ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP"

Átírás

1 ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország A magyar gazdaságot tekintve a külkereskedelmi mérleg többlete 584 millió euró lett, mely 25 millióval kevesebb az előzetes adatoknál. Az export 6,0%-kal, az import 5,2%-kal növekedett (euróban nézve) az egy évvel korábbi szintekhez képest. Az inflációs jelentés főbb adatai szerint az idei évre várt 0,1%-os infláció 2,5%-ra emelkedhet, míg a gazdasági növekedés 3,3%-ról 2,4%-ra mérséklődhet. Ez nagy változást nem jelent a korábbi prognózishoz képest, és az elemzői konszenzussal is megegyezik. Annyi módosítás történt, hogy az export és a beruházások a várthoz képest lassabban bővülhetnek, a lakossági fogyasztás jobban erősödhet, amit Matolcsy György a devizahiteles mentőcsomag hatásaival magyarázott. Az MNB október 13-án két új eszközt, egy feltételes rövid lejáratút és egy feltétel nélküli hosszú lejáratút indít el, mellyel a lakossági devizahitelek elszámolását és forintosítását segítenék, elkerülve a forintra nehezedő nyomást. A rövid lejáratú feltételes eszköz célja, hogy a bankok rövid külső adósságait csökkentsék általa, a hosszú lejáratú, feltétel nélküli eszköz a hosszú lejáratú adósság csökkentését szolgálná. Ez utóbbi egy spot és hosszú devizaswap ügyletből állna össze, mellyel a kamat és árfolyamkockázatot kezelnék. A negyedév folyamán az MNB monetáris tanácsa egyszeri alkalommal, 20 bázisponttal 2,10%-ra vágta az irányadó ráta mértékét, ezzel véget ért a kamatcsökkentési periódus. Matolcsy György jegybankelnök kijelentette, hogy 2015-ig nem tartják valószínűnek a kamat változtatását. Továbbá bejelentették, hogy idén szeptember-októberre várható a rossz bank felállásának időpontja, mely főleg ingatlan hiteleket és bedőlt ingatlanokat venne át a kereskedelmi bankoktól könyv szerinti érték alatt. A forint a negyedév végén a második negyedévhez képest stagnált, 310,36 EUR/HUF árfolyamon, a CDS kockázati felár 166,73 ponton zárt. Nemzetközi gazdaság Az Amerikai Egyesült Államok gazdasága továbbra is dinamikusan bővül, a munkaerőpiaci helyzet javuló tendenciát mutat, mely lehetőséget teremt arra, hogy a FED a havi eszközvásárlásokat kivezesse. Évesített negyedéves alapon 4,6%-kal bővült az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben, az előzetes 4%-os adatot felülmúlva, amihez hasonlóra év utolsó negyedévében volt példa. A növekedéshez legnagyobb mértékben a beruházások és az export javuló teljesítménye járult hozzá. Az infláció továbbra is mérsékelt marad, a személyes kiadások magárindexe 1,5%-os áremelkedésről tanúskodik, mely még jóval a FED 2%-os célja alatt található. A munkanélküliségi ráta várhatóan 6,1%-on marad, míg a bérek továbbra is visszafogottan, éves szinten 2,2%-kal növekedhettek. Mindezek tükrében az Amerikai Egyesült Államok jegybankja, a FED legutóbbi ülésén folytatta likviditási programjának kivezetését. A kötvényvásárlások mértékét 15 milliárd dollárra csökkentették, ennek megfelelően a következő FED ülésen (október) teljesen kivezetik az eszközt. A FED elnöke bejelentette, hogy a lejáró értékpapírokat azonos értékben fogják megújítani mindaddig, amíg a gazdaság olyan állapotba nem kerül, hogy az ilyesfajta segítségre ne legyen szükség. Mindeközben az eurózónában lazító lépéseket várnak az EKB-tól, melyet a csökkenő eurózónás infláció, a romló konjunkturális helyzet fel is erősít. Az eurózónás GDP a második negyedévben csupán stagnálni tudott, a növekedés motorját jelentő Németország gazdasága is elkezdett gyengén teljesíteni. Az euró-övezeti infláció a vártnak megfelelően ötéves mélypontra, 0,3%-ra süllyedt az előző havi 0,4%-ról, mely az EKB mennyiségi lazításával kapcsolatos várakozásokat erősíti fel. Az EKB bejelentette, hogy már októbertől eszközfedezetű értékpapírok (ABS) vásárlásába kezdenek, valamint egy fedezett kötvényvásárlási program is elindul. Emellett a várakozásokkal ellentétben 10 bázisponttal a teljes kamatfolyosót lejjebb szállították (az alapkamatnak megfelelő refinanszírozási ráta ezzel 0,05%-os szintre került). A kamatcsökkentés vonzóbbá teheti a már korábban meghirdetett célzott hosszútávú refinanszírozási programban (TLTRO) való részvételt a Monetáris Unió bankjai számára, az ABS-vásárlás és a fedezett kötvények vásárlása pedig közvetlenül a privát szektor számára jelent könnyebb hozzájutást forrásokhoz. 1

2 A közép- és hosszútávú inflációs várakozások számottevően lejjebb kerültek, az EKB 2016-ban is csak 1,4%-os inflációt prognosztizál, mindemellett rontották a 2014-re és 2015-re vonatkozó növekedési előrejelzéseket is. Mario Draghi, EKB elnök a beruházások élénkítésének szükségességéről beszélt, melynek kapcsán a kis- és középvállalatok számára kidolgozott hitelgarancia-programokat sürgetett, és jelezte, hogy az eszközfedezetű értékpapír-vásárlások során csak a legjobb minőségű instrumentumok jöhetnek szóba. Magyarország makrogazdasági adatai Gazdaság GDP növekedése (%) 3,9 1,3 0,5-6,3 1,2 1,4-1,7 1,1 Ipari termelés növekedése (%) 10,1 8,1 3,1-17,7 10,5 3,5-1,5 1,4 Fogyasztói árindex 3,9 8,0 3,4 4,2 4,9 4,3 5,7 1,7 Államháztartás a GDP arányában (%, ESA95) -9,3-5,5-3,6-4 -4,3 2,9-2,7-2,3 Külső egyensúlyi mutatók Folyó fizetési mérleg egyenlege (milliárd euro) -5,8-5,1-3,4-3,8 2,0 0,4 1,5 3,3 2

3 KÖTVÉNY ESZKÖZALAPOK A magyar állampapírpiac Az előző negyedévhez viszonyítva állampapír hozamaink minimálisan ugyan, de emelkedtek a 15 éves hozam kivételével. Legnagyobb mértékben az öt éves hozam emelkedett, 30 bázisponttal. A negyedév végi referenciahozamok: 3 év: 3,16, 5 év: 3,63, 10 év: 4,43, melyek 9, 30, 24 bázisponttal emelkedtek az előző negyedév végi értékekhez képest. A 15 éves hozam: 4,77 százalék, mely 5 bázispontos csökkenést szenvedett el. A rövid lejáratú papírok hozamai csökkenést mutatnak az előző negyedéves értékekhez képest. A 3 és 6 hónapos referenciahozamok pontos, az éves hozamok pedig 65 pontos csökkenéssel zárták a negyedévet. A negyedév végi referenciahozamok: 3 hó: 1,34, 6 hó: 1,45, 12 hó: 1,58 százalék. A külföldiek kezében levő állampapír állomány 4,753 milliárd forintra csökkent a negyedév végén. A Monetáris Tanács a negyedév során történelmi mélypontra, 2,10%-os szintre csökkentette az irányadó kamat mértékét. A Stabilitás Állampapír és Kötvény eszközalap A negyedév során portfóliónk teljesítménye a referencia indexet minimálisan ugyan, de túlteljesítette. Míg a magyar állampapírok teljesítményét mutató index értéke 0,41 százalékkal emelkedett, addig portfóliónk árfolyama 0,43 százalékot emelkedett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 3

4 RÉSZVÉNY ESZKÖZALAPOK A magyar részvénypiac Az európai vezetők Oroszországgal szemben szankciókat léptettek életbe, melyek érintik a hadiipari szállításokat, az orosz bankok és cégek forrásbevonási lehetőségeit, valamint a legfejlettebb energetikai technológiák kivitelét is. Az európai vállalatok nem szállíthatnak high-tech gépeket az orosz olajiparba, ami az éppen kiépülő mélytengeri fúrást visszavetheti, akár 10-15%-kal csökkenhet az orosz olajkitermelés. A szankciók iránya a hosszú távú korlátozás, ami a potenciális növekedést visszaveti az orosz gazdaságban, de azonnali gazdasági hatása nincs, így az európai vállalatokra gyakorolt rövid távú hatás is mérsékelt. Az EU a szankciókat egy évre léptette életbe azzal a céllal, hogy a lehetőségekhez képest mérsékelje a válasz-szankciók erejét. A kiszámíthatatlan geopolitikai és háborús kockázatok, az egyre élesebbé váló orosz-ukrán konfliktus nyomás alatt tartják a fejlődő piacokat, így a magyar piacot is. A magyar részvénypiac indexe, a BUX index, ponton zárt a negyedév végén. A fenti események következtében estek a hazai blue chipek, a legnagyobb esést a Richter részvények szenvedték el, 11,29%-os árfolyameséssel. Az Oroszország elleni szankciók és ukrán helyzet miatt leginkább érintett Richter gyenge eredményszámokat közölt, várakozásait is rontotta, immár 7%-os csökkenést vár euró alapon árbevétel soron. Az OTP részvények esetében a jelentős leírások hatására csökkentek ugyan a tőkemutatók, de továbbra is igen magasak, ami igen szilárd tőkehelyzetet mutat. A hazai és a legtöbb leánybank esetében várhatóan javulhatnak a folyamatok, azonban az orosz és az ukrán kitettség továbbra is jelentős kockázatot képvisel. A bankpapír árfolyama 3,86%-kal esett. A Magyar Telekom részvények árfolyama 5,54%-kal értékelődött le, feltehetően a Deutsche Telekom kivásárlásának csökkenő esélye miatt, valamint a társaság bejelentette, hogy jövőre nem fognak osztalékot fizetni az idei eredmény után. A blue chipek közül a legkisebb veszteséget a MOL olajpapír szenvedte el, 0,41%-kal alacsonyabb áron zárt, mint egy negyedévvel ezelőtt. Ugyan az orosz szankciók nem segítik az olajpapír árfolyamát, illetve a befektetőket egyre jobban izgatja, hogy nincs előrelépés az INA üggyel kapcsolatban, azonban a MOL papírok árfolyamát támogatták a Lukoil csehországi hálózatát megvásárló hírek. Profit Részvény eszközalap A negyedév során portfóliónk teljesítménye kedvezőbb volt a referencia indexhez viszonyítva. Míg a referencia portfólió értéke 3,46%-kal csökkent, addig portfóliónk értéke csak 3,40%-kal esett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 4

5 Mérleg Befektetési jegy eszközalap A Mérleg Befektetési jegy eszközalap árfolyama harmadik negyedévében 0,12%-ot esett, alulteljesítve az eszközalap benchmarkjának 0,17%-os pozitív változását. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 5

6 VEGYES ESZKÖZALAPOK A magyar kötvény- és részvénypiac Kötvénypiac: Az előző negyedévhez viszonyítva állampapír hozamaink minimálisan ugyan, de emelkedtek a 15 éves hozam kivételével. Legnagyobb mértékben az öt éves hozam emelkedett, 30 bázisponttal. A negyedév végi referenciahozamok: 3 év: 3,16, 5 év: 3,63, 10 év: 4,43, melyek 9, 30, 24 bázisponttal emelkedtek az előző negyedév végi értékekhez képest. A 15 éves hozam: 4,77 százalék, mely 5 bázispontos csökkenést szenvedett el. A rövid lejáratú papírok hozamai csökkenést mutatnak az előző negyedéves értékekhez képest. A 3 és 6 hónapos referenciahozamok pontos, az éves hozamok pedig 65 pontos csökkenéssel zárták a negyedévet. A negyedév végi referenciahozamok: 3 hó: 1,34, 6 hó: 1,45, 12 hó: 1,58 százalék. A külföldiek kezében levő állampapír állomány 4,753 milliárd forintra csökkent a negyedév végén. A Monetáris Tanács a negyedév során történelmi mélypontra, 2,10%-os szintre csökkentette az irányadó kamat mértékét. Részvénypiac: Az európai vezetők Oroszországgal szemben szankciókat léptettek életbe, melyek érintik a hadiipari szállításokat, az orosz bankok és cégek forrásbevonási lehetőségeit, valamint a legfejlettebb energetikai technológiák kivitelét is. Az európai vállalatok nem szállíthatnak high-tech gépeket az orosz olajiparba, ami az éppen kiépülő mélytengeri fúrást visszavetheti, akár 10-15%-kal csökkenhet az orosz olajkitermelés. A szankciók iránya a hosszú távú korlátozás, ami a potenciális növekedést visszaveti az orosz gazdaságban, de azonnali gazdasági hatása nincs, így az európai vállalatokra gyakorolt rövid távú hatás is mérsékelt. Az EU a szankciókat egy évre léptette életbe azzal a céllal, hogy a lehetőségekhez képest mérsékelje a válasz-szankciók erejét. A kiszámíthatatlan geopolitikai és háborús kockázatok, az egyre élesebbé váló orosz-ukrán konfliktus nyomás alatt tartják a fejlődő piacokat, így a magyar piacot is. A magyar részvénypiac indexe, a BUX index, ponton zárt a negyedév végén. A fenti események következtében estek a hazai blue chipek, a legnagyobb esést a Richter részvények szenvedték el, 11,29%-os árfolyameséssel. Az Oroszország elleni szankciók és ukrán helyzet miatt leginkább érintett Richter gyenge eredményszámokat közölt, várakozásait is rontotta, immár 7%-os csökkenést vár euró alapon árbevétel soron. Az OTP részvények esetében a jelentős leírások hatására csökkentek ugyan a tőkemutatók, de továbbra is igen magasak, ami igen szilárd tőkehelyzetet mutat. A hazai és a legtöbb leánybank esetében várhatóan javulhatnak a folyamatok, azonban az orosz és az ukrán kitettség továbbra is jelentős kockázatot képvisel. A bankpapír árfolyama 3,86%-kal esett. A Magyar Telekom részvények árfolyama 5,54%-kal értékelődött le, feltehetően a Deutsche Telekom kivásárlásának csökkenő esélye miatt, valamint a társaság bejelentette, hogy jövőre nem fognak osztalékot fizetni az idei eredmény után. A blue chipek közül a legkisebb veszteséget a MOL olajpapír szenvedte el, 0,41%-kal alacsonyabb áron zárt, mint egy negyedévvel ezelőtt. Ugyan az orosz szankciók nem segítik az olajpapír árfolyamát, illetve a befektetőket egyre jobban izgatja, hogy nincs előrelépés az INA üggyel kapcsolatban, azonban a MOL papírok árfolyamát támogatták a Lukoil csehországi hálózatát megvásárló hírek. 6

7 Ötvözet Vegyes eszközalap Az Ötvözet Vegyes eszközalap befektetési portfólióját a magyar állampapírok és vállalati kötvények, valamint magyar tőzsdei részvények alkotják. Az eszközalap árfolyama a vizsgált negyedévben 0,69%-ot csökkent, míg az eszközalap benchmarkja 0,26%-ot esett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 7

8 ÖSSZEFOGLALÁS A táblázat az eszközalapok különböző időszakra vetített teljesítményeit és hozamainak éves szórását mutatja be, melyeket együttesen érdemes figyelembe venni. A hozamok szórása azt mutatja meg, hogy az eszközalap a megadott hozamot milyen kockázat mellett érte el, illetve mennyire kiegyensúlyozott a működése. Minél nagyobb a szórás értéke, annál nagyobb egy eszközalap árfolyamának ingadozása, azaz annál kockázatosabb a befektetés. 8

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzésében a magyar gazdaságra vonatkozóan 2,5%-os növekedést vár 2015-re,

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2015.III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2015.III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Idén márciusban az S&P BB-ről BB+-ra javította a magyar besorolást, melyhez stabil kilátást rendelt. Szeptemberben

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.II. negyedév Makrogazdaság Magyarország A Fitch Ratings BB+ kategóriában hagyta hazánk adósság-besorolását, a kilátást azonban stabilról pozitívra változtatta.

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2016.I. negyedév

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2016.I. negyedév ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.I. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarország nemzetközi devizatartaléka jelentősen, több mint 4 milliárd euróval 27,55 milliárd euróra csökkent

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország A magyar gazdaság a harmadik negyedévben 2,1%-os elemzői várakozással szemben 2%-kal bővült. Ez jelentős lassulást

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarországon a GDP volumene 2016 második negyedévében - szezonálisan és naptárhatással kiigazítva - 1,8%-kal

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.II. negyedév Makrogazdaság Magyarország Jelentős gazdaságpolitikai fordulatnak lehettünk tanúi, a jövő évi magyar költségvetésben nem csak a korábban

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország A Magyar Nemzeti Bank a vártnak megfelelően tartotta az 1,35%-os alapkamatot, 2016 végéig előreláthatólag nem

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 24.

Vezetői összefoglaló február 24. 2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 14.

Vezetői összefoglaló február 14. 2017. február 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1 NYILVÁNOS: 2008. május 22. 8:30 órától! Budapest, 2008. május 22. Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2008. I. negyedév 1. 2008. I. negyedévében a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok forgalomban

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 1.

Vezetői összefoglaló június 1. 2017. június 1. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében erősödött, a dollárhoz képest pedig gyengült. A BUX 18,2 milliárd forintos, jóval az átlag

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséggel zárták a csütörtöki napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli tőzsdék a geopolitikai feszültség következtében. A forint gyengülése

Részletesebben

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló Csütörtökön és pénteken mind az amerikai, mind az európai részvényindexek növekedéssel zártak. Ma reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a hazai

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Budapest, 2007. november 21. 2007. III. negyedévében a hitelviszonyt megtestesítő papírok forgalomban lévő állománya valamennyi piacon

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2004. IV. negyedév 1 Budapest, 2004. február 21. A IV. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 7. Vezetői összefoglaló Jelentős eséssel zárták a múlt hetet a vezető nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is, a megjelent csalódást keltő német ipari megrendelési adatok és az

Részletesebben

szerda, október 21. Vezetői összefoglaló

szerda, október 21. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 21. Vezetői összefoglaló Mind az amerikai, mind az európai tőzsdéket kiváró hangulat jellemezte kedden, zárásra valamennyi index enyhe mínuszban fejezte be a kereskedést. Szerdán

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 19.

Vezetői összefoglaló június 19. 2017. június 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében stagnált. A BUX 33,6 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 15.

Vezetői összefoglaló február 15. 2017. február 15. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig stagnált. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek tegnap, míg a tengerentúlon mínuszban végeztek a börzék. Kedden a forint gyengülést szenvedett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 22.

Vezetői összefoglaló szeptember 22. 2016. szeptember 22. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva erősödött a forint. A BUX 7,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett, 0,16 százalékos erősödéssel

Részletesebben

szerda, október 15. Vezetői összefoglaló

szerda, október 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. október 15. Vezetői összefoglaló A vállalati hírek ellensúlyozták a gyengébb gazdasági adatokat, így a nemzetközi részvényindexek többsége pozitív tartományban zárt. A hétfői szűk sávban

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 3.

Vezetői összefoglaló március 3. 2017. március 3. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama vegyesen mozgott a vezető devizák ellenében. A BUX 11,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,56 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Allianz Életprogramok 2014.

Allianz Életprogramok 2014. Allianz Életprogramok 2014. Allianz Életprogramok 2014. Október Árfolyamgarantált Állampapír eszközalap Alapadatok: Indulás napja: 2005. június 1. Típusa: pénzpiaci Rövidített neve: ÁGA Benchmark: 100%

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 12.

Vezetői összefoglaló december 12. 2016. december 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 8,1 milliárd forintos, átlag

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 1.

Vezetői összefoglaló december 1. 2016. december 1. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest nem változott jelentősen. A BUX 12,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 25.

Vezetői összefoglaló október 25. 2016. október 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár viszonylatában kis mértékben gyengült, a svájci frank ellenében enyhén erősödött. A BUX 9,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2011.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2011. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2011. december

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

Allianz Életprogramok 2015. 2015. Január

Allianz Életprogramok 2015. 2015. Január Allianz Életprogramok 2015. 2015. Január - Allianz Életprogramok 2015. Január Árfolyamgarantált Állampapír eszközalap Alapadatok: Indulás napja: 2005. június 1. Típusa: pénzpiaci Rövidített neve: ÁGA Benchmark:

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 21.

Vezetői összefoglaló október 21. 2016. október 21. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama gyengült valamennyi vezető devizával szemben. A BUX 9 milliárd forintos, átlagos forgalom mellett 0,59 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2014.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2014. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2014. december

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2003. II. 1 A II. ben az értékpapírpiac általunk vizsgált egyetlen szegmensében sem történt lényeges arányeltolódás az egyes tulajdonosi szektorok között. Az

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 31.

Vezetői összefoglaló január 31. 2017. január 31. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,4 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,73 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

szerda, december 11. Vezetői összefoglaló

szerda, december 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. december 11. Vezetői összefoglaló A keddi napon a nemzetközi tőzsdéken korrekciók mentek végbe, valamennyi vezető index csökkenéssel zárt. Az euró/forint kurzus továbbra sem tudott a 300-as

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2015. május EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. június 10. főbb fejlett részvénypiacok Havi jelentés Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 15.

Vezetői összefoglaló november 15. 2016. november 15. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval szemben stagnált, a svájci frank és a dollár ellenében pedig erősödött. A BUX 9,1 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. D E C E M B E R Összefoglaló Decemberben vegyes hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A novemberi mélypontok után volt egy kisebb korrekció,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 17.

Vezetői összefoglaló február 17. 2017. február 17. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 11,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,70 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 9.

Vezetői összefoglaló június 9. 2017. június 9. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 9,4 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,71 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Gazdasági és államháztartási folyamatok

Gazdasági és államháztartási folyamatok Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 23.

Vezetői összefoglaló december 23. 2016. december 23. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest erősödött. A BUX 7,4 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,20

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló Emelkedtek a nyugat-európai és tengerentúli tőzsdei árfolyamok. A forint erősödni tudott a vezető devizákkal szemben. A BUX értéke 6,6 milliárd forintos

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló A FED várhatóan nem fog kamatot emelni szeptemberben. Kína leértékeli nemzetközi fizetőeszközét. Pozitív hangulat volt tegnap a nemzetközi tőzsdéken. Ma reggelre

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

péntek, augusztus 29. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 29. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 29. Vezetői összefoglaló A világ vezető részvényindexei veszteséget szenvedtek el tegnap, mely elsősorban az orosz-ukrán konfliktus kiéleződésének köszönhető. Csütörtökön a forint

Részletesebben

Aktuális kihívások a monetáris politikában

Aktuális kihívások a monetáris politikában Aktuális kihívások a monetáris politikában Pleschinger Gyula Magyar Nemzeti Bank Magyar Közgazdasági Társaság 2017. május 25. Tartalom Árstabilitás és a sérülékenység csökkentése Pénzügyi stabilitás Növekedés

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

hétfő, január 12. Vezetői összefoglaló

hétfő, január 12. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. január 12. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak pénteken a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Pénteken az euró/forint kurzus 316-318 között mozgott, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 11. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában enyhe pluszban, Európában pedig vegyesen zártak a vezető tőzsdeindexek. Legnagyobb mértékben a londoni FTSE esett. Gyengült a forint

Részletesebben