ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ"

Átírás

1 ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON CENTRAL CAFÉ OF ESZTERGOM CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER

2 A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szlavits Mladen - aki még a Balkánról menekült osei vérével örökölte a keleti édességek iránti vonzalmát - éppen cukrásztanuló volt a nagyhíru Auguszt E. József Krisztina körúti üzletében. Egy szép napon - a harmincas évek elején - a céghez egy dán cukrász vetodött, aki megmutatta: kello kézügyességgel, figyelemmel és sok-sok gyakorlással a cukros, mandulás masszából, a marcipánból, csinos rózsákat lehet készíteni. Jó pár óra, nap, hónap, év és évtized, és sok-sok százezer marcipánrózsa telt és kelt el azóta. Asszony is került, persze cukrászdából, lettek szép gyerekek, mára az unokák is fölcseperedtek, isteni szerencse, remek, derék vo jött a házhoz és mind megtanult rózsát készíteni, rózsával vészelték át a nehéz éveket, rózsával lett ki a zsebpénz, rózsából került az ösztöndíjpótlék, a mellékkereset, és végül a múltban gyökerezve, a közelmúlt viszontagságain edzodve, a mai kedvezo adottságokat jól kihasználva, rengeteg munkával, családi összefogással ebbol a rózsából hajtott ki a kilencvenes évek közepére a többszáz dolgozót foglalkoztató, a magyar piac kilencven százalékát szolgáló, hét országba szállító, ígéretesen fejlodo pilisvörösvári marcipáncég, a Szamos, amely 1987-ben megnyitotta a pesti Belváros egyik legszebb üzletét is. Persze Szamos bácsi már kezdettol kísérletezett ezzel a varázslatos, keleti eredetu, hántolt mandulából és cukorból összegyúrt anyaggal. Marcipánból ugyanis minden elkészítheto. A kis Szamos gyerekek minden jeles alkalommal, születésnapon, karácsonykor, húsvétkor a legváltozatosabb, a legmeghökkentobb, különleges, sosem volt, de mindig egyként finom marcipánfiguráknak örvendeztek. (Nem véletlen talán, hogy a szakmában maradt mind a három.) Ma már százezrek osztozhatnak a kis cukrászcsemeték egykori örömében. A cég ma már korántsem csak marcipánmasszát, rózsát, figurát készít, hanem a legkülönfélébb édességeket, tortát és nem utolsósorban pralinékat. A receptek többsége Szamos Mátyás leleményességét dicséri. Ahány darabka, annyi forma, annyi íz, annyi specialitás, megannyi meglepetés. Matyi bácsi még megérte, hogy a kis családi vállalkozásból Európa-híru nagyüzem fejlodjön, és megérte azt is, hogy a termelés mellett mind nagyobb szerepe legyen a vendéglátásnak, hogy egymás után nyíljanak a Szamos-cukrászdák, és majdnem megélte azt is, hogy szülovárosában, Szentendrén is fölkerüljön a Szamos név egy cukrászdának csillogó üvege fölé. Szamos Mátyás Szentendrén, a cukrászdától öt perc sétányira nyugszik az ortodox szerb temetoben. Matyi bácsi hazatért kétszeresen is. The poor, fatherless Serbian boy from Szentendre, little Mladen Szlavits - who inherited his affinity for Eastern sweets through the blood of his Balkan refugee ancestors - was just a confectionery apprentice at the famous shop of József E. Auguszt on Krisztina Boulevard. One day - in the early 1930s - a Danish confectioner joined the shop, who demonstrated that with sufficient dexterity, attention and lots and lots of practice, pretty roses could be made from the sugary almond paste, marzipan. A good few hours, days, months, years and decades have passed and hundreds of thousands of marzipan roses have been sold since then. He also found a wife, in a confectionery of course. They had beautiful children, and even their grandchildren have grown up since then. Fortunately, a fine and upstanding son-in-law joined the family business and along with the children and grandchildren they all learned to make roses. Roses helped them tide over the difficult years. Roses were a source of pocket money, scholarship allowance, extra income and, finally, rooted in the past, hardened by the ups and downs of recent times, availing of current favourable conditions, with a lot of work and by joining forces, by the mid-nineties the family had built Szamos, an up-and-coming marzipan company based in Pilisvörösvár with several hundred employees, serving ninety percent of the Hungarian market, and supplying to seven countries, which in 1987 opened one of the nicest shops in downtown Pest. Of course old Mr Szamos experimented with this magical, eastern blend of peeled almonds and sugar from the outset, as anything can be made from marzipan. On every special occasion, birthdays, Christmas, Easter the little Szamos children were delighted to receive the most varied array of amazing, unique, original and always intact delicious marzipan figures (it is perhaps no coincidence that all three kids stayed in the business). Today, hundreds of thousands of customers have the chance to share the erstwhile joy of the little confectioners to be. The company now makes much more than just marzipan fondant, roses and figures; it produces a wide range of sweets, cakes and last but not least, delicious desserts. The majority of the recipes praise the ingenuity of Mátyás Szamos, so many shapes, flavours, specialties, and surprises. Old Mátyás lived to see the family business turn into a large-scale operation known throughout Europe. He also lived to see, parallel to production, the growing role of hospitality in the business, Szamos confectioneries opening one after another and almost lived to see the Szamos name adorn the top of the shiny window of a confectionery in his hometown of Szentendre. Mátyás Szamos rests a five minute walk from the confectionery in the Serbian Orthodox cemetery in Szentendre. Old Matyi returned home twice.

3 KÁVÉKÜLÖNLEGESSÉGEK COFFEE SPECIALITIES KÁVÉKÜLÖNLEGESSÉGEK COFFEE SPECIALITIES ESZPRESSZÓ ESPRESSO AMERICANO Eszpresszó kávé, 5cl forró víz AMERICANO Espresso coffee, 5cl hot water KAPUCSÍNÓ Eszpresszó kávé, habosított tej CAPPUCCINO Espresso coffee, whipped milk KAPUCÍNER Hosszú kávé, tejszínhab CAPUCCINER Long coffee, whipped cream HABOS KÁVÉ Eszpresszó kávé, tejszínhab WHIPPED COFFEE Espresso coffee, whipped cream BÉCSI MELANZS Hosszú kávé, forró, habosított tej WIEN MELANGE Long coffee, hot milk TEJESKÁVÉ Eszpresszó kávé, forró tej COFFEE LATTE Espresso coffee, hot milk LATTE MACCHIATO Eszpresszó kávé, forró tej, tejhab LATTE MACCHIATO Espresso coffee, hot milk, whipped milk 3 cl 8 cl 3 cl 20 cl 390 Ft 460 Ft 490 Ft 490 Ft 490 Ft 460 Ft 460 Ft 600 Ft MÉZES KÁVÉ Eszpresszó kávé, forró tej, tejhab, méz HONEY COFFEE Espresso coffee, hot milk, whipped milk, honey Esztergom KÁVÉ Eszpresszó kávé, vaníliás forró tej Esztergom COFFEE Espresso coffee, hot vanilla milk ÍR KÁVÉ Hosszú kávé, ír whisky, tejszínhab IRISH COFFEE Long coffee, irish whisky, whipped cream FORRÓ CSOKOLÁDÉ (szezonális) HOT CHOCOLATE (seasonal) KAKAÓ COCOA TEJ MILK TEJSZÍNHAB WHIPPED CREAM MÉZ HONEY 20 cl 650 Ft 890 Ft ITALAINK KOFFEINMENTES KÁVÉBÓL IS KÉRHETŐEK. ALL OUR DRINKS ARE AVAILABLE AS DECAFFINATED. 10 cl 1 adag 1 portion 1 adag 1 portion 670 Ft 490 Ft 150 Ft 220 Ft 50 Ft

4 TEÁK TEAS TEÁK TEAS ZÖLD TEA Kézzel szüretelt rügyek gyengéd, fanyar ízu frissíto fozetet adnak GREEN TEA Delicate leaf buds by hand for this rare, delicately tart but refreshing tea GYÓGYNÖVÉNY TEA Huvös vitalizáló fozet, rooibos-szal és frissíto összetevokkel, mint menta és ánizs HERBAL INFUSION A cool and revitalising herbal with Rooibos and refreshing ingredients such as mint and anis ZÖLD TEA ÍZESÍTETT Nagylevelu sencha tea gyümölcs aromákkal és virágszirmokkal FLAVOURED GREEN TEA A blend with large-leafed Sencha and delicate fruit aromas and petals GYÓGYNÖVÉNY TEA, ÍZESÍTETT Testes dél-afrikai rooibos krémes, könnyu vaníliaaromával és az érett narancs frissességével FLAVOURED HERBAL INFUSION Full-bodied Roibos from South Africa with creamy delicate flavour of vanilla and verve of ripe orange FEKETE TEA Sötét, vöröses barnás színu tea, eros testes aromával BLACK TEA A dark full-bodied tea with a tangy richness and sparkling flavour FEKETE TEA, ÍZESÍTETT Könnyed, virágos darjeeling tea friss bergamonttal ízesítve FLAVOURED BLACK TEA Delicately flower Darjeeling blended with the refreshing aroma of bergamot KOFFEINMENTES TEÁK CAFFEINE FREE TEAS GYÜMÖLCS TEA, ÍZESÍTETT Eper és málna Meglepoen kellemes, teljes gyümölcsös íz FLAVOURED FRUIT INFUSION Strawberry and raspberry The surprisingly full flavour of berries

