Az Egri Törvényszék évi beszámolója
|
|
- Nándor Mezei
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Egri Törvényszék évi beszámolója
2 ELNÖKI KÖSZÖNTŐ A év az egyik legmozgalmasabb év volt az Egri Törvényszék hosszú történetében. Megkezdődött a monarchia idején épült patinás törvényház felújítása, ami együtt járt azzal, hogy a bíróság már a nagy világégéskor is funkcionáló egykori egri laktanya épületébe tette át székhelyét. Ez azonban nem volt kihatással alkotmányos kötelezettségeink teljesítésére, melyeknek mindvégig maradéktalanuk eleget tettünk, bíráink az elkerülhetetlen nehézségek ellenére is időszerűen és magas szakmai színvonalon ítélkeztek. Az elmúlt év célkitűzései közül három feladat emelhető ki, azok különös fontossága miatt. Egyik célunk a Szolgáltató Bíróságért! program maradéktalan megvalósítása volt, a másik ezzel szoros összefüggésben - az ügyfélbarát igazságszolgáltatás kiteljesítése, a harmadik pedig az Országos Bírósági Hivatal és az Egri Törvényszék elnöke által kitűzött stratégiai célok maradéktalan megvalósítása. Immár kijelenthető, hogy 2015-ben mind a három kitűzött célt sikerült elérnünk. Ítélkezésünk egyre időszerűbb, egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy az ügyfeleink kényelmi igényeit maradéktalanul kielégítsük és működésünk átláthatóvá váljon. Dr. Nyiri Beáta 2
3 SZEMÉLYI FELTÉTELEK Lényeges változás a létszámhelyzetünkben nem volt az előző évekhez képest. Egy bíró szolgálati viszonya szűnt meg 2015-ben, aki tisztségéről lemondott. A tisztviselők közül négyen távoztak, mindannyian nyugdíjba vonultak. A fluktuáció rendkívül alacsony volt, de ez nem meglepő. Akik itt dolgoznak, azok minden nehézsége, alulfizetettsége ellenére szeretik ezt a munkát, ezért nem is hagyják el. A bírák gyakorlati idő szerinti megoszlása igen kedvező, hiszen háromnegyed részük nagyobb, legalább kilenc éves gyakorlattal rendelkezik. Ez az ítélkezés színvonalára is kihat, hiszen a tapasztalat nagyon fontos a bírói munkában. ÜGYFORGALMI ADATOK Az ügyforgalmat érintő körülményekből kiemelendő, hogy 2015-ben 3
4 az érkezett ügyek száma lényegében nem változott, enyhén növekedett ( ügy érkezett), több ügyet fejeztünk be (36.723), mint amennyi érkezett, a folyamatban maradt ügyeink száma az előző évihez képest 10 %-kal csökkent. Folyamatban maradt ügyek száma Ezek az adatok azt mutatják, hogy egy bíró az elmúlt évben közel 500 ügyet fejezett be, amely rendkívüli teljesítmény. A folyamatban maradt ügyek száma pedig évről évre csökken. 4
5 AZ ÍTÉLKEZÉS MEGALAPOZOTTSÁGA A mennyiségi mutatók nagyon fontosak, de az, hogy az ítélkezés megfelelő színvonalon folyjon talán még fontosabb. Az Egri Törvényszék szerencsés helyzetben van, hiszen bíráink nagy tapasztalattal rendelkeznek, igen felkészültek. Ez a másodfokú határozatokból is látszik ben 1951 ügyben nyújtottak be fellebbezést az ügyfelek. Ebből 1843 ügyben másodfokon jogerős határozat született, csupán 108 ügyet helyezett hatályon kívül a fellebbviteli bíróság, vagyis a felterjesztett ügyek 5,5 %-át. Ítélkezés megalapozottsága helybenhagyás megváltoztatás hatályon kívül helyezés egyéb (felfüggesztés stb.) 5
6 6
7 IDŐSZERŰSÉG 2015-ben az Országos Bírósági Hivatal elnöke meghirdette a Szolgáltató Bíróságért! programot. Ennek legfőbb célja a bíróságokba vetett bizalom erősítése, a bírákat ért méltatlan támadások elleni fellépés és az időszerű ítélkezés megvalósítása. E célok mentén törvényszékünk cselekvési tervet készített. Minden egy éven túli ügyet megvizsgálva állapítottuk meg, hogy milyen okra vezethető vissza az eljárás elhúzódása az egyes ügyszakokban. Megállapítottuk, hogy büntető ügyekben a legfőbb ok a tárgyalás elmulasztása a felek, védők, tanúk által, polgári ügyszakban pedig a szakértői bizonyítás és a felek perelhúzó magatartása hosszabbítja meg a pertartamot. Az ügyek elenyésző részében volt megállapítható bírói késedelem. 7
8 Bár igen nehéz helyzetben volt az Egri Törvényszék, mivel év közben egy bíró eltávozott, egy álláshelyünk pedig betöltetlen volt, de ennek ellenére második félévében jelentősen, 34 %-kal csökkenteni tudtuk a két éven túli ügyek számát. Mindezt úgy tudtuk elérni, hogy a bírák és a tisztviselők megfeszített tempóban dolgoztak, pót- tárgyalási napokat tűztek ki, túlmunkát vállaltak. Nehezítette a helyzetünket a devizahiteles ügyek dömpingszerű érkezése és újraindulása is. Minden bíró átérezte azonban annak a fontosságát, hogy minden erejét bevetve, közös összefogással csökkenteni kell a hosszabb pertartamú ügyek számát. Bíráink csak a járásbíróságokon 3212 napon, ügyben tartottak tárgyalást, a meghallgatottak száma pedig megközelíti a százezret. Ilyen megfeszített munkával sikerült jelentősen csökkenteni a hosszabb pertartamú ügyek számát. 8
9 9
10 KÉPZÉSEK A jogszabályok változásának nyomon követése és a bírák tudásának szinten tartása érdekében nagyon fontos szerepet játszanak a továbbképzések. Az Egri Törvényszéken nem volt olyan dolgozó, aki valamilyen helyi, vagy központi képzésen ne vett volna részt. Az oktatási rendszerünk 2015-ben megújult, a továbbképzéseken részt vevő bírák létszáma megduplázódott. A központi képzések mellett igen nagy szerepet kaptak a helyi és regionális oktatások. 10
11 A bírák általában 5-10 napi képzésen vettek részt. Az oktatások között jelentős szerepet kaptak az érzékenyítő képzések is és a tudásmegosztás különböző formái. 11
12 INFRASTUKTURÁLIS HELYZET A számítógép parkunk megújult, avultsági mutatóink csökkentek. Az új fejlesztések segítették a munkánkat és az ügyfelek kényelmét. Ma már az ügyfelek és képviselőik a bírósági tárgyalásokról, fellebbezésekről nemcsak hagyományos postai úton szerezhetnek tudomást, hanem amennyiben igénylik azt, sms vagy értesítést is kaphatnak. Ügyfélközpontunkban pedig minden szolgáltatást egy helyen kaphatnak meg. Naprakészen szerkesztett ( honlapunkon minden információt megtalálhatnak elérhetőségeinkkel, működésünkkel kapcsolatban. A BÍRÓSÁG GAZDÁLKODÁSA Az Egri Törvényszék 2015-ben Ft-ból gazdálkodott. Ebből a 282 bírósági dolgozó illetményére Ft-ot fizettünk ki, míg az ítélkezéshez közvetlenül kapcsolódó tevékenységekért (kirendelt védő díja, szakértői költség, tolmácsdíj, tanúdíj stb.) Ft-ot költöttük. A fennmaradó összeget fenntartásra fordítottuk. Az elmúlt években a bírósági dolgozók illetménye nem változott. 12
13 JABLONSZKY PROGRAM ÉPÜLETGAZDÁLKODÁS Az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett, és az általa biztosított összegből a Jablonszky program keretében bíróságainkon a dolgozók munkakörülményeit javító felújításokat tudtunk végezni, továbbá felújíthattuk az Egri Járásbíróság irattárát. A legnagyobb beruházás az Egri Törvényszék teljes körű rekonstrukciója, amely 2015 decemberében indult és várhatóan 2017 első felében befejeződik. A munkálatok gőzerővel folynak és a tervek alapján egy minden igényt kielégítő XXI. századi bíróságba költözhetünk vissza. Az ideiglenes elhelyezésünket szolgáló laktanya épületeit igazságszolgáltatási célra átalakítottuk, az ítélkezési munkát egész évben folyamatosan, minden fennakadás nélkül tudtuk folytatni. 13
14 14
15 TANÚGONDOZÁS AZ ÜGYFÉLBARÁT IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS Az Egri Törvényszék régóta kiemelt figyelmet fordít a tanúgondozásra, az áldozatvédelemre, a tanúk illetve áldozatok kíméletére, hiszen valamennyi ügyszak érdeke az, hogy az eljárás során megidézett tanúk (sértett-tanúk) a bíróság előtt tudjanak és merjenek megjelenni, hogy tisztában legyenek az őket megillető jogokkal, kötelezettségekkel, illetve az eljárás menetével. Kiterjedt tanúgondozói hálózattal rendelkezünk, minden bíróságon elérhető ügyfeleink számára. Jól képzett munkatársaink segítséget tudnak nyújtani az arra rászorulóknak. MEDIÁCIÓ A bírósági közvetítés személyi feltételei adottak, minden bíróságunkon elérhetők. Képzett közvetítők várják az ügyfeleket ben 28 közvetítői eljárást folytattunk le, ennek egyharmada sikeres volt. Sajnos még most sem túl népszerű ez az intézmény, pedig a hosszú ideig tartó peres eljárást el lehet vele kerülni. Leggyakrabban családjogi perekben veszik igénybe ezt a szolgáltatást. 15
16 GYERMEKBARÁT IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A gyermekek érdekeinek védelmét, jogaik érvényesítését, tiszteletben tartását is kiemelt figyelem övezi. Elsődleges cél, hogy a bírósági eljárásban részt vevő gyermekeket ne érje olyan hatás, amely a fejlődésükre negatív hatással lehet. Minden bíróságon megoldott a gyermekek megfelelő környezetben történő meghallgatása, esetlegesen őrzése is a gyermekmeghallgató szobáinkban. 16
17 ÜGYFÉLKÖZPONT Az ügyfelek kényelmét szolgálja, hogy az ideiglenes elhelyezésünk helyszínén, az egri laktanyában megnyitottuk ügyfélközpontunkat. Itt mindent egy helyen el lehet intézni. Be lehet adni a beadványokat, iratot lehet tanulmányozni, cégmásolatot lehet kérni és tisztviselőink mindenről felvilágosítást adnak az érdeklődők számára. Az itt kialakított centrum az előfutára a megújuló törvényszéken kialakítandó ügyfélközpontnak, amely már XXI. századi módon fogja várni az ügyfeleket. 17
18 INTEGRITÁS Az Egri Törvényszék elkötelezett a működésével összefüggő esetleges visszaélések, szabálytalanságok, korrupciós kockázatok, valamint integritását bármilyen formában sértő események megelőzésében ben integritást sértő esemény nem történt, fegyelmi eljárás egyetlen dolgozó ellen sem indult. Következetesen törekszünk, hogy bíróságaink működésébe az állampolgárok beleláthassanak, rendszeresen tartunk nyílt napokat és az oktatási intézményekben jogi felvilágosító előadásokat. 18
19 NYITOTT BÍRÓSÁG Az Egri Törvényszék hosszú idő óta élen jár abban, hogy megnyitja kapuit az állampolgárok előtt és nyílt napokat tart. Ennek elsődleges célja az, hogy lehetőleg minél többen ismerjék meg a bíróságon folyó munkát, legyenek tisztában a jogaikkal és kötelezettségeikkel. A legkedveltebb rendezvényink azok a perszimulációk, amelyeket bírósági dolgozók játszanak el, bevonva a tárgyalás menetébe a látogatókat is. Nagy népszerűségnek örvend a Bíróságok éjszakája, amelyet 2015-ben másodszor rendeztünk meg. Míg a perszimulációkon főleg diákok vesznek részt, a Bíróságok éjszakáján az idősebb korosztály is jócskán képviselteti magát. A Nyitott Bíróságok program keretében rendszeresen tartunk az iskolákban osztályfőnöki órákat, ezzel is elősegítjük a fiatalok tanítását, a bűncselekmények megelőzését. 19
20 20
21 TERVEINK A JÖVŐRE NÉZVE 1. Az időszerűség növelése, a hosszú pertartamú ügyek számának további csökkentése, 2. a panasznapi ügyintézés során az időpontfoglalás bevezetése, az ügyfelek tájékoztatásának kiterjesztése, ügyfélbarát bíróságok létrehozása, 3. a magas szintű szakmai színvonal fenntartása, 4. a civil szervezetek bejegyzésének felgyorsítása, 5. az ügyfelekkel való kapcsolattartás színvonalának emelése, 6. a Szolgáltató Bíróságért! program tovább folytatása, 7. a Nyitott Bíróság programba minél több iskola bevonása, 8. a törvényszék teljes rekonstrukciója és egy olyan bíróság létrehozása, amely az ügyfelek érdekeit, kényelmét szolgálja és mind az épület, mind a szolgáltatás a XXI. század igényeit kielégíti. 21
22
Készítette: dr. Hajdúné dr. Ruzsics Gabriella Erzsébet az Egri Törvényszék elnökhelyettese
Készítette: dr. Hajdúné dr. Ruzsics Gabriella Erzsébet az Egri Törvényszék elnökhelyettese Hiába nyitják ki az ajtót, ha nem mersz bemenni. (Almási Miklós esztéta, filozófus, esszéíró és egyetemi tanár)
RészletesebbenA bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013.
A bírósági ügyforgalom főbb adatai 213. Országos Bírósági Hivatal Budapest, 214. Érkezés Érkezés 26 27 28 29 21 211 212 213 A bíróságokhoz érkezett ügyek száma összesen 1 343 317 1 478 264 1 598 916 1
Részletesebben2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016.
2015.El.II.A.2/37. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék elnökének tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2015. évi működéséről 2./ A Fővárosi Törvényszék
RészletesebbenA Balassagyarmati Törvényszék évi beszámolója
A Balassagyarmati Törvényszék 2015. évi beszámolója 1 Az elnöki beszámoló A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 119. k./ pontja értelmében a bíróság elnöke évente egyszer
RészletesebbenA bírói egyéni munkateher évi adatai
A bírói egyéni munkateher 2010-2016. évi adatai ügyforgalmi aspektusból járásbírósági szinten Budapest 2017 Áttekintés A munkateher fogalma részben a jogszabályokban említett, de ténylegesen meg nem határozott
Részletesebben2018.El.II.A.1/34. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019.
2018.El.II.A.1/34. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék elnökének tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2018. évi működéséről 2./ A Fővárosi Törvényszék
RészletesebbenN Y Í R E G Y H Á Z A A NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI BESZÁMOLÓJA
N Y Í R E G Y H Á Z A A NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK 2016. ÉVI BESZÁMOLÓJA 2 0 1 6 2016. ÉVI BESZÁMOLÓ 2 2016. ÉVI BESZÁMOLÓ 3 Elnöki köszöntő A Nyíregyházi Törvényszék elnökeként tisztelettel köszöntöm kiadványunk
RészletesebbenTájékoztató a Szegedi Ítélőtábla évi tevékenységéről
Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla 2015. évi tevékenységéről A Szegedi Ítélőtábla személyi állománya A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása 2015. január 1. 2015. december 31. Engedélyezet Tényleges
RészletesebbenÜGYFORGALMI ELEMZÉS I. FÉLÉV
ÜGYFORGALMI ELEMZÉS 217. I. FÉLÉV Tartalom A bírósági ügyforgalom 217. I. félévi főbb adatai... 5 1. Bevezetés... 5 Az elemzés célja:... 5 Az alkalmazott módszertan:... 5 Ügyforgalmi adatok... 5 Megalapozottsági
RészletesebbenA bírósági munkateher képekben január december
A bírósági munkateher képekben 2013. január december Elkészültek a bírói egyéni adatszolgáltatás 2013. január - december közötti, átlagos adatait tartalmazó térkép diagramok, melyek az egy tárgyaló bíróra/tanácsra
RészletesebbenSTATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2015. El. V.A 20/3. STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ügyforgalmáról és tevékenységéről T A R T A L O M J E G Y Z É K cím oldalszám Ügyforgalmi statisztika a
RészletesebbenSzervezeti kisokos Ügyfélközpont
Szervezeti kisokos Ügyfélközpont 7 ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTÉS GYERMEKKÖZPONTÚ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÜGYFÉLKÖZPONT TANÚGONDOZÁS ÉS ÁLDOZATVÉDELEM NYITOTT BÍRÓSÁG Mit érdemes tudnom a bírósági
RészletesebbenTájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről
Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről Azonnali intézkedés 12.000 ügyben Az Országos Bírói Tanács 2014. július 22-i ülésén soron kívüli intézkedést rendelt el a folyamatban lévő
RészletesebbenBevezető Az ítélkezés hatékonysága A bíróság ügyforgalmi adatai Az ítélkezés megalapozottsága... 32
A törvényszék elnökének tájékoztatója az Egri Törvényszék 2016. január 1-től december 31-ig terjedő időszak alatti működéséről 2 Tartalomjegyzék Bevezető... 7 1. Az ítélkezés hatékonysága... 9 1.1. A bíróság
Részletesebbena Kecskeméti Törvényszék évi működéséről
ELNÖKE 6 Kecskemét, Rákóczi út 7. t. 6 76 59 5 f. 6 76 59 545 e. birosag@kecskemetit.birosag.hu www.birosag.hu/torvenyszekek/kecskemetitorvenyszek 7.El.I.E.4/4. szám A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK
RészletesebbenSzervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től
Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 1 2018. január 1-től TANÚKÉNT IDÉZTEK KERESETLEVÉL SZERVEZETI KISOKOS TÁRGYALÁSRA MEGYEK PANASZNAP Mit csinálnak a bíróságok? A bíróságok igazságszolgáltatási
Részletesebben2017.El.II.A.2/42. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2018.
2017.El.II.A.2/42. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2018. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék Bírói Tanácsa tagjainak és póttagjainak megválasztása a Fővárosi Törvényszék elnöke 2018.
RészletesebbenÜGYFORGALMI ELEMZÉS I. FÉLÉV
ÜGYFORGALMI ELEMZÉS 218. I. FÉLÉV 1 Tartalom 1. Bevezetés... 5 1.1. Az elemzés célja... 5 1.2. Az alkalmazott módszertan... 5 1.2.1. Ügyforgalmi adatok... 5 1.2.2. Megalapozottsági mutatók... 8 1.2.3.
RészletesebbenSzekszárd SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI BESZÁMOLÓJA
207 Szekszárd SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK 207. ÉVI BESZÁMOLÓJA 207. ÉVI BESZÁMOLÓ 2 207. ÉVI BESZÁMOLÓ 3 Elnöki köszöntő Tisztelt Olvasó! Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 202. évben meghatározta azon stratégiai
RészletesebbenTájékoztató az összbírói értekezlet részére a Győri Ítélőtábla évi működéséről
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 9021 Győr, Domb u. 1. t. 06 96 520-501 f. 06 96 520-511 e. elnoki@gyoritb.birosag.hu www.gyoriitelotabla.birosag.hu 2017.El.II.D.I.1. Tájékoztató az összbírói értekezlet részére
RészletesebbenAz ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, január-április között
Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, 2017. január-április között 2017. január-április időszakban a törvényszékeken jóval több ügyet fejeztek be, mint amennyi ez idő alatt érkezett. Ennek eredményeként
RészletesebbenAz ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak. havi adatszolgáltatása. Büntető ügyszak (katonai ügyszak nélkül)
5. melléklet a 16/2014. (XII. 23.) OBH utasításhoz 5.számú melléklet a 8/2003. OIT szabályzathoz.. év.. hónap... számú minta Az ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak havi
RészletesebbenTájékoztató az összbírói értekezlet részére a Győri Ítélőtábla évi működéséről
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 921 Győr, Domb u. 1. t. 6 96 52-51 f. 6 96 52-511 e. elnoki@gyoritb.birosag.hu www.gyoriitelotabla.birosag.hu 218.El.II.J.I.8. Tájékoztató az összbírói értekezlet részére a Győri
RészletesebbenA Szolnoki Törvényszék. Nyitott bíróság programja évben
A Szolnoki Törvényszék Nyitott bíróság programja 2015. évben Tartalomjegyzék A Nyitott bíróság program tárgyévi főbb eseményei... 3 Munkacsoport... 3 Igazságügyi osztályfőnöki órák... 3 Tárgyaláslátogatás...
RészletesebbenPolgári jogi szekció
Polgári jogi szekció 1. Az új Ptk. érvényesülése a házassági vagyonjogi perekben valamint az élettársak vagyoni és családjogi viszonyaival kapcsolatos bírói gyakorlatban 2. A gyermekjogok érvényesülése
RészletesebbenAz ítélőtábla másodfokú tanácsainak havi adatszolgáltatása. Katonai ügyszak
6. melléklet a 16/2014. (XII. 23.) OBH utasításhoz 6.számú melléklet a 8/2003. OIT szabályzathoz.. év.. hónap... számú minta Az ítélőtábla másodfokú tanácsainak havi adatszolgáltatása Katonai ügyszak 1.
RészletesebbenT á j é k o z t a t ó. a Győri Ítélőtábla évi működéséről
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 2014.El.II.D.1.1. T á j é k o z t a t ó a Győri Ítélőtábla 2013. évi működéséről 2 Tartalomjegyzék: BEVEZETŐ... 5 A BÍRÓSÁG SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA... 5 A BÍRÓSÁG LÉTSZÁMHELYZETÉNEK
RészletesebbenSTATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS
FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ELNÖKE El. IX. A.9/. STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ügyforgalmáról és tevékenységéről év. 1. oldal Ügyforgalmi statisztika a Fővárosi területéhez tartozó kerületi bíróságokon
RészletesebbenA DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros 2016. EL. III. A. 1. szám A DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2016. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE BÜNTETİ ÜGYSZAK Az ítélkezı tanácsok számának meghatározása a büntetı ügyszakban
RészletesebbenDevizahiteles peres ügyek
Devizahiteles peres ügyek 2013. november 1. 2017. május 15. A növekvő ügyérkezés indokolttá tette az érintett ügyek részletesebb számbavételét, tekintettel arra, hogy a tisztességtelen szerződési feltételek
RészletesebbenSTATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS
FİVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FİVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ügyforgalmáról év 1. oldal Ügyforgalmi statisztika a Fıvárosi Törvényszék területéhez tartozó kerületi bíróságokon összesen
RészletesebbenAz ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, I. félévében
Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, 2017. I. félévében Áttekintés Bemutatásra kerül a törvényszékek ügyforgalmi alakulása 2017. I. félévére vonatkozólag, kiemelve a pozitív változásokat, jelentősebb
RészletesebbenEGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Szekszárdi Törvényszék (7100 Szekszárd, Dózsa u. 2. bankszámlaszám:10046003-01483154-00000000, adószám: 15311533-1-17, KSH azonosító: 15311533 8423
RészletesebbenKollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó. az ügyészi szervek évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI
T Á J É K O Z T A T Ó az ügyészi szervek 2011. évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI A büntetőjogi szakterületen iktatott ügyiratok száma a 2010. évi 952 877-ről
RészletesebbenG Y O R S T Á J É K O Z T A T Ó. a Magyar Köztársaság ügyészi szerveinek évi büntetőjogi ügyforgalmáról
Ig. 97/2009. Legf. Ü. szám G Y O R S T Á J É K O Z T A T Ó a Magyar Köztársaság ügyészi szerveinek 2008. évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI A büntetőjogi
RészletesebbenÖsszefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban
1 Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2013. május 17-én a törvényszékek büntető
RészletesebbenTájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról
Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról I. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) módosítása Meghatározásra
RészletesebbenA DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSBÍRÓSÁG Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett és egyhangúlag jóváhagyott ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE BÜNTETİ ÜGYSZAK
Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros 2017. EL. III. A. 1. szám A DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSBÍRÓSÁG Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett és egyhangúlag jóváhagyott 2017. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
RészletesebbenA Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok szeptember havi ügyelosztási rendje
A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok 2017. szeptember havi ügyelosztási rendje 1. Alapadatok 1.1. A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi
Részletesebben(a város neve) A SZOMBATHELYI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI BESZÁMOLÓJA
(a város neve) A SZOMBATHELYI TÖRVÉNYSZÉK 2016. ÉVI BESZÁMOLÓJA 2016 2 A Szombathelyi Törvényszék épületének Szily János utcai homlokzata 3 4 Elnöki köszöntő A Szombathelyi Törvényszék valamennyi dolgozója
RészletesebbenTartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó
RészletesebbenTájékoztató óta folyamatban lévő munkaügyi perről. Előterjesztő: Dr. Árvay István elnök. Mosonmagyaróvár Térségi Társulás. 7. sz.
Mosonmagyaróvár Térségi Társulás 7. sz. napirend Előterjesztés A Társulási Tanács 2015. szeptember 22-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Megtárgyalta: Tájékoztató 2011. óta folyamatban lévő munkaügyi perről
RészletesebbenA NAGYKANIZSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E január 1-től december 31-ig
A NAGYKANIZSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E 2018. január 1-től december 31-ig 1. A Nagykanizsai Járásbíróság Elnökeként a Nagykanizsai Járásbíróság ügyelosztási rendjét a bíróságok
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL
2017.El.I.E.13/8. TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2016. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL 1 Bevezető... 5 1. Az ítélkezés hatékonysága... 7 1.1. A bíróság ügyforgalmi adatai... 7 1.1.1. Az ügyforgalom... 7 1.1.1.1.
RészletesebbenA SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 1/3/3. A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ
RészletesebbenSzekszárd SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI BESZÁMOLÓJA
2016 Szekszárd SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK 2016. ÉVI BESZÁMOLÓJA 2016. ÉVI BESZÁMOLÓ 2 2016. ÉVI BESZÁMOLÓ 3 Elnöki köszöntő Tisztelt Olvasó! Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2012. évben meghatározta azon
RészletesebbenA Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.
A KAPOSVÁRI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE dr. Tímár Tünde elnök 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/a. Pf.116. t. 82 528-062 f. 82 528-065 e. munkaugyi@kaposvar.birosag.hu www.kaposvaritorvenyszek.hu
RészletesebbenA.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK
16 A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK (ügyforgalmi kiadvány: 13-29. tábla) Ebben a részben az alábbi témakörök kerülnek tárgyalásra: 1. Ügyérkezés 2. Munkateher, munkateher területi
RészletesebbenA.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK
1 Az elemzés ezen, második része először az ügyforgalom általános jellemzésével foglalkozik, ezt követik az ügyszakonként részletezett adatok (bírósági szintenként). A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE
RészletesebbenBEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog fogalmát egy-egy mondatban! 2. Sorolja
RészletesebbenA bírósági közvetítői eljárás
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ ÜGYFELEKNEK A bírósági közvetítői eljárás A közvetítés vagy más néven mediáció egy olyan, a hagyományos vitarendező (peres) eljárásoktól lényegesen eltérő megoldás, melynek az a célja,
RészletesebbenA RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖKE 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos út 25. tel: 06-24-523-206, fax: 06-24-523-208 2017.El.III.A.2/1-I. A RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2017. ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A bíróságon 2017.
RészletesebbenBírósági titkári állásra kiírt pályázatok A Békés Megyei Bíróság elnökének pályázati felhívása A Tolna Megyei Bíróság elnökének pályázati felhívása Bí
TARTALOM AZ ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS DÖNTÉSEI /3 SZABÁLYZAT/3 2011. évi 9. számú szabályzat a bírósági statisztikai adatok gyűjtéséről és feldolgozásáról szóló 2003. évi 8. számú szabályzat
RészletesebbenA PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári
RészletesebbenHatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év július 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Dr. Nádas Katalin a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság ügyelosztási
RészletesebbenBüntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán. I. félév
Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán I. félév 1. Büntetőjog, büntetőeljárási jog; a büntetőeljárás tartalma és feladatai 2. A büntetőeljárási
RészletesebbenA Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje július hónaptól
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2016. július hónaptól Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság Polgári ügyszak bírói száma, tárgyalóterme, tárgyalási napjai 1.P.
RészletesebbenBűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy
Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,
Részletesebben(2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 9. (1) bekezdése alapján) BÜNTETŐ ÜGYSZAK
BÜNTETŐ KOLLÉGIUMVEZETŐ 8000 Székesfehérvár, Dózsa Gy. út 1. t. 06 22 330-577 f. 06 22 330-577 e. birosag@szekesfehervarit.birosag.hu http://szekesfehervaritorvenyszek.birosag.hu 2013. El. III. A. 5. A
RészletesebbenA Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje évi január hó 01. napjától december 31. napjáig
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 tel.: 52/527-971 email: ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2017.El.III.A.5. A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje
RészletesebbenMillió Ft-ban, egy tizedessel Megnevezés Kiadás Bevétel Támogatás Engedélyezett létszám (fő) Bíróságok , , ,6 10.
2 Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (1) bekezdése értelmében a bíróságok alapfeladata az igazságszolgáltatás. A (2) bekezdés szerint a bíróság dönt büntetőügyben, magánjogi jogvitában, törvényben meghatározott
RészletesebbenTájékoztató a (Baranya Megyei Bíróság) Pécsi Törvényszék működéséről
1. számú melléklet Tájékoztató a (Baranya Megyei Bíróság) Pécsi Törvényszék működéséről Tisztelt Képviselőtestület! Első alkalommal 26-ban tájékoztattam a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlését az akkor
RészletesebbenVI. Bíróságok. fejezet évi költségvetésének. végrehajtása
A VI. Bíróságok fejezet 2013. évi költségvetésének végrehajtása Budapest, 2014. június hó 1. A Bíróságok fejezet szakmai tevékenységének rövid bemutatása 2 1.1. A bírósági szervezetben bekövetkezett strukturális
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. A Nyíregyházi Törvényszék évi működéséről
N y í r e g y h á z i T ö r v é n y s z é k E lnöke 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 Telefon: 42/523-902, 42/523-903 Telefax: 42/410-045, 42/523-904 2013. El. II. D. 2/39. TÁJÉKOZTATÓ A Nyíregyházi
RészletesebbenA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A garázdaság szabálysértés miatt és társai ellen indult szabálysértési ügyben a Debreceni Városi Bíróság Debrecenbe, 2011. április hó 16. napján gyorsított szabálysértési
Részletesebben1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban - Szervezeti egységek: Kollégiumok: A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete.
RészletesebbenCAF önértékelés eredményein alapuló Intézkedési program
ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0050 CAF önértékelés eredményein alapuló Intézkedési program Jelen dokumentum annak a CAF értékelésnek az eredményeit mutatja be, amelyet a Zalaegerszegi Törvényszék az ÁROP 1.2.18/A-2013-2013-0050
RészletesebbenA Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály
A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály A kezdetek. 1999: a kormány elkötelezi magát az áldozatok teljesebb körű védelme mellett (1074/1999.
RészletesebbenA bírósági ügyforgalom I. félévi főbb jellemzői. Bevezetés
A bírósági ügyforgalom 213. I. félévi főbb jellemzői Bevezetés Jelen elemzés az országos bírósági ügyforgalom és az eljárások időszerűségének 213. I. félévi alakulását, illetve a 212. I. félévhez, valamint
RészletesebbenAz egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben
1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1
RészletesebbenAz Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje év január év december 31. IV.
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje 2018. év január 01. 2018. év december 31. IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és
RészletesebbenAz Országos Bírósági Hivatal elnökének évi beszámolója
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2016. évi beszámolója Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2016. évi beszámolója ÁTTEKINTŐ TARTALOMJEGYZÉK Bevezető... 11 I. rész Az OBH elnökének stratégiája...
RészletesebbenA korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések
A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A kormányzati szervek A korrupció megelőzése érdekében tett főbb intézkedések: 1. Részvétel a KIM által koordinált korrupciómegelőzési program végrehajtásának
RészletesebbenBARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig.
Barcsi Járásbíróság Elnöke 2016.El.III.A.4. szám BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: 2017. január 2-ától 2017. december 31-éig. 1. Alapadatok 1.1. A Barcsi Járásbíróság Elnökeként a Bíróságok
RészletesebbenIV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és b.) pontjára az alábbi ügycsoportok tartoznak:
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Ügyelosztási rendjének tervezete 2018. július 01-től (a módosítások aláhúzással, a törölt részek áthúzással jelölve)
RészletesebbenKUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2013.El.III.A.1/2. szám A járásbíróság elnöke: Dr. Parti Zsuzsanna. KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI
Részletesebben1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok
1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok Az FB létszámhelyzetét 2010. évben az alábbi adatok reprezentálják: Bírák Titkárok Fogalmazók
RészletesebbenAz Egri Törvényszék civilisztikai ügyszakban irányadó ügyelosztási rendje évben
Az Egri Törvényszék civilisztikai ügyszakban irányadó ügyelosztási rendje 2018. évben A Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumhoz az alábbi ügycsoportok tartoznak figyelemmel a 17/2014. (XII.
RészletesebbenA KAZINCBARCIKAI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1 - december 31.
2017.El. III. A. 2/2. szám 1. Alapadatok A KAZINCBARCIKAI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2018. január 1 - december 31. 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
RészletesebbenRegisztrált bűncselekmények Összesen
2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az
Részletesebben3.2. A év statisztikai adatai
A 2 0 0 9. é v s t a t i s z t i k a i a d a t a i 229 3.2. A 2009. év statisztikai adatai A tevékenységünk részletes statisztikai adatait a CD-melléklet tartalmazza, itt csupán annak főbb elemeiről számolunk
RészletesebbenA Szarvasi Járásbíróság ügyelosztási rendje év február 1. december 31.
A Szarvasi Járásbíróság ügyelosztási rendje 2018. év február 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet a járásbíróság elnöke határozza meg. 1.2. A járásbíróság ügyelosztási rendjét a bíróságok
RészletesebbenIV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és b.) pontjára az alábbi ügycsoportok tartoznak:
Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Ügyelosztási rendje 2018. április 01-től (a módosítások aláhúzással, a törölt részek áthúzással jelölve) 2018. év január
RészletesebbenA Komlói Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának a rendje
A Komlói Járásbíróság 2014. évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának a rendje A Komlói Járásbíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, akadályoztatása
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7
2014/12. SZÁM 2014/12. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7 15/2014. (XII. 18.) OBH utasítás az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szabályzatainak, ajánlásainak, határozatainak felülvizsgálatáról
RészletesebbenAz Országos Bírósági Hivatal elnökének évi beszámolója
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolója Áttekintő tartalomjegyzék Bevezető 11 I. rész Az OBH elnökének stratégiája 13 II. rész A bírósági szervezet igazságszolgáltatási tevékenysége
RészletesebbenA KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK 2018. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2018. január 1 2018. december 31. a 2018. október 1. napjától hatályba lépő változásokkal egységes szerkezetbe foglalva (a Bszi. 9-11. -ai alapján)
RészletesebbenC A Közszolgálati Törvényszék igazságügyi statisztikái
Igazságügyi statisztikák Közszolgálati Törvényszék C A Közszolgálati Törvényszék igazságügyi statisztikái A Közszolgálati Törvényszék tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban
RészletesebbenSzegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év február december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6722 Szeged, Tábor u. 4. 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-011 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A. 1.
RészletesebbenA Szombathelyi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának ügyelosztási rendje március 1. - december 31.
Elnöke Szombathely, Szily János u. 7. t. 06 21 2000-581 f. 06 94 312-184 e. elnok@szombathelyit.birosag.hu 2018.El.III.A.2. szám A Szombathelyi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási és Munkaügyi
Részletesebben1. A Bíróságok fejezet szakmai tevékenységének rövid bemutatása
VI. Bíróságok 1. A Bíróságok fejezet szakmai tevékenységének rövid bemutatása Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban:
RészletesebbenA KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január december 31. (a Bszi ai alapján)
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK 2019. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2019. január 1 2019. december 31. (a Bszi. 9-11. -ai alapján) 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető a törvényszék elnöke 1.2.
RészletesebbenA munkaviszony megszüntetésének
A munkaviszony megszüntetésének aktuális 0 kérdései A munkáltatói felmondás indokolása A munkáltatói felmondás indokolásával szemben támasztott tartalmi követelmények: Valós, okszerű és világos indokolás
RészletesebbenA bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlatának vizsgálati szempontjai és módszere
KÚRIA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 2012.El.II.E.1/6.szám A bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlatának vizsgálati szempontjai és módszere A hatályon kívül helyezés szükségszerű következménye az eljárás elhúzódása
RészletesebbenBírói/titkári/végrehajtási ügyintézői egyéni havi adatszolgáltatás járásbíróságokon első fokú polgári (végrehajtási) ügyekben
7. melléklet a 16/2014. (XII. 23.) OBH utasításhoz 7.számú melléklet a 8/2003. OIT szabályzathoz... év... hónap Bírói/titkári/végrehajtási ügyintézői egyéni havi adatszolgáltatás járásbíróságokon első
RészletesebbenA PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2. A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma
RészletesebbenAz EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT?
ILYEN MÉG NEM VOLT! Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT? MIE Konferencia, Győr 2016. november 25. dr. Klauber Zsófia Amiről szó lesz EUIPO előtti iparjogvédelmi eljárás
RészletesebbenDr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu
Digitális követ az információs társadalom segítésére Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu EU 2020 uniós gazdasági stratégia és Európai digitális menetrend Komoly kihívás
RészletesebbenKUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Kunszentmiklósi Városi Bíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2012.El.III.A.1/2. szám KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A városi bíróság elnöke: Dr.
Részletesebben