J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 25.-én, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Maróti János, Mikola Miklós Krisztián, Szabó Istvánné és Farkas László képviselők, valamint a jelenléti ív szerinti meghívottak közül Veszner József címzetes főjegyző, Dr. Varga Katalin aljegyző, valamint Nagy Istvánné óvodavezető. A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, a határozatképes ülést megnyitja. A sorrendjében módosított napirendi javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (III.25.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről. Napirendi pontok: 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatokról, beszámoló a két ülés közti tisztségviselői tevékenységről. 2./ A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelet elfogadása. 3./ Az avar és kerti hulladék kezelésére, égetésére vonatkozó szabályokról szóló rendelet elfogadása. 4./ Címer és zászló alapításáról, használatának rendjéről szóló rendelet elfogadása. 5./ Helyi népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelet elfogadása. 6./ A sporttevékenységgel kapcsolatos részletes feladatokról szóló rendelet elfogadása. 7./ Kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteiről szóló rendelet elfogadása. 8./ Temetőkről, temetkezési tevékenységről szóló rendelet módosítása.

2 2 9./ Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjának megválasztása. 10./ Alpolgármester választásának elmulasztása miatti törvényességi észrevétel, alpolgármester megválasztása. 11./ Polgármester évi szabadságolási ütemtervének jóváhagyása. Előadó: Mikola Miklós Krisztián bizottsági elnök 12./ Egyéb ügyek. 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatokról, beszámoló a két ülés közti tisztségviselői tevékenységről. a) Jelentés a lejárt határidejű határozatokról. Kiegészítés: A polgármester elmondja, hogy a művelődésszervezői megbízás április 10-től él, de a megbízott már megkezdte a szervező munkát. Tájékoztat arról is, hogy a konyhafelújítás ügyében a Belügyminisztériumhoz fordultak, mivel nem értettek egyet a támogatási igény elutasításának indokával. Kérdés, hozzászólás nincs. Az írásos határozati javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2014. (III.25.) önkormányzati határozata a lejárt határidejű határozatokról. A képviselő-testület az előterjesztés szerinti lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést a további jelentési kötelezettség egyidejű megszüntetésével elfogadja. b) Két ülés közti tevékenység. A polgármester tájékoztat a 12 fővel zajló közfoglalkoztatásról, mely létszám az alapkompetencia oktatásban résztvevőkkel hamarosan ki fog egészülni, újabb 19 fő áll munkába. A képzést követő munka 8 nap szabadsággal kezdődik számukra. Megpályázták a 12 fővel tervezett értékteremtő közfoglalkoztatást is, mely reményeik szerint május 2-án indul. Beszámol az önkormányzat és a Borbarát Kör közös megrendezésében megtartott borversenyről, mely színvonalát, a résztvevők számát tekintve minden eddiginél jobb volt.

3 3 Kérdések: Mikola Miklós Krisztián képviselő kérdésére válaszolva a polgármester elmondja, hogy hamarosan elválik, hogy a szennyvízcsatorna nyomvonala a parkosítandó közterületen hol halad, addig halasztaniuk kell a terület virágosítását. Farkas László képviselő A borverseny kapcsán megjegyzi, hogy a nyugdíjasok az alkalomhoz illő, színvonalas műsort adtak és a rendezés környezeti feltételei is kiválóak voltak. Úgy gondolja, hogy a résztvevők jó hírüket vitték. Az írásos határozati javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (III.25.) önkormányzati határozata a két ülés közti tevékenységről. A képviselő-testület a két ülés közti tevékenységről szóló beszámolót tudomásul veszi. 2./ A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelet elfogadása. Kiegészítés: A polgármester az átszerkesztett szabályzat elfogadása előtt kéri, hogy a testület az ugyancsak átdolgozott, a beterjesztett SZMSZ mellékletét képező, a nemzetiségi önkormányzattal kötött megállapodást is hagyja jóvá. Kérdés nincs. Mikola Miklós Krisztián képviselő, a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke Bizottsága valamennyi beterjesztett rendelet tervezetet megtárgyalta, az SZMSZ elfogadását javasolja. A polgármester először a nemzetiségi önkormányzattal való együttműködésre vonatkozó megállapodást bocsátja szavazásra, azt a beterjesztett formában elfogadásra javasolva. A javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következők szerint határoz:

4 4 Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2014. (III.25.) önkormányzati határozata a nemzetiségi önkormányzattal kötött megállapodás jóváhagyásáról. A képviselő-testület az Ötvöskónyi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodást az előterjesztés szerint jóváhagyja. A megállapodás jóváhagyását követően a polgármester az átdolgozott SZMSZ elfogadására vonatkozó javaslatot bocsátja szavazásra, melyet 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a képviselő-testület a jegyzőkönyv melléletét képező következő rendeletet alkotja meg: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról 3./ Az avar és kerti hulladék kezelésére, égetésére vonatkozó szabályokról szóló rendelet elfogadása. Kiegészítés, kérdés nincs. Mikola Miklós Krisztián képviselő, a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke Bizottsága a rendelet előterjesztés szerinti elfogadását javasolja. A polgármester a rendelet tervezet elfogadására vonatkozó javaslatot szavazásra bocsátja, melyet 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a képviselő-testület a jegyzőkönyv melléletét képező következő rendeletet alkotja meg: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék kezelésére, égetésére vonatkozó szabályokról 4./ Címer és zászló alapításáról, használatának rendjéről szóló rendelet elfogadása. Kiegészítés, kérdés nincs. Mikola Miklós Krisztián képviselő, a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke

5 5 Bizottsága a rendelet előterjesztés szerinti elfogadását javasolja. A polgármester a rendelet tervezet elfogadására vonatkozó javaslatot szavazásra bocsátja, melyet 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a képviselő-testület a jegyzőkönyv melléletét képező következő rendeletet alkotja meg: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat címeréről, zászlajáról és használatuk rendjéről 5./ Helyi népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelet elfogadása. Kiegészítés, kérdés nincs. Mikola Miklós Krisztián képviselő, a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke Bizottsága a rendelet előterjesztés szerinti elfogadását javasolja. A polgármester a rendelet tervezet elfogadására vonatkozó javaslatot szavazásra bocsátja, melyet 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a képviselő-testület a jegyzőkönyv melléletét képező következő rendeletet alkotja meg: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról 6./ A sporttevékenységgel kapcsolatos részletes feladatokról szóló rendelet elfogadása. Kiegészítés, kérdés nincs. Mikola Miklós Krisztián képviselő, a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke Bizottsága a rendelet előterjesztés szerinti elfogadását javasolja. A polgármester a rendelet tervezet elfogadására vonatkozó javaslatot szavazásra bocsátja, melyet 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a képviselő-testület a jegyzőkönyv melléletét képező következő rendeletet alkotja meg:

6 6 Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete a sportról 7./ Kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteiről szóló rendelet elfogadása. Kiegészítés, kérdés nincs. Mikola Miklós Krisztián képviselő, a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke Bizottsága a rendelet előterjesztés szerinti elfogadását javasolja. A polgármester a rendelet tervezet elfogadására vonatkozó javaslatot szavazásra bocsátja, melyet 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a képviselő-testület a jegyzőkönyv melléletét képező következő rendeletet alkotja meg: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete a kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteiről 8./ Temetőkről, temetkezési tevékenységről szóló rendelet módosítása. (előterjesztés szóban) A polgármester indokolja, hogy miért nem került írásban kiküldésre a módosító rendelet. A téma napirendre tűzését azért javasolta, hogy esetlegesen korrigálják a jelenlegi szabályozást, miszerint egyes temetkezési munkák, szolgáltatások vonatokozásában kizárólagos jogot biztosítottak a temető üzemeltetőjének, amit a másik szolgáltató szóvá tett, kifogásolt. Úgy gondolja, hogy a jelenlegi szabályozást újból át kell gondolni, ha szükséges a rendeletet módosítani kell. Az üzemeltető vezetőjével felvette a kapcsolatot, az egyeztető tárgyalásra a közeljövőben sor kerül, addig a téma elnapolását javasolja. Kérdés nincs. Veszner József címzetes főjegyző A jelenlegi szabályozást sem tartja inkorrektnek, mert a temető üzemeltetője jelentős kiadástól, fenntartási munkától mentesíti az önkormányzatot. Emlékeztet arra, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően az üzemeltető beszámolt az üzemeltetéssel összefüggő bevételeiről, kiadásairól, amiből az állapítható meg, hogy maga az üzemeltetés veszteséges, azt részben

7 7 a szolgáltatás nyereségéből finanszírozza az üzemeltető. Természetes, hogy az üzemeltetést nem végző szolgáltató kedvezőbb árakkal tud fellépni. Az önkormányzatnak hat hónapos felmondási idővel lehetősége van az üzemeltetési szerződést felmondani, ám ez esetben az üzemeltetés feltételeiről, megfelelő képzettségű személy foglalkoztatásáról magának kell gondoskodnia. A napirend kapcsán döntés nem születik, a testület tagjai egyetértenek abban, hogy a témára az egyeztető tárgyalást követően térjenek vissza. 9./ Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjának megválasztása. Kiegészítés, kérdés, hozzászólás nincs. Szabó Istvánné jelzi személyes érintettségét. A polgármester javasolja, hogy ne zárják ki a döntéshozatalból. A javaslatot a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2014. (III.25.) önkormányzati határozata képviselő kizárása ügyében. A képviselő-testület Szabó Istvánné képviselőt a személyét érintő ügyben a döntéshozatalból nem zárja ki. A polgármester az írásos határozati javaslatot szavazásra bocsátja és a testület azt 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2014. (III.25.) önkormányzati határozata bizottsági tag megválasztásáról. A képviselő-testület Szabó Istvánné Ötvöskónyi, Eötvös utca 23. szám alatti lakóst a Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjának megválasztja. 10./ Alpolgármester választásának elmulasztása miatti törvényességi észrevétel, alpolgármester megválasztása. Kiegészítés:

8 8 A polgármester emlékeztet arra, hogy elsősorban gazdasági szempontok miatt nem választották meg az alpolgármestert, a törvényi szabályozás sem volt egyértelmű. Javasolja, hogy a törvényességi észrevétellel egyetértve Farkas László képviselőt válasszák meg alpolgármesternek. Javaslatát indokolva elmondja, hogy Farkas László 20 éve testületi tag, mindig felelősségteljes, kiváló munkát végzett. Zárt ülés tartását nem kérte. Farkas László jelzi érintettségét, ám a polgármester azt javasolja, hogy ne zárják ki a döntéshozatalból. A javaslatot a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2014. (III.25.) önkormányzati határozata képviselő kizárása ügyében. A képviselő-testület Farkas László képviselőt a személyét érintő ügyben a döntéshozatalból nem zárja ki. A polgármester a titkos szavazás lebonyolítására az SZMSZ alapján felkéri a Pénzügyi és Szociális Bizottságot. a szavazás idejére szünetet rendel el. A titkos szavazás lebonyolítása után Mikola Miklós Krisztián a bizottság elnöke ismerteti a szavazás eredményét, miszerint Farkas László 4 igen szavazatot kapott, 1 fő pedig tartózkodott. Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2014. (III.25.) önkormányzati határozata alpolgármester választásáról. A képviselő-testület alpolgármesternek Farkas László Ötvöskónyi, Kónyi utca 12/A. szám alatti lakóst választja meg. A polgármester javasolja, hogy az alpolgármester tiszteletdíját írásban benyújtott kérésének megfelelően havi bruttó Ft-ban állapítsák meg, eseti költségtérítés mellett. A javaslatot a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következők szerint határoz:

9 9 Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2014. (III.25.) önkormányzati határozata az alpolgármester tiszteletdíjáról. A képviselő-testület Farkas László alpolgármester tiszteletdíját havi bruttó Ftban állapítja meg, eseti költségtérítés mellett. A határozathozatalt követően a megválasztott alpolgármester a polgármester előmondásával leteszi az esküt, melynek jegyzőkönyve mellékletként csatolásra kerül. 11./ Polgármester évi szabadságolási ütemtervének jóváhagyása. Előadó: Mikola Miklós Krisztián bizottsági elnök Kiegészítés: Mikola Miklós Krisztián bizottsági elnök A szabadság mértékét indokolva emlékeztet arra, hogy alpolgármester hiányában a szabadságok teljes kiadása nem volt lehetséges. A polgármesterrel egyeztetve javasolja a 2014 évi szabadságolási ütemterv jóváhagyását, tudva azt, hogy a ciklus végén a ki nem adott szabadságot ki kell fizetni. A polgármester jelzi érintettségét, ám a bizottsági elnök azt javasolja, hogy ne zárják ki a döntéshozatalból. A javaslatot a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következők szerint határoz: Kérdések: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2014. (III.25.) önkormányzati határozata a polgármester kizárása ügyében. A képviselő-testület Pusztai László polgármestert a személyét érintő ügyben a döntéshozatalból nem zárja ki. Felelős: Mikola Miklós Krisztián biz. elnök Maróti János kérdésére válaszolva a jegyző elmondja, hogy a ki nem adott szabadságot év közben megváltani nem lehet, e lehetőség csak a ciklus végére vonatkozik. Pusztai László polgármester

10 10 Az ismert okok miatt nem tudta kivenni a szabadságát, annak lehetősége a zajló beruházások miatt jelenleg is korlátozott. Júniustól szeptemberig havonta 5-5 napot ki szándékozik venni, a többit az aktuális feladatok függvényében. A javaslatot a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 31/2014. (III.25.) önkormányzati határozata a polgármesteri szabadság kiadásáról. A képviselő-testület Pusztai László polgármester 2014 évi szabadságának kiadását a polgármesterrel történt egyeztetés alapján az alábbi szabadságolási ütemterv szerint jóváhagyja évi alapszabadság: 25 nap évi pótszabadság: 14 nap évi ki nem vett: 104 nap évi szabadság összesen: 143 nap I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Terv Tény Határidő: értelem szerint Felelős: Mikola Miklós Krisztián biz. elnök 12./ Egyéb ügyek. Farkas László alpolgármester A Kónyi utcai árok kapcsán az a véleménye, hogy annak nyugati végén további feltöltésre lesz szükség. A parkban kivágott kiszáradt fenyők helyett lucfenyőket javasol ültetni, de a nyírfát is dekoratív fának tartja. Mikola Miklós Krisztián képviselő A fenyők ültetését megfontolandónak tartja, mivel azok alatt nem nő fű, körülményesebb a terület karbantartása. A maga részéről inkább a görcsös fűz ültetésével értene egyet. Pusztai László polgármester Bejelenti, hogy megrendelte az új zászlókat az eltulajdonított, elhasználódott zászlók pótlására. Tájékoztat arról is, hogy az ÁNTSZ észrevétele alapján gondoskodniuk kell az óvodában a

11 11 radiátorok burkolásáról és a játszótéri homokozó bekerítéséről, takarásáról. Kéri felhatalmazását a 260 ezer forintba kerülő munka általános tartalék terhére történő megrendelésére. A javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2014. (III.25.) önkormányzati határozata az ÁNTSZ által kért munkák elvégzésére. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az óvodai radiátorok burkolásának és a játszótéri homokozó bekerítésének megrendelésére, ahhoz a Ft-os fedezetet az általános tartalék terhére biztosítja. Határidő: értelem szerint A polgármester tájékoztat a DRV Zrt. önkormányzati üzletágának képviselőivel folytatott tárgyalásról, melynek alapján kéri a testület jóváhagyását 1 db 10 ezer forint névértékű részvény vásárlásához, mellyel az önkormányzat is tulajdonossá válik a társaságban. A javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2014. (III.25.) önkormányzati határozata DRV Zrt. részvény vásárlásáról. A képviselő-testület elhatározza 1 db Ft névértékű DRV Zrt. részvény megvásárlását, annak lebonyolítására, a szükséges aláírások megtételére meghatalmazza a polgármestert. Határidő: értelem szerint A polgármester tájékoztatja a képviselő-testület tagjait arról a megítélése szerint kellemetlen közjátékról, ami a szennyvízcsatorna beruházást kíséri, mivel a házi átemelők miatt egy ingatlantulajdonos több szervnél is beadvánnyal élt. A beruházás jó ütemben halad, a kivitelezés a határidők betartásával folyik, jelenti ki. Tájékoztat az Ezüsthárs Szépkorúak Egyesülete támogatási kérelméről, megjegyezve, hogy a fedezet a költségvetésben tervezett. Nagy Istvánné óvodavezető Az óvoda északi falának salétromosodásával kapcsolatban annak valamilyen módon, pl. örökzöldekkel való takarását javasolja. Tekintettel arra, hogy az épület a református templommal határos, esztétikai javulást eredményezne tuják ültetése is.

12 12 Veszner József címzetes főjegyző Tájékoztat arról, hogy március 31-ig kell közzétenni az éves közbeszerzési tervet az önkormányzat honlapján, illetve az ajánlatkérő elhatározásától függően a közbeszerzési adatbázisban. Tekintettel a nemleges tervre ez utóbbit nem javasolja. Tudatja, hogy amennyiben az évközi változások azt szükségessé teszik, a tervet haladéktalanul módosítani kell. Javasolja a évi terv jóváhagyását. A javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2014. (III.25.) önkormányzati határozata a évi közbeszerzési terv jóváhagyásáról. A képviselő-testület a évi közbeszerzési tervet a jegyzőkönyv melléklete szerint jóváhagyja, utasítja a polgármestert a tervnek az önkormányzat honlapján történő közzétételére. Határidő: március 31. A polgármester megköszöni a részvételt, az ülést berekeszti. Kmf Pusztai László polgármester Veszner József címzetes főjegyző

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29.-én, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távol maradtak: Nagy Ramón Sándor és Egyed Béla képviselők, igazoltan.

Jegyzőkönyv. Távol maradtak: Nagy Ramón Sándor és Egyed Béla képviselők, igazoltan. Jegyzőkönyv Készült 2014. augusztus 25.-én a Községházán 13 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné alpolgármester és Major Mária

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 28.-án 17 órai kezdettel, a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült a Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2014. szeptember 15.-én Segesd községben, az általános iskola éttermében megtartott, munkaterv szerinti együttes üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29.-én, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 29.- én, a Községházán 15 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 26.-án, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti, nyilvános üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről: ! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-én, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti nyilvános üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 29.-i, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január28.-án, a Községházán8.30 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvánosüléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10.-én 18 órai kezdettel a közösségi házban megtartott, soron következő nyilvános üléséről. Jelen vannak:,

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 24.-én 17 órai kezdettel, a Községházán (Ötvöskónyi, Fő utca 51.) megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 23- án, a Községházán (Ötvöskónyi, Fő utca 51.) megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pusztai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november5.-én, a Közösségi Házban 17 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26.-án, a Községházán 14.30 órai kezdettel megtartott, soron következő nyilvános üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2016. április 22.-én 13 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. február 10.-én 17 órai kezdettel Beleg községben, a közösségi házban megtartott, munkaterv szerinti együttes

Részletesebben

1./ A szociális ellátásokról szóló rendelet módosítása. Előadók: Veszner József körjegyző

1./ A szociális ellátásokról szóló rendelet módosítása. Előadók: Veszner József körjegyző J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 19.-i üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Szabó Istvánné, Maróti János, Farkas László és

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 11.-én, a községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Farkas László,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 23.-án (pénteken) 10 órakor a Községházán megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 27.-én, 13 órai kezdettel a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 12.-én, a Községházán 13.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 17.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 7.-én, az önkormányzat házasságkötő termében 8.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott,

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 85/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2017. január 19-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. augusztus 19.-én (szerdán) 10 órakor Ötvöskónyi Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 8.-án, az önkormányzat házasságkötő termében 8 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott, soron

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete november 25-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete november 25-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 25-én 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távol (igazoltan): Talián Bálint Attila és Takácsné Illés Henriett képviselők.

Jegyzőkönyv. Távol (igazoltan): Talián Bálint Attila és Takácsné Illés Henriett képviselők. Jegyzőkönyv Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 17.-én, 13.30 órai kezdettel az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, soron következő nyilvános üléséről. Jelen

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők:

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. február 12-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/ BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 24-én megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. április 23.-án (csütörtökön) 17 órakor Beleg Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. Jegyzőkönyv Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Gilvánfa Az ülés ideje: 2014. október 22., 08.00 óra

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a Községháza épületében kerülnek megtartásra. Más helyszín esetén

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 28.-án, a Községházán 8 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-6/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt) ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 9.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli üléséről. Jelen vannak:,

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV.128-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 9-én (szerdán) 9 órakor a Babits Mihály Kulturális Központ Palánk termében megtartott

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30- án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés 66-10./2015. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 53./2015. (IV.27.) önkormányzati határozata Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. január 28-án 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2016. január 27.- én (szerdán) 15 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

3./ A Szervezeti és Működési Szabályzat felülvizsgálata. Előadó: Pusztai László polgármester

3./ A Szervezeti és Működési Szabályzat felülvizsgálata. Előadó: Pusztai László polgármester J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 28.-i üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Szabó Istvánné, Farkas László, Mikola Miklós

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 26-án 9,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 26.-án (hétfőn) 10 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2014. november 25.-én (kedden) 17 órakor a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben