ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP"

Átírás

1 ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.II. negyedév Makrogazdaság Magyarország A Fitch Ratings BB+ kategóriában hagyta hazánk adósság-besorolását, a kilátást azonban stabilról pozitívra változtatta. Az indoklás szerint az utóbbi években markánsan javult a külső egyensúly, a költségvetési hiány a vártnál alacsonyabb, a GDP 2,6%-a volt, a vártnál gyorsabb volt a GDP növekedése, valamint pozitívan értékelték a bankadó csökkentését. A magyar kormány javította növekedési előrejelzését. Az Európai Bizottságnak megküldött konvergenciaprogramban a GDP-re vonatkozó idei évi prognózist 2,5%-ról 3,1%-ra, a évit pedig 2,1%-ról 2,5%-ra emelték. Az Európai Bizottság is felfelé módosította előrejelzését, 0,4%-kal magasabb, 2,8%-os növekedést jósol. Az infláció tekintetében 2015-re már csak 1,6%-ot várnak a korábbi 3%-kal szemben, a jövő évit is 2,5%-ra korrigálták. Az államháztartási hiány idén 2,4% lehet, de jövőre már 2%-ra, 2017-ben pedig 1,7%-ra csökkenhet a tervek szerint. A költségvetési hiány és a GDP-hez mért államadósság is fokozatosan csökkenne, 2018-ra az előbbi 1,6%-ra, utóbbi 70% alá süllyedne. Az MNB bejelentette, hogy korlátozza a kéthetes betéthez való hozzáférést, a jelenlegi milliárdról milliárd forintra kívánja csökkenteni a kéthetes betéti állományt ez év decemberéig szeptember 23-ától az irányadó eszköze a három hónapos, fix kamatozású jegybanki betét lesz. Ezzel a lépéssel a bankok a jegybank helyett egyre nagyobb mértékben az államot fogják finanszírozni növekvő állampapírvásárlással, miközben a reálgazdaság hitelkínálata is növekedhet. Emiatt a jegybank arra számít, hogy az intézkedések elősegíthetik az állam devizaadósságának forintból történő refinanszírozását. Az intézkedések egyben igen jelentős monetáris lazításnak is megfelelnek. A Monetáris Tanács többszöri alkalommal 1,50%-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét. A közlemény szövege nem változott, miszerint a kamatvágás addig folytatódik, míg a jegybank el nem éri célját, a gyengébb forintot, illetve amíg a dezinflációs kockázatok miatt szükségesnek tartják. A forint jelentősen gyengült a negyedév folyamán, 315,04 EUR/HUF árfolyamon zárt, melyben külső körülmények (EKB mennyiségi lazítás, gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatok miatt a FED kamatemelésének kitolódása) is szerepet játszottak. Az ország kockázati megítélése romlott, a CDS, kockázati felár 154,0 ponton zárt, 16,2%-kal felülmúlva az előző negyedév végi záró értéket. Nemzetközi gazdaság A negyedév folyamán leginkább piacbefolyásoló tényezőként említendő az USA kamatemelési várakozások alakulása, Görögország lehetséges csődje és kilépése az eurózónából. A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó ráta mértékén a FED, viszont az év végére változatlanul 0,625% -os alapkamatra számítanak. Ez azt jelenti, hogy akár két 25bp-os emelés is beleférhet az idei évbe, ugyanakkor némileg csökkent a jövő évi és a 2017 végi előrejelzés, ami lassúbb és elnyújtottabb kamatemelési ciklusra utal. Idén a korábbi 2,3-2,7 helyett már csak 1,8-2,0 százalékos növekedést várnak, mellyel az IMF is egyetért, 3,1%-ról 2,5%-ra csökkentette az idei évre várt GDP-növekedési prognózisát. Ahhoz hogy további javulásról lehessen beszélni, illetve a FED is megalapozottnak lássa a fejlődést és kamatot emeljen, a bérek szintjén szükség lenne az emelkedő trend folytatására. Az infláció még mindig alacsony, elmaradva a 2%-os céltól, inkább 1%-os szint felé tendál. Az Eurostat által közzétett adatok alapján úgy tűnik, hogy négy hónap után véget ér a defláció a valutaövezetben. A harmonizált inflációs mutató (az EKB monetáris politika keretrendszerének része) áprilisban már csak 0,0% lehetett, mely 0,1%-os növekedést jelentene a márciusi érték után. Mindez mutatja, hogy élénkül az európai gazdaság. Az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésén nem változtatott az irányadó ráta mértékén (0,05%), ezen kívül a - 0,2%-on álló betéti rátához sem nyúlt. A döntést követő sajtótájékoztatón Mario Draghi, jegybankelnök megerősítette, hogy az eszközvásárlási programot jövő szeptemberig végig kívánják vinni, amit a nyár folyamán, 1

2 havi szinten meg is emel, ellensúlyozva a forgalom nyári visszaeséséből eredő ellenhatást, illetve gátat szabhat a heves hozamemelkedésnek. Az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzést 0%-ról 0,3%-ra emelték. A növekedést illetően továbbra is 1,5%-os bővülésre számítanak, jövő év folyamán pedig 2%-osra. Kiemelt figyelem övezte a görög kormány és az IMF közötti tárgyalásokat, azok kimenetelét. Többszöri sikertelen egyeztetést követően sem született megállapodás a görög kormány és a hitelezők között, végül Görögország nem fizette ki az esedékessé vált tőke- és kamattörlesztéseit az IMF-nek, ami ugyan csődhelyzetnek felel meg, de az IMF terminológiájában csak fizetési késedelmet jelent. A görög kormány újabb kérelmeket terjesztett elő (pl. ESM-ből hívna le 29 milliárd eurót, amit csak lejáró kötelezettségek törlesztésére fordítana), de a hitelezők közölték, hogy a július 5-i népszavazás előtt nem foglalkoznak új görög javaslatokkal. Magyarország makrogazdasági adatai Gazdaság GDP növekedése (%) 1,3 0,5-6,3 1,2 1,4-1,7 1,1 3,5 Ipari termelés növekedése (%) 8,1 3,1-17,7 10,5 3,5-1,5 1,4 7,6 Fogyasztói árindex 8,0 3,4 4,2 4,9 4,3 5,7 1,7-0,2 Államháztartás a GDP arányában (%, ESA95) -5,5-3,6-4 -4,3 2,9-2,7-2,3 5,9 Külső egyensúlyi mutatók Folyó fizetési mérleg egyenlege (milliárd euro) -5,1-3,4-3,8 2,0 0,4 1,5 3,3 4,2 2

3 KÖTVÉNY ESZKÖZALAPOK A magyar állampapírpiac A rövid állampapír hozamok rendre csökkentek, míg a hosszú állampapír hozamok esetében a 3 éves kivételével növekedés volt tapasztalható az előző negyedévhez viszonyítva. A rövid lejáratú papírok esetében a legjelentősebb esést az egy éves hozam produkálta (-64 bázispont) a negyedév során. A negyedév végi referenciahozamok: 3 hó: 1,01, 6 hó: 1,02, 12 hó: 0,99 százalék. A hosszú lejáratú állampapírok közül a legnagyobb emelkedést a 15 éves papír hozama produkálta, 76 bázisponttal. A negyedév végi referenciahozamok: 3 év: 2,11, 5 év: 2,98, 10 év: 3,88, 15 év: 4,16, melyek közül a 3 éves referenciapapír hozama 1 bázisponttal esett, a többi, az 5 éves 38, a 10 éves 60, a 15 éves pedig 76 bázisponttal növekedett az előző negyedév végi értékekhez képest. A külföldiek kezében levő állampapír állomány 4,394 milliárd forintra csökkent a negyedév végén. A Monetáris Tanács a negyedév során többszöri alkalommal 1,50%-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét. A közlemény szövege nem változott, miszerint a kamatvágás mindaddig folytatódik, míg a jegybank el nem éri célját, a gyengébb forintot, illetve amíg a dezinflációs kockázatok miatt szükségesnek tartják. A Stabilitás Állampapír és Kötvény eszközalap A negyedév során portfóliónk teljesítménye a referencia indexet alulteljesítette. Míg a magyar állampapírok teljesítményét mutató index értéke 0,85 százalékkal, addig portfóliónk árfolyama 0,91 százalékot esett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 3

