SZAKMAI BESZÁMOLÓ Támogatott: Közép-Budai Tankerületi Központ, székhelye adószáma szerződés száma a támogatás tárgya
|
|
- Anna Kiss
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Támogatott: Közép-Budai Tankerületi Központ, székhelye: 1027 Budapest, Fő u. 80. adószáma: , szerződés száma: WFA/47/91/2/ZA/2019 a támogatás tárgya: Budapest II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulóinak lengyelországi kirándulása június 13-án reggel 7 órakor izgatottan szálltunk be az iskola előtt álló buszba. Gimnáziumunk 8.T osztályának 27 tanulója két tanár (Dobó Gabriella osztályfőnök és Buday Ádám osztályfőnök-helyettes) kíséretében négy napos osztálykirándulásra indult Dél-Lengyelországba, amelynek költségeit jórészt a Waczlak Felczak Alapítvány által kiírt pályázaton nyert támogatás fedezte. Az utazás előtti hetekben már igyekeztünk felkészülni az utazásra, önálló internetes kutatómunka és játékos kvízek segítségével bővítettük tudásunkat Lengyelországról. Az utazás feletti örömünket beárnyékolta, hogy buszunk egyik generátora nem sokkal az indulás után elromlott, emiatt nem működött a légkondicionáló sem, ami azért volt különösen kellemetlen, mert Lengyelországban éppen megdőltek a melegrekordok. Elsőként Árva várához kapaszkodtunk fel, amely egykor fontos szerepet játszott a magyar határ védelmében, illetve alatta vezetett el a Lengyelországba tartó kereskedelmi útvonal. A Thurzó-család egykori várának gyönyörűen felújított termeit angol nyelvű idegenvezetés keretében tekinthettük meg, ami jó nyelvgyakorlásnak bizonyult. Az idegenvezetőtől nem csak azt tudtuk meg, hogy a legenda szerint Hunyadi Mátyás hogyan falaztatta be a kalocsai érseket, hanem például azt is, hogy milyen válogatott kínzásoknak vetették alá a középkorban a foglyokat vagy hogy milyen filmeket forgattak a vár területén. Érdemes volt megmászni a citadellába vezető meredek lépcsősort is, hiszen lélegzetelállító kiállítást nyílt onnan a környező vidékre.
2
3
4 Délután tovább indultunk Zakopane felé. Szálláshelyünk elfoglalása és a finom lengyel vacsora után esti sétára indultunk a városközpontba, ahol megcsodálhattuk a jellegzetes zakopanei stílusban épült házakat és a főutca még este is nyüzsgő forgatagát.
5
6 Június 14-én délelőtt felkerestük a város régi, fából készült templomát, majd a mellette fekvő különleges temetőt, ahol több sírt is a jellegzetes szomorú Jézus alakja díszíti. Majd a piac felé vettük az irányt, ahol szabad program keretében különféle helyi különlegességeket (pl. gorál juhsajtot, oscypeket, fenyőből készült szörpöt) kóstolhattunk, illetve vehettünk ajándékba.
7 Kora délután elindultunk Krakkó felé. Útközben megpróbáltuk megjavíttatni a buszt egy szervízben, de sajnos nem jártunk sikerrel. A műszaki probléma miatt időkiesés és az útépítések miatti dugók következtében a tervezettnél jóval később értünk Krakkóba, így aznap már nem tudtuk megtekinteni a katedrálist. Szállásunk elfoglalása után elsétáltunk a Wavelbe, amelynek már csak a külső udvarait tudtuk megnézni. Vacsora előtt még elmentünk ahhoz a bronz sárkányszoborhoz, amely annak a legendának állít emléket, hogy egykoron egy sárkány tartotta rettegésben a környék lakóit, egészen addig, amíg egy szegény cipészlegény csellel le nem győzte. Vacsora után közösen elsétáltunk a város főterére, ahol megtekintettük a Posztócsarnokot, a Máriatemplomot és a tér egyik házán található Balassi-emléktáblát is, aki a 16. század végén szállt meg az ún. Kosos-házban. Megtudtuk azt is, hogy még a Rákóczi-szabadságharc kitörése előtt rövid ideig
8 Krakkóban talált menedéket a császáriak elől menekülő II. Rákóczi Ferenc. Ezután mindenki kisebb csoportokban is felfedezhette a számára érdekes részeket a főtér környékén. Mivel szállásunk közvetlenül a sétálóutcán volt, ezért este az ablakon kinézve ízelítőt kaptunk Krakkó éjszakai életéből is.
9
10 Utunk harmadik napján, június 15-én már kora reggel ismét a Wavelben voltunk, hogy elsőként jussunk be a katedrálisba, ahol 1320-tól a lengyel uralkodókat koronázták. A főbejáraton megnéztük az állítólagos sárkánycsontokat, majd a templomban, illetve a királyi kriptában több magyar vonatkozású látnivalót is megtekinthettünk, hiszen a lengyel és a magyar történelem több ponton is összefonódott (I. Ulászló magyar királynak a szarkofágja, Szent Hedvig lengyel királynőnek, Nagy Lajos magyar király lányának szarkofágja, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király síremléke stb.). A Zsigmond-toronyba felmászva elámultunk a legnagyobb lengyel harang, a Zsigmond-harang méretein.
11 A hőség továbbra is tartotta magát, így felüdülés volt a délutáni, wieliczkai sóbányába tett kirándulás, hiszen a föld alatt állandóan 14 fok a hőmérséklet. Magyar nyelvű idegenvezetőnk, aki már több mint 30 éve Lengyelországban él, sok érdekes részlettel szolgált a bányáról. Már magához a bánya keletkezéséhez is egy magyar vonatkozású legenda kapcsolódik, hiszen a legenda szerint IV. Béla király lánya, Kinga eldobott gyűrűjének helyén fedezték fel. A bányában a legnagyobb hatást ránk Szent-Kinga kápolnája, illetve II. János Pál szobra és az idegenvezető által elmesélt élettörténete tette.
12 A busz állapota miatt a délutánra tervezett tarnow-i városnézést a krakkói zsidónegyed meglátogatásával helyettesítettük.
13 A negyed központi terén sok mindent megtudtunk a lengyel zsidóság sorsáról, majd bepillanthattunk egy zsidó temetőbe is. Este vacsora után ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy egyedül fedezhessük fel a várost. Június 16-án búcsút intettünk Krakkónak, és Nedec vára felé vettük az irányt, amely az egykori magyar-lengyel határ mellett áll.
14 A vár megnézése után már csak a nagyon várt tutajozás maradt hátra a Dunajec folyón. Gyönyörű hegyek között kanyargott a folyó, ámulva néztük a lenyűgöző természeti környezetet. Bár esőre állt az idő, nagy szerencsénkre a vihar csak 20 perccel azután tört ki, hogy kiszálltunk a tutajokból. A buszig csak bőrig ázva sikerült eljutnunk.
15
16 Az utazási irodának a meghibásodott busz helyett ide már sikerült egy új buszt értünk küldenie, így azzal tettük meg a hazafelé vezető utat. Bár a busz meghibásodása miatt nem sikerült maradéktalanul megvalósítani az eredetileg tervezett programot, így is életre szóló élményekkel gazdagodtunk. Néhány idézet a diákok élménybeszámolóiból: Összességében ez egy nagyon jó és nagyon emlékezetes kirándulás volt, ahol sok jó élményben volt részünk és megismerhettünk egy másik országot. Nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért, mert megismerhettük a lengyel kultúrát.
17 Minden program nagyon érdekes volt, sok élménnyel gazdagodtunk. Szerintünk egy nagyon jó lehetőség volt, hogy Lengyelországba mehettünk az osztállyal kirándulni. Voltak érdekes látnivalók és foglalkozások, amik tényleg felkeltették az ember érdeklődését. Mivel az osztálykirándulás a tanév legvégén, június között valósult meg, ezért a program eredményeinek disszeminációja csak a következő tanév elején fog megvalósulni. A kirándulásról szóló beszámoló elérhető iskolánk honlapjáról. Szeptemberben pedig a II. emeleti folyosóra, ahol sokan megfordulnak, egy tablót is készítünk élményeinkről, amit valószínűleg sokan megnéznek majd és kedvet kapnak egy hasonló kiránduláson való részvételhez. A Waczlaw Felczak Alapítvány által támogatott pályázati lehetőségekre felhívjuk majd kollégáink figyelmét is. Még egyszer köszönjük a Waczlaw Felczak Alapítványnak, hogy lehetővé tették a program megvalósulását!
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában
Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program
Határtalanul! Négyfalu
Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott
Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.
PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után
Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább
HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.
Tervezett hazaérkezés: Budapestre október 7-én, 20-21óra körül
Kedves Alkotók! A Népművészeti Egyesületek Szövetsége negyedik szakmai tanulmányútját szervezi tagjai számára 2018-ban, ez alkalommal Szlovákiába és Dél-Lengyelországba. A korábbi tanulmányutak pozitív
Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése
Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig
1. nap Besztercebánya. érintésével mennénk fölfelé, az Árva. völgyében megállnánk egy-egy faluban. (Árva várát kihagynám, mert már sokan láttuk.
Megőrzésre átvettük tőletek. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Pest Megyei Szervezete (Pemeksz) tanulmányutat szervez Lengyelországba 2018. június 21-24-re. Lengyelország 1918-ban ismét visszanyerte
Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT
Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét
A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft
A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia
Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység
Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő
Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10
Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a
Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping
Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492
3. nap 2014. 05. 08.
3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép
2. nap 2014.05.07. Szerda
2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott
Szállás. Időpontok: ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő (húsvét) Szállás : 3-4*-os szállodában
Időpontok: 2014.03.12. 111.000,-Ft/Fő 2014.04.02. 117.400,-Ft/Fő 2014.04.16. 123.900,-Ft/Fő (húsvét) Szállás : 3-4*-os szállodában Ellátás : félpanzió Utazás: Autóbusszal Szállás 1 / 5 Szállás: 1-1 éjszaka
Útinapló Együtt Európában HAT
Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon
Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente
Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan
Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon
Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,
Svájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű
Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes
A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.
Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.
Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét
1. nap Indulás:
1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan
Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március
Részvétel az EuroScola programon 2016. március 11. Osztálykirándulás 2016. 03. 09 2016. 03.15. Iskolánk 24 tanulója részt vett az Európai Unió által a fiatal generáció számára szervezett EuroScola rendezvényen
FELVIDÉK 2018.MÁJUS
FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.
Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.
1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek
Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában
Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én
2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója
2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,
Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel
Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.
Nagyboldogasszony Székesegyház
Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében
Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a
Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az
ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL
ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón
KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02.
KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KUALA LUMPUR MODERN ÉS RÉGI ARCA, MALACCA GYARMATI EMLÉKEI,
Dél-Toszkána június
Dél-Toszkána 2020. június Toszkána neve fogalommá vált az utazók körében. Legtöbbjük azonban a nyüzsgő északot ismeri, mely azonban nem hasonlítható a valódi toszkán életérzéshez. Ahol az idő megáll és
NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN
1 NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN IN BURGENLAND IN MADONNENSCHLÖSSEL Iskolánk 2013. szeptember 30-tól október 4-ig Ausztriába, Burgenlandba ismét német nyelvi tábort szervez immár 13.éve. Célunk, a német nyelv
Kladnoban jártunk november
Kladnoban jártunk 2009. november 11-14. A négy napos program a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma által hirdetett pályázaton elnyert 600.000 Ft támogatással,
200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben
200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben Iskolánk a Sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017 áprilisában adta be a HAT-17-01-2017-00896 számú pályázatát
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén 2020. szeptember A Görög-szigetvilág északi szigete számunkra busszal is elérhető távolságban van. Ez a tündöklő ékkő évezredek óta vonzza a különböző kultúrákat
A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN
A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy
Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.
Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 812 01 Idegenvezető Tájékoztató
K&H diákkupa nyereményút élménybeszámoló Brüsszelből. Győztes csapat: Fekete Mátyás, Harnberger Bianka, Retkes Ádám István
K&H diákkupa nyereményút élménybeszámoló Brüsszelből Győztes csapat: Fekete Mátyás, Harnberger Bianka, Retkes Ádám István Július 11-én délelőtt szállt fel a repülőnk Ferihegyről, azonban már az indulást
Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben
Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink
tel: web:
- 2018 - Coldplay Kulináris élményutazás Délkelet-Angliában Utazás időpontja: 2018. november 23-26. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Minimum létszám: 10 fő Mert kicsit olyan, mintha egy videóklipben lennél -
ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez.
"Tudós is talál, min köszörülje eszét" - tartja a mondás. A legtehetségesebb diákok is találhatnak új fölfedezni valókat a tudomány, a művészet és a természet tanulmányozásában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
tel: web:
- 2017 - Merry Christmas, your Lordship! Exkluzív adventi HOSSZÚ HÉTVÉGE Angliában Utazás időpontja: 2017. december 7-10. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Létszám (min-max): 10-12 fő Részletes program 1. nap
Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke
Zöld OT Zöld szervezetek 2018. évi Országos Találkozója 2018. április 12. - 2018. április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Ez a rendezvény először került megrendezésre határon túl. Programok: - csütörtök
Szombathely. Utazás. Vasárnap
Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította
HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat
A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata
Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor
Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr Atyhai felmérő tábor Készítette: Bánó Zsófia 2012. 05. 05.-12. 2012. 05. 05. nap Kora reggel az iskola
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Az első humán tagozatos osztály kirándulásai
Az első humán tagozatos osztály kirándulásai A Fiúmei úti Nemzeti Sírkertben Ifjabb Antall József miniszterelnök síremléke előtt Az Országos Széchényi Könyvtártban jártunk 2014. április 2-án egy rendhagyó
BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás
BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,
Beszámoló Szabó Letícia
Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló
Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.
Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi
Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat
Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat
EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Északi-középhegység természeti kincsei A megvalósítás időszaka: 2018.
Portugál repülős június
Portugál repülős 2020. június Az egykori hatalmas gyarmatbirodalom Európa nyugati szélén található, ahová busszal bizony nagy megpróbáltatás eljutni. Ezért repülünk mi is és töltünk 6 napot az Ibériai-félsziget
Szabadka, július 7-10.
Szabadka, 2011. július 7-10. A rendezvény témái: - A Magyar Gyógyszerész Egyesület Délvidéki járásának történetéből - A Délvidék művelődésének történetéből - Kulturális kapcsolataink A rendezvény Szabadkán
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy
2.fekete. (feketemadonna)
1.nap: Nagykároly: 1. Aranyszarvas fogadó: Károlyi György építette feleségének, Zichy Karolinának, akit Pestről hozott, Nagykárolyba. Mivel felesége a városi élethez szokott, a fogadóban nagyon sok bált,
Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián
Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál
Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012
Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás
Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02.
Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Ebben az évben burgenlandi szálláshelyünket délről közelítettük meg. Útunk a Balaton déli partján vezetett, a Fonyód-Bélatelep strandon fogyasztottuk
Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.
A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek
ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN
HATÁRTALANUL! PROGRAM TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HETEDIKESENEK HAT 16-01-0039 ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN 2017.04.21-04.24. Készítette: Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium
Bronze Website Award. Ismét bronzérmesek
XVII. évfolyam VII. szám Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása,
Szerelem első látásra
Szerelem első látásra Tóth Dóra Két hetet töltöttem Londonban az Excel English Nyelviskola English for teachers című kurzusán. A tanfolyamon öten voltunk, három magyar és két bolgár tanár. A nyelviskola
Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel
Érkezés Tel Avivba a Barátság Hét kezdete előtt szállás lehetőségek Hotelek Tel Avivban: City Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 100 $ / fő Metropolitan Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 90 $ / fő Imperial
ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29
ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 Tanulók, szülők és pedagógusok egyaránt nagy örömmel vettük, hogy a pályázat megnyerésével lehetőséget kaptunk
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!
2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi
Irány Délvidék! Tanulói beszámolók
Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.
Kelemen Nóra Kun Viktória
Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos
1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.
Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,
Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők
TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul Második alkalommal pályázott iskolánk a Határtalanul nemzeti összetartozást erősítő programban való részvételre. A nyertes projektnek köszönhetően
A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában
A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában 2018.09.12-14. Határtalanul pályázat: HAT-18-01-0278 Elnyert pályázati összeg: 2 279 020 Ft A Bábolnai Általános Iskola 7. évfolyama a Határtalanul pályázat keretében
Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.
TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink
Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: május 13. és 16. között Szlovénia és Olaszország
Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz
Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR Ahol magad is legendára találsz Nyírbátor, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyírbátor legendás múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a Sárkány
1. Nap. 2. Nap. 3. Nap
1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle
London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo
London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: 109.900.-Ft/fo London-Windsor-Oxford-Stonhenge-Salisbury / 6 nap 2016. augusztus 30-szeptember 04. 1. nap Békéscsaba-Budapest-Bécs-Köln Találkozás:
ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN
ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN HAT-18-01-0499 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul programnak köszönhetően a Székesfehérvári Vörösmarty
Szabad program, játék. Uzsonna
BUDAPEST KÖRNYÉKI KIRÁNDULÁSOK: Négy napos kirándulások: Szállás teljes ellátással: 3800Ft/fő/éj - Szállás: 2000 Ft /fő/ éj - Étkezés: reggeli: 140 Ft tízórai: 140 Ft ebéd: 810 Ft uzsonna: 140 Ft vacsora
Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben
Határtalanul 2018. A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Előkészítő szakasz 1.Fakultatív kirándulás A pályázatunk egyik témájához
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,
Burgenlandban jártunk szeptember
Burgenlandban jártunk 2012. szeptember Nagy izgalommal indultunk útnak Szegedről reggel 6 órakor. Körülbelül hatórányi buszozás után érkeztünk meg utunk első állomására, Bécsbe, az osztrák fővárosba. Jónyer
HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27.
HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN 2016. május 23-27. 1. nap Berekfürdőről reggel 7.00 órakor indultunk útnak Felvidékre, Csécsre. Útközben gyönyörködtünk a táj változatos
A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú
A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú
Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium
Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:
NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM
NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal
Erasmus+ : Lengyelország
Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is