Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére november 18.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 18."

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére november 18.

2 Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 2007 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre az EU Programirodát, hogy a különböző pályázati támogatások bevonásával megsokszorozza a fejlesztésre fordítható forrásokat. Az EU Programiroda eddigi tevékenységét jól jellemzi, hogy az elmúlt években közbel 6 milliárd forintnyi támogatást sikerült elnyerni és ezzel Budapest legsikeresebben pályázó kerülete lettünk. A pályázatok elkészítése során rengeteg intézménnyel, szervezettel alakítottunk ki jó együttműködés, melyet irodánk új eszközök bevezetésével és korábbi jó gyakorlatok újbóli életre hívásával kíván intenzívebbé tenni. Ennek érdekében a szolgáltató hivatal szellemiségében törekszünk rá, hogy a kerületi lakosoknak és szervezeteknek, intézményeknek minden segítséget megadjunk Rákosmente fejlesztéséhez. Az EU Programiroda a nevelési-oktatási intézmények eddigi pályázati tevékenységét kétheti rendszerességgel megjelenő, tematikus pályázati hírlevéllel kívánja segíteni. A hírlevélben a leginkább keresett témájú, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokat olyan formában gyűjtjük csokorba, mely kiindulópontként szolgálhat a pályázni kívánók számára. A hírlevelet kétheti rendszerességgel kívánjuk közzé tenni en, valamint az önkormányzat honlapján, a oldalon, a jobb oldali EU pályázatok menüpont alatt. Az elérhető pályázatok nagy száma miatt minden felhívásról nem tudunk e hírlevél keretei között beszámolni, ezért ez nem helyettesíti az intézmények önálló és rendszeres pályázatkeresési tevékenységét, de egy jó kiindulópontként szolgálhat a külső forrásszerzés kapcsán. Amennyiben olyan pályázatot talál, ami nem szerepel a hírlevélben, jelezze felénk, hogy közzé tehessük! Az eddigi gyakorlatnak megfelelően, irodánk egy pályázat megírása és megvalósítása kapcsán annak bonyolultságától függően működik közre: 1. Kis, egyszerű pályázat esetén irodánk háttér információkkal segíti az intézményt a pályázat önálló elkészítésében és megvalósításában. 2. Bonyolultabb pályázat esetén irodánk közreműködik a pályázati dokumentáció bizonyos részeinek az elkészítésében és végig követi a tervezési-, megvalósítási folyamat egészét és minőségbiztosítási jelleggel ellenőrzi az elkészített pályázati dokumentációt. 3. Bonyolult, főként infrastruktúra fejlesztési vagy nagyobb összköltségű (15 millió forint felett) pályázatok kapcsán az iroda készíti a teljes pályázati dokumentációt, bonyolítja a megvalósítást és elszámolást, szoros együttműködésben az intézmény vezetésével

3 A pályázatírási és megvalósítási tevékenység mellett irodánk tudásközponti szerepet kíván betölteni, rendszeres pályázati nyílt napok, pályázati képzések szervezésével és gazdag szakmai dokumentumgyűjtemény kialakításával. Amennyiben pályázattal kapcsolatos kérdése van, az EU Programiroda segít Önnek! Eredményes forrásszerzést! EU Programiroda munkatársai Elérhetőségünk Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 1173 Budapest, Pesti út 165. I.em. 115 szoba. Telefon:

4 Tartalomjegyzék I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára...5 I. 1. Egy-két-há' tanmese, 77 népmese, bé' a tarisznyába, izibe!... 5 I. 2. Népi játékok rendezvényekre... 6 II. Pályázat pedagógusok számára...8 II. 1 Pestalozzi program tanár-továbbképzési szemináriumai... 8 III. Díjak...10 III. 1. MOL Tehetséggondozásért Díj IV. Pályázat diákok számára egyéni/csoportos pályázatok...11 IV. 1. Dobogókő 2014 Fotópályázat IV. 2. A 20. század történelmi sorsfordulóinak emlékei a református gyülekezetekben IV. 3. "Tanárságból jeles!" - pályázati felhívás középiskolások számára IV. 4. Ragadd meg a fényt! - Kreatív alkotói pályázat IV. 5 Tedd O:DA magad újra! IV. 6. Országos történelem és műveltségi vetélkedő IV. 7 Kelemen László évfordulójához kapcsolódó színháztörténeti verseny középiskolások számára IV. 8. XXI. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázat IV. 9. Sajó Károly Kárpát-medencei környezetvédelmi csapatverseny (2014/2015 tanév) IV. 10. Minimax születésnapi pályázat IV.11. Száncsengő adventi irodalmi pályázat (ÚJ) IV. 12. Készülj velünk az ünnepre (ÚJ) V. Iskolai közösségek ifjúsági civil szervezetek számára...33 V. 1. Kedvezményes árú nyári táborozás, osztálykirándulás szervezése V. 2. Táborozz a 25 éves PMGYIA táborhelyein és nyerj akár forintot! VI. Pályázat 12 éven aluliaknak...38 VI. 1. KARÁCSONY MESEORSZÁGBAN VI. 2. Astellas gyermekrajzpályázat 2014 (ÚJ) VI. 3. Száncsengő adventi irodalmi pályázat (ÚJ) VI. 4. Készülj velünk az ünnepre (ÚJ) A pályázati felhívásokban piros színnel szedtük a pályázat benyújtási határidejét, kék színnel a lehetséges pályázók körét és zöld színnel jelöltük az új pályázatok címét, melyeket előző hírlevelünkben még nem olvashattak

5 I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára I. 1. Egy-két-há' tanmese, 77 népmese, bé' a tarisznyába, izibe! Nemzetközi óvodai, iskolai és könyvtár mesés készletfejlesztő pályázat A Mesekiadó ( és a Mesemisszió ( pályázatot ír ki hazai és határon túli magyar óvodák, iskolák és könyvtárak mesés hangoskönyv készletfejlesztésére, magyar hangosmese állományának gyarapítására! A pályázat célja: A magyarországi és határon túli magyar óvodák, iskolák, egyéb tanintézmények valamint könyvtárak felé a hagyományőrző magyar népmese és modern tanmese hangosmese kiadványaink árának elengedésével a magyar kultúra, a magyar mesék, népmesék fennmaradásának támogatása. A Pályázat kiíró kötelezettségvállalása: A Pályázat kiírója kötelezettséget vállal, hogy a pályázatba bevont mesekiadványokat a pályázóknak - az előállítási anyagköltségen és az esetlegesen felmerülő szállítási költségeken kívül - díjmentesen biztosítja. A pályázat érvényességi köre: A pályázaton részt vehet minden Magyarországon vagy határon túl működő magyar óvoda, alsó és középfokú tanintézet, hazai és határon túli magyar könyvtár. A pályázat időtartama: Folyamatos A pályázat lebonyolítása: 1. A Pályázó jelzi igényét az egyketha.palyazat@mesekiado.hu címen 2. Az arra rendszeresített pályázati megrendelőt elektronikus úton megküldjük, amely minden szükséges információt tartalmaz 3. A visszaküldött, kitöltött megrendelő alapján a Pályázó megkapja a kiválasztott hangosmeséket. Pályázati felhívás és további pályázati lehetőségek:

6 I. 2. Népi játékok rendezvényekre Pályázati felhívás: Kiíró: Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület A pályázat célja: a nemzetet éltető hagyományok, szokások, játékok őrzése és tovább éltetése, ezekről pozitív élményekhez juttatni a számítógépes világunk gyermekeit, felnőtteit. Megmutatni azt, hogy őseink játékai ugyanolyan örömöt, önfeledt szórakozást biztosítanak gyermekeinknek, mint annak idején elődeinknek. Támogatási időszak: január 1. és december 31. között megrendezésre kerülő rendezvények. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15-ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítünk. Pályázati kategóriák: I. Falu és városnapokra, fesztiválokra: a NJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) b KJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) Pályázók köre: - önkormányzatok, - művelődési házak és központok, - cégek, - társadalmi- és civil szervezetek, - egyházak, - kisebbségi önkormányzatok, - hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, - vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről II. Óvodák, iskolák részére: a NJF /O - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában Pályázók köre: - óvodák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről - illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, - önkormányzatok, - művelődési házak és központok, - közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) - 6 -

7 - cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) b NJF /I - Népi Játékok Fesztiválja Iskolában Pályázók köre: - iskolák - illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, - önkormányzatok, - művelődési házak és központok, - közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) - cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél III. Azon pályázók számára akiknek a rendezvényein egyesületünk már részt vett: a NJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) b KJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) c NJF O/Ir - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában/ Iskolában IV. IV. Partnereinktől rendelhető kiegészítő programok: A kiegészítő programok a következő árakban rendelhetőek a népi játékok Fesztiváljával együtt: - Lufibohóc 250 Ft/gyerek, 100 fő felett 200 Ft/gyerek vagy Ft - bűvészműsor Ft/30 perc, vagy Ft/60 perc - sokkoládé (csokoládé bemutató és kézműveskedés csokoládéból) 590 Ft/gyerek, 100 fő felett 490 Ft/gyerek vagy Ft/3 óra és Ft/6 óra - A lufibohóc és a bűvészműsor együtt 300 Ft/gyerek, vagy Ft. A kiegészítő programok nagy része külön szállítási költség nélkül rendelhető (a csoki bemutató és kézműves foglalkozás kivételével), kedvező áron

8 II. Pályázat pedagógusok számára II. 1 Pestalozzi program tanár-továbbképzési szemináriumai A program hálózati rendszerként működik, a tagországok az Európa Tanács projektjeihez kapcsoló témákban maximum 7 napos szemináriumokat szerveznek, amelyeken a pedagógusok valamennyi tagországból pályázat útján vesznek részt. Ezek a szemináriumok a szakmai tapasztalatszerzés mellett lehetőséget nyújtanak idegen nyelven folyó szakmai munkavégzésre, kapcsolatok kiépítésére, valamint további együttműködések megalapozására is. A meghirdetett továbbképzések az Európa Tanács 47 tagállamában kerülnek megrendezésre. Pályázhatnak: közoktatási intézményekben, tanárképzésben és tanártovábbképzésben dolgozó pedagógusok Kiíró: Európa Tanács Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány Beadási határidő: folyamatos A Pestalozzi programon való részvétel a 229/2007 (VIII. 31.) kormányrendelet alapján beszámít a pedagógusok számára kötelező, hét évenkénti továbbképzésbe. A továbbképzési formában maximum kétévente egyszer lehet részt venni. Pályázati feltételek: A pályázó közoktatási intézményben, tanárképzésben vagy tanártovábbképzésben dolgozik, és a továbbképzés szervezője által megadott pályázói célcsoportba tartozik. A pályázó a szeminárium munkanyelvén vitaképes, a szakmai munkához szóban és írásban önállóan alkalmazza. A pályázó a szeminárium témájáról széles körű szakmai ismeretekkel rendelkezik, a témával nevelő-oktató és/vagy kutató munkája során foglalkozik. A pályázó a szemináriumon szerzett ismereteket pedagógiai szaklapban és/vagy a hazai tanártovábbképzésben ismerteti, és a Tempus Közalapítvány, valamint az Európa Tanács és a rendező fél részére írásos beszámolót készít. Az intézmény vezetője a pályázatot támogatja. Egy pályázó csak egy szemináriumra jelentkezhet a felsoroltak közül

9 A támogatás mértéke: A támogatást nyert pályázók szállás- és étkezési költségeit a fogadó fél fedezi. Az útiköltséget a pályázónak vagy intézményének kell megelőlegeznie, és azt az Európa Tanács a benyújtott beszámoló, útiköltség elszámolás és a kiutazást igazoló csatolt dokumentumok alapján utólag megtéríti. Pályázati határidő: folyamatos A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján: További információ: Tempus Közalapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Infóvonal: (06 1) info@tpf.hu Web:

10 III. Díjak III. 1. MOL Tehetséggondozásért Díj Pályázati felhívás: A MOL Tehetséggondozásért Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik meglátják a fiatal tehetségekben, sportolókban, művészekben a lehetőséget, és bátorítják első lépéseiket. MOL Tehetséggondozásért Díj A fiatal tehetségek, későbbi sikeres sportolók, művészek, szakemberek elindítása olyan áldozatkész tanárokon, edzőkön, szakembereken múlik, akik meglátják bennük a lehetőséget és bátorítják első lépéseiket. Díjunkkal az ő munkájukat szeretnék elismerni. Kik lehetnek jelöltek? Tanárok, nevelők, edzők, pedagógusok - akik 18 év alatti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek; - akik tudományos, kulturális örökségünk átadásának kiemelkedő képviselői; - akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását; - akik figyelnek a hátrányos helyzetű gyerekekre, segítik őket; - akik szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre. A MOL Tehetséggondozásért Díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke nettó forint személyenként. A díjat évente négy tanárnak és négy edzőnek ítéli meg az Új Európa Alapítvány kuratóriuma ban több mint 700 jelölés érkezett be a MOL Tehetséggondozásért Díjra. Jelenleg a évi jelölések értékelése zajlik. A jelölésekről az Új Európa Alapítvány kuratóriuma február végén hozza meg a döntést. A évi jelölés módja: Jelölni a jelölt nevének, adatainak, elérhetőségének megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását, amelyek az elismerést indokolják. A évi jelölések kizárólag online módon küldhetőek be február végétől december 31- ig. A jelöléshez szükséges online felület linkje az azlábbi oldalon lesz elérhető:

11 IV. Pályázat diákok számára egyéni/csoportos pályázatok IV. 1. Dobogókő 2014 Fotópályázat További információk: A Dobogókőért Közhasznú Alapítvány fotópályázatot hirdet Dobogókő 2014 címmel: A pályázatra minden fényképet szívesen fogadunk, amelyek megfelelnek a következő kritériumoknak: - a fénykép a pályázat időtartama alatt (2014. január november 30. között) készül és -az elkészítését követő egy héten belül beérkezik a pályázat címére: dobogoko.fotopalyazat@gmail.com a kép címével, készítésének helyével és a pályázó nevével - amennyiben a beküldő másképp nem rendelkezik, úgy nevét a képek feltöltésekor közzétesszük - a fotózás helye Dobogókő és annak 15 km-es környezete (Pilis, Visegrádi-hegység) - a képek legalább 4 megapixel felbontásúak, nem tartalmaznak vízjelet vagy dátumbélyegzőt - a képek beküldésével a beküldő azok tulajdonjogát a Dobogókőért Közhasznú Alapítványnak adományozza - a pályázat témái: - Természetfotók (növényvilág, állatvilág, tájképek, makrofotók, időjárási jelenségek, fényjátékok, vizek) - Panorámaképek - Turistautak, jelzések, pihenőhelyek, emlékhelyek - Életképek kirándulásokról - léteznek továbbá "kritériumképek", melyekből minden beküldő pályázatra küldött képei között (az egyes szakaszok lezárásáig) lennie kell kettő fajtának az alábbiak közül: - Zsindelyes Vendégházban vagy a Vendégházról készült fotó - Alapítványunk jurtáiban vagy jurtáiról készült fotó - a Dobogókő Sícentrum területén készült fotó - Alapítványunk rendezvényein vagy szervezett túráin készült fotó - Hóemberek és Hószobrok a Zsindelyes körül A pályázat szakaszai: Tél: január 1. és március 31. között készült (téli) képek Tavasz: március 1 és május 31. között készült (tavaszi) képek Nyár: június 1. és augusztus 31. között készült (nyári) képek Ősz: szeptember 1. és november 30. között készült (őszi) képek

12 A képek értékelése: - Selejtező: A képeket előzetes elbírást követően folyamatosan tesszük közzé a síelős téma esetén a facebook oldalunkon - Középdöntő: A legjobb képek kiválogatását a közönségre bízzuk, vagyis a későbbiekben azon képek kerülnek zsűrizésre, amelyek legalább 50 like-ot és legalább 20 megosztást kaptak facebook oldalainkon Döntő: A középdöntőből feljutott képeket a Dobogókőért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma értékeli az egyes szakaszok lezárását követő második vasárnapi napokon (az egyes képeknek eddig kell elérnie a döntőbe jutás feltételeit) Hét fotója: Minden héten választunk egy "Hét fotója képet, amelyet a oldalon közzé teszünk Díjak: - Minden évszak nyertese egy Ft értékű utalványt kap, amely felhasználható a Zsindelyes Vendéglőben történő fogyasztásra és az Alapítvány jurtáiban történő szállás igénybevételére, illetve a Dobogókő Sícentrumban sífelvonó bérletek vásárlására. - Közönségdíj (legtöbb like a pályázat teljes időtartalma alatt): Ft értékű lakoma a Zsindelyes Vendéglőben. Megjegyzés: Amennyiben a közönségdíj valamely évszak nyerteséé lenne, úgy a sorban következő legtöbb like-ot kapó fotó beküldője kapja a közönségdíjat

13 IV. 2. A 20. század történelmi sorsfordulóinak emlékei a református gyülekezetekben Pályázati felhívás: A Református Közéleti és Kulturális Központ pályázatot ír ki: A 20. század történelmi sorsfordulóinak emlékei a református gyülekezetekben címmel. A pályázatra középiskolások és egyetemisták munkáit várjuk. A két korosztály pályaművei külön lesznek elbírálva. A pályázat célja a magyar reformátusság 20. századi történelmének jobb megismerése a személyes, családi, gyülekezeti és helyi gyülekezeti dokumentumok alapján. A pályaműveknek azt kell bemutatnia, hogy a 20. század nagy történelmi traumái (pl. háborúk, Trianon, üldözések, kitelepítések, kollektivizálás, 1956 stb.) miként hatottak a Kárpát-medencei magyar református közösségekre. Olyan személyes, családi, vagy gyülekezeti emlékek feldolgozását várjuk, amelyek segítenek megismerni a század történelmi sorsfordulóinak helyi egyházi megnyilvánulásait, történéseit. Pályázni lehet korabeli tárgyi és írásos emlékek (naplók, levelek, fényképek, korabeli dokumentumok stb.) bemutató elemzésével, valamint írásban rögzített életinterjúkkal. A pályázathoz az eredeti forrásokat is kérjük csatolni! A pályázatok beadási határideje: november 20. A pályázat díjazásának összértéke: forint. A pályázat formai követelményei: a pályázatokat world és pdf formátumban kérjük eljuttatni a RKKK mail címére ( rkkk@református.hu ), illetve postai úton a Budapest, Abonyi u. 21. címre. a pályaművek elfogadásának előfeltétele a pontos forrás meghatározás a pályaművekben felhasznált forrásokat digitális és/vagy fénymásolt formában a pályaműhöz csatolni kell; a tárgyi emlékekről pedig fénykép csatolása szükséges a pályaművek fedőlapjának tartalmaznia kell a pályamű címét és annak készítője adatait, elérhetőségét A pályázatot független szakértők fogják elbírálni. Eredményt első negyedévében hirdet a RKKK kuratóriuma. A győzteseket írásban értesítjük

14 IV. 3. "Tanárságból jeles!" - pályázati felhívás középiskolások számára Pályázati felhívás: Tanárságból jeles!" címmel a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara pályázatot hirdet középiskolások számára. Van olyan tanárod, aki szorgalomból, magatartásból, szaktudásból, tanárságból jelesre vizsgázna Nálad? Aki mindig jól teljesít, ha a diákjairól van szó, akinek fontos a tehetséged, az eredményeid? Aki amellett, hogy kiváló tanár, a tanórákon kívül is szerethető? Ha igen, adj most neki Te jelest! Mondd el, írd le, mutasd be milyen is ő valójában, beszélj arról, miért értékes számodra a személyisége, a munkája, milyen hatással van Rád az általa közvetített tudás, értékrend. Fontos nekünk a véleményed és neki is a Te visszajelzésed! Vesd hát papírra, vagy jelenítsd meg bármely irodalmi (pl.: esszé, publicisztika, paródia stb.) vagy médiaműfajban (pl.: kisfilm: portré, esszéfilm, filmetűd, videoklip, animációs film; fotósorozat; saját honlap stb), amit gondolsz! Nyerj tabletet, vagy ingyenes részvételt a KreaTáborba (a PTE BTK egy hetes szakmai táborába, teljes ellátással)! A pályázat célja: A pályázattal az a célunk, hogy a beérkező pályamunkáitok segítségével felhívjuk a figyelmet a tanári pálya fontosságára, kiemelkedő tanárszemélyiségek bemutatásával rávilágítsunk annak értékeire. Hitelesen láttassuk azt a munkát, amit a tanárok nap mint nap folytatnak a társadalomért, a jövő generációinak felemelkedéséért. A pályázatok elbírálásának @ A pályázati anyag fejezze ki, hogy a bemutatott tanárok az általuk oktatott tudományterület művelésével, oktatásával fontos szerepet játszanak a kultúra ápolásában, és a személyiség fejlesztésében. A pályamunkák ábrázolják azt, hogy a bemutatott tanáregyéniségek mivel járulnak hozzá egy adott közösség sikeréhez, az iskola" hírnevének öregbítéséhez. A pályamű utaljon arra, ha az általa bemutatott tanár pedagógusként innovatívat, módszertani újítást alkotott, vagy pedagógiai szemlélete újat képvisel. A pályázat elsődlegesen annak a bemutatását várja, hogy: a nevezett oktató miért jó tanár? az általa képviselt értékeket milyen módon éli meg és adja tovább? ez miért jelent számodra különleges élményt? A pályázatnak nem célja, hogy a beérkezett munkák nevezett tanár személyes életrajzát minél nagyobb alapossággal megismertessék. Az írásos pályaművek elbírálásának fontos szempontja a nyelvi, stiláris és műfaji megfelelőség

15 A médiaműfajban beérkezett pályaművek elbírálásánál előnyt jelent a (mozgóképes) kifejező eszközök újszerű felhasználása, a kreatív megoldások és a tartalom és a forma összhangja. A beadott pályamű (a maga műfaji keretei között) legyen újszerű ötleten alapuló, egyéni alkotó munkát tükrözzön. Kik nyújthatnak be pályázatot? Pályázatot nyújthat be bármely középiskolás, éves korig. A pályázat benyújtásának módja: A pályamunkákat a pályázati kiírás alapján várjuk elektronikusan vagy postai úton az alábbi címre: Izsák Mónika, Pályázati, Innovációs és Külkapcsolati Osztály (postacím: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6., izsak.monika@pte.hu). A pályázó a pályázat leadásával hozzájárul ahhoz, hogy az általa készített pályamunkát a PTE BTK felhasználja marketingtevékenységében bármilyen formában és bármikor a kar népszerűsítésére. A pályamunkákat a pályázó a PTE BTK rendelkezésére bocsátja korlátlan felhasználásra, bárminemű egyéb követelés nélkül. A hiányos, feltételeknek nem megfelelő vagy határidő után érkező pályázatokat nem fogadjuk el. A pályázatok beérkezésének határideje: december 12., 12 óra A benyújtott pályázatok értékelése: A benyújtott pályázatokat a beadási határidőt követő 3 héten belül a bölcsészkar által felállított szakmai bizottság bírálja el. A pályázat elbírálásának határideje: január 12. Ünnepélyes eredményhirdetés: január 31-én a Pécsi Bölcsész Szakválasztó Nyílt Nap keretében. A pályamunkákat január 5-étől facebook oldalunkon közönségszavazásra bocsátjuk, a közönségszavazás nyertesei részvételt nyernek a 2015 nyarán megrendezésre kerülő KreaTáborba. További információ: Izsák Mónika izsak.monika@pte.hu Tel.: 72/ /

16 IV. 4. Ragadd meg a fényt! - Kreatív alkotói pályázat Pályázati felhívás: Kiíró: Harmónium Egyesület Neked mi jut eszedbe a fényről, a Napról, az energiáról és a karácsonyról? Az Aprólépés pályázata az UNESCO által meghirdetett "2015, A Fény Nemzetközi Éve kezdeményezéshez kapcsolódik. Három alkategóriában hirdetjük meg két korosztály számára. Kategóriák: 1. "Karácsonyi fényeink" címmel: pályázni lehet a közelgő ünnep és a fény kapcsolatát energiatakarékossági szempontból bemutató alkotásokkal. 2. "Ejtsd rabul a fényt! - Világíts környezettudatosan" címmel: olyan pályázatokat várunk, melyek bemutatják, hogyan "raktározhatjuk el a fény energiáját, milyen környezettudatos megoldások születtek már erre, mit használunk mindennapi életünkben, valamint a felfedező kedvű alkotók saját ötletét a fény kreatív "befogására. 3. "Életünk természetes fényei" címmel: azokat az alkotásokat várjuk, melyek a mindennapjainkat végigkísérő természetes fényt ragadják meg. Ide küldjék azok is munkáikat, akik a Nap/napfény jelentőségét, erejét, szépségét szeretnék bemutatni. Közvetlen link: Kik pályázhatnak? Magánszemélyek, közösségek (iskolák, osztályok, szakkörök) kiemelten a 6-18 éves korosztály. Egy személy/ csoport/ osztály több kategóriában is küldhet be alkotásokat. Korhatár nincs, viszont a fődíjra csak a év közötti pályázók jogosultak! szabadon választott technikával készített illusztráció (pl. rajz, grafika, képregény, montázs, fotó, szöveges alkotás (szabadon választott műfajban írott munkák - pl. mese, levél, esszé, vers, enciklopédia cikk, vicc stb. maximum 2000 karakter vagy egy A4 kézzel írott oldal terjedelemben) Fontos, hogy a nem szöveges alkotásokhoz mindenképpen kérünk egy rövid leírást, hogy a kép mit ábrázol és milyen technikával készült. Feltöltési határidő: december 1. 23:

17 Pályázati regisztráció a oldalon (ha már van már felhasználónév, akkor csak be kell jelentkezni az a pályamű lefényképezése és feltöltése a pályázok menüpontba (jpg formátumban, max. 2MB a szöveges anyagokat lefotózva, szkennelve jpg formátumban lehet feltölteni, a videónak pedig a linkjét kérjük megadni. Illetve, elküldhetők a palyazat@aprolepes.hu címre ben csatolva (tárgy: Ragadd meg a fényt!!). Mindenképpen pontos használatban lévő cím település csoportos alkotás esetén az iskola neve. Díjazás Fődíj: a legjobbnak ítélt alkotás éves készítője a Magonc Alapítvány szervezőinek jóvoltából díjmentesen részt vehet nyáron a TERMIK Táborban, ahol lelkes szervezők jóvoltából egy szuper, ökoprogramokkal teli hetet tölthet el a táborra jelentkező kortársakkal! Ingyenes ökonapot nyer: a legtöbb alkotást nevező közösség/iskola. Az ökonapot év első felében tartjuk meg, a farsangi ünnepkör kapcsán. A pályaműveket az Aprólépés zsűri 1-5 között "osztályozza környezetvédelmi tartalom, a kivitelezés esztétikája és a kreativitás alapján (összesen 3-15 pont). Egyéni díjak: A fődíjon kívül a legjobb pályaművek alkotói társasjátékot, kreativitást fejlesztő ajándékokat, könyvet, vagy energiatakarékos lámpát kapnak a Zöldbolt jóvoltából. Pályamunkájuk bekerül az Aprólépés 2015 falinaptárába, amelyből minden díjazott részesül. A kategóriákat korcsoportokra bontjuk (6-12 éves, éves korosztály). A második-harmadik helyezettek okleveles elismerést kapnak. Eredményhirdetés: december 18. Pályaművek felhasználása: A pályázók pályázatuk beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy azt a kiíró a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül digitális vagy nyomtatott formában közzétegye. Pályázó kijelenti, hogy az általa beküldött fotónak, videónak ő a szerzője és ezáltal joga van publikáltatni. A szerzői jog a fotó/videó készítőjénél marad. A feltöltő/beküldő személy garantálja a feltöltött pályaművek eredetiségét. A programmal kapcsolatos változtatás jogát fenntartjuk (a beadási határidő zárásáig)

18 További információ: Tel: ,

19 IV. 5 Tedd O:DA magad újra! Pályázati felhívás: Videoesszé pályázat középiskolásoknak A Barankovics István Alapítvány pályázatot hirdet középiskolás diákok 4-6 fős csoportjainak, videoesszé készítésére. Az esszé témája a "digitális bennszülöttek" és a "digitális bevándorlók" közti különbségek bemutatása. A pályázat célja: A fiatalok véleményének megismerése A kutatók sokat és sokszor írtak már a három digitális nemzedék az X, Y és Z generáció közötti különbségekről, de a másik oldal, a mai fiatalok véleményét még senki nem kérdezte meg. Mi most erre vagyunk Hogy látjátok Ti az eltéréseket szüleitek (nagyszüleitek) és köztetek az internet-használati szokások Az eltérő szokások miként hatnak az idősebb generációra és hogyan befolyásolják a Ti Beszélhetünk-e egyáltalán a generációkat elválasztó Amennyiben igen, szerintetek miként lehet hidat építeni felette a digitális korban? Pályázni lehet az X-Y-Z generáció digitális életének különbségeit bemutató témákban minimum 3, maximum 4 perces videoesszékkel, amely tartalmazza a készítők állásfoglalását is. A pályázatra egy alkotói csoport csak egy pályamunkát nyújthat be! Jelentkezni a weboldalon keresztül lehet az adatlap kitöltésével, valamint az elkészített videó linkjének megadásával. A pályamunkák benyújtásának határideje: december 1. A pályázatok értékelése: Az alkotásokat egy kommunikációs, filmes, pedagógus szakemberekből álló zsűri értékeli. Eredményhirdetés: december 15. Minden pályamunka nyer! A pályázaton induló minden alkotói stáb - amennyiben erről a jelentkezési lapon külön nyilatkozik - részvételt nyerhet a Barankovics István Alapítvány 2015 februárjában induló Online Demokrácia Activity versenyére, amelynek fődíja egy brüsszeli utazás. A játékos társadalomismereti online vetélkedőről és az eddigi feladatokról információk a verseny honlapján a következő linken érhetők el:

20 A legjobb három pályamunka külön ajándékban is részesül! A legsikeresebb csapat Ft, a második stáb Ft, a harmadik legjobb videó alkotói pedig Ft értékben vásárolhatnak új "kütyüket a nyereményként kapott vásárlói kártya segítségével. Mindenkinek sikeres pályázást és kreatív ötleteket kívánnak a szervezők!

21 IV. 6. Országos történelem és műveltségi vetélkedő Pályázati felhívás: A Debreceni Benedek Elek Általános Iskola A három részre szakadt ország - Magyarország története a XVI- XVII. században címmel országos komplex történelem és műveltségi vetélkedőt hirdet. Az előző évek hagyományait folytatva komplex történelem és műveltségi vetélkedő keretében elevenítjük fel a XVI-XVII. századi Magyarország jelentős eseményeit, a várháborúk korát, a három részre szakadt Magyarország egyes területeinek életét, a korszak kiemelkedő személyiségeinek tevékenységét, illetve ezek megjelenését a későbbi művészeti alkotásokban. Betekintünk az egyetemes történelem adott időszakába, felidézzük a két évszázad kultúrtörténeti emlékeit, a nagy földrajzi felfedezéseket követő megújulásokat, a tudomány és technika fejlődését, a reformáció elterjedését, továbbá hazánk Európában betöltött szerepét. A verseny célja tanulók történelmi és művelődéstörténeti ismereteinek bővítése, kreativitásuk, helyzetfelismerő képességük fejlesztése, informatikai eszközök - számítógép, internet - konstruktív alkalmazása, önálló munkára és csapatmunkára nevelés. A vetélkedő 2 írásbeli fordulóból és a legeredményesebb csapat részvételével megrendezett írásbeli és szóbeli döntőből áll, amelyre előreláthatólag május végén kerül sor. Nevezhetnek az általános iskolák illetve a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok 7-8. osztályos tanulói, 4 fős csapatokkal. /Iskolánként több csapat is nevezhet/ A verseny témája, ismeretanyaga, előzetes felkészüléshez felhasználható 6. osztályos történelem tankönyvek /Nemzeti Tk, Apáczai K. Mozaik K., Nemzedékek Tudása R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora - Új képes történelem / Könyvklub - Lengyel Balázs: A török Magyarországon - Képes történelem A magyarok krónikája / Glatz Ferenc szerk. /Officina Lengyel Dénes: Magyar mondák a török világból és a kuruc korból Dr. Dörnyei L. - Dr. Kővágó S.: A magyar történelem nagy alakjai 3. /Reflektor Németh Tibor: Itt élned, halnod kell /Apáczai MTV Videotár: Magyarország története c. filmsorozat megfelelő részeit is javasoljuk a korszak alaposabb megismeréséhez / DVD-n is elérhető /Az összefoglaló műveknek csak az adott korszakra vonatkozó részei szükségesek. A lista csak tájékoztatás, fordulónként megadjuk a felhasznált művek jegyzékét./ Az érdeklődők a versenyről részletesebb tájékoztatást olvashatnak, és betekintést nyerhetnek az előző évek feladataiba is a vetélkedőnk honlapján, a címen

22 Nevezési díj nincs. Nevezési határidő: december 5. Érdeklődni és nevezni lehet az iskola titkárságán, ill. Tóthné Bulátkó Gabriella tanárnőnél. Nevezni lehet levélben, faxon, ben vagy személyesen a csapatnév és felkészítő tanár nevének, illetve az iskola nevének és címének pontos megjelölésével. Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. Tel/fax: 52/ , benedekelek@t-online.hu tothne.benedek@gmail.com benedek.tortenelemvetelkedo@gmail.com

23 IV. 7 Kelemen László évfordulójához kapcsolódó színháztörténeti verseny középiskolások számára Pályázati felhívás: Kelemen László (1762. Kecskemét Csanádpalota) az első hivatásos magyar színtársulat vezetője, színésze. Idén emlékezünk halálának 200. évfordulójára. Ebből az alkalomból az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) a Magyar Művészeti Akadémia által elnyert pályázati támogatás keretében kétfordulós vetélkedőt hirdet középiskolás diákok számára az alábbi feltételekkel: A verseny I. fordulója egy városi séta, melynek keretében az OSZMI munkatársa vezetésével olyan helyszíneket keresnek föl a diákok, amelyek az egykori társulat életéhez, mindennapjaihoz kötődtek. A személyes vezetés mellé okostelefonról letölthető további érdekességeket és információkat kínálunk a résztvevőknek. A diákok a saját telefonjaikat használják a játék során! A sétát követően egy feladatsor kitöltésével és en történőbeküldésével lehet részt venni a versenyben. A verseny II. fordulója során feladatsor értékelését követően a legeredményesebb csapatokat hívjuk be a döntőre, melyet 2015 januárjában bonyolítunk le a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Ennek részleteiről később adunk tájékoztatást. A séta helyszínei: 1. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet épülete és kertje (I. ker. Krisztina krt. 57.) 2. Várszínház épülete A jelentkezéseket, a séták időpontjainak egyeztetését folyamatosan és iskolánként fogadjuk az alábbi Szebényi Ágnes, /105.mellék, Horváth Hermina, mellék, horvath.hermina@szinhaziintezet.hu Séta időpontja: külön egyeztetés szerint novemberében Létszám: min. 5-6 fős csapatok- max. 1-1 osztály Időtartam: kb. 2 óra Technikai szükséglet: a. Internet-kapcsolat nélkül működő Android alkalmazással bíró okostelefonok, 5-6 főre jusson 1 db b. OSZMI honlapjáról hamarosan letölthető lesz az a link, amellyel a séta állomásairól további információkhoz lehet jutni (web: szinhaziintezet.hu) Szeretettel várjuk az érdeklődő iskolák, csapatok jelentkezését!

24 IV. 8. XXI. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázat Pályázati felhívás: 3B A szombathelyi Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola meghirdeti a XXI. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázatot A pályázaton minden magyarországi és határainkon túl élő, magyar nyelvet beszélő, általános és középiskolás gyermek és fiatal részt vehet a következő kategóriákban: I. kategória: 1-4. osztályos diákok részére: I./A mese Alsó tagozatos I./B vers II. kategória: 5-8. osztályos diákok részére: II./A mese Felső tagozatos II./B vers II./C novella III. kategória: osztályos diákok részére: III/A mese Középiskolás III/B vers III/C novella Kérjük, hogy a beküldött pályaműveken csak a JELIGE (pl.:paprika) és a KATEGÓRIA (pl.: I/A alsó tagozatos mese ) megjelölése szerepeljen. Minden pályázó mellékeljen a munkája mellé - lezárt borítékban - egy ADATLAPOT, amelyen feltünteti a következő adatokat: név, életkor, lakcím, telefonszám, cím, iskolája neve, címe, osztálya, pályaművének kategóriája, címe, jeligéje. (Pl.: Nagy Balázs, 9 éves, Kőszeg, Kossuth u. 4. Tel.: ; nagybalázs@gmail.com; Kőszegi Általános Iskola, Kőszeg, Gyöngyös u. 12.; 3. osztályos; Jelige és kategória: Paprika I/A, a mű címe: Árva madár) A pályaművek témája kötetlen. Terjedelem: legfeljebb 3 gépelt oldal (10-12-es betűméret), amelyet kérünk 7 példányban postai úton beküldeni. Az ennél hosszabb terjedelmű művek nem vesznek részt a versenyben! Kérjük, hogy a pályázók ben is juttassák el a következő címre pályázatukat és adatlapjukat: jozsefapalyazat@gmail.com. Az egyes kategóriák legjobb alkotásait értékes díjakkal jutalmazzuk, és önálló kötetben is megjelentetjük. Nagyobb borítékban természetesen több mű, ill. több pályázó alkotása, alkotásai is beküldhetők

25 A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésének és a legértékesebb műveket tartalmazó gyermekantológia könyvbemutatójának tervezett időpontja: április 10. A pályázat postára adásának határideje: január 12. Cím: Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Iskolai Könyvtára 9700 Szombathely, Simon I. u. 4. Tel.: 94/ /204. mellék omkkonyvtar@gmail.com

26 IV. 9. Sajó Károly Kárpát-medencei környezetvédelmi csapatverseny (2014/2015 tanév) Pályázati felhívás: A verseny megnevezése: Sajó Károly Kárpát-medencei környezetvédelmi csapatverseny A verseny pedagógiai célja: több műveltségterületet átfogó komplex programként a Nemzeti alaptanterv I.1.1. Fejlesztési területek - nevelési célok/fenntarthatóság, környezettudatosság kiemelt területhez illeszkedve, a Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseinek megvalósítását segíti elő. A verseny átfogó célja: Hazai és határon átnyúló szakmai együttműködéssel a Kárpát-medence magyar tanítási nyelvű tanulóinak természettudományos tehetséggondozása és -fejlesztése. A verseny lehetőséget biztosít a versenyzők tudásának felmérésére és a megmérettetésre, motiválja a tanulókat további ismeretek megszerzésére, a természettudományos pályaválasztásra. A verseny céljai: A felelős, fenntartható fejlődés iránt elkötelezett rendszerszemléletű generáció nevelése Komplex ökológiai szemlélet kialakítása. Kulcskompetenciák kialakítása, fejlesztése A Kárpát-medencei helyi erőforrások, értékek megőrzése Hazai és határon túli szakmai szervezetek közötti együttműködés fejlesztése, hálózatépítés A magyar identitás megerősítése, a magyar nyelv ápolása, megőrzése. A verseny kategóriái, évfolyamok: A verseny célcsoportja 7-8. évfolyamos diákok a Kárpát-medence valamennyi magyar tanítási nyelvű iskolájából. Iskolaszintek: általános iskolák, gimnáziumok. Csapatokat delegálhatnak iskolákkal együttműködve civil és egyházi szervezetek is. A verseny kategóriái: Mindhárom fordulóban - iskolai, területi, országos - háromfős csapatok versenyeznek. A csapatok összetétele: 7-8. évfolyamos tanulók, azonos évfolyamról vagy vegyes összeállítással. A verseny jellege, részei: a verseny írásbeli, szóbeli, gyakorlati feladatokat egyaránt tartalmaz. A verseny fordulói A verseny háromfordulós: iskolai, területi/fővárosi elődöntőből és országos döntőből áll. Iskolai forduló: január 21. szerda Területi elődöntők lebonyolításának határideje: április 01-április 24. között

27 Kárpát-medencei döntő június csütörtök-péntek. A nevezés módja: a nevezési lapok határidőre történő beküldésével történik. Iskolai forduló: a résztvevő iskolák jelentkezésüket a megadott határidőig november 30-ig küldjék el az info@korisnonprofit.hu címre. Az iskolai csapatok jelentkezése az iskolák szaktanárainál vagy az iskolákkal együttműködő civil szervezetek, egyházi szervezetek vezetőinél történik. Nevezési határidők: Iskolai forduló: november 30. Területi elődöntő: január 30. Kárpát-medencei döntő: április 30. Nevezési lapok elérhetők: és a meghirdető szervezetek honlapjain. Területi központok a oldalon Továbbjutás a területi elődöntőkbe A megoldott iskolai feladatlapok alapján iskolánként a legtöbb pontot elért csapat jut a területi elődöntőbe. A továbbjutó csapat jelentkezési lapját január 30-ig kérjük a hazai és a határon túli területi központoknak elküldeni. A továbbjutott versenyzők értesítésének módja, határideje: a megadott címen, február 10- ig. Továbbjutás a Kárpát-medencei döntőbe Az országos döntőben részt vevő versenyzők maximális létszáma: 24 csapat. A területi elődöntő első két, legtöbb pontot, legjobb eredményt elért csapata továbbjut a Kárpátmedencei döntőbe. Minden hazai és határon túli régióból valamint a fővárosból továbbjut 2 csapat. Az értesítés a helyszínen, a területi elődöntőt követő eredményhirdetéskor történik. A versenyző vagy intézménye által fizetendő díjak: A versenyen nevezési díj nincs. A területi elődöntőkön és a Kárpát-medencei döntőn részvételi díjat/költség-hozzájárulást kell fizetni csapatonként. Ezek díjai 2015-ben: regionális forduló 4500 Ft/csapat, Kárpát-medencei döntő: Ft/csapat. A részvételi díjak befizetési határideje Területi elődöntő: február 20. Kérjük befizetni a szervező központoknak. A határon túli elődöntők részvételi költségét a területi központok jelzik. Kárpát-medencei döntő: április 30. Fizetés módja: átutalással Hazai számlaszám:

28 Nemzetközi számlaszám: HU Adószám: A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: Sajó K. K.-m. környezetvédelmi csapatverseny és az iskola neve. A verseny témája: Környezet és fenntarthatóság Ismeretanyaga: Ember és természet, Földünk - környezetünk műveltségi terület Általános iskolai földrajzi, biológiai, természetvédelmi, környezetvédelmi, környezet-egészségvédelmi ismeretek. Jellemzően a NAT Ember és természet, Földünk-környezetünk műveltségterület: 7-8. o. földrajz tankönyvek TermészetBÚVÁR versenyre kijelölt cikkeinek anyaga. 2014/ számból - alapinformációk. Erdészeti ismeretek a megadott segédanyagból. A fordulók feladatainak rövid ismertetése: Iskolai forduló/- írásbeli: a csapatok központi feladatsort oldanak meg. Területi elődöntő: írásbeli, szóbeli, gyakorlati Írásbeli: a csapatok központi feladatsort oldanak meg. Felkészülési anyag az iskolai fordulónál megadottak szerint. Szóbeli: Kiselőadás 5-10 percben, tetszőleges prezentációval. Témája választható: a. A lakóhely vagy környékének természeti értékei. Azok felkutatása, bemutatása, javaslat védelem alá helyezésre. b. A lakóhely vagy környékének környezeti problémái. Azok okai, következményei, megoldási javaslatok. (pl. hulladék, légszennyezés, talajszennyezés, vízszennyezés, zajszennyezés stb.) klímatudatosság, energiatakarékosság. c. Környezet-egészségügy. Egészségvédelem (táplálkozás, háztartás, munkahely, közlekedés, szabadidő, tudatos fogyasztás, anyagtakarékosság, reklámok, média stb.) Plakát/poszter: A/2 méret, tetszőleges technika. Kérjük a megadott méret betartását. Kérjük, hogy a plakát hátulján legyen feltüntetve az iskola neve, címe, és a csapattagok neve. Témája: A fa, mint megújuló nyersanyag A döntő feladatai: írásbeli, szóbeli, gyakorlati Írásbeli: a csapatok központi feladatsort oldanak meg. A verseny anyaga: a területi elődöntővel megegyezően TermészetBÚVÁR versenyre kijelölt cikkeinek anyaga. 2014/ /1.2. számig. Szóbeli: A területi elődöntővel megegyezően. Kiselőadás 5-10 percben, tetszőleges prezentációval

29 Terepgyakorlat Részvételi szabály: Ha a versenyző csapat a területi elődöntőn és az országos fordulón nem jelenik meg a megadott időpontban (nap, óra) akkor a versenybizottság a versenyzőt kizárja a versenyből! A versenyző csapat kizárólag abban a régióban versenyezhet, ahol iskolába jár. A verseny díjai: A résztvevők oklevelet, emléklapot, serleget, könyvet, tárgyjutalmat, táborozást kapnak a támogatások, felajánlások függvényében. További különdíjakat a zsűri, a támogatók adhatnak. A versenyrendező neve, címe, elérhetősége: KŐRIS Nonprofit Kft., 9084 Győrság, Országút út 52. info@korisnonprofit.hu, A verseny meghirdetői: KŐRIS Nonprofit Kft. Győr Megyei Jogú Város TermészetBÚVÁR Alapítvány Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága Magyar Földrajzi Társaság Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Országos Erdészeti Egyesület

30 IV. 10. Minimax születésnapi pályázat Pályázati felhívás: 15 évesek lettünk! Készíts nekünk egy emléket arról, te hogyan ünnepelnéd a Minimax születésnapját! Pályázatodat küldd el december 06-ig a következő címre: Minimax Televízió, 1139 Budapest, Lomb utca A borítékra írd rá: Születésnapi rajzpályázat A tetszőleges technikával készült pályázatok zsűrizése 4 korcsoportban zajlik. Rajzolhatsz, festhetsz, ragaszthatsz, a képzeletednek most semmi nem szab határt. Rajzod hátára írd rá, hogy hány éves vagy, egy telefonszámot és egy címet, amin elérünk! A pályázat érvényességének feltétele a kitöltött pályázati adatlap. Pályázatoddal együtt azt is küldd el nekünk! Ha a te rajzod nyeri el a zsűri tetszését, tiéd lehet a 12 Minimax csomag egyike, vagy egy családi belépő 4 fő részére a MiniPoliszba. További részletek a játékszabályzatban. A legszebb rajzokat kiállítjuk! Ünnepelj velünk!

31 IV.11. Száncsengő adventi irodalmi pályázat (ÚJ) Pályázati felhívás: Adventi "egypercesek" A pályázók az Advent/Karácsony témakörében született, és/vagy a családhoz, szeretethez, összetartozáshoz kapcsolódó rövid írással, novellával, verssel, mesével nevezhetnek. Olyan műveket várunk, amelyek eddig még nem kerültek publikálásra (sem nyomtatásban, sem internetes felületen) év (általános iskola alsó év (általános iskola felső év 22 év felett (felnőtt) Nevezési vers A pályázatokat - kizárólag elektronikus formában (word formátumban) - a Gazdagréti Közösségi Ház címén (gkh@ujbudakulti.hu), "Száncsengő" megjelöléssel várjuk. A pályázatok beérkezését visszaigazoljuk. Nevezési díj nincs. Beküldési határidő: november 24. hétfő. A pályázaton minden pályázó maximum 2 pályaművel vehet részt. A pályaművek terjedelme: kb. 1 gépelt oldal (kb karakter). A pályamunkák elküldésekor az alábbi információkat is név, elérhetőség ( és iskola, felkészítő/segítő szaktanár neve, címe (kizárólag iskolás korosztályú pályázó esetén) A pályamunkákat szakemberekből álló zsűri értékeli. A korcsoportonkénti legjobb művek díjazásban részesülnek. Az irodalmi értékű, leghangulatosabb írások elhangzanak a közösségi ház által szervezett Civil Karácsonyon, ill. a díjkiosztó ünnepségen. Eredményhirdetésre a díjkiosztó ünnepségen kerül sor, melynek időpontját később közöljük

32 IV. 12. Készülj velünk az ünnepre (ÚJ) Pályzati felhívás: rajzpályázat óvodásoknak és iskolásoknak KÉSZÜLJ VELÜNK AZ ÜNNEPRE! címmel rajzpályázatot hirdet a Hagyományok Háza karácsonyi ünnepkör témakörben gyermekek számára, három korcsoportban (óvodás, alsós, felsős). Ismerkedj meg egy jeles nap népszokásával András-naptól vízkeresztig, és készíts róla rajzot! A legszebb alkotásokat a Hagyományok Házában kiállítjuk, a nyerteseket értékes díjakkal jutalmazzuk. A kiállítás január közepéig lesz megtekinthető. Eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitó a Hagyományok Házában: december 6. (szombat), A pályamunkák leadási határideje: november 28., péntek Az A4-es méretben, tetszőleges technikával készített alkotásokat névvel, címmel, telefonszámmal és a készítő nevével, életkorával ellátva várjuk a Hagyományok Háza címére: HAGYOMÁNYOK HÁZA Főigazgatóság, Mesterné Jávori Virág 1251 Budapest, Pf. 23 Elérhetőség: javori.virag@hagyomanyokhaza.hu Tel.: (+36 1) A pályamunkák személyesen is leadhatók a Hagyományok Háza portáján (1011 Budapest, Corvin tér 8.)

33 V. Iskolai közösségek ifjúsági civil szervezetek számára V. 1. Kedvezményes árú nyári táborozás, osztálykirándulás szervezése (A Gémes Fogadó pályázata) Pályázat célja: Vállalkozásunk pályázatot hirdet olyan hátrányos helyzetben lévő oktatási intézmények, szervezetek, egyesületek, gyermek- és ifjúsági csoportok számára, akik a jelen gazdasági helyzetben nehezen engedhetik meg maguknak költségesebb kirándulások megszervezését. Rendkívül kedvező áron, mégis nyugodt, rendezett környezetben szeretnének osztálykirándulásokat, táborokat szervezni. Pályázati feltételek: - minimális csoport létszám: 15 fő - a csoport minimum 70%-a 18 éven aluli legyen - hátrányos helyzetű gyermekek kirándultatása, melyet a pályázati adatlapon kérünk feltüntetni - hiánytalan pályázati adatlapunk visszaküldése - sikeres pályázat esetén Ft-os pályázati díj befizetése A pályázat időtartalma: január 20-tól folyamatosan várjuk a beérkező pályázatokat. Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be azok a szervezetek, egyesületek, alap- és középfokú oktatási intézmények, osztályközösségek, diákönkormányzatok, alapítványok, melyek gyermek/ifjúság közösségeit fogják össze, és közösségépítő programok hasznos megvalósítását tervezik. A pályázatot benyújthatják azok a magányszemélyek is, akik legalább 15 fős létszámmal kívánják megpályázni programjukat. Pályázható létszám/éjszakák száma: A megpályázható napokra vonatkozóan semmilyen kikötést nem határozunk meg, sem a kirándulások, sem pedig a táborok esetében. A létszám mindkét esetben minimum: 15 fő. A megpályázott dátumokat mindenképpen kérjük feltüntetni az adatlapon. Érdemes tartalékidőpontot is megadni, az esetleges foglalások miatt. Költségek: Azok a pályázók, akik sikeres pályázatot nyújtanak be napi: 2500 Ft-os áron vehetik igénybe szolgáltatásainkat. Az ár tartalmazza a szállás, valamint a háromszori étkezés díját!!!

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. december 2.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. december 2. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. december 2. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. február 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. június 17. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. május 20. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. május 20. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 5. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. március 24. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. november 4. E-mail: onkormanyzatrakosmente.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. november 4.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. november 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. november 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. október 7.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. október 7. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. október 7. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 19. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. szeptember 2. 1173 Budapest, Pesti út

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. szeptember 16. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 25. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. február 11. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. május 19. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. április 1. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. március 4. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2013. május 08. 1173 Budapest, Pesti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. december 3. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. május 07. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII.

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. szeptember 24. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2016. február 11. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21. RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. január 21. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. június 8.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. június 8. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. június 8. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. január 21. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2015. április 24.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2015. április 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2015. április 24. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. április 2. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 17.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 17. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. április 17. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. augusztus 5. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. december 3. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2013. április 16. 1173 Budapest,

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. február 13.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. február 13. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. február 13. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. augusztus 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. augusztus 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. augusztus 27. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. február 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. február 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. február 27. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 13. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. március 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének (továbbiakban Kt.) a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi

Részletesebben

Külső Határok Alap IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ AZ IRM/EUTAMO/33-3/2008. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ

Külső Határok Alap IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ AZ IRM/EUTAMO/33-3/2008. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ Külső Határok Alap IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM KÜLSŐ HATÁROK ALAP 2007 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ AZ IRM/EUTAMO/33-3/2008. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ I. Külső Határok Alap I.1. Általános információk

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 26. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

A pályázati kategória kódja: NTP-RHTP-15

A pályázati kategória kódja: NTP-RHTP-15 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséges roma, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósításának, valamint a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. január 15.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. január 15. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. január 15. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. február 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. február 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. február 4. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

be/sfp-08451/2015/mlsz

be/sfp-08451/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bajánsenye Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bajánsenye SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1793 A kérelmező jogállása

Részletesebben

SZÖVETSÉG AZ IFJÚSÁGÉRT 2012. A FIATALOK ÉS A CSALÁD ÉVE FELHÍVÁS IFJÚSÁGI CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

SZÖVETSÉG AZ IFJÚSÁGÉRT 2012. A FIATALOK ÉS A CSALÁD ÉVE FELHÍVÁS IFJÚSÁGI CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SZÖVETSÉG AZ IFJÚSÁGÉRT 2012. A FIATALOK ÉS A CSALÁD ÉVE FELHÍVÁS IFJÚSÁGI CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (2051 Biatorbágy, Mészárosok útja 2.) megbízásából az NCSSZI

Részletesebben

HU-Paks: Bányászati, kőfejtő és építőipari gépek 2011/S 244-395960. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

HU-Paks: Bányászati, kőfejtő és építőipari gépek 2011/S 244-395960. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/11 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:395960-2011:text:hu:html HU-Paks: Bányászati, kőfejtő és építőipari gépek 2011/S 244-395960 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés

Részletesebben

NYUGTALOTTO JÁTÉKSZABÁLYZAT

NYUGTALOTTO JÁTÉKSZABÁLYZAT NYUGTALOTTO JÁTÉKSZABÁLYZAT 1 Tartalom I. Általános rész... 4 1. Általános rendelkezések... 4 2. Értelmező rendelkezések... 4 I.1 Nyugtalotto Játék... 4 I.2 Bizonylat... 4 I.3 Alapregisztráció... 4 I.4

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Internet és telekommunikációs és egyéb hálózati szolgáltatások és eszközök beszerzése

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Internet és telekommunikációs és egyéb hálózati szolgáltatások és eszközök beszerzése AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Internet és telekommunikációs és egyéb hálózati szolgáltatások és eszközök beszerzése Tartalomjegyzék Eljárási információk az Ajánlattevők számára...3 I. Tájékoztatás az Ajánlattevők

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház részére nyersanyagok beszerzése 1-8. részajánlat TÁRGYÚ, KÖZÖSSÉGI ÉRTÉKHATÁRT

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:

Részletesebben

B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele

B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele Tartalom: Tett-Hely Hálózat hírei Tett- Hely Gyermek és Ifjúsági Tábor Mental-Chat-Portal

Részletesebben

ÁSZF. I. A Szolgáltató. II. A tartalmak szellemi tulajdona. III. A Weboldal rendszere

ÁSZF. I. A Szolgáltató. II. A tartalmak szellemi tulajdona. III. A Weboldal rendszere ÁSZF Jelen Általános Felhasználási és Szerződési Feltételek a http://www.iraspszichologia.hu weboldal (a továbbiakban Weboldal), illetve az általa nyújtott Termékek és Szolgáltatások igénybevételét, használatát

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MAGYARORSZÁGRA SZÓLÓ ÁLLAMKÖZI ÖSZTÖNDÍJAKRA 2016/2017

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MAGYARORSZÁGRA SZÓLÓ ÁLLAMKÖZI ÖSZTÖNDÍJAKRA 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MAGYARORSZÁGRA SZÓLÓ ÁLLAMKÖZI ÖSZTÖNDÍJAKRA 2016/2017 Felhívás külföldi pályázók részére magyar állami ösztöndíjakra: magyarországi felsőfokú tanulmányok és kutatások folytatására a

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE Pályázat kiírója, a program megálmodója A Civil Impact Nonprofit Kft-nél partnerségeket hozunk létre: gyümölcsöző, felelős, etikus partnerségeket a fenntarthatóság

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Mérnöki szolgáltatások 2013/S 189-326441. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Mérnöki szolgáltatások 2013/S 189-326441. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/15 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:326441-2013:text:hu:html Magyarország-Budapest: Mérnöki szolgáltatások 2013/S 189-326441 Ajánlati/részvételi felhívás Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatokat elbíráló Döntőbizottság

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatokat elbíráló Döntőbizottság PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és Lengyelország Külügyminisztériuma pályázatot hirdetnek nem-kormányzati szervezetek számára. A Magyar Lengyel Nem-kormányzati Együttműködési

Részletesebben

Kapcsolattartási cím (a pályázatra vonatkozó kérdések tisztázása, és az esetleges további információszerzés módja):

Kapcsolattartási cím (a pályázatra vonatkozó kérdések tisztázása, és az esetleges további információszerzés módja): Pályázati Felhívás Belföldi viszonylatokban közlekedő vasúti étkezőkocsik üzemeltetési jogának átadása tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe, egyéb elérhetősége MÁV-START Vasúti Személyszállító

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Költségvetési Bizottsága és Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága 2009. március 19-i együttes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Költségvetési Bizottsága és Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága 2009. március 19-i együttes ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési Bizottsága elnöke 114-46/2009 ELŐTERJESZTÉS Baranya Megyei

Részletesebben

Pályázati felhívás I. A Csányi Alapítvány a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet 15 fő nagybajomi

Pályázati felhívás I. A Csányi Alapítvány a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet 15 fő nagybajomi Pályázati felhívás I. A Csányi Alapítvány a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet 15 fő nagybajomi az általános iskola negyedik osztályát a 2012/13-es tanévben befejező tehetséges hátrányos

Részletesebben

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004. Községi Általános Iskola Püspökhatvan Helyi tanterve 2004. Általános célkitűzések A tanári munka eredményessége érdekében a tantervnek világos képet kell adnia arról, hogy milyen is legyen az a tudás,

Részletesebben

Delikát Gyűjtsön Osztálykirándulásra! Játék Részvételi- és Játékszabályzata

Delikát Gyűjtsön Osztálykirándulásra! Játék Részvételi- és Játékszabályzata Delikát Gyűjtsön Osztálykirándulásra! Játék Részvételi- és Játékszabályzata 1. Az UNILEVER Magyarország Kereskedelmi Kft. (1138 Budapest, Váci út 182., a továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása a minisztérium hatáskörébe tartozó szakmai tanulmányi versenyekre a 2012/2013- as tanévben

A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása a minisztérium hatáskörébe tartozó szakmai tanulmányi versenyekre a 2012/2013- as tanévben A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása a minisztérium hatáskörébe tartozó szakmai tanulmányi versenyekre a 2012/2013- as tanévben I. Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek (OSZTV) A Vidékfejlesztési

Részletesebben

Józsefváros Palotanegyed. Pollack Mihály tér Bródy Sándor utca - Gutenberg tér. városépítészeti és építészeti. hallgatói ötletpályázat

Józsefváros Palotanegyed. Pollack Mihály tér Bródy Sándor utca - Gutenberg tér. városépítészeti és építészeti. hallgatói ötletpályázat Józsefváros Palotanegyed Pollack Mihály tér Bródy Sándor utca - Gutenberg tér városépítészeti és építészeti hallgatói ötletpályázat tervpályázati kiírás és tervezési program 2013.május 1. Tervpályázat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. április 23-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. április 23-i ülésére Iktató szám: Sz-199/2014 Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. április 23-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 7.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 7. RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. január 7. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti

Részletesebben

Úny Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Úny Község Önkormányzata Képviselı-testülete Úny Község Önkormányzata Képviselı-testülete 2528 Úny, Kossuth Lajos u. 2. Tel.: 33/508-800 Fax: 33/508-801 Email: info@uny.hu ================================================================== 13/2009.

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek 1. Bevezetés Általános szerződési feltételek Üdvözöljük a VASI DUOKER Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) tartalmazza

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Cím: 1118

Részletesebben

HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:1580-2012:text:hu:html HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma Név: Kapuvár Város Önkormányzata Címzett: Borsodi Tamás címzetes főjegyző Cím: 9330 Kapuvár, Fő tér 1. Telefon: +36-96-596-002

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A Zala Megyei Civil Információs Centrum 74. hírlevele érkezett Önhöz, melyet honlapunkon is megtekinthet.

HÍRLEVÉL. A Zala Megyei Civil Információs Centrum 74. hírlevele érkezett Önhöz, melyet honlapunkon is megtekinthet. HÍRLEVÉL Kedves Olvasó! A Zala Megyei Civil Információs Centrum 74. hírlevele érkezett Önhöz, melyet honlapunkon is megtekinthet. Rendszeresen küldünk hírlevelet országos és megyei civil aktualitásokról,

Részletesebben

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6 A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3 1.1. Az iskola adatai 3 1.2. Az iskola rövid története 4 1.3. Az oktató-nevelő munka személyi feltételei a 2008/2009. tanévben 5 1.4. Az oktató-nevelő munka

Részletesebben

Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában

Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában Az előadás röviden áttekinti a közösségi média elemeit, jellemzőit,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Szállítási szerzıdés üzemanyag vásárlására a Városgondozási Zrt. részére töltıállomási kiszolgálással tárgyú, nemzeti értékhatárt elérı értékő egyszerő közbeszerzési eljáráshoz

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata

Ózd Város Önkormányzata AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Ózd Város Önkormányzata Tervezési szerződés az Ózd városi ivóvíz-ellátási infrastruktúra és elosztási rendszer fejlesztése és fenntartható irányítása (SH/3/13) tárgyú projekt megvalósításához

Részletesebben

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Térbútorok kerékpáros (csomagos) turisták számára

Térbútorok kerékpáros (csomagos) turisták számára Vas Megyei Kerékpáros Szövetség Térbútorok kerékpáros (csomagos) turisták számára ÖTLETPÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Szombathely, 2014. december 15. 2 Tartalomjegyzék Az ötletpályázat célja... 3 Az ötletpályázat

Részletesebben

KMÖT PhD felhívás 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

KMÖT PhD felhívás 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2011/2012-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények államilag

Részletesebben

HU-Paks: Bányászati, kőfejtő és építőipari gépek 2011/S 243-394037. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

HU-Paks: Bányászati, kőfejtő és építőipari gépek 2011/S 243-394037. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/12 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:394037-2011:text:hu:html HU-Paks: Bányászati, kőfejtő és építőipari gépek 2011/S 243-394037 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Szakoly Község Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Oktatási, képzési szolgáltatások beszerzése tárgyú Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásra AJÁNLATTÉTELI

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 1. KÖTET

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 1. KÖTET Kiskunhalas Város Önkormányzata Magyarország HU 6400 Kiskunhalas, Hősök tere Tel: 06-77/523-131 Fax: 06-77/523-154 E-mail: varosfejl@kiskunhalas.hu AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 1. KÖTET Megbízási szerződés keretében

Részletesebben

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő fiatal magyar vállalkozások tevékenységének támogatására

Részletesebben

OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv

OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv Készült: Budapest, 2009. szeptember 22. 2. verzió 1 0 Bevezetés Ez a Minőségirányítási Kézikönyv bemutatja, hogy az ISO

Részletesebben

HU-Budapest: Közúti jelzőtáblák 2013/S 050-081637. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

HU-Budapest: Közúti jelzőtáblák 2013/S 050-081637. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:81637-2013:text:hu:html HU-Budapest: Közúti jelzőtáblák 2013/S 050-081637 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés 2004/18/EK

Részletesebben

TÁMOGATÁS MŰFORDÍTÁSI PROJEKTEKHEZ

TÁMOGATÁS MŰFORDÍTÁSI PROJEKTEKHEZ KREATÍV EURÓPA Kultúra alprogram TÁMOGATÁS MŰFORDÍTÁSI PROJEKTEKHEZ TÁJÉKOZTATÓ TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Célkitűzések és prioritások 2.1 Célkitűzések és prioritások 2.2 Megcélzott projektek 3. Ütemterv

Részletesebben

BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. 1. Szervezeti keretek, feltételek

BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. 1. Szervezeti keretek, feltételek BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1. Szervezeti keretek, feltételek Könyvtárunk az elmúlt évekhez hasonlóan részben önálló intézményként végzi a könyvtári tevékenységeket, feladatokat.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pályázati alap megnevezése:

PÁLYÁZATI ADATLAP. Pályázati alap megnevezése: PÁLYÁZATI ADATLAP Pályázati alap megnevezése: 1. A pályázó adatai: Megnevezése (neve): Adószáma: A pályázó számlaszáma: A pályázó székhelye: Telefonszáma/fax: E-mail: Pályázó szervezeti, működési formája:

Részletesebben

A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA - TERVEZET - 2013. január Érvényes: 2013. március 1-jétıl Jóváhagyta:

Részletesebben

be/sfp-09450/2015/mlsz

be/sfp-09450/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

KÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ÉS KÉPZÉSEK KIVÁLASZTÁSÁNAK

KÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ÉS KÉPZÉSEK KIVÁLASZTÁSÁNAK KÉPZŐ INTÉZMÉNYEK ÉS KÉPZÉSEK KIVÁLASZTÁSÁNAK ELJÁRÁSRENDJE IDEGEN NYELVI ÉS INFORMATIKAI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE - kiemelt projekt - 2012. 1 / 10 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. AZ ELJÁRÁSREND HÁTTERE,

Részletesebben

BACARDÍ LEGACY GLOBAL COCKTAIL COMPETITION 2016 VERSENYSZABÁLYZAT

BACARDÍ LEGACY GLOBAL COCKTAIL COMPETITION 2016 VERSENYSZABÁLYZAT BACARDÍ LEGACY GLOBAL COCKTAIL COMPETITION 2016 VERSENYSZABÁLYZAT Köszönjük, hogy részt kíván venni a BACARDÍ Legacy Cocktail Competition 2016 versenyén. A versenyben való részvétel előfeltétele a jelen

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres

Részletesebben

A VIZUÁLIS MŰVÉSZETEK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online-módon történő pályázat benyújtására

A VIZUÁLIS MŰVÉSZETEK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online-módon történő pályázat benyújtására A VIZUÁLIS MŰVÉSZETEK KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA online-módon történő pályázat benyújtására A Vizuális Művészetek Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet az art mozik 2012. évi szakmai tevékenységének

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezője: Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. február 27. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben