Céljaink 2015-ben. AIHU Operational Plan 2015

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Céljaink 2015-ben. AIHU Operational Plan 2015"

Átírás

1 Céljaink 2015-ben AIHU Operational Plan 2015

2 GYŰLÖLET NÉLKÜLI VILÁG - EGYÜTT A GYŰLÖLET- BŰNCSELEKMÉNYEK ELLEN 1. Hatékony fellépés a gyűlölet-bűncselekmények ellen, az áldozatok jogai Európában és Magyarországon is maradéktalanul érvényesülnek - részvétel az európai kampányban, mozgósítás egyéni esetekben - tematikus publikációk készítése a témában - gyűlölet-bűncselekmény protokoll kidolgozása a rendőrséggel közösen a nemzetközi sztenderdek alapján - részvétel a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport munkájában 2. Helyi társadalom kiáll az előítélek és intolerancia ellen - aktivisták, tagok, támogatók képzése gyűlölet-bűncselekmény témában - a HRE koordinátorral együtt workshopok és tréningek tartása az Összpont résztvevőinek, képzőinek, egyetemistáknak és felnőtteknek, továbbá a Te, Én, Mi és az emberi jogok tanodai programjában résztvevőknek - a téma integrálása a HRE programba 3. Az LMBTI személyek jogai biztosítottak Európában és Magyarországon, kiemelt figyelmet fordítva a transznemű és interszexuális emberek jogaira - részvétel a Budapest Pride szervezésében és megvalósításában - transznemű és interszexuális emberek jogaival foglalkozó kampány kidolgozása egy kreatív ügynökséggel közösen - a transznemű és interszexuális emberek jogaira fókuszáló képzés szervezése aktivistáknak, tagoknak és érdeklődőknek

3 KÍNZÁS STOP! - GLOBÁLIS KAMPÁNY A KÍNZÁS ELLEN re a kínzást és más kegyetlen, embertelen bánásmódot elszenvedett áldozatok és potenciális áldozatok nagyobb védelemben részesülnek Üzbegisztánban, hogy véget érjen a kínzással kikényszerített vallomások felhasználása a bírósági eljárásokban - részvétel a globális kampányban, mozgósítás egyéni esetekben, az aktivisták és tagok képzése kínzással kapcsolatos témákban és ismeretek átadása a kampányról 2. A Magyarországon fogvatartottak nem szenvednek el kínzást és más embertelen bánásmódot - a magyar Nemzeti Megelőző Mechanizmus működésének vizsgálata és értékelése 3. Az Amnesty International Magyarországhoz csatlakozók számának bővítése - a kampánycsapat létszámának növelése - a téma integrálása az Összpont-Emberi Jogi Verseny tematikájába egy tematikus hónap keretében - filmklub - képzés középiskolásoknak, egyetemistáknak és a HRE program képzőinek

4 S.O.S. EURÓPA - REGIONÁLIS KAMPÁNY A MENEKÜLTEK ÉS MIGRÁNSOK JOGAIÉRT 1. A migránsok jogai kiemelt helyen állnak az emberi jogok területén - részvétel az európai kampányban, mozgósítás a petíció érdekében - jogszabály és média monitorozás, stratégiai együttműködés más civil szervezetekkel 2. A magyar társadalom tagjai ismerik a menekültek és migránsok európai helyzetét, és csökken emberi jogaik sérelme - a menekültek és migránsok jogaival foglalkozó tematikus hónap az Összpont keretében - filmklub - képzés aktivistáknak és tagoknak - workshop szervezése az Összpont-Emberi Jogi Versenyben résztvevők számára

5 AZ EMBERI JOGI TUDATOSSÁG ERŐSÍTÉSE HELYI ÜGYEKRE FÓKUSZÁLÓ MUNKÁN KERESZTÜL 1. Emberi jogok védelme Magyarországon - a magyar társadalom mobilizálása az Amnesty International munkájának támogatására - lobbi és médiamunka 2. Az emberi jogi tudatosság növelése aktuális közéleti eseményeken keresztül - emberek mozgósítása az egyes ügyekben - lobbi és médiamunka - az Amnesty International Magyarország pozíciójának erősítése

6 SÜRGŐS AKCIÓK 1. Sürgős Akciók eseteinek sikerességéhez való hozzájárulás. Az Amnesty International Magyarország meglévő tagsága megerősödik és új emberek csatlakoznak. - az AI Magyarország tagságának mozgósítása havi egy új egyéni eset támogatására - mozgósítás az egyéni esetekben - az AI Magyarország munkájának megismertetése új emberekkel - részvétel a Levélíró Maratonban

7 EMBERI JOGI KÉPZÉS 1. Emberi jogi barát iskola: Vác Diákok és pedagógusok érzékenyítése, ismeretük bővítése emberi jogi témákban. Az emberi jogi oktatás integrálása a tantervbe. Várható eredmények: 700 diák, 50 pedagógus bevonása 2. Négy alkalmas képzés három iskolában Iskolánként 4 képzés megtartása annak érdekében, hogy az érintettek megértsék és értékeljék az emberi jogokat, valamint kiálljanak saját és mások jogaiért. Az új képzők bevonása a képzésekbe. Várható eredmények: Közel 100 diák aktív részvétele 3. Összpont emberi jog verseny Brit Nagykövetség támogatásával Diákok és pedagógusok közelebbről ismerjék az emberi jogokat, képességekkel és eszközökkel rendelkezzenek a döntéshozatali folyamatokban való aktív részvételhez. Az emberi jogi oktatás integrálása a tantervbe. Várható eredmények: 100 résztvevő diák Diákok 20%-a, pedagógusok 5%-a, szülők 5%-a elköteleződik az AIHU iránt (tagság, aktivizmus, képzés) 4. Amnesty-órák Fiatalok és hozzátartozóik érzékenyítése és bevonása az AIHU éltetébe az emberi jogi értékek megismerésével. Várható eredmények: mintegy 800 diák bevonása 5. Anti-diszkriminációs és emberi jogi workshopok Új szereplők bevonása és érzékenyítése az AIHU éltetébe az emberi jogi értékek megismerésével. Várható eredmények: 10 workshop, 300 résztvevő

8 EMBERI JOGI KÉPZÉS 6. Emberi jogi képzés aktivisták, tagok számára Meglévő aktivisták és tagok érzékenyítése, ismereteinek bővítése az emberi jogi célok mentén. Várható eredmények: 30 résztvevő, 20 új tag, 100 új kontakt 7. Te, én, mi és az emberi jogok tanodai keretek között Norvég Civil Alap támogatásával A év közötti társadalmilag sérülékeny fiatalok és közvetlen környezetük érdekérvényesítési képességének fejlesztése az emberi jogi szemlélet átadásán keresztül. Tanodákkal való együttműködésünkben emberi jogi érzékenyítő és előítélet-mentesítő képzéseket, táborokat, tematikus napokat szervezünk, teret adva a különböző megyékből származó fiataloknak és hozzátartozóiknak egymás és az emberi jogi szemlélet megismerésére, jogaik gyakorlására. Várható eredmények: 200 résztvevő diák 8. Képzők képzése Meglévő aktivistáink szélesebb ismeretekkel rendelkeznek az emberi jogokról, és képessé válnak tanítani és képezni másokat magas szintű módszertani és tematikus készségekkel. Várható eredmény: 20 új képző bevonása 9. Emberi jogi nyári tábor A fiatal generáció emberi jogi aktivistává válik, akik szélesebb ismeretekkel rendelkeznek az emberi jogi témákban, és kiállnak saját és mások emberi jogaiért. Várható eredmény: legalább 100 résztvevő diák

9 NÖVEKEDÉS ÉS AKTIVIZMUS 2. Aktivisták számának növelése 1. Facebook oldalak rendszereshasználata 2. Az emberi jogi képzés Összpont projektjében aktivistákkal való részvétel, Összpont iskolák bevonása kampányés aktivista eseményekbe 3. Celebek bevonása 4. Külsős rendezvényeken való rendszeres megjelenések 5. Középiskolákban és vállalatoknál tréningek, információs események Várható eredmények: 1900 aktivista év Végéig, 15 Összpontos diák aktivista lesz, 30 külsős megjelenés, 25 osztályban és 4 vállalatnál tréning 1. Az AIM láthatóságának növelése 1. Kommunikációs terv kidolgozása minden kampányeseményhez 2. Fénypont hálózat bővítése és bevonása az emberi jogi munkába, továbbá kommunikációs stratégia kidolgozása a Fénypontok integrálására 3. Toborzó kampány tervezése és lebonyolítása reklámügynökséggel 4. Emberi jogi világnap és Levélíró Maraton Várható eredmények: 15%-kal nő az eseményeken résztvevők száma, 30 Fénypont, Emberi jogi világnapon 2000 aláírás 3. Nagyobb emberi jogi hatás elkötelezett aktivisták közreműködésével 1. Mentorprogram és köszöntő csomag az új aktivisták számára 2. Aktivista csapatépítő két alkalommal 3. Rendszeres havi aktivista találkozók 4. Aktivisták bevonása az emberi jogi képzésbe, melyre tréningekkel készítjük fel őket 5. Aktivisták számára kampánytémákról előadások, workshopok Várható eredmények: 10 mentor aktivista, 30 új aktivista aktív részvétele, csapatépítőkön 20 aktivista, 4 kampánycsapat, 13 új képző aktivistákból, kampány tréningeken 50 aktivista

10 MÉDIA ÉS KOMMUNIKÁCIÓ CÉLOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK 1. A társadalom érzékenyebb és fogékonyabb az emberi jogi témákra, és kiáll a jogsértések ellen újságírókkal szoros kapcsolat kiépítése, rendszeres személyes kapcsolattartás, jelentések és interjúk megjelentetése. 2. Az AIHU emberi jogi témákban véleményvezérré válik sajtótájékoztató szervezése, médiamegjelenések, potenciális újságírók bevonása, háttérinformációk közlése a sajtóval 3. Az adományozási és önkéntességi szándék felmerülésekor a társadalom széles körének az AIHU jusson eszébe adománygyűjtéssel szorosan összekapcsolódva kidolgozni a média tevékenységeket, folyamatos információáramlás eken keresztül és személyesen, weboldal rendszeres aktualizálása Várható eredmények: több mint 117 fő ajánlja fel személyi jövedelemadóját, Facebook követő, 260 Youtube feliratkozó, 15 jelentés/interjú, megnyitások aránya 15%-ra nő

11 FUNDRAISING 1. Pénzügyi függetlenségünk növelése 1. Online toborzás: 1%, crowdfunding, webshop, hagyaték, Facebook 2. Offline toborzás: adománygyűjtési események Fénypontokon, kampányeseményeken és világnapokon 3. Új támogatók toborzása 4. Riportok, elemzések meglévő rendszereinkből (CRM, weboldal, webshop, Facebook) 5. Adománygyűjtési tapasztalatok megosztása partner civil szervezetekkel, megérteni a hazai adománygyűjtő közösséget 6. Felismerni és elsajátítani új technikákat, eszközöket 7. Az emberi jogi képzés és az adománygyűjtés integrálása 8. Celebek bevonása kampányokba, toborzásba Várható eredmények: 50 új tag, 115 új támogató; 45 résztvevő adománygyűjtéssel egybekötött kampányeseményeken, 35 résztvevő Taggyűlésen; Weboldal látogatók száma 15%-kal, webshop látogatók száma 25%-kal nő; 25 új támogató meglévő kapcsolataink közül; 25 szakmai önkéntes; 50 meglévő csoportos befizető reaktiválása; 12 donor interjú; Leiratkozók száma 25%-kal, lemorzsolódás 10%-kal csökken. 2. Tagok és támogatók hosszú távú elköteleződésének kialakítása 1. Csoportos beszedések a meglévő elavult rendszerből a CRM rendszerbe való integrálásával bevételünk növelése és meglévő támogatók megtartása 2. Elköteleződés kialakítása donor interjúkkal, kérdőíveken és telefonos kapcsolattartáson keresztül 3. Leiratkozók és a visszapattanó levelek kezelése

12 SZERVEZETFEJLESZTÉS 1. Nemzetközi sztenderdeknek való megfelelés - Szabályzatok, rendszerek és folyamatok felülvizsgálata - Core Standards bevezetése - Előkészület a COCOA bevezetésére 2. Szekció státusz elérése - Véglegesíteni és benyújtani a a szekcióvá válás elismertetéséhez szükséges dokumentumokat 3. Hatékony, átlátható és elszámoltatható irodai működés - Stabilizálni az IT rendszert - Kockázatelemzés és előrejelzés - Működési terv negyedéves értékelése és tervezése - Rendszeres pénzügyi előrejelzések - Rendszeres kapacitásfejlesztés, képzés és teljesítményértékelés személyes értékeléseken keresztül - Csapatépítés - Készségfejlesztési lehetőségek feltérképezése

13 IRÁNYÍTÁS ÉS VEZETÉS 1. Hatékony elnökségi átmenet, hosszan tartó jó vezetés - Jelenlegi Stratégia értékelése, majd a os tervezése - Felelősségi területek kijelölése: nemzetközi témák, Nemzetközi Közgyűlés delegáció - Éves elnökségi önértékelés 2. A szervezet vezetése megerősödik - Meglévő jelentési rendszer felülvizsgálata - Kéthavonta elnök-igazgató találkozók - Igazgató teljesítményértékelése - Online és offline tagsági konzultáció 3. Szabályzatok és folyamatok a nemzetközi sztenderdekkel (Core Standards) összhangban - Hiányzó szabályzatok, rendszerek és folyamatok azonosítása - Prioritásokkal kiegészített akciótervet kiépíteni, beemelni az AIHU gyakorlatába - Kockázatfelmérés készítése, rendszeres frissítése - Véglegesíteni a szekcióvá válás folyamatát

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban Működési terv 2016 Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban ELSŐ CÉL Mindenki ismeri a jogait. És tud is élni velük. Oroszország: Jogvédők veszélyben Emberi jogi képzés (projekt 1-2-3)

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

(Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI

(Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI Vigyázz Kész - Rajt (Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI MI AZ ADOMÁNYSZERVEZÉS? Forrásteremtés Az adományszervezési (fundraising) stratégia a szervezet működéséhez, céljainak megvalósításához

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

kapcsolatok erősítése Vácott

kapcsolatok erősítése Vácott Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése Vácott ÁROP 1.A.6 2013 2013 0017 0017 A pályázati konstrukció A Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése elnevezésű pályázat célja a közigazgatási

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk

Részletesebben

IRODAI BESZÁMOLÓ 2013

IRODAI BESZÁMOLÓ 2013 AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG IRODAI BESZÁMOLÓ 2013 Tartalomjegyzék EMBERI JOGI...2 E.1. ROMÁK ELLENI DISZKRIMINÁCIÓ...2 E.2. LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS, TRANSZNEMŰ ÉS INTERSZEX EMBEREK JOGAI (LMBTI)...3

Részletesebben

Kapcsolati menedzsment, PR: 2 nap

Kapcsolati menedzsment, PR: 2 nap Kapcsolati menedzsment, PR: 2 nap Szervezeti megoldások bevezetése a lakosság naprakész és folyamatos tájékoztatásának javítására, a döntések nyilvánossá tételére A résztvevők ismerjék meg és sajátítsák

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt bemutatása

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt bemutatása A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt bemutatása Előadó: Vörös Szabolcs szakmai vezető Nemzeti Munkaügyi Hivatal TÁMOP 2.4.8-12 Projekt-végrehajtási Osztály E-mail cím: vorossz@lab.hu Telefonszám: +36 1 323

Részletesebben

FORRÁSTEREMTÉS. Helyi ifjúsági munka (I. modul) Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ

FORRÁSTEREMTÉS. Helyi ifjúsági munka (I. modul) Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ FORRÁSTEREMTÉS Helyi ifjúsági munka (I. modul) Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ Közéletre Nevelésért Alapítvány www.kozeletre.hu KÓSA András László Révfülöp, 2011. február 22-25. A forrásteremtés

Részletesebben

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK KIK VAGYUNK? civil szervezetek és 3 egyéni szakember (MTA JTI, ELTE Á JK) MIT CSINÁLUNK ÁLTALÁBAN?

Részletesebben

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050)

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) I. A pályázat keretében megvalósuló képzések Döntéshozatal Célja: a résztvevők megismerik és gyakorolják a hatékony, önérvényesítő

Részletesebben

A projekt folytatási lehetőségei

A projekt folytatási lehetőségei "Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában A projekt folytatási lehetőségei Gondi János Debrecen,

Részletesebben

SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram

SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Dr. Margitai Barnabás Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Projektmenedzsment Szervezet Vezető DEMIN 2016. május 27. Svájci Hozzájárulás Tematikus Prioritásai

Részletesebben

NTP-FTH SPECIÁLIS TEHETSÉGBANK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

NTP-FTH SPECIÁLIS TEHETSÉGBANK SZAKMAI BESZÁMOLÓ NTP-FTH-15-0036 SPECIÁLIS TEHETSÉGBANK SZAKMAI BESZÁMOLÓ Tartalom 1. A pályázati program lényege... 3 2. A támogatás segítségével megvalósult szakmai tevékenysége... 3 3. A pályázatban megfogalmazott célok

Részletesebben

Kommunikációs terv.

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola> Kommunikációs terv TÁMOP 3..7-/2-20-0569 A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3..7 projekt szakmai tervezésének. A kommunikációs feladatokat a szakmai feladatok határozzák

Részletesebben

A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton

A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban Szeged, 2013.április 25. Dr. Bodó Márton Miért lehet jó? Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Te megállnál segíteni? 1000 emberből két óra alatt mindössze 6 segítene

Részletesebben

A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ----------------------------------------

A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ---------------------------------------- A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ---------------------------------------- Gárdos Tódor (Amnesty International Magyarország) és Sáfrány Réka (MONA Alapítvány) Segítségnyújtás a szexuális

Részletesebben

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében

A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében TéT Konferencia, Felsőoktatás nemzetköziesedése: mobilitás és akadémiai együttműködések Budapest, 2016. július

Részletesebben

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Adományszervezési ismeretek. Kebiche Nabila, Adományszervezési vezető Greenpeace 2014.03.21

Adományszervezési ismeretek. Kebiche Nabila, Adományszervezési vezető Greenpeace 2014.03.21 Adományszervezési ismeretek Kebiche Nabila, Adományszervezési vezető Greenpeace 2014.03.21 Mire gyűjtünk, mire kérünk? Projektünk összefoglalója Kinek érdeke minket támogatni? Milyen időszakra kérünk?

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

Európai Menekültügyi Alap 2008.

Európai Menekültügyi Alap 2008. Európai Menekültügyi Alap 2008. A 2008. évi pályázati célkitűzések és prioritások Az új menedékjogról szóló törvény Jogi háttér (EU): 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat a Szolidaritás

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

2015. május április 30.

2015. május április 30. EGT ALAP HU04 ALKALMAZKODÁS A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ PROGRAM, C2 HELYI ADAPTÁCIÓS KAPACITÁSFEJLESZTÉSI ALPROGRAM KIÍRÁS KERETÉBEN NEMZETI-ALKALMAZKODÁSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA (CLIM-NET/HUN) CÍMŰ PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁNAK

Részletesebben

JNSZ TISZK TÁMOP-2.2.3 NYITÓKONFERENCIA 2008. 12. 05. Szolnok

JNSZ TISZK TÁMOP-2.2.3 NYITÓKONFERENCIA 2008. 12. 05. Szolnok JNSZ TISZK TÁMOP-2.2.3 NYITÓKONFERENCIA 2008. 12. 05. Szolnok Előadásvázlat Tények a JNSZ TISZK-ről Kiemelt céljaink a projektidőszakban A projektidőszak utáni fenntarthatóság feltételei Csak együtt sikerülhet

Részletesebben

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok IV. LIFE Klímapolitikai Tréning 2017. február 16. Kovács Barbara LIFE Éghajlat-politika alprogram Nemzeti kapcsolattartó I. A LIFE program

Részletesebben

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10.

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10. Oktatási útiterv A Holokauszt Emlékközpontban 2010. június 10. Az Emlékközpont oktatási küldetése a holokauszt eseményeinek, szereplőinek hiteles megismertetése a magyar oktatási rendszerben tanulókkal

Részletesebben

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Szakmai fejlesztőhálózat a kistelepülésektől az agorákig országos projektzáró konferencia Hatvan, 2015. szeptember 3. Partnereink

Részletesebben

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22. Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia 2016. április 22. A FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS LEHETŐSÉGEI Galambos Annamária főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium VÁLTSUNK SZEMLÉLETET!

Részletesebben

Bevezető az EU katasztrófavédelmi rendszerébe

Bevezető az EU katasztrófavédelmi rendszerébe Bevezető az EU katasztrófavédelmi rendszerébe EU KONTEXTUS Lisszaboni Szerződés 196 C. tagállami hatáskör szolidaritás elve szubszidiaritás elve egységes fogalom hiánya humanitárius segítségnyújtás normál

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Elnökjelölti program Béres József

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Elnökjelölti program Béres József Magyar Elektrotechnikai Egyesület Elnökjelölti program 2016-2019 Béres József Budapest, 2016. április 11. 2. oldal Bevezetés A MEE elnökeként 3 évet dolgoztam az Elnökség tagjaival közösen az előző Elnöki

Részletesebben

I. sz. táblázat / Negyedéves összesített kommunikációs tájékoztató a 247/2014. (X.1.) Korm. rendelet 9. (1) bek. alapján

I. sz. táblázat / Negyedéves összesített kommunikációs tájékoztató a 247/2014. (X.1.) Korm. rendelet 9. (1) bek. alapján .. negyedév I. sz. táblázat / Negyedéves összesített kommunikációs tájékoztató a 247/2014. (X.1.) Korm. rendelet 9. (1) bek. alapján Adatközlő szervezet neve: Kutatási feladatok 1 Kutatási feladatok összesen

Részletesebben

FESZ STRATÉGIAI FEJLESZTÉSE

FESZ STRATÉGIAI FEJLESZTÉSE FESZ STRATÉGIAI FEJLESZTÉSE Dr. Margitai Barnabás MBA, MSc FESZ Közgyűlés Budapest, 2012. november 29 FESZ GYSE Forgalmazók az Egészségért Gyártók a Minőségért Misszió A szervezet tagjai hozzásegítsék

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404 Célcsoportjaink közé soroljuk mindazon embereket és csoportokat, akik a hátrányos helyzetükből adódóan, vagy az egyenlő bánásmódban is rögzített védett tulajdonságaik miatt perifériára szorultak. Feladatunknak

Részletesebben

TÁMOP3.1.7-11/2-2011-0401. A ''Babus Jolán Középiskolai Kollégium'' felkészülésének segítése a referencia értékű gyakorlatok átadására

TÁMOP3.1.7-11/2-2011-0401. A ''Babus Jolán Középiskolai Kollégium'' felkészülésének segítése a referencia értékű gyakorlatok átadására A '''' felkészülésének JÓ GYAKORLAT LEÍRÁSA A '''' felkészülésének AZ INTÉZMÉNY JÓ GYAKORLATÁNAK BEMUTATÁSA Szülőkkel való kapcsolattartás módjai A "Jó gyakorlat" célja (folyamatban és eredményben) A szülőkkel

Részletesebben

Tájékoztatási és nyilvánossági előírások Az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009 2014 es időszaka

Tájékoztatási és nyilvánossági előírások Az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009 2014 es időszaka Tájékoztatási és nyilvánossági előírások Az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009 2014 es időszaka 1. Cél A Nemzeti Kapcsolattartó, a Program Operátorok és a Projektgazdák valamennyi tájékoztatást

Részletesebben

(Diák)Jogvédk Magyarországon

(Diák)Jogvédk Magyarországon (Diák)Jogvédk Magyarországon Jogvédelemmel foglalkozó civilek DIPA Egyesület Civil jogvédelem Jogok valamely védettnek tekintett köre (pl. I, II generációs alapjogok) Elvont Elv Feminista, PMM Valamely

Részletesebben

Környezetvédő Egyesület Érd. www.avarosvedo.hu

Környezetvédő Egyesület Érd. www.avarosvedo.hu Környezetvédő Egyesület Érd www.avarosvedo.hu Küldetési nyilatkozat Az Érdi Környezetvédő Egyesület célja lakóhelyünk, Érd természeti, épített és kulturális értékeinek, megismerése, megismertetése, és

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

Civilek a megbélyegzés ellen HIV/AIDS kampány a legsérülékenyebb csoportok körében Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap Támogatás összege: 67555

Civilek a megbélyegzés ellen HIV/AIDS kampány a legsérülékenyebb csoportok körében Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap Támogatás összege: 67555 Civilek a megbélyegzés ellen HIV/AIDS kampány a legsérülékenyebb csoportok körében Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap Támogatás összege: 67555 Önrész összege: 7532 Rövid távú célok: HIV/AIDS területen

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁG ÉS HULLADÉKCSÖKKENTÉS AZ EGYETEMEKEN. Mudra Viktória, HUSUN fenntarthatósági koordinátor

FENNTARTHATÓSÁG ÉS HULLADÉKCSÖKKENTÉS AZ EGYETEMEKEN. Mudra Viktória, HUSUN fenntarthatósági koordinátor FENNTARTHATÓSÁG ÉS HULLADÉKCSÖKKENTÉS AZ EGYETEMEKEN Mudra Viktória, HUSUN fenntarthatósági koordinátor Kik vagyunk? Név: Felsőoktatási Fenntarthatósági Hálózat, (Mo.) Hungarian Sustainable University

Részletesebben

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Sass Judit (BCE) - judit.sass@uni-corvinus.hu Bodnár Éva (BCE) - eva.bodnar@uni-corvinus.hu Kálmán Anikó (BME) - drkalmananiko@gmail.com Célok, előzmények

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása Győr, Vasvári Pál u. 1/a. www.maltai.hu 2011. Február 25. Szakmai Nap Előzmények Bűnmegelőzési pályázat:kiíró

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján ÁROP 2007-3.A.1. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban című

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

Minőségfejlesztési program 2013/14

Minőségfejlesztési program 2013/14 Minőségpolitika, stratégia és eljárások 1 A kari minőségpolitika aktualizálása Minőségcélok kitűzése és 2 A kari minőségfejlesztési bizottság munkájának 3 Az intézetek, tanszékek minőségbiztosítási tevékenységének

Részletesebben

Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai

Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai Bozóky Tamás, AVIR szakmai vezető Fejérvári Bence, informatikai folyamatmenedzser 2013. szeptember 18. AVIR I. fejlesztése 2008-2011: AVIR fejlesztése

Részletesebben

Mintacím szerkesztése

Mintacím szerkesztése Mintacím szerkesztése Mintacím szerkesztése Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) bemutatása Budapest, 2012. május 16. Az Mintacím OHÜ külső szerkesztése működési modellje Nemzetgazdasági

Részletesebben

KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV

KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV 1. Célok A referencia-intézmény egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkező

Részletesebben

Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz

Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz Eljárásrend a TÁMOP-3.3.8-2/12-2012-0092 számú pályázathoz Tartalom: I. Az eljárásrend hatálya II. A projekt általános jellemzői III. A projektmenedzsment tagjai, feladatai, felelősségek, IV. A projektben

Részletesebben

Részvételi és szponzorációs ajánlat

Részvételi és szponzorációs ajánlat Részvételi és szponzorációs ajánlat Elsı Önkormányzati Projektbörze és Szakmai Konzultáció Budapest, 2010. március 31. Az európai uniós fejlesztési források elnyerése érdekében készült Integrált Városfejlesztési

Részletesebben

A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések

A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A kormányzati szervek A korrupció megelőzése érdekében tett főbb intézkedések: 1. Részvétel a KIM által koordinált korrupciómegelőzési program végrehajtásának

Részletesebben

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20.

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális pályázatok kategóriái Megjelentetésre váró közoktatási pályázati konstrukciók: 2010-ben terveink szerint 3 (TÁMOP

Részletesebben

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE 2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE KIT TEKINTÜNK TEHETSÉGNEK? 26/11/2014 Page 1 KI A TEHETSÉG KIK PÁLYÁZHATNAK A BONAFARM CSOPORTBAN? VEZETŐI SZAKEMBER - Lelkesedés, erős teljesítmény

Részletesebben

Záró kerekasztal- A pályázat tapasztalatai és eredményei

Záró kerekasztal- A pályázat tapasztalatai és eredményei Záró kerekasztal- A pályázat tapasztalatai és eredményei 2016. 06. 20. Autizmus-specifikus nevelés és oktatás támogatása V. AUTMENTOR 2015 Együttműködés Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk

Részletesebben

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11 Aktuális (minőség) céljaink Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1. A jelenlegi tanulólétszám megtartása (növelése) Aktuális minőségcélok Sorszám Minőségcél Felelős, határidő Vezetők

Részletesebben

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot?

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Társadalmi felelősségvállalás Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Mi a társadalmi szerepvállalás? ALAPGONDOLAT Nem elég kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, meg kell találnunk

Részletesebben

A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében

A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében Kovács Zsuzsanna 2014. február 26. OEFI TÁMOP 6.1.1 - Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása Népegészségügyi

Részletesebben

A civilek szerepe a szociális innovációban

A civilek szerepe a szociális innovációban A civilek szerepe a szociális innovációban Ki a civil, mi a civil? A civil társadalom: az állampolgárok szabad akaraton alapuló, tudatos, egyéni és közösségi cselekvései, melynek célja a társadalom egészének

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Mentőöv Információs Központ

Mentőöv Információs Központ Mentőöv Információs Központ A ritka betegségekről röviden előfordulási gyakoriságuk kisebb, mint 1/2000 (európai definíció), 6000-8000 féle ilyen betegséget azonosítottak már (definíciótól függően), sok

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ, PÁL ADRIENN

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ, PÁL ADRIENN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ, PÁL ADRIENN SZEMÉLYES ADATOK Név: Pál Adrienn Születési idő: 1974.10.20. Állampolgárság: magyar ISKOLAI VÉGZETTSÉG, EGYÉB TANULMÁNYOK Mettől meddig (év) Végzettség / Intézmény megnevezése

Részletesebben

SZEMÉLYES ADATOK. Név UDVAROS RENÁTA Cím 7400 KAPOSVÁR, DAMJANICH U. 8-10. Telefon 30/ 518-8747 Fax 82/ 477-079 E-mail udvarosrenata@freemail.

SZEMÉLYES ADATOK. Név UDVAROS RENÁTA Cím 7400 KAPOSVÁR, DAMJANICH U. 8-10. Telefon 30/ 518-8747 Fax 82/ 477-079 E-mail udvarosrenata@freemail. ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név UDVAROS RENÁTA Cím 7400 KAPOSVÁR, DAMJANICH U. 8-10. Telefon 30/ 518-8747 Fax 82/ 477-079 E-mail udvarosrenata@freemail.hu Állampolgárság magyar Születési idő 1976. 08.

Részletesebben

Go&Learn projekt EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A G&L LNMB TAGJAI KÖZÖTT

Go&Learn projekt EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A G&L LNMB TAGJAI KÖZÖTT Go&Learn projekt EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A G&L LNMB TAGJAI KÖZÖTT Szerzők > Gilberto COLLINASSI - ENAIP Friuli Venezia Giulia (Olaszország) > > A G&L Multilaterális Hálózat Concept Development Group

Részletesebben

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület:

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: A referencia-intézményi szolgáltatói szerep ellátásához szükséges fejlesztéseket

Részletesebben

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási pályázatok LIFE Climate Governance and Information (GIC) projects

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási pályázatok LIFE Climate Governance and Information (GIC) projects LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási pályázatok LIFE Climate Governance and Information (GIC) projects Kovács Barbara, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Klímapolitikai Főosztály I. LIFE

Részletesebben

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Program címe: Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Tanúsítvány száma: 6/2015. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. július 23. Kérelmező neve: Független Egyesület (Nonprofit civil Szervezet) Program

Részletesebben

Vezetői összefoglaló ÁROP /A A pályázati dokumentáció felépítése

Vezetői összefoglaló ÁROP /A A pályázati dokumentáció felépítése Vezetői összefoglaló ÁROP-11.2. 18/A-2013 A pályázati dokumentáció felépítése Tartalomjegyzék Tartalom Oldal Vezetői összefoglaló 1 Beszámoló a Szegedi Ítélőtábla Minőségirányítási területen végzett fejlesztő

Részletesebben

Norvég Civil Támogatási Alap Közepes és kisprojektek 2014-2

Norvég Civil Támogatási Alap Közepes és kisprojektek 2014-2 Norvég Civil Támogatási Alap Közepes és kisprojektek 2014-2 A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Az első fordulós pályázatok beadási határideje: 2014. október 15 A második fordulós pályázatok

Részletesebben

A Kiválósági Kultúra terjesztésének lehetőségei

A Kiválósági Kultúra terjesztésének lehetőségei Győr Moson - Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara A Kiválósági Kultúra terjesztésének lehetőségei 2012.03.08. Pongrácz Balázs www.gymskik.hu Oldal: 1 I. Bemutatkozás Önkéntes tagok száma: 1,200 vállalkozás

Részletesebben

NIOK Alapítvány a civil partner

NIOK Alapítvány a civil partner NIOK Alapítvány a civil partner Tudás, tapasztalat, infrastruktúra, szolgáltatások Egyre több vállalat fordít figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra (CSR) és azon belül is a jótékonyságra, az adományozásra,

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu

Részletesebben

Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról

Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSEK ÖSSZEFOGLALÁSA 2010. március 9. Kistérségi együttműködés a helyi gazdasági és foglalkoztatási potenciál erősítésére Projektazonosító:

Részletesebben

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai DPR intézményi szakmai fórum 2011. április 12. Dr. Tarrósy István, egyetemi adjunktus, osztályvezető (BTK PIKO) Stratégiai cél: 1. cél: Képzésfejlesztés, tananyagfejlesztés

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423 KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tartalma 1. A kommunikációs terv célja 2. Hatókör 3. A kommunikáció felelősei 4. A kommunikáció

Részletesebben

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető:

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0524 Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra Projekt kezdete: 2012 aug. 1 Projekt vége 2012. május 31. Továbbképzési emlékeztető: 1. Változásmenedzselés

Részletesebben

Adománygyűjtési ötletek az Adhat Vonalhoz

Adománygyűjtési ötletek az Adhat Vonalhoz Adománygyűjtési ötletek az Adhat Vonalhoz Felhasznált források: Angela Rosati: Adománygyűjtési technikák itthon és külföldön Adhat Vonal Programban résztvevő szervezetek anyagai (pl. weboldalak, Facebook)

Részletesebben

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002 MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG ELNÖKI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002 Rechnitzer János elnök 2015. évi közgyűlés Eger Részletes értékelés a 2012 2015 közötti időszak eredményeiről.

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

Towards Inclusive Development Education

Towards Inclusive Development Education Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak

Részletesebben

Modern Városok projekt

Modern Városok projekt Modern Városok projekt Projekt Alapadatai Projekt összköltségvetése 24.000.000.000.- HUF Projektmegvalósítás időtartama 2016-2020 Pécsi Tudományegyetem Pécs, 2016. 1 A PROJEKT ELŐZMÉNYE Magyarország Kormánya

Részletesebben

Miért fontos, hogy lássanak engem? Hogyan mutassam meg magam?

Miért fontos, hogy lássanak engem? Hogyan mutassam meg magam? Miért fontos, hogy lássanak engem? Hogyan mutassam meg magam? Disszeminációs műhely Erasmus+ projekteknek Tempus Közalapítvány Dr. Kuráth Gabriella Pécsi Tudományegyetem Miért? Kötelező - vállaltuk Lehetőség,

Részletesebben

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség tevékenysége, 2012. Q1. 2012. április 11.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség tevékenysége, 2012. Q1. 2012. április 11. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség tevékenysége, 2012. Q1 2012. április 11. Az új termékdíjas törvény Az új koncepció céljai: Egyablakos rendszer kiépítése Átlátható Számonkérhető Nyomon követhető

Részletesebben

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat-Dunántúli Régió www.maltai.hu VELED ÉRTED PROJEKT VELED ÉRTED PROJEKT 2008/2009. Célcsoport: a szabadidejüket a gyıri a plázákban, vagy azok környékén töltı

Részletesebben

North Hungarian Automotive Cluster

North Hungarian Automotive Cluster North Hungarian Automotive Cluster Alapítók Miskolci Egyetem Innovációmenedzsment Kooperációs Kutatási Központ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pannon Autóipari Klaszter 2 Az ImKKK

Részletesebben

TÁMOP 4.1.1.C/12/1/KONV-2012-0004 Harmadik projektszintű találkozó Szolnok, 2014.05.07.

TÁMOP 4.1.1.C/12/1/KONV-2012-0004 Harmadik projektszintű találkozó Szolnok, 2014.05.07. TÁMOP 4.1.1.C/12/1/KONV-2012-0004 Harmadik projektszintű találkozó Szolnok, 2014.05.07. Hallgatói szolgáltatások alprojekt beszámolója 2013.10.16-2014.05.07 időszak (Karrier és alumni szolgáltatások) Készítette:

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség. Maróti Péter Igazgató Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE.

Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség. Maróti Péter Igazgató Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Maróti Péter Igazgató Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. DA-RIÜ Khe. feladatai és a DA-RIÜ projekt moduljai FELADATOK K+F és innováció fejlesztése,

Részletesebben

Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei

Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Szeminárium: "Hogyan alkalmazható a sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek "bevált gyakorlata?" Magyarország, 2016.ápr.21. Ruairi Fitzgerald, ESZSZ

Részletesebben

ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK ÉS KAMARÁK LEHETŐSÉGTÁRA

ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK ÉS KAMARÁK LEHETŐSÉGTÁRA ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK ÉS KAMARÁK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Érdekképviseleti szervezeteknek

Részletesebben

EU Compass projekt ismertetése 1.

EU Compass projekt ismertetése 1. EU Compass projekt ismertetése 1. Támogató alap: Magyarország- Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Pályázat benyújtás: 2010. 09. 15. Döntés: 2011. 03. 25. Szerződéskötés:

Részletesebben