4 RÉSZVÉNY ESZKÖZALAPOK A magyar részvénypiac A görög csőd és Görögország eurózónából történő kilépésének veszélye miatt az elmúlt időszakban a befektetők a biztonságosabb instrumentumokba menekültek, a kockázatosnak számító kötvény és részvénypiacok helyett. A negyedév első felében erőteljes menetelés volt tapasztalható a hazai tőzsdeindex tekintetében, de a nemzetközi hangulattal párhuzamosan a BUX index is veszített lendületéből, melynek folyományaként Ft értéken zárt (áprilisban ,5 értéken tartózkodott az index), így is 11,2%-os növekedést produkálva. A hazai részvényeket a hazai gazdaság megítélésének folyamatos javulása mellett az a hír is támogathatta, hogy jövőre kedvező esetben egykulcsossá válhat a társasági adó. Ez pozitívan befolyásolhatja az üzleti hangulatot, a beruházási hajlandóságot, valamint a hazai gazdaság tőkevonzó képességét. A MOL részvények mutatták a legnagyobb növekedést (+19,5%) második negyedévében, mely köszönhető annak, hogy az olajtársaság 60 millió dollár értékben megvásárolt egy norvég olajmezőt. Az OTP papírok ára a negyedév során forint felé is emelkedett, melyre 2011 júniusa óta nem volt példa. Az OTP papírok árfolyama a nemzetközi hangulattal együtt mozogva végül 5,6%-os növekedést produkált. A bankpapírra pozitívan hathat középtávon a közép-európai kilátások javulása, a csökkenő bankadó és a gazdasági növekedés miatt javuló hazai üzleti környezet, valamint az orosz és ukrán helyzet stabilizálódása. A Richter részvények árfolyama 10,4%-ot emelkedett, mely szárnyalásban szerepet játszott az, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pozitív véleményt adott ki az Esmya méhmióma tüneteinek kezeléséről. Az amerikai gyógyszerfelügyelet, az FDA engedélyét a criprazine bevezetésével kapcsolatban még mindig nagyon várják a befektetők, ami újabb lökést adhat az árfolyamnak. A haza blue chipek közül kizárólag a Magyar Telekom részvények ára esett ( -4%). A negyedév során a távközlési papír ára 2012 szeptemberi szinteken is járt, de Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavaira, miszerint a bankadó csökkentésén kívül a kormány nem tervez változtatni a szektorális adókon, így a telekommunikációs cégeket sújtó adókon sem, esett. Továbbá hozzájárult az eséshez a mobilszolgáltatók terveze tt áremelésének ideiglenes hatósági tiltása. Profit Részvény eszközalap A negyedév során portfóliónk teljesítménye felülteljesített a referencia indexhez viszonyítva. Míg a referencia portfólió értéke 10,28%-kal emelkedett, addig portfóliónk értéke 10,39%-kal nőtt. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 4

5 Mérleg Befektetési jegy eszközalap A Mérleg Befektetési jegy eszközalap árfolyama második negyedévében 2,08%-ot emelkedett, felülteljesítve az eszközalap benchmarkjának 0,78%-os pozitív változását. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 5

6 VEGYES ESZKÖZALAPOK A magyar kötvény- és részvénypiac Kötvénypiac: A rövid állampapír hozamok rendre csökkentek, míg a hosszú állampapír hozamok esetében a 3 éves kivételével növekedés volt tapasztalható az előző negyedévhez viszonyítva. A rövid lejáratú papírok esetében a legjelentősebb esést az egy éves hozam produkálta (-64 bázispont) a negyedév során. A negyedév végi referenciahozamok: 3 hó: 1,01, 6 hó: 1,02, 12 hó: 0,99 százalék. A hosszú lejáratú állampapírok közül a legnagyobb emelkedést a 15 éves papír hozama produkálta, 76 bázisponttal. A negyedév végi referenciahozamok: 3 év: 2,11, 5 év: 2,98, 10 év: 3,88, 15 év: 4,16, melyek közül a 3 éves referenciapapír hozama 1 bázisponttal esett, a többi, az 5 éves 38, a 10 éves 60 a 15 éves pedig 76 bázisponttal növekedett az előző negyedév végi értékekhez képest. A külföldiek kezében levő állampapír állomány 4,394 milliárd forintra csökkent a negyedév végén. A Monetáris Tanács a negyedév során többszöri alkalommal 1,50%-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét. A közlemény szövege nem változott, miszerint a kamatvágás mindaddig folytatódik, míg a jegybank el nem éri célját, a gyengébb forintot, illetve amíg a dezinflációs kockázatok miatt szükségesnek tartják. Részvénypiac: A görög csőd és Görögország eurózónából történő kilépésének veszélye miatt az elmúlt időszakban a befektetők a biztonságosabb instrumentumokba menekültek, a kockázatosnak számító kötvény és részvénypiacok helyett. A negyedév első felében erőteljes menetelés volt tapasztalható a hazai tőzsdeindex tekintetében, de a nemzetközi hangulattal párhuzamosan a BUX index is veszített lendületéből, melynek folyományaként Ft értéken zárt (áprilisban ,5 értéken tartózkodott az index), így is 11,2%-os növekedést produkálva. A hazai részvényeket a hazai gazdaság megítélésének folyamatos javulása mellett az a hír is támogathatta, hogy jövőre kedve ző esetben egykulcsossá válhat a társasági adó. Ez pozitívan befolyásolhatja az üzleti hangulatot, a beruházási hajlandóságot, valamint a hazai gazdaság tőkevonzó képességét. A MOL részvények mutatták a legnagyobb növekedést (+19,5%) második negyedév ében, mely köszönhető annak, hogy az olajtársaság 60 millió dollár értékben megvásárolt egy norvég olajmezőt. Az OTP papírok ára a negyedév során forint felé is emelkedett, melyre 2011 júniusa óta nem volt példa. Az OTP papírok árfolyama a nemzetközi hangulattal együtt mozogva végül 5,6%-os növekedést produkált. A bankpapírra pozitívan hathat középtávon a közép-európai kilátások javulása, a csökkenő bankadó és a gazdasági növekedés miatt javuló hazai üzleti környezet, valamint az orosz és ukrán helyzet stabilizálódása. A Richter részvények árfolyama 10,4%-ot emelkedett, mely szárnyalásban szerepet játszott az, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pozitív véleményt adott ki az Esmya méhmióma tüneteinek kezeléséről. Az amerikai gyógyszerfelügyelet, az FDA engedélyét a criprazine bevezetésével kapcsolatban még mindig nagyon várják a befektetők, ami újabb lökést adhat az árfolyamnak. A haza blue chipek közül kizárólag a Magyar Telekom részvények ára esett ( -4%). A negyedév során a távközlési papír ára 2012 szeptemberi szinteken is járt, de Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavaira, miszerint a bankadó csökkentésén kívül a kormány nem tervez változtatni a szektorális adókon, így a telekommunikációs cégeket sújtó adókon sem, esett. Továbbá hozzájárult az eséshez a mobilszolgáltatók tervezett áremelésének ideiglenes hatósági tiltása. 6

7 Ötvözet Vegyes eszközalap Az Ötvözet Vegyes eszközalap befektetési portfólióját a magyar állampapírok és vállalati kötvények, valamint magyar tőzsdei részvények alkotják. Az eszközalap árfolyama a vizsgált negyedévben 3,37%-ot emelkedett, míg az eszközalap benchmarkja 1,12%-ot. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 7

8 ÖSSZEFOGLALÁS A táblázat az eszközalapok különböző időszakra vetített teljesítményeit és hozamainak éves szórását mutatja be, melyeket együttesen érdemes figyelembe venni. A hozamok szórása azt mutatja meg, hogy az eszközalap a megadott hozamot milyen kockázat mellett érte el, illetve mennyire kiegyensúlyozott a működése. Minél nagyobb a szórás értéke, annál nagyobb egy eszközalap árfolyamának ingadozása, azaz annál kockázatosabb a befektetés. 8

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzésében a magyar gazdaságra vonatkozóan 2,5%-os növekedést vár 2015-re,

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2015.III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2015.III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Idén márciusban az S&P BB-ről BB+-ra javította a magyar besorolást, melyhez stabil kilátást rendelt. Szeptemberben

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország A magyar gazdaságot tekintve a külkereskedelmi mérleg többlete 584 millió euró lett, mely 25 millióval kevesebb

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarországon a GDP volumene 2016 második negyedévében - szezonálisan és naptárhatással kiigazítva - 1,8%-kal

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2016.I. negyedév

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2016.I. negyedév ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.I. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarország nemzetközi devizatartaléka jelentősen, több mint 4 milliárd euróval 27,55 milliárd euróra csökkent

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország A Magyar Nemzeti Bank a vártnak megfelelően tartotta az 1,35%-os alapkamatot, 2016 végéig előreláthatólag nem

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.II. negyedév Makrogazdaság Magyarország Jelentős gazdaságpolitikai fordulatnak lehettünk tanúi, a jövő évi magyar költségvetésben nem csak a korábban

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2014.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2014. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2014. december

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 DECEMBER 20. CSÚCSRA JÁRNAK A VEZETŐ TŐZSDEINDEXEK CSÚCSOKAT DÖNT A BUX INDEX IS TRUMP HIVATALOSAN IS AZ USA ÚJ ELNÖKE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló Csütörtökön és pénteken mind az amerikai, mind az európai részvényindexek növekedéssel zártak. Ma reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a hazai

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 21.

Vezetői összefoglaló október 21. 2016. október 21. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama gyengült valamennyi vezető devizával szemben. A BUX 9 milliárd forintos, átlagos forgalom mellett 0,59 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 15.

Vezetői összefoglaló február 15. 2017. február 15. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig stagnált. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2011.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2011. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2011. december

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 11. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában enyhe pluszban, Európában pedig vegyesen zártak a vezető tőzsdeindexek. Legnagyobb mértékben a londoni FTSE esett. Gyengült a forint

Részletesebben

szerda, 2015. október 7.

szerda, 2015. október 7. szerda, 2015. október 7. Kedden az Egyesült Államokban vegyes, Európában pozitív volt a hangulat a részvénypiacokon. Európában 1 százalékot megközelítő pluszban zártak a vezető indexek. Szerda reggel az

Részletesebben

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló Kedden a frankfurti DAX kivételével pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, elsősorban az energiacégek jó teljesítményének köszönhetően; a frankfurti

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 10.

Vezetői összefoglaló március 10. 2017. március 10. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 13.

Vezetői összefoglaló február 13. 2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 14.

Vezetői összefoglaló február 14. 2017. február 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 3.

Vezetői összefoglaló március 3. 2017. március 3. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama vegyesen mozgott a vezető devizák ellenében. A BUX 11,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,56 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló A FED várhatóan nem fog kamatot emelni szeptemberben. Kína leértékeli nemzetközi fizetőeszközét. Pozitív hangulat volt tegnap a nemzetközi tőzsdéken. Ma reggelre

Részletesebben

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb

Részletesebben

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 20. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedés során az európai tőzsdék pluszban zártak, de az amerikai tőzsdéken nem maradt meg a szerdai jó hangulat, csökkentek a részvények

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

péntek, december 13. Vezetői összefoglaló

péntek, december 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2013. december 13. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin a befektetők továbbra is a Fed eszközvásárlási programjának befejezését árazzák be; a részvények árfolyama esett, míg a kötvényhozamok

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 6. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A kedd reggeli erősödést követően fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam

Részletesebben

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló Pénteken az amerikai tőzsdék 2 százalék feletti pluszban zártak, az európai indexek estek. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz

Részletesebben

péntek, július 4. Vezetői összefoglaló

péntek, július 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 4. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is pozitív tartományban fejezték be a kereskedési napot. Az euró/forint árfolyam csütörtökön kora estére

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 12.

Vezetői összefoglaló december 12. 2016. december 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 8,1 milliárd forintos, átlag

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 24.

Vezetői összefoglaló február 24. 2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 25.

Vezetői összefoglaló október 25. 2016. október 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár viszonylatában kis mértékben gyengült, a svájci frank ellenében enyhén erősödött. A BUX 9,9 milliárd forintos,

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2015. május EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. június 10. főbb fejlett részvénypiacok Havi jelentés Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

Pannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15.

Pannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15. Pannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15. Mi történt a tıkepiacokon 2011-ben? Részvénypiacok nov 30-ig 2011.12.17 2 Mi történt a tıkepiacokon 2011-ben? Magyar kötvény- és ingatlanpiac nov 30-ig 2011.12.17

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

hétfő, január 12. Vezetői összefoglaló

hétfő, január 12. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. január 12. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak pénteken a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Pénteken az euró/forint kurzus 316-318 között mozgott, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséggel zárták a csütörtöki napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli tőzsdék a geopolitikai feszültség következtében. A forint gyengülése

Részletesebben

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 19. Vezetői összefoglaló A várakozásoknak megfelelő növekedési adatokat tett közzé Kína (a GDP 6,9 százalékkal; ipari termelés 5,9 százalékkal; beruházások 10,0 százalékkal növekedtek),

Részletesebben

A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése

A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése Baksay Gergely, Magyar Nemzeti Bank KT-MKT - Költségvetési Konferencia 2015. október 13. Az előadás felépítése 1. A GDP-arányos államháztartási hiány

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 7.

Vezetői összefoglaló március 7. 2017. március 7. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 16.

Vezetői összefoglaló december 16. 2016. december 16. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dolláral szemben gyengült. A BUX 16,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 17.

Vezetői összefoglaló február 17. 2017. február 17. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 11,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,70 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás QUAESTOR Aranytallér Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes kockázata miatt legalább egy éves időtávra befektetőknek ajánlott. Alap

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 7. Vezetői összefoglaló Jelentős eséssel zárták a múlt hetet a vezető nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is, a megjelent csalódást keltő német ipari megrendelési adatok és az

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 27.

Vezetői összefoglaló július 27. 2016. július 27. Vezetői összefoglaló Vegyesen változott a forint árfolyama szerda reggelre a vezető devizákkal szemben. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,23 százalékkal erősödött

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 3.

Vezetői összefoglaló november 3. 2016. november 3. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollárhoz képest erősödött. A BUX 18,4 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló Jelentős mozgás volt tegnap a nemzetközi részvényindexekben, az összes vezető index pozitív tartományban zárt a kedvező makroadatoknak köszönhetően. Hétfőn

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 15.

Vezetői összefoglaló november 15. 2016. november 15. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval szemben stagnált, a svájci frank és a dollár ellenében pedig erősödött. A BUX 9,1 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben