A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA"

Átírás

1 SZAKKÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ TEHETSÉGES FIATALOK TEHETSÉGGONDOZÁSÁT ÉS AZ EZT SEGÍTŐ ALKOTÓPEDAGÓGIAI MŰHELYEK MŰKÖDÉSÉNEK TÁMOGATÁSA Kategória kódja: Pályázó neve: NTP-SZTG-15 Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakképző Iskolája Pályázó címe: 3529 Miskolc Áfonyás út 18 Programok címe: Textilbe varrt múltunk, Tű öltötte anyag, tűz égette agyag Pályázatban vállalt fő tevékenység: Tanórán kívüli szakmához kapcsolódó komplex tehetséggondozó program Megnyert támogatás: Ft A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA Olyan programot állítottunk össze, amely lehetőséget ad a tehetséges fiataloknak arra, hogy tanult szakmájukkal kapcsolatos ismereteiket elmélyítsék, látókörük bővüljön, új koncepcióban más szakmákkal, mesterségekkel ötvözve is tudják alkalmazni az eddig megszerzett ismereteiket, a műhelymunkák alkalmával megvalósíthassák elképzeléseiket. A választott kiegészítő tevékenységek szervesen kapcsolódnak a tehetséggondozó programokhoz, egymást erősítve fejtik ki hatásukat. A választott két program megvalósítása során arra törekedtünk, hogy az elődeink által ránk hagyományozott motívumkincset felhasználva a szakmai képzés elméleti és gyakorlati ismereteit gazdagítva, mélyítve fejlesszük tehetséges tanítványaink képességeit. Projekt szinten két egymástól távolálló szakma képviselői munkálkodtak közösen egy-egy produktum létrehozásán ahol a tanulók megtapasztalhatták saját lehetőségeiknek és határaiknak felismerését a problémák megoldásában. Mindkét program foglalkozásai órában valósultak meg. A megvalósítás eredményeképpen kiállítást rendeztünk az elkészült produktumokból. A megnyert összegből a program megvalósításához szükséges anyagokat, speciális varrógépeket, fénylépező gépeket, nyomtatót, nyomóprést, égető állványokat vásároltunk.

2 TEXTILBE VARRT MÚLTUNK A foglalkozásokon a tanulók tanórán megszerzett szakmai ismereteiket felhasználva, de azt kiegészítve, tudásukat mélyítve készítették el produktumaikat. A tanév során elmélyedtek eleink öltözködése, az öltözködés és személyiség kapcsolatában, megismerkedtek a divat, működési mechanizmusával, a divattervezés lépéseivel. Egyéni ruhatervek születtek, majd közösen kollekciót állítottak össze, ami megvalósításra is került. A tanulók a terveik alapján készítették el az alapszabásmintát, amelyből kimodellezték a megálmodott ruhát, majd a terítés, felfektetés, szabás, mintázás, varrás következett. A pályázat zárásaként án az elkészült modelleket divatbemutatón mutatták be az iskola tanulóinak, szülőknek, pedagógusoknak, majd időszaki kiállítást készítettek, melyet a hónap végéig meglehetett tekinteni. Kiegészítő tevékenységként én üzemlátogatás szerveztünk a Kübler Hungary Kft-hez, ahol a tanulók végigkövethették egy ruha elkészítésének útját a nyersáru raktártól a készáru raktárig. TŰ ÖLTÖTTE ANYAG, TŰZ ÉGETTE AGYAG A komplex tehetséggondozó program egy téma mentén, a textiltermék-összeállító és népi kézműves fazekast érintette. A tehetséggondozó programot két, egymással együttműködő műhely alkotta, melyek egymást erősítették, kiegészítették. A megvalósítás eredményeképpen kiállítást rendeztünk az elkészült produktumokból (ékszerek, táskák, kiegészítők). A fő program tematikájához kapcsolódóan 2 napos tanulmányutat szerveztünk án. Budapesten a Godberger textilmúzeumot, az Iparművészeti és Néprajzi múzeum állandó kiállítását néztük meg. Szentendrén a Skanzenben múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt a tanulók, melynek keretén belül a len feldolgozásának folyamatával ismerkedtek meg. A skanzen tájegységeinek bejárása után a Kovács Margit múzeum kerámiáiban gyönyörködhettünk, majd városnéző sétán Szentendre nevezetességeivel ismerkedtünk meg.

