Felvételizők tanácsai, tapasztalatai
|
|
- Csenge Oroszné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Felvételizők tanácsai, tapasztalatai Én a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola tanulója voltam, és jelenleg a szabadkai Közgazdasági Karon, Agroökonómia és Agrobiznisz szakon vagyok elsőéves hallgató. A diákok a következő pontokkal kerülhetnek be az egyetemre: középiskolai 4 év átlageredménye alapján (max 40 pont), emellett két felvételi, amely 2x30 pont. Így a maximálisan elérhető pontszám 100. Az egyetem minden évben tart felkészítő előadásokat a három legérdekeltebb tantárgyból. Ez általában a Szollár Ádám gazdaságtan alapjai, ügyviteli gazdaságtan, és informatika. Ezek az előadások március vége felé kezdődnek és hétvégén vannak. A felkészítőről információkat találhatsz az iskola weboldaláról - ac.rs/, esetleg még a facebook oldaláról is, hiszen ott is mindent megosztanak. A felkészítő előtt dinárt kell befizetni, viszont ez nem veszik el, hiszen amikor mentek a felvételire, akkor ezt az összeget beleszámolják. Véleményem szerint, ez azért van így, hogy ne jöjjön el valaki csak jókedvéből vagy szórakozásból, hanem, hogy vegye komolyan az egyetemi felkészülést. A felkészítők szerb nyelven folynak, tehát a magyar diákok számára ez nem olyan sokat segít a felvételire való készülés szempontjából szerintem, viszont nagyon jónak találom, hiszen itt megláthatjuk, hogy hogyan is működik az egyetemi élet, az előadások stílusát megismerjük, illetve magát az egyetemet is megnézhetjük. A felvételire való felkészülésben nekem az MNT Breki portál segített legtöbbet, hiszen itt nagyon hasznos anyagokat kaptam. Online teszteket tölthettem ki, előző évek tesztjeit tölthettem le, valamint jegyzetek is voltak, amelyek magyarázatokkal voltak tele, megértés szempontjából is nagyon hasznosak voltak. A felvételi mindig június legvégén van. Amennyiben közgazdasági középiskolát fejeztél, annak meg van az az előnye, hogy, ha a szaktantárgyas érettségit megírod 85% felett, akkor az egyik felvételi tantárgyat automatikusan elfogadják maximálisnak, tehát 30 pontot ér, így csak egy tantárgyból kell felvételizni. Ez nagyon nagy segítség, tehát ajánlom mindenkinek, hogy feküdjön rá az érettségire. Amennyiben másik iskolából jössz, akkor sem kell csüggedned, a felvételikre könnyen fel lehet készülni. A felvételi tesztek nem nehezek, ha időben ráfekszel a tanulásra. Szollár Ádám Én az Újvidéki Egyetem Jogi Karára jelentkeztem, mivel itt szeretnék letelepedni 25
2 Bagi Barbara hazámban, és úgy gondoltam, hogy könnyebb lesz akkor, ha itt fejezem be a tanulmányaimat. Sajnos a szerb nyelvvel kapcsolatban nehézségeim vannak, ezért kétségeim voltak a továbbtanulással kapcsolatban, de végül rászántam magam, elhatároztam, hogy megpróbálok felvételizni. A szerb nyelv miatt már márciusban elkezdtem tanulni a felvételire, de ez utána abba is maradt. Csak június közepe felé kezdtem el újból, amikor leérettségiztem. Körülbelül 2 hétig intenzíven készültem a felvételire, tehát minden nap körülbelül 4-5 órát tanultam, vagy néha többet. Minden napot úgy kezdtem, hogy átismételtem azt, amit előző nap tanultam. A tanulásban segítségemre volt az MNT felkészitő programja, ahol megtalálható volt, a tanárok segítségével, magyarul is a felvételi anyag. Ez nagyban megkönnyítette a tanulást, mivel sokkal könnyebb úgy megtanulni valamit, ha érted. Párhuzamosan tanultam szerbül és magyarul is. Problémáim voltak az idegen nevekkel és latin kifejezésekkel, de ismétléssel ez is megjegyezhető volt. Külön ráfeküdtem az