5 REGGELI ÉS UZSONNA SÜTEMÉNYEK BREAKFAST AND AFTERNOON PASTRIES SÜTEMÉNYEK csemegék cake, delicacies POGÁCSA Gouda sajtos, burgonyás, tökmagos, kapros-túrós SCONE Gouda cheese, potato, pumpkin seeds, dill cottage cheese 10 dkg 300 Ft Egységár: 3000 Ft/kg ESZTERHÁZY-TALLÉR 300 Ft Darált dió és tojásfehérje hab keverékébol egyenként sütött lapok, kávés krémmel töltve, dióval díszítve ESZTERHÁZY-MEDALLION Sheets baked individually from the mixture of ground walnuts and beat-up egg whites, filled with light coffee cream TÚRÓS POGÁCSA Tehéntúrós kelt tészta COTTAGE SCONE Yeast pastry with curd cheese KÖNNYŰ SÓS TEASÜTEMÉNY Könnyu leveles és vajas tészta sajttal megszórva LIGHT SALTY TEA BISCUITS Light flaky and buttered pastry powdered with cheese 10 dkg 300 Ft Egységár: 3000 Ft/kg 10 dkg 300 Ft Egységár: 3000 Ft/kg LINZERKARIKA Linzertészta baracklekvárral töltve, dióval megszórva LINZER RING Linzer shortcake filled with apricot jam, powdered with walnut POZSONYI KIFLI Pozsonyi tészta, mákkal vagy dióval és mézzel, mazsolával, narancs és citromhéjjal készült töltelékkel BRATISLAVA CRESCENT Crispy pastry with walnut or poppy-seed filling MANDULÁS KIFLI Mandulamarcipánból és tojásfehérjébol készült tészta, szeletelt mandulába hempergetve ALMOND CRESCENT Dough made of almond marzipan and egg-white, rolled in sliced almond 280 Ft 280 Ft 270 Ft

6 sütemények, csemegék CAKE, delicacies krémes sütemények creames pastries ISLER Diós linzertészta ribizlilekvárral töltve csokoládéval mártva ISCHLER Walnut linzer shortcake filled with red-currant jam coated in chocolate 300 Ft KRÉMES Leveles vajastészta lapok között, tejszínnel lazított vaníliakrém. A krémhez vanília rudat használunk KRÉMES /CREAM-FILLED PASTRY/ Vanilla cream loosened with cream between flaky short pastry. We use vanilla beans for the cream 465 Ft OPERA SZELET (szezonális) Mandula liszttel sütött piskótalapok, csokoládé és kávékrém rétegekkel OPERA SLICE (seasonal) Chocolate and coffee cream layers are filled between fine thin sponge cake sheets baked with almond flour 450 Ft TIRAMISU Piskótalapon konyakos, mézes, kávélikorös Rothchild piskóta darabok és mascarpone krém TIRAMISU Rothschild sponge cake with coffee liqueur filled with mascarpone cream FLÓDNI (szezonális) Fehérboros tésztalapok, alma-, dió- máktöltelékkel és szilvalekvárral rétegelve. FLÓDNI (seasonal) Dough made with white wine, filled with apple, walnut, poppy-seeds and plum jam VANÍLIA ARABICA Piskóta korongok, fehércsokoládés és kávés krémmel töltve, kávézselével áthúzva VANILLA ARABICA DESSERT Sponge cake discs filled with white chocolate, coffee cream, covered in coffee jelly 430 Ft MEGGYES LINZERTORTA Diós linzer tészta fahéjas, mogyorós meggytöltelékkel SOUR CHERRY LINZER CAKE Walnut shortcake with cinnamon, hazelnut, sour cherry filling 465 Ft PÁLMALEVÉL Porcukorban nyújtott, hajtogatott leveles vajas tészta PALM LEAF Flaky buttered pastry stretched and folded in powder sugar 270 Ft

7 TORTASZELETEK CAKE SLICES TORTASZELETEK CAKE SLICES TRÜFFEL TORTA Csokoládés-diós piskóta tejszínes csokoládékrémmel töltve, csokoládé forgáccsal és trüffel golyóval díszítve TRUFFLE CAKE Chocolate-walnut sponge cake filled with creamy chocolate cream, decorated with chocolate chippings and truffle balls ESZTERHÁZY TORTA Darált dió és tojásfehérje hab keverékébol egyenként sütött lapok, narancslikorös diós krémmel töltve, dióval panírozva, fondanttal áthúzva ESZTERHÁZY CAKE Sheets baked individually from the mixture of ground walnuts and beat-up egg whites, filled with orange liqueur and walnut cream, crumbed in walnuts, striped with fondant MANDULATORTA Dobos cukorral áthúzott piskótalapok, fehércsokoládés, mandulapralinés krémmel töltve, mandulával díszítve ALMOND CAKE Sponge cake sheets covered with Dobos sugar filled with white chocolate, almond praline cream, decorated with almonds SZATMÁRI SZILVATORTA Aszalt szilvával sütött piskóta lapok között mandulapraliné és csokoládékrém. Szilvával díszítve és pörkölt mandulával megszórva SZATMÁRI PLUM CAKE Sheets baked with dried plum, filled with plum jam, chocolate cream and almond nougat SZILVAGOMBÓC TORTA Sacher lapok között vaníliás tejszínkrém aszalt szilvával. A torta közepén marcipános, szilvás desszert bújik meg (70%-os belga csokoládéba mártott marcipán és piskóta szilvalekvárral töltve) PLUM DUMPLING CAKE Vanilla creamy cream between sacher sheets with dried plums. In the middle of the cake a marzipan plum dessert hides (marzipan and sponge cake dipped into Belgian chocolate of 70% filled with plum jam) 495 Ft 515 Ft TEJSZÍNES CSOKOLÁDÉTORTA Csokoládé piskóta lapok között tejszínes csokoládékrém, csokoládé forgáccsal díszítve CHOCOLATE CAKE Chocolate-sponge cake filled with creamy chocolate cream, decorated with chocolate chippings PANAMA TORTA (szezonális) Liszt nélkül készített, diós, csokoládés lapok, tejszínes csokoládékrémmel töltve, csokoládé ganazzsal húzzuk át, mézben áztatott fél dióval díszítjük PANAMA CAKE (seasonal) Walnut chocolate sheets filled with creamy chocolate, lined with chocolate ganache, waxed by slices, decorated with half walnuts siaked in honey DOBOSTORTA Egyenként sütött doboslapok, csokoládékrémmel töltve, dióval panírozva és karamell lappal díszítve DOBOS CAKE Individually baked Dobos sheets filled with chocolate cream, crumbed in walnut and decorated with caramel sheets FEKETEERDŐ TORTA Kakaós piskóta cseresznyepálinkás tejszínkrémmel, tejszínes csokoládékrémmel és meggykrémmel töltve BLACK FOREST CAKE Cacao sponge cake filled with creamy cherry brandy cream and creamy chocolate and sour cherry cream 515 Ft 495 Ft

8 TORTASZELETEK CAKE SLICES TORTASZELETEK CAKE SLICES MARCIPÁN TORTA Piskótalapok csokoládékrémmel és marcipánnal rétegelve MARZIPAN CAKE Sponge cake sheets layered with chocolate cream and marzipan SZARVASGOMBÁS CSOKOLÁDÉTORTA Sacher piskóta, szarvasgombával ízesített, pisztácia és csokoládés mousse krémmel töltve CHOCOLATE CAKE WITH TUBER Sacher sponge cake filled with pistachio and chocolate mousse cream flavoured with tuber KARAMELLÁS KÁVÉTORTA Cornflakes-es mandulanugát alapon, kávés piskótalapok, tejcsokoládés és fehércsokoládés kávékrémmel töltve, karamell mázzal áthúzva COFFEE CAKE WITH CARAMEL Coffee sponge cake sheets on a cornflakes almond nougat base filled with milk and white chocolate coffee cream, striped with caramel icing E-80 TORTA Dobos lapok között kávékrém és tejszínhabbal lazított párizsi krém, marcipánnal rétegelve, kakaóporral megszórva E-80 CAKE Coffee cream and Parisian cream looesened with cream between Dobos sheets layered with marzipan, dredged with cocoa powder SACHER TORTA Csokoládés piskóta, baracklekvárral töltve, csokoládés mázzal bevonva SACHER CAKE Chocolate sponge cake filled with peach jam, coated in chocolate icing 540 Ft 495 Ft 540 Ft EPERTORTA Kakaós piskóta lapon tejszínes eperkrém, gyümölccsel díszítve STRAWBERRY CAKE Creamy strawberry cream on cocoa sponge cake sheet, decorated with fruit GYÜMÖLCSÖS TÚRÓTORTA Piskótalapon oszibarack és tejszínes túrókrém, friss gyümölccsel díszítve FRUITY CHEESECAKE Peach and creamy cottage cheese cream on a sponge cake sheet, decorated with fresh fruit Puncstorta Piskótalapok rumos, citromos, narancsos szirupban áztatott piskótával töltve, fondanttal díszítve Punch cake Sponge cake sheets filled with sponge cake soaked in Rhum, lemon, orange syrup, decorated with fondant ALMÁS MÁKTORTA Almás mákos piskótalapok, vaníliakrémmel és vajon párolt almával töltve POPPY-SEED CAKE WITH APPLE Apple poppy-seed sponge cake sheet filled with vanilla cream and apple braised with butter Milotai Mézes Diótorta Grillázs piskóta lapok között roppanós praliné krém és tejszínes diókrém. Tetején mézes tejszínkrémmel és karamell bevonattal Milota honey-walnut cake Walnut and crunchy praline cream between brittle sponge sheets. Topped with a honey cream mousse and caramel glaze 465 Ft 465 Ft 410 Ft 515 Ft 560 Ft

9 DESSZERTEK DESSERTS KÁVÉHÁZI SÜTEMÉNYEK COFFEE HOUSE PASTRIES GESZTENYEPÜRÉ (szezonális) 640 Ft Gesztenyepüré tejszínhabbal tálalva, konyakmeggyel díszítve MASHED CHESTNUTS WITH WHIPPED CREAM (seasonal) Chestnut puree served with whipped cream and cognac cherry SOMLÓI GALUSKA Vaníliás, kakaós és diós piskótalapok, sárgakrémmel, mazsolával, dióval töltve, csokoládéöntettel és tejszínhabbal díszítve SOMLÓ TRIFLE Vanilla, chocolate and walnut sponge cake sheets filled with yellow cream, raisins walnut, decorated with chocolate dressing and whipped cream MIGNON Félgömb alakú marcipános tészta, krémmel töltve, fondanttal áthúzva MIGNON Semispherical marzipan dough filled with cream, coated in fondant DESSZERT TEASÜTEMÉNY Kíváló alapanyagokból készült Szamos kézmuves teasütemény DESSERT TEA BISCUITS Szamos hand-made tea biscuits prepared from excellent raw materials 680 Ft 245 Ft 10 dkg 473 Ft Egységár: 4730 Ft/kg NARANCSOS HÁROMSZÖG Narancslekváros mandulás piskóta csokoládéval mártva ORANGE TRIANGLE Orangejam sponge cake coated with chocolate DIÓS LINZER RIBIZLILEKVÁRRAL Diós lekváros szelet, arany barna pathé csíkozással WALNUT SHORTCAKE WITH RED-CURRANT JAM Walnut jam shortcake with golden brown pathé pattern of stripes DIÓS LINZER BARACKLEKVÁRRAL Diós lekváros szelet, arany barna pathé csíkozással WALNUT SHORTCAKE WITH PEACH JAM Walnut jam shortcake with golden brown pathé pattern of stripes BARACKLEKVÁROS SZÍV Linzer szív baracklekvárral töltve, szóró cukorral díszítve PEACH JAM HEART Shortcake heart filled with peach jam, decorated with sprinkled sugar PÁRIZSI CSÚCS Párizsi krém marcipán talpon, csokoládéval mártva PARISIAN CREAM DESSERT Parisian cream on marzipan base with chocolate coating 295 Ft 300 Ft 300 Ft 335 Ft 235 Ft

10 HOZZÁADOTT CUKOR NÉLKÜLI TERMÉKEK PRODUCTS WITH NO SUGAR ADDED HOZZÁADOTT CUKOR NÉLKÜLI TERMÉKEK PRODUCTS WITH NO SUGAR ADDED CITROMTORTA ÉDESÍTŐSZEREKKEL Dobos és fehércsokoládés sacher lapok között citromkrém, citromkarikával díszítve LEMON CAKE WITH SWEETENERS Lemon cream between Dobos and white chocolate sacher sheets. Decorated with lemon slices 690 Ft ISLER ÉDESÍTŐSZEREKKEL Diós linzertészta ribizlilekvárral töltve, csokoládéval mártva ISCHLER WITH SWEETENERS Walnut linzer shortcake filled with red-currant jam coated in chocolate 310 Ft TEJSZÍNES CSOKOLÁDÉTORTA ÉDESÍTŐSZEREKKEL Csokoládé piskóta lapok között tejszínes csokoládékrém, csokoládé forgáccsal díszítve CHOCOLATE CAKE WITH SWEETENERS Chocolate-sponge cake filled with creamy chocolate cream, decorated with chocolate chippings MÁKTORTA ÉDESÍTŐSZEREKKEL Diós-mákos piskóta eperlekvárral töltve, mandulával díszítve. Liszt nélkül készül POPPY-SEED CAKE WITH SWEETENERS Walnut poppy-seed sponge cake filled with strawberry jam, decorated with almond. Made without flour 730 Ft 730 Ft CSEMEGE TORTÁCSKA ÉDESÍTŐSZEREKKEL Marcipánnal és párizsi krémmel töltött piskóta, csokoládéval mártva DELICACY SMALL CAKE WITH SWEETENERS Pastry filled with marzipan and Parisian cream, coated in chocolate BARACKOS HÁROMSZÖG ÉDESÍTŐSZEREKKEL Baracklekváros, mandulás piskóta csokoládéba mártva PEACH TRIANGLE WITH SWEETENERS Peach jam sponge cake with almonds, dipped into chocolate PÁRIZSI CSÚCS ÉDESÍTŐSZEREKKEL Párizsi krém marcipán talpon, csokoládéval mártva PARISIAN CREAM DESSERT WITH SWEETENERS Parisian cream on marzipan base with chocolate coating 450 Ft 385 Ft 310 Ft

11 ÜDITŐK SOFT DRINKS SOFT DRINKS MINERAL WATERS NARANCSLÉ Frissen facsart Kicsi Közepes FRESH ORANGE JUICE Freshly squeezed Small Medium CITRUSOS LIMONÁDÉ Citromlé, narancslé, szódavíz, cukor, friss citrommal, naranccsal, lime-al díszítve Közepes Nagy CITRUS LEMONADE Lemon juice, orange juice, soda water, sugar, decorated with fresh lemon, orange, lime Medium Large MÁLNÁS-GYÖMBÉRES LIMONÁDÉ Házi készítésu málnalé, citromlé, narancslé, gyömbér, friss citrommal, naranccsal, lime-al díszítve Közepes Nagy LEMONADE WITH RASPBERRY-GINGER Home made raspberry juice, orange juice, ginger, decorated with fresh lemon, orange, lime Medium Large 0.2 l 0.3 l 0.3 l 0.5 l 0.3 l 0.5 l 540 Ft 810 Ft 660 Ft 1100 Ft 660 Ft 1100 Ft PAGO ÜDÍTŐK Üveges FRUIT JUICES Bottled NESTEA JEGES TEA Citromos, barackos Üveges NESTEA ICE TEA Lemon, peach Bottled SZÉNSAVAS ÜDÍTŐK Coca-cola, Coca-cola light, Coca-cola zero, Fanta, Tonic, Gyömbér Üveges CARBONATED SOFT DRINKS Coca-cola, Coca-cola light, Coca-cola zero, Fanta, Tonic, Ginger Ale Bottled NATURAQUA Szénsavas vagy szénsavmentes Üveg NATURAQUA Sparkling or still Bottle 0.2 l 420 Ft 0.25 l 420 Ft 0.2 l 0.25 l 360 Ft 340 Ft ROSTOS ÜDÍTŐK (oszibarack, narancs, ananász, alma) FRUIT JUICES (peach, orange, pineappe, apple) 1 dl 180 Ft

12 ITALOK SPIRITS ITALOK SPIRITS BOR WINE Palackos sörök Bottled beer TOKAJI 3 PUTTONYOS ASZÚ Desszertbor 2001 Tokaj Palack THREE BUTT TOKAJ WINE Dessert wine 2001 Tokaj Bottle 0.25 l 1600 Ft HEINEKEN Üveges sör HEINEKEN Bottled beer DREHER Üveges sör DREHER Bottled beer 0,33 l 0,33 l 650 Ft 600 Ft SZENT ISTVÁN KORONA CABERNET SAUVIGNON Vörösbor SZENT ISTVÁN KORONA CABERNET SAUVIGNON Red wine SZENT ISTVÁN KORONA SAUVIGNON BLANC Fehérbor SZENT ISTVÁN KORONA SAUVIGNON BLANC White wine 0.1 l 0.1 l 400 Ft 300 Ft pezsgő champagne TÖRLEY CHARMANT DOUX Édes pezsgo Palack TÖRLEY CHARMANT DOUX Sweet champagne Bottle HUNGARIA EXTRA DRY Száraz pezsgo Palack HUNGARIA EXTRA DRY Dry champagne Bottle 0,2 l 0,2 l 900 Ft 900 Ft SZEKSZÁRDI KÉKFRANKOS ROSÉ Rosé SZEKSZÁRDI KÉKFRANKOS ROSÉ Rosé 0.1 l 300 Ft aperitif aperitif ZWACK UNICUM ZWACK UNICUM 4 cl 800 Ft

13 italok spirits esztergomi központi kávéház central café of esztergom JAGERMEISTER JAGERMEISTER PÁRLATOK SPIRITS FINLANDIA VODKA FINLANDIA VODKA BACARDI RUM BACARDI RUM PÁLINKA PALINKA ZWACK KOSHER SZILVA PÁLINKA ZWACK KOSHER PLUM PALINKA Esztergomi Központi Kávéház 4 cl 790 Ft 4 cl 4 cl 4 cl 950 Ft 950 Ft 850 Ft A kávéházat Lindtner Henrich és felesége - Fellinger Mária január 1-én nyitotta meg. A hely a Központi Kávéház nevet kapta és sokáig ezen a néven muködött. A tulajdonos végigjárta a külföldi kávéházakat, foleg Bécsben merített ihletet, a berendezést is ennek megfeleloen alakította ki, amely az elso idokben neobarokk stílusjegyeket viselt. A ma is meglévo színes üvegintarziák is valószínuleg ebbol az idokbol maradtak fenn. Lindtner Törökországból hozatott kávéházi edényeket, sot a kávéfozo mestert is onnan szerzodtette. A bécsi ólomüvegképek mellett cseh porcelánokat is rendelt. A kiszolgálás elsorendu volt, így a városi polgárság mellett a tisztikar tagjai és a város vezetoi is szívesen látogatták. Lindtner késobb fiára bízta a kávéház vezetését, aki azt átépítette, kibovítette, szecessziós berendezéssel ruházta fel, majd bérbe adta. A bérlo Neubauer János - volt bécsi császári és királyi kamarás - lett, aki Esztergomba költözött és sikerrel muködtette a kávéházat. A királyi pár is itt költötte el a reggelijét, ha Esztergomon át vitt az útja. Neubauer után több bérloje is volt a kávéháznak, közülük Alberti Sándor a II. világháborúig vezette az üzletet. A kávéházat 1978-ban, 1985-ben és utoljára 2006-ban is felújították. Egyes források szerint Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Bányai Kornél, Féja Géza és Berda József is gyakran látogatta a kávéházat, amely jelentos irodalmi találkozóhelyként is muködött. A Szamos Marcipán szeretne méltó utódja lenni a nagy híru elodöknek és örömmel várja Esztergom városának polgárait és az erre látogató kirándulókat, utazókat. VILMOSKÖRTE WILLIAM PEAR PALINKA 4 cl 850 Ft

14 esztergomi központi kávéház central café of esztergom esztergomi központi kávéház central café of esztergom Central Café of Esztergom Henrich Lindtner and his wife - Mária Fellinger - opened the coffee house on 1st January The place was given the name Central Café and operated under this name for a long time. The owner visited the foreign coffee houses, he mainly drew inspiration from Vienna, arranged the furniture accordingly, which bore the marks of the neobaroque in the first times. The coloured glass inlays existing even today are likely to remain from those times. Lindtner had his coffee house crockery brought from Turkey and also hired a bartender master from there. Besides the stained glass images from Vienna he ordered Czech china, too. The service was exceptional, thus besides the urban citizens the officers and the leaders of the town visited the place with great pleasure. Lindtner later put his son into the charge of the leadership of the café, he rebuilt and extended it, furnished it in the style of recession then let it out. The renter was János Neubauer, - a former imperial and royal chamberlain of Vienna - who moved to Esztergom and ran the coffee house with success. The royal couple also had their breakfast here, when they passed Esztergom. After Neubauer the café had several renters, among them there was Sándor Alberti, who ran the business until World War II. The café was renewed in 1978, 1985 and for the last time in 2006, too. According to certain sources Mihály Babits, Zsigmond Móricz, Kornél Bányai, Géza Féja and József Berda often visited the café, which also served as a significant literary meeting place. Szamos Marcipán would like to be a befitting successor of the widely appreciated predecessors and welcomes the citizens of the town of Esztergom and the tourists, travellers visiting there. Szamos Marcipán Esztergomi Központi Kávéház Central Café of Esztergom Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. Our prices include VAT. Tortarendelést felveszünk! We are welcome to make your cake order! Kérjük tekintse meg a vitrinben bemutatott napi ajánlatainkat is! We have more selection at the showcase. Üzletvezetők: Nagy Erika Manager: Erika nagy Esztergom, 2500 Vörösmarty u. 2. Tel.: Nyitva tartás / Opening times minden nap / every day nyári / summertime 9-20 téli / wintertime 9-19 Cukrászati vezető: Nagy Péter Pastry Chef manager: Péter Nagy 0.2 l

15

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedő, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis SZLAVITS MLADEN aki talán még a Balkánról menekült ősei vérével örökölte a keleti édességek iránti

Részletesebben

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ ESZPRESSZÓ ESPRESSO

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ ESZPRESSZÓ ESPRESSO A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ ESZPRESSZÓ ESPRESSO Illy Kávék Illy Coffees 3 cl 390 Ft Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis SZÁVICS MLADEN aki talán még a Balkánról menekült

Részletesebben

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ

A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ ESZPRESSZÓ ESPRESSO Illy Kávék Illy Coffees 3 cl 390 Ft Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis SZÁVICS MLADEN aki talán még a Balkánról menekült

Részletesebben

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MUSEUM CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szlavits Mladen - aki még

Részletesebben

ALLEE CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

ALLEE CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ALLEE CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ALLEE CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú

Részletesebben

ÁRKÁD CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

ÁRKÁD CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ÁRKÁD CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ÁRKÁD CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szlavits Mladen - aki még a

Részletesebben

SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BEAUTIFUL VIEW CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo,

Részletesebben

ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ROYAL CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER Helyben fogyasztás esetén 15% szervizdíjat számítunk fel. A 15% service charge will be added to your

Részletesebben

ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ

ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ ESZTERGOMI KÖZPONTI KÁVÉHÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON CENTRAL CAFÉ OF ESZTERGOM CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb

Részletesebben

ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ROYAL CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON ROYAL CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedő, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis

Részletesebben

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA anno 1935 MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA MUSEUM CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szávics Mladen

Részletesebben

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA anno 1935 BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA BUDAI CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb

Részletesebben

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BUDAI CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BUDAI CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis

Részletesebben

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MÚZEUM CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON MUSEUM CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a

Részletesebben

SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON SZÉPKILÁTÁS CUKRÁSZDA KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON BEAUTIFUL VIEW CONFECTIONERY CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb

Részletesebben

CAFE. ITALLAP Drinks. Menu Snacks. 1054 Budapest, Honvéd u. 3. Asztalfoglalás: 06 30 685 5153 E-mail: artcoffe@vipmail.hu www.atrnouveaucafe.

CAFE. ITALLAP Drinks. Menu Snacks. 1054 Budapest, Honvéd u. 3. Asztalfoglalás: 06 30 685 5153 E-mail: artcoffe@vipmail.hu www.atrnouveaucafe. ART NOUVEAU CAFE 1054 Budapest, Honvéd u. 3. Asztalfoglalás: 06 30 685 5153 E-mail: artcoffe@vipmail.hu www.atrnouveaucafe.hu Nyitvatartás / Opening times Hétfőtől - péntekig / Monday-Friday 8.00 19.00

Részletesebben

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON GOURMET PALACE CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szlavits

Részletesebben

Gara Cukrászda árlista

Gara Cukrászda árlista Kálvin téri üzletünk Debrecen, Kálvin tér 6. Telefon: 52/530-460, 52/311-618 Gara Cukrászda árlista Almás Krémes Anyósnyelv Áfonyahercegnő szelet Barackos Charlotte Szelet Bounty szelet Cardinális (lekváros,

Részletesebben

DRINK BÁR DRINK BAR ITALLAP. Beverages

DRINK BÁR DRINK BAR ITALLAP. Beverages DRINK BÁR DRINK BAR ITALLAP Beverages Ár / Price (HUF) Szénsavas üdítők / Carbonated soft drinks 0,25 l Coca-Cola 450 Coca-Cola Light 450 Coca-Cola Zero 450 Fanta narancs / Fanta Orange 450 Fanta citrom-bodza

Részletesebben

KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM

KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM anno 1935 KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM CAFE. patisserie chocolate MUSEUM REGGELIK BREAKFASTS GOURMET REGGELI 2750 FT GOURMET BREAKFAST kávé, kapucsínó vagy tea / coffee, cappuccino or tea 1,5 dl

Részletesebben

KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM

KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM CAFE. patisserie chocolate MUSEUM REGGELIK KÖZKEDVELT REGGELIK FORRÓ ITALLAL, NARANCSLÉVEL GOURMET REGGELI 2750 FT kávé, kapucsínó vagy tea 1,5 dl friss narancslé 2

Részletesebben

KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM CAFE. patisserie chocolate MUSEUM

KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM CAFE. patisserie chocolate MUSEUM KÁVÉHÁZ. CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉ MÚZEUM CAFE. patisserie chocolate MUSEUM REGGELIK közkedvelt reggelik forró itallal, narancslével GOURMET REGGELI kávé, kapucsínó vagy tea 1,5 dl friss narancslé 2 tojásból:

Részletesebben

Saját készítésű desszertjeink Home made dessert. Dolci al cucchiaio Kanalas desszertek Spoon sweets

Saját készítésű desszertjeink Home made dessert. Dolci al cucchiaio Kanalas desszertek Spoon sweets 27. Saját készítésű desszertjeink Home made dessert Panna Cotta classico con dulce da lecce 790, karamell öntettel * with caramell topping Panna cotta con fragola 790, eper öntettel * with strawberry topping

Részletesebben

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA CSOKOLÁDÉSZALON GOURMET PALACE CAFE CONFECTIONERY CHOCOLATIER A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szávics

Részletesebben

ITALLAP. Ásványvizek. Üdítők. Limonádék

ITALLAP. Ásványvizek. Üdítők. Limonádék ITALLAP Ásványvizek Naturaqua szénsavas, mentes 0,25 l 390,- HUF Naturaqua szénsavas, mentes 1,5 l 590,- HUF Szódavíz 0,1 l 70,- HUF kancsó víz citrommal és jéggel 1 l 300,- HUF Üdítők Coca cola 0,25 l

Részletesebben

Fregatt Étterem / Fregatt Restaurant Itallap / Drinks

Fregatt Étterem / Fregatt Restaurant Itallap / Drinks Fregatt Étterem / Fregatt Restaurant Itallap / Drinks Üditők / Erfrischungsgetränk / Soft driks / Osvežilne pijače Coca Cola 0,5l 495.- Coca Cola Light 0,5l 495.- Coca Cola Zero 0,5l 495.- Fanta Bodza

Részletesebben

VÉDESE NONPROFIT KFT. 2119 Pécel, Pihenő u. 2. ÁRLISTA. Termék neve: Menny. súly/db Egységár KENYEREK

VÉDESE NONPROFIT KFT. 2119 Pécel, Pihenő u. 2. ÁRLISTA. Termék neve: Menny. súly/db Egységár KENYEREK KENYEREK Fehér kenyér kg 50 dkg 160 Ft/db Szeletelt fehér kenyér kg 50 dkg 180 Ft/db Barna kenyér kg 50 dkg 180 Ft/db Szeletelt barna kenyér kg 50 dkg 200 Ft/db Molke aktív kenyér kg 50 dkg 280 Ft/db Szeletelt

Részletesebben

Gara Cukrászda árlista

Gara Cukrászda árlista Kálvin téri üzletünk Debrecen, Kálvin tér 6. Telefon: 52/530-460, 52/311-618 Piac utcai üzletünk Debrecen, Piac utca 11-15. (Aranybika) 52/310-206 Gara Cukrászda árlista Almás pite Almás -Vaníliás pite

Részletesebben

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA

GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA anno 1935 GOURMET HÁZ KÁVÉHÁZ CUKRÁSZDA GOURMET PALACE CAFE CONFECTIONERY A RÓZSÁBÓL INDULT KI AZ EGÉSZ THE WHOLE THING STARTED WITH ROSES Az apa nélkül nevelkedo, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska,

Részletesebben

ÁSVÁNYVIZEK MINERAL WATERS. LIMONÁDÉ LEMONADE Aktuális kínálatunkról érdeklődjön felszolgálóinknál Ask stuff for daily offers ÜDÍTŐK SOFT DRINKS

ÁSVÁNYVIZEK MINERAL WATERS. LIMONÁDÉ LEMONADE Aktuális kínálatunkról érdeklődjön felszolgálóinknál Ask stuff for daily offers ÜDÍTŐK SOFT DRINKS itallap drinks ÁSVÁNYVIZEK MINERAL WATERS NaturAqua...0,25l...300 Ft... 0,75l... 650 Ft LIMONÁDÉ LEMONADE Aktuális kínálatunkról érdeklődjön felszolgálóinknál Ask stuff for daily offers...0,30l... 550

Részletesebben

Cuba Libre Caipirinha Mojito White Russian Pina Colada Riccocone Strawberry Colada Cosmopolitan Sex On The Beach Margarita Orgazmus Gin Fizz

Cuba Libre Caipirinha Mojito White Russian Pina Colada Riccocone Strawberry Colada Cosmopolitan Sex On The Beach Margarita Orgazmus Gin Fizz Cuba Libre Caipirinha Mojito White Russian Pina Colada Riccocone Strawberry Colada Cosmopolitan Sex On The Beach Margarita Orgazmus Gin Fizz Tequila Sunrise Strawberry Mojito Bahama Mama (rum, lime, cola)

Részletesebben

Borok ~ Weine ~ Wines

Borok ~ Weine ~ Wines Borok ~ Weine ~ Wines Palackos borok Helyben fogyasztva Elvitelre (flaschen / bottled 0,75 l) 1 üveg 1 dl 1 üveg Irsai Olivér 2011 (száraz) 1.400.- 190.- 1.100.- Muscat Ottonel 2010 (félédes) 1.200.- 170.-

Részletesebben

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft május HUF / 1.- (Napi árfolyam)

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft május HUF / 1.- (Napi árfolyam) Itallap Drinks 1. Borok / Weine HUF ( ) PALACKOZOTT MINŐSÉGI BOROK / QUALITATIVE BOTTLED WINE 0,75 l Balatonfüred - Csopaki borvidék Fodorvin Családi PINCÉSZET Aszófői Olaszrizling fehér / white száraz

Részletesebben

ITALLAP GETRÄNKE DRINKS

ITALLAP GETRÄNKE DRINKS ITALLAP GETRÄNKE DRINKS VERMOUTH VERMOUTH Martini bianco, dry LIKŐRÖK LIKÖR LIQUEUR Baileys Garrone sherry Unicum Unicum Next Unicum szilva Jägermeister 150 Ft RÖVIDITALOK SCHARFE GETRÄNKE HARD LIQUEUR

Részletesebben

Gara Cukrászda árlista

Gara Cukrászda árlista Gara Cukrászda árlista Almás pite Almás -Vaníliás pite Áfonyás Krémes Barackos Krémes Bounty szelet Cardinális (lekváros, vaníliás, epres, csokis) Csoki rudi Csokis keksz torta szelet Diabella t szelet

Részletesebben

THE MANY SIDES OF ARAK AZ ARAK SOKSZÍNŰSÉGE

THE MANY SIDES OF ARAK AZ ARAK SOKSZÍNŰSÉGE THE MANY SIDES OF ARAK AZ ARAK SOKSZÍNŰSÉGE ARRACK, RAKI, OUZO, PASTIS, ABSINTHE, SAMBUCA Arak is a Levantine spirit. It is a clear, unsweetened aniseflavored alcoholic drink usually distilled from grapes.

Részletesebben

torta Cake kínálata Selection GUNDEL'S A GUNDEL

torta Cake kínálata Selection GUNDEL'S A GUNDEL A GUNDEL torta kínálata GUNDEL'S Cake Selection 2019 OROSZKRÉM TORTA A klasszikus torta könnyített és csokoládéval gazdagított Gundel változata új látványt nyújt. A tradicionális madagaszkári vaníliával

Részletesebben

anno 1935 AJÁNDÉK KATALÓGUS

anno 1935 AJÁNDÉK KATALÓGUS AJÁNDÉK KATALÓGUS 2018 SZAMOS AJÁNDÉK A biztos meglepetés... A kaliforniai mandulából és cukorból összegyúrt finom anyagból készült marcipán a legjobb ajándék: megehető, eltehető és továbbajándékozható.

Részletesebben

Omlós linzertészta tejszínes vaníliakrémmel töltve, friss eperrel díszítve.

Omlós linzertészta tejszínes vaníliakrémmel töltve, friss eperrel díszítve. Édes sütemények Epres linzerkosár Omlós linzertészta tejszínes vaníliakrémmel töltve, friss eperrel díszítve. Gesztenye alagút Piskótalapra tejszínes csokoládé krémet töltünk, melyet kakaós rumos piskóta

Részletesebben

téli itallap ÁSVÁNYVIZEK, ÜDÍTŐ ITALOK MINERAL WATER, SOFT DRINK HÁZI FRISS LIMONÁDÉK, SZÖRPÖK HOME-MADE FRESH LEMONADES AND SYRUPS

téli itallap ÁSVÁNYVIZEK, ÜDÍTŐ ITALOK MINERAL WATER, SOFT DRINK HÁZI FRISS LIMONÁDÉK, SZÖRPÖK HOME-MADE FRESH LEMONADES AND SYRUPS ÁSVÁNYVIZEK, ÜDÍTŐ ITALOK MINERAL WATER, SOFT DRINK Szentkirályi szénsavas szénsavmentes 0,33 l Szentkirályi sparkling still 0,33 l 350.- Szentkirályi szénsavas szénsavmentes 0,75 l Szentkirályi sparkling

Részletesebben

TANBOLTI TERMÉK LISTA

TANBOLTI TERMÉK LISTA TANBOLTI TERMÉK LISTA Megnevezés Egész torta 20 szel. Szelet ár Bambi torta egész 3 300 Ft Banán torta egész 2 700 Ft Citrom torta egész 2 500 Ft Csoki torta egész 2 600 Ft Csoki zsúrtorta 1 400 Ft Dió

Részletesebben

TÁPANYAGOK HOT DOGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG CSOKIS MOGYORÓS ZABDESSZERT EPRES KÓKUSZOS ZABDESSZERT

TÁPANYAGOK HOT DOGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG CSOKIS MOGYORÓS ZABDESSZERT EPRES KÓKUSZOS ZABDESSZERT TÁPANYAGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG Kcal (735,7 kcal), Fehérje (26,4 gramm), Szénhidrát (65 gramm), Szénhidrátból cukor (0,4 gramm), Zsír (45,6 gramm) Kcal

Részletesebben

TÁPANYAGOK HOT DOGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG CSOKIS MOGYORÓS ZABDESSZERT EPRES KÓKUSZOS ZABDESSZERT

