A hímvesszõ és a herezacskó súlyos szövetelhalásos folyamatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A hímvesszõ és a herezacskó súlyos szövetelhalásos folyamatai"

Átírás

1 KLINIKAI TANULMÁNYOK A hímvesszõ és a herezacskó súlyos szövetelhalásos folyamatai Kelemen Zsolt dr., Joós Lajos dr., Kárpáti Sarolta dr. 1, Kálmán Jenő dr. *, Fazakas Zsolt dr., Székely Eszter dr. 2, Pajor László dr. ** és Romics Imre dr. Semmelweis Egyetem, Budapest, Általános Orvostudományi Kar, Urológiai Klinika (igazgató: Romics Imre dr.) Bőrgyógyászati Klinika (igazgató: Horváth Attila dr.) 1 II. Patológiai Intézet (igazgató: Schaff Zsuzsa dr.) 2 A szerzõk a klinika két évtizedes anyagában a hímvesszõ és a herezacskó súlyos szövetelhalással járó elváltozásait foglalják össze. Eseteik az urológiának a bõrgyógyászattal, infektológiával, nefrológiával, andrológiával kapcsolatos határterületeit érintik. A szövetpusztulás a penis különbözõ szöveteit érintette, esetenként csupán a bõrt és a bõr alatti kötõszövetet, fascialemezeket, máskor a penis teljes keresztmetszetére is kiterjedt. Az okok között heveny és idült gyulladásos folyamat, anyagcsere-betegség, vascularis károsodások szerepelnek. A diagnosztikus nehézségeket, a konzervatív és mûtéti kezelés lehetõségeit egyaránt bemutatják. Kulcsszavak: penis nekrózis, szövetelhalás, bõrpótlás Severe tissue damages of male genitalia. Authors summarise the two-decade experience of their department in severe tissue necrosis of penis and scrotum. Presented cases represent a shared field of urology with dermatology, infectology, nephrology and andrology. Tissue necrosis extended to different depth of the penis, from superficial skin and subcutaneous tissues, fascias to the entire organ. Underlying diseases are acute and chronic inflammations, metabolic diseases, vascular laesions. Diagnostic difficulties and therapeutic choices, both conservative and operative, are discussed. Key words: penis, tissue necrosis Kiterjedt szövetelhalással járó, nem daganatos és nem traumás kórfolyamat a gazdag vérellátású hímvesszőn szerencsére ritka. Korábban elsősorban különböző kórokozók okozta üszkösödés formájában (12) és a Fourniergangréna képében írták le (6). Újabban iatrogén beavatkozások: húgycsőkatéterezés, a merevedési zavarok invazív kezelése, különböző eredetű kisér-betegségek folyományaképpen is találkozunk vele. Az irodalomban található közlemények többnyire egyféle szövetelhalási formát ismertetnek. Tanulmányunkban a penisnekrózisokat patomechanizmus szerint csoportosítjuk és saját eseteink alapján értékeljük. Az elmúlt 20 év alatt a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján 14 beteget kezeltünk szövetpusztulással járó penisfolyamat miatt. A kóroki, patomechanikai történéseket 3 csoportba különítettük el (1. táblázat). Ischaemiás nekrózis Három betegben a hímvessző artériás keringési zavarára tudtuk visszavezetni a szövetelhalást, jóllehet merőben különböző patomechanizmus alapján. S. K. 41 éves férfi, a makkon észlelt váladékozó, majd kifekélyesedő elváltozást, mely fokozatosan a glans teljes pusztulásához vezetett. Más intézetben végzett venerológiai kivizsgálás * Jelenlegi munkahelye: Semmelweis Egyetem, Budapest, Egészségtudományi Kar, Urológiai és Andrológiai Klinika ** Jelenlegi munkahelye: Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum, Urológiai Klinika negatív eredményt adott, a szövettani metszeteken aspecifikus gyulladás és nekrózis képe volt látható. Helyi és általános gyulladásellenes kezelés után került klinikánkra. Hasi ultrahangvizsgálattal meglepetésünkre bal oldali vesedaganatot fedeztünk fel, emiatt a bal vesét eltávolítottuk, a szövettani lelet vesesejtes carcinomát mutatott. A most már paraneoplasiás jellegűnek is vélhető penisfolyamatot helyi gyulladásellenes és sarjasztó szerekkel kezeltük. A nekrózis azonban a hímvessző teljes keresztmetszetére kiterjedve, tovább haladt proximál felé. A folyamat természetének tisztázása céljából medencei röntgenfelvétel, majd kismedencei angiográfia történt. A bal oldali ülőcsont és szeméremcsont alsó szárának súlyos destrukciója ábrázolódott. A folyamatot radiológus veserák áttétének véleményezte és tekintettel a daganat hypervascularisált jellegére a b al arteria hypogastricát 10 mg Adriamycinnel átitatott Gelaspon darabkákkal kemoembolizálta. A gyors tumoros progresszió azonban nem állt meg, CT-vizsgálat a gát és a kismedence tumoros beszűrtségét mutatta és a beteg általános leromlás tünetei között meghalt. P. J. 53 éves beteg, idült glomerulonephritis végstádiumában 9 éven át művesekezelésben részesült. A krónikus uraemia talaján extraossealis lágyrész-kalcifikáció alakult ki, melynek hátterében tercier hyperparathyreosis állt. Emiatt ismételten parathyreoidectomiát végeztek decemberében megtörtént a veseátültetés. A vesetranszplantációt követően a beteg folyamatos Azathioprin- és Prednisolon-kezelésben részesült. Bár a szöveti mészlerakódás valamelyest csökkent, a betegen 1995 tavaszán, majd nyarán a combon, ugyanekkor a glans penisen előbb livid-vörös, majd szürke nekrotikus plakkok alakultak ki. A combon mély nekrotikus fekély képződött, a glans penis feketedése jelezte a szövetelhalást (1. ábra). A hímvessző megduzzadt, érzékennyé vált, átmenetileg láz lépett fel. Három hónap elteltével a gangrénás folyamat előrehaladt, a penis distalis 2/3-ának teljes pusztulását hozta létre. Tömött, érzékeny barlangostest-állomány csak a penis proximális harmadában volt tapintható. A beteg a makk alatti húgycsősipolyon át vizelt. Necrectomia során a húgycsövet, a spongiosus testet a penis középső harmadában már épnek találtuk, a barlangostestek nekrózisa azonban csaknem a penis gyökéig terjedt, ezért a Orvosi Hetilap 2001, 142 (20),

2 csonkolást itt végeztük. A szövettani vizsgálat a kiterjedt nekrózisok és bevérzések mellett a kis- és nagyerek falában mészlerakódást, az interstitiumban jelentős fibrosist mutatott. A hímvessző csonkolása óta eltelt 5 év alatt további szövetelhalás a külső nemiszerveken vagy máshol nem alakult ki. T. Gy. V. 46 éves férfit merevedési zavar miatt más intézetben végzett penis-revascularisatio műtéte után vettük át klinikánkra. Műtét után a hímvessző fokozatosan megduzzadt, bőre ödémássá vált. A makk disztális fele kékesszürkén, majd feke- tén elszíneződött, vizeléskor csípés, fájdalom, majd nehézvizelés alakult ki. Epicystostomiás vizeletelterelés, antibiotikumok adása, a kapilláris keringést javító rheologiai gyógyszerek (Haes 6%, Ringer inf.) és helyi dehidráló (Crupodex sebhintőpor) kezelés mellett a penis duzzanata megszűnt, a makkon a felszínes nekrotikus szövet demarkálódott, majd levált. A nekrózis, fibrotikus gyulladás miatt azonban másfél cm-es glandularis húgycsőszűkület maradt vissza, melyet behasítottunk és a húgycsövet a makk hámjához kiszegtük. 1. táblázat: A szövetpusztulás oka, természete Idült gyulladás Ischaemiás nekrózis S. K. 41 év Vesetumor penisgyöki áttéte P. J. 53 év Veseelégtelenség-kisér-kalcifikáció T. Gy. 46 év Penis-revascularisatio Idült gyulladás D. A. 30 év K. Gy. 41 év S. Gy. 47 év B. A. 32 év Paraffin-granuloma Vazelin-granuloma Heveny nekrotizáló gyulladás (Fournier-gangréna) Sz. L. 49 év S. M. 62 év K. F. 51 év H. I. 66 év Húgycsőruptura-infekció F. B. 60 év Priapismus-punkció fertőzés paraphimosis-incisio fertőzés K. J. 55 év SCAT-priapismus-infekció R. J. 35 év SCAT-priapismus-infekció Idült gyulladásos folyamat hozott létre lassan, fokozatosan előrehaladó szövetpusztulást 4 betegünkben. Kettejükben felületes bőrfertőzés képében indult a fekélyessé váló, a bőrt és subcutist magában foglaló, progresszív nekrotikus folyamat. D. A. 30 éves állatgondozó kórelőzményében 1983-ban phimosis miatti circumcisio szerepelt től kezdődően a makk mellett dorsalisan a penisbőrben csomót észlelt, mely kifekélyesedett, váladékozni kezdett. A folyamat évek alatt kétoldalra és proximál felé haladva a penisbőr és a subcutis nekrózisához vezetett és húgycsősipoly is kialakult. A sebváladékból ismételten végzett mikrobiológiai vizsgálatok során mindössze előbb Trichomonast, majd Ureaplasmát találtak, ezeket eredményesen szanálták. Egyéb veneorológiai folyamatot (syphilis, HIV) kizártak. Az ismételt szövettani, hisztokémiai vizsgálatok mindössze aspecifikus idült lobosodást, túlnyomóan T-sejtes lymphocytás beszűrődést állapítottak meg. Klinikánkra kerülésekor a bőrhiány a penis dorsalis felszínére és két oldalára terjedt ki. A megvastagodott, tömött bőrszélek alatt fél cm-es tasakokban 1. ábra: Veseelégtelenség tercier hyperparathyreosis kisérkalcifikáció következtében fellépõ szövetpusztulás. (a) Részleges glansnekrózis. (b) A subcutan erek media-kalcifikációja (Kossa-festés). Szövettani metszet a comb necrotizáló fekélyének szélérõl. (c) Kiterjedt, nekrotikus, részben már feltisztult fekély a combon 1050

3 zajlott a jelentős váladék- és detritusképződéssel járó nekrotizáló gyulladás. A sulcus coronariusban mintegy 2 mm-es húgycsősipoly nyílott. Epicystostomiás vizeletelterelést alkalmaztunk, a sipolytól distalis glandularis húgycsőszakaszt felhasítottuk, marsupialisáltuk, a nekrotikus, megvastagodott bőrszéleket ismételten kimetszve a recessusokat feltártuk, nyitottá tettük (2. ábra). Erőteljes helyi dehidráló és dezinficiáló kezelés mellett is azonban csak fél év alatt tudtuk a nekrotizáló gyulladást megszüntetni és a penist bőrpótlásra alkalmas állapota hozni. Ezt két lépésben, a herezacskóba való bebújtatással, majd kiemeléssel és scrotumbőrrel való fedéssel valósítottuk meg. K. Gy. 41 éves zöldségkereskedő a penis bőrének 2 év alatt fokozatosan súlyosbodó folyamatával jelentkezett klinikánkon. Előbb a fityma bellemezén keletkeztek apró piros foltok, majd fekélyek. A sebváladék vizsgálata során egy-egy alkalommal Staphylococcus aureus tenyészett ki. Széles körű antimikrobás, majd társított szteroidkezelés ellenére a folyamat a penisen proximál felé progrediált és végül a fityma és a teljes penisbőr elhalásához vezetve, a penisgyöknél állapodott meg. Egyértelműen patogénnek tartható kórokozót nem tudtunk kimutatni. Nyitott sebkezelés után a sárgásan elszíneződött, heges fascialemezt a barlangostestek tunica albugineájáig élesen felszabadítottuk és kimetszettük. A lecsupaszított penist a herezacskóba bújtattuk, majd fél év múlva kiemeltük és scrotumbőrrel fedtük. A bőrpótlás technikájáról korábbi közleményünkben számoltunk be (10). S. Gy. 47 éves férfi hímvesszőjének megnagyobbítása céljából paraffint fecskendezett annak bőre alá. A penis és a herezacskó subcutisában súlyos, progresszív szövetpusztulás, jellegzetes paraffin-granuloma alakult ki. Más intézetben többszörös kimetszést végeztek (18). A folyamat tovább haladt előre, klinikánkra kerülésekor a penis gyermekkar vastagságú volt, bőre fénylő, merev, indurált, hasonlóképpen duzzadt a scrotum is. A paraffin-granuloma a bőrt is infiltrálta, eltávolításához a penist teljesen le kellett csupaszítanunk. A hímvesszőt a hasfalról vett félvastag bőr 2 darabjával borítottuk. A szövettani vizsgálat valamennyi kimetszésben a plasztikai sebészetben (mellnagyobbítás) szokásos paraffin-granuloma szöveti képét mutatta: idült gyulladás, lymphocytákkal, plazmasejtekkel, a kioldott paraffinnak megfelelő vakuolákkal, ezek környezetében idegentest típusú óriássejtekkel. B. A. 32 éves férfi, a hímvessző fájdalmas duzzanata miatt került felvételre klinikánkra. Öt évvel korábban a hímvessző bőre alá több porcelán és műanyag golyót (6 db) helyezett, ezektől panasza, elmondása szerint nem volt. A penis bőrét tetováltatta. Felvétel előtt négy nappal a penis bőre alá 80 ml felmelegített, orvosi fehér vazelint fecskendezett. Két nap elteltével a hímvessző fájdalmas duzzanata alakult ki, ezért a penis bőrét több helyen bemetszette. Észlelésünkkor a hímvessző bőre duzzadt, livid-színű volt, kékes tetoválással tarkított, a fityma hátra nem volt vonható, ugyanakkor a makk épnek tűnt. Az elváltozás a penisgyökre is ráterjedt, közelében a herezacskó bőre, a subcutan szövetek is duzzadtnak, tömöttnek bizonyultak. Natív röntgenfelvételen fél cm átmérőjű halvány pozitív kerek árnyékok (3 db) voltak láthatók a penisben. Felvétele napján műtétet végeztünk. A hímvessző bal oldalán hosszanti metszést ejtettünk. A subcutisban tömött, megvastagodott kötőszövetbe ágyazva fehéres, elfolyósodó, zsíros küllemű anyag (vazelin) buggyant elő, mely az irhát is infiltrálta (3. ábra). A tunica albuginea épnek bizonyult. A penisbőr teljes felszabadítása után kiderült, hogy a folyamat a scrotumra is ráterjedt, radikális kimetszése csak a penis lecsupaszítása és herezacskóba bújtatása által lett volna lehetséges, amit a beteg nem kívánt. Ezt figyelembevéve, az épnek tűnő belső fitymalemezt és a penisbőr kisebb dorsalis részét meghagytuk, nagyobb részét a kötőszövettel együtt kimetszettük. A hímvessző borításához ventrálisan és oldalt a belső fitymalemezt használtuk fel. A műtét utáni szakban másodlagos sebgyógyulás közben saját felelősségére otthonába távozott. A kórszövettani vizsgálat során a bőr hámja hyperplasiát, kifejezett acanthosist mutatott, heveny és granulomatosus gyulladásos jelekkel. A hám alatti kötőszövet ödémásan fellazult, a mély dermisben kioldott zsírnemű anyagnak megfelelő szabálytalan üregek voltak megfigyelhetők. Heveny nekrotizáló gyulladás (Fournier-gangréna) Lázzal, szepszissel járó heveny abscedáló gyulladás hozott létre súlyos szövetpusztulást 7 betegünkben. 2. ábra: A penisbõrt és a subcutist körkörösen, a barlangos testekig elpusztító ismeretlen eredetû gyulladásos folyamat 3. ábra: Duzzadt, livid-foltosan szürkés, nekrotikus (cyanoticus) penisbõr, a tömött, megvastagodott subcutisban fehéres-sárgás folyékony vazelin Sz. L. 49 éves férfiben bármiféle előzmény nélkül a hímvessző napok alatt megduzzadt, vörössé, fájdalmassá vált, bőre kifekélyesedett. Klinikánkra már lázas, szeptikus állapotban került a beteg, az abscedáló folyamat a herezacskóra és a gátra is ráterjedt és a penis bőrén már nekrózishoz vezetett (4. ábra). Azonnali onkotómiát végeztünk, az elhalt penisbőrt és subcutan szöveteket kimetszettük. Kiadós drenálás, antibiotikumok és a keringést javító gyógyszerek adása mellett a gyulladás megszűnt, a penis dorsalis felszínén visszamaradt bőrhiányt 2 hónap múlva a combról vett félvastag bőrrel fedtük (10). S. M. 62 éves betegünk, bizonytalan gáti traumát követően a herezacskó és a gát fájdalmas duzzanatával, elszíneződésével, vizelési nehézséggel, lázzal jelentkezett. Az elesett állapotú, szeptikus férfibetegen a lividen elszíneződött, duzzadt herezacskó alsó felszínén és a gáton már feketés színű szövetelhalás volt látható. Átmeneti vizeletelterelés, necrectomia, a sebfelület nyitott kezelése mellett a helyi és általános gyulladásos tünetek megszűntek és a mintegy tenyérnyi hámhiányt a bal comb elülső felszínéből vett félvastag bőrrel fedtük. K. F. 51 éves betegen periproctalis abscessus miatt sebészeti osztályon gáti onkotómia történt, majd a folyamat scrotalis progressziója miatt került klinikánkra. A lázas, szeptikus állapotban lévő betegen a gátra, herezacskóra és a penisgyökre terjedő, súlyos nekrotizáló gyulladásos folyamatot találtunk. A herezacskó és a gát széles feltárása során a herék és az ondózsinór épnek bizonyultak. Necrectomia, drenálás, helyi és szisztémás antibiotikumos, rheologiai és az acidosist is mérséklő Na-bikarbonátos kezelés mellett a gyulladás megszűnt. A scro- 1051

4 tumbőr nagyrészt elpusztult és a fossa ischiorectalében is jelentős szövethiány maradt vissza. Ezek pótlását, a szabadon maradt herék beborítását a scrotumbőrből és a comb vastag zsírszövettel bíró bőréből képzett helyi lebenyekkel végeztük el. H. I. 66 éves, elhanyagolt higiénés állapotban lévő férfi állandó katéterét kihúzta. A húgycső sérüléséből kialakuló nekrotizáló gyulladás a penisről a herezacskóra is ráterjedve, súlyos szeptikus állapothoz vezetett. Klinikánkra kerülésekor a duzzadt, livid penis alsó felszínén a bőr már barnásfeketésen elszíneződött, foltokban levált, innen és a húgycsőből bűzös, eves váladék ürült. Az elülső húgycsövet a gátig felhasítottuk, az abscedáló szöveteket szélesen feltártuk, drenáltuk, a bőrszéleket a barlangos testekhez levarrva kétnyílásos urethrotomiát készítettünk és epicystostomiás vizeletelterelést alkalmaztunk. Szokásos antibiotikumos és keringésjavító kezelés mellett a folyamat gyógyult, az epicystostomia megszüntetése után a beteg a gáton történő zavartalan vizeletürítéssel távozott, később húgycső-rekonstrukciót nem kívánt. 5. ábra: Ismeretlen eredetû priapismushoz társuló paraphimosis, sec. infekció. (a) Elhalt makk és fityma, valamint a hímvesszõrõl a herezacskóra is ráterjedõ phlegmonosus abscedáló gyulladás. (b) Metszési felszín a penis középsõ harmadában: a gyulladásos penisbõr, subcutis és megtartott tunica albuginea alatt a szövetelhalás a barlangos testekben és a húgycsõben folytatódik 4. ábra: Abscedáló, nekrotizáló gyulladás a penisen és a scrotumon Három betegünkben priapismushoz társult a súlyos szövetpusztulás, közülük kettőben öninjekciózás (SCAT = sinus cavernosus autoinjection therapy) alkalmazását követően. F. B. 60 éves férfibetegen előzmények nélkül fájdalmas és tartós merevedés jelentkezett, majd másnapra a fityma a makk mögé szorult, azzal együtt kékesszürkévé vált. Más intézetben priapismust és paraphimosist állapítottak meg. A fitymát dorsalisan bemetszették és a barlangos-testeket ismételten megcsapolták, átmosták, véralvadásgátlókat alkalmaztak. Az elvégzett hematológiai vizsgálatok negatív eredményt adtak. A tünetek fellépte után 3 nappal lázas, szeptikus állapotban került klinikánkra. Ekkor a makk már elfeketedett, hámja érintésre lemállott, a hímvessző semiflaccid állapotban, a penis- és scrotumbőr duzzadt, vörös és fájdalmas volt (5/a. ábra). Doppler-vizsgálattal a penisben számottevő véráramlást nem tudtunk kimutatni, ultrahanggal a kismedencében kóros terimét nem találtunk. Még felvétele napján sürgősséggel műtétet végeztünk: a penis csonkolását a makk alatt kezdve, szalámi-metszésekkel, lépcsőnként hajtottuk végre, nem ismertük ugyanis a nekrózis pontos kiterjedését, határát (5/b. ábra). Szemmel épnek tűnő barlangostestet a penisgyöknél sikerült elérnünk, a penist itt csonkoltuk. A szivacsos állomány nekrózisa azonban a bulbusig terjedt, ezért egy gáti metszés segítségével a húgycsövet a bulbusig kimetszettük. A bulbosus ép húgycsővéghez scrotoperinealis bőrlebenyt lehajtva gáti urethrostomát készítettünk. A herezacskó és a gát kiadós drenálása, Braunolos öblítés, antibiotikumos, intenzív terápiás kezelés mellett szepszise megszűnt, a seb elhúzódva gyógyult K. J. 55 éves cukorbeteg férfi, rendszeres intracavernosus papaverin-injekciózásban részesült, önkezű szúrással. Egy öninjekció után 24 órás priapismus, a szúrás helyén pedig bőrpír, majd lázas állapot jelentkezett. Három nap múlva a beteg felvételre került klinikánkra szeptikus állapotban. Felvételkor a duzzadt, semiflaccid hímvesszőben a jobb oldali corpus cavernosumot kitöltő tályogot találtunk, mely a barlangostest scrotalis és gáti szakaszára is ráterjedt. Antibiotikus (Klion + aminoglikozid) és keringésjavító (RL, Haes) gyógyszerelés, epicystostomiás vizeletelvezetés mellett többszörös onkotómiát végeztünk. Műtét közben világossá vált, hogy a jobb oldali barlangostest teljesen elpusztult. A cukoranyagcsere természetesen felborult, ennek rendezésére belgyógyászati intenzív osztályon került sor. A többhetes általános és helyi antibiotikus kezelés után csak lassan gyógyult. A torzult, zsugorodott hímvesszővel a beteg szexuális életre alkalmatlanná vált. R. J. 35 éves beteg, szexuális teljesítményével elégedetlen volt, ezért papaverin-öninjekciózásra tanították meg. Priapismus után néhány nappal került klinikánkra, súlyos szeptikus állapotban, a penisre, scrotumra, gátra terjedő, a jobb oldalon beolvadó cavernitisszel. A vizelési képtelenség miatt epicystostomát készítettünk, a tályogot feltártuk és kiürítettük, valamint jól öblíthető dréneket helyeztünk el. Antibiotikus, rheologiai kezelés mellett a beteg néhány nap alatt láztalanná vált, de a penis jobb oldalán a bőrhiány torzító heggel gyógyult. Ezt a heget kimetszettük és a herezacskóról elforgatott bőrlebennyel fedtük. A bőrheg megoldása után a penis egyenes lett, a corpus cavernosum szivacsos állománya azonban úgy elpusztult, hogy tapintással, UH-vizsgálattal is üresnek éreztük. A penis nemi életre alkalmatlanná vált, ezért protézis beültetését javasoltuk, ezt azonban a beteg nem kívánta.

5 Megbeszélés A penis artériás keringésének csökkenése erekciós zavart okozhat, szövetelhalásos következmény észlelése azonban irodalmi ritkaság. A symphysist roncsoló és a penisereket elzáró vesedaganat-áttét esete arra hívja fel a figyelmet, hogy minden, nem egyértelműen tisztázott szövetpusztító penisfolyamat mögött igyekezzünk kismedencei penisgyöki elváltozásokat is keresni, erre nem csupán a szűrővizsgálat jellegű ultrahangot, hanem esetleg akár az invazív angiográfiát is igénybe venni. A művesekezelés alatt álló, majd veseátültetésen átesett betegben észlelt penisnekrózis egyértelműen magyarázható a tercier hyperparathyreoidismus talaján kifejlődött kisérkalcifikációval, ischaemiás nekrózissal. Betegünk világosan észlelte a makkon megjelenő előbb livid, majd szürkés foltokat melyek később megfeketedtek. Veseelégtelenségben kifejlődött másodlagos hyperparathyreoidismus okozta érgyulladás és meszesedés vezetett multiplex penisnekrózishoz Jhaveri 5 esetében is (8). Bour (3) két betegében cukorbetegség és veseelégtelenség együttes fennállásakor jött létre penisnekrózis, de a fenti két betegség talaján kialakuló katéter-urethritis okozta fertőzés is vezethet szövetpusztuláshoz. Frydenberg (7) esetében a diabeteses kisérbetegség egyedül okozott peniscsonkolást igénylő nekrózist. A merevedési zavarok érrekonstrukciós műtéti kezelését jelentő penis-revascularisatio után létrejövő keringési zavar rendszerint csupán átmeneti duzzanatot okoz a penisben. A kialakult szövetelhalás esetünkben a makk nagy részén csak felületes nekrózist okozott, mely a hám leválása után regenerációval gyógyult. Csak a makk csúcsán mélyreterjedő nekrózis és hegesedés rövid húgycsőszűkületet eredményezett, melyet végül is egy kiadósabb meatotomiával sikerült megoldanunk. A súlyos szövetpusztuláshoz vezető idült gyulladás rendszerint valamilyen hajlamosító betegség alapján fejlődik ki a penisen. Betegeink között 2 esetben (D. A., K. Gy.) az idült nekrotikus gyulladás kiváltó okára, hosszú időn át terápiarezisztens voltára magyarázatot adni nem tudtunk. Egyikükben ugyan Trichomonas és Ureaplasma tenyészett ki a sebváladékból, ezt a húgycsősipoly fennállása magyarázhatja, a súlyos szövetkárosodásért azonban felelőssé nem tehetők. Közös volt a két betegben a mezőgazdasági tevékenység, de következetesen kimutatható és a súlyos szövetpusztulásért egyértelműen felelőssé tehető kórokozót egyikben sem találtunk. Csak a sebészi kimetszésekkel kiegészített helyi kezelésre szorítkozhattunk végül is eredményesen. A női mell megnagyobbítására használt paraffin szövetidegen volta ismert. A paraffin-granuloma progresszív szövetpusztító jellegét saját betegünkben a hímvesszőben és a herezacskóban figyelhettük meg. A subcutisban szétterjedt folyamat csak palliatív megoldást tett lehetővé. Vazelin befecskendezése hasonlóan idült granulomatosus gyulladás formájában hoz létre subcután szövetpusztulást, esetünkben azonban a beteg által otthonában végzett bemetszések következtében létrejövő fertőzéses folyamat is súlyosbította a képet. Nyilvánvaló, hogy a radikális megoldás a penis és a közeli herezacskó bőrének a zsírszövettel, fascialemezekkel történő teljes kimetszése révén lett volna lehetséges, ettől azonban a beteg elzárkózott. A folyamat további progresszióját már nem állt módunkban megfigyelni, illetve kezelni. A hímvesszőben hevenyen kialakuló, lázzal, szepszissel járó súlyos nekrotikus gyulladás a klinikai kép és a subcutisban tovaterjedő beolvadás alapján eseteinkben a Fournier-gangréna különböző súlyosságú fokozatainak felelt meg, melyet névadója épp a penisre lokalizálva írt le (6). Hazánkban elsőként Nyárádi (13), majd Siller (15), Török (19) és Fábos (5) számolt be róla. A betegség sohasem idiopathiás, fertőzési kaput jelenthet a bőr, a húgycső, a prostata, a perianalis tájék vagy akár szisztémás infekció (1, 4). A betegség megjelenési formája, kiterjedése, a lefolyás súlyossága, függ bizonyos hajlamosító tényezőktől, ilyenek: az alkoholizmus, cukorbetegség, alultápláltság, szisztémás érbetegség, az immunrendszer károsodása (AIDS), daganatos leromlás (5, 16). Betegeink között 2 esetben ismételt öninjekciózás során jutottak kórokozók a hímvesszőbe. Sz. L. betegünkben egyéb adat híján a fityma, ill. penisbőr felől, K. F. betegünkben pedig a perianalis tájékról bejutó fertőzést kell feltételeznünk. H. I. betegünkben az állandó katéter-urethritis mellett bekövetkezett húgycsőruptura jelentette a tovaterjedő fertőzés behatolási kapuját. A hímvessző súlyos heveny keringési zavarával járó priapismus önmagában rendszerint nem vezet szövetelhaláshoz. Khoriaty (11) saját esetével együtt a világirodalomból mindössze 14 olyan esetet tudott összegyűjteni, ahol priapismushoz penisnekrózis társult. A szövetpusztulás elősegítő tényezőjeként a priapismus kezelésekor bejutó helyi fertőzést, nyomókötést, húgycsőkatétert, a barlangostest kötés és katéter közötti ischaemiáját, ödémáját sorolja fel. F. B. betegünkben a priapismus okozta penisduzzanat talaján jött létre paraphimosis, mely a makk vérellátását tovább rontotta, s ez alapvetően ischaemiás nekrózist hozott létre. A dorsal incisio, a penispunctiók és a húgycsőkatéter azonban egyaránt fertőzési kapukat jelentett. A barlangostestekben tovaterjedő fertőzés a priapismus okozta pangásos, csökkent védekező készségű szövetekben hozott létre súlyos, nekrotizáló gyulladásos folyamatot. Figyelemreméltó, hogy a barlangos testek nekrózisa a penisgyöknél véget ért, a húgycsőé azonban továbbterjedt. Ennek magyarázatául a húgycsőbe helyezett katéter szolgált, mely a fertőzést közvetlenül vitte tovább proximál irányba. Priapismusban helytelen a húgycsőkatéter használata, a vizeletelvezetést epicystostomiával ajánlatos megoldani. Priapismussal együtt járó penisnekrózis Syncumar adását követően is előfordul, létrejöttében heveny keringési zavar, a kapillárisok thrombosisa játszhat szerepet. Nyárádi (14) számolt be egy esetről, Barkley (2) az irodalomban sajátjával együtt mindösszesen 7 esetet tudott összegyűjteni. A tünetek 1 5 napos kumarinszedés után jelentek meg, a gyógyszer elhagyása a nekrotikus folyamat megállását eredményezte. A merevedési zavar kezelésében alkalmazott öninjekciózás (SCAT) után kialakuló priapismus rendszerint könnyen megszüntethető és nem jár nekrotizáló gyulladással. A két betegünkben kialakuló súlyos szövetpusztulásban nyilvánvaló a szúrással bejutó fertőzés szerepe, egyikükben a cukorbetegség csökkent védekező készséget is jelentett. Elgondolkodtató, hogy 35 éves fiatal férfibetegünk elmondása szerint, hetente egyszer otthon zavartalanul közösült, s csak egy másik partner napi többszöri igényeinek engedve vállalkozott az injekciós kezelésre, melynek következtében, életveszélyes szepszisből gyógyulva, penisével már semmiféle szexuális tevékenységre nem képes. A penis-injekciózás nem elhanyagolható veszélyessége, a szövetpusztulással járó folyamatok kocázata az andrológusok, urológusok fokozott felelősségére, az egyéni kérések el- 1053

6 bírálásának mérlegelésére hívja fel a figyelmet. A két esetünkben észlelt súlyos penisnekrózis és életveszélyes szeptikus állapot, felhívja a figyelmet arra, hogy a SCATkezelés előtt a fertőzéses szövődményre is kiterjedő részletes felvilágosítás szükséges, és az öninjekciózás során a sterilitás szabályainak szigorú betartása rendkívül fontos. A magas mortalitású (5, 17), életveszélyes szepszissel járó heveny nekrotizáló gyulladás (Fournier-gangréna) valamennyi esetében sikerült a folyamatot megfékeznünk, beteget nem veszítettünk el. Az azonnali onkotómia, necrectomia, széles feltárás, drenálás és esetleges epicystostomiás vizeletelterelés mellett intenzív kiegészítő kezelést alkalmaztunk: széles spektrumú, az anaerobbaktériumokat is gátló antibiotikumokat, a mikrocirkulációt javító hemodilúciót, rheologiailag aktív infúziókat. A penis különböző szövetféleségeinek pótlása a nekrotikus folyamat megállása, a másodlagos gyulladás megszűnte után jöhetett szóba. A szövetpusztulás kiterjedése megszabta a rekonstrukció lehetőségeit. A penisbőrt a herezacskóról vett helyi lebenyekkel vagy szabad félvastag bőr átültetésével pótoltuk. Húgycsőpótlásra helyi bőrlebenyeket alkalmaztunk (9, 10). A különböző okból létrejövő, ugyanakkor ritkán előforduló szövetpusztulások megelőzésére egységes szempontokat nehéz megadni. A húgycső vagy a barlangostestek felől bejutó fertőzés megelőzésére az invazív beavatkozások (katéterezés, injekciózás) számának csökkentése, elkerülése, csak megfelelő aszepszis mellett történő alkalmazása kívánatos. Különösen veszélyeztetettek az alkoholista, dohányzó, diabeteses, veseelégtelenség vagy más ok miatt szisztémás érbetegségben szenvedő betegek. Köszönetnyilvánítás: Az angiográfiás vizsgálat elvégzéséért és a kemoembolizálásért Engloner László professzornak (Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika) tartozunk köszönettel. IRODALOM: 1. Adams, J. R., Mata, J. A., Venable, D. D. és mtsai: Fournier s gangrene in children. Urol., 1990, 35, Barkley, C., Badalament, R. A., Metz, E. N. és mtsai: Coumarin necrosis of the penis. J. Urol., 1989, 141, Bour, J., Steinhardt, G.: Penile necrosis in patients with diabetes mellitus and end stage renal disease. J. Urol., 1984, 132, Efem, S. E.: The features and aetiology of Fournier s gangrene. Postgr. Med. J., 1994, 70, Fábos Z., Smogyi L., Götz F.: A Fournier-gangréna komplex kezelése. M. Urol., 1998, 10, Fournier, J. A.: Gangréne foudroyante de la verge. Semaine Med., 1883, 3, Frydenberg, M.: Penile gangrene: a separate entity from Fournier s syndrome. Br. J. Urol., 1988, 61, Jhaveri, F. M., Woosley, J. T., Fried, F. A.: Penile calciphylaxis: rare necrotic lesions in chronic renal failure patients. J. Urol., 1998, 160 (3 Pt 1), Kelemen Zs.: Szövetragasztásos és plasztikai sebészeti módszerek kiterjesztése: GRF-ragasztó a szájsebészetben és helyreállító műtétek a külső nemi szerveken. Doktori Ért., Budapest, 1994, old. 10. Kelemen Zs., Donáth A., Kálmán J. és mtsa: A penisbőr pótlásának lehetőségei. Magy. Urol., 1992, 4, Khoriaty, N., Schick, E.: Penile gangrene: an unusual complication for priapism. How to avoid it? Urol., 1980, 16, Melczer M.: A hímtag üszkös fekélyeinek (ulcera gangrenosa penis) oka. Orvostud. Közl., 1944, 49, Nyárádi A.: A Fournier-gangréna klinikopatológiája. Urol. Nephrol. Szemle, 1985, 12, Nyárádi A.: Syncumar-nekrózis a pénisen. Urol. Nephrol. Szemle, 1986, 13, Siller Gy., Brousil E., Kottász S.: A férfi genitálék gangrénás gyulladása osztályunk anyagában. Urol. Nephrol. Szemle, 1988, 15, Smith, G. L., Bunker, C. B., Dinneen, M. D.: Fournier s gangrene. BJU, 1998, 81, Stephens, B. J., Lathrop, J. C., Rice, W. T. és mtsa: Fournier s gangrene: historic ( ) versus contemporary ( ) differences in etiology and clinical importance. Am. Surg., 1998, 59, Tóth M., Kántor M., Meluzsin J. és mtsa: Paraffinolaj penis bőre alá történő injiciálásának esete. Urol. Nephrol. Szemle, 1984, 11, Török L., Ficsor E.: Fournier-gangréna (a fasciitis necrotisans anogenitalis manifesztációja). Orv. Hetil., 1996, 137, (Kelemen Zsolt dr., Budapest, Üllői út 78/b. 1082) Augustin: Természetgyógyászati kézikönyv I II. I. kötet: terjedelem: 336 oldal. Ár: Ft. II. kötet: terjedelem: 360 oldal. Ár: Ft. A német természetgyógyászatban is jelesen működő orvos szakemberek által írt Természetgyógyászati kézikönyv első magyar kiadását tartja a kezében a tisztelt Olvasó. A természetgyógyászat és természetes gyógymódok alkalmazása újra virágkorát éli Magyarországon. Sajnos, napjainkban vadhajtásai, gyermekbetegségei is érezhetően jelen vannak tavaszán megszületett hazánkban a természetgyógyászattal kapcsolatos kormányrendelet, amely szabályozza, mi tartozik a természetgyógyászati tevékenységek körébe, kik és milyen végzettséggel (orvos, nem orvos stb.) művelhetik azokat. Ehhez a szabályozott tevékenységhez kívánunk jelen összefoglaló, vezérfonal jellegű könyvvel szolgálni. Célunk, hogy segítsük azon orvos kollegák tevékenységét, akik a nyugati orvoslás eszközei mellett természetes gyógymódokat és kívánnak megismerni, alkalmazni, és tájékoztassuk az érdeklődő laikus olvasókat is a természetes eljárások, terápiás beavatkozások széles köréről. Az első kötetben találja az olvasó az általánosabb fogalmak, terápiák leírását, és a különböző diagnosztikai módszereket. A második kötetben szerepel az adott természetgyógyászati ág gyakorlatának részletes leírása, sok hasznos tudnivaló a gyógynövényekről, a homeopátia nagy összefoglaló táblázata, valamint néhány speciális magyar vonatkozás. Springer Tudományos Kiadó Cím: 1088 Budapest, Múzeum u. 9. fszt. Levélcím: 1463 Budapest, Pf Telefon: , fax: sprinkia@mail.matav.hu 1054

ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUMOK ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUMOK. Fournier-gangréna ROMICS IMRE DR.

ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUMOK ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUMOK. Fournier-gangréna ROMICS IMRE DR. ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUMOK Fournier-gangréna ROMICS IMRE DR. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Urológiai Klinika, Budapest A hímvessző fulmináns gangrénáját Fournier több mint 200 éve leírta,

Részletesebben

A hímvessző görbületei, torzulatai, szövethiányos állapotai

A hímvessző görbületei, torzulatai, szövethiányos állapotai ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUMOK A hímvessző görbületei, torzulatai, szövethiányos állapotai KELEMEN ZSOLT DR. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Urológiai Klinika és Uroonkológiai Centrum, Budapest

Részletesebben

III./15.5. Malignus phaeochromocytoma

III./15.5. Malignus phaeochromocytoma III./15.5. Malignus phaeochromocytoma Igaz Péter, Tóth Miklós, Rácz Károly Ebben a tanulási egységben a malignus phaeochromocytoma tüneteinek, diagnosztikájának valamint a kezelés lehetőségeinek az áttekintése

Részletesebben

Égésnek nevezzük a magas hő és a vegyi ártalmak okozta szövetkárosodásokat.

Égésnek nevezzük a magas hő és a vegyi ártalmak okozta szövetkárosodásokat. AZ ÉGÉS (COMBUSTIO) DEFINICIÓJA Égésnek nevezzük a magas hő és a vegyi ártalmak okozta szövetkárosodásokat. AZ ÉGÉS (COMBUSTIO) PATHOMECHANISMUSA Hőégést okozhat bármely magas hőfokra hevített közeg 1.

Részletesebben

Bevezetés. A fejezet felépítése

Bevezetés. A fejezet felépítése II./3.8. fejezet: Szervátültetés kérdése daganatos betegségek esetén Langer Róbert, Végső Gyula, Horkay Ferenc, Fehérvári Imre A fejezet célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a szervátültetés és a daganatos

Részletesebben

Felhasználók tapasztalatai:

Felhasználók tapasztalatai: Felhasználók tapasztalatai: 1 Gy. F.-né Budapest Hozzátartozóm, aki 91 éves, prosztatarákban szenved. A betegség következményeként mindkét lába nagyon duzzadt volt. Nagy lila foltok jelentek meg rajta,

Részletesebben

Kalandozások a diagnosztika kifürkészhetetlen útjain

Kalandozások a diagnosztika kifürkészhetetlen útjain 22 AMEGA TÜDŐGYÓGYÁSZAT Kalandozások a diagnosztika kifürkészhetetlen útjain Dr. Brugós László, Dr. Papp Zsuzsa, Dr. Mikáczó Angéla Dr. Szűcs Ildikó, Dr. Szilasi Mária Debreceni Egyetem, Klinikai Központ,

Részletesebben

ANGIOLÓGIA. Elõfordulási gyakoriság. Patofiziológia. Jermendy György: A DIABÉTESZES LÁB

ANGIOLÓGIA. Elõfordulási gyakoriság. Patofiziológia. Jermendy György: A DIABÉTESZES LÁB KÖZLEMÉNYEK KÖZLEMÉNYEK KÖZLEMÉNYEK KÖZLEMÉNYEK KÖZLEMÉNYEK ANGIOLÓGIA Jermendy György: A DIABÉTESZES LÁB Diabéteszes láb néven a cukorbetegség olyan idült lábszövõdményét értjük, amelynek kialakulásában

Részletesebben

Betegtájékoztató PAMITOR 15 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Pamitor 15 mg / ml koncentrátum oldatos infúzióhoz dinátrium-pamidronát

Betegtájékoztató PAMITOR 15 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Pamitor 15 mg / ml koncentrátum oldatos infúzióhoz dinátrium-pamidronát PAMITOR 15 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ Pamitor 15 mg / ml koncentrátum oldatos infúzióhoz dinátrium-pamidronát HATÓANYAG: Milliliterenként 15 mg dinátrium-pamidronát (ami megfelel 12,6 mg pamidronsavnak).

Részletesebben

Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében

Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében POTE Ortopédiai Klinika közleménye Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében DR. LOVÁSZ GYÖRGY, DR. KRÁNICZ JÁNOS, DR. SCHMIDT BÉLA Érkezett: 1995. április 11. ÖSSZEFOGLALÁS A szerzôk

Részletesebben

SEM MEL WEI S EGY ETE M

SEM MEL WEI S EGY ETE M SEM MEL WEI S EGY ETE M Általános Orvostudományi Kar II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Igazgató: Dr. Pajor Attila egyetemi tanár 1082 Budapest, VIII. Üllői út 78/A. A SZÜLÉS VEZETÉSE A SZÓBELI

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

VÉNÁK BETEGSÉGEI. Írta: DR. SZABÓ ÉVA, DR. PÁLDEÁK LÁSZLó, DR. KÓSA ÁGNES, DR. HUNYADI JÁNOS

VÉNÁK BETEGSÉGEI. Írta: DR. SZABÓ ÉVA, DR. PÁLDEÁK LÁSZLó, DR. KÓSA ÁGNES, DR. HUNYADI JÁNOS 1 VÉNÁK BETEGSÉGEI Curiosin additív kezelés ulcus cruris transzplantációja során Írta: DR. SZABÓ ÉVA, DR. PÁLDEÁK LÁSZLó, DR. KÓSA ÁGNES, DR. HUNYADI JÁNOS Bevezetés A krónikus vénás keringési elégtelenség

Részletesebben

A krónikus perifériás nyiroködéma komplex ödémamentesítô kezelése. Complex decongestive physiotherapy of the peripheral chronic lymphoedema

A krónikus perifériás nyiroködéma komplex ödémamentesítô kezelése. Complex decongestive physiotherapy of the peripheral chronic lymphoedema BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 86. ÉVF. 3. 86 91. Fôvárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház Rendelôintézet Bôrgyógyászati Osztály és Lympoedema Rehabilitációs Osztály

Részletesebben

Betegtájékoztató CAVERJECT 20 MIKROGRAMM POR ÉS OLDÓSZER OLDATOS INJEKCIÓHOZ

Betegtájékoztató CAVERJECT 20 MIKROGRAMM POR ÉS OLDÓSZER OLDATOS INJEKCIÓHOZ CAVERJECT 20 MIKROGRAMM POR ÉS OLDÓSZER OLDATOS INJEKCIÓHOZ Caverject 10 mikrogramm por és oldószer oldatos injekcióhoz Caverject 20 mikrogramm por és oldószer oldatos injekcióhoz alprosztadil HATÓANYAG:

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű! Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató M E G O L D Ó L A

Részletesebben

A fejezet felépítése

A fejezet felépítése III./14.3.11. Carcinoma basocellulare, basalioma ellátásának lehetőségei Wikonkál Norbert A fejezet célja, hogy megismerje az olvasó képet kapjon a basalioma gyakorlati ellátásáról. A fejezet áttanulmányozását

Részletesebben

SZENT IMRE EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ Plasztikai Sebészeti Profil. Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat

SZENT IMRE EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ Plasztikai Sebészeti Profil. Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat A veseelégtelenség miatt beültetett peritoneális (hasi) dializáló katéter (Tenckhoff) Tisztelt Betegünk! Köszönjük, hogy Intézetünket tisztelte meg

Részletesebben

1. a) Határozza meg a fejlődés fogalmát csecsemő és kisgyermek korban! Ismertesse a

1. a) Határozza meg a fejlődés fogalmát csecsemő és kisgyermek korban! Ismertesse a 1. a) Határozza meg a fejlődés fogalmát csecsemő és kisgyermek korban! Ismertesse a gyermek növekedését és testi fejlődését befolyásoló belső, külső tényezőket, az öröklés és a környezet szerepét a fejlődésben!

Részletesebben

KETOACIDOTICUS COMA KEZELÉSE

KETOACIDOTICUS COMA KEZELÉSE Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: KETOACIDOTICUS COMA KEZELÉSE (MP 057.B1) Készítette: Dr. Balogh Zoltán egyetemi adjunktus Átvizsgálta: Dr. Várvölgyi

Részletesebben

III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai

III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai Tömösváry Zoltán, Langmár Zoltán, Bánhidy Ferenc Az alábbi fejezet során a méhtest rosszindulatú daganatait mutatjuk be. A méhtestrák gyakoriságát, típusait, diagnosztikáját,

Részletesebben

AKUT SCROTUM E R E D E T I. Dr. Rózsahegyi József 1, dr. Szepesváry Zsolt 1, dr. Sebestyén László 1, Dr. Laki András 2, dr.

AKUT SCROTUM E R E D E T I. Dr. Rózsahegyi József 1, dr. Szepesváry Zsolt 1, dr. Sebestyén László 1, Dr. Laki András 2, dr. CUS UVSAS XXXX/5. 2007. r. ózsahegyi József 1, dr. Szepesváry solt 1, dr. Sebestyén ászló 1, r. aki András 2, dr. Gyányi ászló 1 AU SCOU Állami gészségügyi özpont, Urológiai osztály 1, adiológiai osztály

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Standacillin 200 mg/ml por oldatos injekcióhoz. ampicillin

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Standacillin 200 mg/ml por oldatos injekcióhoz. ampicillin 39 261/55/07 BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Standacillin 200 mg/ml por oldatos injekcióhoz ampicillin Mielott elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Dermovate kenőcs klobetazol-propionát

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Dermovate kenőcs klobetazol-propionát Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Dermovate kenőcs klobetazol-propionát Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, amely az Ön

Részletesebben

Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat és a Családok Átmeneti Otthona 2011. évi működéséről

Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat és a Családok Átmeneti Otthona 2011. évi működéséről Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat és a Családok Átmeneti Otthona 2011. évi működéséről A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított 1997. évi XXXI. tv. (a továbbiakban

Részletesebben

HÚGYÚTI FERTÕZÉSEK. I. Alapvetõ megfontolások 1.1. DEFINÍCIÓ ÉS KOMPETENCIASZINTEK. EüM

HÚGYÚTI FERTÕZÉSEK. I. Alapvetõ megfontolások 1.1. DEFINÍCIÓ ÉS KOMPETENCIASZINTEK. EüM HÚGYÚTI FERTÕZÉSEK EüM Csecsemõ- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium Szerzõk: dr. Reusz György, dr. Tory Kálmán Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja I. Alapvetõ megfontolások 1.1. DEFINÍCIÓ

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER NEVE Mixtard 30 40 nemzetközi egység/ml szuszpenziós injekció 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 injekciós üveg 10 ml-t tartalmaz, ami 400 NE-gel egyenértékű.

Részletesebben

A 2011/7. SZÁM TARTALMA

A 2011/7. SZÁM TARTALMA A 2011/7. SZÁM TARTALMA SZARVASMARHA Jakab Cs., Gyöngy F., Mándoki M., Majoros G.: Setariosis okozta hashártyagyulladás és helyi perineuritis szarvasmarhában. Esetismertetés / 387 Ari M., Orbán M., Janan,

Részletesebben

Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában

Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában A Pécsi Orvostudományi Egyetem Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinikájának közleménye Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában DR. TÓTH FERENC, DR. NYÁRÁDY JÓZSEF,

Részletesebben

A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen *

A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen * A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar, Ortopédiai Klinika 1,és a Dr. Bugyi István Kórház, Szentes, Ortopéd Traumatológiai Osztály 2, közleménye A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás

Részletesebben

Dr. habil. Pajor László

Dr. habil. Pajor László Dr. habil. Pajor László Dr. habil. Pajor László CIKKEK: - Pajor L., Kisbenedek L.: Urotraumatológia. - módszertani levél Magyar Urológia 17; 1, 35-46: 2005. - Németh I., Sükösd F., Béli L., Kiss A., Pajor

Részletesebben

Térdprotézisek szeptikus szövődményeinek kezelése kétfázisú rekonstrukcióval*

Térdprotézisek szeptikus szövődményeinek kezelése kétfázisú rekonstrukcióval* A Pécsi Tudományegyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum, Traumatológiai Központ, Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika közleménye Térdprotézisek szeptikus szövődményeinek kezelése kétfázisú rekonstrukcióval*

Részletesebben

Végtagfájdalom szindrómák

Végtagfájdalom szindrómák www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Végtagfájdalom szindrómák Verzió 2016 1. Bevezetés Számos gyermekkori betegség okozhat végtagfájdalmat. A végtagfájdalom szindróma" egy általános kifejezés

Részletesebben

ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett

ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett 1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett Írta: DR. KOLLÁR LAJOS, DR. KASZA GÁBOR, DR. ROZSOS ISTVÁN, DR. MENYHEI GÁBOR, DR. SZABÓ MÁRIA,

Részletesebben

Pszichoszomatikus megbetegedések. Dr. Lászlóffy Marianna 2016. 04. 13. ÁNTSZ OTH MFF

Pszichoszomatikus megbetegedések. Dr. Lászlóffy Marianna 2016. 04. 13. ÁNTSZ OTH MFF Pszichoszomatikus megbetegedések Dr. Lászlóffy Marianna 2016. 04. 13. ÁNTSZ OTH MFF A halmozott rizikótényezővel élő emberek száma az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt. A stressz gyakorlatilag állandósult

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro PAPA Szindróma Verzió 2016 1. MI A PAPA SZINDRÓMA 1.1 Mi ez? A PAPA a pyogen arthritis, pyoderma gangrenosum és acne" (gennykeltő ízületi gyulladás, üszkös

Részletesebben

SEGÉDANYAG: Nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-kalcium-edetát-dihidrát, szacharin-nátrium, dinátrium-hidrogénfoszfát-dodekahidrát,

SEGÉDANYAG: Nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-kalcium-edetát-dihidrát, szacharin-nátrium, dinátrium-hidrogénfoszfát-dodekahidrát, TELEBRIX GASTRO BELSÕLEGES OLDAT/VÉGBÉLOLDAT Telebrix Gastro belsõleges oldat/végbéloldat meglumin-joxitalamát HATÓANYAG: 66,03 g meglumin-joxitalamát (amely 30 g jódnak felel meg) 100 ml oldatban. SEGÉDANYAG:

Részletesebben

Betegtájékoztató METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA. Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid

Betegtájékoztató METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA. Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid HATÓANYAG: Metformin-hidroklorid. 850 mg metformin-hidroklorid filmtablettánként. SEGÉDANYAG: Hipromellóz, polividon,

Részletesebben

Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam

Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam VI. Mikrobiológiai gyorsdiagnosztika előadás sorozat

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran oldatos injekció+autoinjektor szumatriptán

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran oldatos injekció+autoinjektor szumatriptán Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Imigran oldatos injekció+autoinjektor szumatriptán Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert

Részletesebben

SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-klorid, benzil-alkohol, injekcióhoz való víz.

SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-klorid, benzil-alkohol, injekcióhoz való víz. SUPREFACT OLDATOS INJEKCIÓ Suprefact oldatos injekció buszerelin HATÓANYAG: 1 mg buszerelin (1,05 mg buszerelin-acetát formájában) ml-enként. SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát,

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek xilometazolin-hidroklorid és dexpantenol Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert,

Részletesebben

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék

Részletesebben

Initially submitted November 15, 2013; accepted for publication November 25, 2013

Initially submitted November 15, 2013; accepted for publication November 25, 2013 A férfi nemi szervek The male sex organs hadaritso@yahoo.com Semmelweis Egyetem, I. Nőgyógyászati Klinika Initially submitted November 15, 2013; accepted for publication November 25, 2013 Abstract: The

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL BESZÁMOLÓ A HIVATAL 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2015 2 3 TARTALOMJEGYZÉK 3 I. SZEMÉLYI ES TÁRGYI FELTÉTELEK 6 II. SZOCIÁLIS SZAKFELADAT 8 1. AZ I.

Részletesebben

ˇ Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.

ˇ Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! 4 BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA GUTTALAX 7,5 belsőleges

Részletesebben

Convenia 80 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára

Convenia 80 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára . AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Convenia 0 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy ampulla liofilizált por tartalma: Hatóanyag: 5 mg

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Rabipur por és oldószer oldatos injekcióhoz Inaktivált veszettség elleni vakcina

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Rabipur por és oldószer oldatos injekcióhoz Inaktivált veszettség elleni vakcina Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Rabipur por és oldószer oldatos injekcióhoz Inaktivált veszettség elleni vakcina Mielőtt beadnák Önnek vagy gyermekének a Rabipur-t, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

Endometriosis: nemcsak a nőgyógyászat kihívása

Endometriosis: nemcsak a nőgyógyászat kihívása Endometriosis: nemcsak a nőgyógyászat kihívása Interjú Prof. Dr. Rigó Jánossal és Dr. Bokor Attila adjunktussal Az IME Az egészségügyi vezetők szaklapja két éve elindított nőgyógyászati rovatában a hazai

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Zantac 25 mg/ml oldatos injekció ranitidin

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Zantac 25 mg/ml oldatos injekció ranitidin Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Zantac 25 mg/ml oldatos injekció ranitidin Mielőtt elkezdik Önnél alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. március 22-én a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága üléséről. Jelen vannak:molnár Imre, a Bizottság

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

Betegtájékoztató SUPRASTIN INJEKCIÓ. Suprastin injekció klórpiramin. HATÓANYAG: 20 mg klórpiramin-hidroklorid (1 ml) ampullánként.

Betegtájékoztató SUPRASTIN INJEKCIÓ. Suprastin injekció klórpiramin. HATÓANYAG: 20 mg klórpiramin-hidroklorid (1 ml) ampullánként. SUPRASTIN INJEKCIÓ Suprastin injekció klórpiramin HATÓANYAG: 20 mg klórpiramin-hidroklorid (1 ml) ampullánként. SEGÉDANYAG: Injekcióhoz való desztillált víz. JAVALLAT: A Suprastin injekció (hatóanyaga

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Behcet-kór Verzió 2016 1. MI A BEHCET-KÓR 1.1 Mi ez? A Behçet-szindróma vagy Behçet-kór (BD) egy szisztémás vaszkulitisz (az egész testre kiterjedő érgyulladás),

Részletesebben

Légzőszervi megbetegedések

Légzőszervi megbetegedések Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások

Részletesebben

Válasz Prof. Dr. Horváth Örs Péter, MTA doktorának opponensi bírálatára

Válasz Prof. Dr. Horváth Örs Péter, MTA doktorának opponensi bírálatára Válasz Prof. Dr. Horváth Örs Péter, MTA doktorának opponensi bírálatára Hálásan köszönöm Prof. Dr. Horváth Örs Péter Klinika Igazgató Úrnak, hogy sokirányú egyéb elfoglaltsága mellett idıt szakított MTA

Részletesebben

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA A Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és a Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika FELHÍVÁS TANFOLYAMRA Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. 1 Hírlevél Röviden a cukorbetegségről 2-es típusú cukorbetegség szövődményei Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért.

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. 1 Kedvezményezett: Gönc és Térsége Egészségéért Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Az Európai unió és a magyar állam

Részletesebben

III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató egyes fejezeteinek módosításai

III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató egyes fejezeteinek módosításai III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató egyes fejezeteinek módosításai 34/42 A. Alkalmazási előírás 4.1 Terápiás javallatok [a jelenleg elfogadott indikációk törlendők és a következőkkel

Részletesebben

Leukémia (fehérvérûség)

Leukémia (fehérvérûség) Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ

Részletesebben

Langerhans sejtes histiocytosis felnôttkorban* Langerhans cell histiocytosis in adults

Langerhans sejtes histiocytosis felnôttkorban* Langerhans cell histiocytosis in adults BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 85. ÉVF. 2. 55 59. Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Bôrgyógyászati és Allergológiai Klinika (igazgató: Kemény Lajos dr., egyetemi tanár)

Részletesebben

Melléklet. Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása

Melléklet. Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása Melléklet Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása A

Részletesebben

Humán inzulin, rdns (rekombináns DNS technológiával, Saccharomyces cerevisiae-ben előállított).

Humán inzulin, rdns (rekombináns DNS technológiával, Saccharomyces cerevisiae-ben előállított). 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Actraphane 30 InnoLet 100 NE/ml szuszpenziós injekció előretöltött injekciós tollban 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Humán inzulin, rdns (rekombináns DNS technológiával,

Részletesebben

VIBRÁCIÓS MEGBETEGEDÉ S DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREINE K TOVÁBBFEJLESZTÉSE

VIBRÁCIÓS MEGBETEGEDÉ S DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREINE K TOVÁBBFEJLESZTÉSE *9B GERZSENYI KATALIN DR. SKULTÉTY REZSŐ DR. SZÁSZ TIBOR DR. YERBAY JÓZSEF VIBRÁCIÓS MEGBETEGEDÉ S DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREINE K TOVÁBBFEJLESZTÉSE Az 1076 Sü-iij folytatott kutatás során a szerzők olyan

Részletesebben

Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen

Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen A Pécsi Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen DR. BELLYEI ÁRPÁD, DR. THAN PÉTER. DR. VERMES CSABA Érkezett:

Részletesebben

Carcinoma basocellulare plasztikai sebészeti kezelése lokális lebenyekkel az arcon

Carcinoma basocellulare plasztikai sebészeti kezelése lokális lebenyekkel az arcon A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Bőrgyógyászati Osztály Bőrsebészeti Részleg, Kecskemét 1, a Semmelweis Egyetem ÁOK I.sz. Sebészeti Klinika, Budapest 2 és az Országos Onkológiai Intézet Fej Nyak,

Részletesebben

A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei

A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei Szatmári János Kakatics Lili Szabó Zoltán Gyula A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei Összefoglaló: Az Állami Számvevőszék 2013-ban már harmadik alkalommal mérte fel a

Részletesebben

Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások

Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások Élet- és személybiztosítás www.allianz.hu Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások Szerződési Feltételek Tartalom Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások Szerződési Feltételek

Részletesebben

gyógypedagógus, SZT Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2

gyógypedagógus, SZT Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2 Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/4. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.4.3 Köböl Erika 1 Vidákovich Tibor 2 1 gyógypedagógus, SZT Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2 egyetemi

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! B BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Azalia 75 mikrogramm

Részletesebben

HATÓANYAG: Leuprorelin-acetát. Egy elõretöltött injekciós fecskendõ ("B" fecskendõ) 22,5 mg leuprorelin-acetátot tartalmaz.

HATÓANYAG: Leuprorelin-acetát. Egy elõretöltött injekciós fecskendõ (B fecskendõ) 22,5 mg leuprorelin-acetátot tartalmaz. ELIGARD 22,5 MG POR ÉS OLDÓSZER OLDATOS INJEKCIÓHOZ ELIGARD 22,5 mg por és oldószer oldatos injekcióhoz leuprorelin-acetát HATÓANYAG: Leuprorelin-acetát. Egy elõretöltött injekciós fecskendõ ("B" fecskendõ)

Részletesebben

A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN

A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Érkezett: 1997. május

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Dulcolax 10 mg végbélkúp biszakodil

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Dulcolax 10 mg végbélkúp biszakodil Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Dulcolax 10 mg végbélkúp biszakodil Olvassa el figyelmesen az

Részletesebben

A településrendezési tervek fejlesztési összefüggései A tervezési program és a területek adottságai Annak idején, a 80-as években, s különösen az önkormányzati rendszer létrejötte után rendszeres és erőteljes

Részletesebben

Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 19. számú módszertani levele

Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 19. számú módszertani levele Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 19. számú módszertani levele a traumákhoz kapcsolódó pszichés kórképek igazságügyi orvosszakértői véleményezéséről A különböző súlyosságú sérüléseket, különösen a

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Diovan

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi vény nélkül kapható. Az optimális hatás érdekében azonban elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.

Ez a gyógyszer orvosi vény nélkül kapható. Az optimális hatás érdekében azonban elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Ibuprofen- Ethypharm 300 mg retard SR kapszula BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

FEKVŐBETEG ELLÁTÁS. HBCS kód. HBCS megnevezése. 2030 Visszértágulat lekötés, eltávolítás 2 260 000 Ft

FEKVŐBETEG ELLÁTÁS. HBCS kód. HBCS megnevezése. 2030 Visszértágulat lekötés, eltávolítás 2 260 000 Ft 3. számú melléklet ELLÁTÁSOK JEGYZÉKE FEKVŐBETEG ELLÁTÁS Érv.:2015.07.27. Csomag ÉR_01 ÉR_02 Érsebészet Érsebészet Varicectomia (visszéreltávolítás) lumbal anesthesia Verőér és visszér közötti érösszeköttetés

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. TERBINAFINE TERBANO 250 mg tabletta terbinafin

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. TERBINAFINE TERBANO 250 mg tabletta terbinafin BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA TERBINAFINE TERBANO 250 mg tabletta terbinafin Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. - Tartsa

Részletesebben

Ph.D. doktori értekezés tézisei. Az értekezés szerzõje Dr. Bencsik Zsuzsa Fejér megyei Szent György Kórház II Belgyógyászat Székesfehérvár 2005

Ph.D. doktori értekezés tézisei. Az értekezés szerzõje Dr. Bencsik Zsuzsa Fejér megyei Szent György Kórház II Belgyógyászat Székesfehérvár 2005 MELLÉKVESE INCIDENTALOMÁK: SZÖVETTANI HETEROGENITAS, A DEHYDROEPIANDROSTERON SULFAT SZINT ÉS A MELLÉKVESEKÉREG IZOTÓP VIZSGÁLAT DIAGNOSZTIKAI ÉRTÉKE, NYOMONKÖVETÉS Ph.D. doktori értekezés tézisei Az értekezés

Részletesebben

MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon

MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon A BETEGSÉG NEVE: A GERINCOSZLOP INSTABILITÁSA AZ ÁGYÉKI GERINCSZAKASZON (instabilitás, sztenózis) A MŰTÉT NEVE: VENTRÁLIS(ELÜLSŐ)

Részletesebben

400 A kórház kártérítési felelősség alóli mentesülését nem eredményezi önmagában az, hogy

400 A kórház kártérítési felelősség alóli mentesülését nem eredményezi önmagában az, hogy 400 A kórház kártérítési felelősség alóli mentesülését nem eredményezi önmagában az, hogy meghatározott vizsgálat elvégzésének hiányával szakmai szabályt nem sértett. Ha az orvosai a tőlük elvárható legnagyobb

Részletesebben

Hasnyálmirigy gyulladás:

Hasnyálmirigy gyulladás: Hasnyálmirigy gyulladás: 2008. szeptemberében ismeretlen eredetű hasnyálmirigy-gyulladást kaptam. Az év folyamán több gyulladásos megbetegedésem is volt, 3 antibiotikum-kúrán kellett átesnem. Ilyen előzmények

Részletesebben

A CÉDRUS REFORMÁTUS EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA

A CÉDRUS REFORMÁTUS EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA A CÉDRUS REFORMÁTUS EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA A SZOCIÁLIS ELLÁTÁS ALAKULÁSÁRÓL 2014. ESZTENDŐBEN Baja, 2015. március, 5. Készítette: Bánné Kiss Erzsébet intézményvezető TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

III./11.2. Vesemedence és az ureterdaganatok

III./11.2. Vesemedence és az ureterdaganatok III./11.2. Vesemedence és az ureterdaganatok Riesz Péter Ebben a tanulási egységben a vesemedence- és a vesevezeték-daganat epidemiológiájának, tüneteinek és diagnosztikájának, valamint a kezelési lehetőségek

Részletesebben

PREVALENCIA ÉS INCIDENCIA

PREVALENCIA ÉS INCIDENCIA A HELICOBACTER PYLORI FERTÕZÉS KEZELÉSÉNEK IDÕSZERÛ KÉRDÉSEI Magyar Gasztroenterológiai Társaság Helicobacter Pylori Munkacsoport A Magyar Gasztroenterológiai Társaság (MGT) a nemzetközileg elfogadott

Részletesebben

JELENTÉS. a Magyar Honvédség jóléti jellegű beruházásainak. pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről 1990. 22.

JELENTÉS. a Magyar Honvédség jóléti jellegű beruházásainak. pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről 1990. 22. JELENTÉS a Magyar Honvédség jóléti jellegű beruházásainak pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről... 1990. 22. Az ellenörzést végezték: Kovácsné So6s Piroska számvevő, Révész János s zámvevő, dr. Kardos László

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ 1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A MAGYTAX INJEKCIÓ ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ?

BETEGTÁJÉKOZTATÓ 1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A MAGYTAX INJEKCIÓ ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ? 4. sz. melléklete az OGYI-T-8224/01, sz. Forgalomba hozatali engedély módosításának Budapest, 2005. december 7. Szám: 21 126/41/2005 Eloadó: dr. Mészáros Gabriella Melléklet: Tárgy: Betegtájékoztató módosítása

Részletesebben

Betegtájékoztató FUROSEMID-CHINOIN OLDATOS INJEKCIÓ. Furosemid-Chinoin oldatos injekció furoszemid. HATÓANYAG: 20 mg furoszemid 2 ml-es ampullánként.

Betegtájékoztató FUROSEMID-CHINOIN OLDATOS INJEKCIÓ. Furosemid-Chinoin oldatos injekció furoszemid. HATÓANYAG: 20 mg furoszemid 2 ml-es ampullánként. FUROSEMID-CHINOIN OLDATOS INJEKCIÓ Furosemid-Chinoin oldatos injekció furoszemid HATÓANYAG: 20 mg furoszemid 2 ml-es ampullánként. SEGÉDANYAG: Nátrium-klorid, trometamol, nátrium-hidroxid, injekcióhoz

Részletesebben

A DIAGNÓZISON ALAPULÓ TERÁPIA

A DIAGNÓZISON ALAPULÓ TERÁPIA A DIAGNÓZISON ALAPULÓ TERÁPIA LEHETSÉGES DIAGNOSTIKAI KATEGÓRIÁK EGÉSZSÉGES GINGIVITIS PARODONTITIS AZ ELSŐDLEGES DIAGNÓZIS ÉS A DIAGNÓZISON ALAPULÓ KEZELÉSI TERV A diagnózison alapuló parodontális kezelési

Részletesebben

Os capitatumban elhelyezkedő osteoid osteoma okozta csuklótáji fájdalom Esetismertetés

Os capitatumban elhelyezkedő osteoid osteoma okozta csuklótáji fájdalom Esetismertetés A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Traumatológiai Klinika és Pathológia Intézet közleménye Os capitatumban elhelyezkedő osteoid osteoma okozta

Részletesebben

HATÓANYAG: 9 mg mometazon-furoát (mikronizált mometazon?furoát monohidrát formájában) tartályonként.

HATÓANYAG: 9 mg mometazon-furoát (mikronizált mometazon?furoát monohidrát formájában) tartályonként. NASONEX 0,05% SZUSZPENZIÓS ADAGOLT ORRSPRAY Nasonex 0,05% szuszpenziós adagolt orrspray mometazon-furoát HATÓANYAG: 9 mg mometazon-furoát (mikronizált mometazon?furoát monohidrát formájában) tartályonként.

Részletesebben

MG 148. H Shiatsu masszázsöv Használati útmutató

MG 148. H Shiatsu masszázsöv Használati útmutató MG 148 H H Shiatsu masszázsöv Használati útmutató Beurer GmbH Söflinger Str. 218 89077 Ulm, Germany Tel.: +49 (0)731 / 39 89-144 Fax: +49 (0)731 / 39 89-255 www.beurer.de Mail: kd@beurer.de Tisztelt Vásárlónk!

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Protopic 0,1% kenőcs Takrolimusz-monohidrát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Protopic 0,1% kenőcs Takrolimusz-monohidrát BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Protopic 0,1% kenőcs Takrolimusz-monohidrát Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. - Tartsa

Részletesebben

A BETEGSÉG NEVE: GERINCCSATORNA SZŰKÜLET (SZTENÓZIS) AZ ÁGYÉKI GERINCSZAKASZON A MŰTÉT NEVE: IDEGFELSZABADÍTÁS (DEKOMPRESSZIÓ, REKALIBRÁCIÓ)

A BETEGSÉG NEVE: GERINCCSATORNA SZŰKÜLET (SZTENÓZIS) AZ ÁGYÉKI GERINCSZAKASZON A MŰTÉT NEVE: IDEGFELSZABADÍTÁS (DEKOMPRESSZIÓ, REKALIBRÁCIÓ) A BETEGSÉG NEVE: GERINCCSATORNA SZŰKÜLET (SZTENÓZIS) AZ ÁGYÉKI GERINCSZAKASZON A MŰTÉT NEVE: IDEGFELSZABADÍTÁS (DEKOMPRESSZIÓ, REKALIBRÁCIÓ) KEDVES BETEGÜNK! A vizsgálatok alapján megállapítottuk, hogy

Részletesebben

Raiffeisen Gon dos ko dás II.

Raiffeisen Gon dos ko dás II. Raiffeisen Gon dos ko dás II. Cso por tos élet-, baleset- és be teg ség biz to sí tás fel té te lei A jelen feltételek az UNIQA Biztosító Zrt. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74., továbbiakban Biztosító),

Részletesebben