102. Mûködésben a KRÁTER

Átírás

1 Mûködésben a KRÁTER Adója 1 %-ával, kérjük segítse munkánkat! Adószámunk: A Kráter Mûhely Egyesület 16 éve szolgálja a magyar kultúrát. Wass Albert Életmûve mellett Németh László, Gyurkovics Tibor és más kortársak munkáit jelenteti meg. Kulturális központunk, a belvárosi Wass Albert Terem. Lapunk a, a kárpát-medencei közügyek irodalmi fóruma és a mai magyar irodalom önálló és nagyhatású mûhelye. Alapszabályunk értelmében a magyarországi kistelepülések, és a határon túli szórványtelepülések mûvelõdésének támogatói vagyunk. Szépirodalmi díjakkal és a Kárpát-medencei Keresztkötõdések konferenciák megtartásával segítjük a kortárs magyar kultúrát. Profilunkká tettük a gyermekirodalom, a gyerek képeskönyvek és hangos könyvek megjelentetése, különös tekintettel az általános olvasáskultúra és a nemzeti szellemû vizuális kultúra népszerûsítésére. A Ki népei vagytok? ifjúsági táborunk a határon túli fiatalok történelmi ismereteit és gyarapítja, erõsítve bennük a magyar nemzethez tartozás tudatát. Részlet Alapszabályunkból: 3.4 Az egyesület céljai megfelelnek a Közhasznú szervezetekrõl szóló évi CLVI. tv c.) pontja 4./ nevelés és oktatás, képességfejlesztés 5./ kulturális tevékenység 6./ kulturális örökség megóvása 13/ a magyarországi nemzetiségek és a határon túli magyar nemzetiség fokozott megsegítése megnevezésû alpontjaiba foglaltaknak Kráter Mûhely Egyesület 2013 Pomáz, Búzavirág u krater@krater.hu Politika-Líra-Széppróza szellemi-lelki városálma A megújuló magyar és keresztény hagyomány fóruma A Kráter Mûhely Egyesület irodalmi és kulturális lapja A mai szociál-liberális ko a lí ció al ko tó i nak (ha tény leg azok) már atyái is al kal mat la nok vol tak ar ra, hogy a nem zet meg ma ra - dá sá nak ki ál tó gond ja it fel is mer jék, és ma gu ké nak vall ják. Szász Tas Ist ván: El fe lej tett fel is me ré se ink spi rál já ról Szász Tas István az erdélyi Helikon nagy korszakára emlékezik Kozák Ágnes: Wass Albert Hagyatéka gyermekolvasatban Roland Barthes és Allen Robbe-Grillet a vendégszerzõi Adamik Tamás memoárja, Bene Zoltán, Lukáts János, Mezey László Miklós és Pap Krisztián novellái Gyüre Lajos, Debreczeny György, Molnár Bernadette, Szabó Csilla Judit versei Baranyi Ferenc, Madarász Imre, Ortutay Mária és Major János esszéi Kráter Könyvesház 1072 Budapest, Rákóczi út 8/A belsõ udvar Nyitva tartás: munkanapokon óráig Tel.: konyveshaz@krater.hu A lap ára: 450 Ft POLÍSZ MÁRCIUS március 102. megjelenés Szegő Attila: Emlékkép Árpád évére

2 A a Szellem városa A MEG ÚJU LÓ MA GYAR ÉS KE RESZ TÉNY HA GYO MÁNY LAP JA Kaiser Lász ló Sze lí den ér de mes Nagy Gás pár em lé ké nek Ta lán még is sze lí den ér de mes, Krisz tus sír és Gan dhi Ér ted is éhe zik, han gos szó nincs, os tor a szö gön, Te már anya föld ben, mi még anya föl dön. Lapunk megjelentetését támogatja a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztõ és Információs Kollégiuma, a BÁV és a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiuma TOVÁBBÁ MINDEN ELÕFIZETÕNK ÉS A SZERZÕK, AKIK LEMONDTAK JOGDÍJUKRÓL! Kiadja a KRÁTER MÛHELY EGYESÜLET közhasznú szervezet FELELÕS KIADÓ ÉS ALAPÍTÓ FÕSZERKESZTÕ TURCSÁNY PÉTER FÕSZERKESZTÕ-HELYETTES KAISER LÁSZLÓ SZERKESZTÕSÉGI TITKÁR SZEPESSY KATALIN TELEFON/FAX/ , ptitkar@krater.hu SEGÉDSZERKESZTÕ SZAKONYI JUDIT MOBIL/ , polisz@krater.hu SZERKESZTÕK BAY ÁGOTA (próza), BARCSA DÁNIEL (történelem), LUKÁTS JÁNOS (esszé), MADARÁSZ IMRE (irodalomtörténet), NÉRÁTH MÓNIKA (képszerkesztõ), SZENTANDRÁSI ERZSÉBET (olvasószerkesztõ), PAYER IMRE (vers) és SZAPPANOS GÁBOR (mûfordítás) FÕMUNKATÁRSAK BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN, FERENCZI LÁSZLÓ ÉS TÓTH ÉVA Szerkesztõségi cím: 1053 Budapest, Papnövelde u. 8. II. emelet 26. Lapunk megrendelhetõ: 10 szám ára egy évre 4000 Ft, fél évre 2000 Ft, külföldön egy évre 43 euró Nyilvános szerkesztõségi óra minden hónap második és negyedik csütörtökén 16 órától a Centrál Kávéházban (1073 Budapest, Károlyi Mihály u. 9.) ALAPÍTÓ TIPOGRÁFUS NAGY ANDRÁS TIPOGRÁFIA SZENDY JULIANNA Terjeszti a Lapker Rt. Kapható a Kráter Könyvesházban (Bp., Rákóczi út 8/A udvar), az Írók boltja, a Lítea, a Fehérlófia (1086 Bp., József u. 8.) és az Osiris könyvesboltokban, valamint a RELAY hírlaphálózatában. Megjelenik az ETO-Print Kft. gondozásában. FELELÕS VEZETÕ BALOGH MIHÁLY ISSN Me se mon dóver seny csí ki-szé kely népmesékbõl A Krá ter Mûhely Egye sü let Me se mon dóver senyt hir det a ke let-er dé lyi csí ki népmesékbõl az or szág va la men nyi felsõ ta go za tos ál ta lá nos is ko lás ta nu ló ja szá má ra. Fel ké szül ni ki zá ró lag a Bar csa Dá ni el író-képzõmûvész ál tal a csa lá di ha gyo má nya it fel dol go zó Üs tö kös De me ter címû kötetébõl le het! Je lent ke zé si határidõ: áp ri lis 30. Me se mon dóver seny idõpontja: má jus 25. (pén tek) Dí jak: I. díj: Ft-os könyv cso mag II. díj: Ft-os könyv cso mag III. díj: Ft-os könyv cso mag Je lent ke zés a hon lap ról letölthetõ je lent ke zé si la pon, to váb bá le vél ben, ben az alább meg adott cí me ken. Cím: 1053 Bu da pest, Pap nö vel de u. 8. II cím: sajto@krater.hu A fel ké szü lés hez a kö tet a ki adó Krá ter Mûhely Egyesülettõl 40% ked vez mén nyel, 1180 Ft-ért meg vá sá rol ha tó, megrendelhetõ! Bõvebb tá jé koz ta tást a (06 1) és a (06 30) es te le fon szám okon kap hat nak. Kel le mes fel ké szü lést, nagyszerû ver senyt kí vá nunk a résztvevõknek! Wass Albert meséinek dramatizálása A Kráter Mûhely Egyesület mesejátékversenyt hirdet Wass Albert meséibõl nagycsoportos óvodások és alsó tagozatos általános iskolás tanulók számára. Budapesti és Pest-megyei gyermekcsoportok jelentkezését várjuk pedagógusok vagy szülõk vezetésével. Célunk Wass Albert meséinek minél szélesebb körû megismertetése. A mesék mesejáték formában való feldolgozását szeretnénk látni színpadon, gyerekek elõadásában. Fontos, hogy a díszletek és a jelmezek tükrözzék a mesék hangulatvilágát. A szülõi kreativitást is elõnyben részesítjük! A bemutatandó mesejáték idõtartama maximum 20 perc lehet. Jelentkezési határidõ: április 30. Mesejátékverseny idõpontja: június 15. (péntek) Díjak: I. díj: Ft-os könyvcsomag II. díj: Ft-os könyvcsomag III. díj: Ft-os könyvcsomag Jelentkezni a honlapról letölthetõ jelentkezési lapon lehet, továbbá levélben és ben az alább megadott címeken. Cím: Kráter Mûhely Egyesület szerkesztõsége,1053 Budapest, Papnövelde u. 8. II cím: sajto@krater.hu Bõvebb tájékoztatást a (06 1) és a (06 30) es telefonszámokon kaphatnak. Kellemes felkészülést, hasznos és szép játékot kívánunk minden résztvevõnek!

3 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 1 A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA Kaiser László: Szelíden érdemes (borítóvers) Gyüre Lajos: Folyamatos tûnôdéseim 2006 (versek)... 2 Adamik Tamás: Gyermekéveim (memoár)... 4 Dernei Katalin: Ave Maria (versek) Debreczeny György: 6 sor neked (versek) Szász Tas István: Elfelejtett felismeréseink spiráljáról (Az egykori kolozsvári Hitelt olvasván) Bölöni Domokos: Búcsú uzoni Beke Györgytôl László Péter Sándor: A tó (versek) Fülöp József Marián Gabriella: Amerikai fogság I. (visszaemlékezés) Szenti Ernô: Írás (versek) Kozák Ágnes: Wass Albert emlékezete XXXVIII. rész VILÁGBESZÉD Jean-Jacques Brochier Roland Barthes: Az igazság válsága (beszélgetés) Allen Robbe-Grillet: Dzsinn, avagy egy vörös lyuk az útburkolat kockakövei között (novella) MERÍTETT SZAVAK Bene Zoltán: Bojana Petriæ halála (novella Kürti-Kovács Sándor: Kis állattanmesék (versek) Sztanó László: Rizikó (elbeszélés) Molnár Bernadette: Shiori szép haikui (fordítások) Simon Edina: Ebédre hívás (versek) Szabó Csilla Judit: Végállomás felé (versek) Mezey László Miklós: Az emlék valósággá válik avagy egy éj Velencében (novella) Lukáts János: Egy délután Velencében (novella) Bárány János: A tükörben minden óra késik (versek) Pap Krisztián: A szarajevói küldetés (elbeszélés, rövidített változat) TÁJOLÓ Madarász Imre: Egy ismeretlen remekíró: Karczag György felfedezése (esszé) Ortutay Mária: Emelkedj, Atlantisz! Turcsány Péter ezredfordulós verseirôl (esszé) Major János: Kaiser László novellái 1956-ról (esszé) Baranyi Ferenc: Zászlós Levente Gilgames-fordításáról (esszé) Elhunyt Jánosi András képzômûvész-író E számunk illusztrációit Szenti Ernõ grafikáiból válogattuk. 1

4 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 2 Gyüre Lajos Folyamatos tûnôdéseim 2006 Hazám a magasban? az országos kitagadás után már csak a szívben, a némaságban, a rettegésben, vonat-zakatolásban, az állandósult félelem bakacsin zugaiban, a felkelô holnapi napban, a körülhúgyozott Országház félüres, leköpdösött termeiben, az agyalágyult gyûlölet-terek tekergôiben, gyalázkodó gyepmesterek eldobott köveiben? Mire is legyek büszke... e meggyötört hazában? A melldagasztó kokárdára? A karóval jövôkre? A háryjános hazudozókra? A testre szabott hiányos trikolórra? A kutyahizlaló abortusz-temetôkre? A határon innen és túl partiak árkaira? Ötvenhat világvándoraira? A nyakra feszülô kötélre? Én, a kisebbségi magyar... hadd kérdem: óh, mondd, van-e ott haza még ahol értik e hexametert is?! Mért fáj nekem... jobban, mint másnak, hogy örömpolitikusok sírt ásnak, hogy sarat dobálva, iszapban állig, hogy oda-vissza mindhalálig... Nagy tor lesz országos a gyászban. 2

5 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 3 A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA Dózsa húsát se rágták többen, köpködve, okádva, meakulpázva, sírva, Nagy Imrék mindig akadtak a megásott sírba, és majd üdvözíteni ember: akár özön míg elfogy a lélek kézen-közön. Ország? Nép? Nemzet? Távoli szólam csupán. Nem vagy más: gyaloghuszár, kellék a nagy játszmában, Don-kanyari silbak, örök vesztes második hadosztály, vitézkedôk balekja, sörkatonája, messze város Gyürkôzz Jánosa. Tiéd az esti mese ringatása, az ígéretföldi színes üveggolyó, marokba szorított Kossuth téri selyempapírban tálalt fekálicsomag. Lebegô léggömb a széljárásban. Ne félj, megkapod a szivárvány hét színét, a forgatható papsipkát, a reklámszatyor-koldustarisznyát, a homokvár-gyôzelmet az összeomlásig. Istenem! hol is hát a Haza? A magasban? Az elérhetôben? És az ígéretföld mannája hol késik? Legalább a reményt, azt hadd meg nekem, Uram! Ámen. Kassa, november 27. 3

6 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 4 Adamik Tamás Gyermekéveim A minap elôvettem népiskolai értesítôkönyvemet, végiglapoztam, és sok minden eszembe jutott. Ezekbôl az emlékekbôl vetek papírra néhányat, hogy felidézzem azt a kort, amely gyermekéveimet alakította, csiszolta. Nem csinálok mást, csak megmagyarázom értesítôkönyvem furcsaságait, azt például, hogy miért csak a második osztállyal kezdôdik, miért voltam egyszer tiszta kitûnô, miért jártam három különbözô tanyasi iskolába: a Kecskemét-városföldi I. sz. Népiskolába, a kecskeméti Mindszenti úti II. sz. Népiskolába, végül pedig a Kerekegyháza-alsópusztai általános Iskolába. Elsô nap az iskolában Már reggel sejtettem, hogy különleges lesz a mai nap. A disznókat terelgettem kifelé az udvarról, amikor Jóska bátyám rám parancsolt, hogy ma korábban hajtsak be, mert még mosakodnom is kell. A mosakodás mindig valamilyen esemény hírnöke volt: vagy templomba mentünk, vagy vendégségbe. Ezen morfondírozva hajtottam a falkát a legelôre, a szegedi betonút árkába. Fényesen sütött a nap: amikor végigsiklott tekintetem az egyenes úton, az utat szegélyezô fák a távolban fénytengerben találkoztak. Valahogy nem volt kedvem játszani. Nem kapaszkodtam a mellettem elügetô kocsik saroglyájába, nem parittyázgattam, és vasgolyóimmal sem gurigáztam a sima úton. Folyton az járt az eszemben, hogy szeptember elseje van, ma megyek elôször iskolába. Valamivel tíz óra elôtt behajtottam a disznókat. Anyám már ott mosdatta két bátyámat, Jóskát és Pistát. De mikor meglátott, otthagyta ôket, és engem vett a keze alá. Bele kellett állnom a marhaitató vályúba, ott aztán tetôtôl talpig leszappanozott és végigcsutakolt. Azután tiszta ruhát adott ránk, persze cipôt nem, hiszen abban az idôben nyáron minden tanyasi gyerek mezítláb járt. Azután megterített a konyhában, a szokásosnál kissé korábban, hogy idejében elindulhassunk az iskolába. Körülültük a nagy asztalt, a nagyapám, az anyám és a tizenegy gyerek, és jó étvággyal faltuk az ételt. Pontban tizenkét órakor anyám útnak indított bennünket, de elôtte Jóskának, mint a legnagyobbnak a lelkére kötötte, hogy ügyeljen ránk, ne rosszalkodjunk, és el ne késsünk. Az iskola nagyjából öt kilométerre lehetett a házunktól. Az út azonban egyenesen az iskolába vezetett, csak végig kellett rajta bandukolni. Eleinte illedelmesen ballagtunk: a két nagyobb testvér közrefogott, a betonút közepén haladó szurokcsíkon meneteltünk libasorban. Ez igen kellemes volt, mert a nap melegétôl meglágyult szurok kellemesen bizsergette a talpunkat; és így gyalogoltunk. Egy idô után azonban unalmasnak találtuk ezt a feszes menetet, és Jóska engedélyével a lágy szurokból öklömnyi golyót gyúrtunk, s azt gurítgattuk. De egy idô után ezt is meguntuk, és újabb játékba fogtunk. Igen jót játszottunk, nem éreztük az idô múlását. Csak az volt a furcsa, hogy amikor az iskolához értünk, nagy csöndesség fogadott bennünket: az iskola udvarán senkit sem láttunk. Igencsak megszeppentünk, mert ez azt jelentette, hogy már elkezdôdött a tanítás. Megilletôdve, csendesen nyitottunk be a tanterembe. A tanító bácsi ott állt a dobogón, a gyerekek pedig hátratett kézzel, csendben ültek; a bal oldali padsorokban a lányok, a jobb oldaliban a fiúk, az elsô osztályosoktól a negyedikesekig. Hát ti mit akartok? kérdezte Sebôk Lajos tanító úr. Iskolába jöttünk felelte Jóska bátyám és elhoztuk az öcsénket is, aki most kezdi az elsôt. A tanító úr tekintette egy kissé megenyhült, s csak ennyit mondott: Gyorsan a helyetekre! 4

