A Médiatanács 903/2017. (VII. 25.) számú határozatának kivonata
|
|
- Ida Bognár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Médiatanács 903/2017. (VII. 25.) számú határozatának kivonata Tényállás A Karc FM Média Kft. médiaszolgáltató a Karc FM adóján április 25-én 16 óra 9 perctől sugárzott (és április 26-án 4 óra 8 perctől megismételt, valamint a lekérhető médiaszolgáltatás műsorkínálatában is elérhetővé tett) Paláver című műsorszámában elhangzott, kommentálandó hír a következő volt: Soros aktivistái elszabotálták a civil törvény bizottsági vitáját. Soros György és aktivistái szerint az a demokrácia, ha csak az ő véleményük hallható. A Soros-hálózat aktivistái ennek jegyében megszállták a Parlament Igazságügyi bizottságának ülését, mert úgy gondolták, hogy ők Magyarország törvényei fölött állnak. A Soros György hálózatához tartozó szervezetek nyolc-tíz aktivistája transzparensekkel, egy magyar és egy EU-s zászlóval jelent meg a bizottság ülésén, azzal a szándékkal, hogy megzavarja és befolyásolja a Soros György és szervezetei által nehezményezett civil törvény módosításának a bizottsági vitáját. A Soros-hálózat magyarországi tevékenységét támogató ellenzéki pártoknak a bizottságban jelen lévő tagjai egyértelműen elmondták az ülés elején: a Soros-szervezetek aktivistái azzal a céllal érkeztek a parlamenti bizottság működési rendjét, a házszabályt nyíltan megsértve a bizottsági ülésre, hogy azt megzavarva elérjék a helyszínről történő eltávolításukat, ami majd jól mutat a nemzetközi sajtóban, mint az Orbán-kormány diktatúrájának bizonyítéka. Többek között a»nem a civilek megbélyegzésére«feliratú papírokat tartó demonstrálókat a házszabály megsértése miatt a Parlament biztonsági őrsége felszólította a helyiség elhagyására, ám az aktivisták nem tettek eleget a felszólításnak. Ezt követően Rubovszky György, a parlament igazságügyi bizottságának KDNP-s elnöke felfüggesztette az ülést. Így pedig végül hiába szervezte a Soros-hálózat együtt az MSZP, LMP, Jobbik frakciójával a nemzetközi sajtót is rászervezve a legújabb politikai performanszát a Parlamentbe. A műsorvezető így kommentálta a felolvasott hírt: Ehhez a magam részéről annyit tennék hozzá, hogy persze, tudjuk, egyetlen cél van, provokálni, provokálni, provokálni, bármi áron, egészen addig, hogy valahol elcsattanjon egy pofon, valahol történjen valami atrocitás, ami majd aztán megjelenik a világmédiában, és mindenki elmondhatja, hogy lám-lám, Magyarországon a diktatúrában már verik a békés tüntetőket. Szóval, tudjuk, hogy ez a cél, de azt is elmondtuk már milliószor, hogy minden utcai tüntetésnél hihetetlen higgadtsággal kell kezelni ezeket, és tegyük hozzá, és mondjuk el naponta, hogy a rendőreink valami fantasztikus, hogy milyen végtelen türelemmel és hozzáértéssel viszonyulnak ezekhez a barom állatokhoz. Most viszont egy másik történet kezdődött, ugyanis a Köztársaság Parlamentjében zajlott le egy provokáció, ez pedig, szeretném jelezni, hogy tökéletesen törvénytelen, és sehol a büdös életben, sehol a világon egyetlen parlamentben sem tűrnék ezt el. Úgyhogy ez az a pont, ahol nem kell finomkodni. Ha még egyszer ezek, vagy ilyenek megjelennek a Parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket onnan kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. ( ) És mondom még egyszer, semmi finomkodás, ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország Parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók. A Médiatanács döntése A Médiatanács megállapította, hogy a médiaszolgáltató megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartását, illetve a gyűlöletkeltésre alkalmas médiatartalmak közzétételének tilalmát előíró törvényi rendelkezéseket, ezért a médiaszolgáltatót összesen Ft bírsággal sújtotta, valamint a jogsértés tényére utaló közlemény közzétételére és a jogsértő tartalom lekérhető médiaszolgáltatásból való eltávolítására kötelezte. 1
2 A Médiatanács döntésének indokai 1. Az Smtv. 14. (1) bekezdése az emberi méltóság tiszteletben tartása A kifogásolt műsorszegmens egy aktuális, nagy közérdeklődésre számot tartó közéleti esemény kapcsán az érintettek tiltakozása a civil törvény tervezett módosítása ellen bírálta a magyarországi civil szervezetek aktivistáit. A műsorvezető a társadalom normális működését akadályozó, a rendőröket provokáló, és az Országházban zajló munkát is megzavaró, homogén csoportként írta le a civil szervezetek aktivistáit. Ennek során több megbélyegző megnevezést használt, mint például barom állatok, vagy a nyilvános vécébe valók, továbbá az aktivisták (törvényszerű vagy jogellenes) tevékenységük erőszakos fellépéssel való kezelésére ösztönzött ( kivágni, mint macskát szarni, taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, szanaszét kell verni a pofájukat ). E véleménynyilvánítást követő hallgatói hozzászólásokban ugyancsak jelen volt a civilek kárhoztatása. Az adásba telefonálók ugyancsak elítélték a civil szervezetek tevékenységét; megnyilvánulásaikban (és a műsorvezető ezekhez fűzött hozzászólásaiban) olyan megnevezések szerepeltek, mint aljas liberálisok, mocskos banda, léhűtő senkiházi, idióta, kretén, barom állat. A műsorszám nem csupán kritikát fogalmazott meg és kedvezőtlen színben ábrázolta az érintett csoport tagjait, hanem bemutatásukra olyan lealacsonyító, megalázó, intoleráns kifejezéseket használt, elítélendőnek titulálva a civil aktivisták tevékenységét, amelyek az ennek eredményeképpen közvetített üzenet által összeegyeztethetetlenek a mindenkit egyenlő mértékben megillető emberi méltósághoz való joggal. A vizsgált tartalom arra utal, hogy a vélemény által érintett csoporthoz tartozó személyek másokéval egyenlő emberi jogai megkérdőjelezhetők, amikor a közlő a taknyukon és a vérükön akarja őket kirángatni a Parlamentből, arra hív fel, hogy szanaszét kell verni a pofájukat, illetve a nyilvános vécébe valónak minősíti őket. Ezen javaslatok értelemszerűen megsértik azon arányossági követelményt, amelyet figyelembe kellene venni az érintett csoport által elkövetett jogsértések szankcionálásakor. Természetesen nem is értelmezhetőek a jogalkalmazó szervek felé megfogalmazott javaslatokként, inkább csak az indulatok puszta kitörésének tekinthetők, azonban olyannak, amely alapvetően sérti az emberi méltóság azon aspektusát, amely a megtámadott közösségbe tartozókat az adott közösségbe tartozásra tekintettel illeti meg. A fentiekben ismertetett műsorvezetői megnyilvánulások, illetve a véleményét megerősítő, hasonló verbális stílust kölcsönző hallgatói véleménynyilvánítások kapcsán hangsúlyozandó, hogy a jogsértés nem önmagában a bírálatok obszcén, közönséges, az érintett csoportra nézve sértő jellege révén valósult meg. A közéleti viták szabadsága megköveteli az esetlegesen sértő, bántó, olykor szélsőséges vélemények védelmét is, amelyeknek azonban az emberi méltóság védelme külső korlátot szab. Az elhangzottak megalázó, dehonesztáló kifejezések használatának hangsúlyozásával azt az üzenetet közvetítették a hallgatóság felé, miszerint a civil szervezetek aktivistái megnyilvánulásaival szemben az emberhez méltó fellépést teljes mértékben nélkülöző, erőszakos megoldás vezethet eredményre, amely nem egyeztethető össze az emberi méltóság értékével. Egy demokratikus társadalom alapértékeitől így az emberi méltósághoz való jog tiszteletétől idegen az a megnyilvánulás, amely egyes személyeket, közösségeket esetlegesen a jogszerűség határait túllépő véleménynyilvánítása miatt alacsonyabb rendűként ábrázolja, és ezen túl a jogállami kereteket túllépő fellépést sürgeti velük szemben. Az elhangzott vélemények alkalmasak arra, hogy a személyek, közösségek méltósága, értéke között különbséget tegyen, oly módon, hogy a műsorban érintett közösség tagjait másokhoz képest 2
3 pusztán e közösséghez való tartozásuk miatt alacsonyabb rendűként kezelnek, illetve tagjainak személyiségi jogait, emberi mivoltát kérdőjelezik meg. A betelefonálós véleményműsorok az együvé tartozás, az azonos módon gondolkodás kifejezésének terepei, a műsorvezetők a legtöbb esetben nem törekednek arra, hogy ellentétes véleményeket ütköztessenek, ahogy jelen ügy kapcsán is megállapítható. A vizsgált adás esetében sem merültek fel aggályok azzal kapcsolatban, hogy a beszélgetés résztvevői valamennyien ugyanazt az álláspontot képviselték, kivétel nélkül elítélték a civileket. A műsorszám kifogásolt szegmense aktuális közéleti kérdéssel foglalkozott, a sajtószabadság korlátozásának alapja pedig nem a feldolgozott téma tárgya, hanem kizárólag annak módja, tartalma, illetve a közönségre gyakorolt lehetséges káros hatása lehet. Ebből az alapvetésből kiindulva a civil szervezeteket és tevékenységüket bíráló megjegyzések a véleménynyilvánítás szabadságának védelme alatt állnak. A jogsértést a súlyosan dehonesztáló, így a civil szervezetek, konkrétabban e szervezetek aktivistáinak megbélyegzésére alkalmas kifejezések használatával valósította meg a médiaszolgáltató. Az emberi méltóság értéke ugyanis sérül, ha a média a közönség felé olyan véleményeket közvetít, amely alapján az nem egyenlő, nem általánosan érvényesülő, nem korlátozhatatlan. A médiaszolgáltató, illetve a jelen ügyben őt megtestesítő műsorvezető és utóbbi révén nem tompított, az álláspontját erősítő hallgatói hozzászólások által összességében közvetített üzenet nem összeegyeztethető az emberi méltóság tiszteletét megkövetelő, a demokratikus nyilvánosság érdekeit szolgáló alkotmányos értékekkel, ezért a médiaszolgáltató megsértette az Smtv. 14. (1) bekezdését. 2. Az Smtv. 17. (1) bekezdése gyűlöletkeltő tartalmak közreadásának tilalma Vitatott kommentárjában a műsorvezető fizikai erőszak alkalmazására szólított fel a civilekkel szemben (a beszámolóban szereplő demonstrációhoz hasonló esetekben). Véleménye szerint Ha még egyszer ezek, vagy ilyenek megjelennek a Parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket onnan kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. ( ) És mondom még egyszer, semmi finomkodás, ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország Parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók. A problémás felvezető utáni interaktív műsorrészben Bayer Zsolt a bevezetőre reflektáló smseket is felolvasott. Az adásba került Már nagyon unom, hogy ez a mocskos banda azt tehet, amit akar. Pofán kellene már vágni egyet-kettőt, ez tűrhetetlen, amit megengednek maguknak üzenetre a műsorvezető így reagált: Köszönöm szépen, István, egyáltalán nem fogok ez ügyben vitatkozni önnel. Később a műsorvezető a következő sms-t olvasta fel: Kedves Zsolt, de meddig lehet még meghátrálni? Nekem is az a véleményem, szét kell csapni köztük ( ) ha meg rendet rakunk köztük, akkor legalább érezni fogják a bőrükön, írja K.B. Ez utóbbi üzenetre Bayer Zsolt annyit válaszolt: Persze, hogy nehéz ép ésszel kibírni ezeket, de azt tudom csak mondani, hogy mégis ki kell. És gondoljanak abba bele, hogy nem minekünk kell, hanem az ott lévő rendőröknek. Bár az erőszakra való felszólítás nem vezet minden esetben agresszióhoz, alkalmas annak érzelmi előkészítésére. A hallgatói reflexiók alapján egyértelmű, hogy Bayer Zsolt megnyilvánulása erős érzelmi reakciókat váltott ki a médiafogyasztókból, a témával kapcsolatosan beküldött sms- 3
4 üzenetekben ugyanis szintén hasonló hangnemű, az erőszakos problémamegoldást is elfogadható alternatívaként megjelenítő vélemények jelentek meg. A műsorvezető nem nevezte meg konkrétan, kiknek kellene alkalmazniuk az ajánlott erőszakot, de a médiaszolgáltató nyilatkozata szerint Bayer Zsolt a parlamenti rendfenntartókra gondolt. Az sms-ekből azonban kitűnik, hogy a befogadók egy része ezt kiterjesztően, személyre szóló felszólításként értelmezte ( nekem is az a véleményem, szét kell csapni köztük, ha rendet rakunk köztük, legalább érezni fogják a bőrükön ). Megjegyzendő, a gyűlöletkeltés tilalmát előíró törvényi rendelkezés megvalósulása nem is kívánja meg az erőszak alkalmazására felhívottak megnevezését (vagy akár csak körülírását, utalások révén), önmagában elegendő, ha a közönség egyes tagjaiban alkalmassá válik még csak nem is az erőszak kiváltására, hanem a gyűlölet érzetének felkeltésére. Jelen esetben pedig a műsorszámban elhangzottak egyértelműen alkalmasak voltak az Smtv. 17. (1) bekezdésben foglalt tényállás megvalósítására, hiszen a műsorvezető a civil aktivisták tevékenységükkel, véleménynyilvánításaikkal szembeni erőszakos fellépést nem csupán elfogadható, de egyenesen a hatékony megoldási javaslatként vázolta fel. Jóllehet, a műsorvezető csupán a parlamenti munka megzavarásának esetére javasolta civil aktivistákkal szemben az erőszakos problémamegoldás mint eszköz alkalmazását, ettől függetlenül a műsorvezetői megnyilvánulások általában véve alkalmasak voltak az említett csoport tagjaival szembeni ellenséges érzelmek felkeltésére, illetve a már eleve meglévő ellenszenv erősítésére. Az erőszakra való felszólításon túl a műsorvezető valamennyi megszólalása Magyarország ellenségeiként, külföldről támogatott, magyarellenes hálózat tagjaiként tüntette fel a civil aktivistákat. A véleménynyilvánítás szabadságát értelmező alkotmánybírósági határozatok alapvetése, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a kommunikációs alapjogok anyajoga, amely részben a társadalom demokratikus működésének garanciája, részben pedig az egyéni önkifejezés, a személyiség kiteljesítésének egyik alapvető eszköze. A véleménynek tartalom alapú korlátja nincs. A vélemény érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül részesül védelemben, maga a véleménynyilvánítás ténye védett, korlátja pedig csak külső, azaz más alap, vagy alanyi jog tiszteletben tartása, vagy egyéb alkotmányos cél lehet. Mindez azt jelenti, hogy a vélemény- és sajtószabadság kiterjed a sértő, akár szélsőséges álláspontok közzétételének lehetőségére is. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem gyűlöletkeltés a bírálat, helytelenítés, kifogásolás, sőt, a sértő nyilatkozat sem. Gyűlöletkeltésről akkor beszélhetünk, ha az elhangzott kifejezések nem az értelemhez szólnak, hanem kimondottan az érzelmekre akarnak hatni, a szenvedélyek, ellenséges indulatok felkeltésére alkalmasak, azt célozzák. Az erőszakos konfliktusmegoldásra való felszólítás, és a műsorrész egésze által közvetített üzenet elérte a fentiekben vázolt gyűlöletkeltés mércéjét, azaz a médiaszolgáltató nyilatkozatában foglaltakkal ellentétben alkalmas volt az érintett csoportra reális veszélyt jelentő szélsőséges indulatok, gyűlölet felkeltésére. A műsor felvezetőjében jellemzően Soros-hálózat aktivistái -ként nevezték meg a civil törvény bizottsági vitáján megjelent tüntetőket, akik ha ugyan szöveges értelmezés alapján nem is, annak közéleti kapcsolódásaira, összefüggéseire, illetve lehetséges hatására tekintettel az Smtv a szerinti közösségként értékelendőek. A kifogásolt riportban elhangzottak ugyanis a civileket homogén, a külvilág számára érzékelhető csoportképző tulajdonsággal bíró közösségként ábrázolták. A közösséget ugyanis nem csak saját tagjai meglévő közös vonásai, hanem a velük szemben állóktól való megkülönböztethetőségük is 4
5 egybekovácsolhatja, teheti jogi értelemben a szabályozás által védett közösséggé. Továbbá, egy csoport létének elismeréséhez nem szükséges, hogy minden tagjának valamennyi lényeges, személyiségét meghatározó tulajdonsága megegyezzen, elegendő, ha van olyan, a külvilág számára is érzékelhető közös tulajdonságuk, amely eléggé lényeges és fontos ahhoz, hogy őket így csoporttá tegye. Ilyen módon a közbeszédben gyakran terítékre kerülő, társadalmi szerepvállalásukat hangsúlyozni kívánó, önszerveződések révén létrejött civil szervezetek keretei között tevékenykedő aktivistákat a műsorszámot befogadó homogén közösségként azonosíthatta, amely ily módon a hatósági fellépést is indokolttá tette. Azon törvény alapján, amely ellen az érintettek a parlamentben tiltakoztak, és később az Országgyűlés által elfogadásra is került, világossá vált, hogy az érintett a törvény személyi hatálya alá tartozó személyösszességek immáron jogszabály által meghatározott és azonosítható csoportoknak, az Smtv. alkalmazása szempontjából pedig közösségnek tekintendők. A fentiek alapján a médiaszolgáltató a médiatartalom közzétételével megsértette az Smtv. 17. (1) bekezdését is. 5
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 903/2017. (VII. 25.) számú
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 903/2017. (VII. 25.) számú H A T Á R O Z A T A A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a Karc FM Média Kft.-vel
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 903/2017. (VII. 25.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/14470-13/2017. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: az emberi méltóság tiszteletben tartását és a gyűlöletkeltésre alkalmas médiatartalmak közzétételének tilalmát előíró
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.K /2018/5. 2
3.K.30.401/2018/5. 2 Ezt követően leszögezte, hogy a homoszexualitás magánügy, annak nyilvános demonstrálása rendezvényeken, felvonulásokon nemcsak elítélendő, de tiltandó is. Ötödik tételében az író -
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 48/2017. (I. 24.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN31174-9/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail:személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/57221-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1329/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/22684-10/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: az osztott képernyős reklám közzétételét előíró törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1898/2012. (X.30.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/24165-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 62/2013. (I. 16.) számú V É G Z É S E
Ügyiratszám: MN/20461-19/2012. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: hivatalból indított eljárás megszüntetése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 62/2013. (I. 16.)
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1219/2016. (X.11.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/22682-7/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a termékmegjelenítésre és a műsorszámok támogatására vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1915/2012. (X. 30.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/24172-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A rendőrség alapjogvédelmi kötelezettsége gyűlöletincidensek esetén a Gyöngyöspata- per ítélete Dr. Jovánovics Eszter
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 49/2017. (I. 24.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/34955-7/2016. Ügyintéző: személyes adat Személyes adat Személyes adat E-mail:személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A
A Nemzeti Választási Bizottság 700/2018. számú határozata
A Nemzeti Választási Bizottság 700/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság az Összefogás Párt [1035 Budapest, Miklós utca 13. 8. em. 42., képviseli: Szepessy Zsolt László (a továbbiakban:
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,
Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1230/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/16962-8/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1297/2016. (XI. 8.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/22683-9/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
A Médiatanács 1389/2017. (XII. 19.) számú határozatának kivonata
A Médiatanács 1389/2017. (XII. 19.) számú határozatának kivonata Tényállás Az Echo Hungária Zrt. médiaszolgáltató az Echo TV csatornán 2017. szeptember 29-én 21 óra 33 perctől sugárzott, valamint a www.echotv.hu
a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1331/2011. (X. 5.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/27101-6/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Melléklet: a kifogásolt műsorszám tartalmának szöveges ismertetése a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 547/2012. (III.21.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/35734-11/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 422/2012. (II.29.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/35724-10/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1296/2017. (XI. 21.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/25631-10/2017. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: a www.magyarhirlap.hu
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1554/2012. (VIII.29.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/18317-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1389/2017. (XII. 19.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/30837-9/2017. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a gyűlöletkeltésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési
Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1363/2016. (XI.30.
Ügyiratszám: MN/32804-7/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1018/2012. (V.30.) számú V É G Z É S E
Ügyiratszám: MN/12207-6/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: eljárás megszüntetése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1018/2012.
Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 745/2015. (VI.16.) számú H A T Á R O Z A T A
Ügyiratszám: MN/13198-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 551/2016. (V. 17.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/35563-11/2015. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a gyűlöletkeltésre és a kirekesztésre alkalmas médiatartalmak közzétételét tiltó törvényi rendelkezések megsértése
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 430/2014. (V.13.) számú
Ügyiratszám: MN/7843-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: politikai reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 1650/B/1992 Budapest, 1994.10.17 12:00:00 de. Sólyom László Dr. 47/1994. (X. 21.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 1994. évi 103.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1045/2011. (VII. 19.) számú HATÁROZATA. elutasítja.
Ügyiratszám: MF/17977-5/2011. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1045/2011. (VII. 19.) számú HATÁROZATA A Nemzeti
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 851/2012. (V.9.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/5624-9/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 691/2017. (VII. 5.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/14598-8/2017. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: az általános reklámtilalmakat rögzítő rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.
2013. évi törvény a választási eljárásról
2013. évi törvény a választási eljárásról (a médiával kapcsolatos részek kivonata) (Forrás: az elfogadott törvénynek az Ogy elnöke által aláírt és a köztársasági elnöknek aláírásra megküldött szövege)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 797/2014. (IX.2.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/17079-7/2014. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: támogatói üzenet, társadalmi célú reklám közzétételére, valamint társadalmi célú reklám megrendelőjének a megnevezésére
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1035/2016. (VIII. 30.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/15109-10/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 799/2013. (V.8.) számú H A T Á R O Z A T A
Ügyiratszám: MN/1098-13/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: politikai hírhez fűzött hírolvasói vélemény törvényi tilalmának megsértése A NEMZETI MÉDIA-
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1259/2013. (VII. 24.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/10459-11/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1296/2015. (IX.22.) számú H A T Á R O Z A T A
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1296/2015. (IX.22.) számú H A T Á R O Z A T A A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) Személyes adat, a
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/17336-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás megállapításai I. és II. számú melléklet
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30591-6/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1429/2011. (X. 19.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám:27445-5/2011. Ügyintéző: Személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1429/2011. (X. 19.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 307/2013. (II. 20.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/31696-8/2012. Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Tel.: Személyes adat E-mail: mate.gyongyver@nmhh.hu
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz.
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2010. (III.3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 552/2015. (V.5.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MC/32044-21/2014. Tárgy: az ATV Első Magyar Magántelevíziós Zrt. fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 552/2015. (V.5.) számú HATÁROZATA A Nemzeti
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1545/2012. (VIII.29.) számú HATÁROZATA
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1545/2012. (VIII.29.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MC/14602-10/2012. Tárgy: a Hír Televízió Zrt. fellebbezésének elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési
személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 24/2017. (I. 10.
Ügyiratszám: MN/34800-11/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
Tisztelt Sebián-Petrovszki László!
Tisztelt Sebián-Petrovszki László! Az MTI Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. részére 2016. március 22. napján megküldött közérdekű adatigénylésének, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
624/2013 HATÁROZATA. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a Chello Central
Ügyiratszám: Üzleti titok Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
1128/2013 HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/8114-11/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
HATÁROZAT. határozatot.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10051. számú törvényjavaslat a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 773/2012. (IV. 25.) számú VÉGZÉSE
Ügyiratszám: MN/10492-4/2011. Tárgy: eljárás megszüntetése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 773/2012. (IV. 25.) számú VÉGZÉSE A Nemzeti Média- és Hírközlési
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
Ügyiratszám: MN/24625-15/2012. Tárgy: a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő öncélú és sérelmes bemutatásának, az alkotmányos rend megsértésének, továbbá a gyűlöletkeltésre
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1233/2014. (XII. 16.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/25382-10/2014. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a műsorszámok támogatására vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13.
A bírság szankció dr. Pap Szilvia főosztályvezető A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban 2012. március 13. 2 1. A szankció alkalmazásának funkciói OBJEKTÍV FELELŐSSÉG JOGÉRVÉNYESÍTÉS
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 852/2012. (V.9.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/5630-9/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1349/2017. (XII. 12.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/30676-11/2017. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: a www.magyarhirlap.hu
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 2209/2012. (XII. 12.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MC/25365-10/2012. Tárgy: a Hír Televízió Zrt. képviseletében eljáró drszemélyes adat ügyvéd fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 2209/2012. (XII.
A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA
A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 30209-12/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a gyermek és kiskorúak védelmére, az emberi méltóság
A MÉDIATÖRVÉNY ALKALMAZÁSÁNAK TAPASZTALATAI. Lehóczki Zsófia - Nagy Krisztina
A MÉDIATÖRVÉNY ALKALMAZÁSÁNAK TAPASZTALATAI Lehóczki Zsófia - Nagy Krisztina A médiatörvény alkalmazásának vizsgált területei Frekvenciapályáztatás Tartalomkontroll A MÉDIATANÁCS FREKVENCIAPÁLYÁZTATÁSI
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 126/2017. (II. 7.) számú
Ügyiratszám: MN/33322-10/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: az emberi méltóság megsértését és a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételének tilalmát előíró törvényi rendelkezések
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 767/2012. (IV. 25.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/10556-6/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 767/2012. (IV. 25.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti
a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/23420-2/2015. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata
Médiafelügyeleti főosztály Ügyiratszám: MN/3996-7/2015. H A T Á R O Z A T
Médiafelügyeleti főosztály Ügyiratszám: MN/3996-7/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása H A T Á R O Z A T A Nemzeti
A 925/2012. (V. 23.) számú médiatanácsi határozat indokolása
Emberi méltóság tiszteletben tartásának, valamint a gyűlöletkeltés és a kirekesztés tilalmának vélelmezett sérelme az m1 csatornán 2012. március 7-én sugárzott Pesty Fekete Doboz A cigány-magyar együttélés
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1189/2014. (XII. 9.) HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/30107-6/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1189/2014. (XII. 9.) HATÁROZATA A Nemzeti Média-
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 755/2017. (VII. 11.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/15814-9/2017. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a politikai reklámok meghatározott időszakban való közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Telefonszám: Személyes adat E-mail:személyes
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1786/2013. (XII. 18.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/57219-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a termékmegjelenítésre és a támogatásra vonatkozó rendelkezések megsértése A Nemzeti Média-
3. A Ve a helyébe a következő rendelkezés lép : 130. (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hi
.th /z ;W 200 7 APR 16. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY 2007. évi... törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról 1. A választási eljárásról szóló 1997.
Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK
Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó
Ügyiratszám: MN/ /2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat személyes adat
Ügyiratszám: MN/31450-8/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1347/2012. (VII.18.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/14544-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára, valamint a termékmegjelenítésre vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A Nemzeti
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
Médiafelügyeleti főosztály
Médiafelügyeleti főosztály Túl szigorú a Hivatal? Az elmúlt két és fél év helyzetértékelése dr. Máthé Gergely 2014. szeptember 22. 2 A jogszabályi háttér: - A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1130/2017. (X. 17.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/27175-9/2017. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti
A Médiatanács hatósági döntései a gyűlöletkeltés és a kirekesztés tilalmát előíró törvényi rendelkezésekkel [Smtv. 17. (1)-(2) bek.
A Médiatanács hatósági döntései a gyűlöletkeltés és a kirekesztés tilalmát előíró törvényi rendelkezésekkel [Smtv. 17. (1)-(2) bek.] összefüggésben Budapest, 2013. április 15. 1 A releváns hatósági döntések
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata
Szólásszabadság, média, internet
VI. NYÁRI EGYETEM A KÖZÖSSÉGI RÉSZVÉTEL FEJLESZTÉSÉÉRT Szólásszabadság, média, internet Dr. Székely Iván OSA Archivum, BME szekelyi@ceu.hu 2009. július 25. [Tartalomjegyzék helyett] Szólásszabadság Rokonai
H A T Á R O Z A T. felhívja,
H A T Á R O Z A T Ügyiratszám: MN/4138-4/2016. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A Nemzeti
!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 1!http://vastagbor.atlatszo.hu/2015/10/02/nemzetiszinu]szivecskeket]vittek]a]zakanyi]
JankóSzabolcs elnök ZákányésZákányfaluÓvodafenntartóTársulás 8852Zákány,Május1.utca6. TiszteltElnökÚr 1. Az Eötvös Károly Intézet (EKINT) és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet(tasz)nevébenapanaszokrólésaközérdekűbejelentésekrőlszóló2013.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 2291/2012. (XII. 19.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/30275-6/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2291/2012. (XII. 19.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN23956-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 998/2014. (X. 14.)
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ )
Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának 2013. március 19-én, kedden, 11 óra 3 perckor az Országház
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 768/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/10668-6/2012. Tárgy: kérelem elutasítása Ügyintéző: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 768/2012. (IV. 25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban:
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 37/2016. (I.12.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/27136-10/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése A
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 2. heti ülésszakának napirendjére január 12. (kedd)
Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2016. évi 2. heti ülésszakának napirendjére 2016. január 12. (kedd) Tájékoztató: A 2016.
NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL
NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:
MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE
MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE 2011 1. Az Etikai Kódex célja és alapelvei 1.1 A MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG (továbbiakban: MASZK) Etikai Kódexe a Közösség etikai önszabályozásának dokumentuma.
T/ számú törvényjavaslat. az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10592. számú törvényjavaslat az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapest, 2013.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 582/2012. (III. 28.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/2279-16/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: az alkotmányos rend tiszteletben tartására vonatkozó, illetve a gyűlöletkeltésre alkalmas tartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezés
VERSENYTANÁCS. határozatot
VERSENYTANÁCS Vj-122/2006/23. Ikt.sz: Vj-122/2006/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a GfK Hungária Piackutató Kft. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása
A 907/2012. (V. 16.) számú médiatanácsi határozat kivonata
Az emberi jogok és az emberi méltóság sérelme Hír TV csatornán sugárzott Riasztás című műsorszám 2012. január 10-i adásában (valamint annak január 13-i és 14-i ismétlésében) A 907/2012. (V. 16.) számú
JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében szeptember 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült.
JEGYZŐKÖNYV, amely a Médiatanács tárgyalótermében 2017. szeptember 5-én (kedden) megtartott Médiatanács ülésről készült. A Médiatanács részéről jelen vannak: dr. Karas Monika a Médiatanács elnöke /1-17.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 1206/B/1996 Budapest, 1999.05.19 12:00:00 de. Strausz János Dr. 12/1999. (V. 21.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 1999. évi 44. számában
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 904/2017. (VII. 25.) számú HATÁROZATA
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 904/2017. (VII. 25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) Személyes adat (Személyes