DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

Átírás

1 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Nyelvészeti Doktori Iskola, Ókortudományi Oktatási Program Vezetője: Dr. Adamik Tamás, akadémiai doktor DOKTORI DISSZERTÁCIÓ IMREGH MONIKA PLÓTINOS HATÁSA A XV. SZÁZADI RENESZÁNSZ FILOZÓFUSOK: MARSILIO FICINO ÉS GIOVANNI PICO DELLA MIRANDOLA MŰVEIBEN Témavezet ő: Dr. Adamik Tamás, akadémiai doktor BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG Elnök: Dr. Ritoók Zsigmond, akadémiai doktor, prof. emeritus Bels ő tag: Dr. Bolognai Gábor, PhD Küls ő tag: Dr. Lautner Péter, PhD Póttag: Dr. Horváth Judit, kandidátus Póttag: Dr. Ferenczi Attila, PhD Budapest, 2005

2 TARTALOM I. ELŐ SZÓ ANTIKVITÁS AZ EZREDFORDULÓN... 3 II. BEVEZETÉS PLÓTINOS ÚJRAFELFEDEZÉSE A RENESZÁNSZ ITÁLIÁBAN. 13 III. MARSILIO FICINO LAKOMA-KOMMENTÁRJA ÉS AZ ABBAN MEGFIGYELHETŐ PLÓTINOSI HATÁSOK A világ teremtése a plótinosi hypostasisok szerint A fény szerepe és mibenléte Plótinosnál és ennek Ficinóra gyakorolt hatása Plótinos hatásának elemei Ficino szerelem-felfogásában I. A III, 5 hatása...78 A P. HADOT kiadásának bevezető jében felvetett kérdések A szerelem mint lelkiállapot A kétféle Venus A daimónok rendjei Poros és Penia II.Egyéb, az erós-szal foglalkozó szemelvények Plótinosnál, és azok nyomai a Lakoma-kommentárban A szépség körtáncának vezetője A szépség visszaút az Eredetbe Botticelli és Ficino IV. GIOVANNI PICO DELLA MIRANDOLA ÉLETPÁLYÁJA Mű vei Szökés Franciaországba Bebörtönzése Visszatérés Firenzébe Barátok között..143 Megfeszített munka Bibliai tanulmányok Pico és Savonarola Utolsó mű vei..147 A Heptaplus I. Plótinosi tézisek a Conclusiones 900-ban II. A Heptaplus plótinosi reminiszcenciái III. Plótinosi témák a De ente et uno-ban. 171 IV. Neoplatonista versértelmezés BENIVIENI Canzona-járól. 174 V. FÜGGELÉK: FORDÍTÁS PLÓTINOS, ENNEADES, III, 5 (A SZERELEMRŐ L)

3 VI. BIBLIOGRÁFIA ELŐSZÓ ANTIKVITÁS AZ EZREDFORDULÓN Ahhoz, hogy pontosan meghatározhassuk, mi az, amit számunkra az antikvitás ismerete nyújthat, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy modern korunk lényegét tekintve miben különbözik nemcsak az antikvitástól, de a többi ókori keleti és nyugati kultúrától egyaránt. A huszadik század olyan jelentõs gondolkodói, mint RENÉE GUÉNON, JULIUS EVOLA, ANANDA COOMARASWAMY, TITUS BURCKHARDT, FRITHJOF SCHUON és LEO SCHAYA 1 mind egyetértettek abban, hogy a modern kor, mely a francia felvilágosodás áramlatával veszi kezdetét, irányultságát és szemléletét illetõen gyökeres ellentétben áll az úgynevezett tradicionális, vagyis a hagyományon alapuló kultúrákkal. Ez utóbbiak közé tartozik az ókor minden nagy kultúrája, keletiek és nyugatiak egyaránt, valamint az amerikai kontinens indián kultúrái. Az utóbbi évtizedekben napvilágra jött beszámolók alapján hozzátehetnénk, hogy az ausztrál õslakosoknak a bevándorlók megjelenéséig érintetlenül fennmaradt kultúrája is ilyen volt. 1 Mûveik az utóbbi években jelentek meg az Arcticus, a Kvintesszencia, a Stella Maris és más kiadóknál. 3

4 egyetemes típusát? Milyen jellemzõkkel írhatjuk le tehát a civilizáció e két A tradicionális kultúrákat mindenekelõtt az jellemzi, hogy az ember élõ, folyamatos és feltétlen kapcsolatban áll a szellemi világgal, és életének minden mozzanatát áthatja a mindenséggel való egység tudata. Önmagát is elsõsorban szellemi létezõnek tekinti, és a fölfelé és a kifelé való nyitottság olyan természetes számára, mint a levegõ, amely körülveszi, és az élet lehetõségét biztosítja számára. Úgy tekinti az isteni egységbõl kilépett, megnyilvánult világot, mint a dualitások, az egymást kiegészítõ kettõsségek, az ellentétpárok világát, melyben nyilvánvaló, hogyha létezik a fény, akkor létezik a sötét is, ha van jó, akkor van rossz is, és mindezek szükségszerûen feltételezik egymást. Lásd HÉRAKLEITOS: A szembenálló összeillik, s az ellentétekbõl a legszebb az összhang. Egy másik töredéke szerint: Istennek minden szép és jó és igaz, csak az emberek tartják ezt igaznak, azt hamisnak. (Hamvas Béla fordítása) A személyes élet irányítása az isteni akarat figyelésén és messzemenõ figyelembevételén alapult, azzal a mély elfogadással, amit a Miatyánkban aztán így találunk meg: Uram, legyen meg a Te akaratod! A modern kor ezzel szemben fokozatosan elvesztette a fölfelé a szellemi világgal való párbeszéd lehetõségét, s ezáltal ebbõl az örök és kimeríthetetlen forrásból áradó tápláló energiától is elzárkózik. Önmagát és az őt körülvevõ világot elsõsorban látható, megfogható, és mennyiségileg leírható anyagi létezõnek tekinti. Errõl és nem másról szól a modern tudomány, amely elméletek felállításával horizontálisan ugyan sokkal részletesebben és kimerítõbben írja le a valóság egy-egy szeletét, a dolgok lényegét és értelmét a világmindenséggel való összefüggésében azonban nem képes megragadni. A miértekre nem tud választ adni, csak a hogyanokra: mivel nincs a szellemiséggel valódi kapcsolata, s a nem anyagi valóságról tudomást sem vesz, így a világ vertikális tagozódását, hierarchiáját (azaz szent rendjét) nem ismeri, a létezés különféle síkjainak analógiájáról fogalma sem lehet. 4

5 Ezért ítéltetett arra, hogy tudása mulandó legyen: elméletek jönnek és mennek, az egyik feltevést egy következõ dönti meg, míg nem jön egy még újabb. A XX. század elméleti fizikája megmutatta, hogy az anyag voltaképpen nem létezik, mert ami létezik, az pusztán rezgés, energia, amely különféle frekvenciákon rezeg, s ennek csak egyik lehetséges formája az ilyen vagy olyan minõségben megnyilvánuló anyag. Sõt, odáig is eljutott, hogy példákon bizonyítsa: létezik egy a téren és az idõn kívüli valóság, amelyet a teljes, idõ- és térbeli szinkronitás jellemez, amelyben tehát minden jelen, múlt, jövõ, közel és távol egyszerre jelen van. Elérkezett tehát arra a pontra, amelyrõl alapjaiban cáfolja meg saját szemléletmódjának alapjait: vagyis, hogy pusztán materiális síkon vizsgálódjék. A modern kor legsúlyosabb mondhatnánk tragikus vétsége az, hogy az észt, a racionalitást a szív, vagyis a bölcsesség, a megérzések fölébe helyezte. Holott az emberi agy is két féltekére oszlik, és a jelenleg szinte korlátlan egyeduralmat gyakorló, lineárisan gondolkodó, racionális bal félteke mellett ott van az elsorvadóban levõ, egyre kevésbé használt jobb félteke is, amely az intuitív, egységben látó, képekben és szimbólumokban fogalmazó analogikus gondolkodást gyakorolná, ha ezt kellõ módon értékelnénk, és fontosnak tartanánk. Felmérések bizonyítják, hogy legnagyobb tudósaink is agyuk kapacitásának csupán az öt százalékát használják; ez nyilván az a mennyiség, amit az analitikus-racionális gondolkodás befed. Mi van tehát a többi 95 százalékkal, miféle képességeket, milyen lehetõségeket veszítettünk el, amire e szervünk teremtetett? Nos, ha jól belegondolunk, Földünk és személyes életünk összes problémája erre az imént említett hangsúlyeltolódásra vezethetõ vissza. Azért szennyeztük így be környezetünket, és tettük sivárrá és boldogtalanná az emberiség jelentõs részének mindennapjait, mert csak az eszünkkel gondolkodtunk, s nem hallgattunk a szívünkre: vajon milyen következményei lesznek a jövõben egy a jelenben ugyan kedvezõnek és jövedelmezõnek tûnõ racionalizálásnak, azaz ésszerûsítésnek? És bizony nem csak a mi szempontunkból, akik ezt végrehajtjuk, hanem embertársaink és a 5

6 környezõ világ, egész földkerekségünk szempontjából. Ezt a kérdést az ipari forradalom kezdeteitõl fogva nem vesszük komolyan tekintetbe, s úgy tûnik, a globalizáció multinacionális konszernuralma lesz ennek a tendenciának a záróakkordja. Az anyagi érdekek irányította, minden emberi jóérzést és íratlan vagyis isteni törvényt figyelmen kívül hagyó, leplezetlen önzés korunkra teljesen elhatalmasodott, és már-már katasztrófával fenyeget. 2 Csak úgy tudjuk e kilátástalan véget elkerülni, ha egyénenként, mi magunk, belülrõl változunk meg. A kérdés csak az, hogyan? Természetesen gyökeres szemléletváltással, amiben óriási segítségünkre lehetnek az ókori, tradicionális szemléletû kultúrák. Ezek ugyanis példának okáért számos olyan technikai vívmányt felfedeztek, amit ma használunk, mint mondjuk az üveget, de mivel úgy ítélték, hogy anyagi szinten ugyan hasznosak, de boldogtalanná tennék az embert, illetve egyéb hátrányokkal járnának, egyszerûen megsemmisítették e találmányokat, és nem foglalkoztak velük. Ennyit tehát az ókoriak elmaradottságáról. De nem is ez az igazán fontos. Az igazán fontos az élethez való hozzáállásuk. Az, hogy megpróbálták feltérképezni, miféle erõk, miféle összefüggések mozgatják a világot errõl szól az ókoriak többistenhite. Igyekeztek a saját helyüket megtalálni ebben a világban, megérteni, hogy mindennek, ami velük és körülöttük történik, értelme van, mert semmi sem történhet véletlenül. Tudták, hogy mint emberek, kiemelkedõ jelentõséggel bírnak ugyan a mindenségben, hisz bennük az isteni logos szikrája; de minthogy övék a szabad akarat, egyben felelõsséggel is tartoznak tetteikért saját maguk, embertársaik és a környezõ világ vonatkozásában. Az ókori ember soha nem pusztította volna sem önös, sem bármiféle közösségi érdekbõl úgy a környezetét, mint tesszük azt ma, eszeveszett, féktelen iramban mert tisztelte isteneit. Ha elvett az istenektõl valamit, mondjuk a földtõl, amely Gé istennõé vagy Démétéré, vagy az erdõtõl, amely Artemisé, vagy éppen a tengertõl, 2 Ld. R. DAHLKE: Mitõl beteg a világ?, 2002 Budapest, Magyar Könyvklub. 6

7 amely Poseidóné, vagy pedig a föld mélyébõl, amely Plútóné csak annyit vett el, amennyire megélhetéséhez valóban szükség volt és nem többet, nem zsákmányolta ki õket, hogy a természet mûködésében ne keltsen diszharmóniát. Tudták azt is (ha némelyek olykor meg is feledkeztek róla), hogy földi életünk célja nem az anyagi javak felhalmozása szemben a mai átlagember gyakorlatával hanem a kiegyensúlyozottság, a belsõ béke, a mindenséggel való összhang, a harmónia megteremtése az, ami ellentétben az önös érdekek hajszolásával valóban a boldogság záloga. Minden keserûségünk, minden boldogtalanságunk abból fakad, hogy nem tudjuk elfogadni azokat a dolgokat, amik történnek velünk, és nem tudunk megelégedni azzal, amit az élettõl kapunk. Ha tisztában lennénk vele, hogy minden helyzet, amellyel szembesülnünk kell, a javunkat szolgálja, tanítani próbál minket valamire, amit még nem tapasztaltunk meg, és nem tudatosítottunk, sokkal könnyebben telnének mindennapjaink. A lét különbözõ szintjei között fellelhetõ megfelelések analógiák ismerete az ókori ember számára jelentõsen megkönnyítette az általa megélt történések felfogását és mélyebb megértését, s ezt nem azon a racionális, elemzõ módon tette, ahogy mi a modern pszichológia freudi-jungi vonalát követve ennek nekifognánk. Az ókoriak szimbólumokban, mítoszokban gondolkodtak, s a megnyilvánult világ jelenségeit mind analógiákban, hasonlatokban ragadták meg. Álljon itt példaként a szellemi és anyagi világ hierarchiájából fölülrõl lefelé haladva egy ilyen analógiás lánc: az a princípium, amit példaként veszünk, a görög istenek közül Apollón, égitestként a Nap, az asztrológiai jegyek közül az Oroszlán, elemi minõségként a tûz, a fémek közül az arany, az emberi funkciókat illetõen a király, az emberi tulajdonságok közül a bölcsesség, az emberi test energiaközpontjai közül a két szem között a homlok közepén elhelyezkedõ hatos csakra, az emberi testben a szív és a hajkorona, az állatvilágban az oroszlán, a növények közül a fû és a babér stb. 7

8 Ezek a létezõk a különbözõ létsíkokon kölcsönösen megfelelnek egymásnak, és a maguk szintjén ugyanazt az elvet testesítik meg: Ahogy fenn, úgy lenn HERMÉS TRISMEGISTOS tanítása szerint, melyet az úgynevezett Tabula Smaragdina õrzött meg számunkra. Az ókor tudományai ezen az analógiás gondolkodásmódon alapultak, többek között a már a késõ ókortól fogva helytelenül, elsõsorban földhözragadt jóslatokra használt asztrológia is, melyet aztán a késõbbiekben, de fõként a XVIII. század végétõl fogva teljesen félreértenek, és kizárják a modern tudományok körébõl, szétválasztva ezt a pusztán anyagi szemléletû asztronómiától. Hozzátehetnénk, hogy nagyon helyesen teszik ezt, hiszen ez az õsi tudás gyökereiben különbözik a modern gondolkodástól. A bolygóprincípiumok mind egy-egy görög-római istenalakhoz kapcsolódnak; s az általuk képviselt jellegzetességek, összefüggések és minõségek, melyek tökéletes és változatlan formában léteznek a szellemi világban (anyagi megnyilvánulásaik az égitestek), a földi, emberi világban is megjelennek, immár keveredett, változó, az anyaggal vegyült formában. Az asztrológia tehát voltaképpen azt térképezi fel, hogyan alakul ezeknek az erõknek a játéka itt, a Földön. S erre a kezében levõ eszköz pontosan a bolygók megfigyelése: hogy a Föld egy adott pontjáról tekintve milyen helyzetet foglalnak el az állatövi jegyekben és az úgynevezett házakban, valamint hogy milyen az egymáshoz való viszonyuk a pozíciójukat illetõen: ezeket az úgynevezett fényszögek tárják fel. Ahogy fenn, úgy lenn: ami a szellemi szférát képviselõ mennyei régióban zajlik, ugyanaz van jelen itt a földi-emberi világban legyen meg a Te akaratod miként a mennyben, úgy itt a földön is. Ez a párhuzam, ez az analógia nyújt lehetõséget az asztrológus számára, hogy a tér és idõ mindenkori minõségérõl egy bizonyos meghatározott helyre és idõre vonatkozóan (a megfigyelés helyére és a vizsgált idõpontra) egy pillanatfelvételt adjon. Ez a pillanatfelvétel látni engedi az ott és akkor jelenlevõ összefüggéseket, az erõk és elvek egymáshoz való viszonyait. 8

9 Mivel az újszülött lelke a születés, illetve az elsõ lélegzetvétel pillanatában lép be egészen annak testébe, annak a jellemnek a vonásait, amelyet ekkor magára ölt, az univerzumnak az abban a pillanatban az õ szívébõl kiindulva látható helyzetképe fogja felfedni. Ez a radix magyarul gyökér, az a képlet, amelyre a horoszkóp értelmezése támaszkodik. A görög horoszkóp szó jelentése is errõl árulkodik: horan skopein azt jelenti: megvizsgálni az idõt, belenézni a pillanatba. ƒèïò Píèñþðùé äáßìùí a jellem az ember számára daimón mondja HÉRAKLEITOS, vagyis egy az isteni szférába tartozó közvetítõ, amely mutat ugyan egy utat az ember számára, de hogy ezt az illetõ hogyan járja végig, hogyan alakítja õ maga a saját sorsát, kakodaimón (rossz sorsú, szerencsétlen) vagy agathodaimón (jó sorsú, szerencsés) lesz-e, az mindenekelõtt õrajta múlik. A szabad akarat adománya révén ugyanis a sorsunkat mindaddig mi alakítjuk, amíg sorozatos tévedéseink, önzésünk, a belsõ hangra és a külvilág jelzéseire süket érzéketlenségünk miatt ez végzetté nem válik. Ha az élet által elénk állított helyzetekben rejlõ figyelmeztetéseket, hogy esetleg rossz úton járunk, sorozatosan figyelmen kívül hagyjuk, és nem törõdünk ezekkel, akkor következhet be az, ami immár visszafordíthatatlan: a sorsunk kicsúszik a kezünkbõl, és megváltoztathatatlanná lesz. A delphoi jósda, azaz Apollón temploma bejáratánál kõtáblákon kifüggesztve volt olvasható a hét görög bölcs egy-egy mondása. Ezek közül a két leghíresebb így szólt: Ismerd meg önmagad! és Semmit se túlságosan!, amit legtöbbször így adnak vissza: Mindent mértékkel!. Az elõbbi, amely CHILÓN mondása, arra buzdít minket, hogy vizsgáljuk, kutassuk jellemünket, derítsünk fényt hajlamainkra, irányultságainkra, hogy egyrészt elkerülhessük a bennük rejlõ hibalehetõségeket, túlzásokat és tévutakat, másrészt a lehetõ legteljesebben kibontakoztathassuk adottságainkat, képességeinket és tehetségünket. Ha ugyanis egyszer már ráismertünk ezekre, tudatosításuk révén könnyebben irányíthatjuk illetve fejleszthetjük 9

10 õket. Ezt megtehetjük úgy is, ha csak a saját viselkedésünket, reakcióinkat, a környezethez való viszonyunkat, sikereinket és kudarcainkat figyeljük meg. Nagy segítségünkre lehet azonban egy olyan kép, amelyet egy nagy tudású, tapasztalt és az értelmezéshez szükséges rálátással rendelkezõ asztrológus nyújthat a számunkra radixunk, születésünk tér-idõ minõségének pillanatfelvétele alapján. Az asztrológia célja tehát személyes vonatkozásban egyáltalán nem a közeli és távoli jövõre vonatkozó jóslatadás. Igaz, fel lehet ugyan térképezni nagy vonalakban az életút alakulását is a horoszkóp alapján, de ezek az információk csak tendenciákat jelölnek, csak lehetõségek rejlenek bennük konkrét meghatározottságok nélkül, melyeken az egyén, a szülött, ahogy az asztrológusok mondják, ha irányítása alá tudja vonni azokat, szabad akarata szerint változtathat. Egy másik, nem személyre szóló vonatkozása ennek a tudománynak az ún. mundán asztrológia, amely nem egy ember jelleme, hanem valamilyen más szempont illetve megfontolás alapján vizsgálta a tér és idõ minõségét egy adott helyre vonatkozóan, többnyire egy közösség döntéseinek meghozatalában segédkezve. Ha ugyanis valaminek a végrehajtásában vagy megteremtésében a világban éppen jelenlevõ erõk nem mûködnek közre, nem segítenék azt, hanem ellene dolgoznának, ha ez egy kiemelkedõ jelentõségû esemény a közösség életére vonatkozóan, érdemes az idõpontot elhalasztani, és kivárni görög szóval a kairost, a kedvezõ pillanatot. Ezt az ókoriak más egyéb jeleket vizsgálva is figyelemmel kísérték. Sokkal nagyobb ugyanis az esélyünk a sikerre, ha jól idõzítünk és kivárjuk az alkalmas pillanatot, mint ha sürgetjük a dolgokat, ami a modern élet szinte minden megnyilvánulására jellemzõ. Urai akarunk lenni az idõnek, de nem úgy, hogy megismerjük minõségét; az hajt minket, hogy mennyiségileg birtokoljuk mindennek le akarjuk rövidíteni az idejét. Ez azonban óriási csapda, hiszen gépesített világunkban bezsúfolhatunk ugyan egy napunkba egy csomó mindent 10

11 tevékenységet, elfoglaltságot, programot és intéznivalókat csak éppen, ha nem tudjuk megélni a jelent, magát a pillanatot, mert már a következõ tennivalónk jár a fejünkben, az egész csak feszültséget és indulatot kelt bennünk, mert érezzük, hogy az adott pillanatot elszalasztottuk. Annak megéléséhez ugyanis elmélyülés, teljes mértékben való jelenlét szükséges, ami az állandó rohanásban egyszerûen lehetetlen. Kicsúszott tehát a kezünkbõl az idõ. Hogyan szerezhetnénk vajon vissza? Úgy, hogy visszatekintünk, milyen volt az ókori, de még a középkori ember viszonya is az idõhöz. Festina lente Lassan siess! így tartja egy római szállóige. Festinatio diaboli est A sietség az ördögtõl való mondja egy középkori latin mondás. A sietség ugyanis megrontja, megmérgezi a dolgokat. Az élmények, az átélt dolgok és a tevékenységek is felületessé, jelentéktelenné, értelmetlenné válnak általa. Esetleg eredménytelenséghez, kudarcokhoz is hozzásegít bennünket, de ez még a kisebb baj, mert talán így rájöhetünk, hogy nem ez a helyes út. Nagyobb gond akkor van, ha fékeveszett száguldásunkban sikert sikerre halmozunk, csak közben belül érezzük, hogy valami nincs rendben, valamit folyamatosan elrontunk, de nem tudjuk megfogalmazni, hogy mi az. Vissza kellene zökkennünk a jelenbe, idõt hagyva magunknak, hogy olykor fellélegezzünk, nem gondolva semmire, nem aggódva és nem pörögve elõre. Ahogy az ókori ember is idõt szánt az imákra, az isteneknek végzett áldozatokra, sõt ezek köré szervezte ünnepeit, s a keresztények számára is a vasárnap a megpihenés, a szellemi világ felé való megnyílás napja, úgy nekünk, a modern kor gyermekeinek is minden nap egy rövid idõre meg kellene állnunk, s rá kellene csodálkoznunk, hogy voltaképpen milyen csodálatos is a teremtés. Ezek lennének számunkra a mindenséggel való egység percei, amikor átélhetnénk, hogy jelen vagyunk a világon, és minden, amit az élet nyújt a számunkra, rossz is, jó is, ajándék. Ajándék, hogy tanulhassunk, tapasztalatot szerezhessünk belõlük, s ezen tapasztalatokkal gazdagabban, bölcsebben folytathassuk utunkat. Az ismeretek szerzése önmagában 11

12 ugyanis kevés: ha nem építjük be egyéniségünkbe, döntéseinkbe, létezésünk, cselekedeteink módjába megszerzett tudásunkat, az értéktelenné válik információk üres, élettelen halmazává. Föltehetjük a kérdést: boldogabbá tették-e az emberiséget a technika és a tudomány vívmányai? A válasz egyértelmû nem. A kényelem és a jólét ugyanis még nem egyenlõ a boldogsággal. A modern kor hitevesztetté vált azzal, hogy a boldogságot materiális síkon keresi. Azt ugyanis csak az isteni felé való megnyílásban érheti el. SCHUON írja 3 : Amikor Isten kitaszíttatik a világból, az kõ- vagy jégsivataggá válik; megfosztatik élettõl és melegségtõl, és minden ember, aki még birtokolja az integrális Valóság érzékelését, visszautasítja, hogy ezt valóságnak tekintse. Mert ha a valóság kõbõl volna, egyáltalán nem lennének virágok vagy bármi szépség vagy kedvesség. Ugyanez áll a lélekre is. Távolítsd el a hitet, beleértve a hitnek azt az elemét is, ami a gnózis egyik részét alkotja, és a lélek erejét vesztetté, fagyossá, rideggé és megkeseredetté válik, vagy elmerül egy az emberi állapothoz méltatlan hedonizmusban. Persze az egyik nem zárja ki a másikat, mert a jégszívet, a «halott» szívet mindig vak szenvedélyek lepik el. Úgy vélem ez az antikvitás, de nem csak az antikvitás, hanem minden tradicionális kultúra tanulmányozásának jelentõsége korunkban: bizonyságot találhatunk bennük afelõl, hogy mi emberek elsõsorban szellemi-lelki létezõk vagyunk, s megnyilvánult világunk sem merül ki a puszta anyagban. Ellenkezõleg: az embert, a mikrokozmoszt, és a világot, a makrokozmoszt is a jóság, a szeretet és a fény táplálja, enélkül egy szempillantás alatt elpusztulnánk. S ha engedjük, hogy ez szabadon áramoljon bennünk, az kihat nemcsak ránk, de a világra is; ekkor jelenik meg a szépség: a természet, az ember teremtette környezet és a lélek szépsége. 3 2 SCHUON, Frithjof: Az emberi állapot gyökerei, Budapest 2001, Arcticus Kiadó, 117. o. 12

13 BEVEZETÉS PLÓTINOS ÚJRAFELFEDEZÉSE A RENESZÁNSZ ITÁLIÁBAN Teljes kiadású PLÓTINOS-másolatok már jóval Bizáncnak a törökök által való elfoglalása előtt, a XV. század elejétő l fogva keringtek Itáliában: egy Vicenza püspökének, egy másik a firenzei San Marco kolostor procurátorának tulajdonában 4, mely a jelenlegi Laurenziano 85, 15-ös kódex. Egy harmadikat GIOVANNI AURISPA hozott Bizáncból Bolognába további 237 kódexszel egyetemben, amely szintén Firenzébe került, s valószínű leg ez a mostani Laurenziano 87, 3-as, amelyre aztán FICINO jegyzi fel szövegjavításait, bár ez az azonosítás nem bizonyított. Mindenesetre az Enneades Firenzében már jelen volt, s egy további példány került PALLA STROZZI birtokába, aki ugyan Firenzében szerzi be e kódexet, 1462-ben azonban, számű zetésben hunyván el, a padovai Santa Giustina kolostorra hagyja egyéb kincseivel együtt. Tehát amikor JÓANNÉS ARGIROPULOS 1441-ben Palla Strozzi padovai házába költözik, hogy számára SIMPLIKIOS Physikakommentárjait másolja, a PLÓTINOS-kötet már ott van. Ez azért különösen fontos, mert amikor Argiropulos 1457-ben Firenzében tanítani kezd, plótinosi szövegeket használ fel előadásaiban. Egyszóval Plótinos iránt már jóval Ficino előtt, és tőle eltérő környezetben is felébredt az érdeklő dés. Jóannés Argiropulos pedig 4 GARIN, Eugenio, La cultura filosofica del Rinascimento italiano, Sansoni, 1961, o. 13

14 már Firenzében, a Laurenziano 87, 3-ról másolta azt a kódexet, amely a mai Párizsi görög 1970-es, méghozzá rendkívüli éleslátásról tanúskodó javításokkal. GARIN szerint a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem Ficino szövegjavításai a korábbiak, hanem Argiropuloséi, hiszen Ficino csak 1480 után fog neki a plótinosi corpus latinra fordításának. Ezzel szemben a görög származású filológus firenzei oktató tevékenysége, a görög filozófia szerelmesei elő tt szabadon nyitva álló elő adásai nagyban hozzájárultak a Plótinos iránti érdeklődés megnövekedéséhez és széles körűvé válásához. Állítását azzal támasztja alá, hogy 1457-ben Marsilio Ficino még nem tudott olyan jól görögül, hogy filozófiai szövegeket olvasson, sőt Platóntól is csak a már meglev ő latin fordításokat ismerte, s korántsem a teljes életmű vet. Argiropulos pedig, jóllehet ARISTOTELÉSt adott el ő, lelkes csodálója volt platonistáknak. PLATÓNnak és a Kettőjük előtt Plótinos Enneásai felbukkanásának legelső korszakát MANUEL CHRYSOLORAS firenzei iskolája és az ő tanítványai fémjelzik, még a Velence és Bizánc közötti kapcsolatok árnyékában. E tanítványok között találhatók GIOVANNI AURISPA, NICCOLÒ NICCOLI, PIETRO EMILIANI, PALLA STROZZI és FRANCESCO BARBARO. A következ ő korszak kezdetét a Firenzei Zsinat valamint Konstantinápoly eleste jelzi. GEMISTÓN, BÉSSARIÓN és SCHOLARIOS trinitárius szellem ű felszólalásaikban a görög filozófusoktól vett érvekkel támogatták meg mondandójukat. Béssarión többször is idézi az V. Enneas 1. értekezését A három eredend ő valóságról (ðåñr ô í ôñé í Pñ éê í ðïóôüóåùí). A görög szövegmásolók pedig gyakran emlékeznek meg a Plótinos-szövegek végén hazájuk elveszítéséről, a fáradalmakról és a nélkülözésrő l, amelyet el kell szenvedniük. Miközben BÉSSARIÓN Velencét szeretné megtenni a görög bölcselkedés örökösének és végs ő menedékének, s az ő olvasatának nyomait viseli nemcsak számos példánya az Enneásoknak, hanem számos fontos florilégium is, az új művelődés számos követő je 14

15 fejedelmek, királyok és tudósok élnek az alkalommal, és megrendelik, illetve beszerzik a saját teljes PLÓTINOS-kézirataikat. Természetesen itt a Velence és Firenze közötti területrő l és a hozzájuk kapcsolódó kultúrkörökről van szó: a megrendelő k között találjuk FEDERICO DA MONTEFELTRÓT, MÁTYÁS királyt, Angliában pedig WILLIAM GROCYNt, ANGELO POLIZIANO tanítványát. Plótinos másolói a következőek: JÓANNÉS SKUTARIÓTÉS BÉSSARIÓN és a MEDICIEK (vagyis Ficino) számára, a görög DÁNIEL MONTEFELTRO számára, DÉMÉTRIOS TRIBÓLÉS pedig ismét BÉSSARIÓN ÉS MÁTYÁS példányait készítette el; valamint tudunk még APOSTOLISról és LIGIZOSról. Ficino keze nyomát nem csak két teljes kiadású Plótinoskéziraton találjuk meg, hanem jelentő snek mondható florilégiumokon is. Tudjuk, hogy GIOVANNI PICO DELLA MIRANDOLA is rendelkezett egy teljes példánnyal, POLIZIANÓé pedig a jelenlegi Régeni görög 97-es, GIORGIO VALLÁé a mai Octobonianus 371-es. A magyarországi, Corvin Mátyás számára készített Plótinosról HUSZTI JÓZSEF és KLANICZAI TIBOR számolnak be részletesebben. 5 Ez a Corvina egyébként a jelenleg Münchenben őrzött Graecus 449-es. Beszédesek az elterjedést illet ő idő pontok is: 1460 körül hét Plótinos-kézirat talál gazdára, míg Ficino hatalmas munkájának, a kommentárokkal ellátott latin nyelv ű teljes fordításnak az 1492-ben nyomtatásban való megjelenése egyszerre jelzi a kéziratok korának végét, és a FICINO-féle PLÓTINOS két évszázados diadalának kezdetét. Jóllehet Plótinosnak az 1430-as évekre tehet ő első megjelenése Itáliában nem váltott ki nagyobb kulturális visszhangot, a Firenzei Zsinat után a bizánciak teoretikus vitáinak köszönhető en hatása egyre jelentősebb lett. fejt ki jelentős tevékenységet, BÉSSARIÓN a kódexekkel kapcsolatban GEMISTOS PLÉTHÓN pedig személyes varázsával izzítja fel még jobban az Itáliában felébredt érdeklő dést a platonista theológia iránt. Firenzében PLÉTHÓN az, aki COSIMO DE MEDICIt arra buzdítja: váljék egyfajta platonista megújulás 5 HUSZTI József, Tendenze platonizzanti alla corte di Mattia Corvino «Giornale Critico della Filosofia Italiana» XI, 1930, 1-37, , o. KLANICZAY Tibor: Mattia Corvino e l umanesimo italiano, Accademia Naz. Dei Lincei, Roma

16 előmozdítójává, tegye Firenzét egy újabb kori Platónopolisszá. Mindazáltal a döntõ lökést Plótinos megismeréséhez nem Pléthón vitái és nem az akkor még görögül nem tudó Marsilio Ficino adják meg, hanem egy szintén bizánci professzor, aki nagy hatással volt tanítványaira: JÓANNÉS ARGIROPULOS. Mint említettük, a Padovába számûzött Medici-ellenfél, PALLA STROZZI házát látogatta, aki ugyanolyan lelkes híve volt a görög tanulmányoknak, mint ellenségei. A bizánci mester 1457-ben kezdi meg a tanítást Firenzében, s ő is a Medici-ellenes körökben talál barátokra. Ennek a ténynek róható fel az a hallgatás, amely őt a Medici-pártiak részéről körülveszi. Az a csodálatos párhuzam pedig, mely szerint ARGIROPULOS ugyanazt a tevékenységet folytatta az ARISTOTELÉS-kutatásban (fordítások, antik forrásokra támaszkodó kommentárok), mint FICINO a platonizmuséban, túl lenyűgöz ő volt ahhoz, hogy ne tévessze meg a legélesebb szem ű kutatókat is, mint például HENRYt. PAUL KRISTELLER azonban kutatásai 6 alapján rámutat arra, hogy 1460-ban Ficino még igen messze állt attól, hogy alter Plato lehessen, ahogy ezt PAUL HENRY monumentális munkájában, az Études plotiniennes második kötetében feltételezi; hiszen csupán 1462-ben kapja COSIMO DE MEDICITŐ L a megbízást (a Careggiben lev ő villával egyetemben), hogy néhány görög kézirat birtokában magát a platonikus filozófiának szentelje. És csak 1463-ban fog hozzá a HERMÉS TRISMEGISTOS-szövegek, 64-ben pedig Platón tíz dialógusa fordításának. Ficino maga emlékezik meg erről a Plótinos- fordításához írott bevezetésében, s azt is megemlíti, hogy Cosimo, aki még éppen megéri a fentiek lefordítását, Plótinos latinra ültetésére 7 nem kérte őt fel, még ha esetleg szándékában állhatott is ez. Tehát a kódexek tanúságai szerint a HERMÉS-szövegek fordítását 1463 áprilisában fejezte be állapítja meg KRISTELLER és csak azután kezdett hozzá Platón párbeszédeihez; azaz FICINO platonizmusa valójában TRISMEGISTOS felfedezésével indul. A 6 KRISTELLER, Paul Oscar, Studies, 197.o. 7 FICINI Opera, Ex Officina Henricpetrina, Basileae 1576, II o. 16

17 hermetikus iratok fordítása példa nélküli népszerű ségre tett szert (mellesleg ez volt Ficino els ő nyomtatásban megjelent munkája): alig több, mint húsz év alatt hét kiadást ért meg. 8 ARGIROPULOShoz visszatérve, valójában neki és az ő t látogató körnek köszönhet ő az ötvenes évek Firenzéjében a görög bölcselet tanulmányozásának felvirágzása. Jóllehet a rendeletek ARISTOTELÉS kommentálását írják el ő neki, elő adásaiban gyakran védi meg PLATÓNt Aristotelés érveivel szemben, és számos alkalommal hivatkozik NUMÉNIOSra és PLÓTINOSra is. Bár a hivatalos oktatás keretein belül nem teheti, magánóráin többek között a Menónt olvassa tanítványaival, ahogy erről egyik hallgatója, PANDOLFINI élénk beszámolója tanúskodik. 9 PIER FILIPPO Az 1457-től 60-ig terjed ő időszak FICINO számára még a felkészülés, az érlelődés korszaka, tehát több mint valószín ű, hogy az akkor már híres ARGIROPULOS tanítása rá is hatással volt, s az nem hogy nem állt szemben, hanem elősegítette a PLÉTHÓN által javasolt platonista megújulást. S Plótinos megismerésének is Argiropulos volt az egyik f ő előmozdítója: szorgalmasan másolta az Enneadest, és kiválóan állította helyre annak szövegromlásait. Az egyik legbeszédesebb jele annak, hogy ebben az időszakban nem annyira Ficino, hanem Argiropulos lehetett alter Plotinus az, ahogyan a tizenkilenc éves ANGELO POLIZIANO megemlékezik görög tanáráról egyik epigrammájában. 10 Amennyire a szomjas szarvas örül a forrás hű s vizének [ ], amennyire a méhek a kert virágainak [ ], amennyire a cikázó fecskék a tavasznak, annyira örvend most a Múzsák minden követő je, és mi a legjobban, hogy hírül adták visszatértedet írja. A vers egy pontján a PORPHYRIOS Plótinos-életrajzában szerepl ő hexameterekbő l vett, a delphoi jósda által Plótinos lelkéről adott válaszban szerepl ő képet használja fel ARGIROPULOS jellemzésére: Te elméddel eloszlatod szemeink elő l a homályt és a ködöt. Most szerencsétlen bolyongunk 8 Az elsõ kiadás megjelenésének éve: Ld. GARIN id. műve o. 10 POLIZIANO, Epigrammi greci, ed. Ardizzoni, «La Nuova Italia», Firenze 1951, 9-11, o. 17

18 a meredek ösvényeken; és így vakon nem találhatjuk meg a helyes élet nagyív ű útját az emberi ostobaság és a pletykás tömeg közepette, ha te, atyánk, kézen fogva nem vezetsz bennünket az igaz útmutatások lámpásait meggyújtva. Az AMÉLIOS kérdésére (hogy hová jutott Plótinos lelke) adott delphoi válaszban mindez így szerepel: Még idelent, mikor egyre a lét vérszomjas erőit s mind a nehéz gyönyörök mocsarát kikerülni siettél, küzdve hab és hullám tetején oly gyakran a boldog lények a cél nem messzi tüzét feltárva üzentek. Tért hamis útra a lelked akár, mindegyre, hogy ismét Visszatalálj ama körbefutó örök égi körökhöz, õk, a haláltalanok fedték fel elõtted az isten útjait, és ragyogó sugarakkal üzentek a mennyből, csakhogy az éji homály fátyolszerü árnyain átláss. Súllyal a szellemedet nem igázta le álom egészen, ám ama fojtogató béklyót leszakítva magadról sok gyönyörű t láttál 11 Kifejezésbeli egyezés is igazolni látszik azt, hogy a delphoi hexameterek szolgáltak előkép gyanánt POLIZIANO verse számára: íüv âëåöüñùí P ëýí szerepel nála, PORPHYRIOSnál: Pëë Tñ Pð âëåöüñùí ðåôüóáò êëçðsäá âáñåsáí P ëýïò.... Összefoglalva tehát, nem FICINO volt az, aki elindította PLÓTINOS visszatérésének folyamatát, ő csupán 1460 után kapcsolódott be ebbe. Az Enneades fordításának megkezdése elõtt LUCRETIUSt kommentálta, az ORPHEUS, PYTHAGORAS és ZOROASTER követõitõl fennmaradt emlékeket tanulmányozta, magába szívta a hermetizmus eszméit, és latinra ültette Platón összes mûveit. 11 PORPHYRIOS, Plotini vita, 22. c sor. Ford.: Mezei Balázs. 18

19 Mindezekrõl õ maga emlékezik meg a Plótinos-fordítás elõszavában. PLATÓN műveit egyébként 62-ben kapja meg COSIMÓtól és ANGELO BENCITŐ L két kódexben; HERMÉS könyveit néhány hónap alatt lefordítja 63 elején, s ez év májusában már hozzáfog Platónhoz, az életm ű átültetését 69 táján fejezi be. A plótinosi-porphyriosi opus fordítása és kommentálása kései munkája: 84-ben kezdi el, és a fordítással 87 februárjára készen is van. Már csak a kommentálás maradt hátra, amit 90 augusztusára végez el. 12 Mindazonáltal nem vonható kétségbe az a tény, hogy FICINO már korábban is olvasta és tanulmányozta az Enneásokat. Kiderül ez abból, ahogyan PLÓTINOS tanításait a saját Theologia platonica-ja kidolgozásában felhasználja, melyet érlelő désének hosszú évei alatt, 69-tő l 82-ig állít össze. Plótinos teljes mértékben jelen van kisebb lélegzet ű írásaiban is, a levélként elküldött apróbb értekezésekben szintúgy, mint a platóni Lakomához írott kommentárjában ezt azonban később tárgyaljuk részletesebben. Ám csupán a 84-től 87- ig terjed ő időszak az, amikor az Enneasokon végzett munka végképp beszippantja. Teljesen átadja magát a fordításnak, nem válaszol többé a levelekre, semmi mással nem foglalkozik. A 80-as évek előtt PLÓTINOS neve FICINÓnál mindig másokéhoz kapcsolódik (így a Theologia platonica-ban is), mint a platóni tanítások áthagyományozóinak és továbbépítő inek egyike, mint a számos idegenbe szakadt akadémia egyikének vezető je a legtöbbször PROKLOShoz, NUMÉNIOShoz, HÉGÉSIAShoz társítva fordul el ő. Amikor végül a fordítás során a lehet ő legmélyebben megismerkedik PLÓTINOS tanításával, nála ez a tudás egy immár megszilárdult hermetista szemléletbe ágyazódik. Nem pusztán a Poimandresben foglalt szövegek eszméit teszi magáévá, hanem LULLUS és ARNALDO DI VILLANOVA kutatásait és tanait is, melyeket a Picatrix bonyolult szövedékében adnak tovább. Képzett asztrológussá válik, és foglalkozni kezd az alkímiával, mint olyan 12 KRISTELLER, Supplementum Ficinianum, I. CXXVI-CXXVIII, CLVII- CLIX. 19

20 beavatási áramlattal, amely az emberi szellem-lélek-test egységet magasabb létállapotok felé segíti. Mivel e tudományt, mely a hermetizmus része, mind a mai napig a legtöbben csak a XIX. század pozitivista beállításából ismerik, és így félreértve semmire sem becsülik, hadd ejtsünk errő l néhány szót. Ez egy jelbeszédben fogalmazó titkos szellemi, beavatásra irányuló hagyomány, voltaképpen az antik beavatási misztériumok valós értelmének megőrzője és átmentő je évszázadokon keresztül, mely az eretnekséggé nyilvánítás veszélyét kívánta elkerülni képes beszédével. A hermetista filozófusok között azonban megfogalmazásaik különböző ségének és eltéréseinek ellenére is nyílt titok volt, hogy miközben fémek transzmutációiról beszélnek, voltaképpen az ember szellemi és lelki állapotaira utalnak. Az arany elő állítása nem holmi alantas haszonszerzés céljából történ ő nevetséges kísérletezgetés ahogy ezt az említett beállítás nyomán ma már szinte mindenki elképzeli, hanem egy megvalósítandó szellemi állapot elérését jelenti. 13 Miközben az Enneadeshez készíti a kommentárokat, a következ ő szerzők fordításával is foglalkozik: JAMBLICHOSSZAL és PSELLOSSZAL egyrészről, PSEUDO-DIONYSIOS AREOPAGITÉSSZEL másrészről. A modern tudomány által a mai napig furcsállt mű vét, a De vita coelitus comparanda-t 89-ben, mint a IV. Enneas 3. könyvének argumentumát készíti el, amit az is bizonyít, hogy a 90- ben Ficino íródeákja, LUKAS által Careggiben másolt Plótinoskódexben 14 a IV, 3, 11 mellett ott szerepel a De vita harmadik könyve mint kommentár. Plótinos-magyarázatainak sorában felfeltűnnek az asztrológiai jelleg ű kifejtések, tehát az a PLÓTINOS, amelyet Európa a XVI. és a XVII. században FICINO révén megismer, a metafizikai irányultságot tekintve tele van ezoterikus elemekkel. Ez azonban nem áll annyira távol a lykopolisi filozófustól, amint azt GARIN állítja. 15 Jóllehet a kommentár valóban 13 Ld. BURCKHARDT, Titus, Alkímia világkép és szellemiség, Budapest 2000, Arcticus Kiadó, 175 o. 14 Ez a Laurentianus 82, Ld. id. műve o. 20