SAJÁTOS TELEPÜLÉSI FORMÁK MAGYARORSZÁGON

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SAJÁTOS TELEPÜLÉSI FORMÁK MAGYARORSZÁGON"

Átírás

1 Vőcsei Katalin Szociológia, III.évfolyam 2005.január 27. SAJÁTOS TELEPÜLÉSI FORMÁK MAGYARORSZÁGON A magyarországi urbanizálódásnak is egyik fontos jelensége a városok növekedése, de még inkább a városi népesség számának és arányának a változása annak eredményeként, hogy részben számos települést várossá nyilvánítottak (1999. októberében 222 városa volt az országnak), részben pedig a falvakból a városokba költözött a lakosság. Az Alföld nemcsak abban különbözik az ország más nagytájaitól, hogy itt a népesség nagyobb arányban városlakó, hanem abban is, hogy itt a településállomány összetétele, változásai, a városi fejlődés sajátos utat járt be, aminek eredményeként sajátos településhálózat alakult ki. Ennek a legfontosabb egyedei az alföldi városok. Az alföldi város kérdéseivel az 1930-as évek végén főként Erdei Ferenc 1 munkája és Mendöl Tibor 2 tanulmánya foglalkozott. Erdei Ferenc az alföldi várost elsősorban mint társadalmat értelmezte, és véleménye szerint az alföldi város 1. agrárváros és 2. tanyás város. Az itt élők foglalkozásában a vezető ágazat az agrártevékenység, továbbá a zárt település és a tanyavilág népessége egy társadalmi egységet alkot. Mendöl Tibor viszont a település és a táj viszonyát értelmezve úgy vélekedett, hogy a tanya önálló település, továbbá az alföldi városok belső struktúráját elemezve elkülönítette egymástól a kül- és a belterületet. Ebben az értelmezésben viszont már közel sem mutatkoznak annyira agrárjellegűnek az alföldi városok, mint ahogy azt Erdei állította. Ettől függetlenül azt mondhatjuk, hogy az agrárelem jelenléte az alföldi városokban településjelleg meghatározó volt. Szerkezetileg egy kisebb-nagyobb kiterjedésű városi elemből és egy faluból tevődtek össze, utóbbiak a külterületeken a tanyaövezetben folytatódtak. Az alföldi városok nemcsak morfológiailag, hanem társadalmi csoportok alapján is egymástól jól elkülöníthető övezetekre tagolódott. Mendöl Tibor a maga klasszikus városmodelljében az alföldi várost közigazgatási szempontból az alábbi nagyobb szerkezeti egységekre bontotta: 1. külterület vagy határ, ezen belül a) a tanyák övezete, b) a kertségek övezete, 2. a zárt település vagy belterület, amelyen belül meg kell különböztetni: a) a városmagot és b) a falusias burkot. A zárt településen belül olyan formaelemeket és formacsoportokat állapított meg, amelyek a települések szerkezetének vizsgálatakor ma is település-földrajzi alapkategóriáknak számítanak. A zárt település formaelemeinek két csoportját vizsgálta: egyrészt a beépítést a horizontális zártság és a vertikális tagolódás, valamint a telkek beépítettsége szerint, másrészt az üzleteket jellegük szerint különítette el. A formaelemeknek ezen két csoportja alapján képzett formacsoportokat. 1 Erdei Ferenc: Magyar város. Bp., Mendöl Tibor (1936): Alföldi városaink morfológiája. Közlemények a Debreceni Tisza István Tudományegyetem Földrajzi Intézetéből, Debrecen Mendöl Tibor (1963). Általános településföldrajz. Akadémiai Kiadó, Budapest

2 A magyar településállomány egy sajátos formájú csoportos falusias települése a kertes város, vagy kétbeltelkes település, amely különbözik akár a németeknél, akár más népeknél található halmazfalutól. Az olyan szabálytalan belsőségi alaprajzú falvakat, amelyeknek minden alaprajzi vonása szabálytalan, halmazfalunak nevezzük. (Becsei János) A halmaz általában homogén jellegű épített elemek spontán térbeli sűrűsödése. Az emberi település sohasem tervszerűtlen. A történeti jellegű halmazos települések organikus növekedés eredményei. A növekedésnek a halmaz esetében korlátai vannak, egy bizonyos nagyságrend felett már magasabb rendű térszervezési módszerekre van szükség. Országonként különböző formája alakult ki a halmazos településeknek (pl: oriensek, geomorf halmazok, arab kasbahok), ezek is mutatják, hogy a halmazosság nem nélkülözi a tudatosságot és tervszerűséget. (Meggyesi Tamás) Ez a sajátos, nálunk kialakult halmazos települési forma összefügg a magyarságnak a korábbi nomád életmódjával. A halmazfalunak ez a különleges formája végső soron a nomád téli szállásból keletkezett, amint azt Györffy István 3 állítja. A téli szállást az jellemezte a honfoglalás idejében és azt követőleg is, hogy a sátrak egymás közelében csoportosuló tömegét mint településmagot külső övezetként vette körül az a terület, ahol az állatokat tartották. A belsőségben voltak a sátrak, putrik, egymáshoz közel. A férj általában az állatokkal élt a kültelken, a család többi tagja, az asszony és a gyerekek belül laktak. Amint a település tovább fejlődött, vagyis helyhez rögződött, a sátrakat lakóházak váltották fel a településmag helyén, az ólakból, az állatok szálláshelyeiből pedig az un. ólaskertek övezete alakult ki. A téli szállásból leszármazó magyar halmazfalunak az a jellemvonása, hogy a lakóházhoz, mint ahogyan kezdetben sem csatlakozott, igen hosszú ideig később sem csatlakozik udvar és semmiféle gazdasági épület. A lakóház teljesen csupaszon, magában állt. Ha a lakóház ajtaján kilépett az ember, máris közterületen volt. A házak izoláltan álltak mindenféle udvar, kerítés és melléképület nélkül. A lakóházakban kizárólag az emberek laktak, és a lakóházak közötti szabálytalan formájú kimaradt közökben járkáltak, közlekedtek, ez volt a közterület, nem szabályosan elhatárolt vonalú utca. Kitaposott vonalrendszer volt ez, a vonalak találkozásai alkották az utakat, és főtereket. Ez a fajta település az un. két beltelkes település volt, a másutt ismeretes egy beltelkes faluval szemben. Nem utolsó szempont volt az is, hogy a törökök ellen jó védekezésnek bizonyult ez a berendezkedés. Az Alföldön felduzzadt parasztfalvak jöttek létre, ezzel szemben a Dunántúlon sok kicsi város egymáshoz közel helyezkedett el. Az Alföldön elhelyezkedő települések közül azok maradtak meg, amelyek török védettséget élveztek. Az a tény, hogy a lakóházhoz nem tartozott semmilyen külön elkerített udvar, azt jelentette, hogy az udvarok a lakóháztól elkülönítve csoportosultak az ólaskert övezetében. Tehát minden falulakónak két telke volt, az egyiken az elkerítetlen lakóház, amíg a másikon az udvar funkcióját ellátó, elkerített telek állt. Az egyes emberek ólaskertjei szomszédosak voltak egymással, övezetük kívülről csatlakozott a tisztán lakóházakból álló belsőséghez. Ez az ólaskert különbözött másfajta falvak házának udvarától abban, hogy ennek az udvarnak a rendeltetése, funkciója korábban sokkal inkább nomád színezetű volt, inkább az állattartással függött össze, szemben másfajta, pl. nyugat-európai földműves falvak udvarának rendeltetésével. Másrészt abban is különböztek, hogy térben el volt szakítva a lakóháztól. 3 Györffy István (1937): A magyar tanya. Földrajzi Közlemények, LXV, 4-5.

3 Lassan, amint a földművelés erősödött az állattartás rovására, az ólaskerti telek is, meg a másik beltelek is funkcióját tekintve átalakult. Most már nemcsak az állatokat tartották az ólaskertben, hanem oda kerültek a termények is, a takarmány tömegei. Az ólaskertnek tehát olyanféle rendeltetése lett, mint bármely más falubeli udvarnak, de megmaradt továbbra is az a különbség, hogy a háztól távol, esetenként több kilométerre helyezkedett el. Amikor a földművelés teljesen háttérbe szorította az állattenyésztést, és a népesség is szaporodott, az ólaskert régi alakjában szükségtelenné vált. Ekkor az ólaskert területén is lakóházak épültek a már korábban fennálló gazdasági épületek mellé, tehát olyan házastelekké alakultak az ólaskerti telkek, mint amilyen más falu beltelke. A korábbi, csak lakóházakból álló belsőség területén pedig a lakóházak mellé kinek-kinek óla, istállója, csűrje, magtára épült, és mindezt elkerítették, hogy az ott tárolt holmi kellően védve legyen. Megszülettek a belsőség területén is a lakóházakhoz térben csatlakozó udvarok. Tehát udvar és utca elkülönült. Ez az elkülönítés tervszerűtlenül, lassan, apránként ment végbe, ezért szabálytalan lett az udvar alakja, és így szabálytalanok lettek az udvarok között, az utcának kimaradó közök is. Végeredményben ugyanolyan halmazfalu alakult ki, mint bárhol máshol más országokban. Az ólaskert funkciója tehát eredeti helyén megszűnt, annak helyét is gazdasági udvarral rendelkező lakóház foglalja el. Ekkor az ólaskert régi funkciója kiköltözik a határ távoli szántóföldjeire, és megtestesül ott új formában, ez a tanya. A törökök kiűzését követően újra meg kellett hódítani az ugart, újra fel kellett törni. Elindult a tanyásodás. A téli szállásból rögződött, két beltelkes eredetű halmazfalvaink, a kertes városok alaprajz szempontjából olyanok, mint a nyugati halmazfalvak, de van néhány sajátos vonásuk. Ezek a települések főként az Alföldön fordulnak elő, és belsőségeik nagyok, valósággal óriásfalvak, továbbá belterületüknek határozott főutcahálózata van. Amellett, hogy utcahálózatuk zegzugos, össze-vissza futó, amellett vannak határozottan felismerhető főutcák is. Ez összefüggésben van a régi ólastelkes településsel: a főutcák a falu belsejéből a falu pereme felé haladva tölcsérszerűen tágulnak. Ezek a főutcák régi állathajtó utak voltak. Amikor a csorda megindult reggelenként a legelőre, egyre jobban növekedett, egyre több és több állat csatlakozott hozzá, a végén már hatalmas állattömeg vonult együtt, ennek széles útra volt szüksége. A következő megkülönböztető jegye az, hogy azok a telkek, amelyek eredetileg is belsőségi telkek voltak, általában igen kicsik. A korábbi ólaskerti telkek általában nagyobbak és ezek kezdettől el is voltak kerítve, rendesen tábla formájú, széles, majdnem olyan szélesek, mint amilyen hosszúak. A következő sajátosság az, hogyha többé-kevésbé sík a térszín, ha sem folyó, sem más térszíni akadály nem áll útjába az építkezésnek, akkor ezek a halmazfalvak hajlamosak arra, hogy peremük kör alakot öltsön. Ekkor az aprótelkes belső magot körút veszi körül, elválasztva azt a településnek attól a részétől, amelyet korábban az ólaskertek foglaltak el. Ebben az esetben a sugarasan kivezető utak a körútból indulnak ki, ezeket sugaras halmazfalunak nevezzük. Azt mondhatjuk tehát, hogy funkció szempontjából mára megszűnt a különbség a kertes város két része között, de szerkezetében ma is megfigyelhető. Egy másik falutípust is említenék, az utcás falut, vagy szalagtelkes falu. A közigazgatási faluhatáron belüli részt felosztották, majd ezeket a táblákat csíkokra darabolták. Mindenkinek jutott valamilyen föld, hosszúkás telkek jellemzőek ezekre a településekre. Egy út ment

4 keresztül a területen, és ezen út mentén rendeződtek el a házak, ez volt a központi mag, ahol laktak. A települések elemzésénél a következőket kell figyelembe venni, illetve vizsgálni: - Úthálózat rendszere: lehet ágas útrendszer, körkörös utak, centrális úthálózat, össze-vissza utak, átrohanó utak, zsákutcák stb. - Utak tipológiája: belülről kifelé szélesedik, nem egyenes lakóutcák, teres utcák (ma már nem létezik), 90 fokban megtörik (tudatosak, védelmi szempontból volt fontos), utca-, és térbővületek, zsákutcák, stb. - Terek világa: lehetnek természetesen kialakult terek, utak találkozásánál, útelágazásnál kialakult tér, tölcsértér, csillagtér, tömbtér, sarkos tér stb. - Telekbeépítés: típusok; oldalhatárolt, befelé, ill. kifelé hajlított ház, udvarház. A telek és beépítése: A település alapsejtje nem az épület, hanem a terület, a földrészlet, vagy a telek. A telekrendszer lényege a magán- és közterületek egyértelmű szétválasztása. A telek a legősibb formájában mezőgazdasági célokat szolgált. Többféle telekrendszer is keletkezett, köztük a legfontosabbak a következők: - A telekrendszer a határ tábláinak felparcellázásával jön létre. - A beépítést követően, utólag alakul ki. Ezt példázzák a kétbeltelkes települések. - A területegységek nagyságát, és a telekméreteket előzetesen határozzák meg (ókori civilizációk telepes városaiban, városok alapításánál ezt vették általában figyelembe). - A telekrendszer a meglévő telkek felosztásával vagy összevonásával átalakul. A telekrendszer ismerete azért is fontos, mert számos település alaprajzán ma is az eredeti földhasználati forma tűnik fel, a beépítés pedig a telekrendszer függvénye. A telek és beépítése közötti viszony a tradicionális települések szemszerkezetének egyik legfontosabb tényezője. Mivel a legtöbb építési telek eredetileg mezőgazdasági célokat szolgált, a beépítési típusoknak fejlődéstörténetük van, ami a falusitól a mezővárosi állapoton át a villák és a városi bérház irányába tart. A magyar falvak beépítésének alapvető sajátossága az épületek oldalhatáron, legtöbbször zárt sorban történő elhelyezése. A keskeny és mély parcellákra épülő utcás falu telkei általában 3 részre oszlanak: az első rész a lakóudvar köré szerveződik, a második az állattartást és a terménytárolást szolgálja, a harmadik maga a kert. A házhely üzemközpontként üzemelt. A telken az épületek hátrafelé egyre kisebbek. A 3 részt kerítés és/vagy keresztbe állított épület választja el egymástól. Ez az épület volt általában a csűr, innen van a csűrös falu elnevezés. A szomszédos csűrök csaknem zárt sort alkottak, mely védelmi célokat is szolgált. Az épületek déli homlokzatukkal néznek az udvar felé, így télen a tornácra be tud sütni a nap, nyáron viszont nem. A fenti alaptípus változatainak tekinthetőek a soros és a két soros beépítés. A soros beépítésű telkeken eredetileg elszegényedett kisnemesek vagy zsellérek házai álltak. Gazdasági épületekre nem volt szükség, hiszen lakói földdel sem rendelkeztek. Eredetileg egyetlen nagy család tagjai laktak itt, de a lakók kicserélődtek.

5 A két soros beépítés lényege, hogy a telken belül a hosszú-házzal szemben egy másik épületsor létesül. Az utcakép sajátossága az épületek látszólagos megkettőződése: a második épületsor a szomszéd első épületéhez tapad, köztük csak egy kis rés marad. A 19. században ez a forma változásokon ment keresztül: megjelent a tornác. Ez elindította az oldalhatáron álló szárny befordulását, így alakul ki a hajlított ház. Ide tartozik a hézagosan zártsorú, majd a kisvárosi jellegű zártsorú beépítés, amiben a gazdálkodó életmódból az urbánus életmódba való lassú átmenetet testesíti meg. A zártsorú beépítés az utcai szárny fokozatos bezáródásával jött létre. A hajlított házas fejlődés sajátos változatai jöttek létre az alföldi volt kertes települések belsőségében, ahol a kisméretű telkek kikényszerítettek egy jellegzetesen udvarházas beépítést. Ebben az esetben gyakori a befelé, a telekvég mentén, és az U-alakban történő építés. A fejlődés másik ága a kispolgári családi ház, majd a családi villák kialakulása. A kispolgári családi ház a hajlított ház önállósodása, az oldalhatáron álló szárny elsorvadásával. A következő fejlődési stádium típusát a bérlakások iránti igény teremtette meg. Először a mezővárosi fejlődés során feleslegessé vált oldalszárnyban helyezték el a zselléreket és a bérlőket. Ezeket a szárnyakat pedig körbeépítették. Így jött létre a ma már ritka zártudvaros földszintes bérház. A városi bérházaknak is fejlődéstörténetük van: a 19. században terjedt el az emeletes körülépített udvaros bérház, ezek Budapest belső kerületeire jellemzőek. Az utcai fronton fekvő lakásoknak az ablakai az utcára és az udvarra is nyílhattak, ezek voltak a legjobb lakások. Ha ez főútra néző reprezentatív homlokzattal épült, bérpalotának is hívták. A tömbház az, amikor a beruházó egy egész tömböt vesz meg, majd a telkeket összevonva egységes beépítést hoz létre. Az 1920-as évek szabályzata megtiltotta a belső szárnyak építését, és ezzel létrehozta a csatlakozó udvaros beépítést. A telkek légtere a tömbbelsőben összeért, ami egy sokkal egészségesebb lakókörnyezetet biztosított. A bérlakásépítés sajátos, a város elegánsabb övezeteiben a két világháború között megjelenő formája az emeletes bérvilla, amely szabadon álló, de intenzív beépítés, nagypolgári igényeket elégített ki. A mai társasházak elődje. Egyetlen telepszerű forma van, amely még őrzi a hagyományos városi szövet folytonosságát: a keretes beépítés. Itt az egész tömb alkot egyetlen tulajdonjogi, építési, üzemeltetési és használati egységet. Ez a jellegzetesen városi építkezési forma a 20. század elején jelent meg. A tanyai település A magyar településhálózat egyik legsajátosabb tartozéka az alföldi tanya. Jellegzetes társadalmát, kifejlődését a 2. világháború előtti falukutatók, néprajzosok és történészek sokoldalúan vizsgálták. Erre azért is volt szükség, mert sajátos problémákat vetettek fel, melyeknek a megoldásához sajátos megoldások kellettek. A tanya kérdésének jelentkezése a tudományos irodalomban a század elejéig nyúlik vissza. Az első konkrét tudományos feldolgozás Simko Gyula Nyíregyháza és tanyáinak települése c. könyve (1909). A tanyakérdés jelentkezése is ekkorra tehető, és a 1920-as években bontakozik ki. A tanyát rosszul ítélték meg, nem a gazdasági, történeti keretében, és nem

6 fejlődésében. Így a megoldások csak meddő illúziók voltak. Viszont pozitív volt egyáltalán a kérdés felvetése, megvitatása. A társadalom gyors és radikális intézkedéseket követelt a tanyák megszűntetésére. Ez persze nem sikerült, sőt számbeli csúcspontját csak ezek után érte el: a külterületi népesség aránya 1910-ben 16, 6%, 1920-ban 17,8% és 1930-ban 18,2% volt. Megindult a tanyarendszer tudományos kutatása. A tanyák kettős értelemben is sajátos települési formák voltak: egyrészt külső megjelenésükben szórványok, így különböztek a falvaktól, városoktól és majoroktól. Másrészt a tanyák csak a magyar Alföldön fordultak elő, a mezővárosok szerves egységeként. A tanya egy farm, mint családi gazdaságra szervezett épületegyüttes talán a csoport legősibb, ma is élő formája, ahol az építmények egyetlen telken helyezkednek el. A csoportképződés folyamatát jól példázzák az un. bokortanyák, ahol a telkek egy apró tér köré szerveződnek. Kalocsa környékén még léteznek olyan szálláshelyek, amelyek átmenetet képeznek a tanya, a halmaz és az utcás aprófalu között. A tanya története A magyarországi tanyarendszer alakulásának történeti folyamatát Becsei József két nagy korszakra osztja. Az első a mezei kertek megjelenésétől a 18. század közepéig tartó kialakulási folyamatot foglalja magában. A második korszak ez időtől napjainkig tart. A mezei kertek keletkezésében a szilaj állattartásról az intenzívebb állattartásra való áttérés játszotta a meghatározó szerepet, amit ösztönzött a nyugat-európai konjunktúra. A tanya ősi formájának megjelenése a század fordulójától igazolható. A mezei kertek létrejöttét tekinthetjük a tanyakialakulás első szakaszának, amely a török hódoltság előtti időszakot öleli fel. A 16. század első harmadától a 18. század közepéig az Alföld azon területein, ahol a természeti feltételek, és a határ használatának a rendje nem emelt gátat a tanyakeletkezés folyamata elé, mindenütt megjelentek a tanyák. Átfogó rendszerré ekkor vált a tanyarendszer. A második korszakra a szántóföldi tanyák számának növekedése jellemző. A termelőüzem, a gazdasági udvar elvált a lakóháztól és a háztartástól, tehát térbeli elválásuk zajlott le. Ennek következtében a tanya határbeli üzemformát testesített meg, míg a háztartás a zárt településen maradt. A tanya és a zárt lakóhely nem volt egyenrangú települési egység, a tanyát tartozéktelepülésnek tekintették. A 20. században a lakott tanyák különböző típusai léteztek. A tanyák termelési központi jellege uralkodott a lakófunkcióval szemben. Viszont megegyeztek abban, hogy mind a kettőt a legszorosabb szálak fűzték az anya-településükhöz, kivételt képeztek az állandó letelepedésű szórványok. Azonosak voltak még abban, hogy társadalmi-gazdasági alapjuk az individuális gazdálkodás volt. Később a tanya eredeti tartozék település jellege megváltozott és jellemzővé vált az állandó letelepedésű szórványok létrejötte. Nőtt az állandóan tanyán élők száma. Továbbra is nagy számban voltak a nagygazda (cselédes) és a kisgazda tanyák, de új formák is megjelentek: a farmtanyák és a haszonbéres tanyák, ezek tipikusan állandó letelepedésű szórványok voltak. Őstermelő jellegük eltérő ütemben, de átalakult. A művelésbe vehető új földterületek elfogytak, ugyanakkor a népesség jelentősen szaporodott, jellemző tendencia lett a birtokok elaprózódása. Az alföldi városok belterületének az urbanizálódása is megkezdődött.

7 1945 után a tanyarendszer pusztulása és differenciálódási szakasza következett. A tanyák ellen indított hadjárat következtében a külterületeken élő népesség száma az évi főről 1970-re főre csökkent. Az 1950-es évek elejét tanyaellenes faluszervezési akciók jellemezték. A mezővárosok tanyás területeit is gyakran önálló településsé nyilvánították. A kollektivizálás következtében a tanyák gazdasági funkciói megszűntek vagy csökkentek, megindult a tanyavilág pusztulása. Ez a pusztulás azonban a háztáji gazdaságokban rejlő lehetőségek kihasználása eredményeként a nyolcvanas években lelassult, ill. megállt. Sőt az ötvenes években várt a városokba való beköltözési ütem sem következett be. A tanya megtűrt település lett, ami lehetővé tette a meglévő épületek korszerűsítését. Ez magával hozta a tanyák építészeti arculatának átalakulását is. A tanyák gazdasági szerepe a szocialista kollektivizálással lecsökkent, majd alapvetően átalakult. Egészen 1986-ig a külterületek általános építési tilalom alatt álltak. Az 1950-es évek elején alakított új tanyaközségeknek és a volt nagy tanyás városoknak már lassan három évtizede alig jut pénzforrása a fejlesztésre. Nagyon kevés a tanyán élőknek a fejlesztéshez szükséges tőkéje, friss tudása és a piaci elérhetősége ahhoz, hogy modernizálhassák gazdaságukat. A tanyák pusztulásának folyamata azokon az un. tartozéktanyás területeken volt gyorsabb, ahol a tulajdonosnak volt városi háza is, mert így volt hova visszavonulnia. A tanyarendszer kiterjedése és lakóinak száma a szocialista korszakban szinte folyamatosan csökkent. Összefüggő tanyás területek csak Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében maradtak meg es népszámlálás szerint közel 8000 külterületi lakott hely volt az országban, ahol a népesség 3%-a, fő élt. Mintegy en éltek a meglévő mintegy tanyán, ami az ország külterületi népességének több mint kétharmadát, népességének viszont alig 2%-át jelentette. Sok az elhagyatott, elöregedő népességű tanya. Ugyanakkor megjelentek új tanyai funkciók is: a csak lakás céljára vagy üdülésre használt, felújított vagy új építésű tanyák. Egyes, jelentős táji értékekkel rendelkező térségekben jellemzővé vált a tanyasi idegenforgalom és vendéglátás. A mai tanyán élők helyzete az utóbbi fél évszázadban mindig sajátosan hátrányos volt. Korlátozottan gazdálkodhattak, nem építkezhettek, fokozatosan megszüntették a tanyai iskolákat, lassan haladt a villamosítás, alig épült korszerű út, s a korábban működő boltok és más tanyai ellátó egységek is megszűntek. A tanyán élők száma az utóbbi évtizedben sokkal kevésbé csökkent, mint korábban. A tanyai épületek száma még kevésbé mérséklődött, sőt a városok külterületén még nőtt is. Úgy tűnik, hogy a tanyás térségekben megjelenő új lakosok, új igények és új funkciók (lakó-, pihenő-, üdülő-, idegenforgalmi- hobbi-, bio-, stb.) is segíthetnek, sőt hozzájárulhatnak a tanyavilág modernizációjához. Az utóbbi évtized változásait illetően: megszűnt az építési tilalom, a kárpótlással remény mutatkozott a tanyák gazdálkodási funkcióinak részbeni helyreállítására, megújulására. Miközben az európai csatlakozás során is egyre többször merül fel a tájkímélő, a természetközeli, hagyományos gazdálkodás fontossága, a fenntartható vidékfejlesztés igénye, aminek az alföldi tanya egyaránt nélkülözhetetlenül fontos településformája lehet. Sőt nélkülük alig képzelhető el a táj érdemi megújulása, a jövő generációk számára való megőrizhetősége.

8 Felhasznált irodalom Becsei József: Fejezetek az általános társadalmi földrajz tanulmányozásához. Második átdolgozott kiadás, Budapest, Meggyesi Tamás: Települési szövettan I-II. Falu, város, régió 2002/5 és 2002/7 szám Valuch Tibor: Magyarország Társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris Kiadó, Budapest, Órai jegyzet: Meggyesi Tamás szeptember 16-i és október 28-i előadása.

Magyar népi építészet. Településformák

Magyar népi építészet. Településformák Magyar népi építészet Településformák Településszerkezet: A falvak kicsik A veremház kialakítása A földművelés változásai Kétféle rendszer alakul ki: Hegy és dombvidéki: Nyomások sarló alkalmazása tovább

Részletesebben

TELEPÜLÉSI SZÖVETTAN

TELEPÜLÉSI SZÖVETTAN MEGGYESI TAMÁS egyetemi tanár, BME Urbanisztika Tanszék TELEPÜLÉSI SZÖVETTAN Sajátos ellentmondás jellemzi ma a hazai várostervezést. Várostervezést mûvelni csak egyetemi végzettséggel szabad. Magyarországon

Részletesebben

Település típusok és kialakulásuk. Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK RGVI 2018/2019. tanév

Település típusok és kialakulásuk. Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK RGVI 2018/2019. tanév Település típusok és kialakulásuk Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK RGVI 2018/2019. tanév 3155 település 346 város 2809 község (2018.) a 2011. évi CLXXXIX. Tv Magyarország helyi önkormányzatairól Közigazgatási

Részletesebben

TELEPÜLÉSI SZÖVETTAN II.

TELEPÜLÉSI SZÖVETTAN II. MEGGYESI TAMÁS egyetemi tanár, BME Urbanisztika Tanszék TELEPÜLÉSI SZÖVETTAN II. A 2002/5. számunkban közöltük Meggyesi Tamás Városépítés címen készült kéziratából a települési szövettan témakör 1. fejezetét.

Részletesebben

Tantárgy neve. Magyarország társadalomföldrajza I-II. Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-3 Összóraszám (elm+gyak) 2+0

Tantárgy neve. Magyarország társadalomföldrajza I-II. Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-3 Összóraszám (elm+gyak) 2+0 Tantárgy neve Magyarország társadalomföldrajza I-II. Tantárgy kódja FDB1603; FDB1604 Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-3 Összóraszám (elm+gyak) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi

Részletesebben

Birtokrendezés 2009 települési szórványok

Birtokrendezés 2009 települési szórványok 1. A település: Településen értjük egy embercsoportnak, az embercsoport lakóhelyének és munkahelyének térbeli együttesét. A lakóhely az a hely, ahol az ember vagy embercsoport a maga testi épségének és

Részletesebben

M i é r t é p p e n K e c s k e m é t?

M i é r t é p p e n K e c s k e m é t? M i é r t é p p e n K e c s k e m é t? ? A szövegkörnyezet 1239. IV. Béla: 40.000 ezer kun család letelepítése az Alföldön 1526. mohácsi csata után ( török idők ) elnéptelenedés, falvak megszűnése

Részletesebben

A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont:

A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: Mátészalka város belterületén több szám szerint 19 db telektömbben a hatályos településrendezési eszközök építménymagasság növekedést/növelést terveztek.

Részletesebben

Befektetõi ajánlat. Csalánosi Lakópark

Befektetõi ajánlat. Csalánosi Lakópark Befektetõi ajánlat Csalánosi Lakópark T E R V E Z Z E V E L Ü N K J Ö V Õ J É T! BEFEKTETÉSI LEHETÕSÉG Kecskemét, a közel 110 ezer lelket számláló hírös város, az Alföld dinamikusan fejlõdõ települése,

Részletesebben

Tanítási tervezet. A témakör megnevezése: Falvak és szórványok. A tanítási egység címe: Társadalmi folyamatok a 21. század elején

Tanítási tervezet. A témakör megnevezése: Falvak és szórványok. A tanítási egység címe: Társadalmi folyamatok a 21. század elején Tanítási tervezet I. Alapadatok: Az óra időpontja: 2015. november 16. 4. óra Iskola: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Helyszín: 1088 Budapest, Trefort utca 8. Osztályterem: III. emelet 8. Tanít:

Részletesebben

A tanyavilág jelene és jövője Magyarországon

A tanyavilág jelene és jövője Magyarországon A tanyavilág jelene és jövője Magyarországon Dr. Csatári Bálint, geográfus, az MNVH elnöke Az induló tanyaprogram szakmai fóruma, Budapest VM 2011. szeptember 1. Vázlat 1. A magyar tanya és fontossága

Részletesebben

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő:

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő: TÁRSASHÁZ Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: 34961 TERVDOKUMENTÁCIÓ tervtanácsi tervdokumentációhoz Megrendelő: Octodomus Ingatlanfejlesztő Kft. 1097 Budapest, Illatos út 9. Tervező: Invenio Studio

Részletesebben

Demográfia. Lakónépesség, 2005

Demográfia. Lakónépesség, 2005 Demográfia Lakónépesség, 2005 Szlovákia délkeleti részén elterülõ Felsõ-Bodrogközt gyakran nevezik Szlovákia alföldjének. Ezen a területen 28 település található, amelyek a Bodrog, Latorca és Tisza folyók,

Részletesebben

A rendelet megalkotásának napja: május 27.

A rendelet megalkotásának napja: május 27. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat

Részletesebben

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik:

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (X. 17.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

Egy mezőváros társadalomszerkezete a Horthykorban

Egy mezőváros társadalomszerkezete a Horthykorban Egy mezőváros társadalomszerkezete a Horthykorban Kettős társadalom Feudális-rendi arisztokrácia úri középosztály közalkalmazottak parasztság (önállók, bérlők, zsellérek, cselédek Kapitalista osztály nagytőkésekzse

Részletesebben

MELLÉKLETEK. Klasszikus tanyás táj a Csongrádi-síkon. Intenzív gazdálkodású fóliás tanyazóna távolba vesző képe

MELLÉKLETEK. Klasszikus tanyás táj a Csongrádi-síkon. Intenzív gazdálkodású fóliás tanyazóna távolba vesző képe MELLÉKLETEK Klasszikus tanyás táj a Csongrádi-síkon Intenzív gazdálkodású fóliás tanyazóna távolba vesző képe MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézet 52 Országútra halszálkaszerűen

Részletesebben

Győrújfalu településképi rendeletének módosítása

Győrújfalu településképi rendeletének módosítása Győrújfalu településképi rendeletének módosítása Győrújfalu közigazgatási területén a Győrújfalui csatorna Győr felőli oldalán a falusias beépítéstől eltérő, többszintes lakópark épül. A településképi

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA. Csüllög Gábor 1

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA. Csüllög Gábor 1 MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA Csüllög Gábor 1 Magyarország Európai Uniós csatlakozásával együtt járó regionális tagolásának kialakítása sok vitával jár, amelyeknek

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 6. sz. melléklet Vegyes területek A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 11. (1) A településközpont vegyes építési övezetek intézményi, kereskedelmi, szolgáltatási

Részletesebben

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében 2019. február GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4

Részletesebben

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata 7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata Az ingatlanok értékbecslése kapcsán gyakran felmerül egy adott ingatlan

Részletesebben

Örökségvédelmi hatástanulmány. Művi értékvédelem

Örökségvédelmi hatástanulmány. Művi értékvédelem Örökségvédelmi hatástanulmány Művi értékvédelem A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (továbbiakban Tv.) 66. (2) bekezdése alapján kötelező az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítése

Részletesebben

A települések általános kérdései. Dr. Kozma Gábor

A települések általános kérdései. Dr. Kozma Gábor A települések általános kérdései Dr. Kozma Gábor A., A településekkel kapcsolatos alapfogalmak I. A település 1. Definíció: a., Mendöl T.: a település egy embercsoport lakó- és munkahelyének térbeli egysége

Részletesebben

DUNAÚJVÁROS TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA ÉS TELEPÜLÉSMORFOLÓGIÁJA

DUNAÚJVÁROS TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA ÉS TELEPÜLÉSMORFOLÓGIÁJA CSAPÓ TAMÁS LENNER TIBOR DUNAÚJVÁROS TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA ÉS TELEPÜLÉSMORFOLÓGIÁJA PÉCS 2014. év lakosság 1949 3949 1960 30976 1970 44721 1980 59559 1990 58887 2001 53036 2011 46508 Dunaújváros

Részletesebben

TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN*

TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN* A TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN* FALUSSY BÉLA A szerző az időfelhasználás alapvető szerkezeti változásait a társadalomban és a gazdaságban hosszú távon lezajlott meghatározó

Részletesebben

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Újfehértó Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Előadók: Gonda-Magyar Andrea és Labbancz András Újfehértó, 2017. június 6. Bevezető Lakókörnyezetünk színvonala

Részletesebben

a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt terület

a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt terület ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2002. (VII.4.) RENDELETE a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt

Részletesebben

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (V. 1.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez

ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez Alulírott Körmendy János okl. építészmérnök, Hegykő megbízott főépítésze nyilatkozom,

Részletesebben

Magyar népi építészet. A város és a telek

Magyar népi építészet. A város és a telek Magyar népi építészet A város és a telek Város olyan település, amely: központi tevékenységre specializálódott. a területi munkamegosztás jellegzetes településformája, autonóm vezetésű társadalmi egység.

Részletesebben

TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő:

TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő: TÁRSASHÁZ BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz:36079 Műszaki leírás településképi konzultációhoz Megrendelő: Corvin Corner Kft. 1086 Budapest, Lujza u. 26. 2/1 Tervező: Invenio Studio 1114 Bp., Eszék

Részletesebben

A LAKOTTHELY ÁLLOMÁNY VÁLTOZÁSAI KÖZÖTT. c. ( nyilvántartási számú) OTKA kutatás. Kutatási zárójelentése

A LAKOTTHELY ÁLLOMÁNY VÁLTOZÁSAI KÖZÖTT. c. ( nyilvántartási számú) OTKA kutatás. Kutatási zárójelentése A LAKOTTHELY ÁLLOMÁNY VÁLTOZÁSAI 1960 1990 KÖZÖTT c. (14950. nyilvántartási számú) OTKA kutatás Kutatási zárójelentése Az 1994-1996 között végzett munkáról Témavezető: dr. Valér Éva Munkatársak: Balázs

Részletesebben

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

Jogi alapismeretek szept. 21.

Jogi alapismeretek szept. 21. Jogi alapismeretek 2017. szept. 21. II. Állam- és kormányformák az állam fogalmának a meghatározása két fő szempontból fontos legitimációs és normatív szerep elhatárolás, megértés definíció! A definíciónak

Részletesebben

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testülete.. határozatának 4. számú melléklete

Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testülete.. határozatának 4. számú melléklete Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testülete.. határozatának 4. számú melléklete TELEPÜLÉSSZERKEZETI LEÍRÁS A TELEPÜLÉSSZERKEZETET MEGHATÁROZÓ KÖZLEKEDÉSI KAPCSOLATI ELEMEK A TELEPÜLÉSSZERKEZETET

Részletesebben

MTA RKK Alföldi Tudományos Intézete. Tanyakutatás 2005 Kutatási jelentések 7. (kiegészítő) füzet

MTA RKK Alföldi Tudományos Intézete. Tanyakutatás 2005 Kutatási jelentések 7. (kiegészítő) füzet MTA RKK Alföldi Tudományos Intézete Tanyakutatás 2005 Kutatási jelentések LEÍRÓ STATISZTIKÁK, DIAGRAMOK ÉS KERESZTTÁBLÁZATOK A TANYAKUTATÁS 2005. CÍMŰ FELMÉRÉS ADATAI ALAPJÁN Témavezető: Dr. Csatári Bálint

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II.

A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II. A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II. TÁJRENDEZÉS A XIX. SZÁZADBAN Ipari forradalom hatásai Vasútépítés Vízrendezés Birokrendezés BIRTOKRENDEZÉS Célszerű méretű, nagyságú táblák kialakítása Utak építése Vízrendezés

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE

Részletesebben

A környezetvédelem szerepe

A környezetvédelem szerepe A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma

Részletesebben

Laktanyatervezés szemléletének változása 1867-1945 között.

Laktanyatervezés szemléletének változása 1867-1945 között. Tempfli M. Szilárd Laktanyatervezés szemléletének változása 1867-1945 között. 1. Bevezetés Az írott történelem kezdetétől a 18. század közepéig az egyes államok haderejét főként a zsoldosok alkották. A

Részletesebben

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna 5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti

Részletesebben

I I Változások

I I Változások I I. 1. 3. Kunszentmiklós rendelkezik településszerkezeti tervvel. A változásokat a 2006-ban jóváhagyott hatályos településszerkezeti tervhez (továbbiakban: alapterv) viszonyítjuk. Hálózati elemek Főbb

Részletesebben

Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány

Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2012 Elfogy a szándék, fölcserélt otthonok, alatta a föld rég futóhomok, s hová a szél hajtja, ott ver tanyát az, aki

Részletesebben

Humánpolitika a dolgozó szegények munkahelyein*

Humánpolitika a dolgozó szegények munkahelyein* TARDOS KATALIN Humánpolitika a dolgozó szegények munkahelyein* A szegénységi küszöb alatti bérekkel rendelkezõk részaránya folyamatosan növekedett a kilencvenes évek Magyarországán. A bérszínvonal és az

Részletesebben

Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl

Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl A KULTÚRA VILÁGA Csata Zsombor Kiss Dénes Kiss Tamás Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl A kutatási programról Erdélyben a kulturális kataszter felmérése két régióra osztva történt. A csíkszeredai

Részletesebben

RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen

Részletesebben

község közterület közterület jellege hsz. ép. lh. em. ajtó

község közterület közterület jellege hsz. ép. lh. em. ajtó Tiszaüly Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 5061 Tiszasüly, Kistéri út 21. Tel:56/497-000, fax: 56/497-019 Bevallás a magánszemélyek kommunális adójáról (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást

Részletesebben

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról A Vidékfejlesztési Program legfrissebb verziója letölthető a Vértes-Gerecse Közösség honlapjáról is: http://vercse.hu VP M07 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben (20. cikk)

Részletesebben

ELŐSZÓ. [Erdélyi Magyar Adatbank] Egyed Péter (szerk.): Változó valóság

ELŐSZÓ. [Erdélyi Magyar Adatbank] Egyed Péter (szerk.): Változó valóság ELŐSZÓ Századunk második felében Románia társadalmában történelmi méretű népmozgalmi folyamatok zajlottak le azoknak a gazdasági-társadalmi változásoknak az összefüggésében, melyeknek során az ország fejlődőben

Részletesebben

Csongrád Megyei Önkormányzat

Csongrád Megyei Önkormányzat Csongrád Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálata 2008. Készítette: Majláthné Lippai Éva Közreműködtek: Hivatal munkatársai: Makhult Zoltán Szekeresné dr. Makra

Részletesebben

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése Szabó Beáta Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése A régió fő jellemzői szociális szempontból A régió sajátossága, hogy a szociális ellátórendszer kiépítése szempontjából optimális lakosságszámú

Részletesebben

TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE

TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS VAROS ÖNKORMÁNYZATA 1996 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 9 TÓTKOMLÓS TERMÉSZETI FÖLDRAJZA (AndóMihály) 11 1. A természeti tényezők

Részletesebben

LAKÁSÉPÍTÉSEK, 1990 2004

LAKÁSÉPÍTÉSEK, 1990 2004 Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály LAKÁSÉPÍTÉSEK, 1990 2004 Budapest, 2005. október Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály, Területi tájékoztatási

Részletesebben

Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I.

Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I. Zalalövő Város Önkormányzatának 17/2003./XII.04./sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ Zalalövő Város Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990.

Részletesebben

a postát. Gesztelyi Nagy László: 1927 Dánia Tanyavilága

a postát. Gesztelyi Nagy László: 1927 Dánia Tanyavilága A tanyás s térst rségek környezetk rnyezetéről (különös s tekintettel a Homok Hátságra) Dr. Váradi József Mi a tanya? Klasszikus tanya:bibó István: (Eredi Ferenc, Győrffy István után) a városban házzal,

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2015 szeptember Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya

Részletesebben

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV VÁROSFEJLESZTÉS AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG INTEGRÁLT VÉDELMÉNEK SZOLGÁLATÁBAN BAJNAI LÁSZLÓ PhD EGYETEMI ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV

Részletesebben

Dömsöd, településrendezési eszköz módosítási kérelmek 2019.

Dömsöd, településrendezési eszköz módosítási kérelmek 2019. módosítási szándékok táblázata Dömsöd, településrendezési eszköz módosítási kérelmek 2019. sorszám 1 0407/63 hrsz-ú, kivett terménytároló és 0407/65 hrsz-ú, kivett vágóhíd területek átminősítése M-t (beépítést

Részletesebben

Átnézeti térkép Kivonat az érvényben lévő szabályozási tervből Kivonat az érvényben lévő szerkezeti tervből

Átnézeti térkép Kivonat az érvényben lévő szabályozási tervből Kivonat az érvényben lévő szerkezeti tervből 18. 2d-2 Páfrány úti URÁN Társasgarázs A Páfrány út 543/1 hrsz-ú ingatlan beépítési %-nak növelése 70%-ra (Páfrány úti garázstelep). nem nem igen A kérést méltányolandó, az övezetben a beépítési lehetőséget

Részletesebben

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges.

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges. Önkormányzati válaszok Püspökladány város Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztályának

Részletesebben

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt.

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK I. TELEPÜLÉSRENDEZÉS 1. Vizsgálat 1.1. Elhelyezkedés Söréd község Fejér megye észak-nyugati határához közel, Székesfehérvártól 16 km-re helyezkedik el. A települést DNy ÉK-i irányban

Részletesebben

a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.

a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést

Részletesebben

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Felépítés 1) Melyek Magyarország főbb térszerkezeti jellemzői? 2) Melyik

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Községi Önkormányzat Vámosszabadi K I V O N A T Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 28-án (kedden) 18.00 órakor kezdődő soron következő nyilvános testületi

Részletesebben

TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI

TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI Geográfia 1.természeti földrajz (amely természettudomány) 2.társadalmi-gazdasági földrajz (amely társadalomtudomány) népességföldrajz

Részletesebben

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai

Részletesebben

Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció?

Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón A kelet és közép-európai rendszerváltások nemcsak az érintett országok politikai és gazdasági

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

Vidéki nagyvárosaink településmorfológiája

Vidéki nagyvárosaink településmorfológiája Dr. Csapó Tamás 1 Vidéki nagyvárosaink településmorfológiája A hazai földrajztudomány nagyvárosoknak nevezi a 100 ezer fınél nagyobb városokat, amelyekbıl 2007. január elsején 8 db van Magyarországon.

Részletesebben

TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK CSERHÁTI MINTATERÜLETEN

TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK CSERHÁTI MINTATERÜLETEN Tájökológiai Lapok 6 (1 2): 127 144. (2008) 127 TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK CSERHÁTI MINTATERÜLETEN ZAGYVAI GERGELY Nyugat-Magyarországi Egyetem, Környezettudományi Intézet 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei.

A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei. A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei Molnár Melinda Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László

Részletesebben

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek: HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház

Részletesebben

Tóth József Emlékkonferencia Gálné Horváth Ildikó. Középiskolai tanár, Németh László Gimnázium, Általános Iskola, Hódmezővásárhely március 18.

Tóth József Emlékkonferencia Gálné Horváth Ildikó. Középiskolai tanár, Németh László Gimnázium, Általános Iskola, Hódmezővásárhely március 18. Tóth József Emlékkonferencia Gálné Horváth Ildikó PhD hallgató, PTE TTK. FDI Középiskolai tanár, Németh László Gimnázium, Általános Iskola, Hódmezővásárhely 2014. március 18. Bevezetés Elmúlt évtizedek

Részletesebben

Egy mikrorégió szerepvállalása a tudástársadalom megvalósulásában

Egy mikrorégió szerepvállalása a tudástársadalom megvalósulásában Egy mikrorégió szerepvállalása a tudástársadalom megvalósulásában Varró Bernadett Szent István Egyetem ABPK, Jászberény Varro.Bernadett@abpk.szie.hu A világot a gyors változások, a fokozódó globalizáció,

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

BÁCSALMÁS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BÁCSALMÁS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA BÁCSALMÁS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Bácsalmás Város megbízásából: Innovatív Kft. Vezető tervező: Seregélyné Király Adrienn Operatív felelős: Simon Csaba 2009. április Készítették Bácsalmás

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. október 28-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. október 28-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 28-i ülésére Tárgy: Helyi építési szabályzat és a mellékletét képező szabályozási terv módosításának folyamatában a véleményezési

Részletesebben

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* TANULMÁNYOK DR. ENYEDI GYÖRGY A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* A magyar területfejlesztési politikának egyik sarkalatos célja az ország különböző területein élő népesség életkörülményeinek

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete. az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról

Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete. az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról Újhartyán Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV RÉSZMÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - 14/2008 (III. 21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT (46/2003.

Részletesebben

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,

Részletesebben

Az 1989/90-es rendszerváltás társadalmi hatásai

Az 1989/90-es rendszerváltás társadalmi hatásai Valuch Tibor: Az 1989/90-es rendszerváltás társadalmi hatásai I. Bevezetés: Bármennyire is közhelyszerűnek tűnik, ettől még tény, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának politikai átmenete radikális

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2016 május Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya a magyar

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata

Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata Mosonmagyaróvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010-ben döntött arról, hogy a településrendezési eszközök (településszerkezeti

Részletesebben

MAGYAREGREGY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek

MAGYAREGREGY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek 1 SOR 1. 0196 Külterületen M M 339 50041/1958 Mecsek északkeleti részén, a hegyvonulat kiugró nyúlványán áll. Római és középkori előzmény

Részletesebben

A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata a Debreceni Egyetem végzettjeinek utókövetésén keresztül Fónai Mihály Kotsis Ágnes Szűcs Edit Tanulmányunkban a Debreceni Egyetemen a Diplomás Pályakövető Rendszer

Részletesebben

SÁRVÁR. Településrendezési eszközök módosítása. eljárás. Teljes. Véleményezési szakasz

SÁRVÁR. Településrendezési eszközök módosítása. eljárás. Teljes. Véleményezési szakasz SÁRVÁR Településrendezési eszközök módosítása Teljes eljárás Véleményezési szakasz Megrendelő: Sárvár Város Önkormányzata 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel: 0695/523-100 Email: rosenfeld.istvanne@sarvar.hu

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Amint a legutóbbi, 2001-es ukrajnai népszámlálás is megerősítette,

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr.

Részletesebben

VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS

VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS 2. fejezet VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS Földházi Erzsébet Főbb megállapítások» A párkapcsolatok két alapvető típusa a házasság és egyre növekvő arányban az élettársi kapcsolat. A házasságok válással, az élettársi

Részletesebben

Hol laknak a magyar nagyvárosi térségek képzett, illetve elit csoportjai?

Hol laknak a magyar nagyvárosi térségek képzett, illetve elit csoportjai? SZIRMAI VIKTÓRIA Hol laknak a magyar nagyvárosi térségek képzett, illetve elit csoportjai? A kiinduló tétel Talán kissé túlzónak hangzik, de a címben megfogalmazott kérdésre a válasz az, hogy lényegében

Részletesebben

Üllői út Haller utca Mester utca által határolt terület) Kerületi Építési Szabályzatáról szóló. 25/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Üllői út Haller utca Mester utca által határolt terület) Kerületi Építési Szabályzatáról szóló. 25/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelet módosításáról Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2018. (VI.26.) önkormányzati rendelete a Budapest, IX. ker. KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS Rehabilitációs Terület (Ferenc körút Üllői

Részletesebben

Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása

Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2014. december 10. A Tanyafejlesztési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben