Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozat
|
|
- Árpád Takács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Útmutató a geotechnikai vizsgálatok szükséges mértékének megállapításához az EC-7 elveinek és előírásainak figyelembevételével Készítették: Honti Imre Móczár Balázs Pozsár László Schell Péter Szilvágyi László Wolf Ákos Budapest, március 31. Móczár Balázs pályázat felelős Szilvágyi László tagozati elnök
2 1. Bevezetés Az altalajviszonyok megfelelő mértékig való megismerése a geotechnikai feladatok megoldásának alapja. A geotechnikai tervezéshez rendelkezésre álló ismeretek az elvégzett altalaj felderítő vizsgálatok mennyiségétől és minőségétől függnek. Ezen ismeretek megszerzése - a geotechnikai tervezéssel szemben megfogalmazott alapvető követelmények teljesítéséhez - éppen ezért sokkal fontosabb, mint a számítási modellek, vagy a parciális tényezők pontossága. Az altalaj felderítés szükséges mértékét az adott feladat geotechnikai kategóriába való besorolása befolyásolja, amit az altalajviszonyok összetettségétől, a tervezett létesítmény jellemzőitől és a körülményekből eredő kockázatoktól függően lehet megállapítani. Egy adott projekt közreműködőinek tisztában kell lenniük azzal, hogy még a szokásosnál jóval sűrűbb feltárás (pl m-es fúrástávolság) sem teszi lehetővé a talajadottságok tökéletes megismerését, valamekkora bizonytalanság mindig fennmarad. Jelen útmutató az altalaj felderítő feltárások típusára, távolságára és mélységére átlagos körülmények mellett megadja az irányelveket, ám fontos hangsúlyozni, hogy ezen előírások betartása nem feltétlenül biztosít elégséges feltártságot. Számos esetben a megadottnál több, illetve mélyebb feltárásra is szükség lehet, rögzíteni kell ugyanakkor, hogy kevesebb és rövidebb feltárás csak kivételes esetben elegendő. Az adott projekt altalajadottságainak megismeréséhez szükséges és elégséges feltárási tevékenységet a geotechnikai feladatokra (talajvizsgálati jelentés, geotechnikai tervezési beszámoló) vállalkozó geotechnikus mérnöknek kell megállapítania az alábbi szempontokat figyelembe véve: létesítmény jelentősége, szerkezeti jellege, süllyedés- illetve süllyedéskülönbségérzékenysége; helyszíni és domborzati viszonyok; terület geológiai adottságai; várható geotechnikai, hidrogeológiai viszonyok Az adott tervfázis elején még a legegyszerűbb feladat esetében is feltárási tervet kell készíteni, amelyben rögzíteni kell az alkalmazandó vizsgálattípusokat, mélységeket és a vizsgálatok pontos helyét. Kiviteli tervezésnél, különösen 3. geotechnikai kategória esetén a feltárási terv összeállításánál ajánlott szem előtt tartani az esetleges geotechnikai monitoring rendszer igényeit, követelményeit is. Jelen dokumentum az alábbi szabványok, műszaki előírások és dokumentumok figyelembevételével készült: MSZ EN :2006 Geotechnikai tervezés, 1. rész: Általános szabályok; MSZ EN :2008 Geotechnikai tervezés, 2. rész: Geotechnikai vizsgálatok; MSZE CEN ISO/TS Geotechnikai vizsgálatok. Mintavételi módszerek és talajvízmérések 1. rész: Műszaki elvek; e-ut (ÚT :2007) Útügyi Műszaki Előírás: Utak és autópályák létesítésének általános geotechnikai kérdései; e-ut (ÚT :2003) Útügyi Műszaki Előírás: Közúti alagutak létesítésének általános feltételei; e-ut (ÚT :2001) Útügyi Műszaki Előírás: Közúti hidak építése V. Alapozások 2
3 MSZ 15295:1999 Árvízvédelmi töltések talajának és építési anyagának vizsgálata; MSZ 15296:1999 Árvízvédelmi töltések talajának és építési anyagának vizsgálati eszközei, mérése és minősítése; MÁV Zrt.: Utasítás vasúti alépítmény tervezése, építése, karbantartása és felújítása (D11) kiadás alatt; Magyar Mérnöki Kamara, Geotechnikai Tagozat: A geotechnikai szolgáltatások tartalmi követelményei, 2000; Magyar Mérnöki Kamara, Geotechnikai Tagozat: Talajvizsgálatokat és talajvízméréseket végző vállalatoknak és szakszemélyzetének megfelelőség-értékelése az MSZ EN ISO szerint, 2011; Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai és Tartószerkezeti Tagozat: Alapozások tervezése az MSZ EN ,2 geotechnikai szabványok alapján - Geotechnikai- Tartószerkezeti egyeztető adatlap és útmutató, Az Építési törvény változását követően a Magyar Mérnöki Kamara által felkért munkacsoportok jelenleg dolgozzák ki az új Mérnöki Díjszabás (MÉDI) rendszerét, ami a német díjszabás mintájára (HOAI) a tervezési feladatokat öt díjzónára bontja. Az építmények megvalósításához készülő geotechnikai tervekre vonatkozóan az alábbi öt díjzónát definiálják: Díjzóna I. (1-es geotechnikai kategória): Nagyon alacsony bonyolultságú alapozási munkák, különösen: süllyedésre kismértékben érzékeny szerkezetek, egységes alapozási megoldásokkal, az egész építési terület vonatkozásában egyenletes teherbíró képességű és alakváltozási tulajdonságú talajrétegződés mellett; Díjzóna II. (1-es, 2-es geotechnikai kategória): Alacsony bonyolultságú alapozási munkák, különösen: süllyedésre érzékeny, vagy kis mértékben érzékeny szerkezetek különböző alapozási megoldásokkal, vagy erősen változó terhelésekkel, az egész építési terület vonatkozásában közel egyenletes teherbíró képességű és alakváltozási tulajdonságú talajrétegződés mellett; süllyedésre kis mértékben érzékeny szerkezetek egységes alapozási megoldásokkal, az egész építési terület vonatkozásában változó teherbíró képességű és alakváltozási tulajdonságú talajrétegződés mellett; Díjzóna III. (2-es geotechnikai kategória): Átlagos bonyolultságú alapozási munkák, különösen: süllyedésre nagymértékben érzékeny szerkezetek, az egész építési terület vonatkozásában közel azonos teherbíró képességű és alakváltozási tulajdonságú talajrétegződés mellett; süllyedésre érzékeny, vagy kis mértékben érzékeny szerkezetek különböző alapozási megoldásokkal, vagy erősen változó terhelésekkel, az egész építési terület vonatkozásában változó teherbíró képességű és alakváltozási tulajdonságú talajrétegződés mellett; süllyedésre kis mértékben érzékeny szerkezetek egységes alapozással, az egész építési terület vonatkozásában erősen változó teherbíró képességű és alakváltozási tulajdonságú talajrétegződés mellett; 3
4 Díjzóna IV. (2-es, 3-as geotechnikai kategória): Átlagon felüli bonyolultságú alapozási munkák, különösen: süllyedésre nagymértékben érzékeny szerkezetek, az egész építési terület vonatkozásában változó teherbíró képességű és alakváltozási tulajdonságú talajrétegződés mellett; süllyedésre érzékeny, vagy kis mértékben érzékeny szerkezetek különböző alapozási megoldásokkal, vagy erősen változó terhelésekkel, az egész építési terület vonatkozásában erősen változó teherbíró képességű és alakváltozási tulajdonságú talajrétegződés mellett; Díjzóna V. (3-as geotechnikai kategória): Nagyon magas bonyolultságú alapozási munkák, különösen: süllyedésre nagymértékben érzékeny szerkezetek, az egész építési terület vonatkozásában erősen változó teherbíró képességű és alakváltozási tulajdonságú talajrétegződés mellett; Az MSZ EN :2006 szabvány a geotechnikai tervezési követelmények meghatározásához 3 geotechnikai kategóriát különböztet meg. Az egyes kategóriákba való besorolásra a szabvány az alábbi iránymutatást teszi (2.1. pont): 1. geotechnikai kategóriába csak a kicsi és viszonylag egyszerű tartószerkezetek tartoznak, amelyek esetében: az alapvető követelmények a tapasztalat és a minősítő jellegű geotechnikai vizsgálatok alapján is teljesíthetők; elhanyagolható a kockázat. Csak akkor indokolt az 1. geotechnikai kategóriához illeszkedő eljárásokat alkalmazni, ha elhanyagolható a kockázat az általános állékonyság vagy a talajmozgások tekintetében, továbbá olyanok a talajviszonyok, melyekről összehasonlítható helyi tapasztalat alapján tudható, hogy kellően kedvezőek. Ilyen esetekben az alapozások tervezéséhez és kivitelezéséhez rutinszerű módszereket szabad alkalmazni. 2. geotechnikai kategóriába indokolt sorolni azokat a hagyományos tartószerkezeteket és alapozásokat, amelyek esetén nem merül fel kivételes kockázat, vagy nem kedvezőtlenek a talaj- vagy terhelési viszonyok. A 2. geotechnikai kategóriájú terv keretében rutinszerű eljárásokat szabad használni a terepi és laboratóriumi vizsgálatokra, valamint a tervezésre és kivitelezésre. 3. geotechnikai kategóriába tartoznak azok a tartószerkezetek vagy tartószerkezeti elemek, amelyek nem sorolhatók sem az 1., sem a 2. geotechnikai kategóriába. A geotechnikai kategóriák és az egyes díjzónák kapcsolatát az 1. táblázat szemlélteti épületek esetén: Tartószerkezeti szempont Geotechnikai szempont GK-1 GK-2 GK-3 GK-1 DZ I. DZ II. DZ III. GK-2 DZ II. DZ III. DZ IV. GK-3 DZ III. DZ IV. DZ V. 1. táblázat: Geotechnikai kategóriák és díjzónák közötti kapcsolat épületek esetén 4
5 A német díjszabási előírás (HOAI) a mérnöki feladatok esetében 9 egymásra épülő tervezési fázist állapít meg: 1. Alapadatok meghatározása 2. Vázlattervek 3. Jóváhagyási terv (diszpozíciós terv) 4. Engedélyezési terv 5. Kiviteli terv 6. Vállalkozásba adás 7. Együttműködés a vállalkozásba adásban 8. Az objektum megvalósításának (kivitelezésének) tervezői felügyelete 9. Az objektum megvalósulásának követése az átadási és szavatossági időszakban Jelen útmutató az 1 5. tervfázishoz - mely tervezői szolgáltatásként kezelendő - adja meg a minimálisan megkövetelt feltárási mennyiségeket. Ezen előírásban az 1 3. fázis együttesen előkészítő munkarészként jelenik meg. A 6 9. fázisok a vállalkozásba adás, illetve a kivitelezés időszakára vonatkoznak, amelyek már csak ritkább esetben indokolják újabb feltárások készítését. 2. A feltárások módja A feltárások módjának megválasztásához az alábbi irányelvek adhatóak: 1. geotechnikai kategória (Díjzóna I - II.): Egyszerű vizsgálatok, amelyek a rétegződés megállapítására, a talajok azonosításának és állapot jellemzőinek meghatározására irányulnak 2. geotechnikai kategória (Díjzóna III.): Az 1. geotechnikai kategóriánál leírtakon felül a talajok hidraulikai és mechanikai jellemzőinek meghatározására is alkalmas vizsgálat típusok alkalmazandóak 3. geotechnikai kategória (Díjzóna IV - V.): A 2. geotechnikai kategóriánál leírtakon felül az adott feladat speciális igényeit is ki kell elégítenie a vizsgálati programnak. A feltárások közül legalább egy közvetlen fúrásos esetleg nyílt feltárásos - mintavétel legyen. Ezenkívül az Eurocode szabványokban szereplő egyéb közvetett - vizsgálati típusokat kell alkalmazni, a rétegződés és a tervezési feladat függvényében. Mélyalapok teherbírásának számításához, süllyedésanalízisekhez különösen ajánlott CPT/CPTu vizsgálatok végzése. Az előzőek szerinti - közvetett és közvetlen - feltárási módszereken kívül, kiegészítő vizsgálatként a rétegződés térbeli elhelyezkedésének tisztázására, továbbá egyes talajparaméterek in situ vizsgálatára jól használhatók a különböző geofizikai mérési módszerek. 3. A feltárások mélysége A feltárások mélységére vonatkozóan az alábbi előírásokat kell betartani. Ha az alábbiakban z a értékére több alternatíva is szerepel, akkor a legnagyobbat kell figyelembe venni. Szerves réteg vagy feltöltés esetén a feltárást a teherbíró réteg elérése előtt befejezni nem szabad. Az ajánlottnál kisebb feltárási mélység alkalmazása csak geológiai irodalmi adatokkal, korábbi feltárási eredményekkel igazolt vastag, összefüggő teherbíró réteg előfordulása esetén lehetséges, de e réteg felső zónáját ekkor is vizsgálni szükséges. 5
6 Sáv- és pontalapok Lemezalapok (egymásra ható alapok) Díjzóna I és II:. z a 4 m Díjzóna III., IV. és V.: z a 6 m z a 3,0 b f Cölöpalapok Díjzóna I és II.: z a 0,5 b B Díjzóna III.: z a b B Díjzóna IV és V.: z a 1,5 b B z a 6,0 m Kisebb alagutak és földalatti műtárgyak z a 5 m z a 1,0 b g z a 3,0 D F Töltések b Ab < z a < 2,0 b Ab Bevágások 0,8 h < z a < 1,2 h z a 3,0 m z a 6,0 m z a 0,4 h 6
7 Földkiemelés talajvíz szintje felett Földkiemelés talajvíz szintje alatt z a 0,4 h g z a (t+2,0) m Munkagödrök, közművek z a (H+2,0) m z a (t+2,0) m Vízzáró falak z a 2,0 m z a 1,5 b Ah z a 2,0 m Térburkolatok z a 4,0 m A vízépítési földművek esetében a feltárás (fúrás) szükséges mélysége a töltéstest alatt a tartott vízoszlop (H) 1,5-szerese (vagyis 1,5H) a mederoldali töltéslábtól mérve. Szivárgás vizsgálat esetén nagyobb mélység is szükséges lehet a számítási modell és a talajviszonyok függvényében. 7
