A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából"

Átírás

1 A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

2 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy általunk kiadott könyvben.

3 Visszapillantó november

4 Visszapillantó november

5 Tájékoztató az Alapítvány munkájáról 2018 Kétarcú költészet, avagy színek, hangulatok a magyar költők palettájáról című előadóest, a magyar költészet napja tiszteletére.

6 Az esten közreműködtek: Papp István, Garay Nagy Tamás a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművészei valamint Mohos Péter előadóművész. Garay Nagy Tamás összeállításában Arany János, Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre, Ratkó József és Sinka István versei szólaltak meg

7 az Alapítvány munkájáról Előadóest, a magyar költészet napja tiszteletére 2018.

8 A Jósa András Múzeum Sóstói Múzeumfalu és Alapítványunk megállapodott a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek EFOP-pályázat jóvoltából. A Mestereknek mestere mintaprojektben veszünk részt a népi kézműves oktatás feladatainak segítése, kiállítások és bemutatók kivitelezése területén.

9 Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek EFOP támogatásból forintot kaptunk a Sóstói múzeumtól. Ebből támogatjuk a helyi kézműves iskola jurta-felújító táborát, néptánc-oktatást, illetve kiállítási lehetőségeket.

10 2018. évi 24. Országos felnőtt bőrműves tábor Nádudvaron, alapítványunk szervezésében. A tábor szakmai vezetője Torma László, képzőművész, restaurátor. műhelyvezető: Benő Tamás 2018-as tevékenységünk

11 Az országos felnőtt bőrműves tábort a Magyar Művészeti Akadémia pályázatán elnyert forintból valósítottuk meg. Ebben az évben a központi téma az öv és kiegészítői voltak as tevékenységünk

12 Az országos felnőtt bőrműves tábor 2018-as tevékenységünk

13 Az országos felnőtt bőrműves tábor 2018-as tevékenységünk

14 2018-as tevékenységről A Városi Könyvtár által október 18-án megrendezett városi vers- és prózamondó versenyen a sikeresen szereplő, tehetséges versenyzők jutalmazására forintot fordítottunk.

15 2018-as tevékenységről városi vers- és prózamondó versenyen

16 Az Ady Endre Művelődési Központ által, iskolásoknak szervezett filmvetítéshez Ft-al járultunk hozzá. A vetítést közönségtalálkozó követi a főszereplővel, Polgár Csabával.

17 Holtunkig tanulunk, és fiaink folytatják. FAZEKAS LAJOS ( ) EMLÉKKIÁLLÍTÁS november 10. december 3. A kiállítást rendezte: Benő-Nagy Réka etnográfus

18 KATALÓGUS Kiadó: Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány Kuratóriuma Szerkesztette: Fazekasné Dr. Sutus Lenke, a tárgyfotókat készítette: Szűcs Endre, nyomdai előkészítés: Vetró Mihály, nyomda: Vider-Plusz, Debrecen ISBN

19 Tartalom Köszöntő (Beke Imre) 4 Bevezető (Dr. Takácsné Baranyai Etelka) 5 Fazekas Lajos (Fazekasné dr. Sutus Lenke) 7 Nem szolgáltam rá, de nagyon köszönöm (Báder Miklósné) 11 Sorok id. Fazekas Lajosról (Bakó Endre) 12 Fazekas Lajos emlékezete (Dr. Kiss Miklós) 14 Emlékezés id. Fazekas Lajosra (Dr. Porcsalmy János) 15 Fazekas Lajos emlékezete (Dr. Gyarmathy Kálmán) 17 Megemlékezés a 100 éve született id. Fazekas Lajosról (István Erzsébet) 18 A nádudvari fazekasság továbbéltetője (Korcsmáros Sándor) 20

20 Tartalom Közös emlékeink (Kovács Lajos) 21 Fazekas Lajos születésének 100. évfordulóján (Kutlán András) 22 Id. Fazekas Lajos születésének 100.évfordulóján (Dr. Molnárné Dr. Mayer Mária) éve született idős Fazekas Lajos (Dr. Szabó Imre) 25 Nádudvari esték (Szőllősiné dr. Kürti Katalin) 26 Id. Fazekas Lajos ( ) (Dr. P. Szalay Emőke) 27 Fazekas Lajos munkái 30 Angol nyelven (Ábel Ágnes) 42 Német nyelven (Dr. Viszokay Kornél) 43 Lengyel nyelven (Fazekas Márta) 44 Fazekas Lajos gyermekei 45 Képek jegyzéke 46 Utószó 47

21 Alapítványunk kiadványai elérhetők a városi könyvtárban, és rendezvényeinken

22 Programjaink pénzügyi fedezete: 4 pályázaton összesen: Ft-ot nyertünk Jósa András Múzeum kézműves oktatás középfokú támogatása: Ft. Magyar Művészeti Akadémia: Ft Nádudvar Város Művelődéséért és Sportjáért Alapítvány rendezvényre Ft Nádudvar Városi Önkormányzat működési támogatása Ft

23 Programjaink pénzügyi fedezete: Működésre, támogatásokra és programjaink megvalósítására a pályázatok és támogatások mellett a 2016 évi jövedelemadóból kapott 1 % összegét fordítottuk: Ft Magánszemély felajánlása és támogatása 2018-ban Ft.

24 Köszönjük! A SZÜLŐFÖLDÜNK, NÁDUDVAR ÖRÖKSÉGE és JÖVŐJE ALAPÍTVÁNY Kuratóriuma köszönetet mond azoknak, akik évi adójuk 1%-át az alapítványnak ajánlották fel. A felajánlott összeg: Ft Kérjük ajánlja fel 2019-ben is adója 1%-át, hogy tovább tudjuk folytatni eddigi munkánkat a közösség érdekében. Alapítvány adószáma:

25 Az Alapítványi est szervezője az Alapítvány kuratóriuma Dr. Takácsné Baranyai Etelka elnök, Benő-Nagy Réka titkár Molnár Ilona, Lövei Sándor és Rásó Tibor. A rendezvényen közreműködnek az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár munkatársai, és önkéntes segítők.

26 Köszönjük a rendezvényhez nyújtott támogatásukat november 10. Virág és dekoráció: Nagy Sándorné, Lovasné Mezei Sára, Vendégfogadás: Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Szociális Szolgáltató Központ, Ulveczki Kézműves Cukrászda, a Fazekas család tagjai és alapítványunk kuratóriuma. Az összefoglalót készítette: Dr. Takácsné Baranyai Etelka a kuratórium elnöke

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 18. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 18. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 18. évfordulója alkalmából A 2017-ben megjelent könyvet bemutatja Benő-Nagy Réka etnográfus, a könyv írója A kiadvány

Részletesebben

A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2004. évről Jelen közhasznúsági jelentést az alapítvány 2005. május 24-i kuratóriumi ülésén a kuratórium elfogadta, és a felügyelő

Részletesebben

Tájékoztató az iskola képzési profiljáról. Összeállította: Dr. Takácsné Baranyai Etelka intézményvezető

Tájékoztató az iskola képzési profiljáról. Összeállította: Dr. Takácsné Baranyai Etelka intézményvezető Tájékoztató az iskola képzési profiljáról Összeállította: Dr. Takácsné Baranyai Etelka intézményvezető Kézműves arculat A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő Nádudvari Népi Kézműves

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY 2014. évi tevékenységéről A Junior Art Alapítvány 2014. évben az alapító okiratában foglaltak szerint törvényesen és rendeltetésszerűen

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke 1 az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) ú rendelet függeléke K I M U T A T Á S FÖLDESEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEKRŐL, EGYESÜLETEKRŐL,

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 15. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 15. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 15. évfordulója alkalmából Kiállítás megnyitó és könyvbemutató 2013. November 16. Visszapillantó 2013. novemberére

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

Ászári Ovi Alapítvány 2881 Ászár, Győri út 1 tel/fax: 06/ weblap: Meghívó

Ászári Ovi Alapítvány 2881 Ászár, Győri út 1 tel/fax: 06/ weblap:  Meghívó 2881 Ászár, Győri út 1 Meghívó Az Ászári OVI Alapítvány kuratóriumának ülésére Helye: Kuckó Óvoda 2881 Ászár, Győri u.1. Ideje: 2017. március 23. 16,00 óra Napirendi pontok: 1. Beszámoló az elmúlt időszak

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika Pappné Dr. Forgács Edit PhD. intézményvezető,,, közoktatási vezető nyelvtudományi PhD. Germanisztika Szénási Andrea intézményvezető-helyettes,, Tóth Attiláné Deák Andrea intézményvezető-helyettes, André

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2007. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2007. évről Magyar Fotográfiai Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező u. 20. Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2007. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29. Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

Bálint Gyula Gyermekvédelmi Alapítvány évi közhasznúsági jelentése

Bálint Gyula Gyermekvédelmi Alapítvány évi közhasznúsági jelentése Bálint Gyula Gyermekvédelmi Alapítvány 2014. évi közhasznúsági jelentése Az alapítvány 2014. évben is az alapító okiratban kitűzött célok és feladatok szem előtt tartásával végezte tevékenységét. Az alapítvány

Részletesebben

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja: Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080 A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2015. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A fény útja - Éjszaka a Tiszazugban címmel és tematikával került megrendezésre a programunk 2015 A Fény

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Bárányné Bucsi Ilona szülő neve 18:00 18:10 Árvai Katalin 18:10 18:20 Bercziné Keszthelyi Emőke 18:20 18:30 Nemeslaki Edina (Torda Panna 7.

Bárányné Bucsi Ilona szülő neve 18:00 18:10 Árvai Katalin 18:10 18:20 Bercziné Keszthelyi Emőke 18:20 18:30 Nemeslaki Edina (Torda Panna 7. Molnárné Cseh Mária 16:00 16:10 Abosné Lazányi Mariann 16:10 16:20 Ölbey Ági 16:20 16:30 Rácz Réka 16:30 16:40 Baloghné Csizmadia Erika 16:40 16:50 Pirigyiné Lakatos Márta 16:50 17:00 Benedek János 17:00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban.

Részletesebben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben VÁRADY RÓBERT SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben Szoba kilátással, 2016. / olaj, vászon / 150 x 190 cm Virtuális II., 2016. / olaj, vászon / 160 x 190 cm Egyensúlykeresés ambivalens térben, 2016. / olaj,

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-ai ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2016. (IV.28.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Munkaügyi Központ munkaerő és

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz.

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Nyékiné Katona Hedvig E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8. Ügyszám: 87-75/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 8. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

KULTURA - ERTEK - VALTOZAS ES A TANCKUTATASBAN

KULTURA - ERTEK - VALTOZAS ES A TANCKUTATASBAN TANCMUVESZET ESTUDOMANY V. KULTURA - ERTEK - VALTOZAS a tan c m u v e s z e t b e n, a tan c p e d a g o g iaban ES A TANCKUTATASBAN III. NemzetkdziTanctudomanyi Konferencia a Magyar Tancmuveszeti Foiskolan

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 03-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Boros Lajosné, Juhász

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Vezetői szakmai munkaközösség éves munkaterve 2014-2015. Készítette: Szabóné Szentesi Mária

Vezetői szakmai munkaközösség éves munkaterve 2014-2015. Készítette: Szabóné Szentesi Mária Vezetői szakmai munkaközösség éves munkaterve 2014-2015 Készítette: 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 1. Szakmai műhely tagjai: Ssz. Név munkahely Beosztás Székhely, Táncsics krt. 17. intézményvezető Székhely,

Részletesebben

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről Készítette: dr. Süli Eszter jogi ügyintéző S. Szabó Ferenc Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7. Sorszám Település KSH-és megyekód 1. Bagamér 0920011-HB Bagamér i Közművelődési 2. Balmazújváros 0902918-HB Lengyel Menyhért i Nyilvános könyvtár neve címe vezetője Kossuth u. 5. 4286 Dózsa Gy. u. 1. 4060

Részletesebben

angol nyelv fizika, kémia testnevelés

angol nyelv fizika, kémia testnevelés Pappné Dr. Forgács Edit PhD. intézményvezető,, kutató tanár,, nyelvtudományi PhD. Germanisztika Szénási Andrea intézményvezető-helyettes,,, Tóth Attiláné Deák Andrea intézményvezető-helyettes, André Mihály,

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

XIII. 11. Jalsoviczky család iratai

XIII. 11. Jalsoviczky család iratai XIII. 11. Jalsoviczky család iratai 1735-1945 Terjedelem: 1,90 fm, 19 doboz, 19 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 17. terem, 13-16. polc 1802-ben Jalsoviczky Mihály mészáros mestert saját kérésére,

Részletesebben

- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25.

- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25. - ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a 2010. évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25. 2. Jelentés a 2010. évi létszámadatokról és a beáramlásról felelős: Békés Zoltán, Kiss Máté határidő:

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 031181 Általános Muvelodési Központ Bézi Zsuzsa Sáp Hadú-Bihar Fo u. 18-20. 4176

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 031181 Általános Muvelodési Központ Bézi Zsuzsa Sáp Hadú-Bihar Fo u. 18-20. 4176 OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 031181 Általános Muvelodési Központ Bézi Zsuzsa Sáp Hadú-Bihar Fo u. 18-20. 4176 031206 Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános és Szakképzo Iskola, Diákotthon

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály 2013-2014. Pölöskei Gáborné főosztályvezető Új szerepkör Új vállalások 1. Törvényben

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A februári elnökségi értekezlet témái: Együttműködés lehetőségei a Nemzeti Parkokkal; A NESZ

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

a évi Franciska Bál sikeréhez.

a évi Franciska Bál sikeréhez. Köszönjük minden kedves támogatónknak, hogy hozzájárultak a 2011. évi Franciska Bál sikeréhez. Csurgay Franciska Általános Iskola Tantestülete, Szülői Munkaközösség, Táborfalvi Diákévek Alapítvány, Pengetár

Részletesebben

Zsoldos Napok október

Zsoldos Napok október Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 2016. október 20. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napok megnyitója Programok az A épületben Zsoldos Napok 2016. október 20-21. 8 12 óra: A szentesi laktanya (II. Rákóczi

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

Újfehértó települési választás eredményei Önkormányzati választás

Újfehértó települési választás eredményei Önkormányzati választás Polgármester A polgármester Nagy Sándor FÜGGETLEN jelölt lett Az önkormányzat összetétele : Újfehértó települési i Önkormányzati A települési önkormányzat tagjainak : 11 fő, ebből egyéni választókerületben

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2009. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2009. évről Magyar Fotográfiai Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező u. 20. Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2009. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

Közzététel időpontja

Közzététel időpontja Közzététel a nem alapfeladatai ellátására fordított, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. Támogató szervezet Kedvezményezett( tám ogatott) Támogatási szerződés

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra.

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra. Generációváltás 25 éves a Szín-Tér Egyesület MEGHÍVÓ Székesfehérvár 2016. 11. 12. MEGHÍVÓ a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra. Időpontja:

Részletesebben

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Polgári Törvénykönyv 74/A -a alapján az 1. pontban megjelölt alapítók jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hoznak létre.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Polgári Törvénykönyv 74/A -a alapján az 1. pontban megjelölt alapítók jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hoznak létre. ALAPÍTÓ OKIRAT A Polgári Törvénykönyv 74/A -a alapján az 1. pontban megjelölt alapítók jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hoznak létre. 1./ Az alapítók neve és címe: Gróf Sándor 8319 Lesenceistvánd,

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására Melléklet ok: Sorszám Kulturális tevékenységek támogatása szervezet neve 2011.évi Önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? 2012. évi Pályázati program címe Mellékletek?

Részletesebben

KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA

KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA 8. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ CIFRAPALOTA Katona József Múzeum Kecskeméti Képtára 2009, október 31. és november 23. között A kiadványt tervezte: Damó István Pató: Bahget Iskander

Részletesebben

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1 PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1. A pályázó adatai: 1.1. Neve: Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1.2. Székhelye: 1173. Budapest, XVII. kerület,

Részletesebben

kattintson ide. Hírek

kattintson ide. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek Idén is sikeresen lezajlott a Mesterségek Ünnepe, melyen 54 tagszervezetünk, több mint 800 kézműves

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2016-2017 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2005. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV Budapesti Fényképész Szövetkezet (1065 Budapest, Bajcsy

Részletesebben