A kollektív szerződés/ Az új Munka törvénykönyve XXII. fejezet

Átírás

1 A kollektív szerződés/ Az új Munka törvénykönyve XXII. fejezet ( ) A kollektív tárgyalás folytatása és kollektív szerződés kötése a szakszervezetek legfontosabb joga és feladata. Az ÚMT a jogalkotói indokolás szerint új jogpolitikai célkitűzésként jelentősen ki akarja bővíteni a munkaviszonyokban a szerződéses alapú szabályozást, növelve ezen belül a kollektív szerződések szabályozó szerepét is. Ennek érdekében lehetővé teszi, hogy a kollektív szerződés a törvény szabályaitól ne csak a munkavállalók javára térhessen el, hanem mindkét irányba, tehát a munkavállalók hátrányára is. Természetesen a szakszervezetek ilyen eltérés esetén más területeken kérnek kompenzációt a munkavállalókra kedvezőbben. Ez a szabályozási módszer felerősítheti a kollektív szerződések munkahelyi szerepét a munkáltatók számára, hiszen lehetőséget teremt a munkaviszonyok rugalmasabb szabályozására, s ezáltal érdekeltebbé teheti a munkáltatókat és a szakszervezeteket is a kollektív szerződések kötésében. Ez az elv azonban nem érvényesül töretlenül. Az ÚMT ugyanis lehetővé teszi, hogy a munkáltató az üzemi tanáccsal üzemi megállapodásban a munkabérek kivételével rendezze a munkaviszonyra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket, ha a munkáltató nem tartozik általa kötött kollektív szerződés hatálya alá, vagy a munkáltatónál nincs kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezet. Üzemi megbízottal nem lehet ilyen tartalmú üzemi megállapodást kötni. Az üzemi tanácsok kvázi kollektív szerződéskötési joga tehát a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződések, s ezek munkavállalókra kedvező garanciái nélkül is, tudja biztosítani a munkáltatók számára a rugalmas szabályozást.

2 Az ÚMT a kollektív tárgyalásoknak csak a munkahelyi szintjét szabályozza, kollektív szerződés azonban a munkahelyen kívül is köthető az Ágazati Párbeszéd Bizottságokban (2009. évi LXXIV. törvény), a kollektív szerződéseknek így több szintje jöhet létre. A kollektív szerződések megkötése Az ÚMT a kollektív szerződéskötési jogosultságot nem a szakszervezetek támogatottságához, hanem taglétszámához köti. Nem írja elő ugyanakkor a törvény feltételként a szerződést kötő felek egymástól való függetlenségének követelményét, amit pedig a nemzetközi normák megkívánnak. A kollektív szerződést írásba kell foglalni (ez új rendelkezés az ÚMT-ben). Kollektív szerződést köthet: a) a munkáltató, s a munkáltatói érdekképviseleti szervezet a tagok felhatalmazása alapján, valamint b) a szakszervezet. A munkáltató csak egy kollektív szerződést köthet. Munkáltatók esetében: egy munkáltató nem köthet a munkahelyi kollektív szerződésen kívül még úgynebezett több munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződést is. A munkáltató a munkahelyi kollektív szerződésen kívül más kollektív szerződés megkötésében csak munkáltatói érdek-képviseleti szervezet tagjaként vehet részt. A munkáltató már létező kollektív szerződéshez nem csatlakozhat, s egy munkáltatói érdekképviseleti szerv által már megkötött kollektív szerződés hatálya csak akkor terjedhet ki rá, ha a munkáltató belép a munkáltatói érdek-képviseleti szervezetbe. Munkáltatói érdekképviseleti szervezet által kötött kollektív szerződés fő területe az Ágazati Párbeszéd Bizottság.

3 A szakszervezet akkor jogosult kollektív szerződés kötésére, ha tagjainak száma eléri egy munkáltató esetén: a munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállalók létszámának 10 %-át, munkáltatói érdek-képviseleti szerv esetén a kollektív szerződés hatálya alá tartozó munkavállalók létszámának 10 %-át. A munkavállalói létszám megállapításának alapja: a szerződéskötést megelőző félévre számított átlagos létszám. A kollektív szerződés normatív részének hatálya a munkáltatóval munkaviszonyban álló valamennyi munkavállalóra kiterjed. Több szakszervezet esetében a törvény koalíciós kényszert ír elő, de csak azon szakszervezetek számára, akik önállóan is elérik a tíz százalékos létszámküszöböt. A tíz százalékos létszámküszöb elérésére azonban nem hozható létre koalíció. Ha több szakszervezet együttesen jogosult kollektív szerződés kötésére, a tárgyalásból és a megállapodás aláírásából egyik jogosult szakszervezet sem hagyható ki, olyan esetben sem, ha az együttes szerződéskötés a szakszervezetek egységes álláspontjának hiányában, nem sikerül. Több jogosult szakszervezet esetén tehát kollektív szerződés csak akkor jöhet létre, ha a szakszervezetek (taglétszámuk egymáshoz viszonyított arányától függetlenül) minden kérdésben meg tudnak egymással is állapodni (közös álláspontot képviselnek). Ez a megoldás szükségtelenné tette a szakszervezetek egymással szembeni együttműködési kötelezettségének előírását. Az ÚMT nem választja el a kollektív tárgyaláson való részvétel jogát a kollektív szerződéskötési jogtól. Ennek alapján a kollektív tárgyaláson is csak a kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek jogosultak részt venni. Nem rendezi külön a törvény a munkahelyi szinten létrejött szakszervezeti szövetségek kollektív szerződés-kötési jogát.

4 A kollektív szerződés kötésére irányuló ajánlat tárgyalása nem utasítható vissza. Az ÚMT nem tartalmazza a munkáltató kötelezettségét az éves bértárgyalásokhoz szükséges adatok, információk előzetes közlésére. A törvény nem szabályozza külön a kollektív szerződés módosítására irányuló jogosultságot sem, ebből arra lehet következtetni, hogy a kollektív szerződés módosítására a megkötésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Rendezi ugyanakkor a törvény azt a helyzetet, ha egy szakszervezet a kollektív szerződés megkötését követően éri el a tíz százalékos létszámküszöböt, s válik ezáltal kollektív szerződés kötésére jogosulttá. Ez az eset a kollektív szerződés módosításának sajátos esete, amelynek során az új jogosult szakszervezet jogosult kezdeményezni a kollektív szerződés módosítását. A módosítási tárgyaláson azonban csak tanácskozási joggal vehet részt. A kollektív szerződés tartalma Sajátosan szabályozza az ÚMT a kollektív szerződés két hagyományos részét, a kötelmi és a normatív részt, részben azok sorrendjének megváltoztatásával, másrészt pedig azok meghatározásával. A törvény szerint a kollektív szerződés szabályozhatja a) a munkaviszonyból származó vagy az ezzel kapcsolatos jogot vagy kötelezettséget (normatív rész) b) a feleknek a kollektív szerződés megkötésével, teljesítésével, jogaik gyakorlásával, kötelezettségeik teljesítésével kapcsolatos magatartását (kötelmi rész). A törvény a kollektív szerződés kötelmi részének tartalmát a felek kapcsolatrendszerének általános köréről leszűkíti a kollektív szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos feladatokra, magatartásokra. Új az a rendelkezés is, amely e kötelmi rész hatályát csak a kollektív szerződést megkötő felekre terjeszti ki, amely rendelkezéstől maga a kollektív szerződés sem térhet el. Ez a szabály lényegében logikusan

5 következik a kötelmi rész szűkített tartalmából. A kollektív szerződés és a jogszabályi rendelkezések kapcsolata kollektív szerződés eltérő rendelkezés hiányában az ÚMT Második (A munkaviszony) és Harmadik Részében (Munkaügyi kapcsolatok) foglaltaktól eltérhet (bármely irányban), de kollektív szerződés eltérő (jogszabályi) rendelkezés hiányában az ÚMT XIX. (munkaügyi kapcsolatok általános rendelkezései) és XX. fejezet (üzemi tanácsok) rendelkezéseitől nem térhet el, s nem lehet eltérni a kollektív szerződésre vonatkozó XXII. fejezettől sem (két kivétellel hatályba lépés, felmondási idő, határozott időre kötött ksz. megszűnése). továbbá a okban foglaltakat (munkavállalók védelme a szakszervezeti diszkriminációval szemben és az ÚMT-ben meghatározott szakszervezeti jogokat) nem korlátozhatja. A szűkebb hatályú kollektív szerződés az általánostól ennek eltérő rendelkezése hiányában csak a munkavállaló javára térhet el. A munkavállaló javára történő eltérést az egymással összefüggő rendelkezések összehasonlításával kell elbírálni. Sajátos eltérési szabályok vonatkoznak a köztulajdonban álló munkáltatókra. E munkáltatóknál kollektív szerződés nem térhet el a XIX. Fejezet (munkaügyi kapcsolatok általános rendelkezései), valamint a XX. (üzemi tanács) és a XXI. (szakszervezetek) fejezettől.

6 A kollektív szerződés időbeli hatálya (hatályba lépése és megszűnése) a) a kollektív szerződés a kihirdetésével lép hatályba (kollektív szerződés eltérően is szabályozhatja a hatályba lépés idejét) b) a kollektív szerződés három hónapos felmondási idővel felmondható. Több szakszervezet által kötött kollektív szerződést bármelyik szakszervezet jogosult felmondani. (kollektív szerződés a felmondási időt eltérően is meghatározhatja). c) A felmondási jog a kollektív szerződés megkötésétől számított hat hónapon belül nem gyakorolható. (ettől a szabálytól nem lehet eltérni, ez kógens rendelkezés). d) A határozott időre kötött kollektív szerződés a határozott idő lejárával megszűnik.(kollektív szerződés ettől eltérhet, amely eltérési lehetőségnek a célja, hogy a felek rendezhessék a lejáró kollektív szerződés utóhatását). e) Megszűnik a kollektív szerződés hatálya a munkáltató, a munkáltatói érdekképviseleti szervezet vagy a szakszervezet jogutód nélküli megszűnése esetén. Ha a kollektív szerződést több munkáltató vagy több munkáltatói érdekképviseleti szervezet kötötte a kollektív szerződés csak a jogutód nélkül megszűnő munkáltató vagy munkáltatói érdekképviseleti szervezet tekintetében szűnik meg. Több szakszervezet által kötött kollektív szerződés esetén, a kollektív szerződés csak valamennyi szakszervezet jogutód nélküli megszűnése esetén veszti hatályát.

7 A kollektív szerződés sorsa munkajogi jogutódlás esetén Az ÚMT lényegesen leegyszerűsíti ezeket a szabályokat. Eszerint: az átvevő munkáltató az átvétel időpontjában a munkaviszonyra kiterjedő hatályú kollektív szerződésben meghatározott munkafeltételeket a munka-és pihenőidőre vonatkozó szabályok kivételével az átvétel időpontját követő egy évik köteles fenntartani, kivéve, ha a kollektív szerződés hatálya az átvétel időpontját követő egy éven belül megszűnik. Az átvevőnek a kollektív szerződés kötelmi részére vonatkozó rendelkezéseket nem kell fenntartania egy évig sem. A kollektív szerződések megkötésének bejelentésére és nyilvántartására vonatkozó szabályok A törvény e szabályok rendeletben történő megalkotására a foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztert hatalmazza fel. A munkavédelmi képviselők A munkavédelmi képviselők választására, tevékenységére és jogaira, védelmére vonatkozó szabályokat külön törvény, a Munkavédelmi törvény tartalmazza (1993. évi XCIII. Törvény ). A Munka Törvénykönyve nem sorolja fel őket a munkavédelmi képviselők között (294. e) pont), amelynek következtében a munkáltatót nem terheli visszavételei kötelezettség a munkaviszonyuk bármely okból jogellenes munkáltatói megszüntetése esetén (83. ).

8 Szakszervezet/ Az új Munka törvénykönyve XXI. fejezet A Munka Törvénykönyve a szakszervezet és a munkáltató közötti kapcsolatokat szabályozza. Nem tartalmazza tehát a szakszervezetek létrehozatalára, működésére, szervezetére, belső kapcsolataira és gazdálkodására vonatkozó szabályokat. Ezeket a kérdéseket külön törvények rendezik. Külön törvények szabályozzák a szakszervezetek munkahelyi szinten kívüli tevékenységét és jogait is, az országos és az ágazati szintű érdekegyeztetést. Ugyancsak külön törvény szabályozza a munkavállalók képviselőinek a gazdasági társaságokban betölthető sajátos jogait (felügyelő bizottsági tagság évi IV. törvény a gazdasági társaságokról ) és Munkavállalói Résztulajdonosi Program létrehozása és működtetése). Külön jogszabályok határoznak meg egyes szakszervezeti jogok védelmére szankciókat (pl. munkaügyi ellenőrzési törvény, szabálysértési törvény). Az ÚMT lényegesen leegyszerűsíti a szakszervezetek munkahelyi szerepének szabályozását, csökkentve egyúttal jogaikat is. Lényeges változás az is, hogy az ÚMT nem köti össze az egyes szakszervezeti jogok gyakorlásának lehetőségét az üzemi tanácsi választásokon elért eredményekkel, s nem határozza meg külön az ún. reprezentativitási feltételeket sem a munkahelyi szinten. Kit illetnek meg a szakszervezeti

9 jogok? Az ÚMT-ben szabályozott jogok nem illetnek meg minden szakszervezetet, csak a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezeteket. Ez nemcsak a kollektív tárgyalásokra és a konzultációs jogra vonatkozik, hanem a munkáltatónál való működés lehetőségére, valamint a szakszervezeti tisztségviselők védelmére és munkaidő-kedvezményére is. Az ÚMT alkalmazásában szakszervezet a munkavállalók minden olyan szervezete, amelynek elsődleges célja a munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek előmozdítása és megvédése. A szakszervezetet tehát szakszervezetté nem az elnevezése, hanem az alapszabályában meghatározott célja minősíti. A szakszervezetek alapítására, szervezetére, működésére, belső viszonyaira január 1-től új törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. évi törvény és a Polgári Törvénykönyvnek (1959. évi IV. törvény) az egyesületekre vonatkozó szabályai ( ) rendelkeznek. Az ÚMT szerint a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet az a szakszervezet, amelyik az alapszabálya szerint a munkáltatónál képviseletére jogosult szervet működtet, vagy tisztségviselővel rendelkezik. Ennek a szabályozásnak az alapján a munkáltatónál képviselettel rendelkezik a munkáltatónál létrehozott szakszervezet, valamint az a szakszervezet is, amely ugyan a munkahelyen kívül jött létre, vagy több munkahelyen dolgozó munkavállalók szervezeteként alakult meg, de az adott munkáltatónál van munkaviszonyban álló tisztségviselője vagy az alapszabálya szerint a munkáltatónál képviseletre feljogosított szerve.

10 Aszakszervezetet a munkahelyen megillető jogok a) Az ÚMT több szakszervezeti jog gyakorlását megszünteti vagy szűkíti.azzal, hogy július 1-től nem illeti meg a szakszervezetet a kifogás joga a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói döntések tervezetével kapcsolatos előzetes véleményezési jog a munkakörülmények ellenőrzésére vonatkozó ellenőrzési jog a szakszervezet részére kötelező tájékoztatás adása üzemi tanács hiányában a munkáltató foglalkoztatási, pénzügyi és gazdasági tevékenységéről, terveiről a szakszervezetekkel való konzultáció csoportos létszámcsökkentés esetében (üzemi tanács hiányában), valamint munkáltatói jogutódlásnál kifejezett fizetett szabadság szakszervezeti képzésre az állami szervek, a helyi önkormányzatok együttműködési és tájékoztatási kötelezettsége. Szűkíti a törvény a szakszervezeti információk közzétételének lehetőségét. b) Az ÚMT-ben biztosított szakszervezeti jogok: kollektív tárgyalási és kollektív szerződéskötési jog (a törvény feltételei szerint) a munkavállalók tájékoztatásához való jog a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő kérdésekben

11 a szakszervezet tevékenységével kapcsolatos tájékoztatás közzététele de: csak a munkáltatóval egyeztetett módon (!). Az évi XXII. törvény szélesebb körben ad lehetőséget a tájékoztatásra, mivel minden, a szakszervezet által szükségesnek tartott információ közzétételét teszi lehetővé, s nemcsak a munkáltatóval történő egyeztetés után, hanem enélkül is a munkáltatónál szokásos vagy más megfelelő módon. a szakszervezet a munkáltatótól a munkavállalók munkaviszonnyal összefüggő gazdasági és szociális érdekeivel kapcsolatban tájékoztatást kérhet (nincs azonban ezzel kapcsolatos munkáltatói kötelezettség a tájékoztatás megadására) véleményezési jog és ehhez kapcsolódóan konzultáció kezdeményezése a munkáltatói intézkedésekkel, döntésekkel, vagy tervezetükkel kapcsolatban (nem korlátozódik ez a véleményezési jog a munkaviszonnyal kapcsolatos kérdésekre, vagy a munkavállalók nagyobb csoportját érintő kérdésekre, de nem is kötelező a vélemény munkáltatói beszerzése a döntés előtt). a szakszervezet általános érdekképviseleti joga körében minden munkavállalót képviselhet a munkáltatóval, vagy ennek érdekképviseleti szervével szemben azok szakszervezeti tagságától függetlenül a munkavállalók anyagi, szociális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintő jogaikkal és kötelezettségeikkel kapcsolatban. a szakszervezet jogi képviseleti joga alapján a szakszervezet a saját tagjait képviselheti külön meghatalmazás alapján a bíróságok, hatóságok és egyéb szervek előtt a tagok gazdasági és szociális érdekeinek védelme céljából. (Az évi XXII. törvény e képviseletet a tagok élet-és munkakörülményeit érintő kérdésekben teszi lehetővé.). E jogi képviseleti lehetőséget a Polgári perrendtartásról szóló törvény (1952. évi III. törvény) is biztosítja a polgári peres és nem peres ügyekben, beleértve a munkaügyi pereket is. a munkáltató helyiségeinek érdek-képviseleti tevékenység

12 céljából való használatára is jogosult a szakszervezet a munkáltatóval történt megállapodás szerint, munkaidőben vagy munkaidő után. A törvény azonban nem írja elő vita esetére kötelezően a döntőbírói eljárást. megilleti a munkahelyre való belépés joga a szakszervezet képviseletében eljáró, a munkáltatóval munkaviszonyban nem álló személyt is, ha a szakszervezetnek a munkáltatóval munkaviszonyban álló tagja van. A belépés és a munkahelyen való tartózkodás során a munkáltató működési rendjére vonatkozó szabályokat meg kell tartani. a munkáltató a szakszervezeti tagdíj levonásáért és a szakszervezet részére való átutalásáért továbbra sem követelhet ellenértéket. (A szakszervezeti tagdíj levonásának szabályai nem változtak, arra továbbra is a szakszervezeti tagdíjak levonásának önkéntességére vonatkozó évi XXIX. évi törvény az irányadó.). A szakszervezeti tagok védelme, a diszkrimináció tilalma a) A munkáltató nem követelheti, hogy a munkavállalók szakszervezethez való tartozásáról nyilatkozzék b) A munkavállalók alkalmazását nem lehet függővé tenni, hogy tagja-e valamely szakszervezetnek, megszünteti-e korábbi szakszervezeti tagságát, vagy vállalja-e a munkáltató által megjelölt szakszervezetbe való belépését. c) Tilos a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése vagy a munkavállalónak más módon való megkülönböztetése szakszervezethez való tartozása vagy szakszervezeti tevékenysége miatt. d) Nem lehet jogosultságot vagy juttatást függővé tenni valamely szakszervezethez való tartozástól vagy attól való

13 távolmaradás miatt. Ha a munkavállalót mégis valamely fenti tiltott megkülönböztetés érné, akkor a munkaügyi bírósághoz vagy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhat az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló törvény (2003. évi CXXV. törvény) alapján január1-től már nem lehet a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény alapján a munkaügyi felügyelőkhöz fordulni a diszkrimináció tilalmának megsértése miatt. (2011. évi CXCI. törvény 90. (1) bekezdés b pontja). A szakszervezeti tisztségviselők védelme Az ÚMT szűkíti a szakszervezeti tisztségviselők védelmének kereteit is. E szűkítés részben a védett tisztségviselők számára és a védelem időtartamára vonatkozik, részben pedig a védelem körére. a) a védett tisztségviselők száma és a védelem időtartama A védett tisztségviselők száma a munkáltatónál, annak önálló telephelyén foglalkoztatott munkavállalók létszámától függ. A törvény tehát nem a szakszervezeti tisztségek körét és a tisztségviselők számát korlátozza. Ezek meghatározása továbbra is teljes egészében a szakszervezetek autonómiájához tartozó kérdés marad. Korlátozza azonban e tisztségviselők közül azok számát, akiket a törvényben meghatározott speciális védelem megillet. A törvény szerint önállónak minősül a munkáltató telephelye, ha vezetője az üzemi tanácsot megillető egyes részvételi jogok tekintetében jogkörrel rendelkezik. (236. (2) bekezdés). A munkáltató önállónak minősülő telephelyein a védett tisztségviselők száma a következők szerint alakul. Ha a munkavállalók létszáma az önáll telephelyen a megelőző naptári évre számított átlagos statisztikai létszám alapján

14 az ötszáz főt nem haladja meg, egy főt 500 és 1000 fő között két főt 1001 és 2000 fő között három főt 2001 és 4000 fő között négy főt 4001 főtől öt főt jelölhet meg a szakszervezet védett tisztségviselőként. A munkavállalók létszámához kötött tisztségviselőkön felül a szakszervezet alapszabálya szerinti legfelsőbb szerv jogosult további egy főt védett tisztségviselőként megjelölni. Amely szakszervezet alapszabálya nem tartalmazza az íly módon védetté nyilvánítható tisztségviselő meghatározását, össze kell hívni a szakszervezet legfőbb döntéshozó szervet az alapszabály e tárgyú módosítása érdekében. Az ÚMT hatályba lépésével kapcsolatos átmeneti szabályokról rendelkező törvény határidőt szab a védett tisztségviselőknek a munkáltató felé történő első bejelentésére. (2012. július 15.) Új tisztségviselő akkor jelölhető meg a védelemre, ha az előző tisztségviselő munkaviszonya vagy szakszervezeti tisztsége megszűnik. Az összes védett tisztségviselő száma tehát önálló telephelyenként maximum 1-5 plusz 1 fő lehet. A védelem a tisztségviselőt a megbízatásának idejére és annak megszűnését követő hat hónapra illeti meg, feltéve, ha szakszervezeti tisztségét legalább tizenkét hónapon át betöltötte (az évi XXII. törvény szerint a tisztség megszűnése utáni védelem egy évig illeti meg a volt tisztségviselőt, ha tisztségét legalább hat hónapig betöltötte.) A szakszervezet a munkáltatóval való együttműködési kötelezettsége keretében (6. ) köteles írásban tájékoztatni a munkáltatót a képviseletére jogosult, valamint a tisztségviselő személyéről. (232. ) b) a tisztségviselői védelem tartalma

15 Nem tartja fenn az ÚMT az előzetes véleménynyilvánítás jogát a munkáltató azonnali hatályú felmondása ( rendkívüli felmondás ) és munkáltatói fegyelmi intézkedések esetén. A védelem a munkáltató felmondására ( rendes felmondás ) és a munkaszerződéstől eltérő egyes foglalkoztatási esetekre (más munkakörben, más munkahelyen, más munkáltatónál való foglalkoztatásra 53. ) korlátozódik. Továbbra is a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges a választott szakszervezeti tisztséget betöltő (a fentiek szerint korlátozott számú) munkavállaló munkaviszonyának a munkáltató által felmondással történő megszüntetéséhez, valamint a munkáltató 53. szerinti intézkedéséhez. A szakszervezet a munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos álláspontját a munkáltató írásbeli tájékoztatásának átvételétől számított nyolc napon belül írásban közli. Ha a szakszervezet a tervezett intézkedéssel nem ért egyet, válaszának az egyet nem értés indokait is tartalmaznia kell. Ha a szakszervezet a fenti határidőn belül álláspontját nem közli a munkáltatóval, úgy kell tekintetni, hogy a tervezett intézkedéssel egyetért. A törvény nem tartalmazza azokat az indokokat, amelyekre hivatkozva a szakszervezet az egyet nem értését alapozhatja. Ezek az indokok azonban továbbra is a szakszervezeti tisztségviselővel, illetve az érintett szakszervezettel szembeni diszkriminációra vonatkozhatnak. A védelmi jog szűkítését jelenti azonban annak az indoknak az elhagyása, amely szerint a munkáltató tervezett intézkedésének végrehajtása elnehezítené a szakszervezet működését. A szakszervezeti tisztségviselők védelmét erősíti az a rendelkezés, amely szerint, amennyiben a védett tisztségviselő munkaviszonyának munkáltatói felmondással való megszüntetése a munkajogi védelmi rendelkezések megsértése miatt vált jogellenessé, akkor a bíróság a munkavállaló kérelmére a munkaviszonyát helyreállítja (83. c) pont). A munkaviszony helyreállítása, mint a jogellenes munkáltatói felmondás

16 jogkövetkezménye, megilleti azt a munkavállalót is, aki a munkaviszonya jogellenes megszüntetésekor munkavállalói képviselő (üzemi tanácsi tag, üzemi megbízott, gazdasági társaság felügyelő bizottságának munkavállalói képviselője 294. (1) bekezdés e) pont) volt. A szakszervezeti tisztségviselőkre vonatkozó védelmi szabályok megsértését védő rendelkezéseket, amelyeket a munkaügyi ellenőrzési törvény tartalmazott, január 1-én hatályon kívül helyezték. A kifogás jogának megszüntetésével megszűnik a lehetőség a munkajogi védelmi szabályok megsértésével hozott munkáltatói felmondó intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére. Lehetőség van azonban arra, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt indult munkaügyi jogvitában a tisztségviselő munkavállaló ideiglenes intézkedéssel kérje a bíróságtól a felmondó intézkedés végrehajtásának felfüggesztését (Polgári perrendtartás 156. ) Munkaidő-kedvezmény biztosítása szakszervezeti érdek-képviseleti tevékenységre Az ÚMT kétféle kedvezményt biztosít a szakszervezeti tevékenység végzésére: a) munkaidő-kedvezményt és b) munkavégzési kötelezettség alóli mentesülést. Az ÚMT a munkaidő-kedvezményt az évi XXII. törvénnyel szemben nem a szakszervezeti tisztségviselők számára biztosítja, hanem a munkavállalók számára szakszervezeti érdek-képviseleti tevékenység végzése érdekében. E munkavállalók természetesen maguk a védett tisztségviselők is lehetnek. A munkaidő-kedvezményt a szakszervezet által megjelölt munkavállaló veheti igénybe. Ennek alapján tehát elvileg e munkaidő-kedvezmény a szakszervezeti tagok

17 képzésére is igénybe vehető. A munkaidő-kedvezmény felhasználásáról a szakszervezet dönt. A munkaidő-kedvezmény mértéke: a munkáltatóval munkaviszonyban álló minden két szakszervezeti tag után havi egy óra naptári évenként. A kedvezményt nem kell havonta igénybe venni, az adott hónapban fel nem használt kedvezmény átvihető a következő hónapokra a naptári éveken belül. A fel nem használt munkaidő-kedvezmény azonban pénzben nem váltható meg, s ettől a szabálytól még kollektív szerződés sem térhet el (283. ). A munkaidő-kedvezmény igénybevétele bejelentésének időpontját az ÚMT konkrétan meghatározza azzal, hogy az igénybevételt a szakszervezet legalább öt nappal korábban köteles bejelenteni, kivéve, ha előre nem látható, halasztást nem tűrő és rendkívül indokolt eseteket, amikor rövidebb határidő indokolt. b) Az ÚMT ezen a munkaidő-kedvezményen felül biztosítja a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülést a munkáltatóval való konzultáció tartamára, ez a konzultáció alatti távollét azonban csak a munkajogi védelemben részesülő tisztségviselők számára jár. Ez nem azt jelenti, hogy a munkáltatóval való konzultáción csak a védett tisztségviselők vehetnének részt a munkavállalók, szakszervezetek képviseletében, hanem azt, hogy munkaidő alatt csak ők jogosultak a törvény erejénél fogva a konzultációkon való részvételre. (Ez a megoldás aggályos, a szakszervezetek autonómiáját sérthetik a tárgyaló személy meghatározásában). Mindkét esetben távolléti díj illeti meg az érintett munkavállalókat, illetve tisztségviselőket ezen időtartamokra. A szakszervezetek megalakítása és megszűnése, a tagok jogai és kötelezettségei E jogokat külön törvények szabályozzák. (1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről ok az egyesületekről, évi CLXXV. Törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek

18 működéséről és támogatásáról, évi CLXXXI. Törvény a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról). Külön törvény szabályozza a sztrájkjogot is (1989. évi VII. törvény a sztrájkról). Általános rendelkezések/ Az új Munka törvénykönyve XIX. fejezet A Munka Törvénykönyve a szakszervezet és a munkáltató közötti kapcsolatokat szabályozza. Nem tartalmazza tehát a szakszervezetek létrehozatalára, működésére, szervezetére, belső kapcsolataira és gazdálkodására vonatkozó szabályokat. Ezeket a kérdéseket külön törvények rendezik. Külön törvények szabályozzák a szakszervezetek munkahelyi szinten kívüli tevékenységét és jogait is, az országos és az ágazati szintű érdekegyeztetést. Ugyancsak külön törvény szabályozza a munkavállalók képviselőinek a gazdasági társaságokban betölthető sajátos jogait (felügyelő bizottsági tagság évi IV. törvény a gazdasági társaságokról ) és Munkavállalói Résztulajdonosi Program létrehozása és működtetése). Külön jogszabályok határoznak meg egyes szakszervezeti jogok védelmére szankciókat (pl. munkaügyi ellenőrzési törvény, szabálysértési törvény). Az ÚMT lényegesen leegyszerűsíti a szakszervezetek munkahelyi

19 szerepének szabályozását, csökkentve egyúttal jogaikat is. Lényeges változás az is, hogy az ÚMT nem köti össze az egyes szakszervezeti jogok gyakorlásának lehetőségét az üzemi tanácsi választásokon elért eredményekkel, s nem határozza meg külön az ún. reprezentativitási feltételeket sem a munkahelyi szinten. Kit illetnek meg a szakszervezeti jogok? Az ÚMT-ben szabályozott jogok nem illetnek meg minden szakszervezetet, csak a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezeteket. Ez nemcsak a kollektív tárgyalásokra és a konzultációs jogra vonatkozik, hanem a munkáltatónál való működés lehetőségére, valamint a szakszervezeti tisztségviselők védelmére és munkaidő-kedvezményére is. Az ÚMT alkalmazásában szakszervezet a munkavállalók minden olyan szervezete, amelynek elsődleges célja a munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek előmozdítása és megvédése. A szakszervezetet tehát szakszervezetté nem az elnevezése, hanem az alapszabályában meghatározott célja minősíti. A szakszervezetek alapítására, szervezetére, működésére, belső viszonyaira január 1-től új törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. évi törvény és a Polgári Törvénykönyvnek (1959. évi IV. törvény) az egyesületekre vonatkozó szabályai ( ) rendelkeznek. Az ÚMT szerint a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet az a szakszervezet, amelyik az alapszabálya szerint a munkáltatónál képviseletére jogosult szervet működtet, vagy tisztségviselővel rendelkezik. Ennek a szabályozásnak az alapján a munkáltatónál képviselettel rendelkezik a munkáltatónál létrehozott

20 szakszervezet, valamint az a szakszervezet is, amely ugyan a munkahelyen kívül jött létre, vagy több munkahelyen dolgozó munkavállalók szervezeteként alakult meg, de az adott munkáltatónál van munkaviszonyban álló tisztségviselője vagy az alapszabálya szerint a munkáltatónál képviseletre feljogosított szerve. Aszakszervezetet a munkahelyen megillető jogok a) Az ÚMT több szakszervezeti jog gyakorlását megszünteti vagy szűkíti.azzal, hogy július 1-től nem illeti meg a szakszervezetet a kifogás joga a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói döntések tervezetével kapcsolatos előzetes véleményezési jog a munkakörülmények ellenőrzésére vonatkozó ellenőrzési jog a szakszervezet részére kötelező tájékoztatás adása üzemi tanács hiányában a munkáltató foglalkoztatási, pénzügyi és gazdasági tevékenységéről, terveiről a szakszervezetekkel való konzultáció csoportos létszámcsökkentés esetében (üzemi tanács hiányában), valamint munkáltatói jogutódlásnál kifejezett fizetett szabadság szakszervezeti képzésre az állami szervek, a helyi önkormányzatok együttműködési és tájékoztatási kötelezettsége. Szűkíti a törvény a szakszervezeti információk közzétételének lehetőségét.

21 b) Az ÚMT-ben biztosított szakszervezeti jogok: kollektív tárgyalási és kollektív szerződéskötési jog (a törvény feltételei szerint) a munkavállalók tájékoztatásához való jog a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő kérdésekben a szakszervezet tevékenységével kapcsolatos tájékoztatás közzététele de: csak a munkáltatóval egyeztetett módon (!). Az évi XXII. törvény szélesebb körben ad lehetőséget a tájékoztatásra, mivel minden, a szakszervezet által szükségesnek tartott információ közzétételét teszi lehetővé, s nemcsak a munkáltatóval történő egyeztetés után, hanem enélkül is a munkáltatónál szokásos vagy más megfelelő módon. a szakszervezet a munkáltatótól a munkavállalók munkaviszonnyal összefüggő gazdasági és szociális érdekeivel kapcsolatban tájékoztatást kérhet (nincs azonban ezzel kapcsolatos munkáltatói kötelezettség a tájékoztatás megadására) véleményezési jog és ehhez kapcsolódóan konzultáció kezdeményezése a munkáltatói intézkedésekkel, döntésekkel, vagy tervezetükkel kapcsolatban (nem korlátozódik ez a véleményezési jog a munkaviszonnyal kapcsolatos kérdésekre, vagy a munkavállalók nagyobb csoportját érintő kérdésekre, de nem is kötelező a vélemény munkáltatói beszerzése a döntés előtt). a szakszervezet általános érdekképviseleti joga körében minden munkavállalót képviselhet a munkáltatóval, vagy ennek érdekképviseleti szervével szemben azok szakszervezeti tagságától függetlenül a munkavállalók anyagi, szociális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintő jogaikkal és kötelezettségeikkel kapcsolatban. a szakszervezet jogi képviseleti joga alapján a szakszervezet a saját tagjait képviselheti külön meghatalmazás alapján a bíróságok, hatóságok és egyéb szervek előtt a tagok gazdasági és szociális érdekeinek védelme céljából. (Az évi XXII. törvény e

22 képviseletet a tagok élet-és munkakörülményeit érintő kérdésekben teszi lehetővé.). E jogi képviseleti lehetőséget a Polgári perrendtartásról szóló törvény (1952. évi III. törvény) is biztosítja a polgári peres és nem peres ügyekben, beleértve a munkaügyi pereket is. a munkáltató helyiségeinek érdek-képviseleti tevékenység céljából való használatára is jogosult a szakszervezet a munkáltatóval történt megállapodás szerint, munkaidőben vagy munkaidő után. A törvény azonban nem írja elő vita esetére kötelezően a döntőbírói eljárást. megilleti a munkahelyre való belépés joga a szakszervezet képviseletében eljáró, a munkáltatóval munkaviszonyban nem álló személyt is, ha a szakszervezetnek a munkáltatóval munkaviszonyban álló tagja van. A belépés és a munkahelyen való tartózkodás során a munkáltató működési rendjére vonatkozó szabályokat meg kell tartani. a munkáltató a szakszervezeti tagdíj levonásáért és a szakszervezet részére való átutalásáért továbbra sem követelhet ellenértéket. (A szakszervezeti tagdíj levonásának szabályai nem változtak, arra továbbra is a szakszervezeti tagdíjak levonásának önkéntességére vonatkozó évi XXIX. évi törvény az irányadó.). A szakszervezeti tagok védelme, a diszkrimináció tilalma a) A munkáltató nem követelheti, hogy a munkavállalók szakszervezethez való tartozásáról nyilatkozzék b) A munkavállalók alkalmazását nem lehet függővé tenni, hogy tagja-e valamely szakszervezetnek, megszünteti-e korábbi szakszervezeti tagságát, vagy vállalja-e a munkáltató által megjelölt szakszervezetbe való belépését. c) Tilos a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése

23 vagy a munkavállalónak más módon való megkülönböztetése szakszervezethez való tartozása vagy szakszervezeti tevékenysége miatt. d) Nem lehet jogosultságot vagy juttatást függővé tenni valamely szakszervezethez való tartozástól vagy attól való távolmaradás miatt. Ha a munkavállalót mégis valamely fenti tiltott megkülönböztetés érné, akkor a munkaügyi bírósághoz vagy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhat az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló törvény (2003. évi CXXV. törvény) alapján január1-től már nem lehet a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény alapján a munkaügyi felügyelőkhöz fordulni a diszkrimináció tilalmának megsértése miatt. (2011. évi CXCI. törvény 90. (1) bekezdés b pontja). A szakszervezeti tisztségviselők védelme Az ÚMT szűkíti a szakszervezeti tisztségviselők védelmének kereteit is. E szűkítés részben a védett tisztségviselők számára és a védelem időtartamára vonatkozik, részben pedig a védelem körére. a) a védett tisztségviselők száma és a védelem időtartama A védett tisztségviselők száma a munkáltatónál, annak önálló telephelyén foglalkoztatott munkavállalók létszámától függ. A törvény tehát nem a szakszervezeti tisztségek körét és a tisztségviselők számát korlátozza. Ezek meghatározása továbbra is teljes egészében a szakszervezetek autonómiájához tartozó kérdés marad. Korlátozza azonban e tisztségviselők közül azok számát, akiket a törvényben meghatározott speciális védelem megillet. A törvény szerint önállónak minősül a munkáltató telephelye, ha vezetője az üzemi tanácsot megillető egyes részvételi jogok

24 tekintetében jogkörrel rendelkezik. (236. (2) bekezdés). A munkáltató önállónak minősülő telephelyein a védett tisztségviselők száma a következők szerint alakul. Ha a munkavállalók létszáma az önáll telephelyen a megelőző naptári évre számított átlagos statisztikai létszám alapján az ötszáz főt nem haladja meg, egy főt 500 és 1000 fő között két főt 1001 és 2000 fő között három főt 2001 és 4000 fő között négy főt 4001 főtől öt főt jelölhet meg a szakszervezet védett tisztségviselőként. A munkavállalók létszámához kötött tisztségviselőkön felül a szakszervezet alapszabálya szerinti legfelsőbb szerv jogosult további egy főt védett tisztségviselőként megjelölni. Amely szakszervezet alapszabálya nem tartalmazza az íly módon védetté nyilvánítható tisztségviselő meghatározását, össze kell hívni a szakszervezet legfőbb döntéshozó szervet az alapszabály e tárgyú módosítása érdekében. Az ÚMT hatályba lépésével kapcsolatos átmeneti szabályokról rendelkező törvény határidőt szab a védett tisztségviselőknek a munkáltató felé történő első bejelentésére. (2012. július 15.) Új tisztségviselő akkor jelölhető meg a védelemre, ha az előző tisztségviselő munkaviszonya vagy szakszervezeti tisztsége megszűnik. Az összes védett tisztségviselő száma tehát önálló telephelyenként maximum 1-5 plusz 1 fő lehet. A védelem a tisztségviselőt a megbízatásának idejére és annak megszűnését követő hat hónapra illeti meg, feltéve, ha szakszervezeti tisztségét legalább tizenkét hónapon át betöltötte (az évi XXII. törvény szerint a tisztség megszűnése utáni védelem egy évig illeti meg a volt tisztségviselőt, ha tisztségét legalább hat hónapig betöltötte.)

25 A szakszervezet a munkáltatóval való együttműködési kötelezettsége keretében (6. ) köteles írásban tájékoztatni a munkáltatót a képviseletére jogosult, valamint a tisztségviselő személyéről. (232. ) b) a tisztségviselői védelem tartalma Nem tartja fenn az ÚMT az előzetes véleménynyilvánítás jogát a munkáltató azonnali hatályú felmondása ( rendkívüli felmondás ) és munkáltatói fegyelmi intézkedések esetén. A védelem a munkáltató felmondására ( rendes felmondás ) és a munkaszerződéstől eltérő egyes foglalkoztatási esetekre (más munkakörben, más munkahelyen, más munkáltatónál való foglalkoztatásra 53. ) korlátozódik. Továbbra is a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges a választott szakszervezeti tisztséget betöltő (a fentiek szerint korlátozott számú) munkavállaló munkaviszonyának a munkáltató által felmondással történő megszüntetéséhez, valamint a munkáltató 53. szerinti intézkedéséhez. A szakszervezet a munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos álláspontját a munkáltató írásbeli tájékoztatásának átvételétől számított nyolc napon belül írásban közli. Ha a szakszervezet a tervezett intézkedéssel nem ért egyet, válaszának az egyet nem értés indokait is tartalmaznia kell. Ha a szakszervezet a fenti határidőn belül álláspontját nem közli a munkáltatóval, úgy kell tekintetni, hogy a tervezett intézkedéssel egyetért. A törvény nem tartalmazza azokat az indokokat, amelyekre hivatkozva a szakszervezet az egyet nem értését alapozhatja. Ezek az indokok azonban továbbra is a szakszervezeti tisztségviselővel, illetve az érintett szakszervezettel szembeni diszkriminációra vonatkozhatnak. A védelmi jog szűkítését jelenti azonban annak az indoknak az elhagyása, amely szerint a munkáltató tervezett intézkedésének végrehajtása elnehezítené a szakszervezet működését.

26 A szakszervezeti tisztségviselők védelmét erősíti az a rendelkezés, amely szerint, amennyiben a védett tisztségviselő munkaviszonyának munkáltatói felmondással való megszüntetése a munkajogi védelmi rendelkezések megsértése miatt vált jogellenessé, akkor a bíróság a munkavállaló kérelmére a munkaviszonyát helyreállítja (83. c) pont). A munkaviszony helyreállítása, mint a jogellenes munkáltatói felmondás jogkövetkezménye, megilleti azt a munkavállalót is, aki a munkaviszonya jogellenes megszüntetésekor munkavállalói képviselő (üzemi tanácsi tag, üzemi megbízott, gazdasági társaság felügyelő bizottságának munkavállalói képviselője 294. (1) bekezdés e) pont) volt. A szakszervezeti tisztségviselőkre vonatkozó védelmi szabályok megsértését védő rendelkezéseket, amelyeket a munkaügyi ellenőrzési törvény tartalmazott, január 1-én hatályon kívül helyezték. A kifogás jogának megszüntetésével megszűnik a lehetőség a munkajogi védelmi szabályok megsértésével hozott munkáltatói felmondó intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére. Lehetőség van azonban arra, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt indult munkaügyi jogvitában a tisztségviselő munkavállaló ideiglenes intézkedéssel kérje a bíróságtól a felmondó intézkedés végrehajtásának felfüggesztését (Polgári perrendtartás 156. ) Munkaidő-kedvezmény biztosítása szakszervezeti érdek-képviseleti tevékenységre Az ÚMT kétféle kedvezményt biztosít a szakszervezeti tevékenység végzésére: a) munkaidő-kedvezményt és b) munkavégzési kötelezettség alóli mentesülést. Az ÚMT a munkaidő-kedvezményt az évi XXII. törvénnyel

27 szemben nem a szakszervezeti tisztségviselők számára biztosítja, hanem a munkavállalók számára szakszervezeti érdek-képviseleti tevékenység végzése érdekében. E munkavállalók természetesen maguk a védett tisztségviselők is lehetnek. A munkaidő-kedvezményt a szakszervezet által megjelölt munkavállaló veheti igénybe. Ennek alapján tehát elvileg e munkaidő-kedvezmény a szakszervezeti tagok képzésére is igénybe vehető. A munkaidő-kedvezmény felhasználásáról a szakszervezet dönt. A munkaidő-kedvezmény mértéke: a munkáltatóval munkaviszonyban álló minden két szakszervezeti tag után havi egy óra naptári évenként. A kedvezményt nem kell havonta igénybe venni, az adott hónapban fel nem használt kedvezmény átvihető a következő hónapokra a naptári éveken belül. A fel nem használt munkaidő-kedvezmény azonban pénzben nem váltható meg, s ettől a szabálytól még kollektív szerződés sem térhet el (283. ). A munkaidő-kedvezmény igénybevétele bejelentésének időpontját az ÚMT konkrétan meghatározza azzal, hogy az igénybevételt a szakszervezet legalább öt nappal korábban köteles bejelenteni, kivéve, ha előre nem látható, halasztást nem tűrő és rendkívül indokolt eseteket, amikor rövidebb határidő indokolt. b) Az ÚMT ezen a munkaidő-kedvezményen felül biztosítja a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülést a munkáltatóval való konzultáció tartamára, ez a konzultáció alatti távollét azonban csak a munkajogi védelemben részesülő tisztségviselők számára jár. Ez nem azt jelenti, hogy a munkáltatóval való konzultáción csak a védett tisztségviselők vehetnének részt a munkavállalók, szakszervezetek képviseletében, hanem azt, hogy munkaidő alatt csak ők jogosultak a törvény erejénél fogva a konzultációkon való részvételre. (Ez a megoldás aggályos, a szakszervezetek autonómiáját sérthetik a tárgyaló személy meghatározásában). Mindkét esetben távolléti díj illeti meg az érintett munkavállalókat, illetve tisztségviselőket ezen időtartamokra.

28 A szakszervezetek megalakítása és megszűnése, a tagok jogai és kötelezettségei E jogokat külön törvények szabályozzák. (1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről ok az egyesületekről, évi CLXXV. Törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról, évi CLXXXI. Törvény a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról). Külön törvény szabályozza a sztrájkjogot is (1989. évi VII. törvény a sztrájkról). A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése Pályázat a gumiipari ágazatban, GINOP A Magyar Iparszövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetség, a Magyar Gumiipari Szövetsége konzorciuma A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése pályázat a Gumiipari Ágazatban, GINOP számú pályázattal forint vissza nem térítendő támogatásban részesül az Európai Unió európai szociális alap támogatásával. A projekt területi kiterjedése: Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld. A

29 pályázat időtartama A munkahelyi balesetek száma a évi bázishoz viszonyítva 2013-tól szignifikánsan emelkedett a feldolgozóiparban, azon belül is a gumi- és műanyagipar ágazatban. A gumiipari ágazathoz sorolt tevékenységet végeznek kis-, közép- és mikro vállalkozások ugyanúgy, mint a multinacionális cégek. Ezen cégek szervezeti felépítése, belső eljárásrendje és pénzügyi lehetőségei mind releváns tényezők a munkavédelem fejlesztése során. A projekt kitűzött operatív céljai: 1) a gumiipari ágazatban dolgozó munkavállalók és munkáltatók közvetlen tájékoztatásának célja a munkakörülmények javítása a munkavállalók, valamint a munkáltatók szemléletformálása és ismeretbővítése, 2) munkavédelmi képviselők gumiipari ágazatra specializált képzési tananyag kidolgozásának, a képzésük lebonyolításának célja a munkakörülmények javítása a munkavédelmi képviselők ismeretbővítése által, 3) ágazat specifikus szaktevékenység fejlesztésének célja a munkakörülmények javítása újonnan kifejlesztett munkavédelmi eszközök alkalmazása, 4) ágazat specifikus helyzetfeltárás és ismeretbővítés célja a munkakörülmények javítása a feltárt ismeretek, valamint újonnan előálló kutatási eredmények hasznosítása révén.

30 Privatizáció: értékelés és a jövő A magyar rendszerváltás egyik legfontosabb és alapvető társadalmi folyamatokat meghatározó folyamata a privatizáció, magyarosan magánosítás. Célja legalább három elemben ragadható meg: A polgári társadalom alapjának, a működő tőkének és az ehhez szorosan tapadó önmeghatározásnak, saját felelősségvállalásnak az alapja. A magántulajdon adja az alapját az állampolgárok politikai függetlenségének, így a demokrácia legfontosabb alapjának és lényegének is. A gazdaságelmélet általános szabályai szerint a magántulajdon hatékonyabb gazdálkodást tesz lehetővé, mint más gazdálkodási forma, persze meghatározott feltételek esetén. Mindez egyúttal arra is utal, hogy a kommunizmus, a szocializmus, a parancsuralmi rendszer kinek melyik megfogalmazás tetszik az közötti magyar társadalmi berendezkedésre éppen a fentiek miatt nem tudott tovább létezni és megbukott. Most nem célunk, hogy további elméleti fejtegetésbe bocsátkozzunk a szocializmus-kapitalizmus mibenlétéről és egymás közötti viszonyokról. A fentiekből azonban az következik, hogy a rendszerváltáskor meg kellett teremteni a magántulajdont, ha a szocializmustól meg akartunk szabadulni. 1. A privatizáció értékelése liberális szemmel és kritika Bevezetőben a privatizáció egyik liberális teoretikusa (Mihályi Péter: A magyar privatizáció krónikája, KJK, 1998,

31 347. oldaltól) alapján érdemes néhány érvre kitérni. Ez a magyar helyzet és a magyar tapasztalatok összegzése is. Mint tudjuk ezt lényegében három elv épült: Bárhogyan is, de kell magántulajdonos, legyen minél több készpénzes bevétel és nem baj, ha külföldi multi kerül helyzetbe, mert pénzt hoz és működtet. Emellett minden más megoldás csak csökött lehet és részleges Érvek és ellenérvek a magyar privatizációról 1. Az első érve a privatizáció mellett, hogy gyorsan meg kellett teremteni a polgári osztályt, és ennek keretében a nagy vagyonú elitet. Enélkül nehéz piacgazdaságot építeni. Szerintünk viszont ez nem alakult ki megfelelő konszenzussal. Inkább egy típusú elitet segített helyzetbe. Egy más típusú folyamat nagyobb társadalmi elfogadottságú lehetett volna lásd a cseh kuponos privatizációt (később erre részletesebben visszatérünk. 2. A folyamatot centralizálni kell, mert így egységes a szabályozás és kisebb a korrupció. Szerintünk viszont egyáltalán nem volt egységesebb a privatizáció, mert a szabályok folyton változtak. A korrupcióról nincs képünk, de a vállalatokból kiinduló decentralizáció, azaz ha a vállalatok adott személyzete kapja meg a jogot például saját vállalata működtetéséhez és majdani magánosításához a korrupció annyiban szabályozott lett volna, hogy a leendő vevő inkább kell, hogy az adott közösséggel egyeztessen és így nem korrupció van, hanem együttműködés. 3. A külföldiek tömeges helyzetbe hozatala elkerülhetetlen a tömeges privatizáció során, állítja a szerző. Részben, mert a magyar vásárló tovább adja megszerzett tulajdonát, ha talál

32 mást, így a külföldiek nem kerülhetőek meg, mint szabad pénzzel rendelkezők. Gyakori, hogy a külföldi tőke magyar tőke, csak kerülő utat tett valahol a határon túl. Harmadrészt nem igaz, hogy a külföldi tulajdonos leváltja a magyar menedzsmentet, ami empirikusan nem bizonyított, éppen ellenkezőleg történt. Szerintünk viszont itt inkább az első érvnél használt megközelítés okozza, hogy ilyen érveket kell tovább boncolgatni. A privatizáció nem kell, hogy gyorsan lezajlódjon. Idő van, illetve volt és a termelés mehetett volna tovább az átalakulás irányába. Akadályozni a túlzott támogatást kellett volna és nem az ésszerűen lebonyolított átalakítást. 4. Egy dologban egyet kell értenünk a szerzővel: Igen: a piacot adjuk el. Számunkra azonban nem érdem ez és nem is lehet túl kedvező lépés. Bár a szerző több érvet is felsorol a piacvásárlás indokáéra, amelyekkel egyet lehet érteni, de a bővíthető piac piaci értéke akkor is megmarad, ha megmarad a hazai termelő kapacitás és ketten együtt lépnek akár fel. 5. Igen szkeptikus a garanciákkal szemben is. A miket leginkább érdeklő kérdésben, a foglalkoztatás esetében jól látja a szerző, hogy a legfőbb gondunk az, hogy az esetleges kártérítésért folyik a küzdelem. A szerző azonban úgy látja, hogy ez hiba, mert csökkenti az állami bevételt. Szerintünk azonban a társadalom privatizációs bevételeibe azt is be kell számítani, hoyg amilyen kártérítések kaphatóak, de ha erre nem kerül sor, akkor a privatizáció továbbfoglalkozatási értéke növeli a társadalom összes bevételét. Ebben a szerző inkább csak egy szűk értelmezést képes bemutatni, nem társadalmi szintűt. 6. Végső soron viszont a szerző számításai azt mutatják, hogy lényegében 67%-os értékvesztés ment végbe a privatizáció

33 során. Ez köszönhető a zavaros privatizációs technikáknak, a privatizációban résztvevő szereplők súrlódásának, a forint folyamatos devalválódásának. Egy kedvező pontot említ a szerző, hogy a szakképzettség viszont felértékelődött. Szerintünk ezt az értékvesztést akkor is elértük volna, ha nincs ez a nagy felhajtás és a magyar gazdaság átalakulása nem ezen a módon ment volna végbe, hanem egyéb, társas, közösségi tulajdonformák alapján A kemény mag privatizációja Így jellemzi Mihályi a minket a továbbiakban igazán érdeklő területet. Ez az a kör, amelyet igen sok, soha a 100%-os állami tulajdont nem ismerő piacgazdaságok esetében is állami tulajdonról és állami szolgáltatásról van szó. Ilyenek az energia ellátás szereplői, kommunikáció, a tömegközlekedés, vízgazdálkodás. A szerző itt a gazdaság egészének szempontját említi, mint különleges kezelést igénylő okot, illetve a tőkeigényességet, gyakran hívva ezt a területet természetes monopóliumnak, mások szívesen használják a stratégiai jelzőt ezekre a területekre. Ez annyiban igaz, hogy egy hagyományos háború esetén e területek valóban stratégiaiak. Kiegészítve ezt a nehéziparral. Éppen ezért váltak e területek mindenütt állami tulajdonná. Ebből a körből csak a tömegközlekedést emelnénk ki, amelyik nem annyira stratégiai a fenti értelemben, hanem inkább, mint az egészségügyhöz hasonló közszolgáltatás. Mára a hagyományos stratégiai iparok már régen privatizáltak és stratégiai jelentőségük talán el is veszett z állampolgárok szemében is. Talán igaz a szerző érve, hogy e nagy értékű infrastruktúrák külföldi kézben inkább kiváltják például a NATO esetleges beavatkozását féltve itteni befektetéseiket, mintha ilyenek nem lennének. Az érv kissé cinikus, de talán

34 igaz. A másik csoportú tulajdon azonban még ma is égető kérdés. A továbbiakaban ennek járunk utána. 2. A privatizáció két formájáról Ennyiben természetes jelenségként kell tekintenünk arra, hogy a rendszerváltás magánosítással járt együtt. Ugyanakkor a kezdeteknél már kell tennünk egy megkülönböztetést ezzel az állítással kapcsolatban. A legtöbb szerző ugyanis nem tesz különbséget kétfajta privatizáció között. Nevezetesen: Az üzleti szférát létrehozó privatizáció kibontakozása a rendszerváltás folyamán, de nem csak akkor, hanem korábbi történelmi időszakokban és más helyszíneken is. A fejlett piacgazdaságok állami tulajdonú szolgáltatásainak privatizációja, amely a hetvenes évek vége, nyolcvanas évek eleje neoliberális, monetarista, neokonzervatív gazdaságpolitikai fordulatát követte. Valójában nehéz a különbséget formális okokból megtenni, mert sok azonosság és hasonlóság van a két folyamat között Azonosságok és érvek Először is azonosság, hogy tulajdoni szempontból mindkettő az állami tulajdont cseréli fel magántulajdonná. A korábbi állami eszközöket magánkézbe kell adni és így nyújtani most már a szolgáltatást. Ez együtt jár azzal, hogy az állam csak a legelemibb infrastrukturális tulajdonait őrizheti meg, de azokat sem feltétlenül. Egyes szerzők és ma már létező megoldások ezeket is nyugodtan magántulajdonba adnák, és piaci elvek szerint hasznosítanák. Gondoljunk csak a fizetős

35 autópályákra vagy az iskolák magánosítására. Ezekben az esetekben tulajdonképpen elvileg elképzelhető, hogy semmi, de semmi nem marad állami tulajdonban. Minden, a társadalom rendelkezésére álló eszköz a magántermelők tulajdonába kerül, és a profittermelés érdekeit kell, hogy szolgálja. Másodszor, a részletes magyarázó elvek szerint mindkét esetben fontos szempont, hogy gazdasági hatékonyságot kell növelni. Mindkét esetben az állami bürokratikus tulajdonlás lesz a gátja, legalábbis e vélemény képviselői szerint a gazdasági fejlődésnek. Tulajdonképpen semmilyen kompromisszumot nem hajlandóak tenni ezen álláspont képviselői a két típus között, holott azért jelentős különbségek vannak, ahogyan azt később látni fogjuk. Ebben az esetben a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is, mondván, hogy a magántulajdon bármilyen közösségi formánál csak hatékonyabb lehet minden termék és szolgáltatás esetében. Harmadszor, ki szokták emelni, hogy az állami tulajdon mindkét esetben erős politikai befolyás alatt áll és nincs semmilyen valódi nyomás arra, hogy a ebből a körből kitörjön. A politika ugyanis mindent átfogó és bekebelező szempontjai és természete szerint minden más megfontolást, így a fogyasztói akaratot is háttérbe képes szorítani, mondván, hogy ő minden fogyasztói akaratot megtestesít és képes befolyásolni és szabályozni mindenki megelégedésére. Holott, így a bírálók, csak legfeljebb egy éppen aktuális többség akaratát jeleníti meg demokratikus viszonyok között, amely többség azonban folyton változik. Egy olyan változékony/illékony világban, mint amilyen a fogyasztói elvárás, a politikai akarat is szükségképpen hiányos. Negyedik azonosságnak tekintett jellemző az üzleti típusú és nem-üzleti típusú állami tulajdon között, hogy az elkényelmesíti a benne foglalkoztatottakat, és előmenetelük nem függ a teljesítményüktől, hanem csak ilyen-olyan külső jellemzőiktől, mint amilyen a képzettségük függetlenül attól, hogy arra valóban szükség van-e vagy nincs -,

36 beosztásuktól, stb. Mindez az innovatív tevékenységet is visszafogja. Az állami alkalmazott ráadásul magasabb béreket is képes kiharcolni, részben mint a politikai szféra szereplője és választópolgár, részben pedig könnyebb a bérharcokban győznie egy puha költségvetési szervezet tagjaként, ahol jelentős mértékben a menedzsment bére is függvén a többiek bérharcától a menedzsment is érdekelt a bérharcok sikerében. Összességében egy sajátos klientúra épül ki az állami vállalatok körül. Ennek oka részben az előzőleg említett politikai függés, részben a könnyebb pénzkeresetre ráépülő baráti-rokoni kapcsolati hálók. Ez utóbbi esetben a szűken vett közhatalmi szereplők esetében még működik a vizsgarendszer, mint a szűrés és a pártatlanság eszköze, de más területeken fizikai munkánál vagy beosztottaknál a szolgáltató szférában már nem. Ötödik elemként talán érdemes megemlíteni még azt, hogy mindkét esetben jellemzője az állami tulajdonnak, hogy kötött a terjedelme a nemzeti keretekhez. Csak addig hat, amíg az állam határai tartanak. Bár az üzleti típusú gazdálkodási szervezet, természetesen képes exportálni és importálni, de a határon túli gazdasági befektetések több okból is kérdésesek. Egyrészt politikai behatolásnak szokták tekinteni az ilyesmit, ami a diplomácia írott és íratlan szabályai udvariatlanságnak, súlyosabb esetben agressziónak tartanak. Másrészt a határokon túlterjeszkedő gazdasági szervezet már kiesik a tulajdonos állam hatótávolságából és hatóköréből; egy új politikai entitás szabályainak kell megfelelni. Végül arról se feledkezzünk el, hogy ezzel az is bekövetkezik, hogy az állampolgárok összegyűjtött erőforrásait más államok polgáraira költi az állam, ebből a szempontból rosszul használva azt. (Zárójelben kell megjegyezni, hogy ez az eset az Európai Unió esetében kissé már másként értelmeződik. A nagy állami tulajdonú energiaszolgáltatók, amelyek nálunk is megjelentek német és francia formájukban már uniós szintű szolgáltatók, ezért rájuk a fentiek már kevésbé érvényesek az Unió sajátos jogi státuszánál fogva, miszerint nem teljes

37 szuverén, de tagállamai szuverenitásuk egy részéről lemondtak, hogy az új formáció működőképes legyen.) Hosszan lehetne sorolni még azokat az érveket és leírt jellemzőket, amelyekkel egyes kutatók, közgazdászok és szakértők jellemezni szokták az állami tulajdont. Mint látható ezek az érvek részben arról is szólnak, hogy miért kell megszűntetni azt a lehető legteljesebb mértékben. E sorolást most abbahagyjuk, és inkább a másik oldalt vizsgáljuk meg. Részben, mert talán a legfontosabb érveket elmondtuk, részben mert helyhiány miatt tovább kell menni Ellenérvek és különbségtétel Továbbiakban sem kívánunk az általános állami tulajdonlás mellett érvelni, de bizonyos közösségi tulajdonlás mellett igen és az állami tulajdonlásért bizonyos szektorokban szintúgy témánk lesz a továbbiakban. Először is újabb fogalmi megkülönböztetést kel tenni. Nevezetesen a közösségi tulajdonlást meg kell különböztetni az állami tulajdontól, és az állami tulajdon belső megosztottságát is figyelembe kell venni a további érveléshez Némi fogalom magyarázat a tulajdonhoz Először is a magyar nyelv különbséget tesz az állami és a közösségi tulajdonlás között. Ebben a formában a magántulajdon elsősorban egy vagy több személy üzleti, tehát jövedelemszerző célú gazdasági tevékenységének jellemzésére szolgál. Ettől eltér a személyes tulajdon, amely inkább a fogyasztást szolgálja egy személy és család vonatkozásában. A szövetkezet, a munkavállalói tulajdonlás, az egyesületi-társulási tulajdon már nem magán, hanem közösségi tulajdonként értelmeződik, és akként minősítik a mindennapi életben. Az állami tulajdon ekként kifejezetten az állam tulajdonát

38 jelenti. Ezen belül tulajdonképpen két fajtát kell megkülönböztetni, nevezetesen a központi állami tulajdont és az önkormányzati tulajdont. Ebben az értelemben helyesebb lenne hatósági tulajdonról beszélni, de ez nem terjedt el a közbeszédben. Persze fel kell hívni a figyelmet arra, hogy igazándiból a jog szigorú rendszerében ilyenfajta csoportosítással nem találkozunk. Ez a köznyelv és bizonyos értelemben a közgazdaságtan logikája szerint felosztott tulajdonfogalom. A jog számára csak magántulajdon és köztulajdon létezik, amely utóbbi az állami és az önkormányzati tulajdont foglalja magában. Minden más forma a magántulajdon jogi fogalmába tartozik. E magántulajdon fogalmon belül kellene beszélni egyéni magántulajdonról, ami nálunk mint egyéni vállalkozó jelenik meg. Ezt mindenki a kisvállalkozáshoz sorolja, mert tömegében ilyen is, de semmilyen jellemzője nem köti ehhez. Inkább a gazdasági racionalitás kívánja, hogy a nagyobb szervezetek már ne így szerepeljenek, hanem társasági formát öltsenek tőke bevonás, felelősség elhárítás. E szempontból kellene ide sorolni az úgynevezett egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot vagy részvénytársaságot. További típus lehetne a társas magántulajdon ide értve a társasági jog által definiált szervezeteket, és néhány sajátos egyéb gazdálkodó szervezetet, mint például az ügyvédi irodát. Ezen csoport specifikuma közgazdasági értelemben az, hogy a gazdálkodás felelősségét megosztják, elsősorban mint a gazdasági stakeholderek felé való felelősséget (beszállítók, munkavállalók, stb.). Céljuk azonban a magánvagyon növelése, üzleti elvek szerint. Végül a közösségi magántulajdon formákat, amelyek ugyan lehetnek piaci szervezetek, vagy egyéb területen ténykedők is, de céljuk túlmutat az üzleti haszonszerzésen, illetve nem is

39 ez az elsődleges céljuk, az alapító okiratukban fogalmazott célszerinti tevékenységük. Több ilyen szerveződés lehetséges, többféle formában. Állami tulajdon, mint állami és önkormányzati, illetve magán tulajdon, mint egyéni és társas, valamint közösségi tulajdon, mint az üzleti és profitcélokon túlmutató gazdálkodási forma. Röviden így foglalhatjuk össze a célunknak megfelelő fogalmi hálót. Tudjuk, hogy ez sem tökéletes, de közelebb áll a valósághoz és differenciáltabb megközelítést tesz lehetővé, mint a amit a piacelvűek fennen hirdetnek Az állami szolgáltatás specifikumai: piaci kudarcok Mint jeleztük az elején, nem általában az állami tulajdonlás mellett kívánunk szólni, hanem bizonyos szolgáltatások állami előállításának központi állami vagy önkormányzati tulajdonú szervezet általi előállításának indokolhatóságáról. A közgazdaságtan elvei szerint a piac valóban a leghatékonyabb gazdálkodási forma, de két feltétellel: A hatékonyságot csak Pareto (századfordulós svájci közgazdász) optimumként értelmezzük. Eszerint csak az erőforrások adott időpont szerinti elosztására értelmes és nem jelenti a legjobb világot, nem jelenti általában a javak legjobb és legigazságosabb elosztását. Ez azt is jelenti, hogy változó időpontban ez az optimális erőforrás elosztás is változik. Általában a piac csak tiszta, szabad versenyes piac formájában hatékony, amelyhez igen szigorú feltételek társulnak, amelyek a való életben nem feltétlenül állnak fenn. Inkább azt mondhatjuk, hogy nem állnak fenn és e feltételek hiánya torzulásokat és így hatékonyság vesztést jelent a való életben. A piac és a magántulajdon ott működik tehát, ahol a termék

40 előállításának vagy a szolgáltatás nyújtásának a feltételei közel állnak az elméleti feltételekhez és ekkor is csak Pareto-optimumhoz jutunk el. Hiányos feltételek vagy más célok követése esetén beszélünk úgynevezett piaci kudarcról, azaz arról az állapotról, amikor a magántulajdonosi piaci verseny nem képes hatékony működésre. Ebben az esetben helye van az állami tulajdonon keresztüli szolgáltatásnyújtásnak és egyéb tulajdoni formák működésének is (de erről lásd később és részletesebben másutt például Ökonómia 2013 Bt: Munkavállalói tulajdon, 2006., MOSZ). Tipikusan ilyen a szociális szféra. Az elméleti modell ugyanis egyáltalában nem mondja azt, hogy a piac működése minden esetben csak nyerteseket eredményez. Nem. Éppen ellenkezőleg. A piac legfeljebb több termelési periódus után hoz jobb helyzetbe korábbi veszteseket elméletileg is, de a valós életben ez a javulás sokáig el is maradhat, ahogyan azt a szociológiai kutatások mutatják a tartós szegénységben élőknél, a generációkon átívelő munkanélküliségről, alacsony jövedelemről. Természetesen más területekről más példákat is hozhatnánk, mind az elméleti, mind a tapasztalati irodalom széles körben mutat példákat erre. Ennek egyfajta tömörítését adjuk a mellékletben bemutatott elméleti összefoglalóban. Összefoglalva tehát az elméletet, azt kell mondani, hogy mind a közgazdaságtan Pareto-optimuma, mind a szigorú elméleti feltételek hiánya a valós életben azt eredményezi, hogy az állami tulajdonra szükség van a társadalomban és a gazdaság valós formája inkább a vegyes gazdaság. Vegyes gazdaság alatt értjük a magántulajdonú piac és az állami szolgáltatásnyújtás együttélését a modern piacgazdaságokban. Rögtön jelezni kell, hogy: A határok részben a társadalmak politikai-filozófiai értékválasztásától függenek. Az USA inkább visel el

41 piaci elvű megoldásokat, de teljes körűeket ő sem, ott kb. 30% körül van az állami szolgáltatások aránya, de heves viták folynak a kitágításáról, lásd az egészségügyet. Ráadásul ott a tagállamok lényeges különbségeket mutatnak ebben a műfajban is. Ugyanakkor Svédországban, a másik szélen, 50% körüli ez az arány, ahol hagyományosan jobban bíznak az emberek az államban és annak tisztviselőiben, amit a korrupciós mutató is jelez. Másrészt a közgazdászok között a vita nem azon van, hogy létezik-e a piaci kudarc, hanem abban, hogy mi a rosszabb: a piaci kudarcléte vagy az állami beavatkozás általi problémák. Mi okoz nagyobb veszteséget a társadalomnak, az, ha nem akarja megszüntetni a piaci kudarcokat, vagy ha az államot segítségül híva annak bürokrativizmusával kell megbirkóznia. Az előző bekezdés arányai tükrözik az erre a kérdésre adott társadalmi válaszokat. További szempontként érdemes felvetni, hogy a közgazdaságtanban hagyományosan az államot annak a legbornírtabb bürokratikus formájában írják le, ahol az egyes egyén nem számít, csak statisztikai adat, mert sokáig ezt gondolták a leghatékonyabb ügyintézési módnak Max Weber után. Ezek az elvek hatják át még ma is az államokat. Ez valóban nem jelent minden esetben jobb megoldást, mintha semmi sem történne a piaci kudarcok ellen. Ugyanakkor látni kell, hogy korábban a piaci gazdálkodás is szült hasonló helyzeteket ezt hívják tömegtermelésnek. Ahogy a termelés is egyre inkább az egyéni fogyasztói igények kielégítésére irányul, úgy utasítaná vissza az állami szolgáltatások Prokusztesz-ágyát is az állampolgár, ha teheti. Erre történtek kísérletek az úgynevezett közszolgálati reformok kapcsán és az erre ráépülő reformmozgalmakban.

42 Az állami szolgáltatás specifikumai: gyakorlati tapasztalatok A legalapvetőbb tapasztalati tény az, hogy az Egyesült Államok példáján egyáltalán nem sikerült bizonyítani, hogy a fentiekben jellemzett állami szolgáltatások privatizációja valóban hozott volna hatékonyabb szolgáltatásnyújtást. Az ezt bizonyító adatot Mueller, D. C (Public Choice, 1990, Cambridge, 122. oldal című munkájában) mutatta be összefoglalva több száz tanulmány és vizsgálat eredményét. Nem azt állítjuk tehát, hogy a magántermelés e területen is nem lehet hatékonyabb néhány esetben, de azt igen, hogy általánosan ez a tétel nem mondható ki. Csak egyes esetek vizsgálata lehet eredményes, ami azt is jelenti, hogy akár még visszaállamosításra is lehet példa, ha ezt mutatják a vizsgálatok, illetve eddig nem így kezelt esetekben lehetséges az állami beavatkozás. Erre ma a legjobb és a legnagyobb horderejű példát szintén az Egyesült Államok nyújtja az egészségügyi ellátás terén. Hasonló példát mutat számunkra, hogy a nagy privatizátor, az angol miniszterelnök asszony, M. Teacher sem kívánta magánosítani az állami egészségügyet és a hozzá tartozó állami tulajdonú intézményeket. Sajátos megoldást választott, az úgynevezett menedzser versenyt, amely az állami források elosztásáért versenyezteti az egyes állami cégek vezetőit, de a privatizáció nem történt meg. Itt kell megemlíteni, hogy azért Anglia a privatizáció hazája, de annak igen sajátos formáját gyakorolták a konzervatívok. Maga Teacher összességében csak az állami tulajdon igen kis részét privatizálta, alig 2%-t, de azt sem a privatizáció teljes formájában. Sok területen a munkavállalói és a kisrészvényes programot gyakorolta. Lényeges elem továbbá, hogy nem a totális magánosítás ment végbe alatta. Totális magánosításról vagy elsőfokú magánosításról (saját

43 kategória) akkor beszélünk, amikor a szolgáltatásnyújtás eszközeinek tulajdona, a termelés megszervezésének módja cégen belül és cégek között is tisztán piaci alapon megy végbe. Az állam csak általános szabályozást gyakorol, felelőssége már nincs a gazdaság ezen szektorában, csak általános piacfelügyeleti. Ez az a forma, amely a volt szocialista országokban az üzleti szférát kell, hogy létrehozza. Másodlagos vagy részleges magánosítás az, ha lényeges felelősségek az állam kezében maradnak. Ilyen felelősség lehet a tulajdon megtartása, de bérbeadás, a koncessziós jog megtartása, a teljes finanszírozás és a hozzá tartozó minőségellenőrzési rendszer működtetése, megosztott beruházás, stb. Itt sok működtetési forma képzelhető el. Igazándiból, a piaci kudarcoktól erősen szenvedő ágazatokban és területeken a magánosítás soha nem lépett túl ezen a területen. Kissé korszerűtlenül szólva, az állam ellátási felelőssége megmarad miközben magát a konkrét szolgáltatásnyújtást gebinbe adja. Természetesen emellett megmarad sok helyütt a teljes állami szolgáltatásnyújtás, ahol a szervezet eszközeinek tulajdona is, a szolgáltatás módja és az ellátás formáját is államinak mondhatjuk. E körben egy változás következik be, ahogy azt már az angol egészségügy példáján is látjuk. A merev, bürokratikus, weberiánus szervezeti megoldásokat rugalmas, gyakran az üzleti életből átvett menedzseri stílus váltja fel. A központi költségvetés és annak kezelői is az előző, részleges formában megismert módon viszonyulnak a saját intézményeikhez. Mueller is emiatt találhatott hatékony közszolgáltatásokat az Egyesült Államokban, mert ott is már a reformált szervezetek nyújtottak állami szolgáltatást. A körben az sem ritka, hogy magántulajdonú és állami vagy önkormányzati tulajdonú szervezetek versenyeznek az állami vagy önkormányzati finanszírozású munkákért és egyáltalán nem biztos, szintén Mueller tanulmányai szerint, hogy az előzőek győznek. Ilyen példa már nálunk is van. (Lásd Pásztor Miklós: IISA conference paper, Monterey, 2006., kézirat)

44 Igen vegyes kép alakult tehát ki ebben a körben és egyáltalán nem mondható, hogy az állami tulajdon vesztésre állna. Éppen ellenkezőleg. Ha nem is beszélhetünk reneszánszról, de stabil pozíciókról igen és ez elméletileg is és gyakorlatilag is igazolható. Végül arról is kell néhány szót szólni, hogy miért is akkor az állandó heves támadás az állami tulajdon ellen. Talán nem tévedünk nagyot, bár erre vonatkozóan inkább csak hipotéziseink lehetnek, hogy e mögött inkább lobbi érdekek állnak, mint sem a tiszta elmélet. Az egyre inkább beszoruló, hagyományos módon teret már nem nyerő gazdasági szervezetek kívánnak újabb piacokat nyerni ez által. A pénzügyi szférában a megtakarítási hajlandóság már csak kis lépésekben növelhető, a termelésben jelentős túlfogyasztás figyelhető meg erős a szemét termelés. Igazi lehetőségek csak akkor nyílnak, ha a új területek is nyílnak a tőke számára. A hagyomány állami szolgáltatások oktatás, egészségügy, idősgondozás, szegények segítése, stb. mind olyan terület, ahol a lehet még szűz területet foglalni azoknak a tőkéscsoportoknak, akik már másutt nem látnak esélyeket. Ehhez az elmélet emberi nem asszisztálnak, csak hátteret szolgáltatnak bizonyos gondolkodók mindig is meglévő és folyamatosan fejlődő nézetei. Ezeket támogatva, mintegy divatba hozva találják meg e csoportok elméleti hátterüket. A közgazdasági vita mindig is az állami beavatkozás mértékéről és formájáról szólt már kezdetei óta. Mindig is három csoport vitatkozott egymással: a szabadpiac hívei, az erős állami szabályozás mellett kiállók és a vegyes gazdaság hívei, a pragmatikusok. Ma az első csoport érvei hallatszanak jobban, ne feledjük ötven év beavatkozás pártiság után. A pragmatikusok mindig a gyakorlatba szorulnak Az állami szolgáltatás

45 specifikumai: gazdaságpolitikai tapasztalatok Külön kell szólni a gazdaságpolitikai összefüggésekről. Az eddigiek alapján úgy látszik, hogy csak a tulajdonlás szerepel a liberálisok programjában. Ez nincs így. Mint minden gazdaságtani iskola, ők is komplexen gondolkodnak a gazdasági szféra egészéről. A fentiek szellemében a gazdaságpolitikai összefüggések is a totális vagy a részleges privatizáció körébe tartozó problémaként ragadható meg. Mint láttuk, ez azt jelenti, hogy minden elemében a magánpiaci elvek érvényesülnek és az állam csak úgynevezett rendszerszabályozó és -fenntartó szerepet tölt be polgári jogviszonyok megállapítása és védelme, infrastruktúra fenntartása. Gyakran nevezik éjjeli őr államnak, vagy közlekedési rendőr modellnek ahogy az sem, úgy az állam sem tudja és mondja meg az egyes csomópontban megjelenő autónak, hogy hogyan és merre menjen, csak arra vigyáz, hogy össze ne ütközzenek. Nos, ezt gyakran úgy is nevezik, hogy dereguláció. Ugyanakkor itt is érdemes bizonyos rendet rakni a fogalmak között. A második világháború után és a gyarmatbirodalmak felbomlásakor két dolog erősen összekapcsolódott. Az állami tulajdonlás és az erős állami piacszabályozás. Elméletileg nem kell, hogy a két dolog együtt járjon. Lehet erős állami szabályozás úgy is, hogy teljes magántulajdon van. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy ez az igazán történetileg megtapasztalható modell. Különösen ilyen a későközépkor és a korai polgári korszak Nyugat-Európában. A nagy latifundiumok is már rég árutermelők az ipar és a szolgáltatás magánkézben van. Mégis erős a szabályozás, a magántermelő nem termelhet akármit, csak amit engedélyeznek neki részben a királyok, részben a céhek. A polgári forradalomig a francia polgárok nem viselhettek sárga színű

46 ruhát, mert az a király kiváltsága volt, tehát azt nem is termelhették. Úgy mondja ezt a gazdaságtan, hogy nem volt fogyasztói és így termelő szuverenitás. Ugyanakkor ez az a korszak, amikor még olyan állami funkciók is magántulajdoni szervezetekben működnek, amelyek ma elképzelhetetlenek. Ilyen például a hadsereg és az adószedés. Szakképzett katonák járják a világot annak adva tudásukat, gyakran kisebb csapatokba verődve, akik megfizetik. Zsoldosok. A király pedig, a hatékonyabb és olcsóbb behajtás jegyében szintén magánzóknak ad jogot a királyi jövedelmek beszedésére. A hatékonyság ebben a korban azt is jelenti, hogy nincs kiépítve széleskörű állami bürokrácia, ami mondjuk az adószedés feltétele. Ekkor kezdenek e formák kiépülni. Érdekes adalék e témában, hogy Nagy-Britanniában, az állami közoktatási rendszer bevezetésekor a XIX. század utolsó harmadában már a gyerekek 95% járt valamilyen iskolába. Nem az alacsony részvétel vezetett tehát az államosításhoz, hanem a kimaradt 5%, akik éppen a legszegényebbek voltak érdeke, hogy szüleik kényszerüljenek és lehetőséget is kapjanak az iskoláztatásra, hiszen az fizetős volt. Hasonló fontosságú kívánság volt a társadalomban az iskolák színvonalának emelése és egységesítése, az iskolázási idő kitolása. Korábban ez sokkal inkább függött a szülők hajlamától és pénztárcájától, s e függést akarták az államosítással csökkenteni. Igazándiból tehát nagy hullámokról beszélhetünk. Erős magántulajdon-erős szabályozás, amit vált egy erős magántulajdon gyenge szabályozással, majd erősödik az állami tulajdon, de nem túl erős szabályozással egyéb területeken. A Második világháború után erősödik az állami tulajdon és az állami szabályozás keynesiánus formája, majd ma egy gyengülő állam gyengülő szabályozásával találkozhatunk, legalábbis a liberálisok vágya szerint, de valójában egy erős magán erős szabályozásához tértünk vissza. (1. ábra) 1. ábra

47 Erős szabályozás Kora polgári Keynesi kor Magántul. helyzet? Állami t. Mai fele XIX. sz. első XIX. sz. 2. fele Mai liberálisok? Gyenge szabályozás Ez az ábra inkább szemléltetésül szolgál, mint magyarázatul, de jelzi e dilemmát. A körbeérés látható, nagyjából ötvenéves periódusban. Annyi megjegyzés még kívánkozik, hogy a keynesi korban létezik a két totalitárius rendszer is, ami sok liberális gondolkodónál némi egymásba mosását is eredményez és számunkra is megfontolandó, hogy itt a korszak gyengébb és erősebb megoldásait lássuk. Mindenesetre az ábra láttatja, hogy a mai helyzet összetett és vitatható. Tényleg az ábra közepén lennénk? Jó ez? Mindazonáltal vannak rossz tapasztalatok, ami arra int minket, hogy óvatosan kellene kimozdulni a középpontból. A gyarmatbirodalmak felbomlása ad némi tapasztalatot számunkra. Itt erős állami tulajdonlás és erős szabályozás is érvényesült

48 egyaránt. Ezt még a nemzetközi szervezetek is támogatták fejlesztési pénzekkel. Később egyre inkább váltottak, mondván, hogy pazarló a gazdálkodás és a felvett hitelek is egyre csak nőnek eredmény nélkül. Lassan felszámolták az állami tulajdont és a szabályozást is, ugyanakkor nőtt a nyomor és a kiszolgáltatottság. Ez Afrika jó részén a társadalmak felbomlásához is elvezetett. Sokan összekötik e folyamatokat, tehát az állami leépülést és a nyomort. Valóban, ahogy láttuk, a magára hagyott piac fokozza a társadalmi egyenlőtlenségeket az elméleti modell feltételeinek gyengesége miatt. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy éppen a fejlesztések miatt mégis csak bekövetkezett egy népesség robbanás, amit valóban már az adott társadalom nem képes kezelni. E területeken a növekedés a népesség szám növekedésében jelent meg és nem az egyéni fogyasztás növekedésében, együtt a szegénység növekedésével az éhhalálhoz sok a jóllakáshoz kevés Az állami szolgáltatás specifikumai: egy megoldás? Akkor most kinek van igaza? A liberálisoknak vagy azoknak, akik éppen őket hibáztatják. Szerintem e példa alapján a dolog eldönthetetlen. A technikai haladás, hipotézisem szerint inkább altruista alapokon következett be, nem függetlenül a közösségi tulajdonlás formáitól (amelyek célja túlmutat a piacon), míg a továbblépési képtelenség éppen a gyenge állam miatt következik be. Erre példa Ázsia, ahol több helyen az erős állam, néha már túl erős, szövetkezve részben társas magántulajdonnal, részben közösségi tulajdonokkal képes volt jelentős fejlődést generálni. (Persze nem mindenütt!) Mindez persze a pragmatikus gazdaságtant támasztja alá, nézetem szerint, ami nézet lehet, hogy elfogult. Ebben az értelemben tehát az erős állami szabályozás jelentős állami tulajdonnal, de az üzleti életben erős magántulajdonnal

49 és az állami szolgáltatások hatékonyság és nem bürokratikus megoldásával lehet egy megfelelő kombináció a továbblépésre. Talán ezt a környező volt szocialista országok is alátámasztják. Mind Csehország, mind Lengyelország, mind Szlovákia esetében erős maradt az állami befolyásolás. Ez még akkor is igaz, ha voltak erős liberális, sokk-terápiás korszakaik és mindezt nem hangoztatták nyilvánosan. Éppen ellenkezőleg, csendben maradtak a gazdaságpolitikai tevékenységük lényegét illetően. Időnként közeledtek a közösségi formákhoz is a privatizációban, ami például a kuponos privatizációt illeti Csehországban. Hosszabb távon képesek voltak stabilizálni magukat és e rejtett eszköz segítségével a foglalkoztatási helyzetüket stabilizálni. Tévedés ne essék, nem őrizték az állami tulajdont, de fékeket építettek be éppen a gazdaságpolitikával és a magánosítás bizonyos speciális megoldásaival ahhoz, hogy regenerálódjanak. Ugyanakkor tudjuk, hogy nem voltak eladósodva és ezt a forrást is felhasználhatták keynesiánus metódusaik működtetéséhez. Így van az, hogy Lengyelország csak 30%-ban exportál és erős a helyi piaca mindenféle liberális felszín mögött. A munkanélkülisége sem magasabb a mienkénél csak mi jobban elrejtettük a korai nyugdíjazással. A magánosítás tehát éppen úgy együtt járhat a deregulációval, ahogyan elkerülheti azt. Az átalakuló gazdaságok esetében talán megfelelőbb a deregulációs szint csökkentése és ezzel hosszabb távon képes az átalakulási sokkot csökkenteni. Talán nem baj, ha arra hivatkozunk, amit már százötven évvel ezelőtt már egyszer kimunkáltak és kipróbáltak. Nevezetesen Liszt Frigyes munkásságához. Német közgazdászként fogalmazta meg azt, hogy a fejlődő, újonnan iparosodó ország esetében az állami szabályozás fokozatos gyengülése a megfelelő megoldás. Ő akkoriban az erőteljes import ellen védte ilyenformán a német gazdaságot, lehetőséget adva a felzárkózásra. A mai helyzetben ez talán nem így formálódik meg. Inkább arról van

50 szó, hogy időt és módot kell adni a régi struktúrában lévők átalakulására, az újhoz való alkalmazkodásra. Ehhez támogatni kell a termelést valamifajta módon, keresletgenerálással, tulajdoni trükkökkel. Ezzel szemben a nálunk gyorsan privatizálva a régi termelési struktúrák is azonnal leépültek, nyugdíjba küldve számos még aktív embert, ahelyett, hogy dolgozhatott volna, és akklimatizálódhatott volna. Ezzel ugyan alkalmazkodtunk az aktuális piaci igényekhez, de mivel nem volt belső alkalmazkodási kényszer és így alkalmazkodási innováció, í jövő egy része is elveszett, nyugdíjba vonult E megállapítást akkor is igaz, ha tudjuk, hogy néhány előfeltétel hiányzott ennek a modellnek a teljes értékű működéséhez. Két ilyen problémát emelek ki. Először is hiányzott a megfelelő képzési struktúra. Az alkalmazkodáshoz ez elengedhetetlen. Talán más modell esetében ez is kiépült volna a mai igényekhez viszonyítva (Lásd: Pásztor Miklós: Vállalti szakképzések: túlélés képzés nélkül?, Felnőttképzés, I/1. sz.) Másrészt hiányzott egy világos nemzeti fejlődési koncepció. Ilyet nem is lehetett mondani nyilvánosan, mert ez azonnal valami antidemokratikus őskövületi jelmondattá minősíttetett a nyilvánosságban. Holott a demokrácia nem nemzetellenes, de nem soviniszta. Ezt akár mint politikai akarat hiányát is nevesíthetjük. Itt tartunk ma. 3. Néhány privatizálásra váró

51 ágazat A gyorsnak mondott privatizáció után még mindig nincs lezárva a folyamat teljesen. Felmerül a kérdés, hogy le kell e már zárni vagy nem. Mindez azonban szorosan összefügg már a másodlagos privatizáció téma köreivel. Azt kijelenthetjük, hogy lényegében az elsődleges privatizáció már lezárult. Nincs olyan eszköz az állam kezében, amelyet piaci alapon szokás működtetni, azaz ahol a piaci kudarc vállalható mértékű, az államosítás kárt okoz. Egyesek szerint egyes kérdésekben túl is mentünk már a kívánatos mértéken, például az energetika területén. Erről már írtunk az első fejezetben. Itt csak arra kell emlékeztetni, hogy ennek besorolása elsődleges vagy másodlagos privatizációs cél vitatott. A modernizált infrastrukturális rendszere, ahol a vezeték elválik a termék előállításától adhat erre megnyugtató megoldást. Ugyanakkor formálódik egy újabb válasz is, nevezetesen az, hogy az elektromos áramot, mint egyedüli energiaforrást egyetemes szolgáltatássá kell tenni A buszos tömegközlekedés Régóta napirenden lévő kérdés a VOLÁN társaságok helye az új magyar piacgazdaságban. Jelenleg igen furcsa formában léteznek. Részben őrzik a tizenöt évesnél is idősebb tröszti forma nyomait, árszabályozottak, de vállalkozhatnak is, van is szolgáltatási felelősségük és állami támogatásuk, és van némi piaci kitettségük. Nem kívánatos igazán senki által, de változtatni nehéz rajta. Két dolog tartja fenn ezt a rendszert. A piac zártsága, azaz, hogy külföldi társaság nem vállalkozhat egyelőre ilyen szolgáltatásra mármint helyközi, menetrendszerinti közlekedésre és egyes városokban a helyi tömegközlekedésre. Ez

52 a helyzet azonban meg fog változni az uniós piacnyitási kényszerek miatt. Az egyetemes szolgáltatóval ellátott helyi piacon mindenki megjelenhet, aki képes szolgáltatni. A másik dolog pedig az, hogy az ágazat elitje nem tudta eldönteni, hogy milyen formában privatizálják az ágazatot. Az egyéb területeken szokásos módok itt nem működnek. Sokan és szívesen vállalták volna a holding rendszerű megoldást, ahol a központ csak szelvényt vagdos, és az alárendelt vállalatok termelnek. Az utóbbi szerepet nem akarta senki sem vállalni. Sokan vittek volna ki jól jövedelmező viszonylatokat a rendszerből. Az állami vállaltokra maradt volna a többi, amúgy is rossz helyzetűket tovább rontva. Ezt már több szereplő is megakadályozta belülről és a felhasználói oldalról egyaránt. Ugyanakkor ez a forma azért részlegesen működik, mert egyes vonalakat pályázat útján mégis lehet bérelni. Új jelenség, hogy egyre több helyen látni olyan kisbuszos helyi járatot, amely egy vállalkozó kezében van, és mások által kihagyott igényeket elégít ki, leginkább a település központjától kijjebb eső lakóparkoknál. A rendszer egészének privatizációját pedig, akadályozta ugyanezen érdekek másfajta konstellációja. Talán jelentkező akadt volna, hiszen uniós szinten létezik néhány nagy, nemzetközi szolgáltató. Úgy tűnik, ők inkább most már kivárnak, a piacnyitásra készülnek. A menetrendszerinti buszközlekedés különösen alkalmas lenne közösségi tulajdoni formában való működtetésre. Ezt tette meg részben a Teacher-i privatizáció egyes nagyvárosokban. Mindez azonban együtt járt a személyzet radikális csökkentésével, elsősorban a kiszolgáló személyzet, a forgalmisták eltűnésével. Gyakori jelenség Angliában a sofőrök meleg váltása a vonal bármely pontját, legkevésbé a végállomáson. Végső soron a menetrendszerinti buszközlekedés is az egyetemes

53 szolgáltatás körébe fog tartozni. Itt nem feltétlenül az egy szolgáltatós kiemelés a legjobb megoldás. Az ország ennél tagoltabb és szétszedhetőbb. Nyugaton inkább a regionális szolgáltatók versenye a jellemző. Többen találnak így maguknak támogatást, és ezzel együtt megmaradhat a jegyek támogatása is. Ehhez azonban több feltétel még hiányzik. Először is a magyar regionális rendszer elég kezdetleges. Jelen formájában erre a feladatra nem alkalmas. A nagyvárosok vehetnék át a szerepét, de ez sem lehet tartós megoldás. Nincs régibe szervezve a közlekedés sem. Hiányoznak az egyes tömegközlekedési eszközök közös, megosztott használatát jelentő megoldások. Az önkormányzatok sem tudnak együtt gondolkodni ezen. Jól mutatja a helyzetet a budapesti közlekedési társulás helyzete. Vidéken talán jobb a helyzet, de ott sincs megoldás. Végül a már említett személyi kérdések is megoldatlanok, bármennyire fájdalmas is számunkra ez a forgatókönyv. A munkavállalói tulajdonlás elvileg lehetséges, ha nem kezd minden sofőr saját kis viszonylatot keresni, ha egyáltalán lesz erre módja. A nagy multik nem támogatják ezeket a megoldásokat. Ők egységes, belsőleg jól ellenőrizhető szervezetekben gondolkodnak. Nem idegen tőlük a külföldi munkavállalók alkalmazása. Ez gyakran vezet ahhoz, hogy a sofőrtől nem lehet kérdezni, mert tudja a nyelvet, és nem ismeri a környéket, de vezetni és pénzt beszedni tud. A verseny előttünk van. Fel kell készülni rá A posta 2012 a meghatározó dátum a Magyar Posta életében. Ekkor jár le

54 ugyanis az a moratórium, amely a postai szolgáltatások területén kizárja a versenyt. Pontosabban a nagy szolgáltatók által generált versenyt. Kis szolgáltatókkal már ma is versenyeznie kell az MP-nek. Ezek azonban nem veszélyeztetik igazán a pozícióit, még akkor sem, amikor nagy nemzetközi szervezetekről van szó, mint például a DHL-hálózat. Az MP ugyanis ma élvez állami monopóliumot az egyetemes postai szolgáltatások területén, mindenütt jelen kell lennie, és szolgáltatni kell. Erre már évtizedek óta kiépült apparátusa van. Minden más szereplő csak egyes résztevékenységeket végez, leginkább a helyi és a nemzetközi csomagküldést. Létezik szakosodott pénzküldés is, de ezt tömegesen az MP végzi. És sorolhatnánk még a szolgáltatásokat. A dolog lényege, hogy jelen pillanatban ilyen nagyméretű és sokoldalú szereplő nincs a piacon. Ugyanakkor az Unió versenypolitikai elvei nem teszik lehetővé, hogy a postai szolgáltatások esetében a vásárló elessen a verseny nyújtotta előnyöktől. A magyar államnak meg kell nyitnia piacot a versenytársak előtt. Ez kér kihívást jelent az MP-nek. Egyrészt megszűnik monopol pozíciója, és hasonló nagyságú és sokoldalú versenytársakkal kell megküzdenie az eddigi kicsik helyett. Ilyenek pedig, léteznek, sőt nagyobbak, mint az MP. Ráadásul jelenleg már versenyben vannak, azaz már alkalmazkodtak az új helyzethez. A MP-nek tehát hat éve van a fordulatszám felvételéhez. Mit is jelent azonban ez? Nem kell az MP privatizálni. Ez nem feltétele a piacnyitásnak. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy megkapja a jelenlegi monopol pozícióját. Az egyetemes szolgáltatási elvek szerint ez ugyanis csak egy nagy szolgáltatónak. Neki is csak annyiban, hogy bizonyos előre meghatározott és jól bizonyítottan a mindenkihez való elérésből származó veszteségeit az állam valamilyen formában megtéríti. Versenyezni kell, tehát egyrészt mindenütt a

55 szolgáltatás igénybevevőiért és versenyezni kell az államnál némi támogatásért, amit azonban csak egy szolgáltató kaphat meg. Jogos a kérdés, hogy érdemes-e ezért a jogért harcba szállni. Azt látni kell, hogy ahol nincs ilyen jog, ott a foglalkoztatás is csökken, hiszen bizonyos piaci szegmensekből kiszorul a cég, ahol biztos jövedelme van. A piaci konkurencia pedig, állandóan nyomás alatt tartja a versenyképes területeket. Új helyzet áll tehát elő. Másik szempont ebben az, hogy az egyetemes szolgáltatói jogát elvesztő MP, egyáltalán megmaradhat-e? Talán igen. De állami vállalatnak kell-e lennie vagy privatizálható és ezzel foglalkoztatási és piaci esélyei tovább csökkennek. Az egyetemes szolgáltató vásárolja-e fel vagy egy olyan befektető, aki az általános szolgáltató jellegét nem őrzi meg csak egyes szolgáltatásit. A lehetséges szakszervezeti álláspontok szerint egyik sem kívánatos. Bár az egyetemes szolgáltató magyar munkavállalókat fog alkalmazni, de kérdéses milyen béren erről rosszak a tapasztalatok. Másik kérdés, hogy elfér-e két nagy szolgáltató a piacon. Talán igen, talán nem. Ez is foglalkoztatási és bérprobléma. A piacnyitás előtti privatizáció talán elkerülhető és van esély a egyetemes szolgáltatási jog megszerzésére is. Az állami vállalat, láttuk az előbb képes akár magán szervezetekkel is versenyezni és nyerni. Ekkor a bejövő kell, hogy korlátozza magát. Ugyanakkor e bejövők köre már ma is jól látható. Az uniós piacot néhány nagy uralja. Igazi veszély abban van, hogy ugyan első körben lemaradhat, de mindegyiknek van annyi ereje, hogy a csökkentett magyarországi szolgáltatás után újra versenybe tudjon szállni sokkal nagyobb szervezeti erejére és így jobb kitartására alapozva.

56 Ez ellen egyetlen ellenszer van, hogy az MP maga is ésszerű terjeszkedő politikát folytat. Ez is egy lehetséges forgatókönyv. Ma erre nincs még módja, de a piacnyitás erre is ad lehetőséget. Lehetőségek: Belső egyetemes szolgáltatási jog és külföldi terjeszkedés bírni fogjuk? Belső egyetemes szolgáltatás bírni fogjuk? Belső részszolgáltatások megmarad ezzel hosszabb távon az MP, pláne állami vállalatként? A helyzet nem egyszerű és jelentős erőfeszítéseket kíván. Talán ebbe az irányba kellene a szolgáltatások szervezésénél gondolkodni nem a vegyes kereskedésben. Egy megnyugtató helyzet van, hogy jelenleg részletekben nem lehet privatizálni. Ha a harmadik lehetőség jön be, akkor igen és akkor ott kell lenni a szakszervezeteknek, mint a leendő tulajdonosok képviselőiként éppen úgy, mint a munkavállalók védelmében. Felhasznált irodalom Cullis-Jones: Közpénzügyek és közösségi döntések, AULA, Lubomír Mlcoch: Restructuring of property rights: an institutional view, kézirat, 2000 Mihályi Péter: A magyar privatizáció krónikája, KJK, 1998 Mueller, D.: Public Choice, Cambridge, 1990 Ökonómia 2013 Bt.: Munkavállalói tulajdonlás, 2006 Kézirat Pásztor Miklós szerk.: Államháztartási ismeretek, Savas: Privatizáció, KJK, 1994.

57 Pásztor Miklós Időskori foglalkoztatottság [gview file= üzet_2014_2_magyar.pdf height= 500px width= 700px save= 1 ] Ötven év felettiek a munkaerőpiacon, KSH kiadvány Megjelent: május A KSH érdekes tanulmányt jelentetett meg az idősebb korúak foglalkoztatási arányairól és az időskorú munkavállalás lehetőségeiről, motívumairól. A témakör a Munkástanácsok kongresszusi programjában is szerepel, ezért is érdemes a tanulmány főbb következtetéseit megismerni. Az utóbbi évtizedben ( között) bár az 50 éven felüliek munkakeresési hajlandósága nőtt, de a 60 éven felüli korosztály továbbfoglalkoztatása a korhatár emelés ellenére minimális mértékű. A nyugdíjkorhatáron túli munkavégzés jelenleg döntően nyugdíj melletti foglalkoztatást jelent. A nyugdíjba vonulás okai között jelentős súllyal

58 szerepel a megromlott egészségi állapot, nem- csak a rokkant, de az öregségi nyugdíjban részesülőknél is. Az egyre idősebb, de a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt még el nem ért állásvesztők éppen életkoruk miatt az átlagosnál jóval nehezebben, vagy egyáltalán nem tudnak újra munkához jutni. A nyugdíj mellett dolgozók az átlagosnál nagyobb arányban részmunkaidősök, amit az esetek közel kétharmadában a teljes munkaidős állás hiányával indokoltak. A munkavégzés fő motivációja a jövedelemszerzés volt. A nyugdíjazottak jóval nagyobb hányada nyilatkozott úgy, hogy szeretett volna tovább dolgozni, mint ahányan közülük a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatár után ténylegesen dolgoz-nak. Többségük azonban nem a későbbi nyugdíjba vonulásra, hanem nyugdíj melletti foglalkoztatásra gondol. Ezt a megoldást részben a személyi jövedelemadó szabályok teszik előnyössé, de a nyugdíj mielőbbi megállapítását ösztönzi a jelenlegi szabályok megváltoztatásától való félelem is. Az öregségi nyugdíj mellett foglalkoztatottak többsége az átlagosnál képzettebb, 35% diplo- mával, további 27%-uk szakirányú középiskolai végzettséggel rendelkezett, míg a rokkant- nyugdíjasok kétharmada az érettségiig sem jutott el. Az idősebb generációk benntartása a munkaerőpiacon csökkenti ugyan a nyugdíjalapokra ne- hezedő pénzügyi nyomást, viszont a gazdasági stagnálás körülményei között jelentős mérték- ben gátolhatja a fiatalok munkához jutását. A részletek

59 Ötven év felettiek a munkaerőpiacon Az 1980-as évek végéig a nyugdíjkorhatár relatíve alacsony volt (55 év a nőknél és 60 év a férfi aknál), de az akkori munkaerőmérleg adatok szerint közel félmillióra tehető azok száma, akik nyugdíjuk folyósítása mellett még dolgoztak. A nyugdíj mellett dolgozókkal együtt az 50 év feletti korosztály 1980-as évekbeli munkaerő-piaci részvétele már egyáltalán nem tekinthető elhanyagolhatónak. Az 1990-es évek elején a gazdasági-társadalmi struktúra átalakulása ezt a helyzetet gyökeresen megváltoztatta. A foglalkoztatási ráta drámaian csökkent, miközben a még nagyobb arányú munkanélküliség elkerülése érdekében az oktatás és a társadalmi ellátórendszer kapui szélesre tárultak. A nyugdíjasok közé jelentős számban kerültek be olyanok is, akiknél a nyugdíjba vonulás elsődlegesen szociális motivációjú volt. A munkaerőpiac szűkülésével a nyugdíj melletti foglalkoztatás viszont a korábbi töredékére zsugorodott ben a népesség korösszetételének változása miatt a nyugdíjkorhatár 62 évről egységesen 65 évre változott, a korábbi korhatáremelésre jellemzőnél lényegesen rövidebb átmeneti időszak mellett. A növekedés a nők esetében volt jelentősebb, ugyanis az ő nyugdíjkorhatáruk 7, míg a férfiaké csak 2 évvel nőtt.

60 2011-ben kormányzati szinten megfogalmazták azt a célt is, hogy mindenki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárig dolgozzon, ezért a korbetöltés előtti nyugdíjba vonulás lehetőségét korlátozó intézkedések léptek életbe. Egyidejűleg egy, ezzel éppen ellentétes hatású, szabályozás lehetővé tette a nők számára, hogy 40 év szolgálati idő megléte esetén kérjék a nyugdíjazásukat. Azt, hogy az idősebb korosztályok foglkoztatásának növelése (pontosabban nyugdíjba vonulásának minél későbbi időpontra történő kitolása) miért éppen most vált sürgetővé, a demográfi ai trend indokolja. A nyugdíjalap legfőbb befizetőjének számító évesek létszáma folyamatosan csökken, míg az 55 éven felülieké nő. Mivel a 65 évesnél idősebbekre koruk, egészségi állapotuk miatt a munkaerőpiac nem igen számíthat, ezért a cél az éves korosztály foglalkoztathatóságának további növelése, összekapcsolva azzal, hogy az ennél fi atalabbak közül a lehető legkevesebben vegyenek csak igénybe nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást. Az utóbbi két évtized intézkedései lényegében e kettős célt szolgálták. Jóllehet a munkaerő-piaci kilépésre jellemző átlagéletkor ennek következtében, ha nem is túl nagy ütemben, de folyamatosan nő, az egyes korcsoportok