7 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 5 A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA és az üres hátsó padsorra mutatott. Megkönnyebbülve osontunk a padok felé, de még nem értünk a helyünkre, amikor felcsattant a tanító úr hangja: Vissza az egész banda! Rémülten fordultunk meg, majd visszamentünk, s odanéztünk, ahová a tanító úr mutatott: le a padlóra. A tisztára sikált, szép fehér padlón fekete szurokfoltok éktelenkedtek. Jó darabig dörzsöltük a padlót síkárkefével, kapartuk bicskával, s úgy-ahogy eltüntettük a foltokat. Végre a helyünkre mehettünk, de alighogy lehuppantunk a padra, berohant a tanító bácsi felesége, és ezt kiáltotta: Lajos, légiriadó, engedd haza a gyerekeket! A tanító úr elbocsátott bennünket. Kiérve az udvarra feltekintettünk az égre: fölöttünk a magasban kicsi fénylô repülôk úsztak Budapest felé. Ebben a tanévben ez volt az elsô és egyben az utolsó napom is az iskolában. Nagyapám és a tehenek A háború egyre jobban közeledett felénk. Ezt két jelbôl pontosan meg lehetett állapítani. Késô éjjel egyre több fénygolyót és fénycsóvát lehetett látni kelet felôl az égen, reggel pedig gyakran láttunk sebesült lovakat bolyongani a kukoricásban. Egyszer aztán katonák és csendôrök érkeztek hozzánk, anyámat keresték, aki betessékelte ôket a tisztaszobába, nekünk, gyerekeknek kint kellett maradnunk. Nem sokáig maradtak a katonák, de utána anyám nagyapámmal és idôsebb testvéreimmel sokat tanácskozott. Két-három nap múlva anyám a vacsoránál közölte velünk, hogy el kell költöznünk, mert a csata Kecskemétért a mi földünkön lesz. Meg is beszélte már egyik nagybátyánkkal, Imre bácsival, aki Kecskeméttôl északnyugatra egy nagy majorságban lakott, hogy egy idôre hozzá költözünk. Meg is kezdtük a költözködést. Csak az állatokat és a legszükségesebb ruhadarabokat vihettük magunkkal. Én Pista bátyámmal a disznófalkát hajtottam, Jóska bátyám pedig a nagyapámmal együtt a teheneket. Imre bácsi nagy tanyája istállókkal és ólakkal szôlôs és gyümölcsös vidéken feküdt, ami nagyon tetszett nekem, mert igencsak különbözött a városföldi tájtól, amely lapos volt, és többnyire búzát, kukoricát, répát termesztettek rajta. Mi, gyerekek egész nap a jószágokkal voltunk, legeltettünk és játszottunk. Közben múlt az idô, s hallottuk a felnôttektôl, hogy az oroszok elfoglalták Kecskemétet, és nemsokára ideérnek. Mi nem sokat törôdtünk ezzel a hírrel, egyik reggel azonban a felnôttek furcsa módon kezdtek ide-oda rohangálni, és kiabáltak, vitatkoztak egymással, és újra meg újra hallottuk, hogy ruszkikat, oroszokat emlegetnek. A nagyobb gyerekeket pedig a szomszédos tanyákra küldték, hogy hozzanak híreket. Hamarosan vissza is tértek a hírhozók, és egyértelmûen jelentették: jönnek az oroszok. A hírre nagy csöndesség támadt. A felnôtt férfiak fejüket vakargatták, kérdôn tekintgettek egymásra, majd egyszer csak Imre bácsi kibökte: Meg kell adnunk magunkat. De hogyan csináljuk? kérdezte anyám. Mire nagyapám kész tervvel állott elô. A majorság apraja-nagyja jöjjön az udvarra, életkor és nagyság szerint álljunk sorba. Õ igazgatta a sort, mégpedig úgy, hogy a legkisebb gyerekekkel kezdte, utána jöttek a nagyobb fiúk és lányok, majd a felnôttek. A sor elejére Imre bácsit és anyámat állította. Ezután bement a házba, kihozott egy nagy fehér lepedôt, azt egy hosszú karóhoz szögezte, s magasra tartva a sor elejére állt. Aztán vártunk. Bármilyen zaj hallatszott, azonnal összerezzentünk, és ezt suttogtuk egymásnak: jönnek, mindjárt itt lesznek. Egyszer aztán valóban nagy robajra kaptuk föl a fejünket, s azt vettük észre, hogy négy lovas katona vágtat felénk, nagy porfelhôt hagyva maguk után a homokos kocsiúton. A katonák hirtelen 5

8 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 6 megálltak elôttünk, majd az egyikük, kissé elôbbre léptetett lovával, végighordozta tekintetét rajtunk, végül hangosan elnevette magát, és elvágtatott, a többiek meg utána. A sor dermedten állt még egy darabig, végre nagyapám leengedte a fehér zászlót, és csak ennyit mondott. Nem is olyan rosszak ezek az oroszok menjünk ebédelni. Ebéd után nagyapám odaszólt hozzánk: Na, gyerekek, hajtsuk ki a teheneket a legelôre! Örömmel engedelmeskedtünk, mert csak a kihajtás igényelt némi gondosságot a keskeny utakon a szôlôk között. Elérve a legelôt, az állatok szétterülve békésen legelésztek, mi pedig gondtalanul játszhattunk. Volt egy lyukas gumilabdánk, azt rúgtuk teljes odaadással, a nagypapa pedig botjára támaszkodva gyönyörködött a legelészô csordában. Szokása volt, hogy órákig elnézte a sarjadó vetést, a friss bajuszú kukoricást, a legelészô állatokat. Most azonban különös zörej riasztotta föl szemlélôdésébôl. Háta mögött lódobogást hallott. Két orosz katona vágtatott el mellette egyenesen a csorda felé, kardlappal összeterelték a teheneket, és nagy kiabálás közepette kezdték terelni ôket. Nagyapám sem volt rest, botját fölemelve, káromkodva szaladt a csorda után. Az egyik orosz hátrafordult a kiabálásra, egy pillanatra megállt, majd a tehenek közé vágtatott, kiszakított egyet közülük, és visszakergette nagyapám felé. A nagyapám azonban annyira dühös volt, hogy botjával ráhúzott a szerencsétlen állat hátára, s ezt kiáltotta: Az istenfádat, menj te is a többi után! Hát így maradtunk tehén nélkül. Irma nôvérem halántéka Anyám bizony kétségbeesett, amikor tehenek nélkül tértünk haza. Mikor pedig azt is megtudta, hogy egy tehén megmaradhatott volna, kétségbeesése méregbe fordult, és igencsak leteremtette nagyapámat. Ez a nagy veszteség eszébe juttatta elhagyott házunkat, s elhatározta, hogy elmegy megnézni, mi lett a gazdasággal. Jóskát, aki akkortájt tizenegy éves volt, magával vive elindult. A tanya Kecskeméttôl délre, a várostól mintegy másfél kilométer távolságra volt, amelyet ötven hold földdel felesben béreltünk. Szarvasos tanyának hívták, mert a ház keleti végén volt egy kiemelkedô toronyszerû rész, rajta egy bronzszarvassal. Anyámnak a ház közelébe érve gyökeret vert a lába a borzalomtól: mindenfelé hullák hevertek, emberek és lovak vegyesen, szétlôtt és kiégett autók és ágyúk. Házunk vége is belövést kapott, és nagy rés tátongott rajta. Anyám ezen a nyíláson lépett be a tisztaszobába, amelynek a közepén egy tûzrakás nyoma éktelenkedett, elszenesedett széklábakkal, s a falak mellett halottak hevertek. Átmenve a konyhán a nagy magtárba lehetett jutni. Az ajtaja le volt szakítva, az ott tárolt gabonában pedig egy döglött ló hevert. Anyám döbbenten szemlélete e szörnyûségeket, de nem sokáig tehette, mert lépéseket hallott, s ahogy megfordult, egy orosz katonát látott feléje közeledni. Jóska, ide gyere! kiáltotta, majd megragadta Jóska kezét, és kirohant a házból; meg sem állva a városig. Egy darabig még Imre bácsiéknál laktunk, majd anyám egy szobát bérelt Kiskecskemétben, utána pedig még Gyurka bácsiéknál is tanyáztunk egy ideig. úgy egy év múlva rendbe hozattuk a szarvasos tanyát, és visszaköltöztünk. A legfontosabb teendô volt eltüntetni a csata nyomait a ház körül, majd elkezdtük behúzogatni a bombagödröket, ami évekig eltartott. Az ellenséges repülôgépek a szegedi betonutat akarták szétbombázni, a bombák azonban a mi földünkre hullottak. De ennél sokkal nagyobb baj volt az, hogy az orosz katonák teherautókkal kezdtek éjjel rendszeresen kijárni a tanyavilágba, rabolni. A tanyasi emberek mindent próbáltak elrejteni gabonát, élelmi- 6

9 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 7 A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA szereket, disznókat, teheneket, lovakat és nagylányokat, de ez nem mindig sikerült. Volt egy jó kutyánk, Poki, aki rögtön észrevette, ha egy orosz teherautó lefordult a betonútról a házunk felé. Ilyenkor sajátos hangon kezdett ugatni, mire az egész család, mint a megbolygatott méhkaptárból a méhek, kizúdult az ajtón az éjszakába. Ki-ki futott, ahogy erejébôl tellett, s közben kiabálta: policáj, policáj. Én nem tudtam, mit jelent ez a szó, de bátyáim azt mondták, ha ezt kiabáljuk, az oroszok megijednek tôle, és elmennek. Történt az egyik este, hogy éppen vacsoránál ült a család. A nagy asztal közepén állt a vájdling tele krumplis pogácsával, mi pedig a szokásos rítus szerint jó étvággyal fogyasztottuk. Amíg sok volt az edényben, illedelmesen eszegettük, de a- hogy kezdett fogyni a pogácsa, egyre gyorsabban nyúltak a kezek a vájdlingba. Ezzel a hasznos tevékenységgel voltunk elfoglalva, amikor hirtelen fény árasztotta el az udvart, majd motorzúgás hallatszott. Az oroszok! kiáltotta anyám, és felugorott az asztaltól. Kirohantunk az éjszakába, és futott, ki merre látott. Magam is ész nélkül rohantam. Többször fölbuktam a friss szántásban, mégis röpített a félelem, míg el nem akadt a lélegzetem. Ekkor a földre hasalva kémleltem a ház felé. A teherautó reflektorainak fényében sietôs alakokat láttam, és olykor érthetetlen hangokat hallottam. Egy idô után kezdett csendesedni az udvar, és láttam a távozó autó fényeit. Még egy darabig szívdobogva lapultam, aztán szép lassan visszasettenkedtem a házhoz. Két nagyobb bátyámat, Gabit és Gyurkát már ott találtam, a többiek csak lassan merészkedtek elô. Úgy fél óra múlva mindenki visszatért, kivéve Irmát. Még vártunk egy darabig, majd szétszéledve elindultunk keresni, hangosan kiabálva: Irma, Irma. Bejártuk az egész környéket, eredmény nélkül. Mit volt mit tenni, éjféltájban elcsigázottan és reményvesztetten nyugodni tértünk. Másnap reggel anyám ellátva a teendôket a ház körül, átöltözött, és bement a városba, hátha ott Irma nyomára akad. Mi pedig a környéket jártuk be, de hiába, semmit sem találtunk, ami Irmára utalt volna. Izgatottan vártuk hát, hogy anyuka hazaérjen. Már délután volt, amikor egyszer csak látjuk ám, hogy anyuka közeledik, és kézen fogva vezeti Irmát, akinek a feje be van kötve. Szinte nem akartunk hinni a szemünknek, majd eléjük rohantunk, és egyszerre kérdeztük: Hova tûntél, Irma? Anyuka azonban ránk szólt: Hadd üljön le elôbb, és aztán meséljen! Bekísértük hát a konyhába, leültettük, és feszült figyelemmel lestük a szavait. A következôket tudtuk meg: Velünk együtt ô is kirohant, azonban rémületében rossz irányba szaladt. A teherautó fényében meglátta két orosz katona, és üldözni kezdte. Irma teljes erôvel futott, de felbukott. Ezután már könynyû dolguk volt a katonáknak. Megragadták, fölcipelték az autóra. Ott összekötötték kezét, lábát, és egy ôrt állítottak melléje. Miután összeszedtek mindent, amit a házban és a ház körül találtak, elindultak vissza Kecskemét felé. Irma kiszabadította lábát, fölkelt, és le akart ugrani a mozgó autóról. Az ôr azonban elkapta. Irma védekezett, mire az ôr puskatussal homokon ütötte. Irma elvesztette eszméletét. Éjfél körül tért magához a teherautón, amely egy kivilágított ház elôtt állt, s bentrôl kihallatszott a részeg orosz katonák zsivaja és éneke. Irma egy ideig fontolgatta, mit tegyen, majd gyors elhatározással lemászott a teherautóról, átosont az úton, és a volt vásártéren, amely akkor teli volt lelôtt repülôgépek roncsaival, elbujt. Leshelyérôl még látta, hogy a katonák részegen kijöttek a házból, fölszálltak az autóra, majd mikor észrevették, hogy a fogoly eltûnt, újból leszálltak, és átkutatták az útszéli bokrokat, de egy idô után elunták és távoztak. Erre a nôvérem annyira megkönynyebbült, hogy rejtekhelyén el- 7

10 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 8 nyomta az álom. Másnap magasan járt már a nap, amikor fölébredt. Egy darabig még nem mert elôbújni, de aztán kimászott, és elment a keresztanyjához. Ott bekötötték a sebét, ágyba fektették. Anyám, aki minden rokont és ismerôst végiglátogatott, itt akadt rá. Sebe idôvel szépen begyógyult, de helye ma is látható a halántékán. Bicska, karikás ostor szeptember elsején újra kezdtem az elsôt, mégpedig Kecskeméten, a Muszály és a Cigányváros közötti kis iskolában. Ide jártunk Pista bátyámmal. Sok emlékem nem maradt róla. Csak a pálcákra emlékszem: a hosszú füstösre, a középhosszú barnára és egy rövidebb faszínûre, amely igen alkalmas volt körmösök osztására. Hogy itt elvégeztem az elsô osztályt, bizonyítja az értesítôkönyvem, amely a második osztállyal kezdôdik. Biztosan volt valamiféle papírom az elsô osztály elvégzésérôl, különben nem iratkozhattam volna be a másodikba. Ezt már az említett Városföldi I. sz. Népiskolában kezdtem, 1946-ban. Ekkor már a Révész tanyát béreltük, ismét ötven hold földdel, amely szintén Városföldön volt, de jóval kintebb, nem messze az említett iskolától, a vasúttól mintegy kétszáz méterre. Itt jeles tanuló voltam Szûcs Kálmán tanító úr szigorú keze alatt, pedig az elsô félévben huszonöt, a másodikban pedig ötvennégy napot hiányoztam. Nem betegség miatt, hiszen gyermekkoromban sohasem voltam beteg, hanem a munka miatt. Amikor eljött a nagy munkák ideje a földeken, akkor bizony nem mehettünk iskolába, mert minden kézre szükség volt. Negyvenhét nyarán nagy változás állt be életemben. Az egyik este betoppant hozzánk keresztapám, és azt mondta anyámnak. Te, Julis, sok a munka, add ide egy évre Tamást kanásznak, neked úgyis marad még elég gyereked. Mivel keresztapám sokat segített nekünk édesapám halála után, aki 1941-ben távozott közülünk, anyám nem tagadhatta meg a rokoni segítséget. Én sem tiltakoztam, mert csábított az új világ és az új környezet. Még aznap este elmentem keresztapámmal, õk szintén Városföldjén laktak, de még kintebb, a Mindszenti úti iskola közelében. Vacsora után keresztapám viccesen megkérdezte, hogy mi legyen a bérem. Egy jó bicska! vágtam ki rögtön a választ. Vett is nekem keresztapám néhány nap múlva egy csodaszép bicskát: szarvasagancs volt a nyele, réz a belseje, a pengéje pedig szikrát hányt. Volt keresztapámnak egy maga készítette köszörûköve. Megtöltöttük a tartályát vízzel. Én hajtottam a kerekét, keresztapám pedig nagy gonddal a forgó kôre illesztette a pengét, és úgy kifente, hogy szinte borotválni lehetett volna vele a szôrt a karomon. A munkám egyszerû volt. Reggeli után kihajtottam a disznókat legelni, dél körül behajtottam, ebédeltünk, ebéd után deleltünk, utána megint legeltettem vacsoráig. Így ment ez napról napra. Keresztapámtól kaptam egy kopott lóostort, s azzal hajtottam a falkát a Mindszenti út árkába vagy a zöldellô tarlóra. Hamar összebarátkoztam a szomszédos kanász gyerekekkel, akik kedvesek voltak ugyan, de kopott lóostoromat többször kinevették. Az ô vállukon karikás ostor díszelgett, s nagyokat durrogattak vele. Miután ez többször megismétlôdött, elôfordult, hogy lógó orral hajtottam haza a falkát. Keresztapám észrevette, hogy valami bánt, és így szólt hozzám: Talán már hazakívánkozol anyád szoknyája mellé? Dehogy kívánkozom, de nincs karikásom, pedig ennyi disznóhoz jó lenne egy karikás válaszoltam. Ha nincs, hát csinálj! mondta keresztapám és otthagyott. Elôször is nyél után kellett néznem. Keresgéltem megfelelô bot után az útszéli fákon, de megfelelô nyélre nem akadtam. 8

11 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 9 A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA Egyszer azonban megakadt a szemem az istálló sarkában álló nagysöprûn. A nyele szép sima, gömbölyû volt, s ahogy szemlélgettem, úgy látszott, hogy elég hosszú, le lehet belôle vágni egy harminc centis darabot. A gondolatot tett követte, és éppen az utolsót húztam a fûrésszel, amikor betoppant keresztapám. Meglátva a munkát, méregbe gurult, és ezt kérdezte: Mit csinálsz, te szerencsétlen? Karikásnyelet válaszoltam. Keresztapám mondta, hogy csináljak tettem hozzá. A hirtelen haragjáról közismert keresztapám még egyszer rám villantotta szemét, megköszörülte torkát, és továbbállt. Micsoda gyönyörûség volt faragni órákon, napokon keresztül. Csak arra ügyeltem, hogy a disznók ne rágják le az útszéli vetést, s közben faragtam, faragtam. Egyik este keresztapám azt mondta, hogy a Manci lónak új kötôféket vesz, a régi már nagyon megkopott, de karikáshoz kiváló. A sallangot egy rossz cipôbôl vágtam ki bicskámmal. Egyetlen lényeges rész hiányozott még, az a csapó volt. Egy hetipiaci napon azonban keresztapám vett nekem egy új csapószíjat. A sudarat az egyik tehén farkából metszettem ki, és amikor az elsôt durrantottam karikásommal, végtelenül boldognak és gazdagnak éreztem magam. Történt aztán, hogy elérkezett az iskola ideje, szeptember elseje. Reggel nyolcra mentünk iskolába, és a fiatal tanító néni, Fehér Mária, késett úgy öt percet. Amikor megérkezett, felálltunk, köszöntöttük. ô kedvesen intett, hogy üljünk le, majd ô maga is leült, lehajtotta fejét a tanári asztalra, és úgy láttam, hogy sír. Némi szünet után felemelte fejét, és elkezdôdött az óra. Így ment ez napról napra. Gyönyörû szép arca, szôke haja volt. úgy éreztem, hogy nagy könnyes szeme mindig rám tekint. A tanítás után, amikor hazatérve megebédeltem, majd pihenés után kihajtottam a disznókat legelni, magamon éreztem a tekintetét. Meg voltam gyôzôdve, hogy nagyon korán kel, hiszen Kecskemétrôl jár ki vonattal. Aztán amíg a városföldi állomásról gyalog elér a Mindszenti úti iskolához, elfárad szegény, a cipôje átázik a reggeli harmattól, biztosan fázik a lába is, persze hogy sírva fakad sok bajában. Erôs elhatározást tettem: rossz magaviseletemmel és hanyagságommal nem fogom még tovább szaporítani bajait. Fogadkozásomat be is tartottam, amíg keresztapáméknál voltam kanász. Így lettem én tiszta kitûnô a harmadik osztály mindkét félévében. Az elsô kísérlet Hazatérve keresztapáméktól egy darabig gulyáskodtam, mert Pista bátyámat, aki eddig a marhákat ôrizte, nehezebb munkára fogták: nagyobb testvéreimmel együtt a földet kellett mûvelnie, kapált, kaszált, mint a többiek. Anyám minden évben kibérelte a vasút árkát, s én ott legeltettem a teheneket. Ezt a foglalkozást azonban mindössze két évig ûztem. Az történt ugyanis, hogy Gábor bátyám, aki igen vállalkozó kedvû fiatalember volt, birkákat vásárolt és én lettem a juhásza. A juhásznak egyrészt jobb dolga volt, mint a gulyásnak, mert nyáron, amikor jött a nagy meleg, kilenc-tíz óra körül a birkák már összedugták fejüket, és egymás árnyékában pihentek egészen délután öthat óráig. Tehát ebben az idôben a juhász is pihenhetett. Másrészt azonban rossz és fárasztó volt a juhászkodásban az, hogy a birkákat fejni kellett, s ez férfimunka volt, továbbá éjjel is legeltetni kellett ôket, mert a birka igazán jóllakni csak hûvösben tud. Közben azonban változtak az idôk: elkezdôdtek a tsz-mozgósítások. Agitátorok járták a tanyákat, és arról próbálták meggyôzni a gazdákat, hogy a közösben jobb. Gábor bátyám, aki széles látókörû ember volt, hiszen rendszeresen bejárt Kecskemétre a fodrászhoz, kocsmákba is el-eljárt, minden hírt elsô kézbôl tudott, több agitá- 9

12 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 10 tort személyesen ismert, s tudta róluk, hogy sohasem szerettek dolgozni. Ezeket azután, amikor jöttek agitálni, durván kiosztotta. A tiltakozás ellenére a mi vidékünkön is kezdtek megalakulni a termelôszövetkezetek. Nem tehettünk mást, mint elköltöztünk oda, ahol még nem indult meg a téeszesítés, a kerekegyházi tanyavilágba, Kecskeméttôl mintegy tizenöt kilométerre, a Dunaföldvár felé vezetô betonút mellé. Hát itt béreltünk ismét ötven hold földet, és a nyolcadik osztályt az Alsópusztai általános iskolában végeztem. A Deli házaspár tanított itt: az alsó tagozatosokat a feleség, Manci néni, a felsôsöket a férj, Deli József, akit nagyon megszerettem szigorú igazságosságáért. Az év végi bizonyítványom egy kivétellel itt is színjeles lett. Ez az egy kivétel az írásbeli dolgozatok külalakja volt: erre közepest kaptam. Még rosszabbat is érdemelhettem volna, hiszen én ritkán csináltam házi feladatot asztalnál: többnyire a mezôn hasalva vagy a térdemen készítettem el. Amikor a nyolcadikosokkal foglalkozott a tanító bácsi, akkor lehettünk vagy tízen elôre ültünk az elsô padokba. Az egyik ilyen elôreülés alkalmával bejelentette a tanító bácsi, hogy kísérletezni fogunk. Elôvett egy nagy zsák varrótût és szürke cérnát. A cérnát a tû közepére kötötte, egy kissé a tû foka felé, majd fellépve a dobogóra, a másik végét odaszorította a tanári asztal kiálló széléhez. Ezután odahívott bennünket. Mi leguggoltunk körben, és figyeltünk. A tanító bácsi meglökte a tût, amely kétszer-háromszor körbefordult, majd lassított és megállt. Szó nélkül, feszülten figyeltük a kísérletet. Ezután ismét meglökte a tû fokát, a tû ismét körözött néhányat, és beállt ugyanabba az irányba. Na, látjátok mondta a tanító bácsi itt egy titkos erô húzódik észak-dél irányban, s a tudomány feladata az, hogy a természet efféle titkos erôit kutassa. Ezután Deli József olyan szépen beszélt a tudományról, hogy a tanítás után, amikor hazaértem, és ettem valamit, folytonosan az motoszkált bennem, hogy kellene szereznem valamilyen tudományos könyvet. A testvéreim éppen deleltek, a tanya csendes volt. Ahogy tûnôdtem magamban, a tekintetem az udvaron a falhoz támasztott biciklikre esett, s máris felötlött bennem a gondolat: Be kell bicikliznem Kerekegyházára, a vegyeskereskedésbe, hátha találok ott valamilyen tudományos könyvet. Magamhoz vettem régóta kuporgatott néhány forintomat, biciklire pattantam, s a mintegy tíz kilométerre fekvô faluba karikáztam. A papírosztályra mentem, és az elárusítónak azt mondtam, hogy kérek egy tudományos könyvet, nem baj, ha nehéz is. Tudományos hümmögött a néni regény való neked, fiam, nem tudományos könyv. De én tudományosat akarok makacskodtam. Te tudod csóválta a fejét majd nézek valamit. Nézegette a könyveket, majd így szólt: Nincs itt tudományos könyv. De én tudományos könyvet akarok makacskodtam, és elindultam kifelé. Már az ajtónál jártam, amikor a néni utánam szólt. Van otthon nálunk néhány régi könyv, lehet, hogy van köztük tudományos, majd megnézem, gyere be holnap, ilyentájt. Másnap természetesen ott voltam a megbeszélt idôben. A néni mosolyogva nyújtott felém egy kopott szürke könyvecskét. Csak az utcán mertem megnézni kincsemet: Magyar és német zsebszótár tekintettel a két nyelv szólásaira, szerkesztette Kelemen Béla olvastam a címlapon. Hát tényleg csuda sok idegen szó volt benne, s olyan furcsák, hogy délután, amikor kihajtottam a birkákat, soha nem hallott szavaktól zengett a vidék. Csak egy oldalt tudtam belôle megtanulni egész délután, pedig igen csak igyekeztem. Hát így ébredt bennem érdeklôdés az idegen nyelvek iránt. 10

13 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 11 A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA Dernei Katalin Ave Maria... a hárfa lágy akkordjai tövisbokorként hajtanak ki bennem, befonnak, egyre szorosabban, s fekete vérem hull, ahogy tépik, szaggatják testem... Ave Maria gracia plena... térdre kényszerít a kín, imára kulcsol hitetlen kezem: csak egyetlen választ! - ki fog ezentúl így szeretni engem? A múlt......az idô repedt lamelláin szivárog át... megperzseli a pillanatot, pernyéje lassan hull alá korom borít mát... holnapot...amit meghagy, pár semmi szó, arcának elnagyolt vázlata, néhány hang...és frissen mosott hajának tûnô, ismerôs illata Kiszáradt szemembôl nem hull könny a ravatalra Ave Ave Maria... Más lett a bánat nem kisebb, más lett a bánat... éles szélû napok új és új sebeket vágnak, meggörbült gerinc, elôreesett vállak... az eltompult agyban sem gondolat, sem vágyak, csak vádak...vádak...vádak katatón mondatok mögött szûköl,... és lassan elpusztít. 11

14 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 12 Debreczeny György 6 sor neked a szemed mintha nevetett volna máskor meg olyan komoly volt, hogy szinte féltem, s rózsaszín tranzittárgy volt csak ez a kezemben szorongatott virágzó vadgesztenyefa A szentségház ajtaja Szent György és Szent János apostol dombormûve hársfából készült, ott láthatod az aranyozott bronz tabernákulum-ajtón. Egy szegény hadiözvegy urának arany vitézségi érmét, a másik jegygyûrûjét, a harmadik az esküvô elôtt, babonaságból cipôje orrába dugott arany tízkoronást ajándékozta oda. Egy szegény, pártában maradt kis menyasszony pedig a vôlegényétôl kapott arany nyakláncot áldozta fel a szentségház ajtajának díszítésére. Szász Tas István Elfelejtett felismeréseink spiráljáról Az egykori kolozsvári Hitelt olvasván Úgy kezdôdött, hogy megállj, kutya Szerbia? Nem, már sokkal elôbb, de hát valahol el kell kezdeni et írtunk. A hadi érettségi után Erdély fôvárosából, az ország második szellemi központjából, Kolozsvárról is lelkes fiatalok indultak a frontokra. Sokat közülük elnyelt Isonzó, Doberdó, de sokan hazatértek. Haza? Hiszen a hazából indultak a hazát védeni, és a hiábavaló áldozat nyomán kisebbségiként ébredtek, ki hazatérvén, ki a másvilágon. Egy egész generáció. A hazatérôk ismét egy ország második legfontosabb kulturális központjában találták magukat, de ez már egy másik ország volt. Egy másik világ. Amaz a nyugati világnak a gótika határai mentén megjelölt keleti pereme volt, emez viszont már a keleti világ nyugat felé nyújtózkodó friss igyekezetének lassan, de biztosan hagymakupolákat növesztô terepasztala. Erdélyt fôvárosával együtt mind a nyugati, mind a keleti gazda magáénak érezte, szívéhez nagyon közelállónak, más-más módon s más-más okból kifolyólag. Az egyiket átmentette addigi történelme legelhúzódóbb veszedelmén: a török világon, a másiknak, az új tulajdonosnak itt születtek akkor még öntudatlanul Európa felé is fúródó gyökerei: a latin ábécé, az anyanyelvû Biblia, de máris azon erôlködött, hogy feledtesse azt, akinek a védôszárnyai alatt mindez történt. A köszönet a tagadás lett. Amit kaptak, az szigorúan hallgatásra lett ítélve. Helyette az ellenkezôjét hirdették, elnyomást emlegettek és rajtuk élôsködést, meg ôsiséget a legrégibb idôkig és a tulajdonképpeni védelmezô befogadót kiáltották ki ázsiai jövevénynek. A bizánci xenofóbia mindent elárasztott. Transzszilvánia magyarsága megint a maga erejére szorult, de már nem volt a maga ura. A kiegyezéskor oly örömmel üdvözölt unió elôtt még tudott felelôsen dönteni, saját lábon járni, saját fejjel gondolkodni, vezetni, és mint ilyen, véráldozatot hozni Tündérország minden nációjáért. Most azonban mindezt úgy kellett megtennie, hogy közben mások uralkod- 12

15 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 13 A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA tak felette, s ezer tiltás és akadály fékezte minden igyekezetét. A hazatért generáció helyét kereste. Elôször az ideiglenesség reményével, aztán a valóságra lassan ráébredvén, más és más módokon. Ekkor hangzott el Kós Károly kiáltó szava a cselekvésre. Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára és Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiáját. Több sikertelen kísérlet után 1922-ben jött létre az Országos Magyar Párt is. A politika fegyverét kényszerûségbôl kezükbe vevô írók kidolgozták a transzszilvanizmus gondolatát. Kós Károly ennek alapjaként Erdély földrajzi egységét és a benne élô népek megváltoztathatatlan sorsközösségét hangsúlyozta. Érzelmileg is megközelíthetô fogalom volt, s mint ilyen, a szülôföld melletti elkötelezettséget is jelentett. Kuncz Aladár szerint: Az erdélyiség tulajdonképpen a nemzetek, vallások, világszemléletek, népi szokások, társadalmi osztályok és külsô hatalmi érdekek bölcs és eszes kiegyensúlyozását jelenti... Az az erdélyi írói közösség, amelynek magam is tevékeny tagja vagyok, az irodalmi szabadság elvét testesíti meg. Politikai és világnézeti kérdésekben a legnagyobb türelemmel vagyunk egymás iránt, közös célunk az erdélyi kultúra ápolása: ebben egyek vagyunk valamennyien. Kuncz ugyanazt az álláspontot képviselte, mint az írástudók árulása ellen hadakozó Babits Mihály. A Helikon és a Nyugat tehát találkozik, mondotta egyszer Pomogáts Béla. Tamási Áron is kifejtette álláspontját: Olyan gondolatkört kell adnunk, mely ne csak magyar legyen, hanem emberi is. Amely ne csak praktikus legyen, hanem erkölcsös is. Amely ne csak bátor és útmutató legyen, hanem igaz és megbízható is. Ezek a szavak hihetetlen magasságban lebegtek egy homogenizálásra berendezkedô xenofób hatalom földhözragadt és halálos ölelést jelentô tettei felett. Azonban, amint a kezdeti ideiglenesség érzése, a transzszilvanizmus is szép utópiává vált, hiszen Erdély másik két nemzete nem érezte magáénak, s így csak egyes szellemi építôköveinek felhasználása maradt meg lehetôségként. Közben bô egy évtized is elmúlt, s az ifjakból felnôtt, tapasztalt értelmiségiek lettek. Mögöttük ott sorakozott a maguknak teret követelõ legfiatalabbak tábora, azoké, akiket már az új helyzet nevelt fel, akiknek alig van saját emlékük a visszasírt múltból, akik már beszélték azt az új nyelvet. Az 1930-as évek így illúziómentesen köszöntöttek a transzszilván magyar értelmiségre. Talpra kellett állni, a vezetô helyzetet nélkülözve szükségessé vált megtanulni gondolkodni és mozogni, vagyis fejre és végtagokra volt szükség, saját fejre, saját végtagokra, a réges-régieknél is jobbra, olyanokra, melyek az új, a nehezebb helyzetben is képesek életben tartani a testet ben Makkai Sándor, a református püspök-író tartott elôadássorozatot, melynek anyaga könyv alakban is megjelent Magunk revíziója címmel. Ebben a szerzô önvizsgálatra hívott, és a beilleszkedést hirdette a nemzeti azonosságtudat megújulásával. Kísérlete a kor Romániájában, akárcsak a transzszilván gondolat, kudarcra ítéltetett, és 1935-ben eljutott a Nem lehet kimondásáig, mellyel Romániából való távozását önfeladásszerûen magyarázta meg. A válasz Reményik Sándortól érkezett Lehet, mert kell címmel. Tamási Áron a Mind magyarok vagyunk címû cikkében errôl így írt:... rettegésünk és kínzó aggodalmunk nem alaptalan. Makkai Nem lehet címû cikke is, mely hasznos hullámokat vert, nem azért volt elhibázott, mintha az emberi eszmény szempontjából nem lett volna igaza. Elhibázott volt azért, mert egyéni hangulat és közülünk kiemelkedett ideg- 13

16 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 14 állapot szülte. Egyéni hang volt, aminthogy távozása is egyéni cselekedet volt. Egyiket sem töltötte meg a maga törvényszerû és földízû elemi erejével a közösségi életösztön. 1 Az erdélyi szellemi élet központja Kolozsvár volt. Az itteni román egyetemen és fôiskolákon tanult a legtöbb magyar ifjú. Itt volt a református és unitárius teológia is. Az értelmiségi ifjúság szervezôdése is innen indult. Elôször felekezeti alapon fogtak össze, és hoztak létre társaságokat, lapokat. Aztán megszületett az Erdélyi Fiatalok címû, 1930 és 1940 kötött 11 évfolyamot megért lap. Tanítómesterüknek Adyt, Szabó Dezsôt és Móriczot vallották. Bartók és Kodály nyomdokait követték, mikor a falvakba indultak. A falumunkát inkább a falu megismerésére, mint megváltoztatására szánták. Az Erdélyi Fiatalok világnézeti fórum volt, és nem szépirodalmi vállalkozás. Hasábjain legfeljebb recenziók jelentek meg. Utóbb, mint a diákság nemzedéki folyóiratát emlegették. Közben világnézeti függetlenséget és politikamentességet hirdettek. A lap a húszévesek álláspontját óhajtotta képviselni, bár néhány más korosztálybéli is részt vett munkájában. Természetesen idôvel ôk maguk is kiöregedtek korosztályukból. A magát 1929-esnek nevezô generációt követô fiatalabb korosztály, a húszévesek, 1934-ben kezdtek azzal a gondolattal foglalkozni, hogy lapot alapítsanak. Vezetôjük, Makkai Sándor fia, Makkai László, a késôbbi jeles történész lett. A társaság többsége már kipróbálta szárnyait az Erdélyi Fiatalok hasábjain vagy máshol. Az egész fiatal nemzedéket akarták összefogni. Makkai László, valamint Venczel József dolgozták ki a terveket. Alapelvként szögezték le, hogy minden vallási elkötelezettségtôl függetlennek kell lenniük, tekintettel a harmincas évek elején kialakult ilyen jellegû feszültségekre. Tartalmilag tudományos és mûvelôdéspolitikai, világnézeti cikkeket és irodalmi, képzômûvészeti, zenei anyagokat szándékoztak közölni. Komoly tudományos dolgozatokkal óhajtottak csak foglalkozni. Elképzeléseikre erôs hatást gyakorolt Németh László, de ott volt mögöttük a hasonló gondolkodású anyaországi fiatalok egy csoportja is: Szabó Zoltán, Boldizsár Iván, Erdei Ferenc és Kovács Imre. Az Erdélyi Fiatalokkal ellentétben nemcsak a falukutatásra összpontosítottak, hanem az urbánus szféra problémái iránt is érdeklôdtek. Az elsô, vagy ahogyan utóbb Makkai László maga nevezte: a kis Hitel indító száma január 1-jén jelent meg Kolozsvárott. A lapot egy interjúban Kéki Béla is kicsi Hitel néven emlegette. 2 Hivatalosan Makkai László jegyezte, mellette szellemi tulajdonos volt Venczel József is. A felelôs szerkesztô és kiadó Koós Kovács István, fiatal költô, a szerkesztôségi titkár Makkai Ernô lett. Fômunkatársaik: Bözödi György, Cselényi Béla, Flórián Tibor, Heszke Béla, Juhász István, Kárász József, Kiss Jenô, Koós Kovács István, Makkai László, ifj. Nagy Géza, Szabédi László, Szenczei László, Tóth Zoltán, Venczel József és Vígh Károly voltak. Anyagi hátterük az ifjúság által összeadott pénz volt. Támogatást sem párttól, sem egyháztól nem kaptak. Egyes vélemények szerint az egyházak inkább gyanakvással figyelték ôket. Utolsó számuk 1935 júniusában jelent meg. Hat szám után szûnt meg a folyóirat. Okát ma anyagi természetû gondokkal magyarázzák, de a valódi ok Makkai László Magyarországra távozása volt. Tôle a lap kiadási jogát Venczel József örökölte. Könyvtárbéli kollégájával, Kéki Bélával szövetkeztek a második Hitel kiadására nyarán Esztergomban találkoztak Szekfû Gyula egyetemi tanárral, a Magyar Szemle szerkesztôjével, és tôle sok- 14

17 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 15 A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA irányú eligazítást kaptak a leendô lap indításához. A tervezett lapot immár nem diáklapnak, hanem komoly tudományos igényû, értelmiségi fórumnak tervezték. Munkájukra serkentôleg hatott Németh László és Boldizsár Iván romániai látogatása. ôk Szabó Zoltán és Keresztury Dezsô társaságában jártak a Regátban és Erdélyben is. Kéki Béla erre így emlékezett: Szekfû Gyula egy folyóirat megindítását sürgette (...) Példaképül a Magyar Szemlét ajánlotta (...) 3 A látogatás után Németh László megírta a Tanú számára a Magyarok Romániában címû útirajzát. Az ezt követôen kialakult vita kapcsán Boldizsár Iván Erdély második Trianonja címû írásában, a legfiatalabbakról szóló fejezetben a következôket írta a Napkeletnek: Az eddigi ellentétekhez még egy járult: a nemzedék-ellentét. (...) már majdnem férfivá serdült az a korosztály, amely a háború kitörésekor még apró gyermek volt (...) önkéntelenül is úgy látják a helyzetet, ahogyan van. A maguk bôrén tapasztalják, hogy a magyarság élni akar, mindenek elôtt meg kell élnie, a szónak sokszor egészen materiális értelmében. Ezért le kell tenni az illúziókról, mondják ezek a legfiatalabbak, minél több tárgyi ismeretre kell szert tenni, és meg kell szervezni a magyarságot gazdaságilag. Megmozdulásuk, a Hitel címû folyóirat hallatlanul rokonszenves a maga tisztaságában, tárgyilagosságában, frázismentességében. útjuk a Széchenyimutatta magyarság, szellemi irányítójuk Szekfû Gyula és Németh László. De ezeken túl a maguk élményét írják meg (...) Az erdélyi magyarságot a legfiatalabbak fogják a mai helyzetbôl kivezetni (...) szervesen és elválaszthatatlanul össze tudják egyeztetni magukba a mély magyarságot az erôs szociális felelôsségérzettel és az európai látókörrel (...) Kár, hogy ezt a szép és vigasztaló képet elsötétíti némileg az a dicstelen, személyeskedô küzdelem, amelybe a közvetlenül elôttük járó korosztállyal, a harmincévesekkel keveredtek. Ha a legfiatalabbak is elsüllyednek az erdélyi politikai hínárban: egymás marásában, akkor nemsokára már megkérdezni sem lesz szabad: mi lesz Erdéllyel? 4 Boldizsár Iván itt arra a (kis)generációs harcra utalt, mely a két lap szellemi körei között alakult ki. Ennek okai elsôsorban presztízsszempontokra voltak visszavezethetôk, és az általam ismert szerzôk szerint ez Erdélyi Fiatalok szerkesztôinek makacsságából eredtek. A jelenség fontossága nem ebben volt, hanem inkább abban, hogy jelentôsen befolyásolta a Hitel utóéletét. Ugyanis, szintén személyes okokból, a szocializmus építésének éveiben az Erdélyi Fiatalokat fogadták el, és a Hitelt ítélték elhallgatásra. Tették ezt annak ellenére, hogy az Erdélyi Fiatalok a maga idejében gyakran tört borsot a baloldal orra alá, mi több, az erdélyi fiatal értelmiség nagy seregszemléjén a baloldal által értékén felül is emlegetett Vásárhelyi Találkozón részt sem vettek, azt a kommunizmus trójai falovának nevezték, utóbb pedig legértékesebb munkatársaik a sokkal tekintélyesebb Hitel szellemi köréhez csatlakoztak. Az Erdélyi Fiatalok megmaradt egy korosztály, a diákság lapjának, míg a Hitel az idôszak legnagyobb szellemi teljesítményeként maradt fenn, pontosabban maradhatott volna fenn, ha ezt a megszûntét követô közel ötven esztendô politikai és ettôl nagymértékben függô szakmai hangulata is úgy akarta volna. De térjünk vissza a második vagy Nagy Hitel létrejöttéhez! Elôször Venczel József és Kéki Béla alakították ki végleges elképzeléseiket. Alapprofilnak a szociológiát, a szociográfiát, a statisztikát, a jogot és a gazdaságpolitikát jelölték meg. Második vonalban, mellékprofilként a tudománypolitika, az iskolaügy-iskolapolitika, a történettudomány, a magyar román viszony elemzése, az utódállamokban élô magyar kisebbség helyze- 15

18 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 16 tének ismertetése, valamint mûvészeti témák zene, képzômûvészet, népmûvészt stb. szerepeltek. Az irodalommal nem óhajtottak foglalkozni, ezt a célt az Erdélyi Helikon és a Pásztortûz szolgálta. A lapnak nem volt otthona. Apámat, Szász Istvánt, az akkor még hivatalnoki minôségben dolgozó gazdamérnököt kérték meg, hogy ezt számukra biztosítsa. Anyámmal egyetértésben ezt vállalta, és feladatuknak nagy odaadással és jelentôs áldozatkészséggel tettek eleget. A Vulcan utca 11. szám (ma 13.) alatti anyám által tervezett neogótikus villa lett a Hitel otthona. Itt szinte naponta találkoztak munkabeszélgetéseken kisebb csoportokban, hetente többször is, és idõszakonként nagyobb, jelentôs létszámú, vacsorával összekötött munkaüléseken, évente 8-10 alkalommal. Ezek voltak a nevezetes Hitel-vacsorák. A ház a szó szoros értelmében erre rendezkedett be. Minthogy jelen figyelemfelhívó összefoglalóm célja az olvasó kíváncsiságának ébresztgetése az erdélyi magyar szellemiség ezen elfelejtett teljesítményére, most annak gondolataiból merítenék néhány példát, és jelezném, hogy mindaz, amit alkottak, amit mûhelyükben kidolgoztak, ma is aktuális. Már az elsô számban megjelent Albrecht Dezsô jelentôs tanulmánya Az építô Erdély címen. Ebben figyelmeztet Ortega Y. Gasset Németh Lászlón átszûrt gondolatával arra, hogy a nemzet életében a múltat determináló erejénél nagyobb szerepe van a nemzet jövôjét elgondoló és irányító szellemnek, majd így ír: Erdélyben nincs vezetô osztály, amely mély szociális felelôsségérzettel, nagy hivatástudatával vehetné át a nemzet vezetését,... távol és csendben az egyedülálló magyarok kezdik lerakni az új élet alapjait. ôket kell összefogni és megteremteni belôlük az új nemességet, melynek feladata, hogy kialakítsa és irányítsa az új magyar közszellemet, és szolgálja a nemzetet. 5 Nos, ez a mondat volt elég ahhoz, hogy a Hitelt egész tevékenysége során rendiséggel vádolják! Az osztályharc jegyében gondolkodók minden mérlegelés nélkül utasították el egy népét vezetni képes mûvelt középosztály szerepét. Ezen az állásponton a kort átélôk jócskán rágódhatnak. Késôbb ez az egész rendszer egyik alapvetô ellentmondása lett. Hiszen az újonnan felnevelt értelmiséget egyben potenciális ellenségként is kezelték. Az Albrecht Dezsô által remélt hangsúlyozottan valamennyi társadalmi osztály tehetségeibôl felnevelendô új nemesség, már csupán a szónak a baloldalon (lám már akkor is!) ellenszenves hangzása miatt, megkapta a szintén egyszavas végítéletet : rendiség! Most azonban a mai magyar élet gondjaitól terhelten pillantok vissza a Hitel néhány írására és azoknak mai áthallásaira négy fejezetben. Megélt és elvetélt metamorfózisaink Számomra soha nem volt kérdéses, hogy az egykori kolozsvári Hitel folyóirat szellemi köre térben és idôben egyaránt messzire mutató teljesítményt tudhatott magáénak. Gondolataik sajnos évtizedekre a feledés homályba kényszerítettek. A ma újra felbukkanó felismerések önkéntelenül is azt sugallják, hogy a magyar értelmiség nem hajlandó az elôdök tapasztalataival élni. Minden generációja újra és újra megszenvedi a tapasztalatgyûjtés gyötrelmeit, majd eljut ugyanarra a következtetésre. S ha ezt teszi, még jó, de mintha egyre nehezebben értené meg a kis és nagy történelmi pofonok tanulságait. Néhai Apor Péter urunk a Metamorphosis Transylvaniae körmölése közben még csak a felületet kapirgálta. Nem tu- 16

19 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 17 A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA dom, hogy megfordult-e a fejében a legfontosabb aktualitás, mégpedig az, hogy éppen azokban az évtizedekben vált véglegessé és végzetessé Erdély demográfiai mérlegének átbillenése is. Hiszen akkoron, még a bécsi levéltárak is csupán arról tanúskodnak, hogy a bevándorlási hullámot mérséklendô a román fejedelemségekben egymást váltó fanariótákat kíméletesebb kizsákmányolásra kérték. Állítólag Erdély befogadóképességének határait emlegették. Fontos ezt is tudni. Nem csupán a nagyobb szaporulat, az erdélyi munkamegosztásban kialakult feladatokkal járó védettebb földrajzi helyzet tette, hogy a jelenlegi tulajdonosok többségbe kerültek. Aztán ezen szomorú erdélyi metamorfózist követôen gyorsan elröppent még két évszázad, s már a Trianon utáni éveket írjuk. Apor Péter 1736-ban leírt sorai fölé kanyarított címe ismét felbukkan ban a nagy Hitel folyóirat elsô számában adja ezt a címet írásának a nehéz sorsú és még sok méltatásra érdemes Venczel József. A címbôl utóbb rovat lesz. A Hitel szellemi köre jól látja a nagy változás, az új metamorfózis szükségességét. A Trianon utáni Erdély új tudat után kiált. Ugorjunk egyet ismét az idôben! Pontosan hetven évet, s állapítsuk meg, hogy napjainkban ez már a Kárpát-medencei összmagyarságra érvényes megállapítás, sôt ennél több: létfontosságú alaptétel. Mint arról már írtam, s úgy hiszem, mostanában még többször is beszélnem illene, a nemzet megmaradása és régen vágyott elôrelépése a magyar szellem átmentése, fejlôdése, haladása dolgában oly eredményes Erdély (és más elszakított területek) a hét határ közé szorított ország magyarságának sorsát is meghatározhatják. A metamorfózis tehát Erdélyben azért a legégetôbb szükséglet, mert nem csak saját lépéskényszerérôl van szó, de arról is, hogy hozzá igazodhatna a Kárpát-medencei magyarság. Erdély sok vérveszteséget szenvedett magyar értelmiségének, még ma is övének számító vándoraival együtt, el kellene végeznie ezt a munkát. A helyi anyanyelvû oktatás a Románia (általában az utódállamok) viszonyaira jellemzô távolról sem európai akadályoztatásának elhárítását éppen Európától várjuk hiába. Európa nem fog ezen töprengeni, és új gyarmatát ezzel a sandaságával együtt fogja magához ölelni. A szlovák példa fontosságára évek óta volt alkalmam figyelmeztetni. Az ott történtek új erôt és ösztönzést adnak a hasonló terveket melengetô többi örökösnek is. Egyedül az anyaországtól lehetne elvárható a segítségnyújtás. Itt azonban ezt nem csupán nem tudják, nem csak nem ismerik fel, de mindezt nem is akarják. Éppen Venczel József dolgozata jelzi már 1936-ban, hogy...vannak szép számmal, akik a szabadelvûségnek meghaladott társadalmi és gazdasági tételeit igyekeznek normaként prédikálni..., majd azt is leszögezi, hogy: A történelmi materialisták viszont egyoldalúságukban az elnyomás tényét egyszerû anyagi problémaként kezelik Vagyis a mai szociál-liberális koalíció alkotóinak (ha tényleg azok) már atyái is alkalmatlanok voltak arra, hogy a nemzet megmaradásának kiáltó gondjait felismerjék, és magukénak vallják. Azt mondhatom tehát, hogy most a harmadik metamorfózis korát kell megélnünk, de azonnal cáfolhatom is ezt a gondolatomat. A Trianon utáni metamorfózis ugyanis még csírájában elakadt. Annak kiteljesítése a mai Kárpát-medencei magyar értelmiség legszentebb feladata. A megszenvedett tapasztalatokra talán mégis jobban emlékezô erdélyi magyar értelmiség ennek a folyamatnak lehetne hangadója és zászlóvivôje. 17

20 Polisz 102 Bel qxd 2/20/2007 9:50 Page 18 Közös gond Az egymást felfalni is kész honi magyar értelmiség bár egyenlôtlen eszközökkel, de még vívja harcát. Az ádáz küzdelem a résztvevôt s a szemlélôdôt egyaránt aggodalommal töltheti el. Sajnos jelek szerint a résztvevôket egymástól éppen ennek az ez a harc lesz a végsô érzésnek a kétféle jelenléte különbözteti meg. A bal s fôleg a liberális oldal a jobb teljes megsemmisítésének mámorába kezdi hajszolni magát, e célcsoport pedig olykor valóban úgy érzi, hogy ez most lehetséges, s ettôl szorong. A kisebbségi jövôt szolgáló kisebbségi múlt kutatása ébresztett rá arra, hogy az ilyen s hasonló életérzés bizony nem új, s a nemzet iránti felelôsséget hordozókban már hetven évvel ezelôtt is gyötrelmeket okozott Az erdélyi magyar kisebbség akkori vajúdásait szemlélve mintha a Kárpát-medencében élô mai magyar kisebbség egész sorsa jelenne meg. Bizony ma már az anyaországi s a határokon túli magyarság sorsát az összmagyarságét a szükséges tennivalók terén egységesen kell nézni, s a csonka hon egykori nemzetalkotóinak sorsa csak egyes helyi jellegzetességekben különbözik. Van, ahol számaránya, van, ahol megosztottsága s egészében véve mindkettô miatt kerültek kisebbségbe Árpád örökének kifosztottjai, vagy ha ostorozni van kedvünk: eltékozlói. A honfoglalás egykori színpadán a nagy történelmi hatóerôk veszedelmei egyformán fenyegetik ezt az így vagy úgy teljes egészében kisebbségbe került nemzetet, melynek szárnyai alatt békességben nôttek fel külsô és belsô felfalói. Nem vigasztal az a felismerés sem, hogy a falánkokkal is vannak közös veszedelmeink, olyanok, melyek hamarabb kiteljesedhetnek, mint minket fenyegetô alig titkolt óhajaik. Ha viszont mi pusztulásra szánt Kárpát-medencei magyarok kisebbségi sorsunkban egyformák vagyunk, a védekezô harcban is közös lehetne vezérlô csillagunk. A megmaradás nagy óhaja már máskor is próbálta összegyûjteni az egymást marcangolók táborát. A kiútkeresés vívódásai között az elszakítottak tisztább látását és fejlettebb veszélyérzetét, érintetlenebb és éberebb tudatát emlegetve az ô lehetséges vezetô szerepüket hangsúlyoztam. Most sem véletlen, hogy a valaha sokat emlegetett, de a maiak által már kevéssé ismert Vásárhelyi Találkozó hitvallására hivatkozom. A 70 évvel ezelôtt lefektetett alapelvek ma is pontosan jelzik a további út irányát. A találkozóra készülôdvén Albrecht Dezsô így írt a Hitel 1937/1. számában A második kör címû írásában: A kisebbségi kérdés általános európai rendezésének reménye amely az elmúlt korszak kisebbségi törekvéseinek meghatározója volt szétfoszlott. Majd így folytatja:... Mivel (...) erre sem a kisebbségek, sem azok az államok, melyeknek nemzettestvérei kisebbségi sorsban élnek, nem várhatnak, elôtérbe került egy másik elv: a helyi megoldások rendszere, melyben a kisebbségek az államhatalommal, vagy a kisebbséggel bíró államok az illetô kisebbségek anyaországaival kötött közvetlen megállapodások és szerzôdések révén rendezik a kisebbségek helyzetét. A továbbiakban így folytatta:...úgy érezzük, hogy a bûnbánatnak, az önmagunk kínzásának ideje lejárt, tisztító szerepét már elvégezte, s most már azon kell igyekeznünk, hogy a bûnbánatban megtisztult lélekkel életünk formálását megkezdhessük. Életünk formálását pedig a lelkek formálásával kell kezdenünk. Aztán megjegyezte: Érdekes dolog, hogy a nemzetpolitika széles értelmezésének lehetôségét a kisebbségi sors adta meg. Ezután figyelmeztetett: A fiatalság tisztán látja, hogy a nemzet fennmaradása szempontjából nem lehet különbséget 18