TÁPANYAGOK HOT DOGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG CSOKIS MOGYORÓS ZABDESSZERT EPRES KÓKUSZOS ZABDESSZERT TÁPANYAGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG Kcal (735,7166 kcal), Fehérje (26,41779 gramm), Szénhidrát (65,05299 gramm), Szénhidrátból cukor (0,41 gramm), Zsír

Részletesebben

KÁVÉK. Az espressohoz képest rövidebb ital, melynek íze intenzívebb, kevesebb vízzel készül. Mennyisége: 20 ml

KÁVÉK. Az espressohoz képest rövidebb ital, melynek íze intenzívebb, kevesebb vízzel készül. Mennyisége: 20 ml KÁVÉK Ristretto Az espressohoz képest rövidebb ital, melynek íze intenzívebb, kevesebb vízzel készül. Mennyisége: 20 ml Espresso A legtöbb kávés ital alapját 7 gramm kávéból készítjük, mely tradicionális

Részletesebben

Étvágygerjesztő italok 3 cl Zwack Unicum 40% Jägermeister 35% Kosher Szilvapálinka 40% 300,- Kosher Barackpálinka 40% Kalinka Vodka 37,5% Tequila 38% Martini 16% 160,- 5 cl 500,- 640,- 640,- 260,- 550,-

Részletesebben

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft május HUF / 1.- (Napi árfolyam) Borlap / Wine list HUF ( )

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft május HUF / 1.- (Napi árfolyam) Borlap / Wine list HUF ( ) Itallap Drinks 1. Borlap / Wine list HUF ( ) Ház borai/ Wine of the house 1dl 1 l Huszár fehér, Olaszrizling 320 3200 (1,1) Fodorvin fehér, Szürkebarát 350 3500 (1,2) Fodorvin rozé, Kékfrankos rozé 350

Részletesebben

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft július HUF / 1.- (Napi árfolyam)

Itallap Drinks 1. II. osztály / Pelissa Gaszt Kft július HUF / 1.- (Napi árfolyam) Itallap Drinks 1. Borok / Weine HUF ( ) PALACKOZOTT MINŐSÉGI BOROK / QUALITATIVE BOTTLED WINE 0,75 l Balatonfüred - Csopaki borvidék Fodorvin Családi PINCÉSZET Balatoni Randevú Cuvée fehér / white száraz

Részletesebben

ITALLAP HOTEL COMFORT DRINKS CSOPAK

ITALLAP HOTEL COMFORT DRINKS CSOPAK ITALLAP HOTEL COMFORT DRINKS CSOPAK ÁsvÁnyvíz MInerAL waters 0,25 l/üv. 0,75 l/üv Naturaqua (szénsavas/sparkling) 400.- Naturaqua (szénsavmentes/still) 400.- Naturaqua (szénsavas/sparkling) 700.- Naturaqua

Részletesebben

Tea, Kávé, Desszertlap. Dessert, Coffee, Tee

Tea, Kávé, Desszertlap. Dessert, Coffee, Tee Tea, Kávé, Desszertlap Dessert, Coffee, Tee Vintage Teák A tea az álmodók bora /Kosztolányi Dezső/ Zöld teák A zöld tea nem pusztán élvezeti szer, hanem természetes gyógynövény. A és E vitaminban gazdag.

Részletesebben

Tortamuvészet. the art of cake

Tortamuvészet. the art of cake Tortamuvészet the art of cake Torta és Macaron Rendelés A The Ritz-Carlton, Budapest szállodában nagy becsben tartjuk a vendégeink számára fontos alkalmakat és arra törekszünk, hogy ezeket gondosan megalkotott

Részletesebben

Összetétel. Fűszeres-diós almatorta (tejmentes) dió, alma, barna rizsliszt, nádcukor, tojás, szódabikarbóna, fahéj

Összetétel. Fűszeres-diós almatorta (tejmentes) dió, alma, barna rizsliszt, nádcukor, tojás, szódabikarbóna, fahéj TORTÁK Fűszeres-diós almatorta (tejmentes) Diós almatorta (tej- és cukormentes) Mogyorós meggytorta (tej- és cukormentes) Mascarponés répatorta (tej- és/vagy lisztmentesen is készíthető) Fekete Erdei meggy

Részletesebben

KATALÓGUS. anno 1935

KATALÓGUS. anno 1935 KATALÓGUS 2018 anno 1935 RÓLUNK A biztos meglepetés... A kaliforniai mandulából és cukorból összegyúrt finom anyagból készült marcipán a legjobb ajándék: megehető, eltehető és továbbajándékozható. Kicsiny

Részletesebben

Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610

Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 2 cl 4 cl 1dl APERITIF Pezsgõ koktél Champagne Cocktail Kir Royal 1400/pohár Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 Likõr, Liqueur 2 cl 4 cl Amaretto 400 800 Baileys

Részletesebben

koktélok cocktails Áfonya mojito Blueberry mojito bacardi áfonya szirup lime menta szóda bacardi blueberry syrup lime mint soda Wasabi whisky sour

koktélok cocktails Áfonya mojito Blueberry mojito bacardi áfonya szirup lime menta szóda bacardi blueberry syrup lime mint soda Wasabi whisky sour koktélok cocktails Áfonya mojito Blueberry mojito bacardi áfonya szirup lime menta szóda bacardi blueberry syrup lime mint soda 1280 Ft virgin 980 Ft Wasabi whisky sour japán whisky fahéjas szilva tojásfehérje

Részletesebben

jeges frissítők jeges kedvencek koktélok kávék limonádék csokoládék teák alkoholos koktélok

jeges frissítők jeges kedvencek koktélok kávék limonádék csokoládék teák alkoholos koktélok jeges frissítők jeges kedvencek limonádék kávék Limonádé 0,4l (frissen facsart citromlével, lime juice sziruppal, cukorsziruppal, szénsavas ásványvízzel keverve, jéggel szervírozva) Citrom Mangó Málna

Részletesebben

Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610

Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 2 cl 4 cl 1dl APERITIF Pezsgő koktél Champagne Cocktail Kir Royal 1400/pohár Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 Likőr, Liqueur 2 cl 4 cl Amaretto 400 800 Baileys

Részletesebben

HÁZ BORA / WINES. Mátrai Irsai Olivér 1 dl 390 HUF. Mátrai Kékfrankos Rosé 1 dl 390 HUF. Szekszárdi Cuvée 1 dl 390 HUF

HÁZ BORA / WINES. Mátrai Irsai Olivér 1 dl 390 HUF. Mátrai Kékfrankos Rosé 1 dl 390 HUF. Szekszárdi Cuvée 1 dl 390 HUF Italok Drinks HÁZ BORA / WINES Mátrai Irsai Olivér 1 dl 390 HUF Mátrai Kékfrankos Rosé 1 dl 390 HUF Szekszárdi Cuvée 1 dl 390 HUF ÁSVÁNYVIZEK / MINERAL WATERS Theodora ásványvíz, szénsavas, szénsavmentes

Részletesebben

CONTINENTAL BREAKFAST 6.200,- KONTINENTÁLIS REGGELI BUDDHA-BAR HOTEL BREAKFAST 7.500,- BUDDHA-BAR HOTEL REGGELI

CONTINENTAL BREAKFAST 6.200,- KONTINENTÁLIS REGGELI BUDDHA-BAR HOTEL BREAKFAST 7.500,- BUDDHA-BAR HOTEL REGGELI CONTINENTAL BREAKFAST 6.200,- Freshly Brewed Coffee, Decaffeinated Coffee or Selection of Teas Choice of Orange, Grapefruit or Juice of the Day Bread and Bakery Basket Selection of Yoghurts, Cereals, Fruits

Részletesebben

R E S T A U R A N T ITALLAP

R E S T A U R A N T ITALLAP R E S T A U R A N T ITALLAP PEZSGŐK, CHAMPAGNE, HABZÓBOROK Törley, Charmant Rose 0.75 l 2900 Ft 12.10 Hungária, Extra Dry 0.75 l 4500 Ft 18.80 Hungaria, Extra Dry 0.2 l 1200 Ft 5.00 CHAMPAGNE / REIMS Veuve

Részletesebben

itallap drinks getränke

itallap drinks getränke CAFÉ RÓMA itallap drinks getränke CAFÉ RÓMA Telefonszám: +36 96 529-748 Mobil: +36 20 407 8188 www.rabaparti.hu/romacafe III. osztály KÁVÉK Ristretto Espresso Hosszú kávé Cappuccino Latte Macchiato Tejeskávé

Részletesebben

Palackozott sörök Beers - Flaschenbiere. Csapolt sörök Draft beer - Fass Bier

Palackozott sörök Beers - Flaschenbiere. Csapolt sörök Draft beer - Fass Bier Palackozott sörök Beers - Flaschenbiere Üveg Bottle - Flasche Borsodi 4,6% 0,5l 330.-Ft 660.-Ft Soproni 4,5% 0,5l 330.-Ft 660.-Ft Gösser 5% 0,5l 400.-Ft 800.-Ft Gösser 0% 0,33l 360.-Ft 1.190.-Ft Gösser

Részletesebben

Jeges kávé Ice Coffee Eis Kaffee

Jeges kávé Ice Coffee Eis Kaffee Kimbo Kávék Coffee Kaffe Eszpresszo... 360.- Ristretto... 360.- Doppio... 600.- Dupla eszpresszo Double espresso Hosszú kávé... 360.- Koffeinmentes eszpresszo... 400.- Decaffeinated coffee Koffee auch

Részletesebben

Egyedi torták készítését vállaljuk! Keressen bennünket a címen,vagy érdeklődjön kolléganőinknél!

Egyedi torták készítését vállaljuk! Keressen bennünket a  címen,vagy érdeklődjön kolléganőinknél! hagyományos torták dísztorták formatorták gyerektorták esküvői torták ünnepi torták egyedi torták klasszikus torták Az édes élet titka! TORTAKATALÓGUS Sütibolt Egyedi torták készítését vállaljuk! Keressen

Részletesebben

RESTAURANT Zum Hagenthaler

RESTAURANT Zum Hagenthaler Reggeli 11 óráig 8604 Bécsi reggeli (kávé, 2 zsemle, vaj, lekvár) 05,90 8605 Kontinentális reggeli (kávé, 2 zsemle, vaj, lekvár, sonka, sajt) 08,90 8606 Sonka tojással 03,90 8607 Szalonna tojással 04,20

Részletesebben

SZÉNSAVAS ÜDÍTŐK GETRÄNKE MIT KOHLENSÄURE - FIZZY DRINKS

SZÉNSAVAS ÜDÍTŐK GETRÄNKE MIT KOHLENSÄURE - FIZZY DRINKS ITALLAP SZÉNSAVAS ÜDÍTŐK GETRÄNKE MIT KOHLENSÄURE - FIZZY DRINKS Pepsi cola 0,25 l 410 FT Pepsi Light 0,25 l 410 FT 7UP 0,25 l 410 FT Scweppes Orange 0,25 l 410 FT Canada Dry 0,25 l 410 FT Tonic 0,25 l

Részletesebben

Vizek, Ásványvizek Wasser, Mineralwasser Water, Mineral waters. Szénsavas üdítőitalok Erfrischungsgetränke Fizzy drinks

Vizek, Ásványvizek Wasser, Mineralwasser Water, Mineral waters. Szénsavas üdítőitalok Erfrischungsgetränke Fizzy drinks Vizek, Ásványvizek Wasser, Mineralwasser Water, Mineral waters Szódavíz 0,1 l Kristályvíz natura, 0,3 l szénsavas Kristályvíz natura, 0,3 l szénsavmentes Szentkirályi, 0,33 l szénsavas Szentkirályi, 0,33

Részletesebben

Áremelkedés 2012.Augusztus. 21től Termék neve Kiszerelés Me.

Áremelkedés 2012.Augusztus. 21től Termék neve Kiszerelés Me. Áremelkedés 2012.Augusztus. 21től Termék neve Kiszerelés Me. Kenyerek Cipó 1 kg db. Házikenyér 1 kg db. Házikenyér szeletelt 1 kg db. Formakenyér szeletelt 1 kg db. Formakenyér 1 kg db. Házikenyér hosszú

Részletesebben

1dl Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610

1dl Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 APERITIF Pezsgőkoktél Kir Royal 1400/pohár 1dl Vermut, Vermout Martini Bianco 600 Martini Extra Dry 600 Cinzano Rosso 610 Likőr, Liqueur 2 cl 4 cl Amaretto 400 800 Baileys 400 700 Campari 350 600 Jägermeister

Részletesebben

Érvényes: tól KÁVÉK, TEÁK/COFFEES, TEA. Espresso. 380 Ft. Espresso Macchiato. 420 Ft. Hosszú kávé/long Coffee. 420 Ft. Cappuccino.

Érvényes: tól KÁVÉK, TEÁK/COFFEES, TEA. Espresso. 380 Ft. Espresso Macchiato. 420 Ft. Hosszú kávé/long Coffee. 420 Ft. Cappuccino. Érvényes: 2017.08.23- tól KÁVÉK, TEÁK/COFFEES, TEA Espresso 380 Ft Espresso Macchiato 420 Ft Hosszú kávé/long Coffee 420 Ft Cappuccino 460 Ft Caffe Latte 480 Ft Melange 580 Ft Ír kávé/irish coffee 1 290

Részletesebben

ITALLAP DRINKS GETRÄNKEKARTE

ITALLAP DRINKS GETRÄNKEKARTE ITALLAP DRINKS GETRÄNKEKARTE Szénsavas üdítők Soft Drinks Erfrishungsetränke Pepsi Cola Pepsi light Canada dry Schweppes narancs / Orange Schweppes citrus mix / Lemon / Zitrone Schweppes tonic 7Up Toma

Részletesebben

APPLE MARTINI Ft PALOMA Ft. CALIFORNICATION Ft VITAMIN C BREW Ft. Russian Standard De Kuyper Sour Apple Pucker

APPLE MARTINI Ft PALOMA Ft. CALIFORNICATION Ft VITAMIN C BREW Ft. Russian Standard De Kuyper Sour Apple Pucker KOKTÉLOK COCKTAILS APPLE MARTINI 1 590 Ft PALOMA 2 190 Ft De Kuyper Sour Apple Pucker Ahogyan 96-ban hódító útjára elindult The original recipe from 1996 Sauza Tres Genereaciones Plata Grapefruit juice

Részletesebben

SRAMLI CSÁRDA 1239 Budapest, Grassalkovich út 241.

SRAMLI CSÁRDA 1239 Budapest, Grassalkovich út 241. SRAMLI CSÁRDA 1239 Budapest, Grassalkovich út 241. II. KATEGÓRIA Étlapunk és itallapunk, illetve az aktuális heti menü megtekinthető a www.soroksarisramli.hu oldalunkon! Nyitva tartás: Minden nap 12h-tól

Részletesebben

... 330.-/dl...4790.-/ü. Frittmann Duett red dry 2015 Frittmann Duett rote trocken 2015

... 330.-/dl...4790.-/ü. Frittmann Duett red dry 2015 Frittmann Duett rote trocken 2015 Gyevi Itallap Borlap Kunsági borvidék félédes Portugieser 2015, Frittmann pincészet 0,75l...... 290.-/dl... 1890.-/ü. Frittmann Portugieser red semi-sweet 2015 Frittmann Portugieser rote halbsüß 2015

Részletesebben

Szamos László A Szamos Csokoládé Műhely tulajdonosa

Szamos László A Szamos Csokoládé Műhely tulajdonosa Szamos László A Szamos Csokoládé Műhely tulajdonosa A Szamos Marcipán ajándékkatalógusban a legkíválóbb termékeinket mutatjuk be. Segítünk kiválasztani az ajándékot, amennyiben partnereinek, munkatársainak,

Részletesebben

Etterem_Desszertlap_2011_Desszertlap_2009.qxd 2011.03.24. 6:24 Page 2. Koktélok

Etterem_Desszertlap_2011_Desszertlap_2009.qxd 2011.03.24. 6:24 Page 2. Koktélok Etterem_Desszertlap_2011_Desszertlap_2009.qxd 2011.03.24. 6:24 Page 2 Koktélok Mojito 1320,- Cosmopolitan 1320,- Pina Colada 1560,- Tequila Sunrise 1320,- Hurricane 1560,- Alkoholmentes koktélok Manó koktél

Részletesebben

A Gundel nem luxus, a Gundel minıség!

A Gundel nem luxus, a Gundel minıség! A GUNDEL Magyarország vezetı étterme 1910 óta. Kevesen tudják, hogy Gundel Károly korszakalkotó konyhájában csodálatos desszerteket és süteményeket is alkotott, többek között a Gundel palacsintát, a somlói

Részletesebben

Házi kakaós piskóta mandulával, forró baracktöltelékkel. Tortabevonóval burkolva, sűrű kakaós krémmel díszítve.

Házi kakaós piskóta mandulával, forró baracktöltelékkel. Tortabevonóval burkolva, sűrű kakaós krémmel díszítve. 1. CSOKITORTA Házi kakaós piskóta, főzött kakaós krémmel töltve, tortabevonóval borítva. Csokirolóval vagy virágokkal díszítve. Súlya: kb. 2 kg Kb. 5 100 Ft Ára: 2 550 Ft/kg 2. TÚRÓTORTA Vastag házi piskóta,

Részletesebben

Teleki - Villányi Cabernet Sauvignon 2.950,- - száraz vörösbor - Trocken Rotwein - Dry Redwine

Teleki - Villányi Cabernet Sauvignon 2.950,- - száraz vörösbor - Trocken Rotwein - Dry Redwine Borlap - Weinkarte - Wine s Teleki - Villányi borok Teleki - Villányi Cabernet Sauvignon 2.950,- - száraz vörösbor - Trocken Rotwein - Dry Redwine Teleki - Villányi Kékfrankos 2.800,- - száraz vörösbor

Részletesebben

Kávék, Teák Coffee, tea

Kávék, Teák Coffee, tea Kávék, Teák Coffee, tea Caffe Ristretto Caffe Macchiato Caffe Espresso Caffe Espresso Macchiato Caffe Espresso Doppio Caffe Cappuccino Caffe Lungo Caffe Latte Caffe Latte Macchiato Koffeinmentes kávé/

Részletesebben

il Mio Caffé Szénsavas üdítők Soft Drinks (0,25l) Dilmah teák Dilmah tea Energiaital Energy Drink (0,25l) Ásványvízek Mineral Water

il Mio Caffé Szénsavas üdítők Soft Drinks (0,25l) Dilmah teák Dilmah tea Energiaital Energy Drink (0,25l) Ásványvízek Mineral Water ITALLAP DRINKS il Mio Caffé Espresso 350.- Cappuccino 390.- Cappuccino (laktózmentes - lactose free) 490.- Jegeskávé / Iced coffee 650.- Latte Macchiato 490.- Latte Macchiato (laktózmentes - lactose free)

Részletesebben

Itallap Getränkekarte Drinks

Itallap Getränkekarte Drinks Itallap Getränkekarte Drinks Az árak a felszolgálás díját nem tartalmazzák. Die Bedienung ist in den Preisen nicht inbegriffen. Prices do not include service charge. I. osztályú étterem ERSTKLASSIGES restaurant

Részletesebben

Karácsonyi Büfévacsora 2010. december 24. Festive buffet dinner 24th December 2010. HUF 8000 (személyenként / per person)

Karácsonyi Büfévacsora 2010. december 24. Festive buffet dinner 24th December 2010. HUF 8000 (személyenként / per person) Karácsonyi Büfévacsora 2010. december 24. Festive buffet dinner 24th December 2010 Hideg el ételek / Cold Starters HUF 8000 (személyenként / per person) Füstölt halízelít wasabi habbal Assorted Smoked

Részletesebben

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő)

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) / Set menu for small groups (3-4 dishes per group, 6 to 15 pax) Engadini karamellás diótorta vaníliás sodóval / Engadini caramel walnut cake with

Részletesebben

Itallap. Rostos üdítő: Cappy Narancs 0.25 l Cappy Őszibarack 0.25 l Cappy Alma 0.25 l Cappy Ananász 0.25 l. Szénsavas üdítő:

Itallap. Rostos üdítő: Cappy Narancs 0.25 l Cappy Őszibarack 0.25 l Cappy Alma 0.25 l Cappy Ananász 0.25 l. Szénsavas üdítő: Itallap Rostos üdítő: Cappy Narancs 0.25 l Cappy Őszibarack 0.25 l Cappy Alma 0.25 l Cappy Ananász 0.25 l Szénsavas üdítő: Coca-Cola 0.25 l Coca-Cola Light 0.25 l Coca-Cola Zero 0.25 l Fanta Narancs 0.25

Részletesebben

Gyermek étlap Children Menu Kinder Speisekarte

Gyermek étlap Children Menu Kinder Speisekarte Gyermek étlap Children Menu Kinder Speisekarte Levesek Soups - Suppen Választható köretek Side Dishes - Beilagen Húsleves csészében Bouillon in a cup Bouillon in Tasse 450 HUF Rizs Rice Reis 200 HUF Fahéjas

Részletesebben

A Szamos Marcipán ajándékkatalógusban a legkíválóbb termékeinket mutatjuk be.

A Szamos Marcipán ajándékkatalógusban a legkíválóbb termékeinket mutatjuk be. Szamosgolyó fémdobozban 12 db különleges krémmel töltött marcipángolyó 324 g Cikkszám: d0795 A Szamos Marcipán ajándékkatalógusban a legkíválóbb termékeinket mutatjuk be. Segítünk kiválasztani az ajándékot,

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT. Tanmenet

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT. Tanmenet 2 ÉVES KÉPZÉS CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS Azonosító: MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT Tanmenet Változatsz: 0 Érvényesség kezdete: Oldal/összes: Fájlnév: ME2.1.(1) Tanmenet előlapgk 2010.doc ME2.1.(1) 2013.

Részletesebben

KÁVÉK, TEÁK Coffee, tea

KÁVÉK, TEÁK Coffee, tea KÁVÉK, TEÁK Coffee, tea Caffe Forza Ristretto Caffe Forza Macchiato Caffe Forza Espresso Caffe Forza Espresso Macchiato Caffe Forza Espresso Doppio Caffe Forza Cappuccino Caffe Forza Lungo Caffe Forza

Részletesebben

Napi ajánlatunk a táblán található Please look at our daily offer on the chalkboard!

Napi ajánlatunk a táblán található Please look at our daily offer on the chalkboard! Napi ajánlatunk a táblán található Please look at our daily offer on the chalkboard! Terroir házi készítésű csemegék Terroir homemade delicacies Lilahagyma lekvár Red onion jam /100gr 900.- Zöldfűszeres

Részletesebben

Itallap. Alkoholmentes

Itallap. Alkoholmentes Itallap Itallap Alkoholmentes Ásványvíz Szentkirályi szénsavas 0,75 l 650.- Szentkirályi szénsavmentes 0,75 l 650.- Szentkirályi szénsavas 0,33 l 350.- Szentkirályi szénsavmentes 0,33 l 350.- Szénsavas

Részletesebben

DILMAH 2014. G.I.F.T. Kft. Gourmet International Food Trading. 1112 Budapest Sasadi út 134. Tel: 225-1093 Fax: 201-2328

DILMAH 2014. G.I.F.T. Kft. Gourmet International Food Trading. 1112 Budapest Sasadi út 134. Tel: 225-1093 Fax: 201-2328 DILMAH 2014 G.I.F.T. Kft. Gourmet International Food Trading 1112 Budapest Sasadi út 134. Tel: 225-1093 Fax: 201-2328 DILMAH Food Service tea Gasztro filteres teaválaszték 25db/doboz Variety Pack Black

Részletesebben

Kávék, Teák Coffee, tea

Kávék, Teák Coffee, tea Kávék, Teák Coffee, tea Caffe Forza Ristretto Caffe Forza Macchiato Caffe Forza Espresso Caffe Forza Espresso Macchiato Caffe Forza Espresso Doppio Caffe Forza Cappuccino Caffe Forza Lungo Caffe Forza

Részletesebben

ALKOHOLMENTES ITALOK

ALKOHOLMENTES ITALOK ALKOHOLMENTES ITALOK ÜDÍTŐ Coca Cola Next őszibarack 50% Next alma 50% Cappy ananász 100 % Next narancs 50% Cappy narancs 100 % Szóda 10,- 1dl ÜVEGES ÜDÍTŐ Coca Cola 240,- 0,2l Coca Cola light 240,- 0,2l

Részletesebben

Borok ~ Weine ~ Wines

Borok ~ Weine ~ Wines Borok ~ Weine ~ Wines Palackos borok Helyben fogyasztva Elvitelre (flaschen / bottled 0,75 l) 1 üveg 1 üveg száraz = trocken / dry félédes = halbsüß / semi-sweet édes = süß / sweet Regélő Borház, Farkasmály

Részletesebben

SZENDVICS/PÉKSÜTI. EXTRA FRANCIA BAGETT SZENDVICS... 650 Ft

SZENDVICS/PÉKSÜTI. EXTRA FRANCIA BAGETT SZENDVICS... 650 Ft SZENDVICS/PÉKSÜTI Francia helyben sütött pékárukból készítve. Aktuális ajánlatainkat keresd az üzenõtáblánkon! FRANCIA VAJAS CROISSANT... 350 Ft kézmûves dzsemmel/ csoki/ karamell szósszal CROISSANT SZENDVICS...

Részletesebben

ÁSVÁNYVÍZ (0,33 l) Naturaqua Savas 450,- Naturaqua Mentes 450,-

ÁSVÁNYVÍZ (0,33 l) Naturaqua Savas 450,- Naturaqua Mentes 450,- Itallap Hotel Gyula Kft. 5700 Gyula, Part u. 5. Telefon: 00 36 66 463 522; Fax: 00 36 66 561 520 www.wellnesshotelgyula.hu, Email: info@wellnesshotel.hu Áraink forintban értendőek értendőek és az ÁFA-t

Részletesebben

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő)

Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) Set menü kisebb csoportoknak ( 3 fogás / csoport, 6-15 fő) / Set menu for small groups (3-4 dishes per group, 6 to 15 pax) / Sirloin with herbs and horseradish sauce with grilled root vegetables Engadini

Részletesebben

Kamikaze 4 fő részére: Martini tonic: Martini Bianco Spritz:

Kamikaze 4 fő részére: Martini tonic: Martini Bianco Spritz: KOKTÉLOK SHOTS B 52 Kahlua, cream liqueur, triple sec Kamikaze 4 fő részére: Vodka, triple sec, lime 1290 Ft 2490 Ft MARTINI KOKTÉLOK Martini tonic: Martini Bianco, tonic, lime Martini Bianco Spritz:

Részletesebben

Borok ~ Weine ~ Wines

Borok ~ Weine ~ Wines Borok ~ Weine ~ Wines Palackos borok Helyben fogyasztva Elvitelre (flaschen / bottled 0,75 l) száraz = trocken / dry félédes = halbsüß / semi-sweet 1 üveg 1 üveg mit Service Mitnehmen with service Takeaway

Részletesebben

SZENDVICS/PÉKSÜTI. Francia helyben sütött pékárukból készítve. Aktuális ajánlatainkat keresd az üzenõtáblánkon!

SZENDVICS/PÉKSÜTI. Francia helyben sütött pékárukból készítve. Aktuális ajánlatainkat keresd az üzenõtáblánkon! SZENDVICS/PÉKSÜTI Francia helyben sütött pékárukból készítve. Aktuális ajánlatainkat keresd az üzenõtáblánkon! FRANCIA VAJAS CROISSANT kézmûves dzsemmel/ csoki/ karamell szósszal CROISSANT SZENDVICS...

Részletesebben