A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA"

Átírás

1

2 2 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA Április végétôl minden, e-szelvény számmal rendelkezô pályázó megtekintheti a foglalási rendszerben található, az Erzsébetprogramban résztvevô üdülôket, turnusokat és az árakat, foglalni viszont továbbra is csak akkor lehet, ha a sikeres pályázó befizette az önrészt, mivel az üdülési támogatás csak így érvényes. Az MNÜA meghosszabbította az önrész befizetésének határidejét, így a pályázók által fizetendô 10 ezer, valamint a nagycsaládosok esetében a gyermekek, illetve a fogyatékossággal élôk esetében a kísérôk után fizetendô 5 ezer forintos önrészt legkésôbb május 25-ig van lehetôsége az érintetteknek befizetni. A befizetést követôen, legkésôbb a 8. munkanapon a postai értesítôben szereplô e-szelvény aktiválódik. Ez azt jelenti, hogy ettôl a naptól kezdve a nyertes pályázók lefoglalhatják pihenésüket a internetes oldalon, az Üdülôk és Szállásfoglalás menüpont alatt az e- szelvény szám és az adóazonosító megadásával. A támogatottak több turnushossz és üdülô közül választhatnak. AZ ERZSÉBET-U TALVÁNY FORGALMAZÁSÁBÓL VÁRHAT Ó EREDMÉNY KIZÁRÓLAG KÖZFELADAT ELLÁTÁSÁRA FORDÍTHATÓ. AZ ERZSÉBET-PROGRAM ELSÔ LÉPÉSEKÉNT 2 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKBEN MEGHIRDETETT SZOCIÁLIS ÜDÜLÉSI PÁLYÁZATÁN ÖSSZESEN 75 EZER HONFITÁRSUNK, NAGYCSALÁDOSOK, SZO- CIÁLIS INTÉZMÉNY DOLGOZÓI, NYUGDÍJASOK ÉS FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLÔK RÉSZESÜLTEK TÁ- MOGATÁSBAN ÜDÜLÉSI SZOLGÁLTATÁS FORMÁ- JÁBAN. A FEBRUÁR VÉGÉN LEZÁRULT KIÍRÁS SIKERES PÁLYÁZÓI MÁRCIUS VÉGÉIG KAPTAK ÉRTESÍTÉST ARRÓL, HOGYAN HASZNÁLHATJÁK FEL AZ ELNYERT TÁMOGATÁST. AZ ELMÚLT IDÔSZAKBAN TAPASZTALTAK, ILLETVE A NYER- TES PÁLYÁZÓK ÉS A CIVIL SZERVEZETEK VISSZA- JELZÉSE ALAPJÁN A M AGYAR N EMZETI Ü DÜ- LÉSI ALAPÍTVÁNY TÖBB OLYAN DÖNTÉST HO- ZOTT, AMELY KEDVEZÔEN ÉRINTI A KORMÁNY SZÁMÁRA FONTOS, RÖVIDEBB-HOSSZABB IDEIG KIEMELT FIGYELEMRE SZORULÓ TÁRSADALMI CSOPORTOKAT. Azok a nyertes pályázók, akik az e-szelvény aktiválódását követô 60. napig nem foglalják le üdülésüket, azok számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány visszafizeti az önerôt. Az önerô visszafizetése kizárólag írásban, a oldalon található formanyomtatvány kitöltésével, és annak elektronikus vagy postai úton történô visszaküldésével ( mnua.info@nusz.hu vagy Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, 1146 Budapest Hermina út 63.) kérhetô. A nagycsaládosok számára kedvezô döntés, hogy a csatlakozó szülônek nem 20 ezer, hanem 10 ezer forintot kell befizetni. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ezzel is segíti a nehéz anyagi helyzetben lévô, több gyermeket nevelô családokat. Azok a nagycsaládosok, akik szeretnék igénybe venni a kedvezményt, kérjük, hogy a csatlakozó szülô adataival töltsék ki online a május 4- tôl elérhetô Kiegészítô pályázati adatlapot legkésôbb 3 munkanappal az üdülés megkezdése elôtt. A csatlakozó szülô után fizetendô 10 ezer forintot lehetôség van kiegyenlíteni banki átutalással (számlaszám: OTP Bank ), illetve a oldalon május 4-tôl elérhetô bankkártyás fizetéssel is. A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA Felelôs kiadó: Gaskó István; Fôszerkesztô: Huszta Krisztián; Tervezô szerkesztô: Károlyi Marianna Nyomda: A szerkesztôség címe, telefonszámai: H-1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A. Üzemi telefon: , Tel.: , info@vdszsz.hu; B/SZL/43/91; Megjelenik 15 ezer példányban.

3 A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA SZABAD VASUTAS 3 MÁV: Konzultáció igaztalan és bántó levél miatt A TÖBBI KÖZT A SZAKSZERVEZETEK SEGÍTSÉGÉT KÉRI A MUNKÁLTATÓ ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A MUN- KAVÁLLALÓI VÉTSÉGGEL VAGY MULASZTÁSSAL ÖSSZE- FÜGGÔ RENDKÍVÜLI ESEMÉNYEKET KÖVETÔ FELELÔS- SÉGRE VONÁSOK HATÁSOSAK LEGYENEK, NE VESZÍT- SÉK EL PREVENTÍV JELLEGÜKET. Biztonság A részünkre is megküldött levél ránk nézve igaztalan és bántó tartalma miatt konzultációt kezdeményeztünk. (A konzultációról írt beszámolónkat az alábbiakban elolvashatjátok, kezdeményezô levelünket honlapunkon találjátok meg a szerk.) Fafejû, vaskalapos lények Biztonság SEMMILYEN, A BALESET-MEG- ELÔZÉST SEGÍTÔ INTÉZKEDÉS NEM TÖRTÉNT AZ UTÓBBI IDÔBEN, ÉS LEGINKÁBB AZÉRT NEM, MERT MINT A MÁJUS 8-I VÉT-EN EZT IS ELMOND- TUK: FAFEJÛ, VASKALAPOS LÉNYEK BITOROLJÁK A BIZ- TONSÁGI IGAZGATÓSÁGNÁL EZEKET A POSZTOKAT. Közös érdekünk, hogy a MÁV továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb vasútja maradjon így végzôdött az a munkáltató által részünkre küldött álságos levél, ami miatt a többi közt konzultáció összehívását kezdeményeztük, erre végül a május 8-i VÉT-ülés keretében került sor. Nem nehéz Európa egyik legbiztonságosabb vasútjának látszani, ha a MÁV az eseményeket nem jelenti a Közlekedésbiztonsági Szervezetnek (KBSZ): egy-két személyi sérüléssel járó balesetet leszámítva minden más rejtve marad. A biztonsági munkatársak dr. Túrós András kivételével gyakorlatilag képtelenek megváltozni, és csökönyösen vallják: az egyedül üdvözítô megoldás, hogy a szent inkvizíció bevonásával meg kell büntetni azt, akit elkapnak. Sajnos, egyre inkább úgy tûnik, hogy az elmúlt hónapokban az ígéretes kezdet után ismét visszaértek a kályhához. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a kezdeti felbuzdulást követôen elhalt a biztonsági projekt, ami mindeddig egyetlen egyszer ülésezett, és semmilyen változásról nem tudni. A munkáltató megígérte, hogy utánanéz, mi van a csírájában jobblétre szenderült kezdeményezéssel. Pedig jól indult az is. A légiközlekedés irányításáért felelôs HungaroControllal és a KBSZ-szel a bizottság egy-két tagja felvette a kapcsolatot, kétszer is találkoztunk a HC vezérigazgatójával, és a KBSZ-nél a légiesemények kivizsgálásával foglalkozó korábbi Malév-fôpilótával. Lehetôségeinkhez képest igyekeztük a projekt munkáját eredményessé tenni. Például hasonlóan a légiforgalmi irányítók esetében alkalmazott munkarendhez nagy leterheltségû forgalmi szabályozást végzôk pl. fôrendelkezôk esetében ötös túrnak megfelelô munkarendet kellene alkalmazni. A napokban Kôbánya-Felsô állomáson rosszul lett egy forgalmi szolgálattevô, emiatt órákig álltak a vonatok. Azt nem tudni, hogy váltást miért nem tudott a pályavasút biztosítani, vagy ennek hiányában az állomást térköznek tekintendô közlekedésre hogy nem sikerült átállni. (Az emlékezetes Tura-Aszód közötti esemény kapcsán döntés született arról, hogy amennyiben váratlan forgalmi szituáció alakul ki, a nagyforgalmú vonalakon a váltást azonnal biztosítani kell.) A jelentésekbôl úgy tûnik, hogy több esetben a jármûvezetôk a továbbhaladást tiltó jelzés ellenére indították el a szerelvényüket. Ez a jelenség viszonylag újkeletû, és ezért indítványoztuk, hogy amíg ennek okait nem tárja fel a munkáltató, és a megoldást nem találja meg rá, az ún. menesztés intézményét teljeskörûen kelljen alkalmazni. A május 8-i ülésen elmondtuk, hogy a véleményes jelentéseket az ígéret ellenére továbbra is eltitkolja a MÁV, holott ezekbôl lehetne csak igazán okulni, amúgy is érdekes olvasmányok. A társaság legnagyobb problémája jelenleg az, hogy ki adta át nekünk a véleményes jelentéseket, amik egyébként alátámasztják igazunkat is. Itt van például Rácalmás esete. A véleményes jelentés feketén-fehéren kimondja, hogy hônfutásjelzôvel megelôzhetô lett volna a baleset, habár minden más fórumon ezt mindenki tagadja. Számtalanszor kifejtettük, hogy azokon az állomásokon, ahova az országosan telepített 28 hônfutásjelzô közül idôközben mûködésképtelenné vált mintegy 20 berendezés mérési adatai nem érkeznek be, pótolni kell a telepített hônfutásjelzô kontrollját. Ez amennyiben a technikai feltételek nem adottak csak úgy oldható meg, hogy a vonatokat a nagy tengelynyomás-terheléssel közlekedtetett vonatokat feltétlen megállítják, így a szolgálatra vezényelt kocsivizsgálók a hônfutásjelzôvel amúgy feltárható mûszaki meghibásodásokat megállapíthatják. Így tudják kiszûrni a mûszaki meghibásodásra (csapágyhibák, féktuskószorulások) utaló kezdeti jeleket, avagy a tényleges meghibásodásokat. Máskülönben nem lehet elejét venni a már meglévô, vagy késôbb kialakuló hônfutásból származó baleseteknek, aminek az utóbbi években számos, szerencsére mindezidáig csak anyagi kárt okozó következményei voltak. De semmilyen, a baleset-megelôzést segítô intézkedés nem történt az utóbbi idôben, és leginkább azért nem, mert mint a május 8-i VÉT-en ezt is elmondtuk: fafejû, vaskalapos lények bitorolják a biztonsági igazgatóságnál ezeket a posztokat. A vezetôi garnitúra felelôsségérôl egy szó nem esik a részünkre küldött ominózus levélben, sem arról, hogy mit tesznek a bal-

4 4 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA Fafejû, vaskalapos lények (folytatás a 3. oldalról) Biztonság eset megelôzéséért. Elemezni kell ugyanis a baleseteket, és ennek legjobb módja, ha a MÁV nem hétpecsétes titokként kezeli a véleményes jelentéseket. Ugyanis egyetlen munkavállaló sem akar balesetet okozni. Minden malôrnek van elôzménye, és ezeket a szolgálati vezetôknek kellene felismerniük, hiszen elsôsorban a munkáltató felelôs ezekért a balesetekért. Felelôsek azért, hogy ne legyenek a munkavállalók fáradtak, és ne fordulhassanak elô olyan esetek, hogy elnéznek valamit. Az pedig már mindennek az alja, hogy a munkavállalókat veszik elô, rájuk olvasva az összes megszegett utasításpontot, aztán el is van intézve az ügy. A legprimitívebb hozzáállás, ha például egy váltókezelôre, vagy bármely más munkavállalóra akarja a munkáltató leszûkíteni egy baleset bekövetkezésének felelôsségét. Rendszerbeli problémák vannak ugyanis, amiket képzési hiányosságok tetéznek. Mindezt annak tükrében mondjuk, hogy a baleseteket megelôzô ellenôrzések során gyakorlatilag soha egy elmarasztaló észrevételt sem rögzített senki az érintett munkavállalók rovására. Ennek a mondatnak nagyon sokféle értelmezése lehetséges, mindenki fantáziájára bízzuk az értelmezését. Természetesen, a vasútbiztonsági igazgatósággal az általuk a kérdésben felajánlott újabb konzultációval élni kívánunk. Hogyan ne halj bele a váltott mûszakba A TESTED AZT MONDJA, MENJ ALUDNI, A MUNKÁD MIATT VI- SZONT ÉBREN KELL MARAD- NOD: EZT AZ ÁLLAPOTOT A VÁLTOTT MÛSZAKBAN DOL- GOZÓ VASUTASOK KIVÁLÓAN ISMERIK. MOST EGY RÖVID CIKKET MELLÉKELÜNK, AMIBÔL A TÖBBI KÖZT MEGTUDHATOD, MIKÉPP ENYHÍTHETED A VÁL- TOTT MÛSZAKOS MUNKAVÉG- ZÉS ÁLTAL OKOZOTT ZAVARO- KAT. A VÁLTOTT MÛSZAKOS MUNKA OKOZTA ZAVAROK Váltott mûszakos munka zavarról akkor beszélünk, amikor a szervezet belsô alvás-ébrenlét fázisa nincs szinkronban az életével a teste azt mondja, menjen aludni, míg a munkája miatt ébren kell maradnia. Emiatt a megzavart ritmus miatt a váltott mûszakos munka zavarban szenvedô betegnek gyakran nehezére esik ébren maradni a munkájához, és zavarai lehetnek az elalvással. A váltott mûszakos munka zavar további egészségügyi problémákhoz vezethet: Nehézség a koncentrálásban Álmossághoz köthetô balesetek Csökkent munkavégzés Elmulasztott családi és társadalmi események miatti frusztráció Fejfájás Fokozott ingerlékenység Kimerültség A szív egészségének gyengülése, gyomorbántalmak. Felmérések szerint az éjszakai vagy váltott mûszakban dolgozók 10-25%-a szenved a váltott mûszakos munka zavarától. A legtöbb embernek hét-nyolc óra alvásra van szüksége naponta. Ha csupán egy órácskával kevesebbet alszunk éjszakánként, máris érezhetôvé válik, hogyan romlik koncentráló képességünk és hangulatunk. KIKET VESZÉLYEZTET? Míg a váltott mûszakos munka zavar egyaránt érinthet nôket és férfiakat, bármely korosztáyból, bizonyos tényezôk súlyosbíthatják azt. Ezek a következôk: 50 év feletti életkor Korábbi alvászavar Korábbi gyomorbetegség Diabétesz Szívbetegség. Manapság már a foglalkozások széles skálája megköveteli az alkalmi vagy állandó váltott mûszakot. Ilyenek: Szakmai és üzleti szolgáltatások könyvelôk, tôzsdeügynökök, ügyfélszolgálati és informatikai személyzet Egészségügyi szakemberek sürgôsségi orvosok, nôvérek, ügyeletes gyógyszertári dolgozók Vendéglátás és szórakoztatás csaposok, felszolgálók, szakácsok, DJ-k Nagy- és kiskereskedelem raktári dolgozók Védô szolgáltatás rendôrök, tûzoltók, biztonsági ôrök, diszpécserek. HOGYAN ENYHÍTHETI A TÜNETEKET? A zavart teljes egészében csak a váltott mûszakról való átállás oldja meg, ám bizonyos dolgokkal csökkentheti a tüneteket: Kerülje a koffeintartalmú ételeket és italokat lefekvés elôtt. Munka után mihamarabb feküdjön le. Igyekezzen napi 8 órát aludni. Próbáljon ragaszkodni az alvási-ébrenléti ciklusához, még a hétvégeken is! Csökkentse az egymás után elvállalt éjszakai mûszakok számát! Az éjszakai mûszakban dolgozók kevesebbet alszanak, mint a nappali munkások. Sokkal valószínûbb, hogy kipiheni magát, ha az éjszakai mûszakok között pihenônapja van. Kerülje a hosszú utazásokat, ami az alvástól veszi el az idôt! A pihenônapokon aludjon minél többet! Alakítson ki lefekvési rituálét, így könnyebb lesz elaludnia! BESZÉLJEN ORVOSÁVAL! Figyeljen arra, hogy minden egyedi sajátosságról beszámoljon: Tudassa a munkarendjét milyen idôbeosztásban dolgozik, milyen napszakban dolgozik, volt-e mostanában változás a munkarendjében? Tájékoztassa orvosát, ha úgy érzi, túlzott álmosságtól szenved, és ez zavarja a napi munkában. Mikor és hol álmos, mit tesz annak érdekében, hogy ébren maradjon (pl. kávé, energiaital, stb.)? Hogyan befolyásolja ez a munkáját, magánéletét? Legyen nyílt és ôszinte orvosával, hiszen az egészsége forog kockán! Ha részletes tájékoztatást tud adni, azzal segít orvosának, hogy megértse, min megy keresztül, hogy érez. (WEBBeteg - Cs. K.)

5 A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA SZABAD VASUTAS 5 Biztonság JÓ PÁR ÉVE MÉG ÁLDOTT EM- LÉKÛ CSONTOS ENDRÉVEL KELLETT MEGVÍVNI A CSATÁT AZ F2-ESSEL KAPCSOLATBAN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VIZS- GÁZTATÁSRA. A VITA VÉGÉN SIKERÜLT ELJUTNI ODA, AMIT MINDEN NAGY CÉG TESZ: A TESZTRENDSZERÛ VIZSGÁHOZ. MOST ISMÉT OTT TARTUNK, HOGY MEGVÁLTOZHAT A RENDSZER. MÁV MÁV MÁV MÁV: Változik a vizsgarendszer? Sisakosztás A munkabalesetben elhunytak emléknapján a VDSzSz és a Liga Szakszervezetek munkavédelmi sisakokat osztogattak a melósoknak. Magyarországon tavaly több mint nyolcvanan haltak meg munkahelyi balesetben, és 17 ezernél is több baleset történt a munkahelyeken. (A felvétel április 27-én készült.) Nézd meg videónkat: VÉT-ülés volt VÉT Van, ahol a teszteket a munkavállalók megkaphatják, van, ahol nem. Van, ahol letölthetik a kérdéseket az internetrôl, de még véletlenül sem azokat kapják a vizsgán. Elmondtuk: a vizsga célja nem az élvezkedés, hanem annak felmérése, hogy a munkavállalók tudják-e az anyagot. Leszögeztük: ha a vizsgaközpontnak más elképzelése van a vizsgáztatásról, akkor háromoldalú konzultációt kezdeményezünk, amin a központ munkatársának jelenlétére is számítunk. A tesztrendszerû vizsgáztatás alapja, hogy a munkavállalók megkapják az öszszes lehetséges tesztkérdést, benne a válaszokkal. Az ezt követô vizsga maradéktalanul alkalmas arra, hogy ellenôrizze a munkavállalók tudását. Ha ugyanis több száz, vagy akár ezer kérdésre tudják a választ, úgy az anyag értéssel megtanultnak tekinthetô. A számítógép ugyanis véletlenszerûen adja a kérdéseket. Amíg azonban a választható alternatívák ugyanazok ahhoz, amit a munkavállalók a felkészülés során megkaptak, a lehetséges válaszok betûjele (A, B, C, D) már variálódik, így nem elég csak a jó válasz betûkódját bebiflázni. Ergó a helyes válasz azt jelenti, hogy a delikvens tényleg ismeri és érti az anyagot. Ennek megváltoztatása nem lenne jó. A munkáltató egyetértett velünk, Zsoldos Mariann reakciójában elmondta, hogy nem tud arról, hogy a rendszer megváltozna. A humánerôforrás igazgató szerint is jól méri fel a tudást a teszt, és nem lehet elôre betanulni a válaszokat. Szinte fölösleges megemlíteni, hogy a bicikliüggyel továbbra sem történt semmi. A helyzet már több mint csüggesztô, pláne, ha a mérleg másik serpenyôjére a Start honlapján elhelyezett üvegzsebbôl letölthetô szerzôdéseket helyezzük: ezekbôl egyértelmûen kiviláglik, hogy elképesztô jogcímeken mennek el több száz milliók a semmire. Ezidáig abban a hitben léteztünk, hogy a legutóbbi VÉT-ülésen hallgatólagos egyezség jött létre a munkába járás költségtérítésérôl a munkáltató és szakszervezetünk között. Eszerint a MÁV 100 százalékban téríti meg a járatritkításban érintett vonalak mentén lakó vasutasok utazási költségeit, akik vonat helyett volánbusszal kénytelenek bejárni munkahelyükre, illetve hazamenni onnan. Sajnos, mint kiderült, finoman fogalmazva félreértés történt, mivel a munkáltató lehetôségei egyelôre csak a részbeni térítést, illetve az egyszeri, gyakorlatilag teljes összegû, elôzetes költségmegtérítést teszi lehetôvé. (Azaz: bérletvásárlás elôtt kifizeti a szelvény árát). Számunkra elfogadhatatlan a részbeni költségtérítés, ha ugyanis a bérlet költségeinek 14 százalékát az érintett vasutasoknak kell kifizetniük akik nem szórakozásból váltották autóbuszra a vasutat. Ezzel jövedelmükhöz képest újabb jelentôs öszszegû több ezer forintos keresetveszteség is éri ôket. Igaz a közmondás: szegény embert még az ág is húzza hiszen épp elég kár éri ôket, mivel családtagjaik munkába- és iskolába járásához már meg kell venniük a Volán-bérleteket. Ezért is kezdeményezte szakszervezetünk úgy tûnik, eredménnyel hogy a járatritkítással sújtott vonalakon a menetrendeket a munkábajáráshoz jobban Elképesztô jogcímeken mennek el több száz milliók a semmire. MÁV MÁV igazítva módosítsák. Ez a céljuk az ezzel kapcsolatos újabb egyeztetéseknek. Ugyancsak biztatónak tûnik azon felvetésünk fogadtatása is, hogy a kölcsönösség elve alapján nem csak a vasút fogadná el a Volán-bérleteket, hanem a Volán-társaságok is hasonlóan járnának el, és elfogadnák a vasutas menetkedvezményeket a már említett, járatritkítással sújtott vonalszakaszokon élô vasutasoktól és családtagjaiktól. Zsoldos Mariann az ügyben empátiát tanúsított, hangsúlyozta: nem szándékuk az érintett vasutasok sorsát tovább nehezíteni, ezért a bérletek költségtérítésérôl a közeljövôben újra tárgyalóasztalhoz ülünk. Ezen kívül pedig a MÁV szorgalmazza a fentiekben írt, a kölcsönösség elvén alapuló együttmûködést a Volán-társaságokkal, ami szintén könnyítést jelenthet a lehetetlen helyzetbe került vasutasok számára.

6 6 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA Eredmény: javulhat a helyiségek minôsége MÉG A MÁRCIUS 6-I VÉT-EN KEZDEMÉNYEZ- TÜK, HOGY A MÁV TE- REMTSE MEG ANNAK LE- HETÔSÉGÉT, HOGY A MUNKAVÁLLALÓK MUN- KAVÉDELMI KÉPVISELÔI IS JELEN LEHESSENEK AZ EL- KÉSZÜLT SZOCIÁLIS LÉTE- SÍTMÉNYEK, ÜZEMI HELYI- SÉGEK MÛSZAKI ÁTADÁ- SÁNÁL, ÉS MEGGYÔZÔD- HESSENEK A MUNKÁK EL- VÁRT, MEGFELELÔ MINÔ- SÉGÛ TELJESÍTÉSÉRÔL. MOSTANTÓL EZ ÍGY LESZ ERRÔL TÁJÉKOZTATTA A SZAKSZERVEZETEKET A MÁV ZRT. INGATLAN- GAZDÁLKODÁSI IGAZGA- TÓSÁGA. KÖZÖLJÜK LE- VELÜKET. Mozdonyvezetôk Szakszervezete Kiss László Úr, elnök Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete Buzásné Putz Erzsébet Asszony, elnök Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete Dr. Laboda József Úr, elnök VDSzSz Szolidaritás Gaskó István Úr, elnök Vasutasok Szakszervezete Papp Zoltán Úr, elnök Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége Hankó János Úr, elnök Székhelyén Tisztelt Elnök Asszony/Úr! Mint, ahogy Ön elôtt is ismert, a Vasúti Érdekegyeztetô Tanács (VÉT) a március 06-ai ülésén a Központi Üzemi Tanács részére átadott tájékoztató anyaggal (Gy sz.) összefüggésben napirendi pontként tárgyalta a MÁV Zrt-nél folyamatban lévô munkakörülmény javító és egyéb felújítási munkák költségeinek várható alakulását, és a beruházások becsült költségeinek tervezését. A napirendi pont tárgyalása keretében a téma kezdeményezôje a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás arra kérte a munkáltatót, teremtse meg annak lehetôségét, hogy a munkavállalók munkavédelmi képviselôi is jelen lehessenek az érintett Volán kontra MÁV: kölcsönösséget szeretnénk A volán-bérleteket a vasúton fel lehet használni utazás céljából, mi azt a vágyat szeretnénk erôsíteni, ami a MÁV Csoport részérôl is már megfogalmazódott: fogadják el az arcképes igazolványokat is a Volán buszokon. Iktatószám: Gy /2012. Tárgy: Munkakörülmény javító intézkedések szolgálati helyeken elkészült szociális létesítmények, üzemi helyiségek mûszaki átadásánál és meggyôzôdhessenek a munkák elvárt, megfelelô minôségben való megvalósításáról. A VÉT ülésen elhangzottak értelmében tájékoztatom Önöket, hogy a szükséges intézkedéseket megtettük az IGI ISZE Területi Központok (Budapest, Miskolc, Debrecen, Pécs, Szeged, Szombathely) illetékes munkatársai felé, hogy a jövôben elkészülô munkakörülmény javító karbantartási és felújítási beruházási munkák mûszaki átadásának idôpontjairól a helyileg illetékes, munkavédelmi ellenôrzésre jogosult munkavédelmi bizottságok, munkavédelmi képviselôk a megfelelô idôben értesítést, illetôleg a mûszaki átadásokra meghívást kapjanak. Tájékoztatom továbbá, hogy az érintett szolgálati helyek vezetôi, EBK Területi Szervezete, Belsô ellenôrzés Területi Szervezete eddig is kapott és ezután is kap meghívót a mûszaki átadásokra. Budapest, április 20. Üdvözlettel: A VODAFONE-RÉSZLETEKET KERESD A VDSZSZ TERÜLETI IRODÁIN AZ ALÁBBI VASÚTI SZÁMOKON: Elôadó: Kisrákói Gyuláné Tájékoztatásul: Zsoltos Marianna Igazgató, Humánerôforrás Budapest: Dózsáné Bernáth Beatrix, Deutsch Tibor Debrecen: Nagy Gábor, Dobóné Galgóczy Ildikó Miskolc: Cseh Béla, Farkasfalvi Vilmos Pécs: Horváth Gabriella Szeged: Veréb Olga, dr. Pusztai Edit Szombathely: Derdák Jánosné Záhony: Simonné Balogh Emese Tóth Ferenc egységvezetô MÁV MÁV MÁV

7 A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA SZABAD VASUTAS 7 RCH RCH RCH RCH RCH RCH RCH RCH RCH: Az ártalmas propolisz PÜSPÖKLADÁNYBAN KIDE- RÜLT, HOGY A PROPOLISZNAK OLYAN A TUDOMÁNY ÁLTAL ISMERETLEN KEDVEZÔTLEN ÉLETTANI HATÁSA VAN, AMI AZ ALKOHOLSZONDA ELSZÍ- NEZÔDÉSÉHEZ, ÉS AZONNALI MEGBETEGEDÉSHEZ VEZET. AZ ESET PIKANTÉRIÁJÁHOZ TAR- TOZIK, HOGY A VBO-S IN- FORMÁCIÓNK SZERINT ESET- TÁSKA NÉLKÜL JELENT MEG, ÍGY AZ ELLENÔRZÉS KORREKT LEFOLYTATÁSÁRA NEM VOLT LEHETÔSÉG. A Wikipedia meghatározása szerint: a propolisz vagy méhszurok olyan gyantás, ragacsos anyag, amelyet a dolgozó méhek a kaptár védelmére, a betolakodó baktériumok és egyéb kórokozók ellen gyûjtenek. Ragadós, sárgásbarna, kellemes illatú anyag, melyet a fák rügyeirôl, fiatal ágairól, levélnyeleirôl gyûjtenek be a méhek, átalakítják, azután a kaptárak tömítésére és fertôtlenítésére használják. Ezeket a nedveket 20 Celsius-foknál melegebb napokon 10 és 12 óra között gyûjtik a méhek. A fô forrás a fekete nyár rügypikkelyein kiválasztódó enyves bevonat, de a propolisz számos összetevôjének sajátságait még nem ismerjük pontosan. A propolisz gyógyhatását az emberiség a legrégibb idôk óta ismeri. Nos, a fenti definíció újra fogalmazása elkerülhetetlennek látszik, miután Püspökladányban kiderült, a propolisznak olyan eddig a tudomány által nem ismert kedvezôtlen élettani hatása van, ami az alkoholszonda elszínezôdéséhez és azonnali megbetegedéshez vezet. Történt ugyanis a fent nevezett szolgálati helyen, hogy egy VBO-s munkatárs és a Cargo helyi képviselôje nagy buzgalommal alkoholszondás ellenôrzéshez készülôdtek egy reggeli szolgálatátvétel elôtt. A szolgálati helyre vezényelése szerint érkezô gyanútlan dolgozó orra alá dugták a szondát, aki ijedtében a jegyzôkönyv tanúsága szerint 0,80 közeli értéket produkált. Mint azt Petôfi A helység kalapácsában megemlíti, mikor Fejenagy koma felébred a bezárt ajtajú templomban: Lát és sejt sejtése pogány. Hát így sejtett Fejenagy munkatárs is a fújás után. Az ellenôrzô szervek szintén a jegyzôkönyv szerint felhívták a figyelmét arra, hogy a szolgálati helyet nem hagyhatja el. Ennek ellenére hôsünk talán pont olyan kalandosan, mint ahogy a Petôfi által megformált szereplô is nem szívlelve az ideiglenesen számára kijelölt kalickát, megszökött, s meg sem ált a legközelebbi felcserig, aki mindjárt táppénzes állományba vette. Fejenagy munkatárs, szívében csordultig boldogsággal, visszatért szolgálati helyére és az együttmûködési kötelezettség kinyilvánítása jegyében fújt még egyet teli tüdôbôl, ami még a korábbinál is rosszabb eredményt mutatott. Mivel ekkor már táppénzes állományban volt, az eredményt a jegyzôkönyv nem tartalmazza. Az ellenôrzô szervek amatôr módon jártak el, mivel az elsô szondáztatás alkalmával nem rögzítették, hogy a delikvens átvette a nappalos szolgálatot (írásos nyoma nem volt). Az eset pikantériájához tartozik, hogy a VBO-s információnk szerint esettáska nélkül jelent meg, így az ellenôrzés korrekt lefolytatására nem volt lehetôség. És miként kerül a történetbe a propolisz? Sajnálatos módon a múltban elôfordult szakszervezeti tag ittasságának megállapítása. Ezekben az esetekben a munkáltató konzekvensen járt el, azonnal, rendkívüli felmondással kirúgta a vétkest. Nem protestáltunk ellene. Éppen ezért kérdést intéztünk Fejenagy munkáltatói jogkörgyakorlójához, mért nem jár el a nem szakszervezeti taggal szemben a korábbi esetekkel azonosan? A válasz: egyrészt, félô, hogy az eljárási hibák miatt egy kínosan hosszadalmas bírósági ügy venné kezdetét, ami nagyon macerás, másrészt elképzelhetô, hogy Fejenagy nem alkoholt, hanem csupán propoliszt fogyasztott Figyelem! Tehát a propolisznak ez a kettôs ahogy a definícióban olvashatjuk sajátságos hatása van. 1) Fogyasztását követôen az orvos azonnal táppénzre ír; 2) a szonda csúnyán elszínezôdik. Fentiek ismeretében javasoljuk a jogkörgyakorlónak mivel a tük vezetésével a továbbiakban már nem kell bajlódnia, hogy a propolisz két eddig ismeretlen hatását jelezze az Egészségügyi Világszervezet, a WHO felé, hadd ámuljanak eme újabb felfedezésen. A Váci úton szintén érdeklôdtünk. Mért ilyen nagyvonalúak az üggyel kapcsolatban?! A válasz szintén a bírósági procedúra elkerülésére vonatkozott. Tehát a munkáltató inkább vállalja a munkahelyi morál romlásából eredô kockázatokat, semhogy elejét venné annak. Az ügy tanulsága: fentebb olvasható az ellenôrzés alól való kibújásnak a munkáltató által is támogatott receptje. MT Még jelentkezhetsz a Cargo-40 Pluszba! Az RCH meghosszabbította a Cargo-40 Plusz programba a jelentkezés határidejét. Legkésôbb június 15-ig jelezhetik részvételi szándékukat a

8 8 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA FKG FKG FKG FKG FKG FKG FKG FKG FKG: aláírtuk a Kollektív Szerzôdést MÁJUS 3-ÁN ALÁÍRTUK A MÁV FKG. KFT. KOLLEKTÍV SZERZÔDÉSÉT. AZ ELÔZÔ TER- VEZETET, AMIT ÁPRILIS 19-ÉN A KÉT MÁSIK SZAKSZERVEZET (VSZ ÉS PVDSZ) MÁR ALÁ- ÍRT, MI NEM FOGADTUK EL: MINDENKÉPPEN JAVÍTANI KÍ- VÁNTUNK PÁR FONTOS PON- TON EZ, SAJNOS CSAK RÉSZBEN, DE SIKERÜLT. Ezek a következôk voltak: A tárgyalás elején bejelentette a munkáltató, hogy a volt FKG Kft-s dolgozók személyi alapbérét megemeli, mivel a kötelezô napi munkaidô 7,5-rôl 8 órára emelkedik. Erre mindeddig csak halvány ígéret volt a munkáltató részérôl. A konkrét pozitívumok az alábbiak az elôzô verzióhoz képest. Hála Istennek negatív változás egyáltalán nincs. A munkaidô-beosztást ezentúl írásban át MÉG A MÁRCIUS 21-I STAR- TOS RENDKÍVÜLI VÉT-ÜLÉSEN VETETTÜK FEL A SAJÁT GÉPKO- CSIVAL TÖRTÉNÔ MUNKÁBA- JÁRÁS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSÉNEK FELÜLVIZSGÁLATÁT, ENNEK ÉR- DEKÉBEN EGY BIZOTTSÁG IS ALAKULT. AZ ELSÔ KONZULTA- TÍV ÜLÉSRE SZÁMTALAN, MUN- KÁLTATÓ RÉSZÉRÔL TÖRTÉNT IDÔPONTLEMONDÁST KÖVE- TÔEN VÉGÜLIS ÁPRILIS 25-ÉN KERÜLT SOR. BÁR, EZT NEHÉZ HIVATALOS TALÁLKOZÓKÉNT ÉRTELMEZNI. kell adni a munkavállalóknak. Ez alapján tudja követni a dolgozó, hogy az esetlegesen felmerült túlórák el vannak-e számolva. Egybefüggô 6 nap éjszakai munkavégzés után a heti pihenônapokat ki kell adni. Az ilyen jellegû munkáltatás maximum 30 napig folytatható. A fentiektôl eltérô foglalkoztatás alkalmazható a nagygépes munkáltatás esetén. Az éjszakai munkáltatás során a munkáltató fokozott figyelmet fordít az orvosi vizsgálatokra. A heti minimális munkaidô 20-ról 25- re emelkedett, így kisebb mozgástere van a munkáltatónak az így felmerült órahiány ledolgoztatására. Estleges órahiány esetén sem lehet csökkenteni azonban az alapbért, melyre sajnos volt már példa. A pihenônapon elrendelt rendkívüli munkát az aláírt kollektív szerzôdés értelmében havonta ki kell fizetni! Ezt az elôzô verzió szerint csak a munkaidôkeret végén kellett volna megtenni, ami akár hat hónap csúszást eredményezett volna. Ennyi idô alatt akár el is kallódhatna. Start: ígéretekkel már tele a padlás Május 31-ig közösen meg kell alkotni az utasítást a Saját gépjármû hivatalos célú használatára, ill. a munkáltató gépjármûveinek vezetésére vonatkozó szabályokról! Ez alapján véget vetünk annak a tûrhetetlen és jogellenes állapotnak, miszerint a munkavállalókat és a szerszámokat a munkavégzés helyszínére kiszállító dolgozóknak a vezetéssel töltött idô nem a munkaidô része! Szintén május 31-ig újragondoljuk a munkaruházati ellátást. Remélem, tudunk javítani az ellátáson azon javaslatok alapján, melyeket a külszolgálati helyeken a munkavállalóktól hallottunk. Szerencsére azt is sikerült elérni, hogy a kollektív szerzôdés április elsejétôl érvényes, így pl. az emelt mértékû mûszakpótlékok már az áprilisi munkaidôkre is érvényesek. Az emelésnek megfelelô különbözetet azonban technikai okok miatt csak a következô havi bérfizetéskor tudja elszámolni a munkáltató, azaz június elején. Remélem a jövôben is legalább ilyen korrekten tudunk tárgyalni a munkáltatóval. Végül ezúton szeretném megköszönni mindazok támogatását, akik az ellenséges propagandák ellenére kiálltak szakszervezetünk és törekvéseink mellett. Feledy István A munkáltató részérôl megjelent négy fôbôl senki nem volt képes érdemi nyilatkozatot tenni. A MÁV Start ezzel a magatartásával megsértette az Mt. 15 B paragrafusában foglaltakat, mely elég szájbarágósan írja elô, hogy a munkáltatót az ilyen jellegû megbeszéléseken kiknek kell képviselni. A munkáltató ismét bizonyságot tett arról mint arról többször elmélkedtünk hogy aki nem tartozik brahmanák kasztjába, azok nyilván csak páriák lehetnek ezért nekik minden úgy jó, ahogy a gazda odalöki eléjük. Így nem voltak képesek intézkedni a járatritkítások okán szükségessé váló autóbusszal való közlekedés 100 százalékban való megtérítésérôl, és természetesen, a már hetek óta valamelyik íróasztal mélyén hempergô személygépkocsival történô munkába járás költségtérítésének rendezésérôl sem. A Pécsi SZSZK területén több tucatnyi tagtársunk nem kapja meg jogos járandóságát, és kénytelen a havi bérnek nevezett alamizsnájából megoldani munkába járását. Hacsak nem vágyik arra, hogy órákat töltsön hiábavaló várakozással családjától távol valamelyik vasútállomáson vagy buszmegállóban. Ahol, ha megunta az olvasgatást gyönyörködhet a Hold pazar fényében, a csodálatos hajnalban, vagy épp felhôk vonulásában. Satöbbi. Azt gondoljuk, ezt az embertelenséget egészen egyszerûen lehetetlen vállalni, és épp ezért tûrhetetlen a pécsi SZSZK-vezetô, az SZSZK humánpartnere, és nem utolsósorban a MÁV Start menedzsmentjének ez ügyben követett eljárása. Érdekes módon, azért képesek jajongani, hogy miért nincs a Könyves Kálmán körúti bérleményben orvosi rendelô, vagy esetleg az alkotás beteljesedését segítô zenélô kút. Megfeledkeznek arról de nagyon, hogy az általuk oly mélyen lenézett munkatársak nélkül nem tudnák bizonyítani kiváló képessé-

9 A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA SZABAD VASUTAS 9 START START START START START START Elvira, te céda! BESZÉLJÜK LE ISMERÔSEINKET ARRÓL, HOGY A KÖZEL- JÖVÔBEN AZ ELVIRA ALAPJÁN TÁJÉKOZÓDJANAK EZT TANÁCSOLTA A NAPOKBAN A MÁV-START EGYIK VEZETÔJE EGY CÉGES FÓRUMON. MINT KIDERÜLT, A SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ TÁRSASÁG HONLAPJÁRÓL ELÉRHETÔ SZOLGÁLTATÁST EGYETLEN MUNKAVÁLLALÓ NAPI 8 ÓRÁBAN TARTJA KARBAN A MÁV INFOR- MATIKÁNÁL, ÉS KÉTUJJAS MÓDSZERREL PÖTYÖGI BE A MENETRENDI VÁLTOZÁSOKAT. MÉG NEM KÉSZÜLT EL VELE. Sietve leszögezem, hogy a poszt célja nem ennek az egy szem csóringernek a szivatása. Ô minden reggel kötelességtudóan bemegy a munkahelyére, a bejárat elôtt talán köp egyet, talán nem, aztán csak gépel, nyilván tart ebédszünetet is, majd megint gépel egy kicsit, és hazamegy. Nem tehet róla: valószínûleg egyetértünk abban, hogy az ipse jó eséllyel pályázhatna a leg...rabb meló címre. geiket nap mint nap. Mind a kilencszázan. Kérésünkre szünet következett, ezalatt pedig heves telefonálások kezdôdtek, majd a hírnök visszatért, és végül abban maradtunk, hogy a járatritkítással sújtott vonalakról történô munkábajárás és hazajutás ügyének rendezéséhez egy 2009-es megállapodást kell leporolni, és némiképp aktualizálni ebben az évben volt ugyanis a mellékvonalak bezárása napirenden. Ugyancsak választ várunk a 28 forintos gépkocsi-költségtérítés elbírálásának visszásságaival kapcsolatban: a szabályozást ugyanis szükséges végérvényesen gatyába rázni, mivel a kialakult gyakorlat szerint általában csak azok a vasutasok nem részesülnek belôle, akik a legjobban rászorulnának. A 9 forintos költségtérítés kérdését egy kormányrendelet szabályozza, annak érdekében azonban, hogy a céljának megfelelôen mûködhessen, szükséges a Kollektív Szerzôdés erre vonatkozó pontjának módosítása is, amire rövidesen sor kerül. Nem. Az ügy két okból farfekvéses: (1) miért szükségszerû az, hogy egy, csak egy legény frissítse az adatbázist; (2) miért nem figyelmezteti a Start az utasokat, akik továbbra sem tudnak arról, hogy mindegy mi okból de egy elavult menetrendrôl próbálnak informálódni. Ami az elsô problémát illeti. A MÁV Csoport néven ismertté vált természetfölötti jelenség tevékenységének lényege, hogy a benne lévô cégek egymásnak számlázgatnak. Minden híresztelés ellenére ez a fô tevékenységi körük, a Start ezen felül mellékesen mondjuk utasokat is szállít, de ez ne tévesszen meg senkit. Ebbôl kiindulva viszont teljesen racionális alapokra kerül a vasút mûködése, és egybôl megértjük, miért nem számíthatunk semmi olyasmire, hogy majd a MÁV Könyves Kálmán körúti üvegpalotájában állomásoztatott 5 ezer irodista egyikének valaki azt mondja: ugyan, Pistikém, eriggy mán át az Informátikához, oszt' segíts be a Józsikának, mert nem bírja, és ez így k...ára égô. Pistike akkor sem fog átmenni, ha történetesen egész nap a monitoron lévô porszemeket kategorizálja méret szerint. A gyanútlan utas pedig a cégek közötti presztízsharc és számlázási verseny áldozata. A MÁV cégeinél két szabály van. Az elsô az, hogy egy MÁV-tulajdonú cégnek sosincs pénze és mindig csak hangsúlyozottan egy vállalatról beszélünk, rendszerszerûen ugyanis nem lehet kezelni a dolgot, mert akkor még elkezdenének normálisan Ugyan, Pistikém, eriggy mán át az Informátikához, oszt' segíts be a Józsikának, mert nem bírja, és ez így k...ára égô START START START START mûködni a dolgok. Ott tartunk tehát, hogy nincs pénz. Ebbôl következôen tehát egy másik MÁV-os cégtôl kell lenyúlni, és ha erre nagy ritkán lehetôség adódik, akkor azt nagyon gondosan ki kell munkálni. Ez viszont idôbe telik, és ennyi idô alatt Józsika bepötyögné az osztrák vasút menetrendjét is. Az Informatikának nincs pénze még egy Józsikára, a Start viszont irgalmatlanul lehúzná az Informatikát Pistike kölcsönbe adásáért. Mielôtt erre sor kerülhetne, az Informatikánál is az elsô szabály lép életbe: nincs pénz Pistike minden bizonnyal nélkülözhetetlen munkájának ellentételezésére. Úgyhogy, marad minden a régiben. A végeredmény az, hogy a Start Pistikéje nem megy át az Informatikához még akkor sem, ha ez amúgy a Start jól felfogott érdeke. És ami a másik problémát illeti. A cégnél rövidesen már a Felügyelô Bizottság is foglalkozik az üggyel, ami egyrészt halvány reménysugár arra, hogy van, aki cikinek tartja a fentieket. (Másrészt tudjuk, hogy ettôl úgysem változik semmi.) Ami igazából érthetetlen, hogy miért nem sikerül egyetlen sort sem kiiírni a nyomorult honlapra, ami a rájuk leselkedô veszélyekre figyelmeztetné azokat az erôsen mazochista hajlamú egyedeket, akik vasúttal szeretnének eljutni A-ból B-be: te h...lye, ez a neten kipécézett vonat lehet, hogy már egyáltalán nem is létezik? Miközben egyes bennfentes kivételezettek megkapták a figyelmeztetést, és inkább a nyomtatott menetrendkönyvbôl, az állomásokon vagy a telefonon tájékozódnak, az utas szívjon csak nyugodtan: utóbbiból úgyis sok van, különben is csak a gond van velük. (Forrás: vorosbarca.blog.hu)

10 10 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA NEMZETKÖZI NEMZETKÖZI NEMZETKÖZI Schengenben lengett a magyar zászló ÁPRILIS 23-ÁT A NEMZETKÖZI DOLGOZÓK SZÖ- VETSÉGE (ITF) VASÚTI AKCIÓNAPPÁ NYILVÁNÍ- TOTTA. AZ EGÉSZ VILÁGON, BULGÁRIÁBAN, HORVÁTORSZÁGBAN, UKRAJNÁBAN, INDI- ÁBAN, ÚJ-ZÉLANDON, TÖRÖKORSZÁG- BAN, MONGÓLIÁBAN, ÉS ZIMBABWÉBEN IS A MINÔSÉGI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKÉRT, AZ INTEGRÁLT VASÚTTÁRSASÁGOKÉRT, JOBB VASÚTBIZTONSÁGÉRT, ÉS MÉLTÁNYOS MUN- KAVÁLLALÁSI FELTÉTELEKÉRT SZERVEZTEK AK- CIÓKAT A VASUTAS SZAKSZERVEZETEK. A VASUTASOK SZAKSZERVEZETE (VSZ) ÉS A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAK- SZERVEZETE SZOLIDARITÁS (VDSZSZ) A KÖZELMÚLT ESEMÉNYEIN OKULVA ÚGY LÁTJA, HOGY A VASUTAS MUNKAVÁLLA- LÓK ÉRDEKÉBEN A SZAKSZERVEZETEK ED- DIGI VERSENGÉSE HELYETT A JÖVÔBEN EGYÜTT KELL MÛKÖDNI. Ezért a két legnagyobb vasutas szakszervezet szándéknyilatkozatot írt alá, amelyben önálló jogi személyiséggel rendelkezô Szövetség létrehozását látják célszerûnek a helyi, vállalati, ágazati, nemzetközi együttmûködés megkönnyítésére, és az érdekvédelmi munka hatékonyabbá tételére. Amennyiben a két szakszervezet vezetô testületei felhatalmazásukat adják az együttmûködésre, akkor ünnepélyes keretek közt, a sajtó nyilvánossága elôtt kívánjuk a megállapodást aláírni. Budapest, április 25. Papp Zoltán VSZ elnök Az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetségének (ETF) szervezésében 13 európai ország, mintegy 100 vasúti dolgozója vett részt a luxemburgi Schengenben tartott tüntetésen. Az ETF és az ITF vezetôségébôl többen is beszédet tartottak, melyben kihangsúlyozták, hogy az európai vasutas szakszervezeteknek a további vasúti liberalizáció (belföldi személyszállítási piacnyitás) ellen kell küzdeniük a jövôben. A VDSZSZ 9 fôs delegációval képviseltette magát a megmozduláson. SZERVEZET SZERVEZET SZERVEZET SZERVEZET VSZ-VDSzSz: verseny helyett együttmûködés Gaskó István VDSZSZ elnök RAJTA VAGYUNK!

11 A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA SZABAD VASUTAS 11 Utó- és elôszezon: Ft/fô/3 éj Ft/fô/6 éj (vasárnap-szombat) Fôszezon: Ft/fô/3 éj Ft/fô/6 éj (vasárnap-szombat) Az ár tartalmazza a félpanziós ellátást plusz egyszeri alkalommal teljes napra szóló Aqua-Palace fürdôbelépôt és az ÁFÁ-t, de nem tartalmazza az IFA-t. A VDSzSz Szolidaritás tagjai részére az árakból 10% kedvezményt adunk! Telefon: 06-52/ , 06-30/ Kedves Vasutas Kollégák! SZERETNÉM FIGYELMÜKBE AJÁNLANI AZ ALÁBBI UTAZÁSI, NYARALÁSI LEHETÔSÉGEKET 2012-BEN: VÁROSLÁTOGATÁSOK: ISZTAMBUL, BARCELONA, PÁRIZS, WALES ÉS ÍRORSZÁG NYARALÁSOK: MONTENEGRO-SUTOMORE ÉS BUDVA, OLASZORSZÁG SORRENTO ÉS VICO EQUENSE, SPANYOLORSZÁG OROPESA ÉS CALELLA VALAMINT A BULGÁR TENGERPART. Érdeklôdés, bôvebb információ: utiterv@fre .hu feketehegyek@fre .hu Telefonok: 20/ ; 70/

12 12 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA A SZOCIÁLIS ÜDÜLTETÉS ÉS ÉTKEZTETÉS ÚJ RENDSZERE AZ ERZSÉBET-U TALVÁNY FORGALMAZÁSÁBÓL VÁRHAT Ó EREDMÉNY KIZÁRÓ- LAG KÖZFELADAT ELLÁTÁSÁRA FORDÍTHAT Ó. EZ A KÖZJÓ AZ ERZSÉBET-PROGRAM, AMELY A SZOCIÁLIS ÜDÜLTETÉS ÉS ÉT- KEZTETÉS ÚJ RENDSZERE. AZ ERZSÉBET-U TALVÁNY VÁLASZTÁSA FELELÔSSÉG- TELJES DÖNTÉS, HISZEN AKI ADJA VAGY HASZNÁLJA AZ ERZSÉBET-U TALVÁNYT, AZ AZ ERZSÉBET-PROGRAMON KERESZTÜL SEGÍTI MINDAZOKAT, AKIK RÖVI- DEBB-HOSSZABB IDEIG KIEMELT FIGYELEMRE SZORULNAK. Az Erzsébet-program a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és annak egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. meglévô erôforrásait felhasználva valósul meg, a magyar költségvetést terhelô új források bevonása nélkül. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében, elsô lépésként 2 milliárd forint értékben pályázatot hirdetett meg a nehéz anyagi helyzetben lévôk részére üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elôsegítésére, melyet Soltész Miklós államtitkár jelentett be január 12- én. Az Erzsébet-program elsô, február végén zárult pályázatának köszönhetôen több mint 75 ezer honfitársunk: nyugdíjasok, fogyatékossággal élôk, nagycsaládosok illetve szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók részesülnek támogatásban üdülési szolgáltatás formájában, amelyet hazai üdülôszállókban vehetnek igénybe. A programban résztvevô üdülôk listája megtalálható a internetes oldalon. A lista folyamatosan bôvül. Az Erzsébet-program keretében 1 milliárd forint értékben meghirdetésre kerül az Erzsébet-tábor, amely kikapcsolódást és táborozási lehetôséget biztosít sok tízezer iskoláskorú gyermek számára a nyári szünetben. A kiírás 2012 áprilisában jelenik meg. Az Erzsébet-program egy újszerû európai válasz arra, hogy a társadalmi szolidaritást nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is képviselni kell. AZ ERZSÉBET-U TALVÁNNYAL ÉS AZ ERZSÉBET-PROGRAMMAL KAPCSOLATBAN TOVÁBBI INFORMÁCIÓKHOZ JUTHAT A ÉS A INTERNETES OLDALAKON. AZ ERZSÉBET-PROGRAM KERETÉBEN TÖBB TÍZEZER GYERMEK SZÁMÁRA NYÍLIK MEG 2012 NYARÁTÓL A KED- VEZMÉNYES TÁBOROZÁS LEHETÔSÉ- GE. ÚGY GONDOLJUK, HOGY AZ ERZSÉBET-TÁBORRAL CSALÁDOK TÍZ- EZREINEK SEGÍTÜNK, HISZEN A TÁ- BOROK IDEJE ALAT T MÍG A SZÜ- LÔK DOLGOZNAK VIGYÁZUNK A GYERMEKEKRE, ÉS ELLÁTÁST BIZTO- SÍTUNK SZÁMUKRA. A TÁBOROKBAN OLYAN ALAPÉRTÉKEKET HATÁROZ- TUNK MEG KÖZÖSEN, MINT PÉLDÁ- UL A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG, A KULTÚRA, HAGYOMÁNYOK ÔRZÉSE, ÁPOLÁSA ÉS AZ EGÉSZSÉGMEGÔRZÉS. Alkotómûvészeti tábor Borza Teréz porcelánmûvész vezetésével Birkózó tábor Komáromi Tibor világbajnok és olimpiai ezüstérmes birkózó vezetésével Cselgáncs tábor Hadfi Dániel Európa-bajnok és Kovács Antal olimpiai bajnok vezetésével Elôadó-mûvészeti tábor klasszikus és népzene Horváth Ádám operaénekes vezetésével Honismereti tábor Pál Ferenc, egyházmegyei levéltárvezetô vezetésével Küzdôsport (boksz) tábor Kovács KOKO István olimpiai-, világ- és Európabajnok és Erdei Zsolt MADÁR profi világbajnok vezetésével Labdarúgó sporttábor Vincze Ottó többszörös magyar válogatott labdarúgó bajnok vezetésével Népmûvészeti tábor Parais István koreográfus vezetésével Tehetségkutató sporttábor Balogh Gábor többszörös világbajnok olimpikon vezetésével V itorlástábor Vízilabda tábor Székely Bulcsú olimpiai bajnok vezetésével Vízimentô tábor a Vízimentôk Magyarországi Szakszolgálatának vezetésével. Az Erzsébet-tábornak köszönhetôen több tízezer gyermek táboroztatására nyílik lehetôség a Balatonon és más táborhelyeken (például: Fadd-Dombori, Balatonberény, Fonyódliget, Zánka). A pályázat kiírása, adatlapja és az igénybe vehetô táborhelyek listája megtalálható a internetes oldalon. Jelentkezni csoportosan május 15-ig, a tematikus táborok esetében pedig május 20-ig lehet. A pályázatok elbírálása automatikus, azaz aki megfelel a feltételeknek, az sikeres pályázóvá válik. Az Erzsébet-program táborozási szolgáltatást és teljes körû ellátást biztosít az Erzsébet-tábor turnusának idôtartamára. A turnusok idôtartama általában 6 nap, azaz 5 éjszaka (hétfô reggeli érkezéssel és szombati, reggeli utáni távozással), de ettôl eltérôen lesznek rövidebb-hosszabb táborozási lehetôségek is. Az Erzsébet-tábor június 18-án indul és augusztus 25-én zárul. Az Erzsébet-program Tanácsadó Testület tagjai köztiszteletben álló, a saját területükön kimagasló eredményt elért emberek. Arra kaptak felkérést, hogy tanácsadó testületként segítsék az Erzsébet-programot, és fogalmazzanak meg javaslatokat annak továbbfejlesztésére. Tagjai: Sunyovszky Szilvia elnök (színmûvész), Borza Teréz (porcelánmûvész), Dr. Csókay András (idegsebész), Horváth Ádám (operaénekes), Kovács István (ökölvívó), Lovas Pál (belsôépítész), Dr. Németh Anna Mária (gasztroenterológus), Dr. Zacher Gábor (toxikológus). Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából várható eredmény kizárólag közfeladat ellátására fordítható. Ez a közjó az Erzsébet-program, amely a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere. Az Erzsébet-utalvány választása felelôsségteljes döntés, hiszen aki adja vagy használja az Erzsébet-utalványt, az az Erzsébet-programon keresztül segíti mindazokat, akik rövidebb-hosszabb ideig kiemelt figyelemre szorulnak. Az Erzsébet-programon keresztül eddig több, mint 100 ezer honfitársuknak segítettek azok, akik az Erzsébet-utalványt választották. Az Erzsébet-program, azaz a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és annak egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. meglévô erôforrásait felhasználva valósul meg, a magyar költségvetést terhelô új források bevonása nélkül. Az Erzsébet-program egy újszerû európai válasz arra, hogy a társadalmi szolidaritást nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is képviselni kell. Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány

012 Otodik szam.qxd 9/6/2012 3:01 PM Page 1

012 Otodik szam.qxd 9/6/2012 3:01 PM Page 1 012 Otodik szam.qxd 9/6/2012 3:01 PM Page 1 012 Otodik szam.qxd 9/6/2012 3:01 PM Page 2 2 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA Április végétôl minden, e-szelvény számmal rendelkezô

Részletesebben

A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA

A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA 2 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA Április végétôl minden, e-szelvény számmal rendelkezô pályázó megtekintheti a foglalási rendszerben található, az Erzsébetprogramban résztvevô

Részletesebben

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások,

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások, VIII. évfolyam 11. szám Egyeztettünk Mottó: Attól még senki sem lett szegényebb, hogy beleadott mindent. 16.-án a Mozdonyvezetõk Szakszervezete (MOSZ) és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) vezetõ

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja Lakásügyeink különszám Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja XiX. Évfolyam, 4. szám, 2011. augusztus www.otpbank.hu Mentôöv az adósoknak Mi az az Otthonvédelmi Akcióterv? Futamidô hosszabbítás, törlesztéscsökkentés

Részletesebben

1255 Budapest, Pf. 161. web: www.veke.hu e-mail: veke@veke.hu adószám: 18104202-1-42. Trükkök százai

1255 Budapest, Pf. 161. web: www.veke.hu e-mail: veke@veke.hu adószám: 18104202-1-42. Trükkök százai 1255 Budapest, Pf. 161. web: www.veke.hu e-mail: veke@veke.hu adószám: 18104202-1-42 Trükkök százai Saját magunk után az EU-t is becsapjuk a 4-es metró megtérülési adataival? Nyilvánosságra került a nyári

Részletesebben

ISMERTETÔ AZ EURÓPAI UNIÓRÓL

ISMERTETÔ AZ EURÓPAI UNIÓRÓL Készült a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége kiadásában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium irányításával mûködô Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Programja keretében meghirdetett Az európai

Részletesebben

genertel casco ÁLTALÁNOS VAGYONBIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁVF) GENERTEL CASCO BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS FELTÉTELEI (GCKF)

genertel casco ÁLTALÁNOS VAGYONBIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁVF) GENERTEL CASCO BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS FELTÉTELEI (GCKF) genertel casco ÁLTALÁNOS VAGYONBIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁVF) 2. oldal GENERTEL CASCO BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS FELTÉTELEI (GCKF) 8. oldal GENERTEL CASCO ASSISTANCE SZOLGÁLTATÁS KÜLÖNÖS FELTÉTELEI (GCAKF) 21. oldal

Részletesebben

XVII. évfolyam 7 8. szám Alapítás éve: 1892 2007. július augusztus

XVII. évfolyam 7 8. szám Alapítás éve: 1892 2007. július augusztus XVII. évfolyam 7 8. szám Alapítás éve: 1892 2007. július augusztus 2 2007. július augusztus A puskaport nem árt szárazon tartani! A közlekedés biztonságának javítása érdekében több mint fél éve próbál

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015 ZÁRÓJELENTÉS 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015 A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események

Részletesebben

Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat

Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat A Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás jelen feltételek szerint jön létre az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. cím: 1091 Budapest,

Részletesebben

VEB: Járatritkítás és az azzal A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA

VEB: Járatritkítás és az azzal A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA 2 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA Járatritkítás VEB: Járatritkítás és az azzal összefüggô létszámkérdés volt napirenden A VASÚTI EGYEZTETÔ BIZOTTSÁG MÁR- CIUS 23-I ÜLÉSÉN

Részletesebben

AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. AEGON MOTOR CASCO BIZTOSÍTÁS SZABÁLYZAT

AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. AEGON MOTOR CASCO BIZTOSÍTÁS SZABÁLYZAT AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. AEGON MOTOR CASCO BIZTOSÍTÁS SZABÁLYZAT AEGON Motor Casco biztosítás szabályzat Tartalomjegyzék 1. MOTOR CASCO SZERZÔDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI... 5 1.1. A biztosítási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/79-36/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ...3 I. BEVEZETÉS...5 II. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK TÁRSADALMI TERHE HELYZETKÉP...6 III. MIT TESZÜNK?...8

ÖSSZEFOGLALÓ...3 I. BEVEZETÉS...5 II. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK TÁRSADALMI TERHE HELYZETKÉP...6 III. MIT TESZÜNK?...8 N EMZETI R ÁKELLENES P ROGRAM ( VITAIRAT)................... 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÓ..........................................................3 I. BEVEZETÉS.............................................................5

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. szeptember 22- én megtartott Jogi- Igazgatási- Ügyrendi Bizottság nyílt ülésén.

Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. szeptember 22- én megtartott Jogi- Igazgatási- Ügyrendi Bizottság nyílt ülésén. I-1/9-5/2009. ikt. sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. szeptember 22- én megtartott Jogi- Igazgatási- Ügyrendi Bizottság nyílt ülésén. Jelen vannak: Pap

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása 2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása Keller László el terjeszt ként tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a rendeletet második olvasatban tárgyalják, miután a bizottsági ülésekre kézhez

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 19-én 17 órakor, - közmeghallgatással egybekötött ülésén Bánhalmán. - Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester,

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselőtestületi üléséről. Ideje: 2015. augusztus 13-án 15:00 órakor. NAPIRENDI

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr.

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 22-én, 9 00 órakor a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytermében megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-32/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. november 21-én (csütörtökön) 17 órakor a

Részletesebben

Határozott. Országos Választmánya A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA

Határozott. Országos Választmánya A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK ÉRDEKVÉDELMI LAPJA 2 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA Határozott az Országos Választmány Választmányi hírek döntés VDSZSZ SZOLIDARITÁS ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNYA SZEPTEMBER 7-I ÜLÉ- SÉN ÉRTÉKELTE

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12.

1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12. 1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12. 1996. máj. 30. Sajtó: Béremelés de milyen áron? 1996. jún. 23. Országgyûlés Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottság ülése 1996.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő 29 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. február 23-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből. Ikt.szám: 117/12/2010. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 22.-én a községi önkormányzat tanácstermében

Részletesebben

Szakmai Hírlevél. SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ. 2010. április X. évfolyam 1. szám

Szakmai Hírlevél. SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ. 2010. április X. évfolyam 1. szám Szakmai Hírlevél 2010/I. Szakmai Hírlevél SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ 2010. április X. évfolyam 1. szám Tartalom FÓKUSZBAN: Az otthonközeli ellátás...3 HÍREK,

Részletesebben

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás ?GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u.8. Szám: 584-7/2009. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

Szám: 584-8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 5-ei nyilvános testületi üléséről

Szám: 584-8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 5-ei nyilvános testületi üléséről GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u. 8. Szám: 584-8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 5-ei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes, Balatonőszöd és Somogytúr Községi Önkormányzatok Képviselőtestületeinek 2013. április 23-án 16.00. órakor kezdődő, a Latinovits Zoltán Művelődési Ház földszinti kis

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK 1. A dokumentációban előforduló kifejezések 2. A közbeszerzési eljárás lebonyolításának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító II-2/455-2/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. március 22-én megtartott Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

2015. március 16-án (hétfő) du. 15.00 órára

2015. március 16-án (hétfő) du. 15.00 órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám Alapítás éve: 1892 2008. január

XVIII. évfolyam 1. szám Alapítás éve: 1892 2008. január XVIII. évfolyam 1. szám Alapítás éve: 1892 2008. január 2 2008. január szerkesztõi jegyzet Mozdonyvezetõk Lapja 2008. Másfél évtizedes múltra tekint vissza a Mozdonyvezetõk Lapja. A kezdeti fénymásolási

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2009. január 7-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 1/2009. (I. 8.) rendelet: a helyi építészeti értékek

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23.

ZÁRÓJELENTÉS. 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23. ZÁRÓJELENTÉS 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről.

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről. Határozat száma Tárgy 30/2008.(02.14.) Átmeneti gazdálkodásról szóló beszámoló 31/2008.(02.14.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vázsnok Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 22. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Sásd, Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 14/2014.(III.27.) önkormányzati határozat 15/2014.(III.27.)

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

alapján fog véleményezni. Megalapozottnak és indokoltnak tartotta az FB a 2006. évi érdekképviseleti jogalkotáshoz fûzõdõ elképzeléseket,

alapján fog véleményezni. Megalapozottnak és indokoltnak tartotta az FB a 2006. évi érdekképviseleti jogalkotáshoz fûzõdõ elképzeléseket, XVIII. ÉVFOLYAM 02. SZÁM 2006. FEBRUÁR Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének lapja Ülést tartott a LOSZ Elnöksége és Felügyelõ Bizottsága Az elmúlt év utolsó hónapjában, december 14-én

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

KORSZERÛSÍTÔ SZÁNDÉK, KÍSÉRTÔ MÚLT

KORSZERÛSÍTÔ SZÁNDÉK, KÍSÉRTÔ MÚLT Kádár András Kristóf Kôszeg Ferenc M. Tóth Balázs KORSZERÛSÍTÔ SZÁNDÉK, KÍSÉRTÔ MÚLT A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYE A KÉSZÜLÔ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI KÓDEXRÔL Régóta esedékes munkát végzett el az

Részletesebben

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás A Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete egyetért a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium második levelével. Ezért az ő szövegüket megismételni nem akarjuk, de fő pontjaikat

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 16-án, 7:40 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Szuhakállói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester I-1/3-9/2009.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 25-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. május 26-án, 14:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben