1./ A szociális ellátásokról szóló rendelet módosítása. Előadók: Veszner József körjegyző
|
|
- Szebasztián Hajdu
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 19.-i üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Szabó Istvánné, Maróti János, Farkas László és Mikola Miklós Krisztián képviselők, valamint Veszner József körjegyző. A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, a határozatképes ülést megnyitja. Az írásos napirendi javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja: 59/2011. (V.19.) határozat Napirendi pontok: 1./ A szociális ellátásokról szóló rendelet módosítása. Előadók: Veszner József körjegyző 2./ Egyéb ügyek. 1./ A szociális ellátásokról szóló rendelet módosítása. Előadók: Veszner József körjegyző Kiegészítés: A körjegyző az előterjesztett rendelet tervezet módosítását kéri, tekintettel a jogalkotásról és a jogszabályszerkesztésről szóló jogszabályi előírásokra, miszerint a cím nem módosítható. Ennek megfelelően indítványozza az 1. elhagyását. A 2. értelemszerűen 1. -ra, a 3. pedig 2. -ra változik. A körjegyző által javasolt módosító indítványt, majd annak 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül történő elfogadása után az így módosított rendelet tervezetet is 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a testület a következő rendeletet alkotja meg: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról szóló 7/2011. (III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet a jegyzőkönyv melléklete.)
2 2 2./ Egyéb ügyek. 1. Körzeti megbízott rendőrök munkájának felmérése. A polgármester ismerteti a rendőrség levelét, kéri a képviselők közreműködését a válaszok megfogalmazásához. 2. Autóbusz menetrend egyeztetése. A polgármester emlékeztet arra, hogy a Kapos Volán Zrt. minden évben kikéri a véleményüket és mindig azt válaszolják, hogy a javasolt változtatást nem áll módjukban elfogadni. Ettől függetlenül a javaslatát újólag megteszi. 3. Kapubejárók felújítása. A polgármester arról tájékoztat, hogy az útkezelőtől megkérték a hozzájárulást a csapadékvíz elfolyását akadályozó átereszek átépítéséhez. A hozzájárulást a forgalom biztonságát garantáló feltételek betartásának kötelezettsége mellett megkapták, a feltételek teljesítése érdekében tárgyalt a Nagyatádi Üzemigazgatóság vezető-helyettesével is. Elmondja, hogy a szükséges korlátok, KRESZ táblák bérelhetők. Tekintettel a szigorú feltételekre, felveti, hogy vállalják-e az ingatlantulajdonosok helyett a felújítások lebonyolítását. Kérdések: Szabó Istvánné képviselő azon kérdésére, hogy mi történik akkor, ha a hozzájárulást az útkezelő visszavonja és a felújítást mégis elvégzik a polgármester azt válaszolja, hogy az szankciót vonna maga után. Hozzászólások: Mikola Miklós Krisztián képviselő A felújítás vállalása esetén a forgalombiztonsági feltételek teljesítését fontosnak tartja, tekintettel arra, hogy az előírt kavicsszóráshoz a kavics depózása a padka igénybevételével lehetséges. Farkas László képviselő Javaslata az, hogy jelezzék a közútkezelőnek, hogy megfelelő kapacitás hiányában az önkormányzat nem tudja vállalni a szükséges átépítések bonyolítását, ezért kéri, hogy az érintett ingatlantulajdonosokat a megküldött lista alapján a közútkezelő kötelezze az átereszek oly módon történő átépítésére, hogy azok ne akadályozzák a csapadékvíz szabad elfolyását. A segítséget akkor tartja aktuálisnak, ha azt az ingatlantulajdonosok igénylik. A javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következő határozatot hozza:
3 3 60/2011. (V.19.) határozat Az önkormányzat - megfelelő kapacitás hiányában - nem tudja vállalni a szükséges átépítések bonyolítását, ezért kéri, hogy az érintett ingatlantulajdonosokat a megküldött lista alapján a közútkezelő kötelezze az átereszek oly módon történő átépítésére, hogy azok ne akadályozzák a csapadékvíz szabad elfolyását. Határidő: értelem szerint Felelős: Pusztai László polgármester 4. Szennyvízcsatornázás. Pusztai László polgármester arról tájékoztat, hogy több ingatlantulajdonos még el sem kezdte a befizetéseket. A beruházás sikere, pénzügyi megalapozottsága érdekében kéri az Intéző Bizottsági tagok közreműködését a mulasztók meggyőzésében. 5. Megyei kitüntető díjak adományozása. A polgármester ismerteti Somogy Megye Közgyűlése Elnökének levelét, melyben tájékoztat a javaslattételi lehetőségről. Véleménye szerint az adományozható kitüntetések olyan munkásságot feltételeznek, amiről nincs tudomásuk, így visszajelzési kötelezettség sem terheli őket, jelenti ki. 6. Hulladékgyűjtési akció. Mikola Miklós Krisztián képviselő, mint a hulladékgyűjtési akció felelőse tájékoztat arról, hogy a május 21.-i akciót megszervezték, az 10 órakor indul. Ismerteti a kísérő rendezvényeket is. 7. Út 888 GOOLD Kft. ajánlata. A polgármester ismerteti a mart aszfalt felhasználásával kapcsolatos útépítési ajánlatot, mely szerint 1 m 2 út megépítése mindössze bruttó 2300 Ft-ba kerülne. Tekintettel a várható szennyvízberuházásra, a 68-as főút várható felújítására azt kéri, hogy az ajánlatot tartsák napirenden, de egyelőre ne foglalkozzanak vele. A képviselők osztják a véleményét. 8. Oktatással kapcsolatos követelés. Pusztai László polgármester tájékoztat arról, hogy Nagyatád Város a normatíván illetve a évi intézményi költségvetés alapján kapott illetve megfizetett költségeken felül a beszámoló alapján további 8 milliót kér az előző évre. Az elszámolás alapján azt állapították meg, hogy az valótlan és hibás, ezért Nagyatád várostól egyeztetést kért, arra a következő héten kerül sor.
4 4 A polgármester tájékoztat a Hősök Emléknapja helyi programjáról, majd megköszönve a megjelenést, az ülést berekeszti. Kmf Pusztai László polgármester Veszner József körjegyző
5 5 Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról szóló 7/2011. (III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: képviselőtestület) a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) 1. (2) bekezdésében, 10. (1) bekezdésében, 25. (3) bekezdésében, 26. -ában, 32. (1), (3) bekezdésében, 35. (2) bekezdésében, 37. (1) bekezdés d) pontjában, 38. (9) bekezdésében, 43/B. (1), (3) bekezdésében, 45. (1), (3) bekezdésében, 46. (1) bekezdésében, 47. (2), (5) bekezdésében, 50. (3) bekezdésében és 132. (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következők szerint módosítja a szociális ellátásokról szóló 7/2011. (III.29.) önkormányzati rendeletét (továbbiakban: R.): 1. A R. címében a -tervezete szövegrész hatályát veszti. 2. A R. 2. -a a következő (4) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a (4) bekezdés jelölése (5) bekezdésre változik. (4) (4) A rendelet 21. meghatározott átmeneti segéllyel kapcsolatos hatáskört a Pénzügyi és Szociális Bizottság gyakorolja. 3. E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Ötvöskónyi, május 19. Pusztai László polgármester Veszner József körjegyző
6 6 Kihirdetve: május 26. Veszner József körjegyző
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29.-én, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 28.-án 17 órai kezdettel, a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,
RészletesebbenA polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
Részletesebben3./ A Szervezeti és Működési Szabályzat felülvizsgálata. Előadó: Pusztai László polgármester
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 28.-i üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Szabó Istvánné, Farkas László, Mikola Miklós
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 26.-án, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti, nyilvános üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2016. április 22.-én 13 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 29.-i, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,
RészletesebbenJegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző.
Jegyzőkönyv Készült a Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2014. szeptember 15.-én Segesd községben, az általános iskola éttermében megtartott, munkaterv szerinti együttes üléséről.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 24.-én 17 órai kezdettel, a Községházán (Ötvöskónyi, Fő utca 51.) megtartott üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29.-én, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 28.-án, a Községházán 8 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai
RészletesebbenJegyzőkönyv. Távol maradtak: Nagy Ramón Sándor és Egyed Béla képviselők, igazoltan.
Jegyzőkönyv Készült 2014. augusztus 25.-én a Községházán 13 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné alpolgármester és Major Mária
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 27.-én, 13 órai kezdettel a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 11.-én, a községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Farkas László,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola
RészletesebbenA polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26.-án, a Községházán 14.30 órai kezdettel megtartott, soron következő nyilvános üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január28.-án, a Községházán8.30 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvánosüléséről.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 23- án, a Községházán (Ötvöskónyi, Fő utca 51.) megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pusztai
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:
! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. február 10.-én 17 órai kezdettel Beleg községben, a közösségi házban megtartott, munkaterv szerinti együttes
RészletesebbenA polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 29.- én, a Községházán 15 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-én, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti nyilvános üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án tartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Bogdán Gyula József, Németh Sándorné,
RészletesebbenKARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenTOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 11/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete 12/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete
RészletesebbenHatározatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:
RészletesebbenÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 8/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete 9/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete
RészletesebbenJegyzőkönyv. Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata 1/2015. (II.2.) számú határozata az ülés napirendjéről.
Jegyzőkönyv Készült Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. február 2.-án (hétfőn) 17 órakor a Községháza tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Orsós János elnök, Kovács
RészletesebbenCsanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5/2015. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve 5 5 5
RészletesebbenJegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/
Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és
RészletesebbenNYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenNAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november5.-én, a Közösségi Házban 17 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. augusztus 19.-én (szerdán) 10 órakor Ötvöskónyi Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott
Részletesebben1./ Beszámoló a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról.. Előadók: RSZSZK képviselője Veszner József körjegyző
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 27.-i üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Szabó Istvánné, Farkas László és Mikola Miklós
RészletesebbenEDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 4/2015 Határozatok száma: 47-48/2015.(02.26.) Rendeletek száma: 3/2015. (II.26.) JEGYZŐKÖNYV Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenA polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 8.-án, az önkormányzat házasságkötő termében 8 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott, soron
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december
RészletesebbenÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 28-I
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. ÁPRILIS 28-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek 4/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet 5/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet
RészletesebbenJegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről
4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 10-12/2018.(XI.05.) számú határozatokat 1 Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 23.-án (pénteken) 10 órakor a Községházán megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Somogyi
RészletesebbenMilota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY
Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozata: 71/2013., c.) tárgya TÁRGY 1.) Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási
RészletesebbenH O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község
RészletesebbenA polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 17.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 7-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat Tárgya: száma: 96/2016.(IX.07.) Önkormányzati feladatellátást szolgáló
RészletesebbenÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. SZEPTEMBER 27-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. SZEPTEMBER 27-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 12/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelet az állattartásról szóló 9/2004. (IV. 19.) önkormányzati
RészletesebbenÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 26.-án (hétfőn) 10 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános üléséről.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Határozat:1-3. Rendelet: 1-4. Jegyzőkönyv Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Zalamerenye Község Önkormányzata
RészletesebbenKészült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
RészletesebbenSZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v
SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 9-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének
RészletesebbenNagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ikt.szám: 78-3/2013. Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 27-én 18 óra 00
RészletesebbenNagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30
RészletesebbenT Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 93/2014.(IX.09.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. április 23.-án (csütörtökön) 17 órakor Beleg Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott nyilvános
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t
Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 14-én (Kedden) 18 óra 50 perc kezdettel megtartott zárt ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 122-123/2010. (XII.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. február 27-én megtartott üléséről
Iktatószám: 235-3/2009. J e g y z ő k ö n y v Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 27-én megtartott üléséről Határozatok: 3 db Rendeletek: 3 db Kisgörbő Községi Önkormányzat
RészletesebbenSzám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
RészletesebbenÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. NOVEMBER 25-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 11/2015. (XI. 26.) önkormányzati rendelet a települési támogatásról szóló 4/2015. (II. 26.)
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester
RészletesebbenNapirend: JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 12-én 17. 00 órakor a mérgesi
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján
RészletesebbenJegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén
113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására
RészletesebbenNAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 6/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelet Az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról B4 Határozatok:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
RészletesebbenTiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. április 27.-én 17 órai kezdettel Ötvöskónyi községben, a művelődési házban megtartott, munkaterv szerinti
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. május 05-én Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat -testülete nyílt r e n d k í v ü l i ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a
Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 09.-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 32-34 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 16/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,
RészletesebbenVaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző
Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata
RészletesebbenDunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester
RészletesebbenNAPIRENDI PONTOK: 1. Ivóvízminőség-javító programmal kapcsolatos döntés meghozatala (írásos előterjesztés) Előterjesztő: a polgármester
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 31.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 1-2 /2012. (I. 31.) számú határozatok d.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről.
32/15/1/2013 Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. Rendelet: 8/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális tűzifa
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,
RészletesebbenJegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült.
1 Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült. Napirendi pontok: 1. Előterjesztés ingatlancsere lebonyolítás
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A napirend tárgyalása
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. augusztus 14-én ülésén Magyargéc Község Önkormányzatának hivatali helyiségében. Jelen vannak: Velki Róbert polgármester Pingiczer Józsefné képviselő Ruzsinszki Györgyné képviselő
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község
RészletesebbenJegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető
Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 7-én (szerdán) 17 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatással egybekötött nyilvános üléséről. Az ülés
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer
RészletesebbenSzendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete
Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. április 16-i rendkívüli n y i l v á n o s üléséről. Az ülés helye:
RészletesebbenMonostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 16-17 /2012. (II. 20.) számú határozatok.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Alsómocsolád, Gerényes, Kisvaszar, Köblény és Szalatnak Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. november 9-én megtartott együttes üléséről Az ülés helye: Alsómocsolád Faluház,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. a 2014. december 22-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a 2014. december 22-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésről Rendeletek: 10/2014. (XII. 23.) sz. rendelet A személyes gondoskodást nyújtó ellátások
RészletesebbenSzám: /2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 234-18/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel
RészletesebbenNagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 3.-án 16 óra 30 perckor
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a
1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 4-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, i: 1-4/2010.(II. 4.) Iktatószáma: 1-5/2011. T á r g y s
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30- án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 7.-én, az önkormányzat házasságkötő termében 8.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság
Részletesebben