évszámokra, mivel a kérdések 1/3-a évszám, és ezek könnyen összetéveszthetők. Összesítve tehát megtanulható és nem kell tőle félni. Körülbelül két hét alatt megtanultam a 300 kérdést és maximum pontosra írtam meg a felvételit. Tehát az én tanácsom az, hogy senkit ne riasszon el az itthoni továbbtanulástól a szerb nyelv, hiszen kitartó tanulással minden megvalósítható! Bagi Barbara A felvételi előtti időszak nem kevés izgalommal járt, de nem kell megijedni, annyira azért nem vészes. Időben el kell kezdeni a felvételire való felkészülést. Én is így tettem, és ez sokban hozzájárult ahhoz, hogy sikeres felvételt nyerjek az újvidéki Természettudományi Kar Kémia Tanszékére. A megfelelő egyetemre való bejutás azonban nem kis erőfeszítéssel és energiával jár. Ha döntöttetek és tudjátok, hogy mivel szeretnétek a rá- Csipa Emese 26
3 tok váró jövőben foglalkozni, azt tanácsolom tegyetek meg érte mindent. Hiszen a későbbiekben ez határozza meg az egész életeteket. Segítségül annyit tudnék még mondani, hogy számomra a felkészítők nagyon sokat jelentettek. Több hónapos felkészülésről van szó, amire a gimiben a tanárnőm, majd februártól az egyetemi professzorok segítségével volt lehetőségem. A karon is ingyenes volt a felkészítő, bár tudomásom szerint, ez nem mindegyik egyetemen volt így. Amint már említettem, nagyon sokat segített, mivel többször is elmagyarázták azokat a feladatokat, amiket nem értettünk. Így, a pályaválasztás előtt, nagyon sok sikert kivánok nektek! Csipa Emese Az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karára gyógyszerész szakra jelentkeztem. A felvételi matematikából és kémiából állt. A lehetséges 100 pontból a matek és kémia felvételi, míg a maradék 40 pontot a középiskolában elért átlag jelenti. A felkészülést időben el kell kezdeni és komolyan kell venni, nem egyszerű és nagyon nagy a konkurencia. A szükséges felkészítő könyvekről is érdemes időben gondolkodni és azokat mihamarabb beszerezni. Én a felkészülést aktívan Berec Emese februártól kezdtem. Heti háromszor jártam matematika órára, emellett néhányszor voltam kémia órán, és az egyetem által szervezett felkészítőn is részt vettem. Ami a magánórákat illeti, mindenképp érdemes olyan tanárt választani, aki már rendelkezik tapasztalattal. Az ilyen tanárok általában nagyon gyorsan betelnek, ezért érdemes minél hamarabb jelentkezni. Ilyen tanárok mellett, véleményem szerint, nincs szükség az egyetemi félkészítőre, de mivel nekem már nem sikerült találnom ilyen tanárt kémiából, ezért döntöttem úgy, hogy részt veszek az egyetemi felkészítőn is. A felkészítő vasárnaponként volt, február utolsó hetétől kezdve egészen június első hetéig, amelynek az ára dinár, de igénybe lehet venni csak egy tantárgyból is, ami dinár. Amit még jó tudni, a felvételit lehet 27
4 magyarul írni, matematikából a feladatok a könyvből vannak, viszont kémiából teljesen ismeretlenek. A felvételi bejelentése dinárba került. Sok sikert kíván, Berec Emese Rácz Ivett A gimnázium vége felé eldöntöttem, hogy olyan egyetemre szeretnék járni, ahol a művészi érzékekre van fektetve a hangsúly, vagyis ahol a főszerepet a rajz, a minta- és ruhatervezés, valamint a ruhaanyagok ismertetése kapja. Így a Mihajlo Pupin Műszaki Tudományok Karának Nagybecskerekre kihelyezett ruházati mérnöki szakára jelentkeztem és a sikeres felvételit követően, 2015 júliusában be is iratkoztam. A felvételi nem volt túl bonyolult. Három tárgyból lehetett választani: matematika, textilismeret és rajzkultúra. Én természetesen a rajzot választottam, amelyre a két éves középiskolás rajzkönyvből lehetett felkészülni, ezenkívül sok segítséget kaptam a volt rajztanárnőmtől is. Ami az anyagiakat illeti, a felvételi vizsga és az iratkozás külön-külön 6000 dinárba került. Nekem egyelőre nagyon tetszik az egyetem. Tele voltam félelemmel, elsősorban azért, mert aggódtam, hogy esetleg kiközösítenek a többiek, vagy, hogy majd nem értem meg az előadásokat, mivel nem erősségem a szerb nyelv, és ezen a szakon én vagyok az egyetlen magyar ajkú. Egyáltalán nem így történt. Az évfolyamtársaim toleránsak és nagyon segítőkészek, a professzorok pedig próbálnak egyszerűen és érthetően fogalmazni. Ezt a szakot csak ajánlani tudom azoknak a diákoknak, akik szeretnek rajzolni, mivel a gyakorlatok legnagyobb részét a rajzolás képezi, így a kemény munka helyett, sokkal inkább szórakozásnak tűnnek. Rácz Ivett 28
5 Ifj. Bicskei Károly vagyok. Első lépésként a szabadkai Műszaki Szakfőiskola (VTŠ) által indított matematika felkészítőre jelentkeztem, ami egy héten át tartott és felelevenítette a középiskolában már többször átrágott, de elhalványodóban lévő tudásunkat. A felkészítő ára 4000 dinár volt, amit az iskola bankszámlájára kellett utalni. A felkészítő végén egy próbafelvételit is írhattunk és megtapasztalhattuk, hogy milyen is lesz majd élesben. Ifj. Bicskei Károly Még a felkészítő tanfolyam hetében három nap állt a rendelkezésünkre bejelenteni és összeszedni a felvételihez szükséges dokumentumokat: érettségi bizonyítvány, középiskolai bizonyítványok elsőtől negyedikig, születési anyakönyvi kivonat, befizetést igazoló csekk, ami a felvételi költségét fedezi. A felvételi vizsgát július elsején írtuk 9.00 órai kezdettel, és másnapra a bejutott diákok névsora felkerült a főiskola honlapjára. Ha a szerencsésen felvételizettek listáján volt a neved (mint jómagamnak), akkor az iratkozás időpontjában meg kellett jelenned az iskolában a fent említett dokumentumaiddal és egy 8500 dináros csekkel, hogy beiratkozz. Ifj. Bicskei Károly 29
A Magyar Nemzeti Tanács komplex ösztöndíjprogramjának bemutatása
A Magyar Nemzeti Tanács komplex ösztöndíjprogramjának bemutatása A Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramja több alprogramból áll. A diákok a pályaválasztástól kezdve, a mesterképzésen keresztül, egészen
Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország
Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az
VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének
Tanulási stílus kérdőív
Szitó Imre(1987) A tanulási stratégiák fejlesztése, Iskolapszichológiai füzetek, 2.sz. ELTE Tanulási stílus kérdőív Olvasd el figyelmesen az alábbi mondatokat. Döntsd el, hogy az öt válasz közül melyik
A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2016
A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2016 Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós Készítette: Szerticsné Pinczés Mária ÉRETTSÉGI Egyik döntés: Érettségi 2 ÉRETTSÉGI Kötelező tárgyak: magyar
Ösztöndíjak. MNT, Állami ösztöndíj/kölcsön, Diáksegélyezés, Községi ösztöndíjak, Szakkollégiumi programok
Ösztöndíjak MNT, Állami ösztöndíj/kölcsön, Diáksegélyezés, Községi ösztöndíjak, Szakkollégiumi programok ÖSZTÖNDÍJ A Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjpályázata Az ösztöndíjra nyilvános pályázat által lehet
Belső kommunikációs kérdőív 2012/2013 II. félév. Kiértékelés. 2013.június
Belső kommunikációs kérdőív 0/0 II. félév Kiértékelés 0.június Készítette: Kommunikációs és Szolgáltató Központ A Széchenyi István Egyetem belső kommunikációjának felmérése céljából elvégzett kérdőíves
DOMSZKY ZOLTÁN. Gondolkodj!
DOMSZKY ZOLTÁN Gondolkodj! Előszó Szinte mindenki szereti a rejtvények, feladványok valamilyen formáját. Egyszerűen azért, mert gondolkodni jó. Bár nem egyszer hallottam már mondani, hogy én nem tudok
Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban
Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű
Schóber Márton Jeromos
Schóber Márton Jeromos II. Éves tanító szakos hallgató vagyok. Elvileg rajzban vagyok tehetséges. Sokan mondják rólam hogy az vagyok, de rengeteg embert láttam akik sokkal profibbak nálam... Szóval inkább
JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA
JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási
******************************************************************
Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,
TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19.
TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19. 1. Jelentkezés az érettségi vizsgára 1. Ki tehet érettségi vizsgát, milyen feltételekkel? Érettségi vizsga abból a vizsgatárgyból
Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers
Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az
1. A vizsgaszabályzat hatálya, célja. 1.1 A vizsgaszabályzat célja
Vizsgaszabályzat A Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó vizsgaszabályzata a - javítóvizsgák - különbözeti vizsgák - osztályozó
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek
VMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
Tájékoztató a kétszintű érettségi vizsgáról, a felsőoktatási felvételiről és a szakképzésről. Szeged, 2016. január 12.
Tájékoztató a kétszintű érettségi vizsgáról, a felsőoktatási felvételiről és a szakképzésről Szeged, 2016. január 12. Igazgató: Siposné Gyuris Valéria Érettségi vizsgáért felelős igazgatóhelyettes: Sutka
- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
sikertörténet Interjú Wolf Gáborral Hiába vagy valamiben a legjobb, ha nem marketingezel A Kisvállalati Marketing Biblia szerzőjével
sikertörténet V alószínűleg kevés olyan vállalkozó van ma Magyarországon, aki valamely kontextusban még ne találkozott Wolf Gábor nevével. Saját elmondása szerint célja, hogy a mikro, kis- és közepes vállalkozások
Papp Z. Attila. életre, ha a döntéshozók valamilyen módon vagy szinten figyelembe vennék ezeket.
Papp Z. Attila A határon túli magyarok oktatási kérdései a kilencvenes évek során jobbára politikai, szimbolikus problémaként jelentkeztek, az oktatás egyfajta szenvedéstörténet részeként, mint a megmaradás
Lázár Tibor, a budapesti Szent István Gimnázium igazgatója
VALÓSÁG 279 2005-től az Oktatási Minisztérium ismét igen jelentős változtatást vezet be a közoktatásba, nevezetesen a kétszintű érettségit, amely nemcsak a középfokú oktatást zárja le, hanem a felsőfokú
ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI 2016.
ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI 2016. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOK SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÉRE Tálas Valéria igazgatóhelyettes vali@begart.hu 20/3393740 JOGSZABÁLYOK 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet érettségi 2011. évi
Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök
A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.
Hochschule Ulm. Utazás
Hochschule Ulm A 2009/2010 tanév tavaszi időszakában töltöttem el egy félévet ebben a hangulatos városban, március 1-től július végéig. Azért választottam a tavaszi félévet az őszivel szemben, mert ez
Összefoglaló a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény nyugdíjbiztosításról
Összefoglaló a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény nyugdíjbiztosításról Termékbemutatónkat azzal a céllal állítottuk össze, hogy átlátható formában összefoglaljuk Önnek a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény legfontosabb
GR tanfolyam vélemények
GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,
Tájékoztató Vállalási feltételek
Tájékoztató Vállalási feltételek Nyilv.sz.: 05-0137-05 1. Képző szerv neve: GÖMBICZ GYULA OKTATÓ ÉS VENDÉGLÁTÓ KFT Címe: 3532 Miskolc Zielinszky Szilárd u. 7. Tel.: 46/359-100 ggyulakft@gmail.com gombiczkft.hu
Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006
Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt
az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról
10/2006. (III. 7.) IM rendelet az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban:
Jegyzőkönyv Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Vezetőségi Ülés
Jegyzőkönyv Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Vezetőségi Ülés Időpont: 2015. november 7. 15:00 Helyszín: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 74. Melléklet: Jelenléti ív Szavazati joggal jelenlevők száma:
KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!
A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati
egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése
BME HSZI HALLGATÓI SZOLGÁLTATÁSI IGAZGATÓSÁG A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a hallgatók szakmai és emberi támogatását a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) legtöbb munkatársat
Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.
Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra
Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?
Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: ÁMK Általános Iskolája
Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban
w kutatás közben 139 Azonban veszélyként látjuk azt, hogy az új szervezeti struktúra esetleg egy újabb, tartalom nélküli, merev, formális keretté alakulhat, egy újabb ernyővé, amely az autonómia jelszava
oda egy nagy adatbázisba: az eszközök nincsenek egy koncentrált helyre begyűjtve, azaz minden egyes eszközt külön-külön kell megszerezni egy
Elektronikus hitelesség e-társadalomban mit, miért és hogyan? Erdősi Péter Máté, CISA http://www.erdosipetermate.hu Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség, MELASZ elnokseg@melasz.hu Az elektronikus társadalomban
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet - a személyes gondoskodást végző személyek továb... Page 1 of 15 CompLex (http://www.complex.hu/) Jogtár (http://www.jogtar.hu/) Céginfo (http://www.complex.hu/ceginfo.php)
Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22
Klement András Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András vagyok, 1981. augusztus 1-je óta dolgozom a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ill. utódintézményeiben. Nem ezen a vidéken
KMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?
MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó
A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI
A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI I SKOLARENDSZERüNK RÉGÓTA KÜZD A SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS helyzetű fiatalok képzésének gondjaival. 1990-től e réteg számára újfajta iskolatípus jelent meg: a speciális
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
DOKUMENTUM. EDUCATlO 1995/3 DOKUMENTUM pp. 555-560.
DOKUMENTUM Az EDUCATIO dokumentumrovata ezúttal az ún. "Nemzetközi Érettségi" magyar leírását közli. A szöveget a nemzetközi érettségire való felkészítést és megméretést kísérleti jelleggel ellátó Karinthy
A Szent Mór Iskolaközpont vizsgaszabályzata
A Szent Mór Iskolaközpont vizsgaszabályzata Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi vizsga Szintfelmérő vizsga Felvételi vizsga Érettségi vizsga Osztályozó
www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló
www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.:
GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2015. november 12.
GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2015. november 12. 0. Kérdés: Igaz-e, hogy a Boronkayban nem lesz gimnáziumi képzés? Válasz: NEM!!! A 2016-2017-es tanévben az alábbi gimnáziumi képzések indulnak:
December 28. Nőtt a felvételizők átlagpontszáma
December 28. Nőtt a felvételizők átlagpontszáma http://www.nepszava.hu/default.asp?ccenter=onlinecikk.asp&articleid=1280582 Tízzel nőtt a felsőoktatási intézményekbe felvettek által elért átlagpontszám
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2008/2009-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL
7 FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL Anélkül, hogy valaki különösebben foglalkozna nemzetközi
Merre tovább, könyvtárosképzés?
FÓRUM Merre tovább, könyvtárosképzés? A 2013. évi felvételi eredmények sokkolóan hatottak a magyar könyvtárosképzésre. Élénk viták folynak a levelezőlistákon arról, érdemes-e még ezt a szakmát tanulni.
Jelentkezés. Határidő: február 15.
2016.01.19. Jelentkezés Határidő: február 15. Érettségi vizsga abból a vizsgatárgyból tehető, amelynek a helyi tantervben meghatározott követelményeit az érettségi vizsgára jelentkező teljesítette, tudását
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó
SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
Biciklizéseink Mahlerrel
Biciklizéseink Mahlerrel Aaron Blumm-mal és Orcsik Rolanddal Mikola Gyöngyi beszélget 76 Jó estét kívánok! Két író van a színpadon, de én meg sem kíséreltem közös pontokat keresni a könyveikben, részben
JEGYZŐKÖNYV. 35/2014.(VI.23.) sz. Többcélú Társulási határozat:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Kis Tanácskozó termében 2014. június 23- án 8.45 órakor kezdődő Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa ülésén.
A szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014)
HERCZEGHNÉ Orbán Éva Melinda A szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014) Több mint harminc éve tanítok, és mint pedagógust mindig is érdekelt milyen lehet egy
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről
Conference paper MAFIOK XXXVIII. 2014, Pollack Mihály Faculty of Engineering and Information Technology University of Pécs, Hungary Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről Kispéter
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete. Ülés ideje: 2015.04.13. Rendkívüli ülés 14:00
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete File: D:\Tesületi ülések\próba\20150413\2015 április 13 001.NAPLO Ülés ideje: 2015.04.13. Rendkívüli ülés 14:00 Ülés helye: Városháza tanácsterme (6400
Az előző előadások áttekintették a nyelvi
Veress Emõd * NYELVHASZNÁLATI JOGOK A ROMÁN KÖZIGAZGATÁSBAN Az előző előadások áttekintették a nyelvi jogok nemzetközi és hazai biztosításának a szintjeit. Az általam választott téma alapvetően gyakorlati
Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán Államtitkár Úr részére Emberi Erőforrásoki Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárság. Budapest
Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán Államtitkár Úr részére Emberi Erőforrásoki Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárság Budapest Tisztelt Államtitkár Úr! Kérésének megfelelően az EGVE összállította a KIRA
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46.
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-2/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. január 15-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen
Legénytoll a láthatáron II.
DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.
A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2011. szeptember
9.a 9.b 9.c 9.d 10.a 10.b 10.c 10.d 11.a 11.b 11.c 11.d 12.a 12.b 12.c 12.d Össz. Kedv. PP Szak. Össz. A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2011. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet
Református Pedagógiai Intézet OM 102246
Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Budapest-Debrecen-Miskolc-Nagykőrös Tárgy: Egyházi ének jelentés Iktatószám:31.21-0075 /2016. Ügyintéző: Dr. Jakab-Szászi Andrea Összefoglaló a hit- és erkölcstan
Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma
Villamosipar és elektronika tanulmányi terület kódja: 025 Bejutáshoz szükséges: nyolc általános elvégzése központi írásbeli felvételi (a felvételnél ez 50%-ban számít be) erős közepes tanulmányi átlag
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. JEGYZŐKÖNYVE
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2014. október 2-án 16.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Faluház tárgyalóterme, 2657
Érettségi tájékoztató
Érettségi tájékoztató 2016. május-júniusi vizsgaidőszakról 2016. március 23. Készítette : Csajági Sándor igazgatóhelyettes Érettségi tájékoztató 2016 1 Érettségi tantárgyak Kötelező érettségi tantárgyak:
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
Dr. SZÁNTÓ IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV
Dr. SZÁNTÓ IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV 1./ Felvételi lehetőségek Iskolánk felvételi körzete: Alsópáhok és Felsőpáhok községek közigazgatási területei. Amennyiben más, környékbeli
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára
A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2016/2017. tanévre Kedves Érettségizı! A Nyíregyházi SZC
Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés
Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy 1. Bevezetés Problémafelvetés Jelen tanulmány a Pozsony és környéke agglomerációjában lakó szlovák állampolgárok helyzetét vizsgálja az oktatás és egészségügy
Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás
Szakmai életutam Bevezető és bemutatkozás Nehezen írok magamról. (Az a nemzedék vagyok, aki még ezt nem tanulta.) Ezért jó, hogy portfólióm elején megtalálható az önéletrajzom, mely kiindulópontja lehet
Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat -
Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat - A vetélkedő szervezője: A Ki miben mindentudós? országos középiskolai vetélkedősorozat (továbbiakban Vetélkedő) szervezője Mindentudás Egyeteme Kht.
Nyugati szórvány BI előkészítő 2014/2015 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen pályázatot hirdet - szlovén állampolgárságú, vagy - valamely más külföldi (Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia
Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola VÁM-, JÖVEDÉKI- ÉS TERMÉKDÍJ ÜGYINTÉZŐ szakképzése a legjobb választás?
Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola VÁM-, JÖVEDÉKI- ÉS TERMÉKDÍJ ÜGYINTÉZŐ szakképzése a legjobb választás? VÁRUNK TÉGED IS A 2016. SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ OSZTÁLYUNKBA! Leérettségiztél, de nem sikerült
INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az
INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az or;;zái2,g'~tűl(~s elnökének a felsőoktatási törvényjavaslat vitája során. Pénzügyminisztertámogatta és sürgette a felsőoktatási
Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 17-én, Vanyarc, Művelődési Ház (2688 Vanyarc, Veres
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
- Szentendre, 2013. -
TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013. szeptember 1. 2018. augusztus 31. - Szentendre, 2013. - 1. A Továbbképzési program célja Jelen továbbképzési program célja hogy biztosítsa a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
SAJTÓREGGELI 2013. ÁPRILIS 24.
SAJTÓREGGELI 2013. ÁPRILIS 24. I. 20 éves a Nemzeti Kulturális Alap A Nemzeti Kulturális Alap idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A Magyar Országgyűlés 1993. március 23-án elfogadta és április
Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!
Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna
Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén
Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!
nehezebb elérni, hogy anyanyelvűtanárok elmenjenek taníjól akik nemcsak a ""LJu_.n...1..1.~u.IU.~"-''-'-'-
810 VALÓSÁG nyelven vannak. Úgyhogy a tanulmányait, a továbbtanulását és a szakmáját ez nagymértékben személyiség fejlődését szintén. E: Mindenhol ilyen sikeres ez a program? B A: Nem mindenhol sikeres,
Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/
Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga
2016. február INTERJÚ
INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az
Jegyzőkönyv. EHÖK Elnökségi. 2014. június 11. (17.00) Helyszín: ELTE EHÖ K irodai ta rgyalo terem (Budapest, Szerb utca 21-23.)
Jegyzőkönyv EHÖK Elnökségi 2014. június 11. (17.00) Helyszín: ELTE EHÖ K irodai ta rgyalo terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Tanulmányi Osztályok 2. Bejelentések 3. Gólyatáborok finanszírozása
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2009/2010 es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
СЛУЖБЕНИ ЛИСТ ОПШТИНЕ БЕЧЕЈ ÓBECSE KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA
СЛУЖБЕНИ ЛИСТ ОПШТИНЕ БЕЧЕЈ ÓBECSE KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA ГОДИШТЕ XLVI ÉVFOLYAM 10.02.2010. 2010.02.10. БРОЈ 1. SZÁM 1. На основу члана 32. став 1. тачка 4. Закона о локалној самоуправи (''Службени гласник