A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN"

Átírás

1 A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN Cikkem kapcsán az a cél vezérelt, hogy hogyan lehet a mai fiatalok számára vonzó Jézus Krisztus, hogyan tudunk egymásnak példaként mutatkozni? Ahogyan hajdanánt Jézus tette tanítványai körében, hogyan válljunk Krisztusivá, Krisztus követőivé, mert ez hitünk egzisztenciális alapja. Szent Pál így fogalmaz: Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. (Fil2,5-7) Nagyon fontos szemléltetéssel próbáltam közelebb hozni az olvasókhoz a keresztény értelmiségek szerepét, ami rávilágít arra a tényre, hogy egyházunkban igen fontos tényezőt töltenek be. Mint élő kövek kell, hogy legyünk, Szent Pál is világosan beszél az élő kő nem más, mint Krisztushoz való hasonulás: Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet bár az emberek elvetettek Isten kiválasztott és megbecsült, 5és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. (1 Pt 2,4-5)

2 Továbbá beszél az egyetemes kinyilatkoztatás fogalmáról, mint nem csak egy népcsoport, hanem mint a föld összes lakójának a meghívásáról, a krisztusivá válás lehetőségéről: Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. 10Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok. (1 Pt 2, 9-10) Egy szemlélyes interjúval, baráti beszélgetéssel próbálom szemléltetni, hogy Egyházunkat az teszi élővé és igazán hitelessé, hogy egymás előtt példaként járjunk el. A legfontosabb számomra az intejú alanya volt, kiválasztani azt a személyt aki példaértékű nem csak emberileg, hanem pásztorként, egyetemi professzorként, hogyan tudott a hit fényében Krisztus példájaként egyházunk kiemelkedő személye lenni. Megőrizni mindazt ami Krisztusi és ezt az értéket közvetíteni hívők és nem hívők számára, nem csak, mint egyházunk lelkipásztora, hanem, mint magánember, tudós, professzor. Fel kellett keresnem tehát egy olyan embert akit mélyen tisztelek és kiemelkedő teljesítményeivel magam számára is példaként lebeg a személye szemem előtt. Bátorkodtam tehát felkeresni Dr. Tóth Tamást a magyar pápai Intézet Rektorát egy interjú elejére:

3 1. Hogyan kapcsolódik életedben egymáshoz a hívő keresztény és az értelmiségi létforma? Hívőként és papként, hogyan jársz szórakozni? - Én úgy gondolom, hogy az ember egy integrált egész, lehetetlen önmagunkban egy hívő keresztény, értelmiségi vagy másféle életformát különválasztani. Mindannyian, bármilyen területen szolgálunk, bármilyen tanulmányokat végeztünk is, arra kaptunk meghívást, hogy azokkal a képességekkel, amelyekkel rendelkezünk, Isten Országát építsük, de fogalmazhatnék egyszerűbben úgy is, hogy az a feladatunk, hogy egy jobb világért dolgozzunk. Ehhez a munkához hozzátartozik az is, hogy ott, ahol vagyunk, azokkal, akikkel vagyunk legyen az munka vagy szórakozás tanúságot tudjunk tenni arról, akihez valójában tartozunk, vagyis Istenről. 2. Hogyan tudsz keresztény értelmiségiként részt venni a közéletben, szolgálni a közjót, a társadalmat, a kultúrát, párbeszédet folytatni nem keresztény értelmiségiekkel? - A szakterületem az egyháztörténelem, és ez egy kitűnő kapcsolódási pont az egyházi és a világi, keresztény és nem keresztény értelmiségiek között, amit az is jól mutat, hogy a római Pápai Gergely Egyetem által kiadott egyháztörténeti doktori fokozatot a hazai állami egyetemek bölcsészkarai is történelemtudomány doktorátusnak ismerik el, ahogyan az az én esetemben is történt. A hívő és nem hívő történészek ugyanazokkal a módszerekkel dolognak, és ez az építő tudományos párbeszéd elengedhetetlen feltétele. Az Egyház történetének kutatása során jól látható, hogy az Egyház

4 szerepvállalása mennyire fontos a társadalom és a közjó építésében. Sajnos a felvilágosodás szembeállította egymással a hitet és a tudományt, mintha azok egymásnak ellenségei lennének, holott aki jól ismeri a tudománytörténetet, jól tudja, hogy mennyi meghatározó felfedezés fűződik egyházi személyekhez: többek között a Nikolausz Kopernikusz lengyel kanonok nevéhez fűződik a heliocentrikus világkép megalkotása, vagyis hogy a föld a nap körül forog, de említhetném Gregor Mendelt is, akit a genetika atyjának neveznek, ő ágostonos szerzetes volt. Nemrég jelent meg egy könyvem, amely A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 18. századi megújulása Patachich Gábor és Patachich Ádám érsekek idején ( ) címet viseli. A könyv két horvát származású, de Magyarországon alkotó főnemes és főpap fáradhatatlan közösségépítő, kultúrateremtő ténykedésén keresztül mutat be egy olyan kort, amely a török pusztítás után meghatározó volt Magyarországon, és amely nem csak az Egyház, de az egész ország számára jelentős volt, és amelyet az Egyház jelenléte, az egyháziak buzgósága tovább gazdagított. 3. Hogyan tudod saját tudományoddal tapasztalataiddal, szakmai ismereteiddel segíteni egyházuk életét? - Mindannyiunk számára feladat, hogy azokat a talentumokat, amelyeket kaptunk, a jó érdekében kamatoztassuk. Az én esetemben ez az egyház történetének sine ira et studio (harag és elfogultság nélküli) feltárása a tudományos módszerek felhasználásával, amely nemcsak az Egyház megismertetéséhez tud hozzájárulni azok felé, akik az Egyházon kívül vannak, de az

5 Egyház tagjainak is a segítségére lehet önazonosságuk megtalálásához, elmélyítéséhez. Azt gondolom, ez elmondható minden tudományterülettel kapcsolatban, azon a területen kell helytállnunk XVI. Benedek pápa jelmondatával élve az igazság munkatársaiként, amelyiken otthon vagyunk. 4. Mennyiben tartozol az egyháznak felelősséggel? - Azt hiszem, hogy aki tagja az Egyháznak, az felelősséggel is tartozik neki, hiszen egy közösség tagja, és tettei a jócselekedetek éppúgy, mint a hibák óhatatlanul kihatnak a közösségre is: aki minket lát, az a közösséghez, vagyis az Egyházhoz tartozó embereket lát, és vele azonosít bennünket. Ez mindenképpen az egymásért és az Egyházért érzett felelősségtudatot kell, hogy erősítse bennünk

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,

Részletesebben

KONFLIKTUSKEZELÉS - JÁTSZMÁK NÉLKÜL

KONFLIKTUSKEZELÉS - JÁTSZMÁK NÉLKÜL KONFLIKTUSKEZELÉS - JÁTSZMÁK NÉLKÜL Dr. Henry Cloud & Dr. John Townsend: Játszmák nélkül című könyve alapján Készítette: Dr. Németh Zoltán MIÉRT VAN SZÜKSÉG KONFRONTÁCIÓRA? 1. Definíciók 2. A konfrontáció

Részletesebben

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. március 13. Az elmúlt héten a papi szolgálatról szóltunk, amely minden hívőt érint. Jelenések könyvében az 1/5-6 verseit olvastuk.

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész Az Igazság valós természete VALÓSÁG A valóság az, ami VAN. Csak egy valóság létezik! Nem függ a mi elképzeléseinktől A valóság az objektív, tényszerű létezés

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

I. Mi a megtévesztés?

I. Mi a megtévesztés? I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1.

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. A FIATALOK NEVELÉSE AZ IGAZSÁGOSSÁGRA ÉS A BÉKÉRE 1. Az új év kezdete, amely Isten ajándéka az emberiség számára, arra indít, hogy

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN. EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1.

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. Szolgálati elhívásokról, és szolgálati ajándékokról lesz tanítás a mai napon. A pásztori eléhívásról tanítunk. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket

Részletesebben

m a g v e t é s ötletek

m a g v e t é s ötletek m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

Növekedni Isten ismeretében

Növekedni Isten ismeretében 1 Növekedni Isten ismeretében Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében (Kol 1,10). Hanem növekedjetek a kegyelemben

Részletesebben

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT Sokan imádkoznak ma Isteni vezetért Hazánkért, az összefogásért. A KÖRÖK gondolata az összefogásra való törekv tudatos elhatározásaként, a szórványos egyéni imák összefogásáért született, mert minden sóhaj,

Részletesebben

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

5 Tiszták, hősök, szentek. Tours-i szent márton

5 Tiszták, hősök, szentek. Tours-i szent márton 5 Tiszták, hősök, szentek Tours-i szent márton 2013 Mártonnak egy idős, keresztény szolgáló mesélt Istenről ( 2 ) Márton gyermekkora Márton a Római Birodalom területén, Savariában, a mai Szombathelyen

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Keresztény értékeink

Keresztény értékeink Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

- 15 - Ferenc pápa. Rizmayerné Márkus Edit. Ferenc pápa

- 15 - Ferenc pápa. Rizmayerné Márkus Edit. Ferenc pápa Irodalom - 15 - http://epa.niif.hu/00400/00414/00004/pdf/01kocka.pdf Platón: Phaidón, in: Platón összes művei, Európa, Bp., 1984, I. kötet,1019-1121. Jean-François Lyotard: A posztmodern állapot, in: A

Részletesebben

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból MEGELÉGEDETTSÉG Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból Fordította: Kerekes Mariann Lektorálta: Mannó Judit A fordítás alapja: CONTENTMENT Bahá í Publishing Trust; London, 1996 Magyarországi Bahá í Közösség Országos

Részletesebben

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13.

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13. A HÁLAADÁS ÁLDOZATA Jim Sanders tanításából 2009. december 13. Áldott legyen az Úr neve. Köszönjük Uram a gyógyító kenetet, ami ma jelen van, és minden gyógyulást. Minden dicsőséget neked adunk. Köszönjük

Részletesebben

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,

Részletesebben

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:

Részletesebben

1 * Az anyagi világ(-ok) megteremtésére a bibliai teremtéstörténet által képi

1 * Az anyagi világ(-ok) megteremtésére a bibliai teremtéstörténet által képi 1 KRISZTUS MEGVÁLTÓ MUNKÁJA Az írásokban megtalálhatjuk azt a kijelentést, hogy az Isten a megváltás munkáját már tervbe vette a világ fundamentumának felvettetése előtt. Mi sem bizonyítja jobban azt,

Részletesebben

A CSODÁK ÜZENETEI. Áldunk téged a benne kapott hívásért, az Őérte való megigazíttatásért, megszentelésért.

A CSODÁK ÜZENETEI. Áldunk téged a benne kapott hívásért, az Őérte való megigazíttatásért, megszentelésért. Pasarét, 2015. október 11. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A CSODÁK ÜZENETEI Énekek: 105,1; 66,1-2. 4. 8; 77,7-8; 468 Lekció: 2Királyok 3,9-18 Alapige: 2Királyok 3,16-17 És monda:

Részletesebben

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten

Részletesebben

A keresztények mennyei reménysége Tanítja-e a Biblia, hogy az örökkévalóságban a keresztényeknek két csoportja lesz? Az Újszövetség ígéretei csak az első keresztényekre vonatkoztak vagy minden idők keresztényeire?

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

02 Bibliaorak temasorozat:04 bibliaorak temasorozat.qxd 2009.07.26. 17:01 Page 15. Gyülekezeti bibliaórák

02 Bibliaorak temasorozat:04 bibliaorak temasorozat.qxd 2009.07.26. 17:01 Page 15. Gyülekezeti bibliaórák 02 Bibliaorak temasorozat:04 bibliaorak temasorozat.qxd 2009.07.26. 17:01 Page 15 Gyülekezeti bibliaórák 02 Bibliaorak temasorozat:04 bibliaorak temasorozat.qxd 2009.07.26. 17:01 Page 16 02 Bibliaorak

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet! Áldott az Isten, aki vezérel minket! - Vezérelte őket az Isten, és Általa csodálatos munkát végzett Berecz Erzsébet missziója Pipics csaba és Szent Benedek Katolikus Általános Iskola irodalmi színpadának

Részletesebben

1Móz 47,11-27 Az üdvösség kegyelem. Krisztuséi vagyunk

1Móz 47,11-27 Az üdvösség kegyelem. Krisztuséi vagyunk 1Móz 47,11-27 Az üdvösség kegyelem. Krisztuséi vagyunk Megtelepíté tehát József az ő atyját és atyjafiait, és ada nékik birtokot Égyiptom földén, annak a földnek legjobb részében a Rameszesz földén; a

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

ABD-RU-SHIN AZ IGAZSÁG FÉNYÉBEN GRÁL-ÜZENET A STIFTUNG GRALSBOTSCHAFT KIADÓJA STUTTGART

ABD-RU-SHIN AZ IGAZSÁG FÉNYÉBEN GRÁL-ÜZENET A STIFTUNG GRALSBOTSCHAFT KIADÓJA STUTTGART ABD-RU-SHIN AZ IGAZSÁG FÉNYÉBEN GRÁL-ÜZENET I. A STIFTUNG GRALSBOTSCHAFT KIADÓJA STUTTGART MIT KERESTEK? MIT KERESTEK? Mondjátok, mi ez a féktelen hajsza? Süvítve söpör végig a világon, és könyvek özöne

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA

MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA UTASI CSABA A nyolcvanas évek derekán, amikor már csaknem negyven éve a naplófeljegyzések pótolják számára a publicisztikát, a kapcsolatot a mindennapi valósággal, a századunkkal

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal Az egyik legelsı kazettánk volt a hatalomról, és most rátérünk ennek a sorozatnak a 2. kazettájára. Efezus: 1:20 Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor

Részletesebben

Kicsoda Jézus Krisztus?

Kicsoda Jézus Krisztus? 3. tanulmány Április 11 17. Kicsoda Jézus Krisztus? SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 4:16-30; 6:5; 9:18-27; Efezus 1:3-5; 2péter 1:16-18 Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda:

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq Az idei Zsidó (Cionista) Világkongresszussal új korszak kezdődött a Cionista Világbirodalom építésében. A helyszín megválasztásával

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja Fıtisztelendı paptestvérek, Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni ezen a találkozón, ezen a mőhelyen, lelkigyakorlaton, csak

Részletesebben

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban! HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a

Részletesebben

IMA HÉT. 2016. január 17-24. Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük! 1Pt 2,9

IMA HÉT. 2016. január 17-24. Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük! 1Pt 2,9 IMA HÉT A Krisz tus-hí võk egy sé gé ért 2016. január 17-24. 2016 Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük! 1Pt 2,9 TAR TA LOM 4 KÖSZÖNTÔ A MAGYAR KIADÁSHOZ 6 BEVEZETÉS A 2016-OS IMAHÉT TÉMÁJÁBA

Részletesebben

Laudato si - Áldott légy! Ismertető újságírók számára. Megjegyzés: az első két bevezető oldal után ez a tájékoztató egy-egy oldalon

Laudato si - Áldott légy! Ismertető újságírók számára. Megjegyzés: az első két bevezető oldal után ez a tájékoztató egy-egy oldalon Laudato si - Áldott légy! Ismertető újságírók számára Megjegyzés: az első két bevezető oldal után ez a tájékoztató egy-egy oldalon feltérképez minden fejezetet, röviden összefoglalja értelmüket és rávilágít

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

Az út Istenhez Sedona, Arizona - 2008. június 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_sedona.html )

Az út Istenhez Sedona, Arizona - 2008. június 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_sedona.html ) Az út Istenhez Sedona, Arizona - 2008. június 14. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel08_sedona.html ) Hogy segítsük az olvasót, ezt a közvetítést Lee és Kryon újra átdolgozta és kibővítette, hogy

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1] Észrevételek az új liturgiáról gyülekezeti kipróbálása idején[1] Egyházkerületi nap, Keszthely, 2004. február 28. Kettıs érzéssel állok itt. Egyrészt nagyon örülök, hogy a rendszeres teológia, egyházunk

Részletesebben

01137_135_WordofWisdom.qxd 12-07-2011 12:11 Page 1 A Bölcsesség szava

01137_135_WordofWisdom.qxd 12-07-2011 12:11 Page 1 A Bölcsesség szava A Bölcsesség szava Mivel a fizikai állapotunk lelkileg is hat ránk, ezért Mennyei Atyánk olyan parancsolatokat is adott nekünk, amelyek arra hivatottak, hogy javítsák a fizikai és a lelki egészségünket.

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

EGYHÁZAK ÉRTÉKEI. Könnyebb lenne, sokkal könnyebb a vallások vagy a kereszténység értékeiről beszélni

EGYHÁZAK ÉRTÉKEI. Könnyebb lenne, sokkal könnyebb a vallások vagy a kereszténység értékeiről beszélni Máté-Tóth András EGYHÁZAK ÉRTÉKEI Mottó Hiábavaló hajnal előtt kelnetek, és késnetek a lefekvéssel, akik a fáradság kenyerét eszitek, hiszen ő álmában is megad mindent annak, akit kedvel. (Zsolt 127, 2)

Részletesebben

Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27.

Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27. 13. tanulmány Nők és bor március 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 29:15; Példabeszédek 8; 31; 1Korinthus 1:21; Jelenések 14:13 Ne add asszonyoknak a te erődet, és a te útaidat a királyok

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van. Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni

Részletesebben

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk Sági Zoltán Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk A világgal való elsődleges tárgykapcsolatunknak - a szülő-gyermek kapcsolatnak - alapvető szerepe van személyiségünk

Részletesebben

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának,

Részletesebben

A válaszunk: rendelkezésre állás

A válaszunk: rendelkezésre állás Mirco Agerde 2003 Második katekézis: A válaszunk: rendelkezésre állás Kedves barátaim: az elsı katekézisünk alkalmával elemeztük önmagunk Máriának szentelése bibliai, teológiai alapjait, és hangsúlyoztuk,

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

TANULMÁNYOK SZERESD..."* ARTHUR LONG

TANULMÁNYOK SZERESD...* ARTHUR LONG TANULMÁNYOK ARTHUR LONG SZERESD..."* A két nagy parancsolat 1 Isten és ember szeretete, amelyet a vallás lényegének tartunk, látszólag semmiféle bonyolult teológiai vagy filozófiai problémát nem jelent.

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Keresztút Avilai Szent Terézzel Keresztút Avilai Szent Terézzel Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. 2014. Július 13. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/28. szám Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. A mai vasárnap olvasmányai

Részletesebben

Czél és ESZKÖZ. h é b e r ( z s i d ó ) írás titka. Ára 5 kr. 100-anként 4 frt. A KERESZTÉNYSÉG OKULÁSÁRA LEFORDÍTOTTA: EGY

Czél és ESZKÖZ. h é b e r ( z s i d ó ) írás titka. Ára 5 kr. 100-anként 4 frt. A KERESZTÉNYSÉG OKULÁSÁRA LEFORDÍTOTTA: EGY EGY h é b e r ( z s i d ó ) írás titka vagy Czél és ESZKÖZ A KERESZTÉNYSÉG OKULÁSÁRA LEFORDÍTOTTA: Ára 5 kr. 100-anként 4 frt. egy keresztény pap. ΝΥÍRΕGΥHÁZA, 1885. Nyomatott az Ébredjünk könyvnyomdájában

Részletesebben

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,

Részletesebben

1 / 7 2015.03.18. 18:26

1 / 7 2015.03.18. 18:26 12 o C (koponyeg.hu) közepesen felhıs, 5.4 km/hkeleti szél (aktuális) 2015. Március 18. Sándor, Ede, Cirill Keresés a hírekben ESEMÉNYNAPTÁR 2015 MÁRCIUS H K Sz Cs P Sz V 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

Részletesebben

IV. BÖD ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ

IV. BÖD ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ IV. FELADATLAP DÖNTŐ FORDULÓ CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2014. június 9. I. FELADATSOR Azt akartam vele mondani, hogy az embernek van egy zsarnoka: a tudatlanság.

Részletesebben

H úzd meg a határt. 172 II. rész Kortársnyomás

H úzd meg a határt. 172 II. rész Kortársnyomás 172 II. rész Kortársnyomás H úzd meg a határt Minden kategórián belül húzd alá azt az állítást, ami legjobban kifejezi a saját meggyőződésedet. Amelyikről úgy gondolod, hogy legjobban összefoglalja azt,

Részletesebben

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL Sokak számára furcsán hangozhat a feminizmusnak valamilyen tudományággal való összekapcsolása. Feminizmus és antropológia

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet. www.m1914.org

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet. www.m1914.org A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jöv be lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Mary-Anne S. 60/27. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben