKAT Az Abádszalók határában lévő, méltatlan állapotban lévő szemétlerakót felszámoltuk, rekultiváltuk. Az abádszalóki szennyvíz-csatorna hálózat-bővítése befejeződött, a szenynyvíztisztító felújítása és új szennyvíztisztító telep létesítése folyamatban van. Csapadékvíz-elvezető rendszert 450 millió Ft-os beruházás keretében fejlesztettük. Ivóvíz minőség javítása Tiszaroff község önkormányzatával közösen folyamatban van. A Thököly valamint a Kölcsey úton is biztosítottuk az egészséges ivóvizet. Részt vettünk a TeSzedd szemétgyűjtési akcióban a lakosság, a civil szervezetek, valamint a diákok, tanulók bevonásával. Ennek eredményeképpen a település több pontját illetőleg a Tisza-tó partját is sikerült megtisztítani. Vis maior helyzetben (pl. jégkár) együttműködve a katasztrófavédelmi szervekkel valamint a segélyszervezetekkel segítséget nyújtottunk a rászoruló lakosoknak. A zöldhulladékok kezelésére 540 db komposztáló ládát biztosítottunk térítésmentesen az abádszalókiak részére. Pénzügyi és munkaügyi támogatásban részesítettük az önkormányzati tűzoltóságot. 15 utcában végeztünk útkarbantartási munkálatokat több mint 3000 m 2 -en, 14,2 millió Ft-ból. A Tisza-tavi Területfejlesztési Önkormányzati Társulással valamint a katasztrófavédelmi szervekkel együttműködve gondoskodtunk a turisztikai területek valamint a lakóövezetek szúnyoggyérítéséről. SZOCIÁLPOLITIKA Lakásfenntartási támogatásokra 125 millió Ft-ot fizetett ki az önkormányzat. Foglalkoztatást helyettesítő támogatás 250 millió Ft került kifizetésre. Önkormányzati segélyekre, eseti segélyekre, közgyógyellátásra, beiskolázási támogatásokra: 180 millió Ft-ot biztosítottunk a rászorulóknak az elmúlt négy esztendőben fő részére 14,4 millió Ft értékben biztosítottunk tűzifa támogatást. Jégkár támogatásban 513 fő részesült 61,3 millió Ft értékben. Nyári gyermekétkeztetésben az elmúlt 4 esztendőben 1207 gyermek vett részt. Az étkeztetés biztosítására 26,6 millió Ft-ot fordítottunk. Karácsonykor a Legyen szebb a gyermekek karácsonya c. rendezvény keretében minden abádszalóki gyermek a templomkertekben megrendezett városi karácsonyi ünnepség keretén belül ajándékot kapott. Abádszalókon 2700 háztartás részesült több mint 22 tonna EU élelmiszer-adományban. MODERNIZÁLTUK AZ IGAZGATÁST A közigazgatás átalakításában, a járási rendszer felépítésében aktív partnerként vettünk részt, munkalehetőséget biztosítva ezzel több abádszalókinak. Abádszalókon járási kirendeltség működik. Hatékony, ügyfélközpontú, szolgáltató önkormányzati hivatalt működtetünk. A hétfői munkanapon biztosítjuk a polgármesteri hivatalban 18 óráig tartó ügyfélfogadást illetőleg ügyintézési lehetőséget annak érdekében, hogy akik dolgoznak, azoknak ne szabadságuk terhére legyen lehetőségük az ügyeik intézésére. MEGTEREMTETTÜK A HELYI NYILVÁNOSSÁGOT Megújítottuk, élővé tettük a település internetes honlapját, több közösségi portálon is jelen van Abádszalók. Új arculatot adtunk az Abádszalóki Hírnöknek, amely minden háztartáshoz ingyenesen jut el. A városi kábeltelevízió hálózatán egy önkormányzati csatornát működtetünk, a települési információk itt is ingyenesen elérhetőek. CIVIL SZERVEZETEK, KÖZTESTÜLET TÁMOGATÁSA Pénzügyi támogatásokban részesítettük az önkormányzati tűzoltóságot, a sportegyesületet, a polgárőrséget, és az Egészséges Ifjúságért Sport és Mentálhigiénés Egyesületet. BERUHÁZÁSOK Abádszalók történetének egyik legnagyobb beruházása valósult meg az Abádszalók-Kunhegyes közös szennyvízelvezetési és tisztítási projekttel 3400 millió Ft értékben. Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése, csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztése Abádszalókon: 450 millió Ft. A beruházás 20 utcát érint Abádszalókon. Folyamatban van az Abádszalók-Tiszaroff ivóvíz minőség-javító projekt megvalósítása. Az abádszalóki beruházás összértéke 520 millió Ft. A fejlesztés során a vas, a mangán és az ammónium csökkentése érdekében technológiai korszerűsítést hajtunk végre a vízműtelepen. A jövőben egy új kút fúrása teszi biztonságossá az egészséges ivóvízellátást. A hálózatrekonstrukciós munkák keretén belül mosatási csomópontok, körvezetékesítések épülnek, illetve a rossz műszaki állapotú vezetékek cseréje történik meg.

6 Abádszalók Kunhegyes közötti útszakasz felújítása: 615 millió Ft értékben. Polgármesteri hivatal felújítása, akadálymentesítése: 29 millió Ft. Szociális főzőkonyha fejlesztése: 54 millió Ft Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat épületének beruházása: 39 millió Ft A közösségi közlekedés autóbusz-öbleinek a fejlesztése keretében 15 új autóbusz megálló épült: 40 millió Ft. Piactér térkövezés és pavilonok építése: 13 millió Ft. A régi abádi kisiskola felújítása megtörtént. Az A épület falátvágásos szigetelése valamint elektromos hálózatának fejlesztése is megvalósult. A köztemetőben az új parcellák megközelítését új út építésével segítettük elő. Közfoglalkoztatás keretein belül 2012-ben 3 hektár, 2013-ban 9 hektár energianyár telepítése. 160 fő foglalkoztatása, traktor vásárlása. A közfoglalkoztatáshoz kapcsolódóan a beruházások és eszközbeszerzések értéke 71 millió Ft volt. Közfoglalkoztatás 2013-ban: majd 600 fő foglalkoztatása valósult meg. A szegény ház megvásárlása, felújítása, savanyító üzem létrehozása. Több kilométer hosszan járdaépítés. (Ezüstkalász út, Balassi Bálint utca, Deák Ferenc út, Füredi út, Előd és Szabolcs utca, Széchenyi út, István király út, Tópart út.) Parkolót építettünk a Szolgáltató háznál, az Általános Iskolánál és az Abádi Óvodánál. A beruházások és eszközbeszerzések értéke: 243,7 millió Ft volt. Közfoglalkoztatás 2014-ben: növénytermesztő mezőgazdasági projekt, állattenyésztő mezőgazdasági projekt, csipkeverés projekt, turisztikai projekt, hagyományos közfoglalkoztatás, belvízelvezető karbantartó projekt, illegális hulladéklerakó felszámolása projekt és a közútkarbantartó projekt keretében 524 fő foglalkoztatása. A beruházások és eszközbeszerzések értéke: 65 millió Ft. A szennyvízberuházást, a csapadékvíz beruházást valamint a járdaépítést követően a szelesi településrész útjainak (Nagynyárfa, Május 1 út) a felújítása, aszfaltút építése megtörtént. A Szelest a szalóki óvodával összekötő Tópart úton új aszfalt utat építettünk 70 millió Ft értékben. Tisza-tavi templomok útján c. pályázat keretében a belsőfalusi templom ill. a pusztatomaji kápolna felújítása: 40 millió Ft ill. 43 millió Ft értékben. Megújuló energia felhasználása a városháza fűtéséhez, kazánház építése: 8 millió Ft értékben. Füredi úti hulladéklerakó rekultivációja: 52 millió Ft. Térítésmentesen Abádszalók tulajdonába került a Füzes Camping. Forgalmi értéke: kb. 450 millió Ft. Az elmúlt 4 esztendőben Abádszalók több mint 770 millió Ft tartozástól szabadult meg. Jelen pillanatban Abádszalóknak egyetlen fillér tartozása sincs, minden számlánkat kifizettük, minden kötelezettségünket teljesítettük. Mindemellett a fenti beruházásokkal Abádszalók vagyona is gyarapodott közel millió Ft-tal. JÖVŐBENI BERUHÁZÁSOK: A as európai uniós fejélesztési ciklusra vonatkozóan is elkészítettük programjainkat, projektjeinket. Ezeket az elképzeléseket egyeztettük a megyei önkormányzattal valamint a Tisza-tó fejlesztéséért felelős szervezetekkel, akik a fejlesztési koncepcióikban ezeket szerepeltetik. A támogatásra benyújtott Abádszalóki fejlesztési projektek: Az Összefogás Abádszalókért Egyesület képviselői önkormányzati tulajdonban lévő iparterület biztosításával is elősegítik az Abádszalókon megvalósítandó cukorgyár létesítését. A kormányzati beruházás mérete milliárd Ft. A piaci alapon történő foglalkoztatás elősegítése érdekében, támogatjuk a kormányzat és a Földművelésügyi Minisztérium sertés-programját. Böllérversenyünk főtámogatójával, a Nagykun-Hús Kft. ügyvezetőjével, Szegedi Sándor úrral történt eredményes tárgyalások alapján biztosnak tűnik Abádszalók határában zöldmezős beruházás

7 keretében egy sertéstelep megvalósítása. Kibocsátási volumenek: 1500 anyakoca, a telep éves kibocsátása kb hízó. A telepen létrejövő új munkahelyek száma kb fő. A közfoglalkoztatási feladatok továbbviteléhez fontos, hogy az önkormányzat több földterülettel rendelkezzen. Ezért a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez fordulunk, hogy 5 évre ingyenes önkormányzati vagyonkezelésbe kapjunk földterületeket a közfoglalkoztatási programok megvalósítása érdekében. Komplex turizmusfejlesztés Abádszalókon a Tisza-tó élményközpontjában: A strand alapinfrastruktúrájának fejlesztésén túl új szolgáltatások bevezetését tervezzük. A projekt során a strand fogadóépületének rekonstrukcióját, új vizesblokkok, kerékpár- és babakocsi tároló építését, mentett és mentetlen oldali sétányok kialakítását pihenő szigetekkel, ivókutakkal, rekreációs parkokkal, játszóterekkel valósítanánk meg. A pihenőszigeteknél információs táblák elhelyezését, a főbejáratnál aquascript információs táblarendszer kiépítését tervezzük. A területen szolgáltatókkal összefogva új elemként gyermek csúszdarendszer kialakítása is tervezett. Projekt összköltsége 387 millió Ft. A pályázat elbírálás alatt áll. Kékmedencés élménypark létrehozása az abádszalóki Füzes Kempingben. A 2001-ben megépült melegített vizű fürdő medencéinek, valamint gépészeti létesítményeinek felújításával, illetve további medencék létesítésével csúszdaparkkal bővített, részben fedett élménypark létrehozása a cél. A projekt keretében egy termálkút fúrása is tervezett, mely szintén bővítené a város turisztikai szolgáltatási palettáját. A használt termálvíz alkalmassá válik az ingatlanon elhelyezkedő panzió fűtésére is. Az élményfürdő beruházásnak összköltsége kb. 2,6 milliárd Ft. Halászmúzeum és kalandpark létrehozása Abádszalókon. A Tisza szabályozását követően a település és a szabadvizű strand között egy mostanra már kiszáradt holtág maradt. Ennek részbeni feltöltésével parkolók kerültek kialakításra, azonban kb. 8 ha-os területen megmaradt a dús növényzettel tarkított vadregényes táj. Ezen terület több funkciójú felhasználását tervezzük, egyrészt halászmúzeum megépítésével, halastavak kialakításával, illetve a terület nagysága kalandpark létesítését is megengedi. A beruházás költsége 400 millió Ft. Fesztiválközpont létrehozása Abádszalókon a Tisza-tó élményközpontjában ben ünnepelte az Abádszalóki Nyár programsorozat 30. évfordulóját. Az Abádszalóki Nyár kiszolgálásához szükséges az elavult infrastruktúra fejlesztése. A projekt során mobil nagyszínpad építését tervezzük, beszerezve hozzá a megfelelő fény- és hangtechnikát. A fesztiválhelyszín elektromos ellátásának (önálló transzformátor), megközelítő útjainak, vizesblokkjainak megvalósítása is tervezett a projekt keretében. A fejlesztés költsége 400 millió Ft. Extrém sportcentrum létrehozása Abádszalókon. A város közigazgatási területén áthaladó EUROVELO nemzetközi kerékpárút és a térségben egyedülálló motoros vízi sporteszköz használatát biztosító vízfelület sok sportembert vonz a településre. A projekt keretében a sportolási lehetőségek palettáját kívánjuk szélesíteni egy extrém pálya kiépítésével, amelyet kerékpárosok, gördeszkások használhatnának. A Tisza-tó mentett oldalán építendő létesítmény helyet biztosíthatna térségi, országos, illetve nemzetközi versenyeknek is. A projekt keretében turisztikai látványosságként egy kilátó megépítése is tervezett. A létrejövő infrastruktúra alkalmassá teszi Abádszalókot több ezer fős versenyzői létszámmal megrendezett országos sportrendezvények (kerékpárversenyek, futóversenyek) kiszolgálására is. A projekt 225 millió Ft támogatásigénnyel került továbbításra a Tisza-tó Térségfejlesztési Stratégia megalkotásához. Szabadvizű strand kereskedelmi, szolgáltató létesítményeinek fejlesztése. A szabadvizű strand területén található kereskedelmi, szolgáltató és vendéglátó üzletek az utóbbi évtizedekben folyamatosan, az adott kornak megfelelő stílusban épültek, ezáltal egy eléggé színes beépítés alakult ki. A turizmus minőségi fejlesztése keretében szükségessé vált egy teljes összhangban lévő, azonos stílusú, új arculatú épületegyüttes megépítése. A projekt költsége: 500 millió Ft. Füzes Panzió fejlesztése. Az Füzes Kempingben található panzió szobáinak, továbbá a kapcsolódó étterem felújítását tervezzük megvalósítani a szálláshely komfortfokozatának növelésével. A felújítás során preferáljuk a megújuló energia (napelem, napkollektor) használatát is. Projekt költsége 300 millió Ft. Füzes Kemping faházainak korszerűsítése, fejlesztése. A Füzes Kempingben található faházak felújítását, korszerűsítését, komfortfokozatának növelését tervezzük a projekt keretében megvalósítani. A felújítás során preferáljuk a megújuló energia (napelem, napkollektor) használatát is. Beruházási összeg: 200 millió Ft. A DIANA Hotel fejlesztése. Az 1980-as évek végén megépült általános iskola tetőterének egy részén került kialakításra a DIANA Hotel. A hotelban 25 kétágyas szoba található, közös vizesblokkal. A jelenlegi felszereltséggel (nincs fűtés) csak a nyári hónapokban fogadhat vendégeket. A projekt részeként a szobákban kialakításra kerül egy-egy vizesblokk, kiépítésre kerül a fűtésrendszer, valamint az általános iskolai oktatás zavartalan bonyolítása érdekében megfelelő hangszigetelés kerülne kialakításra. A fejlesztés költsége 200 millió Ft.

8 A Strand Kemping fejlesztése. A szabadvizű strand területén működő Strand Kemping több mint 20 éve működik, kezdetben sátorozó helyként, majd az évek során történt fejlesztéseknek köszönhetően használt faházak kerültek kiépítésre. Ezek a faházak jelenleg zömmel III. osztályú szálláshelyként vannak besorolva, azonban felújításuk és fejlesztésük elvégzése után felsőbb osztályba történő átsorolás érhető el. A szálláshelyek új vizesblokk kialakításával, illetve újabb szolgáltatások fejlesztésével vonzóbbá tehetőek. A beruházás nagysága: 400 millió Ft. A terület adottságaira való tekintettel további szálláshelyek létesítését is tervezzük. Megyei Településfejlesztési Részprogram keretében szereplő projektek előkészítése megtörtént 510 millió Ft-os összértékben. Ezek 100%-os támogatási intenzitással valósulhatnak meg: Önkormányzati intézmények energiahatékonysági beruházásai: 50 millió Ft. Bérlakás-állomány energetikai felújítása: 50 millió Ft. Belterületi játszóterek kialakítása: 30 millió Ft. Városközpont rehabilitáció (Zug rendezés): 100 millió Ft. Időskorúak szociális nappali ellátásának és házi segítségnyújtásának minőségi fejlesztése: 60 millió Ft. Gyermekétkeztetést biztosító főzőkonyha fejlesztése: 120 millió Ft. Közterületi parkolók fejlesztése, bővítése: 50 millió Ft. Védőnői szolgálat fejlesztése: 50 millió Ft. Orvosi rendelő energiaellátása fotovoltaikus rendszerrel. Az orvosi rendelő teljes energiaellátásának kiserőművel történő biztosítása valósítható meg napelem-rendszerrel. A 100%-os támogatási intenzitású pályázat összköltségvetése 22 millió Ft. A Tiszafüred Tiszaderzs Abádszalók valamint a Fegyvernek Abádszalók vasútállomás Abádszalók útvonalak felújítása. Tanuszoda létrehozása a Füzes Campingben. A beruházásra vonatkozó előzetes megállapodás aláírásra került a Nemzeti Sportközpontokkal. A beruházás összértéke kb. 200 millió Ft. A tanuszoda megépítésével lehetőség nyílik a korábban megépült melegített vizű strandfürdő gazdaságos üzemeltetésére is. KÉRJÜK, OKTÓBER 12-ÉN SZAVAZATUKKAL IS TÁMOGASSÁK AZ ÖSSZEFOGÁS ABÁDSZALÓKÉRT EGYESÜLET POLGÁRMESTER- ÉS KÉPVISELŐ-JELÖLTJEIT, HOGY PROGRAMUNKAT MEG TUDJUK VALÓSÍTANI!

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete KÖZMEGHALLGATÁS 2014. Előadó: Csige Tamás polgármester Az előadás felépítése 1) Tájékoztató a 2013-ben elért eredményekről, az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata 2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Szekszárd a fejlődő, élhető város Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 2010-2013 Szekszárd fejlesztéseinek összértéke 2010-2013 között meghaladta a 15 milliárd Ft-ot!

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

2015. április 23. Környezet munkacsoport

2015. április 23. Környezet munkacsoport 2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

2014-2019. Hegyesd község Önkormányzata

2014-2019. Hegyesd község Önkormányzata 2014-2019 Hegyesd község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

M U N K A L A P. a 2013. évi költségvetés szakfeladat szintű tervezéséhez. Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása

M U N K A L A P. a 2013. évi költségvetés szakfeladat szintű tervezéséhez. Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása - 1 - Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása Működési Lakosságnak továbbszámlázandó szemétszállítási díj 2012. évi (50 396 eft) x 1,19 59 971 A fentiek ÁFA-ja 16 192 Hátralék behajtás

Részletesebben

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE 1.napirendi pont Tárgy: 2014. évi zárszámadás elfogadása Előterjesztés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. ( I.11.) Kormányrendelet 5. -ának (1) bekezdése

Részletesebben

1.4 Vásárolt termékek és szolgáltatások Áfája 57 1.5 Különféle dologi kiadások: 57. 1.6 Kiadások összesen: 267

1.4 Vásárolt termékek és szolgáltatások Áfája 57 1.5 Különféle dologi kiadások: 57. 1.6 Kiadások összesen: 267 3. melléklet a 4/2013. (V. 21.) önkormányzati rendelethez 3. melléklet a 2/2012. (II.27.) önkormányzati rendelethez A) KIADÁSOK a) eft 1. 381103 Települési hulladék vegyes begyűjtése, szállítása, átrakása

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az Önkormányzat

Részletesebben

1.Fórum: Levél, 2014.06.23.

1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Emlékeztető Projektötlet gyűjtő fórumokról 1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Életminőség fejlesztése: Civil szervezetek rendezvény, eszköz, kiadvány Nem elaprózott pontszerű fejlesztések Átfogó térségi gazdaságfejlesztés,

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok Dunapataj Nagyközség a által ellátott kötelező és önként vállalt 18/2014.(XI.21.)számú rendelet 2. számú melléklete sorszám Kormányzati funkció Feladat megnevezése Kötelező Önként vállalt Társulás útján

Részletesebben

K I M U T A T Á S a 2013. évi közvetett támogatásokról

K I M U T A T Á S a 2013. évi közvetett támogatásokról Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság u. 10. Telefon: 56/583-400. 7/a számú melléklet K I M U T A T Á S a 2013. évi közvetett támogatásokról Iparűzési adó A d ó n e

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése 1 1. melléklet a..2014. (IV...) határozathoz A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése M e g n e v e z é s 1. Gazdasági Ellátó Központ (ÓKIG) - Pályázatok és egyéb átvett pénzeszközök

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2010. (III.13.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésének

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

Települési jövőkép. Sárosd

Települési jövőkép. Sárosd Települési jövőkép Sárosd Problémák Szociális struktúra Kisebbség (10%) Bölcsőde hiánya Gyógyszertár szolgáltatása Hagyományőrzés, nem óvjuk történelmi értékeinket. Képzetlen munkaerő Helyi járatos busz

Részletesebben

Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2012. I. félévi költségvetési gazdálkodásáról

Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2012. I. félévi költségvetési gazdálkodásáról Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2012. I. félévi költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.

Részletesebben

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előterjesztés Az Egyek Nagyközség Önkormányzata 2014. harmadik negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az egyes törvényeknek

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ A helyi önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza. Pusztavám Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete módosításáról

Részletesebben

Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! Tervezzük együtt a jövőt! NÓGRÁD MEGYEI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAMOK TERVEZÉSE (előzetes) ELŐZETES RÉSZPROGRAM TERVEK 1. Vállalkozásfejlesztési és befektetés-ösztönzési program 2. Ipari hagyományokon

Részletesebben

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2015. június 17. Közösségi Ház témák 2014. évi beszámoló Közös Önkormányzati Hivatal működése Az önkormányzat gazdálkodása Szociális helyzet Intézmények működése Adózási kérdések Start

Részletesebben

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Borsodnádasdi Önkormányzat 1.1. melléklet a... önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2013. 1 2 3 5 1. I. Önkormányzat

Részletesebben

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Közhatalmi bevételek Feladatalapú állami támogatások Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Egyéb működési célú kiegészítő

Részletesebben

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35.

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 F a x : ( 0 6-3 2 ) 4 6 0-9 1 8 E - m a i l :forum@paszto.hu Száma: 1-126/2015. A döntés meghozatala

Részletesebben

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója. Várható összköltség ezer Ft-ban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója. Várható összköltség ezer Ft-ban. 1. sz. melléklet A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Szolnok, Tószegi út 21. Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és

Részletesebben

Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Szijártóháza Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete rendkivüli ülést tart 2012.július

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 1 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010. (VII.6.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről

Részletesebben

Határidő: folyamatos Felelős: Balogh Ferenc polgármester

Határidő: folyamatos Felelős: Balogh Ferenc polgármester Gosztola Község Önkormányzata képviselő-testületének 19/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Gosztola Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az Önkormányzat

Részletesebben

Hajdúhadház Város Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Polgármesterétől Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Tisztelt Képviselő-testület! Hajdúhadházi

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

Tisztelt Tiszaszentimreiek, Újszentgyörgyiek!

Tisztelt Tiszaszentimreiek, Újszentgyörgyiek! X. évfolyam, 3. szám 2014. szeptember Tisztelt Tiszaszentimreiek, Újszentgyörgyiek! Rendhagyó a X. évfolyam 3. száma, ugyanis nem az elmúlt 3 hónap történéséről számolunk be Önöknek, hanem a leköszönő

Részletesebben

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1.

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1. o ldal 1 Tisztelt Partnerünk! Az alábbiakban szeretném felhívni a figyelmét az Új Széchenyi Terv Gyógyító Magyarország Egészségipari Program pályázati lehetőségeire: 1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat az önkormányzat Gazdasági programjára

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

Zalaapáti Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetése. 58 486 600 Üdülőhelyi feladatok támogatása 553 025

Zalaapáti Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetése. 58 486 600 Üdülőhelyi feladatok támogatása 553 025 Zalaapáti Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetése Normatív állami hozzájárulás Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás 164 008 879 10 689 364 175 382 710 12 600 834 Közös Önkormányzati

Részletesebben

1.. A Rendelet 5. -a az alábbi 2.ponttal egészül ki: 5. 2 pont: Hatáskör átruházás, eljárási szabályok:

1.. A Rendelet 5. -a az alábbi 2.ponttal egészül ki: 5. 2 pont: Hatáskör átruházás, eljárási szabályok: Képviselő-testületének 8/2010 (II.11.) sz. rendelete ának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2010.(I.28.) sz. rendeletének módosításáról Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított

Részletesebben

J a v a s l a t önkormányzati hozzájárulás megadására a Startmunka programban való - 2013. 03. 01. és 2014. 02. 28. közötti - részvételhez

J a v a s l a t önkormányzati hozzájárulás megadására a Startmunka programban való - 2013. 03. 01. és 2014. 02. 28. közötti - részvételhez J a v a s l a t önkormányzati hozzájárulás megadására a Startmunka programban való - 2013. 03. 01. és 2014. 02. 28. közötti - részvételhez Előterjesztő: Egészségügyi és Szociális Bizottság Elnöke Előkészítő:

Részletesebben

Határidő: folyamatos Felelős: Lóránt Beáta polgármester

Határidő: folyamatos Felelős: Lóránt Beáta polgármester Baglad Község Önkormányzata képviselő-testületének 20/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Baglad Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az Önkormányzat

Részletesebben

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOT ELŐÍRÓ ELLÁTANDÓ FELADAT FELADAT JOGSZABÁLY EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Háziorvosi ellátás, házi gyermekorvosi ellátás

Részletesebben

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető és a kerékpár Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Polgári István stratégiai csoportvezető Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály polgari.istvan@gyor-ph.hu

Részletesebben

3. A költségvetés bevételei és kiadásai. 3 954 951 000.- Ft bevétellel 3 954 951 000.- Ft kiadással

3. A költségvetés bevételei és kiadásai. 3 954 951 000.- Ft bevétellel 3 954 951 000.- Ft kiadással 15/2015 (IX.17.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.19.) számú önkormányzati rendeletének módosításáról 1.. A rendelet 3.

Részletesebben

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA H - 8291 Nagyvázsony, Kinizsi Pál u. 96. Telefon/fax: 88/264-011; E-mail: info@nagyvazsony.hu Szám:... / 2015. ELŐTERJESZTÉS Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő -

Részletesebben

Az önkormányzat 2014. évi költségvetési tervezete

Az önkormányzat 2014. évi költségvetési tervezete 3/A. melléklet Az önkormányzat 2014. évi költségvetési tervezete BEVÉTELEK - 1 - Funkciókód: 051030 Nem veszélyes hulladék vegyes begyűjtése, szállítása, átrakása B4 Működési ek Lakosságnak továbbszámlázandó

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE A támogatás célja: A Felhívás célja, a telepszerű körülmények között élők életkörülmények javítása,

Részletesebben

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti

Részletesebben

Tiszalök Városi Önkormányzat. 92 814 Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú foglalk. 72 830 TÁMOP működési célú pénzeszköz átvétel/pályázat

Tiszalök Városi Önkormányzat. 92 814 Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú foglalk. 72 830 TÁMOP működési célú pénzeszköz átvétel/pályázat BEVÉTELEK 1.sz. melléklet Tiszalök Városi Önkormányzat Feladat finanszírozás 295 427 Intézményi tevékenység bevétele 37 71 Átvett pénzeszközök (Működési célú) 92 814 Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú

Részletesebben

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE Előterjesztés 1.napirendi ponthoz Tárgy: 2013. évi zárszámadás elfogadása Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet 5. -ának (1) bekezdése

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

székhelye: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 65-67. tel.: 06-29/410-409, 413-212, 610-380 fax.: 06-29/410-409 e-mail: vigado@vigadokft.

székhelye: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 65-67. tel.: 06-29/410-409, 413-212, 610-380 fax.: 06-29/410-409 e-mail: vigado@vigadokft. 1.3. Gazdálkodó szervezetek Közzétételi egység: A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek Adat megnevezése Azon gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége (telefon,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó soron következő ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó soron következő ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó soron következő ülésére Tárgy: Lejárt határidejű határozatokról tájékoztató Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Fonyódi járás fejlesztési programjának bemutatása

Fonyódi járás fejlesztési programjának bemutatása ÁROP-1.2.11-2013 Megyei Tervezés Koordinációja Somogy Megyei Területfejlesztési Konferencia Fonyódi járás fejlesztési programjának bemutatása Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs

Részletesebben

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve Január 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi előzetes beszerzési terve 2.

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (III. 12.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Önkormányzatok számára kiírt aktuális pályázati lehetőségek Témakör Nevelési intézmények fejlesztése Dél Alföld,

Részletesebben

CSANÁDPALOTA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI 2013. ÉVI ÖSSZESÍTETT BEVÉTELEI

CSANÁDPALOTA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI 2013. ÉVI ÖSSZESÍTETT BEVÉTELEI 1. melléklet a 23/2013.(XI.28.) önkormányzati rendelethez 2. melléklet a 8/2013. (II. 14.) önkormányzati rendelethez CSANÁDPALOTA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI 2013. ÉVI ÖSSZESÍTETT BEVÉTELEI

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 205/2008.(X.31.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a A Hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tetőtér beépítésének befejezési üteme

Részletesebben

Csurgói járás fejlesztési programjának bemutatása

Csurgói járás fejlesztési programjának bemutatása ÁROP-1.2.11-2013 Megyei Tervezés Koordinációja Somogy Megyei Területfejlesztési Konferencia Csurgói járás fejlesztési programjának bemutatása Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 213/2012. (12.06.) Öh. sz. határozata

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu 22-116/2014. Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 6/2014.(II.

Részletesebben

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése Vasúti felüljáró híd építése 10,3 milliárd Ft átadás: 2015. nyár Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése

Részletesebben

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez.

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. BESZÁMOLÓ 2006. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ 2006. év költségvetése ez időszakban

Részletesebben

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából J a v a s l a t határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és

Részletesebben

Külsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Külsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Külsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Külsősárd Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az

Részletesebben

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre J a v a s l a t Startmunka programban való önkormányzati részvételre Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási O. Ózd, 2015. január 15. A Belügyminisztérium 2014.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról és a megyei képviseletről

TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról és a megyei képviseletről SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: gelencser.attila@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/626/2014. TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.

1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2015. (III.13.) számú rendelete Tiszasas Község Önkormányzata 2015. évi költségvetése Tiszasas Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: Zádor község Önkormányzat 2010-2014. évi gazdasági programja

ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: Zádor község Önkormányzat 2010-2014. évi gazdasági programja Bürüs, Gyöngyösmellék, Kétújfalu, Szörény, Várad, Zádor községi Önkormányzatok K ö r j e g y z ő s é g e E-mail: ketujfalu@korjegyzoseg.hu Honlap: korjegyzoseg.hu 7975 Kétújfalu József Attila u. 34. Tel./Fax.:

Részletesebben

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg:

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: Marketing menedzser Projekt munkatárs Műszaki munkatárs Pozíciókat érintő háttérinformációk 1 oldal 2 oldal 3 oldal 4-5 oldal Marketing

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Előterjesztő: Ózdi Vízmű Kft ügyvezetője. Ó z d, 2012. január 26.

Előterjesztő: Ózdi Vízmű Kft ügyvezetője. Ó z d, 2012. január 26. J a v a s l a t az Ózdi Vízmű Kft. 2012. évi víziközmű fejlesztésének keretén belül az ivóvíztisztító telep megvalósításával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára Előterjesztő: Ózdi Vízmű Kft

Részletesebben

Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó szerződésekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött szerződések 2012.

Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó szerződésekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött szerződések 2012. Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó ekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött ek 2012. Sorszám Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződést kötő felek megnevezése 1.

Részletesebben

1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város

1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város 1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város 1. Térségi gazdaság fejlesztés a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében 1.1. Foglalkoztatás - bővítést segítő

Részletesebben

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-125/2010. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a

Részletesebben

Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 KEOP-1.2.0/B/ 2013. július 29.-2014. január 29-ig próbaüzem. Jelenleg a helyreállítási

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 201/2012. (VII.18.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 201/2012. (VII.18.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása 201/2012. (VII.18.) önkormányzati határozata Napirend megállapítása 1.) ÉMOP-3.1.2/A-2f-2010-0005 azonosító számú projekt önerő növelése Referens: Nagy István stratégiai referens 2.) Támogató nyilatkozat

Részletesebben

1. melléklet a 3/2014. (II. 6.) önkormányzati rendelethez Mány Község Önkormányzata Önkormányzat összesen

1. melléklet a 3/2014. (II. 6.) önkormányzati rendelethez Mány Község Önkormányzata Önkormányzat összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 3/2014. (II. 6.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 14 029 2.Szolgáltatások ellenértéke 13 599 3. Áfa visszatérítése 4.

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2. melléklet a /2015.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2015. évi előirányzat Polgármesteri Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi önkormányzatok

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014.(II.20.) sz. önkormányzati rendeletének módosítására

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület 2015. február 12.-i ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület 2015. február 12.-i ülésére. Segesd Község Önkormányzat Polgármesterétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2015. február 12.-i ülésére. Tárgy:2015. évi költségvetési tervezet Az államháztartásról

Részletesebben

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról A Kormány foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 43. (4) bekezdésében

Részletesebben

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről

BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 50,47 %-ban teljesültek az I. félévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK: A teljesülés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. év április 18.-i ülésére Tárgy: Pályázatok benyújtása a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanácshoz Előadó: Horváth László

Részletesebben