Sűrítés. Szokásos adagok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sűrítés. Szokásos adagok"

Átírás

1 Adagok, mértékek Tésztagyúrás, tésztafőzés Sűrítés Adagok, mértékek Szokásos adagok A legtöbb szakácskönyvben ha külön nem írják az adagokat négy személyre (felnőtt) adják meg. Követem ezt a hagyományt: ha külön nem említem, én is négy személyre, (ami nagyjából elegendő egy felnőtt és két egészséges étvágyú ifjú számára) adom meg a mennyiségeket. Általában a szokásos (nem menzai, otthoni) adagok egy személyre:

2 Leves kész 2-2,5 dl 1 tányér vagy csésze Leves-főétel (gulyás, halászlé) Főzelék, mártásos párolt zöldségféle kész 3,5-5 dl 1 paraszttál kész 2-2,5 dl 1 tányér Köretek kész 1,5-2 dl Hús főételként nyers dkg Hús feltétként nyers 7-10 dkg Hús betétként (levesbe) nyers 3-5 dkg Száraztészta nyers 6-12 dkg Házi mértékek A literben, dl-ben megadott mennyiségeket nyugodtan lehet pohárban mérni (sok üvegpoháron van jelzés, a mézes- és a tejfölöspohár pontosan két dl és jól felezhető). Bő fél dl a kismerőkanál. Természetesen nem tilos mércés edényt használni. Annak tekinthető a cumisüveg és a hozzá tartozó pohár is. Nem csak folyadékokat mérhetünk űrmértékkel: 1 dl liszt kb. 5 dkg 1 dl cukor kb. 10 dkg 1 dl dara kb. 7 dkg Csak kétféle kanálmértéket használok: evő- és kávéskanalat, mivel a mokkáskanalak meglehetősen változó méretűek. A jelző nélküli kanál evőkanál. Folyadéknál a kanálmérték nem teljesen csurig levő kanalat jelent. Szilárd anyagnál a csapott kanálnyi a kanál pereméig lesimított mennyiség, púpozott, amennyi alapos merítésnél rajta marad. Ha a mennyiség egyszerűen kanálnyi, nem simítjuk le, de nem is púpozzuk meg (alapos merítés után lazán megrázzuk). 1 kanál liszt kb. 0,7 dkg 1 kanál cukor kb. 1, 5 dkg 1 kanál dara kb. 1 dkg

3 Nem árt gondolni rá, hogy modern kanalaink laposabbak, kisebbek a régieknél; dédmama receptjeiben egy kanálnyi mennyiség több, mint manapság. Késhegynyi a hegyes végű késsel meríthető mennyiség. Csipetnyinek a két ujjal felcsíphető mennyiséget nevezzük. A csepp alatt valóban cseppet értünk: csepegtetős üvegből vagy kanálvégről. Tésztagyúrás, tésztafőzés Tésztagyúrás Tésztafőzés sima - olaszos - pergelt Szárítás Gyúrt tészták Levestészták Galuska Krumplistészta Magyaros száraztészták Olasz száraztészták Gyúrt tészták A gyúrt tészták a magyaros úgynevezett "kifőtt tészták" alapanyagai. Akkor is gyúrt tésztának nevezzük őket, ha géppel készülnek, vagy szárítva vásároljuk. Negyed kiló lisztet sóval (ha szárítani akarjuk a tésztát, nem sózzuk), egy egész tojással és a szükséges mennyiségű vízzel simára, keményre összegyúrunk. Több vagy kevesebb tojást is használhatunk: ez a "négytojásos" tészta, 2-3 adag kifőtt tésztához elegendő Ha kevesebb tojást használunk, vagy a tojás "sápadt, lereszelt sárgarépa levével, vagy nagyon kevés zsiradékon kissé megpirított

4 sárgarépa vagy piros paprika (paradicsompaprika) zsírjával színezhetjük a tésztát. A tésztából cipót (több tésztából több, a negyedkilósnál nem nagyobb cipót) formázunk, liszttel megszórjuk, feldolgozás előtt letakarva néhány percig pihentetjük. A tésztát kinyújtjuk, lebbencsnek lapokban szárítjuk. Metéltnek, laskának, kockának a tésztát megvágjuk. A lapot a sodrófára tekerve előbb szélesebb, majd - már lefektetve - háromujjnyi (5 cm) széles csíkokra vágjuk. Több csíkot egymásra rakva (5-6 réteg legyen) a tésztát a kívánt formára metéljük Kockához előbb néhány csíkot levágunk, együtt megfordítjuk, és így aprítjuk tovább. A tésztát ugyanúgy száríthatjuk és tárolhatjuk, mint a levestésztát. (Régen nyár végén, amikor sok a tojás, egész télre el szokták készíteni a tésztát.) A magyaros kifőtt tésztát mindig bő, forrásban levő, sós vízben főzzük. Ha feljött a víz tetejére, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, jól lecsurgatjuk és forró zsiradékba forgatjuk. Ízesítésük nagyon sokféle lehet. Általában bizonyos ízesítéshez csak egyik formát szokták használni, bár a laska és a metélt egymást helyettesítik (a metéltet inkább csak a Dunántúlon ismerik). A házi száraztészta, ha megfőtt, ugyanúgy feljön a víz tetejére, mint a friss - a boltit bizony vizsgálgatni kell, megfőtt-e már. Úgynevezett "pergelt" tésztának (tarhonya, lebbencs, csusza) a száraztésztát kevés zsiradékon (legjobb szalonnazsíron, de a tepertőt szedjük ki, mert szétfőne) megpirítjuk, de legalábbis fehérre hevítjük. A zsírban előzőleg süthetünk hagymát, paprikát, gombát. Felengedjük annyi vízzel, (húslével még jobb) amennyi éppen ellepi - leveseknél a teljes mennyiséggel. Lassú tűzön, kevergetve, a vizet szükség szerint pótolva főzzük, míg a tészta megpuhul, és a levét elfövi. Levestészták A levestészták búzalisztből készült, nagyon vékonyra sodort és finomra vágott tésztafélék. Csak levesbetétnek használjuk, elsősorban húslevesekbe. Egy tojássárgát simára, keményre összegyúrunk annyi liszttel, amennyit jól felvesz (5-8 dkg), cipócskát formázunk belőle. Néhány perc pihentetés után reszeljük vagy nagyon vékonyra sodorva a megfelelő formára vágjuk.

5 Ez a mennyiség általában sok egyszeri felhasználásra; a "többletet" meg szoktuk szárítani (ezért nem is teszünk sót a tésztába). A szárítandó tésztát tálcára vagy vágódeszkára tett konyharuhára vagy abroszra terítjük - lehetőleg egy rétegben. Szellős, meleg helyen szárítjuk. Celofán- vagy papírzacskóban sokáig eltartható. A tésztát - a csipetke kivételével - soha nem a levesbe főzzük: külön, bő sós vízben (vagy leveskockával) főzzük, és leszűrve, hideg vízzel leöblítve, tálaláskor tesszük a levesbe. Főzési ideje 1-2 perc. Szárítás Ha egyszerre nagyobb mennyiségű tésztát gyúrunk, megszáríthatjuk, és így sokáig eltartható. (Régen nyár végén, amikor sok a tojás, egész télre el szokták készíteni a tésztát - de az is szempont, hogy meggyúrom, amikor időm van, és amikor gyorsan szeretnék elkészülni a főzéssel, csak elő kell venni.) A szárításra szánt tésztát soha ne sózzuk meg! A tésztát a deszkára (vagy tálcára) terített kendőre szórjuk egy rétegben. A szárításhoz meleg, szellős helyre tesszük: nyáron a szabadba, vagy nyitott ablak mellé (soha ne a napra!) - télen fűtött helyre, a kályha közelébe (de nem a kályhára) vagy szekrény tetejére. A megszárított tésztát ne tároljuk műanyag zacskóban, lezárt dobozban vagy üvegben! Bármilyen edényben tarthatjuk, ha csak papírral és ruhával fedjük le, legjobb a papírdoboz, és megfelelő a papír- vagy vászonzacskó is. Galuska (nokedli) folyékony tésztából készülnek. A galuskák a gyúrt tésztáknál lágyabb, rugalmas de nem A tésztát forró sós vízbe (vagy a forrásban levő levesbe) szaggatjuk, kanállal, deszkáról késsel, vagy galuskaszaggatóval. A deszkát, galuskaszaggatót célszerű hideg vízzel leöblíteni, és a szaggató eszközt is időnként vízbe mártani, hogy ne ragadjon rá a tészta. Egyszerre ne túl sok galuskát szaggassunk a vízbe, és időnként keverjük meg, hogy össze ne ragadjon. A nem levesbetétnek szánt galuskát, ha feljött a víz tetejére, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, jól lecsurgatjuk és forró zsiradékba forgatjuk. A galuskákat szárítani nem szoktuk, de a kész galuskát lefagyasztani igen. Készen is kaphatók fagyasztott galuskák.

6 Galuska levesbetétnek Galuska köretnek önálló ételnek Olasz galuska Galuska levesbetétnek Egy tojás sárgáját egy csipet sóval és annyi liszttel, amennyit felvesz (kb. fél dl ) bögrében kikeverjük lágy, de nem folyékony masszává. A lébe mártogatott kiskanállal szaggatjuk a forrásban lévő levesbe. Ha feljött, kész. Gulyásféle és paprikásan berántott levesekhez illik. Galuska köretnek önálló ételnek Egy tojást egy csipet sóval tálban felverünk, hozzákeverünk negyed kiló lisztet, és annyi vizet, hogy rugalmas tésztát kapjunk. A gyúrt tésztákhoz hasonlóan több vagy kevesebb tojással is készülhet. A legügyesebbek deszkáról szaggatják késsel, de a többség manapság apróbb-nagyobb lyukú nokedliszaggatót alkalmaz. Olasz galuska (gnocchi) Két közepes főtt krumplit összetörünk, hozzáadunk egy tojást, 2 dkg vajat, kb. 20 dkg lisztet, és jól összedolgozzuk. Olajos-sós (1 l vízre 1 kanál olaj) vízbe szaggatjuk kanállal, ha feljött, leszűrjük. Öblíteni és zsírba forgatni nem kell, csak jól lecsorgatni. Olaszos száraztészták (pasták) fantáziának. Az olasz főtt tészták számtalan variációt kínálnak. Vannak ugyan kötött összeállítások, de a legtöbb receptben nyugodtan felcserélhető például a makaróni spagettivel, vagy akár cavatappival (na persze lassagnéval vagy anellivel már kevésbé). A különböző öntetek (súgók) is tág teret kínálnak az alkotó

7 Olaszos ételekhez, olasz levesekbe levesbetétként, köretként pedig nem csak olasz, hanem egyéb mártásos húsételekhez is használjuk. Az apróbb tésztafélékből (anelli, cavatappi) a magyar tarhonyás recepteket is érdemes kipróbálni. Búzalisztből, általában tojással, rendkívül változatos alakban és méretben, géppel formázva készülnek. Sokszor színezik is őket zöldre vagy pirosra. Bő, sós, olajos (1 l vízbe kb. egy evőkanál olajat teszünk) vízben főzzük, leszűrés után öblíteni nem szabad, és ezért zsiradékba forgatni is felesleges. Krumplistészták Krumplistésztából nudlit, különféle gombócokat készítünk. Fél kiló krumplit hajában megfőzünk, meghámozzuk, összetörjük, és összegyúrjuk annyi liszttel, amennyit jól felvesz. (kb. 30 dkg, de nagyon függ a krumplitól). Ugyanúgy főzzük, mint a kifőtt tésztát. Szárítani nem szoktuk, de fagyasztani igen. A kész fagyasztott nudlik és gombócok nem ilyen tésztából készülnek. Tésztafélék Tésztagyúrás Szárítás Tésztafőzés sima - olaszos - pergelt Gyúrt tészták Magyaros száraztészták Levestészták Galuskák Olaszos száraztészták Krumplistészták

8 Egyéb tészták Gyúrt tészták A gyúrt tészták a magyaros úgynevezett "kifőtt tészták" alapanyagai. Akkor is gyúrt tésztának nevezzük őket, ha géppel készültek, és szárítva vásároltuk meg. Magyaros száraztésztának csak azokat a tésztákat nevezzük, amelyeket házitésztából is elsődlegesen szárítva, sokszor megpirítva használunk fel (noha ezek is gyúrt tészták). Ugyancsak gyúrt tészták a levestészták. A tészták ízesítése nagyon sokféle lehet. Általában bizonyos ízesítéshez csak egyik formát szokták használni, bár a laska és a metélt egymást helyettesítik (a metéltet inkább csak a Dunántúlon ismerik), és kocka helyett is lehet lebbencset használni. Tésztagyúrás Szárítás Tésztafőzés Metélt Laska Kocka Metélt (gyufametélt) A tésztát nem túl vékonyra (késfoknyira) nyújtjuk, késfoknyi szélességű metéltre vágjuk. Laska (csík) A tésztát vékonyra nyújtjuk, 5-10 mm-es csíkokra vágjuk. Felhasználása azonos a metéltével.

9 Kocka (nagykocka, cvekedli) A tésztát vékonyra nyújtjuk, előbb ujjnyi szélességű csíkokra vágjuk, majd 3-4 csíkot összefogva elfordítunk, és felkockázzuk. Magyaros száraztészták A hagyományos magyar száraztészták szolgáltak a régi pásztor- és parasztételek alapjául. Tésztájuk gyúrt tészta, de többnyire szárítva használták fel. Főzésük eltér a kifőtt tésztákétól (persze, ha ugyanúgy főzzük - mivel az alaptészta azonos - hát kifőtt tészta lesz belőle). Levestésztának (paprikás vagy berántott levesekbe) frissen pirítás nélkül is lehet használni; szárított állapotában pirítás nélkül bő lében főzve - hát nem éppen magyaros, inkább menzás: ázott izé lesz belőle. Persze van, aki úgy szereti. Főzése Lebbencs Tarhonya Reszelt tészta Lebbencs, csusza A vékonyra sodort tésztát egész lapokban szárítjuk, majd egyenlőtlen darabokra tördeljük. Frissen is főzik, akkor tépni kell a tésztát. A lebbencset - főzés előtt mindig megpirítjuk (lehetőleg szalonnazsíron), és - a lebbencsleves esetét kivéve - csak annyi lében főzzük, amennyit be is szív, illetve amennyi elfő. Levesbetétnek, túrós csuszának, magyaros egytálételekbe használjuk, nagykockával helyettesíthető. Tarhonya Eredetileg reszelt tészta, házilag úgy készül, hogy a (nagyon keményre gyúrt) tésztából maroknyi darabokat fogva durva reszelőn lereszeljük. Később a nagyüzemi "lekerekített" tarhonya is elterjedt (házilag is lehet éppen gömbölygetni a tésztaszemeket, csak idő és türelem kérdése -

10 tenyérrel a deszkán viszonylag termelékeny eljárás), ízlés dolga, ki melyiket kedveli jobban. Általában minél több tojást tartalmaz és minél apróbb szemű, annál jobb minőségű. A tarhonyát főzés előtt mindig megpirítjuk (lehetőleg szalonnazsíron), és - a tarhonyaleves esetét kivéve - csak annyi vízben (még jobb, ha csontlében) főzzük, amennyit be is szív, illetve amennyi elfő. Köretnek, levesbetétnek és magyaros egytálételekbe használjuk. Reszelt tészta A nem túl kemény tésztából nagy lyukú reszelőn csíkokat reszelünk. Levesbetétnek használják pergelt és berántott levesekbe - utóbbiba frissen is (egyenesen a levesbe reszelve). Levestészták A magyar levestészták tojássárgából és búzalisztből készült, többnyire nagyon vékonyra sodort és finomra vágott tésztafélék. Csak levesbetétnek használjuk, elsősorban húslevesekbe (kivétel a csipetke: azt éppen paprikás levesekbe főzzük). A tésztát - a csiga, a csipetke és a friss reszelt tészta kivételével - soha nem a levesbe főzzük: külön, bő sós vízben (vagy leveskockával) főzzük, és leszűrve, hideg vízzel leöblítve, tálaláskor tesszük a levesbe. Főzési ideje - mivel nagyon finomra vágtuk perc. Csipetke Reszelt tészta Finommetélt Kiskocka Eperlevél Csiga Csipetke A tésztából kézzel csípünk le apró darabkákat, és egyenesen a forró levesbe dobjuk, vagy szárításhoz egy rétegben a kendőre. Gulyásokba, berántott levesekbe használjuk.

11 Metélt, (finommetélt, cérnametélt) Valóban cérnavastagságúra (0,5-1 mm) vágjuk. 4-6 mm-es kocka. Kiskocka Eperlevél Derelyevágóval vágott kb. 1*2 cm-es, cakkos szélű, paralelogramma alakú lapocskák. Szárításnál időnként forgatni kell. Csiga, lúdgége Különleges, eredetileg inkább csak ünnepi (lakodalmi) levesekbe használt tésztaféle (készítése elég babrás). A tésztát úgy 2 cm-es kockára vágjuk, majd recés lapocskán vékony pálcára sodorjuk, így külső felülete bordás lesz. Egyenesen a levesbe szokás főzni.

12 Reszelt tészta A legkisebb lyukú sajtreszelőn reszeljük egyenesen a forrásban lévő levesbe, vagy - szárításhoz - tálcára egy rétegbe, mert egyébként könnyen összeragad. Galuska (nokedli) Galuska levesbetétnek Galuska köretnek önálló ételnek Olasz galuska (gnocchi) Olaszos száraztészták Nálunk is kapható ismertebb fajták: Hosszú, tömör, hengeres tészta Spagetti Hosszú csőtészta. Makaróni Vermicelli Vékony, hosszú metélt, a magyar (levesbe való) finommetélthez hasonló tésztaféle. Néha a spagettit is vermicellinek nevezik. Tagliatelle, tagliarini

13 A magyar laskának megfelelő, hosszú tészta Lasagne, lassagnette Különböző szélességű, cifrázott szélű laskaféle. Bár a száraztészták között is szerepel, a lassagne legtöbbször egy rétesszerűen töltött, tepsiben sütött tészta. Ezt száraztésztából elkészíteni elég nehézkes, inkább rakottként lehet, viszont nagyon könnyű friss tésztából: Közönséges tésztát gyúrunk, a kinyújtott lapon elrendezzük a tölteléket, majd a széleket felhajtva feltekerjük, mint a rétest. Kikent tepsibe fektetjük, tetejét megkenjük olajjal, és pirosra sütjük. Amikor már majdnem kész, sajttal is megszórhatjuk, és néhány pillanatra visszatesszük a sütőbe. Csavart, bordás, apró csőtészta Cavatappi Félkör alakú, bordás apró csőtészta Piper rigate Gyűrű alakú aprótészta Anelli Kagylótészta Rigate Dugóhúzótészta, orsótészta Fussili

14 Egyéb tészták Üvegtészta Figurális tészták Rizstészta Snack-ek Üvegtészta celofántészta Szójalisztből készült kínai száraztészta. Vékonyszálú, átlátszó, hosszú tészta. Tekercsben árulják, elég nehéz feldarabolni, legjobb kendő alatt elvágni, hogy ne repüljenek szét a darabok. Kínai ételekhez levesbetétnek vagy köretnek használjuk Nagyon rövid főzést igényel, sokan csak leforrázzák. Rizstészta Rizslisztből készült, nálunk főleg laskaformában kapható ázsiai tésztaféle. Kínai ételekhez köretnek használjuk. Figurális tészták (ABC-tészta, csillagtészta, Walt Disney tészta, stb.) Ezek a készen kapható száraztészták általában gyenge minőségűek, és inkább csak a közétkeztetésben használják őket. Lehet, hogy kicsi gyereknek valóban érdekesek, de talán jobb, ha a kisgyerek is az étvágya és az étel étvágygerjesztő volta miatt eszik. Snack-ek Nem főzésre, hanem bő zsiradékban való kisütésre szánt különböző alakú száraztészták. Mindig a saját használati utasításuk szerint kell elkészíteni őket

15 Fűszerek, fűszerkeverékek Zöldfűszerek, levélfűszerek Fűszerkeverékek, fűszermártások Magok, termések Egyéb fűszerek Egyéb növényi fűszerek Zöldfűszerek, levélfűszerek Babérlevél Kínai petrezselyem (korianderlevél) Oregánó szurokfű, vadmajoránna Bazsalikom Majoránna Petrezselyemzöld Borsikafű (csombor) Menta Borsmenta, fodormenta Fodormenta, borsmenta (Mentha crispa, mentha piperata) Nálunk fűszerként ritkán alkalmazzuk, inkább gyógynövényként ismert (na és nagy felhasználója az illatszeripar). Kellemesen hűsítő aromája miatt üdítőkben, hideg teának, koktélokhoz mindenképpen érdemes kipróbálni. Cserépben tartva kellemesen illatosítja a konyhát. (Tőosztással szaporítható, de nagyon szívós és szapora: kertben, erkélyládában elég nehéz kordában tartani.) Központi fűtéses helyiségekben forrázatának gőze frissíti a levegőt, könnyíti a légzést - inhaláláskor is enyhíti a gőz fullasztó hatását.

16 Majoránna (Majoranna hortensis) Régi fűszernövényünk, melynek leveles-virágos hajtása adja a fűszert: általában szárítva és morzsolva használjuk. Savanyú ételek, pácok, májas ételek, töltelékek, vadak fűszere. Jól ellensúlyozza a birkahús sokaknak kellemetlen mellékízét (persze ha rendesen lefaggyúztuk) és ugyanezen okból vadmadarak (kacsa, liba) húsát is bedörzsölik vele sütés előtt. Erős fűszer, magas vérnyomásúak óvatosan bánjanak vele. Oregánó (Origanum vulgare) Régi fűszernövényünk (vadmajoránna, szurokfű, balzsamfű), felhasználása régen a majoránnáéhoz hasonló volt, sok helyen annak pótlására is alkalmazták. Manapság inkább csak olaszos ételeket fűszerezünk vele. Aromája a majoránna és a kakukkfű keverékére emlékeztet. Zöldpetrezselyem (Petroselium hortense) Egyetlen háztartásból sem hiányozhat, leveseinkhez, főzelékeinkhez szinte nélkülözhetetlen - nem csak ízesíti, de díszíti is ételeinket. Használjuk egészben is: csokorban főzzük olyan ételbe, amiből azután kidobjuk, illetve frissen, díszítésre - legtöbbször mégis finomra vágva vagy morzsolva kerül ételeinkbe. A petrezselyemzöld a petrezselyem (fehérrépa) levele, de külön levélpetrezselymek (metélőpetrezselyem) is léteznek. Utóbbit érdemes virágládában vagy lapos cseréptálban otthon is nevelni: télen is friss zöldfűszerünk lesz. Petrezselyemgyökér felső korongját lapos tálkában vízbe állítva is hajtathatunk friss zöldet. A levágott petrezselyem vízbe téve (különösen a hűtőszekrény alsó rekeszében) sokáig friss marad. Tartósíthatjuk fagyasztóban petrezselyem-kockaként: megvágva vagy kevés vízzel illetve olajjal elturmixolva jégkockatartóban, egy felhasználásra való adagokban lefagyasztjuk. A jégkockatartóból kiszedve kevés helyet foglal, és egész évben rendelkezésünkre áll a friss, vágott petrezselyem. Az olajos kockát használhatjuk rántásba, a vizeset olyankor, ha csak a főzés végén adjuk az ételhez. (A magam részéről olajosat és vizeset is szoktam eltenni - egyszerre nagyobb mennyiséget turmixgéppel érdemes "megdolgozni". Persze célszerű a zacskón megjelölni, hogy vizes vagy olajos - felhasználáskor kényelmetlen lehet, ha összekeverjük.)

17 Szárítani a megmosott, lecsurgatott leveleket szétterítve, meleg helyen, de nem a napon kell, szárítás után szoktuk elmorzsolni. Szárított petrezselyem készen is kapható. Ha megszórásra használjuk, célszerű előbb kevés vízben megáztatni, jobban fog hasonlítani a frissre. Kínai petrezselyem (Coriandrum satium) A kínai petrezselyem tulajdonképpen korianderzöld.: Felhasználása, tartósítása azonos a zöldpetrezselyemével. Nálunk nem nagyon kapható, de nevelhetünk házilag. Helyettesíthető közönséges zöldpetrezselyemmel; ha kevés őrölt koriandermagot keverünk hozzá, az ízhatást is jól megközelítjük. Borsikafű (csombor) (Satureia hortensis) Régen ismert fűszernövény, borsos aromája miatt diétás konyhában a bors helyettesítésére is használják. Óvatosan alkalmazzuk, ne nagyon főzzük az étellel, mert erős ízétől keserű lehet az étel. Káposzta-, bab-, krumpli-, gombaételek fűszere, de hurkát, savanyúságot, pecsenyéket is szokás ízesíteni vele. Nálunk csak szárítva, morzsolva vagy porítva kapható, de kiskertben könnyen termeszthető. Babérlevél (Laurus nobilis) Régen ismert fűszer, a mediterránumban vadon is termő fa levele. (Néha bogyó is kerül a csomagba, nyugodtan használhatjuk a levéllel együtt. Jellegzetes aromája nélkülözhetetlen sok ételünkből: gulyás, savanyú étel, vadas- vagy sonkapác, tartósított savanyúság szinte elképzelhetetlen nélküle. Bazsalikom (Ocimum basalicum) Kellemes aromájú, jó illatú fűszernövényünk, általában szárított formában kapható. Érdemes cserépben is tartani, zölden is kedvelt fűszere például a mediterrán - illetve a régi magyar - konyhának.

18 Számtalan levesnek, főzeléknek, pecsenyének, fűszermártásnak, salátának, eltett savanyúságnak, fűszerecetnek aromás összetevője. Gyógynövényként is használatos. Magok, termések Ánizs Bors Kókusz és "nevében bors" Csillagánizs Cayenni bors, chili Koriander Koriander (Coriandrum satium) Régi (nálunk kissé elfelejtett) - már az Ebers-papiruszon és a Bibliában is említett - fűszernövény, amit "soknevűsége" is mutat: beléndfű, cigánypetrezselyem, zergefű, kínai petrezselyem. Zöldjét a petrezselyemhez hasonlóan lehet felhasználni. Drappos, gömbölyű magvát (coriandri fructus) elsősorban pácokhoz és tartósított savanyúságokhoz használjuk, de sültek és káposztás ételek ízesítésére is ajánlható. Bors (Piper nigrum) A fekete- a fehér- és a zöld.bors egy trópusi cserje különböző érettségi fázisban szedett és különbözőképpen kezelt termése. Nem rokonuk, csak formailag, aromában vagy csípősségben hasonlít a szegfűbors, szecsuáni bors, a németbors, a csomborbors, a cayenni bors (a törökborsról - csípős pirospaprika magyar névváltozata - nem is beszélve). Legismertebb a fekete bors: az éretlen szárított termés, ez a legerősebb aromájú változat. Egészben (pl. gulyásokba, pácokba), frissen durvára törve (pl. húslevesekbe) vagy őrölve használjuk. A feketénél is éretlenebbül szedett, többnyire ecetes vagy sós lében kapható termés a zöld bors. Általában egészben felhasznált pikáns fűszer. A fehér bors az érett, hántolt termés, a feketénél kevésbé csípős, nem annyira agresszív aromájú.

19 Mindhárom változatával óvatosan kell bánni; sok diétában tilos is (ilyenkor ott a borsikafű). Cayenni bors, chilipaprika Nagyon csípős, hegyes, piros, a trópusokon termő paprikafajta. Nálunk egy aprótermetű változata díszpaprikaként ismert. Sok helyen úgy is felhasználják, mint nálunk a zöldpaprikát - kínai, indiai, mexikói ételekhez nyugodtan használhatunk helyette közönséges, de lehetőleg piros színű zöldpaprikát (akinek így nem elég csípős az étel, kiegészítheti dísz- vagy cseresznyepaprikával). Nálunk cayenni bors néven őrölt változata kerül forgalomba. Chili fűszerkeverékek, mártások alapanyaga. Ánizs (Pimpinella anisum) Jellegzetes illatú, édes aromájú mag. Sokfelé általánosan használják főzelékfélék (káposzta, tök, cékla, sárgarépa) ízesítésére; a magyar konyhában inkább sütemények, édességek fűszere. Köptető, szélhajtó teakeverékek, fontos összetevője - csecsemők teájába is használatos. Szezámmag szezámolaj Jellegzetes illatú-ízű olajos mag, aromája főleg pirítva érvényesül. A keleti konyhák kedvelik, de nálunk is használatos sütemények, péksütemények ízesítésére. A belőle sajtolt olaj nem főző-, hanem fűszerolaj. Hamisíthatjuk, ha étolajban szezámmagot (esetleg őrölt szezámmagot) pirítunk. Csillagánizs (Illicium verum) Magyar neve az aroma hasonlóságán alapszik: az ánizs egynyári lágyszárú növény magva, a csillagánizs egy fa termése. A nyolcágú csillag alakú, mm átmérőjű termést az ágacskákban "lakó" magvakkal együtt használjuk. Szaküzletekben kapható, de tökéletesen helyettesíthető ánizzsal - a csillagánizs nagyon erős fűszer, egy szem csillagánizs helyett egy mokkáskanálnyi ánizst kell venni.

20 Szerecsendió, szerecsendióvirág (Myristica fragrans) Trópusi fa termésének szárított húsa a szerecsendióvirág (macidis flos), magva (nux mochata) a szerecsendió. Utóbbit reszelve, vagy őrölve használjuk. (Az őrölt mag kényelmesebb, a frissen reszelt aromásabb. A magam részéről recés pengéjű késsel szoktam "megfaragni" a szerecsendiót.) Levesek (főleg húsleves), vagdalt húsok és halak, vadételek ízesítője. Erős fűszer, óvatosan kell használni, viszont helyes adagban nem csak jóízű, hanem az emésztést is segíti: főleg a savtúltengésben szenvedőknek szinte gyógyszer. Kókusz Egyéb növényi fűszerek Gyömbér Sáfrány Torma Kurkuma Sáfrányos szeklice Sáfrány (Crocus sativus) Vörösesbarna, aromás illatú, kesernyés ízű növényi fűszer: az ételt néhány szál is aranysárga színre festi. Régi fűszernövény, ükanyáink mindennaposan használták levesek, mártások színezésére, ízesítésére. Mivel a fűszer a virág bibéje, gyűjtése nagyon fáradságos munka, ez indokolja rendkívüli drágaságát. Nyugodtan helyettesíthetjük sáfrányos szeklicével. Sáfrányos szeklice (Carthamus tinctorius)

21 A fűszert a növény virágából kicsipegetett szirmok adják. Lángvörös, gyenge illatú, kesernyés ízű növényi fűszer: Ősidők óta használják ételek színezésére, sáfrány helyettesítésére. Nevezik még vadsáfránynak, pórsáfránynak, festővirágnak is. Sárga festékanyaga vízben, a vörös zsírban oldódik. Torma (Armoracia rusticiana) Elsősorban áthatóan erős ízű gyökerét használjuk, többnyire reszelve - de egészben, sőt a levelét is használjuk savanyúságok eltevésénél. Gyömbér (Zingiber officinalis) Régen nálunk is sokszor használt, egy ideje méltatlanul mellőzött fűszer: pecsenyék, zsíros ételek, nehéz főzelékfélék (bab, lencse, káposzta), tartósított savanyúságok kitűnő, az emésztést is könnyítő ízesítője. A kínai konyha népszerűsödése csempészte vissza a fűszerpolcra - bár az angol konyha is kedveli: pecsenyéket, sőt süteményeket is ízesítenek vele (ki nem hallott a Csudálatos Mary gyömbéres kalácsáról?). A fűszer a növény gyökértörzse. Budapesti piacokon friss gyömbérgyökér is kapható, szárított sokszor, őrölt manapság már a sarki boltban is akad. Sok kínai recept friss gyömbért ír elő: ezt legjobban úgy hamisíthatjuk, ha őrölt (reszelt szárított) gyömbért kevés citromlével keverünk el. Levesekbe (amikor főzzük a gyömbért) jobb egész darabokat használni; pácba, sült megszórására az őröltet. Ahol a recept a vágott vagy zúzott friss gyömbér pirítását írja elő, használjuk a citromos gyömbérport. A friss gyömbérgyökeret aprítás előtt vékonyan meg kell hámozni. Egy-egy darabka gyömbérgyökeret őszintén ajánlok a tartósított savanyúságok üvegébe is. Kurkuma A gyömbérfélék családjába tartozó növény, szintén a gyökerét használják. Élénk téglavörös színű kesernyés-aromás pora a currypor egyik legfontosabb alkotóeleme.

22 Fűszerkeverékek, fűszermártások Szójamártás Worchester mártás Ötfűszer-por Tabasco Chilis fűszerek Garam masala Szójamártás Szójabab erjesztésével készülő, kínai eredetű fűszermártás; pontos receptje üzleti titok. Sem helyettesíteni, sem házilag előállítani nem tudjuk, de mostanában Budapesten mindig, vidéken is tűrhetően kapható. A világos gyengébb, a sötét erősebb - vörösre pácolt húsokat ezzel célszerű készíteni. A szósz erősen sós, a szójamártással készült, vagy azzal tálalt ételt általában nem kell sózni. Pácokhoz, ízesítésre, asztali szósznak, illetve azok alapanyagának is használatos. Worchester mártás Csípős, angol eredetű fűszermártás, fűszeres ecet, amelyet pardicsompürével, esetleg szójababbal sűrítenek, és sokféle fűszerrel (cukor, só, citrom, szegfűbors, szegfűszeg, babérlevél, chili, fokhagyma, szerecsendió, koriander, mogyoróhagyma, tamarindgyümölcs, rum, sherry) ízesítenek. Pontos összetételét persze nem kötik a nyilvánosság orrára. A legkülönbözőbb levesek, mártások ízesítésére, uránfűszerezésre, asztali fűszerként használatos. Tabasco mártás Mexikói eredetű fűszermártás, főként cayenni borsból és chiliből áll. A világ legerősebb mártásának mondják, nagyon óvatosan, egy-két cseppenként szabad csak használni. Minden olyan ételhez jó, amit csípősre akarunk készíteni. Ötfűszer-por Kínai fűszerkeverék, készen is kapható, de nagyon könnyen elkészíthető házilag: egy-egy rész őrölt fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, valamint édeskömény, édesgyökér, szecsuáni vagy fekete

23 bors és gyömbér közül kettőnek a keveréke. (Ahány forrás annyiféle variációban - Nyugodtan lehet a család ízléséhez igazítani. Chilis fűszerek Chilipor: Cayenni bors, szegfűbors, oregánó, szárított fokhagyma és esetleg egyéb egyéni szokások szerint választott fűszerek porított keveréke. Chiliszósz: Paradicsomvelőt ecettel, hagymával, sóval, fekete borssal, cayenni borssal vagy más erős pirospaprikával összefőzünk. Leszűrjük, megcukrozzuk, és tovább főzzük, míg egészen besűrűsödik. Készíthetjük ízlés szerint enyhébben vagy nagyon csípősre. Chiliolaj: Nagyon erős pirospaprikát kevés olajban lassú tűzön megsütünk, vagyis inkább megfőzünk, majd leszűrjük. Ha ehhez az olajat még meg is borsozzuk, kapjuk a forró chiliolajat. Garam masala Nagyon sok változatban készített indiai fűszerkeverék. Egyéb fűszerek és ízesítők Szardella Szardella Nagyon erős ízű apró tengeri hal, elsősorban fűszernek használják. Pácolva, sóban vagy olajban tartósítva, vagy pasztaként kerül forgalomba.

24

Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek?

Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek? Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek? Ánizs Babér Barbecue Bazsalikom (más néven: királyfű, német bors) Borecet Boróka Bors Borsfű Borsmenta Cayenne bors Chili Citromfű Citromhéj Citromlé

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl.

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl. Fűszerek Ánizs Általános használata: főzelékek (sárgarépa, tök, cékla, vöröskáposzta), vadételek mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére,

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

Fűszerkeverékek gasztro árlista Kiszerelés: 1, 0 kg Érvényes: 2014 április 01-től visszavonásig

Fűszerkeverékek gasztro árlista Kiszerelés: 1, 0 kg Érvényes: 2014 április 01-től visszavonásig Argentin Steak Gascogne Steak Pecsenye-grillsteak Pecsenye-grillsteak sómentes Steak Steakbors egész Steakbors roppantott Schweizersteak dekor Szuper GrillCsirke Szuper GrillSertés Fűszerkeverékek gasztro

Részletesebben

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc)

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc) Böjti receptek Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) 25 dkg zöldbab 1dl olaj 15 dkg gomba 1 gerezd fokhagyma 5dkg paradicsompüré 1 mokkáskanál só késhegynyi erősen csípős pirospaprika A megtisztított,

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia Gourmet_Box_dobozmatrica_100x247.indd 1 26/11/14 15:40 L KC A 521 C P E R ÉSZ 12 T T K A AL sütőtökpürér e tálalva, sü lt céklával irkemelltlve, s c i s a y n Ta kel tö zöldfűszerek ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:

Részletesebben

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma,

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, Rakott padlizsán - Mussaka 4 padlizsán, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál aprított petrezselyem, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, bors, 2 evőkanál

Részletesebben

Gabonafélék és abból készült alapanyagok

Gabonafélék és abból készült alapanyagok Gabonafélék, gabonatermékek Zöldségek, gyümölcsök Zsiradékok Tejtermékek Tojás Húsok, halak Tésztafélék Fűszerek, fűszerkeverékek Egyéb alapanyagok Gabonafélék és abból készült alapanyagok A gabonafélék

Részletesebben

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd Magyaros libamáj 50 dkg libamáj 15 dkg libazsír 6 dkg liszt 2 fej vöröshagyma 4 cső zöldpaprika 3 darab paradicsom 15 dkg csípős kolbász 4 kisebb szelet szalonna (bőrös) A felaprított hagymát dinszteljük

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Igal Városért Egyesület gyűjteménye 2014 Tökös- mákos muffin: 20 dkg liszt, 22 dkg cukor, 0,5 tk sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 0,5 tk só, 0,5 tk őrölt fahéj, 2 tojás, 2 étolaj, 1 db

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

páclé (bármely Alap-páclé

páclé (bármely Alap-páclé A vadak pácolása A vadak húsa sötét, mert elejtés után nem tudnak kivérezni. A vadak húsa száraz, rostos, ezért előkészítése is több munkát és különleges gondosságot igényel. Ezért e húsoknál pácolást

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com HOT DRINKS Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com Hazavinni & kipróbálni Aromás teák Narancs-menta-tea Hozzávalók 1 teáspohárhoz: V narancs 3-4 friss mentalevél 250 ml víz 1 ek mentaszirup

Részletesebben

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Nálunk a családban egy jó ideje már szinte hagyomány lett a gnocchi (és egyéb olasz tésztaételek) készítése. Sajnos én csak havonta egyszer, egy hétvége erejéig tudom

Részletesebben

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye Káposztaleves 1 füstölt csülök, vagy 30 dkg főzőkolbász ½ kg savanyú káposzta 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál olaj 1 evőkanál liszt pirospaprika

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

Képes szakácskönyv erdélyi ételekből

Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Készítette: Szabó Mária 2012. Tartalomjegyzék Erdélyi rakott káposzta... 4 Erdélyi borsos tokány... 6 Juhtúrós puliszka /Mamaliga/...

Részletesebben

Hencsey Roland mesterszakács receptjei

Hencsey Roland mesterszakács receptjei 1 2 1. alkalom Minestrone leves Könnyű ugyanakkor tartalmas olasz zöldségleves elkészítése egyszerű, de mint minden nagy odafigyelést igényel 0,15 kg császárszalonna kockára vágva 0,2 kg sárgarépa batonokra

Részletesebben

Nagyi Szakácskönyve. A gyermekkor ízei

Nagyi Szakácskönyve. A gyermekkor ízei Nagyi Szakácskönyve A gyermekkor ízei Nagyi Szakácskönyve Z-dsgn Ez a könyv kizárólag referencia kiadványként szolgál, és üzleti célból semmilyen formában nem terjeszthető, nem nyomtatható! Receptek:

Részletesebben

A Sió-kanál Fesztiválon. a balatonföldvári csapat által készített ételek. receptjei a 2009., 10., 11. évi főzőversenyeken.

A Sió-kanál Fesztiválon. a balatonföldvári csapat által készített ételek. receptjei a 2009., 10., 11. évi főzőversenyeken. A Sió-kanál Fesztiválon a balatonföldvári csapat által készített ételek receptjei a 2009., 10., 11. évi főzőversenyeken. A magyar konyha nem titkok és mítoszok világa, a jó receptek és fűszerek nem titkosak,

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

A katalógus megtekin!ető i#.

A katalógus megtekin!ető i#. Termékkatalógus A katalógus megtekin!ető i#. Megtekin!ető i#. Ta$alomjegyzék Chi-Lee, Csák Norris...1. oldal Tűzköpő, Pusztapaszta... 2. oldal Macskajaj, Füst az üstben...3. oldal Tüzes vörös chili lekvár,

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

2016/06/09 07:52 1/18 Recept

2016/06/09 07:52 1/18 Recept 2016/06/09 07:52 1/18 Recept < Főoldal Recept Főétel Vegyes maradék 50 dkg babcsíra 15 dkg hús (disznó, marha, csirke) 1 teáskanál (finoman) paradicsompüré hagyma fokhagyma olívaolaj teáskanál méz 2 evőkanál

Részletesebben

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió Előszó Éveken át jártuk a világot, gyűjtöttük az információkat, hogy egyre mélyebbre merülhessünk az egészséges táplálkozás rejtelmeibe. Magyarországra hazatérve időnként azt tapasztaltuk, hogy az egészséges

Részletesebben

Húsvéti sonkás muffin. Hozzávalók 12 főre

Húsvéti sonkás muffin. Hozzávalók 12 főre Húsvéti sonkás muffin Hozzávalók 12 főre Búza finomliszt 200g Teljes kiőrlésű liszt 100g Füstölt főtt sonka 200g Burgonya 150g Olaj 1 evőkanál Tojás 1 db Póréhagyma 60g Zöldpaprika 60g Élesztő 1 csomag

Részletesebben

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S ABSORICE FEHÉRJEPOR RECEPTKÖNYV S Ó S TARTALOM 1. Fehérjés pizza 2. Pulykafasírt 3. Kecskesajt szuflé 4. Quiche 5. Sós mugcake 6. Rost dús galuska 7. Sárgaborsó főzelék 8. Brokkoli krémleves 9. Krumplikrokett

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Sűrített levesek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30 SŰRÍTETT LEVESEK ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1 A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Klemi 202. 1 Tartalomjegyzék...1 Levesek...6 Fűszeres hideg paradicsomleves...6 Fűszeres paradicsomleves...6 Habart paradicsomleves...6 Hideg tejszínes paradicsomleves...6

Részletesebben

- 1 - DIABETIKUS RECEPTEK DIABET-MIX LINZERLISZT-KEVERÉKBŐL

- 1 - DIABETIKUS RECEPTEK DIABET-MIX LINZERLISZT-KEVERÉKBŐL - 1 - DIABETIKUS RECEPTEK DIABET-MIX LINZERLISZT-KEVERÉKBŐL A diabetikus süteményeknél használhatják a jól bevált családi recepteket is. A liszt részt Diabet-Mix linzer liszttel, egy az egyben helyettesíthetik.

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

PÁROLT CSIRKEMELL RIZSKEMÉNYÍTŐVEL

PÁROLT CSIRKEMELL RIZSKEMÉNYÍTŐVEL 1 Bambuszgőzölő A gőzölés egy ősi eljárás, de ma is nagyon kedvelt Kínában. Az így készült ételeknek magasabb a tápértéke, gazdagabbak természetes ízekben, könnyebben emészthetők. Zöldségfélék, hal, hús,

Részletesebben

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com ANTIPASTI Olasz előételek házilag Hazavinni & kipróbálni marche-restaurants.com (Töltött gomba) Funghi ripieni 200 g óriás csiperke, barna vagy fehér 10 g petrezselyemzöld 1 friss tojás 25 g zsemlemorzsa

Részletesebben

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS Kedves Fogyasztó! A magyar lakosság egy fôre jutó nyúlhúsfogyasztása messze elmarad a nagy konyhakultúrájú országokétól.

Részletesebben

Használja egészséggel!

Használja egészséggel! Mindent eperrel! Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! FONTOS!!! A shake-et mindig mixerrel vagy konyhai robotgéppel készítsük! Naponta

Részletesebben

Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék!

Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék! CSABAKONYHA Kft. AZ ÉTLAPOKAT KÉRJÜK CSÜTÖRTÖKIG VISSZAJUTTATNI! SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZTVEVŐKNEK IS! 2015. 10. 05.- 10. 10. HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Zöldborsó Körtés-egres Tyúkhús

Részletesebben

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom A burgonyát, vöröshagymát, zöldpaprikát karikára vágjuk,

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre i napló a 20 /20. tanévre Szakács szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 04 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése

Részletesebben

2013.ÁPRILIS 1-5. fehérje 17 g cukor g

2013.ÁPRILIS 1-5. fehérje 17 g cukor g 2013.ÁPRILIS 1-5 Májkrém Tojáskarika Párizsi Kígyóuborka Allergének:glutén,, tej Allergének:glutén, tojás, tej, energia 483 kcal zsír 12 g szénhidr.72 g energia 570 kcal energia 527 kcal Vegyes zöldségleves

Részletesebben

Egyél céklát (akár) minden nap!

Egyél céklát (akár) minden nap! 1 Egyél céklát (akár) minden nap! A receptek alatt találtok egy rövid ismertetőt a cékla jótékony hatásairól: Almás céklasaláta 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál citromlé, 1 evőkanálnyi

Részletesebben

Makrobiotikus ételek és desszertek

Makrobiotikus ételek és desszertek Makrobiotikus ételek és desszertek Kinpira pórézöld sárgarépával 1 póré zöldje ferde karikákra vágva 1 vékonyabb sárgarépa ferde karikákra gyalulva (uborkaszeletelőn) 1 kiskanál szezámolaj csipet só Az

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

330.-/DB(KB. 20dkg.)

330.-/DB(KB. 20dkg.) A pirog vagy pirozsok egy orosz ételféleség, mely kelt tésztából készül különféle töltelékkel. Neve valószínűleg a pír, lakoma szóból ered. Oroszországon kívül a többi szláv konyhában is ismert étel. A

Részletesebben

Konyhai technológiák alkalmazása

Konyhai technológiák alkalmazása Asztalos Árpád Konyhai technológiák alkalmazása a 37/2014. (VI.30) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírások figyelembevételével. Konyhai technológiák alkalmazása a

Részletesebben

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12.

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12. SeM-KER Kereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Mechatronikai park 10. Rendelésfelvétel: Tel: 46/505-769 Fax: 46/411-106 30/248-2726 20/280-5874 www.semker.hu semker@t-online.hu Mézeskalács Elkészítése: Hozzávalók:

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

SZERETEM - ETETEM. Ételek kisdedek és családok számára. Az Otthon Segítünk Alapítvány főzőtanfolyamán készített ételek leírása. 2014.

SZERETEM - ETETEM. Ételek kisdedek és családok számára. Az Otthon Segítünk Alapítvány főzőtanfolyamán készített ételek leírása. 2014. SZERETEM - ETETEM Ételek kisdedek és családok számára Az Otthon Segítünk Alapítvány főzőtanfolyamán készített ételek leírása. 2014. 1 Sütőtökös krumpli kisdedeknek Készítsük elő a krumplit és a sütőtököt,

Részletesebben

RECEPTFÜZET II. VII. BALATONFÖLDVÁRI TÉRZENE FESZTIVÁL 2012. JÚLIUS 4-7. A RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL A TÉRSÉG ÍZEI BEMUTATÁSAKÉNT ELKÉSZÍTETT ÉTELEK:

RECEPTFÜZET II. VII. BALATONFÖLDVÁRI TÉRZENE FESZTIVÁL 2012. JÚLIUS 4-7. A RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL A TÉRSÉG ÍZEI BEMUTATÁSAKÉNT ELKÉSZÍTETT ÉTELEK: VII. BALATONFÖLDVÁRI TÉRZENE FESZTIVÁL 2012. JÚLIUS 4-7. A RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL A TÉRSÉG ÍZEI BEMUTATÁSAKÉNT ELKÉSZÍTETT ÉTELEK: 1. BÁLVÁNYOSI BABGULYÁS FANTÁZIA 2. KőRÖSHEGYI BÖLLÉRMÁJ 3. SZÁRSZÓI LACIPECSENYE

Részletesebben

Házi tartósítási eljárások. A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.

Házi tartósítási eljárások. A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg. Házi tartósítási eljárások A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg. Cél egészséges, kis energiaigényű, változatos Téli élelmiszer biztosítása Amit szeretnénk

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Különleges Feng Shui receptek! Ötletes karácsonyi ajándékok 2. rész.

Különleges Feng Shui receptek! Ötletes karácsonyi ajándékok 2. rész. Különleges Feng Shui receptek! Ötletes karácsonyi ajándékok 2. rész. Jól és sokat ad az, aki az ajándékkal mosolyt is ad. Az első részben (Különleges Feng Shui receptek! A Víz elem íze a sós 1. rész.)

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

Fűszer-fogyasztás és élelmiszerbiztonsági. országaiban. Szűcs Viktória, Harangozó Júlia, Szabó Erzsébet

Fűszer-fogyasztás és élelmiszerbiztonsági. országaiban. Szűcs Viktória, Harangozó Júlia, Szabó Erzsébet Fűszer-fogyasztás és élelmiszerbiztonsági vonatkozásai EU országaiban Szűcs Viktória, Harangozó Júlia, Szabó Erzsébet Bevezetés A fűszerek otthoni felhasználása nagy népszerűségnek örvend, valamint egyre

Részletesebben

Sütési és főzési áttekintésben

Sütési és főzési áttekintésben Sütési és főzési áttekintésben EOC 69400 2 Electrolux Ez az áttekintés segít kiválasztani a megfelelő sütési és főzési kategóriát ételei elkészítéséhez az "Automata sütés" funkció használatával. Érzékelőgombokat

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítésekhez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba.

SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba. 3. Foglalkozás SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba. Élelmiszerek vásárlása Az élelmiszerek vásárlása alapvetően két szempont alapján történhet: a kiválasztást befolyásolják egyrészt

Részletesebben

Receptek Kázsmárkról. Receptek Kázsmárkról 1

Receptek Kázsmárkról. Receptek Kázsmárkról 1 Receptek Kázsmárkról Receptek Kázsmárkról 1 Bevezető Mikor 2013 őszén elkezdtünk összejárni az asszonykörbe, arról beszélgettünk, hogy mi az a dolog Kázsmárkon, ami minden asszonyt érdekel, amihez mindenki

Részletesebben

Receptkönyv Gőzölős sütő

Receptkönyv Gőzölős sütő HU Receptkönyv Gőzölős sütő 2 www.aeg.com 1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK 1.1 Zöldségek, hagyományos Főzőedény: Bármilyen főzőedényt választhat, amely legalább 100 C-ig hőálló. 400 g karfiol 200 g sárgarépa 200

Részletesebben

Receptgyűjtemény. Receptet küldte: Kozma Ferenc

Receptgyűjtemény. Receptet küldte: Kozma Ferenc Receptgyűjtemény Hozzávalók: Egész csirkecomb Chilis Show Tűzköpő vagy egyéb Chilifarmos csípős szósz ketchup Worcestershire szósz bors cukor igény szerint fokhagyma, bazsalikom, majoránna, kakukkfű olívaolaj

Részletesebben

Karácsonyi ételek gombákkal a

Karácsonyi ételek gombákkal a Karácsonyi ételek gombákkal a ajánlásával Aszalt szilvás pulykamell vörösboros gombaszószban 500 g Bio-Fungi szeletelt csiperkegomba 800-1000 g pulykamell 300 g aszalt szilva vörösbor olaj, só, bors A

Részletesebben

Fűszerkémia. Hazai fűszerek: Termések

Fűszerkémia. Hazai fűszerek: Termések Fűszerkémia A fűszerek már az őskorban is fontos volt az emberek életében és a mai világban pedig még inkább. Gondoljanak csak bele, hogy egyes ételeknek milyen tökéletes ízt tud adni egy-egy fűszer. Mi

Részletesebben

HIDEG ELÖÉTELEK LEVESEK

HIDEG ELÖÉTELEK LEVESEK A megterített asytal nyújtotta örömöt mindannyian élvezhetjük kortól és társadalmi helyzettől függetlenül, minden nap, a Föld bármelyik résyén az élet többi szépségével együtt. HIDEG ELÖÉTELEK 100 g Sajttál

Részletesebben

A svédasztal remekei. A svédasztal története

A svédasztal remekei. A svédasztal története A svédasztal remekei A svédasztalos vendégség sokak kedvence, mert mindenféle finomság közül válogathatunk. De mi is van az igazi svédasztalon? És mi az ami igazán a svédek kedvence? Összeállításukban

Részletesebben

Minden, ami csokis! 2.rész

Minden, ami csokis! 2.rész 2.rész Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! További megjelent gyűjteményünk: Csokis álmok Vaniliás finomságok Trópusi ízek Ünnepi

Részletesebben

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc.

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc. Sajtos húsfalatok - 20 dkg krémsajt (pl. tömlős Camping sajt), - 75 dkg csirkemell, 2 evőkanál olaj, - 1 evőkanál vaj, 2 dl húsleves (akár kockából is), - 2 gerezd fokhagyma, - 1 csokor vegyes zöldfűszer

Részletesebben

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK 101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK www.recept.zug.hu Recept Klub Pizzatészta A pizza lelke a tészta, ügyeljünk rá, hogy az alja jó ropogós legyen, a belseje viszont könnyő és puha! 10 dkg sima és 20 dkg grízes

Részletesebben

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h)

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h) A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag Erdélyi paraszt csorbaleves és bakonyi sertésborda házi galuskával

Részletesebben

Festőnövények TAVASZ. Csalán /Urtica dioica/ Farkaskutyatej /Euphorbia cyparissias/ Cserszömörce /Cotinus coggyria/

Festőnövények TAVASZ. Csalán /Urtica dioica/ Farkaskutyatej /Euphorbia cyparissias/ Cserszömörce /Cotinus coggyria/ Festőnövények TAVASZ Csalán /Urtica dioica/ Jól ismeri mindenki, a találkozást nem felejtjük el vele. Friss csalánlevéllel halványzöldre festhetjük a gyapjút. Sárgát ad, ha a friss leveleket megfőzzük,

Részletesebben

A tantárgyhoz tartozó tananyagegységek évfolyamonként:

A tantárgyhoz tartozó tananyagegységek évfolyamonként: Ételkészítési ismeretek A tantárgyhoz tartozó tananyagegységek évfolyamonként: Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjából gyakorlatnak számítanak, tehát

Részletesebben

Az oktatási helyszín jellege: tanműhely, egyéni vállalkozó/gazdálkodó szervezet

Az oktatási helyszín jellege: tanműhely, egyéni vállalkozó/gazdálkodó szervezet Ételkészítési gyakorlatok A tantárgyhoz tartozó tananyagegységek évfolyamonként: Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjából gyakorlatnak számítanak, tehát

Részletesebben

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek Házi vegyes finomságok Előételek (kolbász, sajt, szalonna, paprika, paradicsom, lila hagyma) Húsleves Levesek (leveszöldség, cérnametélt vagy csigatészta) Májgaluska leves (leveszöldség, májgaluska) Csülkös

Részletesebben

10 gyors és olcsó szendvicskrém

10 gyors és olcsó szendvicskrém 10 gyors és olcsó szendvicskrém Miért készítsünk szendvicskrémet? Mert a házilag készített szendvicskrémek olcsók. Az újdonság élményét hozzák a készen vásárolt kenyérrevalók között. Új ízeket varázsolnak

Részletesebben

Bab gulyás szürkemarhából

Bab gulyás szürkemarhából Bab gulyás szürkemarhából 35 dkg szürkemarha lábszár 5 dkg zsiradék 20 dkg fejtett bab 7,5 dkg vöröshagyma 10 dkg sárgarépa 5 dkg zellergumó 7,5 dkg burgonya 1 db paradicsom Fél tv paprika Fél hegyes erős

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Edzésmester Alakváltó Program. Receptek (v1.0 2009-04-27) www.edzesmester.com 2009 Mayavi 3.0 Kft

Tartalomjegyzék. Edzésmester Alakváltó Program. Receptek (v1.0 2009-04-27) www.edzesmester.com 2009 Mayavi 3.0 Kft Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 2 Tartalomjegyzék... 2 Jelmagyarázat... 4 Receptek 1: Reggelik... 5 Reggeli #1... 6 Reggeli #2... 7 Reggeli #3... 8 Reggeli #4... 9 Reggeli #5... 10 Reggeli #6... 11 Reggeli

Részletesebben

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles Aszalt szilvás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes),

Részletesebben

ÉTLAP 19 69 év, 70 év feletti korosztály

ÉTLAP 19 69 év, 70 év feletti korosztály 2014. május 01 május 04. Májkrém Újhagyma 491 kcal, F:10, Zs:25, Ch:55, Cukor:9, Só:1,2 Diákcsemege 521 kcal, F:18, Zs:20, Ch:63, Só:1,6, Cukor:9 Zöldhagymás omlett 445 kcal, F:17, Zs:14, Ch:61, Só:1,2,

Részletesebben

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó Krumplipüré 1 kg krumpli, hámozva, kockára vágva víz a krumpli megfőzéséhez ízlés szerint 3 dkg vaj 2 deci tejföl 1 egész tojás A krumplit fazékba tesszük, és leöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.

Részletesebben

tészták 84 primi tészták

tészták 84 primi tészták tészták Mi a csudát lehet elmondani a tésztáról? Bár ha kíváncsi vagy az igazságra, amikor az elázott, ragacsos, unalmas tészták után az olasz otthonokban használatos alapanyagokból és felszereléssel valóban

Részletesebben

Big Bell étterem. 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550.

Big Bell étterem. 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550. Big Bell étterem Levesek 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550.- 305 Ököruszályleves gazdagon tésztával, zöldségekkel, főtt

Részletesebben

ÉTLAP. Tej Kenőmájas Teljes kiőrlésű kenyér Kígyóuborka. Allergének: glutén, szója, tej SZH: 36 EN: EN: 222 SÓ: 1,58 ZSÍR: 13

ÉTLAP. Tej Kenőmájas Teljes kiőrlésű kenyér Kígyóuborka. Allergének: glutén, szója, tej SZH: 36 EN: EN: 222 SÓ: 1,58 ZSÍR: 13 2015.Október 26. November 1. Fahéjas csiga Vajkrém Kakaó Kenőmájas lekvár Teljes kiőrlésű zsemle, tojás glutén 256 42 292 35 316 52 292 36 222 44 1,16 15 1,4 10 1,61 6 1,58 13 1,18 2 Hagyma krémleves Bácskai

Részletesebben

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ VÁLL-KER KFT 6900 Makó, Návay Lajos tér 8. e-mail: vall-ker@vall-ker.hu; bemutatoterem@vall-ker.hu Tel : +36 62 511 040 Fax: +36 62 212 806 Mobil: +36 30 3757434

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

KENÉZ HEKA ETELKA II. SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE

KENÉZ HEKA ETELKA II. SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE KENÉZ HEKA ETELKA II. SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE 1 KENÉZ HEKA ETELKA II. SAJÁT ÉTELRECEPT KÖNYVE Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: Norma Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 963 460 228 2 2

Részletesebben

BARANYAI RECEPTEK 1 1

BARANYAI RECEPTEK 1 1 BARANYAI RECEPTEK 1 Medvehagymás túróval töltött sertéskaraj 8 szelet sertéskaraj 15 dkg medvehagyma levél só 20 dkg túró 1 dl tejföl 3 tojás 5 dkg liszt 8 dkg zsemlemorzsa étolaj a sütéshez A körethez:

Részletesebben

Babareceptek 6 hónapos kortól

Babareceptek 6 hónapos kortól Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit

Részletesebben

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal MOZAIK ÉTREND A megadott étrendi minták közül válasszon kedve szerint az Ön számára javasolt energiatartalmat tartsa szem előtt! 1200 kcal/nap Reggelik: 200-240 kcal 1 Reggeli natúr joghurt 125 g friss

Részletesebben