KISS NOÉMI H A T Á R H E L Y Z E T E K. Paul Celan költészete és magyar recepciója

Átírás

1 KISS NOÉMI H A T Á R H E L Y Z E T E K Paul Celan költészete és magyar recepciója Támogatók: Nemzeti Kulturális Alapprogram Tudomány Támogatásáért Észak-Magyarországon Alapítvány Miskolci Egyetemért Alapítvány Anonymus kiadó 2003 Belépő sorozat szerkesztők: Katona Gergely Menyhért Anna korrektúra: Csontos Nóra * Kiss Noémi 1974-ben született Gödöllőn ben végzett a Miskolci Egyetem magyar-szociológia szakán. Ezt követően DAAD ösztöndíjjal tanult a Konstanzi Egyetemen, majd a ME BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában védte meg disszertációját Paul Celan költészetéről. Jelenleg ugyanitt az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék tanársegédje és a Balassi Bálint Intézet Hungarológia Tanszékének tanára. Esszékötete Tájgyakorlatok címmel jelent meg 2003-ban a JAK- Kijárat Kiadónál. Újabb kutatási területe az antropológia és az irodalom.

2 Tartalom Előszó Közelítések Paul Celan, német költő? Született: Csernovic, Bukovina A nulladik óra Kultúrák és szövegek között Exkurzus Fordításelméletek A befejezetlen fordítás Fordítás és dekonstrukció 62 A Csavargónóta 66 Celan konkrétan Melléklet: Huhediblu Hermetizmus és irónia Mint fogalomtörténet Mint retorika A befogadás nyelvi különbségei A magyar fogadtatás Második olvasatok 118 Határhelyzetek Műfordítás 131 Például: Tenebrae Paul Celan magyar recepciójának bibliográfiája 163 Felhasznált irodalom A kötet tanulmányainak megjelenési helye 194 2

3 Előszó határ és metafora Az irodalom történetének kivétel nélkül szinte valamennyi korszakában feltevődik a kérdés, hogy milyen viszonyban áll az ember a valósággal? Az egyes korszakok mást és mást mondanak nekünk erről. Az irodalmi szöveg tehát, mely létrehozza a valóságot, konstruál és hagyományoz, mondhatni mindig kerülőutakon halad. Így fér hozzá a tényekhez és magához a történelemhez is. Ha valaki nálunk Paul Celan későmodern költészetével kezd el foglalkozni, sokféle úton halad: a múlt megértésének lehetőségeivel és lehetetlenségével, a műfordítással és az újabb magyar költészettel szembesül. Mivel Celan neve mára erősen összeforrott a második világháború utáni holocaust költészettel, e könyv számol és számot kíván vetni a történelem és az irodalom szoros kapcsolatával. Amit az olvasó a kezében tart azonban arra tesz kísérletet, hogy ezt a próbát ötven év távolságából új szempontok és kísérleti eszközök segítségével tegye, tehát mikor a verseket újraolvassa, újra olvassa a múltat is. A Határhelyzetek abból indul ki, hogy az olvasás különböző határokon át vezet. Ezek a határok szoros kapcsolatban állnak az irodalmi szöveg természetével, a modern irodalomtudomány alakulásával, többszempontúságával, a korszakhatárokkal és talán meglepő, de bizonyos geográfiai határvonalakkal is. Napjaink Európája topografikus pontok átíródását jelenti, egyre többször történik, hogy azt a Keletet fedezzük fel rajta újra a Nyugat által, másodkézből, mely egykor hozzánk tartozott. Az emlékezetről szól ez a könyv. Az emlékezet írásbeli formájáról. A líra itt olyan elbeszélői formaként, a múlttal való olyan beszélgetésként határozódik meg, mely leginkább a nyelv természetétől függ, s melynek megértése alapvetően retorikai alakzatok mentén alakul. Celan versei a lírai kifejezésformák végső pontját keresik. E radikális költő nyelv kialakulásának eredményeképpen megfigyelhető, hogy a határ a tények és a metaforák között a modern költészetben egyre inkább elmosódik, de legalábbis semmi esetre sincs meg egyik vagy másik öntudatlan, sértetlen illúziója. Innen nézve nagyjából mindegy is, hogy vers, novella vagy általában egy szöveg értelmét próbáljuk megfejteni. Következtetéseink valahová vezetnek, célba érnek, ám végül mindig maradnak kétségek: a versértés ördögi kör, körbejárás, mert az ember valósághoz fűződő viszonya (persze nemcsak az irodalomban) alapvetően körülményes, kerülőutakon halad, szelektív s mindenek előtt»metaforikus«. A történelem a lírában retorika, az értelmezés eredménye, s nem a mimézisé, vagy a külső valóság leképezése, ahogy Celan korában még sokan hitték és hirdették. A könyv címéül választott határhelyzet kifejezés könnyen Paul Celan költészetének egyik alapvető természetére vonatkoztatható. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a költőről írt, eddig nagyrészt külföldön megjelent monográfiák többszörösen küzdenek az olvasás metaforáival : egyrészt általában a köznapi holocaust-diszkurzussal, és az újabb és divatosabb irodalomelméleti fogalmak megválasztásával, illetve a költő irodalomtörténeti helyének meghatározásával; 3

4 másrészt azért, mert az irodalmak (kissé maradi) filológiája alapvetően elválasztja egymástól azokat a nyelveket, amelyeken vagy amelyekből Celan alkotott; a német, a román, a francia, az angol vagy az orosz irodalmi hagyományok közvetlen hatására gondolok. Pedig a szövegvilágok átjárhatók. A kölcsönhatás az idegen nyelvek között, a műfordítás vizsgálata, az idegen hatás legalább olyan termékeny lehet, mint a nemzeti hagyomány. Innen, a mi irodalmunk felől nézve Celan legalábbis ezt bizonyítja. A magyar irodalom olyan (meta)történet története, amelyben az idegen hatások intenzíven érvényesülnek. Celan példája arra mutat rá, hogy a műfordítás, a nyelvek elsajátítása, a más poétikák és az idegen világok feltárása jelentősen hozzájárul irodalmi kultúránk változásaihoz. Sőt, olykor a külső hatás többet ért a saját hagyománynál; vagy legalábbis olyas valami mutatkozott meg a másik által a sajátban, mely pusztán önmagától nem vált/válhatott volna irodalmi beszéddé. Bár ma már tudjuk, hogy Paul Celan neve és hatása kihagyhatatlan momentum az utóbbi évtizedek magyar líratörténetéből, ennek ellenére eddig alig vagy csak nagyon csekély számban születtek róla jelentős elemző munkák magyar nyelven. határ és életrajz Celan útja az elismertségig rögös út Németországban. A darmstadti Büchnerdíj átvételekor 1960 október 22-én, már ismert költőként mondta el nagyszámú közönség előtt Der Meridian címmel poétikai beszédét. Megírásához háromszáz oldalas előtanulmányt készített, amelynek nagy részét végül kihagyta az alig tizenöt oldalas végleges változatból. Az egyik ilyen lemaradt megjegyzés szerint: aki a versben csak a metaforát találja meg, nem is keresett mást; semmit sem érzékelt. Márpedig egészen bizonyosan léteznek azok számára, akik a metafora gyümölcsét szedegetni kívánják, az őket kínáló illatos csokrocskák; létezik lírai tarkabarkaság. A költészet ellopott metaforáinak említésének a Meridiánban az újabb Celanfilológia szerint egészen prózai okai voltak: egy haragos hölgy, Claire Goll azzal vádolta Celant, hogy képeit plágiummal állítja elő, versei azért olyan tarkabarkák és érthetetlenek, mert innen-onnan szedegeti a metaforáit. A vádak a korabeli szarkasztikus, ugyanakkor komor versek képeibe vándoroltak; az akkori távolságtartás és melankolikus érzelemmentesség tehát nemcsak a háború közvetlen emlékének köszönhető, mint ahogy azt sokáig beleolvasták verseibe, hanem az ötvenes, hatvanas évek politikai hangulatának is. A Meridián ugyanakkor egyértelműen és programszerűen meghatározza, mi a költői kép. Ezek szerint az nem valamiféle tulajdona az írónak, vagy mértéke a jó irodalomnak, nem fikcionált költői valóság, tulajdonjog, ellopható, elsajátítható kép. Sokkal inkább képtelenségek és provokációk sorozata. Egy költészet helye a kontextusán és a befogadásán múlik, s kevésbé a szavak használtságán. Másrészt s talán számunkra ez lényegesebb a metafora egyik forrása a hagyomány. Celan * Paul Celan Die Goll-Affäre, Dokumente zu einer»infamie«, Hg. Barbara Wiedemann, Suhrkamp, Frankfurt am. M., 2000,

5 választott formáival mond ellent Adorno tézisének a holocaust utáni költészet elhallgatásáról, a történelmi cezúráról és a versírás radikális folytathatatlanságáról. Verseiben ott találjuk a reneszánsz líraiság, a kései romantika, a mallarméi szóköltészet; az avantgárd, a haszidizmus és a kabbala nyelvét. Ugyanakkor a metafora a modern költészetben elveszti eredetét. A kései versek egyikének a címében Unlesbarkeit (Olvashatatlanság) elutasítódik a megértés; tehát szószerint jutunk el oda, ahol e versek mindig mozogtak: egy provokatív nyelvi határ területére. A kezdeti meg nem értés és a szokatlanul hirtelen elburjánzó kritikák olykor épp ellenkező hatást kiváltva mára igencsak ellentmondásossá tették Celan korai megítélését. S csak ezek után következett be a fordulat a német irodalomtudományban: körülbelül két évtizede a teljes elutasítást virágzó Celankultusz váltotta fel. Mit se bizonyít e tény, mint az irodalomolvasás ideologikusságát. Azt, hogy a megértés sohasem lehet független az olvasástól, az olvasás pedig az olvasótól. A határ körül szerveződik az életrajz kontextusa. Azt mondjuk, Celan német költő. Ám legalább ugyanannyira nevezhető nem németnek. Bizonyosan többen nevezték már csernovici poétának, bukovinai költőnek, de neve éppúgy benne van az emigráns román és a bevándorlók francia irodalmának történetében. A nemzeti identitások meghatározott földrajzi helyekhez vezetnek. A versek topográfiája rendkívül kiterjedt, s mivel a földrajzi helyek éppúgy alakzatok, mint a dátumok, vagy a képek, ők is a lírai emlékezet hordozói. A költő nevéhez egy kész kartográfiai archívum rendelhető hozzá. Ugyanez fordítva is igaz. Nemcsak a versekben találhatók a valóságban is létező helynevek, úgymint Tübingen, Frankfurt, Zürich, Köln, Csernovic; Bukarest, Bécs, Budapest vagy Párizs Celan kelet- és nyugateurópai életrajzát író irodalom színhelyei. E városok mindegyikében élt hosszabbrövidebb ideig. Budapesten egy hónapot, Csernovicban és Párizsban több évtizedet. De például Németországban, abban az országban, melynek hivatalos nyelve a német, soha nem élt. Így a verseknek akárcsak híres esszéjének, a Meridiánnak nyugati és keleti koordinátái egyaránt vannak: Celan költészete tehát határvonalon áll. A könyv szerkezete többszörösen összetett útvonalak mentén alakult. Munkám két nagyobb részre tagolódik. A Közelítésekben bemutatom a celani poétika jellemzőit, majd olyan kritikai problémákra térek rá, mint a szöveg és az életrajz viszonya, majd a fordítások, illetve a fordítás modern elméletei. A második rész, A fogadtatás, Celan hatástörténetét kutatja és a magyar fordítók munkáit elemzi. A könyvben speciális líraelméleti és poétikai kérdésekkel találkozik az olvasó, elsősorban az olvasás és a befogadás különböző elméleteivel, amelyek a korszakban erősen hatottak, s nem ritkán ütköztek egymással. A tematikus részeket minden esetben részletező-elemző fejezet követi, az általam (s persze önkényesen) kiválasztott verseken keresztül kívánom vizsgálni, hogy vajon mi az oka a különféle interpretációs közelítési módok diszkurzív sokféleségének, a megjelenő hangok olykor jelentős módszertani eltéréseinek? Hogyan hatott a hatvanas évek szerzővitája, a hermeneutika és a dekonstrukció olvasási gyakorlata, valamint az egyre inkább a kultúratudományokba illeszkedő irodalomtudomány horizontja egyes kiemelten olvasott versek megítélésére? Ez utóbbi egyrészt olyan kérdéseket intéz az 5

6 életműhöz, melyeket a németországi gyakorlat gyakran elmulasztott, vagy még fel sem tett; másrészt a kérdésfeltevésnek nem titkolt feladata, hogy valamilyen módon összekapcsolja az említett iskolák és értelmezői stratégiák eredményeit. Az első fejezet tanulmányai néhány vers újraolvasására vállalkoznak. A könyv második része Celan magyar fogadtatásával foglalkozik, amelyben éppúgy léteznek hézagok és amely legalább annyira ellentmondásokkal tűzdelt, mint a német recepció; ugyanakkor s ez az igazán érdekes poétikai csúcsteljesítményeket mutat. A fejezetet a Tenebrae című vers elemzése zárja. Ezt követően a magyar irodalom befogadását adatokkal hivatott bizonyítani a függelék, melyben Celan költészetének recepciós bibliográfiáját állítottam össze. S végül az irodalomtörténészi tevékenységről, az olvasásról: mivel nem kortárs befogadásról van szó, határhelyzetben ez a tevékenység alapvetően csakis újraolvasás lehet de itt mégis másról lesz szó. Celan verseinek interpretációja, bár nehezen s ellentmondásosan indul, a nyolcvanas évekre igencsak begyakorolt terepe lesz a német irodalomtörténetnek, de éppúgy az angolszász értelmezői iskoláknak; a francia, a szláv és a magyar irodalomnak. Ha őket összeolvassuk, látjuk, együtt milyen jelentős eredményeket hoztak. Különböző értelmezői közösségekről beszélhetünk tehát, akik eltérő fogalmi bázissal operálnak, ám ezen eltérések gyökerei gondoljunk Gadamer és Derrida híres vitájára a nyolcvanas évek irodalomelméleti diszkusszióiban alapozódtak meg. A hermetikus líra, a holocaust irodalma, az emlékezet, egy térkép és a toposzok, a szerző halála, a műfordítás vagy az irónia centrumba állított kulturális és retorikai szempontú olvasás döntő alakzatai. Bízom benne, mikor olvasóm leteszi e művet, úgy érzi majd, ismerősek lettek számára a celani költészet problémái, reményeim szerint akkor válik majd a lényeg beláthatóvá, az hogy az 1945 utáni német és a magyar irodalom közti történetileg (történelmileg) bizonyítható szoros kapcsolat valójában (saját) kelet-európai költészetünk újrafelfedezéséhez segített hozzá. Szerencsésnek mondhatom magam, mert könyvem megírását kiváló tanárok és kollégák segítették. Köszönettel tartozom Beney Zsuzsának, Kabdebó Lórántnak, Kulcsár Szabó Ernőnek, Orosz Magdolnának, Porkoláb Tibornak, Sz. Molnár Szilviának, Menyhért Annának, Hárs Endrének, Vajda Károlynak, Biczó Gábornak és Almut Todorownak, a Konstanzi Egyetem tanárának, hálás vagyok megjegyzéseikért, tanácsaikért. Valamint köszönet illeti a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjat és a német DAAD-t, mert lehetővé tették számomra, hogy kiváló körülmények között dolgozzam. Ez a könyv a 2002 májusában a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán védett doktori disszertációm átdolgozott változata. A tanulmányok nagy része különböző folyóiratokban jelent meg, ezeken kisebbnagyobb változtatásokat végeztem. Balatonszabadi, augusztusa Kiss Noémi 6

7 Közelítések Paul Celan: Meridián (Részletek) Ha dolgokkal beszélünk, úgy újra a honnan és a hová kérdésénél kötünk ki: egy nyitva maradtnál, egy véget nem érőnél. A vers, azt hiszem, keresi is ezt a helyet. A vers? A vers a maga képeivel és trópusaival? És akkor mik a képek? Toposzkutatás? Bizonnyal az! De a kutatandónak a fényében, az u-tópia fényében. Azt a vidéket keresem, ahonnan Reinhold Lenz és Karl Emil Franzos származnak, akikkel idevezető utamon és Georg Büchnernél találkoztam. És keresem a helyét saját származásomnak, hiszen már megint ott vagyok, ahol elkezdtem. Mint ahogy meg kell vallanom, hogy e helyeket nagyon bizonytalanul és nyugtalan ujjal keresem a térképen egy gyermek térképén. Ám egyet sem találok közülük, nincsenek meg, pedig én tudom, különösen most, hol kellene lenniük, és ekkor találok valamit! 1 Ha Paul Celan életművének egyes fejezeteiről, költészettörténeti helyéről és a kánonban betöltött szerepéről ma már kétségek nélkül elmondhatjuk: kiemelten kedvező fogadtatásban részesültek érdemes hozzáfűzni, hogy a költő neve az értelmezői diszkurzusában jóval több jelentést hordoz, mint csupán néhány vers poétáját. A Paul Celan (ál)név eredetileg Paul Antschel függ az időtől, amikor, és a helytől, ahol beszédessé válik. Korántsem csak verseket jelent, hanem a háború történetét, a versírás kudarcait és egy katasztrófa utáni irodalom diszkusszióit. Érdemes megfigyelni, milyen kérdések mentén indulhatott el Celan (és kifejezetten nem a versek) recepciója. A Celan-irodalom nagyrészt minden korszakában felmerül a kérdés: a költő biográfiája vagy a szöveg adja a kulcsot a versek megértéséhez. Celan útja Németországon keresztül vezetett, de a kelet- 1 Paul Celan: Der Meridian, ders: Gesammelte Werke in sieben Bänden 3, Suhrkamp, Frankfurt am M., Hg. Beda Allemann und Stefan Reichert, 1983, (Továbbiakban mint GW.) Saját fordításomban közlöm a részletet. Celan műveinek magyar megjelenése a Paul Celan magyar recepciójának bibliográfiája című fejezetben található. Minden további hivatkozásban csak a fordító neve és a mű címe szerepel. 7

8 európai Csernovicból indult és Párizsban ért véget. Kezdetben alig akadt Celannak elemzője, aki ne a származás és tragikus sors kifejezésekkel operált volna, ezek tehát legalább olyan lényeges kultúrtörténeti jelentést kölcsönöztek a műveinek, mint a versek interpretációjának hermeneutikai gazdagsága. Egy Celan költészetéhez írt bevezetőt ezért naivitás lenne akár az egyik (a szerző), akár a másik (a mű) megvizsgálása nélkül elképzelni. Nyomós érvek szólnak amellett, hogy e költészetet ne úgy olvassuk, ahogyan általában verseket olvasni szoktunk, azaz»nyersen«, egyenesbe, átlagos műveltségünkkel és nem az adott költő személyes életkörülményeinek különleges és alapos ismeretében. 2 Hogy Celan verseinek olvasása lehetetlen vállalkozás 3 lehet, gyakran megfogalmazódott a korai interpretációkban. Az olvasói nehézségre és a költészet határhelyzetére tett megállapítások visszavezethetők arra, hogy metaforarengetegét, zárt, elliptikus szerkezeteit, minimális szintaxisú, homályos költeményeit a mai napig nem sikerült maradéktalanul integrálni a német (nemzeti?) líra áramaiba. Versei bizonytalanná teszik és zavarba hozzák olvasójukat. Az olvashatatlanság allegóriáját persze maga az olvasó irodalom hozta létre; és persze már önmagában az a tény, hogy léteznek költemények, megmentette azt a romos területet, amelyet a költői nyelv elnémulásának, a vers szétforgácsolódásának neveztek a kortársak, és amelyet a háború utáni megszólalás lehetetlensége és a költő személyes tragikus élményei indokolhattak volna. A korabeli kritika a korszak élményének hatására a háború utáni költészettől egységes esztétikai programot követelt, ez pedig tagadta a megszólalásnak a fordulópont (1945) előtti visszaállíthatóságát 4. Ekkoriban az újrakezdésben nagy hatással bírt Adorno jóslata 5 az Auschwitz utáni költészet elhallgatásáról a korai Celan-interpretációkban is. A jóslat ugyan visszavonódik, Adorno maga korrigálja kultúrkritikai nézeteit, a gondolat mégis hatásos marad. Ma már látható, hogy a korszak költői egészen különböző módon adtak választ az elhallgattatásukra. Az elnémulás téziséből fakadó kezdeti nehézségeket nem sokkal ezután, nagyjából az ezerkilencszázhetvenes évek elején az interpretációs vállalkozások végeláthatatlan lavinája követte. Kommentáresőnek is nevezik a szakirodalomban azokat a Celan költeményeihez példátlan szorgalommal írt magyarázatokat, amelyek elsősorban az adornoi jóslat ellen és a költő életrajzából kiindulva elemezték a verseket. Ez az irodalom a költő halála óta eltelt harminc évben már-már alig átlátható és ellenőrizhető diskurzussá vált. Ennek hatására az egyenetlenül kialakult értelmezői stratégiák lényegükből adódóan leválaszthatatlanok az életműről, és szerves részévé váltak a Celanról való köznapi és irodalmi beszédnek. 2 Kibédi Varga Áron: Celan és a költészet, uő: Noé könyvei, Komp-Press, Kolozsvár, 1999, 79 97, Vö. Többek között: Über Paul Celan, Hg. Dietlind Meinecke, Suhrkamp, Frankfurt am M., A kötet szinte minden tanulmányában megtalálható a kifejezés. 4 Kifejezetten e tételt visszhangozza: Ralf Schnell: Geschichte der deutschsprachigen Literatur seit 1945, Metzler, Stuttgart, 1993, Nach Auschwitz ein Gedicht zu schreiben, ist barbarisch, und das frißt auch die Erkenntnis an, die ausspricht, warum es unmöglich ward, heute Gedichte zu schreiben. Theodor W. Adorno: Kulturkritik und Gesellschaft, ders: Kulturkritik und Gesellschaft I, Suhrkamp, Frankfurt am M., 1977, 10 30, 30. 8

9 Ahol az irodalom történetében a (népszerű) életrajz kerül előtérbe, a kultusz és a vele szoros kapcsolatban álló jelenségek válnak fontos jelölővé, vagy például a kisajátítás és bizonyos értelmezői (szakirodalmi) parafrázis gyanúsan könnyedén működtethető, ott megmutatkozik a módszer: kerülőutak nélkül nyomon követhető az életrajzi valóság konstrukciója. Ez pedig leleplezhető. Az életrajzíró ugyanis a már létező (gyakran politikai, ideológiai) diszkurzust támogatva, konstruktív módszerekkel a kivételes verseket a kivételes élet egyik velejárójának, következményének tekinti, a kettő között pedig szoros kapcsolatot feltételez. Egy háromszöget hoz létre, melynek minden tagja azonos értékkel bír; élettörténelemvers: a három tagjelölő között a jelentések oda-vissza áramlanak, hatással vannak egymásra, s az interpretációs folyamat cirkuláltatja őket. Celan (utó)életében gyakran látjuk érvényesülni e háromszöget. Ezek szerint a két interpretációkban gyakran szembeállított pólus, a szerző és a szöveg a korai munkákban csak úgy juthatott együttesen (dialogikusan) érvényre, ha egyik sem mond ellent a másiknak, ha a kettőjük közt a jelentéstani vagy bármilyen kapcsolat logikailag összeegyeztethető. Csakhogy: az úgynevezett biografikus vagy külső referenciára utalt olvasások éppúgy, mint a korábbi kultikus szerzőknél (pl. szorosan összetartozhat J. W. Goethe szerelmi lírája és nőügyei), élesen elkülöníthetők a szöveget önmagában értő, saját koherens világát alapul vevő kritikai szándékoktól. Aligha lehetett volna elkerülhető az értelmezők vitája az említett két módszer (kissé egyszerűsítve: a biografikus és a szöveghermeneutikai) tekintetében, ha az elmúlt három évtized Celan-irodalmát részletesen szemügyre vesszük. A vita Otto Pöggeler szerint visszavezethető Hans-Georg Gadamer allegória és szimbólum elméletére 6. Gadamer Goethe meghatározásából indult ki, amely szerint az allegorikus költészet a képzettségnek (Bildung), a szimbolikus költészet pedig az élménynek (Erlebnis) elkötelezettje, ezért a szimbólum az életet, az élőt magát jelenti, míg az allegória egy üres értelemtérbe íródik bele, azt jelentéssel tölti meg és így lassan hozza létre történetét. Ebből a szempontból (az allegória felől) Goethe West-Östlicher Divan-jának misztikus szövegekből átvett utalásai és Celan Die Niemandsrose ciklusának zsidó kabbalára utalt nyelve rokonok, a német költészet csúcspontjai. Habár mindkét líra az élményről, az én-nek a te-vel, az idegennel való találkozásáról (Celan annak lehetetlenségéről) beszél. Abban az esetben a szimbólum és az allegória közötti határ mégis nehezen húzható meg, ha a költőnek költészetéért folytatott küzdelmében textuális választ kell adnia rá, milyen a viszonya elődeihez. Sokatmondó tény, hogy Gadamer Celan Atemkristall ciklusáról írt könyvének, a Wer bin ich und wer bist Du-nak a mottója egy Goethe idézet: Schöpft des Dichters reine Hand / wasser wird sich ballen a West-Östlicher Divan-ból való. Otto Pöggelernek az a véleménye, hogy a két lírai program között nem lehet párhuzamot vonni, abból pedig egyáltalán nem indulhatunk ki Celan verseinek megértésében, amit Gadamer bevezetőjében mond 7. (Némileg ellentmondásos, hogy az értelmezés mégis e két 6 Vö. Otto Pöggeler: H.-G. Gadamer über Celan und Goethe J. Bollacks Gegenposition, ders: Der Stein hinterm Aug, Wilhelm Fink Verlag, München, 2000, Gewiß darf es kein eiliger Leser sein, der hermetische Lyrik verstehen und entschlüsseln will. Aber es muß keineswegs ein gelehrter oder besonders belehrter Leser sein es muß ein Leser sein, der immer wieder zu hören versucht. Hans-Georg Gadamer: Wer bin Ich und wer bist Du? Ein 9

10 szerzőt tartja a német líra csúcspontjának.) Gadamer szerint ugyanis a lassú olvasó elhagyhatja, amit tanult, nem támaszkodik a számára ismert lírai toposzokra és a költő életrajzára sem. Ő például olyan szimbolikus nyelvet vélt felfedezni a Celanversekben, amelyet mindenki megért, aki beszéli a német nyelvet 8. Kérdés marad, vajon létezik-e az általa vázolt ideális, izolált megértő? Gadamer könyvének olvasási stratégiája szoros kapcsolatban áll a filozófiai hermeneutikával, amennyiben maga egy teória praxisa kíván lenni. Számunkra ennél van egy lényegesebb mozzanata a könyvének, mégpedig az, hogy Celan versei nem közvetlenül az életrajzát referálják, a recepció történetében itt talán először radikálisan függetlenednek a szerző életétől, egy nagyobb katasztrófát, Auschwitz borzalmát jelentik. Gadamer könyvét olvasva azt tapasztaljuk, nála lényeges jelöltje a verseknek egy nagyobb diszkurzus, a múlt, a történelem. Az ő szimbolikus olvasása is fokozottan hordozza egy kortárs olvasónak a korszaktól korántsem független kultúra szimbolikus preferenciáit. Ezek pedig ugyanúgy olvasási allegóriákká válnak, s nem mentesek az (értelmező) ideológiáitól. A költészetben szimbólum és allegória szembeállítása Celan esetében a művekben az életrajzot és/vagy a szöveget olvasó olvasó ellentétes interpretációs stratégiáira tereli a figyelmet. A hetvenes években újra és újra felélénkül a vita Gadamer, Jean Bollack és Derrida között. Bollack azt kifogásolja, hogy a német filozófus megelégszik a nyelv elsajátításával és nem foglalkozik a Celankölteményekbe írt jelentős és jelentéses dátumokkal, ezért egyáltalán nem veszi figyelembe a biográfiának a versek interpretációjában játszott jelentős szerepét. Bollack ugyanígy vitába száll Heidegger, Paul de Man és Jauss módszerével. Mindhármuknál a szöveget a dátum és a történelem elé helyező értelmezői magatartásukat bírálja. Németül is megjelent monográfiája a két értelmezői paradigma élet és szöveg korrelációjából indul ki, saját módszere egyértelműen a biografikus értelmezés mellett áll 9. Csak egy példa: Bollack a neki és feleségének ajánlott Le Périgord című Celan-verset úgy állítja elénk, mintha annak egyedüli kulcsait csupán ő lenne képes megadni, hiszen a vers Celan és Peter Szondi a Bollack-házaspár nyaralójában (Le Périgord-ban) tett látogatása után íródott, bár a cím francia szójátékban jelenthet egykori kelta népi hőst vagy szívkövet. Bollack külön kitér a versben felbukkanó Mittagstier -re, amely ebben az esetben átvitt értelemben ugyan, de mégiscsak Bollack kutyáját jelenti. A gadameri kérdés nyilván úgy szólna, vajon szükséges-e mindezt a háttér-információt ismernünk ahhoz, hogy megértsük a verset? Látható, hogy Bollack érzéketlen marad a német nyelvterületen nagy hatást kiváltó és a nyolcvanas évektől mindinkább erősödő értelmezői eszközökkel szemben. A hermeneutika különböző irányzatai joggal mutattak rá Celan verseinek önreflexív nyelvére, a beszélő referenciákat aláásó lírai attitűdjére, hiszen a versekben fellelhető állandó önreflexió folyamatosan kikezdi az automatikus Kommentar zu Paul Celans Gedichtfolge Atemkristall, Suhrkamp, Frankfurt am M., 1986, 9. 8 Pöggeler külön kitér rá, hogy Gadamer gesztusértékkel 1969-ben Északi-tengeri nyaralójában valóban könyvek nélkül, többhetes visszavonultságban és magányban írta meg Celan-könyvét. A sors iróniája, hogy mikor Celan erről a könyvről értesült, csak annyit fűzött hozzá, sajnálja, hogy ezúttal sem értették meg. 9 Jean Bollack: Paul Celan. Poetik der Fremdheit, Zsolnay, Wien,

11 olvasói reakciókat és a szimplifikáló életrajzi olvasást. Ennek egyik következménye, hogy ma az értelmezésekben az attitűdváltásnak köszönhetően a hangsúly inkább az értelem transzformációján, a nyelvjátékon, az antropologizáló olvasáson s a szöveg mediális karakterén van. Persze azt várnánk, a referenciális olvasás közvetlen értelemtulajdonító gyakorlata felszámolódik és szövegautomatizmus lép a helyére, és az olvasás is leküzdi hamis allegóriáit. Így azonban lehetetlen eredményeket előre közölni. A következő fejezetek többszörösen (át)értelmezett versekkel foglalkoznak, amelyek maguk is a szavak végtelen játékán alapszanak. 11

12 Paul Celan, német költő? Híressé vált előadásában, a Meridiánban (1960) Celan a költészetet homályos, a toposzokat az u-tópia fényében felhasználó beszédnek nevezi. A költészet, amennyiben a szó művészete, a hétköznapi nyelvvel szembeni retorikus nyelvként ábrázolható. A beszéd gondolataiban nem csak Mallarmé a szó költészetéről mondott szabályai, és Mandelstam a költészetről mint beszélgetésről (részben annak lehetetlenségéről) írt gondolatai köszönnek vissza, hanem egy harmadik poétika forrása, a német romantika abszurdjai, Büchner és Lenz is. Most pedig meghatározhatjuk talán azt a helyet, az idegen helyét, ahol fel tudta szabadítani magát a személy. [ ] Lenz» csak azt találta olykor kellemetlennek, hogy nem tud a fején járni«. Aki a fején jár, írja Celan, annak lába alatt szakadékként tárul fel az ég 10. A sorokban világossá válik, hogy a líra automatikus retorikája nem tartható tovább, a vershez hozzárendelődik a homályosság, és egy új lírai nyelv alakul ki, amely olyan távol kerül a köznapi beszédtől, hogy alig jelent számára valamit. A líra ebben az összefüggésben a valóságtól elrugaszkodott nyelvet testesíti meg. Az anyanyelv Celan esetében mindig idézőjeles formában, a német nyelv; láthatólag abszurd, kifordított képekben, kifordított nyelvként alkotódik meg. 11 Találok valamiféle a nyelvhez hasonlóan anyagtalan, mégis földi, terrisztikus, kör alakú, a két sarok fölött önmagába visszatérő dolgot, ami furcsamód még a trópusokat is keresztezi; találok egy meridiánt. 12 a darmstadti poétika kiinduló alakzata, a meridián, egy szómetafora. A kifejezés tulajdonképpeni jelentése a tudás két territóriumából merít, az asztrológiából és a geográfiából. A meridián jelentéseinek meghatározása egy értelmező szótár segítségével a következőképpen alakul: 1. az éggömb legnagyobb köre, mely az északi és a déli sarkpontokat horizontálisan összeköti; 2. a földgolyó gömbi főköre, mely merőleges az egyenlítőre, és a két pólust átszeli. Csillagászati értelemben a meridioniális kör középpontja mindig a földi megfigyelője, a kör együtt halad a rá szegeződő szemekkel, így kiszámíthatóvá válik a tér és a végtelen égbolt. A szókép a Meridiánban átvitt jelentést nyer és a homályos költészetre vonatkoztatódik. A költészetben a meridián metafora nemcsak egy képi, a toposzkutatás köréhez rendelt poétikai alakzatot hív elő, hanem egy másik territóriumot is, mely a topográfia területére viszi a költészetet, így egy (irodalmi) térkép területén kezd el mozogni a vers. A délkör maga egy térkép sűrített képe, tehát megelőlegezi a helyet és a dátumot 13, olyan eszközöket, melyeket ha jól használunk, segítenek eligazodni a 10 Paul Celan: Meridián, 56. Ford.: Kurdi Imre. 11 A negyedik a kabbala nyelve. Amit egyes vélemények állítanak, hogy a kabbala közvetlen hatása kimutatható Celan verseiben, sokszor vitatott. A feltételezett hatásra itt nem térek ki részletesen. Kétségtelen azonban, hogy például az Einem, der vor der Tür stand versben Rabbi Löw alakja valószínűleg kizárólag a kabbala felől identifikálható figura. 12 I. m Schein Gábor szintén a térkép és dátum vonatkozásában írt a Meridiánról. Uő.: Egy folyó és egy 12

13 versekben. A meridián egy topografikus szervezőelvet rendel az olvasásához. E szoros kapcsolat a líra, a poétika és a hely között az életút szempontjából is rendkívül lényeges. Az összefüggés költészet és hely (toposz) között a retorikában az invenció és az elokúció területére esik. A modern retorika az antik retorikához képest módosítja az alakzatok használatáról és olvasásukról vallott gondolatainkat. Nietzsche alapján azt mondhatjuk, hogy önmagában és kezdettől fogva, a jelentésre vonatkozóan minden szó trópus 14. Ehhez a megfigyeléshez szerinte az vezethet minket, ha nem állítjuk élesen szembe a természetes nyelvet egy nem-természetessel, a retorikussal. Ebből az következik, hogy a szónoklat tanában a felépítésben használatos két részterület, az invenció és az elokúció viszonya megváltozik. A topika, a helyek megválasztása, hogy mit mondjunk és honnan beszélünk az alakzatokhoz, pontosabban az elokúció területére vezet át minket. A szónoki érvelések megegyeznek abban, hogy a helyek olyan általános vezérlők, amelyekre az összes bizonyíték vonatkoztatható. Valójában az emlékezetből vesszük elő őket azok számára, akiknek ismertek és meg akarják érteni a beszédünket. Tehát eleve feltételeződik, hogy olyasvalamit mondanak, amit mindenki megért. Roland Barthes szerint azonban a hely metaforikus megközelítése sokkal beszédesebb, mint elvont definíciója. Sokszor használunk metaforát, hogy a helyet meghatározzuk. 15 Máris tehát az alakzatok területén járunk, ha azt vizsgáljuk, mi biztosítja a vers és a közösség számára ismert hely Auschwitz kapcsolatát a megértésben. A retorikai locust a hely szóval tudjuk helyettesíteni. Soha nem valami mozdulatlanságot, fix jelentésű jelölőket kell azonban elképzelnünk, ha a helyekre, vagy a helyből vett metaforákra gondolunk. A hely bár konkrét, térképen áll, rögzített, ő maga és a jelentése közti kapcsolat hasonlatán alapszik, mégpedig metaforán. A metafora pedig képzett, képeket létrehozó nyelven, alakzatokon. A nyelvet és a világot az irodalom állandó megalkotódásban, werdenjében ábrázolja. A feltalálás (invenció) és az ornamentika (a metaforák és az allegóriák tana) szorosan összetartozik, sőt összemosódik. Ha minden szót eleve trópusként fogunk fel, egymásba csúsznak a retorika-koncepciók: amennyiben minden szó trópus, nem beszélhetünk külön ornamentikáról, mert minden szó, s így a hely neve is az olvasó allegóriájának, az ő érdekeinek van kitéve, s nem az ornátust szolgálja. Ha visszatérünk Celan poétikájához, láthatjuk, hogy a költészet a tropológia vonatkozásában az antropológiai értelemben vett ember által létrehozott, átmetaforizált világ; teremtett homályos metaforavidék, ahogy ő nevezi. A modern költői nyelv alakzatai már csak figuratívan kompenzálják azt az érzetünket, miszerint az ember nem képes tökéletesen kifejezni a világot. A korszak lírájában ez leginkább a beszélők melankolikus hangoltságában, az elnémulásban, és az ironikus, ellenpontozó jelhasználatban fejeződik ki. Metafora és toposz homályossá válik, s táj, ismered a nevüket, Enigma 1995/2, Friedrich Nietzsche: Retorika, in. Az irodalom elméletei IV. Jelenkor, Pécs, 1997, 5 50, 22. Ford.: Farkas Zsolt. 15 Roland Barthes: A régi retorika. Emlékeztető, in. Az irodalom elméletei III., Jelenkor, Pécs, 1997, , 134. Ford.: Szigeti Csaba. 13

14 ehhez képest a melankólia a szerző tragikus, lokalizált életrajzának anyagában hangsúlyozódik. Ebből következik, hogy olyan helyek és kifejezések is hozzárendelődnek a költeményekhez és az életrajzhoz, amelyek egyáltalán nem vagy csak, ahogy Celan mondja, utópikusan voltak meg bennük. Celan életrajza i Csernovic városát hívja elő a térképről. Az egykor önálló tartomány, Bukovina fővárosa, ma Ukrajna területén található ii. Csernovic nevezetes, igazi multikulturális hely volt, a várost Punt-parti Jeruzsálemnek is nevezték 16. Abban az évben, amikor Celan született, már Romániához tartozott 17. Korábban az Osztrák-Magyar Monarchia keleti provinciája volt, és egy európai, modernizált városi kultúra fejlődött ki benne. A virágzó gazdasági és szellemi életet nagyrészt a kereskedő és az iparos német, örmény és zsidó lakosság alapozta meg, irányításuk alatt alakult ki a nyugati mintájú polgári város a keleties, provinciális határvidéken. Mindez kisebb megszakításokkal a negyvenes évekig tarthatott. Ma Bukovina elszegényedett országrész. De már a második világháború után is csupán a melankólia tájegysége. Bukovina tájain a szomorúság dombjai láthatók. Csernovic elvesztette régi fényét, a város a kudarc és a pesszimizmus helye, s ma egy régi, virágzó élet imaginatív toposzaként él tovább, éli túl önmagát. Gregor von Rezzori a Denkwürdigkeiten eines Antisemiten (1979) című 18, magyarul is megjelent könyvében orosz kifejezéssel egyszerűen szkucsnónak, sivár unalomnak nevezi azt a sajátos érzést, amelyet csak a bukovinai emberek ismernek. Az írók többsége, ahogy Rezzori is, a Monarchia felbomlását követően, valamint az első és a második világháború után Nyugat-Európába vagy a tengerentúlra emigrált, és németül írt. Műveikben Bukovina fiktív táj maradt, az emlékezet helye, egy homályos metaforavidék. 16 Krasztev Péter: Az áldott város. Csernovic, Csernovci, uő: Mítosz, semmi más, Seneca, Bp., 1997, , Volker Koepp dokumentumfilmje Csernovic két korszakát mutatja be. A film két zsidó ember, Herr Zwilling és Frau Zuckermann emlékezései alapján rekonstruálja az egykori városképet. Herr Zwilling und Frau Zuckermann, Ein Leben in Czernowitz, Gregor von Rezzori: Egy antiszemita emlékiratai, Osiris, Bp., Ford.: Szijj Ferenc. 14

15 Született: Csernovic, Bukovina A Nyugat számára többnyire ismeretlen vidéken járunk, Kelet-Európában. Ahol bár látszólag ugyanazon a nyelven szólal meg az irodalom, mint nyugaton, az emberek mégis egy gyökeresen másik nyelvet beszélnek. A Bukovina szó etimológiája többféle tőalakokból vezethető le: a buk: szláv és román nyelveken fa; magyarul a bükk töve; a német Buche pedig bükkfát jelent. A buk további képzési lehetőségei a németben a Buch, a Buchstaben, a Brechung Bukovina egyszerre rejti az idegenséget, az otthonosságot; a hazát és a hazátlanságot; jelentése a költészetben lezáratlan, nyitott és ellenmondásos: költői táj ban rendeztek egy kiállítást Németországban Csernovicról. Az ebből az alkalomból megjelentetett katalógus a következő gondolattal indul 20 : A későbbi gyilkosok nyelvén jött létre a 19. század végén Európa peremén egy irodalom, mely egyúttal a városi német és zsidó polgárság új kulturális öntudatának kifejeződése volt. Csernovic, Bukovina fővárosa tehát olyan topográfiai jel a térképen, amelynek jelentése egy lokális szignifikáción jóval túlmutat. A Monarchia területi stratégiája alapján Bukovina keleti és nyugati határhelyzetét kihasználva, a szláv és a német kultúra metszéspontjában egy erős, jól támogatott határterület jött létre, ahol a különféle irányokból érkező hatások miatt a kultúra szinkretikusan több hagyományt volt képes integrálni. Ez különösen a századfordulón és a húszas-harmincas évek modern művészetében jelentkezett, amikor az expresszionizmus, a»der Nerv«című folyóirat indulásakor az avantgárd és a modern francia és orosz költészet új irányzatai komoly hatást tudtak kifejteni. Nem véletlen, hogy Paul Celan és Alfréd Margul-Sperber is többnyelvű közegben felnőve minden nagyobb európai nyelvből fordítottak. A korszakforduló jelentősége megmutatkozott több kiemelkedő teljesítményű író munkájában, többek között innen indult Josef Kalmer és Victor Wittner. A szerzők nagy része amikor kikerült az úgynevezett európai irodalom porondjára, már nemcsak mint csernovici, hanem mint keleti zsidó emigráns írt német nyelven. Ebből következett, hogy a második világháborút követően a nyugati emigrációba vonult írók, köztük Celan, elsősorban németül írtak és ezen a nyelven éltetették tovább a szülőhelyüktől örökül kapott hagyományt. A fordulópont számukra már nem a klasszikus modernség folytatásának ahogy az például Celan Mohn und Gedächtnis című kötetében látható vagy eltörlésének kérdése mint az a későbbi Celan-kötetekben érzékelhető; a háború utáni megszólalás lehetőségei egészen más poétikai problémákat vetnek fel: a versekben egy új nyelv feltalálása és/ vagy az elhallgatás mérlegelődött, méghozzá radikális eredménnyel. A Meridián földrajzi eredetét és Bukovina városnevének összefüggéseit 19 Vö. Thomas Schestag: buk, in. Nicht (aus, in, über, von) Österreich, Hg. Tamás Lichtmann, Debrecener Studien zur Literatur 1, Peter Lang, Frankfurt am M., 1995, In der Sprache der Mörder. Eine Literatur aus Czernowitz, Bukovina. Texte aus dem Literaturhaus Berlin, Hg. Herbert Wiesner, Berlin, 1993, 9. 15

16 tanulmányozva látható, hogy ezek a helyek a versekben topikus szerkezeteket hoznak létre. A szülőhely élménye így könnyen összekapcsolódik a versek jelentésének megfejtésével, s később a Celan-biográfiák írói is gyakran e kapcsolatból indulnak ki. Az életrajzok egyik központi kifejezése a tragikus élmény (Das tragische Erlebnis), amelyet a bukovinai vidék elmaradottságával és a szülők deportálásával indokolnak a szerzők. Csernovic tehát nem csak közvetlenül a szülőhely szubjektív élményét jelentheti, hanem általában a történelmi szövegekben a legnagyobb európai deportálás színhelyét is. Ennek ellenére Európának nem ez a tájegysége válik az 1945 utáni német irodalom emlékezetének színhelyévé, hanem Auschwitz. A történelmi katasztrófa helyszíne metaforizálódik: [a] holokauszt mindenfajta ábrázolásmódjával, illetve az ezek sajátosságairól és korlátairól folytatott vitákkal kapcsolatban létezik egy felvetés, amely szerint van egy olyan Entitás (a létező tulajdonnevek összessége), Esemény vagy Hely amelynek a történelmi, a művészi, a filmművészeti vagy az irodalmi reflexiók megfelelnek vagy nem, egy gyakran fekete lyukként elképzelt középpont, amelybe csak a cselekedet érthetőségének és a színész józanságának veszélyeztetésével lehet (ismételten) behatolni. 21 Bukovina és Csernovic nem lett ilyen Entitás, nem vált középponttá és nem lett igazából elmondhatatlan Hely sem. Nem íródott bele olyan erővel, illetve soha nem került be olyan hangsúlyosan a holocaust-irodalom metaforái közé, mint az auschwitzi csapás, amely egyszerre lehetett önmagában, pusztán a nevével, feliratként, szignójával a centrum és a periféria. Minden elpusztított sorsának elbeszélése helyett e név áll. Ami igazán érdekes, hogy Paul Celan költészetében név szerint kizárólag a csernovici (szülő)hellyel találkozhatunk. A későbbiekben érdemes lesz kutatni, vajon megváltozik-e a jelentés a módosuló konkrétum során, hiszen egy másik helyet neveznek meg a versek, méghozzá Auschwitz felől nézve és ahogy Celan is nevezi, egy ismeretlen helyet. Az életrajz alapján íródó munkák az élet valósága és az irodalmi szöveg fikciója közt szoros kapcsolatot feltételeznek és gyakran indulnak ki Celan származásából 22. Megpróbálják valamilyen módon a műértelmezői feladatba visszacsempészni a szerzői életrajzot. Ebből fakad, hogy Celan életét és irodalmi jelentőségét párhuzamosan, kölcsönhatásként dolgozzák fel és ők hozzák létre a 21 Érdemes idézni Sidra DeKoven Ezrahi, holocaust-kutató tanulmányának ide vágó további gondolatát: Az Auschwitz ihlette költészettel kapcsolatos megállapítások többsége egy szimbolikus földrajzon alapul, amelyben a tábor egyaránt jelképezi a központot és a perifériát. A tábor képviseli a gonoszság legbensőbb központját, azonban egy olyan birodalomban, amely éppen a civilizált beszéd és viselkedésmód határai előtt helyezkedik el. A megsemmisítésnek ez az elmondhatatlan helye, Jean François Lyotard ki(nem)fejezésével, megfelel annak a földön kívüli helynek, amelyet korábban Adorno»barbárnak«nevezett egy hely, amely kívül van önmaga közösségén. uő.: Auschwitz ábrázolásmódja, Múlt és Jövő, 2003/1, 16 31, Néhány ismertebb, sokat forgatott és hivatkozott biográfia ill. monográfia Paul Celanról: Peter Szondi: Celan-Studien. Suhrkamp, Frankfurt am M., 1972; Israel Chalfen: Paul Celan. Eine Biographie seiner Jugend. Insel, Frankfurt am M., 1979; Otto Pöggeler: Spur des Worts. Zur Lyrik Paul Celans, Francke, Freiburg, 1986; Jacques Derrida: Schibboleth. Für Paul Celan, Böhlau, Wien, 1986; Hans-Georg Gadamer: Wer bin Ich und wer bist Du? ; Thomas Sparr: Celans Poetik des hermetischen Gedichts., Universitätsverlag, Heidelberg, 1989; John Felstiner: Paul Celan: Poet, Survivor, Jew, Yale University Press, New Haven and London, 1995; Helmut Böttinger: Orte Paul Celans, Zsolnay, Wien, 1996; Wolfgang Emmerich: Paul Celan, Rowohlt, Hamburg,

17 kapcsolatukat. Tényként kezelik tehát az irodalmat, a metaforákat. Az előbbi példánál maradva megfigyelhető, hogy Auschwitz neve gyakran Csernovic helyett áll, ezt pedig joggal tarthatjuk topikai tévedésnek. A munkák egy része elsősorban érthető módon német nyelvterületről Celan verseit a lelkiismeret és az emlékezet jegyében elemzi, inkább politikai és nem poétikai mozzanatokra figyel 23. Nemcsak az egyes versek interpretációs mozzanataiba kerülnek be bizonyos rögzített, geográfiai, az életrajzból kiragadott vagy ténylegesen a versekben említett helyek, hanem mint már utaltunk rá, Celan szövegei eleve a hely kulturális toposzként mozgatható referenciáját rejtik. A hely retorikai forrása az argumenta a loco, 24 amelyet leginkább az az ismert topikus gondolat fejez ki, hogy a költőt születése helye felől (is) meg lehet érteni. A helyet (loci) a retorikában a toposzok tanában találjuk meg, azon belül is a helyből vett érvek alatt. Az invenció, miután meg/feltalálta a helyet, úgy használja fel alakzatát, mint egy valóságra vonatkozó bizonyítékot. Ezt a dokumentumot azonban a szerzői élet fogalmazói, az életrajzírók már csak az életrajz retoricitásában tudják érvényesíteni, de akkor sem úgy, mint egy valóságos bizonyítékot. Az életrajzot ugyanis maga az olvasó állítja össze és az olvasás írja meg. Az adathalmazból az életrajz többszöri interpretáció és értelem-konstitúció eredményeként jön létre, melynek van egy másik fontos ismérve is, hogy sohasem lezárt, mindig felfedezésre vár, és hogy elemeit a szelekció és variáció közbeiktatása után ismerhetjük meg. Az életműhöz rendelt külső referenciális elemek a konstrukciók tárgyai, ezeket hermeneutikai értelemben ismerőssé (egyben ismertté) teszi az életrajz összeállítója és a költőt, írót folyton újraolvasó értelmezői közössége. A valóságos hely ily módon függetlenedik eredeti jelentésétől, mintegy megválik saját geográfiai koordinátáitól, és önállóan, a lírai szövegekhez képest nyer valamilyen jelentést. Az argumentum ugyan visszamutat és hivatkozik a lelőhelyre, de nem kérdez vissza eredetére, az adatok helyességére, valamiképp tehát maga bizonytalanítja el annak valóságtartalmát. A 20. század közepén Európa lerombolása és újratérképezése fontos szerepet tölt be a csernovici irodalom jelentősen átformált (újra)olvasásában. A város ekkorra nem csupán nyugat és kelet, a szláv, a német és a haszid kultúra produktív együttélésének helye, hanem olyan város imaginációja, ahol megszűnik a kultúra bizonyos folytonossága. Csernovic városneve, kulturális hatása több Celan-kortárs életrajzában szerepel, például Rosa Ausländer iii költészetében a múlt és a jelen ellentétének egyik tájnyelvi referenciája. Rosa Ausländer szülővárosát idéző költeményei az emlékezet és a jelen közötti feszültséget írják le. Bukovináról írt verseiben a mnemotechnika idéző, képformáló ereje két időt csúsztat egybe, a háború előtti és utáni időszakot, így az előre megfestett halál mintegy ráereszkedik az idilli 23 Németországban ma is több vita folyik arról, hogyan tudná archiválni az ország a háború emlékezetét. Ezek a viták, ahogy Nádas Péter (Élet és Irodalom, március 3.) is felhívta rá a figyelmet, még ma sem mentesek a hisztériától. Ezt a megfontolandó megjegyzést a Martin Walser és Ignatz Bubis között 1999-ben lezajlott vita utóértékelésében is megtaláljuk. De hogyan kapcsolódik ez a vita a németek emlékezetéről Paul Celanhoz? Celan verseinek olvasását a mai napig is meghatározza egy igen elfogult, irodalmon kívüli, de mégis az irodalomba újra és újra beszivárgó politikai véleményformálás. 24 Vö. Szabó G. Zoltán Szörényi László: Kis magyar retorika, Helikon, Bp., 1997,

18 tájra, átírja annak eredeti jelentését és metaforizálja. Celan jól ismert, bár jóval korábbi Halálfúga című versének híres oximoronjai nagyobb feszültséget keltenek, de versének hátterében szintén egy esetében azonosíthatatlan, allegorikus táj képe elevenedik meg, melyet Auschwitz-cal hoztak összefüggésbe. Rose Ausländer BUKOWINA III Grüne Mutter Bukowina Schmetterlinge im Haar Trink sagt die Sonne rote Melonenmilch weiße Kukuruzmilch ich machte sie süß Violette Föhrenzapfen Luftflügel Vögel und Laub Der Karpatenrücken väterlich lädt dich ein dich zu tragen Vier Sprachen Viersprachenlieder Menschen die sich verstehen Bukovina III Zöld anya / Bukovina / pillangók a hajban // Igyál / mondja a nap / vörös dinnyetej / fehér kukoricatej / én édesítettem őket // ibolyakék fenyőtobozok / légiszárnyak madarak és lombok // A Kárpátok háta / atyáskodva / hív téged / hordani téged // Négy nyelv / négynyelvű dalok // Emberek / kik értik egymást Idézetforrások: In der Sprache der Mörder Itt jelzem, hogy a magyar nyelvű versközlések, ha nincs jelölve a fordító neve, a saját fordításaim. (K. N.) 18

19 CZERNOWITZ VOR DEM ZWEITEN WELTKRIEG Friedliche Hügelstadt Von Buchenwäldern umschlossen Weidenentlang der Pruth Flöße und Schwimmer Maifliederfülle Um die Laternen Tanzten Maikäfer Ihren Tod Vier Sprachen Verständigten sich Viele Dichter blühten dort auf Deutsche jüdische Verse Verwöhnten die Luft Bis Bomben fielen Atmete glücklich die Stadt 26 BUCHENBLATT Ein Buchenblatt Wie aus dem Wald Meiner Heimatstadt Fliegt in mein Zimmer Es kam Mich zu trösten Jene junge Zeit 26 Csernovic a második világháború előtt Békés domboldali város / Bükkerdőkkel övezve // A mezők szelte Pruth mentén / tutajok és úszók // Májusi orgonaeső / A lámpások körül / cserebogarak táncolták el / halálukat // Négy nyelv / Értették egymást // Sok költő nyílt ki itt / Német-zsidó sorokban / Kényeztették a levegőt // Amíg bombák nem hullottak / Addig boldogan lélegzett a város 19

20 Ein Gedankenort Da wohnen die verlorenen Freunde und Berge Feines Geäder Eine Widmung Für mich 27 Paul Celan HALÁLFÚGA 28 részlet [ ] Napkelte korom teje este iszunk és délben iszunk és reggel iszunk és este iszunk mi iszunk csak iszunk csak Egy ember lakik a házban aranyhajú Margit hamuhajú Szulamit a kígyókkal játszik szakadatlan Kiált lágyabban játszd a halált a halál némethoni mester kiált borusabb muzsikát a füstként a szelekbe foszoltok s fekhettek fellegsírba feküdni ott van hely [ ] Fordította Lator László Ezzel kapcsolatban egy rövid, a későbbiekben még többször felmerülő problémára térnék ki. A Halálfúga egyik kijelentése, der Tod ist ein Meister aus Deutschland ( a halál némethoni mester ), ugyan elfogadottan egy koncentrációs tábort idéz fel, méghozzá mindvégig csupán allegorikusan, hiszen a tábor helye nem hangzik el a versben. E táj azonban soha, egyetlen interpretációs kísérletben sem vonatkozott Bukovinára; általában Auschwitz-cal, annak valós eseményeivel hozták összefüggésbe a vers színterét. A hasonlatot, hogy a halál egy némethoni mester, 27 Bükkfalevél Bükkfalevél / Mintha szülővárosom / Erdejéből volna / Beszáll szobámba // Jött / Engem vigasztalni // A régi fiatal idő / Az emlékezet helye / Ott laknak az elveszített / Barátok és hegyek // Finom erezet / Az ajánlás / Önmagamnak 28 GW/

21 Immanuel Weißglas csernovici költő, Celan barátja, őt megelőzve korábban használta. A kép láthatólag toposzként vándorolt a helyi irodalomban. 29 Az allegorikus táborkép olvasásbeli lokalizációja tehát éppúgy lehetne egy bukovinai munkatábor, mint a hely Auschwitz. Hiszen a történelmi hely nem képez mimetikus viszonyt az irodalmi szövegben, ott már csak metaforaként funkcionál, fikción alapuló, textuális térben helyezkedik el 30. Pedig, ha a földrajzi terek mentén haladunk, fontos észrevételt tehetünk. Bukovina és a csernovici táj több helyen is felbukkan Celan írásaiban, méghozzá szó szerint, az identifikációs problémákat megelőzve: szerepel a mottóban idézett Meridiánban elsüllyedt világként és gyerekkori tájként, ugyanígy egy villoni ballada címében szatirikusan: Eine Gaunerund Ganovenweise gesungen zu Paris Emprès pontoise von Paul Celan aus Czernowitz bei Sadagora 31. (A verset A befejezetlen fordítás című fejezet részletesen elemzi.) A szülőváros jelentőségét Menninghaus úgy foglalja össze, hogy az csupán egy mitikus vágykép transzformációja a szövegekben. Ezek szerint a város egy olyan szemantikai mezőben helyezkedik el, ahol dialógust képes reprezentálni. Csernovic egyszerre kelet és nyugat, ráció és misztikum, felvilágosodás és ortodoxia: a csernovici Paul Celan»orosz költő«volt német nyelven, aki Franciaországban élt: tömören lehetetlen lenne a Csernovic-toposzt átszövő keletet és nyugatot kivágni belőle. 32 Egészen más a jelentése, mint Auschwitz entitásának. A nyolcvanas évek közepéig nem igazán volt érdekes Csernovic történelme és irodalma. Az utóbbi években került az értelmezés fókuszába Európának ez a tájegysége. A német irodalomtörténész, Menninghaus szerint ennek az az oka, hogy a város nem tartozik a holocaust centrumai közé, minthogy nem volt koncentrációs tábor helye sem. Celan korai recepciója még nagyon erősen a holocaust egyik szólamaként élt. Éppen ezért verseit Auschwitz-cal hozzák összefüggésbe 33, a szövegekben elbeszélt földrajzi tér a kollektív pusztulás helye, és nem a származás Csernovic. A hely transzformációjából egyenesen következik, hogy bizonyos recepciós stratégiák miért csak nem olyan régóta foglalkoznak a Celan-filológia másik, szó szerint megidézett lírai helyével. Kérdésünk ezek alapján úgy szólhat, vajon hogyan olvasható, ha olvasható egyáltalán az életrajznak bármilyen referenciája a költeményekben? Celan irodalmát tekintve a válaszok ellentmondásosak. Egyrészt Celan élete és költészete túlmutat önmagán, egy nagyobb diszkurzus részévé válik. Másrészt épp 29 Immanuel Weißglas Er című 1944-ben írt versének egy versszaka következőképpen hangzik: Er will, daß über diese Därme dreister / Der Bogen strenge wie sein Antlitz streicht: / Spielt sanft vom Tod, er ist ein deutscher Meister, / Der durch die Lande als ein Nebel schleicht., i. m. In der Sprache der Mörder Ezzel a (nehéz) kérdéssel birkózik Kertész Imre Sorstalanságának szakirodalma is. Vö. Molnár Gábor Tamás: Fikcióalkotás és történelemszemlélet. Kertész Imre: Sorstalanság, Alföld 1996/8, , és Szirák Péter: Kertész Imre, Kalligram, Pozsony, GW/1, Winfried Menninghaus:»Czernowitz/Bukovina«als Topos deutsch-jüdischer Geschichte und Literatur, Merkur, 1999/3 4, , Ugyanez történik magyar recepciójában még a kilencvenes évek végén is. Vö. Bacsó Béla: A szó árnyéka. Paul Celan költészetéről, Jelenkor, Pécs, Szintén uő: Neoklasszikus és inhumán (Radnóti Miklós és Paul Celan) Alföld 2000/1,