MAGONC 1. forduló KEREKEMESE vetélkedő Kedves gyerekek!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGONC 1. forduló KEREKEMESE vetélkedő 2010. Kedves gyerekek!"

Átírás

1 Kedves gyerekek! Sokan már ismeritek Kerek Emesét, tudjátok róla, hogy nagyon kíváncsi, jó a megfigyelőképessége, szeret csapatban dolgozni és rendületlenül kutatja a Kárpátmedence kincseit. Szereti a történelmet, szeret kirándulni, állatokat, növényeket lesni, és mindig szívesen hallgatja az időseket, nagyszüleit, dédszüleit. Fontos, hogy Ti is magatokba szívjatok minden szépet és jót, hogy felvértezve tudással, tapasztalattal és hittel lépjetek egyre tovább! Idén Árpád után Herman Ottó munkásságát vesszük górcső alá, hiszen 2010-ben lesz születésének 175. évfordulója és méltó példaképetek lehet, hiszen nagyon sokmindenhez értett és igyekezett alaposan végezni dolgát. A természetismeretben, a néprajzban a történelemben is otthonosan kutatott, ahogyan Ti is, igaz? Rajta hát, induljunk útnak 2009-ben is és fedezzük fel együtt a múlt és a jelen elfeledett és rejtett kincseit! Idén ismét közös szervezéssel indítja útjára e vetélkedősorozatot az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft., Kistelek Város Önkormányzata és a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület. Kívánunk Nektek jó szórakozást és vidám munkát! Törő Krisztina Tokovics Tamás Nagy Sándor (VacKörTE) (ONTE Kft.) (Kistelek) Tisztelt felkészítő tanárok, kedves szülők! Reméljük, hogy tartalmas vetélkedősorozatban lesz része mindenkinek és sikerül elvetni a gyerekek szívében azt a magot, mely őrzi Kárpát-medencénk szépségét, gazdagságát, múltját és kicsírázva a jövőt is magyar színekben örökíti tovább! Ehhez kívánunk támogató, bíztató erőt és kitartást! Az első fordulóban használt irodalom: László Gyula: Árpád népe Helikon Kiadó, 1988 O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások Gondolat, 1982 Hidán Cs.-Kamarás Sz.- Tóth J.: Időutazás honfoglaló eleink életébe Mergen Bt, 2002 Értelmező Kéziszótár Internet: Az első forduló beküldési határideje: január 8. Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kft. Ópusztaszer 6767, Szoborkert 68. KerekEmese vetélkedő További kérdésekkel forduljanak hozzánk bizalommal: Törő Krisztina (Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület) Cím: Ópusztaszer 6767 Rontószél 170. Tel.: 30/

2 Csapat neve:.. Regisztrációs száma:. Iskola címe:.... I. A csodaszarvas Őseink népe a csodaszarvas népe volt. Hogyan éltek, milyen szavakat használtak, milyen ruhákat viseltek, hogyan vadásztak? Rengeteg kérdés merül fel bennünk, és ezekre keressük a válaszokat. 1. feladat A magyar mondavilág nagy ismerője filmet készített a csodaszarvasról. Ehhez kapcsolódnak az alábbi kérdések. a/ Ki rendezte az Ének a csodaszarvasról című animációs filmet?... b/ Ki a zeneszerzője?... c/ Melyik évben mutatták be a filmet?.. d/ Soroljátok fel a négy fejezet címét!... A filmből idézünk: Fecseg a fecske, szól a csóka; rigónak kakukk-fióka. Medve körmös, bundás, szőrös, foga fenő farkas, lompos róka, Lihegő hiúz, nyuszt, nyest lesnek. Tegezemet nyíllal töltöm, szarvasom a pányván, szánkón hajtom a fényérre. Őzre, gímre, hódra megyek. Nincsen? Mókusra lecsapok, egérre. Nyerít a pej mén, kengyele szíjból. Tulok, üsző, kecske, csecs, tőgy: vaj lesz. Ín íjhúrnak, szarutülök kürtnek. Emse, koca, süldő, egész juhnyáj: Comb, nyelv, vese, tüdő, nyúlmáj ízes; mind ínyemre való, bendőmbe. Ezeket a szavakat már eleink is használták, némelyüket már alig ismerjük. e/ Magyarázzátok meg az alábbi szavakat! pányva:.. pej:.. 2

3 emse:... f/ Csoportosítsátok a fenti idézetben szereplő állatokat! Növényevő:... Rovarevő : Mindenevő: Ragadozó: feladat Olvassátok el Arany János Rege a csodaszarvasról című költeményét! Pótoljátok a hiányzó szavakat, neveket a részletből majd válaszoljatok a kérdésekre! Arany János Rege a csodaszarvasról Száll a madár, ágrul ágra, Száll az ének, szájrul szájra; Fű kizöldül ó 1., Bajnok ébred hősi lanton. Vadat űzni feljövének Hős fiai szép 2. : Hunor s Magyar, két dalia, Két egytestvér, 3._ fia. 4. után ők egyre törnek, Puszta 5. sós tengernek, Hol a farkas, hol a medve Sohasem járt, eltévedne. 6. leányi, a legszebbek, Hunor, 7. nője lettek; S a 8., épen százan, Megosztoztak mind a százon. 9. elözönlék, Dúl királynak dús 10. ; - És azóta, hősök párja! Híretek száll szájrul szájra. 1.: 2.:. 3.: 4.:. 5.: 6.:.. 7.: 8.:.. 9.: 10.:. 3

4 a) Kik az apjai az elrabolt leányoknak?... b) Kik a szülei a szarvast űző testvérpárnak?. c) Melyik folyó és tenger környékére csábította a testvéreket a szarvas? d) Hogyan nevezzük ma ezt a tengert, és mely országhoz tartozik? (A KerekEmese 2007 vetélkedősorozat csapatainak művei) II. Lakótér A nomád életmód könnyebbé tette az Új Hazába telepedést, de itt már összeszűkült a puszta, hamarosan le kellett telepedni. A röghöz kötést Szent István törvényei mondták ki először, ami a magyar nép új életmódjának megalapozása volt. A régészeti kutatások szerint párhuzamosan laktak a magyarok az ezredforduló környékén jurtákban, boronaházakban, rakott falú házakban és téglaházakban. 1. feladat 4

5 2. MAGONC 1. forduló KEREKEMESE vetélkedő Milyen anyagokat használtak fel a különböző lakhelyeknél/épületeknél? Írjátok le a ház nevét és a 3-3 felhasznált alapanyagot! A:.. B:.. C:.. 2.feladat Egészítsétek ki a mondatokat a megadott szavak segítségével! Fontos berendezési tárgy volt a nagymennyiségű és mindent letakaró amely a jurta ajtóval szembeni megemelt, alvásra alkalmas részén volt több rétegben egymásra rakva. Az ágyi részen sok..volt és takarózás céljából. A "koporsó" a.elődje; ebben tartották a kelengyét, a ruhákat és más értékeket. Fontos bútordarab volt a bölcső, ez megelőzte a padot és a magas asztalt. A tűz körül a földön voltak. A jurtaváz felső lécén akasztókampók helyezkedtek el, amelyre a.., nyergeket, szíjakat, szerszámokat és az..akasztották fel. A sátor rúdjára kilenc ősükre emlékeztető ábrát akasztottak, a tulipánosláda fölé pedig a sátrat védő ábrázolását helyezték el valamilyen formában. párna, tulipánosláda, nemez- vagy szőrmetakarók, edényeket, fegyvereket, jó szellem, szőnyeg, állatbőrök III. A magyarok viselete Honfoglaló őseink viselete is alkalmazkodott a lovas életmódhoz, a nők is nadrágot, kényelmes, de egyben szép, igényes ruhákat hordtak. Az öltözet anyaga, minősége a veretek száma, kifinomultsága mind viselőjének anyagi helyzetéről árulkodott. 3. feladat A rajz alapján nevezzétek meg a férfi és női viselet és fegyverzet darabjait, majd színezzétek ki a rajzot! 1: 6:. 2: 3: 4: 5: 7:. 8:. 9:. 10:. 5

6 2. feladat Az alábbi tarsolylemezeket a honfoglalás kori előkelő nemzetségfők sírjaiban találták a régészek. Írjátok a betűjelek mellé, honnan kerültek elő e leletek! A. B C.. 6

7 IV. Ősi háziállataink Az állattartás mindig fontos része volt a magyarok életének. A parasztok kötődése a nagyállatokhoz még máig fennmaradt, de a múlt század közepéig szinte minden vidéki háznál volt legalább egy tehén vagy ló. 1.feladat a/ Ősi magyar állatfajtákat láthattok a képeken, írjátok le a pontos neveiket! A. B. C. D. E. F. G. H. A:... B:... C: D: E:. F:. G:. H:.. b/ Keressétek meg a szólások és közmondások között a helyüket! Elég csak a betűt beírni a pontozott vonalra! Írjátok le a szólások vagy közmondások jelentését is! Ha egy. úszni tudna, a többi is eltanulná. Olyan kövér, mint a..... Megeszi a. a farkast Csak egyszer megyen a. a jégre. 7

8 Lusta... vasvilla a korbácsa. Szüntelen mérgelődik, mint a láncolt. Hányja fejét, mint a. augusztusban. Amilyen a., olyan a bőgése. Talpalatnyi honfoglalás V. KREATÍV FELADAT Készítsétek el a saját honfoglalás kori településeteket kicsiben: csináljatok makettet! A makettet nem kell elküldeni csak a róla készült fényképeket (minimum 3 db-ot, az egyiken a csapattagokkal együtt legyen a makett)! A maketten legalább 3 ház/lakhely, 3 állat és 3 ember szerepeljen! A makettről és készítéséről küldjetek leírást is (min. 1 oldal, kézzel, szépen írva)! Lehetőleg természetes anyagokat használjatok (agyag, fa, gyapjú, textil, gyurma)! A makett mérete min. 50x30 cm legyen! Kívánunk jó munkát é sok vidám percet! 8

Kedves gyerekek! Kívánunk Nektek jó szórakozást és vidám munkát! Törő Krisztina Tokovics Tamás Nagy Sándor (VacKörTE) (ONTE Kht.

Kedves gyerekek! Kívánunk Nektek jó szórakozást és vidám munkát! Törő Krisztina Tokovics Tamás Nagy Sándor (VacKörTE) (ONTE Kht. Kedves gyerekek! Szeretettel köszöntünk Bennetek immár az ötödik Kerekemese vetélkedősorozat kezdetén! Ha már nem először álltok e képzeletbeli rajtvonalhoz, akkor már tudjátok, hogy sok munka vár Rátok,

Részletesebben

Arany János: Buda halála - Rege a csodaszarvasról

Arany János: Buda halála - Rege a csodaszarvasról Arany János: Buda halála - Rege a csodaszarvasról Száll a madár, ágrul ágra, Száll az ének, szájrul szájra; Fű kizöldül ó sirhanton, Bajtnok ébred hősi lanton. Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek:

Részletesebben

CSEMETE 1. forduló KEREKEMESE vetélkedő 2011. Kedves gyerekek!

CSEMETE 1. forduló KEREKEMESE vetélkedő 2011. Kedves gyerekek! Kedves gyerekek! Szeretettel köszöntünk Bennetek immár az ötödik Kerekemese vetélkedősorozat kezdetén! Ha már nem először álltok e képzeletbeli rajtvonalhoz, akkor már tudjátok, hogy sok munka vár Rátok,

Részletesebben

I. FOGLALKOZÁS. Emese Álam, Hunor és Magor mondák rövid elmondása A gyerekek önkéntesen választanak csoportokat és megfigyelési szempontokat

I. FOGLALKOZÁS. Emese Álam, Hunor és Magor mondák rövid elmondása A gyerekek önkéntesen választanak csoportokat és megfigyelési szempontokat I. FOGLALKOZÁS Népünk genetikai családfája c. kiállítás megtekintése Alsó tagozaton olvasott mondatok felelevenítése Megfigyelési szempontok kiosztása és csoportalakítás. Szempontsor alapján kiállítás

Részletesebben

3. osztály - Környezetismeret Mintafeladat

3. osztály - Környezetismeret Mintafeladat 3 osztály - Környezetismeret Mintafeladat Mi minden található meg egy tanyán? a Nézzetek utána a következő szavak jelentésének a könyvtárban! Írjátok le 1-2 mondatban a szó jelentését! Rajzoljátok is le,

Részletesebben

KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENY

KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENY KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENY Járj szerencsével! Csapatnév: Iskola neve: Település (ahol az iskolátok van): Irányítószám, utca, házszám: Felkészítő neve: 3 forduló 1 évfolyam Elérhető pontszám: 87 Elért

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

A HONFOGLALÓ MAGYAROK NYOMÁBAN

A HONFOGLALÓ MAGYAROK NYOMÁBAN A modul kódja: HVH_KGF_10_1 A MODUL CÍME TÖRTÉNELMÜNK MEGHATÁRÓ KORSZAKAI A HONFOGLALÓ MAGYAROK NYOMÁBAN A modul felhasználási területe: 5. évfolyam ISKOLA NEVE: Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály III. forduló (természetvédelem, környezetvédelem, Herman Ottó)

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály III. forduló (természetvédelem, környezetvédelem, Herman Ottó) Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2015. ÁPRILIS 11.) 3. osztály

BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2015. ÁPRILIS 11.) 3. osztály 3. osztály Az év melyik napján van az új kenyér ünnepe? Jellemezzétek az évszakot az időjárás, a növények és az állatok szempontjából! Válaszoljatok az érzékszervekkel kapcsolatos alábbi kérdésekre! Mely

Részletesebben

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára.

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára. 1/9. oldal FELHÍVÁS A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti és kulturális vetélkedőt hirdet Békés megye természeti értékei címmel

Részletesebben

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2012-2013. 2. OSZTÁLY 2. FORDULÓ

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2012-2013. 2. OSZTÁLY 2. FORDULÓ ANYANYELVI JÁTÉKOK 2012-2013. 2. OSZTÁLY 2. FORDULÓ 1. TITKOS NYELV SZAVANKÉNT 1 PONT Gyűjtsetek szavakat titkos nyelven! A példa: tábla. 3 percig dolgozhattok. 2. MELYIKET VÁLASSZAM? 10+1 PONT Színezzétek

Részletesebben

Indul a Túzok Tusa I. fordulója!

Indul a Túzok Tusa I. fordulója! ndul a Túzok Tusa. fordulója! A Körös-Maros Nemzeti Park gazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontja idén is meghirdeti természetismereti vetélkedőjét az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára.

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály II. forduló (fizikai és földrajzi alapismeretek)

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály II. forduló (fizikai és földrajzi alapismeretek) 1 Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település:

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település: Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére Csapat neve:... Csapattagok neve:...... Iskola: Település: 2. forduló 1. Nevezzétek el a képeken látható szöveteket és oldjátok meg a feladatokat,

Részletesebben

Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk!

Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk! ÜNNEPRE KÉSZÜL EURÓPA December a népi kalendáriumban karácsony havaként szerepel. A kavargó hópihék, a jégvirágos ablakok és a csilingelő száncsengők hónapjában ismét közös játékra hívunk benneteket. Fejtörőink

Részletesebben

ÉN ÉS A VILÁG 5. ÉVFOLYAM

ÉN ÉS A VILÁG 5. ÉVFOLYAM diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 165 D1 Tóth Árpád: A fa Ó nézd a furcsa, ferde fát, Mint hajlik a patakon át, Ó, lehet-e, hogy ne szeresd, Hogy benne társad ne keresd? Már ága között az arany napot

Részletesebben

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére K I S T É RSÉGI SZAKTÁRGYI TÖRTÉNELEMVERSENY Feladatlap az 5-6. osztályosok részére Az Emlékpont a magyar történelem 1945 és 1990 közötti időszakát mutatja be Hódmezővásárhely lakóinak élettörténetein

Részletesebben

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak Feladatlap lókedvelő könyvbarátoknak Összegyűjthető 56 / Név: Iskola, osztály:. Lakcím:. Elérhetőség: mail, telefon Beküldés határideje: 2012. április 13. Cím: Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, Gyermekkönyvtár

Részletesebben

Madarak és Fák Napja XXIII. Országos Tanulmányi Verseny Területi forduló 2016. I. Madárhang felismerés. 5 pont/

Madarak és Fák Napja XXIII. Országos Tanulmányi Verseny Területi forduló 2016. I. Madárhang felismerés. 5 pont/ Madarak és Fák Napja XXIII. Országos Tanulmányi Verseny Területi forduló 2016. Jelige, csapat: Elérhető pontszám: 101 pont Elért pontszám: Helyezés: I. Madárhang felismerés. 5 pont/ Hallgassátok meg figyelmesen

Részletesebben

IV. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY. Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Felkészítő tanár neve:

IV. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY. Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Felkészítő tanár neve: IV. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Felkészítő tanár neve: A név, cím részt nyomtatott nagybetűkkel kérjük kitölteni az olvashatóság

Részletesebben

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2016/2017-es tanév 1. forduló A csapat neve: Az iskola neve, címe: A felkészítő tanár neve, e-mail címe: 1. Melyik őszi jeles napra gondoltunk?

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2011-2012. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2011-2012. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ ANYANYELVI JÁTÉKOK 2011-2012. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ 1. CSEREBERE 8 PONT Ha képeken látható szavakban egy hangot megváltoztattok, új szót kaptok. Írjátok az új szót a kép alá! 2.HOL FÉSZKEL A KISMADÁR?

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2016 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

CSAPATNÉV:... Kedves Versenyzők!

CSAPATNÉV:... Kedves Versenyzők! CSAPATNÉV:... Kedves Versenyzők! Köszöntünk bennetek. Reméljük, hogy az első forduló feladatai nem okoztak számotokra nehézséget, s lelkesedésetek töretlen. Kezetekben tartjátok a második forduló feladatlapját,

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

ÍRJUNK SZÉPEN, HELYESEN SÜNIVEL!

ÍRJUNK SZÉPEN, HELYESEN SÜNIVEL! Vég Andrea ÍRJUNK SZÉPEN, HELYESEN SÜNIVEL! Írás- és helyesírás gyakorló 1. osztályosoknak 7. kiadás Mozaik Kiadó Szeged, 2013 Az f és a v a szavakban 1. Mit jelentenek a szavak? Készíts rajzot! Másold

Részletesebben

HONFOGLALÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban

HONFOGLALÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban HONFOGLALÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend három

Részletesebben

Életvitel, háztartástan LAKÓHÁZ, KÖRNYEZET. 1. modul: Lakóház és környezet, mesterséges környezet, élet a településen, településtörténet

Életvitel, háztartástan LAKÓHÁZ, KÖRNYEZET. 1. modul: Lakóház és környezet, mesterséges környezet, élet a településen, településtörténet Életvitel, háztartástan LAKÓHÁZ, KÖRNYEZET 1. modul: Lakóház és környezet, mesterséges környezet, élet a településen, településtörténet MODULLEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret A modul közvetlen

Részletesebben

Feladatok. 1. Kérdés. Magyarok tündöklő csillaga Szent István és kora (950-1050) Történelmi vetélkedő 2015/2016. II. forduló

Feladatok. 1. Kérdés. Magyarok tündöklő csillaga Szent István és kora (950-1050) Történelmi vetélkedő 2015/2016. II. forduló Katolikus Iskolák Takáts Sándor Országos Történelmi Versenye Levelezési cím: 1114 Budapest, Villányi u. 5-7 vagy 1518 Budapest, Pf. 41 Telefon: 06 1 381 09 09 E-mail: titkarsag@szmg.hu vagy iskola@szmg.hu

Részletesebben

Budapest, 2013. június 3. Beleznay Éva ebeleznay@yahoo.com (06-30) 205-3797. Építészeti kalandozások Budapesten, Beleznay Éva, 2013. június 3.

Budapest, 2013. június 3. Beleznay Éva ebeleznay@yahoo.com (06-30) 205-3797. Építészeti kalandozások Budapesten, Beleznay Éva, 2013. június 3. Kedves Hallgatók! 2013. július és augusztus hónapokban Építészeti kalandozások Budapesten intenzív tehetségfejlesztő nyári tábort tartok 10-14 éves gyermekeknek. A programhoz építész hallgatók jelentkezését

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

Cím: Játékok a szabadban Forrás: Tábortűz, 2001/10,

Cím: Játékok a szabadban Forrás: Tábortűz, 2001/10, Cím: Játékok a szabadban Forrás: Tábortűz, 2001/10, http://www.hhrf.org/tabortuz/ Szöveg típusa: dokumentum Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz Javasolt felhasználás:

Részletesebben

Feladatok a meséhez. 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka?

Feladatok a meséhez. 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka? Feladatok a meséhez 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! 2. Válaszolj! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka? Milyen munkaeszközökkel találkozott? Milyen munkahelyekre

Részletesebben

ZÖLDKÖZNAPOK. Kedves gyerekek!

ZÖLDKÖZNAPOK. Kedves gyerekek! ZÖLDKÖZNAPOK Kedves gyerekek! Az idei Zöldköznapok versenyben nagyon sokféle tudományterülethez tartozó feladattal fogtok találkozni. A közös bennük az, hogy mindegyik feladat magyar természettudóshoz

Részletesebben

Így éltünk mi. Műhelyfoglalkozás sorozat a Rippl-Rónai Múzeumban. Tematika

Így éltünk mi. Műhelyfoglalkozás sorozat a Rippl-Rónai Múzeumban. Tematika Így éltünk mi Műhelyfoglalkozás sorozat a Rippl-Rónai Múzeumban Tematika Készíti a ZIPT Film Bt. A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága TÁMOP 3.2.8./10/B-2010-0010 azonosító számú pályázata számára A program:

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 2. FORDULÓ 7-8. évfolyam Téma: Lelkünk temploma, avagy nagyító alatt az emberi test

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 2. FORDULÓ 7-8. évfolyam Téma: Lelkünk temploma, avagy nagyító alatt az emberi test A Földpörgetők versenyen, minden tantárgy feladataira összesen 20 pontot lehet kapni, így egy forduló összpontszáma 100 pont a feladatok számától függetlenül. Csak a kiosztott fejléces üres papírokra lehet

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 1. a.) Fejtsétek meg a rejtvényt! 2. 1. 3.. 2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Örökzöld fa. 2. Ez lesz a virágból. 3. Csonthéjas gyümölcs.. Erdei állat. Megfejtés:

Részletesebben

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 4. OSZTÁLY. 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 100

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 4. OSZTÁLY. 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 100 ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 4. OSZTÁLY 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 100 csapattagok névsora elért pontszám: 1. KETTŐBŐL HÁROM 10 PONT + Hányféleképpen tehettek a kétbetűs szavak elé mássalhangzót úgy,

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2012-2013. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2012-2013. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ ANYANYELVI JÁTÉKOK 2012-2013. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ 1. VÁLASZD AZ IGAZIT! 6 PONT Mit jelentenek a következő szavak? Húzzátok alá a megadott két válasz közül az igazit! 2. FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN? 9+1

Részletesebben

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki

Részletesebben

XII. Arany János. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi az életrajzi kapcsolat e helységek és Arany János között? 3. Hogyan köthető Arany Jánoshoz?

XII. Arany János. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi az életrajzi kapcsolat e helységek és Arany János között? 3. Hogyan köthető Arany Jánoshoz? XII. Arany János 1. Életrajzi adatok a) Pontosan hol és mikor született Arany János? b) Pontosan hol és mikor halt meg? c) Hol tanult? d) Mikor és hol találkozott először Petőfi és Arany? 2. Mi az életrajzi

Részletesebben

Summáját írom Eger várának Műveltségi vetélkedő 1. forduló

Summáját írom Eger várának Műveltségi vetélkedő 1. forduló Summáját írom Eger várának Műveltségi vetélkedő 1. forduló 1. feladat: A törökök várfoglalásai A térképvázlat a XV-XVI. századi várháborúk időszakával kapcsolatos. Nevezzétek meg a leírásokban szereplő

Részletesebben

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló MEGOLDÁSOK 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika)

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika) FORGATÓKÖNYV Esemény: Madarak és fák napja Időpont: 2014. május 12. (hétfő) A program szervezői: Földi Erika, Török Éva, Vinnai Krisztina, Helyszín: PARK, Művelődési ház előtti terület, Iskolai ebédlő

Részletesebben

asztal bárány oroszlán káposztafej róka zebracomb farkas családapa kályha tyúk nyúl édesgyökér sámli anya medve kéményseprő szekrény óriás küszöb fa

asztal bárány oroszlán káposztafej róka zebracomb farkas családapa kályha tyúk nyúl édesgyökér sámli anya medve kéményseprő szekrény óriás küszöb fa 1. 2. Elérhető pontszám: 9x2+2= 20 pont Húzzátok össze, lehetőleg más-más színnel, a párokat! asztal bárány oroszlán káposztafej róka zebracomb farkas családapa kályha tyúk nyúl édesgyökér sámli anya medve

Részletesebben

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben?

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben? 4. forduló Kedves Gyerekek! Ebben a fordulóban megyénk közelmúltjából kaptok kérdéseket, melyeket Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár helytörténeti kutatója állított össze. Böngésszetek az interneten, illetve

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban,

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, Kedves Gyerekek! Közös városismereti barangolásra hívunk benneteket Fürgével és Görgivel. háromfős, 3., 4., és 5. osztályos csapatokat várunk játékunkra. Háromhetente új feladatlapot juttatunk el hozzátok,

Részletesebben

ÓRATERV. Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések percben. Eszközök munkaformák 1 RÁHANGOLÓDÁS. Módszerek Tanulói

ÓRATERV. Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések percben. Eszközök munkaformák 1 RÁHANGOLÓDÁS. Módszerek Tanulói ÓRATERV A műveltségi terület/kompetenciaterület neve: informatika Az óra címe: A katalóguscédula Az évfolyam: 6. Az óra célja és feladata: (részletesen kifejtve, a tanítandó fogalmak és a fejlesztendő

Részletesebben

Az éjszaka csodái. KönyvtárMozi foglalkozás 3-4. osztályosoknak

Az éjszaka csodái. KönyvtárMozi foglalkozás 3-4. osztályosoknak Az éjszaka csodái KönyvtárMozi foglalkozás 3-4. osztályosoknak Idő: 45 perc Szükséges eszközök: toll, papír, összekevert vers, rím-memória kártyák, nagy csomagolópapír, zsírkréták, nagy papírra felírni

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2013 02 25 FELADATOK I. Feladat: Iskolátok, vagy lakóhelyetek környékén biztosan

Részletesebben

SZKÍTA KIFESTŐ Bérczi Szaniszló, Budapest, 1996

SZKÍTA KIFESTŐ Bérczi Szaniszló, Budapest, 1996 SZKÍTA KIFESTŐ Bérczi Szaniszló, Budapest, 1996 A Kárpátoktól az Altáj hegységig terjedt egykor a sztyeppevidéken élő szkíta műveltségű népek köre. Európában szkítáknak, Közép-Ázsiában szakáknak nevezték

Részletesebben

Tantárgyi koncentráció: Rajz, magyar, matematika, környezetismeret

Tantárgyi koncentráció: Rajz, magyar, matematika, környezetismeret 1. Térbeli ábrázolás Témakör: Paint Tananyag: Térbeli viszonyok ábrázolása Állandó melléktéma: Képek szerzıi joga, vágólapmőveletek, transzformációs mőveletek Az óra típusa: Gyakorló óra Tantárgyi koncentráció:

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak 2009. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja IX. évf. 2. szám Kalendárium - Farsang Mese - A sziú indiánok és a feketelábúak Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Egészség-ábécé - A

Részletesebben

DAR VS 2016 Szabályzat

DAR VS 2016 Szabályzat DAR VS 2016 Szabályzat Kategóriák: Pusztai és longbow modern anyagból: modern anyagú íj: Modern anyag, 6 db favessző, madártoll, gyakorló hegy, nokkot érintő húzókéz. Pusztai és longbow természetes anyagból

Részletesebben

Kérdések és feladatok. 1. Kihez szól a költő a vers első négy szakaszában? Egészítsd ki!

Kérdések és feladatok. 1. Kihez szól a költő a vers első négy szakaszában? Egészítsd ki! Kérdések és feladatok 1. Kihez szól a költő a vers első négy szakaszában? Egészítsd ki! A költő a szobában látott szól. 2. Hogyan nevezzük azt, ha a versben a költő emberi tulajdonságokkal ruház fel állatokat?

Részletesebben

Készítette: Habarics Béla

Készítette: Habarics Béla A Simai-tó tanösvény terve Készítette: Habarics Béla A településről hhhhhhhhhelyszí Csengersima a 49. számú főút mellett keletről elterülő ne község. Közúti és teherforgalmi határátkelőhely található külterületén.

Részletesebben

1. osztály - Olvasás Mintafeladat

1. osztály - Olvasás Mintafeladat Segítséggel olvassátok el az alábbi rövid szöveget, majd színezzétek ki az adventi koszorút a szöveg alapján! A karácsony előtti várakozás jelképe az adventi koszorú. A hagyomány szerint zöld fenyőágakból

Részletesebben

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán 6. b Meglátogattuk Barkóczi Sándorné Juliska nénit, aki a város legidősebb lakója. Ő még jól emlékszik a régi szokásokra és viseletekre, emlékeit szívesen megosztotta

Részletesebben

Kérem a jó Istent, hogy kisérjen és óvjon minden bajtól míg újra nem találkozunk!

Kérem a jó Istent, hogy kisérjen és óvjon minden bajtól míg újra nem találkozunk! 1378 junius 1. Kedves Lovagapród! Háromszék megye üdvözletét küldöm Neked és házad népének! Büszkén álltam én is a budai mezőn néhány napja, mikor Felséges Királyunk, I. Lajos, lovagapródá avatott. Mikor

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

EVALUAREA NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI a VI-a Anul școlar 2014-2015. Matematică şi Ştiinţe ale naturii TEST 2. Localitatea......

EVALUAREA NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI a VI-a Anul școlar 2014-2015. Matematică şi Ştiinţe ale naturii TEST 2. Localitatea...... EVALUAREA NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI a VI-a Anul școlar 014-015 Matematică şi Ştiinţe ale naturii TEST Judeţul/sectorul... Localitatea... Unitatea de învățământ... Numele şi prenumele elevei/elevului......

Részletesebben

A környezet nagykövetei

A környezet nagykövetei A környezet nagykövetei Pályázati felhívás A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás pályázatot hirdet általános- és középiskolai diákok részére A környezet nagykövetei címmel a Kaposmenti

Részletesebben

Tárgyi kultúra, technológiák (termelés) feladatai a hagyományos. kézművességek köréből

Tárgyi kultúra, technológiák (termelés) feladatai a hagyományos. kézművességek köréből ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Tárgyi kultúra, technológiák (termelés) feladatai a hagyományos kézművességek köréből Technika, gyakorlat és életvitel 2. osztály Tartalomjegyzék 1. Technika, gyakorlat és

Részletesebben

2. forduló. Matematika

2. forduló. Matematika 2. forduló Matematika 1. Három öreg bölcs alszik egy nagy fa alatt. Egy arra járó csintalan gyerkőc mindhármuk homlokára egy piros kört fest, majd kacagva elszalad. Amikor a bölcsek felébrednek, és meglátják

Részletesebben

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla! ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,

Részletesebben

11. Az állandósult szókapcsolatok

11. Az állandósult szókapcsolatok 11. Az állandósult szókapcsolatok 11.1. A szokványos kifejezésmódok Beszédünk során különféle szavakat kapcsolunk össze, fűzünk mondattá. A mondatban levő szavak sorrendjét felcserélve megváltoztathatjuk

Részletesebben

Természetismeret 4. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 4. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Macskák, nyávogjatok, hogy az ellenség távol maradjon! ... Mindenkinél legyen fakanál!... A királynak le kell esnie a lováról!...

Macskák, nyávogjatok, hogy az ellenség távol maradjon! ... Mindenkinél legyen fakanál!... A királynak le kell esnie a lováról!... Olvasásnépszerűsítő játék II. írásbeli forduló Beküldési határidő: 2016. április 27. A csapat neve:... Tagjai:... Az iskola neve, címe, telefonszáma:.... Felkészítő tanár neve:... 1. Trapiti avagy A nagy

Részletesebben

Dr. Gánti Tibor Természetismeret Verseny I. forduló. Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium

Dr. Gánti Tibor Természetismeret Verseny I. forduló. Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Dr. Gánti Tibor Természetismeret Verseny I. forduló Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium INFORMÁCIÓ Kedves Versenyzők! Köszöntelek benneteket a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola

Részletesebben

HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam

HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam HON- ÉS NÉPISMERET 5. évfolyam A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít

Részletesebben

Javaslat az. Apátfalvi női viselet. Települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Apátfalvi női viselet. Települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Apátfalvi női viselet Települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Bárkányi Ildikó (Múzeumi Tudományért

Részletesebben

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése

Részletesebben

HON- ÉS NÉPISMERET KERETTANTERV

HON- ÉS NÉPISMERET KERETTANTERV HON- ÉS NÉPISMERET KERETTANTERV A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

Kosztolányi Dezső Gimnázium

Kosztolányi Dezső Gimnázium Kosztolányi Dezső Gimnázium Cím: 1012 Budapest Attila út 135-137. Tel./Fax: 375-2282 E-mail: titkarsag@kosztolanyigimnazium.hu OM azonosító: 035344 Honlap: http://kosztolanyigimnazium.hu KÉPZÉSI SZAKASZ

Részletesebben

BARÁTUNK A TERMÉSZET

BARÁTUNK A TERMÉSZET BARÁTUNK A TERMÉSZET 2016-2017 A TERMÉSZET RITMUSAI 3-4. osztályosok feladatai 1. HÓNAPSOROLÓ Az évszakok váltakozásához kapcsolódó fordulónk egy hónapsoroló versikével kezdődik. Fejtsétek meg a költemény

Részletesebben

van nincs étkészlet van nincs tartózkodó SZERVÍZ, SZEMÉRMES FÉNYES, SZEMÜVEG

van nincs étkészlet van nincs tartózkodó SZERVÍZ, SZEMÉRMES FÉNYES, SZEMÜVEG 1. feladatlap 1., Szinonimaolvasás Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! van nincs étkészlet van nincs tartózkodó van nincs ragyogó

Részletesebben

Kívánunk Nektek továbbra is jó szórakozást és vidám munkát! Törő Krisztina Tokovics Tamás Nagy Sándor (VacKörTE) (ONTE Kft.

Kívánunk Nektek továbbra is jó szórakozást és vidám munkát! Törő Krisztina Tokovics Tamás Nagy Sándor (VacKörTE) (ONTE Kft. Kedves KerekEmese csapattagok! Reméljük a téli szünidőt hasznosan és kellemesen töltöttétek, kihasználtátok a hideget, jeget, havat, korcsolyáztatok, szánkóztatok, síeltetek. Hamarosan, az első forduló

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács III. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Ha jól forgatod

Részletesebben

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 3. OSZTÁLY

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 3. OSZTÁLY ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 3. OSZTÁLY 2. FORDULÓ elérhető pontszám: csapattagok névsora 100 elért pontszám: 1. SOK KICSI SOKRA MEGY 10 PONT Keressetek szótagpárokat, melyek értelmes szót adnak! Írjátok

Részletesebben

Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére vagy fá

Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére vagy fá XIV. KELE NAPJA Fekete István Általá alános Iskolák Országos Találkozója 2015. ápril rilis 25. LAJOSMIZSE Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy

Részletesebben

FELADATLAP osztályok Szabó Magda: Születésnap

FELADATLAP osztályok Szabó Magda: Születésnap FELADATLAP 6.-7.-8. osztályok Szabó Magda: Születésnap 1. feladat A meghatározások alapján fejtsétek meg az írónő életével kapcsolatos keresztrejtvényt és válaszoljatok a megoldással kapcsolatos kérdésre!

Részletesebben

szó Jelentés: 2) A toll szónak több jelentése van. Nézz utána értelmező szótárban! Legalább 4 különböző jelentésével írj egy-egy mondatot!

szó Jelentés: 2) A toll szónak több jelentése van. Nézz utána értelmező szótárban! Legalább 4 különböző jelentésével írj egy-egy mondatot! szó A szó olyan hangsor vagy betűsor, aminek saját jelentése van. Szavakkal nevezzük meg a világ dolgait azért, hogy kommunikálni tudjunk egymással. Ha értjük a szót, amikor meghalljuk vagy elolvassuk,

Részletesebben

Évi óraszám:36. HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. évfolyam

Évi óraszám:36. HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. évfolyam HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. évfolyam Évi óraszám:36 A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar

Részletesebben

3.o. Rege a csodaszarvasról. Szövegértésszövegalkotás. bevezetése. Tanítási modull. Piarista Iskola 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5.

3.o. Rege a csodaszarvasról. Szövegértésszövegalkotás. bevezetése. Tanítási modull. Piarista Iskola 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5. Szövegértésszövegalkotás bevezetése Rege a csodaszarvasról 3.o. Tanítási modull Piarista Iskola 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5. zuzicsku@gmail.com Rimár Zsuzsanna Téma: Móra Ferenc: Rege a csodaszarvasról

Részletesebben

Falusi Ízek Fesztiválja Magyaregregy 2 0 1 0 V e r s e n y k i í r á s Törökkor hazánkban nem csak negatívumokkal írható le, sok új ételnyersanyagot nekik köszönhetünk, másrészt történelmünk része. Tudomásul

Részletesebben

3. osztály - Olvasás Mintafeladat

3. osztály - Olvasás Mintafeladat a. Melyik hónapra jellemző? Írjátok be a naptárba! Két hónap kimarad, oda ti írjatok be egy-egy jeles napot /ünnepet! Márton nap, Karácsony, Farsang, Anna-bál, Mindenszentek-ünnepe, Sándor- József-Benedek

Részletesebben

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.

Részletesebben

III. forduló. Válaszaitokat a Megoldó lapon küldhetitek be 2015. február 27-ig.

III. forduló. Válaszaitokat a Megoldó lapon küldhetitek be 2015. február 27-ig. Kedves versenyző csapatok! KVPL Főtéri barangolások III. forduló Ebben a fordulóban a belváros nevezetességeivel ismerkedhettek meg közelebbről. Nap mint nap elmegyünk előttük és nem is tudjuk milyen gyöngyszemek

Részletesebben