A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ"

Átírás

1

2 A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ ESZPRESSZÓ ESPRESSO Illy Kávék Illy Coffees 3 cl 390 Ft Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis SZÁVICS MLADEN aki talán még a Balkánról menekült osei vérével örökölte a keleti édességek iránti vonzalmát, éppen cukrásztanuló volt a nagyhíru Auguszt E. József Krisztina körúti üzletében. Egy szép napon a harmincas évek elején a céghez egy dán cukrász vetodött, aki megmutatta: kello kézügyességgel, figyelemmel és sok-sok gyakorlással a cukros mandulamasszából, a marcipánból csinos rózsákat lehet csinálni. A kisinas elleste a tudományt. Jó pár óra, nap, hónap, év és évtized sok-sok százezer marcipán rózsa telt és kelt el azóta. Asszony is került persze cukrászdából, lettek szép gyerekek, derék vo jött a házhoz, mára már az unokák is felcseperedtek, és mind megtanultak rózsát készíteni. Ebbol a rózsából hajtott ki a kilencvenes évek közepére a pilisvörösvári marcipáncég, a Szamos. A receptek többsége SZAMOS MÁTYÁS leleményességét dicséri. Ahány darabka, annyi forma, annyi íz, annyi specialitás megannyi meglepetés. Hosszú kávé Long coffee KAPUCSÍNÓ Eszpresszó kávé, habosított tej CAPPUCCINO Espresso coffee, whipped milk KAPUCÍNER Hosszú kávé, tejszínhab CAPUCCINER Long coffee, whipped cream HABOS KÁVÉ Eszpresszó kávé, tejszínhab WHIPPED COFFEE Espresso coffee, whipped cream BÉCSI MELANZS Hosszú kávé, forró, habosított tej WIENER MELANGE Long coffee, hot milk 8 cl 5 cl 460 Ft 490 Ft 490 Ft 490 Ft 460 Ft TEJESKÁVÉ Eszpresszó kávé, forró tej CAFFEE LATTE Espresso coffee, hot milk 460 Ft ITALAINK KOFFEINMENTES KÁVÉBÓL IS KÉRHETŐEK ALL OUR DRINKS ARE AVAILABLE AS DECAFFEINATED Tea válogatott füvekből Minta teakollekciónkat felszolgálónk bemutatja Önnek Tea varieties The waiter will show you our choice of tea varieties 0.20 l 430 Ft egységár: 2150 Ft/l

3 Kávékülönlegességek Coffee Specialiies Reggeli és uzsonna sütemények Breakfast and afternoon pastries LATTE MACCHIATO Eszpresszó kávé, forró tej, tejhab LATTE MACCHIATO Espresso coffee, hot milk, whipped milk MÉZES KÁVÉ Eszpresszó kávé, forró tej, tejhab, méz HONEY COFFEE Espresso coffee, hot milk, whipped milk, honey Jegeskávé (szezonális) Forró kávé, 2 gombóc vanília fagylalt, tejszínhab Ice coffee (seasonal) Hot coffee, vanilla ice cream, whipped cream FORRÓ CSOKOLÁDÉ HOT CHOCOLATE KAKAÓ COCOA TEJ MILK TEJSZÍNHAB WHIPPED CREAM 20 cl 20 cl 20 cl 10 cl 1 adag 1 portion 650 Ft 760 Ft 670 Ft 490 Ft 150 Ft 250 Ft ITALAINK LAKTÓZMENTES TEJBŐL IS KÉRHETŐEK Ft ALL OUR DRINKS ARE AVAILABLE WITH LACTOSE FREE MILK AS WELL. MANDULÁS KIFLI Mandulamarcipánból és tojásfehérjébol készült tészta, szeletelt mandulába hempergetve ALMOND CRESCENT Dough made of almond marzipan and egg-white, rolled in sliced almond PÁLMALEVÉL Porcukorban nyújtott, hajtogatott leveles vajas tészta PALM LEAF Flaky buttered pastry stretched and folded in powder sugar POGÁCSA Gouda sajtos, burgonyás, tökmagos, kapros-túrós SCONE Gouda cheese, potato, pumpkin seeds, dill cottage cheese POZSONYI KIFLI Pozsonyi tészta, mákkal vagy dióval és mézzel, mazsolával, narancs és citromhéjjal készült töltelékkel BRATISLAVA CRESCENT Crispy pastry with walnut or poppy-seed filling SAJTOS CROISSANT Leveles vajas tészta, tejes sajtkrémmel töltve CHEESE CROISSANT Flaky buttered pastry filled with milky cheese cream VAJAS CROISSANT Élesztos vajas tészta BUTTERED CROISSANT Yeast buttered cake 345 Ft 355 Ft 10 dkg 332 Ft egységár: 3320 Ft/kg 365 Ft 355 Ft 280 Ft

4 Reggeli és uzsonna sütemények Breakfast and afternoon pastries Sütemények, csemegék Cakes, Delicacies TÚRÓS TÁSKA Blundel-tészta, mazsolás, vaníliás, citromos túró töltelékkel DANISH PASTRY WITH COTTAGE CHEESE FILLING Blundel pastry with a filling made from raisins, vanilla, lemon and cottage cheese 320 Ft ESZTERHÁZY-TALLÉR Darált dió és tojásfehérje hab keverékébol egyenként sütött lapok, kávés krémmel töltve, dióval díszítve ESZTERHÁZY-MEDALLION Sheets baked individually from the mixture of ground walnuts and beat-up egg whites, filled with light coffee cream 355 Ft TÚRÓS POGÁCSA Tehéntúrós kelt tészta COTTAGE SCONE Yeast pastry with curd cheese KÖNNYŰ SÓS TEASÜTEMÉNY Könnyu leveles és vajas tészta sajttal megszórva LIGHT SALTY TEA BISCUITS Light flaky and buttered pastry powdered with cheese Ajánlatunk Hungarian pastries 10 dkg 10 dkg 344 Ft egységár: 3440 Ft/kg 344 Ft egységár: 3440 Ft/kg ISLER Diós linzertészta ribizli lekvárral töltve csokoládéval mártva ISCHLER Walnut linzer shortcake filled with red-currant jam coated in chocolate LINZERKARIKA Linzertészta baracklekvárral töltve, dióval megszórva LINZER RING Linzer shortcake filled with apricot jam, powdered with walnut 330 Ft 310 Ft KRÉMES Leveles vajastészta lapok között, tejszínnel lazított vaníliakrém. A krémhez vanília rudat használunk KRÉMES /CREAM-FILLED PASTRY/ Vanilla cream loosened with cream between flaky short pastry. We use vanilla beans for the cream SOMLÓI GALUSKA Vaníliás, kakaós és diós piskótalapok sárgakrémmel, mazsolával, dióval töltve, csokoládéöntettel és tejszínhabbal díszítve SOMLÓ TRIFLE Vanilla, chocolate and walnut sponge cake sheets filled with yellow cream, raisins walnut, decorated with chocolate dressing and whipped cream 535 Ft 860 Ft MARCIPÁN BURGONYA Párizsi krémmel töltött piskóta, diómarcipánnal bevonva és kakaóporba hempergetve MARZIPAN POTATO Sponge cake filled with Parisian cream, coated in walnut marzipan, rolled in cacao powder 540 Ft

5 Sütemények, csemegék Cakes, Delicacies Tortaszeletek Cake slices MIGNON Félgömb alakú marcipános tészta, krémmel töltve, fondanttal áthúzva MIGNON Semispherical marzipan dough filled with cream, coated in fondant 300 Ft Budapest bortorta chilis (SZEZONÁLIS) Csokoládés sacher lapok között csokoládé mousse, chilivel enyhén pikánsítva, szekszárdi vörös borzselé betéttel és marcipán lapokkal rétegezve. Marcipán chili paprikával díszítve Budapest Wine Cake With Chili (SEASONAL) Chocolate mousse cream with pungent chili between chocolate sacher sheets, layered with Szekszárdi red wine jelly and marzipan. Decorated with a marzipan chili paprika and Budapest chocolate plaquette 670 Ft Mousse dessszert Piskóta korongon tejszínes krém MOUSSE DESSERT Creamy orange cream on sponge cake discs DOBOSTORTA Egyenként sütött doboslapok, csokoládékrémmel töltve, dióval panírozva és karamell lappal díszítve DOBOS CAKE Individually baked Dobos sheets filled with chocolate cream, crumbed in walnut and decorated with caramel sheets 570 Ft NARANCSTALLÉR Linzertészta narancslekvárral töltve, mandulával díszítve, csokoládéba mártva ORANGE MEDALLION Linzer shortcake filled with orange jam, decorated with almond, dipped in chocolate 360 Ft E-80 TORTA Dobos lapok között kávékrém és tejszínhabbal lazított párizsi krém, marcipánnal rétegelve, kakaóporral megszórva E-80 CAKE Coffee cream and Parisian cream looesened with cream between Dobos sheets layered with marzipan, dredged with cocoa powder DESSZERT TEASÜTEMÉNY Kíváló alapanyagokból készült Szamos kézmuves teasütemény DESSERT TEA BISCUITS Szamos hand-made tea biscuits prepared from excellent raw materials 10 dkg egységár: 5/kg EPERTORTA Kakaós piskóta lapon tejszínes eperkrém, gyümölccsel díszítve STRAWBERRY CAKE Creamy strawberry cream on cocoa sponge cake sheet, decorated with fruit 540 Ft ESZTERHÁZY TORTA Darált dió és tojásfehérje hab keverékébol egyenként sütött lapok, narancslikorös dióskrémmel töltve, dióval panírozva, fondanttal áthúzva ESZTERHÁZY CAKE Sheets baked individually from the mixture of ground walnuts and beat-up egg whites, filled with orange liqueur and walnut cream, crumbed in walnuts,striped with fondant 570 Ft

6 Tortaszeletek Cake slices Tortaszeletek Cake slices FEKETEERDŐ TORTA Kakaós piskóta cseresznyepálinkás tejszínkrémmel, tejszínes csokoládékrémmel és meggykrémmel töltve BLACK FOREST CAKE Cacao sponge cake filled with creamy cherry brandy cream and creamy chocolate and sour cherry cream MOUSSE TORTA Kakaós piskótalapon, tejszínes csokoládékrém, idény gyümölccsel díszítve MOUSSE CAKE Creamy chocolate cream on a cacao sponge cake sheet decorated with fruit GYÜMÖLCSÖS TÚRÓTORTA Piskótalapon oszibarack és tejszínes túrókrém, friss gyümölccsel díszítve FRUITY CHEESECAKE Peach and creamy cottage cheese cream on a sponge cake sheet, decorated with fresh fruit 540 Ft SZATMÁRI SZILVATORTA Aszalt szilvával sütött piskóta lapok között mandulapraliné és csokoládékrém. Szilvával díszítve és pörkölt mandulával megszórva SZATMÁRI PLUM CAKE Sheets baked with dried plum, filled with plum jam, chocolate cream and almond nougat KARAMELLÁS KÁVÉTORTA Cornflakes-es mandulanugát alapon, kávés piskótalapok, tejcsokoládés és fehércsokoládés kávékrémmel töltve, karamell mázzal áthúzva COFFEE CAKE WITH CARAMEL Coffee sponge cake sheets on a cornflakes almond nougat base filled with milk and white chocolate coffee cream, striped with caramel icing SZILVAGOMBÓC TORTA Sacher lapok között vaníliás tejszínkrém aszalt szilvával. A torta közepén marcipános, szilvás desszert bújik meg (70%-os belga csokoládéba mártott marcipán és piskóta szilvalekvárral töltve) PLUM DUMPLING CAKE Vanilla creamy cream between sacher sheets with dried plums. In the middle of the cake a marzipan plum dessert hides (marzipan and sponge cake dipped into Belgian chocolate of 70% filled with plum jam) MANDULATORTA Dobos cukorral áthúzott piskótalapok, fehércsokoládés, mandulapralinés krémmel töltve, mandulával díszítve ALMOND CAKE Sponge cake sheets covered with Dobos sugar filled with white chocolate, almond praline cream, decorated with almonds 580 Ft TEJSZÍNES CSOKOLÁDÉTORTA Csokoládé piskóta lapok között tejszínes csokoládékrém, csokoládé forgáccsal díszítve CHOCOLATE CAKE Chocolate-sponge cake filled with chocolate cream, decorated with chocolate chippings MARCIPÁN TORTA Piskótalapok csokoládékrémmel és marcipánnal rétegelve MARZIPAN CAKE Sponge cake sheets layered with chocolate cream and marzipan MEGGYES LINZERTORTA Diós linzer tészta fahéjas, mogyorós meggytöltelékkel SOUR CHERRY LINZER CAKE Walnut shortcake with cinnamon, hazelnut, sour cherry filling 515 Ft TRÜFFEL TORTA Csokoládés-diós piskóta tejszínes csokoládékrémmel töltve, csokoládé forgáccsal és trüffel golyóval díszítve TRUFFLE CAKE Chocolate-walnut sponge cake filled with chocolate cream, decorated with chocolate chippings and truffle balls 570 Ft

7 Friss NARANCSLÉ Frissen facsart FRESH ORANGE JUICE Freshly squeezed CITRUSOS LIMONÁDÉ Citromlé, narancslé, szódavíz, cukor, friss citrommal, naranccsal, lime-al díszítve CITRUS LEMONADE Lemon juice, orange juice, soda water, sugar, decorated with fresh lemon, orange, lime MÁLNÁS-GYÖMBÉRES LIMONÁDÉ Házi készítésu málnalé, citromlé, narancslé, gyömbér, friss citrommal, naranccsal, lime-al díszítve LEMONADE WITH RASPBERRY-GINGER Home made raspberry juice, orange juice, ginger, decorated with fresh lemon, orange, lime PFANNER üdítők Üveges PFANNER drinks Bottled Üdítők Soft drinks SZÉNSAVAS ÜDÍTŐK Coca-cola, Coca-Cola Zero, Coca-cola light, Fanta, Tonic, Gyömbér Üveges CARBONATED SOFT DRINKS Coca-cola, Coca-cola Zero, Coca-cola light, Fanta, Tonic, Ginger Ale Bottled 0.10 l 0,10 l 0,10 l 0,20 l 0,25 l 250 Ft 220 Ft 220 Ft 420 Ft 360 Ft Marcipán Cukrászda A pesti belvárosban, a Párisi utcában nyílt meg 1987-ben az elso Szamos Marcipán bolt, amely ma is a környék egyik legvonzóbb kis cukrászdája. Ez a hely méltán híres a helyben készített fagylaltjairól, süteményeirol, kávéjáról, bonbonjairól és marcipán csemegéirol. Az üzlet elotti teraszon szinte egész évben felszolgálják a Szamos Marcipán finomságait. Ünnepi alkalmakra, esküvore, születésnapra különleges torták katalógusból rendelhetok, azonban mindig kapható különféle napi- és dísztorta is. Marzipan Confectioner s The 1st Szamos Confectioner s shop was opened in the city centre of Pest, in Parisi Street and continues to be one of the most attractive spots in the area. The Confectioner s welcomes its guests with a huge selection: the famous, locally prepared ice-cream, pastries, coffee specialities, bonbons, and her sweet surprises. In the summertime, we also serve our pastries on the terrace in front of the shop, and as you would expect, our cakes can also be wrapped and taken away. As well as a wide choice of ready-made cakes, we also take cake-orders for special occasions. Ásványvíz Mineral water NATURAQUA szénsavas vagy szénsavmentes Üveg NATURAQUA sparkling or still Bottle 0,25 l 340 Ft

8 Szamos Marcipán Cukrászda Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. Our prices include VAT. Tortarendelést felveszünk! We are welcome to make your cake order! Kérjük tekintse meg a vitrinben bemutatott napi ajánlatainkat is! We have more selection at the showcase. Üzletvezető: ROMFA ZSUZSANNA Manager: ZSUZSANNA ROMFA Budapest, 1052 Párisi utca 3. Tel.: Nyitva tartás / Opening times minden nap / every day Cukrászati vezető: Nagy Péter Pastry Chef manager: Péter Nagy

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedő, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis SZLAVITS MLADEN aki talán még a Balkánról menekült ősei vérével örökölte a keleti édességek iránti

Részletesebben

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ ESZPRESSZÓ ESPRESSO

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ ESZPRESSZÓ ESPRESSO A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ ESZPRESSZÓ ESPRESSO Illy Kávék Illy Coffees 3 cl 390 Ft Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis SZÁVICS MLADEN aki talán még a Balkánról menekült

Részletesebben

ALLEE CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

ALLEE CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ALLEE CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ALLEE CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú

Részletesebben

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MUSEUM CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szlavits Mladen - aki még

Részletesebben

SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BEAUTIFUL VIEW CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo,

Részletesebben

ÁRKÁD CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

ÁRKÁD CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ÁRKÁD CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ÁRKÁD CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szlavits Mladen - aki még a

Részletesebben

ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ROYAL CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your

Részletesebben

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BUDAI CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis

Részletesebben

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA anno 1935 BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA BUDAI CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb

Részletesebben

ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ROYAL CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedő, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis

Részletesebben

SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BEAUTIFUL VIEW CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb

Részletesebben

CAFE. ITALLAP Drinks. Menu Snacks. 1054 Budapest, Honvéd u. 3. Asztalfoglalás: 06 30 685 5153 E-mail: artcoffe@vipmail.hu www.atrnouveaucafe.

CAFE. ITALLAP Drinks. Menu Snacks. 1054 Budapest, Honvéd u. 3. Asztalfoglalás: 06 30 685 5153 E-mail: artcoffe@vipmail.hu www.atrnouveaucafe. ART NOUVEAU CAFE 1054 Budapest, Honvéd u. 3. Asztalfoglalás: 06 30 685 5153 E-mail: artcoffe@vipmail.hu www.atrnouveaucafe.hu Nyitvatartás / Opening times Hétfőtől - péntekig / Monday-Friday 8.00 19.00

Részletesebben

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA anno 1935 MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA MUSEUM CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szávics Mladen

Részletesebben

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MUSEUM CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a

Részletesebben

KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM

KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM anno 1935 KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM CAFE. patisserie chocolate MUSEUM REGGELIK BREAKFASTS GOURMET REGGELI 2750 FT GOURMET BREAKFAST kávé, kapucsínó vagy tea / coffee, cappuccino or tea 1,5 dl

Részletesebben

ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ

ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON CENTRAL CAFÉ OF ESZTERGOM CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo,

Részletesebben

ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ

ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON CENTRAL CAFÉ OF ESZTERGOM CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb

Részletesebben

Omlós linzertészta tejszínes vaníliakrémmel töltve, friss eperrel díszítve.

Omlós linzertészta tejszínes vaníliakrémmel töltve, friss eperrel díszítve. Édes sütemények Epres linzerkosár Omlós linzertészta tejszínes vaníliakrémmel töltve, friss eperrel díszítve. Gesztenye alagút Piskótalapra tejszínes csokoládé krémet töltünk, melyet kakaós rumos piskóta

Részletesebben

ÁSVÁNYVIZEK MINERAL WATERS. LIMONÁDÉ LEMONADE Aktuális kínálatunkról érdeklődjön felszolgálóinknál Ask stuff for daily offers ÜDÍTŐK SOFT DRINKS

ÁSVÁNYVIZEK MINERAL WATERS. LIMONÁDÉ LEMONADE Aktuális kínálatunkról érdeklődjön felszolgálóinknál Ask stuff for daily offers ÜDÍTŐK SOFT DRINKS itallap drinks ÁSVÁNYVIZEK MINERAL WATERS NaturAqua...0,25l...300 Ft... 0,75l... 650 Ft LIMONÁDÉ LEMONADE Aktuális kínálatunkról érdeklődjön felszolgálóinknál Ask stuff for daily offers...0,30l... 550

Részletesebben

ITALLAP. Ásványvizek. Üdítők. Limonádék

ITALLAP. Ásványvizek. Üdítők. Limonádék ITALLAP Ásványvizek Naturaqua szénsavas, mentes 0,25 l 390,- HUF Naturaqua szénsavas, mentes 1,5 l 590,- HUF Szódavíz 0,1 l 70,- HUF kancsó víz citrommal és jéggel 1 l 300,- HUF Üdítők Coca cola 0,25 l

Részletesebben

DRINK BÁR DRINK BAR ITALLAP. Beverages

DRINK BÁR DRINK BAR ITALLAP. Beverages DRINK BÁR DRINK BAR ITALLAP Beverages Ár / Price (HUF) Szénsavas üdítők / Carbonated soft drinks 0,25 l Coca-Cola 450 Coca-Cola Light 450 Coca-Cola Zero 450 Fanta narancs / Fanta Orange 450 Fanta citrom-bodza

Részletesebben

RESTAURANT Zum Hagenthaler

RESTAURANT Zum Hagenthaler Reggeli 11 óráig 8604 Bécsi reggeli (kávé, 2 zsemle, vaj, lekvár) 05,90 8605 Kontinentális reggeli (kávé, 2 zsemle, vaj, lekvár, sonka, sajt) 08,90 8606 Sonka tojással 03,90 8607 Szalonna tojással 04,20

Részletesebben

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON GOURMET PALACE CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szlavits

Részletesebben

Karácsonyi Büfévacsora 2010. december 24. Festive buffet dinner 24th December 2010. HUF 8000 (személyenként / per person)

Karácsonyi Büfévacsora 2010. december 24. Festive buffet dinner 24th December 2010. HUF 8000 (személyenként / per person) Karácsonyi Büfévacsora 2010. december 24. Festive buffet dinner 24th December 2010 Hideg el ételek / Cold Starters HUF 8000 (személyenként / per person) Füstölt halízelít wasabi habbal Assorted Smoked

Részletesebben

torta Cake kínálata Selection GUNDEL'S A GUNDEL

torta Cake kínálata Selection GUNDEL'S A GUNDEL A GUNDEL torta kínálata GUNDEL'S Cake Selection 2019 OROSZKRÉM TORTA A klasszikus torta könnyített és csokoládéval gazdagított Gundel változata új látványt nyújt. A tradicionális madagaszkári vaníliával

Részletesebben

téli itallap ÁSVÁNYVIZEK, ÜDÍTŐ ITALOK MINERAL WATER, SOFT DRINK HÁZI FRISS LIMONÁDÉK, SZÖRPÖK HOME-MADE FRESH LEMONADES AND SYRUPS

téli itallap ÁSVÁNYVIZEK, ÜDÍTŐ ITALOK MINERAL WATER, SOFT DRINK HÁZI FRISS LIMONÁDÉK, SZÖRPÖK HOME-MADE FRESH LEMONADES AND SYRUPS ÁSVÁNYVIZEK, ÜDÍTŐ ITALOK MINERAL WATER, SOFT DRINK Szentkirályi szénsavas szénsavmentes 0,33 l Szentkirályi sparkling still 0,33 l 350.- Szentkirályi szénsavas szénsavmentes 0,75 l Szentkirályi sparkling

Részletesebben

jeges frissítők jeges kedvencek koktélok kávék limonádék csokoládék teák alkoholos koktélok

jeges frissítők jeges kedvencek koktélok kávék limonádék csokoládék teák alkoholos koktélok jeges frissítők jeges kedvencek limonádék kávék Limonádé 0,4l (frissen facsart citromlével, lime juice sziruppal, cukorsziruppal, szénsavas ásványvízzel keverve, jéggel szervírozva) Citrom Mangó Málna

Részletesebben

CONTINENTAL BREAKFAST 6.200,- KONTINENTÁLIS REGGELI BUDDHA-BAR HOTEL BREAKFAST 7.500,- BUDDHA-BAR HOTEL REGGELI

CONTINENTAL BREAKFAST 6.200,- KONTINENTÁLIS REGGELI BUDDHA-BAR HOTEL BREAKFAST 7.500,- BUDDHA-BAR HOTEL REGGELI CONTINENTAL BREAKFAST 6.200,- Freshly Brewed Coffee, Decaffeinated Coffee or Selection of Teas Choice of Orange, Grapefruit or Juice of the Day Bread and Bakery Basket Selection of Yoghurts, Cereals, Fruits

Részletesebben

koktélok cocktails Áfonya mojito Blueberry mojito bacardi áfonya szirup lime menta szóda bacardi blueberry syrup lime mint soda Wasabi whisky sour

koktélok cocktails Áfonya mojito Blueberry mojito bacardi áfonya szirup lime menta szóda bacardi blueberry syrup lime mint soda Wasabi whisky sour koktélok cocktails Áfonya mojito Blueberry mojito bacardi áfonya szirup lime menta szóda bacardi blueberry syrup lime mint soda 1280 Ft virgin 980 Ft Wasabi whisky sour japán whisky fahéjas szilva tojásfehérje

Részletesebben

Gyermek étlap Children Menu Kinder Speisekarte

Gyermek étlap Children Menu Kinder Speisekarte Gyermek étlap Children Menu Kinder Speisekarte Levesek Soups - Suppen Választható köretek Side Dishes - Beilagen Húsleves csészében Bouillon in a cup Bouillon in Tasse 450 HUF Rizs Rice Reis 200 HUF Fahéjas

Részletesebben

THE MANY SIDES OF ARAK AZ ARAK SOKSZÍNŰSÉGE

THE MANY SIDES OF ARAK AZ ARAK SOKSZÍNŰSÉGE THE MANY SIDES OF ARAK AZ ARAK SOKSZÍNŰSÉGE ARRACK, RAKI, OUZO, PASTIS, ABSINTHE, SAMBUCA Arak is a Levantine spirit. It is a clear, unsweetened aniseflavored alcoholic drink usually distilled from grapes.

Részletesebben

Saját készítésű desszertjeink Home made dessert. Dolci al cucchiaio Kanalas desszertek Spoon sweets

Saját készítésű desszertjeink Home made dessert. Dolci al cucchiaio Kanalas desszertek Spoon sweets 27. Saját készítésű desszertjeink Home made dessert Panna Cotta classico con dulce da lecce 790, karamell öntettel * with caramell topping Panna cotta con fragola 790, eper öntettel * with strawberry topping

Részletesebben

Tortamuvészet. the art of cake

Tortamuvészet. the art of cake Tortamuvészet the art of cake Torta és Macaron Rendelés A The Ritz-Carlton, Budapest szállodában nagy becsben tartjuk a vendégeink számára fontos alkalmakat és arra törekszünk, hogy ezeket gondosan megalkotott

Részletesebben

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA anno 1935 GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA GOURMET PALACE CAFE CONFECTIONERY A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska,

Részletesebben

Hideg előételek Starters

Hideg előételek Starters ÉTLAP MENU Hideg előételek Starters Rukkolás madársaláta rostonsült kacsamell csíkokkal szárnyas máj falatokkal Bird salad with ruccola and duck breast stripes 1.790.- Mozzarella paradicsommal balzsamecettel

Részletesebben

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BUDAI CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis

Részletesebben

- Marinírozott korianderes fogas filé - marinated fillet of pike perch with coriander Koriander marinierter Zanderfilet

- Marinírozott korianderes fogas filé - marinated fillet of pike perch with coriander Koriander marinierter Zanderfilet Karácsonyi rendezvényes menü ajánlatok Menu offers for Christmas party Svédasztalos büfé Buffet - Marinírozott korianderes fogas filé - marinated fillet of pike perch with coriander Koriander marinierter

Részletesebben

Fregatt Étterem / Fregatt Restaurant Itallap / Drinks

Fregatt Étterem / Fregatt Restaurant Itallap / Drinks Fregatt Étterem / Fregatt Restaurant Itallap / Drinks Üditők / Erfrischungsgetränk / Soft driks / Osvežilne pijače Coca Cola 0,5l 495.- Coca Cola Light 0,5l 495.- Coca Cola Zero 0,5l 495.- Fanta Bodza

Részletesebben

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MUSEUM CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a

Részletesebben

Itallap Getränkekarte Drinks

Itallap Getränkekarte Drinks Itallap Getränkekarte Drinks Az árak a felszolgálás díját nem tartalmazzák. Die Bedienung ist in den Preisen nicht inbegriffen. Prices do not include service charge. I. osztályú étterem ERSTKLASSIGES restaurant

Részletesebben

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő)

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) / Set menu for small groups (3-4 dishes per group, 6 to 15 pax) Engadini karamellás diótorta vaníliás sodóval / Engadini caramel walnut cake with

Részletesebben

il Mio Caffé Szénsavas üdítők Soft Drinks (0,25l) Dilmah teák Dilmah tea Energiaital Energy Drink (0,25l) Ásványvízek Mineral Water

il Mio Caffé Szénsavas üdítők Soft Drinks (0,25l) Dilmah teák Dilmah tea Energiaital Energy Drink (0,25l) Ásványvízek Mineral Water ITALLAP DRINKS il Mio Caffé Espresso 350.- Cappuccino 390.- Cappuccino (laktózmentes - lactose free) 490.- Jegeskávé / Iced coffee 650.- Latte Macchiato 490.- Latte Macchiato (laktózmentes - lactose free)

Részletesebben

Cuba Libre Caipirinha Mojito White Russian Pina Colada Riccocone Strawberry Colada Cosmopolitan Sex On The Beach Margarita Orgazmus Gin Fizz

Cuba Libre Caipirinha Mojito White Russian Pina Colada Riccocone Strawberry Colada Cosmopolitan Sex On The Beach Margarita Orgazmus Gin Fizz Cuba Libre Caipirinha Mojito White Russian Pina Colada Riccocone Strawberry Colada Cosmopolitan Sex On The Beach Margarita Orgazmus Gin Fizz Tequila Sunrise Strawberry Mojito Bahama Mama (rum, lime, cola)

Részletesebben

Reggeli ajánlatunk Breakfast (9.00-12.00 és/and 15.00-18.00)

Reggeli ajánlatunk Breakfast (9.00-12.00 és/and 15.00-18.00) Reggeli ajánlatunk Breakfast (9.00-12.00 és/and 15.00-18.00) Magyaros reggeli (sonka, kolbász, szalámi, kacsazsíros májpástétom, kőrözött) Traditional hungarian breakfast (ham, sausage, salami, liver pâté

Részletesebben

HÁZ BORA / WINES. Mátrai Irsai Olivér 1 dl 390 HUF. Mátrai Kékfrankos Rosé 1 dl 390 HUF. Szekszárdi Cuvée 1 dl 390 HUF

HÁZ BORA / WINES. Mátrai Irsai Olivér 1 dl 390 HUF. Mátrai Kékfrankos Rosé 1 dl 390 HUF. Szekszárdi Cuvée 1 dl 390 HUF Italok Drinks HÁZ BORA / WINES Mátrai Irsai Olivér 1 dl 390 HUF Mátrai Kékfrankos Rosé 1 dl 390 HUF Szekszárdi Cuvée 1 dl 390 HUF ÁSVÁNYVIZEK / MINERAL WATERS Theodora ásványvíz, szénsavas, szénsavmentes

Részletesebben

ALLEE CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

ALLEE CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ALLEE CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ALLEE CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis

Részletesebben

Lunch CURRY Bento 4.900,- Samosa Roll with Chili Chutney V Szamósza tekercs chilis csatnival. Dal and Cauliflower Masala Lencsés-karfiolos masala

Lunch CURRY Bento 4.900,- Samosa Roll with Chili Chutney V Szamósza tekercs chilis csatnival. Dal and Cauliflower Masala Lencsés-karfiolos masala Lunch CURRY Bento 4.900,- Samosa Roll with Chili Chutney V Szamósza tekercs chilis csatnival Dal and Cauliflower Masala Lencsés-karfiolos masala V Red Curry Shrimp Tigrisrák thaï vörös curryvel Murgh Makhani

Részletesebben

Keressen minket a Facebook-on Visit us on Facebook. Írjon, ha jól érezte magát Please write, if You were satisfied

Keressen minket a Facebook-on Visit us on Facebook. Írjon, ha jól érezte magát Please write, if You were satisfied Keressen minket a Facebook-on Visit us on Facebook Írjon, ha jól érezte magát Please write, if You were satisfied budapest.boscolohotels.com facebook.com/boscolo.budapest instagram.com/boscolobudapest

Részletesebben

APPLE MARTINI Ft PALOMA Ft. CALIFORNICATION Ft VITAMIN C BREW Ft. Russian Standard De Kuyper Sour Apple Pucker

APPLE MARTINI Ft PALOMA Ft. CALIFORNICATION Ft VITAMIN C BREW Ft. Russian Standard De Kuyper Sour Apple Pucker KOKTÉLOK COCKTAILS APPLE MARTINI 1 590 Ft PALOMA 2 190 Ft De Kuyper Sour Apple Pucker Ahogyan 96-ban hódító útjára elindult The original recipe from 1996 Sauza Tres Genereaciones Plata Grapefruit juice

Részletesebben

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő)

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) / Set menu for small groups (3-4 dishes per group, 6 to 15 pax) / Sirloin with herbs and horseradish sauce with grilled root vegetables Engadini

Részletesebben

Borok ~ Weine ~ Wines

Borok ~ Weine ~ Wines Borok ~ Weine ~ Wines Palackos borok Helyben fogyasztva Elvitelre (flaschen / bottled 0,75 l) 1 üveg 1 dl 1 üveg Irsai Olivér 2011 (száraz) 1.400.- 190.- 1.100.- Muscat Ottonel 2010 (félédes) 1.200.- 170.-

Részletesebben

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON GOURMET PALACE CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szávics

Részletesebben

ITALLAP HOTEL COMFORT DRINKS CSOPAK

ITALLAP HOTEL COMFORT DRINKS CSOPAK ITALLAP HOTEL COMFORT DRINKS CSOPAK ÁsvÁnyvíz MInerAL waters 0,25 l/üv. 0,75 l/üv Naturaqua (szénsavas/sparkling) 400.- Naturaqua (szénsavmentes/still) 400.- Naturaqua (szénsavas/sparkling) 700.- Naturaqua

Részletesebben

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft május HUF / 1.- (Napi árfolyam)

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft május HUF / 1.- (Napi árfolyam) Itallap Drinks 1. Borok / Weine HUF ( ) PALACKOZOTT MINŐSÉGI BOROK / QUALITATIVE BOTTLED WINE 0,75 l Balatonfüred - Csopaki borvidék Fodorvin Családi PINCÉSZET Aszófői Olaszrizling fehér / white száraz

Részletesebben

Kamikaze 4 fő részére: Martini tonic: Martini Bianco Spritz:

Kamikaze 4 fő részére: Martini tonic: Martini Bianco Spritz: KOKTÉLOK SHOTS B 52 Kahlua, cream liqueur, triple sec Kamikaze 4 fő részére: Vodka, triple sec, lime 1290 Ft 2490 Ft MARTINI KOKTÉLOK Martini tonic: Martini Bianco, tonic, lime Martini Bianco Spritz:

Részletesebben

Puskás Akadémia Sport és Wellness Hotel és Étterem

Puskás Akadémia Sport és Wellness Hotel és Étterem Puskás Akadémia Sport és Wellness Hotel és Étterem Üzletvezető: Kamaker Zsolt PUSKÁS AKADÉMIA SPORT ÉS WELLNESS HOTEL ÉS ÉTTEREM CAM: 8087 ALCSÚTDOBOZ, KASTÉLYKERT ÚT 6. WWW.PUSKÁSHOTEL.HU ÉTLAP ELŐÉTELEK

Részletesebben

apple bacon banana beans beef beer bitter boil bread breakfast burn butter cabbage cake candy carrot cheese cherry chicken cocoa coconut

apple bacon banana beans beef beer bitter boil bread breakfast burn butter cabbage cake candy carrot cheese cherry chicken cocoa coconut apple bacon banana beans beef beer bitter boil bread breakfast burn butter cabbage cake candy carrot cheese cherry chicken cocoa coconut coffee cook corn / maze cornflakes cottage cheese / curd cucumber

Részletesebben

I T A L O K D R I N K S

I T A L O K D R I N K S ITALOK DRINKS CSAPOLT SÖRÖK DRAUGHT BEER Borsodi (4.5%) 0.3 l 670 Ft 2.4 0.5 l 1050 Ft 3.8 Paulaner Original Münchner Hell (4.9%) 0.2 l 540 Ft 1.9 0.5 l 1150 Ft 4.1 Paulaner Hefe Weissbier (5.5%) 0.2 l

Részletesebben

R E S T A U R A N T ITALLAP

R E S T A U R A N T ITALLAP R E S T A U R A N T ITALLAP PEZSGŐK, CHAMPAGNE, HABZÓBOROK Törley, Charmant Rose 0.75 l 2900 Ft 12.10 Hungária, Extra Dry 0.75 l 4500 Ft 18.80 Hungaria, Extra Dry 0.2 l 1200 Ft 5.00 CHAMPAGNE / REIMS Veuve

Részletesebben

I T A L O K D R I N K S

I T A L O K D R I N K S ITALOK DRINKS CSAPOLT SÖRÖK DRAUGHT BEER Borsodi (4.5%) 0.3 l 740 Ft 2.6 0.5 l 1150 Ft 4.1 Paulaner Original Münchner Hell (4.9%) 0.2 l 590 Ft 2.1 0.5 l 1250 Ft 4.5 Paulaner Hefe Weissbier (5.5%) 0.2 l

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2017

TERMÉKKATALÓGUS 2017 TERMÉKKATALÓGUS 2017 Lindt Excellence táblás csokoládék Lindt Excellence 99% Cocoa 50g 18db/karton db EAN 3046920028721 Lindt Excellence 85% Cocoa 100g 20db/karton db EAN 3046920028363 Lindt Excellence

Részletesebben

JUICE-OK / JUICES Cappy narancs/ orange, őszibarack / peach, alma ÁSVÁNYVÍZEK / MINERAL WATERS

JUICE-OK / JUICES Cappy narancs/ orange, őszibarack / peach, alma ÁSVÁNYVÍZEK / MINERAL WATERS Traditional Hungarian Menü 1. menü Goulash soup Paprika chicken with dumplings Pancake Gundel style 2500.-HUF 2. MENÜ Hungarian schnaps Veal ragout soup with estragon Roasted Fillet Mignon Hungarian style

Részletesebben

Welcome to the New York Palace

Welcome to the New York Palace Welcome to the New York Palace SELECTION OF NEW YORK CAFE PACKAGE SPECIALITIES NEW YORK KÁVÉHÁZ CSOMAGKÜLÖNLEGESSÉGEK New York afternoon tea for 2 persons (finger sandwiches, cakes, salted scones, tea

Részletesebben

... 330.-/dl...4790.-/ü. Frittmann Duett red dry 2015 Frittmann Duett rote trocken 2015

... 330.-/dl...4790.-/ü. Frittmann Duett red dry 2015 Frittmann Duett rote trocken 2015 Gyevi Itallap Borlap Kunsági borvidék félédes Portugieser 2015, Frittmann pincészet 0,75l...... 290.-/dl... 1890.-/ü. Frittmann Portugieser red semi-sweet 2015 Frittmann Portugieser rote halbsüß 2015

Részletesebben

SUNDAY BRUNCH SUNDAY KIDS BRUNCH VASÁRNAPI GYEREK BRUNCH

SUNDAY BRUNCH SUNDAY KIDS BRUNCH VASÁRNAPI GYEREK BRUNCH SUNDAY BRUNCH Welcome Cocktail Üdvözlő koktél Unlimited Water & Soft Drinks Korlátlan ásványvíz és üditőital fogyasztás Buffet & Main Course a la Carte Büfé és választható főétel az étlapról SUNDAY KIDS

Részletesebben

ITALLAP DRINK LIST GETRÄNKEKARTE

ITALLAP DRINK LIST GETRÄNKEKARTE ITALLAP DRINK LIST GETRÄNKEKARTE ÉTVÁGYGERJESZTŐK APERITIFS Frissen facsart narancslé 0,1 l 400 Ft Frisch gepresster Orangensaft Freshly squeezed orange juice Hungária Extra dry 0,1 l 790 Ft pezsgő, száraz

Részletesebben

WELCOME TO THE NEW YORK CAFÉ

WELCOME TO THE NEW YORK CAFÉ WELCOME TO THE NEW YORK CAFÉ The New York palace Budapest Hotel perfectly interprets the royal soul of the Pearl of the Danube. At the New York Cafe, the air is still thick with the artistic atmosphere

Részletesebben

Baristum Kávézó s Baristum Coffee

Baristum Kávézó s Baristum Coffee Baristum Kávézó s Baristum Coffee 1. oldal s page Baristum szezonális ízek s Seasonal Flavors 2. oldal s page Étlap s Menu 3. oldal s page Baristum Kávélap s Coffee sheet 4. oldal s page Fröccsök & Sörök

Részletesebben

Snack és itallap Snack and Drink card

Snack és itallap Snack and Drink card Snack és itallap Snack and Drink card Akciós alkoholos és alkoholmentes italcsomagjaink Alcoholic and non-alcoholic drinkpacks Válasszon akciós italcsomagjaink közül kedvezményes áron! Try it our drink

Részletesebben

Jeges kávé Ice Coffee Eis Kaffee

Jeges kávé Ice Coffee Eis Kaffee Kimbo Kávék Coffee Kaffe Eszpresszo... 360.- Ristretto... 360.- Doppio... 600.- Dupla eszpresszo Double espresso Hosszú kávé... 360.- Koffeinmentes eszpresszo... 400.- Decaffeinated coffee Koffee auch

Részletesebben

0,3L 590 Ft 0,5L 950 Ft

0,3L 590 Ft 0,5L 950 Ft Hidegen, jegesen Eiskalt und prickelnd Limonádék Limonade Lemonade 0,3L 590 Ft 0,5L 950 Ft Eper / Erdbeeren / Strawberry Sárgadinnye / Melone / Melon Maracuja / Passion Fruit Zöldalma / Grüner Apfel /

Részletesebben

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft május HUF / 1.- (Napi árfolyam) Borlap / Wine list HUF ( )

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft május HUF / 1.- (Napi árfolyam) Borlap / Wine list HUF ( ) Itallap Drinks 1. Borlap / Wine list HUF ( ) Ház borai/ Wine of the house 1dl 1 l Huszár fehér, Olaszrizling 320 3200 (1,1) Fodorvin fehér, Szürkebarát 350 3500 (1,2) Fodorvin rozé, Kékfrankos rozé 350

Részletesebben

LUNCH OFFER EBÉD AJÁNLAT 12:00-18:00

LUNCH OFFER EBÉD AJÁNLAT 12:00-18:00 LUNCH OFFER EBÉD AJÁNLAT 12:00-18:00 SHISH TAOUK WITH HUMMUS, MOUTABEL, TABBOULEH Fűszeres csirkefalatok rizzsel és fokhagymaszósszal, humusszal, tahinis padlizsánkrémmel, petrezselyemsalátával 3200 HUF

Részletesebben

Gara Cukrászda árlista

Gara Cukrászda árlista Kálvin téri üzletünk Debrecen, Kálvin tér 6. Telefon: 52/530-460, 52/311-618 Gara Cukrászda árlista Almás Krémes Anyósnyelv Áfonyahercegnő szelet Barackos Charlotte Szelet Bounty szelet Cardinális (lekváros,

Részletesebben

Étlap. Oldal 1 / 6. Sütemények

Étlap. Oldal 1 / 6. Sütemények Sütemények Étlap Oldal 1 / 6 Torták, szeletek 1502 Pándi meggy torta 500.00 1503 Gödöllo torta 550.00 1504 Mária Terézia torta 520.00 1505 Sacher torta 500.00 1506 Kastély torta 500.00 1507 Akutyafáját

Részletesebben

BOSCOLO HOTELS HUNGARY KFT., Erzsébet krt. 9-11, 1073 Budapest, Hungary Tel:

BOSCOLO HOTELS HUNGARY KFT., Erzsébet krt. 9-11, 1073 Budapest, Hungary Tel: Welcome to Boscolo Budapest with its world most beautiful café the New York Café. The Boscolo Budapest was called New York Palace when opened to host the European headquater for the American insurance

Részletesebben

Kávék, Teák Coffee, tea

Kávék, Teák Coffee, tea Kávék, Teák Coffee, tea Caffe Ristretto Caffe Macchiato Caffe Espresso Caffe Espresso Macchiato Caffe Espresso Doppio Caffe Cappuccino Caffe Lungo Caffe Latte Caffe Latte Macchiato Koffeinmentes kávé/

Részletesebben

WELCOME TO THE NEW YORK CAFÉ

WELCOME TO THE NEW YORK CAFÉ WELCOME TO THE NEW YORK CAFÉ The New York palace Budapest Hotel perfectly interprets the royal soul of the Pearl of the Danube. At the New York Café, the air is still thick with the artistic atmosphere

Részletesebben

ITALLAP DRINKS GETRÄNKEKARTE

ITALLAP DRINKS GETRÄNKEKARTE ITALLAP DRINKS GETRÄNKEKARTE Szénsavas üdítők Soft Drinks Erfrishungsetränke Pepsi Cola Pepsi light Canada dry Schweppes narancs / Orange Schweppes citrus mix / Lemon / Zitrone Schweppes tonic 7Up Toma

Részletesebben

WELCOME TO THE NEW YORK CAFÉ

WELCOME TO THE NEW YORK CAFÉ WELCOME TO THE NEW YORK CAFÉ The New York palace Budapest Hotel perfectly interprets the royal soul of the Pearl of the Danube. At the New York Cafe, the air is still thick with the artistic atmosphere

Részletesebben

B Zsenge zöldborsó leves Rántott karfiol rózsák rizzsel Fresh pea soup Breaded Cauliflower with rice

B Zsenge zöldborsó leves Rántott karfiol rózsák rizzsel Fresh pea soup Breaded Cauliflower with rice 2019.06.20. Csütörtök Ebéd (11-16 óráig) Húsleves tésztával Natúr csirkemell pikáns sajt mártással hasáb burgonyával Bouillon with cooked meat and pasta Nature chicken breast with seasoned cheese sauce

Részletesebben

Napi ajánlatunk a táblán található Please look at our daily offer on the chalkboard!

Napi ajánlatunk a táblán található Please look at our daily offer on the chalkboard! Napi ajánlatunk a táblán található Please look at our daily offer on the chalkboard! Terroir házi készítésű csemegék Terroir homemade delicacies Lilahagyma lekvár Red onion jam /100gr 900.- Zöldfűszeres

Részletesebben

SZENDVICS/PÉKSÜTI. EXTRA FRANCIA BAGETT SZENDVICS... 650 Ft

SZENDVICS/PÉKSÜTI. EXTRA FRANCIA BAGETT SZENDVICS... 650 Ft SZENDVICS/PÉKSÜTI Francia helyben sütött pékárukból készítve. Aktuális ajánlatainkat keresd az üzenõtáblánkon! FRANCIA VAJAS CROISSANT... 350 Ft kézmûves dzsemmel/ csoki/ karamell szósszal CROISSANT SZENDVICS...

Részletesebben

SELECTION OF NEW YORK CAFÉ PACKAGE SPECIALITIES NEW YORK KÁVÉHÁZ CSOMAGKÜLÖNLEGESSÉGEK

SELECTION OF NEW YORK CAFÉ PACKAGE SPECIALITIES NEW YORK KÁVÉHÁZ CSOMAGKÜLÖNLEGESSÉGEK SELECTION OF CAFÉ PACKAGE SPECIALITIES KÁVÉHÁZ CSOMAGKÜLÖNLEGESSÉGEK SELECTION OF CAFÉ PACKAGE SPECIALITIES KÁVÉHÁZ CSOMAGKÜLÖNLEGESSÉGEK AFTERNOON TEA FOR TWO (finger sandwiches, handmade bonbons and

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2017

TERMÉKKATALÓGUS 2017 TERMÉKKATALÓGUS 2017 Lindt Excellence táblás csokoládék Lindt Excellence 99% Cocoa 50g 18db/karton db EAN 3046920028721 Lindt Excellence 85% Cocoa 100g 20db/karton db EAN 3046920028363 Lindt Excellence

Részletesebben

Kedves Vendégünk! Üdvözöljük éttermünkben, jó étvágyat kívánunk!

Kedves Vendégünk! Üdvözöljük éttermünkben, jó étvágyat kívánunk! Kedves Vendégünk! Üdvözöljük éttermünkben, jó étvágyat kívánunk! Pane Vino ahol az étel öröm Nemzetközi konyha International kitchen Előételek/Starters Fehérboros camembert fahéjas almaraguval White wine

Részletesebben

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft július HUF / 1.- (Napi árfolyam)

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft július HUF / 1.- (Napi árfolyam) Itallap Drinks 1. Borok / Weine HUF ( ) PALACKOZOTT MINŐSÉGI BOROK / QUALITATIVE BOTTLED WINE 0,75 l Balatonfüred - Csopaki borvidék Fodorvin Családi PINCÉSZET Balatoni Randevú Cuvée fehér / white száraz

Részletesebben

Sunday Brunch. Sunday Brunch Deluxe

Sunday Brunch. Sunday Brunch Deluxe Sunday Brunch Welcome Cocktail Üdvözlő koktél Buffet & a la Carte Main Course Büfé és választható főétel az étlapról Unlimited Water & Soft Drinks Korlátlan ásványvíz és üditőital fogyasztás Sunday Brunch

Részletesebben

BB z Classics. Lady Rose. BB z Punch. Aperol Mojto. The Flying Dutchman. Von Schwartz! BB z Blody Mary Ft Ft Ft.

BB z Classics. Lady Rose. BB z Punch. Aperol Mojto. The Flying Dutchman. Von Schwartz! BB z Blody Mary Ft Ft Ft. BB z Classics Lady Rose Barack / White Peach citrom / Lemon Rózsavíz / Rosewater Tojásfehérje / Egg white BB z Punch Fahéj / Cinnamon Meggy / Cherry Aperol Mojto Aperol Szóda / Sodawater BB z Blody Mary

Részletesebben

RÁDI-ICE KFT. 4029 DEBRECEN BAROSS U.1. +36-52/439-424 +36-30/636-37-75 +36-30/456-77-75 deakibolya@gmail.com radiicekft@gmail.com

RÁDI-ICE KFT. 4029 DEBRECEN BAROSS U.1. +36-52/439-424 +36-30/636-37-75 +36-30/456-77-75 deakibolya@gmail.com radiicekft@gmail.com RÁDI-ICE KFT. 4029 DEBRECEN BAROSS U.. +36-52/439-424 +36-30/636-37-75 +36-30/456-77-75 deakibolya@gmail.com radiicekft@gmail.com PREGEL Termékek 202/203 Fagylalt bázisok főzött fagylalthoz 0608 BASE DIAMANT

Részletesebben

menu +HASÁBBURGONYA /+500. / 500.- +GRILLEZETT CSIRKEMELL + + +ROSÉ KACSAMELL FŐÉTEL levesek előételek HAMBURGER

menu +HASÁBBURGONYA /+500. / 500.- +GRILLEZETT CSIRKEMELL + + +ROSÉ KACSAMELL FŐÉTEL levesek előételek HAMBURGER menu levesek FŐÉTEL GYÜMÖLCS /KRÉMES GYÜMÖLCSLEVES SZEZONÁLIS GYÜMÖLCSÖKBŐL/ 990.- RÁNTOTT CSIRKE /ARANYBARNÁRA SÜLT ROPOGÓS CSIRKEMELL, PARMEZÁNOS BURGONYAPÜRÉVEL, UBORKASALÁTÁVAL/ 1890,- UBORKA / LAZACOS

Részletesebben

ITALLAP GETRÄNKE DRINKS

ITALLAP GETRÄNKE DRINKS ITALLAP GETRÄNKE DRINKS VERMOUTH VERMOUTH Martini bianco, dry LIKŐRÖK LIKÖR LIQUEUR Baileys Garrone sherry Unicum Unicum Next Unicum szilva Jägermeister 150 Ft RÖVIDITALOK SCHARFE GETRÄNKE HARD LIQUEUR

Részletesebben

BOSCOLO HOTELS HUNGARY KFT., Erzsébet krt. 9-11, 1073 Budapest, Hungary Tel:

BOSCOLO HOTELS HUNGARY KFT., Erzsébet krt. 9-11, 1073 Budapest, Hungary Tel: Welcome to Boscolo Budapest with its world most beautiful café the New York Café. The Boscolo Budapest was called New York Palace when opened to host the European headquater for the American insurance

Részletesebben

Dupla Espresso Double Espresso Espresso Machiatto Hosszú kávé Americano

Dupla Espresso Double Espresso Espresso Machiatto Hosszú kávé Americano Kávé Coffee Ristretto Espresso Dupla Espresso Double Espresso Espresso Machiatto Hosszú kávé Americano Cappuccino Caffe Latte Melange - méz, kávé, tej Honey, Coffee, Milk Ír kávé Irish Coffee 590 Ft 590

Részletesebben

1dl Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610

1dl Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 APERITIF Pezsgőkoktél Kir Royal 1400/pohár 1dl Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 Likőr, Liqueur 2 cl 4 cl Amaretto 400 800 Baileys 400 700 Campari 350 600 Jägermeister

Részletesebben

BOSCOLO HOTELS HUNGARY KFT., Erzsébet krt. 9-11, 1073 Budapest, Hungary Tel:

BOSCOLO HOTELS HUNGARY KFT., Erzsébet krt. 9-11, 1073 Budapest, Hungary Tel: Welcome to Boscolo Budapest with its world most beautiful café the New York Café. The Boscolo Budapest was called New York Palace when opened to host the European headquater for the American insurance

Részletesebben

BOROK / WINES FEHÉREK / WHITES. EGRI CSILLAG SUPERIOR ft 550 ft *EGRI OLASZRIZLING ft 550 ft

BOROK / WINES FEHÉREK / WHITES. EGRI CSILLAG SUPERIOR ft 550 ft *EGRI OLASZRIZLING ft 550 ft BOROK / WINES FEHÉREK / WHITES EGRI CSILLAG 2017/2018 Palack 2.700 ft dl. 450 ft EGRI CSILLAG SUPERIOR 2018 3.500 ft 550 ft *EGRI OLASZRIZLING 2018 3.500 ft 550 ft ROZÉ / ROSE ALMAGYAR ROZÉ 2017/2018 2.700

Részletesebben

SUNDAY BRUNCH SUNDAY BRUNCH DELUXE

SUNDAY BRUNCH SUNDAY BRUNCH DELUXE Welcome Cocktail Üdvözlő koktél Buffet & a la Carte Main Course Büfé és választható főétel az étlapról Unlimited Water & Soft Drinks Korlátlan ásványvíz és üditőital fogyasztás SUNDAY BRUNCH DELUXE SUNDAY

Részletesebben

Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610

Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 2 cl 4 cl 1dl APERITIF Pezsgő koktél Champagne Cocktail Kir Royal 1400/pohár Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 Likőr, Liqueur 2 cl 4 cl Amaretto 400 800 Baileys

Részletesebben

VILÁG KOKTÉL BAJNOKSÁG MONIN N 1 BAJNOK! 60 év, 60 ország, a 100 legjobb bármixer Klasszikus és Flair kategóriában.

VILÁG KOKTÉL BAJNOKSÁG MONIN N 1 BAJNOK! 60 év, 60 ország, a 100 legjobb bármixer Klasszikus és Flair kategóriában. 60.-ik iba kongresszus varsó, 2011 november 5-10 VILÁG KOKTÉL BAJNOKSÁG MONIN N 1 BAJNOK! 60 év, 60 ország, a 100 legjobb bármixer Klasszikus és Flair kategóriában. A verseny 60.-ik születésnapja alkalmából

Részletesebben