Köszöntünk az Engame Akadémia Freshman évfolyamára felvételt nyert diákok között! Örömmel vesszük, hogy csatlakozol közösségünkhöz.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Köszöntünk az Engame Akadémia Freshman évfolyamára felvételt nyert diákok között! Örömmel vesszük, hogy csatlakozol közösségünkhöz."

Átírás

1 Freshman Year 2015/2016

2 Köszöntő Köszöntünk az Engame Akadémia Freshman évfolyamára felvételt nyert diákok között! Örömmel vesszük, hogy csatlakozol közösségünkhöz. Legtöbb diákunk számára az akadémiánkon töltött évek meghatározóak, hiszen új barátságok születnek, új lehetőségek és távlatok nyílnak meg előttük. Szociális és akadémiai fejlődésük új lendületet kap, amiből egész életük során profitálhatnak. Reményeink szerint a következő év(ek)ben Te is megtapasztalod mindezt! Az alábbi dokumentummal célunk, hogy minél jobban megismerd intézményünket, és lásd, milyen közösséghez csatlakozol, és hogyan fejlődhetsz. Az Engame Akadémia csapata Küldetésünk Az Engame Akadémia 2006-os alapítása óta küldetésünk, hogy motivált középiskolásokat és egyetemistákat segítsünk abban, hogy megtalálják helyüket a világban: ráébredjenek a tehetségükre, amit aztán mentorainkkal közösen kibontakoztatnak, és megtalálják azt a diákközpontú külföldi felsőoktatási képzést, ami számukra a leginspirálóbb jövőképpel kecsegtet. Módszerünk lényege, hogy problémamegoldásra, kritikus gondolkodásra, kreativitásra, együttműködésre sarkalljuk a diákokat. Olyan ösztönző légkört alakítunk ki, amelynek eredményeként diákjaink a nemzetközi felsőoktatásban éppúgy megállhatják majd a helyüket, mint a globális munkaerőpiacon. A nálunk végzett diákok tisztában vannak Copyright Engame Akadémia Kft

3 képességeikkel, keresik és megragadják az intellektuális fejlődésre kínálkozó lehetőségeket és tevékeny résztvevői mindenkori közösségeiknek. Programunk biztosítja számukra a versenyképes tudást, a szükséges készségeket és szemléletmódot. Engame Advanced Secondary School Az Engame Advanced Secondary School keretein belül, a középiskola utolsó négy tanévét kiegészítve, lazán egymásra épülő angol nyelvű programjainkkal orientáljuk diákjainkat, fejlesztjük kompetenciáikat és egymást támogató, inspiráló közösséget építünk. Az évfolyamok életkorának megfelelően fektetünk hangsúlyt az orientációra, készségfejlesztésre és az akadémiai tartalomra. Független tehetséggondozó intézményünk célja, hogy a diákjaink a legjobb önmagukká váljanak: képességeiket és tehetségüket kibontakoztassák, mentorainkkal közösen gondozzák, illetve olyan, érdeklődésüknek megfelelő lehetőségeket kapjanak, amelyekről egyébként nem is hallanának. Így pedig olyan tartalmas éveket töltsenek akadémiánk programjaiban, amelynek eredményeként tudatosan alakíthatják jövőjüket és akár a világ legjobb egyetemei egyikén is folytathatják tanulmányikat. Programjaink sokrétű lehetőségekkel szolgálnak a nálunk tanulók számára, de az ideális haladás és a mindenki számára a legmagasabb szintű kimenetel elérésében a diák személyisége és hozzáállása is döntő szerepet játszik. Copyright Engame Akadémia Kft

4 Négy éves programunk végén diákjaink: felvételi ajánlato(ka)t kaptak célegyetem(ei)üktől; tisztában vannak képességeikkel és tehetségükkel, és megvan bennük az igény arra, hogy használják is ezeket; képesek önálló és csoportos projektek megvalósítására; képesek közérthetően, meggyőzően és diplomatikusan előadni gondolataikat, ötleteiket és érveiket (angol nyelven is) akár nagyobb plénum előtt; képesek civilizált módon, de hatékonyan érvényesíteni érdekeiket; felismerik és képesek megragadni a lehetőségeket, amelyekkel táplálhatják érdeklődésüket és gondozhatják tehetségüket, így sorsuk aktív alakítói lesznek; képesek alkalmazkodni az új körülményekhez vagy akár formálni azokat; társadalmilag érzékenyek, döntéseik meghozásakor figyelembe veszik azoknak a szűkebben és tágabban értelmezett környezetükre gyakorolt hatásait; alkalmasak arra, hogy akár a világ legjobb egyetemein is megállják a helyüket, később pedig a globális munkerőpiacon is érvényesülni tudjanak; érdeklődésüknek megfelelő, összetett feladatokat, nagyszabású projekteket tudnak megvalósítani; választott kihívásaiknak örömmel felelnek meg. Évfolyamok Az első, Freshman év fókuszában az Engame Akadémia légkörének és készségportfóliójának megismerése áll, célja hogy a diákok megtanuljanak együttműködni egymással, angolul kreatívan szöveget alkotni, értően olvasni, prezentálni és véleményt formálni. Sophomore évfolyamunkban, a már megalapozott készségekre építünk, és orientáljuk diákjainkat különböző szakterületek bemutatásával, melyek elméleti és gyakorlati aspektusaival kreatív, projektalapú oktatás keretein belül ismerkedünk. A már megismert készségek megszilárdítsa és megerősítése mellett a diákok minél több élménnyel és tapasztalattal gazdagodva tudnak gondolkodni jövőjükről, hagyományos iskolai fakultációválasztásról, illetve arról, hogy a világ mely kérdései és problémái iránt érdeklődnek. A Junior év a megszerzett és megerősített készségek használatáról, így az akadémiai elmélyülésről és gyakorlati célok kitűzéséről és megvalósításáról szól. Éppen ezért a diákok önálló projekteken dolgoznak és érdeklődésüknek megfelelő szemináriumokon vesznek részt, társadalmi és szakmai kirándulásokat tesznek és vendégelőadók életút előadásaiból inspirálódhatnak. Célunk, hogy a Junior évet elvégzett diákjaink ne csupán határozott elképzeléssel rendelkezzenek akadémiai és szakmai érdeklődésükkel kapcsolatban, hanem ezeken a területeken szerzett, önálló döntéshozatalról, Copyright Engame Akadémia Kft

5 véleményalkotásról és aktív szerepvállalásról tanúskodó tapasztalatokat is fel tudjanak mutatni. Az utolsó, Senior év a külföldi egyetemi felvételik jegyében telik. A cél, hogy a diák érdeklődése, adottságai és lehetőségei alapján az elérhető legjobb képzésekre nyerjen felvételt és ott kiváló teljesítményre legyen képes. Személyes mentorálás során választunk egyetemeket és szakokat, illetve alakítjuk ki a versenyképes jelentkezési anyagokat. A jelentkezést követően pedig a kiköltözéssel kapcsolatos kérdésekben nyújtunk támogatást. Tanév felépítése Egy tanév két félévből (Semester) áll, minden félév pedig két negyedévből (Term) épül fel. Az első három évfolyam esetében, így a rád érvényes Freshman évfolyamra is jellemző, hogy negyedévente különböző témák és célok jelennek meg a programban. Illetve az értékelési rendszerünk keretében mentoraink is ekkor adnak visszajelzést. Fontos dátumok: Academic Year Opening Ceremony: szeptember 12. Semester I.: szeptember január 31. Semester II.: február június 11. Academic Year Closing Ceremony: június 11. A tanév csapatépítő foglalkozással indul a csoportok számára, amit készségfejlesztő alkalmak és mentori konzultációk követnek. Készségfejlesztő foglalkozásaink keretében diákjaink megismerkednek az angolszász vitakultúrával, ötleteiket és gondolataikat prezentációs gyakorlatok során tanulják meg magabiztosan megfogalmazni és átadni másoknak. Közösen dolgoznak majd fel angol nyelvű szövegeket, videókat, amelyekkel kapcsolatos véleményüket szóban és írásban is ki tudják majd fejezni mentoraink formai követelményekre vonatkozó útmutatásával. Az év foglalkozásainak időrendjéről a nyár folyamán küldünk tájékoztatást. Copyright Engame Akadémia Kft

6 Mentori konzultációk Minden negyedévben egy ütemezett mentori konzultációs alkalom vár diákjainkra, amikor csoportjuk vezetőmentorával meg tudják vitatni addigi teljesítményüket. Feltérképezik a diák erősségeit, és megállapítják, hogy mely területen és hogyan tudna tovább fejlődni. Mentoraink ajtaja év közben is nyitva áll, hozzá lehet fordulni egyebek mellett projektötletekkel és esszéfeladatokkal kapcsolatban is. Egyéb, szabadon választható programok Field trips Tapasztaljunk meg valódi helyzeteket, inspirálódjunk tantermen kívüli élményekből! Ezért szervezünk rendszeresen szakmai és társadalmi kirándulásokat: legyen szó egy nagy multinacionális vállalatról, mint a Morgan Stanley, Magyarország egyik legsikeresebb startupjáról, mint a Prezi, egy nehéz sorsú fiatalokat foglalkoztató egyesületről, mint az UCCU vagy épp a KFKI csillebérci központjáról, ahol a NASA-val közös projekten dolgozó kutatókkal lehet megismerkedni. Meghívott előadók Egy-egy beszélgetés saját területükön sikeres emberekkel izgalmas lehetőséget biztosít diákjainknak arra, hogy többet tudjanak meg egyes szakmákról, szervezetekről, kutatásokról. Magyar és külföldi vendégeink inspiráló életútjai segítenek a diákjainknak abban, hogy megismerjék a jövőben rejlő lehetőségeket. Copyright Engame Akadémia Kft

7 Diák klubok Az üzlet érdekel, az újságírás, vitatkozni szeretnél vagy az informatika világa vonz? Csatlakozz diák klubjainkhoz, vagy ha még nincs érdeklődésednek megfelelő, alapíts egyet, toborozz hozzá embereket, hívj szakértő vendégeket, szervezz konferenciát vagy éppen kerekasztal beszélgetést! Nyári Tábor Nyári táborunk a közösségi életünk meghatározó eleme, amely a gólyáktól az öregdiákokig minden Engame-esnek tartalmas, inspiráló elfoglaltságot és kikapcsolódást jelent. (Tanéven kívüli, plusz költséget jelent.) Nyári szemináriumok Vonjunk ki eperből DNS-t, programozzunk robotokat, szimuláljunk egy brit bírósági tárgyalást, derítsük ki egy festmény elemzésével, hogy milyen gazdasági-politikai helyzet uralkodott az adott korban, vagy éppen esettanulmányok segítségével játsszuk el, hogy mi irányítunk egy multinacionális vállalatot. Szemináriumaink a legjobb külföldi egyetemek interdiszciplináris oktatási módszereire alapozva mutatják be a tudományokat és a köztük lévő átjárhatóságot. A kéthetes, intenzív kurzusok kis csoportokban, angol nyelven zajlanak. Elsősorban Junior és Senior évfolyamra készülő diákjainknak ajánljuk. (Tanéven kívüli, plusz költséget jelent.) Copyright Engame Akadémia Kft

8 Teljesítés és értékelés Értékelési rendszerünk legfőbb célja, hogy diákjaink fejlődését minél több személyre szabott visszajelzés támogassa. Módszerünk három alappilléren nyugszik. Az első pillér azt a dimenziót vizsgálja, hogy a diák a kötelező elemeket teljesítette-e. Ilyen elem lehet például egy esszé megírása, egy prezentáció vagy minikutatás elkészítése vagy egy projektterv leadása. A második pillér a teljesítés minősítése az Engame saját skáláján, amely minden diák munkáját saját adottságaihoz, erősségeihez és fejlődési lehetőségeihez mérten minősíti. A harmadik pillér pedig szöveges és személyes visszajelzés, amelynek célja, hogy a diák pontosan tisztában legyen azzal, hogy milyen utat járt be, hogyan haladt az orientációjával és mire érdemes hangsúlyt fektetnie az értékelést követő periódusban. Szülők bevonása A tehetséggondozás egyik alapköve, hogy minél körültekintőbben tudjunk foglalkozni a diákjainkkal, így amennyiben a család részéről is van erre igény, célunk a szülők bevonása és folyamatos tájékoztatása arról, hogy mi történik a programunkban, illetve a diák milyen fejlődési utat jár be akadémiánkon. Rendszeres időközönként lehetőséget biztosítunk arra, hogy a szülők és a diákok családi konzultáción, igény esetén csak szülői konzultáción vegyenek részt a diák vezető mentorával. Ezen kívül a külföldi továbbtanulás nyilvánvalóan családi döntés, így egyes témákkal kapcsolatban elengedhetetlen a szülők széleskörű tájékoztatása. Éppen ezért minden tanév során több családi konzultációs lehetőséget biztosítunk, illetve félévente egy Hello Copyright Engame Akadémia Kft

9 Parents eseménnyel (újragondolt, interaktív szülői értekezlet) igyekszünk elősegíteni a szülők, mentorok és programigazgatóink közti személyes kapcsolatok erősítését és az információáramlást. Közösség Célunk, hogy diákjaink megismerjék a támogató közösség erejét. Hiszünk abban, hogy hasonlóan céltudatos, fejlődni vágyó és a világra nyitott diákok olyan ösztönző és bátorító lökést tudnak adni egymásnak, ami mind akadémiai, mind szociális fejlődésükben javukra válik. Éppen ezért nem elsősorban a versenyeztetésre, hanem közös célok megvalósítására törekszünk: hozzunk létre diák klubokat, tervezzünk olyan projektet, amiben különböző érdeklődésű diákok tudására és lelkesedésére van szükség, szervezzünk közösen tábort és valósítsunk meg közhasznú programokat, piknikezzünk, ünnepeljük együtt a felvételi sikereket! Diákjaink az itt szerzett kapcsolatokra és elmélyülő barátságokra (is) támaszkodhatnak egyetemi évek alatt vagy akár egész életük során. Copyright Engame Akadémia Kft

Köszöntünk az Engame Akadémia Senior UK évfolyamára felvételt nyert diákok között! Örömmel vesszük, hogy csatlakozol közösségünkhöz.

Köszöntünk az Engame Akadémia Senior UK évfolyamára felvételt nyert diákok között! Örömmel vesszük, hogy csatlakozol közösségünkhöz. Senior Year UK Track 2015/2016 Köszöntő Köszöntünk az Engame Akadémia Senior UK évfolyamára felvételt nyert diákok között! Örömmel vesszük, hogy csatlakozol közösségünkhöz. Legtöbb diákunk számára az akadémiánkon

Részletesebben

Köszöntünk az Engame Akadémia Senior Oxbridge évfolyamára felvételt nyert diákok között! Örömmel vesszük, hogy csatlakozol közösségünkhöz.

Köszöntünk az Engame Akadémia Senior Oxbridge évfolyamára felvételt nyert diákok között! Örömmel vesszük, hogy csatlakozol közösségünkhöz. Senior Year Oxbridge Track 2015/2016 Köszöntő Köszöntünk az Engame Akadémia Senior Oxbridge évfolyamára felvételt nyert diákok között! Örömmel vesszük, hogy csatlakozol közösségünkhöz. Legtöbb diákunk

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Tehetséggondozó képzésünkben nyolc e-learning kurzussal várjuk diákjaikat az MCC Középiskolás Programjába. A Programban való részvétel ingyenes, a távoktatási

Részletesebben

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI

TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI SZERVEZETEKRŐL A korábbi leírásokban, köszöntőben, a gólyatábori meghívóban olvashattátok, hogy az egyetemen életre szóló élményekre és barátságokra

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

ELTE, matematika alapszak

ELTE, matematika alapszak ELTE, matematika alapszak Mire készít fel a matematika szak? Matematikai gondolkodásra Ez az élet szinte minden területén nagyon hasznos Tipikus elhelyezkedési lehetőségek: Matematikus: kutató, egyetemi

Részletesebben

MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM ROMA TEHETSÉG PROGRAM. Projektpartner: a Mathias Corvinus Collegium

MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM ROMA TEHETSÉG PROGRAM. Projektpartner: a Mathias Corvinus Collegium MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM ROMA TEHETSÉG PROGRAM Projektpartner: a Mathias Corvinus Collegium A Tihanyi Alapítvány fenntartásában működő Mathias Corvinus Collegium (MCC) egy Magyarországon és a világon

Részletesebben

Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz

Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz - Workshop terv - Eszközszükséglet: Kinyomtatott feladatlapok Korosztály: középiskolás diákoknak, elsősorban 10. évfolyamtól (fakultációválasztás, az érettségi

Részletesebben

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program 2 www.bosch.hu/jobs Junior Managers Program Egyedi karrierlehetőség a Bosch vezető-utánpótlás programjában A Bosch

Részletesebben

A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019.

A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019. A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019. Filozófiánk A Bagázs gyerekprogramjait azzal a meggyőződéssel alakítottuk ki, hogy a szegregátumban élő gyerekek különösen veszélyeztetett

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk

Részletesebben

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a

Részletesebben

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

És még néhány apróság

És még néhány apróság (Minarik Ede, Régi idők focija), 1973 És még néhány apróság A kérdés Többen és többször megkérdezték tőlem már a verseny kapcsán, -és azt gondolom most Önök is azt szeretnék leginkább megtudni - hogyan

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Rólunk Filozófiánk és értékeink A közoktatás és mi Célok és eredmények Advanced Secondary School Évfolyamok

Rólunk Filozófiánk és értékeink A közoktatás és mi Célok és eredmények Advanced Secondary School Évfolyamok ] Tartalom Rólunk Filozófiánk és értékeink A közoktatás és mi Célok és eredmények Advanced Secondary School Évfolyamok Tanáraink és tudományos háttér Foglalkozások és tematika Értékelés Felvételi Közösség

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

ELTE, matematika alapszak

ELTE, matematika alapszak Matematika alapszak szerkezete 1. év ELTE, matematika alapszak NORMÁL Kb 60 fő (HALADÓ) Kb 40 fő INTENZÍV Kb 30 fő Zempléni András oktatási igazgatóhelyettes Matematikai Intézet matematikai elemző 2. és

Részletesebben

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? Hogyan növelhető az iskola megtartó ereje? Mit tehetünk a tanulói lemorzsolódás ellen? Mit tehet a család? Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? FPF konferencia 2018.02.24

Részletesebben

Tehetséggondozás felsős fokon! A Fiatal Tehetség Program bemutatása. Constantinovits Milán MCC FIT Program

Tehetséggondozás felsős fokon! A Fiatal Tehetség Program bemutatása. Constantinovits Milán MCC FIT Program A Fiatal Tehetség Program bemutatása Constantinovits Milán MCC FIT Program Fiatal Tehetség Program - Miről lesz ma szó? az MCC és a FIT Program bemutatása a FIT-tehetségmodell: kiválasztás, teljesítményértékelés

Részletesebben

Országos Kompetenciamérés eredményei 2016.

Országos Kompetenciamérés eredményei 2016. Országos Kompetenciamérés eredményei 2016. Matematika Iskolánk eredménye mind az országos szakközépiskolai, mind pedig a nagy szakközépiskolai átlag felett van. A nagy szakközépiskolák közt elfoglalt helyünk

Részletesebben

Interaktív közösségteremtő és tanulásmódszertani kurzus a Sikeres egyetemi éveket Alapozó Stratégia fejlesztése programtervező informatikusok körében

Interaktív közösségteremtő és tanulásmódszertani kurzus a Sikeres egyetemi éveket Alapozó Stratégia fejlesztése programtervező informatikusok körében Interaktív közösségteremtő és tanulásmódszertani kurzus a Sikeres egyetemi éveket Alapozó Stratégia fejlesztése programtervező informatikusok körében ELTE-IK Diáktanácsadó Pásztor-Nagy Anett, diáktanácsadó

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK 2013. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori

Részletesebben

DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP

DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP-3.2.13-17-2017-00002 FEJLESZTÉSI ELŐZMÉNYEK, DETEKTÁLT IGÉNYEK Pedagógusképző Központ Pályatervezési Iroda

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására Sok éves vállalkozói vagy vállalkozásokat segítő tapasztalattal rendelkezik? Szívesen használná tudását, tapasztalatát mélyszegénységben élő közösségek segítésére?

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

programfüzet SOCIOAGRO Társadalmi vállalkozás és közösségi kertművelés küzdelem a tartós munkanélküliség ellen HUSRB/1602/42/0152

programfüzet SOCIOAGRO Társadalmi vállalkozás és közösségi kertművelés küzdelem a tartós munkanélküliség ellen HUSRB/1602/42/0152 programfüzet 2018-19 SOCIOAGRO Társadalmi vállalkozás és közösségi kertművelés küzdelem a tartós munkanélküliség ellen HUSRB/1602/42/0152 SOCIOAGRO spenót paradicsom paprika káposzta Projekt leírása A

Részletesebben

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Továbbtanulási lehetőségek A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Immár 6. éve dolgozik katolikus nevelési-oktatási intézményünk az óvoda- általános

Részletesebben

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban Röviden rólunk 1989.szeptember 2. Kertvárosi környezet Tág, világos terek, Nagy park, szabadtéri pályák 20 osztály- 650 tanuló

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.

1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket. AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2015/2016. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 13-ig adhatják

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet Kedves Szülők! Az alábbiakban tájékoztatót olvashatnak a 2016. január 1-je után érettségiző középiskolai diákok által kötelezően teljesítendő 50 órás közösségi szolgálattal kapcsolatban. A Köznevelési

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK

ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: zenekultúra (Music Culture) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -

Részletesebben

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

Részletesebben

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 2014. október 1. Dr. Balogh László Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke laszlo.balogh@arts.unideb.hu További információk: - www.mateh.hu

Részletesebben

Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting Kft. 1134-Budapest, Lőportár u. 20/B. Budapest, 2014. szeptember

Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting Kft. 1134-Budapest, Lőportár u. 20/B. Budapest, 2014. szeptember Web: www.studiumakademia.com E-mail: info@studiumakademia.com Facebook: www.facebook.com/studiumakademia Cím: 1134-Budapest, Lőportár u. 20/B Tel: 06-70-420-2700 Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting

Részletesebben

Holisztikus megközelítésben

Holisztikus megközelítésben Holisztikus megközelítésben Lehoczky János nyomán Az erdei iskola sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulás-szervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos,

Részletesebben

"A felelős egyetem módszertani aspektusai" Április 21. Budapest, MellearN konferencia

A felelős egyetem módszertani aspektusai Április 21. Budapest, MellearN konferencia "A felelős egyetem módszertani aspektusai" 2017. Április 21. Budapest, MellearN konferencia Képzési és kimeneti követelmények (16/2016 EMMI) Illeszkedés az Európai Uniós irányelvekhez: kompetenciák tudás

Részletesebben

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány

Részletesebben

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV ISMERED azt az érzést, amikor elmész egy társaságban, és SENKI NEM ÉRTI, mit tanulsz, és mivel foglalkozol www.scindikator.hu HIDD EL, át tudjuk érezni! Éppen ezért folytatja idén is a Nők a Tudományban

Részletesebben

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program 2015 februárjától továbbra is négy, ingyenesen végezhető távoktatási kurzussal, havonta, szombatonként megrendezett készségfejlesztő tréningekkel, és az

Részletesebben

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam Összeállította: Csajági Sándor igh. Érettségi Kétszintű érettségi: Középszint Kötelező 5 tantárgy Szakképző évfolyam feltétele Felsőfokú

Részletesebben

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT A SEED Alapítványt 1990-ben hozta létre kilenc szervezet, közöttük minisztériumok,

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

TÁMOP3.1.7-11/2-2011-0401. A ''Babus Jolán Középiskolai Kollégium'' felkészülésének segítése a referencia értékű gyakorlatok átadására

TÁMOP3.1.7-11/2-2011-0401. A ''Babus Jolán Középiskolai Kollégium'' felkészülésének segítése a referencia értékű gyakorlatok átadására A '''' felkészülésének JÓ GYAKORLAT LEÍRÁSA A '''' felkészülésének AZ INTÉZMÉNY JÓ GYAKORLATÁNAK BEMUTATÁSA Szülőkkel való kapcsolattartás módjai A "Jó gyakorlat" célja (folyamatban és eredményben) A szülőkkel

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Pénzügy és számvitel

Pénzügy és számvitel Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügy és számvitel SZAK TAGOZAT Pénzügyi döntések üzleti szimulációs szoftver alkalmazásával angol nyelvű TANTÁRGY Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése: Pénzügyi döntések

Részletesebben

1. A tehetségprogram vezetősége 2. A tehetségprogram felépítése

1. A tehetségprogram vezetősége 2. A tehetségprogram felépítése A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara biztosítani kívánja azt, hogy a tantervben szereplő képzési lehetőségeknél többre vágyó tehetséges hallgatók lehetőséget kapjanak

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

Építs teljesítmény-központú kultúrát!

Építs teljesítmény-központú kultúrát! Építs teljesítmény-központú kultúrát! A Terra Nova egy interaktív, saját élményű szimulációs játék, amely valós szervezetek működését modellezi. A szimuláció minimum tíz, de akár több száz fős csoportoknak

Részletesebben

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA Szakmai partnerünk: Ami megkülönböztet minket Cégünk kizárólag beszerzők képzésére szakosodott, így piacvezető beszerzési képző cég () révén az évek során több száz

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TÁMOP 3.1.7. pályázat Referencia területünk: tehetséggondozás Jó gyakorlataink: Gólyanapi Filmszem Német nyelvi GÓLYANAP FILMSZEM A tehetséggondozással kapcsolatos

Részletesebben

szülői értekezlet január

szülői értekezlet január szülői értekezlet 2018. január 28-29. Témáink Intézményi káptalanunk Pedagógiánk új utakon Alapítványunk és iskolai fejlesztéseink Aktuális feladatok 5-8. évf.: ++, 2. nyelv, orientációs időszak 9-11.

Részletesebben

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember , tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,

Részletesebben

Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba

Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Mönks tehetségmodellje Kreativitás ISKOLA TÁRSAK Feladat iránti elkötelezettség Átlagon felüli képességek CSALÁD Játékossá válás GENETIKA EDZŐ KÉPZÉS CSALÁD

Részletesebben

Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE)

Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) Jogi státusz: bejegyzett egyesület Székhely: 1119 Budapest, Fehérvári út 79. Terület: tevékenysége kiterjed Magyarország területére Alapítás: 1992 Tagok: Honlap:

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

A diákok munkájának értékeléséről

A diákok munkájának értékeléséről A diákok munkájának értékeléséről A ZKL a 2013-2014-es tanévtől saját alternatív kerettanterve szerint dolgozik. Ennek egyik következménye, hogy tantárgyi struktúrája és értékelési rendszere is megváltozik.

Részletesebben

Tudsz jobbat! - pályázat

Tudsz jobbat! - pályázat Tudsz jobbat! - pályázat Az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Nemzeti Kereskedelmi Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium Tudsz jobbat! felhívással kreatív pályázatot

Részletesebben

TÁMOP A Én is továbbtanulok

TÁMOP A Én is továbbtanulok TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0018 Én is továbbtanulok A pályázat indulása Iskolánk, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézménye 2013-ban pályázott a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013 kódszámú

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE

A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE 2018 A TIT Kossuth Klub Egyesület a nagy hagyományú TIT-mozgalom budapesti szervezetének örököse, amely alapítása óta megkülönböztetett figyelmet fordít a természet-

Részletesebben

WWW.ROMASTER.HU HBLF ROMASTER. Esélyprogram a Jövô Roma Vezetôiért

WWW.ROMASTER.HU HBLF ROMASTER. Esélyprogram a Jövô Roma Vezetôiért WWW.ROMASTER.HU HBLF ROMASTER Esélyprogram a Jövô Roma Vezetôiért HBLF ROMASTER Program a Jövô Roma Vezetôiért A ROMASTER tehetséggondozó Programot 2007 februárjában közösen hívta életre a Magyar Üzleti

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

Ismerd meg projektjeinket és csatlakozz hozzánk!

Ismerd meg projektjeinket és csatlakozz hozzánk! Ismerd meg projektjeinket és csatlakozz hozzánk! ÜDVÖZLŐ mmsz.eu A Magyar Marketing Szövetség célja elősegíteni a marketingtevékenység gazdasági életben való hatékony alkalmazását, valamint a marketingszakma

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen

Részletesebben

Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre

Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre OM azonosító: 036391 Paks Dózsa György út 103. http://vakbottyangimnazium.hu Iskolánk felsőfokú tanulmányokra

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010. 2010. február

TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010. 2010. február TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010 2010. február 1 I. A Naszály-Galga TISZK Tehetséggondozó Programjának céljai A Naszály-Galga TISZK tehetséggondozó programjának célja, hogy elősegítse

Részletesebben

Intézményi Önértékelés

Intézményi Önértékelés Intézményi Önértékelés Pedagógus, vezető, Intézmény elvárások Belső Ellenőrzési Csoport 2015. szeptember 30. Készítette: BECS és Erdei Gyula igazgató Kompetencia A pedagógusra vonatkozó intézményi elvárásrendszer

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Szekszárdi I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Mentoráló intézmény

Részletesebben

JÁTSSZUNK SZAKMÁT! Avagy innovatív lehetőségek a pályaorientációban Kollégium általános iskolák szakiskola közötti együttműködés

JÁTSSZUNK SZAKMÁT! Avagy innovatív lehetőségek a pályaorientációban Kollégium általános iskolák szakiskola közötti együttműködés JÁTSSZUNK SZAKMÁT! Avagy innovatív lehetőségek a pályaorientációban Kollégium általános iskolák szakiskola közötti együttműködés Jó gyakorlatok - Műhelykonferencia 2015. augusztus 26. Csernyánszky Erzsébet

Részletesebben

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat

Részletesebben

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE 2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE KIT TEKINTÜNK TEHETSÉGNEK? 26/11/2014 Page 1 KI A TEHETSÉG KIK PÁLYÁZHATNAK A BONAFARM CSOPORTBAN? VEZETŐI SZAKEMBER - Lelkesedés, erős teljesítmény

Részletesebben

Mit kínál az I. Béla Gimnázium?

Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont, Európai Tehetségpont, kiemelt teljesítményű iskola, Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

Szakértelem Elkötelezettek

Szakértelem Elkötelezettek MINŐSÉGPOLITIKA ALAPVETŐ ÉRTÉKEINK Értékeink alapját az oktatás, a kutatás és a gyógyítás terén egyaránt az egyetem 650 éves hagyománya képezi, amely képes a folyamatos megújulásra. Szakértelem abban,

Részletesebben

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! Facultas Humán Gimnázium Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! 2014/2015 2 FACULTAS Elérhetőségek: Facultas Humán Gimnázium OM azonosító: 200304 1078 Budapest, Hernád utca

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Első partneri kérdőív

Első partneri kérdőív Első partneri kérdőív 1. Szívesen részt vennél-e az iskolánk által megrendezett eseményeken, programokon? 22,1% igen nem 77,9% 2. Jelöld, hogy elsősorban kinek a véleménye fontos számodra a programválasztásban?

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

A diákok munkájának értékeléséről

A diákok munkájának értékeléséről A diákok munkájának értékeléséről A ZKL a 2013-2014-es tanévtől saját alternatív kerettanterve szerint dolgozik (lsd. http://www.zoldkakas.hu/) Értékelési rendszerünk alapjai Azt tanúsítjuk, amit a diák

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre Budapest 2017 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/ Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/2017. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az utolsó két évfolyamon heti plusz két órában az emelt szintű

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA I. PILLÉR: FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-LEARNING KÉPZÉS II.

Részletesebben