3 KÉPEK A PÁLYÁZAT SORÁN MEGVALÓSÍTOTT TEVÉKENYSÉGEKRŐL

4

5

6

7

A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A CORVINBAN Pályázati kategória: NTP-SZTG-15

A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A CORVINBAN Pályázati kategória: NTP-SZTG-15 A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A CORVINBAN Pályázati kategória: NTP-SZTG-15 Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének

Részletesebben

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M-15-0003 Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre 2016. július 30. A programban építészeti szakiskolába járó kiemelkedő tehetségű

Részletesebben

Iskolánk az első középfokú intézmények között, 2000/2001-es tanévben kezdte meg a ruhatervezéssel összefüggő művészeti oktatását.

Iskolánk az első középfokú intézmények között, 2000/2001-es tanévben kezdte meg a ruhatervezéssel összefüggő művészeti oktatását. KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK: Általános iskola 8. osztályos tanulóinak: 01: Divat- és stílustervező képzés OKJ 54 211 02 02: Textilműves képzés OKJ 54 211 08 01: DIVAT- ÉS STÍLUSTERVEZŐ PÁRHUZAMOS KÉPZÉS OKJ száma:

Részletesebben

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben A 2015/2016. tanévben kiemelt feladatként jelöltük meg a tehetséggondozás megújítását

Részletesebben

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog..

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog.. PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog.. A tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatása NTP- AMI 14 0076 Feljött a Nap,

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Bemutatkozik a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium

Bemutatkozik a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium Bemutatkozik a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium Iskolánkat 1873-ban alapították. KÉPZÉSEINK Divat- és stílustervező képzés (öltözéktervező) kód: 01, képzési idő 4+1 év Textilműves képzés (lakástextil,

Részletesebben

Győri Kovács Margit. Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola

Győri Kovács Margit. Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola 9024 Győr, Répce u. 2. Telefon: 96/428-033, Fax: 411-056 E-mail:

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

Győri Kovács Margit. Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola

Győri Kovács Margit. Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola 9024 Győr, Répce u. 2. Telefon: 96/428-033, Fax: 411-056 E-mail:

Részletesebben

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaorientáció az ágazatok metszéspontjában A Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat továbbtanulást, pályaválasztást segítő tevékenységei Bacsa Judit Szeged, 2016. február 18. Pedagógiai szakszolgálat

Részletesebben

Győri Kovács Margit. Népi kézműves (Faműves, 3 + 2 év 021 fajátékkészítő) KÉZMŰVES SZAKKÖZÉPISKOLA

Győri Kovács Margit. Népi kézműves (Faműves, 3 + 2 év 021 fajátékkészítő) KÉZMŰVES SZAKKÖZÉPISKOLA Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakközépiskola és Szakiskola 9024 Győr, Répce u. 2. Telefon: 96/428-033, Fax: 411-056 E-mail:

Részletesebben

Körös vizinek napkeleti partján Barangolás a régi Kunszentmártonban

Körös vizinek napkeleti partján Barangolás a régi Kunszentmártonban Körös vizinek napkeleti partján Barangolás a régi Kunszentmártonban A KUNSZENTMÁRTONI HELYTÖRTÉNETI MÚZEUM MÚZEUMPEDAGÓGIAI PROGRAMCSOMAGJA 2010. augusztus 20. 2011. augusztus 31. 1 Múzeumok és iskolák

Részletesebben

Nemzeti Tehetség Program

Nemzeti Tehetség Program Nemzeti Tehetség Program 2016. évi pályázatai Székely Rita Kisalföldi Tehetségsegítő Tanács A pályázatok bemutatása 2016. március 31-én 41 db pályázat került meghirdetésre. A nyílt pályázatok benyújtási

Részletesebben

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP / Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások

Részletesebben

Családi Nap 3. tematikája

Családi Nap 3. tematikája Családi Nap 3. tematikája A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeuma nyertes TÁMOP 3.2.8. B.-12/1. es pályázatának megismerése után Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter múzeumigazgató asszony

Részletesebben

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Tehetséggondozás gyakorlata konferencia Szolnok, 2013. május 30. Az NTP 2011-2012. évi cselekvési programjában támogatta: - a köznevelési

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK!

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! PÁLYAVÁLASZTÁS 2016-2017. TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! Gyermekeik, tanítványaik minél hatékonyabb pályaválasztását, az alábbi szervezetek támogatják, segítik, egymással együttműködésben: Tolna

Részletesebben

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Célok és megvalósításuk: 1. A kistérség tehetséges fiataljainak vagy tehetségígéreteinek felkutatása, adatbázis létrehozása,

Részletesebben

Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről. Nemzeti Tehetség Program

Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről. Nemzeti Tehetség Program ÚT A FORRÁSHOZ Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről 1. A pályázat bemutatása 2. A pályázat benyújtása 3. Ellenőrzött adatrögzítési

Részletesebben

Szakmai beszámoló NTP-MKÖ Éléskamránk Kincsei Rendelkezésre álló keretösszeg: Ft

Szakmai beszámoló NTP-MKÖ Éléskamránk Kincsei Rendelkezésre álló keretösszeg: Ft Szakmai beszámoló NTP-MKÖ-16-0057 Éléskamránk Kincsei Rendelkezésre álló keretösszeg: 850 000 Ft Legfeljebb 5 mondatban foglalja össze a pályázati program lényegét! A program célja az volt, hogy a fiatalok

Részletesebben

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3.

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. 2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 8.. SZÁM www..ttmamk..hu A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN Hungarikumszeminárium (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. oldal) Berekai Éva

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A MILSET INTERNATIONAL SCIENCE SUMMER CAMP PROGRAMRÓL AUGUSZTUS , BUDAPEST

BESZÁMOLÓ A MILSET INTERNATIONAL SCIENCE SUMMER CAMP PROGRAMRÓL AUGUSZTUS , BUDAPEST BESZÁMOLÓ A MILSET INTERNATIONAL SCIENCE SUMMER CAMP PROGRAMRÓL 2017. AUGUSZTUS 20-26., BUDAPEST Program neve: MILSET International Science Summer Camp (ISSC) Program megvalósítója: TIT Kossuth Klub Egyesület

Részletesebben

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A februári elnökségi értekezlet témái: Együttműködés lehetőségei a Nemzeti Parkokkal; A NESZ

Részletesebben

Gyakorlati vizsgatevékenység

Gyakorlati vizsgatevékenység 4 211 07 0000 00 00 Divat- és stílustervező Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 4 211 07 0000 00 00 Divat- és stílustervező Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója,

Részletesebben

Elnökségi értekezlet. Hírek

Elnökségi értekezlet. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A májusi értekezlet témái: A NESZ és Tagszervezetek belföldi- és külföldi kapcsolatrendszerének

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban A pályázatról A pályázat célja, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítése A pályázatról Ebben a tanévben

Részletesebben

BESZÁMOLÓ ŰRLAP. az NTP-JGYA-MPA-12 pályázati körhöz

BESZÁMOLÓ ŰRLAP. az NTP-JGYA-MPA-12 pályázati körhöz BESZÁMOLÓ ŰRLAP az NTP-JGYA-MPA-12 pályázati körhöz Pályázat kódja: NTP-JGYA-MPA-12-009 Pályázó szervezet neve: Informatikával a tehetségesekért Alapítvány Program címe: ISZE jó gyakorlatok az Informatikával

Részletesebben

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált

Részletesebben

Megítélt támogatás összege (Ft) Sorszám Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely település Székhely megye Pályázati projekt címe

Megítélt támogatás összege (Ft) Sorszám Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely település Székhely megye Pályázati projekt címe 1. NTP-SZTG-15-0001 Teleki József Általános Iskola és Szakiskola Szirák Nógrád A sziráki gazda tanulók fóliasátras biogazdálkodása 1 672 000 2. NTP-SZTG-15-0004 SZÁMALK-Szalézi Tanulási célú, interakítv

Részletesebben

ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP /1-2)

ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP /1-2) ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP 3.4.3-11/1-2) Peerfomance Kft. www.peerformance.hu Iskolai tehetséggondozás A pályázat kiírásra került. Célok (nem teljes felsorolás): esélynövelést szolgáló tehetséggondozás

Részletesebben

ke zmu ves tanszak 2013/2014

ke zmu ves tanszak 2013/2014 Művészeti beszámoló ke zmu ves tanszak 2013/2014 Az alapfokú művészeti képzés nagymértékben elõsegíti a tanulók személyiségfejlõdését és biztosítja a tehetséggondozás lehetõségét. Figyelembe veszi az életkori

Részletesebben

A projekt szakmai megvalósítása

A projekt szakmai megvalósítása TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0010 pályázat Az új típusú szakképzés bevezetése a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolában A projekt szakmai megvalósítása 1.Együttműködés partnerszervezetekkel

Részletesebben

TÁMOP / Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben

TÁMOP / Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0122 Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben Projektindító rendezvény 2010. 10. 21. Készítette: Vizváriné Maronics Mária projektmenedzser A pályázat tartalma Pályázó:

Részletesebben

TÁMOP A Én is továbbtanulok

TÁMOP A Én is továbbtanulok TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0018 Én is továbbtanulok A pályázat indulása Iskolánk, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézménye 2013-ban pályázott a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013 kódszámú

Részletesebben

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 2014. október 1. Dr. Balogh László Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke laszlo.balogh@arts.unideb.hu További információk: - www.mateh.hu

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában Magyar Vidékakadémia második sorozata Konferencia a helyi termékekről Mórahalom, 2011. február 24. A Magyar Kézműves Remek cím szerepe

Részletesebben

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Új Nemzedék Központ (UNK) a Tehetségek Magyarországa című EFOP 3.2.1-15-2016-00001

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja 1., közoktatási vezető szakvizsga, tagintézmény-vezető, 4.o. testnevelés 2. 1.osztályfőnöke, egész napos iskola 3. 1.osztály egész napos

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

NEMZETKÖZIESÍTÉSBEN. KEM-i Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon - Tata

NEMZETKÖZIESÍTÉSBEN. KEM-i Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon - Tata A PEDAGÓGUSOK SZEREPE A NEMZETKÖZIESÍTÉSBEN KEM-i Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon - Tata NEMZETKÖZIESÍTÉS AZ OKTATÁSBAN ÉS A KÉPZÉSBEN - 7 ÉV EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP B-12/

Szakmai beszámoló. A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP B-12/ Szakmai beszámoló A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0002 1 A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program Szakképző intézmények

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

1. Ruha készítése hulladékból

1. Ruha készítése hulladékból VI. Országos Öko Modellverseny 2019.április.17 Téma: VÍZ 1. Ruha készítése hulladékból Iskolánk az idei tanévben is ÖKO divatbemutatót és versenyt szervez, általános és középiskolai, valamint szakmai kategóriákban

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

TÁMOP A

TÁMOP A Projekt azonosító: TÁMOP-3.3.10. A-12-2013-0038 Projekt címe: Továbbtanuló hátrányos helyzetű diákok mentorálása a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában és Szakiskolában Foglalkozás neve: Szakmai beszámoló

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM NAGYENYED http://www.bethlengabor.ro SZILÁGYI RÓBERT tanár műhelyvezető A Bethlen Gábor Kollégium madártávlatból Mit kell tudni a Bethlen Gábor Kollégiumról? Óvodától posztliceális

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten SAJTÓKÖZLEMÉNY EFOP-3.3.2-16-2016-00172 Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten Kedvezményezett neve: Soltvadkert Város Önkormányzata Támogatási összeg: 23.866.755 Ft Támogatás mértéke: 100 % Támogatási

Részletesebben

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. A debreceni példa Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. De ha a tehetséges gyereknek nem segítünk abban,

Részletesebben

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és

Részletesebben

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány Projektzáró tanulmány 1 Projektzáró tanulmány Az elvégzett képzés főbb jellemzői Az elvégzett képzés neve: Egyéni bánásmód differenciált tanulásszervezés pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

Intézményünk bemutatása Intézményünk 1973 óta lát el gyógypedagógiai szakfeladatot.

Intézményünk bemutatása Intézményünk 1973 óta lát el gyógypedagógiai szakfeladatot. Martonvásár Intézményünk bemutatása Intézményünk 1973 óta lát el gyógypedagógiai szakfeladatot. A speciális szakképzés alapjainak lerakása 1987-ben kezdődött meg. 2005-ben a képzési struktúra Készségfejlesztő

Részletesebben

Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma OM: 203045 Telefon: 70/199-5726 E-mail cím: suli@wesselenyi-nyh.sulinet.hu www.facebook.hu/wesselenyikszk Instagram: wmknyhinsta

Részletesebben

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

Közösségi SzínTér NTP-SZTG Szakmai beszámoló. Közösségi SzínTér NTP-SZTG

Közösségi SzínTér NTP-SZTG Szakmai beszámoló. Közösségi SzínTér NTP-SZTG Szakmai beszámoló Közösségi SzínTér 1 Pályázatunk célkitűzése Egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy a pályázatban részt vevő tehetséges fiatalok tanulják meg szakmunkásként is alkalmazni azokat az eljárásokat

Részletesebben

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulás 1. 2. osztály A legkisebbekkel Balatonfüreden jártunk. Vonattal érkeztünk a

Részletesebben

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra Pályázati kiírás Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Kódszám: TÁMOP-3.2.3/08/2 Cím: Építő közösségek - a közművelődés a nem

Részletesebben

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. A Kézműves munkaközösség 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve Mottónk: Összejönni - jó kezdés Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. - Henry Ford - 2014 08 29.-én az érdeklődő kolleganők

Részletesebben

ÖSSZEVONT SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A 10. ÉVFOLYAMON

ÖSSZEVONT SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A 10. ÉVFOLYAMON ÖSSZEVONT SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A 10. ÉVFOLYAMON 2018.04.25 TÉMA: MELLÉK-SZAKKÉPESÍTÉS VÁLASZTÁSA A 11-12. ÉVFOLYAMRA KÉPZÉSI SZERKEZET IX. Gépészet XIII. Informatika XXV. Ügyvitel 9-12. évfolyam Gyártósori

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

Önéletrajz. Név. Cseke Gábor Cím 3525, Miskolc, Csermely u. 27/a Telefon +36-20 5626323 Fax E-mail. discipula@freemail.hu Állampolgárság.

Önéletrajz. Név. Cseke Gábor Cím 3525, Miskolc, Csermely u. 27/a Telefon +36-20 5626323 Fax E-mail. discipula@freemail.hu Állampolgárság. Önéletrajz Név Cseke Gábor Cím 3525, Miskolc, Csermely u. 27/a Telefon +36-20 5626323 Fax E-mail discipula@freemail.hu Állampolgárság magyar Születési idő 1959. 01. 01. munkahelyek Időtartam (-tól -ig)

Részletesebben

Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT

Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT MINŐSÍTETT TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELYEK Az ÚNK tehetségfejlesztési feladatainak gyakorlati megvalósítása Az MTM hálózat a horizontális tanulás terepe

Részletesebben

Projektoktatás Mi így is tanulunk

Projektoktatás Mi így is tanulunk Projektoktatás Mi így is tanulunk Projektoktatás? Projektpedagógia? Projekt jellegű oktatás? Alapfogalmak tisztázása O Pedagógia: a nevelés gyakorlata és elmélete O Projekt: valamely komplex, összetett

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM Hímzés Faművesség

TEHETSÉGPROGRAM Hímzés Faművesség TEHETSÉGPROGRAM A Békés Megyei Népművészeti Egyesület megalakulásától fontos feladatának tartja a gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozást. Arra törekszünk, hogy a felnövekvő nemzedék megismerje a népi

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

TANULÓI MUNKANAPLÓ ERASMUS MOBILITÁSI PROJEKT. a szeptember 11. és szeptember 29. közötti szakmai gyakorlatról. Napi munkaidő: 7 óra

TANULÓI MUNKANAPLÓ ERASMUS MOBILITÁSI PROJEKT. a szeptember 11. és szeptember 29. közötti szakmai gyakorlatról. Napi munkaidő: 7 óra TANULÓI MUNKANAPLÓ ERASMUS MOBILITÁSI PROJEKT a 2017. szeptember 11. és 2017. szeptember 29. közötti szakmai gyakorlatról Napi munkaidő: 7 óra Helyszín: Portugália / Barcelos 2017/ERASMUS/ Asztalos gyakorlat

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Gondolkodva építs kezeiddel!

Gondolkodva építs kezeiddel! Gondolkodva építs kezeiddel! Pénzügyi-gazdasági jó gyakorlatok a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolában Debrecen, 2015.05.08. Agárdiné Burger Angéla Intézményvezető Számoljunk a jövővel! - a tudatos,

Részletesebben

KÖRNYEZET- ÉS KÉZMŰVES KULTÚRA TANSZAK 1 KÖRNYEZET ÉS KÉZMŰVES TANSZAK

KÖRNYEZET- ÉS KÉZMŰVES KULTÚRA TANSZAK 1 KÖRNYEZET ÉS KÉZMŰVES TANSZAK KÖRNYEZET- ÉS KÉZMŰVES KULTÚRA TANSZAK 1 KÖRNYEZET ÉS KÉZMŰVES TANSZAK KÖRNYEZET- ÉS KÉZMŰVES KULTÚRA TANSZAK 2 KÖRNYEZET ÉS KÉZMŰVES KULTÚRA TANSZAK ÁLTALÁNOS CÉLOK ÉS FELADATOK A környezet és kézműves

Részletesebben

Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév

Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév Továbbtanulási szülői értekezlet Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév Törvényi háttér A középfokú felvételi eljárást meghatározó jogszabályok : 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

Szakmai beszámoló az Ember, Táj, Eszköz Válogatás a paraszti gazdálkodás témaköréből az Őrségben és Körmend Térségében

Szakmai beszámoló az Ember, Táj, Eszköz Válogatás a paraszti gazdálkodás témaköréből az Őrségben és Körmend Térségében Szakmai beszámoló az Ember, Táj, Eszköz Válogatás a paraszti gazdálkodás témaköréből az Őrségben és Körmend Térségében című időszaki kiállításról (3506/01981) Körmend, Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum,

Részletesebben

Az iskolánkban futó pályázatok

Az iskolánkban futó pályázatok Az iskolánkban futó pályázatok TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0507 - Innovatív iskolák fejlesztése c. pályázat TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0059 -Esélyegyenlőségialapú fejlesztések támogatása a PetrovayGyörgy Katolikus

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben