A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK"

Átírás

1 16 A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK (ügyforgalmi kiadvány: tábla) Ebben a részben az alábbi témakörök kerülnek tárgyalásra: 1. Ügyérkezés 2. Munkateher, munkateher területi megoszlása 3. Az újraindult perek aránya az érkezésből 4. Ügybefejezés 5. Ügybefejezés átlagos időtartama 6. A peres befejezések megoszlása a befejezés módja szerint 7. Ügyhátralék a) Országos adatok b) A Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszék ügyhátraléka 8. Ügyhátralék intenzitás 9. Éven túli perek az ügyhátralékon belül a) Országos adatok b) Éven túli perek a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszéken 1. Ügyérkezés A helyi bíróságokhoz (a munkaügyi bíróságokkal együtt) a év elején még folyamatban lévő ügyhöz további ügy érkezett, 5,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban; ezen belül 51 ezerrel emelkedett a perek száma, ami így az érkezések 76 százalékát tette ki 2011-ben ez 71 százalék volt. Ügyérkezés a helyi bíróságokon, között Peres Nemperes

2 17 Fontos megjegyezni, hogy a nemperes ügyérkezés 2010-ben kezdődő visszaesését a fizetési meghagyások közjegyzői hatáskörbe történő áthelyezése okozta (2010. június 1-jétől). Az elemzés első részében már említésre került, hogy az ügyérkezést jelentősen befolyásolta a szabálysértési pereken belül a pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása mennyiségének jogszabályváltozás okozta drasztikus, 47 ezerről 135 ezerre való emelkedése. E nélkül tekintve a helyi bíróságok ügyérkezését, az a megelőző évhez képest 12 százalékkal, 491 ezerről 432 ezerre ezen belül a peres érkezés 11 százalékkal, 336 ezerről 299 ezerre csökkent. A következő két diagram mutatja a szabálysértési perérkezés alakulását a helyi bíróságokon között, havi bontásban, külön kiemelve ebből a pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatását: Szabálysértési peres érkezés alakulása a helyi bíróságokon, január február március április május június július augusztus szeptember október november december pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása többi szabálysértési per Szabálysértési peres érkezés alakulása a helyi bíróságokon, január február március április május június július augusztus szeptember október november december pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása többi szabálysértési per A évi teljes, illetve peres ügyérkezés törvényszékek közötti megoszlását az ügyforgalmi kiadványban a 2. és 4. tábla mutatja.

3 18 2. Munkateher, munkateher területi megoszlása A munkateher 2,3 százalékkal, re nőtt, de még így is az elmúlt 16 év második legalacsonyabb értéke lett, 2011 után. (Ez szintén főként a fizetési meghagyások közjegyzői hatáskörbe kerülésének következménye.) A helyi bíróságok munkaterhe, Peres Nemperes A munkaterhen belül 2012-ben a peres munkateher mennyisége 7,3 százalékkal nőtt, a teljes mennyiség több mint négyötödét tette ki, és az elmúlt tizenhat év legmagasabb értéke volt: 582 ezer. A peres munkateherből az ügyhátralék aránya országos szinten 29-ről 25, ezen belül a Fővárosi Törvényszéken 36-ról 33, a Budapest Környéki Törvényszéken pedig 34-ről 31 százalékra csökkent azaz a munkatehernek egyre nagyobb részét teszi ki az ügyérkezés. (2012-ben tehát országosan a munkateher háromnegyedét adták az érkezett ügyek; ez az arány a Fővárosi Törvényszéken 67, a Budapest Környéki Törvényszéken pedig 69 százalék lett.) A nemperes munkateher mennyisége (141 ezer ügy) a már említett es, fizetési meghagyásokra vonatkozó jogszabályváltozás okozta drasztikus visszaesés után újabb 14 százalékkal lett kisebb. (Az előző időszakról folyamatban maradt fizetési meghagyások mennyisége 2010-ben 51 ezer, 2011-ben 1 927, 2012-ben pedig 171 volt; míg az év során érkezetteké 2010-ben 311 ezer, 2011-ben 2 172, 2012-ben pedig mindössze 216 lett.) A év során tovább csökkent a helyi bíróságok munkaterhének területi koncentráltsága: a Fővárosi Törvényszékre a teljes mennyiség 23 százaléka esett (2011: 26 százalék), míg a Budapest Környéki Törvényszékre változatlanul az egytizede. A központi régió, illetve a Kecskeméti, a Miskolci és a Nyíregyházi Törvényszék mellett már a Debreceni Törvényszék részesedése is öt százalék feletti volt. A Balassagyarmati és a Szombathelyi Törvényszék aránya ugyanakkor ismételten két százalék alatti lett.

4 19 A teljes munkateher megoszlását a különböző helyi bíróságok között a és a évben az alábbi két diagramon mutatjuk be. (Azon területeket emeltük ki külön, amelyek részesedése minimum 5 százalék lett.) A teljes munkateher területi megoszlása a helyi bíróságokon, ,9% 25,5% 5,6% 10,2% 7,4% 5,4% Fővárosi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Miskolci Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Többi 15 törvényszék A teljes munkateher területi megoszlása a helyi bíróságokon, ,0% 47,4% 6,3% 10,1% 7,5% 5,8% Fővárosi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Miskolci Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Többi 15 törvényszék A helyi bíróságok munkaterhén belül az előző év végéről folyamatban maradt, valamint a év során beérkezett ügyek számának arányát a következő diagram mutatja: 10 Az előző időszakról folyamatban maradt és az év során érkezett ügyek aránya a munkaterhen belül a helyi bíróságokon, a évben (%) 75,0 5 72,7 8 82,3 90,5 84,4 77,2 78,1 75,5 77,9 82,4 78,7 77,4 83,4 72,7 85,5 82,1 84,8 82,1 80,5 81,1 78,5 25,0 27,3 2 17,7 9,5 15,6 22,8 21,9 24,5 22,1 17,6 21,3 22,6 27,3 16,6 14,5 17,9 15,2 17,9 19,5 18,9 21,5 Pécsi Törvényszék Fővárosi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Szegedi Törvényszék Miskolci Törvényszék Győri Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Kaposvári Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék 2011 végén folyamatban maradt 2012-ben érkezett Veszprémi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Zalaegerszegi Törvényszék

5 20 Látható, hogy az ügyhátralék aránya a Gyulai Törvényszéken a legkisebb (9,5 százalék), és a Fővárosi, illetve a Budapest Környéki Törvényszéken a legmagasabb (egyaránt 27 százalék). 3. Az újraindult perek aránya az érkezésből Újraindult ügynek nevezzük azon ügyeket, amelyeket a évi 8. szabályzat 16. -ának (2) bekezdése alapján statisztikai értelemben annak kell tekinteni. Ezek tipikusan olyan ügyek, amelyeknek nem érdemi módon befejezett előzményi irata van a bíróságon, vagyis a korábban folyamatban lévő eljárás az ügy érdemben való befejezése nélkül ért véget. Az újraindult ügyek érkezésből való magas aránya azt jelenti, hogy a ténylegesen új ügyek száma valójában kevesebb. Az újraindult perek aránya az érkezésből 2012-ben is a munkaügyi pereknél volt a legnagyobb (15 százalék) és a szabálysértési pereknél a legalacsonyabb (2,1 százalék). Az újraindult perek aránya az érkezésből a helyi bíróságokon, ,0 16,0 14,0 12,0 1 8,0 6,0 4,0 2,0 15,0 15,3 11,4 10,2 10,4 10,7 10,9 10,6 9,1 7,0 4,6 2,1 polgári gazdasági büntető szabálysértési munkaügyi ÖSSZESEN A évben az alábbi törvényszékeken volt a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb az újraindult perek aránya az érkezésből: A polgári pereknél az újraindult perek aránya ismét a Pécsi Törvényszéken volt a legmagasabb (15 százalék), és a Balassagyarmati Törvényszéken a legalacsonyabb (5,9 százalék). A gazdasági pereknél az arány az Egri Törvényszéken volt a legmagasabb (17 százalék), és a Székesfehérvári Törvényszéken a legalacsonyabb (6,4 százalék). A büntető pereknél az arány a Fővárosi Törvényszéken volt a legmagasabb (17 százalék), és ismételten a Debreceni és a Zalaegerszegi Törvényszéken a legalacsonyabb (2,8 és 3,6 százalék).

6 21 A szabálysértési pereknél az arány a Fővárosi Törvényszéken volt a legmagasabb (4,5 százalék) és ismét a Debreceni Törvényszéken lett a legalacsonyabb (mindössze négy ilyen ügy volt), de egy százalék alatt maradt az érték a Kecskeméti, a Gyulai, a Győri, a Balassagyarmati, a Szekszárdi és a Zalaegerszegi Törvényszéken is. A munkaügyi pereknél az arány ismét a Kecskeméti Törvényszéken volt a legmagasabb (37 százalék), de meghaladta a 33 százalékot a Nyíregyházi Törvényszéken is; és a Veszprémi Törvényszéken volt a legalacsonyabb (6,5 százalék). 4. Ügybefejezés A peres befejezések mennyisége ( ) 2012-ben a megelőző évhez képest 4,1 százalékkal, 16 ezerrel emelkedett. A nemperes ügyeké ( ) csökkent ugyan, de meghaladta az érkezésekét. A teljes befejezésszám ( ) mindössze 1,1 százalékkal lett kevesebb. Az összes befejezésből csak a szabálysértési peres és nemperes ügyeket tekintve, 24 százalékos növekedés látható. A következő diagram a helyi bíróságok évi peres befejezésszámának változását mutatja be a megelőző évhez viszonyítva, törvényszékenként: A évi peres befejezések számának változása a évi érték %-ában, a helyi bíróságokon 125% 100% 121,8% 121,2% 95,7% 102,9% 114,3% 106,1% 108,7% 109,1% 108,6% 106,9% 109,1% 107,9% 103,0% 104,0% 104,1% 99,0% 102,5% 105,8% 10% 10% 99,4% 75% 50% 25% 0% Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék Látható, hogy a törvényszékek túlnyomó részénél emelkedett a peres befejezések mennyisége az előző évhez képest. Fontos megemlíteni, hogy a Fővárosi Törvényszéken a befejezésszám 2011-hez képest csökkent ugyan, de az érkezésszámot csaknem négyezerrel meghaladta.

7 22 5. Ügybefejezés átlagos időtartama A helyi bíróságokon az ügybefejezés átlagos időtartama, a megelőző évhez hasonlóan, egyik ügyszakban sem érte el a tíz hónapot. Az eljárás átlagos időtartama a helyi bíróságokon befejezett peres ügyekben (nap) Polgári Gazdasági Büntető Munkaügyi Mint látható, 2012-ben a gazdasági perek tekintetében tovább csökkent az átlagos befejezési időtartam. A következő diagramok részletesen bemutatják az eljárás átlagos időtartamát a helyi bíróságokon befejezett peres ügyekben, ügyszakonként és törvényszékenként. Magyarázat a diagramokhoz: o sárga szín jelöli az országos átlagot (illetve vízszintes vonal) o a legnagyobb értékkel rendelkező törvényszéket piros szín jelzi o a legalacsonyabb értékkel rendelkező törvényszék oszlopa rózsaszín o azon további törvényszékeket, ahol az átlagos eljárási időtartam nem haladta meg a hat hónapot, kék szín mutatja

8 23 Polgári ügyszak Az átlagos befejezési időtartam 6,0 hónap volt 2012-ben. Az érték a Gyulai Törvényszéken volt a legkisebb (3,4 hónap), a Budapest Környéki Törvényszéken pedig a legnagyobb (7,3 hónap). A befejezés átlagos időtartama 12 törvényszéken nem haladta meg a hat hónapot. Négy törvényszéken csökkent az átlagos befejezési időtartam, köztük a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszéken is. Az eljárás átlagos időtartama a 2012-ben befejezett polgári peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 6,0 6,5 4,9 6,8 3,4 4,8 5,5 6,2 7,2 7,3 6,5 6,9 5,3 4,9 4,7 5,2 6,1 4,9 4,4 5,7 5,7 6,0 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Összehasonlításképpen a évre vonatkozó diagram: Az eljárás átlagos időtartama a 2011-ben befejezett polgári peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 5,9 6,7 4,4 6,6 4,6 4,9 5,6 6,3 5,4 6,2 4,8 6,5 4,6 7,6 5,0 5,8 4,4 4,7 5,5 5,3 5,9 3,2 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Az átlagos befejezési időtartam 5,9 hónap volt 2011-ben. Az érték a Gyulai Törvényszéken volt a legkisebb (3,2 hónap), a Budapest Környéki Törvényszéken pedig a legnagyobb (7,6 hónap). A befejezés átlagos időtartama 14 törvényszéken nem haladta meg a hat hónapot.

9 24 Gazdasági ügyszak Az átlagos befejezési időtartam 6,3 hónap volt 2012-ben. Az érték a Gyulai Törvényszéken volt a legkisebb (3,4 hónap), a Győri Törvényszéken pedig a legnagyobb (8,3 hónap). A befejezés átlagos időtartama 14 törvényszéken nem haladta meg a hat hónapot. Tizenegy törvényszéken csökkent az átlagos befejezési időtartam, köztük a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszéken is. Az eljárás átlagos időtartama a 2012-ben befejezett gazdasági peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 8,3 6,3 6,6 5,9 6,9 3,4 6,9 5,9 5,8 5,9 5,4 5,3 6,4 4,8 5,3 4,9 6,7 5,9 5,5 5,0 5,1 6,3 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék Összehasonlításképpen a évre vonatkozó diagram: Az eljárás átlagos időtartama a 2011-ben befejezett gazdasági peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 7,0 7,8 4,9 7,0 3,7 7,9 8,2 7,3 6,8 5,7 5,6 6,0 5,9 5,7 4,6 4,5 4,9 5,4 5,2 5,3 4,9 7,0 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Az átlagos befejezési időtartam 7,0 hónap volt 2011-ben. Az érték a Gyulai Törvényszéken volt a legkisebb (3,7 hónap), az Egri Törvényszéken pedig a legnagyobb (8,2 hónap). A befejezés átlagos időtartama 14 törvényszéken nem haladta meg a hat hónapot.

10 25 Büntető ügyszak Az átlagos befejezési időtartam 9,1 hónap volt 2012-ben. Az érték a Kaposvári Törvényszéken volt a legkisebb (4,0 hónap), a Fővárosi Törvényszéken pedig a legnagyobb (13,1 hónap). A befejezés átlagos időtartama 5 törvényszéken nem haladta meg a hat hónapot. Hét törvényszéken csökkent az átlagos befejezési időtartam, köztük a Budapest Környéki Törvényszéken is. Az eljárás átlagos időtartama a 2012-ben befejezett büntető peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 9,1 13,1 6,5 8,5 4,6 5,7 9,9 10,1 9,2 11,7 6,4 7,0 9,0 6,5 11,3 7,6 4,0 4,4 6,2 6,7 5,1 9,1 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Összehasonlításképpen a évre vonatkozó diagram: Az eljárás átlagos időtartama a 2011-ben befejezett büntető peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 9,1 12,9 6,3 9,5 4,3 6,2 9,6 9,1 9,9 12,0 12,0 8,4 7,2 6,4 6,4 6,6 6,0 6,8 4,2 4,2 5,0 9,1 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Az átlagos befejezési időtartam 9,1 hónap volt 2011-ben. Az érték a Kaposvári és a Szekszárdi Törvényszéken volt a legkisebb (4,2 hónap), a Fővárosi Törvényszéken pedig a legnagyobb (12,9 hónap). A befejezés átlagos időtartama 5 törvényszéken nem haladta meg a hat hónapot.

11 26 Szabálysértési ügyszak Az átlagos befejezési időtartam 2,1 hónap volt 2012-ben. Az érték a Kecskeméti, a Gyulai, illetve a Szombathelyi Törvényszéken volt a legkisebb (1,7 hónap), a Szolnoki Törvényszéken pedig a legnagyobb (2,9 hónap). A befejezés átlagos időtartama egyik törvényszéken sem haladta meg a hat hónapot (sőt, a három hónapot sem). Tizennégy törvényszéken csökkent az átlagos befejezési időtartam, köztük a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszéken is. Az eljárás átlagos időtartama a 2012-ben befejezett szabálysértési peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 2,1 2,7 2,1 2,9 2,5 2,3 1,8 1,8 2,0 2,0 1,9 1,8 1,9 1,8 1,8 1,8 2,1 2,3 1,7 1,7 1,7 2,1 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék Összehasonlításképpen a évre vonatkozó diagram: Az eljárás átlagos időtartama a 2011-ben befejezett szabálysértési peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 2,2 3,1 2,9 2,6 2,4 2,1 2,1 2,0 2,1 2,1 2,0 2,2 2,1 1,8 1,8 1,7 1,8 1,9 1,9 2,2 2,1 2,2 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Az átlagos befejezési időtartam 2,2 hónap volt 2011-ben. Az érték a Miskolci Törvényszéken volt a legkisebb (1,7 hónap), a Fővárosi Törvényszéken pedig a legnagyobb (3,1 hónap). A befejezés átlagos időtartama egyik törvényszéken sem haladta meg a hat hónapot (sőt, a Fővárosi Törvényszék kivételével a három hónapot sem).

12 27 Munkaügyi ügyszak Az átlagos befejezési időtartam 8,5 hónap volt 2012-ben. Az érték a Gyulai Törvényszéken volt a legkisebb (3,8 hónap), a Budapest Környéki Törvényszéken pedig a legnagyobb (13,5 hónap). A befejezés átlagos időtartama 9 törvényszéken nem haladta meg a hat hónapot. Hat törvényszéken csökkent az átlagos befejezési időtartam. Az eljárás átlagos időtartama a 2012-ben befejezett munkaügyi peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 13,5 8,5 9,5 6,7 11,4 10,1 9,9 10,2 9,5 7,6 7,8 7,6 8,5 5,4 5,0 5,3 4,9 5,3 3,8 4,6 4,6 4,6 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék Összehasonlításképpen a évre vonatkozó diagram: Az eljárás átlagos időtartama a 2011-ben befejezett munkaügyi peres ügyeknél a helyi bíróságokon (hónap) 7,7 8,9 5,6 8,1 3,4 6,6 5,0 10,9 8,5 8,3 5,1 12,2 10,1 7,5 6,6 7,6 4,1 4,9 5,3 5,3 5,7 7,7 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Az átlagos befejezési időtartam 7,7 hónap volt 2011-ben. Az érték a Gyulai Törvényszéken volt a legkisebb (3,4 hónap), a Budapest Környéki Törvényszéken pedig a legnagyobb (12,2 hónap). A befejezés átlagos időtartama 9 törvényszéken nem haladta meg a hat hónapot.

13 28 6. A peres befejezések megoszlása a befejezés módja szerint A büntető és szabálysértési perek esetében, illetve a polgári, gazdasági és munkaügyi pereknél más-más befejezési módok lehetségesek. A polgári és munkaügyi perek esetében az ítélettel való befejezés a legjellemzőbb, ezt követi az egyéb módon befejezett perek részesedése, míg a gazdasági pereknél 2011-ben és 2012-ben is éppen fordítva történt. A büntető perek esetében is az ítélet, míg a szabálysértési pereknél az egyéb módon való befejezés a leggyakoribb. A befejezésnek a befejezési módok szerinti megoszlását mutatják a helyi bíróságokon a következő, 2011., illetve évre vonatkozó grafikonok: Polgári, gazdasági és munkaügyi perek: A befejezések megoszlása a befejezés módja szerint a polgári, gazdasági és munkaügyi pereknél a helyi bíróságokon, ,0 4 35,0 3 25,0 2 15,0 1 5,0 44,0 43,2 39,9 41,1 37,4 32,7 28,5 26,9 9,1 12,3 8,7 8,6 8,0 9,1 6,9 4,4 6,9 7,7 6,7 3,8 3,4 3,7 4,4 2,6 polgári gazdasági munkaügyi ÖSSZESEN ítélet egyezség Pp.130. szünetelés áttétel egyéb A befejezések megoszlása a befejezés módja szerint a polgári, gazdasági és munkaügyi pereknél a helyi bíróságokon, ,0 4 35,0 3 25,0 2 15,0 1 5,0 43,5 9,9 40,9 42,4 39,4 34,7 35,2 27,9 25,7 8,8 7,8 8,5 11,0 8,8 9,0 7,3 4,7 7,6 4,8 3,9 7,1 3,3 3,0 4,8 polgári gazdasági munkaügyi ÖSSZESEN ítélet egyezség Pp.130. szünetelés áttétel egyéb

14 29 Büntető perek: 7 6 A befejezések megoszlása a befejezés módja szerint a büntető pereknél a helyi bíróságokon, , ,1 1 10,6 2,8 büntető 5,5 ítélet Be felfüggesztés áttétel egyéb A befejezések megoszlása a befejezés módja szerint a büntető pereknél a helyi bíróságokon, , ,6 2,3 1,1 büntető 20,6 ítélet Be felfüggesztés áttétel egyéb Mint látható, a két vizsgált évben hasonlóan alakult a befejezések megoszlása a befejezés módja szerint. A civilisztikai peres eljárások egyik lehetséges befejezési útjának, a szünetelésnek az arányát az összes befejezésből külön is vizsgáljuk, mert ilyen esetekben az eljárás nem feltétlenül zárul le, hanem újraindulhat. A évben az alábbi törvényszékeken volt a legnagyobb, illetve a legkisebb a szünetelés aránya a befejezésből: A polgári pereknél a szünetelés aránya ismét a Pécsi Törvényszéken volt a legmagasabb (13 százalék) itt volt a legmagasabb az újraindult ügyek aránya is,

15 30 és a Székesfehérvári Törvényszéken a legkisebb (6,0 százalék). A gazdasági pereknél az arány a Miskolci Törvényszéken volt a legmagasabb (15 százalék), és a Budapest Környéki Törvényszéken a legalacsonyabb (5,3 százalék). A munkaügyi pereknél az arány a Nyíregyházi Törvényszéken volt a legmagasabb (26 százalék) itt volt a 2. legmagasabb az újraindult ügyek aránya is, de meghaladta a 22 százalékot a Szombathelyi Törvényszéken is; és ismét a Székesfehérvári Törvényszéken volt a legalacsonyabb (4,6 százalék). 14,0 12,0 A szünetelések aránya a befejezésből a civilisztikai pereknél, ,3 11,0 1 8,0 8,7 8,8 8,6 7,8 9,1 9,0 6,0 4,0 2,0 polgári gazdasági munkaügyi ÖSSZESEN Ügyhátralék a) Országos adatok A pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása nélkül tekintve a helyi bíróságok ügyhátralékát, az egytizedével, 150 ezerről 135 ezerre ezen belül a peres hátralék szintén tizedével, 143 ezerről 128 ezerre csökkent. A következő diagram mutatja a helyi bíróságok év végi pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása nélkül tekintett ügyhátralékának változását a év végéhez viszonyítva, törvényszékenként. Magyarázat a diagramhoz: o sárga oszlop jelöli az országos átlagot o azon törvényszékeket, ahol az ügyhátralék csökkent, zöld szín mutatja

16 31 A december 31-i ügyhátralék mennyiség változása 2011 végéhez képest (%) - pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása nélkül 10 84,2 85,2 83,5 95,8 86,7 90,5 99,8 86,9 92,0 74,7 105,0 94,2 105,2 90,8 95,5 98,2 101,4 93,9 99,6 94,3 89,7 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG Mint látható, csaknem minden törvényszéken (a Szolnoki, a Balassagyarmati és a Szekszárdi Törvényszéket leszámítva) csökkent a pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása nélkül tekintett ügyhátralék mennyisége december 31-éhez képest a legnagyobb arányban, több mint egynegyedével az Egri Törvényszéken. A Fővárosi Törvényszéken a csökkenés aránya 16, míg a Budapest Környéki Törvényszéken 9,2 százalék volt. A befejezések teljes mennyisége ( ) nem érte el az érkezésekét ( ), ennek következtében 14 százalékkal több ügy ( ) maradt folyamatban az év végén, mint egy évvel korábban, és 5,8 százalékkal több, mint december 31-én azaz nem folytatódott a 2009 és 2010 végén tapasztalt ügyhátralék mérséklődés. A teljes ügyhátralékon belül a peres hátralék 16 százalékkal nőtt, a nemperes ugyanakkor 17 százalékkal lett alacsonyabb 2011 végéhez képest. A fizetési meghagyásokkal kapcsolatos jogszabályváltozással kezdődött hátralék-összetétel átrendeződés tehát tovább folytatódott: míg ben a folyamatban maradt ügyek közül minden 3-4., addig 2010-ben minden 18., 2011-ben minden 21., 2012-ben pedig már csak minden 29. ügy volt nemperes. b) A Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszék ügyhátraléka Az ügyhátralék koncentrációja csökkent: a Fővárosi Törvényszék részesedése 29-ről 23 százalékra, a Budapest Környéki Törvényszéké pedig 13-ról 12 százalékra változott. Előbbit főként az eredményezte, hogy a Fővárosi Törvényszéken bár 7,5 százalékkal kevesebb ügyet intéztek el, mint az előző évben a befejezések száma jóval meghaladta az érkezésekét 1, így csaknem egytizedével csökkent a teljes ügyhátralék, ezen belül a peres 9,2, a nemperes hátralék pedig 17 százalékkal. A peres hátralék mennyisége év 1 Ezt az összefoglaló (rövid) elemzés 11. pontjában táblázat szemlélteti.

17 32 végéhez viszonyítva csaknem négyezer üggyel lett alacsonyabb polgári, gazdasági, büntető és munkaügyi perből egyaránt jóval kevesebb maradt folyamatban. A Budapest Környéki Törvényszéken szintén alacsonyabb lett a befejezések száma 2,1 százalékkal (ezen belül a nemperes ügyeké 19 százalékkal, ellenben a pereké 4,0 százalékkal emelkedett), és nem érte el az érkezésekét, így itt nőtt a folyamatban maradt ügyek teljes mennyisége 9,4 százalékkal, ezen belül a peres 12 százalékkal; a nemperes hátralék viszont 40 százalékkal csökkent. A Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszék ügyhátralékának alakulását a és a év végén az alábbi diagram ábrázolja. (A bal oldali oszlop mindig a december 31- i, a jobb oldali pedig a december 31-i állapotot mutatja.) A helyi bírósági szint ügyhátralékának alakulása a és a év végén, a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszéken pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása, FT egyéb ügyhátralék, FT ÖSSZESEN, FT pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása, BKT egyéb ügyhátralék, BKT ÖSSZESEN, BKT Látható, hogy mindkét törvényszéken jelentősen csökkent a pénzbírság, helyszíni bírság, valamint közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása nélkül tekintett ügyhátralék: ahogy az előző oldalon már említésre került, a Fővárosi Törvényszéken 16, a Budapest Környéki Törvényszéken pedig 9,2 százalékkal. 8. Ügyhátralék intenzitás A peres ügyhátralékon belül az érkezési átlaghónapban kifejezett érték 2011-hez hasonlóan a különböző perfajtáknál igen eltérően alakult: országosan 3,3 (szabálysértési perek) és 8,9 hónap (pótmagánvádas büntető perek) között mozgott. A mutató a Debreceni Törvényszék közvádas és pótmagánvádas büntető, illetve a Budapest Környéki Törvényszék pótmagánvádas büntető perei esetében az egy évet is meghaladta előbbi törvényszékre ez már 2011-ben is igaz volt. A mutató értéke mely a magánvádas büntető ügyeket leszámítva minden perfajtánál nőtt kivétel nélkül minden perfajtánál felülmúlta az országos átlagot a Budapest Környéki Törvényszéken (9,4-78 százalékkal), de a legtöbbnél a Fővárosi, a Székesfehérvári, a Győri, a Debreceni, a Szolnoki és a Nyíregyházi Törvényszéken is. Minden perfajtánál átlagon aluli lett az érték a Miskolci, az Egri, a Kaposvári és a Szombathelyi Törvényszéken.

18 33 A következő diagramok részletesen bemutatják az ügyhátralék intenzitás alakulását a helyi bíróságokon 2012 végén folyamatban lévő peres ügyek tekintetében, ügyszakonként és törvényszékenként, 2011-re és 2012-re vonatkozólag. Magyarázat a diagramokhoz: o félkövér, kék szám mutatja az országos átlagot (illetve a évit vízszintes vonal) o a legnagyobb értékkel rendelkező törvényszéket piros szín jelzi o a legalacsonyabb értékkel rendelkező törvényszék oszlopa rózsaszín Polgári perek Ügyhátralék intenzitás a helyi bíróságokon a polgári pereknél, a és év végén 5,1 6,4 6,2 6,2 6,0 5,8 5,6 5,6 5,5 5,1 5,3 5,3 5,2 5,2 5,0 5,2 5,0 5,0 5,0 5,1 4,8 4,4 4,7 4,7 4,2 4,1 4,2 4,4 4,4 4,7 4,4 4,7 4,5 4,1 4,3 3,8 4,0 3,9 3,9 3,5 3,6 3,1 2,7 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék december december 31. Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG A polgári pereknél az ügyhátralék intenzitás átlagosan 5,1 hónap volt a év végén. Az érték a december 31-i állapot szerint a Gyulai Törvényszéken volt a legkisebb (3,1 hónap), a Tatabányai Törvényszéken pedig a legnagyobb (6,4 hónap). Gazdasági perek Ügyhátralék intenzitás a helyi bíróságokon a gazdasági pereknél, a és év végén 5,2 6,4 6,7 6,0 6,1 5,9 5,9 6,0 5,8 5,4 5,5 5,6 5,6 5,5 5,0 5,1 5,0 5,0 5,2 4,9 4,9 5,0 4,8 4,3 4,3 4,3 4,5 4,7 4,3 4,7 4,1 4,2 4,5 4,5 3,9 3,8 3,9 3,8 3,9 3,7 3,5 2,9 2,5 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék december december 31. Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG

19 34 A gazdasági pereknél az ügyhátralék intenzitás átlagosan 5,2 hónap volt a év végén. Az érték a december 31-i állapot szerint a Gyulai Törvényszéken volt a legkisebb (2,5 hónap), a Győri Törvényszéken pedig a legnagyobb (6,7 hónap). Büntető perek Ügyhátralék intenzitás a helyi bíróságokon a büntető pereknél, a és év végén 12,4 7,5 10,4 9,2 5,3 5,1 11,0 9,7 9,7 8,9 8,8 8,9 9,1 7,8 7,7 7,7 8,0 7,0 6,8 6,8 5,9 6,0 5,5 5,1 4,8 5,3 4,0 4,4 3,3 3,2 3,3 7,0 6,5 3,2 4,0 5,7 5,8 5,8 5,0 7,5 7,5 5,1 4,3 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék december december 31. Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG A büntető pereknél az ügyhátralék intenzitás átlagosan 7,5 hónap volt a év végén. Az érték a december 31-i állapot szerint a Kaposvári Törvényszéken volt a legkisebb (3,3 hónap), a Debreceni Törvényszéken pedig a legnagyobb (12,4 hónap). Szabálysértési perek Ügyhátralék intenzitás a helyi bíróságokon a szabálysértési pereknél, a és év végén 5,0 3,3 3,0 2,8 1,7 2,2 3,3 1,1 1,2 3,4 1,1 2,0 4,1 4,1 2,7 1,7 1,4 1,4 2,0 1,8 1,6 2,7 4,3 1,5 1,8 1,7 3,6 2,2 3,8 4,7 2,5 2,4 2,0 1,7 1,4 1,4 1,2 2,2 3,6 2,1 3,8 1,8 3,3 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék december december 31. Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG A szabálysértési pereknél az ügyhátralék intenzitás átlagosan 3,3 hónap volt a év végén. Az érték a december 31-i állapot szerint

20 35 a Szombathelyi Törvényszéken volt a legkisebb (1,2 hónap), a Debreceni Törvényszéken pedig a legnagyobb (5,0 hónap). Munkaügyi perek Ügyhátralék intenzitás a helyi bíróságokon a munkaügyi pereknél, a és év végén 13,0 11,9 6,7 7,1 7,8 10,1 9,4 8,9 8,2 8,2 6,7 6,9 6,7 5,8 5,9 5,4 4,7 4,7 4,7 4,4 4,2 4,1 3,8 3,1 3,2 8,5 7,1 5,6 5,2 4,0 4,0 7,5 6,5 3,9 3,3 3,6 4,0 3,5 2,6 4,5 4,4 6,7 6,7 Fővárosi Törvényszék Pécsi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Gyulai Törvényszék Miskolci Törvényszék Szegedi Törvényszék Székesfehérvári Törvényszék Győri Törvényszék Debreceni Törvényszék Egri Törvényszék Szolnoki Törvényszék Tatabányai Törvényszék Balassagyarmati Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék december december 31. Kaposvári Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Szekszárdi Törvényszék Szombathelyi Törvényszék Veszprémi Törvényszék Zalaegerszegi Törvényszék ORSZÁGOS ÁTLAG A munkaügyi pereknél az ügyhátralék intenzitás átlagosan 6,7 hónap volt a év végén. Az érték a december 31-i állapot szerint a Gyulai Törvényszéken volt a legkisebb (3,2 hónap), a Budapest Környéki Törvényszéken pedig a legnagyobb (11,9 hónap). 9. Éven túli perek az ügyhátralékon belül a) Országos adatok Az éven túli perek száma (28 394) összességében 1,3 százalékkal kevesebb lett 2011 végéhez képest; ezen belül a büntető pereké 6,6, a munkaügyi pereké 3,8 százalékkal; ugyanakkor a polgári, gazdasági és szabálysértési pereknél 6,7, 3,4 és 29 százalékos növekedés történt. Az 1-2 év közötti perek mennyisége országosan 457-tel, a három éven túli perek száma pedig 145-tel kisebb lett egy év alatt, míg a 2-3 év közöttieké 240-nel nőtt. Az éven túli perek mennyiségét a és a év végén, ügyszakonként és törvényszékenként, a következő diagramok mutatják be (piros színnel jelöltük az országos átlag feletti értékeket):

21 36 Polgári perek Éven túli polgári peres hátralék a helyi bíróságokon, a és év végén Fővárosi Törv Pécsi Törv. Kecskeméti Törv. Gyulai Törv. Miskolci Törv. Szegedi Törv. Székesfehérvári Törv. Győri Törv. Debreceni Törv. Egri Törv. Szolnoki Törv. Tatabányai Törv. Balassagyarmati Törv. Budapest Környéki Törv. Kaposvári Törv. Nyíregyházi Törv. Szekszárdi Törv. Szombathelyi Törv. Veszprémi Törv. Zalaegerszegi Törv december december 31. A év végén a két éven túli perek aránya a teljes helyi polgári peres hátralékból 5 százalék feletti volt az alábbi törvényszékeken: Fővárosi Törvényszék (6,6 százalék) Székesfehérvári Törvényszék (5,7 százalék) Győri Törvényszék (6,1 százalék) Egri Törvényszék (5,3 százalék) Tatabányai Törvényszék (7,0 százalék) Budapest Környéki Törvényszék (8,6 százalék) Veszprémi Törvényszék (5,8 százalék) Az országos átlag 5,4 százalék lett. Gazdasági perek Éven túli gazdasági peres hátralék a helyi bíróságokon, a és év végén Fővárosi Törv. Pécsi Törv Kecskeméti Törv. Gyulai Törv. Miskolci Törv. Szegedi Törv. Székesfehérvári Törv. Győri Törv. Debreceni Törv. Egri Törv. Szolnoki Törv. Tatabányai Törv. Balassagyarmati Törv. Budapest Környéki Törv. Kaposvári Törv. Nyíregyházi Törv. Szekszárdi Törv. Szombathelyi Törv. Veszprémi Törv. Zalaegerszegi Törv december december 31. A év végén a két éven túli perek aránya a teljes helyi gazdasági peres hátralékból 5 százalék feletti volt az alábbi törvényszékeken: Fővárosi Törvényszék (7,9 százalék) Kecskeméti Törvényszék (6,3 százalék)

22 37 Székesfehérvári Törvényszék (9,5 százalék) Győri Törvényszék (8,3 százalék) Tatabányai Törvényszék (7,9 százalék), összesen nyolc ügy Budapest Környéki Törvényszék (5,9 százalék) Veszprémi Törvényszék (6,3 százalék), összesen hat ügy Zalaegerszegi Törvényszék (9,9 százalék), összesen kilenc ügy Az országos átlag 6,5 százalék lett. Büntető perek Éven túli büntető peres hátralék a helyi bíróságokon, a és év végén Fővárosi Törv Pécsi Törv. Kecskeméti Törv. Gyulai Törv. Miskolci Törv. Szegedi Törv. Székesfehérvári Törv. Győri Törv. Debreceni Törv. Egri Törv. Szolnoki Törv. Tatabányai Törv. Balassagyarmati Törv. Budapest Környéki Törv. Kaposvári Törv. Nyíregyházi Törv. Szekszárdi Törv. Szombathelyi Törv Veszprémi Törv. Zalaegerszegi Törv december december 31. A év végén a két éven túli perek aránya a teljes helyi büntető peres hátralékból 5 százalék feletti volt az alábbi törvényszékeken: Fővárosi Törvényszék (16 százalék) Pécsi Törvényszék (5,2 százalék) Szegedi Törvényszék (14 százalék) Székesfehérvári Törvényszék (9,1 százalék) Győri Törvényszék (6,9 százalék) Debreceni Törvényszék (7,3 százalék) Tatabányai Törvényszék (7,4 százalék) Budapest Környéki Törvényszék (16 százalék) Veszprémi Törvényszék (7,2 százalék) Az országos átlag 9,7 százalék lett.

23 38 Szabálysértési perek Éven túli szabálysértési peres hátralék a helyi bíróságokon, a és év végén Fővárosi Törv. Pécsi Törv. Kecskeméti Törv. Gyulai Törv. Miskolci Törv. Szegedi Törv. Székesfehérvári Törv. Győri Törv. Debreceni Törv. Egri Törv. Szolnoki Törv. Tatabányai Törv. Balassagyarmati Törv. Budapest Környéki Törv december december 31. Kaposvári Törv. Nyíregyházi Törv. Szekszárdi Törv. Szombathelyi Törv. Veszprémi Törv. Zalaegerszegi Törv. A év végén az egy éven túli perek aránya a teljes helyi szabálysértési peres hátralékból egyik törvényszéken sem volt 5 százalék feletti; a maximális arány 2,0 százalék volt (Szolnoki Törvényszék). Az országos átlag 0,5 százalék lett. Munkaügyi perek Éven túli munkaügyi peres hátralék a helyi (munkaügyi) bíróságokon, a és év végén Fővárosi Törv. Pécsi Törv Kecskeméti Törv. Gyulai Törv. Miskolci Törv. Szegedi Törv. Székesfehérvári Törv. Győri Törv. Debreceni Törv. Egri Törv. Szolnoki Törv. Tatabányai Törv. Balassagyarmati Törv. Budapest Környéki Törv. Kaposvári Törv. Nyíregyházi Törv. Szekszárdi Törv. Szombathelyi Törv. Veszprémi Törv. Zalaegerszegi Törv december december 31. A év végén a két éven túli perek aránya a teljes helyi munkaügyi peres hátralékból 5 százalék feletti volt az alábbi törvényszékeken: Fővárosi Törvényszék (13 százalék) Miskolci Törvényszék (7,0 százalék) Székesfehérvári Törvényszék (11 százalék) Győri Törvényszék (6,9 százalék) Szolnoki Törvényszék (5,6 százalék) Tatabányai Törvényszék (11 százalék) Budapest Környéki Törvényszék (19 százalék)

24 39 Az országos 9,0 százalék lett. b) Éven túli perek a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszéken Fővárosi Törvényszék Az éven túli perhátralék mennyisége a Fővárosi Törvényszéken vel, 13 százalékkal kevesebb lett (nagyobb arányú csökkenés történt a Kecskeméti és Egri Törvényszéken is). Ezen belül o a polgári pereknél szinten maradt (3 292 ügy) o a gazdasági pereknél 12 százalékkal, 557-re csökkent o a büntető pereknél 25 százalékkal, ra csökkent o a szabálysértési pereknél 53 százalékkal, 20-ra csökkent o a munkaügyi pereknél 17 százalékkal, re nőtt A pereknek már kevesebb, mint egynegyede (24 százalék) érkezett egy évnél régebben. (2011 végén: 25 százalék) A Fővárosi Törvényszéknek az országos éven túli peres ügyhátralékból való részesedése 38- ról 34 százalékra csökkent. Budapest Környéki Törvényszék A Budapest Környéki Törvényszéken 3,9 százalékkal, 192-vel nőtt az éven túli perhátralék mennyisége (ennél is nagyobb mértékű volt az emelkedés a Debreceni, Szolnoki és Nyíregyházi Törvényszéken). Ezen belül o a polgári pereknél 5,0 százalékkal, re nőtt o a gazdasági pereknél 33 százalékkal, 145-re nőtt o a büntető pereknél 7,7 százalékkal, re nőtt o a szabálysértési pereknél 11 százalékkal, 42-re nőtt o a munkaügyi pereknél 15 százalékkal, 615-re csökkent Itt is, 2011 végéhez hasonlóan, a perhátraléknak már kevesebb, mint egynegyede (szintén 24 százalék) volt éven túli. (2011 végén: 26 százalék) A Budapest Környéki Törvényszéknek az országos éven túli peres ügyhátralékból való részesedése 17-ről 18 százalékra módosult.

25 40 TÖRVÉNYSZÉKI SZINT (ügyforgalmi kiadvány: tábla) Bevezetés A törvényszéki szint két részre tagolódik: a törvényszéki első, illetve a törvényszéki másodfokra. A törvényszék első fokán találhatóak peres ügyek: polgári, gazdasági, közigazgatási (ez utóbbi 2013-tól már nem ide tartozik, hanem a helyi bíróságokhoz, fellebbezés után pedig a törvényszék másodfokához), büntető és katonai perek; továbbá polgári, gazdasági és közigazgatási nemperes ügyek (a közigazgatási ügyek esetében 2013-tól szintén változik a helyzet), büntető nemperes ügyek és katonai nemperes ügyek. Katonai ügyek öt törvényszékre érkezhetnek, ezek a következők: Fővárosi, Szegedi, Győri, Debreceni és Kaposvári Törvényszék. Az ügyforgalmi elemzés törvényszék első fokra vonatkozó része ezen kívül a csőd-, felszámolás és érdemi cégügyeket is tárgyalja. A törvényszék másodfokán is találhatóak peres ügyek: polgári, gazdasági, munkaügyi, büntető és szabálysértési perek; továbbá polgári, gazdasági, munkaügyi és büntető nemperes ügyek. Ide tartoznak az egyéb (első fokú) ügyek 2 is, ezekről szintén említést tesz az elemzés. Ebben a részben az alábbi témakörök kerülnek tárgyalásra: 1. A törvényszéki szint ügyérkezése 2. A törvényszéki szint munkaterhe 3. Munkateher területi megoszlása 1. A törvényszéki szint ügyérkezése A törvényszéki szint első és másodfokú ügyérkezése a törvényszék másodfok egyéb ügyeit is belevéve 1,3 százalékkal (6 858 üggyel), re csökkent. Ezen belül a törvényszék első fok érkezése ( ügy) szinten maradt, míg a törvényszék másodfoké ( ügy) 6,1 százalékkal kevesebb lett. 2. A törvényszéki szint munkaterhe A törvényszéki szint teljes munkaterhe a törvényszék másodfok egyéb ügyeit is belevéve 2012-ben tovább nőtt, de csak minimális mértékben (ez ügyet jelentett): a január 1-jén folyamatban lévő első- és másodfokú ügyhöz, ahogy az előző pontban említésre került, további ügy érkezett. (2010 végén folyamatban lévő ügy volt.) A teljes munkaterhen belül az érdemi cégügyek aránya, a megelőző évhez hasonlóan, 63 százalék volt 2012-ben 1,1 százalékkal, négyezerrel több ilyen ügy érkezett, mint egy évvel 2 például: a bírósági eljárás elhúzódása miatt felterjesztett kifogás, eljáró bíróság kijelölése, kizárás

26 41 korábban, míg 2011 végén csaknem kétszerannyi, kilencezer ügy maradt folyamatban, mint december 31-én. Az érdemi cégügyek és a törvényszék másodfok egyéb ügyei nélkül a munkateher 3,0 százalékos ismételt mérséklődése figyelhető meg. A következő diagram az érdemi cégügyek és a törvényszék másodfok egyéb ügyei nélküli törvényszéki munkateher alakulását mutatja be között, külön vizsgálva az előző időszakról folyamatban maradt és az év során érkezett ügymennyiséget: A törvényszéki szint munkaterhe érdemi cégügyek és egyéb ügyek nélkül, előző időszakról folyamatban maradt érkezett Mint látható, az előző évről folyamatban maradt ügyek száma 2001 óta folyamatosan növekszik ben ennek aránya a munkateherből 26 százalék volt, ez 2012-ben már 37 százalékra emelkedett. A következő diagram ugyanezen munkateher alakulását mutatja be között, külön vizsgálva az előző időszakról folyamatban maradt és az év során érkezett ügymennyiséget, továbbá törvényszék első és másodfokra bontva: A törvényszék első és másodfok munkaterhe érdemi cégügyek és egyéb ügyek nélkül, törvényszék első fok, előző időszakról folyamatban maradt törvényszék másodfok, előző időszakról folyamatban maradt törvényszék első fok, érkezett törvényszék másodfok, érkezett

27 42 A törvényszékek cégbíróságok és egyéb ügyek nélküli munkaterhén belül az első fokú munkateher ( ) 2,8, a másodfokú munkateher (89 178) pedig 3,4 százalékkal csökkent. A munkateher tekintetében a törvényszéki első és másodfok részaránya 2012-ben alig változott az előző évhez képest, 62 és 38 százalék lett. Megfigyelhető továbbá, hogy a törvényszék első és másodfokán egyaránt emelkedett az előző évről folyamatban maradt ügyek száma, első fokon 2001 óta folyamatosan (2012-ben a 2001-es érték csaknem két és félszerese volt), míg másodfokon 2011 óta. Ez konzisztens az előző diagram alatt tett észrevétellel. 2. Munkateher területi megoszlása Ahogy 2011-ben is, a törvényszékek cégbíróságok és egyéb ügyek nélküli munkaterhének 48 százaléka a központi régióra jutott, azaz a munkateher csaknem fele továbbra is ide koncentrálódott. A Fővárosi Törvényszékhez első fokon a munkateher 42, másodfokon 31 százaléka tartozott változatlanul, a Budapest Környéki Törvényszéken pedig ugyanezek a mutatók, ahogy a megelőző években is, tíz százalék körül mozogtak. Az alábbi diagram bemutatja a törvényszéki első- és másodfokú munkateher területi megoszlását (a legalább 4 százalékos részesedéssel rendelkező törvényszékeket emeltük ki külön): Munkateher területi megoszlása a törvényszéki szinten (érdemi cégügyek és egyéb ügyek nélkül), ,3% 37,8% 4,3% 10,4% 4,3% 4,9% 4,0% Fővárosi Törvényszék Kecskeméti Törvényszék Miskolci Törvényszék Debreceni Törvényszék Budapest Környéki Törvényszék Nyíregyházi Törvényszék Többi 14 törvényszék Mint látható, 2012-ben a törvényszéki első és másodfokon összességében a Fővárosi Törvényszékre jutott az (érdemi cégügyek és egyéb ügyek nélküli) munkateher 38, a Budapest Környéki Törvényszékre pedig 10 százaléka, azaz ahogy már fentebb is említésre került a munkateher csaknem fele a központi régióba koncentrálódott.

Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, I. félévében

Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, I. félévében Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, 2017. I. félévében Áttekintés Bemutatásra kerül a törvényszékek ügyforgalmi alakulása 2017. I. félévére vonatkozólag, kiemelve a pozitív változásokat, jelentősebb

Részletesebben

A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK

A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE HELYI BÍRÓSÁGOK 1 Az elemzés ezen, második része először az ügyforgalom általános jellemzésével foglalkozik, ezt követik az ügyszakonként részletezett adatok (bírósági szintenként). A.) AZ ÜGYFORGALOM ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE

Részletesebben

Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, január-április között

Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, január-április között Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, 2017. január-április között 2017. január-április időszakban a törvényszékeken jóval több ügyet fejeztek be, mint amennyi ez idő alatt érkezett. Ennek eredményeként

Részletesebben

Bevezetés. Az elemzés megértéséhez szükséges fogalmak definíciója a kiadvány végén található. (Fogalomtár)

Bevezetés. Az elemzés megértéséhez szükséges fogalmak definíciója a kiadvány végén található. (Fogalomtár) Bevezetés Jelen elemzés az országos bírósági ügyforgalom 2011. évi alakulását, illetve a 2010. évhez viszonyított változásokat tárgyalja. Az első rész röviden összefoglalja a főbb jellemzőket és egy általános

Részletesebben

A bírói egyéni munkateher évi adatai

A bírói egyéni munkateher évi adatai A bírói egyéni munkateher 2010-2016. évi adatai ügyforgalmi aspektusból járásbírósági szinten Budapest 2017 Áttekintés A munkateher fogalma részben a jogszabályokban említett, de ténylegesen meg nem határozott

Részletesebben

A bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013.

A bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013. A bírósági ügyforgalom főbb adatai 213. Országos Bírósági Hivatal Budapest, 214. Érkezés Érkezés 26 27 28 29 21 211 212 213 A bíróságokhoz érkezett ügyek száma összesen 1 343 317 1 478 264 1 598 916 1

Részletesebben

ÜGYFORGALMI ELEMZÉS I. FÉLÉV

ÜGYFORGALMI ELEMZÉS I. FÉLÉV ÜGYFORGALMI ELEMZÉS 217. I. FÉLÉV Tartalom A bírósági ügyforgalom 217. I. félévi főbb adatai... 5 1. Bevezetés... 5 Az elemzés célja:... 5 Az alkalmazott módszertan:... 5 Ügyforgalmi adatok... 5 Megalapozottsági

Részletesebben

Bevezetés. dönt a bírósági statisztikai adatok gyűjtéséről és az adatok feldolgozásával kapcsolatos központi feladatokról, és

Bevezetés. dönt a bírósági statisztikai adatok gyűjtéséről és az adatok feldolgozásával kapcsolatos központi feladatokról, és 1 Bevezetés Jelen elemzés az országos bírósági ügyforgalom 2012. évi alakulását, illetve a 2011. évhez viszonyított változásokat tárgyalja. Az elemzés célja, hogy bemutassa az országos tendenciákat, a

Részletesebben

Csődeljárások száma

Csődeljárások száma 3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 54 1 13 34 48 28 Pécsi Törvényszék 6-1 6 7 1 Kecskeméti Törvényszék

Részletesebben

Csőd- és felszámolási eljárások

Csőd- és felszámolási eljárások Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Fővárosi Törvényszék Terület Érkezett megszüntetés ebből egyezség Befejezett Az év végén folyamatban maradt 28 2 16 53 71 13 Pécsi Törvényszék

Részletesebben

3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél a per tárgya szerint

3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél a per tárgya szerint 3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél Fővárosi Törvényszék Vagyonjogi per 1 276 2 021 2 129 23 29 51 Közigazgatási jogkörben okozott károk 144 100 114 megtérítése Bíróságok elleni kártérítési

Részletesebben

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS Nevezők száma: 24 csapat A-csoport: Szolnoki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Győri Ítélőtábla Kúria Budapest Környéki Törvényszék Kecskeméti Törvényszék B-csoport:

Részletesebben

ÜGYFORGALMI ELEMZÉS I. FÉLÉV

ÜGYFORGALMI ELEMZÉS I. FÉLÉV ÜGYFORGALMI ELEMZÉS 218. I. FÉLÉV 1 Tartalom 1. Bevezetés... 5 1.1. Az elemzés célja... 5 1.2. Az alkalmazott módszertan... 5 1.2.1. Ügyforgalmi adatok... 5 1.2.2. Megalapozottsági mutatók... 8 1.2.3.

Részletesebben

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ELNÖKE El. IX. A.9/. STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ügyforgalmáról és tevékenységéről év. 1. oldal Ügyforgalmi statisztika a Fővárosi területéhez tartozó kerületi bíróságokon

Részletesebben

A bírósági ügyforgalom I. félévi főbb jellemzői. Bevezetés

A bírósági ügyforgalom I. félévi főbb jellemzői. Bevezetés A bírósági ügyforgalom 213. I. félévi főbb jellemzői Bevezetés Jelen elemzés az országos bírósági ügyforgalom és az eljárások időszerűségének 213. I. félévi alakulását, illetve a 212. I. félévhez, valamint

Részletesebben

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2015. El. V.A 20/3. STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ügyforgalmáról és tevékenységéről T A R T A L O M J E G Y Z É K cím oldalszám Ügyforgalmi statisztika a

Részletesebben

Devizahiteles peres ügyek

Devizahiteles peres ügyek Devizahiteles peres ügyek 2013. november 1. 2017. május 15. A növekvő ügyérkezés indokolttá tette az érintett ügyek részletesebb számbavételét, tekintettel arra, hogy a tisztességtelen szerződési feltételek

Részletesebben

Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla évi tevékenységéről

Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla évi tevékenységéről Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla 2015. évi tevékenységéről A Szegedi Ítélőtábla személyi állománya A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása 2015. január 1. 2015. december 31. Engedélyezet Tényleges

Részletesebben

Csőd- és felszámolási eljárások

Csőd- és felszámolási eljárások Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség egyéb Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 91 12 24 27 63 56 Pécsi Törvényszék

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS FİVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FİVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ügyforgalmáról év 1. oldal Ügyforgalmi statisztika a Fıvárosi Törvényszék területéhez tartozó kerületi bíróságokon összesen

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BÍRÓSÁGOK ÉVI ÜGYFORGALMÁRÓL

BESZÁMOLÓ A BÍRÓSÁGOK ÉVI ÜGYFORGALMÁRÓL BESZÁMOLÓ A BÍRÓSÁGOK 2016. ÉVI ÜGYFORGALMÁRÓL Beszámoló a bíróságok 2016. évi ügyforgalmáról Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 5 1.1. Az elemzés célja... 5 1.2. Az alkalmazott módszertan... 5 2. Jogszabályi

Részletesebben

A bírósági munkateher képekben január december

A bírósági munkateher képekben január december A bírósági munkateher képekben 2013. január december Elkészültek a bírói egyéni adatszolgáltatás 2013. január - december közötti, átlagos adatait tartalmazó térkép diagramok, melyek az egy tárgyaló bíróra/tanácsra

Részletesebben

2014. OBH.XXI.B.2.25 Melléklet: 1db. A bírósági ügyforgalom 2014. I. félévi főbb jellemzői. Bevezetés

2014. OBH.XXI.B.2.25 Melléklet: 1db. A bírósági ügyforgalom 2014. I. félévi főbb jellemzői. Bevezetés Bírósági Főosztály Statisztikai Elemző Osztály 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4124 f. 06 1 269 2019 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu 2014. OBH.XXI.B.2.25 Melléklet: 1db A bírósági ügyforgalom

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL 2017.El.I.E.13/8. TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2016. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL 1 Bevezető... 5 1. Az ítélkezés hatékonysága... 7 1.1. A bíróság ügyforgalmi adatai... 7 1.1.1. Az ügyforgalom... 7 1.1.1.1.

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről

Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről Azonnali intézkedés 12.000 ügyben Az Országos Bírói Tanács 2014. július 22-i ülésén soron kívüli intézkedést rendelt el a folyamatban lévő

Részletesebben

A bírósági ügyforgalom 2013. évi főbb jellemzői

A bírósági ügyforgalom 2013. évi főbb jellemzői Országos Bírósági Hivatal Bírósági Főosztály Statisztikai Elemző Osztály 2014.OBH.XXI.B.1.15/8. A bírósági ügyforgalom 2013. évi főbb jellemzői Budapest 2014 Szerkesztette: Dr. Örkényi László főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban

Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban 1 Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2013. május 17-én a törvényszékek büntető

Részletesebben

Tájékoztató a (Baranya Megyei Bíróság) Pécsi Törvényszék működéséről

Tájékoztató a (Baranya Megyei Bíróság) Pécsi Törvényszék működéséről 1. számú melléklet Tájékoztató a (Baranya Megyei Bíróság) Pécsi Törvényszék működéséről Tisztelt Képviselőtestület! Első alkalommal 26-ban tájékoztattam a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlését az akkor

Részletesebben

Tájékoztató az összbírói értekezlet részére a Győri Ítélőtábla évi működéséről

Tájékoztató az összbírói értekezlet részére a Győri Ítélőtábla évi működéséről GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 921 Győr, Domb u. 1. t. 6 96 52-51 f. 6 96 52-511 e. elnoki@gyoritb.birosag.hu www.gyoriitelotabla.birosag.hu 218.El.II.J.I.8. Tájékoztató az összbírói értekezlet részére a Győri

Részletesebben

Füzesabonyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.

Füzesabonyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31. Füzesabonyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év január 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Petőné dr. Bodai Mária a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság

Részletesebben

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2. A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.)

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2015. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG M AG YA R O R S Z Á G Legfőbb Ügyészség Budapest, 2016 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó

Részletesebben

A bírósági munkateher képekben 2013. január december

A bírósági munkateher képekben 2013. január december A bírósági munkateher képekben 2013. január december Elkészültek a bírói egyéni adatszolgáltatás 2013. január - december közötti, átlagos adatait tartalmazó térkép diagramok, melyek az egy tárgyaló bíróra/tanácsra

Részletesebben

Tájékoztató az összbírói értekezlet részére a Győri Ítélőtábla évi működéséről

Tájékoztató az összbírói értekezlet részére a Győri Ítélőtábla évi működéséről GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 9021 Győr, Domb u. 1. t. 06 96 520-501 f. 06 96 520-511 e. elnoki@gyoritb.birosag.hu www.gyoriitelotabla.birosag.hu 2017.El.II.D.I.1. Tájékoztató az összbírói értekezlet részére

Részletesebben

I. A Bíróságok fejezet szakmai tevékenységének rövid bemutatása

I. A Bíróságok fejezet szakmai tevékenységének rövid bemutatása VI. BÍRÓSÁGOK I. A Bíróságok fejezet szakmai tevékenységének rövid bemutatása A bíróságok központi igazgatása A bíróságok 2011. évben is ellátták a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17 2017/10-11. SZÁM 2017/10-11. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 17 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2017. (X. 20.) OBH utasítása a

Részletesebben

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégium V e z e t ő j e 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 1. t. 06 56 501 410 f. 06 56 410 906 e. birosag@szolnokit.birosag.hu http://www.szolnokitorvenyszek.birosag.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést

Részletesebben

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8 2019/3. SZÁM 2019/3. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 8 elnökének 9/2019. (III.29.) OBH utasítása a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi

Részletesebben

Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét

Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét Elnöke 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2. t. 06.35 501-234 f. 06 35 501-234 e. birosag@balassagyarmatit.birosag.hu www.birosag.hu/balassagyarmatitorvenyszek.birosag.hu/ 2015.El. III.A.1/5. szám A

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. az ügyészi szervek évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI

T Á J É K O Z T A T Ó. az ügyészi szervek évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI T Á J É K O Z T A T Ó az ügyészi szervek 2011. évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI A büntetőjogi szakterületen iktatott ügyiratok száma a 2010. évi 952 877-ről

Részletesebben

Bírósági titkári állásra kiírt pályázatok A Békés Megyei Bíróság elnökének pályázati felhívása A Tolna Megyei Bíróság elnökének pályázati felhívása Bí

Bírósági titkári állásra kiírt pályázatok A Békés Megyei Bíróság elnökének pályázati felhívása A Tolna Megyei Bíróság elnökének pályázati felhívása Bí TARTALOM AZ ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS DÖNTÉSEI /3 SZABÁLYZAT/3 2011. évi 9. számú szabályzat a bírósági statisztikai adatok gyűjtéséről és feldolgozásáról szóló 2003. évi 8. számú szabályzat

Részletesebben

A Dunaújvárosi Járásbíróság Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett ügyelosztási rendje január 1-től 2019.

A Dunaújvárosi Járásbíróság Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett ügyelosztási rendje január 1-től 2019. Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros 2019. EL. III. A. 1. szám A Dunaújvárosi Járásbíróság Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett ügyelosztási rendje 2019. január 1-től 2019. december

Részletesebben

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár 2017. El. III. A. 2. szám Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kollégium és Bírói Tanács által véleményezett és

Részletesebben

Az ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak. havi adatszolgáltatása. Büntető ügyszak (katonai ügyszak nélkül)

Az ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak. havi adatszolgáltatása. Büntető ügyszak (katonai ügyszak nélkül) 5. melléklet a 16/2014. (XII. 23.) OBH utasításhoz 5.számú melléklet a 8/2003. OIT szabályzathoz.. év.. hónap... számú minta Az ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak havi

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKÁG) 2012. év KIADJA: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY ISSN 2063-7195 - 3 - BEVEZETŐ A 2012. január 1-jétől hatályos, ügyészségről szóló

Részletesebben

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2012/2. SZÁM TARTALOM AJÁNLÁSOK/3 HATÁROZATOK / AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2012/2. SZÁM TARTALOM AJÁNLÁSOK/3 HATÁROZATOK / AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK TARTALOM AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI /3 AJÁNLÁSOK/3 3/2012. (II. 20.) OBH Elnöki ajánlás az eljáró bíróság kijelöléséről az ügyek ésszerű időn belül való elbírálásának biztosítása érdekében

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 21/2017. (XII. 29.) OBH utasítása. egyes OBH utasítások új eljárási kódexek miatti módosításáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 21/2017. (XII. 29.) OBH utasítása. egyes OBH utasítások új eljárási kódexek miatti módosításáról 1 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 21/2017. (XII. 29.) OBH utasítása egyes OBH utasítások új eljárási kódexek miatti módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés d)

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.

Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31. Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év július 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Dr. Nádas Katalin a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság ügyelosztási

Részletesebben

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár 2018. El. III. A. 9. szám Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kollégium és Bírói Tanács által véleményezett ügyelosztási

Részletesebben

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben SZOLNOKI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 5000 Szolnok, Kossuth út 1. t. 06 56 501 400 f. 06 56 410 905 e. birosagmunkaugy@szolnokit.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.EL.III.A.2/5.

Részletesebben

A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje.

A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje. A Siklósi Járásbíróság 2015. évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje. A Siklósi Járásbíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, akadályoztatása

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE I. A törvényszék büntetőbíráinak beosztása és a helyettesítés :

A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE I. A törvényszék büntetőbíráinak beosztása és a helyettesítés : Büntető Kollégium Kollégiumvezető 8200 Veszprém, Vár u. 19. t. 06 88 577-500 f. 06 88 577-509 e. vargag@veszpremit.birosag.hu www.veszpremitorvenyszek.hu A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI

Részletesebben

A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje

A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje A Siklósi Járásbíróság 2014. évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje A Siklósi Járásbíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, akadályoztatása

Részletesebben

G Y O R S T Á J É K O Z T A T Ó. a Magyar Köztársaság ügyészi szerveinek évi büntetőjogi ügyforgalmáról

G Y O R S T Á J É K O Z T A T Ó. a Magyar Köztársaság ügyészi szerveinek évi büntetőjogi ügyforgalmáról Ig. 97/2009. Legf. Ü. szám G Y O R S T Á J É K O Z T A T Ó a Magyar Köztársaság ügyészi szerveinek 2008. évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI A büntetőjogi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

Részletesebben

Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje év január év december 31. IV.

Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje év január év december 31. IV. Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje 2018. év január 01. 2018. év december 31. IV. I.) A büntető kollégiumhoz figyelemmel a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 77. (1) bekezdés a) és

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/3. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolója

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolója Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolója Áttekintő tartalomjegyzék Bevezető 11 I. rész Az OBH elnökének stratégiája 13 II. rész A bírósági szervezet igazságszolgáltatási tevékenysége

Részletesebben

Bírói/titkári/végrehajtási ügyintézői egyéni havi adatszolgáltatás járásbíróságokon első fokú polgári (végrehajtási) ügyekben

Bírói/titkári/végrehajtási ügyintézői egyéni havi adatszolgáltatás járásbíróságokon első fokú polgári (végrehajtási) ügyekben 7. melléklet a 16/2014. (XII. 23.) OBH utasításhoz 7.számú melléklet a 8/2003. OIT szabályzathoz... év... hónap Bírói/titkári/végrehajtási ügyintézői egyéni havi adatszolgáltatás járásbíróságokon első

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári

Részletesebben

2007. IV. negyedévi panaszstatisztikai jelentés

2007. IV. negyedévi panaszstatisztikai jelentés IV. negyedévi panaszstatisztikai jelentés Panaszok időszaki alakulása IV. negyedévben a Felügyeletre érkezett panaszok száma az előző negyedévhez képest 8,8 százalékkal, míg az előző év hasonló időszakához

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó. a Győri Ítélőtábla évi működéséről

T á j é k o z t a t ó. a Győri Ítélőtábla évi működéséről GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 2014.El.II.D.1.1. T á j é k o z t a t ó a Győri Ítélőtábla 2013. évi működéséről 2 Tartalomjegyzék: BEVEZETŐ... 5 A BÍRÓSÁG SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA... 5 A BÍRÓSÁG LÉTSZÁMHELYZETÉNEK

Részletesebben

RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb

Részletesebben

A Karcagi Járásbíróság - módosított - ügyelosztási rendje január december 31.

A Karcagi Járásbíróság - módosított - ügyelosztási rendje január december 31. KARCAGI JÁRÁSBÍRÓSÁG ELNÖKE 5300 Karcag Kossuth tér 5. t. 06 59 503-124 f. 06 59 312-722 e.birosag@karcag.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.El.III.A.2/30.szám A Karcagi Járásbíróság

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.

A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31. A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. Készült a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény ( Bszi.) 9. (1) bekezdése, valamint a 6/2015.

Részletesebben

A NAGYKANIZSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E január 1-től december 31-ig

A NAGYKANIZSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E január 1-től december 31-ig A NAGYKANIZSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E 2018. január 1-től december 31-ig 1. A Nagykanizsai Járásbíróság Elnökeként a Nagykanizsai Járásbíróság ügyelosztási rendjét a bíróságok

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2012. El. III. A. 2/3/9. A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI

Részletesebben

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok 1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok Az FB létszámhelyzetét 2010. évben az alábbi adatok reprezentálják: Bírák Titkárok Fogalmazók

Részletesebben

1. Alapadatok. 2. A bíróságon működő ügyszakok. 2. A bíróságon közigazgatási és munkaügyi ügyszak működik.

1. Alapadatok. 2. A bíróságon működő ügyszakok. 2. A bíróságon közigazgatási és munkaügyi ügyszak működik. A G y u l a i K ö z i g a z g a t á s i és M u n k a ü g y i B í r ó s á g ügyelosztási rendje 2019.évi január hó 1. napjától 2019. évi április hó 30. napjáig 1. Alapadatok A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi

Részletesebben

Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től

Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 1 2018. január 1-től TANÚKÉNT IDÉZTEK KERESETLEVÉL SZERVEZETI KISOKOS TÁRGYALÁSRA MEGYEK PANASZNAP Mit csinálnak a bíróságok? A bíróságok igazságszolgáltatási

Részletesebben

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2012/6. SZÁM TARTALOM SZABÁLYZAT /4 HATÁROZATOK /8 SZEMÉLYI RÉSZ /16

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2012/6. SZÁM TARTALOM SZABÁLYZAT /4 HATÁROZATOK /8 SZEMÉLYI RÉSZ /16 TARTALOM AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI /4 SZABÁLYZAT /4 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 10/2012. (VI. 15.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu szekszarditorvenyszek.birosag.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/11. A SZEKSZÁRDI

Részletesebben

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK E L N Ö K E Kecskemét, Rákóczi út 7. Tel.: 76/519-500 2013.El.II.D.1. szám A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A az Országos i Hivatal elnöke és a Törvényszék

Részletesebben

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/2/3. szám A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A Bonyhádi Városi Bíróság elnöke 2012.El.II.A.23. számú javaslatának,

Részletesebben

A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január december 31.

A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január december 31. Siófoki Járásbíróság Elnöke 1 A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2018. január 1. - 2018. december 31. Készült a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény ( Bszi.) 9.

Részletesebben

Bevezető Az ítélkezés hatékonysága A bíróság ügyforgalmi adatai Az ítélkezés megalapozottsága... 32

Bevezető Az ítélkezés hatékonysága A bíróság ügyforgalmi adatai Az ítélkezés megalapozottsága... 32 A törvényszék elnökének tájékoztatója az Egri Törvényszék 2016. január 1-től december 31-ig terjedő időszak alatti működéséről 2 Tartalomjegyzék Bevezető... 7 1. Az ítélkezés hatékonysága... 9 1.1. A bíróság

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A Nyitott Bíróság országos program évi eredményei

ÖSSZEFOGLALÓ A Nyitott Bíróság országos program évi eredményei ÖSSZEFOGLALÓ A Nyitott Bíróság országos program 217. évi eredményei Egy újabb programévet zárt le eredményesen az Országos Bírósági Hivatal által 212 novemberében, a társadalmi felelősségvállalás jegyében,

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó. a Győri Ítélőtábla. 2010. évi működéséről

T á j é k o z t a t ó. a Győri Ítélőtábla. 2010. évi működéséről GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 2011.El.II.B.35.szám T á j é k o z t a t ó a Győri Ítélőtábla 2010. évi működéséről 2 Tisztelt Kollégám! A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló, módosított 1997. évi LXVI.

Részletesebben

A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok szeptember havi ügyelosztási rendje

A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok szeptember havi ügyelosztási rendje A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok 2017. szeptember havi ügyelosztási rendje 1. Alapadatok 1.1. A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi

Részletesebben

2012. El. III.A.1/2.szám hivatkozási szám : El.III.A.2. szám. A Battonyai Városi Bíróság évi ügyelosztási rendjének tervezete

2012. El. III.A.1/2.szám hivatkozási szám : El.III.A.2. szám. A Battonyai Városi Bíróság évi ügyelosztási rendjének tervezete BATTONYAI VÁROSI BÍRÓSÁG ELNÖKE Battonya, Hısök tere 7., Pf.: 12. Telefon: 68/456-049 Fax: 68/456-012 2012. El. III.A.1/2.szám hivatkozási szám : 2012. El.III.A.2. szám A Battonyai Városi Bíróság 2013.

Részletesebben

A Szarvasi Járásbíróság ügyelosztási rendje év február 1. december 31.

A Szarvasi Járásbíróság ügyelosztási rendje év február 1. december 31. A Szarvasi Járásbíróság ügyelosztási rendje 2018. év február 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet a járásbíróság elnöke határozza meg. 1.2. A járásbíróság ügyelosztási rendjét a bíróságok

Részletesebben

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE E l n ö k e 8200 Veszprém, Vár u. 19 t.: 06-88 577-500 www.veszpremitorvenyszek.birosag.hu VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló

Részletesebben

a Kecskeméti Törvényszék évi működéséről

a Kecskeméti Törvényszék évi működéséről ELNÖKE 6 Kecskemét, Rákóczi út 7. t. 6 76 59 5 f. 6 76 59 545 e. birosag@kecskemetit.birosag.hu www.birosag.hu/torvenyszekek/kecskemetitorvenyszek 7.El.I.E.4/4. szám A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK

Részletesebben

Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros EL. III. A. 1. szám. 1. Alapadatok

Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros EL. III. A. 1. szám. 1. Alapadatok Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros 2018. EL. III. A. 1. szám A Dunaújvárosi Járásbíróság Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett és egyhangúan jóváhagyott ügyelosztási rendje 2018. január

Részletesebben

A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.

A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31. A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI.

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált területi V. évfolyam 56. szám 2011. augusztus 19. 2011/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 15. bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, 2005 2010 A tartalomból 1 Bevezető 1

Részletesebben

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE E l n ö k e 8200 Veszprém, Vár u. 19 t.: 06-88 577-500 www.veszpremitorvenyszek.birosag.hu VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2 0 1 6. Polgári gazdasági - munkaügyi fellebbviteli

Részletesebben