2012/ 7 sz. Háromszéki Szabadegyetem negyedik alkalommal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2012/ 7 sz. Háromszéki Szabadegyetem negyedik alkalommal"

Átírás

1 2012/ 7 sz. Háromszéki Szabadegyetem negyedik alkalommal A katrosai tábor adott otthont a negyedik Háromszéki Szabadegyetemnek, mely az idén július között zajlott. A Europe Direct Információs Központ három éve partnere a Háromszéki Ifjúsági Tanácsnak (HÁRIT) a fiatalok körében oly népszerű rendezvény megszervezésében. Az idén közel száz fiatal vett részt a szabadegyetemen, akik a négy nap alatt a különböző meghívottakkal beszélgethettek, csapat és egyéni vetélkedőkre nevezhettek be, fejlesztve kreativitásukat és együttműködési képességüket. Az idei rendezvényen Sógor Csaba európai parlamenti képviselőt visszatérő vendégként köszönthettük, aki egy interaktív beszélgetéssel készült Távol-Kelet és az EU kapcsolata Mit tanulhatunk egymástól? címmel. Az EP képviselő (tagja a délkelet-ázsiai országokkal és a Délkeletázsiai Nemzetek Szövetségével [ASEAN] fenntartott kapcsolatok küldöttségének, részt vesz az Európai Parlament Tibet munkacsoportjának munkájában, valamint póttagja a Japánnal fenntartott kapcsolatok küldöttségének is) megosztotta a résztvevőkkel, a keleti világgal kapcsolatos tapasztalatait és arra mutatott rá, hogyan sikerült a feltörekvő ázsiai országoknak nagyhatalmakká válni, s mindez milyen hatással lehet az európai társadalmakra. A szabadegyetem egyik egyéni vetélkedőjét a Europe Direct Központ szervezte, a fiataloknak két napon keresztül Európai Unióval kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. Célunk az volt, hogy, megtudjuk, mennyit tudnak a résztvevők az EUról és további információkat nyújtsunk róla. A tesztkérdések kiértékelése után a legjobbakat díjaztuk, Europe Direct promóciós anyagokat adva ajándékba. Továbbá 1

2 Toth Szabolcs kollégánk röviden bemutatta a Europe Direct Információs Központ tevékenységeit és ennek szerepét és jelentőségét a megyénkben. Július 14-én tevékenységeinket egy filmesttel zártuk, melynek keretében a fiatalok a Berlini Filmfesztivál 2003-as díjnyertes filmjét a Good Bye Lenin -t nézték meg. Szerző: Sándor Laura Közösen a fenntartható fejlődésért Tehetnek-e valamint a fiatalok a fenntartható fejlődésért és tudnak-e európai szinten együttműködni? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Kovászna megyei és a franciaországi Sarthe megye diákönkormányzatainak tagjai valamint Sepsiszentgyörgyi EMI képviselői, a július 7-16 között Sarthe megyében zajlott közös táborban. Hogy mit tudnak tenni közösen az már a találkozó második napján kiderült, hisz a két megye fiataljai együtt 2360 darab 100%-ban újrahasznosítható alumínium dobozt gyűjtettek össze a Le Mans Classic autóversenyen, miközben szebbnél-szebb patinás járműveken legeltették a szemüket. A téma további kibontására a Lavare falu melletti táborhelyen került sor, ahol erdélyiek és franciák egy teljes hetet voltak együtt. Közösen készítettek bio mosószert és rövid jelenetekkel mutatták be, hogy a szemetet nem szabad eldobálni. A fiatalok azt a következtést vonták le, hogy nem elég csak beszélni a környezettudatos életmódról, hanem gyakorlatba is alkalmazni kell, hisz a tábor ideje alatt is mennyi szemetet termeltünk az élelmiszerek csomagolóanyagjaiból. Mi erdélyiek örülhetünk, mert még sok háztartásban hagyományos módon készül az étel, a tejet a gazdától vesszük és nagyanyáink még üstbe főznek háziszappant. A tábor alatt a diákönkormányzatok tagjai megismerték egymás tevékenységeit és programjait, együtt játszottak és sportoltak, találkoztak a Sarthe megyei önkormányzat képviselőivel. Az ott töltött időt csodálatos kirándulások tették felejthetetlenné: a Mont Sant Michel-i középkori apátság meglátogatása és a körülötte levő öbölbeli túrázás - melyet az esőnek köszönhetően senki sem úszott meg 2

3 szárazon-, Le Mans óvárosának felfedezése és a Loire völgyi Le Lude kastély megtekintése. Július 14-én magyarok és franciák együtt ünnepelték a francia nemzeti ünnepet, korhű öltözetbe mindannyian felvonultak Lavare falu utcáin. Az erdélyi fiatalokat is átjárta a francia forradalom szelleme és az esti előadáson lelkesen kiáltották a franciákkal az A la Bastille jelszót. A találkozó ideje alatt a háromszéki fiataloknak alkalmuk volt még bekukkantani a francia családok hétköznapjaiba, és megismerhették a francia konyha ízeit is. A francia és erdélyi fiatalok között 2009-ben indul a kapcsolat, akkor került sor az első közös táborozásra is Franciaországban, amelyen Zala megyei fiatalok is részt vettek, és 2010-ben két erdélyi találkozóval folytatódott. Ezt a projektet és a mostani közös akciót is az Európai Unió, Fiatalok Lendületben programja támogatta. Szerző: Madarasi Csilla Utas jogok: új okos telefonos alkalmazás segíti az utas jogok megismerését A repülőtereken vesztegelő vagy elveszett poggyászukra váró utasok egy okos telefonos alkalmazásnak köszönhetően mostantól azonnal és helyben tájékozódhatnak jogaikról. Az Európai Bizottság éppen időben, a nyári szabadságokhoz időzítve indította el azt a légi és vasúti közlekedéssel foglalkozó okos telefonos alkalmazást, amely négy különböző mobilplatformon (Apple iphone és ipad, Google Android, RIM Blackberry és Microsoft Windows Phone 7) is működik. Az alkalmazás 22 európai uniós nyelven érhető el. Jelenleg a légi és vasúti közlekedésre vonatkozó információkat tartalmazza, 2013-tól viszont, amikor a vonatkozó jogszabályok érvénybe lépnek, már a buszjáratok és a tengeri hajózás is bekerülnek a rendszerbe. Az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke, Siim Kallas a következőképpen nyilatkozott: Hányunkat hagytak már állva a repülőtereken, és vágták a képünkbe, hogy nincsenek jogaink, miközben tudjuk, hogy vannak! Ezzel az alkalmazással utasok milliói számára válik könnyen elérhetővé az utas jogaikkal kapcsolatos megfelelő információ éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá: a váratlan helyzetekben. 3

4 Ha az utazás nem egészen a terveknek megfelelően alakul, igen kellemetlen tapasztalatokat szerezhetünk. Előfordulhat, hogy törölnek egy járatot, vagy a csomagajánlatban szereplő hotel nem felel meg a hirdetésben közölt információknak, vagy változik a vonat indulási időpontja ezeket és az ehhez hasonló helyzeteket sokkal könnyebb kezelni, ha az utas tisztában van az őt megillető jogokkal. Az alkalmazás az egyes potenciálisan előforduló helyzetek mindegyikére vonatkozóan ismerteti az utas jogokat. Abban az esetben például, amikor törölnek egy járatot és az utas emiatt nem tud felszállni, kártérítésre lehet jogosult, amelynek összege 125 és 600 EUR között lehet. Ha az utas poggyásza baleset következtében megsérül, szintén felmerül a kártérítési jogosultság lehetősége. Hasznos tudni, hogy a vasúti és légi társaságoknak jól áttekinthető tájékoztatást kell nyújtaniuk az árakról, és kötelességük segítséget nyújtani a mozgáskorlátozott utasoknak. Arra az esetre, ha úgy érzi, hogy jogait megsértették, az alkalmazás révén arról is tájékoztatást kaphat, hogy kinél lehet panasszal élni ezzel kapcsolatban. Komolyabb szükséghelyzet esetén, mint például amit az izlandi vulkán kitörése okozott 2010-ben, az alkalmazás utazási információkat és az Európai Bizottságtól származó tanácsokat is megjeleníthet. Az alkalmazás része a Bizottság által Utasjogai mindig kéznél címmel (Your passanger rights at hand) indított tájékoztatási kampánynak. Forrás: Nyomokban mogyorót tartalmaz Színhús csonttal, mogyorót nyomokban tartalmazó mogyorókrém, fokhagymát sosem látott fokhagymás szósz - olvasóink gyűjtése kreatív élelmiszercímkékről. A júliusban elfogadott élelmiszercímkézésről szóló uniós jogszabály életbe lépése után ilyen trükkökkel elvileg már nem lehet becsapni a vásárlókat. Addig is azonban arra kértük olvasóinkat a Facebookon, hogy osszák meg vicces vagy bosszantó tapasztalataikat a témában. Vicces címkék Mariusz fokhagymaszószt vásárolt, vagy legalábbis azt hitte, hogy az került a bevásárlószatyorba. A szósznak még csak fokhagyma szaga se volt. Az összetevők 4

5 között csak majonéz és mindenféle E-jelű szer szerepelt. Becsaptak - írta. Sharon néhány évvel ezelőtt a csirkehús csomagolásán az újított csirkehús feliratot olvasta, de nem igazán derült ki számára, hogy mivel is újították meg szegény jószágot. Néhány képet is kaptunk a furcsa élelmiszercímkékről. A csont nélküli színhús csonttal kitűnően illusztrálja, hogy egy ellentmondás még egy kis címkén is elfér. Mark egy doboz joghurtot vásárolt, és ha minden igaz, akkor még az unokái is ehetnek majd belőle. Nem tudni, hogy nyomtatási hiba történt vagy egy rendkívül hatásos tartósítószert fedeztek fel időközben, mindenesetre a joghurton szereplő szavatossági dátum december 21. Becsapott vásárlók A címkék sokszor becsapósak. Sokszor az szerepel rajtuk, hogy 100%-ban tartalmaznak egy bizonyos összetevőt, de a címkét figyelmesebben elolvasva kiderül, hogy több minden is szerepel bennük - panaszkodott Maruška. Általános vélekedés volt olvasóink körében, hogy a fogyasztóknak joguk van tudni, hogy egy-egy termék honnan származik és a termék megvásárlásával mely termelőket támogatja a vásárló. Wojtek arra volt kíváncsi, hogy a vásárlók tudni fogják-e majd, hogy génmódosított összetevőket tartalmaz egy-egy termék. Európában igen. A július elején megszavazott jogszabály szerint a jövőben egyértelműen és olvashatóan kell feltüntetni az élelmiszerek csomagolásán, hogy a termék mennyi zsírt, telített zsírt, szénhidrátot, cukrot, fehérjét és sót tartalmaz, hogy a vásárlók tudatosabban tudják eldönteni, hogy milyen élelmiszereket vásárolnak. Ezt követően csak a vásárlókon múlik majd, hogy elolvassák-e, hogy mi szerepel a csomagoláson. Forrás: PRESS STO DOC+XML+V0//HU Európai Ifjúsági Médianapok A European Youth Press (EYP) 15 olyan fiatal, motivált újságírót keres, akik csatlakoznának az Európai Ifjúsági Médianapok (European Youth Media Days) szervezői csapatához. A feladatuk a tíz média workshop munkájának támogatása, a rendezvényen résztvevők segítése, valamint az eseményről való tudósítás lesz. Az Európai Ifjúgási Médianapokat Brüsszelben, az Európai Parlament épületében rendezik meg október között. A rendezvény témája a gazdasági válság: Hogyan mutassuk be a válság társadalmi hatásait? Hogyan emeljük ki a 5

6 megszorítások alatt az európai politikákat? Milyen hatásai vannak a válságnak a fiatal generációra? Azok jelentkezését várják, akik: rendelkeznek uniós állampolgársággal motivált, aktív újságírók jó kommunikációs, szervezői készségekkel rendelkeznek jól beszélnek angolul korábbi EYP projektekben való részvétel előnyt jelent Az Európai Parlament az utazás költségeit 4/6 héttel a rendezvény után téríti vissza, valamint ekkor egy 540 eurós összeget is visszatérítenek, ami fedezi a rendezvény alatti szállás és étkezés költségeit. Jelentkezés: az önéletrajzot és a motivációs levelet az következő címre kell elküldeni július 15-ig: Mrs Cristina Pruna at c.pruna@youthpress.org Forrás: 6

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2015. november 2-tól visszavonásig vagy a készlet erejéig

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2015. november 2-tól visszavonásig vagy a készlet erejéig T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2015. november 2-tól visszavonásig vagy a készlet erejéig Kifutó modell! Kifutó modell! Apple iphone 5S Apple iphone 6

Részletesebben

Telepítési útmutató. Otthoni hálózati rendszer Smart Plug KX-HNA101FX. Típus. Köszönjük, hogy Panasonic terméket vásárolt.

Telepítési útmutató. Otthoni hálózati rendszer Smart Plug KX-HNA101FX. Típus. Köszönjük, hogy Panasonic terméket vásárolt. Típus Telepítési útmutató Otthoni hálózati rendszer Smart Plug KX-HNA101FX Köszönjük, hogy Panasonic terméket vásárolt. Ez a dokumentum azt ismerteti, hogy a smart plug-ot hogyan kell megfelelően felszerelni.

Részletesebben

A vulkáni hamu által okozott zavarok: az egy évvel későbbi helyzet és a válsághelyzetekre való felkészültség értékelése

A vulkáni hamu által okozott zavarok: az egy évvel későbbi helyzet és a válsághelyzetekre való felkészültség értékelése MEMO/11/235 Brüsszel, 2011. április 12. A vulkáni hamu által okozott zavarok: az egy évvel későbbi helyzet és a válsághelyzetekre való felkészültség értékelése Egy évvel az Eyjafjallajökull vulkán 2010

Részletesebben

J u b ile u m i k ia d v á ny

J u b ile u m i k ia d v á ny 2012. jú liu s 22 29. 1. szám J u b ile u m i k ia d v á ny S t a t i s z t i k á k Diákmunka ez olyan, mint egy építőtábor - lehet hallani egy-egy elejtett szót a várban a látogatók szájából. Mi is az

Részletesebben

A. Hírek B. Program C. A hírlevélről

A. Hírek B. Program C. A hírlevélről A. Hírek B. Program C. A hírlevélről **************************************** Csatlakozzon a Platformhoz! Lásd HÍVOGATÓ című cikkünket **************************************** A. Hírek 2013: A POLGÁROK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-i üléséről 3/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. február 25-én megtartott

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház 2233 Ecser, Bajcsy-Zs.

Részletesebben

Alapítvány Páty Fejlesztéséért 2071 Páty, Kossuth u. 83. Levelezési cím: 2071 Páty, Dobogó u. 1040/6

Alapítvány Páty Fejlesztéséért 2071 Páty, Kossuth u. 83. Levelezési cím: 2071 Páty, Dobogó u. 1040/6 Jegyzőkönyv a 2007. november 6-i kuratóriumi ülésről Időpont: 2007. november 6. kedd 18:00 óra Hely: Landora Pizzeria A mellékelt jelenléti ív tanúsága szerint a kuratórium tagjai közül jelen vannak: Schumicky

Részletesebben

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2016. június 17-től visszavonásig vagy a készlet erejéig

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2016. június 17-től visszavonásig vagy a készlet erejéig T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2016. június 17-től visszavonásig vagy a készlet erejéig Apple iphone 5S Apple iphone 6 Apple iphone 6S Apple iphone 6S

Részletesebben

Szlovénia Hírlevél POLITIKA. A Külügyi stratégiai tanács elsı ülése. A diplomácia szerepe a növekedés erısitésénél SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE

Szlovénia Hírlevél POLITIKA. A Külügyi stratégiai tanács elsı ülése. A diplomácia szerepe a növekedés erısitésénél SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE Szlovénia Hírlevél ÁPRILIS 2012 TARTALOM A KÜLÜGYI STRATÉGIAI TANÁCS ELSŐ ÜLÉSE 1 NAGYKÖVET ASSZONY TALÁLKOZOTT A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTER ASSZONNYAL 2 SZLOVÉN NAP

Részletesebben

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése.

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Miért a mezõváros? Miért most? Miért itt? Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Mind az emberek, mind a természeti környezet életminõségének emelése. Közép-Kelet-Európában és így Magyarországon

Részletesebben

Erasmus beszámoló Franciaország Caen

Erasmus beszámoló Franciaország Caen ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Elektronikus Ellenőrzőkönyv Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Az e-ellenőrzőkönyv általános áttekintése... 4 WEB alkalmazások kezelése...

Részletesebben

Sztárai Hírek. Megemlékeztünk október 23-ról

Sztárai Hírek. Megemlékeztünk október 23-ról I. évfolyam 2. szám 2014. november Sztárai Hírek Megemlékeztünk október 23-ról A színjátszó szakkör első bemutatkozása Iskolánkban október 22-én a 4. órában emlékeztünk meg az 1956- os forradalomról. Idén

Részletesebben

Entitások Projektfeladat specifikáció

Entitások Projektfeladat specifikáció Entitások Projektfeladat specifikáció 1 Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék... 2 2 Bevezetés... 3 2.1 A feladat címe... 3 2.2 A feladat rövid ismertetése... 3 2.3 Entitások használatának leírása... 3 2.4

Részletesebben

Terméknév: MOL L 32/G lengéscsillapító olaj

Terméknév: MOL L 32/G lengéscsillapító olaj BIZTONSÁGI ADATLAP (93/112 EGK irányelv és a 44/2000. (XII.27.) EüM rendelet szerint) MOLLUB Kft Terméknév: MOL L 32/G lengéscsillapító olaj Változat: 8 Utolsó változtatás: 2002. 07. 01. Kibocsátás kelte:

Részletesebben

limit nélkül egészségügyi segítségnyújtás 24 órás segítségnyújtási (assistance) szolgáltatás egyéb utazási segítségnyújtás és biztosítás:

limit nélkül egészségügyi segítségnyújtás 24 órás segítségnyújtási (assistance) szolgáltatás egyéb utazási segítségnyújtás és biztosítás: K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu A K&H MASTERCARD ÉNKÁRTYÁHOZ, VALAMINT K&H WORLD MASTERCARD PLUSZ HITELKÁRTYÁHOZ

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

Engedjétek meg, hogy egy személyes élményemet megosszam veletek.

Engedjétek meg, hogy egy személyes élményemet megosszam veletek. 1 Engedjétek meg, hogy egy személyes élményemet megosszam veletek. Tavalyelőtt egy koppenhágai látogatásom alkalmával az első reggel - egy vasárnap délelőtt Kilépek a szállásom kapuján, amikor hirtelen

Részletesebben

Telepítési útmutató. Otthoni hálózati rendszer Tartalék akkumulátor KX-HNP100FX. Típus

Telepítési útmutató. Otthoni hálózati rendszer Tartalék akkumulátor KX-HNP100FX. Típus Típus Telepítési útmutató Otthoni hálózati rendszer Tartalék akkumulátor KX-HNP100FX Köszönjük, hogy Panasonic terméket vásárolt. Ez a dokumentum a tartalék akkumulátor megfelelő felszerelését ismerteti.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 11/2009. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. július 6-án 18,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

AIG Hungary AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

AIG Hungary AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ AIG Hungary AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ az ELEKTRONIKUS BERENDEZÉSEK ÖSSZKOCKÁZATÚ (ALL RISKS) ÜZEMSZÜNET/ELMARADT HASZON FEDEZETE BIZTOSÍTÁSÁRÓL 2 AIG EUROPE S.A. MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

I-1/3-5/2011.ikt.sz. Jegyzőkönyv

I-1/3-5/2011.ikt.sz. Jegyzőkönyv I-1/3-5/2011.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. május 23.-án megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen

Részletesebben

1. Az Európai Unió 7 1.1. Az Európai Unió tagállamai 8 1.2. Az Európai Unió jelképei 9

1. Az Európai Unió 7 1.1. Az Európai Unió tagállamai 8 1.2. Az Európai Unió jelképei 9 Tartalomjegyzék 1. Az Európai Unió 7 1.1. Az Európai Unió tagállamai 8 1.2. Az Európai Unió jelképei 9 1.2.1. Az európai zászló 9 1.2.2. Az európai himnusz 10 1.2.3. Európa Nap, május 9. 10 1.3. Az Európai

Részletesebben

Touch me - az Iphone világsikerének titkai

Touch me - az Iphone világsikerének titkai Touch me - az Iphone világsikerének titkai Dr. Kovács Endre Fiser József Károly Róbert Főiskola, Gazdálkodási Kar, Gazdaságmatematika és Informatika Tanszék Előzmények 2007-ben a Károly Róbert Főiskolán

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON

DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON Továbbra sem indult meg a kilábalás a rendezvényes szakma válságából, a 2009 és 2010-es súlyos visszaesés után a gödör mélyén vegetál

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29.

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a Győri Gyermekdiabétesz gondozó és a Cukorbeteg Gyermekeket Támogató

Részletesebben

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 77. cikke (2) bekezdésének d) pontjára,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 77. cikke (2) bekezdésének d) pontjára, 2014.6.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 189/93 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 656/2014/EU RENDELETE (2014. május 15.) az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért

Részletesebben

Magyarország Kolozsvári Fõkonzulátusa, az RMKT, valamint a Magyar Mágnás Egyesület szervezésében 2013. május 24-én Kolozsváron

Magyarország Kolozsvári Fõkonzulátusa, az RMKT, valamint a Magyar Mágnás Egyesület szervezésében 2013. május 24-én Kolozsváron Közgazdász Fórum Forum on Economics and Business 16 (4), 93 99. 2013/4 93 RMKT-hírek Sikeresen zárult a középiskolások versenye Magyarország Kolozsvári Fõkonzulátusa, az RMKT, valamint a Magyar Mágnás

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

Szakmai gyakorlat, Hollandiában

Szakmai gyakorlat, Hollandiában Szakmai gyakorlat, Hollandiában (2012.10.27-2012.11.24) Varga Vanessza Ágnes (leendő) Gyógypedagógiai asszisztens Hol is kezdjem Olyan sok élményben volt részem ez alatt a négy hét alatt, hogy a hazaérkezésem

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3013/2014. útmutató a passzív feldolgozásról. 1. Általános rendelkezések. 2. Hatókör

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3013/2014. útmutató a passzív feldolgozásról. 1. Általános rendelkezések. 2. Hatókör A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3013/2014. útmutató a passzív feldolgozásról A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) szerinti passzív

Részletesebben

photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben

photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben Modell-, portré- és természetfotós workshop Készíts sokkal jobb fotókat, mint eddig! Egy hétvége, ami a technikáról és rólad szól. 2016. június 10-12. Kedves

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-217/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. augusztus 19-én megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről Balatonfüred,

Részletesebben

Az olvasói kommentek hatása az újságírásban nemzetközi kutatás eredménye

Az olvasói kommentek hatása az újságírásban nemzetközi kutatás eredménye Az olvasói kommentek hatása az újságírásban nemzetközi kutatás eredménye Készült: Budapest, 14. május. Az újságírók munkája és az olvasói hozzászólások közötti kapcsolatot vizsgáló kutatást szervezett

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő KÖ N Y V

J E G Y Z Ő KÖ N Y V Önkormányzati Képviselő-testület 8551 Nagygyimót Rákóczi u.2. Szám: 326-2/2015 J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 15-én 18:30 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről

4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről 2 Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

Beszámoló a 2016-os March Meeting-ről. Kovács Réka Annamária BOE- Kommunikációs és Informatikai felelős

Beszámoló a 2016-os March Meeting-ről. Kovács Réka Annamária BOE- Kommunikációs és Informatikai felelős Beszámoló a 2016-os March Meeting-ről Kovács Réka Annamária BOE- Kommunikációs és Informatikai felelős Tartalom Beszámoló a 2016-os March Meeting-ről... 1 Kovács Réka Annamária BOE- Kommunikációs és Informatikai

Részletesebben

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Németh Ágnes: KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Minden asztrológus legnehezebb feladatának tekinti ellenőrizni, hogy a kapott születési adatok precízek-e. Ehhez gondolom mindegyikünknek meg van

Részletesebben

FÉNY A SÖTÉTBEN! NTP-KKT-B-14-0029

FÉNY A SÖTÉTBEN! NTP-KKT-B-14-0029 FÉNY A SÖTÉTBEN! NTP-KKT-B-14-0029 A műhely célja a természettudományok népszerűsítése, a fizika és biológia közötti összefüggések kialakítása interdiszciplináris tanítással. Azt kívántuk elérni, hogy

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló 2009. július 13-i 810/2009/EK rendelet módosításáról

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló 2009. július 13-i 810/2009/EK rendelet módosításáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.8.30. COM(2011) 516 végleges 2011/0223 (COD) C7-0226/11 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló 2009. július 13-i

Részletesebben

Youth Basketball Festival

Youth Basketball Festival 2016 Youth Basketball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Basketball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthbasketballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

GRASAGARÐUR a kulturális és természeti örökség önkénteskertje

GRASAGARÐUR a kulturális és természeti örökség önkénteskertje GRASAGARÐUR a kulturális és természeti örökség önkénteskertje A West fjords Botanikus Kert a Bolungarvik városban lakó szenvedélyes kertész és a Náttuústofa Vestfjarða (NAVE) a Nyugati Fjordok Természettudományi

Részletesebben

a szolgáltatást igénybe vevő Megbízó/Befizető ügyfelek részére Hatályos: 2014. október 24.

a szolgáltatást igénybe vevő Megbízó/Befizető ügyfelek részére Hatályos: 2014. október 24. A Magyar Posta Általános Szerződési Feltételei készpénzátutalási megbízás és postai számlabefizetési megbízás Postai kód (QR kód) mobiltelefon alkalmazás használatával történő kiegyenlítéséhez kapcsolódó

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Horváth Barbara Ilona az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító II-2/455-2/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. március 22-én megtartott Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések Gyakran ismételt kérdések az európai parlamenti képviselőkről és az Európai Parlamentről A 2014. évi európai parlamenti választás: mikor és hogyan zajlik le? 2014-es választások: hogyan nevezik ki az EP

Részletesebben

Alkalmazás boltok. Android Market, Apple AppStore, WP7 MarketPlace Cserna Bence, Paksy Patrik

Alkalmazás boltok. Android Market, Apple AppStore, WP7 MarketPlace Cserna Bence, Paksy Patrik Android Market, Apple AppStore, WP7 MarketPlace Cserna Bence, Paksy Patrik Tartalom Mi az az alkalmazás bolt? iphone: AppStore WP7: MarketPlace Android Market Kliens program Web market Mini Marketek Fejlesztés

Részletesebben

szeretettel meghívja Önt

szeretettel meghívja Önt III. évfolyam, 1. szám 2009. március Betűk és ajkak fennen hirdetik: Hogy a világ órjásilag halad; Mondják: az ember, ez erkölcsi lény, Tökélyesebb lesz minden perc alatt. Tompa Mihály MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Gyermelyi Közvélemény-kutatás Játékszabályzat és adatvédelmi tájékoztató

Gyermelyi Közvélemény-kutatás Játékszabályzat és adatvédelmi tájékoztató Gyermelyi Közvélemény-kutatás Játékszabályzat és adatvédelmi tájékoztató A Gyermelyi Élelmiszeripari Zrt. (székhely: 2821 Gyermely, Bajnai út 1., Cg.: 11-10- 001362; továbbiakban: Gyermelyi), mint szervező

Részletesebben

KEOP-1.3.0/09-11-2011-0003. 1 Összefoglaló. Megoldandó probléma

KEOP-1.3.0/09-11-2011-0003. 1 Összefoglaló. Megoldandó probléma 1 Összefoglaló Körmend Város Önkormányzata, mint gesztor önkormányzat együttműködve a vele egy vízbázison található Magyarnádalja és Vasalja Községek önkormányzataival, továbbá a (részben) általuk alapított,

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.

Részletesebben

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 21-én megtartott rendkívüli testületi ülésen

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 21-én megtartott rendkívüli testületi ülésen Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 21-én megtartott rendkívüli testületi ülésen Az ülés helye: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Az ülés

Részletesebben

Könnyedén. és természetesen OPTEAMUS

Könnyedén. és természetesen OPTEAMUS Könnyedén és természetesen OPTEAMUS 01 Bevezetô Könnyedén és természetesen A számítógépes programok könnyen elboldogulnak a számokkal és ûrlapokkal, de legtöbbjük tehetetlenül áll a természet, az emberi

Részletesebben

BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12. számú JEGYZŐKÖNYVE 2011. április 19-i nyilvános üléséről 2 Jegyzőkönyv Készült a Balatonkeresztúri Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

1. Határozattervezet minimis segély szabályzatának jóváhagyására beruházások és munkahelyteremtések ösztönzésére Gyergyóújfalu községben

1. Határozattervezet minimis segély szabályzatának jóváhagyására beruházások és munkahelyteremtések ösztönzésére Gyergyóújfalu községben ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA Ikt. szám: 371/2012 JEGYZŐKÖNYV Jelen jegyzőkönyv a 2012. február 29-én, 18 órai kezdettel tartott munkaterv szerinti Helyi Tanácsülés alkalmával

Részletesebben

RSOE A GÁTON ÖSSZEFOGÁSSAL A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGÉRT A VÍZI KÖZLEKEDÉSÉRT MIT M VELNEK MOST? JUBILEUM A RÁBÁN

RSOE A GÁTON ÖSSZEFOGÁSSAL A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGÉRT A VÍZI KÖZLEKEDÉSÉRT MIT M VELNEK MOST? JUBILEUM A RÁBÁN KAPCS A Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület tájékoztatója LAT RSOE A GÁTON ÖSSZEFOGÁSSAL A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGÉRT A VÍZI KÖZLEKEDÉSÉRT MIT M VELNEK MOST? JUBILEUM A RÁBÁN A Rádiós

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/1618-1/2011. TÁRGY: A KÖZTERÜLETI FIZETİ PARKOLÓK BIOKOM KFT-VEL TÖRTÉNİ ÜZEMELTETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ DÖNTÉSEK MELLÉKLET:

IKTATÓSZÁM: 08-8/1618-1/2011. TÁRGY: A KÖZTERÜLETI FIZETİ PARKOLÓK BIOKOM KFT-VEL TÖRTÉNİ ÜZEMELTETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ DÖNTÉSEK MELLÉKLET: IKTATÓSZÁM: 08-8/1618-1/2011. TÁRGY: A KÖZTERÜLETI FIZETİ PARKOLÓK BIOKOM KFT-VEL TÖRTÉNİ ÜZEMELTETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ DÖNTÉSEK MELLÉKLET: E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

KÉRDŐÍV I. 8. B. (5/5 lány, 12/13 fiú töltötte ki a kérdőívet önkéntesen, név nélkül)

KÉRDŐÍV I. 8. B. (5/5 lány, 12/13 fiú töltötte ki a kérdőívet önkéntesen, név nélkül) KÉRDŐÍV I. 8. B (5/5 lány, 12/13 fiú töltötte ki a kérdőívet önkéntesen, név nélkül) Szabadidős tevékenységeket soroltunk fel, tegyél x-et oda, amelyik rád jellemző! 1 nem veszek részt 2 részt veszek,

Részletesebben

A K&H VISA ARANY ÉS K&H VISA ÜZLETI ARANY BANKKÁRTYÁKHOZ KAPCSOLÓDÓ BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁBLÁZATA

A K&H VISA ARANY ÉS K&H VISA ÜZLETI ARANY BANKKÁRTYÁKHOZ KAPCSOLÓDÓ BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁBLÁZATA K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu szolgáltatás sürgősségi egészségügyi költségek: A K&H VISA ARANY ÉS K&H

Részletesebben

1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK '1 l1l{1z.g'141 1--t:. Magyarhertelend Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008.(IX. 19.) rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1.) 2012. évi közmunkaprogram pályázat benyújtása

JEGYZŐKÖNYV. 1.) 2012. évi közmunkaprogram pályázat benyújtása JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testültének 2012. február 1-én de. 8 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Képviselők a jelenléti ív szerint Dr. Suba Tamás

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE Tisztelt Kolléganők! Tisztelt Kollégák! Tisztelettel meghívom Önöket és Önökön keresztül valamennyi érdeklődőt egyesületünk 2016. évi Nagygyűlésére. Ahogy azt a meghívó megszokottól eltérő formáján és

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 28-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 28-i ülésére 8622-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Egészségház és az INO akadálymentesítési pályázatokról Az előterjesztést

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 1.sz. melléklet

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 1.sz. melléklet FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 1.sz. melléklet Mobil eszköz és böngészı beállítások 1 Bevezetés A melléklet célja, hogy összesítse azokat a mobil eszköz és böngészı beállításokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy

Részletesebben

FORGASS FILMET ÉS NYERJ VELE!

FORGASS FILMET ÉS NYERJ VELE! Együttműködő partnerünk: Szeretnél David Attenborough nyomdokaiba lépni? Téged is zavar, hogy a Földön közel 1 milliárdan nem jutnak tiszta ivóvízhez? Van egy jó ötleted, ami akár a mozivászonra is felkerülhet?

Részletesebben

A MŰKÖDÉS TÖRVÉNYESSÉGE, ELLENŐRZÉSEK

A MŰKÖDÉS TÖRVÉNYESSÉGE, ELLENŐRZÉSEK TEVÉKENYSÉGRE, MŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ ADATOK A MŰKÖDÉS TÖRVÉNYESSÉGE, ELLENŐRZÉSEK * A Polgármesteri Hivatal 2008/2009. évi munkájáról szóló JEGYZŐI BESZÁMOLÓ * JELENTÉS a 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységéről

Részletesebben

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Az áldozatok vére éppen hogy megszáradt, amikor Terry fülét kopogás ütötte meg. Kippkopp, hallatszott

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2012. évi IV. számhoz EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Ifjúsági programok NÉPSZERÛ A VÍZICSATA 10-13 évesek tábora

Részletesebben

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:

Részletesebben

Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 745/2015. (VI.16.) számú H A T Á R O Z A T A

Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 745/2015. (VI.16.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/13198-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

K&H biztostárs utazási segítségnyújtás és biztosítás szerződési feltételei és ügyfél -tájékoztató A Netrisk által történő értékesítés esetén

K&H biztostárs utazási segítségnyújtás és biztosítás szerződési feltételei és ügyfél -tájékoztató A Netrisk által történő értékesítés esetén K&H biztostárs utazási segítségnyújtás és biztosítás szolgáltatási táblázata szolgáltatás alap csomag emelt csomag ideál csomag sürgősségi egészségügyi költségek: - baleset esetén 50 000 USD 100 000 USD

Részletesebben

Prémium üzemanyagokról õszintén 2014. February 21.

Prémium üzemanyagokról õszintén 2014. February 21. Prémium üzemanyagokról õszintén 2014. February 21. Prémium üzemanyag, ahogy én látom! /Privát magán vélemény/ Nagyon sok embert elgondolkoztat az, miszerint a benzinkutak felénél erõszakosan, sõt már pimaszul,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.12.19.) a finn tejtermelőknek nyújtott ideiglenes rendkívüli támogatásról

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.12.19.) a finn tejtermelőknek nyújtott ideiglenes rendkívüli támogatásról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.12.19. C(2014) 10120 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.12.19.) a finn tejtermelőknek nyújtott ideiglenes rendkívüli támogatásról HU HU

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945

Részletesebben

K&H biztostárs utazási segítségnyújtás és biztosítás szolgáltatási táblázata

K&H biztostárs utazási segítségnyújtás és biztosítás szolgáltatási táblázata K&H biztostárs utazási segítségnyújtás és biztosítás szolgáltatási táblázata szolgáltatás hóeke hóágyú sürgősségi egészségügyi költségek: - baleset esetén 10 000 000 Ft 20 000 000 Ft - betegség esetén

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. 2. Magdolna Negyed Program I. / 2008. I. féléves beszámoló (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Csécsei Béla polgármester

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. 2. Magdolna Negyed Program I. / 2008. I. féléves beszámoló (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Csécsei Béla polgármester JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. december 11-én 12.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1788/2012. (X. 10.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1788/2012. (X. 10.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/20023-13/2012. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a termékmegjelenítésre és a műsorszámok támogatására vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Nemzeti Média- és

Részletesebben

FOGYASZTÓVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK

FOGYASZTÓVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK FOGYASZTÓVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK Az európai fogyasztóvédelmi intézkedések célja az európai fogyasztók egészségének, biztonságának, valamint gazdasági és jogi érdekeinek védelme, függetlenül attól, hogy hol

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 19 /2016. (V. 27.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-9/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

Terméknév: MOL DK 350 lágyítóolaj

Terméknév: MOL DK 350 lágyítóolaj BIZTONSÁGI ADATLAP (93/112 EGK irányelv és a 44/2000. (XII.27.) EüM rendelet szerint) MOL-LUB Kft Terméknév: MOL DK 350 lágyítóolaj Változat: 5 Utolsó változtatás: 2002. 07. 01. Kibocsátás kelte: 1999.

Részletesebben