HÁLAADÁS-NAPI FINOMSÁGOK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÁLAADÁS-NAPI FINOMSÁGOK"

Átírás

1 AMERIKAI ÜNNEPEK HÁLAADÁS-NAPI FINOMSÁGOK 1621 őszén, csaknem egy évvel azután, hogy angol zarándokok érkeztek Plymouthba, a mai Massachusetts területére, az újonnan jöttek a segítőkész Wampanoag indiánokkal közös lakomával ünnepelték meg első sikeres aratásukat. A háromnapos ünnep az amerikai őslakosok és az angol puritánok szokásainak az ötvözete, amelyben terített asztal mellett jut kifejezésre a hála és barátság. A történészek szerint a két csoport lakomájában őshonos amerikai növények és állatok pulyka, kacsa, szarvas, rák, homár, bogyók és sütőtök szerepeltek. Bár a modern hálaadás-napi menü némiképpen eltér az eredetitől, az ünnep lényege nem változott: köszönd meg, amid van, és osszad meg másokkal. Plymouth mai lakói újrajátsszák az első lakomát (AP fotó) A mai menü lelke az egészben sült pulyka valójában olyan sok amerikai asztalára kerül ilyenkor, hogy sokan csak pulykanapként emlegetik az ünnepet. A sült mellé általában kenyértölteléket, áfonyaszószt és burgonyapürét, deszszertnek pedig sütőtök-pitét esznek. Az alapfogások elkészítési módja és az esetleges kiegészítők azonban tájegységenként, családonként, szakácsonként változnak. A továbbiakban a budapesti Amerikai Nagykövetség diplomatái osztják meg velünk néhány családi receptjüket:

2 TŐZEGÁFONYA (VÖRÖS ÁFONYA) - CHILI SZÓSZ mesésen finom a sült pulykával! Kitűnő alternatívája az unalmas áfonyaszósznak! Sima feketeáfonyával is jó, ez Magyarországon elterjedtebb (a (vörös) áfonya Amerikából származik!) és sok helyütt lehet kapni, legalábbis ha szezonja van. 1 doboz friss áfonya 4 evőkanál cukor 1 csokor újhagyma 1 csokor friss koriander (ha nem lehet beszerezni, ez elhagyható) 2 friss jalapeno paprika (bármilyen chilipaprika jó, a lényeg, hogy csípjen!), a magjait távolítsuk el, és aprítsuk fel 1 evőkanál olívaolaj 1 zöldcitrom leve ¼ csészényi mogyoró (helyettesíthető mandulával) Megjegyzés - Használható botmixer, vagy ha nincs, egy kés is megteszi! Pirítsuk meg a mogyorót egy vastag aljú, lehetőleg vasból készült serpenyőben, olaj hozzáadása nélkül, majd vágjuk fel apróra. Aprítsuk fel a zöldhagymát, a koriandert és a jalapeno paprikát. Helyezzük az áfonyát turmixgépbe vagy robotgépbe, és aprítsuk fel, de ne teljesen, inkább csak apró darabokra. Ekkor adjuk hozzá a mogyorót, az apróra vágott újhagymát és koriandert, a felaprított jalapeno paprikát, az olive olajat és a zöldcitrom levét, és turmixoljuk össze a keveréket. Tegyük a keveréket egy befőttesüvegbe, és tartsuk a hűtőben. Egy hónapig áll el. CRANBERRY-CHILI SALSA Delicious with roast turkey! Great alternative to boring cranberry sauce! I have seen fresh cranberries (which originally come from North America) in the Central Market in Budapest, and lots of other veg and fruit stands around town. 1 bag fresh cranberries 4 Tablespoons sugar 1 bunch green onions 1 bunch fresh cilantro (if not available, you can leave this out) 2 fresh jalapenos, seeds removed and chopped (You can use any kind of chili you like, as long as there s a little kick to it!) 1 Tablespoon olive oil Juice from 1 lime ¼ cup hazelnuts (can substitute almonds if you want) You can use a food processor if you have one, or just use a knife if you don t. Toast the hazelnuts in a skillet (don t use any oil), and then chop them roughly. Chop the green onions and cilantro and jalapenos. Put the cranberries into a food processor or blender and pulse until they are partly chopped. Add sugar and pulse a few times more to combine. Add hazelnuts, sliced green onions, chopped cilantro, chopped jalapenos, olive oil, and lime juice and pulse until mixture is well blended. Put mixture into a glass jar and store in the refrigerator. Keeps for a month. VAJAS KUKORICAKENYÉR 1 1/3 csésze kukoricadara 1 csésze búzafinomliszt ¼ csésze cukor 2 teáskanál sütőpor ¾ teáskanál nagyszemcsés só 1 csésze plusz egy evőkanál író (vagy 1 csésze tej plusz egy evőkanál citromlé) 20 dkg plusz egy evőkanál vaj, olvasztva 1 nagy tojás plusz 1 nagy tojássárgája, felverve Vajazzunk ki egy kb. 22x15x8 cm-es fém tepsit. Keverjük össze a kukoricadarát, a lisztet, a cukrot, a sütőport és a sót egy nagy keverőtálban. Adjuk hozzá az írót (citromlével savanyított tejet), az olvasztott vajat és a felvert tojásokat. Keverjük össze alaposan fakanállal. Hagyjuk állni 30 percig, hogy a folyékony hozzávalók jól beszívódjanak a száraz hozzávalókba. Közben melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Öntsük bele a keveréket a kivajazott tepsibe. Süssük addig, amíg a széle meg nem barnul, tűpróba, kb. 40 perc. Hagyjuk a kenyeret 5 percig pihenni a tepsiben. Fordítsuk ki a kenyeret egy rácsra és várjuk meg, amíg teljesen ki nem hűl. BUTTERY CORNBREAD 1 1/3 cups coarse yellow cornmeal 1 cup all purpose flour ¼ cup sugar 2 teaspoons baking powder ¾ teaspoon coarse salt 1 cup plus 2 tablespoons buttermilk (or 1 cup of regular milk with one teaspoon of lemon juice) 1 stick plus one tablespoon unsalted butter, melted 1 large egg plus 1 large egg yolk, beaten to blend. Butter 9x5x3-inch metal loaf pan. Mix cornmeal, flour, sugar, baking powder, and coarse salt in large bowl. Add buttermilk, melted butter, and beaten eggs. Stir with wooden spoon until well blended. Let mixture stand 30 minutes to absorb liquid. Meanwhile, preheat oven to 375 F. Pour batter into prepared pan. Bake bread until browned around edges and tester inserted into center comes out clean, about 40 minutes. Let bread rest in pan 5 minutes. Turn bread out onto rack and cool completely.

3 KENYÉRTÖLTELÉK Ezt a receptet a dédnagymamámtól örököltem, szóban mondta el, és azt hiszem, még soha senki nem írta le! 2 vekni fehér kenyér ½ kg vörös- vagy főzőhagyma 20 dkg vaj 20 g morzsolt rozmaring 20 g morzsolt oregánó 20 gramm morzsolt zsálya 15 gramm őrölt gyömbér 15 gramm morzsolt majoránna 15 gramm morzsolt kakukkfű 4 gramm feketebors 10 gramm só Víz A kenyérkockákat kétféleképpen készíthetjük el vágjuk kockákra, és hagyjuk elől egy éjszakára, hogy megkeményedjenek. Vagy: kockázzuk fel a kenyeret és pirítsuk arany-barnára a sütőben. Tegyük félre a kenyérkockákat. A fűszereket keverjük össze és zúzzuk őket porrá. A hagymákat tisztítsuk meg, vágjuk ketté, majd szeljük félkörökké. Helyezzük a hagymát, a porrá zúzott fűszereket és a vajat egy nagy edénybe vagy mély serpenyőbe, és töltsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Főzzük közepesen nagy lángon, amíg a vaj el nem olvad, időnként kevergessük meg. Ezután vegyük le a lángot, és még egy óráig főzzük takarékon. Ne fedjük le az edényt/serpenyőt! ĺgy tovább tud rotyogni a hagyma! Ha a víz nagyobbik fele elfőtt, öntsünk hozzá még vizet. Ha kész, tegyük bele a száraz kenyérkockákat. A tölteléket kétféleképpen készíthetjük el 1) egy edényben, vagy 2) magában a pulykában! 1.) Amíg sül a pulyka, legalább 45 percig, helyezzük a tölteléket a sütőbe egy letakart tűzálló edényben, 35 percen keresztül. Ekkor vegyük le a fedőt, és még 15 percig süssük, hogy a teteje megpiruljon. 2) Tisztítsuk meg a pulyka belsejét. Egy nagy kanál segítségével, töltsük a pulyka nyak- és hátsó részébe a tölteléket, de ne túl sűrűre, mert akkor nem fog átsülni a töltelék. Ha van hústűnk, használjuk azt, ha nincs, akkor szorosan hajtsuk rá a pulyka bőrét a töltelékre. Süssük át a pulykát, majd vegyük ki a sütőből, de ne kapcsoljuk ki. Kanalazzuk ki a tölteléket, és egy hőálló edényben tegyük vissza a sütőbe további kb. 20 percre. Ez azért szükséges, mert a pulykának kevesebb idő kell ahhoz, hogy átsüljön, míg a belsejében lévő tölteléknek több. Viszont azáltal, hogy először a pulykában sütöttük, a töltelék magába szívta a hús levét, ezáltal fantasztikus íze lesz! Mikor kész, szolgáljuk fel a pulykával, és a pulyka levéből készült szósszal! Újramelegítve, maradékként is kiváló! Ez legalább annyira tipikus hálaadás-napi étel, mint a pulyka! BREAD STUFFING This is based on my great- grandmother's recipe, passed down. Don't think it's ever been written down before! 2 loaves white bread 1/2 kilo onions (white or yellow) 23 dkg butter 20 g dried rosemary 20 g dried oregano 20 g dried sage 15 g dried powdered ginger 15 g dried marjoram 15 g dried thyme 4 g black pepper 10 g salt Water For the bread cubes, two options: Traditional way- cut the bread into cubes, leave out overnight to get hard. OR "Quick" way- cubes bread into cubes, toast in the oven in a single layer until crisp. Set bread cubes aside. Mix dried spices together and crush into a powder mix. Slice the onion in half, then slice into half-rings. Put onions, spice mix, and butter into a large pot or deep frying pan. Fill with water to cover the onions. Cook on medium-high heat until butter melts, stirring occasionally. Then turn heat down to simmer for at least an hour. Do not cover the pot/pan. The onions can keep simmering for longer- add more water if it more than half boils away. When ready to cook, mix the cubes into the onion mixture. Two methods of cooking stuffing- 1) In a dish; 2) stuffed inside the turkey. 1) While Turkey is cooking, for last 45 minutes, cook stuffing in a covered dish in the oven. Uncover after 30 minutes and let the top get brown for the last 15 minutes. 2) Clean out the inside cavity of the turkey. Using a large spoon, stuff the bread mixture into the neck and bottom end of the turkey. Do not pack too tightly or the stuffing will not cook. If you have poultry laces, use them otherwise, fold the turkey skin over the stuffing and secure as tightly as possible. Cook turkey until it reaches the ideal temperature, remove turkey from the oven but do not turn the heat down. Remove stuffing from the turkey and put into an oven safe dish, continue cooking for about 20 minutes, or until heated through. The second cooking is necessary because the stuffing needs more cooking than the turkey which would overcook before it would do so internally. Cooking the stuffing in the bird first, however, allows the stuffing to absorb all of the turkey juices, creating a wonderful flavor. Serve with turkey, and, of course, turkey gravy! Tastes very good heated up as leftovers too- as much a Thanksgiving tradition as the meal itself!

4 PÁROLT, SZELETELT KELBIMBÓ CITROMHÉJJAL 2-3 evőkanál citromlé 1 citrom reszelt héja kg kelbimbó 2 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál vaj 3-4 fokhagymagerezd, összezúzva 2 evőkanál fekete mustármag, VAGY köménymag VAGY mák ¼ csésze fehérbor vagy vermut Só, bors ízlés szerint Öntsük a citromlevet egy nagy keverőtálba. Vágjuk le a kelbimbók végét, ere nem lesz szükségünk. Vágjuk a kelbimbókat vékony szeletekre robotgép segítségével vagy kézzel. (Ha kézzel szeleteljük, vágjuk ketté a kelbimbókat hosszában, majd keresztben szeljük fel őket vékonyra, úgy, hogy a bimbó belseje felé vékonyabbak legyenek a szeletek, így jobban átfő.) Helyezzük a felszeletelt kelbimbókat a keverőtálba, rázzuk össze a citromlével, és az ujjaink segítségével válasszuk szét levelire a bimbókat. Hevítsük fel az olajat egy nagy vas serpenyőben elég nagyban ahhoz, hogy beleférjen az összes kelbimbó. Ha már forró az olaj, adjuk hozzá a kelbimbót, a fokhagymát, a magokat, és pároljuk addig, amíg a kelbimbó üvegesre nem válik, meg nem fonnyad kissé, de még mindig élénkzöld és ropogós. Ez kb. 4 perc. Öntözzük meg a borral, és adjuk hozzá a sót és a borsot. Még további egy percig pároljuk, miközben kevergetjük. Zárjuk el a lángot, még ízesítsük sóval, borssal és locsoljuk meg még egy kis citromlével, ha szükséges. Keverjük bele a citromhéjat, egy kicsit tegyünk félre, és azt a tetejére szórva tálaljuk. BUCKEYE 2 csésze krémes mogyoróvaj 1 csésze szobahőmérsékletű vaj 1 teáskanál vaníliamag/aroma 4-6 csésze porcukor 2-3 zacskó reszelt csoki Keverjük el alaposan a mogyorókrémet, a vajat és a vaníliát. Keverjük bele a porcukrot, amíg laza tésztaállagot nem kapunk. Készítsünk 3-5 cm átmérőjű gombócokat a masszából, majd helyezzük őket a egy műanyag edényben a hűtőbe vagy a mélyhűtőbe legalább 30 percre. (Én két napig tartottam fagyasztóban a gombóckákat.) Olvasszuk fel a csokoládéreszeléket legjobb mikróban, két adagban. Mártsuk bele egyenként az olvasztott csokiba a gombóckákat fogpiszkáló segítségével, majd helyezzük zsírpapírra-sütőpapírra őket, amíg a csoki meg nem dermed. Vizes ujjal eltüntethetjük a gombóckákról a fogpiszkáló okozta lyukat. Én visszatettem még őket a hűtőbe egy kicsit, hogy még jobban megszilárduljon rajtuk a csokibevonat. Amúgy a buckeye amerikai angolul vadgesztenyét jelent, ami persze nem ehető, de ez az édesség annál inkább! HASHED BRUSSELS SPROUTS WITH LEMON ZEST Ingredients 2-3 tablespoons lemon juice Grated zest of 1 lemon 2 to 3 pounds Brussels sprouts 2 tablespoons olive oil 2 tablespoons butter 3-4 garlic cloves, minced 2 tablespoons black mustard seeds, cumin seeds, or poppy seeds 1/4 cup dry white wine or vermouth Salt and pepper to taste Place lemon juice in a large bowl. Cut bottoms off sprouts, and discard. Use a food processor fitted with the slicing blade to cut sprouts into thin slices. (If cutting by hand, cut sprouts in half lengthwise, and thinly slice them crosswise. The slices toward the stem end should be thinner, to help pieces cook evenly.) Put slices into bowl with lemon juice. Toss them in juice and use your fingers to separate leaves. Heat oil and butter over high heat in a skillet large enough to hold all sprouts. When very hot, add sprouts, garlic and seeds, and cook, stirring often, until sprouts are wilted and lightly cooked, but still bright green and crisp, about 4 minutes. Add wine and sprinkle with salt and pepper. Cook, stirring, 1 minute more. Turn off heat, add salt and pepper to taste, and more lemon juice if desired. Stir in the lemon zest, reserving a little for top of dish. Sprinkle with remaining zest and serve. BUCKEYE 2 cups creamy peanut butter 1 cup unsalted butter, room temp 1 tsp vanilla 4 to 6 cups powdered sugar 2 to 3 bags of chocolate chips Mix together peanut butter, butter, and vanilla. Then mix in powdered sugar until a loose dough forms. Form 1-2 inch balls from the dough and then put in the refrigerator or freezer for at least 30 min. (I prefer the freezer, and due to timing, mine were in a Tupperware in the freezer for 2 days). Melt chocolate. I find it works best in a microwave, and I worked in batches, essentially 2 cups of chips at a time. Dip the peanut butter balls into the melted chocolate using a toothpick and then let set on wax paper. You can close up the little toothpick hole with your finger dipped in some water. I popped them back in the freezer when they were done to set a little more. +Buckeyes are also called horse chestnuts- we xxxxxxx have them here in Hungary too! The real xxx buckeyes are not edible- they are actually xxxxxxxxx poisonous!- but the chocolate/peanut butter xxxx version is VERY edible!

5 ZÖLDBABOS RAGU Kb. 3 dkg só (a bab főzővizébe) 3 dkg vaj (nem sózott) ½ kg mélyhűtött zöldbab 35 dkg gomba, igen apró kockákra vágva 3 g frissen őrölt bors 2 gerezd fokhagyma összezúzva 4,5 dkg liszt 2,4 dl csirkehúsleves (leveskocka esetén kevesebb só szükséges) 1,2 dl tejszín 1,2 dl tej A tetejére: 1,2 dl zsemlemorzsa 1,2 dl liszt 2 közepes hagyma, vékonyra szeletelve 15 g só Melegítsük be a sütőt 245 C -ra. Kezdjük a tetejével: Keverjük össze a lisztet, a zsemlemorzsát és a sót egy nagy tálban, és forgassuk bele a hagymát, hogy a szeletek egyenletes bevonatot kapjanak. Terítsük a hagymát egy olajozott sütőpapírra, s mintegy 30 perc alatt süssük arany-barnára. Sütés közben 2-3 alkalommal forgassuk át. Ha kész, tegyük félre. Csavarjuk le a sütőt 200 C -ra. Amíg a hagyma sül, a babot főzzük meg sós vízben és csöpögtessük le. Serpenyőben közepes hőmérsékleten olvasszuk meg a vajat, tegyük bele a felkockázott gombát, a borsot, 5 g sót, s időnként megkeverve pároljuk kb. 4 percig. Tegyük bele a fokhagymát, s még 1-2 percig pároljuk tovább. Szórjunk rá 4,5 dkg lisztet és keverjük össze vele. További 1 perces párolás után öntsük rá a húslevest és lassan főzzük vele egy percig. Vegyük lejjebb a hőfokot és egyszerre keverjük hozzá a tejet és a tejszínt. Időnként megkavarva addig főzzük, amíg besűrűsödik (kb. 6-8 perc). Egy nagy tűzálló tálban vegyítsük össze a gombás lét a hagyma ¼ részével és a zöldbabbal. A tetejére simítsuk rá a maradék hagymát. Tegyük a sütőbe és süssük, amíg bugyogni kezd (kb. 15 perc). Frissen tálaljuk. GREEN BEAN CASSEROLE approx. 30 grams salt (for cooking the beans) 30 grams unsalted butter ½ kilo frozen green beans 350 g mushrooms, diced very small 3 g freshly ground black pepper 2 cloves garlic, minced 45 grams flour 240 ml chicken broth (if using bouillon with water, reduce salt) 120 ml cream 120 ml cup cream Topping: 120 ml breadcrumbs 120 ml flour 2 medium onions, sliced thin 15 g salt Preheat the oven to 245 degrees C. Start with the topping: Mix (120 ml) flour, breadcrumbs and (15g) salt in a large bowl, and then toss the onion slices in to coat evenly. Spread the slices on an oiled baking sheet and bake until golden brown, approximately 30 minutes. Turn the onions 2 to 3 times during cooking. Once done, remove from the oven and set aside until ready to use. Turn the oven down to 200 degrees C. While the onions are cooking, cook the green beans in salted water. Drain the beans and set aside. Melt the butter in a frying pan over medium-high heat. Add the diced mushrooms, 5 g salt and pepper and cook, stirring occasionally, for 4 minutes. Add the garlic and continue to cook for another 1 to 2 minutes. Sprinkle 45 g of flour over the mixture and stir to combine. Cook for 1 minute. Add the broth and simmer for 1 minute. Decrease the heat to medium-low and add the cream and milk together. Cook until the mixture thickens, stirring occasionally, approximately 6 to 8 minutes. In a large over-safe dish, combine the mushroom mixtures with 1/4 of the cooked onions and all of the green beans. Top with the remaining onions. Place into the oven and bake until bubbly, approximately 15 minutes. Remove and serve immediately.

6

Dátum: 2014.11.05. Dátum: 2014.11.06.

Dátum: 2014.11.05. Dátum: 2014.11.06. Munkaidő-beosztás: 5 Óra 8:00-14:00 1. Az elvégzett munkafolyamat (ok) megnevezése: Darabolás, pucolás. 2. Az elkészített termékek megnevezése: Tészta saláta 3. A felhasznált nyersanyagok és fűszerek:

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

Countable and uncountable nouns Megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek. Project 2 Unit 4 1-6. Get to top 1 5/a-b-c

Countable and uncountable nouns Megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek. Project 2 Unit 4 1-6. Get to top 1 5/a-b-c Countable and uncountable nouns Megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek Project 2 Unit 4 1-6. Get to top 1 5/a-b-c 1. A megszámlálható főnevek állhatnak egyes és többes számban. an apple egy alma

Részletesebben

Savor the flavors of the world, and choose from our special menus at the FoodCourt! Kóstoljon bele a világ ízeibe, válasszon kedvezményes menüink

Savor the flavors of the world, and choose from our special menus at the FoodCourt! Kóstoljon bele a világ ízeibe, válasszon kedvezményes menüink Savor the flavors of the world, and choose from our special menus at the FoodCourt! Kóstoljon bele a világ ízeibe, válasszon kedvezményes menüink közül a FoodCourt-on! Italian Week 21-27. September Olasz

Részletesebben

Pisztrángos saláta körtével és borsmustárral

Pisztrángos saláta körtével és borsmustárral 1 2 Pisztrángos saláta körtével és borsmustárral 3 Smoked Trout Salad with Pears and Arugula 4 füstölt pisztrángfilé 2 édes, szaftos körte 1 kis fej radicchio (vörös levelű) 5 dkg borsmustár só és fekete

Részletesebben

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com ANTIPASTI Olasz előételek házilag Hazavinni & kipróbálni marche-restaurants.com (Töltött gomba) Funghi ripieni 200 g óriás csiperke, barna vagy fehér 10 g petrezselyemzöld 1 friss tojás 25 g zsemlemorzsa

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Szilvakrémleves sörös ropogóssal Hozzávalók 4 főre: Leves - 300 g aszalt szilva - 200 ml Soproni Szilva Démon - 40 g liszt - 50 g cukor - 1 ek vaj - 2 db egész fahéjrúd

Részletesebben

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma,

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, Rakott padlizsán - Mussaka 4 padlizsán, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál aprított petrezselyem, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, bors, 2 evőkanál

Részletesebben

Világimanap 2010. Kamerun Receptek

Világimanap 2010. Kamerun Receptek Világimanap 2010. Kamerun Receptek Banánkenyér 1-3/4 csésze liszt 1 csésze cukor 1 tk. szódabikarbóna 2 felvert tojás 1 tk. sütıpor 3 közepesen érett banán pürévé nyomva 2 evıkanál margarin csipet só Elkészítés:

Részletesebben

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával Libamáj Capuccino Bárányborda, sütőtökös derelyével Mák szuflé, meggy raguval Fácánpástétom, tormás

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

Receptkönyv Gőzölős sütő

Receptkönyv Gőzölős sütő HU Receptkönyv Gőzölős sütő 2 www.aeg.com 1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK 1.1 Zöldségek, hagyományos Főzőedény: Bármilyen főzőedényt választhat, amely legalább 100 C-ig hőálló. 400 g karfiol 200 g sárgarépa 200

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INOX RÚDMIXER. Modell: OHBIN-9805

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INOX RÚDMIXER. Modell: OHBIN-9805 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INOX RÚDMIXER Modell: OHBIN-9805 Kérjük, olvassa el figyelmesen ezt a tájékoztatót a készülék üzembehelyezése és használata előtt és őrizze meg ezt az információt jövőbeli használatra.

Részletesebben

Svájci specialitáso. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com. marche-restaurants.com

Svájci specialitáso. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com. marche-restaurants.com Frissesség MAGYARORZÁGON A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com C I A L C I W vájci specialitáso ALACKA ÉZAK/DÉL MOONMAGYARÓVÁR ÉZAK/DÉL BALATONLELLE ÉZAK/DÉL Legyen Ön is

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia Gourmet_Box_dobozmatrica_100x247.indd 1 26/11/14 15:40 L KC A 521 C P E R ÉSZ 12 T T K A AL sütőtökpürér e tálalva, sü lt céklával irkemelltlve, s c i s a y n Ta kel tö zöldfűszerek ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:

Részletesebben

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ Próbálja ki receptötleteinket! Amennyiben az elkészítési időt több mint egy órával meghosszabbítja, az befolyásolhatja az étel ízét. Természetesen bizonyos határokon

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com HOT DRINKS Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com Hazavinni & kipróbálni Aromás teák Narancs-menta-tea Hozzávalók 1 teáspohárhoz: V narancs 3-4 friss mentalevél 250 ml víz 1 ek mentaszirup

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 4. Hét

Menü - 1800 kcal. 4. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Ültetési és öntözési javaslatok. Planting and watering instructions

Ültetési és öntözési javaslatok. Planting and watering instructions Ültetési és öntözési javaslatok Planting and watering instructions 1 Önöntöző-rendszer Sub-irrigation 2 Kedves növénykedvelő A LECHUZA önöntöző rendszerrel növényeink természetüknél fogva gyönyörű virágokat

Részletesebben

Aranyos-vidéki konyha Our forefathers recepies. A cookbook.

Aranyos-vidéki konyha Our forefathers recepies. A cookbook. Aranyos-vidéki konyha Our forefathers recepies. A cookbook. Írányító tanárok: / Coordonators: Fodor Brigitta Józan Erzsébet Kiss Réka A recepteket gyűjtötték és fordították: / Recepies gathered and translated

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

KN-CP50. MANUAL (p. 2) Digital compass. ANLEITUNG (s. 4) Digitaler Kompass. GEBRUIKSAANWIJZING (p. 10) Digitaal kompas

KN-CP50. MANUAL (p. 2) Digital compass. ANLEITUNG (s. 4) Digitaler Kompass. GEBRUIKSAANWIJZING (p. 10) Digitaal kompas KN-CP50 MANUAL (p. ) Digital compass ANLEITUNG (s. 4) Digitaler Kompass MODE D EMPLOI (p. 7) Boussole numérique GEBRUIKSAANWIJZING (p. 0) Digitaal kompas MANUALE (p. ) Bussola digitale MANUAL DE USO (p.

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Sonkakészítő hőmérővel *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Jelmagyarázat www.tescoma.com/video/420866 PRESTO sonkakészítő hőmérővel Tulajdonságok A PRESTO sonkakészítő kiváló eszköz a házi

Részletesebben

MENU. Meleg szendvicsek. Hot sandwiches

MENU. Meleg szendvicsek. Hot sandwiches MENU Meleg szendvicsek Hot sandwiches Csirkés Big Chicken nagy bagett (kifli), csirkemell, paradicsomszósz (saját recept a la Lámpás ), sajt (Trappista) Large baguette (croissant), Chicken, Tomato sauce

Részletesebben

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF MOLNÁR FERENC CUKRÁSZ CHEF SZOLJÁR CSABA ÜZLETVEZETŐ 2009. Ropogós sajtkosárka, juhsajt habbal. Juhsajt hab: kg tejszín 0,30 juhsajt 0,10 fehérbors A tejszínt

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 2. Hét

Menü - 1800 kcal. 2. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

páclé (bármely Alap-páclé

páclé (bármely Alap-páclé A vadak pácolása A vadak húsa sötét, mert elejtés után nem tudnak kivérezni. A vadak húsa száraz, rostos, ezért előkészítése is több munkát és különleges gondosságot igényel. Ezért e húsoknál pácolást

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

Sikeres megoldást és jó munkát kívánunk!

Sikeres megoldást és jó munkát kívánunk! A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet {12/2013 (III. 28.) NGM rendelet által módosított, illetve a 25/2014 (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított} szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

KARÁCSONYI MELLÉKLET

KARÁCSONYI MELLÉKLET KARÁCSONYI MELLÉKLET 1 Karácsonyi népszokások Luca nap December 13. Luca napja a karácsonyi ünnepkör egyik legérdekesebb napja. Magyar nyelvterületen gonoszjáró nap -nak is tartják, ezen a napon különösen

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

FűSZERNÖVÉNY SZEZON. Hazavinni & kipróbálni! Friss tavaszi receptajánlatok. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.

FűSZERNÖVÉNY SZEZON. Hazavinni & kipróbálni! Friss tavaszi receptajánlatok. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants. Frissesség MAGYARORSZÁGON A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com MOSONMAGYARÓVÁR NORD/SÜD ALACSKA NORD/SÜD BALATONLELLE NORD/SÜD Legyen Ön is Marché rajongó! facebook.com/marcherestaurantsmagyarorszag

Részletesebben

1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK

1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK HU GŐZÖLŐS SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com 1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK VIGYÁZAT! Olvassa el a Biztonság című fejezetet. 1.1 Automatikus programok Az automatikus programok optimális beállításokat biztosítanak

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

DUOSO modell: BG-F-2313

DUOSO modell: BG-F-2313 DUOSO modell: BG-F-2313 Használati útmutató HU Tisztelt Vásárló! Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Üzembe helyezés előtt olvassa el a használati útmutatót, és őrizze meg későbbi áttekintésre is.

Részletesebben

R E G G E L I / B R E A K F A S T

R E G G E L I / B R E A K F A S T R E G G E L I / B R E A K F A S T G Y Ü M Ö L C S Ö S M Ü Z L I T Á L / M U E S L I P L A T T E R W I T H F R U I T S F R I S S I D ÉNYGYÜM Ö LCS, M Ü Z LI, N A TÚR J O G HU R T / FRES H F R U I TS, M

Részletesebben

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól A hagyományos szalonnasütés és nyársalás helyett (vagy mellett) manapság a grillezés a nyári szezon egyik leghangulatosabb programja. Nos, íme sok-sok

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

KARÁCSONYI. Ráhangolódás. 2015. november 2 29. (45-48. hetek)

KARÁCSONYI. Ráhangolódás. 2015. november 2 29. (45-48. hetek) KARÁCSONYI Ráhangolódás 2015. november 2 29. (45-48. hetek) Vendéglátóknak 45-48. hetek ELŐJEGYZÉSI AJÁNDÉK Tuppercsúcs 40 000 Ft-os Parti Duplafalú Kelesztő 1,5 L Vendéglátói ajánlat 40 000 Ft-os Parti

Részletesebben

táblázatok, tippek és receptek

táblázatok, tippek és receptek táblázatok, tippek és receptek Beépíthetõ elektromos sütõ We were thinking of you when we made this product tartalomjegyzék electrolux 3 Tartalomjegyzék A fõzési segéd receptjei 4 Használat, táblázatok

Részletesebben

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek A recepteket írta: Ganter Klári hivatásos konyhatündér az otthoni főzés szakértője 9+1 Karácsonyi menü azoknak, akik szeretnek időt pénzt energiát spórolni, de nem engednek a kreativitásból 1 A karácsony

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Metélıhagymás kukorica krémleves

Metélıhagymás kukorica krémleves Metélıhagymás kukorica krémleves 20 dkg Bonduelle Gold kukorica 4 dl húsleves (kockából) 2 dl tejszín 5 dkg vaj 2 púpozott evıkanál liszt 1 csokor metélıhagyma szerecsendió ırölt fehérbors, só A kukoricáról

Részletesebben

Az ősz ízei. 2015. szeptember 7. október 4. (37-40. hetek)

Az ősz ízei. 2015. szeptember 7. október 4. (37-40. hetek) Az ősz ízei 2015. szeptember 7. október 4. (37-40. hetek) Vendéglátóknak, 37-40. hetek ELŐJEGYZÉSI AJÁNDÉK Új Hullám Vajtartó 40 000 Ft-os Parti Lélegző Kamra Hagymafélékhez 3 L Vendéglátói ajánlat 40

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

Hideg előételek Starters

Hideg előételek Starters ÉTLAP MENU Hideg előételek Starters Rukkolás madársaláta rostonsült kacsamell csíkokkal szárnyas máj falatokkal Bird salad with ruccola and duck breast stripes 1.790.- Mozzarella paradicsommal balzsamecettel

Részletesebben

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc.

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc. Sajtos húsfalatok - 20 dkg krémsajt (pl. tömlős Camping sajt), - 75 dkg csirkemell, 2 evőkanál olaj, - 1 evőkanál vaj, 2 dl húsleves (akár kockából is), - 2 gerezd fokhagyma, - 1 csokor vegyes zöldfűszer

Részletesebben

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd Magyaros libamáj 50 dkg libamáj 15 dkg libazsír 6 dkg liszt 2 fej vöröshagyma 4 cső zöldpaprika 3 darab paradicsom 15 dkg csípős kolbász 4 kisebb szelet szalonna (bőrös) A felaprított hagymát dinszteljük

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 1. Hét

Menü - 1800 kcal. 1. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Eperszörp (Ezt a receptet az alsó fűtőszálas automatákhoz ajánljuk. Felső fűtőszálas esetében maximum 300 g epret lehet tenni a tartályba.

Eperszörp (Ezt a receptet az alsó fűtőszálas automatákhoz ajánljuk. Felső fűtőszálas esetében maximum 300 g epret lehet tenni a tartályba. Eperszörp (Ezt a receptet az alsó fűtőszálas automatákhoz ajánljuk. Felső fűtőszálas esetében maximum 300 g epret lehet tenni a tartályba.) 600-700 g eper (mosva, darabolva) 150 g nyírfacukor vagy 200

Részletesebben

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Igal Városért Egyesület gyűjteménye 2014 Tökös- mákos muffin: 20 dkg liszt, 22 dkg cukor, 0,5 tk sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 0,5 tk só, 0,5 tk őrölt fahéj, 2 tojás, 2 étolaj, 1 db

Részletesebben

Slim Fitt mintaétrend

Slim Fitt mintaétrend Slim Fitt mintaétrend (gluténmentes, cukormentes) Az alábbi étrend egy jó példa arra, hogy bármilyen egészségügyi probléma mellett lehet egészségesen étkezni. Természetesen számos egyéni tényezőt figyelembe

Részletesebben

AUTOMATIKUS PROGRAMOK

AUTOMATIKUS PROGRAMOK HU GŐZÖLŐS SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.aeg.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK A kijelzőn ellenőrizheti a polcmagasságot és az alapértelmezett sütési időt minden egyes programozott receptnél. A húshőmérő szenzort használó

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés

Részletesebben

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő)

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) / Set menu for small groups (3-4 dishes per group, 6 to 15 pax) Engadini karamellás diótorta vaníliás sodóval / Engadini caramel walnut cake with

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

Karácsonyi ételek gombákkal a

Karácsonyi ételek gombákkal a Karácsonyi ételek gombákkal a ajánlásával Aszalt szilvás pulykamell vörösboros gombaszószban 500 g Bio-Fungi szeletelt csiperkegomba 800-1000 g pulykamell 300 g aszalt szilva vörösbor olaj, só, bors A

Részletesebben

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS Ma már nem is lehetne egyszerűbb a konyhában tökéletes eredményeket elérni, a Whirlpool új többfunkciós sütőjének köszönhetően, amely sokféle

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Szundikáló macska Sleeping kitty

Szundikáló macska Sleeping kitty Model: Peter Budai 999. Diagrams: Peter Budai 999.. Oda-visszahajtás átlósan. Fold and unfold diagonally. 2. Behajtunk középre. Fold to the center. 3. Oda-visszahajtások derékszögben. Fold and unfold at

Részletesebben

Háztartási praktikák, receptek

Háztartási praktikák, receptek Háztartási praktikák, receptek 1. Fertőtlenítő felülettisztító spray 100 ml desztilláltvíz 100 ml alcohol vagy vodka 50 ml ecet 30 csepp illóolaj (levendula, citrom, narancs, oregano, fenyő, rozmaring)

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek TARTALOMJEGYZÉK KARAMELLÁS FORRÓ CSOKOLÁDÉ... 3 CSOKOLÁDÉS CSIGÁK... 3 SZICILIAI CITROMHAB FEHÉRCSOKOLÁDÉVAL... 4 CSOKOLÁDÉS KALÁCSFELFÚJT... 4 CSOKOLÁDÉS PALACSINTA

Részletesebben

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday)

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) SZÁLLÁS / ACCOMODDATION on a Hotel Gellért*** szálloda 2 ágyas szobáiban, vagy 2x2 ágyas hostel

Részletesebben

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l 1. Kekszes krémes 1 cs. kocka alakú háztartási keksz, 1,5 cs. vaniliás pudingpor, 2 db tojás, 7 evıkanál cukor, 1 evıkanál liszt, 12.5 dkg margarine, 7,5 dl tej, fél csomag zselatin S ü t i k s ü t é s

Részletesebben

masterchef 8000 - Crédits photos : Félix Création - Fotolia - Jupiterimages - X - Groupe SEB 05-2008 - Tous droits réservés - Ref : 0 891 890.

masterchef 8000 - Crédits photos : Félix Création - Fotolia - Jupiterimages - X - Groupe SEB 05-2008 - Tous droits réservés - Ref : 0 891 890. masterchef 8000 - Crédits photos : Félix Création - Fotolia - Jupiterimages - X - Groupe SEB 05-2008 - Tous droits réservés - Ref : 0 891 890. masterchef 8000 02 Magyar 38.o. Alapreceptek 38.o. : Majonéz

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő)

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) / Set menu for small groups (3-4 dishes per group, 6 to 15 pax) / Sirloin with herbs and horseradish sauce with grilled root vegetables Engadini

Részletesebben

eks kavalkád Friss gondolat. Finomat ad.

eks kavalkád Friss gondolat. Finomat ad. eks kavalkád Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz Friss gondolat. Finomat ad. Friss karacsonyi tesztak! Az idén magam készítem a karácsonyfadíszeket! Sütési örömök kavalkádja vegan ` vegan `

Részletesebben

Szendvicsek, vendégvárók

Szendvicsek, vendégvárók Receptek sonkából Szendvicsek, vendégvárók Húsvéti szendvics 4 szelet szendvicskenyér 2 dkg vaj 12 dkg fôtt sonka 1 db fôtt tojás tormahab 4 zöldpetrezselyem ág 1 db piros, kaliforniai paprika Vajazzuk

Részletesebben

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió Előszó Éveken át jártuk a világot, gyűjtöttük az információkat, hogy egyre mélyebbre merülhessünk az egészséges táplálkozás rejtelmeibe. Magyarországra hazatérve időnként azt tapasztaltuk, hogy az egészséges

Részletesebben

1300 kcal minta étrend

1300 kcal minta étrend Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g

Részletesebben

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint 1. Személyes vonatkozások, család - A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet,

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Miele Kft. H-1022 Budapest Alsó Törökvész út Budapest, Pf.29. Tel.: (+36 1) Fax: (+36 1)

Miele Kft. H-1022 Budapest Alsó Törökvész út Budapest, Pf.29. Tel.: (+36 1) Fax: (+36 1) Miele Kft. H-1022 Budapest Alsó Törökvész út 2. 1525 Budapest, Pf.29. Tel.: (+36 1) 880 6400 Fax: (+36 1) 880 6402 www.miele.hu Miele Bemutatóterem : Tel.: (+36 1) 880 6450 e-mail: bemutatoterem@miele.hu

Részletesebben

Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából

Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából Fekete-erdı torta 250 g vaj, feldarabolva 1 evıkanál instant kávé 375 ml forró víz 200 g étcsokoládé, feldarabolva 300 g porcukor

Részletesebben

2016/06/09 07:52 1/18 Recept

2016/06/09 07:52 1/18 Recept 2016/06/09 07:52 1/18 Recept < Főoldal Recept Főétel Vegyes maradék 50 dkg babcsíra 15 dkg hús (disznó, marha, csirke) 1 teáskanál (finoman) paradicsompüré hagyma fokhagyma olívaolaj teáskanál méz 2 evőkanál

Részletesebben

MINIKONYHA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Modell: OMK-30. Csak háztartási használatra

MINIKONYHA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Modell: OMK-30. Csak háztartási használatra HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MINIKONYHA Modell: OMK-30 Köszönjük,hogy Orion terméket választott. Kérjük figyelmesen olvassa el az alábbi tájékoztatót. Csak háztartási használatra FONTOS BIZTONSÁGI ELŐ ÍRÁSOK 1.

Részletesebben

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól A nyár sztár édessége kétségtelenül a fagylalt. Érdemes a mélyhûtõben tartani egy-két doboz házilag készített fagyit, ami nem csak önmagában

Részletesebben

Használja egészséggel!

Használja egészséggel! Mindent eperrel! Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! FONTOS!!! A shake-et mindig mixerrel vagy konyhai robotgéppel készítsük! Naponta

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs

Részletesebben

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT SÓS-BORSOS TINTAHAL Pusztán az a tény, hogy valamit nem ismerünk, még nem jelenti azt, hogy nehéz is elkészíteni. Rendben van, elismerem, ha tévés vacsoráról beszélünk, nem épp a tintahal jut elõször az

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

10 gyors és olcsó szendvicskrém

10 gyors és olcsó szendvicskrém 10 gyors és olcsó szendvicskrém Miért készítsünk szendvicskrémet? Mert a házilag készített szendvicskrémek olcsók. Az újdonság élményét hozzák a készen vásárolt kenyérrevalók között. Új ízeket varázsolnak

Részletesebben

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA Ahogy ez a kutatás utat talált a sajtóba, Potter professzor Rákgyógyszer Kutatócsoportjához elkezdtek érkezni a kérések, hogy segítsenek rákban szenvedő embereken. Első válaszként

Részletesebben

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia!

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! ANGOL SZINTFELMÉRŐ Ahol az ismeretből tudás születik Név:. Cégnév:. Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! like, I'm, very, world, do,

Részletesebben