J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/131-8/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 30-án (péntek) órakor megtartott nyilvános ünnepi üléséről. Az ülés helye: Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácskozóterme Jelen vannak: Ács János polgármester Bakos György Barbalics Antal Bognár Ferenc Bozsoki Lajos Buzás Gyula Császár László Horváthné Németh Edit Horváthné Szalay Gyöngyi Koppányi Ferenc Lévai József Marton József Presits Ferenc Sólyom Károly Szatmári Jánosné Vörös Béla Závori László képviselők Dr. Csonka László képviselő az ünnepi ülésen nem vett részt. Dr. Imre László jegyző, Parapatics Tamás Önkormányzati főtanácsadó, Irodavezetők, Meghívott vendégek, Tapolca Város Polgárai, Tapolcai Városi Televízió munkatársai, valamint Vasáros Nikoletta jegyzőkönyvvezető.

2 2 KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ: Gyerekek az épített és természeti környezet védelméért című rajzpályázatot Tihanyiné Bálint Zsuzsa tanárnő bemutatja. A vendégek a kiállított rajzokat megtekintik. Az ünnepség résztvevői egyperces néma felállással adóznak a közelmúltban elhunyt Kovács Imrének, a Városi Tanács volt Pénzügyi Osztályvezetőjének, Tapolca Város Díszpolgárának. Kovács Melinda narrátor: Elhiszed-e, hogy él bennem egy város, amelyben minden múlt idő jelen? Itt alszik, virrad, ami meghatároz, mert belőle bomlott ki életem. Lelkem lüktet az utcák vérkörében, amíg az emlékezet körbejár, hogy bolyongásaiból hazaérjen. Az otthon csöndje egy kicsit halál, mintha az üzetést tagadná benne a falakat számláló oltalom. Kezdet és vég itt hág a végtelenre: ez a város a szülővárosom. Se több, se jobb, mint akármelyik város, amit az idő rombol, épít, öl, de az egyetlen, ami értem áldoz, az egyetlen, mely engem örököl, s az egyetlen, amit hordok magammal, míg létezem: a megtartó teher. Bárhol megszokjuk egymást a falakkal, de otthont beléjük csak ő lehel. Gál Éva Emese szülőváros című versével köszöntöm Önöket mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tapolca Város napján. Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Lasztovicza Jenőt, választott parlamenti képviselőnket, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökét, Talabér Mártát, a Veszprém Megyei közgyűlés alelnökét, Ács János Urat, városunk polgármesterét, Dr. Rédei Zsolt Urat, Sümeg város polgármesterét. Szeretettel köszöntöm sümegi és tapolcai Képviselő-testület megjelent tagjait, a két város iroda- és intézményvezetőit, és valamennyi meghívott vendégünket.

3 3 Kérem Önöket, hogy énekeljük el közösen nemzeti imádságunkat, a Himnuszt! Himnusz Kovács Melinda narrátor: Tisztelettel kérem fel Ács János Polgármester Urat az ünnepi testületi ülés megnyitására, a vendégek köszöntésére. Ács János polgármester: Élni ott jó, ahol számítanak rád, ott ahol neked is van jogod! Ott ahol őszintén embernek és polgárnak érzed magad. Tisztelt Hölgyeim! Tisztelt Uraim! Kedves Vendégek és Tapolcaiak! Tapolca város ünnepén tisztelettel és szeretettel köszöntöm a jelenlévőket, és mindazokat, akik lélekben és a helyi televízió képernyői előtt velünk együtt ünnepelnek. A Város Napján, amely elnevezést ez évben használunk első alkalommal, mindenképpen illik megemlékezni településünk történelméről, a közelmúlt történéseiről. Az elmúlt évben emlékeztünk meg Tapolca múlt századi várossá nyilvánításának 40 éves évfordulójáról, amikor is részletesen ismertettem településünk történetét. Figyelmükbe ajánlom a közelmúltban megjelent Tapolca albumot, amely a kezdetektől a jelenig mutatja be városunkat. Ez évben két jelentős időpontot, évfordulót szeretnék kiemelni. Legjobb ismereteink szerint III. Béla királyunk által között kiadott oklevél említi először városunk nevét írásos formában. Településünk mindig jelentős szerepet töltött be a térségben, így kérem településünk Polgárait, hogy vállaljuk büszkén múltunkat, a 825 éves Tapolcát! A másik évfordulós időpont alkalmából szeretettel köszöntöm Diszel városrész lakóit! Harminc évvel ezelőtt döntött az Elnöki Tanács az addig önálló település Tapolcához történő csatolásáról. Az egyesítési elképzelés először egy kis zavart is okozott, ugyanis a településeknek nem volt közös határa, azonban ezt problémát az akkori politika gyorsan megoldotta. Bízom abban, hogy a diszeliek az akaratuk ellenére történt összevonás ellenére jól érzik magukat Tapolca-Diszelben, ahol ugyan sajnálatunkra postahivatal már nem működik, de az irányítószám továbbra is egyedi. Tapolca polgármestereként a következőkben a közelmúlt történetéről, a beruházásokról, fejlesztésekről kívánok pár gondolatot megosztani Önökkel, természetesen a teljesség igénye nélkül. Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozást követően Tapolcán is, új intézményrendszer alakult ki, erősödött a civil társadalom. A gazdasági átalakulás folyamatában sok munkahely szűnt meg a magánosítás során. Ebben az időszakban az önkormányzati fejlesztést a Városi Kórház belgyógyászati és radiológiai épületeinek létesítése jelentette, amely a város jelentős áldozat-vállalásával járt. Köszönet mindazoknak, akik segítették ezt a folyamatot, munkájukkal hozzájárultak a megvalósítás sikeréhez. Bízom abban, hogy 2007-től kezdődően a továbbra is szükséges fejlesztésekhez, felújításokhoz a régóta hiányzó források rendelkezésre állnak majd. Stratégiai célkitűzésként, már az 1990-es évek elején megfogalmazásra került az idegenforgalom fejlesztése, kezdetben még kevés

4 4 sikerrel. Az ezredfordulóra a jelenleg is tartó lendületbe jött a város, erősödött a lakosság lokálpatriotizmusa, a helyi vállalkozások fejlődése. Ez a folyamat az önkormányzati beruházási, fejlesztési törekvésekkel együtt olyan településfejlődést eredményezett, amelyre méltán lehetnek büszkék a tapolcaiak. A jelentős változásokat a Magyar Urbanisztikai Társaság is elismerte, Tapolca rangos elismerést, Hild János Díjat kapott. Teljesen átalakult, nagy részében megújult, gyarapodott a városi nevelési, oktatási, kulturális és sport intézményrendszer. Tapolca a Tamási Áron Városi Művelődési Központban először tud saját épületében színteret biztosítani a városi kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak, városi és civil szervezeti programoknak, önkormányzati ünnepi rendezvényeknek. A Városi Rendezvénycsarnok létesítésével egy olyan többfunkciós épülettel gyarapodott Tapolca, amely elsősorban a sport, de kulturális élet kiteljesedéséhez is hozzájárult. A megújult Városi Sporttelepen jó körülményeket tudunk biztosítani a városi verseny- és szabadidősportban szereplők részére. A tapolcai vívóhagyományok elismerését is jelentette, hogy méltó körülmények között, új vívóteremben készülhetnek a sportoló gyerekek. A Városi Rendezvénycsarnokban a sportág iránt érdeklődők először követhettek élőben a rangos sporteseményt, figyelhették a 2005 évi Junior Vívó Európa Bajnokság küzdelmeit. Megújult a Városi Mozi is, a bőséges programkínálat ellenére sajnos kevesen látogatják. Az ezredfordulón a megnyíló pályázati lehetőségeket kihasználva jelentős számú, a fiatalok életkezdését segítő fecskelakással, költségelvű és szociális bérlakásokkal nőtt a városi vagyon. Befejeződött a Déli tehermentesítő út építése, korszerű körforgalmi csomópontok létesültek, a belterületi úthálózat felújítása, összhangban a jelentős környezetvédelmi csatornahálózat fejlesztési programmal folyamatosan történik a közlekedők megelégedésére. A turizmust fejlesztő stratégiához igazodva értékőrző módon újult meg a belvárosi környezet, a vasútállomás előtti tér, a Malomtó és a Kisfaludy utca környéke. A Köztársaság téri vendégfogadó park a Trianon Emlékhellyel, az erdélyi testvértelepülésünktől, Zabolától kapott - Magyarországon a legnagyobb ugyanott felállított Székelykapu városunk legújabb kori látványosságai. A Katonai emlékpark kialakításával, a haditechnikai park létesítésével, a sokáig elzárt nyugati városrészben a Dobó mellszobor elhelyezésével méltó módon ápoljuk a katonai hagyományokat, emlékeket. A turisztikai fejlesztések közül kiemelkedik a Dunántúl talán legjelentősebb magánberuházásában, városi közreműködéssel felépült négycsillagos Hotel Pelion gyógyszálló. A vendégek körében rövid idő alatt kedveltté vált, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtó létesítmény jelentős közvetett és közvetlen hatást gyakorol a város életére, hosszú távon határozza meg a fejlődés irányvonalát, a városüzemeltetés és a szolgáltatások színvonalának folyamatos emelésére kötelez bennünket, amely az itt élők és az ide látogatók megelégedésére történik. Köszönet a létesítőknek és a működtetőknek. A város bejáratainál új kereskedelmi-szolgáltató, illetve ipari területek épültek ki, amelyek több száz fős munkahelyteremtést eredményeztek. Jelentős előrelépés történt/történik a környezetvédelmi fejlesztések, a szelektív hulladékgyűjtés, a szennyvízkezelés, a csatornázás területén. A közigazgatás korszerűsítése, az állampolgárok jobb kiszolgálása érdekében megszépült a Városháza épülete. A körzeti, kistérségi, helyi, államigazgatási, önkormányzati feladatok ellátása a kor színvonalának megfelelően,

5 5 minőségbiztosítási rendszer keretei között biztosított. Fontos és új szerepkör a térségi települések és Tapolca számára is a kistérségi feladatok közös ellátása. Ebben Tapolcának a további szerepét tisztázni és erősíteni szükséges. A város további fejlődéséhez elengedhetetlenek a külső források, a pályázati támogatások, befektetői szerepvállalás, a vállalkozói tőke bevonása. A II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretei között, a regionális operatív programokhoz benyújtandó pályázatainkkal, vonzó befektetési, fejlesztési környezet megteremtésével továbbra is azt kell tekinteni fő célnak, hogy Tapolca jelentősen fejlődő kisrégiós központ legyen. A település az új évezredben is a városlakók, a térség, az idelátogatók minél teljesebb kiszolgálása érdekében működjön. Kedves Vendégeink! Kedves Tapolcaiak! Úgy érzem valójában mindnyájan büszkék lehetünk Tapolcára. Lehetséges, hogy mi, akik itt élünk és mindennap láthatunk mindent, talán kevésbé érzékeljük a változásokat, a fejlődést. Tudni kell azonban, hogy az idelátogató hivatalos személyek és vendégek minden esetben jó hírünket viszik, ezt a visszajelzésekből és újralátogatásokból érezhetjük. Beszédem zárásaként szeretnék köszönetet mondani minden elődünknek, polgármestereknek, tanácselnököknek, jegyzőknek, titkároknak és képviselő-testületeknek, civil szervezeteknek és valamennyi Tapolcáért tiszta szívvel érző és jót akaró polgártársnak! Kedves Barátaim! Mi is kell ahhoz, hogy jól élhető, biztonságot nyújtó Tapolcánk legyen: Közös akarat, kitartás, megértés, türelem, a város és egymás iránti bizalom, kemény munka és elkötelezett szeretet. Ha ez megvan, együtt összefogva, közös akarattal tudunk gondolkodni, élni, tovább fejlődik, épül, szépül szeretett városunk Tapolca. Mindenkinek kívánok ehhez nagyon jó erőt, egészséget, bátorságot és büszkeséget. Isten éltessen minden Tapolcait! Isten óvja Tapolcát. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kovács Melinda narrátor: Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, a kitüntetések átadása következik. Tisztelettel kérem fel Ács János Polgármester Urat, hogy a kitüntetettek részére az elismeréseket a színpadon szíveskedjék átnyújtani. A 18/2004. (V. 25.) Kt. rendelet 12. alapján Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tapolcai Testnevelés és Sport kitüntetést adományoz Lukács Bélának. A Badygard King SE erőemelője számos kiváló nemzetközi eredménnyel öregbítette már városunk hírnevét ban Ausztriában profi fekvenyomó Európa Bajnokságon ezüst, majd Belgiumban világbajnokságon arany érmet szerzett. A tavalyi év novemberében Szlovákiában profi fekvenyomó világkupán világcsúccsal nyert aranyérmet Tapolca és az Ország dicsőségére. Eredményeiért Lukács Béla megkapta a Veszprém Megye Kiváló Felnőtt férfi Sportolója címet, amelyet előtte

6 6 erőemelőnek még sosem ítéltek oda. Kérem a kitüntetettet, hogy vegye át elismerését Ács János Polgármester Úrtól. Lukács Béla Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tapolcai Testnevelés és Sport kitüntetését Ács János Polgármester Úrtól átveszi. Kovács Melinda narrátor: A 18/2004. (V. 25.) Kt. rendelet 5. alapján Tapolca Városért kitüntető címet adományoz a Képviselő-testület Csere Sándor kanonok Úrnak. Sándor atyát június 10-én szentelték pappá Veszprémben. Teljesített szolgálatot Berhidán, Várpalotán, Veszprémben. Városunkba 1990-ben érkezett ban Aranymiséjén köszönthettük. Papi feladatai mellett nagy lelkesedéssel és teljes odaadással végzi a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola lelki igazgatói teendőit is. A helyi hitéletben végzett áldozatkész tevékenysége városszerte kivívta a hívek és a más felekezetűek megbecsülését is. A nemzeti és városi ünnepek, rendezvények aktív résztvevője. Gondolataival ilyenkor minden alkalommal igyekszik felhívni a hallgatóság figyelmét a hazaszeretet és nemzetben gondolkodás fontosságára. Kanonok Úr április 25-én tölti be 75. életévét. Kérünk az Istentől számára erőt és egészséget papi hivatása folytatásához. Kérem, vegye át kitüntetését Ács János Polgármester Úrtól. Ács János polgármester: Kedves Kanonok Úr! Légy Te a példa! Azt gondolom, hogy ezt megtetted, és kérjük a Jóisten segítségét, hogy továbbra is pásztorold a híveket ugyanilyen szeretettel, ahogyan tetted eddig is. A városban hirdessétek az ökomeniát, adjon neked az Jóisten ehhez nagy jó erőt, egészséget. Gratulálok a Képviselő-testület és a magam nevében is. Csere Sándor kanonok Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tapolca Városért kitüntető címet Ács János Polgármester Úrtól átveszi. Kovács Melinda narrátor: A 18/2004. (V. 25.) Kt. rendelet 5. alapján Tapolca Városért kitüntető címet adományoz a Képviselő-testület az SCD Holding Zrt. részére. A céget Jászai Gellért és Bajka Zoltán ügyvezetők képviselik. Az SCD Holding Zrt-vel együttműködve sikerült elérni, hogy magánberuházásban, mintegy 5 milliárd forint beruházási összegben, az elmúlt önkormányzati ciklusban Tapolcán épülhetett fel a minden igényt kielégítő gyógy- és wellnes szálloda, a négycsillagos Hotel Pelion. A hotel beindítása mérföldkő volt a Tapolca idegenforgalmi, egészségturisztikai fejlődésében, vonzerejének növelésében. A hotel sikeres és eredményes üzemelése során az egyik legfontosabb partnere, adófizetője lett a városnak, jelentősen hozzájárult településünk bel- és külföldi ismertségéhez, ösztönözte/ösztönzi a kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások folyamatos fejlesztését. A társasággal a további tapolcai fejlesztések érdekében tárgyalások vannak folyamatban, amelyek remélhető sikerét követően több milliárdos beruházás valósulhat meg városunkban. Tisztelettel kérem fel a cég képviseletében jelen lévő Jászai Gellért és Bajka Zoltán ügyvezető Urakat, vegyék át a kitüntetést Ács János Polgármester Úrtól.

7 7 Ács János polgármester: Kedves Gellért és Zoltán, kedves Igazgató Urak! Nagy örömmel adom át ezt a kitüntetést, amelyet Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete nektek adományoz, jelezve azt az elismerést, amellyel a munkátokat szerette volna elismerni. Nagyon örülök, hogy ez a fiatal csapat egyébként pár évvel ezelőtt nekem is erőt adva tudott egy olyan utat mutatni, ami megmutatta, hogy bízni is akarni kell. Ez a lendület, az akarni tudás vezesse tovább a munkátokat nemcsak Tapolcán, hanem ott is, ahol fejlesztéseket akartok csinálni. Ehhez nagyon jó erőt, és egészséget kívánok. Jászai Gellért és Bajka Zoltán ügyvezető Urak Tapolca Városért kitüntetést Ács János Polgármester Úrtól átveszik. Kovács Melinda narrátor: A kitüntetettek nevében Csere Sándor kanonok Úr kíván szólni. Csere Sándor kanonok: Kedves ünneplő közönség. Zavarban vagyok mindig, hogyha figyelemre méltatnak. Minél idősebb az ember, annál inkább örül annak, hogyha figyelemre méltatják még. Egy ismeretlen ősi fényű, elszakadtan küldöncnek jöttem, majd ha üzenetem átadhattam. Úgy érzem, hogy van még üzenni való. Mivel Isten küldöttje, felidéz egy érdekes részletet Jézus életéből. Ismeretes, hogy egy alkalommal 72 tanítványát elküldte a környező városokba, hogy hirdessék Isten világát, és amikor visszajöttek, örvendezve mondták Jézusnak, hogy még a gonosz lelek is engedelmeskedtek nekik. Jézus erre azt mondta: Ne annak örüljetek, hogy még a gonosz lelkek is engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy fel van írva a nevetek a mennyek országában. Ez a kép azért is aktuális, mert hiszen ha a földön jót teszünk, az értelme az lenne, hogy azon a bizonyos másvilágon meg fognak jutalmazni bennünket. Ha a másvilági szemlélet gyengül, akkor az ún. erkölcsi jó a világunkban is szép lassan fogy, és gyengül. A kettő összefügg, és nem mehetünk el e jelenség mellett szótlanul. Mindenkinek köszöni, hogy figyelemre méltatták. Köszöni Polgármester Úrnak azt, hogy egész ittléte alatt, illetve azóta, hogy ilyen közeli kapcsolatba kerültek, mindig megkülönböztetett tisztelettel van iránta, ő is viszont. Sümegi Polgármester Urat köszönti, és reméli, hogy még sokszor találkoznak. Szeretné, ha általa is meg lehetne valamit valósítani, ami a küldetése, hogy szeretetben, békében, egyetértésben éljenek együtt. Mindannyiuknak van ebben a testvérvárosi kapcsolatteremtésben szerepe. Tapolcán mozgalmas élet van, akár a zenei és a sport életet nézve. Kovács Melinda narrátor: Jó testvérnek lenni különleges sors, olykor igazi embert próbáló feladat tud lenni. Írja egy helyütt Thomas Mann. Erre a feladatra vállalkozik most városunk és Sümeg városa. A két város testvér szeretne lenni. A jó testvérekhez méltó módon segíteni egymást, és együtt örülni a másikkal. Hölgyeim és uraim, a Testvérvárosi megállapodás aláírása következik. Tisztelettel kérem, hogy fáradjon fel a színpadra Ács János Tapolca, és Dr. Rédei Zsolt Sümeg város polgármestere. A megállapodás szövege a következő: Sümeg Város Önkormányzata és Tapolca Város Önkormányzata előzetes megállapodás alapján döntött Sümeg város és Tapolca város közötti testvérvárosi kapcsolat létesítéséről. A települések között ápolt testvérvárosi kapcsolat olyan eszköz, mely összeköti és erősíti a két város kölcsönös

8 8 egyetértését, valamint a partnerek sokrétű kapcsolatait, barátságát. A megállapodás célja a kölcsönös előnyökön alakuló partnerkapcsolat szélesítése Sümeg, Tapolca városok között a turisztikai, vallási turizmus, kulturális, igazgatási, sport területeken történő együttműködés kiteljesedése érdekében. Kérem polgármester urakat, hogy írják alá a megállapodást! Ács János, Tapolca Város Polgármestere, valamint dr. Rédei Zsolt Sümeg Város Polgármestere a testvérvárosi szerződést aláírják. Kovács Melinda narrátor: Tisztelettel kérem fel Polgármester Urakat, osszák meg velünk az ünnepi pillanattal kapcsolatos gondolataikat! Rédei Zsolt Sümeg Város Polgármestere: Tisztelt Polgármester Úr, Kedves megjelentek! Nagy tisztelettel köszönt mindenkit! Elérkeztek egy olyan pillanathoz, amelynek a megfogalmazása tavaly nyáron történt. Egy fórumon beszéltek a tapolcaiakkal arról, hogy tulajdonképpen együtt tevékenykednek, együtt haladnak közös céljaink eléréséért, és tulajdonképpen természetesnek veszik a magunk részéről, hogy ebben együttműködnek. Ha már ez így történik, ezt miért ne tehetnék egy olyan formában, amit adott esetben a települések közötti testvérvárosi kapcsolatnak neveznek. A testvér települési kapcsolatoknak most már Magyarországon hagyományai vannak, azonban ez a hagyomány arra épül, hogy magyarországi települések külhoni településekkel, és jellemzően külhonban lévő magyar településekkel kötnek testvér települési együttműködést. Példaértékű, hogy Magyarországon először két szomszéd város pecsételi meg együttműködését azzal, hogy testvérvárosi kapcsolatot létesít. Amikor jöttek Sümegről Tapolca felé az ún. erdei úton a rázós aszfalton, akkor az fogalmazódott meg benne, hogy ez az út jellemezhette a településeknek az eddigi vezető útját. Talán ez az út fogja jelezni a települések későbbi együttműködésének az útját, ugyanis ennek a felújítása szerepel a 2007-es regionális akciótervben. Reményeik szerint ez az út őszre olyan sima aszfaltot fog kapni, amilyen sima lesz ennek a két városnak a városfejlesztés érdekében kifejtett együttműködése az elkövetkezendő években. Amikor testvérvárosi kapcsolatról beszélnek, akkor nagyon fontos, hogy ezek a kapcsolatok olyanok legyenek, hogy személyekhez kötődnek, szervezeteket működtetnek, és gyakorlatilag beépülnek a mindennapi életbe. Amikor Tapolca és Sümeg megköti ezt a megállapodást, akkor tulajdonképpen ez pecsét arra, amikor a szervezeteik, a polgáraik között hosszú időn keresztül tulajdonképpen már eddig is működött. Nagyon sok területét lehetne az életnek említeni, ahol tulajdonképpen Tapolca és Sümegi ez idáig is sok mindent együtt tett meg, közös volt a feladatellátás. A mostani helyzetben a kiélezett gazdasági viszonyok között, amikor egyre jobban szűkülnek azok a források, amiket városfejlesztésre lehet igénybe venni. Még fontosabb az, hogy ezeknek a forrásoknak az igénybevételéhez összefogjanak, és közösen lépjenek fel ezeknek a forrásoknak a megszerzéséhez. Úgy gondolja, hogy ezzel a példaértékű cselekedettel, hogy megpecsételték azt az együttműködést, amely kialakult a két város között. Ezzel megpecsételték azt is, hogy a közös céljaik a városfejlesztés érdekében hatékonyan fog működni. A testvérvárosi kapcsolat nem arról szól, hogy kölcsönösen a városok látogatásával egymást erősítve a két város lakossága látogassa egymást, hiszen ez már természetes dolog. A tapolcaiak hazajárnak Sümegre, a

9 9 sümegiek is hazajárnak Tapolcára. Úgy gondolja, hogy a kapcsolatok még jobban meg fognak erősödni, és ez a két városnak előnyére fog válni. Megköszöni azt a támogatást és hozzáállást, amiben eddig is volt részük, és természetesen a testvérvárosi szerződés Sümegen történő aláírására nagy szeretettel és tisztelettel várják Polgármester Urat és Tapolca város lakosságát. Szeretne átadni Polgármester Úrnak egy vázát. Ennek a vázának a két fülén két szalag van. A szalagok színe a városaik színével azonos. Szeretné, ha ez a váza az összefogást, az együtt gondolkodást, a közös cél érdekében való tevékeny együttműködést jelképezné hosszú távon. Ács János Tapolca Város Polgármestere: Polgármester Úr mindent elmondott, amit el szeretett volna ő is mondani. A testvérvárosi kapcsolat valóban példaértékű. Reméli, hogy ezt más települések is követik Magyarországon, hiszen olyan közös térségi és térségen kívüli feladatok vannak, amelyekre pályázni tudnak együtt. Sok olyan lehetőség van, amit csak együtt tudnak megvalósítani. Nem szabad egymásra féltékenynek lenni, nem szabad a feszültségeket tovább bonyolítani, hanem tisztességgel, becsülettel együtt kell dolgozni, hiszen minden Képviselő-testületet azért választottak meg, hogy a településeknek a jövőjéért dolgozzon és alkosson a lehető legjobban. Úgy gondolja, ez a két település közötti testvérvárosi kapcsolat nemcsak formaság, hanem azután kötelezettséget is ró a képviselőkre, polgármesterekre, és a település lakóira is. Kívánja, hogy ez az út tényleg legyen egyenes, jól járható. Köszöni Sümegnek, hogy testvérvárosnak befogadták őket. Isten áldja meg Sümeget! Kovács Melinda narrátor: Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink, Tisztelt Ünnepeltek! Az ünnepi műsor következik. Elsőként Tapolca városának nagyszerű kórusa, a Tapolcai Kamarakórus lép színpadra. Kart vezényli az együttes vezetője, Török Attiláné. A műsorban elhangzik Hastler: Kantáta domino, Kodály Zoltán: 150. genfi zsoltár, Morlie: Megcsalt a régi álomkép, Daniel Frideliczi: Ladiom, Selyber Mátyás három magyar népdala. A Tapolcai Kamarakórus műsora. Kovács Melinda narrátor: Kedves ünneplők! A színpad most Sümeg város tehetséges show tánc csoportjaié, fogadják a fiatalokat nagy szeretettel! Sümegi Show tánccsoportok műsora. Kovács Melinda narrátor: Kedves ünneplők, kérem, hogy énekeljük el közösen a Szózatot! Szózat

10 10 Kovács Melinda narrátor: Kedves Hölgyeim és Uraim, tisztelt vendégeink, ezzel ünnepségünk végére értünk. Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat és együtt ünnepeltek velünk a Város Napján. Külön meghívóval rendelkező vendégeinktől 15 perc türelmet kérünk a fogadás kezdetéig, ahol Polgármester Urak mellett Lasztovicza Jenő elnök Úr is mond pohárköszöntőt. Még egyszer köszönöm, hogy együtt ünnepelhettünk, viszont látásra. Az ünnepi ülést Ács János Polgármester Úr órakor bezárja. K. m. f. Ács János polgármester Dr. Imre László jegyző

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/132-1/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/59-30/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 15-én

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/79-36/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/131-26/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/132-44/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 26-án

Részletesebben

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV 1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a 2010. október 14-én megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: -, - Dankó József, Jozó Tamás, Kenyér Endre, Dr. Kovácsné Füstös Erzsébet, Makarész Zoltán, Sipos Zoltán képviselő-testületi

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/152-53/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/131-40/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. október

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/187-28/2006. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2006. július 31-én

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 22-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 22-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. J e g y z ő k ö n y v e BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54466030 Fax: 06/54466291 Email: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. április 22én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-59/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 19-én

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. október 16-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. október 16-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. október 16-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 129/2013. (X. 16.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye Kedves Dieter Rubenbauer Polgármester Úr! Kedves Mik József Polgármester Úr! Kedves Ünneplő Pilisvörösvári Polgárok! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Illyés

Részletesebben

Szám: 1/3/8/2013. JEGYZŐKÖNYV

Szám: 1/3/8/2013. JEGYZŐKÖNYV Szám: 1/3/8/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 29-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontagh

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-i üléséről 3/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. február 25-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 13-án 10.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme (Csatolt jelenléti ív alapján!) Szabó Zsolt

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Meghívottak: Vörös Attila FEV IX Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Kovács József FESZ Kft. igazgatója, Szilágyi Zsolt képviselő.

Meghívottak: Vörös Attila FEV IX Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Kovács József FESZ Kft. igazgatója, Szilágyi Zsolt képviselő. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottság Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2015. január 28-án 17.00 órakor tartott rendes üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 13-án (szerda) 18.00 órakor megtartott közmeghallgatásáról és nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 5.- án 17.00 órai kezdettel megtartott kihelyezett üléséről. Közmeghallgatás Berhida Kultúrház Jelen vannak: Pergõ

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2016. január 26. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 9/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. március 27. napján megtartott R E N D E S K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1 Fertőd Város

Részletesebben

4. LECKE: ILLÉS PRÓFÉTA NEHÉZ HELYZETBEN

4. LECKE: ILLÉS PRÓFÉTA NEHÉZ HELYZETBEN 4. LECKE: ILLÉS PRÓFÉTA NEHÉZ HELYZETBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 2. (Egyházi iskolákban a 2. órához javasolt téma: a Karmel-hegyi istenítélet, melyhez szintén található óravázlat

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 17. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése 14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése Keller László tájékoztatja a a Képvisel -testület tagjait, hogy a napirendet tárgyalta

Részletesebben

Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája

Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 14-én 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 14-én 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 11/1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 14-én 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Önkormányzat hivatali

Részletesebben

Készült: a Besenyszög Községi Önkormányzat és a Szászberek Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek 2012. június 21-én megtartott üléséről.

Készült: a Besenyszög Községi Önkormányzat és a Szászberek Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek 2012. június 21-én megtartott üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Besenyszög Községi Önkormányzat és a Szászberek Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek 2012. június 21-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Besenyszög Községi Önkormányzat

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 26/2012. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. augusztus 10. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő 1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án 18 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án 18 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án 18 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fehér László polgármester, Benkőné

Részletesebben

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.) Az individuálpszichológia megjelenése a nevelési tanácsadói munkában avagy: ˇBirtokba venni a Napot nem elég, ha nem tudjuk másoknak is odaadni. Készítette: Kolozsvári Katalin pszichopedagógus Óvodai intézményünkben

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a. 1.) Külsős bizottsági tag visszavonása (Baloghné Dobó Hajnalka)

T á r g y s o r o z a t a. 1.) Külsős bizottsági tag visszavonása (Baloghné Dobó Hajnalka) Monorierdő Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 18-án 14:05 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 7-8 T á r g y s o r o z

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről.

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2011. március 28-án a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM

T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM T A R T A L O M I. Az iskola adatai, jogállása 6 II. Helyzetelemzés 7 1. Társadalmi környezet 7 2. Tárgyi feltételek 7 3. A humán erőforrás 8 III. NEVELÉSI PROGRAM 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT 366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T PAPOS KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2003. január 30-án tartott nyilvános képviselőtestületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatai: 1-2 Rendelete: -- Készült: 2. példányban Kapják: 2. sz. példányát

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Csutora Gábor, Rendi János, Kalmárné Koszonits Klára képviselők.

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Csutora Gábor, Rendi János, Kalmárné Koszonits Klára képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rajka község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án, csütörtökön, a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (9224, Rajka, Szabadság tér 1.) 17.00 órakor megtartott - nyilvános

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

Iktatószám: 1418-14 /2016.

Iktatószám: 1418-14 /2016. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila út. 19. Tel.: 36/ 554-300 Iktatószám: 1418-14 /2016. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2016. január

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Lődy József Ferenczik István

Jegyzőkönyv. Lődy József Ferenczik István Jegyzőkönyv Készült: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 19- én 17.00 órakor kezdődő, rendkívüli nyilvános ülésén, a Körjegyzőség Csabdi Kirendeltségének Hivatal hivatalos

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 8) Bököny Község Önkormányzat SZMSZ szóló 5/2007.(IV.01.) Kt. rendelet felülvizsgálata

TÁRGYSOROZAT. 8) Bököny Község Önkormányzat SZMSZ szóló 5/2007.(IV.01.) Kt. rendelet felülvizsgálata Bököny Község Képviselő-testülete 2009. április 24-én tartott rendes üléséről 132-14/2009. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (60-78/2009.) TÁRGYSOROZAT 1) Beszámoló a Nagykállói Rendőrőrs

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester, Kozári

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete részéről

Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete részéről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. március 14-én 14 00 órai kezdettel megtartott képviselő testületi üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző 1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási

Részletesebben

J e g y zőkönyv ISZB-NP-1/2010. (ISZB-NP-1/2010-2014.)

J e g y zőkönyv ISZB-NP-1/2010. (ISZB-NP-1/2010-2014.) ISZB-NP-1/2010. (ISZB-NP-1/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága népesedéspolitikai albizottságának 2010. november 8-án, hétfőn, 8 óra 37 perckor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 451 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. szeptember 2-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jelen voltak: Bogács Község Képviselő-testülete a mellékelt jelenléti ív szerint Kásáné

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/132-25/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. augusztus 17-én

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Tiens Siker Akadémia

Tiens Siker Akadémia Mr. Li Jinyuan előadása a prágai régiókonferencián. Hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni, hogy meghívtak. Engem ez nagyon megörvendeztetett! Ahogy mindannyian tudjuk, a tavaji évben volt egy szörnyű

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya:

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya: VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET ENCS Szám: 138-13/2011/Rk. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület az Encs Városi Művelődési Központ és Könyvtár kistermében 2011. szeptember 14-én 7.00 órai kezdettel tartott

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/86-23/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S A Veszprém

Részletesebben