HOLDCIKLUSOK A PALEOLIT KORABELI FELJEGYZÉSEK SZERINT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HOLDCIKLUSOK A PALEOLIT KORABELI FELJEGYZÉSEK SZERINT"

Átírás

1 Biegelbauer Pál HOLDCIKLUSOK A PALEOLIT KORABELI FELJEGYZÉSEK SZERINT Donald Papon a Lure of the Heavens című művében a következőket írta: Kb évvel ezelőtt az ember megfigyelte és lejegyezte a Hold ciklusait. Alexander Marschack a Tudomány című folyóirat 1964 november 6.-i számában azt írja, hogy a paleolit korban rénszarvas csontokon talált vésetek azt bizonyítják, hogy az emberek észlelték a lunáris változásokat. Már az őskorban elkezdték kutatni, tanulmányozni az égboltot, vizsgálták a csillagok állását. Elsősorban a Napot tisztelték, amely fényt, világítást, meleget nyújtott. A Hold járásának, a Hold változásainak is fontos szerepe volt. Az ősi ember érezte a Makrokozmosz (teremtett látható és láthatatlan világ összessége) és Mikrokozmosz (ember) összefüggéseit. Ez az érdeklődés, a kérdésekre keresett válasz fejlesztette ki a csillagászat tudományát. Az emberek nem is a külső világot akarták megérteni, hanem önmagukat keresték mindenütt, a messzeségben és a múltban egyaránt. Minden út, amely az ismeretlenbe vezet, önmagunkból indul ki. Hermes úgy fejezi ki, hogy "ami lent, úgy fent". A csillagászatot három részre lehet osztani: asztronómia, asztrológia, asztrozófia. Az asztronómia az égbolton látható égitestek fizikai jellemzőivel foglalkozik, vagyis azok helyzetével, mozgásával, tömegével, súlyával, távolságával, stb. Ez az egyetlen ágazat, amit a mai materialista tudomány művel. Az asztrológia a csillagos égboltnak, és főleg a Naprendszer bolygóinak a földi életre és az élőlényekre való hatásait vizsgálja, ezekből von le következtetéseket a jövőre nézve. Az asztrozófia abból indul ki, hogy minden anyagi - vagyis anyagban megnyilvánult - mögött szellemi erők állnak, s így a bolygók és állócsillagok mögötti szellemi erőket kutatja. Az asztronómia a fizikai, az asztrozófia a szellemi vonatkozásokat vizsgálja.

2 . Kezdetben papok, filozófusok, csillagászok művelték az asztrológiát. Felfedezték a nappályát és 12 részre osztották. Megfigyelték, ha egy bolygó keresztülhalad egy ilyen szakaszon, bizonyos azonosságok mutatkoznak hatásaikban. Az azonos időpontban született emberek hasonló tulajdonságokkal rendelkeztek, és bizonyos események is gyakrabban fordultak elő életükben. A modern asztrológiát az ókori görögöktől számítjuk. E kutatások nagy alakjai: Platón, Arisztotelész, a későbbiekben pedig Nostradamus, Aquinói Szent Tamás, Paracelsus és Kepler voltak. Az asztrológia nem tudja akaratunkat, sorsunkat megváltoztatni, de irányát és hatását képes befolyásolni. Az asztrológia nagy segítséget adhat önmagunk megismeréséhez. Mindenki, aki valamilyen szinten kapcsolatba kerül az asztrológiával, szembesül a "szabad akarat, avagy eleve elrendelés" kérdésével. Egész életünket át kell hatnia az önismeretnek, hiszen e nélkül képtelenek vagyunk céljainkat beteljesíteni a Földön. És mi a célja az életnek, az ember harcainak és örömeinek, a bolygók születésének és pusztulásának? Miért kell megszületnie az embernek, ha élete mulandó? Egy lehetséges út a fejlődés felé, hogy megpróbáljuk az asztrológia által nyújtott lehetőségeket maximálisan kihasználni. Így talán megtalálhatjuk a számunkra megfelelő választ. Az amerikai szakértő, (Carl Llewellyn Weshcke) így fogalmaz: Az asztrológia alkalmazása A jelenkor asztrológiájának egyik lehetséges célja: segít eligazodni saját, személyes sorsunkon, megtalálni utunkat, megérteni életünk értelmét. Megtanít arra, hogy fogadjuk el, szeressük és tiszteljük mindezt. A tájékozatlan ember elsősorban azt várja az asztrológiától, hogy megbízható jóslatokat nyújtson. Aki ezzel foglalkozik, nem felejtheti el, mekkora erkölcsi felelősség hárul rá, amikor mások előtt feltárja tudományát. A helyesen felfogott és alkalmazott csillagjóslás magasrendű erkölcsi irányba tereli a vele munkálkodót. Maga előtt látja az emberi sorsok törvényszerűségét, és felismeri, hogy a tettek következményekkel járnak. Az asztrológia értelmezésében és alkalmazásában két dologra kell odafigyelni: a logikus, következtető-képességre, mely a sokféle elemet kombinálni tudja, és az intuícióra, amely ösztönösen áttekinti az összefüggéseket.

3 A horoszkóp tájékoztatást ad életünk útján. Nagyon sok ember nincs tisztában képességeivel. Olyan helyzetekbe kerül, amit nem tud megoldani, és egész élete kudarcok sorozata. Az asztrológia eligazodást adhat a tanulásban, a hivatásválasztásban, a gyermeknevelésnél. Sokat segíthet abban, hogy felismerjük, hol van gyermekünk személyiségében a kritikus pont, milyen képességekkel rendelkezik, mit érdemes fejleszteni. A párkapcsolatokban csökkenhetne a konfliktusok száma, ha a partnerek ismernék egymás erényeit és hibáit. A megoldás önmagunk és egymás megismerése lenne. A helyesen értelmezett horoszkóp mindig megfelelő irányt mutat. Kevés az esély arra, hogy két embernek megegyező horoszkópja legyen. Ahhoz azonos helyen és időben kellene születniük. De még akkor is különböző közegben élnek, és más lesz a viszonyulásuk hasonló helyzetekhez. A csillagok sorsunkra gyakorolt hatását nem lehet jónak vagy rossznak ítélni. Mindig rajtunk áll, hogy melyiket hozzuk ki belőle. Ha ez nem sikerül, akkor nem tudunk összhangba kerülni a végtelen univerzális harmóniával. Figyelembe kell vennünk az égitestek velünk kapcsolatos szándékait, és vigyáznunk kell, hogy a magunk javára használjuk ezt a kozmikus erőt, melynek sugárzásai mindenen áthatnak és mindenhol, mindenkor kifejtik hatásaikat. Az asztrológus meglátja a rejtett eseményeket, megérti, hogy nincsenek véletlenek, amelyekre nem vonatkozik az egyetemes törvény. Megtanulja, hogy az ember akarata csak addig marad szabad, ameddig a "nagy rend" pozitív iránya felé mutat. Minden alkotás, tett és tevékenység lényeges eszköz, hogy az egész világegyetem működése tökéletes rendben maradjon. Senki sem maradhat egyetlen percre sem munka nélkül. Az ember mindig gondolkodik, vagy tevékenykedik valamit. Minden akció következménnyel jár, ez az ok-okozat természeti törvénye. El kell fogadnunk cselekedeteink gyümölcsét, legyen édes vagy keserű, ahogyan alakul, akár akarjuk, akár nem. Az asztrológiai megismerések és a világvallások szimbolikája között felismerhető összefüggések vannak. Az is kozmikus folyamatok következménye, hogy miért követték egymást a nagy vallások, és miért kaptak ezek más és más jelleget, jelképet. A gyökerek ugyanazok, a csillagok világából olvasták ki őket. Legjellemzőbb jelképek jelentése: Végtelen szimbóluma. - Mozgás, kiterjedés, az anyagi világban, térben való kiterjedés (a terjedés kétirányú, nincs vége). Mozgás, kiterjedés, szellemi és anyagi síkon (magas szellemi sík

4 felfelé; anyagi sík lefelé, a két sík egymás nélkül nem létezik (összefüggésben vannak egymással). / Kompromisszumot fejez ki fizikai és szellemi kiterjedés között, önmagában legkevésbé tökéletes. h Iránya lehet függőleges vagy vízszintes. Ritmust, változást fejez ki (jó esetben), bizonytalanság, tévelygés (rossz esetben, ha szabálytalan). 5 Tűz, lélek szimbóluma (felfelé törekvés, magasabb isten felé), kreativitás, alkotóképesség. 6 Víz jelképe, az anyagba merülés, a fizikai birtoklás és megismerés jelképe). < Az anyag jelképe, áttörhetetlen, bezártság, de lehet védelem is. Mindenség, az ember jelképe (szellemi, illetve anyagi irány). T Kétirányú fejlődés, de van befejezettsége. Legtökéletesebb, a végtelen szimbóluma, a végtelen körforgás, nincs kezdete és nincs vége. A Nap jelképe (mivel a és a is a végtelen szimbóluma.) Y Emberábrázolás (Isten felé törekvő lélek, anyagi világ felé törekvő test, Tűz és Víz együtt van harmóniában), megforgatva nem fejez ki ellentétes értelmet. * Kreatív, alkotó ember jelképe (jó szimbólum). [ Sötét - világos, pozitív - negatív kiegyensúlyozottságát, teremtést (örök ellentét, örök egyensúlyra való törekvés) jelképezi, kétpólusú világ szimbóluma. Dante az asztrológiát a tudományok legnemesebbikének nevezte: "Miközben harmóniába hozza magát a kozmosszal, a bölcs ember saját sorsának gazdája lesz." Asztronómiai alapismeretek "Horoszkóp" = "óra-kép"; "Horoszkóp" (horoscopus) kifejezés "óra-kép"-et jelent. Ez a születés pontos idejében fennálló égi konstelláció, az égbolt képének rajza, a születés földrajzi helyéhez viszonyítva. A horoszkóp felállításához szükséges, a megadott időpontra kiszámított

5 bolygóállások, és a horoszkóp szempontjából más fontos adatok felvázolása. Ezt a képletet hozzuk kapcsolatba a születési hely földrajzi pontjával. Horoszkóp készítésénél az égitest-állásokról van szó. Viszonyukról a Föld egy bizonyos pontjához, egy megadott időponthoz, ezért az ezekre vonatkozó asztronómiai alapismeretek elsajátítása szükséges. A Föld mozgásai A Föld a Nap körül kering, ugyanakkor a saját tengelye körül is forog nyugat-kelet irányba. A kettős mozgás következtében észrevehető változások mennek végbe az égbolton, a csillagok helyzetében. Ezért látjuk a Napot felemelkedni Keleten és nyugodni Nyugaton, persze tudjuk, hogy ez látszólagos, de a továbbiakban is a körútjáról fogunk beszélni. Az asztrológia szempontjából a Föld és az égitestek közötti viszony jelentős. Fokbeosztás Az asztrológiai számításoknál körívekkel dolgozunk, amelyeket részben a Földön, másrészt azon kívül kell elképzelni. A kört 360 ív-fokra kell osztani, minden ív-fokot 60 ív-percre és minden ív-percet 60 ív-másodpercre. a fok jele: ; a perc jele: ' a másodperc jele:. Pl ' 42 = 18 fok, 39 perc, 42 másodperc. Az asztrológia a körnek egy másik mérési módját is használja. Ez az időmérés, mely a Föld saját tengelye körüli napi körforgásának felel meg. A kört 24 órára osztjuk, minden óra 60 percből, minden perc 60 másodpercből áll. az óra jele: h; a perc jele: m; a másodperc jele: s. A számítások során szükséges, hogy az időértéket ívértékké, és az ívértéket időértékké alakítsuk át. 1h = 15 ; 1m = 15'.

6 Pontok meghatározása a Föld területén Egy gömbfelületen (a Földön), minden pont helyzete megállapítható abból, hogy milyen távol fekszik két egymásra merőleges alapkörtől. A távolságokat fokokban, percekben és másodpercekben fejezzük ki. Ez egy koordináta - rendszer. Az Egyenlítőnek minden pontja egyenlő távol van a déli és az északi sarkponttól. A szélességi körök ezzel párhuzamosak. A szélességi pontokat ettől délre és északra számítjuk 90 fokig, a sarkpontokig. A meridiánok (délkörök, hosszúsági körök), az Egyenlítő síkjára merőlegesen állnak. Ezek közül a London melletti greenwichi csillagvizsgálón átvonulót jelölték ki kezdőkörnek. Ez a hosszúság 0 foka, innen minden irányba 180 fokig számítunk. Pontok meghatározása az éggömbön A földi koordinátarendszert kiterjesztjük az égboltra, így meghatározhatjuk bármely pontját, vagy a csillagok helyzetét. A Föld egyenlítőkörén átfektetett síkot képzeletben kiterjesztjük a világűrben. Ahol az égbolt gömbfelületét látszólag metszi, egy körívet kapunk. Ez az égi Egyenlítő. A Föld északi és déli sarkpontján fektetett egyenest mindkét irányba az égboltig meghosszabbítva, megkapjuk a világtengelyt (az égbolt tengelyét), valamint ennek az északi és a déli sarkát. Valamely égitest távolságát északra és délre az égi Egyenlítőtől, deklinációnak (elhajlásnak) nevezzük. A kiindulási pont az, ahol a Nap a tavaszi napéjegyenlőség idején áll. Ez a Tavaszpont vagy Kos-pont, a Nappályát is innen számítjuk. A Nappálya-állatövön itt van a Kos jegyének 0 foka. A Tavaszponttól mindig a Nap évi mozgásának irányába mérünk, 0 -tól 360 -ig. A Nappálya (ekliptika) Az Ekliptika a Nap körpályájának képzelt síkja. Az Egyenlítő és a Nappálya nem esnek egybe, hanem két egymással szemben fekvő pontban metszik egymást. A négy metszőponton szögeket képeznek, ezek körcikkeket alkotnak, melyeket mérhetünk. Azt a szöget, amit az Egyenlítő és az Ekliptika hajlásviszonya képez, 23 27' konstans méretűnek veszi az asztrológia én pontosan 23 26' 55,15" volt, és évente 0,43"-al csökken. Ezt az Ekliptika ferdeségének nevezzük, szoros összefüggésben áll a négy évszak váltakozásával is. Az Ekliptika ferdeségének szöge, a Föld forgástengelyének lassú

7 elmozdulása miatt változik, így minden egyes pont eltolódik. A földtengely az elmozdulás körét a Nap látszólagos körútjával ellentétes irányban írja le, vele együtt az Egyenlítő síkja is elmozdul. A Nappályának az Egyenlítővel való metszéspontjai - a tavaszi és őszi napéjegyenlőségi pontok - szintén eltolódnak, a Nap mozgásával ellenkező irányba, hátrafelé haladva az állatöv csillagképei során. Ezt a mozgást a tavaszpont tovahaladásának (praecessio) nevezzük. A Nap bármely év március 21-én az ekliptikának nem ugyanazon a pontján halad át az Egyenlítőn, mint az előző év március 21-én, hanem mindig kb. 50 másodperccel hátrább. Ha a Föld tengelyének elmozdulása év alatt ír le egy egész kört, akkor a tavaszpont praecessiója is ugyanennyi idő alatt halad körül visszafelé az ekliptikán, az állatövön. Évenként 50,25"-et, 72 év alatt kb. 1 -ot, 2160 év alatt pedig kb. 30 -ot, egy állatövi jegynek megfelelő ívet halad. Állócsillagok, csillagképek A Naprendszerünkhöz tartozó égitesteken kívül az égbolt milliónyi csillagát, állócsillagnak nevezzük. Megfigyelhetjük, hogy ezek állandó, sohasem változó formákat mutatnak, amit csillagképeknek hívunk. Ilyen például a Nagymedve, másnéven a Göncölszekér, a Fiastyúk vagy az Orion. Az emberi kultúrtörténet során a különböző művelődéskörök más és más ismert alakzatokhoz, lényekhez vagy tárgyakhoz hasonlították, és ezekről nevezték el a csillagképeket. A Nappálya mentén egymásután következő 12 csillagképnek is más és más neveket adtak, ezek mély értelmű jelképek, szimbólumok rejlenek mögöttük. Többségük állatokra vonatkozik, ezért a csillagkép körét Állatövnek, vagy Zodiákusnak hívjuk. Állatövi jegyek (4.rész) Amikor a Nappálya sarkalatos pontjait megállapították, a Tavaszpont a Kos csillagkép 0 fokára esett. Ezért a Nappályát is 12 részre osztották, és minden ilyen fokos szakaszt az Állatöv egy-egy csillagképéről nevezték el. A tavaszpontot Kos-pontnak, a nyári napfordulót Rák-pontnak, az őszpontot Mérleg-pontnak, a téli napfordulót Bak-pontnak hívjuk. A Baktérítő és Ráktérítő elnevezésének is ez a magyarázata. A két szélességi kör az Egyenlítővel párhuzamosan halad, és azt a legnagyobb távolságot jelzik, amelyet a Nap a nyári napforduló idején az Egyenlítő fölött és alatt elér. A Nap ezeken a pontokon megfordulni látszik. Június 21-ig emelkedik, egyre távolodik az Egyenlítőtől, de attól kezdve ismét közeledik hozzá, eléri az őszpontot az Egyenlítőn. Majd ismét távolodik déli irányban, amíg a téli napforduló idején el nem éri a legnagyobb távolságát az Egyenlítőtől. Innen ered a térítő elnevezés.

8 Ezek az elnevezések megmaradtak, pedig a valóságos tavaszpont, és a többi sarkaltos pont eltolódtak hátrafelé az Állatöv csillagképeihez viszonyítva. Tehát a zodiákus állatövi jelei és a hasonló nevű csillagképek nem azonosak. Megkülönböztetésül az állandó Állatöv esetében csillagképekről, a Nappálya eltolódó Zodiákusában viszont állatövi jegyekről beszélünk. A zodiákus jegyei, jelei és kiterjedésük A JEGYEK FELOSZTÁSA Napjegy Az a jegy, amire a legtöbb ember úgy utal, hogy Ikrek, Nyilas, stb... jegyben született, illetve amelyben a Nap az egyén születése napján tartózkodott. A személyiség általánosított jellemzését adja. A jegyek természetüknek megfelelően bizonyos rendszerekbe foglalhatók össze. Ehhez többféle felosztás kínálkozik. 1.Pozitív- negatív jegyek szerint; 2.Elemi felosztás; 3.A jegyek minőségi felosztása; 4.A jegyek évszak szerinti felosztása. A 12 állatövi jegyet vizsgálhatjuk a hatáskifejtés módja szerint is. Ritmus fedezhető fel, ahogyan egy folyamat elkezdődik, majd kitágul, megszilárdul, végül labilissá válik és átváltozik valami mássá. A minőségi jellemzőknek ez a változása négyszer ismétlődik a zodiákuskörön. Így az állatövi jegyekből három egyenlő számú csoportot alkothatunk: 1.kardinális (fő) jegyek; 2.szilárd (stabil, fix) jegyek; 3.változó (változékony, labilis) jegyek. 1.Kardinális jegyek: öntudatosak, önállóak, vezetésre képesek, független természetűek. Az energikusság, az aktivitás, a dinamikusság, az akarat és a célra összpontosítás jellemző

9 rájuk. Minden kezdethez ezek a tulajdonságok szükségesek. A kardinális típusú ember nagy vállalkozó kedvvel rendelkezik, és mindig határozottan hozza döntéseit. Kardinális jegyek A Kos, a Rák, a Mérleg és a Bak. Ezek a jegyek a zodiákus kardinális pontjaira esnek. Az elsõ ilyen jegy a Kos, helye a Vernal Equinox, (vagy a Tavasz pont, vagy a zodiákus kezdete). Ezek a jegyek a cselekvésre, a kezdetekre utalnak. Kapcsolatba hozhatók a kezdeményezéssel és a dinamikus cselekedetekkel. 2.Szilárd jegyek: energiában lassúbbak, kevésbé kezdeményezők. Megőrzik, megszilárdítják, kiterjesztik, kiszélesítik, stabillá teszik a kardinális jegyek által elindított folyamatot. A cél a tendenciák megtartása. Komolyság, megfontoltság, türelem, állhatatosság, helytállás jellemző rájuk. 3.Változó jegyek: energiáikban a gyorsaság és a mozgékonyság jellemző. A kardinális jegyek által megkezdett, és a szilárd jegyek által kiterjesztett folyamatot oldják fel, a változásokat készítik elő. Gondolati, intellektuális jegyek, ezért sokoldalúan és kötetlenül haladnak előre. A cél az anyagi és a szellemi világ összekapcsolása. Latolgató, fontolgató, minden irányban alkalmazkodó működés mutatkozik meg. Labilis jegyek: Elemek Az őselemek és a minőségi jellemzők összefüggései 1. Tűz elem: mindhárom minőségi jellemző pozitív jellegű. a) Kardinális Tűz: a Kos jegy. A Tűz szárazsága a meghatározó. Minden folyamatnak a kezdete. Az energiák nyersen, élesen dominálnak. A célratörés találkozik a tűzzel. A fő jegy állandóan vezetésre törekszik. A környezet vágyait, akaratát figyelmen kívül hagyja, szándékát mindenáron megvalósítja. A Kos jegyben fokozódik a célratörő igyekezet, az irányító hajlam, és a feszítő erők néha túlzásba csapnak át. Fontos szerepe van a gyors és az

10 energikus döntések meghozatalánál. b) Szilárd Tűz: az Oroszlán jegy. A Tűz melegsége jellemző. A szilárd Tűz harmonikusabb a kardinális Tűznél. Az Oroszlán jegynél az önbizalom kiegyensúlyozza a feszülő erőket, nem buzdítja gyors, elhamarkodott döntésekre. Kényelmesebb és türelmesebb, mint a Kos, nemcsak a tevékenységre koncentrál, hanem az élet örömeire és önmagára is gondol. A központi szerepet ő uralja önmagától, méltóságteljesen. Nem harcol a vezetésért, ez számára már természetes pozíció. Az összetartó és az irányító képessége nélkülözhetetlen. c) Változó Tűz: a Nyilas jegy. A meleg és a száraz energiák keverednek, minden irányba kiszélesednek. A szellemi törekvés veszi át az érvényesülési vágy fontosságát. A tanulmányok, a bölcsességek, a világnézet, a vallás, az igazság kérdései jelentik a megvalósítandó feladatot. A Nyilas jegy a központi szerep eléréséhez nem igényel külön energiát, a környezetben található akadályok fölé emelkedik. Tüzesen lelkesedik, de a változó minőség körültekintővé teszi. Egységesen, átlátóan gondolkodik. Nélkülözhetetlen a nagy tervek megvalósításánál. 2. Víz elem: mindhárom minőségi jellemző negatív jellegű. a) Kardinális Víz: a Rák jegy. A Víz nedvessége dominál. A célratörés egyesül a vízzel, az önmagába fogadás, a megtermékenyülés formájában jelenik meg. Legmagasztosabb megnyilvánulása az anyaság. A Rák jegyű emberre a szeretetteljes, gondoskodó, otthonias hajlam, sok érzés, képzelőerő és vágyódás jellemző. b) Szilárd Víz: a Skorpió jegy. A hideg minőség van túlsúlyban. Jellemzője a jég. A Víz felhőtlen, megingathatatlan ereje az irányadó, viszont a túláradó, szétfolyó hatásait korlátok közé zárja a szilárd minőség. Így az érzés határozottabban fordul a belsőség, az élet mélységei felé, mint a Rákban. Az érzelem zártan, elfedetten jelenik meg. A Skorpió típusnál a Víz elem képzelete, és a szilárd minőség birtoklásra irányuló hajlama keveredik, felfűti a szenvedélyeket. Ennek következtében képes átélni, legyőzni az alacsonyabbrendű ént, és a válságokon keresztül feltámad benne a felsőbbrendű én. c) Változó Víz: a Halak jegy. A nedves és a hideg energiák keverednek. Az anyag lebontása, feloldódása jellemző. A Víz-elem érzelmi, lelki átélésekre irányuló hajlama összefüggésbe kerül a változó minőség kötetlenségével, szétáradó, érzelmi-szellemi kapcsolódást kereső jellegével. A Halak jegy vágya az asszimiláció. A célja a határtalanság, a lelki kötetlenség, a feloldódás. Egyetemes szeretet jellemzi, képes önmagát feláldozni, az "én" határain túllépni. De könnyen elveszítheti a lába alól a talajt,

11 bizonytalanság övezi, mert énjét háttérbe szorítja. 3. Levegő elem: mindhárom minőségi jellemző pozitív jellegű. a) Kardinális Levegő: a Mérleg jegy. A nedves energia az irányadó. Az élretörő, vezetésre hajlamos kardinális minőség keveredik a légies elem könnyedségével, mozgékonyságával. A szellemiség és az érzelmek egyesülése jön létre. A cél: az élet széppé, zavartalanná és kellemessé tétele, az ellentététek harmonizálása. Ennek érdekében alkotja és formázza kapcsolatait. Összehoz ideákat, eszméket, embereket. b) Szilárd Levegő: a Vízöntő jegy. A meleg energia az uralkodó. A forróság szárítja a levegőt. A légies elem könnyedsége, értelmisége, sokoldalúsága a szilárd minőség határozottságával, céltudatosságával vegyül. Így a kötetlenség és felszínesség helyébe öntudatosság, elmélyültség, komolyság lép. A Vízöntő jegyű embernek saját ideái, elvei vannak a világról, és ezekhez mindig ragaszkodik. "Az már a világ baja, hogy ezekhez nem alkalmazkodik". c) Változó Levegő: az Ikrek jegy. A meleg és a nedves jelleg keveréke található. A légies elem mozgékonysága, könnyedsége párosul a változó minőség hasonló tulajdonságaival. Az Ikrek jegyre fokozott gyorsaság, szétáradó értelmi érdeklődés jellemző. Nem tud elmélyülni, így csak a felszínen bír információt közvetíteni. Mindennel és mindenkivel kapcsolatba kerül. El szeretné érni az anyagot, de ez nem sikerülhet neki. Ebből adódóan keresi a Vizet és a Földet egyaránt. Az AC - Ascendens Az Ascendens az a pont, ahol az ekliptika ( a Nap és a planéták mozgása) keleten keresztezi a Föld horizontját. Van némi ellentmondás abban, hogy hogyan kell az Ascendenst kiszámolni, de a különböző módszerekkel kiszámolt végeredmények között nem nagy az eltérés, figyelembe véve azt, hogy a legtöbb születési idő csak legjobb esetben is 15 perc pontosságon belül vehető figyelembe. Ez az eltérés akár egy óra is lehet (DST, azaz Daylight Saving Time). Félreértések adódhatnak abból is, hogy a számítások alapja a geografikus, azaz földrajzi, vagy a geocentrikus horizont-e. Az efemeridák a geocentrikus horizontot veszik alapul. Ascendens A zodiákus azon pontja, amely a születés idején a keleti horizonton felkelõben volt. Azonos az elsõ ház csúcsával és az ember személyiségét, jellemét mutatja meg, és azt, hogyan viszonyul a világhoz. A DC - Descendens

12 A DC. Az a pont, ahol az ekliptika nyugaton keresztezi a horizontot, szemben vele az AC. Található. Descendens A horoszkóp azon pontja, amely az Ascendenssel szemben áll, azaz az Ekliptika lenyugvó foka a nyugati horizonton, az egyén születésének pillanatában. A VII. ház csúcsa. A házasságra, a társkapcsolatokra, az emberek közötti kölcsönhatásra utal. Bolygók az asztrológiában Nap: Pozitív, tevékeny, tüzes. Férfi szimbólum. Az Oroszlánban dominál. Vasárnap erõs. <cikkimages/solar.jpg> <cikkimages/moon.jpg> Hold: negatív, nõies, vizes jellegû passzív. A Rákban dominál. Mars: pozitív tevékeny, tüzes, férfias jellegû. A Kosban és a Skorpióban dominál. Kedden erõs. <cikkimages/mars.jpg> <cikkimages/merkur.jpg> Merkúr: pozitív, termékeny, sokoldalú és egyaránt érvényesül a férfias és nõies jellege. Szûz és Ikrek csillagképben dominál. Szerdán erõs. Jupiter: pozitív, tüzes, férfias. A Nyilasban dominál. Csütörtökön erõs. <cikkimages/jupiter.jpg> <cikkimages/venus.jpg> Vénusz: nõies, passzív földies negatív bolygó. A Bikában és a Mérlegben dominál. Pénteken erõs. Szaturnusz: passzív, földies, férfias A Bakban dominál. Szombaton erõs. <cikkimages/saturnus.jpg> <cikkimages/uranus.jpg> Uránusz: pozitív, légies férfias A Vízöntõben dominál a Szaturnusszal. Neptunusz: negatív, passzív, nedves, vizes és nõies jellegû. A Halakban dominál, a Jupiterrel. <cikkimages/neptun.jpg> <cikkimages/pluto.jpg> Plútó: tevékeny, pozitív, tüzes-nedves jellegû,

13 férfias dominanciával. Az európai mágia által leggyakrabban alkalmazott összefüggésrendszer, amelynek a planéták képezik az alapjait... A Hold szinei a fehér, sárga és az ezüst, napja a hétfo, számai a 2 és a 9, ezenkivül minden folyadék, nedv és nyálka, egyebek között a növények és az állatok nedvei, különösen a tojásfehérje stb. Az zek közül hozzá kapcsolódik a sós, valamint minden jellegtelen, sehova sem nem sorolható iz. A fémek közül o birtokolja az ezüstöt, az ásványok és a drágakövek közül pedig a kristályt, a kvarcot, a szelenit nevü követ (mely mágikus természetrajz szerint a Holddal együt no és együtt fogy), a berlit, az akvamarint, az opált, a cseppkövet, valamint a tenger grágakövét, a gyöngyöt. A növények közül a Hold uralma alá tartozik egyebek között a mák az izsóp, a rozmaring, a fekete üröm, a mogyoró, a mandula, a füzfa, az olajfa és a legtöbb vizinövény, az állatok közül pedig az ember társaságát kedvelo állatok, elsosörban a kutya, a macsak és a házinyúl, az éjszaka állatai, mint a bagoly és a denevér, a legtöbb vizi vagy vizet kedvelo állat, elsosorban a rák, a béka, a teknoc, a vidra, valamint a vizi- és a gázlómadarak. Az emberi szférában övé a lélek és az ösztönvilág, az álmok birodalma és az asztráltest, a mitológia, a fantázia, az álmodozás, a romantika, a szentimentalizmus, a szimbólumok, a meditáció, az ima, a kömyörgés, a csábitás, a félrevezetés, a naivitás, a kiváncsiság, a szeszély, a szórakozás, az illem, a rokonszenv, a közkedveltség, a mágus, a pap, a papno, az anya (Magna Mater!), a tükör, a gyógynövény, az orvosság, az altató, a kábitószer, a kórház, a gyógyfürdo, a szórakozóhely, a hajózás, a vizi foglalkozások stb. Végül pedig az istenek világából a Holdal állnak kapcsolatba elsosorban (természetesen) a holdistennok és a holdistenek, igy egyebek között Artemisz, Diana, Luna, Hekaté, Ízisz, Nannar Szin és Csandra. A Merkúr szinei a naranacssárga a sárga, napja a szerda, száma a 8, izei a mentolos és a savanjú. A Merkúr uralma alatt áll minden kevert jellegü dolog, minden tarka tárgy és élolény, valamint minden gyors átalakulás és változás. A fémek közül o uralja a higanyt, másodsorban az ónt és a nemes acélt, az ásványok és a drágakövek közül pedig az achátot, a topázt, az opált, a smaragdot, a tarka márványt és minden tarka, többszinu követ. A növények közül neki van aláredndelve egyebek között a verbéna, a pimpó, a pálma, a petrezselyem, a menta és a dohány (elsosorban a nikotin miatt), az állatok közül pedig a pávián, az íbisz, a kaméleon, a sakál és a különösképpen gyos ravasz vagy tarka állatok, mint például a fecske, a róka, a menyét, a gyik és a kigyó. Az emberi világban az o urlama alatt áll az értelem,a gondolkodás, a kommunikáció, az irás, az számolás, az érdeklodés, a jutatás, a közvetités, a hirközlés, a posta, a kereskedelem, a diplomácia, a ravaszság, a büvészkedés, a trükk, a csel, a vicc, a cinizmus, a természettudós, a matematikus, az alkimista (Hermész Triszmegisztosz!) stb. Az istenk világában pedig vele áll kapcsolatban Hermész - Mercurius, az istenek hirnöke, a tolvajok patrónusa, a mágusok fejedelme és a lelkek alvilági kalauza, valamint összess rokona, közöttük Thot, Anubisz, Hanuman, Odin, Loki és Nabu. A Vénusz szine a smaragdzöld, napja a péntek, száma a 7 (vagy 6), kedveli az édes

14 izeket és a kellemes illatokat. Uralma alá tartozik a vonzódás, a szexualitás, a noi nem, a szimetria és minden szép forma vagy esztétikus látvány. A fémek közül neki van alárendelve a réz, amelynek neve (cuprum). Aphrodité születései helyére, Cipusra utal. A drágakövek közül övé a smaragd, a zafir, a türkiz, a zöld jáspis, a lapis lazuli, a krizolit és a korall. A növények közül az o fenhatósága alá tartozik egyebek között a rózsa, az árvalányhaj, a mirtusz, a vörös szantál és a koriander és minden édes gyümölcsot termo fa vagy bokor. Az állatok közül pedig minden bujaságáról, szerelemgerjesztohatásáról vagy szépségérol ismert állat, úgymint a kecske, a nyúl, a galamb, a veréb, a nyaktekercs, a macska, a hattyú vagy a páva. Az emberi világban övé a szerelem, az erotika, az érzelem, az elbüvölés, a müvészet, az ünnep, a karnevál, a pihenés, a kényelem, az ágy, a tisztaság, a luxus, a divat, a ruha, az ékszer, a kozmetika, a maszk, a szinház, a film, a szerencsejáték, a prostitució, a pornográfia stb. Végül az istenek világában vele rokon minden nimfa és szerelemistenno, elsosorban Aphrodite, Inana, Istár, Asztartá, Baszet, Freya és Frigg. A Nap szinei az arany, a sárga és a fehér (mint a szivárvány szinek összessége), számai az 1 és a 6, napja a vasárnap. Uralma alá tartozik minden kiemelt, központi hely és állapot, minden királyi élolény, minden ragyogó eszme és gondolat, s minden apai, teremtoi attitüd. A Nap képviseli az égen a Logoszt, a tudatosság kozmikus osprincipiumát. Uralma alá tartozik a fémek közül az arany, a drágakövek közül pedig a tiszta, áttetszo gyémánt, valamint a rubin, a topáz, a krizolit és a heliotrop. A növényekközül a Napnak vannak alárendelve azok, amelyek követik a Nap járását, miként a napraforgó vagy azok, amelyek napkeltekor kinyitják, napnyugtakor pedig becsukják szirmaikat., miként a lótusz. Ezeken kivül a fenhatósága alá tartozik még egyebek között a babér, a szolo, az akácia, a rekettye és a cikória. Az áálatok közül a Naphoz kötodik Egyiptom szent bogara a szkarabeusz, a fáraók madara a sólyom, a madarak királya, a sas, a királyok állata, az oroszlán, a tengerek oroszlánja, az oroszlánfóka, a fókák réme,a jeges medve, a hajnal hirnöke a kakas, valamint minden olyan állat, amely irányitja és vezeti a többieket. Az emberi világban az o uralma alá tartozik a bátorság, a becsület, az önérzet, a nemesség, az uralkodás, a dicsoség, a méltóság, a szabadság, a büszkeség, a vezetés, a méltóság, a szabadság, a büszkeség, a vezetés, a tanitás, a meggyoszés, a gyógyitás, az alkotás és a fáradhatatlanság. Végezetül az istenek birodalmában a Naphoz kötodik (természetesen) minden napisten, igy például Héliosz, Apolló, Ré, Hórusz, Utu, Samas, Szúrja és Baldir. A Mars szine a sötétvös, száma 5, napja a kedd. Szereti a csípos, maró ízeket és a kellemetlen, fanyar irritáló szagokat. O uralja a tüzet, az akaratotm a dinamizmust, az erot, az eroszakot, az agresszivitást, a harcot, a vérrontást, a zsákmányszerzést és az eroszakos halált. A fémek közül övé a vas, a fegyverek, alapanyaga. A drágakövek és az ásványok közül pedig a vérszinu rubin, valamint a kova és az obszidián, amelyek kiválóan alkalmasak harci eszközök készitésére. A növények közül pedig az o uralma alatt áll minden csipos, eros szagú füszernövény, így a paprika (foleg ha piros), a bors, a cayenne-i bors, a hagyma, a fokhagyma, a torma, a feketeretek és a mustár, minden irritáló, égeto szúrós növény, mint pl. a csalán, a kaktusz, a ruta vagy a bogáncs, és a legtöbb keserü vagy mérgezo növény, mint a fehér üröm, a farkasalma, a bürök vagy a maszlag. Az állatok közül az övé a frkas és a legtöbb ragadozó, valamint a méreggel ölo vagy a fullánkal felfegyverzett állatok, egyebek közöt a kobra, a rája, a skorpió, a fekete özvegy és a darázs.az emberi

15 világban az o uralma alatt áll a háború, a párviadal, a vakmeroség, a viszálykeltés, a vita, a verseny, a bosszúállás, a gyujtogatás, a rablás, a bun, a bünözés, a ferdehajlam,, a szadizmus, a szenvedély, a tüzoltó, a katona, a sebész, pék, kovács, a kemence, a kohó, a kalapács, a kard, a páncél, stb. Az istenek világában pedig megfelenek neki a viszály istenei és apokoli tuz istenei, mint Árész, Hádész, Héphaisztosz, Vulcanus, Nergal, Loki, Odin, Széth és Hórusz, a harcos. Születési dátum Állatövi jegy Uralkodó bolygó március 21 - április 20 Kos Mars április 21 - május 21 Bika Vénusz május 22 - június 21 Ikrek Merkúr június 22 - július 22 Rák Hold július 23 - augusztus 23 Oroszlán Nap augusztus szeptember 22 Szûz Merkúr szeptember 23 - október 23 Mérleg Vénusz október 24 - november 22 Skorpió Plútó november 23 - december 21 Nyilas Jupiter december 22 - január 20 Bak Szaturnusz január 21 - február 18 Vízöntõ Uránusz február 19 - március 20 Halak Neptunusz A Nap Kulcsszava: önkifejezés, életerõ Majdnem minden ismert civilizációnak megvolt a maga napistene.

16 Európában talán Apollón, Zeusz fia a legkiemelkedõbb napisten. Úgy vélik Ázsiából származik. Nemcsak a Nap fényességét és tisztaságát tükrözi, de õ a tökéletes férfi is. Az asztrológiában a Nap az Oroszlán jegyéhez kötõdik, és a nyílt, adakozó szívet, a szeretetet, a nagylelkûséget, az alkotókészséget képviseli. Ugyanakkor oly mértékben felerõsítheti az önbecsülést, hogy az nagyképûségbe csaphat át. A HOLD Kulcsszavak: szimpátia, ösztön, intuíció, változás, érzelem A mítoszok általában gyönyörû nõként, ám gyakran kegyetlen csábítóként is ábrázolják a Holdat, a Rák urát. Kirké alakjában elcsábította Odüsszeuszt; mint Hekaté gazdagsággal ajándékozta meg kegyeltjeit; mint Szelené az éjjeli égen hajtotta harci szekerét. Erõsíti a személyi- ség természetes, ösztönös vonásait. Szoros kapcsolatban áll az érzelmekkel. A Hold türelmesnek vagy állhatatlannak, szûk látókörûnek vagy dús fantáziájúnak; együttérzõnek, néha megbízhatatlannak mutat bennünket. A Merkúr Kulcsszavak: gondolkodás, gondolatközlés, mozgás Mercurius, azaz a görög Hermész, Zeusz hírvivõje és az utasok istene volt. Õ találta fel a lantot. Pompás atléta lévén általában sporthoz meztelenre vetkõzve ábrázolják, csupán szárnyas sarut és sisakot viselve. A nevét viselõ planéta jellegzetességei tipi- kusan az Ikreké, melynek uralkodó boly- gója: intellektuális, jó megfigyelõ, ésszerûen gondolkodik, sokoldalú és vitakedvelõ, beszédkészsége kiváló. A bolygó ösztönzi az elmét, ám kötekedõvé és kritikussá, idegessé és feszültté is teheti a szülöttet - ezek mind lehetséges vonásai a Szûznek, amellyel szintén kapcsolatban áll. A Vénusz Kulcsszava: harmónia, egyetértés, szeretet Venus, a legendás szépségû istennõ örökölte Aphrodité tulajdonságait - idealista, barátságos és nõies. Az asztrológiában a Bikához és a Mérleghez kapcsolódó bolygó a szerelem és a személyes kapcsolatok képviselõje; ezen túl hangsúlyozza az emberi természet nõies oldalát, a mûvészeteket és a divatot. A Vénusz szelíddé, barátságossá, kapcsolatteremtõvé tesz - ám stresszhelyzetben határozatlanná, bizonytalanná, túl romantikussá és másoktól függõvé alakíthat. A Mars Kulcsszavak: testi erõ, energia, kezdeményezõkészség Ez a bolygó a görög Árész istenhez kötõdik, aki sikeres volt a háború-

17 ban, de szerencsétlen a szerelemben. Mindig erõteljes felépítésûnek ábrázolják, aki még szerelmi kalandjaira is harci öltözetben indul. A Kos jegy ura; természetünk férfias oldalában, az izomzatban és az agresszivitásban mutatkozik meg. Erõsen szexuális beállítottságú; harciassá és határozottá; ingerlékennyé és durvává, valamint energikussá tehet bennünket. A Jupiter Kulcsszavak: szellemi és fizikai terjeszkedés Jupiter óvta Róma városát, a hadba kelés elõtt megáldotta a harcosokat, illetve visszatérésükkor üdvözölte õket. Hatalmában állt büntetni és jutalmazni,és uralkodott a menny- dörgés fölött. Az asztrológiában a Nyilassal és a Halakkal áll kapcso- latban, és jótékony hatással van a tanulásra, a filozofálásra és a nyel- vekre. Erõsítheti az optimizmust, a hûséget és az igazságot - ám elõi- dézhet túlzott derûlátást, extra- vaganciát, önáltatást és önteltséget. A Szaturnusz Kulcsszava: stabilitás, korlátozás, irányítás Saturnus a föld és szõlõmûvelés istene a római mitológiában. Asztrológiailag ez a bolygó a Bakban és a Vízöntõben uralkodik. Az ókorban a Szaturnusz a Naprendszer határát jelölte, így összekapcsolódik a korlátozással, de a kitartással, állhatatossággal és a szívóssággal is. Gyakorlatiassá és óvatossá teheti a szülöttet, de önzõvé, szûk látókörûvé, sõt kegyetlenné is. Az Uránusz Kulcsszavak: ingadozás, szétszakítás, megrázkódtatás Uranosz a görög mitológiában az eget megszemélyesítõ isten; Gaia Földanya hozta a világra, majd házasságra lépett vele. Gyermekeiket Gaia a méhébe rejtette Uranosz haragja elõl, majd kérésére legkisebb fiuk, Kronosz lemetszette apja nemi szervét. Ez a bolygó adta a nevet a Vízöntõ egyik urának. Legjobb hatásában ösztönzi az eredetiséget, a sokoldalúságot, és a függetlenséget; a legrosszabban erõsíti az excentrikusságot, a különcködést és a lázadó szellemet. A Neptunusz Kulcsszavak: homályos, valóságérzék hiánya Neptunus a tengerek görög istenétõl, Poszeidontól örökölte birodalmát, de ura minden tónak és folyónak is. Ló alakú vízi szellemek vontatják hintaját, mikor útra kel víz alatti palotájából. A nevét viselõ bolygó a Halak jegyével ( a leginkább víz elemû jeggyel )

18 áll kapcsolatban. Hatása a mûvészetekre terjed ki - különösen a költészetre és a táncra. Erõsítheti az ide- alizmust, a képzelõerõt és az érzékeny- séget - de a gondatlanságot, határozat- lanságot és a csalást is. A Plútó Kulcsszavak: kirekesztés, kitörés, átalakulás Plutó a görög mitológiában Hádész is- tennek, az Alvilág urának egyik neve; soha egyetlen teremtmény sem menekült meg attól, hogy át ne szállítsák a Styx folyón az uralma alá tartozó holtak birodalmába. Gyakran hordott láthatatlanná tevõ sisakot, amely nagymértékben segítette csábítási akcióiban. A nevét viselõ bolygó a Skor- pióban uralkodik, s talán ezért kötõdik a nemi szervekhez és a fajfenntartáshoz. Kapcsolatban áll a halállal, a tudatalattival, és míg erõt adhat az akadályok leküz- déséhez, hajlamos ravasszá, kritikussá, titokzatoskodóvá, kegyetlenné tenni az egyént. A Teliholdak elnevezései: Január - Vihar Hold Úgy tartják, hogy egy vihar elülte el?tt tombol a legvadabbul, és ezt általában az év is követi.. Február - Sz?zies Hold Az óhangulatú szó tisztán tükrözi a szokást, hogy az új évet tiszta lélekkel köszöntsük. Március - Magvetés Holdja A mag vetésének hava és az új év kezdetének a jelképe. Április - Nyúl Moon A római legendákban ezt a szent állatot a tavasszal és a termékenységgel azonosították. Május - Dyad Hold A latin eredet? szó a Castor and Pollux testvércsillagokra utal. Június - Széna Hold Június végét?l egész Júliuson keresztül kaszáltak a mez?kön, földeken. Július - Sörárpa Hold (?)

19 Mikor a Nap az Oroszlán jegyében állt, a wortot (az angolszász 'wyrt' - növény vagy sörárpa - szóból) gy?jtötték be, hogy kiszárítsák és így tárolják?ket, majd pedig söröcskét főzzenek belőle. :) * a wort szónak csak a "sörárpa" jelentését találtam meg, de lehetséges, hogy más növényt is így neveztek * Augusztus - Árpa Hold Perszephoné, az újászületés sz?z istenn?je, egy köteg árpát tart az aratás jelképeként. Szeptember - Vér Hold Ez jelölte az id?szakot, amikor a háziállatokat fel kellett áldozni téli tartaléknak.. Libra's telihodja alkalmanként a Bor Holdja lett, mikor egy sz?l?szüret hatalmas mennyiség? borral kecsegtetett. Október - Havas Hold A Skorpió uralja ezt az id?szakot, amikor a Nap a legalacsonyabban jár az égbolton és leesnek az els? hópelyhek. November - Tölgy Hold A druidák szent fája a római Jupiter istenségnek köszönheti ellenállását a téli viharoknak. December - Farkas Hold A félelmet kelt? éjszakai állat jelképezi az év "éjszakáját" is. Kék Hold - Változó A Kék Hold akkor t?nik fel, amikor egy hónapban kétszer is van telihold, a 28 napos holdciklusok ellenére. Sokan a Kék Holdat tartják a legalkalmasabbank arra, hogy megfogalmazzuk jöv?beli céljainkat. Fekete Hold - Változó

20 A Fekete Hold akkor t?nik fel, amikor két sötétül? ciklus is van egy hónapon belül. Sokan azt hiszik, hogy a második sötétül? ciklus idején a leger?sebbek az ilyenkor véghezvitt mágikus szertartások, cselekedetek. A keltákat többnyire az Írekkel azonosítják, de civilizációjuk kiterjedt egész Európára. Hatalmuk csúcsán birodalmuk a brit szigetektől a mai törökországig terjedt, végül azonban a germán törzsek és a rómaiak leigázták őket. Mára már alig valami maradt ránk misztikumaikból, ami ma újra éled mint a legendás főnix, bár tudásuk java eltűnt az idők homályában. A kereszténység világhódítása során, köszönhetően Szent Patriknak, ki elégette az ősi fóliánsokat. Ha ma valaki azt hallja, kelta misztika, vagy varázslat, többnyire a druidákra gondol, de nem csak ők birtokolták a tudást. Egy hármas kaszt volt, amiből a druidák csak az egyik kaszt volt. A másik két csoport: a bárdok vagy dalnokok és a mesteremberek. A mai hagyományélesztők, a Kelta Wicca, már csak egy megfakult bár kétségkívül hatásos és tiszteletteljes tudományt birtokolnak, és hála tevékenységüknek, a régmúlt homályából újra előkerülnek az elfeledett tudásmorzsák. A kelták a természetben éltek, a természet volt hitük és életük alapja. Náluk a nap éjfélkor vette kezdetét, ezáltal fejlett volt csillagászatuk, és ismerték a holdfázisokat is. A kelták naptára a holdéven alapult. Varázslataik többnyire a holdfázisok valamelyikéhez kapcsolták, meghatározva milyen varázslathoz, milyen holdfázis kapcsolódik. Célszerű hát a varázslatot a hold erőivel összhangban, mint azok ellenében végrehajtanunk. A kelta mágia mindenekelőtt a bolygók és a természet erőinek befolyását aknázta ki. Olyasfajta varázslatrendszerünk van mely összhangban áll planétánk, mi több, saját létezésünk törvényeivel. Olyan mágia, mi egész életünket megváltoztathatja. Legtöbb varázslatunkat éjszaka végezzük. A hold fényének fontos szerepe van. Ezenkívül a varázslatok céljainak megfelelő holdállások talán még ennél is

21 fontosabbak. A elűzésére vagy csökkentésére a teliholdtól az újholdig tartó időszakban érdemes varázsolnunk, és a varázslat újhold napján vagy éjszakáján a leghatásosabb. Ha viszont növekedést, gyarapodás vagy nyereség a cél, tanácsos újhold és telehold közé eső időben ügyködni. Ekkor a telihold napja vagy éjszakája biztat a legtöbb eredménnyel. Bár kétségkívül a holdnak az évszakokhoz kötött szertartásokban van nagy szerepük. Az ősök éjszakája, vagy holtak ünnepe. Ez Október 31. vagy a Skorpió havának első teliholdjára esik. Ez a Vékony fátyol, és a halottakkal való találkozás ideje, midőn az Istennő Banya-arculata kerül előtérbe. Imbolc Február 1. Vagy Vízöntő havának első teliholdjára esik. Más néven Gyertyaszentelő Ünnepnek is nevezik. Ekkorra esnek a Földanya ébredésének első jelei, a megtisztulás ünnepe ez, miközben felkészülünk a gyarapodásra és megújhodásra. Brigit Istennő ünnepe ez, aki életet lehel a holtakba. Beltane Május 1. Vagy a Bika havának első teliholdja. A Hölgy napjának vagy Májusnapnak is nevezik. Ez a Szarvas Isten és a Zöld Erdő Hölgyének az ünnepe. A ház őrszellemének is ekkor illő áldozatot bemutatni. Lughnassadh Augusztus 1. Vagy az Oroszlán havának első teliholdja. Lunasának is nevezik ezt ünnepet. Ez egy fordulópont Földanya évében. Egyúttal a fogyatkozó Isten és a gyarapodó Istennő ünnepe is, északon ekkor tartanak aratóünnepet mindjük tiszteletére. E időszak különösen kedvező hatású a jó szerencse és bőséget adó varázslatoknak. A oldal kapcsolatos Istennők és Istenek. Arianrhod Az Istenségek között Arianrhod (Wales) a teliholdistenség. Ö a Bő Gyümölcs Anyja; csillag- és égistennő; szűz; az újjászületések úrnője. A csillagok ezüstkerekének őrzője, ami az idő és a sors szimbóluma. A kereket Lapátkeréknek is hívták, s úgy tartják, hogy ez a hajó visz a holt harcosokat Holdországába. Telholdként áldoznak neki. A szépség, termékenység és lélekvándorlás Istennője.

22 Az Istennői hármasság Anya aspektusa Banya Az istennői hármasság egy másik aspektusa. Az öregkort és halált, a telet, a véget, a fogyó Holdat testesíti meg. Vagyis a hanyatlás és romlás összes formáját, mely az újjászületés üstjében melyet szintén ő birtokol való megújhodást előzi meg. Blodeuwedd Az Istennői hármasság Szűz változata. (Wales) A virágok, bölcsesség és a holddal kapcsolatos misztériumok és beavatási szertartások úrnője. Cerridwen Holdistennő (Wales) Nagy Anya; gabonaistennő és a természet úrnője. A fehér dögevő emse a Holdat személyesíti meg a kelták szemében. A fehér emse az Istennő szent állata. A halál, megújhodás, ihlet, csillagjóslás, termékenység, varázslat, költészet, tudomány, gyógyfüvek, ráolvasások és a tudás úrnője. Nagy Anya Az Úrhölgy; a teremtés női őselve. A Hold, a nyár, a virágzás, a tenger, víz, szerelem, gyógyítás, termékenység Istennője. Nos egyenlőre ennyit a keltákról és hitvilágukról, valamint mágiájukról. Remélem elégedett vagy Kyria Corwin

A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban.

A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban. LILITH A sumér hitvilágban Lilith a nagy magasságok szelének istennője, akit gonoszsága miatt száműztek az édenkertből. A világ teremtésében játszott szerepe azonban nem tisztázott. Az ókori Keleten keveréklényként

Részletesebben

ASZTROLÓGIAI LEXIKON N - Z

ASZTROLÓGIAI LEXIKON N - Z ASZTROLÓGIAI LEXIKON N - Z Nadír _az éggömb közepén áthaladó tengely és éggömb látóhatár alatti metszéspontja Nagy Év _a Tavaszpont (Kos 0 foka) retrográd irányban mozog a Zodiákuson. Kb. 2500 évenként

Részletesebben

FOGALOMTÁR 9. évfolyam I. témakör A Föld és kozmikus környezete

FOGALOMTÁR 9. évfolyam I. témakör A Föld és kozmikus környezete FOGALOMTÁR 9. évfolyam I. témakör A Föld és kozmikus környezete csillag: csillagrendszer: Nap: Naprendszer: a Naprendszer égitestei: plazmaállapot: forgás: keringés: ellipszis alakú pálya: termonukleáris

Részletesebben

Asztrológiai arcok. A Hold arc jellegzetessége

Asztrológiai arcok. A Hold arc jellegzetessége Asztrológiai arcok A következőkben részletesen is bemutatom ábrákkal a hét alaptípus jellegzetességeit, kezdve a bolygó jellegével, amely a legfontosabb asztrológiai analógiás jelentéseket tartalmazza,

Részletesebben

SZATURNUSZ AZ ÉGEN ÉS A HOROSZKÓPBAN

SZATURNUSZ AZ ÉGEN ÉS A HOROSZKÓPBAN Dr. Janák Lajos: SZATURNUSZ AZ ÉGEN ÉS A HOROSZKÓPBAN Elérkeztünk a naprendszer régi határához, a vén Szaturnusz pályájához. Az idő és a végzet istenéhez, melynek pályáját az idők kezdete óta egészen a

Részletesebben

Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS

Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS Naprendszerünk középpontja a Nap, mely fényével egyszer nyitott, másszor csukott szeművé teszi a kihűlt testű Holdat, mely képtelen rá, hogy Földünktől elszakadjon. Járkál körbe-körbe

Részletesebben

AZ ÁLLATÖVI JEGYEK. A zodiákus

AZ ÁLLATÖVI JEGYEK. A zodiákus AZ ÁLLATÖVI JEGYEK 12 állatöv jegy található a mi asztrológiánkban, amit nyugati asztrológiaként is emlegetnek és a gyökerei a babiloniak -ig nyúlnak vissza. A zodiákus Ahhoz, hogy erről a témáról beszélni

Részletesebben

Az élet keresése a Naprendszerben

Az élet keresése a Naprendszerben II/1. FEJEZET Az élet keresése a Naprendszerben 1. rész: Helyzetáttekintés Arra az egyszerû, de nagyon fontos kérdésre, hogy van-e vagy volt-e élet a Földön kívül valahol máshol is a Naprendszerben, évszázadok

Részletesebben

Hatodik törvény. A ritmus és a ciklus törvénye

Hatodik törvény. A ritmus és a ciklus törvénye Hatodik törvény A ritmus és a ciklus törvénye A teremtési folyamatok törvénye. A megnyilvánulási formák törvénye, vagyis az Idõ és a Tér Törvénye. A jelenvalóságnak, illetve a Teljes Jelenlét-tudatnak

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

Csillagászati tankönyv kezdőknek és haladóknak

Csillagászati tankönyv kezdőknek és haladóknak Csillagászati tankönyv kezdőknek és haladóknak Szerkesztették: Kereszturi Ákos és Tepliczky István (elektronikus változat) Magyar Csillagászati Egyesület Tartalom Égi mozgások A nappali égbolt Az éjszakai

Részletesebben

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Németh Ágnes: KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Minden asztrológus legnehezebb feladatának tekinti ellenőrizni, hogy a kapott születési adatok precízek-e. Ehhez gondolom mindegyikünknek meg van

Részletesebben

Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal. Mintaszintézisek I.

Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal. Mintaszintézisek I. Mintaszintézisek I. Kozma Szilárd: Egy nyugati országba emigrált (általam ismeretlen) zongoramûvész horoszkóp-szintézise. Született: Oroszország távoli részén, 1947 augusztusban. Mielõtt a horoszkóp szintetikus

Részletesebben

Egyiptom és Mezopotámia. A csillagászat története 1., 2015. szeptember 17.

Egyiptom és Mezopotámia. A csillagászat története 1., 2015. szeptember 17. Egyiptom és Mezopotámia A csillagászat története 1., 2015. szeptember 17. Egyiptom és fővárosai Egy kis kronológia Égi objektumok és istenek Nut: Az égbolt egésze Su: a lég istene Geb: a Föld istene (Nut

Részletesebben

Kedves Olvasóink! Bár az Országos Találkozóról idén nem érkeztek receptek, én azért már csak a hagyomány miatt is ezzel kezdem a novemberi számot

Kedves Olvasóink! Bár az Országos Találkozóról idén nem érkeztek receptek, én azért már csak a hagyomány miatt is ezzel kezdem a novemberi számot Kedves Olvasóink! Bár az Országos Találkozóról idén nem érkeztek receptek, én azért már csak a hagyomány miatt is ezzel kezdem a novemberi számot. Köretnek is, önálló könnyű fogásnak is könnyen elkészíthető.

Részletesebben

HOLD AZ ÉGEN ÉS A HOROSZKÓPBAN

HOLD AZ ÉGEN ÉS A HOROSZKÓPBAN Dr. Janák Lajos: HOLD AZ ÉGEN ÉS A HOROSZKÓPBAN A holdvilág volt a legelső csillagászati világosság. Ennek útján kezdődött a tudomány és századról századra előre haladva meghódította a csillagokat, s a

Részletesebben

Kozmológia. Ajánlott irodalom. Soós Anna

Kozmológia. Ajánlott irodalom. Soós Anna Ajánlott irodalom 1] Leon Sterling: The Art of Prolog, MIT, 1981. 2] Márkusz Zsuzsanna: Prologban programozni könnyû, Novotrade.1988. 3] Makány György: Programozási nyelvek: Prologika. Mikrológia, 1989.

Részletesebben

A személyi horoszkópokból kiolvasható, jellegzetes karmák leírása

A személyi horoszkópokból kiolvasható, jellegzetes karmák leírása A személyi horoszkópokból kiolvasható, jellegzetes karmák leírása Kozma Szilárd: A személyi horoszkópokból kiolvasható, karmikus programok asztrológiai leírása: Gyakorló asztrológusi tevékenységem és kutatásaim

Részletesebben

A Földtől a Világegyetemig From Earth to the Universe

A Földtől a Világegyetemig From Earth to the Universe A Földtől a Világegyetemig From Earth to the Universe Hungarian narration: Hungarian translation: Consultant: Recording: Editing and post production: Klári Varga András Szepesi, Borbála Kulin György Zajácz,

Részletesebben

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU Elektronikus változat Fedélterv és grafika: Kovács Gábor KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers Kovács Gábor, 2012 ELŐSZÓ A Piros

Részletesebben

Második egyetemes törvény (A rezgés törvénye)

Második egyetemes törvény (A rezgés törvénye) Második egyetemes törvény (A rezgés törvénye) Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal A Vibráció törvénye Más nevein: a Rezonancia (Hangolódás) illetve

Részletesebben

Kos (Aries) A Kos az égbolton. A Kos (Aries) csillagkép és mitológiája

Kos (Aries) A Kos az égbolton. A Kos (Aries) csillagkép és mitológiája Kos (Aries) Az állatöv első jegye, 0-30 Évszaka: A tavasz kezdete (Március 21-től Április 20-ig) Uralkodó bolygója: Mars Minősége, eleme, polaritása: Kardinális, Tűz (meleg- száraz), Pozitív (férfias-aktív,

Részletesebben

2016. A cselekvés éve, az érvényesülésért végbevitt tettek ideje

2016. A cselekvés éve, az érvényesülésért végbevitt tettek ideje 2016. A cselekvés éve, az érvényesülésért végbevitt tettek ideje TAVALYRÓL IDÉNRE: A SZELÍDSÉGBŐL AKARATOSSÁG LESZ. Az Óévünk sokkal harmonikusabb és jóakaratúbb volt, mint ami most következik szedjük

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA

MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA UTASI CSABA A nyolcvanas évek derekán, amikor már csaknem negyven éve a naplófeljegyzések pótolják számára a publicisztikát, a kapcsolatot a mindennapi valósággal, a századunkkal

Részletesebben

Az ismétlõdés, vagyis a ciklus és a ritmus eyetemes törvénye

Az ismétlõdés, vagyis a ciklus és a ritmus eyetemes törvénye Az ismétlõdés, vagyis a ciklus és a ritmus eyetemes törvénye 6) AZ ISMÉTLÕDÉS, A RITMUS ÉS A CIKLUS, VALAMINT A SORRENDISÉG EGYETEMES (HIERARCHIA) TÖRVÉNYE. teremtési és megváltási folyamatok rendjének,

Részletesebben

A Sárkányfarok - Sárkányfej tengely iránya által jelzett metafizikai jelentésekrõl

A Sárkányfarok - Sárkányfej tengely iránya által jelzett metafizikai jelentésekrõl A Sárkányfarok - Sárkányfej tengely iránya által jelzett metafizikai jelentésekrõl Kozma Szilárd: A Sárkánfarok - Sárkánfej tengelyrõl. Amiért a Sárkányfarok - Sárkányfej tengelyrõl még nem írtam eddig,

Részletesebben

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) 138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?

Részletesebben

A magzatfoganás és a fogamzásgátolt boldogság titkairól

A magzatfoganás és a fogamzásgátolt boldogság titkairól A magzatfoganás és a fogamzásgátolt boldogság titkairól Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal Kozma Szilárd: Metafizikus - asztrológusi szemmel

Részletesebben

Hölderlin. Életpályája

Hölderlin. Életpályája Hölderlin Életpályája Friedrich Hölderlin (1770 1843) a német költészet és az egyetemes világirodalom egyik legnagyobb lírikusa, a legtisztább eszményekért rajongó költô. Míg élt, kevés elismerésben volt

Részletesebben

Elsõ Egyetemes törvény (A teremtés és a Mágia)

Elsõ Egyetemes törvény (A teremtés és a Mágia) Elsõ Egyetemes törvény (A teremtés és a Mágia) Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal Kozma, Szilárd: A teremtés, illetve a teremtõ képzelet, a teremtõi

Részletesebben

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve Csapat/iskola: Beadás ideje: Tudnivalók A teszt 100 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül a Példabeszédek

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál Feng shui A belsõ harmónia megteremtése feng shuival A kínaiak évezredek óta a feng shui alapelvei szerint építik és rendezik be házaikat és maguk az építõmesterek is e szabályokat követik. hirdetés Ma

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

14. Rák. (Rosszindulatú sejtburjánzás)

14. Rák. (Rosszindulatú sejtburjánzás) 14. Rák (Rosszindulatú sejtburjánzás) A rák megértéséhez különösen fontos az analóg gondolkodás. Tudatosítanunk kell azt a tényt, hogy az általunk észlelt vagy definiált teljességek (egység az egységek

Részletesebben

Bársony-Hunyadi Általános Iskola TERMÉSZETISMERET HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Bársony-Hunyadi Általános Iskola TERMÉSZETISMERET HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Bársony-Hunyadi Általános Iskola TERMÉSZETISMERET HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Cziczlavicz Éva Judit, Fekéné Tóth Judit Molnárné Kiss Éva, Martinek Ágnes MISKOLC 2013 A, Összesített óraterv Évfolyam

Részletesebben

E l é g i á k (2002-2012)

E l é g i á k (2002-2012) E l é g i á k (2002-2012) Ébredés Ordít a pillanat, gerince törik, édes hajnal tesz pontot éjszakára, s repít el fejemtől forró párnámra. Képei sem kísértek, csak a hídig, melyen még átérek a valóságba,

Részletesebben

A kábulattól való megszabadulás szüksége

A kábulattól való megszabadulás szüksége A kábulattól való megszabadulás szüksége Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal Kozma Szilárd karma-asztrológus: A MÁSODIK, AVAGY AZ IGAZI (tényleges)

Részletesebben

Gyerő Dávid 1. Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése

Gyerő Dávid 1. Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése Gyerő Dávid 1 Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik:»ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét,

Részletesebben

A Karma jellege és következményei a konstellációk szerint

A Karma jellege és következményei a konstellációk szerint A Karma jellege és következményei a konstellációk szerint Kozma Szilárd: Az állatöv jegyeinek, mint karma - hordozó spirituális erõtereknek az értelmezése. A konstellációk szerinti diszharmonikus magatartások

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Rózsa Huba HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Elhangzott Budapesten, a Szent István Társulat régi székházának dísztermében 2011. május 30-án, a Társulati Esték a Család Évében című rendezvénysorozat

Részletesebben

A Kos-Lilithje és a Bika Sárkányfarka irányítja Gerle Évát

A Kos-Lilithje és a Bika Sárkányfarka irányítja Gerle Évát A Kos-Lilithje és a Bika Sárkányfarka irányítja Gerle Évát Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal Az asztrológiai sorsképletekben halmozottan található,

Részletesebben

Tanterv az erkölcstan 1-4.

Tanterv az erkölcstan 1-4. Tanterv az erkölcstan 1-4. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

Alapfokú védikus asztrológia tanfolyam

Alapfokú védikus asztrológia tanfolyam Alapfokú védikus asztrológia tanfolyam Elektronikus jegyzet és gyakorló füzet Írta: Saródy Judit védikus asztrológus és asztroterapeuta Szerkesztette: Adorján György A jegyzet, a tanfolyam órái szerint,

Részletesebben

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI A természettudósok számára az agresszió egy sok energiát igénylő, magas feszültség szintű, cselekvésben kifejeződő biológiai jelenség. Ezzel szemben

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

Ibn Ezra - bolygók A hét bolygó természete, uralmaik és jelöleteik

Ibn Ezra - bolygók A hét bolygó természete, uralmaik és jelöleteik Ibn Ezra - bolygók A hét bolygó természete, uralmaik és jelöleteik (Ibn Ezra, A bölcsesség kútfeje 4.) A következő részlet a zsidó származású ibériai filozófus, teológus, nyelvész, költő, orvos, csillagász

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ 2014. április XX. évfolyam 4. szám 60 Ft VÉGH GYÖRGY: VIRÁGHOZÓ ÁPRILIS Elmúlt a tél: itt a tavasz, minden bokor újra éled - a földből a virágokat előhúzzák a tündérek. Április is segít nekik, megáll minden

Részletesebben

TERMÉSZETISMERET 5 6. évfolyam

TERMÉSZETISMERET 5 6. évfolyam TERMÉSZETISMERET 5 6. évfolyam Tantárgyi célok, feladatok A természetismeret tantárgy olyan műveltségképet közvetít, amely egységben jeleníti meg az élő és élettelen természet jelenségeit, folyamatait,

Részletesebben

nagyobb szerepet kap s lassanként egészen átveszi a nyers erő szerepét. A küzdelem végcélja közben állandóan ugyanaz marad: az t. i.

nagyobb szerepet kap s lassanként egészen átveszi a nyers erő szerepét. A küzdelem végcélja közben állandóan ugyanaz marad: az t. i. Zsebre raktam kezeim és lassú léptekkel mentem hazafelé. Helyenként lámpák fénye világított. Macskák futottak át az utcán. Kövér patkányok szaladgáltak a csatornák mellett. Egy helyen öt volt egymás mellett

Részletesebben

Ha az ember Csoóri Sándorról készül portrét írni, akkor nem a készen. újraírása a cél, mivel ekkor éppen a vers mint olyan siklana ki a kezeink

Ha az ember Csoóri Sándorról készül portrét írni, akkor nem a készen. újraírása a cél, mivel ekkor éppen a vers mint olyan siklana ki a kezeink ÍRÓPORTRÉ Rovatunkban kortárs magyar írók életmûvét mutatjuk be néhány oldalnyi terjedelemben az élõ klasszikusoktól a legtehetségesebb fiatalokig. A tárgyalt alkotók kiválasztása elkerülhetetlenül szubjektív,

Részletesebben

A változó jegyek a mindennapi életben

A változó jegyek a mindennapi életben Gázmár László: A változó jegyek a mindennapi életben Március közepén hívott fel Dr. Janák Lajos, hogy tartsak egy rövid előadást a Fészekben. Hirtelen, a Neptunusz tartós, Halak-béli uralmára, meg a világ

Részletesebben

A pénz és az anyagiak a horoszkópból

A pénz és az anyagiak a horoszkópból A pénz és az anyagiak a horoszkópból A pénz, a vagyon, a birtok, az anyagi érték különbözőképpen közelíthető meg-, az asztrológiában is. Akinek sok a pénze a bankban, az nem biztos, hogy anyagi értéknek

Részletesebben

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő 634.0:069 ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő A Bükk-hegység nyugati részén a Szilvásváradi Erdészet területén a festői szépségű Szalajka völgyben található az első szabadtéri Erdei Múzeum. Építése társadalmi

Részletesebben

Bevezetés az asztrológiába. Mi az asztrológia? Meddig terjed az érvényessége?

Bevezetés az asztrológiába. Mi az asztrológia? Meddig terjed az érvényessége? Bevezetés az asztrológiába Ez a munka nem jöhetett volna létre Hajnal Albert máig kiadatlan munkájának, az Astrosophia Hermetica címő tanulmány kéziratának, ennek a nagyszerő, egységes, jól szerkesztett,

Részletesebben

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes

Részletesebben

1. Melyek azok a kétjegyű számok, amelyek oszthatók számjegyeik

1. Melyek azok a kétjegyű számok, amelyek oszthatók számjegyeik 1991. évi verseny, 1. nap 1. Számold össze, hány pozitív osztója van 16 200-nak! 2. Bontsd fel a 60-at két szám összegére úgy, hogy az egyik szám hetede egyenlő legyen a másik szám nyolcadával! 3. Van

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

MAYA HOROSZKÓP József Attila 1905 április 11. nap-jegy jegy: 6-GYÍK (Kan Kan) év: KELET-10 13-napos ciklus: 1-ESŐ (Cauac Cauac) éjszakai uralkodó: 3 Vénusz-fázis: ESTI CSILLAG 2 BEVEZETÉS Mezoamerika ókori

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...?

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? 2013. november 17. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele I/10. szám Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? Képzeljük csak el, Jézus Rómában a Szent Péter bazilikáról

Részletesebben

Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland

Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland Ta r t a l o m Borsó.... 6 Hagyma..... 8 Fokhagyma....10 Spenót....12 Saláta......14 Retek.. 16 Tök... 18 Uborka...20 Káposzta.....22 Karalábé....24 4 Ta r t a l

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Társadalmi válságok. Benyhe István. A globalizmus 8 igazsága, amelyek talán nem is olyan erõs igazságok

Társadalmi válságok. Benyhe István. A globalizmus 8 igazsága, amelyek talán nem is olyan erõs igazságok 2 2009. június Tanulmány Benyhe István Társadalmi válságok Jared Diamond amerikai kutató a társadalmak túlélésével foglalkozik. Természettudós lévén, nagy történelmi léptékben tekinti át az emberi civilizációt,

Részletesebben

A zavaró fényeket azok létrejötte szerint egy kicsit másként is megmagyarázhatjuk: zavaró fénynek

A zavaró fényeket azok létrejötte szerint egy kicsit másként is megmagyarázhatjuk: zavaró fénynek Látnak-e még csillagot utódaink? Kolláth Zoltán Száz évvel ezelőtt a címben feltett kérdés értelmét nem igazán értették volna eleink. Pedig akkor már elindult az a folyamat, amely az éjszakai égbolt folytonos

Részletesebben

A csillagok fénye 1. Az atomoktól a csillagokig. Dávid Gyula 2016. 01. 21. Az atomoktól a csillagokig dgy 2015. 01. 21.

A csillagok fénye 1. Az atomoktól a csillagokig. Dávid Gyula 2016. 01. 21. Az atomoktól a csillagokig dgy 2015. 01. 21. A csillagok fénye 1. Az atomoktól a csillagokig Dávid Gyula 2016. 01. 21. Az atomoktól a csillagokig dgy 2015. 01. 21. A csillagok fénye 1 Az atomoktól a csillagokig sorozat 150. előadása 2016. 01. 21.

Részletesebben

Én-térkép! Aki beszél, kaput nyit saját belső világára.

Én-térkép! Aki beszél, kaput nyit saját belső világára. Én-térkép! Az Én-ek, olyan állapotok, melyekkel azonosul az ember. Meg kell vizsgálni, hogy milyen viszony fűzi az embert ezekhez az állapotokhoz, illetve mi indította el az adott viszony kialakulását.

Részletesebben

TÖRTÉNELMI FELADATLAP

TÖRTÉNELMI FELADATLAP TÖRTÉNELMI FELADATLAP 1.) Válassza ki a barokk templomot ábrázoló képet! 2.) Válassza ki a következő kupolás épületek közül a barokk stílusút! 3.) Válassza ki, hogy az alábbi épületek közül melyik nem

Részletesebben

A poláros fény rejtett dimenziói

A poláros fény rejtett dimenziói HORVÁTH GÁBOR BARTA ANDRÁS SUHAI BENCE VARJÚ DEZSÕ A poláros fény rejtett dimenziói Elsõ rész Sarkított fény a természetben, polarizációs mintázatok Mivel az emberi szem fotoreceptorai érzéketlenek a fény

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Schäffer Erzsébet. Pókfonálon. történetek útközben

Schäffer Erzsébet. Pókfonálon. történetek útközben Schäffer Erzsébet Pókfonálon történetek útközben Pókfonálon Schäffer Erzsébet 2009 Borítóterv: Czeizel Balázs Fotó: családi archív Tördelés: Kerényi Attila ISBN 978-963-9710-62-7 ISSN 17855667 Megjelent

Részletesebben

PROGNÓZIS A BIKA HAVÁRA 2013. április 20 május 20. Sokasodjunk! (védikus mantra)

PROGNÓZIS A BIKA HAVÁRA 2013. április 20 május 20. Sokasodjunk! (védikus mantra) A Göncöl Szellemtudományi Szabadegyetem hírlevél-sorozatának keretében minden hónapban, a Nap jegyváltásának alkalmával egy speciális, az aktuális csillagjegy vonatkozásában összeállított írást küldünk

Részletesebben

Csillagok a Pegasus körzetében (IX-3. ábra). Ősszel az esti égbolton kevés első nagyságrendű csillag látható. Ezek legtöbbje a déli horizont

Csillagok a Pegasus körzetében (IX-3. ábra). Ősszel az esti égbolton kevés első nagyságrendű csillag látható. Ezek legtöbbje a déli horizont Csillagok a Pegasus körzetében (IX-3. ábra). Ősszel az esti égbolton kevés első nagyságrendű csillag látható. Ezek legtöbbje a déli horizont közelében van az ésxaki félgömb közepes szélességein levő észlelő

Részletesebben

Helyi tanterv Természetismeret 5. évfolyam számára

Helyi tanterv Természetismeret 5. évfolyam számára Helyi tanterv Természetismeret 5. évfolyam számára Alapelvek, célok és feladatok Napjaink környezeti problémái és a fogyasztói társadalom által kínált, gyakran egészségkárosító életmódra csábító megoldások

Részletesebben

Harc Hírei. V. évf. 1. szám

Harc Hírei. V. évf. 1. szám HARC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2016. f e br uá r 5., pé nte k V. évf. 1. szám w ww.ha r c.hu TAVASZ Az utóbbi időszak tavaszias időjárása már előrevetíti a tavasz jöttét, de még várnunk kell

Részletesebben

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo) Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

A vízaknai fürdő - Egy modern fürdő kiépítése a századfordulón-

A vízaknai fürdő - Egy modern fürdő kiépítése a századfordulón- XI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsvár, 2007. május 26-27. A vízaknai fürdő - Egy modern fürdő kiépítése a századfordulón- Témavezető: Kovács Zsolt egyetemi tanársegéd BBTE, Történelem-

Részletesebben

A fehér világ jövője a XXI. században

A fehér világ jövője a XXI. században Guillaume Faye: A fehér világ jövője a XXI. században Gazdag István forditása Megjelent, többek között: a Demokrata, 2007 január 18.-i számában Európa a Római Birodalom bukása óta sohasem volt ilyen drámai

Részletesebben

Szerelem és szexualitás

Szerelem és szexualitás Szerelem és szexualitás Kozma Szilárd karma-asztrológus: Asztrológusi szemmel a szerelemrõl, szexualitásról és a házastársi- élettársi viszonyokról. Motto: "A szerelemben fogant és arra alapuló házasság

Részletesebben

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA!

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! KAÁN KÁROLY 24. ORSZÁGOS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2016. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! 1. feladat.. AZ ERDŐ FÁI 12 p Írd

Részletesebben

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013. Erkölcstan tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Edd minden nap! www.ingyenesmagazin.hu 3

Edd minden nap! www.ingyenesmagazin.hu 3 Edd minden nap! Spenót tojással ez lehetne az a tökéletes étel, amit a szervezetünk sohasem unna meg, hisz fogyasztásával csak lassítanánk a csontritkulás folyamatán. A spenót és a tojás mellett azonban

Részletesebben

Földön kívüli területek térképezése. Burián Gábor

Földön kívüli területek térképezése. Burián Gábor Földön kívüli területek térképezése Burián Gábor 1 2 Földön kívüli területek térképezése Diplomamunka Burián Gábor Belső konzulens: Dr. Márton Mátyás Külső konzulens: Hargitai Henrik ELTE Térképtudományi

Részletesebben

Máté evangéliuma 1-4,11

Máté evangéliuma 1-4,11 Máté evangéliuma 1-4,11 Máté evangéliuma - Bevezetéstani ismeretek Felépítéséről három fő elmélet van: az események földrajzi helye alapján a krisztológiai váz alapján a beszédgyűjteményekre épülő váz:

Részletesebben

A tûz (szenvedély és személyiség) karmáról

A tûz (szenvedély és személyiség) karmáról A tûz (szenvedély és személyiség) karmáról Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal Kozma Szilárd: A tûz-karmáról Amikor ezt a tanulmányt, éppen sikeresnek

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

A Verslista kiadványa PDF-ben 2015.

A Verslista kiadványa PDF-ben 2015. Dezső Ilona Anna: Rózsáim A Verslista kiadványa PDF-ben 2015. A VERSLISTA KIADVÁNYA RÓZSÁIM Gősi Vali: Rózsa terem (Átirat: Mamának, egyre erősödő szeretettel, égi születésnapjára) Bársonyos, meleg érintésedről

Részletesebben

A vágy titokzatos tárgya

A vágy titokzatos tárgya Fehér Dorottya A vágy titokzatos tárgya Tallér Edina: A húsevõ. Kalligram, Pozsony, 2010 Tallér Edina könyve már a fedőlapját tekintve is figyelmet ébreszt: borítóján vérvörös harisnyába bújtatott, a talajon

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Egy helyen a 1O egyetemes törvény

Egy helyen a 1O egyetemes törvény Egy helyen a 1O egyetemes törvény Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal Kozma Szilárd: Tíz év után, teljesen újraírt (tisztázott) és kibõvített

Részletesebben

Modern nevelés, modern iskola

Modern nevelés, modern iskola Drozdy Gyula Modern nevelés Modern iskola Modern pedagógia Ezeket ma már úton-útfélen emlegetik. Sokszor olyanok is, akik jelentésén nem gondolkoztak. A fogalom teljes tartalmát nem ismerik, csak egyes

Részletesebben

Danilo Kiš és az argonauták

Danilo Kiš és az argonauták Piszár Ágnes Danilo Kiš és az argonauták Lábjegyzetek (Immár negyedik alkalommal kezdek bele Danilo Kiš A és B című fragmentumának elemzésébe, amelynek a Két tenger vonzásában címet adtam. Az ötlet Mirjana

Részletesebben

Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében

Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében Kálmán Eszter SZINASZTRIA Kapcsolatok az asztrológia tükrében Előszó Önmagunkra a kapcsolataink tükrében látunk rá a legjobban: kik vagyunk valójában, mi a Sorsunk, mikor, kivel mi a feladatunk. Mind olyan

Részletesebben

Tőz Majom. Elıadó: Szilvásy Judit Okl. mérnök Feng Shui mester. Elsı Magyar Feng Shui Centrum. www.fengshui.hu www.fengshuibolt.hu

Tőz Majom. Elıadó: Szilvásy Judit Okl. mérnök Feng Shui mester. Elsı Magyar Feng Shui Centrum. www.fengshui.hu www.fengshuibolt.hu 2016 Tőz Majom Elıadó: Szilvásy Judit Okl. mérnök Feng Shui mester 1124 Bp., Tamási Elsı Magyar Áron Feng Shui u. 37. Centrum www.fengshui.hu www.fengshuibolt.hu (5 x 12 = 60 éves ciklusok) Yin Fa 乙 Yang

Részletesebben

Szakmai készségek és kompetenciák a közszolgálatban" PM-0439-1304-BS

Szakmai készségek és kompetenciák a közszolgálatban PM-0439-1304-BS Szakmai készségek és kompetenciák a közszolgálatban" PM-0439-1304-BS Intézmény, időpont: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető oktató neve: Kovácsné Patyik Gabriella Korcsoport/ osztály: felnőtt képzés

Részletesebben

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK Kaposi József Történelem Közműveltségi tartalmak 1-4. évfolyamon a helyi és mikro-történelem jelenik meg (személyes, családi történelem, valamint a magyar

Részletesebben

Asztrológusi egyenes Beszéd

Asztrológusi egyenes Beszéd Asztrológusi egyenes Beszéd Kozma Szilárd: Asztrológusi Egyenes Beszéd Egy ismeretségre felszólító facebokos barátnõmtõl levelet kaptam, hogy értékelni ugyan értékeli mind a tárgyi ismereteimet, mind a

Részletesebben

A Rák és az AIDS szellemi okairól

A Rák és az AIDS szellemi okairól A Rák és az AIDS szellemi okairól Kozma Szilárd: A szemellenzõvel vizsgált betegségi okok következményei. A Rák szellemi okai A betegségek mentális - metafizikai- oka igazából a hamis információ-áramoltatáshoz:

Részletesebben

A poláros fény rejtett dimenziói

A poláros fény rejtett dimenziói AZ ATOMOKTÓL A CSILLAGOKIG HORVÁTH GÁBOR BARTA ANDRÁS SUHAI BENCE VARJÚ DEZSÕ A poláros fény rejtett dimenziói Elsõ rész Sarkított fény a természetben, polarizációs mintázatok Mivel az emberi szem fotoreceptorai

Részletesebben