FIATALJAINK MUNKÁIBÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FIATALJAINK MUNKÁIBÓL"

Átírás

1 FIATALJAINK MUNKÁIBÓL FARKAS JULIANNA AZ ERDÉSZETI TERMÖHELYFELTÁRÁS GYAKORLATI HASZNOSÍTÁSA Minden gazdálkodás alapja a rendelkezésre álló, a termeléshez nélkülözhetetlenül szükséges eszközök ismerete. A termőhely a fatermesztés elsődleges termelőeszköze. Más megvilágításban: a termőhely, az éghajlat, a talaj, a hidrológiai viszonyok és az élővilág együttes hatásából kialakuló lehetőség, amely valamely növény vagy növénytársulás életét, növekedését, szaporodását biztosítja. A gondolatmenetet tovább folytatva; a felsorolt tényezők hatása pedig a termőhely termőképességét adja. Az erdészeti termőhelyfeltárás nem más, mint az erdőterületek, illetve az erdősítésre tervezett területek alaptermékenységének meghatározására irányuló munkafolyamat. A termőhelyfeltárás során a termőhelyi tényezőket kell megállapítani, s ezeket összhatásukban értékelve, a termőhelytípus-változatot meghatározni. Csak ennek ismeretében tervezhetők a célállománytípusok. A tényezők vizsgálatának logikai sorrendjét az eddigi kutatómunka eredményeként határoztuk meg. A kutatási eredmények és a termelési tapasztalatok alapján az erdőrendezőségek 1971-től valamennyi üzemtervezésbe vont területen végeznek termőhelyfeltárást. Az üzemtervezésbe vont terület termőhelyének teljes körű, részletes feltárására a jelenlegi létszámmal azonban nincs lehetőség. Az erdőrendezési útmutató is csak a felújításra, az állományátalakításra és az új erdők telepítésére tervezett területen írja elő. Az összes többi, üzemtervezésbe vont területnél az útmutató lehetővé teszi a közvetett módszer alkalmazását, amikor a faállomány vagy a termőhely jelző növények alapján következtetünk a termőhely minőségére. így egyrészt a termőhely fatermő képességét kell megállapítani a fafaj, az eredet, a kor és a magasság alapján, fatermési tábla segítségével, másrészt a természetes erdőtípust. A közvetlen termőhelyfeltárás is kétféle az erdőrendezési gyakorlatban: termőhelyleírás és részletes termőhelyvizsgálat. A termőhelyleírás csak a genetikai talajtípusmélységig terjed, míg a részletes vizsgálat az összes számba jöhető termőhelyi tényező vizsgálatára. Ez mindig talaj szelvény-értékelést is jelent. Meg kell állapítani a klímajelző fafajt, a hidrológiai viszonyokat, a genetikai talajtípust, a termőréteg vastagságát és a fizikai talajféleséget tól a termőhely-térképezési kutatások gyakorlati realizálására a termőhely és termőhelytípus-változat térképezést is bevezettük. Ez az egyes termőhelyi tényezők területi elosztásának ábrázolását és térképezését jelenti ben a termőhelyi kutatások újabb eredményeit kellett a gyakorlatba átültetni. A (V. 26.) MT. határozat értelmében új, korszerű, mintateres földértékelési rendszert kell bevezetni, ahol a termőtalaj minőségét 1-től 100- ig terjedő pontértékkel kell kifejezni. A termőföldet a talaj termékenysége alapján kell értékelni. Az ERTI 1968-tól foglalkozott az erdőterületek pontozásos értékelési rendszerének kidolgozásával. Összeállította az ökológiai alapokon nyugvó, s termőhelyvizsgálati elemekből álló termőhely-értékelő táblá- 233

2 zatát. Ebben a genetikai talajtípus maximális pontszámából a termőképességet csökkentő talajtulajdonságok levonásra kerülnek, s az így kapott pontszámhoz kell hozzáadni a klíma- és hidrológiai adottságoktól függő plusz pontokat. A három együtt adja a termőhely alaptermékenységének értékszámát. Az évi munka során Zalacsány községben a termőhely-vizsgálati elemeket ábrázoló termőhelytérképet használtuk fel. A termőhelytérképek csak 250.ezer ha-nyi erdőterületről állnak rendelkezésre, ezért a kutatás az üzemtervi adatok termőhely-értékelő táblázatba történő beépítésével is foglalkozott. E kutatási eredmény hasznosítására is sor került már Mikepércs községben, ahol termőhely-térképezés még nem volt. A feladat megoldásához szükséges tájékoztatást az ERTI adta. Bízunk abban, hogy rövid időn belül az egész erdőrendezési gyakorlat számára rendelkezésre fog állni a fafajok növedéke alapján szerkesztett táblázat is. Az erdei környezet és fatermesztés szekcióülés Nyárfatermesztésünk alakulása" című előadásához kapcsolódva vetek fel még egy gondolatot. Az előadás és az utóbbi időben megjelent több tanulmány és szakcikk is azt állapítja meg, hogy a nyárasok területnövekedése alatta maradt a tervezettnek. Sok esetben a nyárasokat a tervezettnél gyengébb termőhelyekre telepítették. Ezeknek a tényeknek az ismeretében nekünk, rendezőknek is fokozottabb figyelmet kell fordítanunk az üzemtervezés során a nyárterületek termőhelyfeltárására, s minden arra alkalmas területre újból nyár célállománytípust kell előírni. Ezenkívül minden egyéb számba jöhető terület beleértve a jelenleg gyepgazdálkodással hasznosított területeket, a hullám- és ártereket is teljes, részletes termőhelyfeltárásával az erdőrendezés hozzá tudna járulni a probléma megoldásához. Ennek a népgazdaságilag kiemelt jelentőségű feladatnak a maradéktalan teljesítéséhez a kutatás és a gyakorlat szorosabb együttműködését kell biztosítani. Végezetül pár szóval összefoglalom a gyakorlatban eddig elért eredményeket, s néhány gondolatot említek a jövő célkitűzéseiről. Az üzemtervezéssel egybekötött erdészeti termőhelyfeltárás legfontosabb célkitűzései a következők voltak: az üzemtervek színvonalának emelése, a tervezőrész megbízhatóságának fokozása, a gazdálkodó szervek megfelelő termőhelyi vonatkozású információkkal történő ellátása és ezzel a termelési színvonal emelésének elősegítése, az országos erdészeti termőhelytérkép elkészítése. Az eddig végzett munka az első két célkitűzés követelményeit kielégíti. Elértük azt, hogy a 10 éven belül soron következő feladatoknál a döntés meghozatalához megbízható termőhelyi információval látjuk el a tervező és a gazdálkodó szerveket. A távlati tervezéshez azonban amely egyre nagyobb szerepet játszik gazdasági életünkben már az erdő egészére kellene rendelkeznünk megbízható információkkal, termőhelyi vonatkozásban is. A hoszszú távú terveinkben már szinte minden erdőrészletben tervezünk olyan jellegű munkát, amelynek a szakszerű elvégzéséhez a termőhely pontos ismerete nélkülözhetetlen. Távlati fagazdálkodásunk fafajpolitikai célkitűzései is csak akkor helyezhetők reális alapokra, ha azokat valamennyi erdőterületünk termőhelyi viszonyainak ismeretében tervezzük meg. Egyre inkább előtérbe kerül így az alapvető termelőeszközünk, a termőhely ismeretének fontossága. Jobb munkaszervezéssel, az elméleti eredmények folyamatos adaptálásával ez a feladat szabja meg a gyakorlati termőhelyfeltárás fejlesztésének irányát., 234

3 CZERNY, Z., BODNÁR P ÚJ, CSEHSZLOVÁK BARÁZDÁS ÜLTETÖGÉP ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI AZ ERDŐGAZDASÁGBAN Az erdőművelés gépesítésének színvonalát a CSKP XV. kongresszusán hozott határozat alapján úgy kell kell emelni, hogy 1980-ig az erdőfelújítási munkák 30%-át gépek végezzék. E cél érdekében a csehszlovákiai Erdészeti Gépesítési Tudományos Intézet (VULHM VS Krtiny) kollektívája, ing. V. Staud CSc. vezetésével, kifejlesztett egy új, barázdás ültetőgépet (RZS). A gép vonóerejét univerzális kerekes traktor adja, legalkalmasabb a ZETOR 6748, aminek elsőkerék-meghajtása is van. A traktor hidraulikájára felszerelt ültetőgép fő részei: a függesztőszerkezet, a hordozókeret, a paralelogramma és az ültetőszekrény. A függesztőszerkezet csapjai a paralelogrammához kapcsolódnak és függőleges irányban elmozdulhatnak. A paralelogrammához van erősítve a háromszögű késes csoroszlya, a barázdanyitó, a tömörítőkerekak lengőkarja és a rugós nyomószerkezet. A függesztőszerkezet a traktor hidraulikájához kapcsolódik. A keret bal oldalán látható az ülés, oldal- és hátburkolattal. Az ülés előtt találjuk a hidraulika pedáljait és a vészjelző gombját. Bal oldalon van a csemetetálca is. A géphez kétfajta barázdanyitó tartozik. A keskeny barázdanyitót szabad és burkolt gyökérzetű csemetéhez, 080 mm-ig, a szélesebbet 0100 mm-ig alkalmazzák. Nehéz talajon végzett munkához rugós nyomószerkezettel szerelték fel a gépet. A barázdanyitó emelése vagy földbe mélyítése hidraulikusan történik. Két különböző tömörítőkerékkel gyártják, nehéz és könnyű szerkezetű talajhoz. Gazdaságossági szempontból lényeges a gép munkaterületének megválasztása és előkészítése. Sok fontos tényezőtől függ a gép teljesítménye. Erdősítés előtt a területet meg kell tisztítani a visszamaradó ágaktól. Az erdősítésre kijelölt területen a gépnek legalább 50 m hosszúságú szakaszon kell dolgozni, rövidebb barázdák esetén jelentős időveszteség mutatkozik. A fakitermelés után hagyott tuskók magassága 350 mm lehet, ennél magasabb tuskókat a gépnek meg kell kerülnie, és így a kimaradt szakaszt kézi erővel kell pótolni. A munka megkezdése előtt a sorok irányát, hosszát és a tőtávolságot meghatározni szükséges. A gépet alkalmazhatjuk sík és 25%-os lejtős terepen; a haladási irányt 10%-os lejtésig a rétegvonal mentén is kijelölhetjük, de ettől lejtősebb területen csak a lejtés irányába haladhat a gép. Az ültetőgép üzemeltetéséhez egy traktoros és két ültetőmunkás szükséges. Az egyik munkás a gépet szolgálja ki, a másik a csemetével teli konténereket juttatja a géphez és ha szükséges, kézzel pótolja a kimaradt szakaszokat. 235

4 Az erdősítés kiváló minőségét a munka közben is szabályozható barázdamélység hozza magával. Ezzel a tulajdonsággal a Quickwood nem rendelkezik. További nagy előnye,' hogy talaj-előkészítést nem igényel. A gép teljesítménye műszakonként, ahol a tuskók magassága nem haladja meg a 350 mm-t, 3500 db, tuskó nélküli területen kb db. A barázdás ültetőgép (RZS) néhány műszaki adatának összehasonlítása a Közép-Európában használatos gépek adataival Gép típusa Talaj- Áthalad Átlagos Szüks. előkészítést a tuskón teljesítm. munkásigényel 20 cm 30 cm óránként létszám magasságig Cs.-ban Képes ültetni burkolt gyökérzetű csemetét kicsit nagyot A gép ára %-ban TTS Planter igen nem nem igen nem 50 Finnforester igen nem nem igen nem 50 Quickwood nem igen nem igen nem 100 Cs. barázdás ültetőgép nem igen igen igen igen 30 Csehországban mostanáig több tucat gép került az erdőgazdaságokhoz, ahol az erdősítésben és felújításban nagyon jó eredménnyel alkalmazzák. Az elért eredmények minőségben és költségmegtakarításban megelőzik az eddig vásárolt és alkalmazott importgépek eredményeit (pl. TTS Planter; Quickwood, Finnforester). Gondolom, előnyös lenne ezt a barázdás ültetőgépet a KGST keretén belül, a szocialista országok igényeinek kielégítésére gyártani. (Folytatás a 232. oldalról.) 1. a bruttó termék, 2. a tiszta jövedelem, 3. a különbözeti járadék időtényezővel módosított értékével számítható ki. Az időtényezőnek döntő hatása van az értékelés eredményére. Számításba vételének módja és nagysága az egyik legvitatottabb kérdés. A Szovjetunióban erdőgazdasági számításoknál átlagosan 2% kamattal kalkulálnak. Az élőfakészlet értékelése is többféle módon történhet. Meghatározható az élőfakészlet értéke: 1. az önköltség alapján, 2. a fahasználati költséggel és az ehhez kapcsolódó nyereséggel csökkentett korrigált árakkal, 3. ha a minőségi koefficienssel szorzott záróráfordításból levonjuk az egyedi ráfordításokat, megkapjuk a különbözeti járadékot ha ezt az. időtényezővel módosítjuk, nyerjük az élőfakészlet értékét. A fafaj, az eredet, az átlagos átmérő, valamint az áruosztály együttesen határozza meg az élőfakészlet minőségi koefficiensét. A mellékhaszonvételi erőforrások értékelésekor a gazdaságilag hozzáférhető készleteket együttesen kell értékelni. A mellékhaszonvételi erőforrások gazdasági értékmutatója az előzőekhez hasonlóan a különbözeti járadék. Az értékeléskor az időtényezőt itt is figyelembe kell venni. Az erdő környezetvédelmi és üdülési funkcióinak gazdasági értékelése bonyolult probléma, amely a világ egyetlen országában sincs kellően kidolgozva. A védelmi funkciók értékelése közül a talaj- és mezővédő, valamint a vízvédelmi és vízszabályozó funkciók különböző módon való gazdasági értékelésére vonatkozó álláspontokat és kísérleti eredményeket vázolja fel. Nemcsak azoknak a természeti erőforrásoknak tulajdonít értéket, amelyek munka termékei, hanem azoknak is, amelyek használati értékkel rendelkeznek. 236

5 A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, a Magyar Agrártudományi Egyesület, a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület, az Országos Erdészeti Egyesület és a Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET a mezőgazdasági, az élelmiszeripari és az erdészeti termelés 2000-ig várható fejlődési tendenciáinak feltárására és bemutatására, a jövő agrártermelése arculatának a felvázolására, AGRÁRTERMELÉSÜNK 2000-BEN" címmel. A pályázaton egyének és kollektívák indulhatnak, minden olyan munkával, amely tudományos, alapossággal átfogóan vagy egy-egy részterület feldolgozásával elemzi a hazai agrártermelés fejlődésének törvényszerűségeit és képet ad a fejlődés várható eredményeiről. A pályamunkák kiterjedhetnek az egyes ágazatok, a műszaki-technikai eszközök várható fejlődésének bemutatására, a várható legkorszerűbb vállalatszervezeti modellek, az integrációs folyamatok elemzésére, illetve az agrártermelés távlati fejlődését befolyásoló más belső és külső tényezőre. A benyújtott pályázat lehet tematikai vázlat egy-egy részlet kidolgozásával vagy átfogó koncepciót tartalmazó tézisgyűjtemény. A pályamunkák építsenek a legkorszerűbb hazai és külföldi tudományos eredményekre. A pályázat jeligés. A pályázaton csak olyan mű vehet részt, amely eddig a benyújtott formában nem került közzétételre. A pályamunkákat 2 példányban, maximum 20 oldal terjedelemben, augusztus 15-ig kell megküldeni a Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat címére (1054 Budapest, V,, Báthori u. 10.). A pályázatokat neves szakemberekiből álló bizottság bírálja el és a felhívás eredménye a 69. országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon a Tudomány napja" keretében kerül ismertetésre. Az évi mezőgazdasági könyvhónap megnyitóján adják át a következő pályadíjakat: I. díj Ft II. díj Ft III. díj Ft Meghirdető szervek különdíjai. A legjobb pályamunkák kiadványban is közzétételre kerülnek, illetve a tudományos szaklapokban lehetőség nyílik azok publikálására. A publikálás jogát a Mezőgazdasági Könyvkiadó és a szaklapok külön honorárium ellenében fenntartják maguknak. A pályamunkák tartalmától, népgazdasági felhasználhatóságától függően, a pályadíjakon kívül különdíjak kiadására is sor kerül. A legjobb pályamunkákat beküldő fiatalok (35 évig) a KISZ KB különdíját kapják. A lapban megjelent tanulmányok szerzői: Bodnár Pál egyetemi hallgató, Miskolc; Czebei Sándor, a Balatonfelvidéki EFAG igazgatója, Keszthely; Czerny, Z. Ing. egyetemi tanár, Brno; Farkas Julianna erdőmérnök, Erdőrendezési Szolgálat, Budapest; Kecskés Sándor, a műszaki tud. doktora, az EFE rektora; Kosztka Miklós egyetemi adjunktus, EFE, Sopron; Pethő József erdőmérnök, technológus, NyFK, Szombathely; dr. Sólymos Rezső tud. főosztályvezető, ERTI, Budapest; Szegedi Pál ERSzirodavezető-helyettes, Zalaegerszeg; dr. Váradi Géza hivatalvezető-helyettes, MÉM EFH, Budapest. 237

Az előadás felépítése

Az előadás felépítése Beszámoló előadás Az erdészeti és a mezőgazdasági földértékelés összehasonlítása, az egységesítés lehetséges módjai Patocskai Zoltán II. Phd. hallgató (NYME-EMK RGYEVTDI E2 program) Az előadás felépítése

Részletesebben

Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében

Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Bidló András, Heil Bálint, Kovács Gábor, Patocskai Zoltán Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék Földhasználati

Részletesebben

Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén

Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén Készítette: Juhász Péter erdőmérnök jelölt Konzulens: dr. Kovács Gábor egyetemi docens Diplomavédés Sopron, 2006 A kutatás céljai: Termőhelyi jellemzők

Részletesebben

A magyarországi termőhely-osztályozásról

A magyarországi termőhely-osztályozásról A magyarországi termőhely-osztályozásról dr. Bidló András 1 dr. Heil Bálint 1 Illés Gábor 2 dr. Kovács Gábor 1 1. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék 2. Erdészeti Tudományos Intézet

Részletesebben

AZ ERDŐK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA ÁLLOMÁNYTÍPUSOK ÉS FATERMESZTÉSI MUNKASZAKASZOK SZERINT

AZ ERDŐK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA ÁLLOMÁNYTÍPUSOK ÉS FATERMESZTÉSI MUNKASZAKASZOK SZERINT 6..6 GÁSPÁR-HANTOS GÉZA AZ ERDŐK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA ÁLLOMÁNYTÍPUSOK ÉS FATERMESZTÉSI MUNKASZAKASZOK SZERINT Az erdőrendezés fejlesztése során arra törekszünk, hogy az üzemterv felsználói olyan adatokhoz,

Részletesebben

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés 1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 36/2010. (IV. 13.) FVM rendelete az erdészeti termõhelyfeltárás részletes szabályairól

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 36/2010. (IV. 13.) FVM rendelete az erdészeti termõhelyfeltárás részletes szabályairól M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 52. szám 12731 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 36/2010. (IV. 13.) FVM rendelete az erdészeti termõhelyfeltárás részletes szabályairól Az erdõrõl, az

Részletesebben

6. Az 5. (1) bekezdésében felsoroltaktól eltérő esetekben a termőhelytípus-változatot elegendő termőhelyleírással vagy közvetett módon meghatározni.

6. Az 5. (1) bekezdésében felsoroltaktól eltérő esetekben a termőhelytípus-változatot elegendő termőhelyleírással vagy közvetett módon meghatározni. - 1-36/2010. (IV. 13.) FVM rendelet Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 112. (2) bekezdése 6. és 18. pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 5. előadás A termelés környezeti feltételei A környezeti feltételek hatása Közvetlen Termék-előállítás

Részletesebben

Az erdő módosító hatása az értékelésre

Az erdő módosító hatása az értékelésre Az erdő módosító hatása az értékelésre Mizseiné dr. Nyiri Judit GISOPEN Konferencia 2007. Március 12-14. Településrendezés - Birtokrendezés 1 Magyarország földterülete művelési ágak szerint 2 Alapfogalmak

Részletesebben

Az öntözés tízparancsolata

Az öntözés tízparancsolata 1. Az öntözés - mint vízgazdálkodási kategória - a víz hasznosításának egyik módja, egyben az adott helyen rendelkezésünkre álló víz felhasználásának egyik eszköze és az adott (vízgyűjtő)terület vízháztartásának

Részletesebben

Erdei élőhelyek kezelése

Erdei élőhelyek kezelése Erdei élőhelyek kezelése Pro Silva. Dr. Katona Krisztián SZIE VMI Út a szálalásig Szálalás úttörői a francia Adolphe Gurnaud (1825-1898) és a svájci Henri Biolley (1858 1939) voltak. Dauerwald, az örökerdő

Részletesebben

A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon

A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézet 2015. július 8. Az előadás vázlata 1. Mi is az a folyamatos

Részletesebben

Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje

Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje Jogosult Erdészeti Szakszemélyzet Általános Továbbképzése 2014.Október 21. Fahasználati műszaki átvételek

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:

Részletesebben

5f!J. számú előterjesztés

5f!J. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. január 30 - i ülésére Tárgy: A Farkas erdő pihenő- és emlékparkká történő kialakításához szükséges döntések meghozatala Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

VÉGHASZNÁLAT MATEMATIKAI OPTIMALIZÁLÁSA

VÉGHASZNÁLAT MATEMATIKAI OPTIMALIZÁLÁSA lített hiányosságok miatt nem átlagteljesítmény. Teüiát a szakmai elvek mellett alapvető feladat a kiszolgáló technika naprakészsége a gyakorlatban. Szándékosan hagytam ki a felsorolásból a vadgazdálkodást

Részletesebben

Fás szárú energetikai ültetvények

Fás szárú energetikai ültetvények Fás szárú energetikai ültetvények Holl Katalin MGSZH Erdészeti Igazgatósága Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet Területhasznosítás Napjainkban

Részletesebben

* A közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást az egyesület titkársága és a helyi csoportok titkárai adnak.

* A közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást az egyesület titkársága és a helyi csoportok titkárai adnak. 1990. ÉVI EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉS Az Országos Erdészeti Egyesület vezetőségválasztó küldött közgyűlését Budapesten tartja 1990. március 22-én. Napirend: Elnöki megnyitó (Dr. Herpay Imre elnök) Erdőgazdaságunk

Részletesebben

ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN

ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN LEJTŐS TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN az utóbbi 27 év alatt fontos intézkedéseket tettek az erdőgazdálkodás javítására

Részletesebben

Akáctermesztési modellek

Akáctermesztési modellek számára. Díszfaként a szélsőségesen száraz és a felszínig nedves termőhelyek kivételével mindenütt ültethető. Salix álba cv. 'Sárvár V fűz. Az ERTI sárvári kísérleti állomása szelektálta.. Koronája keskeny,

Részletesebben

EIR modulok. Irodai szoftver. Térbeli objektumok Szakmai törzsadatok. Ügyviteli rendszer. Terepi iroda. Térinformatika. Készlet. Pénzügy.

EIR modulok. Irodai szoftver. Térbeli objektumok Szakmai törzsadatok. Ügyviteli rendszer. Terepi iroda. Térinformatika. Készlet. Pénzügy. EIR modulok Pénzügy Készlet Irodai szoftver Ingatlan Készlet Eszköz Humán Közjólét Mezőgazdaság Vadászat Térbeli objektumok Szakmai törzsadatok Üzemterv Fahasználat Erdőművelés VIR Ügyviteli rendszer Főkönyv

Részletesebben

Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén

Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén HUSK/1101/2.2.1/0352 sz., Közösen a természeti értékek megőrzéséért a Poľana és a Börzsöny területén" c. projekt nyitó konferencia 2012. 10.24. Társaságunkról

Részletesebben

1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK

1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1.1. Erdőmérnöki tervező (ER-T) Erdőfeltárás, erdészeti utak tervezése. Erdészeti vízgazdálkodási létesítmények tervezése. Erdészeti geomatika, erdőtérképezés. Erdészeti termőhelyfeltárás

Részletesebben

Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra

Részletesebben

Pataki Zsolt Szmorad Ferenc Tímár Gábor. Az Erdőtervezési Eszköztár bemutatása

Pataki Zsolt Szmorad Ferenc Tímár Gábor. Az Erdőtervezési Eszköztár bemutatása Pataki Zsolt Szmorad Ferenc Tímár Gábor Az Erdőtervezési Eszköztár bemutatása Az eszköztár létrehozásának célja Fő célkitűzés: A Natura 2000 erdők erdőtervezési munkáinak támogatása -SAC és SPA területek

Részletesebben

Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt

Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó

Részletesebben

Az erdőgazdasági munkaszervezés alapjai

Az erdőgazdasági munkaszervezés alapjai Végezetül vizsgáljuk meg, hogy. a távlati célok megvalósítása milyen mértékben haladtunk: irányában a) erdőfelújítási hátralékunk figyelembe véve a befejezett erdőfelújításokat csökkent, ütemét azonban

Részletesebben

A D-e-Meter Földminősítés gyakorlati alkalmazhatósága

A D-e-Meter Földminősítés gyakorlati alkalmazhatósága A D-e-Meter Földminősítés gyakorlati alkalmazhatósága 1 Hermann Tamás, 1 Speiser Ferenc, 2 Tóth Gergely, 1 Makó András 1 Pannon Egyetem 2 Európai Bizottság Közös Kutatóközpont Termékenységbecslés alapja

Részletesebben

ERDŐSÍTÉSI TECHNOLÓGIÁINKRÓL

ERDŐSÍTÉSI TECHNOLÓGIÁINKRÓL 63.0.23 ERDŐSÍTÉSI TECHNOLÓGIÁINKRÓL DR. TOMPA KÁROLY A XIII. Pártkongresszus dokumentumai egyértelműen aláhúzzák, hogy az intenzív fejlesztés a népgazdaság minden területén kötelező. Szerző az ország

Részletesebben

Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály

Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály MAGYARORSZÁG ERDŐTERÜLETE NAPJAINKBAN Területi adatok Erdőgazdálkodás alá vont terület: -

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 8. Előadás A növénytermesztés általános szervezési és ökonómiai kérdései Előadás témakörei

Részletesebben

A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása

A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány

Részletesebben

Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel

Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Nemesnyár ipari faültetvény Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Mi jellemzi az ültetvényt? Kimagasló jövedelmezőség, alacsony kockázat, növekvő piaci kereslet Rendelkezésre áll: egyszeri beruházási

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Fenntartható mezőgazdálkodás. 98.lecke Hosszú távon működőképes, fenntartható

Részletesebben

A vetés új dimenziója

A vetés új dimenziója A vetés új dimenziója TUME-AGRI OY Az új generációs univerzális TUME évtizedek óta a vetőgépgyártás élmezőnyében. A cég által kifejlesztett gépek, forradalmasították a vetéstechnikát. A minőség és a megbízhatóság

Részletesebben

AZ AKÁCGAZDÁLKODÁS ÖKONÓMIAI ELEMZÉSE

AZ AKÁCGAZDÁLKODÁS ÖKONÓMIAI ELEMZÉSE Erdészeti Tudományos Intézet Ökonómiai Osztály - Sopron AZ AKÁCGAZDÁLKODÁS ÖKONÓMIAI ELEMZÉSE Kor, kor, vágáskor(kár?). Nagy I. Marosi Gy. Juhász I. Vizsgálat célja A tervezett vágáskoroknak legalább a

Részletesebben

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban A Területrendezés (1996. évi XXI. Törvény (Tftv.) alapján): A területrendezés az országra, illetve térségeire

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: 2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65

Részletesebben

A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe

A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe Göncz Annamária VÁTI Nonprofit Kft. Térségi Tervezési és Területrendezési Osztály V. Magyar Tájökológiai Konferencia

Részletesebben

Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása

Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása Zárójelentés Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása A kutatás időtartama: 22 25. A jelen pályázat keretében végzendő kutatás célja: A természetközeli erdőnevelési eljárások

Részletesebben

Trelleborg Wheel Systems Abroncs és szereltkerék megoldások

Trelleborg Wheel Systems Abroncs és szereltkerék megoldások Pagina 3 TWS 05-2010 Trelleborg Wheel Systems Abroncs és szereltkerék megoldások TM600 TM100 sorozatú metrikus optimális vontatási teljesítmény és terhelhetőség maximális kényelmet biztosít az úton minimális

Részletesebben

Felmérés a Dialecte elméleti és gyakorlati oktatásban történő alkalmazásáról

Felmérés a Dialecte elméleti és gyakorlati oktatásban történő alkalmazásáról P3 SOLAGRO / P4 SupAgroFlorac Oktatási módszerek és gyarkoltatok a Dialecte alkalmazásával a szakoktatásban Projekt eredmények Franciaországban Marine Gimaret, Mercedes Milor NEMZETKÖZI KONFERENCIA Az

Részletesebben

AZ ÖRÖKERDŐ GAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG

AZ ÖRÖKERDŐ GAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Pilisi Parkerdő Zrt. AZ ÖRÖKERDŐ GAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Bevezetés Két fő erdőművelési

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP5-8.6.1-17 Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások pályázat tervezetének rövid összefoglaló

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 11-ei rendes ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 11-ei rendes ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0512 É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 25. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 1. összetevő 1. FELADAT a) 1. Chicago 2. Washington

Részletesebben

FELSŐTÁRKÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZÉP- ÉS HOSSZÚ TÁVÚ VAGYONGAZDÁLKODÁSI TERVE

FELSŐTÁRKÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZÉP- ÉS HOSSZÚ TÁVÚ VAGYONGAZDÁLKODÁSI TERVE FELSŐTÁRKÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZÉP- ÉS HOSSZÚ TÁVÚ VAGYONGAZDÁLKODÁSI TERVE Felsőtárkány, 2013. március 27. I. TÁRSADALMI KÖRNYEZET: A közszférában is jelentkező folyamatos változások többek között

Részletesebben

Kiegészítő melléklet üzleti évről

Kiegészítő melléklet üzleti évről Kiegészítő melléklet 2017. üzleti évről Beszámolási időszak kezdete: 2017. január 1. Beszámolási időszak vége: 2017. december 31. Keltezés: 2018. február 22. Friedler Ferenc elnök 1 I. ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

ERDÉSZET. 3. 2. Erdőtelepítés

ERDÉSZET. 3. 2. Erdőtelepítés 1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 10. Előadás Üzleti terv készítés logikai felépítése Az üzleti terv megalapozó lépései A

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1518/2008. Tervezet természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november természetvédelmi kezelési tervéről szóló KvVM

Részletesebben

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet 1. A pályázat célja üzemeltetési költségcsökkentést eredményező energetikai fejlesztések pénzügyi

Részletesebben

Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány

Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány Alföldi erdőterületeink jelentős része: száraz, gyenge termőképességű, kedvezőtlen vízgazdálkodású Hazai talajaink: 43%-a kedvezőtlen

Részletesebben

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i Nyírcsaholy Község Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Napelemes erőműpark Tervező: A r t Vi t al T e r v

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 12. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

2015-2018. Község Önkormányzata

2015-2018. Község Önkormányzata Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Komposztálók működése télen Hazai kilátások a komposztálás jövőjére tekintettel

Komposztálók működése télen Hazai kilátások a komposztálás jövőjére tekintettel MASZESZ SZAKMAI NAP Kis és közepes szennyvíztisztító telepek téli üzeme Komposztálók működése télen Hazai kilátások a komposztálás jövőjére tekintettel 2017.12.05. MÉSZÁROS JÓZSEF Nyírségvíz Zrt. A komposztálást

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Mezőgazdaság ismeretek emelt szint 1811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Berente közigazgatási területének környezeti potenciál elemzésének elvégzése

Berente közigazgatási területének környezeti potenciál elemzésének elvégzése Berente közigazgatási területének környezeti potenciál elemzésének elvégzése Berente község területe igen változatos természetföldrajzi és gazdasági környezetben helyezkedik el. Talajtani és domborzati

Részletesebben

ERDŐRENDEZÉSI ÚTMUTATÓ

ERDŐRENDEZÉSI ÚTMUTATÓ ÁLLAMI ERDÉSZETI SZOLGÁLAT Erdészeti Szakigazgatási Információs Rendszerhez kapcsolódó ERDŐRENDEZÉSI ÚTMUTATÓ BUDAPEST 2004 ÁLLAMI ERDÉSZETI SZOLGÁLAT Erdészeti Szakigazgatási Információs Rendszerhez kapcsolódó

Részletesebben

Jean Monnet támogatás egyesületeknek

Jean Monnet támogatás egyesületeknek Jean Monnet támogatás egyesületeknek Ez a Jean Monnet tevékenységtípus olyan egyesületeket támogat, amelyek kifejezett hozzá kívánnak járulni az európai integrációs folyamatra vonatkozó tanulmányokhoz.

Részletesebben

Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés. Modulzáró vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége

Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés. Modulzáró vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: 28/3/2016. KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2016. január 26. 8.00 óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető Készült: 1 eredeti és fm.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 15-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 15-i ülésére 11499-1/2010 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-i ülésére Tárgy: A belterületi úthálózat fejlesztése Az előterjesztést készítette Ferencz Péter beruházási

Részletesebben

Fényeslitke Község Településrendezési Tervének módosításához

Fényeslitke Község Településrendezési Tervének módosításához Fényeslitke Község Településrendezési Tervének módosításához Országos, kiemelt t érségi és megyei övezet ek t erület i lehatárolása Nap elemes - erőműpark T ervező: Art Vital T ervező, Építő és Kereskedelmi

Részletesebben

Talajroml{si folyamatok {ltal{ban és a kock{zatok Magyarorsz{gon

Talajroml{si folyamatok {ltal{ban és a kock{zatok Magyarorsz{gon Talajroml{si folyamatok {ltal{ban és a kock{zatok Magyarorsz{gon Szabó József, Anton Attila Soilutil Konferencia; Talajromlás, fenntartható talajhasználat ; Budapest, 2013. november 14. 1 Talaj- Mezőgazdas{g

Részletesebben

Az egyes ágazatok főbb döntési problémái

Az egyes ágazatok főbb döntési problémái Az egyes ágazatok főbb döntési problémái Növénytermesztési ágazatok Egyéves növénytermesztési ágazatok (Kalászos gabonafélék, kukorica, napraforgó stb.) Többéves (évelő) növénytermesztési ágazatok (lucerna,

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ. Cenzori. Írásbeli vizsgatevékenység

KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ. Cenzori. Írásbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: 04 / 155 /2012. MK/HU KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2012. május 15. 8.00. óra Minősítő neve: Pankucsi Zoltán Beosztása: főosztályvezető Készült: 1 eredeti

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Szentpéteri Sándor igazgatóhelyettes

Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Szentpéteri Sándor igazgatóhelyettes Homokierdőssztyeppek speciális kérdései hatósági szempontból Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Szentpéteri Sándor igazgatóhelyettes Az erdészeti jogszabályi környezet 2009. évi XXXVII.

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP I. tengely A minőség és a hozzáadott érték növelése a mezőés erdőgazdaságban,

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRENDSZERE

AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRENDSZERE AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRENDSZERE A megfelelőségi vizsgálat időtartama maximum 90 nap. Ez a határidő egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható. Ha fenntartó az intézményfejlesztési

Részletesebben

MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK

MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK ELJÁRÁSTECHNIKA A Miskolci Egyetem közleménye 84. kötet, 2. szám (2013) MISKOLCI EGYETEMI KIADÓ 2013 A kiadvány főszerkesztője: DR. KOVÁCS FERENC az MTA rendes tagja a

Részletesebben

EGYES TERVEK, ILLETVE PROGRAMOK KÖRNYEZETI VIZSGÁLATA. (2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet)

EGYES TERVEK, ILLETVE PROGRAMOK KÖRNYEZETI VIZSGÁLATA. (2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet) EGYES TERVEK, ILLETVE PROGRAMOK KÖRNYEZETI VIZSGÁLATA (2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet) A környezeti vizsgálat lefolytatására minden esetben kötelezett tervek és programok köre A (a Korm. rendelet 1. számú

Részletesebben

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program EPER rendszerben benyújtott pályázataihoz

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program EPER rendszerben benyújtott pályázataihoz Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program EPER rendszerben benyújtott pályázataihoz Oldal: 1 / 5 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Kedvezményezett köteles a támogatási

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

A évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata

A évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata A 2017. évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár A 2017. évi kisparcellás kísérletek eredményei alapján az egymástól eltérő,

Részletesebben

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz Oldal: 1 / 6 SZAKMAI RÉSZBESZÁMOLÓ A részletekben történő finanszírozás

Részletesebben

AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA

AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA 630*653 AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA LESSÉNYI BÉLA DR. RÉDEI KÁROLY Az országban egyre több helyen létesült, ill. létesülnek akácfajtákból termesztési kísérletek. Ezek kiértékelése során, valamint

Részletesebben

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége javítási-értékelési útmutató

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége javítási-értékelési útmutató NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: 28/4-59/2016. KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2016. március 16. 15.00 óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető Készült: 1 eredeti és

Részletesebben

FÖLDRAJZ OKTV 2008/2009. 2. Erdőgazdálkodás hazánkban

FÖLDRAJZ OKTV 2008/2009. 2. Erdőgazdálkodás hazánkban FÖLDRAJZ OKTV 2008/2009 2. Erdőgazdálkodás hazánkban Könyvek Az Alföld-fásítás aktuális kérdései : tudományos emlékülés Kaán Károly születésének 125. évfordulója alkalmából : Püspökladány, 1992. május

Részletesebben

Új! Viega Advantix Vario: az első, méretre szabott zuhanylefolyó.

Új! Viega Advantix Vario: az első, méretre szabott zuhanylefolyó. Új! Viega Advantix Vario: az első, méretre szabott zuhanylefolyó. 0 10 20 30 Viega Advantix Vario: fokozatmentesen, 30-tól 120 cm-ig Akár rövid, akár hosszú, mindenképpen sikeres A Viega Advantix Vario

Részletesebben

Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha

Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Szigetköz erdőgazd gazdálkodásának jövőjeje A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Miért fontos az erdők jövője? A vízfelületek nélküli terület

Részletesebben

KAJÁRPÉC. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció május TH

KAJÁRPÉC. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció május TH KAJÁRPÉC Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2017. május TH-17-02-07 2 Kajárpéc Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap Felelős

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Mesék Háza Óvoda II. sz. épületének 2017. évi felújítására (kiviteli tervezés és kivitelezés),

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet

Részletesebben