8 4. A feltárások távolsága A következőkben a feltárások maximális távolságát feladattípusonként foglaljuk öszsze: 4.1. Építmények Előkészítés Engedélyezési terv Kiviteli terv Díjzóna I. - Díjzóna II. - Díjzóna III. Díjzóna IV. Díjzóna V. 150 m (minimálisan 2 db 100 m (minimálisan 2 db 70 m (minimálisan 2 db 80 m (minimálisan 2 db 65 m 65 m 50 m 35 m (minimálisan 3 db 80 m (minimálisan 2 db 65 m 50 m 35 m 25 m 2. táblázat: Feltárások maximális távolsága építmények esetén Az előkészítő tervfázisban, Díjzóna I és II. esetében elegendő térségi irodalmi, illetve tervtári adatok alapján dolgozni. Zártsorúan csatlakozó, vagy meglevő épülethez közel kerülő új beépítések, illetve épületbővítések esetén a meglévő létesítmény alapozási viszonyait meg kell ismerni (alapozási terv felkutatása, alap. A földalatti műtárgyak a táblázat Díjzóna III V. sorai szerint vehetőek számításba Utak földművei Geotechnikai kategória egyenletes talajrétegződés Előkészítés változó talajrétegződés Engedélyezési terv egyenletes talajrétegződés változó talajrétegződés GK GK GK táblázat: Feltárások maximális távolsága utak esetén 6 m-nél magasabb töltések, illetve ennél mélyebb bevágások, földmegtámasztó szerkezetek igénye és rézsűállékonysági probléma esetén a hossz-szelvény menti feltárásokon kívül keresztszelvények felvétele is szükséges, legalább 400 m-enként. 8
9 A kiviteli tervekben a korábbi tervfázisok tapasztalatai alapján a feltárásokat szükség szerint sűríteni kell, illetve további keresztszelvényi vizsgálatokkal kell kiegészíteni, a tervezés során felmerülő speciális igényű tervezési feladatok elvégzéséhez, illetve a szükséges beavatkozások pontos lehatárolásának meghatározásához Vasutak földművei Geotechnikai kategória egyenletes talajrétegződés Előkészítés változó talajrétegződés Engedélyezési terv egyenletes talajrétegződés változó talajrétegződés GK GK Gk táblázat: Feltárások maximális távolsága vasutak esetén 6 m-nél magasabb töltések, illetve ennél mélyebb bevágások, földmegtámasztó szerkezetek igénye és rézsűállékonysági probléma esetén a hossz-szelvény menti feltárásokon kívül keresztszelvények felvétele is szükséges legalább 400 m-enként. A kiviteli tervekben a korábbi tervfázisok tapasztalatai alapján a feltárásokat szükség szerint sűríteni kell, illetve további keresztszelvényi vizsgálatokkal kell kiegészíteni, a tervezés során felmerülő speciális igényű tervezési feladatok elvégzéséhez, illetve a szükséges beavatkozások pontos lehatárolásának meghatározásához. Vasúti pályák felújításának, korszerűsítésének tervezésekor engedélyezési terv szinten 200 m-enkénti vágatolással kell a feltárási programot kiegészíteni. Kiviteli terv szinten, ha indokolt, a vágatolásokat szükség szerint sűríteni kell Vízépítési földművek Geotechnikai kategória egyenletes talajrétegződés Előkészítés változó talajrétegződés Engedélyezési terv egyenletes talajrétegződés változó talajrétegződés GK GK GK táblázat: Feltárások maximális távolsága vízépítési földművek esetén A fenti táblázatban szereplő általános jellegű irányelvek figyelembevételével az MSZ 15295:1999 szabvány 1. pontja szerint részletes feltárási és vizsgálati tervet kell készíteni, mind a kereszt-, mind a hosszirányú vizsgálatok vonatkozásában. Az MSZ 15295:1999 szabvány szerint az azonos viselkedésű szakaszon belül a mértékadó keresztszelvényt az engedélyezési tervhez min. 3 fúrással kell feltárni. 9
10 Töltéserősítés (magasítás) esetén egy keresztszelvényben a meglévő töltést is min. 1 fúrással és az új töltést is min. 1 fúrással fel kell tárni Közművek Geotechnikai kategória Előkészítés Engedélyezési terv 4.6. Hidak GK GK-2 és GK Híd szerkezeti hossza 6. táblázat: Feltárások maximális távolsága közművek esetén Nyílásméret Előkészítés L < 15 m m L < 40 m m L T < 40 m 40 m T minimum 2 db feltárás minimum 2 db feltárás Engedélyezési terv 1 db fúrás + 1 CPTu 1 db fúrás + 1 CPTu 80 m-enként 1-1 db fúrás és CPTu* Minden második támasznál 1-1 db fúrás és CPTu* Kiviteli terv 1 db fúrás + 1 CPTu 2 db fúrás + 2 CPTu 40 m-enként 1-1 db fúrás és CPTu* Minden támasznál 1-1 db fúrás és CPTu* 7. táblázat: Hidak tervezéséhez szükséges geotechnikai feltárások minimumkövetelményei * 25 m-nél nagyobb alaptest méret esetén a fenti előírás szerinti távolságokban 1 helyett 2 db CPTu szondázás elvégzése szükséges, a keresztirányú rétegződés feltárására. Amennyiben a statikus szondázás (CPTu) durva szemcsés talajok, vagy nagy ellenállások miatt sikertelen, helyettesíthető dinamikus szondázással, vagy mintavételező fúrással is Alagutak Alagutak tervezése esetén a feltárási tervet az e-ut (ÚT ) szerint kell elkészíteni, majd a feltárási programot ugyanezen előírás szerint kell végrehajtani. 5. A minta minősége A geotechnikai célú feltárások és mintavételezések célja olyan minőségű talaj-, kőzet- és talajvízminták vétele, amelyek alapján megítélhető a helyszín általános geotechnikai alkalmassága, és amelyek lehetővé teszik a szükséges talaj-, kőzet- és talajvíz jellemzők laboratóriumi meghatározását. A minták minőségére egyebeken kívül hatással van a mintavételi módszer típusa és végrehajtása, valamint a minták kezelése, szállítása és tárolása. Az egyes mintavé- 10
11 teli eljárások eltérő mértékben eredményezik a minta megzavarását. A talajmintákat a zavartságuk szerint minőségi osztályba, a mintavételi módszereket pedig kategóriákba soroljuk aszerint, hogy várhatóan milyen mintaminőséget eredményeznek. Az egyes mintavételi módszereket és alkalmazásukkal elérhető mintaminőségeket részletesen az MSZE CEN ISO/TS Geotechnikai vizsgálatok. Mintavételi módszerek és talajvízmérések szabvány fogalmazza meg, melynek értelmezését a MMK Geotechnikai Tagozat tanulmánya segíti. A mintavételi kategória és a minta minősége közötti összefüggésre az alábbi táblázatok adnak útmutatást: Laboratóriumi vizsgálat céljára vett talajminták minőségi osztályai Mintavételi kategóriák táblázat: A mintavételi kategória és a talajminta minősége közötti összefüggés A feltárások ajánlott mennyiségével összefüggésben a mintaminőségre és a meghatározandó talaj/kőzetparaméterekre vonatkozó követelmények is különbözőek az egyes geotechnikai kategóriába sorolt tervezési feladatok esetében. A 9. táblázat segíti adott geotechnikai kategóriájú tervezési feladat esetében a peremfeltételektől függő feltárási terv összeállítását. A tervezési szabvány filozófiája szerint a geotechnikai előkészítő, adatgyűjtő munkafázisban a feltárások között hangsúlyos szerepet kapnak a különböző in situ közvetett talajvizsgálatok is, melyek a fúrásos, közvetlen vizsgálatok reprezentatív kiegészítői lehetnek alkalmas megválasztásuk esetén. A B C 11
12 12
A mélyépítési munkák előkészítése
A mélyépítési munkák előkészítése A geotechnikai előkészítő tevékenység tartalma, rendje A geotechnikai tevékenység alapelve A geotechnikában az altalaj állapotának ismerete az elvégzett geotechnikai vizsgálatok
A mélyépítési munkák előkészítése
A mélyépítési munkák előkészítése A geotechnikai előkészítő tevékenység tartalma, rendje A geotechnikai tevékenység alapelve A geotechnikában az altalaj állapotának ismerete az elvégzett geotechnikai vizsgálatok
Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök
Tolna Megyei Földmérők Napja 2016 Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Földmérők Európai Tanácsa (CLGE) Megyei Földmérő Napok Geodézia
Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozat
Útmutató a geotechnikai vizsgálatok szükséges mértékének megállapításához az EC-7 elveinek és előírásainak figyelembevételével Készítették: Honti Imre Dr. Móczár Balázs Pozsár László Schell Péter Szilvágyi
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
14. Tűzgátló lezárások 17. Tűzvédelmi célú bevonati rendszerek. 2016.06.02. TSZVSZ - Tűzvédelmi Szakmai Napok Marlovits Gábor
+ 14. Tűzgátló lezárások 17. Tűzvédelmi célú bevonati rendszerek Fogalmak CPR, OTÉK, OTSZ, összes kiadott TvMI, tűzvédelmi törvény (1996. évi XXXI.), társasházi törvény (2003. évi CXXXIII.) 544 sor Fogalmak
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Hőhidak meghatározásának bizonytalansága. Sólyomi Péter ÉMI Nonprofit Kft.
Hőhidak meghatározásának bizonytalansága Sólyomi Péter ÉMI Nonprofit Kft. 7./2006. (V. 24.) TNM r e n d e l e t Épülethatároló szerkezet A hőátbocsátási tényező követelményértéke U W/m 2 K Külső fal 0,45
A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA. Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék
A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék BME Épít Épületsze TŰZVÉDELMI TERVEZÉSI FELADATOK A tűzvédelmi tervezési tevékenység
KOMPLEX TERVEZÉS TERVEZÉSI SZAKIRÁNY TARTÓSZERKEZETI FELADATRÉSZ 1. félév
KOMPLEX TERVEZÉS TERVEZÉSI SZAKIRÁNY 1. félév engedélyezési terv szintű dokumentáció tartószerkezeti munkarészének elkészítése folyamatos konzultáció, az első konzultációnak a vázlatterv beadás előtt meg
Hidak, alépítmények, felsővezetékek
Hidak, alépítmények, felsővezetékek Virág István osztályvezető VASÚTI ERŐSÁRAMÚ KONFERENCIA Siófok 2015. november 17-19. MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Híd és Alépítményi Osztály Tartalom
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2449-06 Mikrobiológiai vizsgálatok modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Adott esetben hegy- és dombvidéken, vízparton, hídfőknél az egyetlen
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Foglalkozásegészségügyi szakápoló szakképesítés. 2379-06 Foglalkozásegészségügyi felmérés modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés. 2402-06 Csecsemő és gyermek diagnosztika és terápia modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője
Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője 1 Bemutatkozás 1992 - irányítási rendszerek bevezetése 1994 - auditorképző
GEODÉZIAI TERVEZŐI JOGOSULTSÁG KREDITKÖVETELMÉNYEI A FŐISKOLAI OKLEVÉL MEGSZERZÉSÉNEK IDŐPONTJÁTÓL FÜGGŐEN
A Magyar Mérnöki Kamara Geodéziai és Geoinformatikai Tagozatának állásfoglalása a GD-T teljes jogkörű tervező jogosultsági kérelmekkel kapcsolatosan A minősítésékor vizsgálandó szakmai követelmények: 1.)
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
Project Management 2014.10.29.
Project Management 2014.10.29. Mi az a project? Definíció: A projekt egy ideiglenes erőfeszítés, törekvés egy egyedi termék, szolgáltatás vagy eredmény létrehozása érdekében. (PMI) Fontos tulajdonságok:
Nemzeti Akkreditáló Testület. BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1691/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1691/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Colas Hungária Zrt. Technológiai Igazgatóság Keleti laboratórium (4014 Debrecen-Apafa,
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
AF módosítás 2. - Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori óvodaépület átalakításával
AF módosítás 2. - Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori óvodaépület átalakításával Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/126 Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Készítette: Bártol Csenge Témavezető: Radics Sándor - GEOHIDROTERV Kft. Egyetemi konzulens: Dr. Kovács József 2009
A MÁV ZRT. BUDAPEST FERENCVÁROS GÉPÉSZETI FŐNÖKSÉG TERÜLETÉN FELTÁRT SZENNYEZŐDÉS TÉNYFELTÁRÁSA ÉS KÁRMENTESÍTÉSE A KÁRMENTESÍTÉS HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSA ÉS AZ ELÉRHETŐ LEGJOBB TECHNOLÓGIA MEGHATÁROZÁSA
Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság. A villamos berendezés és a villámvédelem felülvizsgálata
Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság A villamos berendezés és a villámvédelem felülvizsgálata A felülvizsgálatok legfontosabb problémái Általánosságban: 2 - A felülvizsgálatok rendszere hagyományokra
Web-böngészés igénybe vehető - VoIP nem vehető igénybe - Chat alkalmazások igénybe vehető - Közösségi oldalak igénybe vehető -
Hálózatsemlegesség - egységes internet szolgáltatás-leíró táblázat Díjcsomag neve MyBusiness Team3 Kínált letöltési sebesség 1 Kínált feltöltési sebesség 2,00 Garantált letöltési sebesség Garantált feltöltési
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
Web-böngészés igénybe vehető - VoIP igénybe vehető - Chat alkalmazások igénybe vehető - Közösségi oldalak igénybe vehető -
Hálózatsemlegesség egységes internet szolgáltatásleíró táblázat Vállalati Mobil Online 30 MB Kínált letöltési sebesség 7,00 Kínált feltöltési sebesség 2,00 Garantált letöltési sebesség Garantált feltöltési
TALAJNEDVESSÉG ÉS TALAJVÍZ ELLENI SZIGETELÉSEK
TALAJNEDVESSÉG ÉS TALAJVÍZ ELLENI SZIGETELÉSEK TARTALOM: 1. MÉLYÉPÍTÉSI VÍZSZIGETELÉSI IRÁNYELVEK... 2 2. MÉLYÉPÍTÉSI VÍZSZIGETELŐ RENDSZEREK ÉS A BITUMENES LEMEZEK BEÉPÍTÉSÉNEK MŰSZAKI FELTÉTELEI... 2
irányítószám: Ország: Magyarország
25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Wigner
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Állatgondozás és zoopedagógia kapcsolata - látványetetések. Komondi Ildikó és Hegyesi József
Állatgondozás és zoopedagógia kapcsolata - látványetetések Komondi Ildikó és Hegyesi József Az állatkert bemutatása - Alapítás éve: 1979 - Terület: 4,5 ha - Fajok száma: 146 db - Egyedek száma: 3033 db
VASÚTI PÁLYA DINAMIKÁJA
VASÚTI PÁLYA DINAMIKÁJA Dynamics of the railway track Liegner Nándor BME Út és Vasútépítési Tanszék A vasúti felépítmény szerkezeti elemeiben ébredő igénybevételek A Zimmermann Eisenmann elmélet alapján
8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi
A Bankközi Klíring Rendszer
Bankközi Klíring Rendszer kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatásai irányadó díjai A szabályzat 6 számozott oldalt tartalmaz Hatályos: 2014. január 1-től A Bankközi Klíring Rendszer KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ
TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME
MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Bevezetés a lágy számítás módszereibe
BLSZM-07 p. 1/10 Bevezetés a lágy számítás módszereibe Nem fuzzy halmaz kimenetű fuzzy irányítási rendszerek Egy víztisztító berendezés szabályozását megvalósító modell Viselkedésijósló tervezési példa
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika 4 előadás Főátlagok összehasonlítása http://uni-obudahu/users/koczyl/gazdasagstatisztikahtm Kóczy Á László KGK-VMI Viszonyszámok (emlékeztető) Jelenség színvonalának vizsgálata
ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli
Dr. Schuster György. 2014. február 21. Real-time operációs rendszerek RTOS
Real-time operációs rendszerek RTOS 2014. február 21. Az ütemező (Scheduler) Az operációs rendszer azon része (kódszelete), mely valamilyen konkurens hozzáférés-elosztási problémát próbál implementálni.
A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása
A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása Rétháti András Célkitűzés: az utóbbi évtizedben számos országban alkalmazott 2+1 / 1+2 sávos keresztmetszetű utak hazai bevezetési lehetőségeinek,
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2010. február 12.
VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. február 12. MKB Bank Zrt. minimum 1.000.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Devizaárfolyam Indexált Euró 1. Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest, 2013.04.17. Tartalom Adatszolgáltatási
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
ONLINE VIDEÓ MÉRÉSE. a tévével együtt. GfK 2016 Online videó mérése tévével együtt Média Hungary 2016. - Bacher János 1
ONLINE VIDEÓ MÉRÉSE a tévével együtt. GfK 2016 Online videó mérése tévével együtt Média Hungary 2016. - Bacher János 1 A téma jelentősége Jelenleg a különböző médiatípusok közönségmérése különböző platformokon
Magyar Mérnöki Kamara. A geotechnikai tevékenységek szabályai az Eurocode-ok szerinti tervezésben
Magyar Mérnöki Kamara A geotechnikai tevékenységek szabályai az Eurocode-ok szerinti tervezésben Előterjeszti: Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozata Összeállította: Szepesházi Róbert Közreműködtek:
Vízzel-oltó rendszer kialakulása
Vízzel-oltó rendszer kialakulása 1812 Sir Williams Congreve(angol) -első szabadalmaztatott manuális sprinklerrendszer 1874 Henry S. Parmelee(amerikai) első automatikus sprinklerrendszer csőben lévő forraszanyag
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Endoszkópos szakasszisztens szakképesítés. 2467-06 Endoszkópos beavatkozás lebonyolítása modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.
Aktuális jogértelmezési problémák a KH gyakorlatában
Aktuális jogértelmezési problémák a KH gyakorlatában Az előadás vázlata 1. Kölcsön mint kivétel 2. A részekre bontás egyes kérdései 3. Az alkalmassággal kapcsolatos kérdések 4. A tényleges tulajdonos problémája
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián
Díszkerítés elemek alkalmazási útmutatója
Díszkerítés elemek alkalmazási útmutatója Készítette: Lábatlani Vasbetonipari ZRt. Lábatlan, 2016-03-21 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Tervezés, beépítés... 3 2. A termékek emelése, tárolása,
Leier árokburkoló elem
Leier ár A szélsőséges időjárás miatt megnövekedett csapadékvíz elvezetése Magyarországon is egyre fontosabbá válik. A meglévő elavult földmedrű rendszerek felújítását, új rendszerek kiépítését csak a
Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép és készülékszerelő
0 1 0 2 Z Á G A N U D
Házi gáznyomásszabályozók aktuális kérdései DUNAGÁZ szakmai napok 2010 Készítette: Kiss Tibor 1 Témák Zárt térbe telepíthetı nyomásszabályozók Elıírások Megoldások Javaslat mőszaki megoldás típusok Lefúvató
Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti
Kedves 9. évfolyamos tanulónk!
Kedves 9. évfolyamos tanulónk! A 9. osztály befejezését követően a nyári szünetben kéthetes szakmai gyakorlaton kell részt venned. A beosztás az előzetesen megkaptátok, az áruházak felhívtak titeket. Ne
5. SZÁMÚ MELLÉKLET A SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGI MUTATÓI
5. SZÁMÚ MELLÉKLET A SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGI MUTATÓI HÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁSMINŐSÉGI MUTATÓK ADSL SZOLGÁLTATÁSRA. 1) Szolgáltató adatai: EnterNet 2001 Kft., 1138 Budapest, Váci út 188., ADSL. 2) Adatszolgáltatás
Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu
Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Előzmények 12/2010. (III.11.) OKM rendelet : Minősített Könyvtári cím és a Könyvtári Minőségi Díj
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása
Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában
9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában I. SZAKASZ:
A/2. számú melléklet
A/2. számú melléklet Járműkategóriák és járműtípusok fogalommeghatározásai I. Rész: Járműkategóriák A járműveket a következő kategóriákba soroljuk: 1. M kategória: Személyszállító gépkocsik. M 1 kategória:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápolási asszisztens szakképesítés. 2370-06 Higiéné, munkavédelem modul. 1. vizsgafeladat. 2010. augusztus 09.
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
Programozás I. - 9. gyakorlat
Programozás I. - 9. gyakorlat Mutatók, dinamikus memóriakezelés Tar Péter 1 Pannon Egyetem M szaki Informatikai Kar Rendszer- és Számítástudományi Tanszék Utolsó frissítés: November 9, 2009 1 tar@dcs.vein.hu
Radon, Toron és Aeroszol koncentráció viszonyok a Tapolcai Tavas-barlangban
Radon, Toron és Aeroszol koncentráció viszonyok a Tapolcai Tavas-barlangban Kutatási jelentés Veszprém 29. november 16. Dr. Kávási Norbert ügyvezetı elnök Mérési módszerek, eszközök Légtéri radon és toron
Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet)
PANNON EGYETEM Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet) VI. fejezet A sajátos szükségletű hallgatók jogai A 79/2006. (IV.5.) Korm. Rendelet 18. (1) bekezdése alapján a sajátos szükségletű
Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.
kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis
Conjoint-analízis példa (egyszerűsített)
Conjoint-analízis példa (egyszerűsített) Az eljárás meghatározza, hogy a fogyasztók a vásárlás szempontjából lényeges terméktulajdonságoknak mekkora relatív fontosságot tulajdonítanak és megadja a tulajdonságok
LfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS 2013-14/2 FÉLÉV
EDZŐCSARNOK TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS 2013-14/2 FÉLÉV 1. ELŐZMÉNYEK, KIINDULÁSI ADATOK A Szerkezetépítési Projekt tatnárgy A munkacsoportja megbízta társaságunkat Jászfényszaru település külterületén létesítendő
Egy heti edzés leírása (5. sz. melléklet)
Egy heti edzés leírása (5. sz. melléklet) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Név:. EHA kód: Szak/Munkarend:.. Sportág:. Kiválasztott csapat/csoport/egyén:. A kiválasztott csoport/csapat/egyén minősítése:. Az edzés
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,
D ÉS TSA. BT. Kereskedelmi iroda és raktár: 2600 Vác, Magyarország Szent László út 23/6.
D ÉS TSA. BT. Kereskedelmi iroda és raktár: 2600 Vác, Magyarország Szent László út 23/6. E-mail: sales@destsa.hu Telefon: +36 (27) 502 555 / +36 (27) 502 556 Fax: +36 (27) 502 555 www.destsa.hu www.dlb.hu
Teherbíró-képesség meghatározásának lehetőségei
Teherbíró-képesség meghatározásának lehetőségei H-TPA Kft. technológus, BME PhD hallgató 11. Útépítési Akadémia A dinamikus teherbírás adatainak felhasználása az útpályaszerkezetek korszerűsítésében 1