MŰSZAKI TARTALOM A pályázat benyújtásának helye és határideje: Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal 8600 Siófok, Fő tér 1.
|
|
- Margit Rácz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MŰSZAKI TARTALOM 8600 Siófok, Honvéd utcában km szelvényben kijelölt gyalogos átkelőhely létesítésének és kapcsolódó járdák építésének kivitelezési munkáinak elvégzésére 1. A pályázati kiírás célja: Kivitelezési szerződés megkötése a 8600 Siófok, Honvéd utcában km szelvényben kijelölt gyalogos átkelőhely létesítésének és kapcsolódó járdák építésének kivitelezési munkáinak elvégzésére A nyertes pályázó feladatát képezi többek között: - gyalogátkelőhely kivitelezési munkáinak elvégzése a tervező Geoplaner Kft. 745/15 tervszámú kiviteli tervdokumentáció, műszaki leírás és az eljáró hatóság SO/UO/486/13/2015 ügyiratszámú jogerős építési engedély határozatban foglalt feltételei alapján, - kijelölt gyalogátkelőhely létesítése többek között az alábbiak megvalósításával: 3 m széles, akadálymentes, taktilis jelzőkövek beépítésével, rávezető járdaszakaszokkal, nyugati oldalon beton áteresz meghosszabbítása és lépcső, rámpa kiépítése biztonsági korláttal; középszigettel, jelzőtáblával, útburkolati jelek felfestésével, közvilágítási kandeláberrel, keleti oldalon meglévő áteresz meghosszabbítása új előfej építésével, 4 db fa kivágásával. 2. Általános információk: 2.1. Ajánlatkérő neve, elérhetősége: Siófok Város Önkormányzata 8600 Siófok, Fő tér 1. Telefon: 06-84/ Fax: 06-84/ bocsor.jozsef@siofok.hu 2.2. A pályázat benyújtásának helye és határideje: Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal 8600 Siófok, Fő tér 1. Beruházási és Üzemeltetési Osztály (földszint, 1. ajtó) határideje: november 19., 9.00 óra. Az ajánlat akkor tekintendő benyújtottnak, ha az ajánlattételi határidőig a benyújtás helyére megérkezik Ajánlatok bontásának helye és ideje: Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal 8600 Siófok, Fő tér 1. Beruházási és Üzemeltetési Osztály (földszint, 1 ajtó) Ideje: november 19., 9.00 óra 2.4. Az eredményhirdetés legkésőbbi időpontja: Bontástól számított 5 munkanapon belül. Ajánlatkérő a pályázókat elektronikus levélben ( ) értesíti Elbírálás módja és szempontja: Ajánlatkérő azzal a pályázóval köt szerződést, aki: a) megfelel a pályázati kiírásban meghatározott alkalmassági követelményeknek, és b) a legalacsonyabb összegű ajánlatot adja. 3. Pályázók köre A pályázat nyílt. A pályázaton pályázóként részt vehetnek azon belföldi székhelyű jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok vagy azok konzorciumai, melyek megfelelnek a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek. A pályázati feltételeknek az ajánlatérési felhívás megjelenésének napjától szükséges megfelelni Kizáró okok Az eljárásban nem lehet Pályázó, illetve az eljárásból kizárásra kerül, aki: végelszámolás alatt áll, vagy ellene megindított csődeljárás vagy felszámolási eljárás van folyamatban, tevékenységét ő maga, vagy más arra jogosult szerv felfüggesztette, egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha a megfizetésére halasztást kapott.
2 Ajánlatadónak nyilatkozni szükséges, hogy vele szemben a kizáró okok nem állnak fenn Alkalmatlan pénzügyi-gazdasági okoknál fogva a pályázó, ha bankszámláján az ajánlatkérési felhívás megjelenésének napjától visszafelé számított három évben vagy ha az ajánlattevő később jött létre, illetve kezdte meg a működését, a teljes időszakban 15 napot meghaladó sorba állítás volt (összes számlavezető banki nyilatkozat) nem rendelkezik a gazdasági tevékenységet jelző TEAOR számmal Ajánlatadónak nyilatkozni szükséges, hogy vele szemben a kizáró ok nem áll fenn, illetve csatolja cégkivonatát Alkalmatlan műszaki-szakmai okoknál fogva a pályázó, ha nem rendelkezik a megfelelő végzettséggel és képzettséggel nem rendelkezik a tevékenység végzéséhez szükséges jogosultsággal Alkalmasság igazolási módja: Ajánlattevő csatoljon: végzettséget és képzettséget igazoló dokumentumok, oklevelek, diplomák jogosultságot igazoló dokumentum Amennyiben a Pályázó alkalmassága a csatolandó iratok hiánya, vagy nem megfelelő tartalma miatt nem állapítható meg, akkor a Pályázó ajánlata érvénytelennek minősül. 4. A pályázati eljárás A pályázati eljárás módja: nyílt eljárás. A Pályázónak jelen pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania pályázatát. Ajánlatkérő jelen pályázati kiírásban foglalt bírálati szempontok alapján, az ott meghatározottak alkalmazásával bírálja el az érvényes ajánlatokat. Ajánlatkérő a pályázati felhívást visszavonhatja. Ajánlatkérőt az ajánlatkérési felhívás szerződéskötésre nem kötelezi. 5. Teljesség A Pályázó kötelessége, hogy tanulmányozza a pályázati felhívás és kiírás valamennyi feltételét és követelményét. A pályázat érvénytelenségét vonja maga után, amennyiben a pályázó nem adja meg a pályázati kiírásban kért összes információt, és nem felel meg a pályázati felhívás és a pályázati kiírás feltételeinek. A Pályázónak a pályázatában nyilatkoznia kell a pályázati kiírásban foglalt feltételek és kötelezettségek elfogadásáról. 6. A pályázat elkészítésének költségei: A pályázat elkészítésével, illetve benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség a Pályázót terheli, az sem részben, sem egészben az Ajánlatkérőre semmilyen jogcímen át nem hárítható. 7. A pályázat nyelve: A pályázati eljárás nyelve a magyar. A pályázatban több nyelven szereplő iratok esetén minden esetben a magyar nyelvű az irányadó. Amennyiben bármely, a pályázathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy ajánlattevő köteles azt felelős fordításban becsatolni. 8. Több változatú ajánlat, részajánlat A Pályázó több változatú ajánlatot, valamint részajánlatot nem tehet. Ellenkező esetben az ajánlat érvénytelen. 9. Ajánlati kötöttség: Az ajánlati kötöttség a pályázati határidő lejártától kezdődik. Az ajánlati kötöttség: 60 nap 10. Formai követelmények: A pályázatot az alábbi formai követelményeknek megfelelően kell benyújtani: a) A pályázatot 1 papíralapú példányban kell benyújtani. b) A pályázat minden tartalommal rendelkező oldalát sorszámozni (egyesével folyamatosan növekvő számsorrendben ) és szignózni szükséges. c) A pályázatot zárt csomagban kell benyújtani. d) A pályázatot tartalmazó csomagon fel kell tüntetni az alábbi adatokat és feliratokat: Ajánlatadó nevét és címét; Pályázat : 8600 Siófok, 8600 Honvéd utcában gyalogátkelőhely létesítésének kivitelezési munkái Nem bontható fel a bontási eljárás kezdete előtt! 2
3 e) A pályázatban kerüljön csatolásra minden olyan nyilatkozat, igazolás, egyéb okirat melyet a felhívás vagy a kiírás előír. f) A pályázathoz csatolni kell a pályázat cégszerű aláírására jogosult aláírójának aláírási címpéldányát/aláírás mintáját. g) Amennyiben a pályázatot nem a cégkivonat szerint képviseletre jogosult személy írja alá, úgy be kell nyújtani a pályázat aláírására vonatkozó meghatalmazást, amelyet el kell látni mindkét fél (cégjegyzésre jogosult fél és meghatalmazott fél), továbbá két tanú aláírásával. h) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Pályázó kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az felhívás és a kiírás feltételeit megismerte, azokat magára nézve kötelezőként, feltétel nélkül elfogadja, az abban foglaltaknak megfelelően kötelezettségeit maradéktalanul teljesíti a megadott ajánlati áron. i) Az ajánlat elejére kérjük csatolni a felolvasólapot cégszerű aláírással ellátva. 11. Pályázatok módosítása, visszavonása A Pályázó a pályázati határidő lejártáig módosíthatja pályázatát teljes, új pályázat benyújtásával. A pályázati határidő lejártát követően a benyújtott pályázatok Ajánlatkérő hozzájárulásával sem módosíthatóak. A pályázó a pályázati határidőig - indokolás nélkül - visszavonhatja a pályázatát. A visszavonást írásban kell megtenni. A visszavont ill. módosított pályázatot Ajánlatkérő - személyes átvétel mellett - átvételi elismervény ellenében a Pályázónak visszaadja. 12. Pályázati biztosíték: Ajánlatkérő a pályázat benyújtásával kapcsolatban pályázati biztosítékot nem alkalmaz. 13. Ajánlatok benyújtásának helye, módja, ideje: felhívás szerint A pályázatokat személyesen vagy postai úton (tértivevénnyel) kell benyújtani. A pályázatoknak a fent meghatározott címre, a megadott határidőig meg kell érkezni. A postai kézbesítés esetleges késedelmével kapcsolatos kockázatokat a Pályázó viseli. A pályázati kiírás átvételét - személyes kézbesítés esetén - átvételi elismervény igazolja Ajánlatkérő, melyet Ajánlatkérő által megjelölt kapcsolattartó ír alá. A késedelmesen érkezett pályázatokat Ajánlatkérő átveszi, arra a beérkezés idejét szintén rávezeti és a beérkezést követő leghamarabb, a Pályázó személyének megismerése érdekében érvénytelenné nyilvánítja. A pályázati határidő lejártát követően érkező pályázatokat Ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja. 14. Pályázatok felbontása: Ajánlatkérő a beérkezett pályázatokat a felhívásban szereplő időpontban bontja fel. A bontás helyszíne: felhívás szerint A bontáson a Pályázó(k), Ajánlatkérő és az általa meghívott személyek vehetnek részt. Az ajánlatok felbontásakor Ajánlatkérő a határidőig beérkezett pályázatokban szereplő felolvasólapok tartalmát olvassa fel és ismerteti, valamint megállapítja, hogy a pályázatok csomagolása szabályos és sértetlen-e. Ajánlatkérő az ajánlatok bontásáról jegyzőkönyvet készít, amely 5 munanapon belül egyidejűleg minden pályázó részére megküldésre kerül. 15. Pályázatok érvényessége: Ajánlatkérő megvizsgálja a pályázatok érvényességét. Érvénytelen a pályázat, ha: a) azt a pályázati felhívásban meghatározott pályázati határidő lejárta után nyújtották be; b) a Pályázót az eljárásból kizárták; c) a Pályázó nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek; e) egyéb módon nem felel meg a pályázati felhívásban és a pályázati kiírásban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. 16. Pályázatok bírálata: Ajánlatkérő az érvényes pályázatokat bírálja el. Ajánlatkérő jogosult sorsolást tartani és a sorsolás alapján kiválasztott pályázót az eljárás nyertesének nyilvánítani, ha az eljárásban több pályázó tartalmilag megfelelő és azonos összegű ajánlatot nyújt be. 17. Az eljárás eredménytelensége: Az eljárás eredménytelen, ha a) nem nyújtottak be pályázatot, b) kizárólag érvénytelen pályázatokat nyújtottak be, c) egyik pályázó sem tett Ajánlatkérő számára megfelelő ajánlatot, d) valamelyik pályázónak az eljárás tisztaságát vagy a többi pályázó érdekeit súlyosan sértő cselekménye miatt Ajánlatkérő az eljárás eredménytelenné nyilvánításáról dönt. 18. Eredményhirdetés: 3
4 Ajánlatkérő a pályázatok elbírálásának végeredményét legkésőbb a pályázati felhívásban megjelölt időpontban és módon hirdeti ki. 19. Szerződéskötés: Pályázónak a pályázat mellékleteként csatolnia kell a jelen kiírásban szereplő szerződéstervezetet kitöltve aláírtan. 20. A szerződés megkötése: Ajánlatkérő az eljárás nyertesének visszalépése vagy a legkedvezőbb, de érvénytelen ajánlatadó kizárása esetén a második legkedvezőbb érvényes pályázatot benyújtott pályázóval fogja megkötni a szerződést. 21. Egyéb feltételek: Ajánlatérő helyszíni bejárást nem tart. A mellékletben lévő költségvetésben szereplő mennyiségek ellenőrizendők! Ajánlattevőnek ajánlatában csatolni szükséges az általa készített tételes árazott költségvetés kiírást. Az ajánlatnak tartalmazni kell minden olyan a beruház rendeltetésszerű használatához szükséges egyéb költséget, melyet a költségvetés kiírás nem jelöl. Ezen tételeket külön sorban szükséges feltüntetni. 22. Ellenőrző lista: Nyilatkozat, mely szerint Ajánlattevővel szemben a következő kizár okok nem állnak fenn: végelszámolás alatt áll, vagy ellene megindított csődeljárás vagy felszámolási eljárás van folyamatban, tevékenységét ő maga, vagy más arra jogosult szerv felfüggesztette, fél évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének a letelepedése szerinti ország vagy Ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján nem tett eleget, kivéve, ha a megfizetésére halasztást kapott. Nyilatkozat, mely szerint Ajánlattevővel szemben a következő pénzügyi és gazdasági kizáró ok nem áll fenn : bankszámláján az ajánlatkérési felhívás megjelenésének napjától visszafelé számított három évben vagy ha az ajánlattevő később jött létre, illetve kezdte meg a működését, a teljes időszakban 15 napot meghaladó sorba állítás volt (összes számlavezető banki nyilatkozat) gazdasági tevékenységet jelző TEAOR szám igazolására cégkivonat megfelelő végzettséget és képzettséget igazoló dokumentum tevékenység végzéséhez szükséges jogosultság igazolása kamarai igazolás nyilatkozat, mely szerint Ajánlattevő felhívás és a kiírás feltételeit megismerte, azokat magára nézve kötelezőként, feltétel nélkül elfogadja, az abban foglaltaknak megfelelően kötelezettségeit maradéktalanul teljesíti a megadott ajánlati áron. cégszerű aláírásra jogosult aláírási címpéldánya aláírt felolvasólap ajánlat alapján kitöltött, aláírt szerződés lapok sorszámozása, szignózása Siófok, november 10. 4
5 Siófok, 65 sz. fkl út (Honvéd utca) km sz. kijelölt gyalogátkelőhely létesítés útépítés költségvetési kiírás I Építés előkészítő és bontási munkák ME MENNY. I/1 Közmű szakfelügyelet 4 át A:.. D:.. I/2 Aszfalt járdaburkolat bontása alaprétegekkel együtt szállítással, lerakóhelyi díjjal 13 m 3 A:.. D:.. I/3 Útburkolati jel eltávolítása (fehér) 6 m 2 A:.. D:.. I/4 Aszfaltvágás 28 m A:.. D:.. I/5 1 db A:.. D:.. I/6 1 db A:.. D:.. I/7 2 db A:.. D:.. I/8 Geodéziai kitűzés és bemérés 1 klt A:.. D:.. II Alépítményi munkák II/1 Földkitermelés bevágásból I-IV. talajosztályban, szállítással, lerakóhelyi díjjal (járda+áteresz) 14 m 3 A:.. D:.. II/2 Tükörkészítés tömörítés nélkül, gépi erővel, kiegészítő kézi munkával sík felületen I-IV talajosztályban. 80 m 2 A:.. D:.. II/3 Altalaj tömörítés 50 cm vtg-ban gépi erővel, 95 % tömörségi fokra 40 m 3 A:.. D:.. II/4 Simító hengerlés a földmű felületén gépi erővel 95 % tömörségi fokra 80 m 2 A:.. D:.. II/5 Talajjavító réteg készítése 0/45 murvából vált. vtg-ban 18 m 3 A:.. D:.. III Felépítményi munkák III/1 D400 beton áteresz építése 10 cm vtg. ágyazattal, munkaárok feltöltésével, réteges tömörítéssel 19 m A:.. D:.. III/2 Előregyártott beton előfej építése átereszhez 1 db A:.. D:.. III/3 Süllyesztett szegély építés alapárok kiemeléssel, murvaágyazattal, beton alapgerendával, hézagolással, előregyártott beton szegélyelemekből 6 m A:.. D:.. III/4 K szegély építés alapárok kiemeléssel, murvaágyazattal, beton alapgerendával, hézagolással, előregyártott beton szegélyelemekből 40 m A:.. D:.. III/5 Süllyesztett kerti szegély építés alapárok kiemeléssel, murvaágyazattal, beton alapgerendával, hézagolással, előregyártott beton szegélyelemekből 45 m A:.. D:.. III/6 Telepen kevert hidraulikus kötőanyagú stabilizált réteg készítése 15 cm vastagsában 5 m 2 A:.. D:.. III/7 Burkolat készítése 3-4 cm vtg. zúzalék ágyazatra fektetve, tömörítve, 0,01 m3/m2 zuzalékkal hézagolva. Minta készítéssel, egyenes és íves csatlakozásokkal, kezdő-, szél- és zárókövek beépítésével, 8 cm vtg. vörös térkőből (halszálka kötésben) 30 m 2 A:.. D:.. III/8 Burkolat készítése 3-4 cm vtg. zúzalék ágyazatra fektetve, tömörítve, 0,01 m3/m2 zuzalékkal hézagolva. Minta készítéssel, egyenes és íves csatlakozásokkal, kezdő-, szél- és zárókövek beépítésével, 6 cm vtg. szürke térkőből (futókötésben) 40 m 2 A:.. D:.. IV Befejező munkák Közúti táblák oszlopainak elhelyezése földmunkával V-VI. osztályú talajban vagy burkolatban. Burkolatbontás és helyreállítás nélkül, helyszínen készített betonalappal egyes oszlop 4 db A:.. D:.. Jelzőtábla elhelyezése bilincsekkel, külön tételben szereplő oszlopokra, fényvisszaverő fóliával KRESZ tábla 4 db A:.. D:.. Stabilizált padka építése murvából 10 cm vtg-ban 2 m 3 A:.. D:.. Füvesítés talaj előkészítéssel, 4-5dkg/m2 fűmagkeverék felhasználásával, kezelés nélkül, gyomlálással, locsolással 20 m 2 A:.. D:.. Útburkolati jelek készítése PLASTIROUTE festékkel, géppel tartós jel, fehér 20 m 2 A:.. D:.. Gyalogos csőkorlát építése 6 m A:.. D:.. Meglévő átereszek tisztítása 10 m A:.. D:.. Megvalósulási terv készítése 1 klt A:.. D:.. Siófok, 65. sz. főút (Honvéd utca) km szelvény gyalogátkelő közvilágítás költségvetési kiírás 5
6 Erőforrás Megnevezés Mennyiség Egység A:.. D:.. Földkábeles kzv. építés A:.. D:.. Szolgáltatás A:.. D: KIF KÁB.FEK.RÖGZ.N.50MM2-IG JEL. 30 ÉRI 32 FM A:.. D: MUANYAG JELZOSZALAG FEKTET. KÁBELÁROKBA 32 FM A:.. D: KÁBELVÉGKIKÉPZÉS 240MM2-IG 06/1KV 2 DB A:.. D: KIF.ZSUG.VÉGELZ.240MM2-IG SZ.TÉRI 06/1K 2 DB A:.. D: VCSOBE HUZÁS I-II 20 M-IG KÁBEL ESETÉN 2 DB A:.. D: KÁB.BUJT.VIZSZ.FÜGG.I-II.SULYCS. KÁBELE 8 DB A:.. D: FÖLDMUNKA KÉZI I-IV TALAJ ÁROK GÖDÖR 6,72 M3 A:.. D: HOMOKÁGY KÉSZÍTÉS M VASTAGSÁG 1,28 M3 A:.. D: ALAPVASALÁS KZV.OSZL-HOZ,VÉDOCSO ELHELY 1 DB A:.. D: VB.KZV.OSZL.ÁLL.8M-TÖL FÖLDMUNKÁVAL 1 DB A:.. D: OSZLOP SZÁLLITÁS, FEL ÉS LERAKODÁSSAL 22,1 TKM A:.. D: LPA KAR FELSZ.KZV.VB KAND-RA 1-2 KARU 1 DB A:.. D: LÁMPATEST FELSZER.OSZLOPRA KANDELLÁBERR 1 DB A:.. D: SZERELV.LAP FELSZ.1-2 ÁK.VEZ.BEKÖT.ÉV.B 1 DB A:.. D: LÁMPA VEZ.1X3,3X1 VCSÖBE HUZÁS 10 FM A:.. D: RÚD-,KER.FÖLDELÉS FÖLDMUNKÁVAL,ELL.MÉRÉ 2 DB A:.. D: ÁRAMKÖTÉS 95MM2-IG CSUP V.SZIG VEZETORE 4 DB A:.. D: VÉD.CSÖ ÉS KÁBEL FELSZ.OSZLOPRA 1 KLT A:.. D:.. Anyag A:.. D: KIF-KÁBEL NAYY-J 4X25RE 1KV 32 M A:.. D: Szalag kábeljelző 0,128 TEK A:.. D: Kábelvég lezáró sapka 30-45mm átm. 2 DB A:.. D: Végelz. 1kV 4x16-35mm2 kültéri 2 KLT A:.. D: Kábelrögzitő kengyel 22-28mm 2 DB A:.. D: V csatlakozó kengyel mm2 2 DB A:.. D: Fül 16-95mm2 V csatlakozóhoz +kötőelem 2 DB A:.. D: Csavar hlf. horganyzott M8x30mm 2 DB A:.. D: Alátét lapos horganyzott M8mm 2 DB A:.. D: Alátét rugós horganyzott M8mm 2 DB A:.. D: Rúdcsavar tüzihorganyzott M20x450mm 2 DB A:.. D: Anya hlf. tüzihorganyzott M20mm 4 DB A:.. D: Alátét lapos tüzihorganyzott M20mm 2 DB A:.. D:.. 6
7 Alátét négyzetes th /2 D22 N147 2 DB A:.. D: Szerelvénylap közv.lptesthez 1 bizt.4x3 1 DB A:.. D: Anya hlf. tüzihorganyzott M10mm 1 DB A:.. D: Alátét rugós tüzihorganyzott M10mm 1 DB A:.. D: Vezeték NYM-J 3x2,5 mm2 UV-álló 10 M A:.. D: Rúdföldelés D20mm x 3m N219 2 DB A:.. D: Leág.szor.átsz.Alv.CU 50-95/50-95 cs/sz 1 DB A:.. D: Leág.szor.átsz.Alv.CU 50-95/50-95 sz/sz 3 DB A:.. D: Kábelrögz. gyorskötöző mm KIF osz 4 DB A:.. D: Cső műanyag KPE 63mmx2,5mmx6m védő 3 M A:.. D: Pántoló szalag acél 19x0,75mm 50m/tek 0,108 TEK A:.. D: Rögz.elem pánt.szal. 19x0,75mm 100db/cs 6 DB A:.. D:.. Vegyes A:.. D: kábeljelölő 5,33333 A:.. D: Beton (anyag+szállítás) 0,5 A:.. D: Homok 1,28 A:.. D:.. KOPOFLEX védőcső Q63 16 fm A:.. D:.. ACO 6,5 m horg. acél kandeláber 1 DB A:.. D:.. ACK 210 lámpakar 1 DB A:.. D:.. alapvasalat 1 DB A:.. D:.. TECEO 1 LED 65W 1 DB A:.. D:.. Járulékos költségek A:.. D:.. Szolgáltatás A:.. D: KIF KÁBEL HUROKELL. MÉRÉS, JKV. KÉSZÍTÉ 1 DB A:.. D:.. Vegyes A:.. D: Földkábel bemérése 16 A:.. D: Geod. kiszállási díj 1 A:.. D: Földkáb. fogy. csat. bemérése 1 A:.. D: Feszmentesítés KIF szv 1 A:.. D: Adminisztrációs feladatok költ 1 A:.. D:.. 7
8 VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) amely létrejött egyrészről Siófok Város Önkormányzata (székhelye: 8600 Siófok, Fő tér 1. Képviseli: dr. Lengyel Róbert polgármester, adószáma: , pénzforgalmi számlaszáma: ) (továbbiakban: Megrendelő) másrészről a. (székhely:., adószám:.., pénzforgalmi számlaszám:.., cg.:.; képviselő:. ügyvezető; kivitelezői nyilvántartási azon.:..) mint vállalkozó (a továbbiakban: Vállalkozó) között az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek szerint: 1. A szerződés tárgya 1. Megrendelő megrendeli, Vállalkozó pedig elvállalja a 8600 Siófok, Honvéd utcában ,80 km szelvényben kijelölt gyalogátkelőhely és kapcsolódó járda létesítésének kivitelezési munkáit a Megrendelő által üzemeltetett honlapon ( november 12 étől közzé tett ajánlatkérési felhívásban és mellékleteiben megfogalmazott és elvárt műszaki tartalommal. 2. Vállalkozó feladata a kivitelezési munkálatok teljes körű megvalósítása annak érdekében, hogy az rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas legyen. 3. Vállalkozó a munkát hiány-, és hibamentesen, határidőre köteles elvégezni. 2. Vállalkozói díj és annak megfizetése 1. Vállalkozó a szerződés teljesítésért vállalkozói díjra jogosult. 2. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy az 1. pontban meghatározott munka elvégzésének díja: ÁFA azaz.. 00/Ft + ÁFA 3. Az Áfa mértékére, elszámolására a mindenkor hatályos Áfa törvény rendelkezései az irányadóak. 4. Felek megállapodnak abban, hogy a fenti díj átalánydíj (mely a kapcsolódó szolgáltatások, költségek, stb. egészét is tartalmazza), amelynek jogi természetével tisztában vannak. Vállalkozó ez alapján további fizetési igényt Megrendelővel szemben semmiféle jogcímen nem támaszthat, kivéve a késedelmi kamatot. 5. Felek rögzítik, hogy a fenti vállalkozói díj tartalékkeretet nem tartalmaz, továbbá hogy jelen szerződés rendelkezései vonatkozásában a Felek tartalékkeret jogintézményét nem alkalmazzák. 6. Az átalánydíj a Megrendelő által szolgáltatott árazatlan költségvetés alapján a Vállalkozó költségvetése alapján került meghatározása. 7. Megrendelő pót-, és többletmunkaigényt nem fogad el. Ezzel kapcsolatban Vállalkozó mint a szerződés tárgyával kapcsolatban kellő szakértelemmel rendelkező jogi személy jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy teljes mértékben megismerte az elvégzendő feladatot és annak körülményeit, így kijelenti, hogy az általa megajánlott vállalkozói díj valamennyi feltétel kielégítéséhez szükséges munkára (anyagra, berendezési és felszerelési tárgyra, stb.) fedezetet nyújt, így pót, ill. többletmunkaigényéről jelen szerződéssel feltétel nélkül és visszavonhatatlanul lemond. Kijelenti, hogy az ár-, árfolyamváltozásokkal, továbbá banki, adózási kondíciók változásával kapcsolatos kockázatokat felmérte, és arra a vállalkozói díj teljes mértékben fedezetet nyújt. 8. A pótmunkára csak a felhívásban nem szereplő, az ajánlattételkor az ajánlattevőtől, mint hasonló tevékenységet üzletszerűen végző gazdasági szereplőtől elvárható gondossággal előre nem látható okból kerülhet sor. 9. A beruházás pénzügyi fedezetét a Megrendelő saját forrásból biztosítja. Megrendelő kijelenti, hogy a szükséges fedezettel rendelkezik. 10. Megrendelő az előleget és részszámlázási lehetőséget nem biztosít. 11. A számla benyújtásának feltétele a Megrendelő által igazolt teljesítés igazolás kiállítása. 12. Megrendelő az ellenszolgáltatás összegét az igazolt szerződésszerű teljesítést követően, utólag 30 napos fizetési határidejű átutalással, forintban (HUF) teljesíti. A kibocsátott igazolásokat, kifizetéseket mindig az elvégzett műszaki tartalomnak megfelelően kell elkészíteni. 8
9 3. Szerződési biztosítékok 1. Vállalkozó késedelmi kötbér megfizetésére köteles, ha olyan okból, amiért felelős a szerződésben rögzített bármely teljesítési határidőt elmulasztja. A késedelmi kötbér alapja a nettó vállalkozói díj. A késedelmi kötbér mértéke 0,5% / nap, de legfeljebb a teljes nettó vállalkozói díj 20 %-a lehet. Ezt meghaladó késedelem esetén a szerződést Megrendelő azonnali hatállyal felmondhatja. 2. Vállalkozó meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, amennyiben Vállalkozó adott megrendelésre vonatkozóan a teljes nettó vállalkozói díj 20%-át elérő késedelembe esik. A meghiúsulási kötbér mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 20%-a. 3. A Megrendelő az esetleges kötbér igényét írásbeli felszólítás útján érvényesíti, melynek a Vállalkozó köteles 8 naptári napon belül maradéktalanul eleget tenni. Amennyiben a Vállalkozó a fenti irat kézhezvételét követő 3 napon belül magát érdemi indokolással és azt alátámasztó bizonyítékokkal nem menti ki, akkor a kötbér elismertnek tekintendő. A kötbér a vállalkozói számlába beszámítható. 4. Vállalkozó a szerződés hibátlan teljesítésének biztosítására valamennyi elvégzett munka vonatkozásában 24 hónap általános jótállást vállal. 5. Vállalkozó teljes kártérítési kötelezettséget vállal jelen szerződéssel kapcsolatosan a neki felróható károkért. 4. Teljesítési határidő 1. Szerződő felek jelen szerződés teljesítési határidejét: április 30. napjában határozzák meg. 2. Minden, a szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is elégséges a szerződés határidőben történő hiány és hibamentes teljesítésére. 3. Nem eredményezi a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem. 5. A munkaterület átadása, munkavégzés 1. A munkaterületet a Megrendelő a szerződés aláírását követő 5 munkanapon belül adja át a Vállalkozónak. 2. Felek megállapítják, hogy az átadás-átvétel vonatkozásában a munkaterület megfelelő, ha a munkavégzés helyére az anyag szállítása gépi vagy kézi erővel megoldható és a munkavégzés a tényleges munkavégzés helyén megkezdhető. Felek rögzítik, hogy a munkaterület a szerződéskötéskor megfelelőnek minősül. 3. Vállalkozó kivitelezési munkáinak energiaigényét saját maga köteles biztosítani. 4. A munkaterület átadását követően a személy-, vagyon-, és munkabiztonságról, a környezetvédelmi szabályok betartásáról a Vállalkozó köteles gondoskodni. Vállalkozó felel a Megrendelő ill. harmadik személyek vonatkozásában azok vagyontárgyaiban, életében, testi épségében ill. egészségében a neki felróható módon keletkezett hiányokért, ill. károsodásokért. 5. Vállalkozó köteles a tényleges munkavégzéssel érintett munkaterületet megfelelően elkeríteni. Felel különösen mindazon károkért, amelyek ezen kötelezettségének nem, vagy nem megfelelő teljesítéséből adódik. 6. Vállalkozó köteles a keletkezett hulladékot a jogszabályoknak megfelelően gyűjteni, és hivatalos hulladéklerakóhelyre szállítani (AVE Zöldfok Zrt. által üzemeltetett somi szeméttelep), valamint ezt a Megrendelő felé megfelelően igazolni. 7. A munkaterületen a napi munkavégzést követően hulladék nem maradhat. 8. A teljesítés során munkát végezni csak munkanapokon órától óráig lehet. 9. Vállalkozó köteles a munkálatok megkezdése előtt ill. időtartama alatt a munkaterület közelében található ingatlanok tulajdonosait értesíteni, azok megközelítési lehetőségét biztosítani. 9
10 10. Vállalkozó köteles a közlekedés lehető legkisebb zavarásával az építési tevékenységet ellátni. Vállalkozó köteles amennyiben szükséges a forgalom korlátozásához, eltereléséhez szükséges valamennyi intézkedést (különösen egyeztetés, engedélyeztetés, szükséges tervek elkészítése, kitáblázás) ellátni. Ezen kötelezettségéből a Megrendelőre ill. harmadik személyekre háruló károkért szintén teljes anyagi felelősséggel tartozik. 6. Kapcsolattartás, jognyilatkozat tétel 1. Felek kijelentik, hogy a tevékenységük során a tudomásukra jutott üzleti titkot megőrzik. Üzleti titokként definiálnak minden olyan adatot, mely jelen szerződés keretein belül a másik féllel kapcsolatban a tudomásukra jut. Kivételt képez ez alól azon adatok összessége, amely más jogszabályok szerint nyilvános adatnak minősül. 2. A titoktartási kötelezettség megszegéséből eredő kárért az ezért felelős fél kártérítési kötelezettséggel tartozik. 3. Felek titoktartási kötelezettsége kiterjed a munkavállalóikra, valamely polgári jogi szerződés alapján munkavégzésre irányuló jogviszony, vagy más jogviszony alapján a féllel kapcsolatban lévő egyéb személyekre is. Ezen személyek magatartásáért a titoktartási kötelezettség viszonylatában az érintett fél, mint saját magatartásáért felel. 4. Szerződő felek jelen szerződés teljesítése során kötelesek együttműködni, bármely a szerződéssel kapcsolatos adatot, tényt kötelesek haladéktalanul egymás tudomására hozni. 5. Jelen szerződéssel kapcsolatban joghatályos nyilatkozattételre jogosult személyek az alábbiak, akik jognyilatkozataikat kizárólag írásban, az átvétel idejét igazoló módon tehetik meg érvényesen. Felek ez alatt értik a telefax, ill. az üzenetek váltását, ha annak átvétele igazolható. Megrendelő részéről: Bocsor József beruházási ügyintéző Tel:84/ bocsor.jozsef@siofok.hu Vállalkozó részéről:.. ügyvezető Tel/fax: : Megrendelő és Vállalkozó egymás írásbeli megkereséseire azok kézhezvételétől számítva 3 munkanapon belül írásban érdemi nyilatkozatot kötelesek tenni. 7. Megrendelő jogosult a kivitelezés során bármikor a munkaterületen a munkavégzést ellenőrizni. 8. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Vállalkozót nem mentesíti a hibás teljesítés jogkövetkezménye alól, ha a Megrendelő ellenőrzési kötelezettségét nem, vagy nem megfelelően teljesítette. 7. A szerződés teljesítésével kapcsolatos átadás átvételi eljárás 1. Az átadás-átvételi eljárás megkezdéséről Vállalkozó Megrendelőt köteles készrejelentés formájában írásban, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően értesíteni. Megrendelő köteles az átadás-átvételi eljárást 5 munkanapon belül megkezdeni. 2. Az eljáráson a felek képviselői megvizsgálják a teljesítést, jegyzőkönyvet vesznek fel, melyben felvezetik az esetleges hibák és hiányok listáját. A Vállalkozó köteles a jegyzőkönyvbe nyilatkozni a hibák kijavításának határnapjáról, mely nem haladhatja meg összességében az 5 munkanapot. 3. Felek kifejezetten rögzítik, hogy az elvégzett munka mindaddig nem kerül átvételre, amíg a teljes teljesítés hiány-, és hibamentes nem lesz. 4. A fentiek alapján elvégzett hiánypótlásokról, ill. javításokról a Vállalkozó írásban tájékoztatja a Megrendelőt, aki a tárgyi munkát megfelelőség esetén átveszi. Az átvétel feltétele továbbá hogy Vállalkozó ezen időpontig valamennyi keletkezett hulladékot, ideiglenes szerkezetet, felvonulási épületet, gépeit, berendezéseit, ill. a munkavégzéshez használt egyéb vagyontárgyait (alvállalkozóira is kiterjedően), továbbá a fel nem használt építőanyagokat a munkaterületről elszállítsa. 8. Vegyes és záró rendelkezések 10
11 1. A szerződés teljesítés előtti megszűntetésére a Ptk. vállalkozási, ill. építési szerződésre vonatkozó szabályai irányadók. 2. Megrendelő jogosult elállni a szerződéstől, ill. azt azonnali hatállyal felmondani, különösen ha: a. a Vállalkozó ellen az illetékes bíróság jogerős végzése alapján felszámolási eljárás indul; vagy b. a Vállalkozó végelszámolás iránti kérelme (amennyiben gazdasági társaságról van szó) a cégbíróságnál benyújtásra került; vagy c. a Vállalkozóval szemben az illetékes cégbíróság előtt megszűntetési, törlési eljárás indul; d. a Vállalkozó a megrendelésben megjelölt véghatáridőt a következményekre történő figyelmeztetés ellenére, a felszólítás átvételétől számítva is 15 napot meghaladóan elmulaszt; e. Jogszabályon alapuló felmondási vagy elállási okok fennállnak, f. Vállalkozó magatartása vagy mulasztása miatt harmadik személyt baleset vagy egyéb módon kár éri. 3. A Vállalkozónak ilyen esetben csak a már elvégzett munkák elszámolására lehet igénye. 4. E szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és a Kbt. vonatkozó rendelkezései az irányadók. 5. Felek esetleges vitás ügyeiket egyeztetés útján rendezik, ennek eredménytelensége esetén a jogviták eldöntésére hatáskörtől függően kikötik a Siófoki Járásbíróság, illetve a Kaposvári Törvényszék kizárólagos illetékességét. Felek a szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás és értelmezés után, jóváhagyólag aláírják. Siófok, Siófok, Vállalkozó dr. Lengyel Róbert polgármester Siófok Város Önkormányzata Megrendelő Jogi ellenjegyző: Pénzügyi ellenjegyző: Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal Balogh Gábor közgazdasági osztályvezető Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal 11
Siófokon, a Petőfi sétány Kinizsi utca és Táncsics Mihály utca közötti szakaszán kandeláberjavítási és védelembehelyezési munkák kivitelezésére.
MŰSZAKI TARTALOM Siófokon, a Petőfi sétány Kinizsi utca és Táncsics Mihály utca közötti szakaszán kandeláberjavítási és védelembehelyezési munkák kivitelezésére. 1. A pályázati kiírás célja: Vállalkozói
TARTALOM. 1. A pályázati kiírás célja:
TARTALOM A Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal által az 1221/2009/EK Rendelet szerint működtetett Környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (EMAS rendszer) fenntartásához szükséges feladatok elvégzése
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (TERVEZET) amely létrejött egyrészről Siófok Város Önkormányzata (székhelye: 8600 Siófok, Fő tér 1., Képviseli: dr. Lengyel Róbert polgármester, adószáma: 15731481-2-14, pénzforgalmi
Kele utca Sorház utca sarkán lévő zöldterületen kültéri kondipark kivitelezése
MŰSZAKI TARTALOM Kele utca Sorház utca sarkán lévő zöldterületen kültéri kondipark kivitelezése 1. A pályázati kiírás célja: Kivitelezési szerződés megkötése a 8600 Siófok, Kele utca Sorház utca sarkán
1. számú melléklet MŰSZAKI TARTALOM
MŰSZAKI TARTALOM a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében a siófoki Révész Géza utcai Stadion fejlesztésének megvalósításához kapcsolódóan az épület szerkezeti feltárási és helyreállítási munkáinak
MŰSZAKI TARTALOM. Ajánlatadónak nyilatkozni szükséges, hogy vele szemben a kizáró okok nem állnak fenn.
MŰSZAKI TARTALOM (8600 Siófok, Fő tér 1.) épület klímaszerelés gépészeti rendszer kivitelezésének tervezési munkáinak elvégzésére. 1. A pályázati kiírás célja: Tervezési szerződés megkötése a (8600 Siófok,
a 8600 Siófok, Panoráma utca csapadékvíz elvezető rendszer és járdaépítés, útburkolat felújítás tervezési feladatainak ellátására.
MŰSZAKI TARTALOM a 8600 Siófok, Panoráma utca csapadékvíz elvezető rendszer és járdaépítés, útburkolat felújítás tervezési feladatainak ellátására. 1. A pályázati kiírás célja: Tervezési szerződés megkötése
MŰSZAKI TARTALOM. a 8600 Siófok, Csobánc utca és Tihany utca folytatásaként parti sétány kialakításának tervezési feladatainak ellátására.
MŰSZAKI TARTALOM a 8600 Siófok, Csobánc utca és Tihany utca folytatásaként parti sétány kialakításának tervezési feladatainak ellátására. 1. A pályázati kiírás célja: Tervezési szerződés megkötése a 8600
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA Tisztelt Ajánlattevő! A ajánlat kiírója ezúton kéri fel ajánlat benyújtására a Tisztelt Ajánlattevőt (a továbbiakban: ajánlattevő) a jelen ajánlati
1. számú melléklet MŰSZAKI TARTALOM
MŰSZAKI TARTALOM az Energiahatékonyság és megújuló energiaforrás használatát fokozása az önkormányzatoknál elnevezésű, tervezett pályázat keretein belül a siófoki Krúdy Gyula Szakközépiskola és Szakiskola
Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KÖZBESZERZÉSI RÉSZENKÉNT Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú ajánlathoz. (tervezet) amely létrejött egyrészről a. (székhely:., adószám:.., pénzforgalmi
1. számú melléklet MŰSZAKI TARTALOM
MŰSZAKI TARTALOM az Energiahatékonyság és megújuló energiaforrás használatát fokozása az önkormányzatoknál elnevezésű, tervezett pályázat keretein belül a siófoki Perczel Mór Gimnázium épületének energiahatékonysági
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
A Balaton-parti Kft. átvilágítására auditáló társaság bevonásával.
MELLÉKLET A Balaton-parti Kft. átvilágítására auditáló társaság bevonásával. 1. A pályázati kiírás célja: Megbízási szerződés megkötése a Balaton-parti Kft. (adószám: 10714254-2-14) átvilágítására auditáló
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Darázsfészek Utánpótlás Kosárlabda Kft. 1103 BUDAPEST, Kada utca 27-29. 1.) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám,
MŰSZAKI TARTALOM. Az intézményegység vezetőjénél történő előzetes bejelentkezés után a helyszíni bejárás, felmérés időpontja:
MŰSZAKI TARTALOM Siófok, Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (8600 Siófok, Március 15. park 2.) karbantartási, felújítási munkái 1. A pályázati kiírás célja: Kivitelezési
8600 Siófok, Rizling utca és Erdész utca közvilágításának kivitelezési munkáinak elvégzésére
MŰSZAKI TARTALOM 8600 Siófok, Rizling utca és Erdész utca közvilágításának kivitelezési munkáinak elvégzésére 1. A pályázati kiírás célja: Kivitelezési szerződés megkötése a 8600 Siófok, Rizling utca és
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:
CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP
CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP Csabaszabadi Mező utca 22 szám alatt megvalósuló Szlovák közösségi ház részleges felújítása, környezetének átalakítására BESZERZÉSI ADATLAP 1./ Az ajánlatkérő
1. A J Á N L ATTÉTELI FELHÍVÁS
1. A J Á N L ATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe: LAKATOS ÚTI 2. SZ. LAKÁSFENNTARTÓ SZÖVETKEZET 1184 Budapest, Lakatos u. 32. Képviseletében eljáró szervezet neve, címe: ARCHIPARK MMX Kft. 2.
Járda és parkoló építési munkák
Járda és parkoló építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh Kálmán polgármester Címe:
5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra
1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon: + 36 (1) 511-1922 Fax: + 36 (1) 511-1982
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Ajánlati felhívás. 5. Fizetési feltételek Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás összegét a teljesítésigazolást követő 15 napon belül átutalással teljesíti.
Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve, székhelye: Harmónia Integrált Szociális Intézmény 6211 Kaskantyú, III. ker. 1. 2. Az eljárás fajtája: Egyszerű tárgyalás nélküli eljárás 3. A beszerzés tárgya, mennyisége
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást
Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)
Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) 1.) Az ajánlatkérő megnevezése, címe, telefon és faxszáma, e-mail címe: 1.1) Az ajánlatkérő megnevezése: Balatonfenyves Község
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS l. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-, telefax számai, e-mail címe: Neve: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Címe: ll 02 Budapest Szent László tér 29. Címzettje: dr.
Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József
P O L G Á R M E S T E R É T Ő L
P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására
AJÁNLATKÉRÉS Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
ügyiratszám.: K/12/2018. ügyintéző: Takácsné tel: 87/437-029 e-mail: kapolcs.hivatal@gmail.com tárgy: ajánlattételi felkérés AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Kapolcs Község Önkormányzata ezúton kéri fel árajánlattételre
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás
Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:
Szállítás:2008. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre
1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon: + 36 (1) 511-1922 Fax: + 36 (1) 511-1982
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás egyszerű eljárás lefolytatására a Kbt. 299 (1) bekezdés b) pontja alapján tárgyalás tartásával I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Tel: 458-4500/4924
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása
Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása a.) Az ajánlatkérő neve és címe, telefon és faxszáma (email címe): Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. Telefon: 473-2430 Fax: 473-2431 E-mail: hudakm@neprajz.hu
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában 1. A pályázat kiírója I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Diósd Város Önkormányzata (székhely: 2049 Diósd, Szent István tér 1.) 2. A pályázat
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése
4. számú melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA:
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT
Aszód Város Önkormányzata Átdolgozott Szabályzat (4. pályázati elem) BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 A gazdaság verseny tisztaságának
2. A beszerzés tárgya 21 db digitális fényképezőgép és tartozékaik (21-21 db töltőszett, memóriakártya, tok) leszállítása
1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Nosza Lajos Telefon: + 36 (1) 511-2191 Fax: + 36 (1) 511-1982
AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ
AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ (KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKHATÁR ALATTI BESZERZÉS) A MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása kiviteli tervdokumentációjának
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11.
Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. augusztus 1. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve: Budapesti
Meglévő elektromos kapuk felújítása és 1 db elektromos sorompó telepítése
1. FELHÍVÁS ADATAI 1.1 Ajánlatkérés célja A Szegedi Közlekedési Kft, mint Ajánlatkérő, ezúton felkéri Önt, tegyen írásos ajánlatot Szeged Repülőtér biztonságtechnikai fejlesztések beszerzési eljárás ajánlattételi
HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013.
HÉV járművek átalakításának tervezése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.
Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti
AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.
A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-284/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Komló Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 7300 Komló, Városház tér 3. Kapcsolattartó (címzett):
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra.
Szám: M/314/2018 Ügyintéző: Takács Péter Tárgy: MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása, akadálymentesítése árajánlat kérése műszaki ellenőri,
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A ajánlatkérő felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Ajánlatkérő neve és címe: 9021 Győr Aradi vértanúk útja 16. Képviselője:Fűke Géza igazgató adószám: 16718304-2-08 elérhetőség:
KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS Cégnév/Név: [..] Székhely: [..] Adószám: [..] képviseli: [..] mint megrendelő, (a továbbiakban: "Megrendelő") másrészről: KZiTERRA Kft. Székhely: 2051
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ NYÍLT PÁLYÁZAT Ajánlatkérő: Budapest Főváros XV. kerületi
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS emeletén teakonyha kialakítása tárgyú versenyeztetési eljárásban 2019. 1 I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Tisztelt Ajánlattevők! A jelen Ajánlattételi felhívás alapján ezúton kérjük fel
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ
FŐKERT Nonprofit Zrt. 1073 Budapest, Dob u. 90. PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ a FŐKERT Nonprofit Zrt. 1106 Budapest, Keresztúri út 130. szám alatti telephelyén 272 m 2 iroda, raktárhelyiség hozzá tartozó 628
1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési
A J Á N L A T K É R É S
A J Á N L A T K É R É S a Székesfehérvár 7331/22 hrsz alatti telekingatlanon 3 db műfüves futballpálya teljes körű kivitelezésére irányuló építési munkák elvégzése tárgyában AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME: Fehérvár
Szállítás:2009. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre
Pályázati Felhívás MÁV START Zrt. Asztali naptár nyomdai előkészítése és kivitelezése tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Kapcsolattartási cím:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó építőanyagok beszerzése
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó építőanyagok beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi
Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014.
Speciális védőruha beszerzés Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Budapesti Közlekedési Zártkörűen
e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.
BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:
Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda
TERVEZÉSI SZERZŐDÉS minta amely egyrészről név: Kft. székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint megrendelő a továbbiakban: Megrendelő másrészről név: Kft. 1 / 5 székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint vállalkozó, a
10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.
2 10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. Rész ajánlattétel lehetősége: Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
ZALAERDŐ Zrt. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Tölgyrönk értékesítésére Tételszám: 04/2016. Nagykanizsa, 2016.03.25 I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK II.1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma Zalaerdő Erdészeti
Festési, mázolási munkák Répcelak város területén
AJÁNLATKÉRÉS Festési, mázolási munkák Répcelak város területén tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Szent István tér Mélygarázs Beruházó és Üzemeltető Kft. üzletrészének értékesítésére 1. A pályázat
1087 Budapest, Kerepesi út 6. (Bagolyvár) II. emelet 2. szoba
1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 6. (Bagolyvár) II. emelet 2. szoba Címzett: Molnár Tamás Telefon: + 36 (1) 511-1493 Fax: + 36
Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye
Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi
Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a
Nyilatkozatminták Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a jelen dokumentumot, közbeszerzési eljárást megindító felhívást és valamennyi kapcsolódó
Előterjesztés. A Járási Hivatal építésével összefüggő kerítésépítésről és tereprendezésről
Előterjesztés A Járási Hivatal építésével összefüggő kerítésépítésről és tereprendezésről 1. előterjesztés száma: 306 /2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Fábián Róbert 3. előterjesztést készítésében
amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS-tervezet Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázati felhíváshoz Pályázatírás tárgyában amely létrejött egyrészről Hajdúnánási
1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
AJÁNLATI FELHÍVÁS. A Szegedi Vízmű Zrt. részére 33 %-os. nátrium-hidroxid. folyamatos beszállítására
AJÁNLATI FELHÍVÁS A Szegedi Vízmű Zrt. részére 33 %-os nátrium-hidroxid folyamatos beszállítására 1. Általános feltételek 1.1. Az ajánlatkérő az ajánlati határidő lejártáig a felhívást visszavonhatja,
Pályázati felhívás. Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai
Pályázati felhívás Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai Ajánlatkérő neve: Berhida Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 8181 Berhida,
1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba. A részletes feladatokat és mennyiségeket a dokumentáció tartalmazza.
Pályázati Felhívás A MÁV-START Zrt. üzleti folyamatainak átvilágítása 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.I.
Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal
Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Száva villamos járműtelepi kocsiszín épület tetőablakainak javítási munkái. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-452 /16.
Száva villamos járműtelepi kocsiszín épület tetőablakainak javítási munkái e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-452 /16. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására
BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására A beszerzési felhívást Zsámbék Város Önkormányzata közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu
Pályázati Felhívás A MÁV-START Zrt részére RANKOR savas kémhatású vasúti személykocsi külső mosószer szállítása tárgyú nyílt pályázathoz
Pályázati Felhívás A MÁV-START Zrt részére RANKOR savas kémhatású vasúti személykocsi külső mosószer szállítása tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró
AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME:
A J Á N L A T K É R É S a Székesfehérvár 7331/22 hrsz alatti telekingatlanon található 7331/22/A hrsz-ú utánpótlás-öltöző épület bővítésére irányuló építési munkák elvégzésére AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME:
Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal
Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, távirati címe, telefon-, és telefaxszámai: Sásd Város Önkormányzata 7370 Sásd, Rákóczi út 41. Telefon: 06/72/576-520 Fax: 06/72/576-522 2. A közbeszerzés
Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás
Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
MŰSZAKI TARTALOM. a 8600 Siófok, Halápy utca kivitelezési munkáihoz kapcsolódó teljes körű műszaki ellenőri tevékenység elvégzésére
MŰSZAKI TARTALOM a 8600 Siófok, Halápy utca kivitelezési munkáihoz kapcsolódó teljes körű műszaki ellenőri tevékenység elvégzésére 1. A pályázati kiírás célja: Megbízási szerződés megkötése a 8600 Siófok,
ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30. napján tartandó rendes testületi ülésére
ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30. napján tartandó rendes testületi ülésére Tárgy: Eljárást lezáró döntés meghozatala a Vizesblokk kialakítása vállalkozási
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz
AJÁNLATI FELHÍVÁS Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon-, telefaxszámai, email címe: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő
A Megrendelő a meghatározott mennyiségtől való eltérés jogát fenntartva, ettől ±10%-ban eltérhet.
1. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ADATAI 1.1 Ajánlatkérés célja Tisztelt Ajánlattevők! A Szegedi Közlekedési Kft., mint Ajánlatkérő ezúton felkéri Önt, tegyen írásos ajánlatot1 éves keretszerződésre vonatkozóan
NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budakalász, Kálvária domb melletti 4203, 4204, 45 hrsz ingatlanok egy tételben történő értékesítésére KIÍRÓ: BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. Telefon:
NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE
NYÍRSÉGVÍZ NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Iktatószám: 18083-2014 Ajánlattételi felhívás Irányított fúrással végzett KPE vezeték behúzási tevékenység beszerzésére
I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám, elektronikus levelezési címe: Veresegyház Város Önkormányzata Címe: 2112 Veresegyház, Fő út 35. Tel: +36 28 588-629 E-mail:
AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12.
Libegő menetjegy, Nosztalgia jegy, Sikló kartonkártya tekercs és Termotranszver beléptető rendszer megszemélyesítő nyomtatójához festékszalag beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt..
Pétfürdői Berhidai u. 2. és környéke környezetrendezési munkái-tájékoztató a szerződés módosításáról
Pétfürdői Berhidai u. 2. és környéke környezetrendezési munkái-tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/50 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa:
Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.
Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, 2092 Budakeszi, Fő u. 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ bontásához kapcsolódó építészeti-műszaki dokumentáció
Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye
Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően, a település új településfejlesztési koncepciójának, és településrendezési