Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére április 17.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 17."

Átírás

1 RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére április 17.

2 Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2007 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre az EU Programirodát, hogy a különböző pályázati támogatások bevonásával megsokszorozza a fejlesztésre fordítható forrásokat. Az EU Programiroda eddigi tevékenységét jól jellemzi, hogy az elmúlt négy év alatt több mint 5,1 milliárd forintnyi támogatást sikerült elnyerni és ezzel Budapest legsikeresebben pályázó kerülete lettünk. A pályázatok elkészítése során rengeteg intézménnyel, szervezettel alakítottunk ki jó együttműködés, melyet irodánk új eszközök bevezetésével és korábbi jó gyakorlatok újbóli életre hívásával kíván intenzívebbé tenni. Ennek érdekében a szolgáltató hivatal szellemiségében törekszünk rá, hogy a kerületi lakosoknak és szervezeteknek, intézményeknek minden segítséget megadjunk Rákosmente fejlesztéséhez. Az EU Programiroda a nevelési-oktatási intézmények eddigi pályázati tevékenységét kétheti rendszerességgel megjelenő, tematikus pályázati hírlevéllel kívánja segíteni. A hírlevélben a leginkább keresett témájú, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokat olyan formában gyűjtjük csokorba, mely kiindulópontként szolgálhat a pályázni kívánók számára. A hírlevelet kétheti rendszerességgel kívánjuk közzé tenni en, valamint az önkormányzat honlapján, a oldalon, a jobb oldali EU pályázatok menüpont alatt. Az elérhető pályázatok nagy száma miatt minden felhívásról nem tudunk e hírlevél keretei között beszámolni, ezért ez nem helyettesíti az intézmények önálló és rendszeres pályázatkeresési tevékenységét, de egy jó kiindulópontként szolgálhat a külső forrásszerzés kapcsán. Amennyiben olyan pályázatot talál, ami nem szerepel a hírlevélben, jelezze felénk, hogy közzé tehessük! Az eddigi gyakorlatnak megfelelően, irodánk egy pályázat megírása és megvalósítása kapcsán annak bonyolultságától függően működik közre: 1. Kis, egyszerű pályázat esetén irodánk háttér információkkal segíti az intézményt a pályázat önálló elkészítésében és megvalósításában. 2. Bonyolultabb pályázat esetén irodánk közreműködik a pályázati dokumentáció bizonyos részeinek az elkészítésében és végig követi a tervezési-, megvalósítási folyamat egészét és minőségbiztosítási jelleggel ellenőrzi az elkészített pályázati dokumentációt. 3. Bonyolult, főként infrastruktúra fejlesztési vagy nagyobb összköltségű (15 millió forint felett) pályázatok kapcsán az iroda készíti a teljes pályázati dokumentációt, bonyolítja a megvalósítást és elszámolást, szoros együttműködésben az intézmény vezetésével. A pályázatírási és megvalósítási tevékenység mellett irodánk tudásközponti szerepet kíván betölteni, rendszeres pályázati nyílt napok, pályázati képzések szervezésével és gazdag szakmai dokumentumgyűjtemény kialakításával. Amennyiben pályázattal kapcsolatos kérdése van az EU Programiroda segít Önnek! Eredményes forrásszerzést! EU Programiroda munkatársai Elérhetőségünk Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 1173 Budapest, Pesti út 165. I.em. 115 szoba. Telefon:

3 Tartalomjegyzék I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára...5 I. 1. Az egész életen át tartó tanulás programja (LLP) EAC/S07/12 (2012/C 232/04)... 5 I.2 Könyvadomány határon túlra... 8 I.3 Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola Cím elnyerésére (2013)... 9 I.4 Közösségi rendezvények támogatása (ÚJ) II. Pedagógusok számára pedagógusképzések...18 II. 1 Pestalozzi program tanár-továbbképzési szemináriumai III. Diákok számára egyénileg pályázhatnak...20 III. 1. Iskolai kisfilm pályázat "Forgasd a világot!" III. 2. Égigérő Királyság mesepályázat III.3 A bambuszgyermek japán mese rajzpályázat III.4 "Az úgy volt..." Amit a X. Janikovszky Éva meseíró pályázatról tudni kell...(új) III.5 "Rajzolj 100 éves kisvasutat"(új) III.6 WEÖRES 100 (rajzpályázat, Weöres Sándor verseire) III.7 LÉGY A FÖLD BARÁTJA! - rajzpályázat gyerekeknek III. 8 Otthonunk az erdő!" - Gyermek és felnőtt rajzpályázat III. 9 Kirándul a kerámia rajzpályázat III. 10 Kisvakond és a tavasz rajzpályázat III. 11 KEA rajzpályázat IV. Iskolai közösségek ifjúsági civil szervezetek számára...37 IV. 1. A minősített Templom-zugi erdei iskola Gyomaendrődön pályázatot hirdet kedvezményes erdei iskolára és nyári táborozási lehetőség elnyerésére IV. 2. "Határtalan barangolás a Csíkságban" IV. 3. Tehetséggondozó és/vagy Kisalföldet bebarangoló táborok Takácsin IV. 4. Ingyen út az erdei iskolába 2012/2013-as tanévre IV. 5. A Gémes Fogadó pályázatot hirdet kedvezményes árú nyári táborozás, osztálykirándulás szervezésére pályázati adatlap IV.6 ŐSZI KIRÁNDULÁS IV.6 ŐSZI KIRÁNDULÁS IV. 7 Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek IV. 8 Támogatás kedvezményes osztálykirándulás/erdei iskola szervezésére(új) IV.9 VITORLÁS-TÁBOR IV. 10 Pályázat az Auchantól több mint száz általános iskolás számára, egyhetes, ingyenes táborozásra V. Kisgyermekeknek...63 Az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér fenntartója (a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt.) rajzpályázatot hirdet az ENSZ CSALÁDOK NEMZETKÖZI NAPJA alkalmából. V.1 Az én apukám!" egyéni rajzpályázat 3-11 éves korú gyermekek számára VI tanév tanulmányi versenyei...66 VI. 1. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szakmailag támogatott tanulmányi versenyek66 A) Országos elsősegély ismereti verseny...66 B) Kaán Károly XXI. Országos Természet- és Környezetismereti verseny...67 VI.2. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek A) Szép Magyar Beszéd verseny az 5-8. évfolyamos (11-14 éves korú) tanulók számára

4 B) "Szép Magyar Beszéd" verseny a középfokú intézmények tanulói számára...71 C) "Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny a középfokú iskolák tanulói számára...73 D) Sajátos nevelési igényű tanulók tanulmányi versenyei...74 F) Országos szervezésű művészeti tanulmányi versenyek...77 G) Versenyek az alapfokú művészeti iskolák részére...77 VI. 3. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek A pályázati felhívásokban piros színnel szedtük a pályázat benyújtási határidejét, kék színnel a lehetséges pályázók körét és zöld színnel jelöltük az új pályázatok címét, melyeket előző hírlevelünkben még nem olvashattak

5 I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára I. 1. Az egész életen át tartó tanulás programja (LLP) EAC/S07/12 (2012/C 232/04) 1. Célkitűzések és leírás E pályázati felhívás alapját az egész életen át tartó tanulás programjának létrehozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács által november 15-én elfogadott határozat (1720/2006/EK határozat) képezi. A program a közötti időszakra vonatkozik. Az egész életen át tartó tanulás programjának külön célkitűzéseit a határozat 1. cikkének (3) bekezdése sorolja fel. 2. Támogathatóság Az egész életen át tartó tanulás programja az oktatás, a szakoktatás és a szakképzés minden típusára és szintjére vonatkozik, és a határozat 4. cikkében felsorolt valamennyi jogalany számára elérhető. Az egész életen át tartó tanulás programja olyan pályázók számára elérhető, akik a következő országok egyikében rendelkeznek székhellyel: - az Európai Unió 27 tagállama, - az EGT- és az EFTA-országok: Izland, Liechtenstein, Norvégia, - tagjelölt országok: Horvátország, Törökország, - Svájc, - Albánia, Bosznia és Hercegovina, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró és Szerbia (csak az 1720/2006/EK határozat mellékletének A.2. pontjában felsorolt programokra). A Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságból származó pályázók továbbá a következő tevékenységekkel kapcsolatban támogathatók: - Comenius, Grundtvig, Erasmus és Leonardo da Vinci előkészítő látogatások, - Comenius és Grundtvig munkahelyi képzés, - Grundtvig látogatások és csereprogramok, - Erasmus hallgatói mobilitás tanulmányi céllal, - Erasmus oktatói mobilitás - oktatási megbízások, - tanulmányi látogatások a transzverzális program 1. kulcstevékenységének keretében, - Leonardo da Vinci mobilitás

6 Összhangban az egész életen át tartó tanulás programját létrehozó határozat 14. cikkének (2) bekezdésével a Comenius, az Erasmus, a Leonardo da Vinci, a Grundtvig, valamint a Transzverzális program kulcstevékenységei alá tartozó multilaterális projektek és hálózatok nyitva állnak azon harmadik országbeli partnerek előtt is, amelyek a határozat 7. cikke alapján még nem vesznek részt az egész életen át tartó tanulás programjában. Kérjük, az érintett programokra és a részvétel módjára vonatkozó részletes információkért keresse az egész életen át tartó tanulás évi programjára vonatkozó útmutatót. 3. Költségvetés és a projektek időtartama Az erre a pályázati felhívásra elkülönített összeg hozzávetőlegesen millió euró. Mind a megítélt támogatások összege, mind a projektek időtartama eltérhet olyan tényezők függvényében, mint például a projekt típusa vagy az érintett országok száma. 4. A pályázatok benyújtásának határideje A főbb határidők a következők: Comenius egyéni diákmobilitás december 3. Comenius, Grundtvig: Munkahelyi képzés első határidő: január 16. további határidők: április szeptember 17. Comenius tanárasszisztensi ösztöndíjak január 31. Comenius, Erasmus, Leonardo da Vinci, Grundtvig: Multilaterális projektek, hálózatok és kísérő intézkedések január 31. Leonardo da Vinci: Innováció átadására irányuló többoldalú projektek január 31. Leonardo da Vinci: Mobilitás (a Leonardi da Vinci mobilitási bizonyítványt is beleértve); Erasmus: Intenzív nyelvi képzések (EILC) február 1. Jean Monnet program február 15. Comenius, Leonardo da Vinci, Grundtvig: Partnerségek; Comenius: Comenius Regio partnerségek; Grundtvig: Műhelytalálkozók február 21. Erasmus: Intenzív programok, hallgatói mobilitás tanulmányok és szakmai gyakorlat céljából (az Erasmus konzorciumi hitelesítést is beleértve) és oktatói mobilitás (oktatási megbízások és személyzeti képzés) március 8. Grundtvig: Gyakornokság, 50 éven felüliek önkéntességi projektjei március 28. Transzverzális program: 1. kulcstevékenység - tanulmányutak első határidő: március 28. második határidő: október 15. Transzverzális program: minden más tevékenység február

7 A Grundtvig szakmai látogatások és cserekapcsolatok, illetve az előkészítő látogatások valamennyi ágazati programhoz címekhez országonként különböző határidők tartoznak. Kérjük, további információért az országában működő nemzeti iroda honlapján tájékozódjon. 5. További információk "Az egész életen át tartó tanulás programja. Általános pályázati felhívás a közötti időszakra - Stratégiai prioritások 2013" teljes szövege, az egész életen át tartó tanulás programjára vonatkozó évi útmutató, valamint a pályázati űrlapok elérhetőségére vonatkozó információk a következő internetes címen érhetők el: A pályázatoknak a felhívás és az egész életen át tartó tanulás programjára vonatkozó útmutató teljes szövegében foglalt valamennyi feltételnek meg kell felelniük, és kizárólag az előírt formanyomtatványon nyújthatók be. A pályázattal kapcsolatos dokumentumok: pályázati űrlapok - 7 -

8 I.2 Könyvadomány határon túlra A Kölcsey Ferenc Alapítvány pályázatot hirdet hazai könyvtárak (közművelődési, iskolai, felsőoktatási, egyházi, egyesületi) számára, hogy könyvadománnyal támogathassák határon túli magyar testvérintézményüket, illetve testvérszervezetüket. A Testvérkönyvtár segítő program keretében a pályázónak vállalnia kell, hogy az elnyert összegből értékes tartalmú szépirodalmat., szakirodalmat, gyermekirodalmat vásárol a hazai könyvtermésből a partner igényelnek megfelelően, és gondoskodik az adomány célbajuttatásáról. A "Testvérkönyvtár" program keretében pályázni lehet évente. A pályázatok beadási lejárata május 31. és szeptember 30. A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. A pályázó szervezet nevét, címét, telefonját, számlaszámát. 2. A támogatandó partner nevét, címét, vezetőjének nevét, beosztását. 3. A testvérkapcsolat előzményeit, jellemzést tartalmazó rövid leírást (mekkora közösséget szolgál a könyvadomány). 4. Nyertek-e más alapítványtól támogatást a korábbi esztendőkben? 4. Kötelezettségvállalási nyilatkozat arról, hogy a küldeményt célba juttatja, és az adományozott az átvételi elismervényével és a számlákkal elszámol folyó év december 31-ig. A cégszerű aláírással és banki igazolással ellátott pályázatot május 31-ig, illetve szeptember 30-ig két példányban kell benyújtani az Alapítvány címére (Budapest, 1138, Róbert Károly krt. 20. VI. emelet 80. ajtó) normál levélben

9 I.3 Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola Cím elnyerésére (2013) Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET nevelési-oktatási intézmények számára Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére. A pályázat célja Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM) - a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján - fontosnak tartja, hogy az iskolás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatokra építő, azaz tevékenységorientált környezeti és fenntarthatóságra nevelésben részesüljön. A fenntarthatóság elveinek, a környezettudatosság valamint a fenntartható fogyasztás és fejlődés oktatási intézményekben történő minél hatékonyabb megjelenése érdekében az oktatásért és a környezetvédelemért felelős tárcák 2005-ben közösen létrehozták az "Ökoiskola" címet (továbbiakban: Cím), melyet azóta minden évben pályázat útján nyerhetnek el a nevelési-oktatási intézmények. A Cím azoknak a nevelési-oktatási intézményeknek az elismerése, amelyek intézményi keretek között átgondoltan és rendszerszerűen foglalkoznak a környezettudatosság, a fenntartható fogyasztás és fejlődés pedagógiájának gyakorlati megvalósításával, a környezeti-, és egészségneveléssel. A Cím adományozása kapcsolódik az ENSZ "A fenntarthatóságra oktatás " évtizedének programjához. A Cím pályázati rendszerének kimunkálása az ENSI (Iskolai Környezeti Kezdeményezések) nemzetközi hálózat több évtizedes tapasztalatai alapján történt. A pályázat tárgya: A kidolgozott kritériumrendszer alapján dolgozó intézmények számára az Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerése A pályázók köre: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 7. (1) bekezdésének b)-h) pontjában meghatározott belföldi székhelyű nevelési-oktatási intézmények, fenntartótól függetlenül. Az Ökoiskola cím alkalmazhatósága - A nemzetközi kritériumokkal összhangban kialakított magyar Ökoiskola cím az oktatási

10 nevelési intézmények megkülönböztető minőségjelzője, mely vonzóvá teszi az intézményt a szülők számára, és pozitív külső visszajelzést nyújt az intézmény munkájáról a fenntartó számára. - Az állami kezdeményezésre létrejövő hálózat intézményei nagyobb eséllyel vesznek részt a környezeti nevelési, illetve a fenntarthatóság pedagógiájával kapcsolatos pályázatokon. - A cím elnyerője az Ökoiskolák Hálózatának tagja lesz, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere bővül, a hálózat programjai segítik szakmai fejlődését. A díjazottak oklevelet kapnak. Az oklevelet az EMMI oktatásért felelős államtitkára és a VM környezeti nevelésért felelős igazgatási és jogi helyettes államtitkára közösen adják ki. A pályázaton elnyert Cím nem jár együtt költségvetési támogatással. Az elnyerhető Címek száma nincs maximálva. Pályázati feltételek - A tagintézményekkel rendelkező intézményeknek tagintézményekként külön-külön kell pályázatot benyújtaniuk. Amennyiben az intézmény az alapító okiratában rögzített több tagintézménnyel rendelkezik, kizárólag azon tagintézményeire nyújthat be különkülön pályázatot, ahol a pályázati feltételek adottak. - A pályázónak rendelkeznie kell nevelőmunkájára vonatkozóan olyan kiemelkedő és eredményes feladatvállalással és tevékenységgel, melynek iránya a korszerű környezeti nevelés céljainak elérése érdekében hatékonyan valósult meg, illetve a pályázónak képesnek kell lennie arra, hogy a Cím elnyerését követően folyamatosan teljesítse az Ökoiskola kritériumrendszer feltételeit, mely a 3. sz. melléklet, az Önértékelési táblázat bevezetőjét képezi. - A pályázónak pályázatában be kell mutatnia, hogy helyi nevelési programjában központi szerepet foglal el a környezeti nevelés, továbbá hogy a programokat az adott tagintézmény, illetve ha teljes intézményről van szó, akkor a teljes intézmény vonatkozásában valósítja meg. Pályázati feltételek az Ökoiskola cím elnyerésére - első alkalommal: - Minden olyan intézmény, tagintézmény pályázhat, amely úgy ítéli meg, hogy intézményi oktató-nevelő munkája során minden kritériumcsoport esetében teljesíti az Önértékelési táblázatban (3. sz. melléklet) az először pályázó intézmények számára kritériumcsoportonként meghatározott minimumpontszámokat, és önértékelésére kapott összes pontszáma eléri vagy meghaladja a 60 pontot. Pályázati feltételek az Ökoiskola cím megújítása esetén: - Minden olyan intézmény, tagintézmény pályázhat, amely úgy ítéli meg, hogy

11 intézményi oktató-nevelő munkája során minden kritériumcsoport esetében teljesíti az Önértékelési táblázatban (3. sz. melléklet) az újra pályázó intézmények számára kritériumcsoportonként meghatározott minimumpontszámokat, és önértékelésére kapott összes pontszáma eléri vagy meghaladja a 80 pontot. Az intézmény bemutatása során igazolja, hogy az elmúlt három évben fejlesztette ökoiskolai munkáját. Pályázati feltételek az Örökös Ökoiskola cím elnyerésére: - Minden olyan intézmény, tagintézmény pályázhat, amely legalább három alkalommal elnyerte már az Ökoiskola címet, illetve 2013-ban harmadik alkalommal az Ökoiskola Cím birtoklásának legalább 6. évében nyeri el azt. - Az Örökös Ökoiskola cím elnyeréséhez az Ökoiskola címre harmadszor pályázó intézmények, tagintézmények az Ökoiskola 2013 pályázathoz kérjük, mellékeljék az intézmény (vagy alapító okirattal igazolt jogelődje) által korábban elnyert Ökoiskola oklevelek másolatait, valamint az Ökoiskola cím elnyerése óta jogutódlással átalakult intézmények esetében az alapító okirat másolatát is, mely igazolja, hogy az intézmény/tagintézmény jogelődjének pedagógiai munkáját folytatja. Pályázatot benyújtani az alább felsorolt összes dokumentum benyújtásával lehet: 1. Pályázati adatlap 2. Szándéknyilatkozat 3. Önértékelési táblázat 4. Az intézmény és ökoiskolai tevékenysége bemutatása Örökös Ökoiskola cím pályázat esetén benyújtandó további dokumentumok: 5. Az iskola korábbi Ökoiskola okleveleinek másolata. 6. Jogutód intézmény esetén alapító okiratának másolata, mely igazolja, hogy jogelődjének pedagógiai munkáját folytatja. Érvényesen pályázni csak a jelen pályázati felhíváshoz tartozó, megfelelően kitöltött pályázati adatlap, a kitöltött és csatolt mellékletek, továbbá a szükséges nyilatkozatok teljes körű benyújtásával lehet. A pályázat elbírálása A pályázatokat az EMMI és a VM által közösen kijelölt Értékelő bizottság szakértők bevonásával bírálja el. Az Értékelő bizottság összetétele/tagjai Elnök: Simonyi István (EMMI) Szavazati joggal rendelkező tagok 1. Dr. Gerőcs Valéria (VM), 2. Victor András (Magyar Környezeti Nevelési Egyesület - MKNE)

12 3. Havas Péter (KÖRLÁNC Egyesület) Titkárság (a lebonyolító részéről delegált személyek) Varga Attila és Vadonné Dobos Éva (OFI) Az értékelés főbb szempontjai Formai értékelés - Vizsgálandó szempontok o Kötelező pályázati dokumentumok megléte a kiírásban rögzített módon és formában o Kötelező mellékletek megléte a kiírásban rögzített módon és formában o Megfelelés a kiírásban rögzített formai követelményeknek: minimális karakterszám a 4. sz. mellékleten, kötelező aláírások megléte a dokumentumokon, az önértékelési táblázat celláinak pályázati kiírás alapján történt kitöltése. Tartalmi értékelés 1. Vizsgálandó szempontok - Az önértékelési táblázatban a teljesített és tervezett kritériumok dokumentálására megjelölt dokumentumok esetében a beazonosíthatóság és a relevancia. - Az önértékelési táblázatban a teljesített és tervezett kritériumokkal kapcsolatban megjelölt felelős kapcsolattartó esetében szintén a beazonosíthatóság és a relevancia. - Az önértékelési táblázatban a tervezett kritériumok esetében megjelölt határidő a pályázati kiírásban rögzített megadott időtartamon belüli-e és reális-e. - Az önértékelési táblázat alapján a pályázó iskola eléri-e a minimum pontszámot a pályázati kiírásban meghatározott módon, minden kritériumcsoport esetében. - A pályázó ökoiskolai munkája illeszkedik-e a település fenntarthatóság-központú településfejlesztési koncepciójához, és a fenntartó írásban nyilatkozott-e, hogy támogatja az iskolát ökoiskolai céljainak elérésben. - A pályázatot írásbeli nyilatkozatával támogatja a munkavállalók közössége, a pályázó közalkalmazotti tanácsa. - A pályázó munkáját külső partnerek (civil szervezetek, cégek, magánvállalkozók) is támogatják. Az erre vonatkozó három évnél nem régebbi, hatályos írásbeli nyilatkozatokat csatolni kell. - A pályázó a fenntarthatóságra nevelés gyakorlatában törekszik arra, hogy biztosítja a különböző nevelési fokozatok egymásra épülését (óvoda, általános iskola, középiskola, felsőoktatás). 2. A szakértők, a pályázatok beadását követően, a pályázat értékelésének első ütemében május 15-ig, az értékelés második ütemében október 31-ig javaslatot tesznek az Értékelő bizottság számára. 3. Az EMMI közoktatásért felelős helyettes államtitkára az Értékelő bizottság javaslata

13 alapján 15 napon belül döntést hoz. 4. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet a döntést követő 10 napon belül elektronikus levélben értesíti a pályázókat a döntés eredményéről, illetve a nyertes pályázók listáját az OFI ( az Ökoiskola Hálózat ( honlapján és a Kormányzati portálon ( a VM és az EMMI honlapjain közzéteszi. Az Ökoiskola cím és oklevél ünnepélyes átadásáról a nyertes pályázókat külön értesítjük. További információk - A Címet elnyerő intézmények oklevelet kapnak, mely igazolja, hogy az intézmény jogosan használja az Ökoiskola címet és emblémát. - Az Ökoiskola Címet a nyertes pályázó az oklevél keltezésétől számított három naptári éven keresztül használhatja. - A Cím - a kritériumrendszer alapján - a hároméves periódus végén újabb pályázat útján szerezhető meg ismét. - A Címet második alkalommal elnyerő pályázók számára lehetőség nyílik arra, hogy az Ökoiskola programon belül mentori feladatokat vállaljanak. - Ha a Címet már korábban elnyert intézmények három éven belül új pályázattal nem kezdeményezik a Cím birtoklásának meghosszabbítását, akkor a három év lejártával a Címet automatikusan elveszítik, melyről értesítést kapnak. A Címet elveszítő intézmények a későbbiekben újabb pályázat útján visszanyerhetik Címüket. Ez esetben a Címre újrapályázó intézménynek tekintendők. - Az Örökös Ökoiskola címet elnyert sikeres pályázók visszavonásig használhatják a címet. - Az Örökös Ökoiskola címet elnyert intézmények közül az Ökoiskola programon belül - mint a program potenciális forrásközpontja - lehetősége van mentori feladatok vállalására is. - Az intézmények Címnek megfelelő tevékenységét az oktatásért és a vidékfejlesztésért felelős minisztérium (a jelen pályázat kiírásának időpontjában a Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium), valamint az általuk felkért szakemberek ellenőrzik a Cím használatának ideje alatt. HIÁNYPÓTLÁSRA EGYSZERI ALKALOMMAL, AZ ARRA TÖRTÉNŐ FELSZÓLÍTÁS ÁTVÉTELÉT KÖVETŐ ÖT MUNKANAPON BELÜL VAN LEHETŐSÉG! A pályázat benyújtása - A pályázat beadási határideje folyamatos. Az értékelés az év során két ütemben történik: 1. ütem április óra (a postabélyegző kelte, az elektronikus beküldés határideje) beküldött pályázatok értékelése

14 2. ütem szeptember óra (a postabélyegző kelte, az elektronikus beküldés határideje) beküldött pályázatok értékelése A szeptember 16. után postára adott küldemények automatikusan a következő tanévre beadott Ökoiskola Cím pályázatként kerülnek nyilvántartásba. Kérjük, hogy a pályázat 1 eredeti példányát ajánlott küldeményként nyújtsák be! (Kérjük, ellenőrizzék, hogy a postán a megfelelő dátummal ellátott bélyegző kerüljön a borítékra!) - A pályázat teljes dokumentációját összeállítva, egy borítékban, ajánlott küldeményként, postai úton kell eljuttatni az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet címére: 1055 Budapest, Szalay u (1363 Budapest, Pf. 49). A borítékon kérjük feltüntetni: Ökoiskola cím Ezen kívül a A pályázat 1. sz mellékletében kért adatokat a címen elérhető elektronikus felületre töltsék fel. - A pályázat 3. sz. mellékletét elektronikus formában el kell küldeni a vadonne.eva@ofi.hu címre. - A pályázat elkészítését támogató segédanyagok a honlapon megtalálhatóak. A pályázatról és szakmai kérdésekben további információt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben Vadonné Dobos Éva és Varga Attila pályázati referensek nyújtanak a 06/1/ telefonszámon, hétfőtől csütörtökig 8:00-16:30 óra között, pénteken 8:00-14:00 óráig, illetve en a vadonne.eva@ofi.hu, címen. Az elektronikus pályázással kapcsolatban technikai segítséget szintén ezen az címen kérhetnek. Az Ökoiskola címet elnyerő intézmények kötelezettségei A Címet elnyert intézményeknek az önértékelés alapján minden tanévben feladattervet kell készíteniük, amely az intézmény éves munkatervének szerves részeként kijelöli a tanév ökoiskolai feladatait, felelősökkel, határidőkkel. A feladattervet az intézményeknek - a meghatározott határidők betartásával - végre kell hajtaniuk. Örökös Ökoiskola cím 1. Az Örökös Ökoiskola cím visszavonásig érvényes. Egyebekben az Örökös Ökoiskola címmel rendelkező intézmények jogai és kötelezettségei az Ökoiskola címmel rendelkező intézmények jogaival és kötelezettségeivel megegyeznek. Egy intézmény Örökös Ökoiskola címének visszavonásáról az ökoiskolai monitoring vizsgálatok eredményei alapján az EMMI oktatásért felelős államtitkára és a VM környezeti nevelésért felelős igazgatási és jogi helyettes államtitkára közösen döntenek

15 2. Azok az intézmények, amelyek a 2013-as Ökoiskola pályázatukkal válnak jogosulttá az Örökös Ökoiskola címre, a 2013-as Ökoiskola pályázatuk sikere esetén automatikusan Örökös Ökoiskola címet szereznek. A pályázó pályázata benyújtásával tudomásul veszi és elfogadja a jelen felhívásban meghatározott feltételeket. A pályázattal kapcsolatos dokumentumok: pályázati csomag

16 I.4 Közösségi rendezvények támogatása (ÚJ) Közösségi rendezvények támogatása: hangtechnika, gyermekműsor és sztárfellépő térítésmentes biztosításával (ÖM-PA-2013). A pályázat célja, olyan Magyarország területén megvalósuló rendezvények támogatása, melyek hozzájárulnak különböző főként hátrányos helyzetű társadalmi célcsoportok közösségi élményeinek kialakításához. A pályázat keretében: komplett hangtechnikai szolgáltatást /4000 Watt PA 4 monitor úttal/ (8-12 órás időtartamra, bruttó Ft értékben) Egészségnevelő interaktív gyermekműsort (50 percben, bruttó Ft értékben) Egy sztárfellépőt (45 perces műsorral, bruttó Ft értékben) biztosítunk a nyertes pályázó rendezvényére. Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be települési és területi önkormányzatok, egyházak és azok intézményei, iskolák, óvodák, kulturális és egyéb intézmények, civil szervezetek, alapítványok, egyesületek. A projektben pályázott rendezvények megvalósulásának időszaka: július december 7. közötti időszak. A pályázatban be kell mutatni a szervezetet, a projekt célját, időtartamát, helyét, célcsoportját. A pályázónak meg kell jelölnie a szolgáltatás igénybe vételének tervezett időtartamát (hónap, nap, órától óráig). Egy pályázó egy időpontot jelölhet meg. A nyertes pályázónak a pályázat keretében meghirdetett szolgáltatásokat, az eszközöket az igényelt napon térítésmentesen biztosítjuk. A nyertes pályázókkal támogatási szerződést kötünk, melyben a felek jogait és kötelezettségeit pl. fellépő művészek személye, egyéb technikai feltételek részletesen szabályozzuk. Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be. A pályázat benyújtásának határideje: május 31. A pályázat részvételi díja: Bruttó ,- Ft, melyet átutalással kell teljesíteni április 15 május 31 közötti időszakban a kiíró, K&H Banknál vezetett számú számlájára. A pályázati díj átutalásánál kérjük tüntessék fel a pályázat kódszámát (ÖM-PA-2013). Az utalást követően e- mailben ( info@oszintemosoly.eu) küldjék el számunkra a pontos számlázási nevet és címet, valamint a befizető nevét és címét, amennyiben nem azonos a pályázóval. A részvételi díjról a pályázat megérkezése után számlát állítunk ki, melyet postázunk. A részvételi díj elutasított pályázat esetén sem igényelhető vissza

17 Letölthető dokumentumok Pályázati adatlap Pályázati útmutató A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. Kitöltött pályázati adatlapot, 2. A szervezet működését, civil szervezetek esetében a tevékenységet igazoló létesítő okirat képviselő által Az eredetivel mindenben megegyező, hiteles másolat szöveggel, dátummal, aláírással, bélyegzővel ellátott másolatát, 3. Aláírási címpéldány képviselő által Az eredetivel mindenben megegyező, hiteles másolat szöveggel, dátummal, bélyegzővel ellátott, az aláírási címpéldány szerinti aláírással hitelesített másolatát, 4. a részvételi díj átutalását igazoló banki igazolás hitelesített másolatát. A pályázati adatlapot ben az info@oszintemosoly.eu címre, valamint 1 eredeti példányban (a mellékletekkel együtt) az Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány 8700 Marcali, Munkácsy u. 7. szám alatti postacímre kell beküldeni ajánlott küldeményként. A borítékra kérjük ráírni a pályázat kódját: ÖM-PA A pályázati döntésről a nyerteseknek június 10-ig értesítést küldünk ben és a nyertesek listáját a honlapunkon közzé tesszük. A támogatási szerződések megkötésére legkésőbb június 15-ig sor kerül. Bővebb információ: 8708 SOMOGYFAJSZ PETŐFI U INFO@OSZINTEMOSOLY.EU MOBIL: (+36) Forrás:

18 II. Pedagógusok számára pedagógusképzések II. 1 Pestalozzi program tanár-továbbképzési szemináriumai A program hálózati rendszerként működik, a tagországok az Európa Tanács projektjeihez kapcsoló témákban maximum 7 napos szemináriumokat szerveznek, amelyeken a pedagógusok valamennyi tagországból pályázat útján vesznek részt. Ezek a szemináriumok a szakmai tapasztalatszerzés mellett lehetőséget nyújtanak idegen nyelven folyó szakmai munkavégzésre, kapcsolatok kiépítésére, valamint további együttműködések megalapozására is. A meghirdetett továbbképzések az Európa Tanács 47 tagállamában kerülnek megrendezésre. Pályázhatnak: közoktatási intézményekben, tanárképzésben és tanártovábbképzésben dolgozó pedagógusok Kiíró: Európa Tanács Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány Beadási határidő: folyamatos A Pestalozzi programon való részvétel a 229/2007 (VIII. 31.) kormányrendelet alapján beszámít a pedagógusok számára kötelező, hét évenkénti továbbképzésbe. A továbbképzési formában maximum kétévente egyszer lehet részt venni. Pályázati feltételek: A pályázó közoktatási intézményben, tanárképzésben vagy tanártovábbképzésben dolgozik, és a továbbképzés szervezője által megadott pályázói célcsoportba tartozik. A pályázó a szeminárium munkanyelvén vitaképes, a szakmai munkához szóban és írásban önállóan alkalmazza. A pályázó a szeminárium témájáról széles körű szakmai ismeretekkel rendelkezik, a témával nevelő-oktató és/vagy kutató munkája során foglalkozik. A pályázó a szemináriumon szerzett ismereteket pedagógiai szaklapban és/vagy a hazai tanártovábbképzésben ismerteti, és a Tempus Közalapítvány, valamint az Európa Tanács és a rendező fél részére írásos beszámolót készít. Az intézmény vezetője a pályázatot támogatja. Egy pályázó csak egy szemináriumra jelentkezhet a felsoroltak közül. A támogatás mértéke:

19 A támogatást nyert pályázók szállás- és étkezési költségeit a fogadó fél fedezi. Az útiköltséget a pályázónak vagy intézményének kell megelőlegeznie, és azt az Európa Tanács a benyújtott beszámoló, útiköltség elszámolás és a kiutazást igazoló csatolt dokumentumok alapján utólag megtéríti. Pályázati határidő: folyamatos A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján: További információ: Tempus Közalapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Infóvonal: (06 1) info@tpf.hu Web:

20 III. Diákok számára egyénileg pályázhatnak III. 1. Iskolai kisfilm pályázat "Forgasd a világot!" A Tanács 2010/37/EK számú határozata alapján 2011 az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve. A fiatal korosztály befogadóképessége, nyitottsága miatt kiemelt célcsoportja az egész éves programsorozatnak. A Nemzeti Programhoz kapcsolódó rendezvények között olyan, az oktatás területét érintő programok találhatóak, mint az iskolai önkéntes program, a középiskoláknak meghirdetett Társadalmi Szolidaritás (TÁRS), illetve Bem Program, vagy a Pedagógus Civil Fórum. A fiatal korosztály bevonása érdekében, az Önkéntesség Európai Éve 2011 alkalmából a Külügyminisztérium a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal közösen kisfilm pályázatot hirdet diákok számára. Az iskolák diákjai által forgatott, maximum egyperces kisfilmek témája az iskolai önkéntesség. A beküldők a YouTube-ra töltik fel a filmeket, a legnézettebb videók készítői találkozhatnak az Önkéntesség Éve egyik magyarországi nagykövetével. Amennyiben a pályázók feltüntetik, hogy melyik iskolához tartoznak, illetve az iskola elérhetőségét, a Külügyminisztérium soros elnökségi ajándékkal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium oklevéllel ismeri el munkájukat. A pályázatról, illetve az Önkéntesség Évéről további részletek a hivatalos honlapon találhatóak: Beadás módja: a YouTube-ra feltöltött videó linkjének elküldése az onkentesseg2011@kim.gov.hu címre. Beadási határidő: folyamatos

21 III. 2. Égigérő Királyság mesepályázat 2012 nyarán új pályázatot írtunk ki. A "Égigérő Királyság" címen egy olyan magyar népmese gyűjtemény könyvsorozatot készít, amely a pályázók által beküldött népmeséket tartalmazza. 99 magyar népmese kerül egy-egy Égigérő Királyság mesekötetbe, amelyet a jelentet meg a sorozat részeiként. Egy pályázó több mesét is beküldhet (maximum hetet) mindegyiket a forrás megjelölésével. Kizárólag elektronikus formában, mellékletként, bármilyen fájl-verzióban (.doc,.pdf, stb.). A könyvekben kiadáskor feltüntetjük a pályázó/mesegyűjtő nevét. Beküldéskor azonosság esetén (ha már beküldték a mesét) a hamarabb beküldött népmese kerül be a könyvbe, és a már beküldött mese nem vesz részt a pályázatban. A már beküldött mesék címét megtalálod honlapunkon! Az feltétlenül tartalmazza a mese címét, forrást és a beküldő nevét. A tárgy sorban szerepeljen az, hogy Égigérő Királyság népmese pályázat. Ne felejtsd mellékletben csatolni a mesé(ke)t! A kiadó fenntartja magának a jogot a szerkesztési alapelvei érvényesítéséhez, amely a mesék tekintetében a sorozat köteteibe bekerülési sorrendet határozza meg! A beküldést online úton fogadjuk el, amit erre az címre kérünk: palyazat@mesekiado.hu Korhatár: nincs A pályázat folyamatos. A beküldők között minden 99 mese beérkezése után az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki: 1 db Ft értékű vásárlási utalvány 2 db Ft értékű vásárlási utalvány 3 db Ft értékű vásárlási utalvány A könyvkiadások és a nyeremények sorsolásának időpontjáról minden sikeres pályázót értesítünk!

22 III.3 A bambuszgyermek japán mese rajzpályázat A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum a közelgő japán kiállításához kapcsolódva ezúton szeretettel várja a híres japán mese, a bambuszgyermek történetét feldolgozó alkotásokat. Tudnivalók: életkori megkötés nincs a mese bármelyik epizódja feldolgozható az alkotások technikája, mérete nem korlátozott egy pályázó csak egy alkotást nyújthat be az alkotás hátoldalán kérjük feltüntetni az alkotó nevét, életkorát, elérhetőségét (telefon, ) a kategóriánkénti legjobb alkotásokat (előzetes tájékoztatás után) kiállítjuk és díjazzuk a munkákat postai úton vagy személyesen az alábbi címre várjuk: 1062, Bp. Andrássy út 103. A borítékra kérjük, írják rá: japán mese rajzpályázat a beérkezett munkákat (függetlenül a díjazástól) archiválás céljára a múzeum megtartja Letölthető dokumentum a letölthető mese bambuszgyermek_rajzpalyazat_2013 (1) Pályázat leadási határideje: 2013 május 31. Forrás: A bambuszgyermek japán mese rajzpályázat

23 III.4 "Az úgy volt..." Amit a X. Janikovszky Éva meseíró pályázatról tudni kell...(új) - A évi meseíró pályázat március 25-én indul és április 25-én zárul a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. - A pályázók a korábbi gyakorlatnak megfelelően két kategóriában indulhatnak: I. korcsoport: 6-10 évesek és II. korcsoport: évesek. - Tematikai megkötés nincs, bármilyen témát választhatnak a pályázók. - Terjedelemi megkötés: maximum 5 A/4-es gépelt oldal lehet a pályázat. - Csak a nyomtatott formában készült pályaművek vehetnek részt a versengésben. - Pályázni az ország határain belüli és határain kívüli településekről is lehet. - Minden pályázó csak egy, nyomtatásban még meg nem jelent írással indulhat. - A pályaművek benyújtása: Postai úton a FSZEK Központi Könyvtár címére (1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.) vagy en a titkar@fszek.hu címre kell beküldeni, vagy személyesen a FSZEK Központi Könyvtár Átriumában megtalálható gyűjtőládába lehet bedobni. A pályaművek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár valamennyi tagkönyvtárában is leadhatók. - A pályázatokon és a borítékokon minden esetben pontosan fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, címét, az iskola nevét, címét, címét. A postán érkező pályázat borítékára kérjük ráírni: "Meseíró pályázat". - A pályaműveket nem küldjük vissza, és nem őrizzük meg. - A pályázatok beadási határideje: április 25. Legkésőbb április 25-én postára adott, vagy április 25-én 24:00 óráig e- mailen elküldött pályázatokat fogadunk el! - A beérkezett írások az előzsűrihez kerülnek, a továbbjutókat a szakmai zsűri értékeli. - A pályázattal kapcsoltban mindenféle kiértesítés en történik május 15-től. - A verseny záró programjára, az ünnepélyes eredményhirdetésre május 31-én, pénteken, 14 órakor kerül sor a FSZEK Központi Könyvtárban, ahová a szakmai zsűrihez továbbjutott pályázókat hívjuk meg

24 - A verseny díjai: mindkét korcsoportban egy I. díj, két II. díj, három III. díj és hét-hét különdíj kerül kiosztásra. - A meseíró pályázat díjai könyvjutalmak. - A évi pályázat az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával kerül megrendezésre

25 III.5 "Rajzolj 100 éves kisvasutat"(új) Kiíró: Ipoly Erdő Zrt. határidő: június 30. Az Ipoly Erdő Zrt. pályázatot hirdet "Rajzolj 100 éves kisvasutat" címmel óvodások, valamint alsó és felső tagozatos tanulók számára. Kedves Gyerekek! A Kemencei Erdei Múzeumvasút ma is üzemelő fekete-völgyi szakaszának építése 100 évvel ezelőtt kezdődött. A jubileumi év alkalmából várjuk alkotásaitokat, melyeken keresztül bepillantást nyerhetünk az elmúlt 100 év történéseibe! A pályamű témája lehet az erdei vasút építése; a vasúti járművek és szerelvények bemutatása; az erdőben, erdei vasúton, rakodókon és fatelepen dolgozó brigádok élete; a faanyag közelítésének, felterhelésének és szállításának módjai; az erdei vasút és a ló kapcsolata; az erdei vasút napjainkban betöltött szerepe. A kisvasút történetének megismeréséhez látogass el az alábbi honlapokra: Az alkotások bármilyen technikával készülhetnek (grafitceruza, színes ceruza, filctoll, zsírkréta, pasztellkréta, vízfesték, akril festék, akvarellfesték, kollázs illetve vegyes technika.) A papír mérete ne haladja meg az A/3 formátumot. Az alkotás hátuljára kérjük, minden esetben írjátok rá a mű készítőjének nevét, életkorát, iskoláját és osztályát, valamint a mű címét! Egy pályázó max. 3 pályaművel indulhat! Az értékelés során az ötletességet, a kivitelezést, valamint a választott témában a helyi specialitásokra történő utalásokat is figyelembe vesszük. A szakmai zsűri az alábbi kategóriákban választ nyerteseket: - óvoda - általános iskola 1-2. osztály - általános iskola 3-4. osztály - felső tagozat Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az alkotások beküldésével átadják rajzuk felhasználási jogát a kiírónak; továbbá elfogadják, hogy a beküldött pályaművek nem kerülnek megőrzésre, visszaküldésre. Az alkotásokkal együtt várjuk a kitöltött pályázati adatlapot is, mely letölthető a honlapról, vagy beszerezhető az KEMV állomásán. A pályaművek beérkezési határideje: június 30. A pályaműveket postai úton kérjük az alábbi címre eljuttatni:

26 Ipoly Erdő Zrt. Kemencei Erdészet 2638 Kemence, Fő út 274. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak kiosztására július 27-én, a Kemencei Erdei Múzeumvasút napján kerül sor. A nyerteseket előzetesen postán vagy ben értesítjük. A beérkezett rajzok legjobbjaiból szeptember 30-ig, a Kemencei Erdei Múzeumvasúton kiállítást rendezünk, ahol a kisvasútra érkező látogatók által leadott szavazatok alapján közönségdíjat adunk át, melyet a nyertes az Európai Erdők Hetén vehet át. Bővebb információ a pályázattal kapcsolatban: Erősné Dobson Zsófia, erdei iskola vezető Ipoly Erdő Zrt. Kemencei Erdészet 27/ kemence@ipolyerdo.hu

27 III.6 WEÖRES 100 (rajzpályázat, Weöres Sándor verseire) Weöres Sándor magyar költő, június 22-én született Szombathelyen. Éppen száz esztendővel ezelőtt. A Meseházban egész éves programsorozattal emlékezünk a méltán híres, kiváló költő, műfordító, irodalomtudósra, melynek részeként pályázatot hirdetünk 3-14 éves korú gyermekek számára, melynek témája Weöres Sándor gyermekverseinek rajzos megjelenítése. Egy pályázó, egy - tetszőleges technikával készült - alkotással pályázhat. A beküldött alkotásokon kérjük feltüntetni a készítő nevét, életkorát, címét (iskoláját). A beérkezett pályamunkákat szakmai zsűri értékeli, a legjobbakat kiállítás keretében mutatjuk be a Meseházban. A pályamunkákat az alábbi címre kérjük eljuttatni: Meseház, Békéscsaba, Békési út Beküldési határidő: május 10. Bővebb felvilágosítás kérhető: mesehaz@mesehaz.hu vagy a telefonszámon

28 III.7 LÉGY A FÖLD BARÁTJA! - rajzpályázat gyerekeknek A Kölyökbirodalom családi oldal ( ismét nagyszabású rajzpályázatot hírdet "Légy a FÖLD barátja címmel"! Újrahasznosítás - Földünk megóvása - szelektív hulladékgyűjtés - ismerősek ezek a kifejezések? TE mit teszel a környezeted szépségének megőrzése érdekében? Pályázat célja: felhívni a gyermekek figyelmét a környezetünk megóvására, a megfelelő újrahasznosításra, a szelektív hulladékgyűjtésre, egy rajz amiben kifejezhetik, hogy mit tesznek azért, hogy szebb legyen a Földünk. Mit várunk: rajzold le TE hogyan óvod bolygónkat, mit teszel azért, hogy szebb és tisztább környezetünk legyen? Mi az, amit akár az oviban/suliban/otthon tesztek a mindennapok során. Vagy van-e valamilyen kreatív ötleted, hogyan lehetne az embereknek a figyelmét felhívni ennek fontosságára. Sok szeretettel várjuk az alkotókedvű gyermekek műveit, ötleteit, az alábbi korosztályokban: évesek évesek évesek Pályázhatnak iskolák is, de csak egyéni pályázatot tudunk fogadni, közös munkát nem. Kérjük egyszerre küldjék el óvoda/iskola esetén! Pályázat leírása: - rajzodat kérjük küldd el az info@kolyokbirodalom.hu címre - JPG formátumban várjuk a képet, minimum 640*480 px felbontásban - az ben írd meg neved, korod és elérhetőséged - a pályázat beküldésével egyidejűleg elismered, hogy az elkészített pályamű a te saját alkotásod, nem másoltad, s engedélyezed annak megjelenítését Facebook oldalunkon - minden beküldött pályaművet feltöltjük Facebook oldalunkra ( - kérjük az alkotókedvű szülőket, hogy hagyják gyermekük kreativitását érvényre juttatni. Beküldési határidő: május 10. péntek éjfélig Eredményhírdetés: május 17. Nyeremények: Nyereményeinket folyamatosan fogjuk feltölteni, lesznek kalandparki belépők, PlayON KIDS nyeremények, belépők, játszóházi napijegyek, bobpálya bérlet, Mob termékek, plüssök és még sok minden más

29 III. 8 Otthonunk az erdő!" - Gyermek és felnőtt rajzpályázat A Föld napja alkalmából a Diósjenői Erdei Szabadidőpark rajzpályázatot hirdet iskolások és felnőttek részére "Otthonunk az erdő" címmel. Pályázók köre: általános iskola - alsó (6-10 év) általános iskola - felső (11-14 év) középiskola (15-19 év) felnőtt (20 év és idősebb) A pályaművek formai követelményei: max. A3 méret, az elkészítés technikája szabadon választható szabadkézi technika. A rajz elkészítéséhez ceruzát, zsírkrétát, temperát, vízfestéket, vagy egyéb eszközt lehet használni. Egy pályázó 1 művel indulhat a pályázaton. Az alkotás hátoldalán kérjük feltüntetni az alábbiakat: - Alkotó neve - Címe - Életkora - Pályázó vagy szülője telefonos elérhetősége, címe - Melyik évfolyamba jár a gyermek (általános iskola részéről) A rajzokkal együtt a Pályázati adatlapot is kérjük kitöltve elküldeni, a pályázaton való részvétel csak így lehetséges! Pályázati adatlap az alábbi linken letölthető: A zsűri négy korosztályban (6-10 év, év, év, +20 év) választja ki a nyertes műveket. Korosztályonként az első három helyezett kerül kiválasztásra, akik tárgynyereményben részesülnek. A pályaművek kiállítása és eredményhirdetése május 26-én, Gyermeknapon a Diósjenői Erdei Szabadidőparkban lesz a Gyermeknapi programok keretén belül. Felhívjuk figyelmüket, hogy nagyszámú művek esetén nem áll módunkban minden művet kiállítani!a pályázaton induló résztvevőknek a Gyermeknapra ingyenes belépődíjat biztosítunk! A rajzok leadhatóak: május 14-ig a Diósjenői Erdei Szabadidőparkban (2643 Diósjenő, Erdészet) Postán: Jelesfa Kft, 2643, Diósjenő, Kossuth L. út 9/A. A pályázaton való részvétellel a résztvevők és hozzátartozóik beleegyeznek, hogy az Ipoly Erdő Zrt. a leadott pályaműveket kiadványaiban, weboldalain felhasználhassa. Pályázó tudomásul veszi, hogy a nevezett művet a Diósjenői Erdei Szabadidőparknak nem áll módjában visszaküldeni! Pályázó tudomásul veszi, hogy a díjátadó elmulasztása esetén

30 (nyertes pályázat esetén) a díjakat postai utánvéttel tudja eljuttatni részére a Diósjenői Erdei Szabadidőpark. A pályázattal kapcsolatos dokumentumok: adatlap

31 III. 9 Kirándul a kerámia rajzpályázat A Pataki Kerámia harmadik alkalommal is megrendezi rajzversenyét, ahol a gyerekek megmutathatják tehetségüket, és képzelőerejüket. A pályázók feladata az elmúlt évek kirándulásaihoz fűződő élményeiket lerajzolni. Jártak-e múzeumban, állatkertben vagy a természetben? Jelentkezés A versenyre 13. életévüket még be nem töltött gyerekek jelentkezhetnek. Lehetőség nyílik egyéni pályázatra, szülői vagy gondviselői jóváhagyással, vagy pedig intézményi pályázatra. Egyéni nevezés: Ebben az esetben a szülő/gondviselő adhatja le gyermeke pályázatát. Óvodai, iskolai nevezés: Az óvodákon, iskolákon keresztül történő jelentkezéseket kizárólag a magyarországi óvodák és iskolák képviselői küldhetik el a gyerekek nevében. Egy gyermek maximum 3 db rajzot küldhet be a pályázatra. Abban az esetben, ha a gyermek nevezett már intézményileg, és az általa beküldött rajzok száma még nem érte el a 3-at, akár egyénileg is küldhet be további rajzokat. Kategóriák 7 év alatt 7-8 év között 9-10 év között év között Díjazás Minden kategóriából 2 helyezett és egy közönségdíjas kerül kiválasztásra, összesen 15 díj. Az első 2 helyezett és a Közönségdíjas rajza megvalósításra kerül kerámián, amit meg is kapnak ajándékba. A díjazottak az alábbi nyereményekkel gazdagodnak: Kategória/Helyezés 1. helyezés 2. helyezés Közönségdíj 3 db-os vonatos készlet Vonatos Tányér + Bögre Vonatos Bögre I. kategória Üzemlátogatás Üzemlátogatás Üzemlátogatás 7 év alatt Kézműves foglalkozás Kézműves foglalkozás Kézműves foglalkozás Rajz megvalósítása kerámián Rajz megvalósítása kerámián Rajz megvalósítása kerámián

32 3 db-os lovas készlet Lovas Tányér + Bögre Lovas Bögre II. kategória Üzemlátogatás Üzemlátogatás Üzemlátogatás 7-8 év Kézműves foglalkozás Kézműves foglalkozás Kézműves foglalkozás Rajz megvalósítása kerámián 3 db-os almafás készlet Rajz megvalósítása kerámián Almafás Tányér + Bögre Rajz megvalósítása kerámián Almafás Bögre III. kategória Üzemlátogatás Üzemlátogatás Üzemlátogatás 9-10 év Kézműves foglalkozás Kézműves foglalkozás Kézműves foglalkozás Rajz megvalósítása kerámián 3 db-os kirándulós készlet Rajz megvalósítása kerámián Kirándulós Tányér + Bögre Rajz megvalósítása kerámián Kirándulós Bögre IV. kategória Üzemlátogatás Üzemlátogatás Üzemlátogatás év Kézműves foglalkozás Kézműves foglalkozás Kézműves foglalkozás Rajz megvalósítása kerámián Rajz megvalósítása kerámián Rajz megvalósítása kerámián Mind a 15 díjazott ellátogathat a Sárospatakon működő gyárba, és részt vehet egy ajándék kézműves foglalkozáson, ahol maguk is kipróbálhatják a kerámia készítés és festés fortélyait. A versenyzők, az általuk készített tárgyakat megkapják ajándékba. A legtöbb pályázatot beküldő intézmény pedig kiválaszthat 30 gyermeket tanulói vagy óvodásai közül, és ellátogathatnak a Pataki Kerámia gyárába, ahol a helyezettekhez hasonlóan ők is részt vehetnek egy kézműves foglalkozáson, és az elkészített kerámiatárgyakat szintén megkapják ajándékba. Formai követelmények A rajzot 1 db A4-es rajzlapra kell elkészíteni. A rajz elkészítéséhez ceruzát, zsírkrétát, temperát, vízfestéket, vagy egyéb eszközt lehet használni. Csak azokat a rajzok kerülnek elfogadásra, amelyeknek a hátuljára felragasztották a kitöltött táblázatot, melyet a pályázat mellékletében találnak meg! Csak a gyermek életkora szerinti kategória táblázatát kell kitölteni és felragasztani

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 27. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. május 27. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII.

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. május 07. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. május 07. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII.

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2014. elnyerésére

Pályázati felhívás. Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2014. elnyerésére Pályázati felhívás Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2014 elnyerésére Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NYÍLT PÁLYÁZATOT

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. április 2. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. április 2. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. február 13.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. február 13. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. február 13. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 19. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 26. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 26. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. november 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. november 4. E-mail: onkormanyzatrakosmente.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2013. március 11. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2013. március 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. március 13. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. március 13. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 25. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 25. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. szeptember 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. szeptember 16. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. február 11. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. április 1. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. április 1. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. szeptember 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. szeptember 24. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. december 3. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. május 20. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. január 21. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2015. február 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2015. február 27. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. május 20. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2013. május 08. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2013. május 08. 1173 Budapest, Pesti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2016. március 24. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2016. március 24. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. június 17. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. június 8.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. június 8. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. június 8. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályáztató: Pécs M.J. Város Önkormányzata Közgyűlése. Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottsága PÁLYÁZATI CSOMAG PROGRAM

Pályáztató: Pécs M.J. Város Önkormányzata Közgyűlése. Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottsága PÁLYÁZATI CSOMAG PROGRAM Pályáztató: Pécs M.J. Város Önkormányzata Közgyűlése Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottsága PÁLYÁZATI CSOMAG PROGRAM 2 Pályázati felhívás CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. november 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. november 5. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. február 4.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. február 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. február 4. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. február 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 7.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 7. RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. január 7. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. augusztus 5. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. augusztus 5. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Európai mobilitási lehetıségek

Európai mobilitási lehetıségek Európai mobilitási lehetıségek Tempus Közalapítvány LLP Nemzeti iroda Csótiné Hajdú Valéria Tatabánya, 2011. október 5. Tempus Közalapítvány 1996-tól az Oktatási és Kulturális Minisztérium felügyelete

Részletesebben

2015. évi pályázati forduló

2015. évi pályázati forduló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) keretében Személyzeti/oktatói mobilitás egyéb, nem felsőoktatási oktatási/képzési intézmények számára (M3) 2015.

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2013. április 16. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2013. április 16. 1173 Budapest,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS/HELYI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI ÖNKÉNTES SZOLGÁLAT 20. ÉVFORDULÓJA KAPCSÁN

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS/HELYI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI ÖNKÉNTES SZOLGÁLAT 20. ÉVFORDULÓJA KAPCSÁN PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS/HELYI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI ÖNKÉNTES SZOLGÁLAT 20. ÉVFORDULÓJA KAPCSÁN A CSINI Erasmus+ Ifjúsági Programiroda pályázatot hirdet az Európai Önkéntes Szolgálatban

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 13.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2012. július 13. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA EU PROGRAMIRODA 1173 Budapest, Pesti út 165. Levélcím:1656 Bp. Pf.:110. Tel.:253-3527 Fax: 253-3565 E-mail: onkormanyzat@rakosmente.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. május 19. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. május 19. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Világ Nyelv Program. Pályázati felhívás és útmutató

Világ Nyelv Program. Pályázati felhívás és útmutató Világ Nyelv Program Pályázati felhívás és útmutató 2005 Bevezető... 3 Általános tudnivalók... 4 1. Forrás támogatás a tanulóközpontok fenntartására... 11 2. Előre fuss: A nyelvoktatás terén hátrányt szenvedő

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. november 4.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. november 4. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. november 4. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

A PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI KÖZPONT PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI CIVIL HÁLÓ PROGRAMJÁNAK CIVIL HÁLÓ TÁMOGATÁSI PROGRAM 2016 ELNEVEZÉSŰ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

A PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI KÖZPONT PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI CIVIL HÁLÓ PROGRAMJÁNAK CIVIL HÁLÓ TÁMOGATÁSI PROGRAM 2016 ELNEVEZÉSŰ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI KÖZPONT PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI CIVIL HÁLÓ PROGRAMJÁNAK CIVIL HÁLÓ TÁMOGATÁSI PROGRAM 2016 ELNEVEZÉSŰ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a társadalmi felelősségvállalás

Részletesebben

Közvetett támogatások útmutató

Közvetett támogatások útmutató Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közvetett támogatások útmutató a Biopolisz Park Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja a DAOP-2009-5.1.2/C-09-2f-2010-0002 pályázat városrehabilitációs

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) keretében Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek (M4) 2015. évi pályázati forduló TARTALOM Tartalom...

Részletesebben

PÁ LYÁ ZÁTI FELHI VÁ S az EGT Finanszí roza si Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) kerete ben Szeme lyzeti/oktato i mobilita s egye b, nem

PÁ LYÁ ZÁTI FELHI VÁ S az EGT Finanszí roza si Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) kerete ben Szeme lyzeti/oktato i mobilita s egye b, nem PÁ LYÁ ZÁTI FELHI VÁ S az EGT Finanszí roza si Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) kerete ben Szeme lyzeti/oktato i mobilita s egye b, nem felso oktata si, oktata si/ke pze si inte zme nyek

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. augusztus 27.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. augusztus 27. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. augusztus 27. Tisztelt Érdeklődő!

Részletesebben

Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat)

Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) Az OTP Bank számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért kiemelt figyelmet fordít azokra a kezdeményezésekre,

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. december 3. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. december 3. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS

PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó Az Európai Szociális Alap támogatásával A monitoring célja a megvalósuló projektek folyamatos nyomon követése. Ez több okból szükséges.

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Iktatószám: 22546/2016. Előadó: Juhász Csilla SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. 62/564-364 Tárgy: A 2016. évi

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2016. február 11. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. október 7.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. október 7. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. október 7. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása címmel A pályázat

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közösen pályázatot hirdet a 2015/2016-os tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 TÁRSADALMI SZERVEZETEK, KÖZCÉLÚ FELADATOK, VALAMINT KARITATÍV CÉLOK 2016. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 TÁRSADALMI SZERVEZETEK, KÖZCÉLÚ FELADATOK, VALAMINT KARITATÍV CÉLOK 2016. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 TÁRSADALMI SZERVEZETEK, KÖZCÉLÚ FELADATOK, VALAMINT KARITATÍV CÉLOK 2016. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat a 2016. évi költségvetésből biztosított pályázati

Részletesebben

Paks város önkormányzati képviselő-testületének 4/2008. (II. 25.) számú önkormányzati rendelete

Paks város önkormányzati képviselő-testületének 4/2008. (II. 25.) számú önkormányzati rendelete Paks város önkormányzati képviselő-testületének 4/2008. (II. 25.) számú önkormányzati rendelete Az iparosított technológiával épült lakóházak tulajdonosi közössége energiamegtakarítást eredményező beruházásainak

Részletesebben

TÁROLÓI KAPACITÁS ÁRVERÉSI SZABÁLYZAT

TÁROLÓI KAPACITÁS ÁRVERÉSI SZABÁLYZAT TÁROLÓI KAPACITÁS ÁRVERÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS 2 2. SZABÁLYZAT CÉLJA, TÁRGYA, HATÁLYA 2 3. FOGALMAK 2 4. AZ ÁRVERÉS MENETE 5 4. 1. Az árverés meghirdetése 5 4. 2. A regisztráció folyamata

Részletesebben

A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY RSZTOP-2 PROJEKTIRODA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY RSZTOP-2 PROJEKTIRODA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY RSZTOP-2 PROJEKTIRODA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Hajléktalanokért Közalapítvány RSZTOP-2 Projektirodája nyílt, ajánlattételre vonatkozó felhívást hirdet a Rászoruló Személyeket

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Pályázati felhívás EAC/A05/2014 Erasmus+ szakképzési mobilitási tanúsítvány 2015 2020

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Pályázati felhívás EAC/A05/2014 Erasmus+ szakképzési mobilitási tanúsítvány 2015 2020 EURÓPAI BIZOTTSÁG Pályázati felhívás EAC/A05/2014 Erasmus+ szakképzési mobilitási tanúsítvány 2015 2020 1. Bevezetés E pályázati felhívás jogalapját az Erasmus+ elnevezésű uniós oktatási, képzési, ifjúsági

Részletesebben

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007 65982/2015/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Együttműködés fejlesztése és változáskezelés tréningek vezetők és szakértők részére és vezetésértékelés tárgyú pályáztatáshoz 1. Ajánlatkérő neve,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1. A pályázat célja

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1. A pályázat célja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Törökszentmiklós Városi Önkormányzat, mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet a Törökszentmiklós város északi szegregátumának komplex fejlesztése városrehabilitációs projekt keretében

Részletesebben

PÁ LYÁ ZÁTI FELHI VÁ S az EGT Finanszí roza si Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) kerete ben

PÁ LYÁ ZÁTI FELHI VÁ S az EGT Finanszí roza si Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) kerete ben PÁ LYÁ ZÁTI FELHI VÁ S az EGT Finanszí roza si Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj program (HU08) kerete ben Felso oktata si inte zme nyko zi egyu ttmu ko de si projektek TARTALOM Tartalom... 2 1. Az Ösztöndíj

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0003 azonosítószámú szociális célú városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÉAOP-5.1./A-12-2013-0006 azonosítószámú Nagyhalász szociális célú

Nagyhalász Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÉAOP-5.1./A-12-2013-0006 azonosítószámú Nagyhalász szociális célú Nagyhalász Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az ÉAOP-5.1./A-12-2013-0006 azonosítószámú Nagyhalász szociális célú városrehabilitációja című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. szeptember 2. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. szeptember 2. 1173 Budapest, Pesti út

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. december 2.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. december 2. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. december 2. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Környezetvédelmi monitoring/2013.

Környezetvédelmi monitoring/2013. Környezetvédelmi monitoring/2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/5 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 123. /KÉ/2011.12.30 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI KIÍRÁS

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI KIÍRÁS NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI KIÍRÁS Nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi-, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasó táborok megvalósításának 2015. évi költségvetési támogatására Pályázati

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. január 15.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2015. január 15. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2015. január 15. Tisztelt Érdeklődő! Budapest

Részletesebben

Pályázat kódszáma: KÜM-NEFE-GTF 2007-EDF. Preambulum. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma (KÜM) pályázatot ír ki

Pályázat kódszáma: KÜM-NEFE-GTF 2007-EDF. Preambulum. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma (KÜM) pályázatot ír ki A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KÜLÜGYMINISZTÉRIUMÁNAK PÁLYÁZATI felhívása Szegénységcsökkentési programok Afrikában - a 10. Európai Fejlesztési Alap forrásainak hasznosítása TÁRGYÁBAN Pályázat kódszáma: KÜM-NEFE-GTF

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP. Új nemzedékek jövőjéért kollégium PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016.

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP. Új nemzedékek jövőjéért kollégium PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016. NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Új nemzedékek jövőjéért kollégium PÁLYÁZATI KIÍRÁS Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016. Pályázati kategória kódja: NEA-UN-16-SZ Meghirdetés dátuma: 2015.

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 9/2009. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 9/2009. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2009. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és a kerületi civil szervezetek kapcsolatrendszerének egyes kérdéseiről

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Családbarát közgondolkodás népszerűsítése és a nők és férfiak közötti harmonikusabb együttműködés elősegítése (Kód: CSP-KÖZG-13) AZ Emberi Erőforrások

Részletesebben

Pályázati felhívás. Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma Külhoni Magyarok Osztálya a Balassi Intézet közreműködésével.

Pályázati felhívás. Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma Külhoni Magyarok Osztálya a Balassi Intézet közreműködésével. 15669/2012/KULHON Pályázati felhívás Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma Külhoni Magyarok Osztálya a Balassi Intézet közreműködésével pályázatot hirdet a Julianus Testvériskola Program keretében

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP

KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP 1) TÁMOGATÁS CÉLJA, HÁTTERE Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-009/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-009/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-009/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Tátra típusú villamos járművek elektromos alkatrészeinek szállítása Budapest, 2012. október 16. AJÁNLATI FELHÍVÁS

Részletesebben

Monor Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Monor integrált városközpont-fejlesztése városrehabilitációs projekt

Monor Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Monor integrált városközpont-fejlesztése városrehabilitációs projekt Monor Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Monor integrált városközpont-fejlesztése városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek támogatására

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az óvodák közlekedésre nevelési tevékenységének támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az óvodák közlekedésre nevelési tevékenységének támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016 az óvodák közlekedésre nevelési tevékenységének támogatására Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK...3 2. A PÁLYÁZAT HÁTTERE ÉS CÉLJA...4 2.1 A pályázat háttere:...4 2.2 A pályázat

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Gumiabroncsok beszerzése tehergépkocsikhoz és munkagéphez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Részére NYÍLT ELJÁRÁS Tartalom: I. Tájékoztató II. Iratminták III. Műszaki előírás IV.

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Netlon háló - 2013. NYÍLT ELJÁRÁS Tartalom: I. Tájékoztató II. Iratminták III. Műszaki előírás IV. Szerződés tervezet 2013. I. TÁJÉKOZTATÓ 2 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1.1. A beszerzés

Részletesebben

Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése

Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése (A pályázat kódja: ROM-ISK-15) Pályázati Útmutató Készült: 2015. október 27. 1. oldal Tartalom 1. A támogatás formája és mértéke... 3 2. A pályázat benyújtására

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2016. február 11.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2016. február 11. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2016. február 11. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

A N E M Z E T I E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I A L A P C I V I L S Z E R V E Z E T E K M Ű K Ö D É S I C É L Ú T Á M O G A T Á S A

A N E M Z E T I E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I A L A P C I V I L S Z E R V E Z E T E K M Ű K Ö D É S I C É L Ú T Á M O G A T Á S A A N E M Z E T I E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I A L A P C I V I L S Z E R V E Z E T E K M Ű K Ö D É S I C É L Ú T Á M O G A T Á S A 2 0 1 3 c. P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S A (Pályázat kiírás kódja: NEA-13-M)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014. Kulturális és természeti örökség megőrzése, megújítása program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014. Kulturális és természeti örökség megőrzése, megújítása program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Kulturális és természeti örökség megőrzése, megújítása program A kulturális és a művészeti sokszínűség előmozdítása az európai kulturális

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az EGT Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az EGT Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EGT Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása Vidéki kulturális és természeti örökség megőrzése c. intézkedéséhez Kódszám: HU07PA16-A2-2013

Részletesebben

Postai. Ország: H Budapest. Telefon: 06-1-253-33-05 Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata PMH Címzett: Dr. Lakatos István irodavezető E-mail:

Postai. Ország: H Budapest. Telefon: 06-1-253-33-05 Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata PMH Címzett: Dr. Lakatos István irodavezető E-mail: 12. melléklet a /2006. ( ) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére. 2014. január 21. RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére 2014. január 21. Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti

Részletesebben

Kitöltési útmutató. Tartalomjegyzék

Kitöltési útmutató. Tartalomjegyzék Kitöltési útmutató Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzésére a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások jogcímhez kapcsolódó

Részletesebben

Ajánlati felhívás- Vízszerelési anyagok beszerzése a BGYH Zrt. részére

Ajánlati felhívás- Vízszerelési anyagok beszerzése a BGYH Zrt. részére Ajánlati felhívás- Vízszerelési anyagok beszerzése a BGYH Zrt. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/43 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.

Részletesebben

A 2016. évi Sport keret felhasználásának koncepciója

A 2016. évi Sport keret felhasználásának koncepciója 4200-62/2016. (III. 9.) FSZSB sz. határozat 1. sz. melléklete A 2016. évi Sport keret felhasználásának koncepciója (1) Az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 6/2016. (II. 16.)

Részletesebben

62579/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öntvény alkatrészek beszerzése tárgyú pályázathoz

62579/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öntvény alkatrészek beszerzése tárgyú pályázathoz 62579/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öntvény alkatrészek beszerzése tárgyú pályázathoz Budapest, 2015. - 1 - Tartalomjegyzék P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S... 3 M Ű S Z A K I L E Í R Á S... 15 S Z

Részletesebben

Pályázati Felhívás. "hajtómű alkatrészek beszerzése" tárgyú nyílt pályázathoz. 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail)

Pályázati Felhívás. hajtómű alkatrészek beszerzése tárgyú nyílt pályázathoz. 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Pályázati Felhívás "hajtómű alkatrészek beszerzése" tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság(rövidített

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzata

Nádudvar Város Önkormányzata Nádudvar Város Önkormányzata Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. (a városrehabilitációs projekt lebonyolításával megbízott Városfejlesztő Társaság) PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Nádudvar

Részletesebben

Az Europass jelentősége és használata, külföldi munkavállalás és képzés az EU-ban

Az Europass jelentősége és használata, külföldi munkavállalás és képzés az EU-ban Mindig van választás Az Europass jelentősége és használata, külföldi munkavállalás és képzés az EU-ban Hallgatói jegyzet SZERZŐ: CSUJA ZSUZSA LEKTOR: KALMÁR ANDRÁS NYELVI LEKTOR: HORVÁTH SÁNDOR SZERKESZTŐ:

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a 2015. évi Ifjúsági Keretre PÁLYÁZATOT HIRDET

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a 2015. évi Ifjúsági Keretre PÁLYÁZATOT HIRDET Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a 2015. évi Ifjúsági Keretre I. A támogatás nyújtásának alapelvei PÁLYÁZATOT HIRDET 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

HU-Nagykanizsa: Mérnöki szolgáltatások 2010/S 222-340094 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás

HU-Nagykanizsa: Mérnöki szolgáltatások 2010/S 222-340094 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás 1/15 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:340094-2010:text:hu:html HU-Nagykanizsa: Mérnöki szolgáltatások 2010/S 222-340094 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás

Részletesebben

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.)

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Számlázási cím: 1426 Budapest, Pf.27. Számlavezető

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS az Európai Területi Társulások 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-13)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS az Európai Területi Társulások 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-13) PÁLYÁZATI KIÍRÁS az Európai Területi Társulások 2013. évi támogatására (A pályázat kódja: ETT-13) A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban:

Részletesebben

Egyéb közlemény: AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Egyéb közlemény: AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Európai Uniós közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (23. ) (3) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő hiánypótlást kezdeményezi;

Részletesebben