Baracsi Szó XXII. évfolyam 11. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Baracsi Szó XXII. évfolyam 11. szám"

Átírás

1 Baracsi Szó XXII. évfolyam 11. szám november Önkormányzati tájékoztató november Az embernek két nagy tévedése van. Az egyik: hogy valóságnak tartja azt, ami nem az. A másik: hogy nem tartja valóságnak azt, ami az. Tendzin Gjaco A év októberében jelentős események voltak településünkön. Megvalósult a főút felújítása, és megtörtént a választás, amely során képviselő-testületünk egy híján maradt a régi. Dr. Darabos Zoltán képviselő úrnak köszönjük az elmúlt négy évben végzett munkát, egyúttal köszöntjük új képviselőtársunkat: Brantner Antal urat. Minden képviselőjelöltnek, akiknek most nem sikerült a testületbe bekerülni, köszönöm azt, hogy jobbító szándékkal fel akarta vállalni ezt a sokszor embert próbáló munkát. A munka neheze az egyre több testületi ülésen túl a döntések képviseletében és a lakosokkal való kommunikációban jelenik meg. A szennyvízelvezetési munkák következtében még mindig a kocsibeálló-javítások és az árokbeszakadások adnak okot a mérgelődésre. A Széchenyi utcai kocsibeállók javítása is folyamatban van. Az út átadása sok örömöt, megelégedett gratulációt eredményezett. A messziről jött vendégeink elragadtatva, sőt, néhányan irigykedve szemlélték utunkat. Sajnos, az irigykedés falun belül is megjelent, aminek oka érthetetlen számomra. Mint az átadó ünnepségen fogalmaztam, aki eddig boldog volt, az ezután még boldogabb lesz, és aki eddig irigy volt, az ezután még irigyebb lesz. Emberi tulajdonságainkon az út minősége nem változtat. Ezt természetesen eddig is tudtuk, ezért jó utat kívánunk irigy és boldogtalan polgártársainknak is. Sajnos, be kell látnunk, hogy a buszmegállóknál a buszvárók elhelyezését legnagyobb jóindulatunk ellenére sem sikerült az ott lakók megelégedésére elvégezni. A Kokasdi utcai megálló, a Fehér Akácnál lévő és a Rákóczi utcai megálló esetében is érkezett lakossági panasz. Nem kizárt, hogy bírósági perekre is számíthatunk. Elsősorban a sok szemét képződés és a hangoskodás a félelem oka. Természetesen egyikünk se örülne annak, ha házunk elé buszmegálló kerülne, de ezen a hosszú utcán nem tudjuk nem ház vagy kert elé tenni, azon túl pedig többségében eddig is ott volt, jóllehet három méterrel arrébb. A fő elvünk az, hogy a buszváró ott legyen, ahol a leghamarabb felszállnak az utasok a buszra, tehát az első ajtó közelében. Mivel a buszöböl kialakítása nem teszi lehetővé az eredeti várók visszahelyezését, azokat át kellett alakíttatnunk, így hosszabbak és keskenyebbek lettek. Kérek minden közlekedőt, hogy ne szemeteljen és felhívom a figyelmet arra, hogy a megállók 5 méteres körzetében tilos a dohányzás. Talán ha néhány renitens polgártársunkat sikerül kollektíven szocializálnunk, akkor ilyen jellegű problémáink enyhülnek. A következő öt évben megkíséreljük az igények, előfeltételezések, félelmek megismerését és a félreértések kibeszélését. Most már úgy vélem, hogy újító szándékaimmal szemben nem rosszindulat, egész egyszerűen a tájékozatlanság lehet a félreértések okozója. A választási kampány során is bebizonyosodott, hogy a tényeknél sokszor a pletykák tudósításai hihetőbbnek tűnnek. Néha hoszszúra sikerül ezen beszámolók terjedelme, így én sem gondolom, hogy a népszerű kereskedelmi televíziók Bumm! és Éjjel-Nappal Budapest vagy Fogadjunk fel magánnyomozót műsor állandó nézői eljutnának idáig az olvasásban, így az ő megnyerésük közös ügyeinknek külön kihívást jelent majd tevékenységeink sorában. Ugyanakkor egyetlen embert sem hagyhatunk magára. Mindenkiért felelősek vagyunk. Még a templomosiakért is, ha hiszik, ha nem. Ha olyan idealizált társadalomban akarunk élni, mint amilyennek a nyugatiakat gondoljuk, akkor azért tenni is kell, elsősorban közösségi szinten. Sok civil szervezetünk van fogalmazódott meg a Duna-parti fórumon. Ez igaz, és szükség is van rájuk. Örülünk minden kezdeményezésnek, és ha lenne még vagy átalakulással, vagy összeolvadással létrejönne nálunk is egy faluvédő és -szépítő egyesület, akkor az sokat jelentene közterületeink szépítésében. Tudom, hogy a kedves olvasó most az gondolja, hogy azért vannak a közmunkások. Ez részben igaz, de velük legtöbbször csak a kötelező feladatok elvégzését tudjuk megoldani. A minőség, amit várnak, az csak a helyben élők munkájával érhető el. Munkám során sok településen jártam és sok értékes tapasztalatot szereztem. Csak ott szép a település, ahol aktív polgárok vannak. Ez az aktivitási szint jelent meg az önkormányzati választásokon is, ahol 803 szavazópolgár mondott véleményt. Nagyon sok munka áll előttünk! Felelősek vagyunk abban, hogy milyen példát mutatunk az ifjabb generációknak. Ha a gyerekek ezt a semmitmondó, a közösség számára semmittevő mintát látják családon belül maguk előtt, akkor számukra ez lesz a minta, és lassan ellehetetlenül életterünk. Sok büszkeségre okot adó rendezvényünk van, sok büszkeségre okot adó szervezőnk is van. Civil szervezeteink vezetői, képviselő-testületünk tagjai is sokat dolgoznak közösségünk kiszolgálásáért. Hiba lenne nem észrevenni értékeinket. Legutóbbi szüreti bálunkon korlátozni kellett a benntartózkodók számát, ez is ritkán fordult elő eddig. De a halászléfőző versenyen indulók és a résztvevők száma is rekord volt. Ugyanakkor nem lehet elmenni szó nélkül antiszociális egyedeink cselekedetei mellett. Nagy a felelősség, ha nem szólunk rájuk, ha nem merjük felvállalni a figyelmeztetést, hanem csak nekem szólnak korholóan, utólag. Polgárőrségünk új vezetőt választott, a régi parancsnok más elfoglaltságai miatt átadta az irányítást. Köszönöm Homonnai Ferencnek az eddig végzett munkát és jó munkát kívánok Právics Istvánnak (20/ ) az új parancsnoknak. Első feladatként új tagok belépését kezdi szervezni. Aktívabb jelenlét kell. Az utóbbi időben több betörés is történt, ezért minden figyelő szemre és bátor férfira szükség van. Az információ áramlás gyorsítása érdekében szívesen veszem, ha Ön is megadja címét, így közvetlen híreket kaphat tőlem, vagy a népművelőnktől. Címem: varair@baracs.hu a faluház: amk.faluhaz@fre .hu. Együttes munkánkkal, egymásra odafigyeléssel, jó közösséget, szép települést teremthetünk magunknak. Ehhez kívánok jó egészséget mindnyájunknak. Várai Róbert polgármester

2 Méltó emléket állítottak a Baracs-Kisapostag repülőtéren ÉGI REPÜLŐK A sportrepülés áldozataira emlékezve készült el a Dunaferr Repülőklub kezdeményezésére az emlékmű. Két és fél évvel ezelőtt Baracs és Kisapostag község, valamint a Dunaferr Repülőklub közös szervezésében került megrendezésre az első Baracs-Kisapostag Repülőnap, melynek sikerén felbuzdulva létrejött a második, és szervezés alatt volt az idei, harmadik rendezvény is. De ez az idén nem került megrendezésre. Kegyeleti okok miatt. Pár nappal a program előtt ugyanis tragikus balesetben életét vesztette a szervezőbizottság két tagja. A repülősökben, Szurma József vezetésével ezt követően fogalmazódott meg az elhatározás, hogy méltó emléket kell állítani azon elhunytak emlékére, akik ezen a reptéren vesztették életüket. A gondolathoz támogatókat is sikerült találni, így készült el, és került átadásra a Baracs-Kisapostag reptéren a méltó emlékhely. Az emlékmű ünnepélyes átadásán Loskay László, a Dunaferr Repülőklub elnöke kiemelte, hogy az emlékhely azoknak a sporttársaknak készült, akik utolsó felszállásukat ezen a reptéren hajtották végre, de többet nem érkeztek vissza, így örökre fent maradtak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy azokból a hibákból, melyek az ő halálukat okozták, tanulnia kell a jövő korosztályának, hogy ne történhessen meg még egyszer a tragédia. Várai Róbert, Baracs község polgármestere arra a pillanatra emlékezett, amikor a legutóbbi baleset áldozataitól elbúcsúzott, amikor ők felemelkedtek a kifutópályáról: Ezt az emléket azoknak állították a spottársak, akik már nem lehetnek közöttünk. Én csupán néhányszor emelkedtem fel a Földtől, így a repülés világát nem ismerem. De az különleges érzéssel tölti meg az embert, amikor felülről figyeli az alatta elterülő tájat. És miután ismét a szilárd talajt érezzük a lábunk alatt, már arra gondolunk, hogy mikor repülhetünk ismét. A megépült emlékhely, itt, a repülőtér bejáratánál egy olyan hely, melyet minden ide érkező látni fog. Ez egyben az emlékezésnek és a figyelmeztetésnek a helye is, hiszen a repülés fantasztikus lehetőség, de ha nem vigyázunk, tragédia is lehet. Legyen az emlékmű így intő jel! A természet megadta ugyan, hogy felemelkedhessünk a levegőbe, de azzal visszaélni nem szabad. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor integettünk a legutóbb balesetben elhunyt barátainknak, akikkel a felszállásuk előtt közösen szerveztük a III. Repülőnapot. Akkor felemelkedtek, de nem tértek vissza közénk. Ez az emlékhely mindannyiunk okulására szolgál. Gondoljunk rájuk mindig tisztelettel! Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere, aki hivatásos vadászpilóta volt, kiemelte, hogy most ekként tiszteleg az elhunyt kollégák előtt: A repülés - az maga a csoda! Az emberiség csodája! Ezt azonban meg kell tanulni. Meg kell tanulni, hogy mit jelent a repülés okozta adrenalin. Azt az érzést, amikor felbőg a motor és felemelkedik a gép a levegőbe, azt senki nem tudja visszaadni. Ez maga a csoda! De azt soha nem szabad elfelejteni, hogy a gravitáció, a fizika törvényei mindenkire vonatkoznak. Ránk is. Azonban vannak, akik ezt elfelejtik, és átadják magukat azoknak az élményeknek, amelyek elhitetik velük, hogy mindent szabad. Ez nincs így. Ezt bizonyítják ezek az emlékhelyek, melyeket mi állítunk. Tisztelettel hajtunk fejet ma azoknak a kollégáknak, akik erről a repülőtérről felszállva többé már nem szálltak le, hanem már az égi mezőkön repülnek. A megemlékezés szakmaiságát emelte dr. Hegedűs Dezső, a Magyar Repülő Szövetség nyugalmazott elnökének beszéde, aki a sportrepülés fontosságát emelte ki, szembeállítva azt a hivatásos, katonai repüléssel. Örömmel vettem tudomásul, hogy egy ilyen emlékmű épült, hiszen sok emlékhely van már, de azok zömében katonai jellegűek. Ők, több ezren, az emberi gyarlóság révén vesztették életüket a világban. De olyan, ahol sportrepülőknek állítnak emléket, kevés van. Pedig minden ebből indult el, akik kutatták, hogy hogyan lehet feljutni a levegőbe. Ez nem veszélytelen dolog, hiszen a sportrepülőnek folyamatosan kell fejlesztenie tudását. Ennek ellenére itt olyanoknak a nevei vannak feltüntetve, akik repülőhalált haltak. Bízom abban, hogy az ő általuk elkövetett hibák tanulságul szolgálnak majd a jelen és a jövő nemzedék számára, így nem fog tovább növekedni a felírt nevek száma. Vigyázzunk magunkra és egymásra! Az a eladatunk, hogy avatatlan emberek kezébe ne kerülhessen a repülés. A megemlékezés folytatásában Horváth Zsolt, Várai Róbert és Nagy Attila polgármester urak leplezték le az emlékművet, majd a Széchenyi Gimnázium együttese adott megható műsort, melyet követően Stermeczki András, a Dunaújváros-Kisapostag evangélikus egyházközség lelkésze mondott imát és áldást. Végül a felavatott emlékkőnél a hozzátartozók, barátok helyezték el az emlékezés virágait. Akiknek a neve az emlékművön szerepel: Azari Péter, Németh János, Sipos Andor, Görbicz Károly, Kiss Zoltán, Dobi Dénes, Hódi László, Hámori György, Hamvai Gábor, Szekér József, Vásárhelyi Dezső, Gedeon Ferenc, Rabnecz Gábor, Berkes Zsolt, Komócsi Zoltán. Szárszó Lajos november BARACSI SZÓ

3 BARACS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SAJTÓKÖZLEMÉNY BARACS KERÉKPÁROS ÚTVONALAINAK FEJLESZTÉSÉRŐL, A SZÉCHENYI UTCÁBAN MEGÉPÜLT KERÉKPÁRÚT, KERÉKPÁROS SÁV AVATÁSÁRÓL Lezárult Baracs kerékpáros útvonalainak fejlesztése, amelyre a község önkormányzata támogatást nyert ben a KDOP számú projektjével. Az ünnepélyes átadásra október 10-én került sor. Az elnyert forint összegű pályázati forrásnak köszönhetően a Széchenyi utca teljes hosszában, közel három kilométeres szakaszon valósult meg az önálló kerékpárforgalmi létesítmény, amelynek célja a kerékpáros közlekedés teljes rendezése. BARACS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SAJTÓKÖZLEMÉNY LEZÁRULT BARACS KÖZSÉG BELTERÜLETI VÍZRENDEZÉSE A SZÉCHENYI UTCÁBAN Baracs Község Önkormányzata 2012-ben nyert támogatást a KDOP számú, Baracs kerékpáros útvonalainak fejlesztése című projektjével. A beruházás teljes költsége forint. Ehhez forint volt az elnyert támogatás összege, amely 89,99 százalékos intenzitásnak felel meg. Az önkormányzat egy későbbi pályázatával visszaigényelte, és ennek köszönhetően Baracs vissza is kapta az önrészt, így elmondható, hogy a kerékpárút-fejlesztés 100 százalék mértékben támogatott volt. A baracsiak nagyon szívesen közlekednek kerékpárral a településen belül. A pályázat benyújtásakor felmérték a szakemberek, hogy a főutcaként emlegetett Széchenyi utcán naponta átlagosan 705 lakó biciklizik a boltba, az ismerősökhöz, a községházára, az óvodához, az iskolához. A gépjárműforgalom is jelentős: 2832 személy- és teherautó naponta. Ilyen nagy járműforgalom mellett a kerékpárosok folyamatos veszélynek voltak kitéve a rossz minőségű és keskeny úttest szélén közlekedve. A beruházás jóvoltából a Széchenyi utca teljes hosszán valósult meg az önálló kerékpárforgalmi létesítmény, melynek célja a kerékpáros közlekedés teljes rendezése. A fejlesztéshez kapcsolódóan az önkormányzat saját forrásból felújíttatta a teljes útburkolatot, ezáltal biztonságossá tette az autós és kerékpáros közlekedést egyaránt. A rendelkezésre álló terület figyelembevételével épült meg kerékpárút, gyalogos-kerékpárút és kerékpársáv, továbbá két impozáns műtárgy, a Kokasd-Baracsi ér és a Nagyvenyim-Baracsi ér fölötti hidak. A terület nem mindenütt tette lehetővé kerékpárút kialakítását, ezért a szűkebb szakaszokon kerékpáros sávokat épített ki a kivitelező. Kétoldali egyirányú kerékpársáv 2027 méter szakaszon van, egyoldali kétirányú kerékpárút pedig 392 méteren szolgálja a baracsiakat. Egyoldali kétirányú gyalogos- és kerékpárút létrehozására 432 méter szakaszon volt lehetőség. A projekt keretében megvalósult kerékpárút a Széchenyi utca Liget sori csomópontjánál kezdődik és a Kokasdi utcai kereszteződéséig tart. A projekt során 16 db kerékpártároló épült, és 4 db új közvilágítási kandeláber létesült a kerékpárosok és gyalogosok közúton történő biztonságos átvezetésére október 10. Várai Róbert Baracs község polgármestere Baracs község önkormányzata pályázati támogatást nyert arra, hogy megoldja a település központjában a csapadékvizek elvezetését, ezzel több évtizedes problémát orvosoljon. A Baracs község belterületi vízrendezése a Széchenyi utcában című, KDOP-4.1.1/E számú projekt lezárult. A csapadékvíz-elvezető hálózattal együtt, önkormányzati beruházásban elkészült a Széchenyi utcai ivóvíz gerincvezeték cseréje, az úttest aszfaltozása teljes szélességben, valamint további pályázati forrásból kerékpáros sávot is kialakítottak. Baracs Község Önkormányzata összesen forint összegű támogatást nyert a KDOP-4.1.1/E számú pályázatával a Széchenyi utca vízrendezésére 2012-ben. A beruházás összköltsége forint. A település elöljárói komplexen szerették volna kezelni az utca problémáit, éppen ezért a lakók által több évtizede kifogásolt úttest felújításával, aszfaltozásával, a szennyvíz-elvezető rendszer kivitelezési munkálatainak befejezésével, a kerékpárút építésével (amelyre szintén támogatást nyert a település) kötötték össze a belvízberuházást. Az útépítések előtt az önkormányzat saját forrásból kicseréltette az utcában az elöregedett ivóvíz gerincvezetéket is, hogy később egy esetleges csőtörés miatt ne kelljen felbontani a mostanra elkészült út- és kerékpárút burkolatot, illetve megbontani a csapadékvíz-elvezető árkokat. A KDOP-s támogatás mértéke 90 százalékos volt. Az önkormányzat egy másik pályázatának köszönhetően visszakapta a 10 százalékos önrészt is, így elmondható, hogy a vízrendezés 100 százalékban támogatott beruházásként valósult meg Baracson. A beruházás során méter hosszban épült meg a csapadékvíz-elvezető rendszer a Széchenyi utcában. Az elkészült mű 156 hektár területről vezeti el a vizet és 87 veszélyben lévő ingatlant mentesít. A projekt összesen 221 ingatlant érint. A beruházás kezdésének pillanatában, 2012-ben 657-en laktak ezeken az ingatlanokon, ami bizonyítja, hogy nagyon sokan örülhetnek annak, hogy lakóházuktól, kertjükből kiépített árokrendszeren keresztül távozik az esővíz. A vízelvezetési projektnek köszönhetően új, összefüggő komplex rendszer épült meg befogadókig (a Kokasdi érig és a Nagyvenyim érig), amely elvezeti a vizet, valamint tisztítóaknákkal és olajfogókkal biztosítja a vízfolyásokba kerülő víz tisztaságát, az ökológiai körforgás fenntarthatóságát. Baracs, október 10. Várai Róbert Baracs polgármester BARACSI SZÓ november 3

4 Széchenyi út felújításával kapcsolatos közlekedési változások és jó tanácsok! A lakosság több évtizedes álma vált valóra azzal, hogy elkészült a Széchenyi út felújítása. Megszűntek a kátyúk, az építéssel járó útszűkületek, a sebességkorlátozást és az előzést tiltó táblák. Az úton levők többsége mindezt tudomásul vette, de akadtak kivételek. Közlekedési morálunk híven tükrözi azt a világot, amelyben élünk; az élet egyéb területein észlelhető kapkodást, sietséget, egymásra nem figyelést. Autóink egyre biztonságosabbak, egyben gyorsabbak, ami nagyon jó, de ettől még a KRESZ előírásait be kell tartani. Egy jó úton még jobban kell figyelni a közlekedésben résztvevő gyalogosokra, kerékpárosokra. Az elmúlt évben történt KRESZ módosítások többsége gyermekeink védelmét szolgálja. Idézünk néhány régi és új előírást, amit nem árt szem előtt tartanunk: 1. A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ-szabályok Ez a szöveg csak a fontosabb szabályokat tartalmazza, további információért javasoljuk egy átfogó KRESZ-tankönyv tanulmányozását. A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más jármű esetében: járművezetésre alkalmas állapotban kell lenni (tehát ittasan kerékpározni sem szabad); ismerni kell a KRESZ-szabályokat. Tilos a kerékpárhoz oldalkocsit, illetve egyéb vontatmányt kapcsolni a kerékpár-utánfutó kivételével. Tilos kerékpáron ülve állatot vezetni. Tilos a kerékpárt más járművel vontatni. Tilos elengedett kormánnyal kerékpározni. Kerékpáron csak olyan csomag szállítható, amely a kormányzást nem akadályozza. Tilos autópályán és autóúton kerékpározni, továbbá ott, ahol ezt tábla tiltja. 12 év alatti gyerek főútvonalon nem kerékpározhat. Kétkerekű kerékpáron egy 16. életévét betöltött személy legfeljebb egy, 10 évesnél fiatalabb gyermeket szállíthat a megfelelő gyermekülésen. Kettőnél több kerekű kerékpáron legalább 17 éves személy szállíthat utast. A csomagtartón utast szállítani nemcsak tilos, hanem veszélyes is, mert a fékút meghoszszabbodik, továbbá az utas lába beleakadhat a kerékpár küllői közé, ezzel balesetet okozva. Kerékpárral lakott területen belül legfeljebb 40 km/óra sebességgel szabad közlekedni, azon kívül sisakban 50, sisak nélkül 40 km/h a megengedett sebesség. A kerékpár tartozékai A KRESZ által előírt kötelező kerékpártartozékok: Az első és hátsó világítás a legfontosabb kerékpártartozék az összes közül. Világítás hiányában éjszaka teljesen láthatatlanok vagyunk! Egy villogó áránál többet ér az életünk, ne sajnáljuk rá a pénzt! Az első világítás ugyanolyan fontos, mint a hátsó, különösen azért, hogy a szembejövő biciklisek is lássanak bennünket. Kerékpárra is van sebességhatár.: Lakott területen: 40 km/h Lakott területen kívül, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot visel és utast nem szállít: 50 km/h Kerékpárral tilos a gyalogátkelőn áthajtani, ilyenkor a biciklisnek le kell szállni, és gyalogosan kell átkelni. Hol szabad kerékpározni? 1. Kerékpárúton: Ha az út mellett van kerékpárút, akkor csak itt szabad kerékpározni, kivéve, ha az úttesten kerékpáros nyom (piktogram) van felfestve, ugyanis ebben az esetben az úttesten is szabad kerékpározni. A megengedett sebesség kerékpárúton 30 km/h. A kerékpárút kereszteződéseiben nem biztos, hogy elsőbbségünk van! Ha elsőbbségünk van, akkor is előbb győződjünk meg arról, hogy megadják azt, és csak utána hajtsunk le az úttestre! 2. Kerékpársávban Fogalma: az úttesten útburkolati jellel kijelölt kerékpárosok egyirányú közlekedésére szolgáló különleges forgalmi sáv. Ha az úttesten van felfestett kerékpársáv, akkor csak itt szabad kerékpározni. A kerékpársáv egyirányú közlekedésre szolgál. Nemcsak szabálytalan, hanem veszélyes és udvariatlan is szembe menni a forgalommal! A kerékpársáv mellett gyakran parkolnak autók. Ilyenkor tartsuk meg a biztonságos ajtónyitásnyi távolságot! Fokozottan figyeljünk a szélső sávból jobbra kanyarodó autókra is, mert a biciklisávban kevésbé vagyunk láthatóak az autóvezetők számára! Gyalog- és kerékpárút: a gyalogos, a kerekes szék és a kétkerekű kerékpár közlekedésére kijelölt út. Ha a gyalogos- és a kerékpáros-forgalmat burkolati jel választja el, a gyalogos és a kerékpáros csak az útnak a részére kijelölt részén közlekedhet; 2. Autósokra vonatkozó egyes szabályok. Megállni Tilos KRESZ 40.. (5) bekezdés e) kijelölt gyalogosátkelő helyen, valamint a gyalogosátkelő hely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül; november BARACSI SZÓ

5 h) más járművel a villamos, autóbusz vagy trolibusz megállóhelyet, illetőleg taxiállomást jelző tábla előtt 15 méter, utána 5 méter távolságon belül, kivéve, ha útburkolati jelből más következik; l) kapaszkodósávon, gyorsító-és lassítósávon, kerékpársávon, nyitott kerékpársávon, kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton; 3. Kijelölt gyalogátkelőhelyen gyalogosokra és autósokra vonatkozó egyes szabályok: a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni, és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti. Ha a gyalogosok az úttesten közlekednek, az úttest szélén, egy sorban, lakott területen lehetőleg a menetirány szerint a bal oldalon, lakott területen kívül mindig a bal oldalon, a járműforgalommal szemben, a segédmotoros kerékpárt, vagy kerékpárt toló, továbbá a kerekes székkel közlekedő mozgáskorlátozott gyalogosok mindig a menetirány szerinti jobb oldalon haladhatnak. Gyorshajtás büntetési tételek A megengedett sebességhez tartozó túllépés nagysága 50 km/óra sebességig A büntetés mértéke 15 km/ó felett 25 km/óráig Ft 25 km/ó felett 35 km/óráig Ft 35 km/ó felett 45 km/óráig Ft 45 km/ó felett 55 km/óráig Ft 55 km/ó felett 65 km/óráig Ft 65 km/ó felett 75 km/óráig Ft 75 km/ó felett Ft 50 km/óra felett 100 km/óra sebességig 15 km/ó felett 30 km/óráig Ft 30 km/ó felett 45 km/óráig Ft 45 km/ó felett 60 km/óráig Ft 60 km/ó felett 75 km/óráig Ft 75 km/ó felett 90 km/óráig Ft 90 km/ó felett 105 km/óráig Ft 105 km/ó felett Ft 100 km/óra sebesség felett 20 km/ó felett 35 km/óráig Ft 35 km/ó felett 50 km/óráig Ft 50 km/ó felett 65 km/óráig Ft 65 km/ó felett 80 km/óráig Ft 80 km/ó felett 95 km/óráig Ft 95 km/ó felett 110 km/óráig Ft 100 km/ó felett Ft Mint a kiadott ORFK-statisztikákból kiderül, a járművezetői hibából bekövetkező, személysérüléssel végződő balesetek közel 30 százalékát a sebesség nem megfelelő megválasztása okozza, ezért figyeljünk a megfelelő sebességünk megválasztására. További jó tanácsok A Gyermekek tábla alatti kiegészítő táblán feltüntetett távolságon belül legfeljebb 30 km/h sebességgel szabad közlekedni. Friss előírás szerint egy másik tábla kijelölheti azt az időszakot, amikorra a korlátozás érvényes. Főként közoktatási intézmények környékén használt táblák így a tanítás kezdetének és végének reggeli és kora délutáni óráiban védhetik fokozottan a gyermekeket. A nap többi időszakában az autósok a közútra előírt tempóban közlekedhetnek az érintett útszakaszon. Az új KRESZ egyik pontosítása félreérthetetlenül rögzíti, hogy a Gyermekszállítás táblával megjelölt autóbuszt párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úttesten a gyermekek be- és kiszállása közben kikerülni, vagy a szembejövő forgalomnak mellette elhaladni tilos! A korlátozás időtartamát a vezető az összes irányjelző működtetésével jelzi. Jó pár éve már, hogy kikerült a KRESZ-ből az elindulási szándékát jelző busz kiengedésének kötelezettsége. Sokan szereztek úgy jogosítványt, hogy azt tanulták: nem kell megállniuk, ha indexel a busz májusa óta hirtelen fékezni ugyan nem kell, de, ha lehet, akkor meg kell állni, ha a busz jelzi indulási szándékát. Lakott területen belül a járművek vezetői kötelesek az elindulási szándékot jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak, trolibusznak, az iskolabusznak és a gyermekeket szállító autóbusznak a megállóhelyről való elindulását (a jobb szélső forgalmi sávba való besorolását) ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni. Most hatályba lépő változás, hogy az első ülésen is elhelyezhető a gyermekülés. A menetiránnyal szemben azonban csak akkor fordítható, ha a gépjárműben nincs, vagy kikapcsolható a légzsák. A jogszabályok 150 centiméterig, vagy 14 éves korig írják elő a gyermekülést vagy az ülésmagasítót. Reméljük, sikerült segíteni, eligazodni a KRESZ szabályok rejtelmeiben és reméljük, sikerült hozzájárulni a BIZTONSÁGOS közlekedéshez és az egymásra figyeléshez. Készítette: Baracsi Körzeti Megbízott Baracs Faluvédő Polgárőr Egyesület BARACSI SZÓ november 5

6 Őszi események a nyugdíjas egyesületben Szeptember elején népdalkörünk sikeresen szerepelt a Sárosdi Népművészeti vásár rendezvényén. Az agárdi kirándulásra is szeptemberben került sor a kedvezmények miatt. Ötven fő vett részt; nagyon jól érezték magukat, jó volt a víz, az ellátás, és legfőképpen mindez megfizethető áron. Szeptember 27-én a Faluház szervezésében Mihály-napi rendezvényen dalkörünk két csokorral lépett fel, és a jelenlévőknek tanítottunk egy baracsi népdalt, majd örömmel hallgattuk Horváth Béla előadását, a Mihály-napi szokásokról. Október elsején az Idősek Világnapján egy színházi előadással kedveskedtek nekünk. Az előadás témája - paraszt dekameron - megosztotta a jelenlévők véleményét, azért nagyon köszönjük. Október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk a Balázs Gyula bácsi által készített kis tabló segítségével. Rendőrségi felhívás A lakásbetörések megelőzése a hatékony vagyonvédelem érdekében a következő hasznos tanácsokra hívjuk fel a Tisztelt Lakosság figyelmét: A házak lakói azoknak a helyiségnek az ablakait, illetve erkélyajtóit hagyják nyitva, ahol tartózkodnak, amennyiben eltávoznak otthonról - ha csak rövid időre is -, a nyílászárókat még bukóra se hagyják nyitva! A nyílászárókon alkalmazzanak mechanikai (zár, redőny, rács, betörésvédelmi fólia) és elektronikus védelmet. Továbbá ha anyagi lehetőségeik engedik, a lakásba szereltessenek be riasztó berendezést. Lakásban tartott értékeikkel ne hivalkodjanak! Értékeiket (ékszer, készpénz) lehetőség szerint rögzített trezorban, fali széfben tartsák! Nagyobb összegű készpénzt inkább pénzintézetben helyezzenek el, ott bérelhető széfben. Hosszabb időre történő elutazás esetén beszéljék meg megbízható szomszédjaikkal, rokonaikkal, hogy kísérjék figyelemmel a lakás környékét, rendszeresen ürítsék ki a postaládát, esetenként kapcsolják fel a villanyt, húzzák be vagy el a sötétítő függönyt, vagy a redőnyt. Tisztelt Lakosság! Ne csak a házra koncentráljanak, hanem a melléképületek re is figyeljenek oda, azok legyenek mindig zárva, vagy lakattal, vagy kulccsal, mert a nyitott melléképület is felkeltheti a tolvajok figyelmét. Egyesületünk tagsága bekapcsolódott az ősz és a község legnagyobb rendezvényébe, a Széchenyi utca, ill. a kerékpárút ünnepélyes átadásába. Férfi tagjaink felállították a sátrat, a nők süteményt sütöttek és nagyon sokan kerékpárral érkeztünk az ünnepségre. Fantasztikus volt végigkerekezni a kiváló minőségű úton. Másnap a szüreti felvonulókat a Faluháznál vártuk sok- sok süteménnyel, finom pálinkával és borocskával, és szüreti dalok éneklésével. Nagyon köszönöm mindazon tagjainknak, akik részt vettek és segítettek ezekben a programokban. Október 23-án elhelyeztük a megemlékezés virágait a templomosi temetőben. A délutáni ünnepélyen a rossz időjárás miatt kevesen vettünk részt. Novemberben az ÖNO nagytermének festési munkáinál segítünk. November 10-től du. 3 órakor találkozunk minden hétfőn. Ezen a napon kell a vacsorát is befizetni. Másnap, kedden du. 1 órától Márton napi vígasságokat tartunk az óvodai nagycsoportosokkal az ÖNO-ban. Készülünk a hantosi Népdalkörök találkozójára és november 21-én tartjuk évzáró rendezvényünket. Már elkezdtük a Mikulás és a karácsonyi ajándékok készítését is. Várunk benneteket szeretettel hétfői napokon. Talpai Tiborné elnök Továbbá felhívnám a lakosság figyelmét a kerékpár lopások megakadályozására. Ha esetleg bemegyünk a boltba, edzésre, művelődési házba, akkor érdemes lakattal lezárni a kerékpárokat. Pár száz forintot érdemes rá száni, így megkímélve magunkat a kellemetlenségektől. Ha minden óvintézkedés ellenére is betörnek a házba, melléképületbe, ne próbáljon meg ott rendet tenni, pakolni, hanem azonnal értesítse a rendőrséget és a nyomok biztosítása céljából a lakáson kívül várja meg a kiérkezésüket. Ha a betörőt a házban, melléképületben tetten éri, próbálja meg visszatartani, de ha ez nem sikerül, akkor a saját testi épségének védelme és az áldozattá válás elkerülése érdekében ne próbálkozzon ezzel, hanem értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es telefonszámon. Körzeti Megbízott telefonszáma: 06-20/ Polgárőrség telefonszáma: 06-20/ NE LEGYÜNK A BŰNÖZŐK CÉLPONTJAI, MEGELŐZÉSSEL NEHEZÍTSÜK MEG A BŰNÖZŐK DOLGÁT, HOGY NE VÁLJUNK ÁLDOZATTÁ! BARACSI KÖRZETI MEGBÍZOTT BARACS FALUVÉDŐ POLGÁRŐR EGYESÜLET november BARACSI SZÓ

7 SZOMSZÉDOK EGYMÁSÉRT MOZGALOM Tisztelt Lakosság! Szeretne segíteni a rendőrségnek, a körzeti megbízottnak, és a helyi polgárőrségnek, de nem tudja, hogy tegye, mi adunk egy javaslatot amibe be tudja vonni a szomszédjait is! SZOMSZÉDOK EGYMÁSÉRT MOZGALOM (SZEM) A Szomszédok Egymásért Mozgalom olyan bűnmegelőzési program, amelynek célkitűzése a lakóközösségben előforduló bűncselekmények megelőzése, illetve korlátozása. A program elsajátítása során meg kell ismerkedni lakótársainkkal, fel kell mérni a jószomszédi együttműködési lehetőségeket. A bűncselekményekkel szemben éberséget kell kifejleszteni és egymás érdekében összehangoltan kell tevékenykedni. Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján jól látható, hogy a társadalmi bűnmegelőzés területén is eljött a továbblépés ideje. A legveszélyeztetettebb csoportok a nők, az idősek és a gyerekek. A lakóterület védelmét pusztán járőrözéssel nem lehet hatékonyan ellátni. A külföldi példák azt igazolják, hogy a mikroközösségekre épült Szomszédsági Őrségek jóval több segítséget jelentenek a polgárok biztonságának megteremtésében. Ezen kis közösségben könnyebb feloldani a nagyvárosi anonimitást, és az egymást ismerő szomszédsági környezetben jobb lehetőségek adódnak a kölcsönös segítségnyújtásra is. Ha Ön valóban ismeri a szomszédjait, már tett egy lépést előre a bűnelkövetés megelőzése érdekében. A betörés, a vandalizmus például megakadályozható, megelőzhető, ha a szomszédok kapcsolatot tartanak fenn egymással, és megfigyelés alatt tartják egymás vagyontárgyait. Mindenki hallott már történeteket olyan betörőkről, akik lakásköltöztetéssel foglalkoztak, és mindent elszállítottak a házból anélkül, hogy a szomszéd bármi bűnös tevékenységet észlelt volna. Az ilyen történetben az az igazság, hogy a szomszédjaink ügyébe való be nem avatkozás valójában kevéssé biztonságossá teszi közösségeinket. Ennek azonban nem kell szükségszerűen bekövetkeznie. A bűnmegelőzés saját magatartásunkkal kezdődik. Természetesen magunknak is jó szomszédokká kell válni úgy, hogy lépéseket tegyünk személyünk és vagyonunk védelmére. A bűnmegelőzési erőfeszítések csak akkor lehetnek sikeresek, ha másokra is gondolunk. közösséget alakítsunk ki. A bűnmegelőzés esetében együttműködő emberekről van szó. Fontos megemlíteni, hogy az egymással nem jó, vagy kevésbé jó viszonyban lévő szomszédok részéről nem szükséges a közvetlen kapcsolatfelvétel. A SZEM-program az egyes lakóközösségek tagjainak általában vett pozitív magatartására épül, saját biztonságuk érdekében. Csak a szomszédok segítségével lehet biztosítani egy utcarészt, vagy a házban lévő lakások védelmét. A jószomszédi viszony az első lépés a bűnmegelőzés terén. Jelenlét, figyelés, jelentés a rendőrség felé Az állandó jelenlét elriasztja a bűnözőket. Hazánkban a szomszédfigyelésnek rossz a csengése, hiszen a múltban a besúgás, vagy feljelentés érzetét keltette az emberekben. Ezért választottuk a Szomszédok Egymásért elnevezést. A lakosok kötelezettséget vállalnak arra, hogy közvetlen szomszédjaik vagyontárgyait megfigyelik, és bármilyen gyanús eseményt észlelnek, egymással megbeszélik és jelentik a rendőrségnek. Ez a program a magánélet tiszteletben tartása mellett elősegíti a bűnelkövetés megelőzését. Az én házam, az én váram mondja az angol közmondás, de ősi várvédő igazság, hogy nem a fal védi meg az embert, hanem az ember védi a falat. Egyszemélyes várvédelem nincs. Az emberek sok ezer forintot költöttek lakásuk biztonsági berendezéseire. Alkalom szüli a tolvajt. Egyes lakóházak lépcsőházai erődítményszerű, rácsos ajtóval ellátott zárrendszere fogházra emlékeztet. A lakókat így már sikerült rács mögé zárni, ezzel szemben a bűnözők szabadon mászkálnak. A rács önmagában nem elégséges védelem. Csökkenteni kell a bűnözők lehetőségeit. Technikai és szervezési fogásokkal növelni kell a lakás, a hétvégi ház, az üzlet, a gépkocsi, a közterületek és a személyek biztonságát. Ez az alapvető célja a Szomszédok Egymásért Mozgalomnak. Reméljük, hogy sikerült felkelteni érdeklődését és így hatékonyabban tudunk tenni együtt közösen a bűnelkövetők ellen településünkön is. ELÉRHETŐSÉG: Körzeti megbízott: 06-20/ Polgárőr egyesület: 06-20/ Valószínű, hogy találunk olyan szomszédokat, akik éppen annyira érdekeltek ebben, mint mi magunk, és akik hajlandók velünk együttműködni abban, hogy biztonságosabb Készítette: Baracsi Körzeti Megbízott Baracs Faluvédő Polgárőr Egyesület BARACSI SZÓ november 7

8 MEGHÍVÓ Nagyon sok szeretettel meghívjuk történelmi rendezvénysorozatunk következő előadására! Előadásunk témája: Az Első Világháború Az előadás helyszíne, időpontja: Baracs Faluház, Színházterem november 19. (szerda) 17:30 óra CSUKAFOGÓ VERSENY ÉS TAGGYŰLÉS A Baracsi Horgász és Környezetvédő Egyesület november 15-én csukafogó versenyt rendez a Baracsi Horgásztavon. 13:00-kor ebéd, majd azt követően taggyűlést tartunk a horgásztónál, 14:00 órai kezdettel, melyre kérjük, a tagok feltétlenül jelenjenek meg. További információ: Paréj Zsolt: 70/ Mezei Zsolt: 30/ Geri Imre: 30/ Előadó: Horváth Béla történelem tanár Az előadás ingyenes! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Tisztelt Lakosság! Tájékoztatom Önöket, hogy Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én megtartotta alakuló ülését, ahol a képviselő-testület munkáját segítő bizottságok is megalakultak. 1. Pénzügyi Bizottság: Baloghné Bitó Ildikó elnök, Kocsis Sándor tag, és nem képviselő tagja: Lizák Istvánné. 2. Népjóléti Bizottság: Szárszó Lajos elnök, Brandtner Antal tag, Mezei János Zsolt tag, Báló Józsefné nem képviselő tag, Ujvári Csilla nem képviselő tag. KVÍZJÁTÉK dr. Horváth Zsolt jegyző Útjára indítjuk új baracsi játékunkat. A játék menete: négy hónapon keresztül - november, december, január és február hónapban - a Baracsi Szóban 2, illetve 3 régi elfelejtett szónak a jelentését adjuk meg. Nincs más dolga a játékosnak, hogy az összesen 7 megfejtett szónak a kezdőbetűjét összeolvasva egy értelmes szót rakjanak össze. Ez a szó Baracsra nagyon jellemző. Az első két szó: 1. Ősi eredetű textil, amelyet hagyományosan birkagyapjúból, víz segítségével, gyúrással készítenek. 2. Zárka, börtön. Kisebb szabadságvesztés, büntetés kitöltésére használt épület vagy helyiség, főként a katonaság nál. Az engedély nélkül kimaradt katonát is ide zárták egy napra. A helyes megfejtést beküldők között ajándékkosarat sorsolunk ki! A szerencsés nyertes nevét, 2015 márciusában a Baracsi Szóban közöljük. Beküldési határidő: február 25. Elérhetőségeink: 2427 Baracs, Faluház, Szabadság tér 8. amk.faluhaz@fre .hu telefon: 06/25/ Miskolczi Ildikó Baracsi Szó Alapító: Baracs Község Önkormányzata Lapnyilvántartási szám: B/PHF/1211/F/1193. OSZK, ISSN X Kiadó: Polgármesteri Hivatal, Baracs 2427 Baracs, Táncsics M. u. 27. (tel. 25/ ) A kiadásért felelős: Juhász Imréné Szerkesztő: Koczka Katalin e-levélcíme: kata.koczka04@gmail.com Készült 1500 példányban, november 5-én Nyomda: Text Nyomdaipari Kft. Dunaújváros A sokszorosításért felelős: Knyihár Lajos ügyvezető Megrendelés száma: 11/BSz/ november BARACSI SZÓ

Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám

Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám 2014. szeptember Önkormányzati tájékoztató Kedves Olvasó! Az elmúlt négy év során ezen a felületen számoltam be a havi aktualitásokról, történésekről vagy a következő

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2013. MÁRCIUS T A R T A L O M: 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások megelőzése 2. A kerékpáros közlekedés szabályairól 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások

Részletesebben

Kerékpár és kerékpáros kötelező és ajánlott felszerelése

Kerékpár és kerékpáros kötelező és ajánlott felszerelése Kerékpár és kerékpáros kötelező és ajánlott felszerelése Kötelező felszerelés Fehér színű első lámpa Piros színű hátsó lámpa Egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő

Részletesebben

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011.

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól II. RÉSZ Közúti jelzések A rendőr

Részletesebben

Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez

Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez ... tanuló tulajdona Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez 2 Kisokos a kerékpáros közlekedésrõl szülõknek A kétkerekû

Részletesebben

Kerékpárosok sebességének műszeres mérése. Kerékpáros. Közlekedésbiztonsági Nap 2011.02.23. 2011.02.23 Biztonságkutató Mérnöki Iroda

Kerékpárosok sebességének műszeres mérése. Kerékpáros. Közlekedésbiztonsági Nap 2011.02.23. 2011.02.23 Biztonságkutató Mérnöki Iroda Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap 2011.02.23 1 Kerékpárosok sebességére vonatkozó KRESZ előírások Kerékpárosok megengedett legnagyobb sebessége (km/óra) KRESZ Közlekedés helye 50 26. lakott területen

Részletesebben

1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez

1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez Tartalomjegyzék 1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez... 2 I. Az úttal kapcsolatos fogalmak... 2 II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak... 3 III. A közúti forgalommal

Részletesebben

www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1

www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1 www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1 A vezetési karton már a múlté, a jövõ az elektronikus ügyvitelé! Eddig nem tapasztalt,

Részletesebben

Békéscsabaiak! Figyeljünk egymásra közlekedés közben is!

Békéscsabaiak! Figyeljünk egymásra közlekedés közben is! Békéscsabaiak! Figyeljünk egymásra közlekedés közben is! Közlekedési kisokos nem csak kerékpárosoknak Jó hír, hogy újabb kerékpárutak épültek Békéscsabán, így a város egyre több pontja érhető el biciklivel

Részletesebben

A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai

A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai Jelen voltak a következ 1-1 szavazati joggal rendelkez szervezetek képviseli: 1. KHEM 2. IRM, ORFK 3. KVVM 4. NFGM

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

KRESZ módosítás 2010

KRESZ módosítás 2010 KRESZ módosítás 2010 A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1)

Részletesebben

2016. Április. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja

2016. Április. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. Április ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 31-én tartotta soros ülését. A képviselő

Részletesebben

Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve

Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve 2015. október Készítette: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve 2015. október Tervszám:

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2010. JÚLIUS

RÉTSÁG VÁROS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2010. JÚLIUS RÉTSÁG VÁROS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2010. JÚLIUS Táncosaink Verócén táboroztak Immár ötödik alkalommal zárják közös tábori programmal az évet táncosaink. Ez évben a nagyorosziakkal együttmúködve szervezték

Részletesebben

Mobilitásgarancia Tájékoztató füzet Használt gépkocsikra. www.seat.hu

Mobilitásgarancia Tájékoztató füzet Használt gépkocsikra. www.seat.hu Mobilitásgarancia Tájékoztató füzet Használt gépkocsikra www.seat.hu Tisztelt Vásárlónk! Örülünk, hogy SEAT gépkocsiját eddig is megelégedéssel használta. Meggyôzôdésünk, hogy jól választott, és ôszintén

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Miért jó kerékpározni, kerékpárral közlekedni?

Kedves Gyerekek! Miért jó kerékpározni, kerékpárral közlekedni? Kedves Gyerekek! Minél nagyobbak lesztek, annál hamarabb jön el az idő, amikor egyedül fogtok közlekedni az utcákon, viszont ehhez nagyon fontos, hogy jól ismerjétek a közlekedés szabályait! Ezeket először

Részletesebben

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016 Biztonságban ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN Székesfehérvár 2016 Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével oktatási segédlet Előszó Biztonságban

Részletesebben

A kerékpársáv problémája

A kerékpársáv problémája A kerékpársáv problémája A 2010-es KRESZ módosítás, elsősorban a kerékpárosok biztonságának fokozása okán olyan új elemmel bővült, amelyek értelmezése, illetve a valóságban történő megvalósítása több problémát

Részletesebben

SZOLGÁLATI SZABÁLYZATA

SZOLGÁLATI SZABÁLYZATA Országos Polgárőr Szövetség SZOLGÁLATI SZABÁLYZATA 2016. ELFOGADVA: AZ OPSZ 2012. MÁRCIUS 23-AI ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉN HOZOTT, ELN/ 6/2012. SZÁMÚ HATÁROZATÁVAL MÓDOSÍTVA: AZ OPSZ 2016. FEBRUÁR 19-EI ELNÖKSÉGI

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést.

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Kiegyensúlyozott körülmények a 2011. évi pénzügyi tervben Az az önkormányzat vállalhat térségközponti feladatokat, amelyik a térség részére szolgáltat Megújul a város

Részletesebben

Készüljünk a KRESZ vizsgára!

Készüljünk a KRESZ vizsgára! Készüljünk a KRESZ vizsgára! + BÓNUSZ! A telj e s jármûk eze lési vizsga isme r e t any a g a! A 2009-es KRESZ módosítással és a motoros szabályokkal Az elméleti vizsga ismeretanyaga B kategóriához GÉPJÁRMÛVEK

Részletesebben

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:

Részletesebben

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 1 Ebben a fordulóbban a szennyvízcsatornázás megvalósításához szükséges dokumentáció (vízjogi létesítési engedély megszerzése, szükséges tanulmányok elkészítése,

Részletesebben

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat.

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

MINI SEGWAY. Üzemeltetési útmutató. Forgalmazó, importőr: Anico Kft.

MINI SEGWAY. Üzemeltetési útmutató. Forgalmazó, importőr: Anico Kft. MINI SEGWAY Üzemeltetési útmutató Forgalmazó, importőr: Anico Kft. Tartalom 1. A mini segway biztonságos használata.... 3 1.1 A biztonságos használatról...3 1.2 A vezető testsúlyának korlátai...4 1.3 A

Részletesebben

BESZÁMOLÓ RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE - 2012 -

BESZÁMOLÓ RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE - 2012 - BESZÁMOLÓ RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE - 2012 - TISZTELT KÉPVISELŐ TESTÜLET! Az alábbiakban szeretnék beszámolni az elmúlt egy év rendőrségi szempontból jelentős történéseiről.

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. ÁPRILIS

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. ÁPRILIS VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2015. ÁPRILIS T A R T A L O M: 1. Lakásbetörések, hétvégi ház betörések, védekezési lehetőségek 2. Tanácsok gyalogosoknak 1. Lakásbetörések, hétvégi

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 28. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Kiss László kérelme II. E L Ő T E R J E S Z T É S a Gazdasági

Részletesebben

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi

Részletesebben

VASÚTI ÁTJÁRÓBAN TILOS!!!

VASÚTI ÁTJÁRÓBAN TILOS!!! TILALMAK!!! VASÚTI ÁTJÁRÓBAN TILOS!!! MEGFORDULNI, HÁTRAMENETET VÉGEZNI, ELŐZNI, KIVÉVE:(GÉPJÁRMŰVEL A HÁROM EGYNYOMON HALADÓT.) MEGÁLLNI, ELŐTTE ÉS UTÁNA 30 M-EN BELÜL, TILOS HÁTRAMENETET ÉS MEGFORDULÁST

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bükkszék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én, 17.00 órakor tartott falugyűlésén és közmeghallgatásán Jelen vannak: Zagyva Ferencné polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 29-én 18 órakor megtartott közmeghallgatásáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 29-én 18 órakor megtartott közmeghallgatásáról Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 469-9/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ LAPJA. Önkormányzati hírek

AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ LAPJA. Önkormányzati hírek 2 AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ LAPJA Önkormányzati hírek Kedves Lakosaink! A 2012. szeptember 27-i Képviselő-testületi ülésen az alábbi döntések születtek. Megtárgyalta és elfogadta a Képviselő-testület a

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

Tisztelt Nevelők, Pedagógusok!

Tisztelt Nevelők, Pedagógusok! Tisztelt Nevelők, Pedagógusok! A mindennapi közlekedés legsérülékenyebb és legveszélyeztetettebb csoportját a gyerekek képezik, köszönhetően annak, hogy életkoruknál fogva tájékozódási, észlelési és koordinációs

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA Ikt. szám: III. 41-41/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése

Részletesebben

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. március 27-én 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi rendkívüli ülésről Ülés helye: Borsosberény

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra Benedek Elek: Reggeli dal (részlet) Fölkelt a méh is, döngicsél a réten, Zümmög a bogárka, röppenésre készen, Szárnyát szárítgatja meleg napsugárban, Megfürödvén előbb harmatos virágban. Dalolj madár,

Részletesebben

I. A rendelet hatálya

I. A rendelet hatálya Gyömrő Város Önkormányzatának 33/2007. (XII.13.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről és szabályairól a 21/2008. (XII.19.) 32/2009. (XII.17.) sz. és a 26/2010. (XII.16.) sz. rendelettettel

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat

ZÁRÓJELENTÉS. 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat ZÁRÓJELENTÉS 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos

ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos ZÁRÓJELENTÉS 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események

Részletesebben

Többet teszünk Gyömrő lakosaiért!

Többet teszünk Gyömrő lakosaiért! Rádóczi Gusztáv Képviselőjelölt 1. választókerület Kedves Öregfalusi Lakótársaim! Számomra egy képviselő legfőbb értékei a jó szándék, az intelligencia és a szakértelem. Röviden a terveimről: Az óriási

Részletesebben

MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban

MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban Diszpozíció: H5 szentendrei HÉV vonal árvízi károk helyreállítása a 29+02-32+50

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. augusztus 18.-án a magyarsarlósi Polgármesteri Hivatal épületében megtartott 17. 30 órakor kezdődő képviselő-testület nyilvános ülésén. Jelen vannak: Dukai Zoltán polgármester

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester

Részletesebben

Tartalom. Munkabiztonság. Tisztelt Előfizetőnk! 2013. június XI. évfolyam 6. szám. Szakmai folyóirat. Munkabiztonság. A hónap témája.

Tartalom. Munkabiztonság. Tisztelt Előfizetőnk! 2013. június XI. évfolyam 6. szám. Szakmai folyóirat. Munkabiztonság. A hónap témája. Munkavédelem Szakmai folyóirat 2013. június XI. évfolyam 6. szám Munkabiztonság 1) 129/2013. (IV. 30.) Korm. rendelet a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

Részletesebben

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés A Fővárosi Önkormányzat ismét jelentősen, 13 százalékkal tervezi emelni a BKV menetdíjait. Amint az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították,

Részletesebben

Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta H I R E K

Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta H I R E K Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XIX. évfolyam 10. szám 2012. szeptember ű H I R E K Ahogy előző számunkban beszámoltunk róla, a márkói Német Nemzetiségi Óvoda a nyári

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. közmeghallgatásáról és falugyűlésről

JEGYZŐKÖNYV. közmeghallgatásáról és falugyűlésről Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2007. december 13-án megtartott közmeghallgatásáról és falugyűlésről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Idén is lesz társasházi pályázat

Idén is lesz társasházi pályázat V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM,

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Fontos a közlekedésben a jó állapotú gumi, mert az úttartásban, stabilitásban, irányváltáskor,

Fontos a közlekedésben a jó állapotú gumi, mert az úttartásban, stabilitásban, irányváltáskor, Az Európai Unió célul tűzte ki tagállamainak, hogy 2000-2010-ig felére csökkenti a halálos közúti közlekedési balesetek számát. Ez ösztönöz arra, hogy további észrevételeket és megállapításokat adjak közre

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2015.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. március 31-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében

Részletesebben

szeretettel meghívja Önt

szeretettel meghívja Önt III. évfolyam, 1. szám 2009. március Betűk és ajkak fennen hirdetik: Hogy a világ órjásilag halad; Mondják: az ember, ez erkölcsi lény, Tökélyesebb lesz minden perc alatt. Tompa Mihály MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

131 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 5-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 14/2013. (IX.9.)

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

Melléklet a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelethez

Melléklet a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelethez 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. május 07-én megtartott üléséről 1 - 2 - Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 07-én

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. január 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Dávid Lajosné, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné

Részletesebben

VII. NAPIREND. Lukács László. A döntés formája: Előterjesztő: Előterjesztést készítette:

VII. NAPIREND. Lukács László. A döntés formája: Előterjesztő: Előterjesztést készítette: ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. FEBRUÁR 24-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-8/2015/D. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB VII. NAPIREND Tárgy: A járművek

Részletesebben

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22-i üléséről. Összesen: 7 képviselő

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22-i üléséről. Összesen: 7 képviselő Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22-i üléséről Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint. Jelen vannak Képviselő-testület tagjai közül: Pátrovics

Részletesebben

BALANCE BOARD. Használati utasítás

BALANCE BOARD. Használati utasítás BALANCE BOARD Használati utasítás 1. A Balance Board biztonságos használata. 1.1 A biztonságos használatról Reméljük, hogy minden használó biztonságosan fogja tudni irányítani a kétkerekű Balance Board-ot,

Részletesebben

Közlekedési Felügyelőség Vezetô. Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról

Közlekedési Felügyelőség Vezetô. Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról Közlekedési Felügyelőség Vezetô Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról Részletek a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/ 1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendeletből: A járművek

Részletesebben

Rákosmente szolgálatában gépkocsi feltörésre

Rákosmente szolgálatában gépkocsi feltörésre Rákosmente szolgálatában Az elmúlt héten lakossági együttműködéssel sikerült elfogni a 505.utcájában egy gépkocsi feltörésre szakosodott bűnelkövetőt. A 28éves, X. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez 53/2013.(IV.25.) sz. önk.hat. 11/2013.(IV.26.) rendelet A Fegyverneki Rendőrőrs 2012. évi

Részletesebben

É R T E S Í T É S. munkaszüneti nap, a hetek els tanszüneti munkanapját megel z munkaszüneti nap, munkanap, a hetek utolsó tanszüneti munkanapja,

É R T E S Í T É S. munkaszüneti nap, a hetek els tanszüneti munkanapját megel z munkaszüneti nap, munkanap, a hetek utolsó tanszüneti munkanapja, É R T E S Í T É S Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2015. karácsonyi és a 2016. újévi ünnepekkel összefüggésben az autóbuszjáratok közlekedési napjai az alábbiak szerint alakulnak: 2015. december

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-5/2013. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság

Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság Otthonmentõ öv Tartalomjegyzék Bevezetõ Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal Otthonbiztonság Az otthonok sérelmére elkövetett bûncselekmények 3. oldal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. november 25-én 17,00 órai kezdettel. tartott közmeghallgatásáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. november 25-én 17,00 órai kezdettel. tartott közmeghallgatásáról 28 / 2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 25-én 17,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról A képviselő-testületi közmeghallgatás helyszíne:

Részletesebben

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi VIII. évf. 3. sz. 2011. június www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi ajándékot önkormányzat falujának, mint egy ilyen szép óvodát mint a mienk? Május 28- án vehették birtokukba óvodásaink

Részletesebben

JELZŐLÁMPÁK ÉS KERÉKPÁROSOK: FORGALOMTECHNIKÁRÓL ZÖLD MEGKÖZELÍTÉSBEN JELZŐLÁMPÁS MUNKACSOPORT ÜLÉSE, 2012. december 6. Kunhalmi Zoltán elnök

JELZŐLÁMPÁK ÉS KERÉKPÁROSOK: FORGALOMTECHNIKÁRÓL ZÖLD MEGKÖZELÍTÉSBEN JELZŐLÁMPÁS MUNKACSOPORT ÜLÉSE, 2012. december 6. Kunhalmi Zoltán elnök JELZŐLÁMPÁK ÉS KERÉKPÁROSOK: FORGALOMTECHNIKÁRÓL ZÖLD MEGKÖZELÍTÉSBEN JELZŐLÁMPÁS MUNKACSOPORT ÜLÉSE, 2012. december 6. Kunhalmi Zoltán elnök 1. A Villanyrendőr A csomópont múltbeli szerepe: a város meghatározó

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 29. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 29. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 28/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 29-én 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM:

H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM: H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM: 1. Október 1.: Az idősek világnapja 2. A szépkorúak áldozattá válásának megelőzéséhez társadalmi összefogás is szükséges 3. A leszállópálya fényei 4. Mindenszentek,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Tájékoztató a rendőrség munkájáról Előadó: Kiss Zoltán kapitányságvezető, Rendőrkapitányság Kapuvár

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Tájékoztató a rendőrség munkájáról Előadó: Kiss Zoltán kapitányságvezető, Rendőrkapitányság Kapuvár Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. június 30-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA XVII. Iktatószám: 4-12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2014. november 26-án megtartott, n y i l t s o r

Részletesebben

Tartalom 1. Bevezető, a házirend hatálya... 3 2. Az otthon adatai... 3 3. Az intézményi ellátás igénybevétele... 3 Intézményi jogviszony kezdete :...

Tartalom 1. Bevezető, a házirend hatálya... 3 2. Az otthon adatai... 3 3. Az intézményi ellátás igénybevétele... 3 Intézményi jogviszony kezdete :... Parádi Idősek Otthona 3240. Parád Toldi u. 14. sz. Tel 36/ 544-300 fax: 36/544-127 web: www.idosekotthonaparad.hu e-mail: titkarsag@idosekotthonaparad.hu HÁZIREND 2013. Tartalom 1. Bevezető, a házirend

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2008. DECEMBER 18-ÁN TARTOTT, KÖZMEG- HALLGATÁSSAL EGYBEKÖTÖTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL J e g y z ő k ö n y v Készült Csór Község Önkormányzat -testületének

Részletesebben

A GONDOZÁSI KÖZPONT 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A GONDOZÁSI KÖZPONT 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE GONDOZÁSI KÖZPONT 2626 Nagymaros, Vasút u.6. A GONDOZÁSI KÖZPONT 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE Küldetésünk, hogy az időseknek nyújtott szolgáltatásainkkal segítsünk a hozzánk fordulóknak abban - akár

Részletesebben

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ Árvíz: a folyó vízszintje hóolvadás, jégtorlódás vagy heves esőzések miatt megemelkedik, majd kilép a medréből és elárasztja a vidéket. Víz alá kerülhetnek lakot települések, ipari

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

É R T E S Í T É S. tanszünet, a hét első munkanapja. munkaszüneti nap. munkaszüneti nap. munkanap, iskolai előadási nap

É R T E S Í T É S. tanszünet, a hét első munkanapja. munkaszüneti nap. munkaszüneti nap. munkanap, iskolai előadási nap ALBA VOLÁN Zrt. Székesfehérvár Börgöndi u. 14. É R T E S Í T É S Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2014. karácsonyi és a 2015. újévi ünnepekkel összefüggésben az autóbuszjáratok közlekedési

Részletesebben

Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. Balmazújvárosi Humán Szolgáltató Otthon IDŐSEK OTTHONA BALMAZÚJVÁROS H Á Z I R E N D J E

Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. Balmazújvárosi Humán Szolgáltató Otthon IDŐSEK OTTHONA BALMAZÚJVÁROS H Á Z I R E N D J E Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. Balmazújvárosi Humán Szolgáltató Otthon IDŐSEK OTTHONA BALMAZÚJVÁROS H Á Z I R E N D J E 2 E házirend célja: szabályozni az intézményi jogviszonyt, a személyes gondoskodásban

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

MK-KISOKOS. i. rész - ALAPOK. ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ. iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ. Amit a kerékpáros. közlekedésről. tudnod kell.

MK-KISOKOS. i. rész - ALAPOK. ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ. iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ. Amit a kerékpáros. közlekedésről. tudnod kell. www.kerekparosklub.hu MK-KISOKOS Amit a kerékpáros közlekedésről tudnod kell. i. rész - ALAPOK ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ Frissítve: 2011.05.12. 2 www.kerekparosklub.hu 3

Részletesebben

MK-KISOKOS. ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ. iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ. Amit a kerékpáros. közlekedésről. tudnod kell. Frissítve: www.kerekparosklub.

MK-KISOKOS. ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ. iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ. Amit a kerékpáros. közlekedésről. tudnod kell. Frissítve: www.kerekparosklub. www.kerekparosklub.hu MK-KISOKOS Amit a kerékpáros közlekedésről tudnod kell. i. rész - ALAPOK ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ Frissítve: 2011.05.12. 2 www.kerekparosklub.hu KÖSZÖNTŐ

Részletesebben