ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.III. NEGYEDÉV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.III. NEGYEDÉV"

Átírás

1 ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.III. NEGYEDÉV MAKROGAZDASÁG MAGYARORSZÁG Az optimista várakozásokkal ellentétben nem javította a magyar adósbesorolást a Standard & Poor's. Karen Vartapetov, a cég Magyarországgal foglalkozó szakértője nyilatkozata alapján azért nem került sor a felminősítésre, mert a befektetésre ajánlott országok esetében hosszabb, kétéves időtávon vizsgálódnak, hazánk esetében ennek még csak a felénél tartunk. Továbbá kíváncsiak hazánk tekintetében arra, hogy a jegybank hitelezést támogató programja hogyan fut majd ki és milyen hatással lesz a bankszektorra. Ezen túlmenően jelentős az is, hogy az MNB miként reagál a FED és az EKB monetáris szigorítására. A jegybanki alapkamat mértékén a Monetáris Tanács május 25-e óta továbbra sem változtatott, de bejelentette, hogy készen áll a monetáris politika normalizálására, illetve megszűnteti a 3 hónapos betétet és jelentősen átalakítja a teljes monetáris eszköztárat. Az MNB a gazdaságban lévő kamatszintet hivatalosan is az egynapos betéti és hitel kamatlábakkal kívánja befolyásolni, valamint a bankközi piac likviditási helyzetére történő ráhatással, elsősorban a swap eszközén keresztül. A Növekedési Hitelprogram (NHP) újraéled, melynek keretében 1000 milliárd forintnyi forrást juttat az MNB a bankrendszernek, melyet a kis- és középvállalatoknak továbbadva növekedhet a fix kamatozású hitelezés aránya. A jegybanki közlemény szerint az inflációs cél fenntartható elérése továbbra is 2019 közepétől várható, aminek biztosítása érdekében a Monetáris Tanács megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjének és a laza monetáris kondíciók fenntartása szükséges. A forint árfolyama a negyedév folyamán jelentősen erősödött, 323,8 EUR/HUF árfolyamon zárt. Az ország kockázati megítélése javult, a magyar CDS felár, 6,6%-kal múlta alul az előző negyedév végi záró értéket. NEMZETKÖZI GAZDASÁG A kereskedelmi háborúzástól való félelmek nyomták rá bélyegüket a piaci pozíciókra. Az Egyesült Királyság EU-ból történő kilépésével kapcsolatban pozitív hírek érkeztek, azonban a negyedév végén Theresa May, angol kormányfő bejelentette, hogy a Brexit tárgyalások zsákutcába jutottak. Annyi bizonyos, hogy a jelenlegi BoE elnök, Mark Carney marad a jegybankelnök 2019 júniusa után is, annak érdekében, hogy tapasztalatával segítse a szigetország pénzügyi rendszerét a Brexitet követkő időszakban is. Az olasz kormány bemutatta a régóta várt 2019-es költségvetést, melyet 2,4%-os deficittel tervez a kormány az idei 0,8% után. Ugyan a 3%-os EU-s kritériumon belül marad, de a 131%-os államadósságot nagy valószínűséggel tovább növelné. Jelentős fiskális lazításnak értékeli mindezt a piac, ami sok konfliktussal fog járni az EU-s kapcsolatokban és közeli leminősítéseknek adhat táptalajt. 1

2 Donald Trump bejelentette, hogy készen áll további 267 milliárd dollárnyi kínai termékre vámot kivetni a hamarosan bejelentendő 200 milliárd és a már bejelentett 50 milliárd dollár felett, ami gyakorlatilag a teljes kínai importot sújtaná. Kína válaszul a WTO-hoz fordul annak érdekében, hogy szankcionálják az USA egyoldalú kereskedelmi lépéseit. Az Egyesült Államok újabb kereskedelmi tárgyalási fordulót kezdeményezne Kínával, azonban Kína kijelentette, hogy kész felfüggeszteni a még el sem kezdett tárgyalásokat, ha az USA kiveti az újabb 200 milliárd dollárt érintő vámokat. A FED várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az alapkamatot, nem változtatott a kamatpálya előrejelzésén, így idén még egy, jövőre három, 2020-ban pedig további egy kamatemelésre számítanak a FED döntéshozói. Az EKB a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátán, megerősítették, hogy idén év végén véget ér a kötvényvásárlási QE programja és az első kamatemelésekre jövő ősszel kerülhet sor. A laza monetáris politikára viszont továbbra is szükség van. Az inflációval kapcsolatban biztató jeleket lát az EKB elnöke, Mario Draghi, elérhetőnek látszik a 2%-os cél és a piaci határidős kamatvárakozásokat is reálisnak ítéli meg. Magyarország makrogazdasági adatai Gazdaság GDP növekedése (%) 1,2 1,4-1,7 1,1 3,5 3,2 2,0 4,4 Ipari termelés növekedése (%) 10,5 3,5-1,5 1,4 7,6 9,4 +0,8 +4,8 Fogyasztói árindex 4,9 4,3 5,7 1,7-0,2 +0,9 +0,4 +2,4 Államháztartás a GDP arányában (%, ESA95) -4,3 2,9-2,7-2,3 5,9-1,9-1,7-1,7 Külső egyensúlyi mutatók Folyó fizetési mérleg egyenlege (milliárd euro) 2,0 0,4 1,5 3,3 4,2 3,2 0,8 0,2 2

3 KÖTVÉNY ESZKÖZALAPOK A MAGYAR ÁLLAMPAPÍRPIAC Az öt éves hozamok kivételével (+69 bázispont) majd a teljes hozamgörbén hozamcsökkenés volt tapasztalható. A rövid lejáratú papírok esetében a 3 hónapos 1, a 6 hónapos 24 és 1 éves referenciahozam 22 bázispontot ereszkedett. A negyedév végi referenciahozamok: 3 hó: 0,12, 6 hó: 0,13, 12 hó: 0,40 százalék. A hosszú lejáratú állampapírok közül az öt éves papírok hozama 69 bázispontot emelkedett, míg a többi esetében csökkenés volt tapasztalható. A negyedév végi referenciahozamok: 3 év: 1,75, 5 év: 2,97, 10 év: 3,54, 15 év: 3,95, melyek közül a 3 éves referenciapapír hozama 10, a 10 éves 5 és a 15 éves 20 bázisponttal csökkent az előző negyedév végi értékekhez képest. A Monetáris Tanács nem változtatott az irányadó kamat mértékén, 0,9%-on tartva immár május 25-e óta. A STABILITÁS ÁLLAMPAPÍR ÉS KÖTVÉNY ESZKÖZALAP A negyedév során portfóliónk teljesítménye a referencia index-hez képest minimálisan elmaradt. A magyar állampapírok teljesítményét mutató index értéke 0,79 százalékkal, a portfóliónk árfolyama pedig 0,71 százalékkal növekedett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 3

4 RÉSZVÉNY ESZKÖZALAPOK A MAGYAR RÉSZVÉNYPIAC A kereskedelmi háborúzástól való félelmek immár minden nap rányomták a bélyegüket a piaci pozíciókra. A magyar részvénypiac indexe, a BUX index emelkedő pályára állt az előző negyedév végi adathoz képest, a pontos záró értékéről pontra fordult, mely 2,9%-os árfolyamnövekedést eredményezett. A blue chipek a Magyar Telekom részvények (-0,5%) kivételével rendre emelkedtek, kimagasló teljesítményt nyújtottak az olajipari részvények. A MOL (+10,21%) kedvező negyedéves számait és a javuló finomítói marzsokat emelkedéssel jutalmazta a piac. A forintos szintet ostromolta a MOL, ahol legutóbb április végén járt a kereskedés. Kedvező fejlemény, hogy Kurdisztánban rendben haladnak a dolgok a Gulf Keystone közlése szerint. Ez idén napi hordó körüli kitermelt mennyiséget jelent a MOL esetében, ami a kurd kormánnyal történt megállapodást követően jövőre akár a duplájára is emelkedhet. A Richter árfolyama 1,2%-ot emelkedett, miután Az Európai Bizottság újra engedélyezte az Esmya forgalmazását illetve a második negyedév is kimagasló 24,3 Mrd forintos eredménnyel zárult. A gyógyszercég a svájci Fertility Biotech céggel kötött megállapodása értelmében 5 millió svájci frankért vásárolta meg a Bemfola/Afolia szellemi tulajdonjogainak, a kutatási eredményeknek, valamennyi kapcsolódó adatnak és dokumentumnak a megvásárlásáról az Egyesült Államok területére vonatkozóan, ami kedvező hírnek is tekinthető. Két új készítménnyel is erősítenek nőgyógyászati fronton (Estelle, Cyclogest). Előbbi esetében millió, míg utóbbinál 5 millió euró éves árbevételt prognosztizál a menedzsment. Az OTP +1,1%-kal erősített a negyedév viszonylatában, sikerült elrugaszkodni a forintos szinttől. A magyar bank két bankot is tervez vásárolni. Bulgáriában, mint jelenleg a 2. legnagyobb szereplő megveszi a jelenlegi 7. legnagyobbat, illetve belép az albán piacra is méghozzá az 5. legnagyobb helyi bank megvásárlásával. Csányi Sándor 1 Mrd eurós idei profitról beszélt egy konferencián, mely jelentősen meghaladja az elemzői várakozások 287 Mrd forintos átlagát. Továbbra sem remekel az Mtel (-0,5%), azonban a 400 forintos támasz eddig meg tudta tartani az árfolyamot. A Magyar Telekom lényegében hozta a várakozásokat a második negyedévben. Az árbevétel 9,2%-kal 167,7 milliárd forintra, az EBIDTA 4,9%- kal 50,2 milliárd forintra emelkedett. Az osztalék mértékén (25Ft részvényenként) azonban továbbra sem terveznek változtatni. PROFIT RÉSZVÉNY ESZKÖZALAP A negyedév során portfóliónk teljesítménye elmaradt a referencia index teljesítményéhez viszonyítva. Míg a referencia portfólió értéke 2,74%-kal, addig portfóliónk értéke 2,69%-kal növekedett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 4

5 MÉRLEG BEFEKTETÉSI JEGY ESZKÖZALAP A Mérleg Befektetési jegy eszközalap árfolyama harmadik negyedévében 0,61%-ot, az eszközalap benchmarkja pedig 0,74%-ot emelkedett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 5

