A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE"

Átírás

1 A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE - GÖNYŰ, NOVEMBER -

2 A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket. 2. A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai közösségi életének megszervezését. 3. A tanulói jogok gyakorlásának lehetősége a tanulói jogviszony létrejöttétől áll fenn. Az iskolába beiratkozott első osztályosok, tanulói jogaikat, a tanévnyitót követő első tanítási naptól gyakorolhatják. A HÁZIREND HATÁLYA 1. A házirend előírásait be kell tartania az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek és az iskola minden dolgozójának. 2. A házirend előírásai azokra az iskolai és iskolán kívüli, tanítási időben, illetve tanítási időn kívül szervezett programokra, rendezvényekre vonatkoznak, melyeket a pedagógiai program alapján az iskola szervez, és amelyeken az iskola ellátja a tanulók felügyeletét. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA 1. A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie! 2. A házirend egy-egy példánya megtekinthető: az iskolatitkárnál; az iskola könyvtárában; az iskola nevelői szobájában; az iskola igazgatójánál; az iskola igazgatóhelyettesénél; az osztályfőnököknél; a diákönkormányzatot segítő nevelőnél, az iskolai szülői szervezet vezetőjénél. 3. A házirend egy példányát az iskolába történő beiratkozáskor, illetve annak érdemi változása esetén a tanulónak/szülőnek át kell adni! 4. Az újonnan elfogadott vagy módosított házirend előírásairól minden osztályfőnöknek tájékoztatnia kell: a tanulókat, az elfogadást követő első osztályfőnöki órán; az első és második osztályos tanulókat, az elfogadást követő egy héten belül; a szülőket, az elfogadást követő első szülői értekezleten. 5. A házirend rendelkezéseinek a tanulókra és a szülőkre vonatkozó szabályait minden tanév elején az osztályfőnököknek meg kell beszélniük: a tanulókkal osztályfőnöki órán; a szülőkkel szülői értekezleten. 2

3 6. A házirendről minden érintett tájékoztatást kérhet az iskola igazgatójától, igazgatóhelyettesétől, valamint az osztályfőnököktől a nevelők fogadóóráján, vagy előre egyeztetett időpontban. A TANULÓK EGÉSZSÉGÉNEK, TESTI ÉPSÉGÉNEK MEGŐRZÉSÉT SZOLGÁLÓ SZABÁLYOK 1. A tanuló kötelessége, hogy: óvja saját és társai testi épségét, egészségét; a tanév első napján, osztályfőnökétől, sajátítsa el és a tanév folyamán alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket; tisztán, ápoltan jelenjen meg az iskolában, kerülje a feltűnést keltő viseletet (haj, szem, száj, köröm, ruházat); tartsa be, és igyekezzen társaival is betartatni az osztályfőnökétől, illetve a nevelőitől hallott, a balesetek megelőzését szolgáló szabályokat; azonnal jelentse az iskola valamelyik dolgozójának, ha saját magát, társait vagy másokat veszélyeztető helyzetet, tevékenységet, illetve valamilyen rendkívüli eseményt (pl.: természeti katasztrófát, tüzet, robbantással történő fenyegetést) vagy balesetet észlel; azonnal jelentse az iskola valamelyik nevelőjének amennyiben ezt állapota lehetővé teszi, ha rosszul érzi magát, vagy, ha megsérült; a tanév első napján, osztályfőnökétől, ismerje meg az épület kiürítési tervét, és részt vegyen annak évenkénti gyakorlatában; rendkívüli esemény (pl.: természeti katasztrófa, tűz, robbantással történő fenyegetés) esetén pontosan tartsa be az iskola felnőtt dolgozóinak utasításait, valamint az épület kiürítési tervében szereplő előírásokat. 2. A testnevelési órákra és a sportfoglalkozásokra vonatkozó külön szabályok: a tanuló a tornateremben csak pedagógus felügyeletével tartózkodhat; a tanulóknak az utcai ruházat helyett sportfelszerelést kell viselniük; testnevelés órán kötelező a fehér színű, pamut torna zokni és a tornacipő használata, valamint a fehér póló (fiúk, lányok) és rövidnadrág; a sportfoglalkozásokon a tanulók nem viselhetnek karórát, gyűrűt, nyakláncot, lógó fülbevalót, illetve olyan tárgyat, amely balesetveszélyt jelenthet. 3. Az iskolai étkezésben részt vevők kötelesek hetente tiszta törölközőt magukkal hozni. 4. A gyakorlókerti technika órákra a biztonságos munkavégzés érdekében a zárt cipő használata kötelező. 5. Az iskolai foglalkozásokon csak az iskola leltárában szereplő illetve a pedagógusok által hozott eszközök, berendezések használhatóak. A pedagógusok által hozott eszközöknek, berendezéseknek meg kell felelniük az intézmény munkabiztonsági és tűzvédelmi szabályzatában előírtaknak. Az 3

4 iskolába behozott eszközök, berendezések használata közben keletkező károkért az azt behozó pedagógus viseli a felelősséget. 6. A tanulók rendszeres egészségügyi felügyeletét és ellátását az intézményben iskolaorvos és iskolai védőnő biztosítja. 7. Az iskolaorvos elvégzi vagy szakorvos részvételével biztosítja a tanulók egészségügyi állapotának ellenőrzését, szűrését az alábbi területeken: fogászat: évente két alkalommal, belgyógyászati vizsgálat: kétévente egy alkalommal, szemészet: kétévente egy alkalommal, a tanulók fizikai állapotának mérése: évente egy alkalommal, valamint a továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló tanulók vizsgálata a nyolcadik évfolyamon. 8. Az iskolai védőnő elvégzi a tanulók higiéniai, tisztasági szűrővizsgálatát évente három alkalommal. 9. A tanulók egészségügyi felügyeletére és ellátására vonatkozó előírásoktól eltérni az igazgató engedélyével lehet. 10. Az iskola épületében dohányozni csak felnőtt, nagykorú személyeknek a kijelölt helyen lehet. A dohányzóhelyeket az iskola igazgatója jelöli ki. A TANULÓK KÖZÖSSÉGEI Az osztályközösség 1. Az azonos évfolyamra járó, közös tanulócsoportot alkotó tanulók osztályközösséget alkotnak. Az osztályközösség élén mint pedagógusvezető az osztályfőnök áll. 2. Az osztály tanulói maguk közül az osztály képviseletére, valamint közösségi munkájának összehangolására két fő képviselőt delegálnak az iskolai diákönkormányzatba. 3. Az osztályközösségek a közösségi munkájuk szervezésére, feladataik megvalósítására meghatározzák a szükséges tisztségeket és megválasztják a tisztségviselőket. A diákkörök 1. Az iskolában a tanulók igényeinek, érdeklődésének kielégítésére diákkörök működnek. A diákkör lehet: szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör, énekkar, művészeti csoport stb. 2. A diákkörök létrehozására javaslatot tehet az iskola igazgatójának az adott tanévet megelőző tanév végéig bármely tanuló, szülő, nevelő, illetve a diákönkormányzat, a szülői munkaközösség. 3. A diákköröket nevelő, szülő vagy az iskola igazgatója által felkért, megbízott nagykorú személy vezeti. 4. A diákkörökbe a tanulóknak - szülői hozzájárulással - a tanév elején kell jelentkezniük, és a diákkör tevékenységében a tanév végéig részt kell venniük. 4

5 Az iskolai diákönkormányzat 1. A tanulók és a tanulóközösségek érdekeiknek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítésére az iskolában diákönkormányzat működik. 2. A diákönkormányzat tevékenységét az iskola igazgatója által megbízott pedagógus segíti. 3. Az iskolai diákönkormányzat képviseletét az iskolai diákönkormányzatot segítő pedagógus látja el. A diákönkormányzatot megillető javaslattételi, véleményezési és egyetértési jog gyakorlása előtt diákönkormányzatot segítő nevelőnek ki kell kérnie az iskolai diákönkormányzat véleményét. 4. Működését saját szabályzata szerint végzi, amely az SZMSZ mellékletét képezi. Az iskolai diákközgyűlés 1. Tanévenként legalább egy alkalommal iskolai diákközgyűlést kell összehívni. 2. A diákközgyűlés összehívásáért az iskola igazgatója a felelős. 3. A diákközgyűlés időpontját az iskola munkatervében kell rögzíteni. 4. Az iskolai diákközgyűlésen minden tanulónak joga van részt venni. 5. A diákközgyűlésen a diákönkormányzatot segítő pedagógus, valamint a diákönkormányzat tanulói vezetője beszámol az előző diákközgyűlés óta eltelt időszak munkájáról, valamint az iskola igazgatója tájékoztatást ad az iskolai élet egészéről, az iskolai munkatervről, a tanulói jogok helyzetéről és érvényesüléséről, az iskolai házirendben meghatározottak végrehajtásának tapasztalatairól. A TANULÓK ÉS A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA 1. A tanulókat az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális tudnivalókról az iskola igazgatója o az iskolai diákönkormányzat ülésén legalább egyszer, o a diákközgyűlésen tanévenként legalább egy alkalommal; A diákönkormányzat vezetője havonta egyszer a diákönkormányzat ülésén és folyamatosan a diákönkormányzat faliújságján keresztül; az osztályfőnökök az osztályfőnöki órákon folyamatosan tájékoztatják. 2. A tanulót és a tanuló szüleit a tanuló fejlődéséről, egyéni haladásáról a nevelők folyamatosan szóban és a tájékoztató füzeten (ellenőrző könyvön) keresztül írásban tájékoztatják. 3. A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, nevelőivel. 4. A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról 5

6 az iskola igazgatója a szülői szervezet munkaközösségi választmányi ülésén minden félév elején; az osztályfőnökök az osztályok szülői értekezletein tájékoztatják. 5. A szülőket gyermekeik egyéni haladásáról a pedagógusok az alábbi módon tájékoztatják szóban: o családlátogatásokon, o szülői értekezleteken, o fogadóórákon, o nyílt tanítási napokon és a o tanuló értékelésére összehívott megbeszéléseken; írásban a tájékoztató füzetben (ellenőrző könyvben), valamint az első-negyedik évfolyamon a félévi és a tanév végi értékelő lapokon. 6. A szülői értekezletek és fogadóórák időpontjait tanévenként az iskolai munkaterv tartalmazza. 7. A szülők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban, egyénileg vagy választott képviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, nevelőivel. AZ ISKOLA MŰKÖDÉSI RENDJE 1. Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel hét órától délután tizennyolc óráig van nyitva. 2. Az iskolában tartózkodó gyermekek felügyeletét az iskola reggel 7 45 órától a tanítás végéig, illetve a tanórán kívüli foglalkozások idejére tudja biztosítani. 3. Az iskolába a tanulóknak reggel között kell megérkezniük! Jó idő esetén az udvaron, rossz idő esetén az iskola épületének zsibongójában és földszinti folyosóján kell gyülekezniük! 4. A tanítás és az órák kezdete előtt az osztályoknak az udvaron sorakozniuk kell, majd az ügyeletes nevelők utasítása szerint az osztálytermekbe kell vonulniuk. 5. Az iskolában a tanítási órák és az óraközi szünetek rendje a következő: 1. óra: óra: óra: óra: óra: óra: A tanulóknak reggel, valamint az óraközi szünetekben kivéve a második szünetet lehetőség szerint az udvaron kell tartózkodniuk. Rossz idő esetén az ügyeletes nevelők egyöntetű utasítása alapján járnak el. 7. A második óraközi szünet a tízórai szünet. Ekkor a tanulók a teremcsere lebonyolítása után a tantermekben étkeznek. 8. A felső tagozatos tanulók, órarend szerinti szaktanterembe vonulásának rendje: 6

7 A kicsengetés után, a lehető legrövidebb időn belül, az egyik hetes vezetésével a tanulók rendezetten, felszerelésükkel együtt elhagyják a tantermet. A tanulókkal együtt távozó hetes rendben (tábla, padok, padlózat, rongálás) átveszi a tantermet a másik osztály hetesétől. A tanteremben maradó hetes rendben (tábla, padok, padlózat, rongálás) átadja az érkező osztály hetesének a tantermet. A tanteremcsere esetén, az órát tartó nevelők addig a tanteremben maradnak, amíg a csere rendben megtörténik, illetve a cserét követően a tanulók az udvarra vonulnak. Testnevelés órára a tanulók az iskola folyosóján, becsengetés előtt öt perccel, testnevelés felszerelésükkel sorakoznak. A hetesek a tanterem elhagyása után itt várják társaikat és felügyelnek a rendre. Az ügyeletes tanulók, osztálytársaikkal együtt, becsengetés előtt öt perccel gyülekeznek. Feladatukat ideiglenesen az ügyeletes nevelő által kijelölt tanulók veszik át. 9. A tanulók a WC-t, lehetőség szerint a szünet elején használják majd utána, vonuljanak az udvarra! Az udvarról bejövő tanulók a földszinti WC-t használják! 10.A tanuló tanítási idő alatt az iskola épületét csak a szülő személyes, vagy írásbeli kérésére az osztályfőnök engedélyével hagyhatja el, rendkívüli esetben szülői kérés hiányában az iskolából való távozásra az igazgató vagy az igazgatóhelyettes adhat engedélyt. 11. A tanítási órát csak nagyon indokolt esetben, igazgatói engedéllyel lehet zavarni. 12.Tanítási napokon a hivatalos ügyek intézése az iskolatitkári irodában történik óra között. 13.Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az iskola igazgatója határozza meg, és azt a szünet megkezdése előtt a szülők, a tanulók és a nevelők tudomására hozza. 14.A tanulók az iskola létesítményeit, helyiségeit csak tanári felügyelet mellett használhatják. Ez alól felmentést csak az iskola igazgatója adhat. 15. Az iskola épületében az iskolai dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézők tartózkodhatnak, illetve azok, akik erre az iskola igazgatójától engedélyt kaptak. 16.Az iskola épületébe érkezők belépését a portaszolgálat ellenőrzi és nyilvántartja. A nyilvántartásban az érkező nevét, az érkezés/távozás időpontját kell rögzíteni. 17. A portaszolgálatot ellátó személy kötelmei: az igazgató által kijelölt helyen, az általa meghatározott időtartam alatt látja el feladatát, végrehajtja a csengetéssel kapcsolatos teendőket, a csengetés rendje szerint, az óraközi szünetekben gondoskodik a folyosók világításáról, az intézménybe érkező idegen személyeket eligazítja. 7

8 18. Az iskola csengetési rendje: TANÓRA BECSENGETÉS JELZŐ- CSENGETÉS KICSENGETÉS 1. óra óra óra óra óra óra Az iskola tanulóinak egy részét, a jogszabályokban előírt feltételek teljesülésekor, alanyi jogon megilleti az ingyenes tankönyv. Az alanyi jogon járó támogatásra nem jogosult tanulókat a normatív tankönyvtámogatásra juttatott összeg maradványából, egyenlő összeggel támogatja az iskola. 20.A tanulók által előállított termék, dolog, alkotás vagyoni joga a tanulót illeti meg. Az iskolát kizárólag a termék, dolog, alkotás előállításához nyújtott anyagi segítség arányában illeti folytatólagos vagyoni jog. A TANULÓK FELADATAI, KÖTELEZETTSÉGEI 1. Az iskola épületeit, helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően kell használni. Az iskola helyiségeinek használói felelősek: az iskola tulajdonának megóvásáért, védelméért, az iskola rendjének, tisztaságának megőrzéséért, a tűz- és balesetvédelmi, valamint a munkavédelmi szabályok betartásáért, az iskola szervezeti és működési szabályzatában, valamint a házirendben megfogalmazott előírások betartásáért. 2. Minden tanuló feladata, hogy az iskola rendjére, tisztaságára vigyázzon, ne szemeteljen, erre társait is figyelmeztesse, maga és társai után az iskola udvarán és helyiségeiben rendet hagyjon. 3. A tanulók a tájékoztató füzetüket rendszeresen mutassák meg szüleiknek, a bejegyzéseket írassák alá a következő tanítási napra! 4. A tájékoztató füzet elvesztése esetén a tanulónak/szülőnek, az új tájékoztató füzet ellenértékét be kell fizetnie az iskola pénztárába! 5. Az együttélés szabályainak figyelembe vétele mellett, a napszaknak megfelelően köszöntsék a felnőtteket és egymást az intézmény tanulói! 6. Tanulóink őrizzék meg iskolánk jó hagyományait, törekedjenek jó hírnevének erősítésére és segítsék a feladatok elvégzését! 7. Az iskolai ünnepélyek alkalmával kötelező a fehér blúz/ing és a sötét szoknya/nadrág viselése! 8. Iskolánkban a évfolyam tanulói tudják énekelni a Himnuszt, 5. évfolyamtól a Szózatot is! 8

9 9. Iskolában az alábbi tanulói tisztségviselők tevékenykednek: osztályonként két-két hetes, tanulói ügyeletesek, tantárgyi felelősök. A tanulók a tisztségüket önkényesen nem ruházhatják át. 10.A hetesek megbízatása egy-egy hétre szól. A heteseket az osztályfőnök jelöli ki. A hetesek feladatai: az iskolába a tanítás megkezdése előtt 15 perccel érkeznek meg és az ügyeletes nevelő utasításának megfelelően tevékenykednek; gondoskodnak a tanterem tanórákra történő előkészítéséről (tiszta tábla, kréta stb.) az órát tartó nevelő utasításai szerint; szünetekben, az osztályteremben tartózkodnak és kiszellőztetik a tantermet; szünetekben az osztálytermet felváltva hagyhatják el; becsengetés után, a nevelő megérkezéséig felügyelnek az osztály rendjére, a fegyelmezetlen tanulókat figyelmeztetik; jelentik az órára érkező pedagógusnak a hiányzókat, a fegyelmezetlenül viselkedőket és a tanteremben észlelt rongálást; amennyiben az órát tartó nevelő a becsengetés után öt perccel nem érkezik meg a tanterembe, egyikük értesíti az igazgatóságot; az óra végén a táblát letörlik, és ellenőrzik a tanterem rendjét, tisztaságát; munkájukat az osztályfőnök értékeli. 11.A osztályos tanulók külön beosztás szerint reggel től, valamint az óraközi szünetekben ügyeletet látnak el, a saját órarendjüknek megfelelő időtartamon belül. A tanulói ügyeleteseket az osztályfőnök jelöli ki. A tanulói ügyeletesek segítik az ügyeletes nevelők munkáját, utasításaik alapján tevékenykednek, felügyelnek az udvar, a folyosók és a mosdók rendjére, tisztaságára, valamint a tanulók magatartására. 12. A nevelői ügyeletet az összesített órarendben az órarend változásakor rögzítjük. 13. Az ügyeletes tanulók feladatukra utaló jelzést viselnek. 14.Az ügyeletes tanulók értékelését az iskola összesített órarendjében rögzített vezető ügyeletes - az ügyeletes tanulók utolsó tanóráját megelőző szünetben, illetve a negyedik óra utáni szünet végén - végzi el. 15.Az egyes tanítási órákon a tanulók önkéntes jelentkezése alapján különféle tantárgyi felelősök segítik, a tanulók felszerelésének és házi feladatának ellenőrzését, az órához szükséges eszközök biztosítását. Ilyen tantárgyi felelős lehet: leckefelelős, pontozó, szertáros, térképfelelős stb. 16. Az egyes tanórán kívüli iskolai rendezvények előkészítésében, lebonyolításában, lezárásában a rendezvény megszervezéséért felelős tanulóközösség tagjainak közre kell működniük. A tanórán kívüli iskolai rendezvényekért felelős tanulóközösségeket az iskolai munkaterv tartalmazza. 9

10 AZ ISKOLA TANULÓIRA VONATKOZÓ TILALMAK 1. Tilos az iskolába vágó- és szúrószerszámot (pl. kés, olló stb.), pirotechnikai anyagokat (pl. gyufa, öngyújtó stb.) és a mások testi épségét veszélyeztető tárgyakat, anyagokat (üveg, vegyszer, gyógyszer) hozni! 2. Tilos a saját vagy mások testi épségét veszélyeztető játék és cselekedet! 3. Tilos a tanulóknak az iskola területére dohányterméket, alkohol tartalmú italt és kábítószert behozni, ott tárolni és azt fogyasztani! 4. Tilos az iskola területére rágógumit, nyalókát, napraforgót és tökmagot hozni, ott tárolni és azt fogyasztani! A TANULÓK MULASZTÁSÁNAK IGAZOLÁSA 1. A tanuló hiányzását a tanítási órákról, valamint a tanórán kívüli foglalkozásokról igazolni kell. 2. A szülő egy tanév folyamán gyermekének három nap hiányzását igazolhatja. Ez alól mentesítést indokolt esetben az iskola igazgatója adhat. 3. A tanuló - a szülő előzetes engedélykérése nélkül - csak indokolt esetben maradhat távol az iskolától. A szülő ilyen esetben is köteles a lehető leghamarabb bejelenteni a mulasztás okát az osztályfőnöknek. 4. A mulasztó tanuló iskolába jövetelének első napján, de legkésőbb öt tanítási napon belül három napig terjedő mulasztás esetén szülői, három napon túli mulasztás esetén pedig orvosi vagy egyéb hivatalos igazolással köteles igazolni mulasztását. Mulasztás esetén az igazolást az osztályfőnöknek kell bemutatni. Indokolt esetben az osztályfőnök az igazolás elfogadásáról dönthet. 5. A tanuló órái igazolatlannak minősülnek, ha az előírt határidő alatt nem igazolja távolmaradását. 6. Ha a tanuló a tanórai foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, késik, azt igazolnia kell. 7. Az elkéső tanulót a tanóráról nem lehet kizárni! TANÓRÁN KÍVÜLI FOGLALKOZÁSOK 1. Az iskola a tanulók számára a tanórai foglalkozások mellett a pedagógiai programban meghatározottak szerint tanórán kívüli foglalkozásokat szervez. 2. A délutáni tanórán kívüli foglalkozásokat az iskola nevelői között szervezik meg. A foglalkozások időpontjáról a szülőket félévenként, előre értesíteni kell! 3. A tanórán kívüli foglalkozásokra való tanulói jelentkezés a felzárkóztató foglalkozások kivételével önkéntes. A tanórán kívüli foglalkozásokra a tanulónak az adott tanév elején kell jelentkeznie, és a jelentkezés egy tanévre szól. 4. A tanulók/szülők az intézmény által meghirdetett nem kötelező tantárgyak közül választhatnak. Az iskola igazgatója minden évben közzéteszi a következő tanévben választható nem kötelező tantárgyak évfolyamonkénti 10

11 listáját, majd összegyűjti az azokra történő jelentkezéseket, legkésőbb május 31-ig. A szorgalmi időszak végéig értesíti a tanulókat/szülőket az adott tantárgy következő tanévi tanulásának lehetőségéről. 5. A felzárkóztató foglalkozásra a tanulókat képességeik, tanulmányi eredményeik alapján a tanítók, szaktanárok jelölik ki. A tanulók részvétele a felzárkóztató foglalkozásokon kötelező, ez alól felmentést csak a szülő írásbeli kérelmére az iskola igazgatója adhat. 6. A tanórán kívüli foglalkozásokról történő távolmaradást is igazolni kell. A tanórán kívüli foglalkozásokról ismételten igazolatlanul mulasztó tanuló az igazgató engedélyével a foglalkozásról kizárható. A kizárás tényéről a szülőt írásban értesíteni kell! 7. Az iskolai könyvtár a tanulók számára - tanítási napokon - a meghirdetett nyitvatartási időben tart nyitva. A könyvtár szolgáltatásainak igénybevétele a könyvtár működési szabályzata alapján történik. A NAPKÖZI OTTHONRA ÉS A TANULÓSZOBÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK 1. A napközi otthonba és a tanulószobai foglalkozásra történő felvétel a szülő írásbeli kérésére történik. 2. A napközi otthonba az első évfolyamra történő beiratkozáskor, illetve évente május 31-ig kell jelentkezni. A szülő tanév közben is kérheti gyermeke napközi otthoni elhelyezését. 3. A tanulószobai foglalkozásra a tanév kezdetekor, szeptember 10-ig, lehet írásban jelentkezni. A szülő tanév közben is kérheti gyermeke tanulószobai felvételét. 4. Az iskola a napközi otthonba és a tanulószobára minden hátrányos helyzetű, valamint felügyeletre szoruló tanulót felvesz. 5. Amennyiben a napközis vagy tanulószobai csoportok létszáma meghaladná a közoktatási törvényben előírt létszámot, a felvételi kérelmek elbírálásánál előnyt élveznek azok a tanulók, akiknek mindkét szülője dolgozik, akik állami gondozottak és akiknek szociális helyzete azt indokolttá teszi. 6. A napközis foglalkozások a délelőtti tanítási órák végeztével a csoportba járó tanulók órarendjéhez igazodva kezdődnek és a tantárgyfelosztásban szereplő időpontig tartanak. 7. A tanulószobai foglalkozás a délelőtti tanítási órák végeztével a tanulószobára járó tanulók órarendjéhez igazodva kezdődik és a tantárgyfelosztásban rögzített időpontig tart. 8. A tanuló a napközis vagy a tanulószobai foglalkozásról csak a szülő személyes vagy írásbeli kérelme alapján távozhat el. Rendkívüli esetben szülői kérés hiányában a tanuló eltávozására az igazgató vagy az igazgatóhelyettes adhat engedélyt. 9. A napközis csoportokban a napközis csoportvezető és a tanulók által közösen meghatározott tanulói felelősök tevékenykednek. 11

12 A TANULÓK JUTALMAZÁSA 1. Azt a tanulót, aki képességeihez mérten példamutató magatartást tanúsít, vagy folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el, vagy az osztály, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végez, vagy az iskolai, illetve az iskolán kívüli tanulmányi, sport, kulturális stb. versenyeken, vetélkedőkön, vagy előadásokon, bemutatókon vesz részt, vagy bármely más módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez az iskola jutalomban részesíti. 2. Az iskolában a tanév közben elismerésként a következő dicséretek adhatók: szaktanári dicséret, napközis nevelői dicséret, osztályfőnöki dicséret, igazgatói dicséret, nevelőtestületi dicséret. 3. Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végzett tanulók a tanév végén: szaktárgyi teljesítményért, példamutató magatartásért, kiemelkedő szorgalomért, példamutató magatartásért és kiemelkedő szorgalomért dicséretben részesíthetők. A dicséretet a tanuló bizonyítványába be kell jegyezni. 4. A tanévek végén az intézmény szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint jutalmazzuk iskolánk tanulóit. A TANULÓKKAL SZEMBENI FEGYELMEZŐ INTÉZKEDÉSEK 1. Azt a tanulót, aki tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti, vagy a tanulói házirend előírásait megszegi, vagy igazolatlanul mulaszt, bármely módon árt az iskola jó hírnevének, büntetésben lehet részesíteni. 2. Az iskolai büntetések formái szaktanári figyelmeztetés, napközis nevelői figyelmeztetés, osztályfőnöki figyelmeztetés, osztályfőnöki intés, igazgatói figyelmeztetés, igazgatói intés, 3. Az iskolai büntetések kiszabásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytől indokolt esetben a vétség súlyától függően el lehet térni. 12

13 4. Tanulóink kerüljék a hangoskodást, ne használjanak durva szavakat! Ezek ismétlődő előfordulása osztályfőnöki figyelmeztetést von maga után. 5. A tájékoztató füzet elveszítése, szándékos rongálása, megsemmisítése és az illetéktelenül beleírt bejegyzés, osztályfőnöki figyelmeztetést von maga után. 6. A tanuló súlyos kötelességszegése esetén a büntetési fokozatok betartásától el kell tekinteni, s a tanulót azonnal legalább az osztályfőnöki intés büntetésben kell részesíteni. Súlyos kötelességszegésnek minősülnek az alábbi esetek: az agresszió, a másik tanuló bántalmazása; az egészségre ártalmas szerek (dohány, szeszesital, drog) iskolába hozatala, fogyasztása; a szándékos károkozás; az iskola nevelői és alkalmazottai emberi méltóságának megsértése; ezen túl mindazon cselekmények, melyek a büntető törvénykönyv alapján bűncselekménynek minősülnek. 7. A tanuló súlyos kötelességszegése esetén a tanulóval szemben a magasabb jogszabályokban előírtak szerint fegyelmi eljárás is indítható. A fegyelmi eljárás megindításáról az iskola igazgatója vagy a nevelőtestület dönt. 8. A büntetést írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni. 9. A tanuló gondatlan, vagy szándékos károkozása esetén a tanuló szülője a magasabb jogszabályokban előírt módon és mértékben kártérítésre kötelezhető. A kártérítés pontos mértékét a körülmények figyelembe vételével az iskola igazgatója határozza meg. A TANULMÁNYI MUNKÁHOZ SZÜKSÉGTELEN TÁRGYAK BEHOZATALA AZ ISKOLÁBA 1. A tanulók az iskolába a tanuláshoz szükséges eszközökön, felszerelésen túl más dolgokat csak akkor hozhatnak magukkal, ha azt előre valamelyik tanárukkal megbeszélik, és arra engedélyt kapnak. 2. Értéktárgyat (ékszert, mobiltelefont, órát stb.), pénzt a tanulók az iskolába csak a szülő engedélyével rendkívül szükséges esetben hozhatnak. 3. Tanítási óra alatt a mobiltelefonokat kikapcsolt állapotban kell tartani! Amennyiben a mobiltelefon tanóra alatt megszólal, a fejezet ötödik pontja alapján kell eljárni! 4. Az iskola a tanulók által hozott értékekért felelősséget nem vállal! 5. Amennyiben a tanuló előzetes engedély nélkül, a tanuláshoz nem szükséges tárgyat hoz az iskolába, és ez a tanítási idő alatt kiderül, a tanuló köteles azt átadni megőrzésre tanárának, a tanítás végéig. Első alkalommal a tanuló a tanítási nap végén visszakapja az engedély nélkül hozott tárgyat, a további esetekben ezeket az iskola csak a szülőnek adja át. 6. A tanulók az iskola területére kerékpárt még a tanítási időn kívül sem hozhatnak. Kerékpárjaikat az intézmény előtti tárolóba helyezhetik el. Az iskola a tárolóban elhelyezett kerékpárokért és azok felszereléséért felelősséget nem vállal. 13

14 A TANULÓK NAGYOBB CSOPORTJA ÉS NAGYOBB KÖZÖSSÉGE 1. A szülői szervezetnek (közösségnek) a közoktatásról szóló törvény 59. (5) 1 bekezdésében biztosított jogainak gyakorlásával kapcsolatosan a tanulók nagyobb csoportját érintő kérdés az, amelyik az alsó tagozatot (1.-4. évfolyam), vagy a felső tagozatot (5.-8. évfolyam) érinti. 2. A diákönkormányzat kötelező véleményezési joga szempontjából a tanulók nagyobb közösségén az alsó tagozatra (1.-4. évfolyam), illetve a felső tagozatra (5.-8. évfolyam) járó tanulókat értjük. A HÁZIREND ELFOGADÁSÁNAK ÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI 1. A házirend tervezetét a nevelők, a tanulók, és a szülők javaslatainak figyelembevételével az iskola igazgatója készíti el. 2. A házirend tervezetét megvitatják a tanulók delegáltjai a diákönkormányzat ülésén. A diákönkormányzatot segítő pedagógus a véleményeket összesíti, és erről tájékoztatja az iskola igazgatóját. 3. A házirend tervezetét megvitatják a nevelők munkaközösségei, és véleményüket eljuttatják az iskola igazgatójához. 4. A házirend tervezetéről az iskola igazgatója beszerzi az iskolai szülői szervezet véleményét. 5. Az iskola igazgatója a tanulók, a nevelők, a szülők véleményének figyelembevételével elkészíti a házirend végleges tervezetét. Az iskola igazgatója beszerzi a diákönkormányzat egyetértését, valamint a szülői szervezet véleményét a házirenddel kapcsolatban. 6. A házirendet a nevelőtestület fogadja el nevelőtestületi értekezleten, s az, Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének jóváhagyásával lép hatályba. 7. Az érvényben levő házirend módosítását bármely nevelő, szülő vagy tanuló javaslatára, ha azzal egyetért kezdeményezheti az iskola igazgatója, a nevelőtestület, a diákönkormányzat vagy a szülői szervezet. 8. A házirend módosítását az első-hatodik pontban leírt módon kell végrehajtani. 1 Az óvodai, iskolai, kollégiumi szülői szervezet (közösség) figyelemmel kíséri a gyermeki, tanulói jogok érvényesülését, a pedagógiai munka eredményességét. Megállapításairól tájékoztatja a nevelőtestületet és a fenntartót. A gyermekek, tanulók nagyobb csoportját érintő bármely kérdésben tájékoztatást kérhet a nevelési-oktatási intézmény vezetőjétől, az e körbe tartozó ügyek tárgyalásakor képviselője tanácskozási joggal részt vehet a nevelőtestület értekezletein. A nevelési-oktatási intézmény házirendjében kell meghatározni, mit kell érteni a gyermekek, tanulók nagyobb csoportja alatt. 14

15 AZ ISKOLA HÁZIRENDJÉNEK ELFOGADÁSA ÉS JÓVÁHAGYÁSA Az iskolai házirendet az iskolai diákönkormányzat év november hó 29. napján tartott ülésén megtárgyalta, és a benne foglaltakkal egyetértett. Tóth Vivien az iskolai DÖK tanulói vezetője Horváth Tamásné az iskolai DÖK felnőtt vezetője Az iskolai házirendet a szülői munkaközösség év december hó 01. napján tartott ülésén véleményezte, és elfogadásra javasolta. Takácsné Tóth-Abonyi Márta szülői munkaközösség elnöke Az iskolai házirendet az iskola nevelőtestülete év december hó 02. napján tartott ülésén elfogadta. Kiss Béla igazgató A Széchenyi István Általános Iskola házirendjét Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005.év január hó 19. napján tartott ülésén jóváhagyta. Törzsök Gyula polgármester 15

16 ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1. Ez a házirend év január hó 24. napján az iskola fenntartójának jóváhagyásával lépett hatályba. 2. A házirendnek a szülőkre anyagi terhet jelentő változásai, a 2005/2006. tanév kezdetén lépnek életbe. 3. A házirendbe foglalt rendelkezésekkel egyetértett az iskolai diákönkormányzat. Kelt: P.H. Kiss Béla igazgató 16

HÁZIREND. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. A házirend célja és feladata HÁZIREND mely a Nivegy-völgyi Nemzetiségi Általános Iskola és Zeneiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék Házirend Tartalomjegyzék A házirend célja és feladata...2 A Gróf Széchenyi István Általános iskola házirendjének elfogadása és jóváhagyása...2 1. A házirend hatálya...3 2. A házirend nyilvánossága...3

Részletesebben

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011.

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. 1 SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. Sorszáma: Változások átvezetésére - kötelezett: - nem kötelezett: A Házirend a SIPKAY

Részletesebben

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND amely a Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 2008. A házirend célja és feladata 1. A

Részletesebben

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola HÁZIREND mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján

Részletesebben

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata H Á Z I R E N D mely az FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai

Részletesebben

Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND

Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND amely a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza az érvényben lévő magasabb rendű

Részletesebben

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel OM azonosító: 201 365 2737 Ceglédbercel, Pesti út 160. Tel./ fax: 53/ 378

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA ISKOLAI HÁZIREND 2016. Változások átvezetésére Sorszáma: kötelezett: nem kötelezett:

Részletesebben

Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda

Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda 2769 Tápiószőlős, Kossuth L. út 3. / Fax: 53/585 538; 53/585 539 E-mail: halesz@t-online.hu OM azonosító: 201823 TÁPIÓSZŐLŐS-ÚJSZILVÁS REFORMÁTUS

Részletesebben

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28.

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28. Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND Vasad,2013. március 28. A V A S A D I Á L T A L Á N O S I S K O L A H Á Z I R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve

Részletesebben

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola. és Alapfokú Művészeti Iskola

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola. és Alapfokú Művészeti Iskola Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8130 Enying, Kossuth u. 65-67. / Fax: 22/372981 E-mail: tinodi@tinodi.hu Az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 HÁZIREND mely a Kisgyőri Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg

Részletesebben

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5.

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Készítette: Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató 1 HÁZIREND, mely a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola

Részletesebben

Könyves Kálmán Általános Iskola Házirend 2013 Könyves Kálmán Általános Iskola Versegi Tagiskola. Tartalomjegyzék

Könyves Kálmán Általános Iskola Házirend 2013 Könyves Kálmán Általános Iskola Versegi Tagiskola. Tartalomjegyzék HÁZIREND 2013 mely a Könyves Kálmán Általános tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. Házirend 2013 Tartalomjegyzék 1. A házirend célja és feladata...

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda H Á Z I R E N D Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 2008 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések...3 1.1 Az intézmény adatai...3 1.2 Személyi hatálya...3

Részletesebben

Az iskola házirendje

Az iskola házirendje Az iskola házirendje Debreczeni Márton Szakképző Iskola Házirend Az intézmény székhelye: 3518 Miskolc, Debreczeni Márton tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 029340 Az intézmény felügyeletei szerve: Miskolc

Részletesebben

HÁZIREND. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. A házirend célja és feladata HÁZIREND amely a Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata 1.

Részletesebben

Házirend. A Házirend jogszabályi alapja

Házirend. A Házirend jogszabályi alapja TARTALOM Házirend... 3 Házirend... 3 A Házirend jogszabályi alapja... 3 A Házirend célja és feladata... 3 A Házirend hatálya... 3 A Házirend nyilvánossága... 3 A tanulók által az iskolában való tartózkodásuk

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND 2013 Tartalomjegyzék I. A házirend célja és feladata... 3 II. A zalaszentgróti Deák Általános Iskola és Gimnázium házirendjének elfogadása és jóváhagyása... 4 III. A házirend hatálya... 5 IV.

Részletesebben

KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 035861 5300 Karcag, Kálvin út. 2. : 59/400-577 Fax: 59/400-577 E-mail: refi@freemail.

KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 035861 5300 Karcag, Kálvin út. 2. : 59/400-577 Fax: 59/400-577 E-mail: refi@freemail. KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 035861 5300 Karcag, Kálvin út. 2. : 59/400-577 Fax: 59/400-577 E-mail: refi@freemail.hu HÁZIREND amely a KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája

CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája 2712 Nyársapát, József A. u. 6. Tel./ fax: 53/ 389 004 e-mail: iskola@erdei-nyapat.sulinet.hu HÁZIREND mely a Nyársapáti Általános Mővelıdési

Részletesebben

HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata 1 amely a Kossuth Lajos Általános Iskola ( OM azonosító: 35104 ) tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1. A házirend célja és feladata 1.1.

Részletesebben

NYITRA STREET CULTURAL CENTRE and

NYITRA STREET CULTURAL CENTRE and NYITRA STREET CULTURAL CENTRE and ELEMENTARY SCHOOL HÁZIREND 2009. 1 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ Nyitra Street Cultural Centre and Elementary School Általános

Részletesebben

HÁZIREND. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium

HÁZIREND. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium HÁZIREND Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 1 HÁZIREND mely a Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium (1026 Budapest, Pasaréti

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01. Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 2011. szeptember 01. 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS HÁZIREND...3 1.1. A házirend célja

Részletesebben

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10.

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. 1135 Csata u. 20. Házirend Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 II. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 4 A TANULÓK ÉS A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA...

Részletesebben

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA HÁZIREND Mely a SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 1.ÁLTALÁNOS ELVEK

Részletesebben

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Házirendje

Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Házirendje Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Házirendje A Házirend hatálya kiterjed az intézményben, iskolarendszerben tanulókra, a felnőttképzésben résztvevőkre, a dolgozókra, a szülőkre és az

Részletesebben

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 TARTALOMJEGYZÉK Jogszabályi háttér:... 3 A házirend célja és

Részletesebben

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

HÁZIREND. Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Pápa

HÁZIREND. Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Pápa HÁZIREND Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pápa Tartalom Az intézmény rövid bemutatása... 3 I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS

Részletesebben

HÁZIREND. Az iskola mőködési rendje

HÁZIREND. Az iskola mőködési rendje HÁZIREND Az iskola mőködési rendje 1. Az iskola épületei szorgalmi idıben hétfıtıl péntekig reggel hét órától délután tizennyolc óráig vannak nyitva. 2. Az iskolában tartózkodó gyermekek felügyeletét az

Részletesebben

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. HÁZIREND mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 Első rész A házirend célja, érvényessége és hatálya I. A házirend

Részletesebben

Bevezetés. Törvényi háttér:

Bevezetés. Törvényi háttér: Bevezetés HÁZIREND, amely a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola tanulóira, a tanulók szülőire és az iskola dolgozóira vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. Törvényi háttér: közoktatásról

Részletesebben

A házirend célja és feladata

A házirend célja és feladata 1 Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola 1147 Budapest, Telepes utca 32. OM azonosító: 035057 HÁZIREND Budapest, 2013. december 13.. Csermendyné Rapatyi Mária igazgató A házirend célja

Részletesebben

A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE. 2013. március

A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE. 2013. március BONI----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------BONI A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY

Részletesebben

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig 5 Tartalomjegyzék I. Preambulum...6 1. Intézményi adatok...6 2. A házirend célja és feladata...6

Részletesebben

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012.

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. Janikovszky Éva / Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 4 1.1 A házirend célja és feladata 4 1.2 A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 4 1.3 A házirend

Részletesebben

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013.

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. HÁZIREND Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. 1 Tartalom: A.) ISKOLA I. Bevezető 1. Cél, feladat 2. Házirend hatálya 3. Közösségek meghatározása II. Jogok 1. A tanulók

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI

TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI 2013. TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI I. A TANULÓK EGÉSZSÉGÉNEK, TESTI ÉPSÉGÉNEK MEGŐRZÉSÉT SZOLGÁLÓ

Részletesebben

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009.

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. Az iskola mindenkor ápolja a tanulóban a szülők tiszteletét és szeretetét, méltán elvárja tehát ugyanezt a családtól (1938.) TARTALOMJEGYZÉK A házirend célja

Részletesebben

Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola I S KOLAI HÁZI R E N D

Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola I S KOLAI HÁZI R E N D 1 Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola I S KOLAI HÁZI R E N D 2013 2 A Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti

Részletesebben

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Házirendje

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Házirendje A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Házirendje Bevezetés: Az iskolai Házirend tartalmát, hatáskörét a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.), valamint a 20/2012.

Részletesebben

HÁZIREND. alapfokú oktatás

HÁZIREND. alapfokú oktatás HÁZIREND Az intézmény megnevezése: Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Egressy Béni Bilingual Primary School Az intézmény címe: 3200 Gyöngyös, Iskola út 1. Feladata: alapfokú oktatás A fent

Részletesebben

Fóti Fáy András Általános Iskola

Fóti Fáy András Általános Iskola Fóti Fáy András Általános Iskola 2151 Fót, Vásár tér 1. Telefon: 06-27-537-620 Telefax: 06-27-537-629 E-mail: info@fay.suli.hu www.fay.suli.hu Igazgató: Kakuk Zsolt OM azonosító: 032347 Házirend 2014.

Részletesebben

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1.

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Intézmény neve: Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. 037602 Intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 5820 Mezőhegyes, Béke park 1. Pf: 46 Tel./Fax: 06-68-466-103 vagy 06-30-445-5432 www.mezohegyesamk.hu, E-mail: mezohegyesiskola@gmail.com

Részletesebben

HÁZIREND A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA

HÁZIREND A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA Budapest Táncművészeti Szakközépiskola, Kortárs Művészeti Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIREND HÁZIREND A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani

Részletesebben

Általános rendelkezések. A házirend célja és feladata

Általános rendelkezések. A házirend célja és feladata Általános rendelkezések A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket. A köznevelésről

Részletesebben

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 HÁZIREND Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A Házirend célja, feladata... 4 1.2. A Házirend

Részletesebben

HÁZIREND. NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b)

HÁZIREND. NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b) HÁZIREND NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b) Tartalom 1. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 3 4. TANULÓI JOGVISZONY

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata 2009. október 14-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata 2009. október 14-i ülésére Előterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata 2009. október 14-i ülésére Tárgy: Fekete István Általános Iskola házirendjének jóváhagyása Az előterjesztést készítette: Nagy Judit Intézményirányító és

Részletesebben

Házirend. II. A tanulói jogok gyakorlásával kapcsolatos részletes rendelkezések 1. A tanuló jogai

Házirend. II. A tanulói jogok gyakorlásával kapcsolatos részletes rendelkezések 1. A tanuló jogai Házirend mely a Kossuth Lajos Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. I. Általános rendelkezések

Részletesebben

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu OM azonosító: 037116 H Á Z I R E N D mely a Művészetek Völgye Általános

Részletesebben

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3528 Miskolc, Csele u. 14. AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2013. Tartalomjegyzék Házirend

Részletesebben

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878 5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu OM azonosító: 035878 a Szegő Gábor Általános Iskola HÁZIRENDJE Módosításokkal együtt hatályba lép: 2015.

Részletesebben

Tartalom Fenntartói elvárások...4 Legitimizációs záradékok...6 Velence, 2104...6 A házirend célja és feladata...7 A házirend hatálya...

Tartalom Fenntartói elvárások...4 Legitimizációs záradékok...6 Velence, 2104...6 A házirend célja és feladata...7 A házirend hatálya... HÁZIREND mely a Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolának a tanulói jogok gyakorlására és a kötelezettségek végrehajtására vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. Tartalom Fenntartói

Részletesebben

A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2014 2 Az intézmény tanköteles korú gyermekeinek jogaira, kötelezettségeire, ellátására, a szülőkkel

Részletesebben

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve a kötelezettségek végrehajtásának módját, továbbá az iskola által elvárt viselkedés szabályait tartalmazza

Részletesebben

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola HÁZIRENDJE Aktualizálva: 2015. szeptember 10. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

A kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Házirendje

A kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Házirendje AZ ISKOLÁK NEVELÉSE AZ EGÉSZ ÉLETRE KÉSZÍT FEL, A MIÉNK UTAT MUTAT AZ ÖRÖK ÉLETRE IS. Hiszünk abban, hogy intézményünk az az iskola, amelyben a tanárok Isten dicsőségére élve, a szeretet, a tisztelet,

Részletesebben

KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK 1. SZ. MELLÉKLET HÁZIREND. 1. RÉSZ 1.1. Bevezető rendelkezés

KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK 1. SZ. MELLÉKLET HÁZIREND. 1. RÉSZ 1.1. Bevezető rendelkezés KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK 1. SZ. MELLÉKLET 1. RÉSZ 1.1. Bevezető rendelkezés HÁZIREND A házirend az intézménnyel jogviszonyban álló gyermekek, diákok alkotmánya. Betartása és betartatása minden gyermek, tanuló

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

Fekete István Körzeti Általános Iskola

Fekete István Körzeti Általános Iskola Készült: 2009. augusztus 28. Módosítva és egységes szerkezetbe foglalva: 2011. augusztus 31. Készítette: Bandiné Dr. Liszt Amália Egyetértési jogot gyakorolt: Diákönkormányzat Véleményezte: Szülői Munkaközösség

Részletesebben

Esztergály Mihály Általános Iskola Csomád OM azonosító: 032413 HÁZIREND 2010. Elfogadva 81/2010 (XI.22.) képviselő testületi határozattal.

Esztergály Mihály Általános Iskola Csomád OM azonosító: 032413 HÁZIREND 2010. Elfogadva 81/2010 (XI.22.) képviselő testületi határozattal. Esztergály Mihály Általános Iskola Csomád OM azonosító: 032413 HÁZIREND 2010. Elfogadva 81/2010 (XI.22.) képviselő testületi határozattal. 1 Tartalomjegyzék 1. Házirend célja és feladata... 2 2. Házirend

Részletesebben

BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE

BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE 1 A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A nevelőtestület által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének szervezését,

Részletesebben

HÁZIREND. Óbudai Nagy László Általános Iskola. 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b.

HÁZIREND. Óbudai Nagy László Általános Iskola. 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b. HÁZIREND Óbudai Nagy László Általános Iskola 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b. (telephely) Nevelőtestületi elfogadás dátuma: 2013. év március hó 25. nap Fenntartói

Részletesebben

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014.

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete 2014. augusztus 28-án. A Házirend készítésekor véleményezési jogot gyakorolt a szülői

Részletesebben

H Á Z I R E N D. mely a II. Rákóczi Ferenc Szakközép-és Szakiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

H Á Z I R E N D. mely a II. Rákóczi Ferenc Szakközép-és Szakiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza H Á Z I R E N D mely a II. Rákóczi Ferenc Szakközép-és Szakiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 032413 Csomád 2013. Tartalom 1Bevezető rendelkezések...4 2Jogok és kötelességek...5 2.1A tanulók jogai...5 2.2A tanulói jogok gyakorlása...6 2.3A

Részletesebben

HÁZIREND. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

HÁZIREND. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 HÁZIREND Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola Tartalomjegyzék I. A házirend célja, feladata... 3 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága... 4 IV. A tanulók

Részletesebben

Intézmény neve: Tátra Téri Általános Iskola. Szabályzat típusa: Általános iskolai házirend. Intézmény székhelye, címe: Budapest 1204 Tátra tér 1.

Intézmény neve: Tátra Téri Általános Iskola. Szabályzat típusa: Általános iskolai házirend. Intézmény székhelye, címe: Budapest 1204 Tátra tér 1. Intézmény neve: Tátra Téri Általános Iskola Szabályzat típusa: Általános iskolai házirend Intézmény székhelye, címe: Budapest 1204 Tátra tér 1. Intézmény OM-azonosítója: 035165 Intézmény fenntartója: Klebelsberg

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND,mely a Szigetszentmártoni Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. TARTALOM I. Házirend célja és feladata II. Bevezető

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Hatályba lépés időpontja: 2015.december 4. Tartalom 1. Bevezetés... 4 1.1. A házirend

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND TARTALOM I. BEVEZETŐ... 3 II. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 1. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND ÉRVÉNYESSÉGE, NYILVÁNOSSÁGA...

Részletesebben

HÁZIREND. Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola. Vásárosnamény Kossuth u. 19. 4800

HÁZIREND. Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola. Vásárosnamény Kossuth u. 19. 4800 2015 HÁZIREND Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola Vásárosnamény Kossuth u. 19. 4800 1 Tartalomjegyzék ISKOLAI ETIKAI KÓDEX... 3 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1. A HÁZIREND CÉLJA

Részletesebben

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai A tanuló jogviszonya A tanulói jogviszony kezdete a beiratkozás napja. Az osztályba sorolás rendjét az igazgatóhelyettes terjeszti elő, az intézmény vezetője hagyja jóvá. A tanuló felvételéről az igazgató

Részletesebben

OM azonosító: 035249

OM azonosító: 035249 Szerb Antal Gimnázium 1 Házirend OM azonosító: 035249 2013-as javított változat Érvényes: 2013. márciustól Az iskola székhelye: 1164 Budapest Batthyány Ilona utca 12. Az iskola postacíme: ua. (telefonszáma:

Részletesebben

Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona

Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona HÁZIREND 2011. 2 Tartalomjegyzék: 1. A Házirend jelentősége 1.1. Mi a Házirend? 1.2. A Házirend célja 2. A Házirend hatálya

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

Tartalomjegyzék - 1 -

Tartalomjegyzék - 1 - Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bevezető rendelkezések... 2 A házirend nyilvánossága... 3 Az intézmény adatai... 3 Az iskola nagyobb tanulóközösségei... 3 Jogok és kötelességek... 4 A tanulók jogai...

Részletesebben

HÁZIREND. Töreki András igazgató. Szolnok, 2013. február 22.

HÁZIREND. Töreki András igazgató. Szolnok, 2013. február 22. HÁZIREND Töreki András igazgató Szolnok, 2013. február 22. 2 Tartalomjegyzék I. Az oktatási törvényben biztosított tanulói jogok gyakorlásának módja... 3. I.1. Egyes tanulói jogok gyakorlásának kezdő időpontja...

Részletesebben

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND Budapest, 2005. február 23. --------------------------------------- igazgató 2005.02.23. HÁZIREND A Centenáriumi Általános

Részletesebben

Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola HÁZIREND. OM: 030096 Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2421 Nagyvenyim Fő u. 16.

Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola HÁZIREND. OM: 030096 Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2421 Nagyvenyim Fő u. 16. Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola HÁZIREND 2013 OM: 030096 Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2421 Nagyvenyim Fő u. 16. 2 TARTALOM A házirend célja és feladata... 3 A házirend hatálya...

Részletesebben

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015. Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása

Részletesebben

A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ISKOLAI HÁZIRENDJE

A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ISKOLAI HÁZIRENDJE A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA (6768 Baks, Fő u.82.) OM: 201616 ISKOLAI HÁZIRENDJE Jóváhagyta:,. év. hónap. nap. fenntartó TARTALOM 1. Bevezető... 3 1.1. Jogszabályi háttér... 3 1.2.

Részletesebben

RÁKOSCSABAI JÓKAI MÓR REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM

RÁKOSCSABAI JÓKAI MÓR REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM RÁKOSCSABAI JÓKAI MÓR REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 201632 1171 Budapest, Szánthó Géza utca 60. Tel.: 258 20 15 Fax: 258 03 32 E-mail: info@jokaim.sulinet.hu HÁZIREND 2014 Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Mezőberényi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium. Házirend. Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium.

Mezőberényi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium. Házirend. Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium. Mezőberényi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Hatályos: 2013. szeptember 1. 1 Mezőberényi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium

Részletesebben

Az I. István Általános Iskola házirendje

Az I. István Általános Iskola házirendje Az I. István Általános Iskola házirendje A HÁZIREND ÁLTALÁNOS ALAPELVEI Az I. István Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda iskolára vonatkozó házirendje állapítja meg az intézményben a tanulói jogok

Részletesebben