Oktatási és Kulturális Minisztérium
|
|
- Benedek Molnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Oktatási és Kulturális Minisztérium OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 13879/2008. Tervezet ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról készült tervezetről Budapest, május 1
2 I. Tartalmi összefoglaló A Magyar Közlöny 2008/55. számában megjelent az Alkotmánybíróság 35/2008. (IV. 3.) számú határozatával megállapította, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról (a továbbiakban: KÖH) szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. (5) bekezdés második mondata alkotmányellenes, ezért azt június 30-i hatállyal megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság döntésének indokaként megfogalmazta, hogy a Korm. rendelet 2. (5) bekezdésének második mondata a Ket (1) bekezdése rendelkezésével ellentétes és ezért sérti az Alkotmány 35. (2) bekezdésében foglaltakat. A Ket hivatkozott rendelkezése szerint az elsőfokú hatáskört úgy kell megállapítani, illetve a szervezetrendszert úgy kell kialakítani, hogy legyen a fellebbezés elbírálására jogosult, az elsőfokú hatóságtól elkülönülő szerv, és az AB álláspontja szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (a továbbiakban: KÖH) szervezeti felépítése nem felel meg maradéktalanul ezen törvényi előírásnak. Az Alkotmánybíróság - az ügyfél jogorvoslathoz való jogának sérelme miatt alkotmányellenesnek ítélte azt a helyzet, hogy a Hivatal elnöke járt el másodfokon - a Kötv.-ben meghatározott kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos, - a műemléken végzett építési munka és telekalakítás esetén az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Étv.) meghatározott hatósági jogkörben, továbbá - a régészeti lelőhelyet, vagy régészeti védőövezetet, illetve - műemléki területeket valamint külön jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő - más hatóságok előtt indult - eljárásokban szakhatósági jogkörben, miközben az ő egyszemélyi felelősségével irányított hivatalának önálló jogalanyisággal nem rendelkező szervezeti egységei jártak el ezen ügyekben első fokon. Az AB a hivatkozott előírásokat június 30. napjával semmisítette meg, mivel megítélése szerint a Kormánynak így elegendő ideje van arra, hogy a Korm. rendelet módosításával az ügyfél jogorvoslati jogának biztosítása érdekében a Ket. előírásainak megfelelő struktúrát felépítse, amelyet jelen előterjesztés hivatott megtenni. A fentiekre tekintettel szükséges a Korm. rendelet jelen előterjesztés mellékletében meghatározottak szerinti módosítása. II. Várható szakmai hatások Az Alkotmánybíróság fent részletesen bemutatott határozata nyomán kialakult helyzet a költséghatékonyság, a szakmai követelmények és az egységesség szempontjainak messzemenő figyelembevételével a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szervezetrendszerének kisebb átalakításával orvosolható. A Korm. rendelet javasolt módosítása az Alkotmánybíróság által észlelt hiányosságokat megfelelően orvosolja, a jogorvoslathoz való jog érvényesülését mind szervezetében, mind személyi összefüggéseiben az első és másodfokú hatósági hatáskör címzettjeinek 2
3 szétválasztásával garantálja. A vázolt struktúra az egységes szakmai szempontok érvényre juttatását segíti elő úgy, hogy annak költségvonzata a lehetséges megoldások közül a legcsekélyebb. III. Várható gazdasági hatások (államháztartási hatás, egyéb gazdasági hatások) A rendelet módosítása költségvetési hatással nem jár. 3
4 Melléklet a../ Kormámy-előterjesztéshez A Kormány./2008. (.) Korm. rendelete a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII.23.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány az Alkotmány 35. (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, illetve a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló CXL. törvény 174/A. a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 2. (4)-(6) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések lépnek, és a a következő (6)-(7)bekezdéssel egészül ki: (4) A Hivatal központi szervből és az 1. számú mellékletében megjelölt, önálló jogi személyiséggel (jogalanyisággal) nem rendelkező területi szervekből áll. A Hivatal elnöke a központi szervet közvetlenül vezeti. (5) Az 1. (1) bekezdés a)-b) pontjaiban megjelölt hatósági, továbbá az 1. (2) bekezdésében meghatározott szakhatósági ügyekben első fokon a Hivatal az e rendelet 1. számú mellékletében megjelölt területi szerve az ott meghatározott feladatkörben és illetékességgel jár el. Ezekben a hatósági ügyekben a Hivatal központi szerve látja el a másodfokú hatósági jogkört. (6) Az elnök munkáltatói jogkört gyakorol a Hivatal alkalmazottai felett, valamint kinevezi, felmenti a Hivatal területi szerveinek alkalmazottait és felettük fegyelmi jogkört gyakorol. (7) Az elnök és a központi szerv más köztisztviselője a Hivatal területi szervének kiadmányozási jogkörrel rendelkező köztisztviselőjét a közigazgatási hatósági eljárásban nem utasíthatja. (8) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 43. -ának (4) bekezdésének alkalmazása során az eljáró hatóság a kulturális és oktatási miniszter. 2. (1) Az R. l. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép. (2) Ez a rendelet július 1-jével lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése napján folyamatban lévő ügyekben és a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 4
5 Melléklet a../ Korm. rendelethez A KORMÁNY 1. számú melléklet a 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez Területi szerv Székhely Feladatkör Illetékesség 1. Nyilvántartási Iroda Budapest Kötv. szerinti nyilvántartás országos illetékesség és elővédelem 2. Műtárgyfelügyeleti Iroda Budapest a kulturális örökség ingó országos illetékesség elemeinek védelme 3. Közép-magyarországi Iroda Budapest a kulturális örökség ingatlan Budapest, Pest 4. Közép-dunántúli Iroda Székesfehérvár a kulturális örökség ingatlan 5. Dél-dunántúli Iroda Pécs a kulturális örökség ingatlan 6. Nyugat-dunántúli Iroda Sopron a kulturális örökség ingatlan 7. Észak-magyarországi Iroda Miskolc a kulturális örökség ingatlan 8. Észak-alföldi Iroda Debrecen a kulturális örökség ingatlan 9. Dél-alföldi Iroda Szeged a kulturális örökség ingatlan Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom Baranya, Somogy, Tolna Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád Hajdú-Bihar, Jász- Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun, Békés, Csongrád 5
324/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet
324/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról, a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szervekről, és eljárásaikra vonatkozó általános szabályokról A Kormány az Alkotmány
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 13.882-1/2006-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról Budapest, 2006. december 2 I. Tartalmi összefoglaló
REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK
REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest
Diákhitel Központ Zrt.
Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai
JOGSZABÁLYOK. LI. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM Ára: 798 Ft 2007. AUGUSZTUS 31. TARTALOM
LI. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM Ára: 798 Ft 2007. AUGUSZTUS 31. TARTALOM oldal JOGSZABÁLYOK 201/2007. (VII. 30.) Korm. r. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2003. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról...
A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya
A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai: - törzskönyvi nyilvántartási szám:
KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlatkérő által a Veszélyes hulladék szállítása és kezelése 2013. I. tárgyában KÉ 19811/2012. számon indított nyílt közbeszerzési eljárásban feltett
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ I. Általános tudnivalók A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003.
/2006. ( ) ÖTM rendelet
/2006. ( ) ÖTM rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb és technikai eszköz állományáról szóló 7/2006. (II. 10.) BM rendelet és a tűzoltóság tűzoltási és műszaki
4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás
4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás Tárgy: A Díjbeszedő Faktorház Nyrt. Panaszkezelési Szabályzata NYOMTATÁSBAN CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ Hatálybalépés dátuma: 2012. április 25. Készítette: dr. Vincze
F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése
Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/4.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói
A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Díjbeszedő Faktorház Zrt. 1117 Budapest, Budafoki út 107-109. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályba lépés dátuma: 2014. augusztus 1. Készítette: Bugáné Torkos Beáta Ellenőrizte:
318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet. a Kormány általános hatáskör területi államigazgatási szervérl
318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet a Kormány általános hatáskör területi államigazgatási szervérl A Kormány a központi államigazgatási szervekrl, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény
Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa:
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A belügyminiszter../2012. ( ) BM rendelete
A belügyminiszter./2012. ( ) BM rendelete a végrehajtási eljárásban ellenszegülés megszüntetése érdekében történő rendőri közreműködéssel, valamint a gyermek átadására irányuló bírósági végrehajtás során
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) A Közös Agrárpolitika támogatási forrásaiból, és a magyar költségvetés által biztosított forrásból finanszírozott ágazati támogatások iránti kérelmek befogadására,
A munkáltatói kölcsönök és vissza nem térítendő támogatások lebonyolításával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást nyújtjuk Önnek.
Tisztelt Munkáltató! A munkáltatói kölcsönök és vissza nem térítendő támogatások lebonyolításával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást nyújtjuk Önnek. A munkáltató dolgozói részére lakáscélra nyújthat
2025/2006. (II. 24.) Korm. határozat. a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó ingatlanok helyi önkormányzatok részére történő átadásáról
2025/2006. (II. 24.) Korm. határozat a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó ingatlanok helyi önkormányzatok részére történő átadásáról A Kormány a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény 13.
A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei
A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei Dr. Varga Márk főosztályvezető A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése
Török Katalin. Az idei Ti hogyan csináljátok? pályázat tapasztalatainak összegzése
Török Katalin Az idei Ti hogyan csináljátok? pályázat tapasztalatainak összegzése A jó gyakorlatok gyűjtése ma már egyre inkább elterjedt hazánkban is. Ez a módszer többek között azért bír nagy jelentőséggel,
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A kereskedelmi forgalomban megtalálható villamossági termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI
Pályázati felhívás és működési szabályzat. Klebelsberg Képzési Ösztöndíj. 2013/2014 tanév
Pályázati felhívás és működési szabályzat Klebelsberg Képzési Ösztöndíj 2013/2014 tanév Az emberi erőforrások minisztere (a továbbiakban: miniszter) a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról szóló 52/2013.(II.25)
Elektronikus kaszinó esetében - az 1-4. pontokban foglaltakon felül:
Tájékoztató a szerencsejáték tevékenység folytatásával kapcsolatos ügyek intézésének rendjéről 1. Államigazgatási, hatósági ügyekben a hatáskörrel rendelkező, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a
A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA
VII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2008. ÁPRILIS 15. A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1260 FORINT TARTALOM I. RÉSZ SZEMÉLYI HÍR 15/2008. (III. 28.) ME h. szakállamtitkár kinevezésérõl...
Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése
A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került
50/2011. (XII. 20.) BM rendelet
50/2011. (XII. 20.) BM rendelet 2013.01.02-től hatályos szöveg! a bejelentésköteles tűzvédelmi szolgáltatási tevékenységek megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A tűz elleni védekezésről,
Gazd.: 417/2008 Jóváhagyom. A Legfőbb Ügyészség 2008. évi költségvetési alapokmánya
Gazd.: 417/2008 Jóváhagyom. Budapest, 2008. március 25. Dr. Kovács Tamás legfőbb ügyész A Legfőbb Ügyészség 2008. évi költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Otthon Melege Program Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: HGCS-2014. 2014. szeptember 25. Frissítve: 2014. november 11. 1 1. Előzmények
176/2009. (XII. 28.) FVM rendelet
176/2009. (XII. 28.) FVM rendelet a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből lekérdezés útján szolgáltatható egyes ingatlan-nyilvántartási adatok szolgáltatásáról és igazgatási szolgáltatási díjáról,valamint
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és i közérdekű információi: NAV Repülőtéri Igazgatósága Igazgatói titkárság H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 Szabálysértési ügyekben H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30
A szociális és munkaügyi miniszter rendelete. a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER A szociális és munkaügyi miniszter rendelete a felnőttképzési tevékenység
BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Missziója A jogállam az emberi méltóság egyetemes értékén alapul. A humanizmus és
A TERÜLETI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉSEK
Alapszabály 4.sz. melléklete Hatályos: a Fővárosi Törvényszék változás bejegyzésről szóló határozata jogerőre emelkedésének napjától A TERÜLETI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉSEK VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA Alapszabály
BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2
TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 Bírói állásra kiírt pályázatok Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a 2011. évi CXXXI. törvény alapján kiírt pályázati felhívásai Részleteiben az alábbi
canor A rövid lista összeállítása Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos Felmérése Phare Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
A rövid lista összeállítása Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos Felmérése 2003. január Végső jelentés Phare Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos
Törvény. A Kormány tagjainak rendeletei. A Köztársasági Elnök határozatai. Intézkedések
BUDAPEST, 2007. JANUÁR FEBRUÁR 1 2. SZÁM TARTALOM Oldal Törvény 2006. évi CXXVII. törvény a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésérõl (Kivonatos közlés).... 3 A Kormány tagjainak rendeletei A honvédelmi
A termékenység területi különbségei
2009/159 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 159. szám 2009. november 19. A termékenység területi különbségei A tartalomból 1 A termékenység szintjének területi változása
MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára
MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára 2012. október III. ütem TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. A pályázat keretében megvalósítandó
Szabályzat. a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről
Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)
XIV. Igazságügyi Minisztérium. fejezet. 2005. évi költségvetése
A XIV. Igazságügyi Minisztérium fejezet 2005. évi költségvetése Budapest, 2004. október 2 Az igazságügy-miniszter feladat- és hatáskörét a többször módosított 157/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet szabályozza.
Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4
A Visegrád Város Önkormányzat 12/2008. (VII.03.) ör. rendelete a Dunakanyar Tervtanács létrehozásáról, mûködésének rendjérõl
A Visegrád Város Önkormányzat 12/2008. (VII.03.) ör. rendelete a Dunakanyar Tervtanács létrehozásáról, mûködésének rendjérõl Visegrád Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete az épített környezet alakításáról
303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról
A jogszabály mai napon hatályos állapota 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az
PÉCSI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA
PÉCSI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA Ügyiratszám: BA-04D/E/28-14/2013. Tárgy: Dr Hódosi László és társai használatbavételi engedély kérelme Pécs, Rákóczi u. 65. helyrajzi szám:
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30
Levéltári Szakfelügyelet
Levéltári Szakfelügyelet 2015 Vezető szakfelügyelő: Dr. Cseh Gergő Bendegúz főosztályvezető, Állambiztonsági Szolgáltok Történeti Levéltára e-mail: szakfelugyelet@mnl.gov.hu telefon: 478-6058 fax: 478-6036
A földmérési szakterületet érintő jogszabályi változások
Földügyi Főosztály Földmérési és Térinformatikai Osztály A földmérési szakterületet érintő jogszabályi változások Koós Tamás főosztályvezető-helyettes, osztályvezető 2012. szeptember 22. MMK GGT Budapest
Egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről szóló miniszteri rendelet tervezete
Egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről szóló miniszteri rendelet tervezete I. A műemlékek védetté nyilvánítása és a védettség megszüntetése a kulturális
Belügyminiszter. az ügytípusnak megfelelő
I. ÁLTALÁNOS ADATOK 1. Ügytípus: megvizsgálja és elbírálja az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági tevékenységgel kapcsolatos felügyeleti intézkedés iránti kérelmeket, hivatalból felügyeleti intézkedést
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei:
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest, III. Heltai Jenő tér 7. Budapest, XXI. Mansfeld Péter utca 1. Budapest, IX. Ráday utca 42-44. Dr. Nyitrai Károly egyéni
Megyeszékhely: Győr. Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyormegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls
Győr-Moson Moson-Sopron összesen Megyeszékhely: Győr Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyor.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls Honlap: http://www.hiszi-map.hu/catalog/displayimage.php?pid=1530&fullsize=1
Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése
A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került
Felnőttápolás és gondozás szakmacsoport
Felnőttápolás és gondozás szakacsoport alapján) intézény neve cíe intézény kapcsolat tartója e-ail cíe Baranya Baranya Szociális Háló Egyesület Szociális Háló Egyesület 7632 Pécs Szövetség u. 19. Pécs
Ahogy az OEP "pénzeli" Dr. Gresz Miklós OEP Szeged, 2010. november 13. gresz 1
Ahogy az OEP "pénzeli" Dr. Gresz Miklós OEP Szeged, 2010. november 13. gresz 1 Mit pénzel az OEP? gresz 2 Intenzív osztályok 180 160 140 120 100 80 60 40 20 0 Intenzív osztály db 2000 2001 2002 2003 2004
SZAKMAI HÁTTÉRANYAG A MEGYÉK HAZAI ÉS NEMZETKÖZI POZÍCIONÁLÁSÁHOZ
Szakmai háttéranyag a megyék hazai és nemzetközi pozícionálásához 1. oldal, összesen: 63 SZAKMAI HÁTTÉRANYAG A MEGYÉK HAZAI ÉS NEMZETKÖZI POZÍCIONÁLÁSÁHOZ KÉSZÜLT A NEMZETGAZDASÁGI TERVEZÉSI HIVATAL STRATÉGIAI
2011. évi CLIV. törvény
2011. évi CLIV. törvény a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fıvárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételérıl 1 hatályos: 2011.12.28 -
7/1991. (IV. 26.) NM rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezetéről és működéséről
7/1991. (IV. 26.) NM rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezetéről és működéséről Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény (a továbbiakban:
2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA
AZ ORSZÁGOS REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS SZAKÉRTİI INTÉZET 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Jelen költségvetési alapokmány a jóváhagyott elemi költségvetéssel egységes egészet alkot. Az államháztartásról
Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap
Az Allianz Alapkezelõ Zrt. Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap Féléves Jelentés 2010 I. félév A jelen tájékoztatót az Allianz Alapkezelõ Zrt., mint az Allianz Pénzpiaci Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelõje
Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok
Földügyi és Térinformatikai Főosztály Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok Koós Tamás főosztályvezető - helyettes MFTTT 29. Vándorgyűlés, Sopron, 2013. július 11-13. Az új
Oktatási és Kulturális Minisztérium
Oktatási és Kulturális Minisztérium Tárgy: Egyes régészeti lelőhelyek védetté nyilvánításáról, illetve régészeti védettség megszüntetéséről szóló miniszteri rendelet tervezete Budapest, 2007. január Az
BESZÁMOLÓ. a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról. 2008.
BESZÁMOLÓ a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében
ÚTMUTATÓ KORTÁRS KÖZTÉRI ALKOTÁSOKHOZ A TELEPÜLÉSKÉP JAVÍTÁSÁT CÉLZÓ FEJLESZTÉSEKBEN
ÚTMUTATÓ KORTÁRS KÖZTÉRI ALKOTÁSOKHOZ A TELEPÜLÉSKÉP JAVÍTÁSÁT CÉLZÓ FEJLESZTÉSEKBEN 1.1. Bevezető A regionális operatív programok két fontos prioritását képezi a turisztikai vonzerők fejlesztése, továbbá
F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása
F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi
MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009
MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 Sor- Munkahely szám Név, cím Telefon Telefax Egyetemek 1. ) Kéri Pálné keri.juli@freemail.hu 2. ) Kissné Sziráki Valéria DE OEC Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet
HU-Budapest: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S 45-066484 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés
1/6 HU-Budapest: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S 45-066484 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK): Legfőbb Ügyészség, Budapest,
F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése
Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/7.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói
Közigazgatási változásokból fakadó problémák az elmúlt egy év tapasztalatai alapján
Közigazgatási változásokból fakadó problémák az elmúlt egy év tapasztalatai alapján 2011. januárjától a megyei és körzeti földhivatalok a kormányhivatalok alá tagozódtak, így irányításukat funkcionális
A projektek megvalósítására legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.
portfólió Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 A pályázat célja A pályázat célja a KKV-k házon belüli prototípusfejlesztésére és az ezek eredményeként létrejövő innovatív
Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése SH/4/5
Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése SH/4/5 Varga Attila http://www.ofi.hu/sh45 Alapadatok Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) SH/4/5 kódszámú, Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel 8000, Székesfehérvár, Liget sor 2 Adószám: 11951560-2-41
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel 8000, Székesfehérvár, Liget sor 2 Adószám: 11951560-2-41 1. A panaszkezelési szabályzat célja Az BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel vendégei panaszkezelési
MUNKAERŐ KUTATÁS A FOGLALKOZTATÁSI ANOMÁLIÁK KIKÜSZÖBÖLÉSÉRE
MUNKAERŐ KUTATÁS A FOGLALKOZTATÁSI ANOMÁLIÁK KIKÜSZÖBÖLÉSÉRE Kutatási jelentés KÉSZÍTETTE A VIA PANNONIA KFT. A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK MEGBÍZÁSÁBÓL 2015. OKTÓBER 29. Tartalomjegyzék
Összefoglaló a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Az Országgyűlés 2008.
Összefoglaló a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Az Országgyűlés 2008. december 15-én elfogadta a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás
ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Határozatok. 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18. Utasítások
LXI. ÉVFOLYAM ÁRA: 1600 Ft 2. SZÁM ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2013. február 28. Tartalom Oldal Határozatok 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18 Utasítások 3/2013.
Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya
Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 1. oldal 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról A Kormány az Alkotmány 35. -ának
ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2012/9. szám Budapest, 2012. június 11.
2012/9. szám Budapest, 2012. június 11. Szám: 19643/2012. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Együttműködési megállapodások: 1. Országos Rendőr-főkapitányság
HU-Budapest: Forgalomirányító jelzések karbantartása 2011/S 38-062558 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás
1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:62558-2011:text:hu:html HU-Budapest: Forgalomirányító jelzések karbantartása 2011/S 38-062558 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS
Jogszabályok AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR HIVATALOS LAPJA
VI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. OKTÓBER 1. AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR HIVATALOS LAPJA Szerkesztõség: 1139 Budapest, Váci út 73/A. Telefon: 350-1617 E-mail: akarsai@oep.hu Megjelenik havonta Ára:
Előadó: dr. Nyári Tibor 2012. május 29.
A magyar munkaerőpiac jellemzői, különös tekintettel az atipikus foglalkoztatási formákra, az állami intézmények szempontjából (a munkaerőkölcsönzők tevékenységei, statisztikák) Előadó: dr. Nyári Tibor
A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN
A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011-2012.
MAGYAR KÖZLÖNY. 26. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 19., kedd. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY 26. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 19., kedd Tartalomjegyzék 43/2013. (II. 19.) Korm. rendelet A közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverek megfelelõségét
(+36-76) 502-014 (telefon) (+36-76) 481-241 (fax)
A BM OKF irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2010. december 22., szerda
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2010. december 22., szerda 103. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 22/2010. (XII. 22.) BM utasítás a belügyi tudományos
AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM
XIX. ÉVFOLYAM 24. SZÁM 2008. DECEMBER 15. ÁRA: 1365 Ft AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra
Panaszkezelési Szabályzat (2016. február 9-ei módosításokkal egységes szerkezetben)
(2016. február 9-ei módosításokkal egységes szerkezetben) Készült: 2015. április 16. Tartalom I. Bevezetés... 2 I.1. Szabályzat hatálya... 2 I.2. Szabályzat célja... 2 I.3. A panaszügyek kezelését érintő
Prof. Dr. Csath Magdolna
Prof. Dr. Csath Magdolna Mit mutatnak a regionális elemzések? Versenyképességi és társadalmi kompozit mutatók eredményei a Közép-magyarországi régióban Tradíció és Innováció Konferencia Tudomány Ünnepe
MFB az ország fejlesztési bankja
MFB az ország fejlesztési bankja Czirják Sándor vezérigazgató Győr, 2008. szeptember 23. Az európai állami fejlesztési bankok szerepe Híd szerep: gazdaságpolitika és szereplői között Stratégiai célok eszközök:
A gépjármű rendelkezzen a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal (általános forgalomba helyezési engedéllyel).
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-tól igénybe vehető támogatások alapján biztonságos közlekedés
TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV
TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV 2 / 19 A tájékoztató a 2015. január 8-ig beérkezett és nyilvántartásba vett munkabaleseti
A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2014/2015. tanévben megrendezendő
A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA a 2014/2015. tanévben megrendezendő SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYRE ÉS AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYRE A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Iparkamarával
ISMERTETŐ BABAKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2035/S SOROZATSZÁMÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ
ISMERTETŐ BABAKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2035/S SOROZATSZÁMÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ AZ ALÁBBI ISMERTETŐ A KIBOCSÁTÓ MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÜLT, ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTSON A
Hazánk területi egységeinek öregedési indexei (2000-2006. év) Összeállította. Kovácsné Fehér Erika
Hazánk területi egységeinek öregedési indexei (2000-2006. ) Összeállította. Kovácsné Fehér Erika A magyar társadalom hasonlóan az Európai Unió több országához öregszik, azaz a népesség közül egyre többen
HU-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2013/S 039-062778. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés
1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:62778-2013:text:hu:html HU-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2013/S 039-062778 Ajánlati/részvételi
323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet
az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről A Kormány az Alkotmány 35.
Banknet Kft. 1121 Budapest, Konkoly Thege út 29-33. Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatáshoz
Banknet Kft. 1121 Budapest, Konkoly Thege út 29-33. Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatáshoz Készítés dátuma: 2014. május 15. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. ÁLTALÁNOS ADATOK, ELÉRHETŐSÉG...
Magyarország-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2014/S 138-247990. Ajánlati/részvételi felhívás
1/11 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:247990-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2014/S 138-247990
Ön választ, mi segítünk program nyertes pályázatok listája. 1 Hajdú-Bihar megye Lépéselőny Közhasznú Egyesület Debrecen
Ön választ, mi segítünk program nyertes pályázatok listája Körzet Megye Szervezet neve Hol valósul meg a program? 1 Hajdú-Bihar megye Lépéselőny Közhasznú Egyesület Debrecen 2 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Társasházi kisokos TARTALOMJEGYZÉK
Társasházi kisokos TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS.......................................................................................... 2 2. NEGYEDÉVES EGYENLEGKÖZLÉS......................................................................
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI