Messier Maraton 2015 Tavasz

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Messier Maraton 2015 Tavasz"

Átírás

1 Lovró Ferenc Messier Maraton 2015 Tavasz Két év telt el az előző Messier Maratonom óta, akkor 97-es eredménnyel zártam, ami azt jelentette, hogy mindent le tudtam észlelni, amit az észlelőhelyem - egy zselici völgy - és a felhőzet megengedett. Ideje volt hát újra megpróbálkozni a 110 objektum leészlelésével. A sors furcsa fintoraként akárcsak két évvel ezelőtt, most is egyedül csináltam végig az éjszakát: akkor betegség, a "nagy" márciusi havazás és váratlanul közbejött dolgok miatt mondták le észlelőtársaim a lehetőséget, most pedig szintén betegség és egyéb elfoglaltságok miatt fogyott el a társaság. Úgy látszik ez a sors kísért engem. Előző alkalommal a magány miatt sikerült csak 97 objektum, mivel egyedül - bevallom férfiasan - nem mertem kimenni a közeli észlelődombra, így a zselici házikónk kertjéből kellett észlelnem. Ezúttal nem hagytam magam, és úgy döntöttem, hogy a jó horizont miatt az éjszaka kezdetén és végén mindenképp felmegyek a dombra, és csak a középső szakaszt csinálom a háztól, amikor elég ha egy jó zenit rendelkezésre áll. A lista két végéhez viszont elengedhetetlen a kiváló horizont, így nem volt más választásom, mint az ingázás a két helyszín között. Persze végigcsinálhattam volna az egész maratont a dombról is, de mivel a ház csak másfél kilométerre van ettől a helytől, és tudtam, hogy lesznek hosszú üres szakaszok az észlelésben, nem láttam értelmét, hogy a kelleténél több időt töltsek a dombon. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább lássuk, mi szükséges egy sikeres maratonhoz: Charles Messier Charles Messier ( ) francia csillagász volt. Fő Fő területe az az üstökösvadászat volt, híres katalógusát is is valójában emiatt készítette el el Pierre Méchain közreműködésével. A katalógusban olyan, üstökösnek látszó objektumokat tüntetett fel, fel, amik a kor kor eszközeivel könnyen összetéveszthetőek voltak a számára érdekesebb üstökösökkel. A mai amatőrcsillagászoknak a 110 elemből álló lista az az alapmű, szinte mindenki ezeket kezdi el el észlelni pályafutása kezdetén, és és rengeteg objektumára még a gyakorlott amatőrök is is újra és és újra visszatérnek gyönyörködni. A Messier maraton pedig egy olyan verseny, ahol az az észlelő megpróbálja egyetlen éjszaka alatt végigészlelni a lista 110 tagját. Erre nálunk a tavaszi napforduló környéki újholdas időszakok a legmegfelelőbbek, ekkor az az M30 kivételével mind a 109-re meg van az az elvi lehetőség. Tudomásom szerint a magyar rekord Kernya János Gábor nevéhez fűződik, aki aki 108 objektumot észlelt le le egyetlen éjszaka alatt, de de már 100 fölötti eredmény is is ritka. Hazánkban többnyire mindenkinek a becsületére van bízva, hogy mely objektumokat tekinti pozitan leészleltnek, de de vannak olyan versenyek is, is, ahol egy bíró is is ellenőrzi, hogy az az észlelő tényleg azt azt az az objektumot találta-e meg. Egy jó észlelőhely: bár a Messier-objektumok többsége rendkívül fényes, sosem árt, ha minél sötétebb égen keresgélhetjük őket. Különösen a lista két vége a nehéz, ugyanis

2 ilyenkor még a szürkületi égen kell keresgélni, amikor az égbolt eleve fényes, amihez ha még hozzáadódik egy jellemzően magas horizontú városi észlelőhely is - nos, borítékolható a sikertelenség. Egy távcső: nem kell, hogy jó legyen, és nem kell, hogy nagy. Tapasztalt szem már egy egészen kis távcsővel is le tudja észlelni a Messierek többségét, a problémát inkább ismét a magas égi háttérfényességű időszakok okozzák, amikor a kistávcső hátrányba kerülhet. Viszont később megmutatom, hogy van olyan szakasza is a maratonnak, amikor például kifejezetten hátrán a nagy távcső. Megfelelő mechanika: szögezzük le, becsületes ember maratonhoz nem használ GoTo funkciót! Egyszerűen a dolog "becsületkasszás" jellege vész el, ha a saját ügyességünk helyett mechanikánk pontosságára bízzuk a sikerünket. Másrészt meglepő, de saját tapasztalatom szerint több szempontból is komoly előnyt jelenthet egy primitív Dobsonzsámoly. 110 objektumnál egy hagyományos mechanika nem kevés stressznek van kitéve a folyamatos kuplungolások miatt. További előny, hogy mindig ugyanúgy nézünk a csőbe, így hátunkat is kevésbé veszi igénybe az éjszaka, mint mondjuk egy ekvatoriális szerelésű newtonnál. Térkép: elengedhetetlen egy jó térkép és térképismeret! Ne használjunk olyan térképet, amit még nem használtunk élesben eleget az ég alatt. Tapasztalat: kellő tapasztalat hiánya biztos út a sikertelenséghez. Nem ismerek senkit, aki egy-két hónap észlelgetéssel a háta mögött 100 fölötti objektumszámot ért el. Egyrészt a tapasztalat biztosítja, hogy a térkép léptékeit, csillagalakzatokat biztosan tudjuk azonosítani az égbolton. A keresésnél fontos, hogy szinte azonnal a megfelelő helyre pozícionáljuk a távcsövet, ha ráadásul még sosem láttuk előtte a kiscsikó csillagképet, akkor komoly bajba kerülhetünk. Tapasztalat nélkül az ember hamar frusztrálttá válik, és ez elveszi a maraton élvezeti értékét. Keresőtávcső: a legtöbb Messier-objektum egy jó keresőtávcsőben már halvány foltocskaként megmutatja magát. Ez hatalmas előny, mert szükségtelenné teszi a néha bizony nehézkes csillagról-csillagra ugrálást. Szintén nagyon hasznos lehet a hagyományos keresőtávcső mellé felszerelni valamilyen egyszeres kereső megoldást (lézerpointer, pirospöttyös kereső, Telrad, stb). Ezzel nagyon felgyorsítható a keresés, és különösen a szürkületi szakaszokban életmentő lehet, amikor csak néhány fényesebb csillag segíti a navigációt. Binokulár: hatalmas segítség egy jó binokulár, ami a szürkületi szakaszokban, vagy akár a Tejúton fekvő objektumok keresésében és azonosításában lehet nélkülözhetetlen. Listák, tervek, koordináták, lásd alább. Előkészületek Nem szabad félvállról venni a felkészülést a maratonra. Persze úgy is lehet sikereket elérni, ha este hatkor eszünkbe jut, hogy kéne nyomni egy Messier maratont, de sokkal

3 nehezebb, mintha alaposan felkészülünk rá. Kezdjük már napokkal előtte nézegetni a térképünket, hogy már fejből menjen, melyik objektum hol található. Az se hátrány, ha a kritikusabb objektumokat felkeressünk néhányszor, főleg ha csillagszegény környezetben vannak, és nem akarunk indokolatlanul sok időt tölteni a keresésükkel. Sikeres Messiermaratont nem lehet úgy teljesíteni, hogy legalább a legismertebb tagokat nem tudjuk szinte reflexből megtalálni. Fontos, hogy távcsövünket is megfelelően felkészítsük: ha kell, kollimáljuk, ellenőrizzük a fókuszírozót, a finommozgatásokat, ha szükséges, a keresőt tisztítsuk le. Ha van egyszeres keresőnk, ellenőrizzük, kibírja-e a benne lévő elem az éjszakát, ugyanígy ellenőrizzük észlelőlámpánk elemét is. Kitelepülve a helyszínre pedig nem árt ellenőrizni a párhuzamosítást, szükség esetén a jusztírt. Ne az értékes éjszakai percekből vegyünk el idő azzal, hogy párhuzamosítani próbáljuk a keresőtávcsövünket! Készítsünk egy jól átlátható listát az észlelendő objektumokról. Az én listámba a következőket jegyzem fel: Ajánlott sorrend Objektum sorszáma Objektum típusa Térkép oldalszáma Észlelés időpontja SQM (sötétségmérő) és hőmérséklet Megjegyzések Idén minden objektumhoz egy kis kört is rajzoltam, amibe egy hevenyészett látómezővázlat került Ajánlott sorrendet sokfelé találni a neten, nekem azt hiszem mostanra kiforrt a megfelelő menetrendem, amit ebben a cikkben végig lehet követni. Ettől persze nagy mértékben el lehet térni, különösen azoknál az objektumoknál, amik sok időt töltenek a zenithez közel. A horizonton éppencsak átvonulóknál viszont jó, ha tartjuk magunkat az ajánlott sorrendhez, mivel sokszor meglepően kevés időnk van csak megtalálni egy-egy Messiert. Legyen nálunk elég meleg ruha, meleg ital, kalóriadús étel, energiaital, különösen ha nincs módunk időközben egy fűtött házban megpihenni. Ez nem egy két-három órás észlelés, hanem egész éjszakás! Két éve márciusban -15 C volt az éjjeli hőmérséklet, most "csak" -8. Ezt nem lehet félvállról venni, bár meg kell jegyeznem, néha olyan tempóban kell a távcsövet hajtogatni és futkározni a térkép-távcső között, hogy még ki is fogunk melegedni. Azt hiszem a Messier maraton az, amikor igazi sporttá válik a csillagászat!

4 Készüljünk fel lelkiekben arra is, hogy ez most nem a gyönyörködés éjszakája lesz. Bár vannak holt szakaszok, amikor lenne idő kiélvezni a látványt, de azt töltsük inkább pihenéssel. Amikor pedig észlelni kell, akkor amilyen gyorsan csak lehet, észleljünk le minél több objektumot, ne álljunk le egynél sem! Számomra például még sosem mutatott olyan szép képet az Orion-köd, mint most, ám tudtam, hogy nem állhatok meg gyönyörködni a fodrokban, öblökben, részletekben. Ennyi bevezetés után lássuk, hogyan is zajlott az én 2015 tavaszi maratonom! Este hét óra körül értem ki észlelőhelyemre, a zselici házunk közelében lévő észlelődombra. Itt nagyon jó horizont, és természetesen kiváló ég fogad minket. Tőlem párszáz méterre őzek ugrabugráltak, valahonnan valamilyen ragadozómadár rikoltozása hallattszott. Biztos ami biztos, kiraktam a távcső mellé a magammal hozott husángot - ad némi (hamis) biztonságérzetet, ha az ember körül éjjel vaddisznók, szarvasok, rókák, jetik mászkálnak. Az ég természetesen még nagyon világos, a Nap már alábukott, csak a Vénusz és a Jupiter segít meghatározni az égtájakat. A Vénusz ezúttal komoly segítség az első két ajánlott objektum leészleléséhez: az M74 illetve 77 jelű galaxisokhoz. Fényes bolygótestvérünk ezúttal pont e két csillagváros szomszédságában tartózkodott, így sokkal könnyebb volt meghatározni a galaxisok csillagkörnyezetét. Az első csillagokat binokulárban sikerült megtalálni, szabadszemmel talán egy-két zenit-közeli csillag pislákolt halványan. A binokuláros keresés után a nagytávcső keresőjével is már lehetett boldogulni, de e két galaxis megpillantása így sem sétagalopp. A fényes égbolt miatt az öt legnehezebben megpillantható célpont közé sorolom őket, ki merem jelenteni, hogy kistávcsővel szinte lehetetlen rájuk bukkanni, talán csak ha a horizontunk a Kárpát-medencében megszokottnál sokkal tiszább. Nálam sajnos annyira párás volt a távoli látóhatár, hogy még a Mars is alig-alig pislákolt csak

5 át a páratengeren. A pára pedig a diffúz objektumok nagy ellensége. Mindenesetre ha ezek nem sikerülnek, ne szegje kedvünket, még mindig simán 100 fölött teljesíthetünk. Én már itt el is tértem az ajánlott sorrendtől, és előbb megnéztem az M33-at, mert az M74 keresése hosszas keresgélés után is sikertelenségbe fulladt, mígnem az egyre sötétedő égbolt átvette az uralmat a horizont párarétege fölött, és nehezen bár, de átsejlett a galaxis halovány teste. Készüljünk fel nagy küzdelemre! Sorszám Objektum Időpont SQM-mérés Hőmérséklet 1 M77 19:17 20,13 10 C 2 M33 19:40 20,93 9 C 3 M74 19:45 21,23 8 C Az első három objektum után már egy kellemesebb, sőt kifejezetten élvezetes szakasz következik: ekkorra az égbolt felsőbb része már szinte sötétnek montható, így könnyű célpontok következnek. Ráadásul több közülük kifejezetten gyakran észlelt objektum aminek hála itt nyerhetünk egy kis időt Sorszám Objektum Időpont SQM-mérés Hőmérséklet 4 M31 19:50 21,27 3 C 5 M32 19:52 21,27 3 C 6 M110 19:53 21,27 3 C 7 M52 19:57 21,33 1 C 8 M103 19:59 21,33 1 C Ezután belecsapunk a lecsóba, a következő pár órában a 110 objektum nagy részét leészleljük - én például még éjfél előtt 66-ig jutottam el a 110-ből. Érdemes azonban sietni, mert ha jó ütemben és kevés keresgéléssel tudunk dolgozni, éjféltájt alkalmunk van pihenni. Eddigi tapasztalatom szerint egyébként három hosszabb pihenőt lehet beiktatni: egyet este 9 körül, egyet éjfél körül, egyet pedig hajnali 2-3 között. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha az észleléseket viszont megszakítások nélkül, folyamatosan tudjuk végezni, nem akadályoz sem felhő, sem bármi váratlan esemény, valamit a keresés során sem vétünk hibát, és az egünk is elég jó ahhoz, hogy könnyen, gyorsan tudjuk azonosítani a következő célpont helyzetét. Ezek az objektumok már elég magasan járnak az égen, így megtalálásuk nem különösebben nehéz. Az M48 leészlelése után döntöttem úgy, hogy otthagyom a dombtetőn lévő észlelőhelyemet, és visszaautóztam a házunkhoz, mivel a következő objektum már a délkeleten és magasan lévő M44 volt, így a ház magas horizontja már nem volt akadály. Természetesen mivel a távcső össze- és kipakolása nem kevés idő, valamint az út egy része lassabban járható földút, így a nagyjából egy órás lehetséges szünetem nagy része pihenés helyett a költözködéssel telt.

6 Sorszám Objektum Időpont SQM-mérés Hőmérséklet 9 M76 20:03 21,34 1 C 10 M34 20:07 21,32 1 C 11 M45 20:09 21,32 1 C 12 M79 20:12 21,32 1 C 13 M42 20:16 21,24-1 C 14 M43 20:16 21,24-1 C 15 M78 20:20 21,28-2 C 16 M1 20:22 21,28-2 C 17 M35 20:23 21,36-1 C 18 M37 20:25 21,36-1 C 19 M36 20:26 21,36-1 C 20 M38 20:28 21,32 1 C 21 M41 20:29 21,32 1 C 22 M93 20:30 21,31-1 C 23 M47 20:31 21,31-1 C 24 M46 20:32 21,31-1 C 25 M50 20:40 21,34-2 C 26 M48 20:42 21,34-2 C A háznál újra felállítottam a távcsövet. Elkövettem azt a hibát, hogy előzőleg nem alakítottam ki az észlelőhelyet, így az egyhe domboldalon kellett sebtében egy kis vízszintes talapzatot kialakítani téglákból a sötétben. Egy kis melegedésre azért volt idő a házban. A völgy hátránya, hogy könnyebben leül a pára, ez látszott is mind a távcsövön, mind a használt okuláron. Okulárválasztás Én Én végig egy szemlencsét használtam, így így nem kellett a cserélgetésre, újrafókuszálásra időt vesztegetni. Érdemes egy olyan eszközt választani, amely legalább 1 fokos látómezőt ad, ad, de de másfélnél ne ne adjon többet. Ebbe már minden objektum belefér, és és a kisebbek sem vesznek még el. el. Érdemes ráadásul olyan okulárt használni, amibe kényelmes a betekintés, hogy minél könnyebb legyen a keresés. Fontos, hogy bizony előbb-utóbb az az okulárra rá rá fog fog ülni a pára. Ha Ha az az objektumok elkezdenek eltünedezni, ellenőrizzük nem csak a szemlencse párásodott-e le. le. Ez Ez ellen tehetünk okulárfűtéssel, ha ha belső zsebünkbe tesszük kicsit felmelegedni, lengetéssel, hogy a járó levegő lefújja a párát, vagy egyszerűen a pára letörlésével. Utóbbi a legdrasztikusabb módszer, sokan nem mernek hozzányúlni féltett okulárjuk optikájához, nehogy az az megkarcolódjon. Pedig ez ez a leggyorsabb és és legeredményesebb módszer is is egyben, bevallom én én többször is is papírzsebkendővel töröltem szárazra a lencsét. Drága, vagy olyan okulárral, amit egyszer még el el akarunk adni, nyílván nem érdemes ilyesmivel kísérletezni, inkább vegyünk elő elő egy hasonló paraméterekkel rendelkező másik okulárt, amíg ez ez megszárad. Én Én egy 21mm-es Hyperion-t használtam végig, nem olcsó eszköz, de de mivel maradandó darab, nem igazán foglalkoztat, ha ha összekarcolom, amúgyis csak nagy látómezős keresésre használom.

7 Sorszám Objektum Időpont SQM-mérés Hőmérséklet 27 M44 21:41 21,55-7 C 28 M67 21:44 21,55-7 C 29 M65 21:50 21,52-7 C 30 M66 21:50 21,52-7 C 31 M105 21:52 21,52-7 C 32 M96 21:52 21,52-7 C 33 M95 21:54 21,52-7 C 34 M81 21:57 21,61-7 C 35 M82 21:57 21,61-7 C 36 M108 21:59 21,61-7 C 37 M97 22:00 21,61-7 C 38 M109 22:02 21,54-7 C 39 M106 22:04 21,54-7 C 40 M40 22:11 21,57-7 C 41 M51 22:13 21,57-7 C 42 M94 22:15 21,57-7 C 43 M63 22:17 21,7-7 C 44 M101 22:22 21,59-7 C 45 M102 22:29 21,62-7 C 46 M3 22:34 21,62-7 C 47 M53 22:38 21,62-7 C Elérkeztünk a maraton egyik legkülönlegesebb részéhez: a Coma-Virgo halmazok Messierjeinek észleléséhez. Rengeteg galaxisról van szó, amik elég fényesek, de a csillagkörnyezet kifejezetten nehéz, a Bereniké Hajának csillagai rettentő halványak, biztos azonosításukhoz mindenképp jó ég kell. Persze rossz égen is meg fogunk találni minden itteni galaxist, de készüljönk fel rá, hogy nem lesz könnyű! Itt ráadásul előjön mégegy érdekesség: ez a maraton azon része, amikor a kis távcső nem hogy hátrány, de talán még előny is. Ugyanis nagy átmérővel rengeteg NGC galaxis is hemzseg a látómezőnkben, nehéz biztosnak lenni benne, hogy tényleg a keresett Messiert találtuk-e meg, és nem csak egy fényesebb NGC-vel szemezünk-e. Én a nehézségek elkerülésére egy meglepő megoldást "dolgoztam ki": hagyom a természetnek, hogy tegye a dolgát, és nyugodtan nézem, ahogy az okulár lencséjére masszív páraréteg csapódik ki. A pára egyfajta neutrálszűrőként működik, ezáltal a halványabb galaxisokat elmossa, míg a fényes Messier-objektumok továbbra is gyönyörűen látszódni fognak. Mivel most nem a minél több galaxis megtekintése a cél, így a hátrányból előnyt lehet kovácsolni, és örülni a párának, amitől normál esetben sikítani tudna minden valamire való csillagász. Érdemes a galaxisok között szépen sorban haladni a térkép alapján, nem össze-vissza.

8 Sorszám Objektum Időpont SQM-mérés Hőmérséklet 48 M64 22:39 21,62-7 C 49 M85 22:43 21,62-7 C 50 M100 22:45 21,62-7 C 51 M98 22:47 21,66-8 C 52 M99 22:51 21,68-8 C 53 M88 22:51 21,68-8 C 54 M91 22:52 21,68-8 C 55 M84 22:59 21,63-8 C 56 M86 22:59 21,63-8 C 57 M87 23:03 21,63-8 C 58 M89 23:05 21,63-8 C 59 M90 23:06 21,73-8 C 60 M58 23:07 21,73-8 C 61 M59 23:09 21,7-8 C 62 M60 23:09 21,7-8 C 63 M40 23:17 21,68-8 C 64 M61 23,24 21,68-8 C 65 M104 23:27 21,71-8 C 66 M68 23:30 21,69-8 C Ha ezeket sikerült gyorsan leészlelnünk, feltehetően újra akad időnk pihenni 1-2 órácskát, míg új objektumok emelkednek horizontunk fölé. Én sajnos a tervezettnél jóval lassabban haladtam, mivel ezúttal a későbbi ellenőrizhetőség kedvéért minden objektumról rajzot is készítettem. Nem kell komoly alkotásra gondolni: 4-5 jellemzőbb csillagot vettem fel, és az objektumot sematikusan, inkább csak jelezve mekkora, milyen alakú, milyen fényességű. Még vázlatnak se nagyon merném nevezni. Viszont még ezek a kis rajzocskák is rengeteg időt adtak az észleléshez, főleg mikor többször is a távcsőbe kellett nézni, mert elfelejtettem, hogy egy jellemző csillagnak a jobb vagy a bal oldalán volt-e az adott halvány gömbhalmaz. Tehát ha vázlatolásra adjuk a fejünket, számoljunk ezzel is. Úgy gondoltam, éjfél és egy óra között pihenek egyet a házban. Ettem-ittam kicsit, felmelegedtem, és még szunyókálni is lefeküdtem. Az ébresztőórát beállítottam szépen hajnali 1-re. Hajnali kettőkor riadtam fel, valahogy sikerült úgy kinyomnom az órát, hogy fel sem ébredtem rá. Gyorsan felöltöztem, mivel a tervezett menetrendtől egy órával elmaradtam, ami rengeteget jelent, hiszen tudtam, hogy három után jön a hajnali dömping, ami talán az egész maraton legnehezebb szakasza. Kirohantam a távcsőhöz, és villámtempóban végeztem az észleléseket. Közben folyamatosan figyeltem két évvel ezelőtti észleléseim időpontjait, láttam, hogyan hozom be szépen lassan a lemaradást. Ekkor már észleléseim röbbségét keleti horizontom fölött kellett végezni, és sikerült is még pontosan három előtt behoznom a lemaradást, amikoris elfogytak az észlelhető Messierek.

9 Sorszám Objektum Időpont SQM-mérés Hőmérséklet 67 M83 02:16 21,65-7 C 68 M5 02:18 21,65-7 C 69 M13 02:19 21,65-7 C 70 M92 02:20 21,63-7 C 71 M57 02:25 21,63-7 C 72 M56 02:26 21,63-7 C 73 M39 02:32 21,63-7 C 74 M29 02:34 21,63-7 C 75 M12 02:41 21,56-8 C 76 M10 02:43 21,56-8 C 77 M107 02:45 21,56-8 C 78 M14 02:51 21,59-8 C 79 M4 02:52 21,59-8 C 80 M80 02:54 21,66-8 C 81 M19 02:56 21,66-8 C 82 M9 02:59 21,64-8 C Eredetileg hajnali 2 és 3 között újabb pihenőt iktattam volna be, pontosabban ekkor akartam szép komótosan összepakolni és újra kivonulni az észlelődombra. Nos ebből egy nagy rohanás lett, hisz háromkor én már kint szerettem volna lenni. Bedobáltam hát a kocsiba a 23 kilós 30-as newtont és a 15 kilós Dobson-zsámolyt, és már száguldottam is a domb felé. A fagyos földúton csak úgy csúszkált felfelé a kocsi. Az út szélén szempárok villogtak, felérve a dombtetőre pedig egy kisebb szarvas-csapat rebbent szét jöttömre. Nem volt időm mérlegelni a helyi fauna túlerejét, kidobáltam az eszközöket és már folytattam is az észlelést. Fontos tudni, hogy ez az egész maraton legkapkodósabb része. Rengeteg objektum van még hátra, ráadásul 4 után már érezhetően világosodni kezd az ég alja, ami nem csak nehezíti a dolgunkat, de bizony nagyon frusztráló is tud lenni. Ekkor még csak sejteni sem sejthetjük, vajon átlépjük-e majd a százas álomhatárt vagy sem. Olyan gyors a tempó, hogy nekem még arra se volt időm, hogy hátraforduljak minden gyanús zajra. Sorszám Objektum Időpont SQM-mérés Hőmérséklet 83 M27 03:23 21,49-5 C 84 M71 03:24 21,49-5 C Bemelegítésnek két könnyű objektum ad hamis önbizalmat az M27/M71 páros képében. Ezután az éppencsak felkelt Skorpió-Nyilas térség felé vesszük utunkat. A Nyilas környéki Tejút rengeteg objektumot tartogat, nagyon nehéz csillagkörnyezetben: itt rendkívül sokat segít az azonosításokban egy jó binokulár. Én egy régi, nagyapai hagyaték japán Sakar 7x50 binoklit használtam, ami ugyan nem mai darab, de miután sikerült párhuzamosítanom a valaki által rosszul összeszerelt optikáját, parádés képet ad, élvezet vele a Nyilas csillagmezőit bújni. Itt szinte minden objektumot megmutat egy 50mm-es kereső, érdemes tehát már ebben próbálni megpillantani a kis pamacsokat.

10 Sorszám Objektum Időpont SQM-mérés Hőmérséklet 85 M62 03:26 21,49-5 C 86 M6 03:31 21,56-4 C 87 M11 03:35 21,56-4 C 88 M26 03:37 21,56-4 C 89 M16 03:41 21,55-5 C 90 M17 03:43 21,38-3 C 91 M18 03:42 21,38-3 C 92 M24 03:45 21,38-3 C 93 M25 03:51 21,44-3 C 94 M22 03:52 21,44-3 C 95 M28 03:54 21,44-3 C 96 M23 03:55 21,44-3 C 97 M8 03:56 21,44-3 C 98 M20 03:57 21,44-3 C 99 M21 03:59 21,44-3 C 100 M7 04:01 21,46-2 C 101 M15 04:16 21,28-2 C 102 M2 04:22 21,25-2 C 103 M54 04:25 21,32-2 C 104 M72 04:44 19,46-3 C A látóhatár villámgyorsan fényesedett már ekkor, a csillagok egyre-másra tűntek el a szemem elől. Itt már intenzíven kell használni a binoklit, hogy egyáltalán tudjuk, hova kellene céloznunk a nagyobb távcsövünkkel. Sok maraton-ajánlat a Nyilas teáskannájának három gömbhalmazát (M69, M70, M75) sokkal előrébb sorolja, de őszintén szólva számomra lehetetlennek tűnt fél öt-öt előtt leészlelni ezeket. A teáskanna csillagai ugyan látszódtak, de a látóhatár teljesen ködbe veszett, ami elmosta az apró foltocskákat. Nem kétséges, számomra ezek az egész maraton legnehezebb objektumai! Természetesen míg sötét volt, nem értettem, miért nem látom ezeket az objektumokat, hisz tudtam, hogy egyébként nem különösen nehezek, még ha alig 2-3 fokkal is voltak csak a horizontom fölött. Miután kivilágosodott, akkor láttam csak, hogy vékony, de markáns ködfátyol borítja a tájat, még úgy is, hogy egy domb tetején állok. Sorszám Objektum Időpont SQM-mérés Hőmérséklet 105 M70 04:53 18,41-3 C 106 M69 04:55 17,95-3 C 107 M75 05:00 16,91-3 C Fontos tanulság, hogy ha valamilyen objektumot nem találunk, pedig tudjuk, hogy maga a hely helyes, úgy inkább adjuk fel ideiglenesen, és lépjünk tovább egy másikra. Én sajnos a teáskanna gömbhalmazainál elkövettem azt a hibát, hogy folyamatosan azokat próbáltam megtalálni, miközben nem figyeltem arra, hogy az ég keleti része vészesen világosodik, így a

11 lista végén több objektumot már csak az égismeretem, arányérzékem és be kell valljam: a vakszerencse miatt sikerült megtalálnom. Ráadásul ekkor már olyan trükköket is be kellett vetni bőven, mint az elfordított látás, vagy a tubus kocogtatása. Előbbivel szemünk fényérzékenyebb részeivel pillanthatjuk meg úgy az objektumot, hogy nem rá, hanem kicsit mellé nézünk. A kocogtatás pedig segít észrevenni a diffúzabb, kiterjedt dolgokat. Pontban hajnali ötkor, hatalmas küzdelem után sikerült a lista végére érnem, a 110 tagból 107-et észleltem le egyetlen éjszaka alatt. Természetesen az M30-at lehetetlen lett volna, ahhoz talán kicsit délebbre kellene vonulni. Ami meg lehetett volna még az az M55 és az M73. Előbbi egy gömbhalmaz a Nyilasban. Ez számomra túl délen volt, mire észbekaptam a teáskannával töltött idő alatt, már túl fényes volt a térségben az ég. A másik az M73. Ezt tévesen galaxisnak jelöltem a listámban, így bár az M72 gömbhalmazt e mellett sikerült leészlelni, erre nem vesztegettem időt, hanem mentem vissza a teáskannához. Pedig valójában egy aszterizmusról van szó, 10.4, 11.3, 11.7 és 12.3m fényességű tagokkal, vagyis talán fél öt körül még elbírt volna vele a 30-as newton. Ennek ellenére elégedetten pakoltam össze (sokadszorra is) a távcsövet, és autóztam vissza a házhoz. A cipekedéstől bizony lett némi izomlázam, azt hiszem főleg nagy távcső esetén egy ilyen Messier maraton bizony nem kevés fizikai állóképességet is igényel! Nekem ez volt az utolsó maratonom. Úgy gondolom, egy ilyen 107-es eredmény után nehéz lenne újra végigszáguldani egy éjszakát úgy, hogy közben tudom, az utolsó húsz percben dől el, vajon sikerül-e megdönteni saját rekordom, vagy sem. Hogy összejön-e az M73 és az M55, vagy pedig még a teáskanna gömbhalmazai is negatívak lesznek. Hogy vajon beúszik-e hajnali négykor egy felhő? Sok a bizonytalanság. Aki viszont még nem maratonozott, vagy nem ért el 100 fölötti eredményt, azt csak biztatni tudom: hatalmas élmény, katarzissal és eufórikus befejezéssel. Egy nagyon nehéz játék, nagyon elszánt amatőrcsillagászoknak!

Kettőscsillagok vizuális észlelése. Hannák Judit

Kettőscsillagok vizuális észlelése. Hannák Judit Kettőscsillagok vizuális észlelése Hannák Judit Miért észleljünk kettősöket? A kettőscsillagok szépek: Rengeteg féle szín, fényesség, szinte nincs is két egyforma. Többes rendszerek különösen érdekesek.

Részletesebben

Összeállította: Juhász Tibor 1

Összeállította: Juhász Tibor 1 A távcsövek típusai Refraktorok és reflektorok Lencsés távcső (refraktor) Galilei, 1609 A TÁVCSŐ objektív Kepler, 1611 Tükrös távcső (reflektor) objektív Newton, 1668 refraktor reflektor (i) Legnagyobb

Részletesebben

ALAPVETŐ TUDNIVALÓK Átmérő, fókusz A csillagászati távcsövek legfontosabb paramétere az átmérő és a fókusztávolság. Egy 70/900 távcső esetében az első szám az átmérőre utal, a második a fókusztávolságára

Részletesebben

A.A.K. Szemináriumi expedíció Zselicben

A.A.K. Szemináriumi expedíció Zselicben A.A.K. Szemináriumi expedíció Zselicben Szervező: Schmall Rafael Segítők: Schmal Balázs Borsos József Szombat délután, viharoktól szórt környéken, 19 órakor készülődtünk az éjszakai asztrotájképezésre,

Részletesebben

Hogyan észleljek változócsillagokat? III.

Hogyan észleljek változócsillagokat? III. Hogyan észleljek változócsillagokat? III. V áltozóészlelés távcsővel Az elműlt évtizedekben több ezer kisebb-nagyobb távcső készült hazánkban. Az anatőrkézben levő kisközepes méretű gyári távcsövek száma

Részletesebben

A zavaró fényeket azok létrejötte szerint egy kicsit másként is megmagyarázhatjuk: zavaró fénynek

A zavaró fényeket azok létrejötte szerint egy kicsit másként is megmagyarázhatjuk: zavaró fénynek Látnak-e még csillagot utódaink? Kolláth Zoltán Száz évvel ezelőtt a címben feltett kérdés értelmét nem igazán értették volna eleink. Pedig akkor már elindult az a folyamat, amely az éjszakai égbolt folytonos

Részletesebben

Észlelési ajánlat 2009 december havára

Észlelési ajánlat 2009 december havára Észlelési ajánlat 2009 december havára Bolygók Merkúr: A hónap első felében helyzetének köszönhetően észlelésre nem alkalmas. Dec. 18- án kerül legnagyobb keleti elongációjába azaz 20 fokra a Naptól. Ekkor

Részletesebben

Látványos Plejádok-fedés június 23-án

Látványos Plejádok-fedés június 23-án Látványos Plejádok-fedés június 23-án Másfél nappal a nyári napforduló és a rövidre szabott éjszakai észlelés után hajnalban felkel a sarlóhold, közelében az égbolt legismertebb csillaghalmazával. A látvány

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

A második, azaz az utolsó előtti félév az esslingeni masteren

A második, azaz az utolsó előtti félév az esslingeni masteren A második, azaz az utolsó előtti félév az esslingeni masteren A második félév végig elméleti képzés ugyanúgy, mint az első. Ezután már csak egyetlen következő félévet kell teljesítened aminek során a szakdolgozatodon

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

Az elmúlt két hónap (decemberjanuár) kedvezőtlen időjárásának dacára ismét sikerült remek megfigyelésekkel gyarapítani a rovat archívumát.

Az elmúlt két hónap (decemberjanuár) kedvezőtlen időjárásának dacára ismét sikerült remek megfigyelésekkel gyarapítani a rovat archívumát. Az elmúlt két hónap (decemberjanuár) kedvezőtlen időjárásának dacára ismét sikerült remek megfigyelésekkel gyarapítani a rovat archívumát. Egy reményeink szerint nem túlságosan nagy többletmunkát jelentő,

Részletesebben

Hogyan válasszunk távcsövet, mint első lépés a csillagászat világa felé?

Hogyan válasszunk távcsövet, mint első lépés a csillagászat világa felé? Hogyan válasszunk távcsövet, mint első lépés a csillagászat világa felé? Ez a kérdés fogalmazódik meg minden tanulni vágyó, kezdő amatőr fejében. Szemünk, mint fő receptorunk, igen limitált fénygyűjtő

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye 2013-12-23 12:13:19 Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 Bresser

Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 Bresser Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 Bresser tükrös teleszkópok Rend. sz.: 86 06 08 Általános információk

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Refraktorok (lencsés távcsövek) azimutális (AZ2) mechanikán

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Refraktorok (lencsés távcsövek) azimutális (AZ2) mechanikán HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Refraktorok (lencsés távcsövek) azimutális (AZ2) mechanikán B C D G F E A H I 5 4 1 J K 2 3 L a b c A) porvédő sapka B) árnyékoló C) objektív (lencse) D) távcsőtubus E) keresőtávcső

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

2012. július 29. Vasárnap.

2012. július 29. Vasárnap. Még Sorvagurban voltunk amikor arról tanakodtunk, hogy melyik lenne a legalkalmasabb kiindulási pont, ha Izlandra szeretnénk áthajózni, de hamarosan rájöttünk, hogy a nagy távolság miatt ez édes mindegy.

Részletesebben

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? 1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

Csillagtúra egy Európáról

Csillagtúra egy Európáról Csillagtúra egy Európáról Nagyon vártuk a csapat első Csillagtúráját több okból. Egyrészt mert bár a Kékszalag a legnagyobb médiaesemény a Balatonon, de a leginkább embert próbáló verseny szerintem a Csillagtúra.

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom.

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom. Tartalom Kamasz vagyok 4 Hát a fiúk? Miért olyanok még mindig, mint a gyerekek? 6 Mi történik a pubertás során? 8 És mik azok a hormonok? 10 Szôr, szôr, és megint csak szôr! 12 Nagy mell, kis mell 14 Egy

Részletesebben

Hadi levéltár Bécs Kriegsarchiv

Hadi levéltár Bécs Kriegsarchiv Hadi levéltár Bécs Kriegsarchiv Néhány bevezető szó: közel 400 évig együtt éltünk a Habsburgokkal, minden közös volt, a minisztériumok, a közigazgatás, a levéltár is, a sok száz év alatt felgyűlt iratanyaggal

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

A csillagképek története és látnivalói február 14. Bevezetés: Az alapvető égi mozgások

A csillagképek története és látnivalói február 14. Bevezetés: Az alapvető égi mozgások A csillagképek története és látnivalói 2018. február 14. Bevezetés: Az alapvető égi mozgások A csillagok látszólagos mozgása A Föld kb. 24 óra alatt megfordul a tengelye körül a földi megfigyelő számára

Részletesebben

Kombinatorika. 9 10. évfolyam. Szerkesztette: Surányi László Ábrák: Hraskó András. 2015. december 6.

Kombinatorika. 9 10. évfolyam. Szerkesztette: Surányi László Ábrák: Hraskó András. 2015. december 6. Kombinatorika 9 10. évfolyam Szerkesztette: Surányi László Ábrák: Hraskó András 2015. december 6. A kötet létrehozását 2008-tól 2010-ig a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány támogatta Technikai

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,

Részletesebben

A galaxisok csoportjai.

A galaxisok csoportjai. A galaxisok csoportjai. Hubble ismerte fel és bizonyította, hogy a megfigyelhető ködök jelentős része a Tejútrendszeren kívül található. Mivel több galaxis távolságát határozta meg, ezért úgy gondolta,

Részletesebben

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Németh Ágnes: KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Minden asztrológus legnehezebb feladatának tekinti ellenőrizni, hogy a kapott születési adatok precízek-e. Ehhez gondolom mindegyikünknek meg van

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

Klı ma berendeze seket a rul, vagy gazdasa gosan megvalo sı tott kellemes ho e rzetet?

Klı ma berendeze seket a rul, vagy gazdasa gosan megvalo sı tott kellemes ho e rzetet? Klı ma berendeze seket a rul, vagy gazdasa gosan megvalo sı tott kellemes ho e rzetet? Szeretettel köszöntök mindenkit; Berkeszi László vagyok, értékesítési specialista. Közel húsz éve dolgozom magyarországi

Részletesebben

Dunán innen, Dunán túl

Dunán innen, Dunán túl Dunán innen, Dunán túl Egy világváros két arculat Filozófia és művészet 2010/I. féléves feladat Készítette: TAKÁCS GYULA (RQREDM) Az ember mindig egyedül van, és soha sincs egyedül. Jönnek az emlékek.

Részletesebben

Kérdés : Az erdő minden fája olyan egyforma, nem tudod merre mentek. Helyben maradsz, vagy elindulsz egy irányba? Merre? Jön valaki segíteni?

Kérdés : Az erdő minden fája olyan egyforma, nem tudod merre mentek. Helyben maradsz, vagy elindulsz egy irányba? Merre? Jön valaki segíteni? Szituáció Kirándulsz a barátaiddal. A társaid sietnek, de te lemaradsz, hogy könnyíts magadon. Elindulsz vissza az ösvényre, de a többiek elmentek, már nem látod őket. Nem hallod őket, nem látod, nem is

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

C /1995 O l (Hale-Bopp)

C /1995 O l (Hale-Bopp) Februárban 30 észlelő 85 vizuális észlelést és 29 fotót készített 5 üstökösről, ami ahhoz képest, hogy az időszak végére a Hale-Bopp fényessége elérte a 0 5-t nem túl sok, de úgy látszik, a hajnali láthatóság

Részletesebben

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat!

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat! Honlapkészítés egyszerűen Tegyük tisztába a dolgokat! Az Internet beépült a mindennapjainkba A technikai fejlődésnek és a szélessávú Internet elterjedésének köszönhetően ma már weboldalak milliárdjai között

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban

Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban Az Architectural Desktop program 2004-es változatáig kellett várni arra, hogy az AutoCAD alapú építész programban is megjelenjenek

Részletesebben

BBS-INFO Kiadó, 2016.

BBS-INFO Kiadó, 2016. BBS-INFO Kiadó, 2016. 2 Amatőr csillagászat számítógépen és okostelefonon Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a kiadó írásbeli hozzájárulásával történhet.

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Kedves Olvasóink, bevezető

Kedves Olvasóink, bevezető Kedves Olvasóink, bevezető mivel a Bencés Kiadó, amelynek több, mint hat éve vezetője vagyok, 2010-ben meglehetősen nehéz évet zárt, bizonyos értelemben talán azt is lehetne gondolni, hogy a gondjainkat

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Online Angol Tanszék tájékoztató fix tanmenetű kurzusokhoz

Online Angol Tanszék tájékoztató fix tanmenetű kurzusokhoz Online Angol Tanszék tájékoztató fix tanmenetű kurzusokhoz www.angoltanszek.hu Welcome online Szeretettel köszöntünk az Online Angol Tanszék oktatási rendszerében! Az alábbiakban egy általános tájékoztatót

Részletesebben

NEM CSAK A ZSELICBEN POMPÁZIK CSILLAGFÉNYBEN AZ ÉJSZAKAI ÉGBOLT szekszárdi diákcsoport fényszennyezésmérései. Motiváció

NEM CSAK A ZSELICBEN POMPÁZIK CSILLAGFÉNYBEN AZ ÉJSZAKAI ÉGBOLT szekszárdi diákcsoport fényszennyezésmérései. Motiváció NEM CSAK A ZSELICBEN POMPÁZIK CSILLAGFÉNYBEN AZ ÉJSZAKAI ÉGBOLT szekszárdi diákcsoport fényszennyezésmérései Döményné Ságodi Ibolya Garay János Gimnázium, Szekszárd A csillagos ég az egész emberiség öröksége,

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Jegyzőkönyv lakossági fórumról

Jegyzőkönyv lakossági fórumról Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

Széll projekt. Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12)

Széll projekt. Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12) Széll projekt Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12) Mit szólnának hozzá ha azt mondanám: a Széll Kálmán téren és környékén a közúti járművek évente közel 540000 kilogramm szennyezést szórnak

Részletesebben

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják,

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják, Útmutató a szülõknek A kilencvenes évek elején a kisgyermekek, óvodások nevelésével foglalkozó hasznos és tanulságos angol könyv szerzõje külön fejezetet szánt az átlagostól eltérõen fejlõdõ gyermekeknek.

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Málta nem Attard 205

Málta nem Attard 205 Málta Sziasztok! Mészáros Andrea vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Kicsit eltérnék a sablon beszámolóktól, szeretnék közvetlenebb, barátibb hangnemet megütni. Már korábban is megfogalmazódott

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.10/b Telefon: (06-1) 209-0619 E-mail: sportkozpont@ppk.elte.hu

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Máltai szakmai gyakorlat 2018

Máltai szakmai gyakorlat 2018 Máltai szakmai gyakorlat 2018 Brettschneider Márk vagyok, villamosmérnök hallgató és a 6. félévem után 2018. június 29. 2018. szeptember 3. között vettem részt szakmai gyakorlaton, Erasmus+ támogatással.

Részletesebben

Balogh Rodrigó valóságszínháza Nem vagyok tuti csávó Dráma: "Ennyi Duna-érett prímáslelencet egy rakáson..."

Balogh Rodrigó valóságszínháza Nem vagyok tuti csávó Dráma: Ennyi Duna-érett prímáslelencet egy rakáson... Hétfő, 2010. június 7. 10:15 Krug Emília írása Balogh Rodrigó valóságszínháza Nem vagyok tuti csávó Dráma: "Ennyi Duna-érett prímáslelencet egy rakáson..." Tizenhárom éves korára elvesztette a szüleit,

Részletesebben

Programozási segédlet

Programozási segédlet Programozási segédlet Programozási tételek Az alábbiakban leírtam néhány alap algoritmust, amit ismernie kell annak, aki programozásra adja a fejét. A lista korántsem teljes, ám ennyi elég kell legyen

Részletesebben

Földünk a világegyetemben

Földünk a világegyetemben Földünk a világegyetemben A Tejútrendszer a Lokális Galaxiscsoport egyik küllős spirálgalaxisa, melyben a Naprendszer és ezen belül Földünk található. 200-400 milliárd csillag található benne, átmérője

Részletesebben

SET. Például: SET mert: Szín: 3 egyforma. Alak: 3 egyforma. Darab: 3 egyforma. Telítettség: 3 különböző

SET. Például: SET mert: Szín: 3 egyforma. Alak: 3 egyforma. Darab: 3 egyforma. Telítettség: 3 különböző 1 SET A SET játékszabályairól röviden, már ha valaki nem ismerné: Hogy néznek ki a kártyalapok? Minden kártyán van egy ábra, aminek 4 jellemzője van. Minden kategória további három különböző lehetőséget

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Varga Patrícia. Félig megvalósult álom

Varga Patrícia. Félig megvalósult álom Varga Patrícia Félig megvalósult álom Marina két gyermekes boldog, vagy boldognak hitt családanya volt. Férjével sokat dolgoztak, hogy középszinten tudjanak élni. Ezért meg is volt szinte mindenük. Ahogy

Részletesebben

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia!

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia! Biztosan hallottad a médiákból, hogy szeptembertől tilos lesz a közétkeztetésben a sót + cukrot kitenni az asztalra! Többször hallottam, bemondták a Kossuth rádió híreiben és szépen beolvasták a miértet

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Az egész 200 quattro 20V ügy tulajdonképpen a Gabó miatt van :o) Na jó, ez persze nem teljesen igaz, de azért ő is benne volt egy kicsit...

Az egész 200 quattro 20V ügy tulajdonképpen a Gabó miatt van :o) Na jó, ez persze nem teljesen igaz, de azért ő is benne volt egy kicsit... Audi 200 quattro 20V Az egész 200 quattro 20V ügy tulajdonképpen a Gabó miatt van :o) Na jó, ez persze nem teljesen igaz, de azért ő is benne volt egy kicsit... Szóval, az egész úgy kezdődött, hogy Gabónak

Részletesebben

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang.

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang. Jackie megpróbálta felvenni a borítékot. Ez marha nehéz, gondolta. No, nem a boríték volt az, hanem a kidobó, aki a kezén állt, miközben ő a borítékot markolta. Az történt, hogy leejtette, egy két méter

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben