Losoncz Miklós Alapfogalmak Az állami szerepvállalás összehasonlító elemzése című tantárgyhoz

Átírás

1 Losoncz Miklós Alapfogalmak Az állami szerepvállalás összehasonlító elemzése című tantárgyhoz Ez a rövid írás azokat az alapfogalmakat tartalmazza, amelyek Az állami szerepvállalás összehasonlító elemzése című tantárgy megértéséhez elengedhetetlenek. Gazdaságpolitika A gazdaságpolitika általános értelemben a politikának egy olyan ága, amely a gazdaság befolyásolására irányul (Hetényi István [2004], 93. oldal). Egy ennél részletesebb definíció szerint a gazdaságpolitika az állam nézeteit, elhatározásait, rendszeres döntéseit, cselekedeteit jelenti, amelyeket az állam társadalmi-politikai céljainak megvalósítása érdekében a gazdaság befolyásolására alkalmaz (Veress József (szerk.) [1997], 16. oldal). Ez utóbbi felfogásban a gazdaságpolitika kormányzati szintű kategória, az egy ország egészére vonatkozó gazdasági jellegű célok és eszközök összességét tartalmazza. A politika ebben az összefüggésben azokat az elveket jelenti, amelyek a valamely cél elérése érdekében teendő cselekedeteket, akciókat kormányozzák. A politika három kérdésre keresi a választ: mit akarunk (cél), hogyan akarjuk elérni (eszköz), kinek a politikája (az államé) (Hetényi István [1990], 7. oldal). Más szerzők szerint a gazdaságpolitika olyan folyamatként fogható fel, amelyben jól körülhatárolható szereplők (tulajdonosok, munkavállalók, menedzserek, vezető állami alkalmazottak, politikusok, pártok, médiák) rendszeresen hatással vannak a kormányzati döntésekre abból a célból, hogy a fennálló intézmények és eszközök révén saját céljaikat realizálják. Ebben a felfogásban inkább a kölcsönhatások jellemzik a gazdaságpolitikát, semmint egy előre kitervelt következetes modell és annak követése (Hetényi István [1990], 8-9. oldal). Nem minden kormányzati döntés gazdaságpolitikai, hanem csak az, amely közvetlen vagy konkretizálható közvetett társadalmi kihatású. Fontos hangsúlyozni, hogy a társadalmi értékmeghatározás nem része a gazdaságpolitikának, az a gazdasági világnézet fogalomhoz tartozik. A gazdaságpolitika tárgya az adott értékek érvényesítéséhez tartozó cselekvések meghatározása. A gazdaságpolitikai véleménykülönbségek az anyagi érdekek és a világnézeti szempontok különbségein alapulnak. A gazdaságpolitika eredményességének nem kritériuma a tudományos megalapozottság, egyetlen mércéje a siker. A gazdaságpolitika a döntés művészete, korlátozott információk birtokában és bizonytalanság mellett kell dönteni.

2 2 A gazdaságpolitika funkciói és elemei Az 1990-es évek tapasztalatai alapján a gazdaságpolitika funkciói közé a következők sorolhatók: a gazdasági fejlődés jogi és társadalmi kereteinek biztosítása, a verseny fenntartása, a jövedelmek újraelosztása (redisztribúció) meghatározott elvek szerint, az erőforrások átcsoportosítása (allokáció), a stabilizáció, a fejlesztés és a versenyképesség javítása. E funkciókból is levezethetők a gazdaságpolitika különféle részelemei. Közülük az egyik legfontosabb a makrogazdasági politika, amely meghatározott célok és eszközök együttese. A kormánynak a gazdaság egészére vonatkozó célkitűzéseit és a célok megvalósításához szükséges eszközöket és intézményeket jelenti. A pénzügyi politika a makrogazdasági politikának a pénzügyekre vonatkozó része, amely pénzügyi oldalról járul hozzá a gazdaságpolitikai célok érvényre juttatásához. A gazdaságpolitika céljaiból döntési, intézkedési és cselekvési rendszer származtatható, amely a kormányzati szándékoknak megfelelően motiválja, illetve határozza meg a pénzkapcsolatokat és a pénzmozgásokat. A pénzügyi politika a monetáris politikát, a fiskális politikát és a devizapolitikát foglalja magában 1. A pénzügypolitikának lehet ugyan cél- és eszközrendszere, de a gazdaságpolitikához képest csak annak eszközrendszereként határozható meg. A monetáris politika a makrogazdasági, azon belül a pénzügyi politika azon eszköze, amely a gazdaság szereplőinek magatartására, gazdasági aktivitására a pénzkínálat és/vagy a kamatláb szabályozásán keresztül kíván hatni. Elsősorban a reálfolyamatokra képes befolyást gyakorolni. A monetáris politika tehát a pénz- és hitelállomány nagyságát és a pénz árát, azaz a kamatlábat alakítja és szabályozza. A monetáris politika végső céljai megegyeznek a makrogazdasági politika, illetve a gazdaságpolitika végső céljaival. Ezek közül a monetáris politika az infláció mérséklésére, a fizetési mérleg zavarainak a kiküszöbölésére (a devizapolitikával együtt) és a túlfűtött gazdaság visszafogására alkalmas. A monetáris politika irányítása a nemzeti jegybankok kezében van. A pénzmennyiség szabályozása egyrészt a jegybankpénz mennyiségének, másrészt a kereskedelmi bankok pénzteremtési képességének az alakítása alapján történik. A fiskális vagy költségvetési politika a makrogazdasági, azon belül a pénzügyi politika azon eszköze, amely a gazdaság szereplőinek magatartására, gazdasági aktivitására, a kormányzati kiadások és az adózás 1 Egyes szerzők a devizapolitikát a monetáris politika részeként tárgyalják.

3 irányításán keresztül kíván hatni. A fiskális politika az államháztartási bevételek (elsősorban az adók), a kiadások (elsősorban az állami beruházások) és a deficit tudatos alakítása a konjunktúra és a stabilizáció érdekében. Mindenekelőtt a nominális folyamatokat képes befolyásolni. A devizapolitika a makrogazdasági, azon belül a pénzügyi politika azon eszköze, amely a gazdaság szereplőinek magatartására, gazdasági aktivitására az árfolyamrendszeren és az árfolyam-politikán keresztül kíván befolyást gyakorolni. Kapcsolatot teremt a belső és a külső pénzügyi rendszer között. A makrogazdasági politika mellett nagy számú egyéb részpolitika létezik (beruházási, jövedelempolitika stb.). A gazdaságpolitika kölcsönhatásban van a szélesen értelmezett társadalompolitikával, annak jellege irányadó a gazdaságpolitikára. A jóléti politika (oktatás, egészségügy, lakásügy, települési és kommunális szolgáltatások, szabadidős, kulturális és vallásügyek, környezetvédelem) autonóm célokkal is rendelkezik, így a munkaerőpolitikával együtt a társadalompolitika része, miközben nyilvánvalóan nem függetleníthető a gazdaságpolitikától (Hetényi István [2004], 135. oldal). A gazdaságpolitika legfőbb dilemmája az, hogy egyes célkitűzései között konfliktusok vannak. Egyszerre nem lehet mindegyik célkitűzést megvalósítani. Így előfordulhat, hogy az alkalmazott eszközök esetleg egy adott részcélt sem érnek el, miközben más területeken kifejtett hatásuk kifejezetten hátrányos. Főleg a monetáris és a fiskális politika kerülhet ellentmondásba egymással. 3 A gazdaságpolitika tárgya Egy másik megközelítés azt hangsúlyozza, hogy a gazdaságpolitika tárgya a jövedelmek keletkezése és elosztása (Goldperger István [1998], 103. oldal). Minden gazdaságpolitikai kérdéscsoport arra vezethető vissza, hogy a gazdaságban uralkodó viszonyok és azok hatalmi döntésekkel történő alakítása nyomán kiktől kikhez áramlik a jövedelem, illetve a gazdaságpolitikai döntések nyomán jövedelemhez jutók hogyan használják fel azt. Nem közömbös, hogy a megszerzett jövedelem olyan befektetés vagy kereslet forrásává válik, amely beruházás révén további jövedelmet generál vagy kikerül a gazdaságból például tezaurálás, fogyasztási importkereslet, külföldre menekítés révén (Goldperger István [1998], 103. oldal). Ebből a felfogásból következik, hogy a társadalom folyamatosan minősíti a gazdaságpolitikát. E minősítésben a vesztesek és a nyertesek pozíciójának alakulása és a jövőre vonatkozó várakozása jut kifejezésre. Tárgyából következően a gazdaságpolitika magában hordozza a politikai konfliktusok lehetőségét. A jövedelmek újraelosztása nemcsak egy-egy országon belül

4 folyik, hanem országok között is. Az az ország sikeres, amely ebben az újraelosztásban nyer (Goldperger István [1998], 103. oldal). 4 A gazdaságpolitika szintjei A gazdaságpolitikának több szintje különböztethető meg. Egy-egy országon belül létezhet regionális gazdaságpolitika. Ezen kívül a gazdasági integrációknak, így az Európai Közösségnek is van gazdaságpolitikája. Az egyes országokon belüli regionális gazdaságpolitika a szövetségi állam és a tagállam közötti viszony egyes elemeinek a kivételével nem független a kormányzati gazdaságpolitikától. A nemzetközi, így az integrációs szintű gazdaságpolitika a résztvevő országok által elfogadott alapelvekben és szabályokban testesül meg. Az integrációs szintű gazdaságpolitika abban különbözik a nemzetállami szintűtől, hogy nincs mögötte nemzetek feletti kormány. Stratégia A stratégia olyan koncepció vagy terv, amely a benne megjelölt cél elérése érdekében végzendő tevékenység végrehajtásának útját és módját is megszabja, és a közreműködők munkáját is koordinálja (Magyar Nagylexikon [2003], 16. kötet, 292. oldal). A fejlesztési stratégiának minimális követelményként tartalmaznia kell a helyzetértékelést (világgazdasági feltételrendszer, belgazdasági helyzet), bizonyos prognózisokat 2, koncepciókat 3, a fejlesztési célokat azok rangsorolásával, a célok megvalósítását szolgáló eszköz- és intézményrendszert, a célok érvényesítésének forrásfedezetét, a javaslatok ütemezését és koordinálását. Ebből a hosszú távú nemzeti fejlesztési stratégiából vezethető le, annak része lehet a közösségi források bevonását megalapozó nemzeti fejlesztési terv. A stratégia hiányára negatív értelemben világít rá a német egység adott formában történt végrehajtása. A német gazdaság növekedési problémáinak tekintélyes része vezethető vissza arra, hogy a volt NDK-t koherens, a gazdasági racionalitás sok elemét nélkülöző stratégia nélkül integrálták az NSZK-ba, ami egyrészt nem eredményezett fenntartható növekedést az új szövetségi államokban, másrészt a keleti országrészbe irányuló óriási elsősorban szociális célú pénzügyi transzfereken keresztül növekedési energiákat szívott el a régi szövetségi államoktól. A német példa jól illusztrálja, hogy a pénz nem minden, stratégia nélkül a tőke nem hasznosul hatékonyan, hosszú időn keresztül fenntartott óriási méretű tőketranszfer sem eredményez 2 A prognózisok a jövő feltételeinek és folyamatainak nagy valószínűséggel bekövetkező eseteit tárják fel. 3 A koncepciók olyan ajánlások, amelyeket a feltételezett átfogóbb célok szolgálatában, a helyzetértékelésre és a prognózisra alapozva dolgoznak ki több variánsban és ütemezéssel.

5 fenntartható fejlődést, sőt a szándékolttól eltérően a gazdasági és szociális feszültségek fennmaradásához vagy akár erősödéséhez járulhat hozzá. A hosszú távú nemzeti fejlesztési stratégia szükségessé teszi átfogó felzárkózási, intézménykorszerűsítési fejlesztéspolitika kidolgozását és végrehajtását, amelynek tartalma tágabb, mint a hagyományos gazdaságpolitikáé, és hangsúlyai is eltérnek attól. Szükségessége szorosan kötődik az ország közepes gazdasági fejlettségi szintjéhez, a gazdaságban túlsúlyra jutó, rövid távú piaci célszerűségek alapján nem fejleszthető infrastruktúrakorszerűsítési követelményekhez, az állam módosuló gazdasági szerepvállalásához, a mindinkább sokoldalúvá váló gazdaság és társadalom működtetésével együtt járó koordinációs feladatok megnövekedéséhez. 4 A teljesség kedvéért a probléma nemzetközi dimenzióit érzékeltetve megemlíthető, hogy egyes szakértők régóta hiányolják egy, a közös cselekvést elősegítő Európai Tervezési Központ felállítását, amely az összeurópai átfogó gazdasági-társadalmi együttműködés, dinamizálódás, valamint az USA-hoz és a fejlődő országokhoz fűződő viszony stratégiai céljait, eszközeit, lehetőségeit határozná meg és koordinálná (Kádár Béla [2004], 22. oldal.). A stratégiaalkotás határozott politikai elkötelezettséget igényel, nem azonosítható technokrata módon elkészített tervekkel és koncepciókkal. A politikai elkötelezettség akkor erős, ha a kormány számottevő politikai legitimitással, tágabb értelemben társadalmi támogatottsággal rendelkezik. A stratégiához való viszony ugyanis nem politika-, illetve érdeksemleges. Ez következik a stratégiához kapcsolódó gazdaságpolitika tárgyából, ami a jövedelmek keletkezése és elosztása 5. Stratégia, illetve a mögötte meghúzódó jövőkép hiányában nincs olyan közös érdek és cél, amely összefogná a társadalom széthúzó struktúráit. A stratégia hiánya a társadalmi érdekegyeztetést is akadályozza, stratégia nélkül az érdekellentétek nehezen kezelhetők. A stratégiának az előnyök és a hátrányok megosztására kell törekednie, az elkerülhetetlen áldozatokért reális és történelmi kompenzációt ígérve. Választ kell adnia arra a kérdésre, hogy a gazdaságpolitikai előnyök révén elért eredményeket hogyan forgassák vissza a gazdasági-társadalmi fejlődésbe. Mindez feltétele annak, hogy ne induljon mindig újra a pozíciók és a jövedelmek újraelosztásáért vívott harc (Goldperger István [1998], 168. oldal). Hosszabb távú fejlesztési stratégia hiányában a gazdaságpolitika karakterét a mindenkori politikai igények, illetve a nem időbeni eltolódással elkerülhetetlenül jelentkező deficitkorrekciós kényszerek alakítják. 5 4 Kádár Béla: Hogyan is állunk? Népszabadság, július 23., Hétvége, 4. oldal. 5 Az árfolyam változása például eltérően érinti az exportőröket és az importőröket, az alacsony és a magas importhányaddal termelőket stb.

6 Fenntartva a stratégia értékelvűségére és a gazdaságpolitika tárgyára (jövedelmek keletkezése és elosztása) tett megállapításokat hangsúlyozzuk a társadalmi konszenzus szükségességét a stratégia prioritására, legfontosabb elveire és célkitűzéseire vonatkozóan. Konszenzusra egyrészt a fő parlamenti pártok, másrészt a gazdasági szereplők (munkaadók, munkavállalók, állam, illetve érdekképviseleti szerveik) van szükség. A gazdaságpolitikának nem része a társadalmi értékmeghatározás, az a gazdasági világnézet fogalmához tartozik. A társadalmi érték a gazdaságpolitika számára adottság, a gazdaságpolitika feladata az adott társadalmi értékekhez tartozó cselekvések meghatározása. A gazdasági világnézetben és főleg a retorikában meglévő különbségek nem akadályozzák az olyan közös célokban és alapelvekben történő megegyezést, amelyek túlmutatnak a választási ciklusokon, ezáltal erősítik a kormányzati stratégiák és gazdaságpolitikák stabilitását. A konszenzus jelentősége különösen akkor domborodik ki, amikor a hatalmon lévő kormány legitimitása gyenge. A főbb politikai pártok közötti konszenzus demonstrálása stratégiai kérdésekben különösen fontos egy olyan országban, ahol a társadalomtagjai közötti együttműködési képesség alacsony fokú. Arról nem is beszélve, hogy ha nincs konszenzus a stratégia és a gazdaságpolitika alapelveiben, akkor kockázatos a politikai ciklusokon túlmutató kötelezettségeket vállalni. A társadalmi, azon belül a politikai konszenzus követelménye mögött az a mélyebb elméleti kérdés húzódik meg, hogy a nyugat-európai típusú parlamentáris demokrácia feltételei között lehetséges-e társadalmi-gazdasági modernizáció és gazdasági felzárkózás, más szavakkal össze lehet-e egyeztetni egymással a politikai és a gazdasági racionalitás egymástól gyökeresen eltérő követelményeit. Történelmi tapasztalatok alapján ugyanis kivétel számba mennek azok az országok, ahol a XX. században a gazdasági felzárkózás demokratikus politikai rendszerben ment végbe. Ilyen Hongkong és részben India. A többi sikeresen felzárkózó országban a növekedésgyorsítás társadalmi-politikai feltételeit különféle diktatórikus rendszerek erőszak-mechanizmusok alkalmazásával (kényszer-megtakarítás, sztrájktilalom, a munkaerőköltségek mesterségesen alacsony szinten tartása stb.) biztosították. A jelenlegi feltételek között a modernizációhoz és a fejlett országok mögötti felzárkózáshoz szükséges társadalmi támogatottság, a politikai és a gazdasági racionalitás közötti célkonfliktus elviselhető keretek között tartása csak társadalmi konszenzus mellett lehetséges. 6 Hivatkozások GOLDPERGER ISTVÁN [1998]: Modernizáció reálgazdaság. Tanulmányok. Belvárosi Kiadó, Budapest, 227 oldal.

7 HETÉNYI ISTVÁN [1990]: A gazdaságpolitika elmélete. Megjelent: Hetényi István Veress József (szerk.): Gazdaságpolitika gazdaságirányítás. Aula Kiadó, Budapest, 1999, oldal. HETÉNYI ISTVÁN [2004]: Gazdaság és politika. Megjelent: Palánkai Tibor (szerk.): Magyar Tudománytár, Gazdaság, MTA Társadalomkutató Központ, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, oldal. KÁDÁR BÉLA [2004]: A gazdaságpolitikai koordináció és a monetáris politika új dimenziói. Európai Tükör, IX. évf., 1. szám, oldal. MAGYAR NAGYLEXIKON [2003], Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 16. kötet, 930 oldal. VERESS JÓZSEF (szerk.) [1997]: Bevezetés a gazdaságpolitikába. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Aula Kiadó, Budapest, 1997, főleg a oldal. 7