Horvátországi Magyarság

Átírás

1 Horvátországi Magyarság Megjelenik havonta ISSN Kiadja a Huncro Sajtó és Nyomdaipari Kft. a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének megbízásából. Fő- és felelős szerkesztő: Andócsi János Szerkesztőség: Kontra Ferenc, Mák Ferenc Műszaki szerkesztő: Farahó Zsolt Lektor: Ljubić Molnár Mónika A szerkesztőség címe: Eszék, Vijenac Ivana Meštrovića 26/f. Elérhetőségek: Tel.: 031/ Fax: 031/ horvatorszagimagyarsag@huncro.hr Honlap: Nyomda: Tiskara Pauk, Cerna, Mala Cerna u. 26. A Nemzeti Kisebbségek Tanácsának támogatásával megjelenik havonta. Mjesečnik se izdaje uz financijsku potporu iz Državnog proračuna RH preko Savjeta za nacionalne manjine za godinu. TARTALOM: LECTORI SALUTEM HISTORIA Sarnyai Csaba Máté 3. A muraközi főesperesség átcsatolásának tervei Matuska Márton Rá ne lépjünk a gyűlölködés útjára FORTUNA HUNGARORUM Má k Ferenc: Szemelvények a Gyűrődések ciklusból Ba l á z s Kov á c s Sá n d o r: Bűn és büntetés - A presbitérium és a világi vezetés bíráskodása a dél-baranyai magyar falvakban - 2. rész Anyanyelvűségünk életföltételei változó világunkban* LITERATURA Ko s z t o l á n y i Dezső Az adria magyar irodalma (3.) Ur b á n Péter A halál ihletése...39 Ta r i Is t v á n Mintha mi sem történt volna...44 Tűrve a tébolyt Betakarják az eget Kiss Gy. Csaba Magyar írók az Adrián Címlapunkon: Holányi Julianna: Tavaszi táj 3

2 HunCro Eszék,

3 LECTORI SALUTEM Az ostromlott vár Nyelvében él a nemzet - szól a már régen megfogalmazott, de örökérvényűnek tűnő állítás. A kérdés azonban ma az, hogy ezt a nyelvet mennyire lehet megvédeni. Hiszen a kis nemzetek nyelve mára az ostromlott várakéhoz hasonló. Az anyanyelvünkkel kapcsolatos kihívásokra egy interjú keretében keressük a választ. A problémákat ismerjük, ám a megoldási javaslatok átültetése a gyakorlatba lassan halad. A kisebbségi nyelvek problematikája pedig még ennél is összetettebb. Matuska Márton írását a kettős állampolgárság lehetőségének a külhoni magyarokra való kiterjesztése Andócsi János teszi időszerűvé. Nincs végre huzavona, maszatolás a kérdéssel. A hamarosan felálló Fidesz -- KDNP-kormány a legtermészetesebb módon kezeli a kérdést - így tettek a szomszédok is -, és mintha a szlovákok és a románok is csendesebben reagálnának. A heves reakciók elmaradásának okaira most nem térünk ki. Inkább még egyszer, valószínűleg utoljára a december 5-én ejtett sebekről beszélünk, mivel belátható időn belül már kettős állampolgárként szeretném köszönteni az olvasót. A politikai nyilatkozatokból ez egyenesen következik. Most végre megvan az esély arra, hogy a legnagyobb csapásokat ne mi mérjük magunkra 5

4 HISTORIA Sarnyai Csaba Máté 3. A muraközi főesperesség átcsatolásának tervei Eötvös már a témáról folyó országgyűlési vita ideje alatt, egy július 26-ra datált levelében 1 felkérte Scitovszky János pécsi püspököt - a püspöki kar egyik legbefolyásosabb, konzervatív szemléletű tagját - az átcsatolás egyházi végig vitelére. A miniszter szavai szerint ezzel a lépéssel az ország régi óhajtása teljesülne, ugyanakkor ez az újabb idő változásainál fogva lehetőbbé, de szükségesbé is vált. A kinevezett állami biztos feladatkörét is meghatározza a felkérés. A helyi körülmények alapos vizsgálata után ki kell kérnie a zágrábi püspök és azon egyházmegyei püspök véleményét, ahová a Muraközt csatolnák, majd az átcsatolás részletes tervét a miniszternek be kell mutatnia. Ezzel szoros összefüggésben a miniszter elvárja, hogy a bemutatandó jelentésében érintetlenül semmit sem fog elmulasztani, a mi ezen tárgynak Ő Felsége, és a Római Szentszék szükséges jóváhagyásának s belé egyezésük kinyerésére a fennálló törvények s törvényes gyakorlatok szerint teljesítetni szoktak. Levele végén a miniszter jelzi azt is, hogy a fenti megbízatásról az esztergomi és kalocsai érseket is értesítette, hiszen a Dráva-menti egyházmegyék az ő érseki fennhatóságuk alá tartoznak. Az előzőkben említettekre Nádasdy Ferenc kalocsai érsek az Eötvöshöz írott augusztus 9-i válaszában reagált. 2 Levelében tudomásul vette a tervezett lépéseket és püspöktársa felkérését a feladatra. Megemlített azonban néhány feltételt. Először is azt, hogy a tervezett átcsatolás csak a zágrábi püspök tudtával és beleegyezésével történhet. Éppen ezért a tervezett lépésekről Hauliknak is tudnia kell. Jelzi ugyanakkor, hogy mint a zágrábi egyházmegye suffragan érseke, ő is kötelességének tartja, hogy értesítse erről az egyházmegye vezetőjét. Az átkebelezési folyamatnak egyházjogi érvényesség szempontjából további fontos feltétel, hogy Nádasdy, mint egyházi elöljáró megbízza Scitovszkyt az érseki érdekek képviseletével az átcsatolás előmunkálatai során. Nádasdy a fentiekhez azzal az elvi feltétellel járult hozzá, ha az uralkodó elidegeníthetetlen egyházi főpártfogói és a romai szent Széknek beleegyezési gyökeres jogaik s illetőleg 1 A felzeten: sz. b. Vallás és Közoktatási Ministertől/ Pécsi püspöknek Pécsi Püspökség Levéltára 1848/1701 eredeti tisztázat. 2 A felzeten: 4360/924 Katholikus Egyház érk. s kiad. 12. aug. 848 Kalocsai Érsektől Vallás és Közoktatási Minisztériumnak Budapesten Szoros Hivatalból püspöknek Másolat Pécsi Püspökség Levéltára 1848/1701 6

5 befolyásuk idevágó egyházi és polgári törvényeinek és az eddigi gyakorlat nyomán kellő figyelemben tartatnak. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az előzőekben bemutatott levélváltások idején, augusztus 8. és 10. között Jellačić megszállta a Dráván túli Verőce megye jelentős részét. A helyzet fokozódó bizonytalanságát jól tükrözik a Csány kormánybiztos Batthyány Lajos miniszterelnökhöz írt augusztus 14-i levelének szavai is: Muraközből kivonván a sorkatonaságot, Muraköznek mostani lelkesülését erántunk a tartózkodás nélkül működhető agitátorok 8 nap alatt meg fogják változtatni. 3 Ebben a szituációban fordult először Scitovszky a Muraköz egyházi helyzetének újra rendezése kapcsán Haulik zá- Batthyány Lajos grábi püspökhöz. 4 Az augusztus 17-i keltezésű levélben mindenek előtt hivatkozik a több korábbi országgyűlésen is hangoztatott szándékra, különösen pedig a népképviseleti országgyűlésen felvetődött határozott törekvésre, a Muraköz átcsatolását illetőleg. Azt is jelzi püspök társának, hogy Eötvös kultuszminiszter felkérésére jár el az ügyben. A kettejük közötti jó viszonyra hivatkozva kötelességének érzi, hogy hivatalosan is tudassa Haulikkal a megbízatását. Ugyanakkor az említett feladat tisztességes teljesítése érdekében hathatós segítséget és támogatást kér. Épp a fennálló bonyolult viszonyokra, különösen a magyar-horvát viszonyra, való tekintettel, azt látja a lehető legjobbnak, ha a lelkek jövendőbeli üdvét érintő kérdésekben kölcsönös engedményekkel inkább megegyezés születik, mint hogy a vitás kérdéseket ismét előtérbe helyezve, kedvező alkalom nyíljon az Isten egyházát nem mindig támogatók számára. E sorokkal a megegyezés szükségessége melletti legfőbb érvként világosan utal a kormányzat és a politikai közvélemény polgári-liberális beállítottságának a katolikus egyház pozícióit szerinte továbbra is veszélyeztető mivoltára. 3 MOL H 103. Komáromban lefoglalt iratok 361. Csány fogalmazványa a miniszterelnökhöz, Nagykanizsa, aug. 14. Közli: Csány László kormánybiztosi iratai (Sar. Hermann Róbert) Zalaegerszeg, 1998.I. kötet 129. szám A levél fogalmazványa Pest, augusztus 17. latin Pécsi Püspöki Levéltár 1848/1701 7

6 A fenti általános jellegű politikai megfontoláshoz még egy fontos gyakorlati jellegű is társul Scitovszky szerint. Ennek értelmében a zágrábi egyházmegye az esztergomi főegyházmegyét nem számítva kiterjedését, egyházközségeinek, papjainak és híveinek számát tekintve a legnagyobb, hiszen 343 egyházközséget, 800 papot és hívőt számlál. Muraköz kiválása érthető aggodalmat jelenthet, hiszen 22 egyházközséget és hozzávetőleg hívőt érint. Ezzel egyidejűleg azonban csökkennek az egyháziak taníttatásának terhei, ami káplánokkal együtt mintegy 40 személyt érint. A zágrábi püspökség megszabadulna attól a gondtól is, hogy magyar anyanyelvű klerikusokat biztosítson a Muraközben. Erre pedig minden bizonnyal egyre nagyobb szükség lenne, mivel a közigazgatásilag Magyarországhoz tartozó területen a magyar nyelv ismerete nélkülözhetetlen. A pécsi püspök levele záró soraiban, vállalt feladatának sikeres teljesítése érdekében, határozottan kéri püspök társát, hogy - megfontolva a fenti és esetleg más felmerülő érveket - a lehető legrövidebb időn belül közölje vele azokat az indokokat, amelyek a zágrábi püspökség részéről elfogadhatatlannak tűnnek a magyar nemzetnek ezen, már többször kinyilvánított vágyával kapcsolatosan augusztus 31-én, épp azon a napon, amikor tulajdonképpen megindul Jelačić horvát bán támadása Magyarország ellen, hisz ekkor szállják meg horvát határőrök és népfelkelők Fiumét és a Tengermelléket, kelt Eötvös utolsó, sürgető hangú levele az ügyben 5. A napról napra gyorsabban kifejlő körülmények megkövetelik Muraköznek a zágrábitól a szombathelyi egyházmegyéhez való mielőbbi csatolását. Ebben a helyzetben Scitovszky elsődleges feladatául tűzi ki, hogy azon ügyet hová hamarább befejezni iparkodjék. Jelačić horvát bán csapatai szeptember 11-én Varasdnál léptek a szorosan vett Magyarország földjére és harc nélkül foglalták el Muraközt. 6 A bán egy rendelettel a területet Horvátországhoz csatolta. Simunčić, Varasd megyei alispán a Jelačić által kinevezett biztos, szeptember 18-ára Csáktornyára gyűlést hívott össze. Itt deklarálta Muraköz Horvátországhoz csatolását, a lakosságot pedig a bánnak való engedelmességre és magyarellenes fölkelésre szólította fel. Eötvös József miniszter, majd a Batthyány-kormány szeptemberi lemondása után a magyar honvédség Jelačić felett aratott pákozdi diadalát követően a végrehajtó hatalmat gyakorló, Országos Honvédelmi Bizottmány október 14-én a hazaárulással vádolt Haulik György zágrábi püspök magyarországi egyházi javainak zár alá 5 A felzeten: 4361/925. c. Pécsi Püspöknek Pécsi Püspöki Levéltár 1848/ Jellačić hadműveleteiről legújabban: Hermann Róbert: A drávai hadtest hadműveleti naplója. Hadtörténelmi tanulmányok. (Zalai Gyűjtemény 36/I.) Zalaegerszeg, Idézi: Molnár

7 helyezését deklarálta. 7 Ugyanakkor egy a Vallás és Közoktatási Minisztériumnak küldött utasításában Kossuth Lajos, mint elnök, elrendelte a Muraköznek a zágrábi püspöki hatóság alóli kikebelezése, és a szombathelyi püspökséghez leendő kapcsolása tárgyában tett intézkedéseit haladék nélkül foganatba vétetni. 8 Az Eötvös lemondása után a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium ügyeit tovább vivő Szász Károly államtitkár október 15. keltezésű levelében fordul a pécsi püspökhöz. Itt, hivatkozva az Országos Honvédelmi Bizottmány fent idézett utasítására, jelzi Scitovszkynak, hogy a témával kapcsolatban, a mielőbbi megvalósítás érdekében, ugyan ezen a napon Hám János prímásnak és Nádasdy Ferenc kalocsai érseknek is levelet küldött 9. A rögtöni intézkedést az ország tudva lévő körülményei szükségkép megkívánják. Ahhoz azonban, hogy az ehhez szükséges hivatalos iratokat, hangsúlyozottan utólag, mind az Uralkodónak, mind pedig a Római Szentszéknek fel lehessen terjeszteni, Nagy Méltóságod ezennel megkerestetik, hogy [ ]megbízása folytán mind azt, ami a szabályszerű kikebelezés eszközlésére szükséges, azonnal elkészíteni, s ide bemutatni szíveskedjék. Az elkészült jelentéseket pedig majd a prímásnak és a kalocsai érseknek továbbítja a minisztérium, azzal a céllal, hogy ők, az előírásos utat követve, erre épülő folyamodványaikat a királynak és Rómának el tudják készíteni és felküldjék. A hivatalos sürgetés nyomán szinte azonnal, október 19. dátumú latin nyelvű levélben 10 fordul a pécsi püspök Haulikhoz. A dokumentum elején hivatkozva a fent említett felszólításra, elkerülhetetlennek tartja a Muraköz átcsatolását a szombathelyi püspökséghez. Mivel úgy látja, hogy az ügy fordulóponthoz érkezett, határozottan kéri püspöktársát, hogy a lehető leghamarabb értesítse őt álláspontjáról. A helyzet egyértelművé tétele érdekében Scitovszky saját véleményét is röviden tudatja a címzettel. Ennek értelmében a fennálló viszonyok között a Muraközben élők érdekeit szem előtt tartva, hivatalos rendezésig a területet vikáriusként a szombathelyi püspöknek kell átengedni. A végrehajtás lehetséges menetéről kéri, hogy nyilatkozzék Haulik. Ugyanezen a napon ír Scitovszky Balassa Gábor szombathelyi püspöknek is a kérdés kapcsán. 11 Mint az ügy kormánybiztosa jelzi püspöktársának, hogy egy utóbb válasz nélkül maradt levelet már augusztus 17-én küldött a zágrábi püspöknek a 7 Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. (Kossuth Lajos Összes Munkái XIII.) Sajtó alá rendezte Barta István) Bp., köt. 198.; Andics Erzsébet: A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe ben. Bp., köt Idézi: Molnár A másolat felzetén az eredeti ügyiratszám: 5518/1094 c. Dátum Budapest, október 14. Lelőhely: Pécsi Püspöki Levéltár 1848/ A felzeten Pécsi Püspöknek eredeti tisztázat Lelőhely: Pécsi Püspöki Levéltár 1848/ A felzeten: Haulik György méltóságos zágrábi püspöknek október 19. latin eredeti tisztázat 1848/ A felzeten Balassa Gábor Szombathelyi Püspöknek eredeti tisztázat október 19. Lelőhely: Pécsi Püspöki Levéltár 1848/2204 9

8 Muraközt illetően. Erre nem érkezett semmilyen reakció, ugyanakkor a hivatalos sürgetés mellett, maga is belátja, hogy a fennálló viszonyok között e régi óhaj teljesülése halaszthatatlanná vált. Jelzi Scitovszky azt, hogy határidőt adott a zágrábi püspöknek arra, hogy addig is, amíg a Muraköznek a szombathelyi püspökséghez való szabályos átcsatolása az Uralkodónál és a Pápánál meg nem történik a területet Balassa joghatósága alá vikáriusi jogkörrel (jure vicarius) átengedje. Ezt a javaslatát arra az egyházban élő szokásra alapozza, hogy Salus alterius sit suprema lex! [A felebarátod üdve legyen a legfőbb törvény]. A konkrét esetben ez azt jelenti, hogy a muraközi hívek üdvét az szolgálná igazán, ha a kerületet jelenlegi főpapjuk joghatósága alól kivéve, a megye határán fekvő, szomszéd püspök joghatósága alá bocsátanák. Annak pontos indoklását, hogy a veszprémi és szombathelyi püspökség közül miért az utóbbit támogatja, a levél írója egy későbbi alkalomra ígéri. Scitovszky arról is biztosítja püspök társát, hogy e kérdés eldöntése után meg lesz az a joga, hogy az ájtatos alapítványok és a papneveléshez szükséges költségek kapcsán észrevételeit és követeléseit megtehesse. Hosszú hallgatás után érkezik meg Haulik latin nyelvű válasza Scitovszkynak november 3-án. 12 Ebben először arról ír, hogy Muraköz leválasztását először a székes káptalannal, majd a konzisztóriummal megtárgyalta, és önnön lelkében is komoly vizsgálódásnak vetette alá. Mindezek után elutasítja a kérést, mivel az egyházmegyék összevonásánál, az egyház számára mindig a hívek örök üdvösségének szolgálata volt a legfőbb. Haulik az álláspontja melletti érvelés során több ponton is reflektál Scitovszky augusztus 17. és október 19. leveleinek argumentációjára. Először is cáfolja, hogy szükséges és nélkülözhetetlen lenne, hogy a polgári közigazgatásban Zala megyéhez, és így a szorosabban vett Magyarországhoz, tartozó Muraköznek egyházilag is egy erre a területre eső egyházmegyéhez kellene tartoznia. Szavai szerint gyakran helyeznek független kerületeket, vagy valamely tartomány független részeit egyetlen püspök joghatósága alá, az adott terület polgári közigazgatására való tekintet nélkül. Ez a helyzet Európa számos országában, sőt magában a pécsi egyházmegyében is, ahol a Szalavóniához tartozó valpói kerületet kívánják a hívek épp a zágrábi püspökséghez átcsatolni. (Folytatjuk) (A tanulmány első közlés. Sarnyai Csaba Máté PhD. egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, Szabadbölcsészet Tanszék Budapest) 12 Latin eredeti tisztázat Zágráb, november 3. Lelőhely: Pécsi Püspöki Levéltár 1848/

9 Matuska Márton FORTUNA HUNGARORUM Rá ne lépjünk a gyűlölködés útjára December ötödike Gyásznapjaink December ötödike soha el nem feledhető dátum. Be fog kerülni, már be is került a magyar gyásznapok közé. Ezen a napon zajlott le édes anyaországunkban az a gyalázatos esemény, melynek során az ország lakosságának zöme nem ment el voksát leadni a határon kívül, az utódállamokban élő magyarok mellett, hogy magyar állampolgárságot kaphassunk. Sokan és sokféleképpen értékelték már a december ötödikén lezajlott magyarországi népszavazást. Sovány vigasz, hogy akik elmentek, azoknak többsége támogatta a kezdeményezést. A legtöbb elemző, de az istenadta nép zöme is bevett egy csalit és igen rossz következtetésre jutott: elfogadták azt a felkínált következtetést, hogy az anyaországi magyarok megtagadtak bennünket, határon túlélőket. Innen már csak egy tyúklépés volt a következő, téves magatartás kikövetkeztetése: tagadjuk meg mi is őket! Kevesen jöttek rá a helyes következtetésre. Nevezetesen arra, hogy akik a sikeres népszavazás elleni kampányukban hazudtak reggel, hazudtak délben, hazudtak este, azok éppen ezt tartják sikerüknek: hatalmas éket vertek közénk. Ők, a hazugok pedig tovább folytatták, még mindig folytatják ártalmas tevékenységüket. Talán senki sem írta le, hogy mi, határon túl élő magyarok is elkövetünk ilyen vétket. Többek között vagy talán elsősorban mi, délvidékiek mondhatjuk ezt el magunkról. Vagy elfelejtettük volna, hogy közöttünk hányan akadtak, akik a boldog titói korban azt mondtuk, hogy mi elsősorban jugoszlávok, s csak azután vagyunk magyarok? A más régiók magyarjai majd megfogalmazzák a maguk szégyenét, ha szükségesnek tartják. A december ötödikei esemény értékelése megkívánja, hogy történelmi múltunk gyásznapjai közül felelevenítsük némelyeknek az emlékét, majd próbáljuk meg a többi mellé helyezni ezt a legutolsót. Már maga az a tény, hogy a környező államok kivétel nélkül mindegyike megadta az anyaországi állampolgárságot a saját, külhonban élő nemzettársainak, minden népszavazás nélkül, minősíti az 1990-ben megtörtént rendszerváltás utáni magyar 11

10 A Trianon palota külpolitikát, de ennek az egész eseménynek a kissé részletesebb elemzését nem itt, hanem majd alább fogjuk végezni. A történelmi, felületes visszatekintést pedig csupán azért végezzük, hogy a december ötödikén megesetteket is történelmi távlatba helyezzük. Tesszük ezt azzal a szándékkal mondjuk ezt ki már itt, az írás elején, hogy rávilágítsunk: nekünk, az utódállamokban, vagy szerte a világban bárhol élő magyaroknak nem magyarországi nemzettársainkkal van gondunk, hanem némely politikussal és politikai párttal, vagy inkább talán hatalmi központtal, politikai erővel, amelybe akár pénzdiktátorokat is érthetünk, akikkel legalább akkora a gondja a Magyarországon élő népnek magyaroknak és nem magyaroknak, mint nekünk, külhoni magyaroknak. Bizonyos vonatkozásban még nagyobb is, hiszen csak példának említsük a szlovéniai magyarok gazdasági helyzete kétségtelenül sokkal jobb, mint az anyaországiaké. Minden nemzetnek vannak gyásznapjai. Hogy csak a hozzánk, délvidéki magyarokhoz legközelebb álló nemzetek közül egyet, a szerbet említsük. Nekik van olyan gyásznapjuk, amelyre mi magyarok is emlékszünk. Mi rigómezei csata és vereség napjaként ismerjük, ők pedig kosovska bitka, vagy költői nyelven kosovski 12

11 boj néven emlegetik. Kettő is van belőle. Az első június 4-én zajlott le. A középkori szerb állam ekkor, a csatával együtt elveszítette függetlenségét, annak ellenére, hogy egy bátor szerb, ravasz fogással bejutott a szultán sátrába és megölte. A másik vesztes csata jó fél évszázaddal később esett meg, s ebben részt vett a mi Hunyadi Jánosunk is. Ennek dátuma október A mai generációk számára az időben hozzánk legközelebb eső nagy gyásznapunk: június negyedike, a nagyon emlékezetesek közé tartozik, de kevéssé emlékszünk rá. (Az 1956-os események idejéből általában nem a felkelés letörésének napjára szoktunk emlékezni, hanem elsősorban azokra a napokra, amelyek a szovjet megszállás megszűntének reményében teltek el.) Az említett júniusi napon íratták alá velünk a Párizs melletti Versailles helységben álló, Nagy-Trianon néven ismert palotában az első világháborút részünkről lezáró okmányt, amelyet a győztesek békeszerződésnek szántak és mondtak. Mi diktátumnak nevezzük, s a győztesek történészei sem vonják kétségbe szóhasználatunk indokoltságát, hiszen a béketárgyaláson a magyar képviselők lényegében nem is vehettek részt. Az volt a feladatuk, hogy annak befejeztével aláírják az elébük tárt szöveget. E szövegen felismerhető a győztesekre jellemző minden rossz jegy: a legyőzöttek jogainak indokolatlan korlátozása, országának mérhetetlen csonkítása, megalázási szándéka, kirablása. A legyőzöttet tulajdonképpen kiszolgáltattták a győztesek kénye-kedvének, valójában akár meg is lehet semmisíteni. A két világháború közötti időben még igen sokat emlegettük ezt a napot, jórészt azon oknál fogva, hogy az európai államok közül Magyarországot olyan súlyosan bűntették a győztesek, mint egyetlen más államot sem. Területéből még Ausztria is kapott jutalmat. Az az ország, amelynek császára Ferenc József, a magyar miniszter, gróf Tisza István kezdeti ellenkezése ellenére megírta a világháború kezdetét jelentő hadüzenetet Szerbiának. Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam. Nem beszélve a környező többi államról, amelyeknek egyike Románia többet kapott Magyarországból, mint amennyi a magyaroknak megmaradt belőle. Szerbia pedig, amelynek külpolitikája bizonyítottan közvetlenül szervezte a szarajevói merényletet az Osztrák-Magyar Birodalom trónörököse ellen amely merénylet végül casus belliként szolgált a nagy világégés kezdéséhez szintén jókora területtel lett jutalmazva Magyarország kárára. A második világháború után el akarták velünk feledtetni ezt a napot, azért emlékszünk már rá oly kevéssé. Csak az utóbbi két évtizedben kezdjük ismét visszahozni a köztudatba. Gyásznapjaink közül kettő maradt meg leginkább az emlékezetünkben. Október hatodika és augusztus 26-a. Az előbbiről szinte minden magyar tudja, hogy ben ezen a napon végezték ki Aradon a szabadságharc tizenhárom vezérét. Még azt is tudjuk, hogy nem is voltak mindannyian magyar nemzetiségűek, mégis magyar hős lett belőlük. Egyikük éppen büszke szerb volt, Damjanich János. Oly büszke, hogy törött lábbal, de katonához méltó keménységgel állt a bitófa alá, s ott még arra is volt 13

12 gondja, hogy a hóhért óvatosságra intse. Nem a törött lába, hanem a szakálla miatt! Arra intette a pribéket, össze ne kuszálja. Nem szoktunk megemlékezni az október hatodikát közvetlenül megelőző másik gyásznapról, augusztus tizenharmadikáról, a világosi fegyverletétel dátumáról, nyilván a két nap közelsége miatt, s amiatt, hogy Haynau tábornok, a brescicai hiéna néven ismert osztrák császári főmegbízott csak valamivel e nap után kezdte meg hóhéri munkáját. A korábbi idők nagy gyásznapjai közül így visszafelé haladva a második, a mohácsi csata napja következik a sorban, amelyre sokan emlékezünk augusztus 26-a. A középkori Magyarország utolsó napjának is nevezhetjük. Odaveszett ekkor maga a király II. Lajos, Tomori Pál hadvezér és kalocsai érsek, meg az ország színe-java. Nem sokkal utána az ország több régióra szakadt, amelyek időnként egymás ellen hadakoztak, s veszélybe került akkor is akárcsak napjainkban az egységes magyar nemzettudat. Az Erdélyi Fejedelemség önálló nemzetpolitikát folytatott, de jórészt a török szultán által megszabott korlátok között. Nem kevés alkalommal a fejedelmi hadak a szultán szolgálatában küzdöttek az európai keresztény hadak ellen, amelyek között magyar seregtestek is voltak bőven. Ebben a korban, a hódoltsági területek határán olyan főnemeseink védték az országot, mint a Zrínyiek és rokonaik. Akik közül némelyek a török elleni harcban véreztek el, mások meg az osztrák elnyomás elleni közdelemben. A bécsi császár szolgálatában olyan magyarok is álltak, mint Hadik András. S olyan főnemesek küzdöttek a császár uralma ellen, mint a Rákócziak. Még korábbi időből, jól emlékezetünkbe vésve őrizzük a tatárok elleni katasztrófa emlékét. Helyszínét és évét még csak-csak megmondjuk: a muhi puszta, 1241, de napját már csak kevesen tudják emlékezetből felidézni. Akkor is egy, a fél világot uraló nagyhatalom állt velünk szemben, Batu kán, a tatárok vezére. Amíg a tatár velünk foglalkozott, addig Európa szerencsésebb része szurkolt, és örült, hogy a hódító nálunk megakadt. Mi meg majdnem elvéreztünk. Akkor is odaveszett az országvezetők sokasága, de megmaradt a király, IV. Béla. S ő újjáépítette az országot, pedig futnia kellett e csata után, szinte védtelenül, és néha még éhezve is egészen a dalmáciai Trau (Trogir) városáig, ahol még szintén nem érezhette magát biztonságban, olyannyira, hogy a közelben felszerelt hajók álltak készenlétben arra az esetre, ha a tatár odáig tudja követni. A sok, kisebb-nagyobb gyásznap között szinte önkényesen válogatva utoljára említjük az egyik legrégebbit, amelyet a honfoglalás után éltünk át. Ami ekkor lezajlott az nem magyar hon területén esett meg velünk, hanem idegenben, a németországi Augsburg közelében, a Lech folyó mellett, ezért Lech-mezei csataként tartja számon az írott történelem és a nemzeti emlékezet. Itt veszítették el utolsó csatájukat a kalandozó magyar őseink Lél másként Lehel vezér és társai: Bulcsu 14

13 és Sur, az ellenük összefogó nyugatiaktól. Minek következtében sok magyar lelte ott halálát, az említetteket pedig Henrik bajor herceg Regensburgban felakasztatta. Valóság, legenda, költészet Tanulságos végignézni, mit emlegetünk e gyásznapokkal összefüggésben akár mint történelmi tényt, akár mint a gyász elviselhetőségét segítő legendát. Ez utolsóként említett Lech-mezei csatáról mi azt a legendát idézzük, mely szerint Lehel vezér, kivégzése előtt utolsó kívánságként azt óhajtotta, hogy még egyszer belefújhasson az ökörszarvból készült nevezetes riadókürtjébe. A győztes Konrád császár eleget tett az óhajnak, ám Lehel, miután előhúzta kürtjét, abba nem belefújt, hanem fejbe sújtotta vele Konrádot, hogy az ősi magyar hit szerint, mivel legyőzöttjeként előtte megy a túlvilágra szolgája legyen ott. Az eset bizonyítéka, hogy a kürtből e halálos csapás következtében letörött egy darabka. A tény ezzel szemben az, hogy Lehelt nem Konrád császár, hanem mint említettük Henrik bajor herceg akasztatta föl. A legenda a csúfság elviselését könnyítette számunkra. A túlélést segítette. A többi gyásznap káros következményeinek elviselését is hasonló, lélekgyógyító eszközök alkalmazása tette lehetővé. Mohácsi országvesztésünk fájdalmát például. Kisfaludy Károly Mohács című versében néhány verssor idézésével szemléltetve így: Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek, Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! A bölcs költőnek van mersze kimondani, hogy Nem! Nem az ellenség, ön-fia vágta sebét. Gyászemlékű vidék! Mi sok ínség kútfeje lettél: Párolgó mezeid bánatos oszlopa ez. Majd néhány sorral alább: Hány szűz fonnyada el zsarlónk buja karjain ekkor, S Duna szőke vizén hány rabok úsztak alá! Verse végén azonban jön a lélekszabadító biztatás: Új nap fényle reánk annyi veszélyek után, Él magyar, áll Buda még! A múlt csak példa legyen most. S égve honért bizton nézzen előre szemünk, És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében, Nemzeti nagylétünk hajdani sírja, Mohács! 15

14 Nem tehetjük meg, hogy gyásznapjaink keletkezési okának elemzése, illetve hát hibáink magunk előtt való beismerése nélkül, csupán másokat okolva próbáljuk meg értékelni történelmi vereségeinket. Képzeljük el, mekkora tömeget, hadsereget tudott volna maga mögé állítani Kossuth Lajos, ha szabad parasztok helyett csupa jogfosztott jobbágyokra kellett volna támaszkodnia. S gondoljuk el, mekkora, és milyen elszánt hadserege lett volna Tomori Pálnak, ha Dózsa és parasztjai, meg az általuk lemészárolt urak nem az egymásközti leszámolásban véreznek el, hanem megérik a mohácsi ütközetet és ott, a törökkel vívott csatában hősködhetnek? A Dózsa-féle parasztlázadás és a mohácsi csata között mindössze bő évtized telt el. Az ország nem tudta még pótolni a parasztlázadás vérveszteségét sem, nem hogy a társadalmi békét sikerült volna helyreállítani urak és szegények között. Nem túl régen Andrásfalvy Bertalan foglalkozott azzal a kérdéssel, mennyivel járultunk hozzá türténelmi vereségeinkhez. A trianoni vereséghez például, a parasztfelkelés idején elkövetett hasonló cselekedeteinkkel. Cikkében, többek között azt bizonygatja, hogy a Dózsa kezére adott sereg alkalmas volt arra, hogy a pápa által meghirdetett, török elleni, új keresztes hadjárat egy újabb, 1456-ban, a Nándorfehérvárnál látott diadal lehetőségét vetítette előre. A jövedelmüket féltők azonban nem akarták háborúba engedni a küzdeni kész nincsteleneket s emiatt támadt a parasztfelkelés. Lényegében így látta ezt Ady is, amikor azt énekelte: Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni / Kaszás népemmel... Csakugyan jó lett volna szóba állni a huszadik száza elején a nincstelen magyar tömegekkel. Hogy ne tántorogjanak már annyian Amerikába. Büntetés? Ma már ismerjük, milyen idegenkezűség, nagyhatalmi háttérmunka kellett ahhoz, hogy 1917-ben, a háborúban álló, forrongó Oroszországban a lenini hatalom kiteljesedjen. Nem csekély munka volt ez! A beavatatlanok nem is értették, hogyan alakulhatott úgy a cárizmus és a cár sorsa, ahogyan megtörtént, ahogyan kifejlődött a bolsevista rendszer. Milliók feláldozásával, s milliók világgá üldözésével. Az egyszerű emberek így magyarázták a történteket: Mindez Isten büntetése, mert az emberek gonoszul viselkedtek. S ha jól belegondolunk, csakugyan van ráció ebben az irracionális megfogalmazásban. Hát értette az orosz főnemes, mi baja van a muzsiknak? Aztán, hogy a muzsikok és a proletárok milliói, bolsevista agyfertőzésben kivégezték előbb a cárt családostól, majd a főnemeseket likvidálta az országból, végül eljutott odáig, hogy önmagára is sor került, s vitték a gulágra. Egymást vitték. A kaszás néppel Ady korában sem, de a huszadik század első felében sem akart szóba állni a nagyuraink zöme. A földreform valójában sosem lett a magyar társadalomban végrehajtva. A kommunista rendszerben, vagyonelkobzás keretében végrehajtott kisajátítás ugyanis nem a társadalom javát szolgálta, hanem 16

15 Rákosi Mátyás a kommunisták hatalmát erősítette csupán. Negyven esztendőre. Rosszul jártak a nagybirtokosok, mert ők is nincstelenekké váltak, és megalázottakká; ezt követően az a földtulajdonos sem rendelkezett már a vagyonával, aki példásan gazdálkodott, emberségesen bánt a nála dolgozókkal, gyarapította az országot, annak hírnevét és a népét. Rosszul jártak azok a korábbi nincstelenek is, akik kaptak földet, de mindössze néhány esztendőre csupán, utána pedig maguk is kulákká meg zsíros paraszttá lettek minősítve, mert nem akaródzott nekik önként belépni a hatalom által kreált szövetkezetbe, amely lényegében nem is a parasztok szövetkezete volt, hanem kolhoz és szofhoz, amitől rettegett nagy- és törpebirtokos egyaránt, de még az agrárproletárok nagy része is. Nem ilyen lovat akartam mondhatta a földreformra sóvárgó egész magyar agrárnépesség, s vele együtt a fölvilágosult írk és polgárok tábora. Mennyivel kevésbé lett volna sérülékeny a magyar társadalom a Rákosiféle rendszerváltásban, ha a kommunista propaganda nem talál olyan termékeny talajra, amilyen a földreformra évszázadokon át váró falusi lakosságban kifejlődött a várakozás hosszú ideje alatt?! Végül a földreformból az lett, hogy minden magyar földnélkülivé vált. És gyára sem volt már senkinek régen. De még asztalosműhelye és szatócsboltja is csak alig valakinek. Aztán, 1956-ban betelt a pohár. A magyar nép fölkelt a megszállók ellen, akik ezt a hatalmas csalást kieszelték, hogy a reform 17

16 Nikolae Caucescu ígéretében mindenkitől mindent elvettek. A nagyhatalmak meg a háttérben szépen megbeszélték, hogy Magyarország sorsa e felkelés ellenére is úgy fog alakulni, ahogyan azt Jaltán, Potsdamban korábban megbeszélték: szovjet befolyási övezet lesz továbbra is. Nyöghette az ország az igáját. A határon túli magyarok pedig a magukét. Felvidékről kitelepítés, Kárpátalján málenkij rabot, Erdélyben Ceauescu és falurombolás, Délvidéken felszabadításnak nevezett magyarirtás. Ilyen tapasztalatok után jön az ötlet, hogy a magyar nemzet úgy is egyesülhet, hogy nem követel határmódosítást. Amitől úgy félnek az egykori Magyarország testéből támad és felhízott környező országok, mint ördög a szenteltvíztől. Az egyesüléshez többek között az is kell, hogy az anyaország állampolgárságot adjon a határain kívül élő nemzettestvéreknek. Egyik környező állam sem ellenezheti, ha nem is tetszik neki. Hogyan lehet ezt mégis megakadályozni? Olyan magyar politikusok és pártok révén, akik és amelyek egymásra uszítják a magyarokat. A határon kívülieket a belül lévőkkal. Elképzelhető-e, hogy a népszavazás idején uralkodó magyar politikai pártok 18

17 vezetői nem tudták, hogy hazudnak? Amikor a szavazás sikere ellen politizálnak. Államköltségen járják az országot és győzögetik a magyar állampolgárokat, hogy ez a magyar nyugdíjasok kenyerét fogja megfelezni. A munkában lévőket, hogy a munkájuk elvesztésével fog járni. Elveszítik a betegbiztosítási jogaikat. Az összes magyar állampolgárt, hogy a beáramló idegenek fognak eluralkodni az országban. Elképzelhető ugyan, de képtelenség, hogy ne tudták volna, mit cselekszenek. Aki mégis ilyesmit mond, az vagy tudatosan félre vezeti a magyarországi szavazópolgárokat, vagy korlátolt. Hazudik vagy buta. Hazudtunk délben, hazudtunk... mondta nem sokkal később egyikük. Miért mondta? Más kérdések feltevése után talán megközelíthetjük a választ. Miért privatizálta el a nemzet vagyonát? Ez a politikus és az ő pártja, meg az, amely mindig mellette szavazott. Miért varratott az ország nyakába akkora adósságot, hogy jó fél évtizede az államcsőd fenyegeti Magyarországot? Miért tétette tönkre Magyarország iskolarendszerét, amelyet sok országban példásnak tartottak? Miért rombolta le az egészségvédő intézményrendszert? Miért lehetetlenítette el az önkormányzatok önkormányzását? Miért adta idegen kézre az ország közlekedését? Miért nem törődik az ország katasztrofális demográfiai helyzetével? Van még kérdés? Van! Válasz is van. Az ilyen politikus politikusok, pártok, pénzemberek stb. hada tudatosan ügyködik az ország tönkretételén. Újabb kérdés: Ha egy ilyen politikus, politikai párt, pénzember, minket magyarországiakat és határon túli magyarokat egymásnak ugraszt, akkor nekünk át kell harapni egymás torkát? Meg kell tagadnia a marosvásárhelyi magyarnak a budapestit? Az újvidékinek a debrecenit? A nagyszüllősinek a pozsonyit? És viszont. Hát hiszen ez volt ennek a politikusnak, ezeknek a politikusoknak, ezeknek a pártoknak, pénzembereknek a feltett szándéka! Hogy elorozzák tőlünk az országot, az együvé tartozásunk tudatát, és uralkodhassanak felettünk. Mi meg balgák felültünk neki? Nekik? Na nem! Átlátunk a szitán. Csak egy kis időbe telik, amíg meg merjük fogalmazni, hogy ekkora gazemberséget mer valaki elkövetni. S még egy kis idő, amíg le is írjuk, amire rájöttünk. Ők majd nem fognak csodálkozni, hogy egymásra rontunk, hiszen ezt bekalkulálhatják. Csak egy újabb Leninnel nem számolnak, aki majd szépen sorra veszi őket is meg minket is. Akinek tetteit kései utódaink Isten büntetésének 19

18 fogják majd vélni. Hacsak... Sok időnkbe meg erőnkbe telik, amíg gonosz cselekedeteik következményeit kiheverjük. Erős összefogással. Forrás: (Aracs, március 15., 1. szám) 20

19 Balázs Kovács Sándor Bűn és büntetés - A presbitérium és a világi vezetés bíráskodása a dél-baranyai magyar falvakban 2.rész Férfiak, nők, gyermekek egyformán loptak. A nők általában aprójószágot (lúd, réce, csirke), élelmiszert (kenyér, káposzta, hagyma, tök), ágyi ruhát, nyers vásznat loptak. A gyerekek listája is igen sokszínű: hal, bor, só, fokhagyma, réce, méz, tyúk, tehénbőr, kesztyű, zab, pénz stb. A tettesek közül több esetben pásztorok, főleg bojtárok követték a bűncselekményt, ők is szinte mindent elvittek: libát, tyúkot, sertést, szénát, fát, bort, lepedőt, vánkost, kötelet, szalmazsákot, sajtárt, stb. A lopás mellett orgazdaságot is gyakran elkövettek, melyet szintén büntettek. A lopási esetekben fordultak elő a legsúlyosabb büntetések is: az eltérő mennyiségű, férfiak esetében pálca (3-24 között), nők esetében korbács (3-12 között), gyermekek esetében vesszőcsapások (3-8 között). A büntetés eszközei közül a verés mellől általában nem hiányzott a súlyos nyilvános megszégyenítés: a kaloda, a pellengérre állítás, az áristom, sőt előfordult a faluból való kivezettetés, kitiltás is, mint végső eszköz. A Versengő és egymástól külön lakó házastársakat, mihelyt az Eklésia elöljárói észre veszik, mindjárt a kurátor, vagy más tisztes személy által őket az egymással való megbékéllésre, s együtt lakásra intik, s kérik, ha ilyetén egyszeri, vagy kétszeri megintésre sem engedelmeskednek, akkor kényszeríttetnek a parochiális háznál tartani szokott eklésiai gyülésben való megjelenésre, a holott a prédikátor és az előljárók, mind az Isten beszédekből, mind a józan okosságból, mind a Királyi parantsolatokból vett okokkal igyekeznek őket öszve békéltetni: el sem is kivánják őket (a Tttes és Ns. Vármegye busítására) magok elől bocsátani, míg a kívánt békességre nem lépnek és ezt külső jellel kezeiknek egymásnak való nyújtásával s egymást megkövetésekkel meg nem bizonyítják. E meg lévén, inti s kötelezi őket a prédikátor egymásnak tiszta szeretetére a házasságok idején tett esküvésekről mindenkori megemlékezésre, azon dolgoknak s szóknak eltávoztatásokra, melyekkel egymást fel ingerelhetnék, kiválóképen inti őket az együtt és egymásért való imádkozásra, mind a magános házaknál való, mind a közönséges Isteni tiszteleteknek gyakorlására. Az ilyen jellegű békéltetés sok esetben szép eredményt hozott, ha azonban többszöri alkalommal sem egyeztek meg, kiadták a peres feleknek az elválhatást kereshető levelet. 21

20 Csúzán a férj hidegsége, férfiúi tehetetlensége valamint napa kegyetlenkedése miatt, Józan Lajos felesége, Eszter végleg el szeretett volna válni férjétől, és visszaköltözni szüleihez. Ügyük a községi bíró elé került, aki csendes együttélésre biztatta őket, de a biztatás sikertelen volt. Az ügy a járásbéli főszolgabíróhoz ment tovább. A főszolgabíró polgári hatalommal a fiatalasszonyt a férjéhez való visszatérésre kényszerítette. A kényszerű együttélés azonban nem tartott sokáig, a menyecske ismét visszatért az atyai házhoz. A bonyolult házassági ügy ekkor került a presbitérium elé. A presbiterek véleménye szerint Józan András nagyon szigorú a menyével, és nem hiba nélküli. A menyecske viszont nagy szabadságot akar magának, napának, férjének nem akar engedelmeskedni, emiatt dorgálást érdemel. A fiatalasszony ezek után minden jóra kötelezte magát. A presbitériumhoz fordult panasszal ifj. Pasza János is, mivel a felesége iszik. Az asszony italozását ő nem hajlandó eltűrni, és elbocsátja őt. Az asszony viszont kegyetlenkedéssel vádolta férjét. A presbitérium mindkét felet meghallgatta, s úgy döntött, hogy az asszonynak tartózkodni kell a szeszes italtól, és bűnbánatot kell tartania. A következő kényes ügy is a presbitérium elé került. Jakab József, a férj késő este barátaival együtt ivott a kocsmában. A feleségéhez, Máriához pedig Kerekes Sándor nőtlen betyár osont be addig. A fiatalasszony a sötétben arra gondolt, hogy a férje érkezett meg, de később már felismerte az idegen férfit. A baj az volt, hogy éppen benyitott a napa, és ott találta vele az idegen férfit. Kerekes erre kiugrott az ablakon és elmenekült. Természetesen a férj emiatt el akarta bocsátani feleségét. A presbitérium azonban szigorúan megfeddte kocsmai tivornyázásaiért és feslett életéért. Végül a férj visszafogadta feleségét. A 19. században a külön egyházi szervezet, a presbitérium megalakulása után is az egyházi és világi bíráskodó testület korábbi személyi összefonódása nagymértékben megmarad. A két testület illetékességi területének elkülönítése a fegyelmezés terén sem következett be. A presbitérium elé kerülő ügyek nagy része pl. veszekedés, harag, amely esetekben békéltető funkciót töltött be. Akad azonban adat arra is, hogy haragosok ügyét a falu gyűlése előtt intézték el. Az illetékesség eldöntésénél bizonytalanságot tapasztalunk a paráznaság büntetésénél is. Az esetek nagyobb részében a nem házas személyek paráznaságát a presbitérium bünteti, a nős paráznaságot pedig a bírák. Mégis gyakori, hogy a megesett leányok azután jönnek eklézsiát követni, miután a világi bíróság előtt feleltek. Van eset, hogy egyházi és világi büntetést is kirónak egyszerre. A presbitérium bizonyos esetekben az elsőfokú bíróság szerepét tölti be. Ha a vétkesek nem jelennek meg, vagy ha nem fogadják el az ítéletet az ügyet a presbitérium továbbadja a világi tanácsnak. Szembetűnő a presbitérium bíráskodási lehetőségeinek szűk volta, maguk a presbiterek és a lelkész is tudatában vannak korlátozott lehetőségeiknek. Gyakran a községi tanács segítségét kell kérniük ítéleteik végrehajtásához. Az eklézsiakövetésen kívül az intés, a figyelmeztetés és a dorgálás csak a kizárólagos eszköze. A büntetés fokozatai: 22