6 VEGYES ESZKÖZALAPOK A MAGYAR KÖTVÉNY- ÉS RÉSZVÉNYPIAC KÖTVÉNYPIAC Az öt éves hozamok kivételével (+69 bázispont) majd a teljes hozamgörbén hozamcsökkenés volt tapasztalható. A rövid lejáratú papírok esetében a 3 hónapos 1, a 6 hónapos 24 és 1 éves referenciahozam 22 bázispontot ereszkedett. A negyedév végi referenciahozamok: 3 hó: 0,12, 6 hó: 0,13, 12 hó: 0,40 százalék. A hosszú lejáratú állampapírok közül az öt éves papírok hozama 69 bázispontot emelkedett, míg a többi esetében csökkenés volt tapasztalható. A negyedév végi referenciahozamok: 3 év: 1,75, 5 év: 2,97, 10 év: 3,54, 15 év: 3,95, melyek közül a 3 éves referenciapapír hozama 10, a 10 éves 5 és a 15 éves 20 bázisponttal csökkent az előző negyedév végi értékekhez képest. A Monetáris Tanács nem változtatott az irányadó kamat mértékén, 0,9%-on tartva immár május 25-e óta. RÉSZVÉNYPIAC A kereskedelmi háborúzástól való félelmek immár minden nap rányomták a bélyegüket a piaci pozíciókra. A magyar részvénypiac indexe, a BUX index emelkedő pályára állt az előző negyedév végi adathoz képest, a pontos záró értékéről pontra fordult, mely 2,9%-os árfolyamnövekedést eredményezett. A blue chipek a Magyar Telekom részvények (-0,5%) kivételével rendre emelkedtek, kimagasló teljesítményt nyújtottak az olajipari részvények. A MOL (+10,21%) kedvező negyedéves számait és a javuló finomítói marzsokat emelkedéssel jutalmazta a piac. A forintos szintet ostromolta a MOL, ahol legutóbb április végén járt a kereskedés. Kedvező fejlemény, hogy Kurdisztánban rendben haladnak a dolgok a Gulf Keystone közlése szerint. Ez idén napi hordó körüli kitermelt mennyiséget jelent a MOL esetében, ami a kurd kormánnyal történt megállapodást követően jövőre akár a duplájára is emelkedhet. A Richter árfolyama 1,2%-ot emelkedett, miután Az Európai Bizottság újra engedélyezte az Esmya forgalmazását illetve a második negyedév is kimagasló 24,3 Mrd forintos eredménnyel zárult. A gyógyszercég a svájci Fertility Biotech céggel kötött megállapodása értelmében 5 millió svájci frankért vásárolta meg a Bemfola/Afolia szellemi tulajdonjogainak, a kutatási eredményeknek, valamennyi kapcsolódó adatnak és dokumentumnak a megvásárlásáról az Egyesült Államok területére vonatkozóan, ami kedvező hírnek is tekinthető. Két új készítménnyel is erősítenek nőgyógyászati fronton (Estelle, Cyclogest). Előbbi esetében millió, míg utóbbinál 5 millió euró éves árbevételt prognosztizál a menedzsment. Az OTP +1,1%-kal erősített a negyedév viszonylatában, sikerült elrugaszkodni a forintos szinttől. A magyar bank két bankot is tervez vásárolni. Bulgáriában, mint jelenleg a 2. legnagyobb szereplő megveszi a jelenlegi 7. legnagyobbat, illetve belép az albán piacra is méghozzá az 5. legnagyobb helyi bank megvásárlásával. Csányi Sándor 1 Mrd eurós idei profitról beszélt egy konferencián, mely jelentősen meghaladja az elemzői várakozások 287 Mrd forintos átlagát. Továbbra sem remekel az Mtel (-0,5%), azonban a 400 forintos támasz eddig meg tudta tartani az árfolyamot. A Magyar Telekom lényegében hozta a várakozásokat a második negyedévben. Az árbevétel 9,2%-kal 167,7 milliárd forintra, az EBIDTA 4,9%- kal 50,2 milliárd forintra emelkedett. Az osztalék mértékén (25Ft részvényenként) azonban továbbra sem terveznek változtatni. 6

7 ÖTVÖZET VEGYES ESZKÖZALAP Az Ötvözet Vegyes eszközalap befektetési portfólióját a magyar állampapírok és vállalati kötvények, valamint magyar tőzsdei részvények alkotják. Az eszközalap árfolyama a vizsgált negyedévben 1,33%-ot emelkedett, addig az eszközalap benchmarkja 1,28%-ot. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 7

8 ÖSSZEFOGLALÁS A táblázat az eszközalapok különböző időszakra vetített teljesítményeit és hozamainak éves szórását mutatja be, melyeket együttesen érdemes figyelembe venni. A hozamok szórása azt mutatja meg, hogy az eszközalap a megadott hozamot milyen kockázat mellett érte el, illetve mennyire kiegyensúlyozott a működése. Minél nagyobb a szórás értéke, annál nagyobb egy eszközalap árfolyamának ingadozása, azaz annál kockázatosabb a befektetés. 8

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP I. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP I. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.I. negyedév Makrogazdaság Magyarország A KSH tájékoztatása alapján a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben 4,8%-kal bővült az egy évvel korábbi

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.II. NEGYEDÉV

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.II. NEGYEDÉV ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.II. NEGYEDÉV MAKROGAZDASÁG MAGYARORSZÁG Javította a Világbank Magyarország várható gazdasági növekedésének mértékét. A tavalyi 4,0%-os növekedés után

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.I. NEGYEDÉV

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.I. NEGYEDÉV ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.I. NEGYEDÉV MAKROGAZDASÁG MAGYARORSZÁG A Standard & Poor's BBB- -ról BBB -re minősítette fel a hazai adósságot, így már Magyarország két fokozattal

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2017.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az OECD friss előrejelzése alapján az erős gazdasági teljesítmény 2018-ban is folytatódhat hazánkban, de 2019-re

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2017.II. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarország GDP-je szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 2017 első negyedévében 3,8%-kal növekedett éves

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzésében a magyar gazdaságra vonatkozóan 2,5%-os növekedést vár 2015-re,

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.II. NEGYEDÉV

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.II. NEGYEDÉV ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.II. NEGYEDÉV MAKROGAZDASÁG MAGYARORSZÁG A magyar kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére összesen 167,5 milliárd forintot

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország A magyar gazdaság a harmadik negyedévben 2,1%-os elemzői várakozással szemben 2%-kal bővült. Ez jelentős lassulást

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2017.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az S&P stabilról pozitívra javította a hazai adósság BBB- besorolását, így jövőre a besorolás a befektetésre

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarországon a GDP volumene 2016 második negyedévében - szezonálisan és naptárhatással kiigazítva - 1,8%-kal

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.II. negyedév Makrogazdaság Magyarország A Fitch Ratings BB+ kategóriában hagyta hazánk adósság-besorolását, a kilátást azonban stabilról pozitívra változtatta.

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország A magyar gazdaságot tekintve a külkereskedelmi mérleg többlete 584 millió euró lett, mely 25 millióval kevesebb

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2015.III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2015.III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Idén márciusban az S&P BB-ről BB+-ra javította a magyar besorolást, melyhez stabil kilátást rendelt. Szeptemberben

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 21.

Vezetői összefoglaló október 21. 2016. október 21. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama gyengült valamennyi vezető devizával szemben. A BUX 9 milliárd forintos, átlagos forgalom mellett 0,59 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2016.I. negyedév

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2016.I. negyedév ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.I. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarország nemzetközi devizatartaléka jelentősen, több mint 4 milliárd euróval 27,55 milliárd euróra csökkent

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.II. negyedév Makrogazdaság Magyarország Jelentős gazdaságpolitikai fordulatnak lehettünk tanúi, a jövő évi magyar költségvetésben nem csak a korábban

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 25.

Vezetői összefoglaló október 25. 2016. október 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár viszonylatában kis mértékben gyengült, a svájci frank ellenében enyhén erősödött. A BUX 9,9 milliárd forintos,

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 10.

Vezetői összefoglaló augusztus 10. 2017. augusztus 10. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest erősödött, a svájci frank és a dollár ellenében pedig kismértékben gyengült. A BUX 8,0 milliárd forintos,

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről CIB Nyugdíjpénztár A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről Budapest, 2017.05.29 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 15.

Vezetői összefoglaló június 15. 2017. június 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben kismértékben gyengült, a dollár ellenében enyhén erősödött. A BUX 21,5 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 13.

Vezetői összefoglaló április 13. 2018. április 13. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza viszonylatában kismértékben gyengült. A BUX 11,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,94

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 24.

Vezetői összefoglaló február 24. 2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 9.

Vezetői összefoglaló november 9. 2017. november 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 17,2 milliárd forintos, jóval átlag

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 12.

Vezetői összefoglaló október 12. 2017. október 12. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 14,5 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 16.

Vezetői összefoglaló december 16. 2016. december 16. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dolláral szemben gyengült. A BUX 16,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 13.

Vezetői összefoglaló június 13. 2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló Pénteken az amerikai tőzsdék 2 százalék feletti pluszban zártak, az európai indexek estek. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 12.

Vezetői összefoglaló december 12. 2016. december 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 8,1 milliárd forintos, átlag

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 18.

Vezetői összefoglaló január 18. 2018. január 18. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 26.

Vezetői összefoglaló április 26. 2017. április 26. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a dollárhoz képest erősödött, a svájci frank ellenében pedig változatlan maradt. A BUX 8,6 milliárd

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.16. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollár viszonylatában

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 13.

Vezetői összefoglaló február 13. 2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a

Részletesebben

hétfő, április 14. Vezetői összefoglaló

hétfő, április 14. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. április 14. Vezetői összefoglaló A hét utolsó kereskedési napján mind a nyugat-európai, mind az amerikai részvényindexek komoly veszteséggel zártak. Pénteken 307,5-nél egyhetes mélypontra

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.01.02. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében gyengült, a dollárral szemben erősödött.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 3.

Vezetői összefoglaló október 3. 2016. október 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben stagnált, a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében viszont gyengült. A BUX 9,2 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 18.

Vezetői összefoglaló július 18. 2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 14.

Vezetői összefoglaló november 14. 2017. november 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 12,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

szerda, január 20.

szerda, január 20. szerda, 2016. január 20. A Nemzetközi Valutaalap lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemére vonatkozó előrejelzését. Nőtt az átlagos munkanélküliség a világban.

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország A Magyar Nemzeti Bank a vártnak megfelelően tartotta az 1,35%-os alapkamatot, 2016 végéig előreláthatólag nem

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 12.

Vezetői összefoglaló március 12. 2018. március 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 8,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,67 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.09.20. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében pedig

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 5.

Vezetői összefoglaló április 5. 2017. április 5. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest erősödött. A BUX 24,1 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 2.

Vezetői összefoglaló november 2. 2017. november 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza ellenében erősödött. A BUX 16,5 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom mellett 0,68 százalékos

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. augusztus 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin jó hangulatú kereskedés folyt, így a részvényindexek pluszban zártak. Kedden a forint a 313-as szint közelében mozgott az euróval

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 4.

Vezetői összefoglaló április 4. 2018. április 4. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró ellenében erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben nem változott. A BUX 8,7 milliárd forintos,

Részletesebben

ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK HUF

ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK HUF ALLIANZ.HU ALLIANZ ÉLETPROGRAMOK HUF 2018. SZEPTEMBER Befektetési jelentés ÁRFOLYAMGARANTÁLT ÁLLAMPAPÍR ESZKÖZALAP ALAPADATOK: Indulás napja: 2005. június 1. Típusa: pénzpiaci Rövidített neve: ÁGA Benchmark:

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 24.

Vezetői összefoglaló május 24. 2017. május 24. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama a dollárhoz, az euróhoz és a svájci frankhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön jelentősen estek az európai és az amerikai tőzsdék is, a Kínából érkező kedvezőtlen hírek hatására. Erősödött a forint mindhárom vezető devizával

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 22.

Vezetői összefoglaló szeptember 22. 2016. szeptember 22. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva erősödött a forint. A BUX 7,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett, 0,16 százalékos erősödéssel

Részletesebben

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 17.

Vezetői összefoglaló február 17. 2017. február 17. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 11,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,70 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 3.

Vezetői összefoglaló április 3. 2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.15. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollár viszonylatában

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 10.

Vezetői összefoglaló április 10. 2018. április 10. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében erősödött, míg a dollárral szemben gyengült. A BUX 13 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben